Alex

- Értem. Tehát a tanulság: ne állj le verekedni Alexszel mert úgy is laposra ver. -  vigyorodott el. - Viszonylag jól megy a párbajozás. Nem mondom, hogy én vagyok az év párbajozója, de azért meg tudom védeni mag. Fogjuk rá...  - Szerencsére még nem került sor arra, hogy bárki ellen is használja ezt a fajta tudását, hiszen inkább a szavak embere, mint sem a tetteké.
- Szegény. Nem mondom, hogy nem az Ő hibája volt, meg hogy nem érdemelte meg - mert hát mit szól bele a te dolgaidba? - de azért sajnálom. Történt már máskor is, hogy hirtelen felindulásból megütöttél valakit? - azért kíváncsi volt, hogy mennyire féljen, bár egyenlőre nem igazán tartott a navinéstől.
- Igen, létezik. Kölcsönös imádás és féltés van volt és lesz közöttünk mindig is. Elképzelhetetlen most már hogy nélküle létezzek. De megnyugodhatsz, ha te mondtad volna, akkor már nem beszélgetnénk itt. - nevetett.
- Ne vágj ilyen fejet, nem szeretheti mindenki az édes dolgokat. Miért ilyen meglepő ez? Még csak tizenhat vagyok, nem érek még rá? Különben meg, ha találkozok a megfelelő sráccal, akkor meg úgyis beleszeretek. Egyébként érdekel, hogy mit gondoltál volna rólam. - mondandóját végig vigyorogva adta ugyan elő, de tudta, hogy igazából a mai világban ez már meglepő dolog.
- Megnyugodhatsz, ha rajtam múlik egy ideig még biztos nem hallasz majd énekelni.

Alex

- Nos, amíg nem lesz arra igen alapos indokom, hogy megátkozzalak – már pedig kötve hiszem, hogy lesz – addig nem foglak elátkozni. - mondta szemforgatva. Azért annyira tényleg csak ritkán lehet kihozni a sodrából, hogy el is átkozzon valakit. Ahhoz valamit a bátyjával kéne tenni, hogy elég dühös legyen egy párbajhoz.
- Bocsánat, nem úgy értettem. Néha, na jó gyakran, előbb jár a szám, mint az agyam, és ilyenkor meggondolatlanságokat beszélek. - nézett bocsánatkérő bociszemekkel a fiúra. Tényleg nem akarta ilyen helyzetbe hozni, és semmi olyat sem mondani amivel esetleg megbánthatta. Nem egy ilyen természet, az biztos.
- Na és honnan tudod, hogy nem voltam még férjnél tizenháromszor külföldön illegálisan? Szerelem nélkül is lehet házasodni – keresztbe font karokkal és komoly képpel meredt Alexre, de nem bírta sokáig, kirobbant belőle a nevetés. - - Na jó, ez poén volt. De egyébként mint már tudod, még nem voltam szerelmes, és a próbálkozók száma egy volt. És így ennyi. Ja amúgy a kérdésedre a válasz: mondjuk én.  Na de ha én elmondtam mindezt neked, akkor bizony te mesélsz, hogy hogyan is állsz a lányokkal. Vagy fiúkkal, én aztán nem tudhatom. -  vigyorodott el. Természetesen nem ítélkezne, mert ugye minden embernek joga van a boldogsághoz.
- Nem is tudtam, hogy be akarsz törni az Eridon lány szobájába. Mert esetleg ott hallhatsz énekelni. Bár a szobatársaim nem igen értékelnék, ha csak úgy random felbukkannál, de azért sok sikert.

Alex

- Na látod. De persze nem történt semmi ilyesmi. - Vigyorogva csóválta a fejét végiggondolva, hogy rövid ismeretségük alatt mennyi hülyeséget összehordtak már. Még hogy tizenhárom férj akikkel külföldön kötött illegális házasságot... Jó vicc.
- Szegény egyeskével kb. háromszor találkoztunk, de rá kellett jönnöm, hogy igazából nem illünk össze, így finoman a tudtára adtam, hogy ki van kosarazva. - Viszonylag élénken élt még Gy emléke tavalyról vagy tavalyelőttről már nem is igazán emlékezett, hogy mikor is ismerkedtek meg.
- És elhiheted, ha nem lennék rém lusta most felállnék és megkérdeznék valakit, de mivel szörnyű lusta vagyok, ezért a kérdés megválaszolatlan marad. - vigyorogva körbenézett a termen, hátha akad valaki elérhető közelségben, de nem igazán látott egy olyan hímnemű egyedet sem, akitől megérdeklődhette volna.
- Világos. Mármint az, hogy miért mentetek szét meg az is, hogy a nővéred apja miért szólt be. Mármint teljesen jogtalanul tette, hiszen mindenkinek joga van a boldogsághoz, de így az indok már érthető. Ebből már úgyse jövök ki jól... Szóval csak azt akarom mondani, hogy én a testvérem védelme nélkül is neki mentem volna, ha ilyen miatt beszól. Miért fájt ez neki? - tette fel a nagy költői kérdést, melyre egyébként nem várt választ. Mélyen elítélte az olyan embereket, akik azért nem nézik jó szemmel a másik ember kapcsolatát, mert „mások” mint Ő, ami persze nem így van. Hiszen minden ember egyenlő és egyforma.
- Oké. Azt esetleg elárulod, hogy mikor készülsz bármire is? Csak hogy tudjam, mikor nem kéne a csajos dolgokat megbeszélni meg ilyenek. - utolsó mondatát majd' egy oktávval magasabban nyávogta, mint eredeti hangszíne, hogy elérje a plázacicás hangszínt. Így sem sikerült egészében, de azért hasonlított valamelyest.
- Na de most komolyan. Mire készülsz?

Alex

- Nem vagyok szívtipró, csak őszinte. Most jobb lett volna, ha szegény srácot hitegetem? Így egy kicsit talán fájt utána a lelke, de szerintem hamar rendbe jött. És elhiheted, hogy simán odamennék bárkihez, ha nem lenne ilyen kényelmes a fotel.  - vállvonogatva újra körbenézett, de még mindig nem akadt a közelben egy olyan ember sem, akinek feltehette volna a kérdését.
- Elhiszem. Szörnyű lehetne tudni, hogy a testvéred egy előítéletes alak. De akkor mi szerencsére mindketten jól jártunk ilyen szempontból, hiszen ezek szerint a tesóink kedvesek és jó fejek. - mosolyogva idézte fel magában testvére arcvonásait, hiszen már régen nem találkoztak személyesen, és igencsak hiányzott már neki. Reménykedett benne, hogy a tanévek közötti szünetben végre hazalátogat.
- Nem kell semmilyen terv. Maradj csak a Navine klubbhelyiségében és ne is próbálj meg bejönni. Amúgy nem is tudom, hogy mit csinálnának a szobatársaim. Lehet kiátkoznának, de lehet, hogy nem csinálnának semmit. Nem tudom, kissé kiszámíthatatlanok és néha őrültek, de én azért imádom őket. - Már látta is maga előtt, amint a fiú benyit a szobába, a drága szobatársai pedig válogatás nélkül szórják rá az átkokat ijedtségükben. Muszáj volt felnevetnie ezen a képen, hiszen igencsak vicces volt.
- Egyébként semmilyen titkok nem rejtőznek ott, és nem is beszélünk ilyen hangon egymással, de azért én nem kifejezetten örülnék, ha egyszer csak felbukkannál. Bár mondjuk, úgyse fogsz tudni bejutni még a klubbhelyiségünkbe sem, de azért sok szerencsét.

Alex

- Jól van, jól van. Akkor a mai közvélemény kutatás elmarad. Pedig tuti vicces lett volna az emberek fejét látni, mikor felteszem nekik a kérdést. Szerinted nem? Bár ahogy a fejed elnézem, nem igazán. -  A fiú fintorát látva muszáj volt elnevetnie magát, egyszerűen túl szórakoztató volt a látvány.
- Szörnyű lehet egy ilyen testvéri viszony. Bele sem merek gondolni... - Már csak a gondolattól végig futott a karjain és a hátán a hideg. Igaz, hogy nem lányok voltak mind a ketten, de igazából bármit meg tudott beszélni a bátyjával. Igaz mostanában csak levélben, de akkor is.
- Igen, tényleg elég hihetetlen és lehetetlen ötlet. Meg persze szórakoztató is. Mondjuk az azért gáz, hogyha még a saját hálókörleted sem találod meg. Javasolnám a térkép rajzolást, hátha úgy nem tévedsz el. Bár, kitudja...  - tette hozzá még gonosz vigyorral az arcán.
- Ebben eddig is teljen biztos voltam. Annyira jellemző a fiúkra ez a hangnem, hogy csak na. Csalódott is lennék, ha ez nem így lenne. -  arcán széles vigyorral mondta ki eme három mondatot.
Kérdő és hitetlenkedő fejjel nézte, ahogy Alex a maga száznyolcvan valahány centijével ugrál a fotelja mellett, de inkább a kérdés megválaszolására koncentrált.
- Még nem igazán tudom. Ha ma beesek a szobámba, akkor talán olvasok. Hétvégére sincs konkrét tervem. Nyilván tanulok, meg esetleg gitározom, olvasom és együtt lógok a  barátaimmal. Szabad hétvége lévén még az is lehet, hogy lemegyek a faluba korizni. Na és neked van már ötleted a hétvégi programot illetően?

Alex

- Lehetetlen, hogy betörsz az Eridonba. Az meg még lehetetlenebb hogy eljutsz a lány hálóig. És a lehetetlen amúgy is tökre lehetetlen. - angyali mosollyal arcán mondta eme két mondatot. Már csak heccből használta ennyiszer a lehetetlen jelzőt. - Na jó, zárjuk le ezt a témát. Ha sikerül bejutnod – amit egyébként kétlek – ügyes leszel, ha meg nem, akkor is. Kész, passz, pont. - gyors és hatéározott befejezés.
- Ne is mond. Én már annyiszor próbáltam magam rávenni, hogy levonszoljam magam ez edzőterembe, de helyette mindig akadt valami nem túl fontos dolgom ami miatt azt mondtam, hogy áh majd holnap. Ilyen „fontos” dolog például a gitárom bűvölése, olvasás meg ilyesmik. Meg sem tudom számolni, hányszor történt már meg ez az eset. - vigyorogva próbálta felidézni ezen alkalmak számát, de úgy harmincnál feladta a számlálást.
-  Ja egyébként várunk szeretettel, csak majd emlékeztess, hogy erről szóljak a szobatársaimnak is. Mert hát azért szegényeket igen csak váratlanul érné. - szemforgatva válaszolt az utolsó kijelentésre.
- Igen, nagyon szeretek korcsolyázni. Viszonylag jól is megy azt hiszem. Ez is egy amolyan tesós program volt, míg én ugye ide nem kerültem a bátyám pedig ki nem ment külföldre tanulni. És idén voltál már lent a faluban? Ha nem, akkor még márciusig lemehetsz korizni egyet. Sőt, ha gondolod még el is kísérlek. - utolsó mondatát csak félig szánta viccnek, félig komolyan gondolta. Az már a srácon múlott, hogy hogyan is értelmezi, vevő volt mindkét variációra. Igazából nem is tudta, melyik verziónak örülne jobban.

Alex

- Soha nem mondd, hogy soha! - vágott vissza az egyik igencsak gyakran használt szólással.
- Szeretsz ügyesni? Nem ügyesnek lenni? Csak mert annak, hogy szeretek ügyesni nem sok értelme van. De persze ahogy gondolod. - vont vállat. Azt azért sejtette, hogy nem egészen azt akarta mondani, mint amit végül mondott. De hát ha már ilyen helyzetbe került, akkor muszáj volt szurkálódnia egy kicsit.
- Akkor jól kifogtuk egymást. Én, aki inkább tanul, mintsem rávegye magát az edzésre és te aki inkább az edzőterembe menekül a tanulás elől. Csodás. Majd még megfontolom az ajánlatot, és elfogadom az idegenvezetést. - kicsit viccesebbre vette a figurát, így a mondandójának végére.
- El hiszem, el hiszem. - zárta rövidre a témát, mert nem volt kedve a továbbiakba is erről vitatkozni.
- Egy élmény lenne. Bár mondjuk, szerintem engem is simán magaddal rántanál egy-két óvatlan pillanatban. De azért megérné végig nézni, komolyan mondom. - önkéntelenül is elvigyorodik a gondolatra. - Meg persze azért megpróbálnálak megtanítani rendesen korizni, és akkor nem esnél el annyiszor. - vállat vonva figyelte a fiút, mit mond az ajánlatra.
- Chhh... Nem érvényes. Teljesen igazságtalan. - puffogott tettetett dühvel. - Nem fair a kérésed. De ha ez kell ahhoz, hogy lássam amit százszor fenékre huppansz a jégen, ám legyen. De van egy feltételem: csak és kizárólag azután vagyok hajlandó teljesíteni a kérésed, miután koriztunk. Megegyeztünk?

Alex
(zárás)

- Igazából nem is tudom, hogy milyen sportot szeretek. A kviddicsen kívül nem próbáltam ki még túl sok mindent, így nem mondhatnám, hogy van kedvencem. De így belegondolva egy általános, mindent átmozgató edzésterv kéne nekem, hogy vissza szokjak a sport világába. -  egy apró bólintás is társult előbbi mondatához, amolyan önkéntelenül megszokott mozdulatként.
- Szörnyű vagy. Nem is szeretném tudni hány ártatlan ember csodálhatta meg a jeget közelről a te hatásodra. De én tutira nem szeretnék köztük lenni, szóval majd kitalálok valami haditervet vagy technikát, hogy hogyan maradjak állva. Ebben biztos lehetsz. - arcán elszánt vigyor terpeszkedett, és már rögtön ki is gondolt vagy három variációt.
- Szeretnél fogadni? Akkor is megtanítalak hogyha lehetetlen eset vagy. És tutira sikerrel járok. - félig elszánt félig kihívó arccal nézett a fiúra, hiszen eléggé biztos volt magában és a képességeiben. Mert ugye fő a magabiztosság.
- Helyes. Akkor te el jössz velem korizni én meg utána énekelek neked valamit. Mind a kettőnk részéről elég kedvezőtlen, de a másik fél számára szórakoztató egyesség. Csodás, mit ne mondjak. - kissé talán gunyorosra sikeredett utolsó mondata, bár csak félig szándékosan.
- A legközelebbi szabad hétvégén? Szerintem akkor a legalkalmasabb, de ha van valami más ötleted akkor szívesen fogadom. - Látva, hogy Alex már menni készül, össze kaparta mag mellől a táskáját, és elindult a kijárat felé.
- Akkor még találkozunk. Szia! - szólt vissza féltávról, majd elindult az Eridon toronyba, hogy lepakolja cuccát, és el mehessen vacsorázni.



/Köszöntem :3 /

Nóri

Átlagos pénteki nap volt. Már ha a vizsgaidőszakban egyetlen napot is átlagosnak lehet nevezni. Szerencsére erre a napra csak egyetlen írásbeli vizsgája volt, de így is nagyon ideges volt miatta. Nem akart úgy járni, mint az előző évben, hogy a lustasága miatt ne léphessen évfolyamot, így idén sokat tanult rájuk. Ám ez bevonzotta azt is, hogy jóval idegesebb volt, mint az előző években. Nem igazán lehetett hozzá szólni, ha valaki mégis megpróbálkozott vele, arra egy öt perces fejmosás várt, hogy miért is zargatja őt a butaságaival, mikor sokkal fontosabb dolga van, és keressen másik személyt akit idegesíthet.
Utolsó órában halál félelemmel, de bement a terembe. Szerencsésen túlélte a vizsgát, így mosolyogva távozott a teremből. Összességében úgy érezte, jól oldotta meg a feladatokat és elégedett volt magával. Ezért is döntött úgy, hogy sétál egyet a ragyogó napsütésben. Kicsit talán tovább napfürdőzött és gondolkodott a kelleténél, így mire észbe kapott már régen vacsora idő volt. Roham léptekben igyekezett a kastélyba, immáron teljesen lenyugodva, hogy nehogy lekésse a vacsora időt, hiszen ebéd helyett tanult.
Szerencsére időben volt még, rengeteg diák evett még. Gyorsan körbenézett az Eridon asztalának felé eső végben, hátha felfedez a tömegben ismerős arcokat. Igazán szerencsés napja volt, így meglátta Nórit, akivel nem olyan rég igen kellemesen elcsevegett.
Odasétált a lány mellé és kérdés nélkül helyet foglalt mellette.
- Szia! Remélem nem baj, hogy leültem.

Nóri

Eltelt egy kis idő, mire a másik észre vette, hogy leült. Addigi is a vörös szedett magának egy jó nagy adag ételt, mellel igyekezett a kimaradt ebédet is pótolni. Addig is míg arra várt, hogy Nóri végre észrevegye, hozzá látott az első fogás elfogyasztásának. Szerencsére nem sokára háztársa is kikerült a révületből és érzékelte jelenlétét.
- Semmi baj, előfordul néha, és mint látod már megtettem – nevette fel. Nóri valahol tényleg máshol járhatott. Lehet hogy a vizsgákon agyalt, de az is lehet hogy egy fiú vette el az eszét, de igazából bármi elképzelhető volt.
- Hogy hogy vagyok? - kérdezte sóhajtava – Hát mit ne mondja, nem a legjobban. A vizsgák teljesen kikészítenek, mint mindenki mást. De legalább végre látszik, hogy jön a tavasz és ez jó hír. Mert bár én a telet is szeretem, de azért a tavasz az igazi kedvencem. Vagyis minden évszaknál elmondom ezt, de mindegy... És feléd mi újság van? - Rengeteget beszélt és gyorsan. Rossz szokása ez, mely néha felbukkan, de általában nem ennyire beszédes. Szülei, nagyszülei és úgy általában minden rokona rászólt már, hogy ne hadarjon annyira, de mivel ezt a szokást valahol nyolc-kilenc éves kora környékén vette át, így már szinte lehetetlen leszoktatni róla.
Addig is amíg a válaszra várt tovább evett. Egy igazán ízletes sült csirkemellet vágott apró darabokra és így fogyasztotta el ez adag rizs társaságában.

Polett

A főzés szeretetét talán édesanyjától örökölte. Csak hobbi szerűen foglalkozott az ételek készítésével és nem nagyon hangoztatta senkinek, inkább titokban tartotta és letagadta a dolgot. Ő maga sem tudta, hogy miért is van ez így, de valahogy automatikusan mondott nemet az ilyen jellegű kérdésekre.
Mostanra már azonban úgy érezte, az Eridon konyhája túl kicsi ahhoz, hogy ott hódolhasson a hobbijának. Ezért titokban leosont az iskola konyhájába, ahol ugyan még soha nem járt, de elbeszélések alapján már tudta, hogy merre kell keresnie és mire számíthat. Igyekezett a lehető legnéptelenebb folyosókon haladni, ám még így is sikerült belefutnia az egyik barátjába, aki feltartotta elég sok időre. A lehető legbarátságosabb arcát öltötte magára míg folyt a csevegés, de belül fortyogott, hiszen a lehető legrosszabb alkalommal akarta megvitatni a vörössel a srác az élet nagy dolgait. Nagy nehezen, de végül csak sikerült leráznia a fiút és tovább haladhatott az úti célja felé.
Szerencsésen megérkezett a konyhához és már csak abban reménykedett, hogy nem talál senkit odabent. Kissé idegesen nyomta le a kilincset és lépett be az ajtón. Lenyűgözte a látvány, ám ahogy végignézett a termen, meglátott egy másik lányt is. Így ha már ilyen szerencsétlenül járt, inkább oda sétált a másikhoz.
- Szia!

Polett

Mark
avagy a fájdalmas bosszú

Tökéletesen nyugodt és csendes délutánnak ígérkezett. A vizsgák nehezebbik részét már letudta, csak olyan tárgyakból voltak már hátra a számonkérések melyek alapból sem tartoztak a legnehezebb kategóriába és elég jó is volt belőlük. Ennek következtében, vidáman és kiegyensúlyozottan indult el a társalgó felé, mert szokás szerint a feladatai elvégzése után nem tudott mit kezdeni magával.
Egészen addig tartott ez a nagy vidámság, míg be nem lépett az ajtón és körül nem nézett. Ugyanis az egyik ülőalkalmatosságon helyet foglalt Ő. Ő, akit szívből utál és megvet, és aki annyi bosszúságot okozott neki, holott nagyjából egy hete ismeri. De hogy röviden miket is tett ellene: rácsapta a kezére a könyvtárajtót, nyilván véletlenül,de azért nem kért bocsánatot, fellökte a folyosón és észre sem vette, másodszor is fellökte a folyosón és kiröhögte. Mindezt egy hét alatt. Így aztán érthető, hogy a vörös miért haragszik ennyire az idősebb fiúra. Egyébként nem egy bosszúszomjas alkat, de úgy érezte, itt szükséges a visszavágás. Igazából ötletei nem nagyon voltak, hogyan is adhatná vissza, ám eszébe jutott az egyik rém unalmas és nyálas tinifilm, melyet még valamikor a nyáron látott, melyben a főszereplő kis csaj konkrétan árnyékként követte a srácot, és mindenféle nyálas dumával tömte a fejét. S bár abban az esetben nem a bosszúvágy, hanem a rajongás fűtötte a csajszit, tökéletesnek bizonyult ez a haditerv.
Így aztán egy magányos fotel helyett, inkább megközelítette azt a kanapét melyen egyedül ült a célpont és elegánsnak szánt mozdulattal ledobta magát a srác mellé, és olyan közel ült hozzá, amennyire az utálat engedhette. Mézes-mázos műmosolyt varázsolt arcára és átgondolta, hogy a nevén kívül tud-e valami mást is róla, ám hiába.
- Szia Mark! - Természetesen minden magánhangzót szép hosszan ejtett, mint ahogyan a filmből is emlékezett rá.
- Hogy vagy? - Előbbi módszerét alkalmazta, így „Hooooooogy vaaaaaaagy?” lett a kérdésből. Igazából legszívesebben leütötte volna saját magát, azért amiért így beszél, de a cél érdekében bármit.

Mark
ismersz te, csak még nem tudod

Nóri

- Igen, szerencsére lassan már én is letudom őket. Ma volt még egy vizsgám, így nem is ebédeltem, ezért aztán roppant éhes vagyok, mit ne mondjak. - Ez utóbbi információt csak úgy mellékesen teszi hozzá, mert igazából egyáltalán nem lenne fontos, de azért Ő csak hozzá teszi, mert megteheti.
- Egyébként én is pont kintről jöttem, csak annyira elgondolkoztam, hogy azt hittem lekésem a vacsorát. Egyébként rengeteg ilyen terem van, és rengeteg ahol még én sem jártam. De ha majd gondolod, szívesen körbevezetlek egyszer – ajánlja fel fejét oldalra billentve. Mostanában rászokott arra, hogy teljesen véletlenszerű mondatoknál oldalra dönti a fejét, és így néz a beszélgetőpartnerére. Maga sem tudta, hogy kitől tanulta vagy honnan vette, de önkéntelenül csinálta, az egyszer biztos. Mindezek után azért folytatta a már felaprózott csirke és a hozzá társuló elfogyasztását.
- Hogy mi a hobbim? Rengeteg mindent fel tudnék sorolni, amit a hobbimként említenék. Többek között a zenélés, zenehallgatás, olvasás, kviddics, írás és éneklés. Ezek közól mondjuk csak keveset végzek úgymond közönség előtt, tehát mondjuk a gitározáson kívül másról csak azok tudnak, akiknek elmondom. Meg hát persze a szobatársaim, mert előttük semmi nem marad titok. Egyébként általában mugli könyveket olvasok, innen kerültek ki a kedvenceim is. - A végére megajándékozza a másik lányt egy nevetéssel és tovább folytatja az étkezést, arra várva, hogy társa felhozzon egy újabb témát vagy reagáljon előző hozzászólására. Vagy legalábbis feldolgozza a rengeteg szöveget, amit az előbb elhadart a vörös.

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos

Mázolmány és hajdísz

Természetesen, mint akármelyik másik Eridonos bulit, ezt sem hagyhatta ki. Sokat gondolkozott azon, milyen jelmezt is ölthetne magára, ám nem jutott dűlőre a rengeteg választási lehetőség miatt. Végül valahogyan csak döntésre jutott, és a legegyszerűbb megoldást választotta, mégpedig az arcfestéket. Még az őszi Halloween buliból hátramaradt festéket használta, mert elég sok színezék volt a tubusokban.
Nagy műgonddal készítette sminkjét, mely egyszerű fekete-fehér színekből állt.  Miután végzett az arcával, felvette egyszerű fekete öltözetét, melyhez egy kapucnis köpeny is társult, csak hogy az összhatás meglegyen. Haját mindenféle bonyolult módon befonta és csatokkal a helyére tűzte, valamint ezt még megkoronázta egy tollas hajpánttal.
Mindezek után elkészültnek nyilvánította magát, és útnak indult. Kapucniját a fejébe húzta, így csak az arcfesték árulkodott arról, hová is készül. A folyosókon végigmenvén rengeteg furcsa és meghökkent pillantással találta szembe magát, ám ezeken igencsak jól szórakozott. Egyenesen a kijelölt helyszínre sietett, remélvén, hogy nem fog elkésni, mert ez az egyik olyan dolog, amely kiemelkedő helyet foglalt el az utált dolgok listáján.
Nagy megkönnyebbüléssel tapasztalta, hogy egyenlőre csak kevés ember szállingózik rajta kívül a füves területen, de azért azt sem állíthatta, hogy egyedül volt. Az Eridonos csapatnak, köztünk Fanninak, Nórinak és Viktor bá'-nak intett egyet ugyan, de nem csatlakozott hozzájuk. Elképzelhető, hogy a trió, azt sem tudta, ki integet nekik ily bőszen, hiszen a jelmez meg a távolság elég felismerhetetlenné tette. Inkább új társaságot akart keresni, minél több emberrel összeismerkedni. Közben azért megjegyezte magában, hogy a dekoráció megint igazán hangulatosra sikeredett, mint minden alkalommal.
Így kötött ki az egyik maszkot viselő fiú mellett, akiről sikeresen eldöntötte, hogy itteni pályafutása alatt, még nem találkoztak. Ritka dolog volt az ilyen, mivel szinte mindig és mindenhol jelen volt, ezért rengeteg diákot megismert.
- Szia! Menő a maszkod, te csináltad?- egyből belevágott a közepébe, nem szórakozott olyan általános kérdésekkel, mint a "hogy hívnak?" vagy a "melyik házba jársz?". Az ráért még később is.

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos

Mázolmány és hajdísz

Kicsiny csapatunk
avagy Eszti és Álmos és Fanni és Nóri

Mázolmány és hajdísz

Azt hogy rosszul volt, éppenséggel nem állíthatta, de baj hát az volt. Mármint ha egy lángokban égő tanárt bajnak lehet tekinteni.
- Én jól vagyok, de Viktor bá' talán már kevésbé... - mutat az illetőre, miközben a fiú is megfordul. Szerencsére gyorsan véget ér ez a kis kaland és látszólag a tanár úr is túlélte és rendben volt.
Vet egy pillantást Eszter gyorsan készült sminkjére, el is vigyorodott, de a dicsérgetést inkább Álmosra hagyta. Ehelyett inkább elindult a takarópokróc felé is kiválasztott magának egy szép nagy pirosat, melyet egy alkalmasnak ítélt helyen leterített és helyet foglalt rajta. Egyenlőre nem fázott, ezért is került a pokróc a lány alá. A többiek is szerencsésen helyet foglaltak mellette, a fiú még a beszélgetést is tovább lendítette mikor is felfigyelt arra, hogy valaki a nevét mondogatja. Nem kellett sokat várni, Fanni érkezett meg a szokásos stíluséval, szinte letarolva mindenkit.
- Láttuk. Szegény Viktor. Meg azt is láttuk ahogy elestél, te jól vagy? - Miután kimászott a szobatársa alól arrébb húzódott így a lány is fel fért melléje a pokrócra.
- Végül is azon kívül, hogy majdnem összetörtél bennünket nincsen semmi baj. Egyébként ők itt Eszter a Levitából és Álmos a Navinéből, Ő pedig itt Fanni az Eridonból és a közös szobánkból. - Szépen nevetve végig mutogat mindenkit mindenkinek, bemutatás céljából, amolyan mot már ti is ismeritek egymást.
- A becsapódás már meg volt, de természetesen maradhatsz – válaszol vigyorogva. Hozzá van már szokva a hadaráshoz, hiszen nem elég, hogy ő maga is szokott ilyen embertelen tempóban beszélni, de azért szobatársak vagy mi a szösz. Nagyjából fél perc múlva Nóri is felbukkan Hime kíséretében. Első körben csak azt nem sikerült felfognia, hogy hogyan is került Fanni kis kedvence Nórihoz, de aztán csak rájött, hogy biztos az életmentési kísérlet előtt passzolta le a lánynak.
- Szia Nóri, ülj csak le! -  Amíg az újabb eridonos megérkezett köreikbe, Ádám is megjelent a bulin. Nem kellett sokat várni, és elkezdte a beszédét. Szépen csendben végighallgatták, mind az öten.
- Én szerintem most passzolom. Egyenlőre elég volt a meglepetés tárgyakból.

Nóri
mééég múlt évben a vizsgaidőszak vége felé

Áron

Áron

Alex

Áron

Kevin
Bál|Ruha


Először nem igazán akaródzott elmennie a bálra, hiszen senki nem hívta el. Ezt a szívére is vette, hiszen eddig mindig akadt kísérője, de idén valahogy úgy kerülték a fiúk, mintha csak láthatatlan lenne. Ha valaki mégis megszólította, akkor az sem a bálba akarta elvinni, hanem vagy a bűbájtan háziról érdeklődött, vagy a kviddicsről vagy esetleg arról, hogy vajon a lány aki tetszik neki viszonozza-e érzéseit. Természetesen ilyenkor azért nagyon csalódott volt, és csokiba vagy gitározásba fojtotta bánatát, ez utóbbival szobatársait az őrületbe kergetve.
Végül úgy egy hét önsajnálat után vett erőt magán, és eldöntötte, hogy akkor bizony egyedül, de elmegy az estélyre, hiszen biztosan akad olyan srác, akinek szintén nincsen párja. Innentől fogva olyan volt, mintha kicserélték volna. Mosolygott és nevetett, valamint mindenkivel extra kedves volt. Ezért néha kapott egy két furcsa pillantást, de nem törődött vele. Végül már csak a ruhája hiányzott, ám végül azt a kérdést is viszonylag hamar megoldotta, és egy egyszerű rövid fekete ruhát választott szandállal, hogy  nyárias de elegáns legyen az összkép.
A bál délutánján minden flottul ment, időben elkészül, így időben oda is ért. Végignézte a nyitótáncot, ám a nagy meleg és a kiszáradás veszélye miatt úgy döntött, hogy iszik valamit. Magabiztos léptekkel indult el az italokkal megrakodott asztal felé, nagy reményeket fűzve az ott lévő italokhoz. Már majdnem oda ért, amikor észrevette Kevint, de mivel úgy gondolta, biztosan vár valakire inkább csendben az asztal mádik felét próbára megközelíteni, mintha észre sem vette volna a srácot.,

Gergő
Ruha

Adrián

Adrián

- Medence parti mi? Hát aki megteheti... - Még mindig vigyorog mint a tejbetök, mert még mindig nem tudja elhinni, hogy valaki tényleg a rét közepén egy kacsaúsztatóban ücsörög. Csak úgy, buliból. Végül is érthető a dolog, de azért mégis, van más módja is annak, hogy az ember hűsöljön egy kicsit a melegben.
Miután leült, megszabadult gyorsan a szandáljától is, majd odébb rakta a fűben, hogy ne legyen útban. Lábait belelógatta a hideg vízbe, ami hát tény és való, hogy jól esett neki, bár igen csak vicces látványt nyújtott, ahogy a parton ül, de a lába tértől lefelé eltűnik a medencének csúfolt pocsolyában.
- Így gondoltad? - néz a fiúra. Bár máshogy nem igazán lehet érteni azt, hogy lógassa bele a lábát anélkül, hogy minden más ruhadarabja vizes lenne. Mondjuk meglehet, hogy akkor sem tiltakozna erősen, ha valaki egy vödör vízzel közelítene felé azzal a szándékkal, hogy nyakon önti vele.
- El nem fogod hinni, de az, hogy úgy nézek ki, mint aki két éve nem látott napot. Nem jöttek elő a szeplőim, pedig azok konkrétan a nyári nap első sugaraira elő szoktak bújni, és most sehol sincs egy sem... - Panaszos hangon beszél, mert ha egy valamit szeret a nyárban, akkor az az, hogy a számtalan szeplő jelenik meg az orra körül.
- Meg amúgy a fehér fal hozzám képest színes, olyannyira vagyok sápadt, s bár elég könnyen le tudok égni, de azért szeretnék szép színű lenni. - A mellette heverő táskájából szedi elő a naptejet, hogy bekenje minden kilátszó bőrfelületét, mert a világos bőr átka, hogy hajlamos a leégésre. Nagyon. Már pedig elégszer járt már úgy, hogy, hogy a hámló bőrét kellett kenegetnie, ami mindemellé még pokolian fájt is, és nem szeretné most is ezzel tölteni az idejét. Így aztán nagy alapossággal lát neki, először a karját keni be, aztán a mellkasát, végül az arcát. A hátával bénázik egy sort, de végül megoldja egymaga, és nem kell Adrián segítségét kérnie. A lábát majd csak akkor tervezi fehérre meszelni, miután megunta a hideg vizet, addig is, csak a combjára ken a napvédőből.

Laci

Laci

Olcsi