Ábel jól teszed xd

Szélesen mosolyogva figyelte Kapitányt. Imádta az állatokat, főleg azokat amiket meg lehet simogatni, és emlősök. Mindigis nagy kedvencei voltak a kutyák, és nagyon szeretett volna egy sajátot is, de anyukaja sajnos allergiás az állatszőrre. Így hát minden alkalmat kihasznált, hogy mások kedvenceit simogassa, dédelgesse, ölelgesse. Azt sem bánta, ha néha kissé nyálas lett, hiszen tudta, hogy mindez csak a szeretet jele, így akkor sem, mikor mindezt Kapitány adta elő.
- Semmi baj! - nevetett, majd pulcsija ujjával letörölte arcát. - Nem neveletlen, csak még kölyök és eleven - magyarázta a szemébe nézve, hogy kicsit nyomatékosítsa szavait. - A ruhám meg senkit nem érdekel - legyintett lemondóan. Nem volt az a plázacica típus, aki ha már egy porszemcse is van a ruháján sikítozva szaladgál körbe körbe. Sőt!
- Mint látod élek és virulok, semmi bajom sincs - mosolygott kedvesen. Mosolya lassan vigyorba fordult, mikor a kutya hirtelen átugrott a fiú ölébe. Látszott, hogy nem igazán szeretne nyálas lenni, és elég erőssen birkózott vele. Amíg másik kettő birkózott, elrakta könyveit a táskájába, mert eddig  szanaszét hevertek.

Ábel nagyon jól teszed xd

- Semmi baj, úgyis olvastam már - elgondolkodott, hogy hányszor is olvasta, de nem.tudta megszámolni - Maradjunk annyiban, hogy nagyon sokszor - mondta végül széles mosollyal. - Igazából nagyon sok mindent megjegyzek még az órákon, így szóbelit nem sokszor tanulok. Főleg az marad meg, ami érdekel, például a történelem. De ha gondolod, szívesen segítek a tanulásban - mosolygott a fiúra. Mindeközben Kapitány elé ejtette a fadarabot, amit készségesen újra elhajított. Igyekezett minél messzebre dobni, ami sikerült is. - Valószínűleg ösztönösen jön, de legalább eggyel kevesebb megtanulni való - nevet.
- Nem kérek sütit, de azért köszi. - Nem igazán rajongott az édességekért, ezalól csak a csoki a kivétel. Abból viszont bármilyet, és bármennyit megevett.

Benedek

Végre végzett a tanulással. Nagyon sokat szenvedett, de végre elkészült. Semmi más vágya nem volt, csak, hogy végre beszélgessen valakivel, de az Eridon klubbhelyisége szinte üres volt. Még volt majdnem másfélóra takarodóig, ezért is jutott arra az elhatározásra, hogy meglátogatja a társalgót. Még soha nem járt ott, így szenvedett egy kicsit, mire meg találta, de végül azért sikerült. Benyitott, és körbe nézett, de nem látott senkit. El sem tudta képzelni, hogy hol van mindenki, de nem is nagyon érdekelte. Csak annyi volt a lényeg, hogy ott senki nincs. Vacilált egy kicsit, hogy vissza menjen-e a háza tornyába, de végül úgy döntött, inkább bemegy, és hátha megérkezik valaki még. Addig is levetette magát egy kanapéra, így éppen háttal ült az ajtónak. Mindenféle dolgon gondolkodva, lábát a karfán átdobva ült egyedül a hatalmas szobában.

Benedek

A gondolataiból, egy srác zökkentette ki. Nem rémlett, hogy talákoztak volna valaha is, de hát ez igazán nem volt fontos.
- Hello! Vitéz Rebeka, de inkább csak Rebi. Eridonis, másodévés, kviddiccsapattag. Foglalj helyet, és nem zavartál meg. És mint látod, már ketten vagyunk, akik társaságot keresnek. - mondta azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán. Lábait maga alá húzta és nekidőlt a háttámlának.
- Maximum tíz perce, de az a tíz perc borzasztó unalmas volt. De csak is azért, mert voltam olyan hülye, hogy még csak egy könyvet is hozzak magammal. - valaszolt nevetve. Tényleg halálra unta magát, így a fiú érkezése amolyan, életmentő dolog volt. Nem is értette, hogy miért nem vitte magával a kedvenc könyvei egyikét. Hiszen mindig és mindenhol volt nála egy, a kedvenc kötetei közül.

Ábel nem próbálkoznék

- Lehet, hogy csak nem jól kezdesz neki. Próbálj elvonatkoztatni attól, ami igazából, és valami más, könnyen megjegyezhető dolgot kötni hozzá. Melyik tárgy nem megy? - kérdezte meg végül, hátha egy példával jobban tudja szemléltetni. Szívesen segített volna, ha máskor nem is, akkor legalább most. Hiszen Ábel kedves, rendes mag jólelkű, és nem ő tehet arról, hogy nehezen tudja megjegyezni, az amúgy is nehéz anyagokat.
- Például arra is, de ott van még a mítoszok és legendák is, ami a személyes kedvencem. Valamivel csak rálehetne bírni. Csak jól kell magyarázni, és máris érdekes az óra. - mondja el véleményét, hiszen ő is tanárnak készül.
- Igazából én sem tudom. Néha megeszem, de egyébként a csokin kívül semmi más édes dolgot nem. Viszont azt egyszerűen imádom.

Benedek

- Most járok itt először. - vallotta be őszintén - Kedvenc hely? Hm... Talán a könyvtár, az Eridon úgy kompletten, a kviddicspálya és a rét. Talán ezeket mondanám a kedvenceimnek. De igazából mindenhol jó, ahol jó a társaság. - vigyorgott szélesen. Igazából tényleg így volt, így aztán a barátaival, bárhova elment. Na jó, ez így tulzás, de a veszélyes helyeken kívül tényleg bárhova elment.
- Értem. Nekem ez az első évem, így csapatban, de a bátyámmal, már kicsi korunk óta játszok. Mindig is szerettem a csapatsportokat, meg hát nemtudom. Szeretek kviddicsezni aztán kész. - nevetett a saját megfogalmazásán, mert elég furcsára sikerült a vége. - Egyébként miket szeretsz csinálni? Mi a hobbid? - kérdezte meg, mert érdekelte, hogy miket szeret csinálni a másik.

Benedek

- Írsz? Az nagyon király. Nekem mondjuk nincs tehetségem hozzá. - mondta. Igazat mondott, nem ő volt a következő írótehetség. - Az Eridon újságját szoktam olvasni, még néha az Edictumot, de hamár olvasok, akkor könyveket szoktam inkább, és gyakorlatilag mindenhol van is nállam egy kötet. - mosolyog. - A vívás meg nagyon király dolog. Én ugyan még nem próbáltam, de nézni jó. - bólogat elismerően. Tényleg nagyon kedvelte az összes küzdősportot, egyszer valamikor egy fél évig karatézott.
- Hát elég sok mindent szeretek csinálni, például beszélni, barátkozni, olvasni, gitározni, rajzolni, kviddicsezni, kint sétálni, az újoncokat pátyolgatni és a barátaimmal vagy a háztársaimmal lenni. - a végére már kicsit elfogyott a levegője, de remélte, hogy még így is meglehetett érteni. Valószínűleg, soha nem beszélt ennyit egymás után.
- És mit lehet tudni rólad, úgy általánosan?

Benedek

- Persze, szívesen. A családom kissé bonyolultan épül fel, de egyszerűen annyi, hogy anyum boszorkány, az igazi apám varázsló, a bátyám szintén és a nevelő apám mugli. Van két féltesóm, az egyiket nem ismerem, a másik viszont a háztársam. Vér Lanetta, ha ismerős esetleg. Jóban voltunk azelőtt is, hogy kiderült volna, hogy rokonok vagyunk, és nagyon sokat segített a beilleszkedésben. - már a családjáról egy egész monológot mondott, és még hátra van a többi. Vett egy mély levegőt, majd folytatta a kisregényt. - Legjobban a bátyám hiányzik, hiszen szinte össze voltunk nőve. Mindent együtt csináltunk, mindenhová együtt mentünk, mindent tudtunk a másikról. Most is nagyon szoros a viszonyunk, de ugye sajnos csak levelek útján tudunk kommunikálni. Hiányzik a város is, de nagyon jól érzem magam itt is. Határozottan hamar beilleszkedtem, és szép nagy lett a barátiköröm. Nem tudom, hogy szerencsére, vagy szerencsétlenségemre még Ámor nyila nem talált el. De őszintén, egyenlőre nem bánom. - fejezte be a rövid életrajzát. -  Hogy én mennyit tudok beszélni - jegyezte meg utólag.

Benedek

- Egy idő után majd biztosan. - mosolygott. - Főleg, ha sok időt töltötök együtt, meg mindent megbeszéltek. Tényleg, hány testvéred van? - kérdezte meg végül.
- Ebben határozottan egyetértünk. Volt egy olyan általánosiskolai osztálytársam, aki így próbálkozott nyolcadikban bepasizni. Mondanom sem kell, hogy csak azt érte el, hogy mindenki elkerülte, és akármivel próbálkozott csak nemleges választ kapott. Nekem meg ráér még. Egyenlőre tökmindegy. - vonta meg a vállát, az utólsó mondatnál. Egyenlőre szeretett volna nagyon ráfeküdni a tanulásra, hiszen a tanári végzettséget nem osztogatják csak úgy. Már pedig mindenáron szerette volna megszerezni a diplomát, szóval igyekezett minél jobb eredményeket elérni.
- Ha szeretnél, nyugodtan mesélj, hiszen elég jó hallgatóság, és iszonyúan kíváncsi vagyok.

Benedek

- Teljesen érthető, ha van olyan téma amiről nem akarsz beszélni. Mindenkinek van ilyen dolog, nekem például a család. - válaszolt még mindig szélesen mosolyogva.
Kissé zavarba jött a szép és okos jellző hallatán, de gyorsan túllépett rajta. - Igazából mindegyik művészetiágat kedvelem, de főleg a zenét girátosként. Olvasni inkább könyveket szeretek, azonbelül is az ifjusági- és a kalandregényeket. - Nek bánta a gyors témaváltást, hiszen nem az ő asztala a szerelem, és a párkapcsolat.
- A kviddics igazából csak hobbi számomra. Csak addig terveztem játszani, amíg tanulok, utána pedig tanár szeretnék lenni, szóval nem igazán összeegyeztethető a két dolog. A sok kérdés meg nem zavar, szeretek beszélni.

Benedek

- Nekem a szépirodalom nem a szívemcsücske. Ahogy a varázsvilág irodalma sem. Jobban szeretem a jó öreg mugli könyveket, amikből rengeteget olvastam már. - Ennyi volt még a vélemémye, amit elakart még mondani ebben a témában.
- Igen, tényleg lehetne kicsit változatosabb a sportterén a mágusvilág. Nem is értem, miért hiszi azt mindenki, hogy a mugli sportok rosszak és ha nem kviddicsezel, akkor nem sportolhatsz semmi mást. Mondjuk esetleg még táncolhatsz, de ezen kívül aztán már tényleg semmi. De ez meg nem éppen mágus sportág. - fejti ki a véleményét, jó hosszan. Valahogy kicsit hosszúra sikerült ez a vélemény kifejtés, de hát na. Hosszú kérdés, hosszú válsz. Ez a saját véleménye, és hiába szerette a kviddicset, nem bánta volna, ha kicsivel nagyobb a választék.

Ábel
nagyon helyes, hogy félsz, de azért ennyire nem kell
-Elég sokszor van igazam - mosolygott cinkosan, miközben azt figyelte, hogy nem szorul-e elsősegélyre a fiú. Ez volt az egyik, amit nem szeretett a süteményekben. Mindig felragadt a szájpadlására egy darab, és lehetetlen volt leszedni. Habár azért addig nem jutott, hogy elkezdjen fulladozni tőle. A másik amit nem szeretett a süteményekben, hogy nagyon édesek voltak. Amelyik meg nem, azt nagy duzzogva hajlandó volt megenni, de csak akkor, ha az ember jó passzban találta.  
- Szerintem csak mohó vagy, és a túl sok süti miatt fulladozol, de hát persze rá lehet fogni a történelemre is – válaszolt szem forgatva, míg í másik tovább folytatta a küzdelmet a szájpadlására ragadt darabokkal. Azt még nem egészen értette, hogy miért is nem szereti a történelmet, de reménykedett, hogy majd még kiderül.
-Hát.... Izgalmas, és valahogy elvarázsol. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy mit is szeretek benne. Biztos neked is van valami ilyen dolog az életedben, amit nem tudsz, hogy miért de szereted. Csak magával ragad, és oda meg vissza vagy érte. És te miért nem szereted? - tette fel a kérdést, ami azóta érdekelte, hogy elkezdtek erről beszélni.
-  Én benne vagyok. Mit szeretnél tudni? Mugli vagy varázsló történelem? Melyik történelmi korszak? Mert bármiről szívesen beszélek. Úgyis tanár szeretnék lenni, ha itt végzek, szóval... És te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? - kíváncsiskodott.  -  Ja, és előre szólok, nem vagyok egyszerű természet. Ha valamiről meg van a véleményem, nagyon nehezen lehet csak eltéríteni attól. De egy próbát azért megér, és meglátjuk, sikerrel jársz-e.

Benedek

- Egyetértek veled, habár nem tudom mit szólna az iskolavezetőség, ha közölnénk, hogy mondjuk akarunk egy focipályát. Vagy akármilyen ás sportpályát. Vicces lenne látni az arcukat. Habár ha aláíratnánk egy petíciót akkor biztos nem lenne ellenvetésük. Meg hát a legtöbb diák a tanárok háta mögött minden búját-baját elpanaszolja, fel van háborodva meg minden más. De ha esetleg odakerül a sor, hogy mindezt nekik is el kéne mondani akkor meg érdekes módon semmi bajuk sincs. - mondta el saját véleményét, jó hosszan megfogalmazva. Mert a legtöbb diák tényleg ilyen volt, és ezt nyíltan is vállalta. Mert hát a tanárok háta mögött sokkal könnyebb kibeszélni valamit, meg felháborodni. Csak túl gyávák voltak elmondani a véleményüket a barátaikon kívül másnak is.
-  Nagyon jól érzem magam az Eridonban. Hamar beilleszkedtem, sok új embert, és jó barátot ismertem meg. És még az is kiderült, hogy idejár a testvérem akiről igazából nem is tudtam. És abszolúte helyén valónak érzem a süveg döntését, ha választhattam volna, akkor is  oda járnék. Miért kérdezed egyébként? - Először ugyan kissé meglepte a hirtelen témaváltás, de azért készséggel válaszolt a feltett kérdésre.    

Lily
Egy szabad hétvégén

A napsütés ébresztette. Mivel előző este elég sokáig fent volt, így elég sokáig aludt. Szerencsére az indulást nem késte le, bár így is elég necces volt, hogy oda ér-e. De szerencsére az indulás elötti utólsó percben még beesett az előcsarnokba. Semmi különöset nem vitt magával, csak a pálcáját és egy kia pénzt, hogyha valamit megkívánna, akkor meg tudja venni. De igazából egyikre sem volt szülksége, mert elég hamar megunta a falu nyüzsgését. Kezdett megfájdulni a feje, így igyekezett valami csendes helyet találni. Ekkor talált rá, a falu széli kis tóra. Csend volt és nyugalom, ezért letelepedett egy árnyékos partszakaszra, és a vizet bámulta.
Ekkor halotta meg, az ismeretlen lány köszönését. Kissé megijedt ugyan, de azért udvariasan visszaköszönt.
- Szia. Hogy vagy? - érdeklödött, majd felnézett a lányra. Rémlett, mintha már látta volna korábban is, csak nemtudta, hogy hol.

Maris

Hiába tanult már két éve a kastély falain belül, még mindig akadtak olyan helyek, ahol nem járt. Mint példeául ez az udvar. Ha a véletlen nem sodorja ide, akkor valószínűleg soha nem jött volna ki. De köszönhetően álmodozó természetének és oda nem figyelésének, valahol rossz felé fordult, és végül itt lyukadt ki. Végülis annyira nem bánta, mert mi tagadás, a hely gyönyörű volt. Nem sok diák lézengett idekint, ami egyben jó és rossz is. Jó, hogy csönd volt és nyugalom. Rossz benne, hogy így nem volt kivel csevegnie... Legalábbis egy ideig így hitte. Mindez az elmélet akkor dőlt meg, mikor meglátta a másik eridonost egy padon ülni. Magában vívodott egy kicsit, hogy oda menjen-e, hiszen úgytűnt, hogy a lánynak most nem nagyon van szüksége társaságra, boldogan meg van a bögréjével. De végül arra a következtetésre jutott, hogy baja nem származhat belőle.
- Szia! Rég láttalak, hogy vagy mostanában? - megállt a pad melett, és várt.

Maris

Szélesen vigyorogva foglalt helyet a lány melett. Örült, hogy végre találkoztak, mert tényleg jóideje nem találkoztak.
- Igen az feltűnt. Mostanában szinte csak annyit látunk belőled, hogy a folyosón, vagy a klubbhelyiségben elviharzol mellettünk - mondta nevetve. De lényegében igaza volt.
- Köszi megvagyok. Az ismerőseim köre egyre csak nő, és szépen lassan felefedezem a kastélyt is. De így, másfél év után is vannak olyan helyek, amik meg tudnak lepni. - Nem tudta volna megmondani, hogy ezeket miért is osztotta meg a másikkal, de végülis megkérdezték hogy van, ő pedig válaszolt rá.
A nap hétágra sütött, és hiába ültek árnyékba, még itt is érezhető volt a hőség.
- Csak szerintem van nagyon meleg? - kérdezte meg végül a másik lányt is.

Benedek
Ruha

Soha nem volt még bálban. És nem is tervezett menni... Legalábbis mindenkinek ezt mondta, aki kérdezte. De persze a szíve mélyén ő is vágyott arra, hogy valaki elhívja. Már feladta a reményt, hogy a bál elötti utolsó nap már biztos nem talál kisérőt, mikor Benedek az egyik óra után elhívta. Azonnal igent mondott. Arra viszont nem gondolt, hogy honnan lesz olyan ruhája egy nap alatt, ami jól mutat a vörös hajával és még a dress code-nak is megfelel. Nagy szerencséje volt, hogy egyik háztársa kölcsön tudott adni egy sötétkék darabot.
Nem vitte túlzásba a készülősést, bár a ruhája cipzárjával meggyűlt a baja. Haját egyszerűen csak előre fésülte a vállára. Belebújt egy fekete balerina cipőbe, és indulás elött mégegyszer utoljára megnézte magát a tükörben.
Óvatosan, hogy hasra ne essen a ruhájában, lesétált klubbhelyiségbe. Amilyen gyorsan csak tudott, keresztül vágott a fotelok és kanapék között, ki a folyosóra, ahol a fiú már várta.
- Szia! Sokat vártál? - kérdezte, miközben oda sétált mellé.

Benedek
Ruha

Megkönnyebült, hogy nem várakoztatta meg nagyon Benedeket. Hosszú ruhájában hiába igyekezett nagyon, csak nem mozgott olyan fürgén, mint farmerban és tornacipőben.
- Köszönöm - halvány pír jelent meg az arcán, de továbbra is mosolygott. Jól esett a bók, hiszen nem mindennap mondják az emebernek, hogy csodálatosan néz ki.
Húzkodott egy sort a ruhája dekoltázsán, mert utoljára talán hét évesen viselt ruhát, így kissé zavarban volt. De azon volt, hogy ez ne látszódjon rajta, továbbra is mosolygott, bár talán kissé eröltetetten.
- Inkább nekem kéne megköszönnöm, hogy elhívtál. Egyébként ez az első bálom, még soha nem vettem részt ilyen eseményem. Lassan indulni kéne, nem gondolod?

Benedek
Ruha

-Biztos, hogy remek este lesz  - Zavara lassan csökkent, helyébe izgalommal vegyes boldogság lépett. Mosolya kiszélesedett, és természetesebb lett.
-A tánc nem tartozik éppen az erősségeim közé. Ahogy magamat ismerem, minden második lépésnél rálépnék a lábadra, és minimum háromszor megbotlanék a ruhámban.  De ha ez téged nem zavar, akkor táncolhatunk. -  Nem tudott táncolni, és nem is akart megtanulni. Szerette nézni, ha mások táncolnak, de soha nem tudta  magát, hogy megtanuljon egy-két lépést. Inkább megmaradt a kviddicsnél.

Ricsi

Borús szombat reggelre ébredt. Nem igazán volt kedve semmihez sem, de péntek este eldöntötte, hogy le megy a faluba bevásárolni ezt-azt. Így aztán nem sok kedvvel ugyan, de felöltözött, haját kivételesen össze fonta, hogy ha elkezd fúni a szél, akkor ne fújja az arcába, és elindult a faluba.
Az egész délelőttöt a különböző boltok bejárásával töltötte, majd végül meglátogatta a könyves boltot is, és meglepte magát egy újabb regénnyel. Úgy volt vele, hogyha már lejött a faluba, akkor keres egy csendes helyet, ahol neki állhat   olvasni s ne zavarja senki és semmi.
Úgy félóra bolyongás után talált rá a tóra és a stégre. Tökéletesen alkalmasnak nyilvánította a helyet, és időközben még a nap is kisütött. Leült a stégre, táskáját maga mellé rakta, és belemerült a olvasásba. Órákon keresztül ült, és falta az oldalakat. Csak akkor kapott észbe, mikor már kezdett egyre sötétebb lenni, és a végére ért a könyvnek is. Felállt és megmozgatta a sok egy helyben üléstől elgémberedett tagjait, majd vissza ült, és csodálta még egy kicsit a tavat. Nem tervezett sokáig maradni, de kíváncsi volt, milyen a tó, ha teljesen besötétedik.

Ricsi

Mindenhol csend honolt, és merengve bámulta a tájat. Gondolatai ezer meg egy -féle irányba száguldoztak, és mindenféle témát körbejártak. Az eszébe se jutott, hogy esetleg a sokáig való elmaradása büntetést vonhat maga után, de éppen fontosabbnak tartotta, hogy minden apró részletet megfigyeljen. Egy ideje már csak bambult maga elé, és elmerengett az élet nagy dolgain, mikor is valami elkezdett fényleni. Odakapta fejét, de meg nem tudta volna mondani, mi árasztja el a tó környékét fénnyel. A világosság egyre csak erősödött, így kénytelen volt más felé nézni, de szeme sarkából azért még mindig figyelt. Nemsokára egy emberi alak, egész konkrétan egy férfi alakja bontakozott ki a fényárból, és elkezdett a part felé közeledni. Úgy látszott, fel sem tűnt neki, hogy a kis vörös a parton ült, és felvont szemöldökkel, kérdő arckifejezéssel meredt rá. Még fejét is megrázta, mintha csak pár kósza vízcsepptől akart volna szabadulni. Úgy tűnt tényleg nem vette észre, egészen addig, míg viszonylag közel nem ért a parthoz, hiszen akkor megszólalt.
- Hát öhm... ja. Ez elégé kínos. - mondta, mint egy megerősítés képen, bár erre nem igen volt szükség, de kissé zavarba jött. Hiszen nem mindennap lát az ember egy tóból kisétáló fiút.
-  Akarom én tudni, hogy mit kerestél a tóban? - tette fel a költői kérdést, amire a válasz egyértelműen nem volt. De néha előbb járt a szája, mint az esze, és visszaszívni pedig már semmit nem lehetett.  

Alex

Egy csodás januári péntek délutánon a könyvtár felé tartott. Most először nem a vizsgákra való készülődés vagy egy házi dolgozat miatt látogat el a könyvekkel megrakott helyiségbe. Sőt, nem is szórakozás céljából. Hanem hogy megkezdje első „munkanapját” mint könyvtáros segéd. Nagyon örült, mikor megtudta, hogy elfogadták a jelentkezését, hiszen a könyveket és az olvasást a valaha volt legjobb dolognak tartotta a zenével együtt. Rettenetesen izgult, hiszen még soha nem bíztak rá hasonló feladatot.
Mielőtt belépett volna az ajtón, vett még egy nagy levegőt, majd lenyomta a kilincset, és besétált. Egyenesen a kiadópulthoz tartott, hogy köszönjön és megkapja a feladatát. Csak hamar ki is derült, hogy első teendője az lesz, hogy visszapakolja a visszahozott könyveket a helyükre. Magához is ragadott egy kisebb stóc olvasnivalót, hogy elhelyezhesse őket a polcokon társaik mellé.
Épp egy felsőbb polcra (melyet csak lábujjhegyen állva ért fel) igyekezett felvarázsolni az egyik kötetet, mikor is egy kezet érzett a vállán. Ijedtében elejtette a bal kezében tartott könyveket, de szerencsére a jobbjában tartott művet még sikerült feltuszkolni a többi mellé.
- Máskor inkább szólj – vigyorgott az első rémület után, majd neki állt, hogy összeszedje a leejtett köteteket.
- Amúgy segíthetek valamiben?

Alex

Nagyon hamar összeszedte magát, és igyekezett a könyvekkel is ezt tenni. Hálásan pislogott a fiúra a haja alól a segítségért, hiszen így sokkal gyorsabban végeztek.
- Köszönöm szépen – fejezte ki immáron szóban is háláját. Gyorsan visszasöpörte rakoncátlan vörös tincseit háta mögé, melyek úgy érezték jobb helyük lenne a leányzó arcában.
- Ha már felajánlottad segítséged, még egyszer, akkor ezt a két könyvet – nyomja gyorsan a srác kezébe a szóban forgó két kötetet – kéne oda felrakni a többi közé – mutat a legfelső polcra, amelyiknél az előbb is bénázott. Sajnos nem tartozott a kifejezetten magas lányok körébe, bár azért a 164 centijével olyan túl kicsinek sem lehet mondani. Pont közepes és átlagos magasság, ám egy két méter magas polccal szemben semmit nem ér. Megvárja, míg a fiú felügyeskedi az irományokat, majd elindul a megfelelő irányba, ahol esetleg a patrónus idézésről találhatnak egy-két könyvet.
- Erre gyere! - szól még hátra, bár nem sok ember tartózkodik oda bent, így nem nagyon lehet szem elől téveszteni.
- Itt vannak a bűbájtanról szóló, azt hiszem, itt találhatunk valamit. Aha, meg is vannak. - kap le a polcról három könyvet.
- Ezek talán segítenek majd. De pontosan miben is kéne segíteniük? - érdeklődött, bár tudta, hogy nem az Ő dolga.

Alex


Örömmel nyugtázta magában, hogy a srác követi, és még véletlenül sem téved el. Megtörténhetett volna, hogy mondjuk másik irányba indul el, vagy rossz felé fordul, vagy valami ilyesmi. De szerencsére nem, oda talált.
- Nem lehet, hogy nem megfelelő az emléked? Lehet valami erősebb kéne, valami boldogabb. Talán aurornak készülsz, hogy mindenből „felkészültnek és ügyesnek” kell lenned? - Hirtelen csak ez az egy szakma ugrott be, amihez nem árt, hogyha a lehető legtöbb tárgyból kiváló vagy.
- Tudod, egy könyvtárban vagyunk. És egy könyvtárban nem igazán illendő enni, úgyhogy ha szépen kérlek és hozzá szépen pislogok, akkor elteszed? -  kérdezte a zacskóra mutatva. Más helyzetben sem valószínű, hogy elfogadta volna az édességet, mert nem kifejezetten édesszájú, ez alól csak a csokoládé képez kivételt.
- Csak nem francia vagy? Mármint a vezetéknevedből gondolom. Egyébként pedig Vitéz Rebeka, de inkább csak Rebi vagyok. Három szóban zenész, törpe és könyvmoly. - foglalta össze főbb tulajdonságait ugyanolyan tömören, mint ahogyan Alex is tette.

Alex

Angyali vigyorral igyekszik minél jobban rebegtetni a pilláit, majd örömmel látja, hogy kérése hatásosan célba ért, és a zacskó gumicukor újra a táskában pihent.
- Lehet, de közel sem biztos. Ha semmi nem válik be, szerintem bátran fordulhatsz valamelyik tanárhoz, vagy esetleg idősebb diákhoz. Egyébként nem te vagy az egyetlen, akinek fogalma sincs, hogy mi is szeretne lenni. Rengeteg lehetőség jutott már eszembe, de eddig egyik sem volt az igaz – sóhajtott. Mert bár még van ideje, azért lassan csak ki kéne találni valami értelmes foglalkozást, ami minden szempontnak megfelel.
- Valószínű, hogy így lenne – bele se mert gondolni, hogy mi történne, ha mondjuk a bátyja lenne bajban... Kő kövön nem maradna, hiszen Balázs a mindene.
- Biztos szép hely, egyszer elmennék oda. És Franciaországnak melyik részén éltél? - érdeklődik, hiszen Franciaország az egyik kedvenc országa.
- Tudod, attól, hogy pici vagyok, attól még nagyot tudok ám ütni. Úgyhogy leszel kedves nem Rebekának hívni. - villantotta rá a lehető legangyalibb mosolyát.
- Igen, nem olyan régen nyertem felvételt erre a posztra, és igazán örülök, hogy megkaptam, hiszen a könyvek gyakorlatilag az éltető elemeim.

Alex

- Reméljük, hogy tényleg nem találkozol mindennap eggyel, de mint tudjuk, jobb félni, mint megijedni -  Elvigyorodik a saját, igencsak közhelyes dumáján, majd körülnéz a teremben, hogy van-e szüksége bárkinek is segítségre. Meglátott egy lányt, aki segélykérően pillantott körbe.
- Mindjárt jövök, el ne mozdulj! - szólt rá vigyorogva a srácra majd a leányzó segítségére sietett. Mint kiderült, csak egy könyvet keresett, így ezt a problémát igen csak hamar megoldotta.
- Nah, itt is vagyok, de ezt muszáj volt elintéznem, hiszen mégis csak ez a feladatom vagy mi. De egyébként nem szabadulsz tőlem, egyenlőre. Olyan szívesen utaznám körbe egyszer Franciaországot. - ábrándozott kissé túl hangosan.
- Ne nevess, egyáltalán nem vicces.  - tetteti a duzzogós kislányt. - Köszönöm! - észre sem vette, hogy beszélgetés közben elindultak előre, ám ennek köszönhetően megtudta, hogy mára elmehet. Gyorsan eltelt ez az idő.
- Nos én mára itt végeztem, de ha esetleg van kedved még beszélgetni, akkor beugorhatunk a társalgóba.

Alex

- Láttam ám... - pillant fel a fiúra félig komolyan félig nevetve a  gumicukor ügyében. Mostanra Ő sem tudta igazán komolyan venni magát.
- Nagyon helyesen teszed, hogy elhiszed. - bólogat egyetértően.
- Igen, végeztem mára, gyorsan eltelt ez a kis idő. És akkor irány a társalgó. - Alex legutolsó kijelentésére inkább csak egy szemforgatással válaszolt. Arról nem Ő tehet, hogy ez a szabály és kész passz. Most az a dolga, hogy betartassa ezeket a szabályokat, és igyekszik jól elvégezni a feladatait.
Miután a fiú udvariasan előre engedte, belépett a tágas helyiségbe. Viszonylag sokan voltak oda bent, egyesek egyedül ücsörögtek, míg mások kisebb-nagyobb csoportokban.
- Megígérem, hogy szólni fogok, bár engem nem zavar. - mondta, miközben a termet fürkészte szabad helyek után. Elég gyorsan talált két szabad fotelt, így gyorsan elindult a kiszemelt ülőalkalmatosságok felé, nehogy valaki elfoglalja előlük.
- Erre gyere! - szólt még hátra a fiúnak, hogy kövesse. Szerencsére még időben oda ért, így ledobta magát egy ezüst színű fotelbe.

Alex

- Azt azért remélem tudod, hogy attól hogy engem nem zavar mást nem fog. Nem tudhatod mi idegesíti fel az adott embert, akire épp a frászt hozod.  Amúgy mindenkinek így mutatkozol be? Mármint az az első dolgod, hogy halálra ijeszted az embereket? Vagy csak én részesültem ebben a kiváltságban? -  felvont szemöldökkel meredt a srácra. Jóval kényelmesebb volt így, ülve, hiszen így nem kellett kitörnie a nyakát, ha Alexhez beszélt és éppen ránézett.
- Másodikos, de harmadikos lennék. - fintorogva gondolt vissza tavaly év végi nem túl szerencsés vizsgáira. Egyszerűen csak rssz passzban volt és nem tudott annyira koncentrálni, így megmaradt másodikban.
- Nem tudom mire vagy kíváncsi... Már három éve boldogítom az Eridon népét, van egy bátyám, Balázs és két féltesóm, de csak Lalát ismerem, aki szintén Eridonos. Szeretek repülni, kviddecsezni, egy évig még a ház csapatában is benne voltam, de rá kellett jönnöm, hogy ez így nekem nem megy. Mint azt már tudok imádok olvasni, de a másik éltető elemem a zene. Gitáron játszom már jó pár éve, és igazából szinte minden stílusú zenét meghallgatok, de a kedvencem a rock és pop. Mire vagy még kíváncsi? - mindezen információkat körülbelül két levegővel hadarta el, így nem biztos, hogy társa mindent megértett, de az már az Ő baja.
- Egyébként te folytatod a mesedélutánt, úgyhogy hajrá.

Alex

- Ó hogyne. Tudod nekem is minden vágyam volt, hogy valaki könyvpakolás közben a szívbajt hozza rám – válaszolt szem forgatva. Ez az apró mozdulat szinte már a védjegyévé vált, annyiszor csinálja.
- Azért én mégis csak örülnék, annak a harmadiknak. Azért nem kéne itt megragadni, főleg ha vinni is akarom valamire. Márpedig igencsak szeretném, ha valami maradandót tudnék alkotni, mint minden ember. Mármint csak gondolom, hogy így van. - Körbetekintett a termen, majd újra beszélgetőpartnerére fókuszált.
- Már megint elkezdtem hadarni? Máskor szólj rám, mert nekem komolya fel sem tűnik – nevetett.
- Hát, szerintem nem véletlenül kerültél a sárgákhoz. A beosztásig én mindig is levitás jellemnek tartottam magam, de aztán csak piros lettem, látod. Mondjuk szeretem az Eridont, szóval igazából mindegy is. Akkor nem érdemes veled kekeckedni – vigyorodott el.
- Milyen harcművészeteket tanultál? És mit tett ellenetek a szegény apuka?

Alex

-Huu akkor jó sok mindent kipróbáltál eddig. És melyik volt a kedvenced? Vagy melyik ment a legjobban? Melyiket csináltad a legtovább? Tervezel még valami más ilyesmi sportot kipróbálni? - tett fel egyszerre négy kérdést, figyelve arra, hogy ne hadarjon.
- Ahham értem. Szegény... Bár mondjuk a saját hibája volt, de akkor is. Legalább valami komolyabb sérülése is lett? - kérdezte oldalra döntött fejjel. Vizuális típus lévén rögtön látta is maga előtt a jelenetet.
- Igazából nincsenek konkrét kérdéseim, de a tieidre válaszolva: Veszprémben lakik anyukám és a nevelőapukám, a bátyám külföldön tanul, de tett pár utalást, hogy lehet, hogy nem sokára haza költözik. Igazából nincs kedvenc tantárgyam, szeretem az SVK-t, bűbájtant meg még sok mást is. És a sorrend egyértelműen a müzli és aztán a tej. Nem tudom, mit mesélhetnék még... - elgondolkozva meredt maga elé, míg összeszedett néhány dolgot magáról.
- Igen könnyen mérges leszek, nem szeretem az édességeket, ez alól csak a csoki a kivétel, de az minden mennyiségben jöhet. Soha nem voltam még úgy igazán szerelmes, a bátyám a legfontosabb személy az életemben és nem tudok énekelni. Mármint szerintem nincs jó hangom, de viszont mindenki más szerint jó hangom van. - vallat vonva hátradőlt a fotelban, majd lábait keresztbe tette.