Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ja, ó, hogy már megvannak - bólintok, aha, hát jó. Tök jó apának lenni, főleg, ha ilyen képzeletbeli gyerekeid vannak egy csajtól, akihez még hozzá se nyúltál. Úgy konkrétan sehogy. Vicci. - Nevük van már? - jó rossz apa lehetek, hogy még ennyire se törődöm a nemlétező fiaimmal, hogy nevet adjak nekik. De amúgy is, ő a női nem képviselője, ő pottyantotta ki őket, szóval őt illeti az elnevezés joga. Meg az eltartás joga is. Az ilyen dolgok kettőn állnak, de leginkább a másikon. Ez egy olyan aranyszabály, ami mindig érvényes, és soha nem lehet elfelejteni, sem megszegni, se semmi. Ja, amúgy bocsi Hajna, amiért így hátat fordítok - nem, csak viccelek, nem bocsi -, de épp nagyon rosszkor vagy itt, és amúgy is, épp az életemért küzdök. A további győzködésére megint csak kiegyenesedem, felé fordulva mérem végig, úgy tetőtől talpig.
- Neked amúgy itt szabad lenne egyáltalán? Úgy értem, nem lőtték fel a pizsit, vagy ilyenek? - szándékosan térek ki a téma alól, ahogy odasétálok az egyik polchoz, és a pálcámmal bevilágítva a teret kezdek ott is kutakodni. - Mármint nem alszok mindig a kastélyba, meg én személy szerint nem is nagyon foglalkozom már vele, de nincs erre egy szabály? Fél tíz, fél tizenegy? - tüsszentek egyet a portól, megrázom fejem. Hányadikos is a leányzó? Négy? Öt? Ott kell legyen valahol.  
- Amúgy figyu, tudom, hogy megy ez nálatok, nőéknél, elveszik tőletek a pasit, és akkor már háborút terveztek meg minden, de ne haragudj amiért elvettem tőled Aident, csak tudod - felé fordulok, a szívemre teszem a kezem. - Ward a lelkem. És nem tudnék együtt élni a ténnyel, hogy valakivel meg kell osztoznom rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A tökéletes névválasztásra már tényleg elnevetem magam, majd vigyorogva csóválom meg fejem. Be kell vallanom, hogy ez tetszett. Gratulálok Hajna, ezért már egy kisebb díjat minimum kaphatnál.
- Már értem, miért tőled vannak, és nem mástól - küldök felé egy kacsintást, egy féloldalas mosoly kíséretében. - Azért sajnálom Meg-et, mármint, hogy fog így felnőni? Sose fogja tudni, hogy valójában fiú-e vagy lány - nem tudom a magyaroknál miként megy ez a névadósdi, de nálunk határozottan a női nemnek adnak ilyeneket. Legalábbis erről tudok. És ahogy elnézzük a felállást, a nemlétező kölykeim csak félig magyarok. - Te hallod, ha identitászavarai lesznek, az a te lelkeden szárad - nekem amúgy nincs semmi bajom a melegekkel, csak az én gyerekem ne legyen az. Ez most az én véleményem, de valószínűleg, ha tényleg megtörténne, valószínűleg nem zavarna. Ameddig mondjuk nem anorexiás. Na az már zavarna. És ezen a dolgon nagy eséllyel egy ideig még nem fogom túltenni magam, de mellékes, és amúgy sem erről beszélünk Hajnával. Szóval térj vissza a földre, Adrian.
- Komolyan, kiengedtek az állatkertből? - megemelem szemöldököm, rosszallóan ciccegek párat. Elképesztő, hova fajul ez a világ.
- Azért remélem a láncot rajtad hagyták, vagy legalább egy nyakörvet, a könnyebb megfigyelésért - egy gány vagyok. A legnagyobb létező gány, tudom, tudom. Most felmerülhet a kérdés, hogy mit is jelent tulajdonképpen a gány szó? Nos, ez egy olyan kifejezésmód, amit nem lehet lefordítani, mint például a facepalm, csak tudod, hogy mire mondják. A gány lényegében valami iránt a nemtetszést fejezi ki, jelentése ronda, kiállhatatlan, pofátlan, és más, egyéb, hasonló jelzők. Egy szóval gány.
- Ja, nyugi, nem vesztettél sokat, nem olyan nagy szám ő - megrázva fejem fordulok felé, körbenézek. - Mármint fúj, ha tudnád, miket művel éjjel álmában.. Elég hangos és büdös, ha érted, mire gondolok - őszintén, nem szoktam figyelni, hogy Aiden mennyit és hogyan ereszt éjszaka, de valamivel kell rombolni az őt körbelengő imádatot. Másképp milyen barát lennék már? Rossz. A legrosszabb.
- Figyu, felőlem kölcsönvehetnéd, de felsőbb erők parancsára nem engedhetem semmi női egyed közelébe.. Úgy. És nagyjából nem úgy sem - jó, Shayleen nem mondott nekem semmi ilyet, de kötelességemnek érzem, hogy helyette is vigyázzak a mi kis üdvöskémre. Most ez nem azt jelenti, hogy nem engedek meg neki semmi olyat, nem én vagyok a gonosz mostoha, aki bezárja Szőrmókot a torony tetejébe, de túlságosan nem is engedhetem kicsapongani, annyira legalábbis nem, hogy olyan sokszor jusson a nővérkém fülébe. Szóval ja. Azért elég jó tesó vagyok én, legalább ebben a szerepkörben teljesítsek már, ha másban nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Még mielőtt beülnék, bedobom a bőrdzsekim a hátsó ülésre, majd felgyűröm a felsőm ujját, becsatolom magam. A napszemüvegem feltolom a fejemre, majd összeráncolom homlokom. Én és a vezetés. Mármint, ÉN és a VEZETÉS, ha nem lenne eléggé egyértelmű. Ha jobban belegondolok, annyit ültem életem során autóban, ameddig az edzőm elvitt egyik meccsről a másikra, aztán vissza, és az idő alatt is aludtam. Ja. Jó volt. Aztán most itt vagyok a kormány előtt, és igyekszek mindent úgy csinálni, ahogy nem is olyan rég mutatták.
- Azzal a bottal akkor nem kell csináljak semmit? - a levitás felé lesek, megerősítésképp, hogy jól értelmezek-e mindent. A motor jár, kuplung lenyomva, gáz felengedve. Akkor most úgy kéne csináljam, hogy az arányok fordítva legyenek, aha. Vágom én. A megjegyzésére elmosolyodva csóválom meg fejem, hol a lábaimra, hol az útra pillantva. Ahogy megnyomom a gázt, a motor felmordul, majd lassan elkezdem felengedni a másik pedált, mire megint mordul egyet, majd leáll.
- Ennek így kell mennie? - összeráncolom homlokom, valahogy nem tűnik jónak ez a.. dolog.
- Várj, ne válaszolj - felemelem jobbom, majd a kulcshoz nyúlok. Oké, elkezdett érdekelni ez a dolog, és hajlandó vagyok foglalkozni vele. Oké. Csinálom, csinálom.A kulcsit visszafordítom üresbe, lábaim leveszem a pedálokról. Ismét fordítok, várok, amíg kigyulladnak a műszerfalon a lámpák, majd ha ez megvan, megint. Motor. Eddig megvan.
- És most? Kell valamit csinálni, vagy ugyanúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Jézusom - röhögve túrok hajamba ahogy megrázom fejem, majd kezem végighúzom arcomon, ezzel kicsit meg is súrolgatva azt. Gyerünk Adrian, maradj ébren, addig nem mész haza, amíg meg nem találod. Vagy ameddig ki nem találsz magadnak egy új identitást, új élettel. - Örülök, hogy nem lányaink vannak - azért egy lány már nem fiú. A fiúk még meg tudnak birkózni egy ilyen sorssal, ilyen szülőkkel, ilyen névvel, de a lányok, azok mások. Lehet, hogy a helyzetemből indulva elfogult vagyok - biztos. De tényleg.
- Nem tudod meg, amíg ki nem próbálod - arcomon lassan egy sunyi, féloldalas vigyor jelenik meg, még a szemöldökeim is megvonogatom hozzá. Nem mintha lenne alapja, de a nemlétező gyerekeinknek sincs, szóval ja. Ezen az éjszakán bármi megtörténhet - höh -, szóval Hajna nyugodtan elkönyvelheti, hogy neki ma van karácsony. Kedves vagyok, mi?
- Ja, hogy neked mozgékony kell legyen - kész, beindult a gépezet, és már nem tudok leállni. Sajnálom, Hajna. Tényleg. Sajnálom, hogy egy ilyennel kell egy tető alatt lenned. Aztán az elgondolkodó arcát látva megemelem szemöldököm. Az egyik dolog amit szeretek az emberekben, hogy minden kiül az arcukra. Még ha nem is akarják, vagy küzdenek ellene, vannak árulkodó jelek, amikből könnyű kiolvasni, hogy mire gondolnak. Még nekem is vannak, elismerem. Én sem vagyok egy jéghegy, sem egy szobor, hogy ne üljenek ki rám az érzéseim és a dolgok az agyamban.
- Hé, ne kezdj el kombinálni - gyorsan megrázom fejem, még mielőtt elég messze eljutna, ahonnan már nem tudom visszahúzni. Ha az emberek a fejükbe vesznek valamit, akkor nehéz megtéríteni őket, nekem pedig nincs elég kedvem teperni egy félreértés miatt. Felőlem aztán terjesztheti, hogy Aiden meg én, ha akarja, egy, hogy senki nem fogja elhinni, kettő, aki ismer minket, még ki is fogja röhögni. Jó, hogy a bromance nem ismer határokat, meg minden, de vannak dolgok, amiket inkább nem Szépfiúval csinálnék. Szóval ja.  
- Abban a dologban, amire gondolsz, nem én vagyok a főszereplő - nyilván nem tudom, hogy mire gondol, nem vagyok sem legilimentor, sem gondolatolvasó. Viszont van egy erős sejtésem, és jobb még most, az elején tisztázni a dolgokat. - Nem mondom, hogy nem vagyok benne nyakig, de nem én vagyok a másik fél - ja, elég nehéz a legjobb barátként, meg az öcsiként is jól remekelni, hogy egyik se haragudjon meg rám. És közben persze kell mozgatni a szálakat is, nem úgy, hogy eltűnő legyen. Nem szervezek le nekik találkát, nem beszélem rá egyiket sem a másikra. Legalábbis nem nyilvánosan. Bár jobban belegondolva, nem ártana már főzni valamit, és leültetni őket az asztalhoz. Velem, vagy nélkülem, de mindenképpen a közelemben. Ha ezen a kettőn múlik, soha nem lesz semmi a dologból.
- Szóval ja, elég nehéz eset - megvonogatom vállaim, ahogy lehasalva világítok be egy szekrény alá, s elvigyorodva nyúlok is be. Megvagy.
- Miért, ennyire eleged van belőlem, édes? - elbiggyesztve ajkaim pillogok rá, ahogy a zsebembe süllyesztem a dobozkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Mi az, amit kivihetek a kastélyból? Magamon és a tankönyveimen kívül, persze. Gondolok én itt pár fiolára, mondjuk. Nem olyan rég kezdtem el az iskola tulajdonából fenntartani magam - pontosabban amióta pangás van és nincs pénzem -, meg a tanulmányaim, de őszintén, eddig elég gazdaságos megoldásnak tűnik. Különben is, Felagund soha nem szokta visszaadni a fioláimat, szóval vissza is kerülnének az iskolai körforgásba. Csak tudnám, hogy mi baja van velem annak az embernek. Vagy mi baja van úgy mindenkivel. Szeret ő egyáltalán valakit? Halkan nyitok be, miközben fényt gyújtok a pálcámmal, és becsukva magam után az ajtót neki is állok az első polcnak. Olyan kéne, ami nem túl poros, mert azt egy ponton túl nem lehet sehogy se kitakarítani. Meg ami nincs megtörve, repedve, és akad teteje is. Szóval ami olyan újszerű. Igazán nincsenek túl nagy elvárásaim, szerintem. A beszédet egyelőre hallom, de nem jut el felém az értelme, vagy azért, mert távoli, vagy azért, mert még nem állt át az agyam magyarra. Pedig már elég jól megy, mondjuk még van akcentusom, és a túl magyar neveket meg sem próbálom kimondani, de ha azt vesszük, hogy kényszerből kell megtanulnom, elég jó vagyok. Elvigyorodva dugok zsebre egy viszonylag elfogadható üvegcsét, ezzel együtt pedig közelebb is kerülök a zajkeltőhöz. A vigyorom szélesebbé válik, majd gyorsan el is tüntetem az arcomról.
- Na tessék, már megint te? - valami nagyon szigorú, számon kérő hangot ütök be. A múltkor elég jól megjátszottam a nagy prefektuskodást, nagyjából most sincs semmi akadálya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az ember el sem tudja képzelni, milyen viccesen néz ki egy ilyen. Főleg, hogy a felének nincs is értelme, mármint a motyogásnak. Én legalábbis sosem értette, miért lenne köze a beszédnek a bájitalhoz, pár esetleges varázslaton kívül, de, hála istennek, nem is kotyvasztó leszek. Nem is akarok az lenni. És más se akarja. Legalább ebben a témában kiegyezünk az univerzummal, ha másban már nem is.
- Merlin adott egy látomást, hogy ide kell jönnöm, és lám, megérte - jobbom a szívemhez tapasztva, megkönnyebbülten, hálásan sóhajtok fel, miközben kicsit még meg is emelem a fejem, hogy hálát adhassak atyánknak. Az már mellékes, hogy ebből semmi nem igaz, de nem is vehetjük hazugságként, mert nem bíróság előtt vagyok, meg nem is a tetteim tagadom meg. Amúgy is, nem azt kérdezte, hogy miért vagyok itt. Én legalábbis nem így értelmeztem, az meg tökmindegy, ő mire gondolt. Nem gondolatolvasó vagyok, hogy tudjam, mi jár a bongyorka fejében, ez pedig minden idők legtökéletesebb kifogása.
- Szerintem ezt már az előtt elrontottad, hogy megjelentem volna - megrázva fejem ülök is le az üst másik oldalára, vele szemben. Meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg nem kíváncsi a társaságomra, vagy egyedül szeretne-e lenni.
- Azért csinálod itt, mert van engedélyed - megemelve szemöldököm nézek rá a felszálló gőzön keresztül. Nyilván én is erre gondoltam először, hogy legálisan bujkál, és nem csinálja mondjuk egy tanteremben, vagy legalább egy kevésbé eldugott helyen. A kérdését mintha meg sem hallottam volna, úgy siklok el felette, mintha soha nem is mondta volna ki. Egy szabad országban élünk, arra vagyok köteles válaszolni, amire akarok, és erre most nem akarok.
- Mi ez a trutyi, amire elvileg van engedélyed? - a kezeimre támaszkodva emelem meg magam kicsit, hogy jobban beleláthassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A nyugtató tea egyelőre az ágy melletti éjjeliszekrényen gőzölög, miközben hátra pillantok az ágyban fekvő Rosiera, majd vissza a gyógyítóhoz. Idegesen kezdem rágni a körmöm, miközben beszél, bólogatok mellé, elmondom, hogy a dolgom végeztem, aztán vissza is sétálok a lányhoz. Szürreális képet kelt, ahogy szinte eltűnik a takaró alatt, mintha ott már nem is lenne test, fakó, élettelen, egykor vörös haja még most is elüt a steril fehérségtől.
Utálom az ilyen helyeket. Leülök mellette az ágyon, szembe fordulva vele, lehúzva cipőim húzom fel lábaim. Nem fogok egy ideig innen lelécelni, ameddig azt nem látom, hogy valamivel jobban van, biztosan nem. Nem illik ide. Nem szabadna itt lennie. Hamarabb észrevehettem volna.
- Rosie - megköszörülöm a torkom, de még így sem beszélek hangosan. Sőt, ami azt illeti, elég halkan beszélek. Nem mintha titok lenne. Mindenki tudja. Mégsem akarom úgy kezelni, mintha olyan lenne, mert nekem nem olyan.
- Emlékszel Shayleenre? A nővéremre. Ő is a Roxfortba járt, és most ő is itt mestertanonc - nem hiszem, hogy eszébe jutna, de azért egy próbát megér. Ha mást nem, legalább tudni fogja, hogy kiről beszélek. - Ő is ezt csinálta mint te most - nem nézek rá, legalábbis a szemébe nem. Helyette inkább az ölembe veszem a kezét, és az ujjaival játszom. Vagy a csontjaival. Opcionális. - Kórházba került, Rosie. Shay kórházba került, és lenyomtak egy csövet a torkán, hogy etethessék - csak azért mondom ezt el, mert már nem tudja titkolni. Mert én tudom, és bár nem fogom világgá kürtölni, szólni fogok róla a bátyjának, és ha kell, akkor beviszem egy kórházba, ahol majd vele is ugyan ezt fogják csinálni. Lehet, hogy startból oda kellett volna mennem vele. - Majdnem meghalt - felpillantok rá, hogy figyel-e rám, majd vissza a kezére. - A szépséged nem... Abban mutatkozik meg, ha kórosan sovány vagy - megingatom fejem, miközben összeszorítom ajkaim, és elhúzom szám.
- Figyelj, Rosie. Fontos vagy, jó? És ha elfogynál... Az rossz lenne, érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Merlin varázserőt adott neked, ez már légypiszok amellett a tévedés mellett - megvonva vállaim legyintek, miközben le is pakolom magam a másik, remélhetőleg biztonságosabb oldalra. Fejbe legalábbis így kevesebb eséllyel vághat a fakanállal, vagy akármivel is keverget. Mondjuk rám még rám öntheti, ami szintén egy kevésbé kellemes opció lenne, de remélem, hogy ez nem jut eszébe, mint olyan.
- Meg ne sértődjek - eltátom szám, mi az, hogy negatív kisugárzások? Még csak nem is hallottam soha ezt a kifejezést. - Tökre nem értem, miről beszélsz. Én nagyon is pozitív vagyok - megrázva fejem hessegetem is el a rossz energiák gondolatát, még mielőtt gyökeret vernének bennem, és tényleg elkezdenének hatni. Nem mintha amúgy nem lennének. Mardekáros voltam, az ilyen nem múlik csak úgy el. Tulajdonképp ide se a jóakarat hozott, de mindegy is.
- Szerintem ez megsemmisítés lenne, de az is takarítás, ha azt vesszük - megvonogatom vállaim, nekem amúgy mindegy, nem én fogom megbüntetni, ha rajta kapom. Az már más tészta, hogy ha engem is elcsípnek itt, akkor nekem is lőttek, egy kicsit. Az már mellékes. Tulajdonképp a rellonos prefektudokat nem is érdekli. Ja, én már csak nagyon jól ismerem a rellonos prefektusokat. Mondjuk nem tudom mennyire igaz ez a takarítás dolog, de igazabb, mint a főzés, szóval el is engedem, és nem foglalkozom vele tovább.
- Jaj de okos lett hirtelen valaki - vágok egy fintort, miközben az előbb megütött hanglejtését kezdem utánozni, majd megint belenézek az üstbe. - Nekem ez inkább tűnik instant halál bájitalnak, mint tetszhalálnak - megemelve egyik szemöldököm nézek hol rá, hol a fortyogó lére. Nyilván nincs ilyen, hogy instant halál bájital, de ha valaki megissza, akkor nyilván meghalhat tőle. Nem lehet nehéz végleges kimenetelűre fordítani valamit, ami úgyis közel jár hozzá.  
- Nem, nem igazán - elhúzva szám rázom meg fejem a következő kérdésre. A színekben jobb vagyok, mint ebben az egész kotyvasztásban, szóval ezt biztosra meg tudom állapítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ma szabadnapom volt, ami annyit takar, hogy nincs edzésem. Ezt megünneplendő, reggel, mielőtt megkezdődtek volna az óráim, lementem futni. Mint mindig, amikor ilyen szerencsés szabadnapjaim vannak. Közben megígértem újdonsült háztársamnak is, hogy majd megmutogatom neki a falut, mi merre, mert ha már úgysincs amit csinálnom, why not.
Szóval már körbejártuk a központot, etettem vele sütit, itattam vele jégkását, és a külteret bebarangolva jutunk most el ide, a stégre, mint az ingyenes idegenvezetés végpontjához.
- Éééss végül itt a tó - széttárva kezeim állok meg a stég végén, nem nagyon magyarázom túl, mert hát van két szép szeme, látja, hogy mi van itt, nem? Közben lehúzom a cipőm, meg a zoknimtól is bátorkodom megszabadulni, s leülve a faépítmény szélére lógatom bele lábaim a kellemesen hűvös vízbe, hátam mögött megtámaszkodva kezeimen emelem meg fejem, s nézek fel rá.
- Elméletileg sokan szoktak ide kijárni, de valahogy soha nem találkozom itt senkivel, csak úgy, a semmiből - megvonogatom vállaim, lehet, hogy valami mágia ez, vagy csak egyszerűen az emberek elkerülik egymást. Nem mintha bánnám, igazából sokszor van az, hogy nem szívesen találkoznék bárkivel is. Szóval nem panaszkodom ám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nem vagy beteg... Hát persze - lassan bólintok, miközben valami mosolyféle ül ki az arcomra. Nem mintha olyan boldog lennék, vagy olyan vicces lenne a helyzet. Ez inkább ilyen önirónia, hogy persze, hogy nem beteg, nem is értem mire gondoltam. Vagy mit vártam egyáltalán.
- Rosie, Cole is sok cikeszt kapott már el, és nem azért, mert vékony, vagy mert minél könnyebb akar lenni - megingatom a fejem, miközben az arcát kezdem vizslatni. Annyira tehetetlennek érzem magam, pedig annyira segíteni akarok rajta, és annyira rossz ez az érzés. Utálom ezt az egészet. Olyan mintha a mumusom folyamatosan visszatérne az életembe, csak így, a semmiből, különböző emberek alakjában. Bár ha ez így lenne, és Rosie valójában nem itt feküdne alig negyven kilóval, hanem egy sokkal egészségesebb testben a saját ágyában, akkor örömmel vetném magam a mumusom elé, esküszöm. Sírhatnékom van ettől az egész felállástól, pedig én aztán igazán ritkán érzek ilyet. Nem lehet rábeszélni, és totál mindegy lenne, ha a tükör elé állítanám, mert akkor sem látná magát, csak a képet, amit mások kreáltak a fejében. Erősen harapok rá alsó ajkamra, miközben lehajtva fejem szusszanok fel ismét. Shayleen is csak akkor állt le, amikor fájt neki. Valódi fizikai, égető fájdalom kell, ami nem az éhség, hanem annak a csillapítása. Csak érteném, miért kell ezt csinálniuk magukkal. Akkor próbáljuk meg másik oldalról megközelíteni az egész problémát.
- Figyelj csak - tovább játszadozom a kezével, ide oda mozgatom a hideg ujjait a sajátjaim közt. - Nehezebben megy a balett, igaz? - felpillantva teszem fel a kérdést, óvatosan, nem akarom, hogy támadásnak vegye az egészet. Bár egy ilyen kötélen akármikor leeshetek, akármilyen mondattól, szóval ja. - Mi lenne, ha kialakítanánk neked egy étrendet, hm? Hogy jobb legyél. És szép is maradhass - mondjuk jogosan tevődik fel a kérdés, hogy milyen étrendről beszélek egyáltalán, amikor nem is eszik. De azért egy próbát megér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Annyira nem - megrázom fejem, miközben egy kicsit meg is mozgatom benne a lábaim, ezzel együtt felfröcskölve egy kisebb adagot, a cseppek ívesen esnek végül vissza oda, ahonnan jöttek. - A felszíne még egész meleg, tényleg nem vészes - megvonogatom vállaim, miközben előre hajolva nyújtom bele jobbom is, hogy lefröcskölhessem egy maréknyi vízzel. Csak, hogy érezze, tényleg nem hideg. Természetesen.
- Ez, azt hiszem - vissza fordítom fejem a tó irányába, tovább mozgatom lábaim a vízben, de nem emelem ki őket belőle, és nem is fröcskölök. Csak úgy lóbálom őket, hogy mégse üljek teljesen mozdulatlanul itt.
- Tudod, ez ilyen, hogy az ember akar lenni valahol, aztán ide hozzák a lábai - megint megvonogatom vállaim, én személy szerint újabban elég sokszor akarok lenni valahol. Amióta Shayleen haragszik rám, mert nem mondtam el neki, nincs is otthon, szóval az otthon sem otthon, csak egy tető a fejem felett. Ami nyilván jó, ha van, csak épp nem az, ahol szívesen lennék. Az iskolai szobám megint csak nem mondhatom a sajátoménak, mert mások is laknak benne. Például Kevin, aki továbbra is idegesít, nem is kicsit. A szüleimhez mennem olyan lenne, mintha elárulnám magam, meg a testvérem is, máshoz természetesen meg nem rághatom be magam. Nem is lenne kihez. Szóval csak lógok itt, ennyi hely között, és nem tudom, hova tartozok, ezért kijövök ide, és itt jó egyedül lenni. Most nyilván nem vagyok egyedül, de amikor nincs velem senki, akkor is jó. Nem mintha baj lenne, hogy Andrej most itt van, elvégre ki is hagyhattam volna ezt a terepet a kalauzolásból.
- Mi tetszik eddig a legjobban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megmozgatom a befáslizott balom, ökölbe húzom az ujjaim, aztán ki is egyenesítem őket, még mielőtt bárki azt hinné, hogy meg akarom ütni. Nem szoktak ilyen agresszív gondolataim lenni, csak ritkán, de mindegy, a lényeg, hogy most sincsenek. Csak a tegnapi edzésen egy kicsit leterheltem a kezem, mármint túl sokat használtam, és egy rosszabb ütésnél mintha megrepedt volna az egyik bütyköm. De semmi komoly, jó vagyok, nagyon jó vagyok. Amióta elvertem az albánt, feltelt a naptáram, ami tök jó. Lefoglal. Annyira lefoglal, hogy nem kell gondolkodnom feleslegesen, szóval Alexandra hülyeségéről is elfeledkeztem, egészen mostanáig. Balommal szedek magamnak zöldséget, meg olyan túrós golyócskákat, fő az egészséges étkezés. Annyira bejött ez a hetvenhét és fél kilós meccs, hogy igyekszem magam ezen a szinten tartani. Lejjebb nem adhatom, mert akkor kiesek a súlycsoportomból, fennébb meg nem akarom, mert így sokkal gyorsabban mozgok. És ezt most nem egy Rosie-féle beteges megszállottsággal kell elképzelni, mert nem vagyok anorexiás, sem énképzavaros, se semmi. Szóval vissza a lényegre, balommal szedek magamnak ebédet, de nem igazán zavar meg a dolog, mert amúgy is két kezes vagyok, szóval mindkettő ugyan olyan jól működik, és egyik sem bénább a másiknál. Csak épp más más dolgokra szoktam használni őket. Kezd idegesítővé válni a halk kuncogás, pedig amúgy elég jó türelmem van, de az a roppant idegesítő, buta libás kuncogás. A villám felett lesek fel, követem egy lány tekintetét, ami egy másik lányra vezet, és egy ilyen kis láncon jutok el újdonsült háztársam értetlen arcára, aki nem is ül olyan messze tőlem. Lassan ül ki a sunyi mosoly az arcomra, na nem túl feltűnően. Az a baj, hogy Alexa egész könnyen rá tudott venni erre. Nem mintha közöm lenne hozzá, vagy barátok lennénk, mert nem vagyunk barátok azzal a lánnyal, csak megkeresett, én meg elvégeztem a piszkos munkát. Igazából jót tettem vele, mert szép lányokat választottam, én tökre örülnék, ha így zaklatnának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Semmi kedvem tovább ülni az üres házban egyedül, mint amennyit kell. Ha Shay nem akar haza jönni, mert be van sérülve rám, akkor ne jöjjön haza. Mintha akkora bűn lenne, hogy nem szaladtam egyből hozzá. Mintha én fordítottam volna hátat neki, pedig hát nem tudom ki váltott iskolát miatta, az után is, hogy egy szót nem volt hajlandó váltani velem. De nyilván legyek én a bűnbak, aki ott van neki, ha kell. Nyilván. Újabban mindenkinek akkor vagyok, amikor kellek, és amikor nekem kéne valaki, akkor hirtelen mindenkinek van valami fontos dolga. Vagy épp meg van sértődve. Hát akkor majd én is megsértődöm.
Kell nekem egy hely, ahol csend van. Mármint úgy tényleg csend, senki nem sipákol a fülembe, nincs zaj, nincs mormolás. Ha arra lettem kárhoztatva, hogy egyedül legyek, akkor olyan egyedül leszek, amennyire csak tudok. Lehet, hogy egyszerűen csak nem nekem szánták az ilyen páros dolgokat. Vannak ilyen emberek, akik tök jól megvannak egyedül. Tök mindegy, hogy én nem vagyok ilyen ember, majd megszokom.
- Bú - nem mintha olyan ijesztő lennék. Mármint valakinek biztos, főleg most, hogy be van kötve az egyik kezem, és a szemem alatt is el van színeződve egy minimálisan, de ezek mind csak munkahelyi ártalmak. Helyet foglalok Emy mellett, lelógatom én is a lábaim.
Na ennyire jól megy, hogy egyedül legyek.
A Fisherek valahogy, így vagy úgy, de a jelenlegi állás szerint egész hatásosan beszivárognak az életembe. Ott van először Rosie, akivel még a Roxfortban sodródtam össze, tök jól megvoltunk egymás mellett, most meg a sors furcsa fintoraként, ő tolja az orrom elé az anorexiát. Mintha az élet időről időre ezzel akarna figyelmeztetni valamire. Először Shay, most meg ő. Ott van továbbá Cole, akinek a létezése szintén Angliában vált nyilvánvalóvá, most meg nem csak a létezéséről tudok. És akkor itt van Emy, aki etetett, meg tetőt adott a fejem fölé. Egy háremet kéne csinálnom belőlük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ennyire azért nem vészes. Gondolom. Gondolom? - a végére némileg elbizonytalanodva pislogok fel rá. Nem ingok meg annyira, éppen csak érződik egy kérdő él a hangomban, de nem vészes. Lehet, hogy ezt egy kicsit jobban is átgondolhattam volna, mert vannak emberek, akik így vagy úgy, félnek a víztől. Mondjuk ez nem volt olyan sok víz. El is oszlanak hamar ezek a gondolataim, ahogy leül mellém, és követi a példám. Ha nem akarna vizet, akkor nem lógatná bele a lábát. Vagy lehet, hogy mazochista, aki élvezi a saját szenvedését.
A bizonytalan válaszára elmosolyodva csóválom meg fejem, miközben kicsit le is hajtom azt.
- Hamar meg fogod unni, hidd el. Bogolyfalva egy tipikus, pletykás falucska, ahol a legnagyobb story, ha egy lány terhes marad és le kell lépjen - nem is olyan rég történt amúgy az eset, még hozzám is eljutottak a hullámai, szóval elég nagy durranás volt. Mondjuk nem tudom ki a csaj, nem jegyeztem meg se a nevét, se azt, melyik házban volt, csak tudom, hogy valami pasi botrány, és jött az apja, és veszekedtek. Az iskola közepén. Jó kis műsor lehetett.
- Na, ha megerőltetem magam, tudok jófej lenni ilyen alsós idegenekkel - megvonogatom vállaim, ahogy ismét ejtek egy mosolyt neki. Nem mintha én lennék a sötét oldal, vagy nem állnék szóba soha senkivel, de nem kell ezért hálálkodni. Amúgy is kellett már a társaság.
- Ó, hát fő ágon kickbox, valami hét éves korom óta, és egy-két éve kezdek belefolyni az MMA-ba - az épebbik kezemre támaszkodom, miközben megemelem azt, ami épp be van kötve, mintha most akarnám megszemlélni. - Ez pont egy szerencsétlen edzésnek az eredménye, de nem annyira vészes. Mármint, inkább csúnya, mint vészes - jó, ezzel lehet, hogy nem mindenki értene egyet, mert na, csak megrepedt az egyik csontom, de voltam már rosszabb helyzetben is. Például kiütöttem egy nálam kétszer nagyobb albánt, miközben az egyik lábam ki volt fordulva, ugyanez az albán egy másik meccsen szétverte az arcom. Ez most inkább olyan, mintha belement volna egy tüske a kezembe.
Lehet, hogy igazából én vagyok a mazochista.
- Pont ez a lényeg benne, a kockázat - megrázom fejem, miközben próbálom megfogalmazni a gondolataim, úgy, hogy értse, miért szeretem ezt csinálni. - Tudod, ez kicsit olyan nekem, mintha haza mennék. Nem csak arról szól, amit sokan látnak, hogy addig verjük egymást, ameddig csak egy valaki áll - az ölembe húzom mindkét kezem, kicsit meg is görnyedek közben, most, hogy nem támaszkodom semmire. - Ha jól akarod csinálni, nagyon sokat kell gondolkoznod közben, kialakul a stílusod, ami csak rád jellemző. Terveket állítasz fel, és az egészet meccs közben, mert nem tudod kitalálni, hogy a másik fél mire mit lép. Egy kicsit mindketten alkalmazkodtok egymáshoz, és összehangolódik a mozgás, olyan, mint a tánc. Bár tény, hogy elég durva tánc - a végére halványan elnevetem magam, ismét oldalasan pislogok rá. - És az sem elhanyagolható, hogy bármikor lebirkózhatsz bárkit, anélkül, hogy fájdalmat okoznál. Tudod hogy megy ez, ha tudod, hogy mi fáj, akkor azt is tudod, hogyan csináld úgy, hogy ne bánts vele - erre újabban Cole tanított meg. Vagyis inkább az ő hatására tanultam meg, különben elég nagy hülyeség lenne ilyenekkel foglalkoznom egy olyan sportban, ahol csak fájdalommal tudsz elérni valamit.
- Elég menő, ha gondolod, majd mutathatok dolgokat - mintha cukros bácsi lennék. Gyere ide, és én adok neked az édességemből.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

....lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem. Vagy ő is megtanulhatná élvezni, nem nagyon, csak egy pindurkát. Komolyan szép és kedves lányokat válogattam, és nem is csődítettem rá az egész iskolát. Ha Alexán múlik, biztos rosszabbul állna most a szénája, én csak mentettem a menthetőt, mert ilyen nagylelkű vagyok, ő meg olyan kis ártatlan még. A mosolyom szélesebbé válik mikor inkább a közelembe költözik, le is kell hajtanom a fejem, hogy a talárom csukmája eltakarja az arcom és ne lássa. Úgy nézhetek így ki, mint a kaszás gyilkos. Egy zöldséget zabáló kaszás gyilkos.
A kérdésére úgy emelem meg a fejem, mintha csak most venném észre, hogy itt termett, még kérdőn hümmögök is egyet. Mondjuk abban nem sok színjáték van, először tényleg nem értem, mit kérdez, és főként miért, de két pislogás közt már fel is fogom, hogy mi a helyzet. Még elrágom a túrós paprikám, közben megrázom a fejem, csak az után szándékozom megszólalni, hogy más lenyeltem.
- Én nem látok rajtad semmit. De lehet, hogy ez ilyen bűbájos firka, hogy csak a lányok lássák - nem mintha most ezzel segítenék szerencsétlenen. Sőt, ami azt illeti, lehet, hogy még rontok is az állapotán, mert most még bizonytalanabb lehet ebben az ügyben.
- Lehet csak bejössz nekik - egy kört írok le a villámmal az arca előtt, miközben arcom ugyan erre a kezemre támasztom, és megvonom vállaim. - Lehet, hogy beléptél a férfiasodás kapuján, és kiszúrták rajtad. A nők buknak az ilyenekre, amikor még kisfiú vagy, de már kezdesz felnőni - fogalmam sincs, mikor lettem ilyen nagy nőszakértő, de nagyon úgy beszélek, mintha világéletemben ilyet csináltam volna. Tanácsadói irodát kéne nyitnom ezzel a dumával. Vagy legalább betársulnom Zójához.
- Vagy lehet, hogy a tapasztalatlanságodra buknak ennyire. Ezek ilyen Bagolyköves lányok, elég bizarr dolgokra izgulnak újabban - például a volt barátnőm a tanárára. Terjednek ám a pletykák, terjednek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ez most nem ilyen nyerős vagy vesztős móka volt - megrázom fejem a kérdésére, de mielőtt még elszontyolodna vagy valami, folytatom is a válaszom fejtegetését - De több pontot szereztem, az már felér egy kisebb nyertemmel - halványan elmosolyodom, miközben megvonogatom vállaim. Emy valahogy olyan, mintha látná a meccseim, mert a legtöbb esetben tudja, hogy mi tartozik edzéshez, és mi tartozik mérkőzéshez. Mintha ott lenne, de tudom, hogy nincs ott. Vagyis inkább nagyon remélem, hogy nincs ott. Eddig se szerettem, amikor az emberek látták azt az oldalam, és ez az érzésem csak erősödött, amióta elvittem Coltont Lumaj ellen. Olyan ő, mintha nekem is a húgom a lenne, ha már a valódi testvérem újabban nem igazán hajlandó kommunikálni velem.
A kérdésére kíváncsian bólogatni kezdek, még meg is emelem a fejem, hogy jobban lássam, mi történik. Nem mintha lenne más választásom. Nyilván mondhatnám azt, hogy nem, csak épp nem akarom azt mondani, és nem is fogom.
- Oooo, gratulálok. Üdv köreinkben - valamivel szélesebb mosoly jelenik meg arcomon, és inkább a pálcáját kezdem el nézni, hogy ne kelljen azonnal válaszolnom a másik dologra.
- Biztos valami jó oka van rá. Ez elég fontos neked, te meg elég fontos vagy neki ahhoz, hogy a neked fontos dolgok neki is fontosak legyenek - elhúzva szám pislogok fel megint rá, ahogy visszanyújtom neki az időközben hozzám kerülő dobozt. Nem igazán kételkedem abban, hogy tud-e követni, okos lány, és engem is ismer már egy ideje, hogy tudjam, hogy tud.
- Felajánlanám, hogy esetleg megkérdem, de az az igazság, hogy újabban velem sem nagyon találkozik - megvonogatom vállaim, ha akarna, tudna, elvégre egy iskolába járunk, de nem akar, szóval nem is történik meg. Felfújhatnám magam a dolgon, és eljátszhatnám a hattyú halálát, de ezt újfent nem fogom megtenni. Magamtól is tudom, hogy milyen, ő is volt szíves elmondani nekem, szóval eléggé alá ásnék vele a saját szintemnek. Nem mondom azt, hogy jól esik, de nem is fogom kútba vetni magam mert csalódtam.
- Na, mutass valami menőséget, amivel nem ölsz meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Felhorkanok a tényre, hogy szívesen megnézne, majd rövid időn belül meg is rázom a fejem. Valahogy a Fishereknek nem jó ilyen dolgokat mutogatni, túl sok agresszió van benne, túl sok fizikai bántalmazás, amiből így vagy úgy, de mindannyiuk kapott eleget.
- Nem akarod látni azt az embert, aki vagyok - rá nézek, miközben lényegében csak mormolok. Egyszer már elkövettem egy ilyen hibát - mert igen, hibaként könyveltem el -, és nem áll szándékomban még egyszer bele esni ebbe. Vagyok annyira okos ember, hogy egyszeri alkalmakból is tanuljak, ha már muszáj a sajátjaimból.  A következő, Coltonra vonatkozó kérdésére megvonogatom a vállaim, és elfordítva tőle a tekintetem, az eget kezdem nézni. Mintha olyan érdekes lenne. Pedig most határozottan nem az. Cole nem csak nem beszélget velem, hanem nem is találkozik velem, nem lát engem, és a legkevésbé sem tart semmiféle kapcsolatot velem. Ami, természetesen, ismét egy sajátos, rá jellemző közlési formája valaminek. Pontosan tudom, hogy minek. Egyelőre még nem foglalkozom vele, mert ha kényelmesen arrébb tolom, akkor előbb vagy utóbb - általában utóbb - úgyis meg fog oldódni magától. Nem mintha nem érdekelne, természetes, hogy érdekel, nagyon is, viszont nem vagyok a kiskutyája, hogy a sarkában loholjak. Ha ő így, akkor én is így.
- Meg fogja oldani, nagy fiú már - bár az ő problémamegoldó képességéről azért vitatkoznék. De ha nincs rám szüksége, akkor nyilván vagy nem olyan hatalmas baja van, vagy csak egyszerűen úgy vélekedik róla, hogy halvány lila közöm sincs hozzá. Amiről ismét vitatkoznék annak fényében amit láttam, miközben három napig vigyáztam rá, mert volt kedves elszívni az agyát, de sebaj. Mindannyian ismerjük Coltont. Majd feltalálja magát.
Halványan elmosolyodom az ígéretére.
- Ne tégy fogadalmakat ilyen könnyen, Emy. Könnyen megeshet, hogy nem fogod betartani őket. De azért köszönöm - teljesen tökéletesen figyelmen kívül hagyom, hogy meg akar kínálni kakaóval. Az edzőmnek hála elég jó vagyok abban, hogy észrevegyem, mit akarnak elnyomni előlem az emberek, úgyhogy Emily tökéletes arcmimikája sem tudja elfedni az előbbi megingását. Felé fordulva magam mellé húzom az egyik lábam, s felé nyújtom az egyik kezem, hogy ha akar, akkor öleljen csak meg, vagy valami. - Cole vissza fog menni hozzád. Imád téged - megtámasztom állam a fején, majd nyomok egy puszit is a hajába, miközben megsimogatom a hátát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A válaszára először megemelem egyik szemöldököm, majd nem is olyan sok idővel később egy félmosoly is kiül az arcomra, kényelmesen, lassan.
- Igen? Ennyire veszélyes vagy? - kíváncsian biccentem oldalra fejem, ahogy a mosoly vigyorrá szélesedik, és pár pillanat elteltével ismét a vízben van a kezem, hogy ezúttal egy nagyobb adaggal fröcskölhessem le. Nem igazán hiszem, hogy zokon venné, elvégre ő kezdett itt figyelmeztetni. Ha meg mégis, akkor így jártunk.
- Ó, nem is olyan régen - felszusszanva kezdek bólogatni, ahogy fel is idézem magamban a hallottakat. - Egy levitás lány volt, de lehet, hogy a terhesség csak pletyka. Mondjuk nem lepődnék meg, nem ő lenne az első. Azok után, hogy az egyik tanár feleségül vette a diákját, én már semmin nem ütköznék meg - még el is fintorodom kicsit, a nemtetszésem jeléül. Lehet, hogy nem ezeket a példákat kéne felhoznom, de ahogy elnézem, más sem nagyon teszi meg. Legalább azt tudja már, miért olyan olcsó ez az iskola, amennyire. Nem azért kezd híres lenni, mert erős lenne, bár nem vitatom, valamikor az volt. Amikor még ide kerültem, nem hanyatlott ennyire a dolog. Bár én sem azért érkeztem, mert annyira ott akartam hagyni a Roxfortot, hogy itt tanulhassak.
- De azért ne keseredj el, a sütik jók - egy jó süti igenis sokszor meg tudja menteni az ember napját, egy jó kávéval karöltve pedig még csodát is tudnak tenni. Ő viszont még mindig új itt, egy csomó felfedezni váró dologgal, nekem is három évbe telt megunnom ezt a környéket.
- Hm, hát nem tartozik a hobbijaim közé a városnéző túrák levezénylése - halványan elmosolyodva vonogatom meg vállaim. Nem mondok ezzel semmi rosszat, nem is arról van szó, hogy nem vittem volna el ide-oda szívesen, mert ha nem akartam volna elvállalni, nyilván nem is vállaltam volna el. De azt sem mondom, hogy minden nap mindenkinek ilyet csinálok. Szóval Andejnek most nagyon jó dolga van.
- Hmmmm? - kissé összeráncolva homlokom fordítom felé a fejem, nem egészen értem hirtelen, hogy miért kérdezi ezt. Szerintem a félelem nem egy rossz dolog, óvatosabbá, meggondoltabbá tesz. Ameddig egészséges adag félelemről van szó. - Jaaa, ó. Ezt ne úgy képzeld el, hogy egy adott ütéssort követek, vagy, hogy megvan a program, vagy valami ilyen - megrázom a fejem, miközben az egyik ujjamra tekert tapaszt kezdem piszkálni. - Ezek inkább jellegzetességek, több egyedi dolog, olyan mint az ujjlenyomatod. Nem lehet utánozni, és ha megváltoztatnál benne valamit, akkor az részben olyan lenne, mintha magadon is változtatnál - kérdőn pislogok rá, szüneteket hagyva, hogy ha valamiben megakad, akkor kérdezzen csak közbe nyugodtan.
- Nem feltétlenül egy épület jelenthet otthont - ismét megvonogatva vállaim nézek ismét a tó irányába. Nem mintha a dráma faktort akarnám fokozni, csak nem nagyon tudok ilyenkor más emberek szemébe nézni. Mindenkinek vannak ilyen bogarai, ez épp nekem jutott. - Tényleg? Akkor lehet nem kéne csak így játszanom a vízzel mint az előbb, mi? - szórakozottan elmosolyodva fordítom felé fejem, miközben a lábaimmal magam elé fröcskölök egy adagot.
- Óóó, az nem kifejezés - ismét vigyorogva kötök ki, miközben megint csak bólogatni kezdek. - Ó igen, vannak pontok, ahova ha egy nagyobb ütést kapsz, akkor kiájulsz, főleg a nyakad és a fejed környékén. Nem mintha szabályos lenne ezekre a pontokra menni, csak érdekességképp - félig kinyújtom felé a bal kezem, és ha hagyja is, akkor meg is érintem az álla alatt, hogy tudja is, melyik területre gondolok. Nyilván több van, sőt, rengeteg gyenge pontja van egy testnek, de ezeknek a felét még én sem tudom, és amúgy sem jó ötlet dicsekedni velük.
- Amikor a nővérem atléta lett, én is akartam csinálni valamit, hogy ne maradjak le mellette. És ez tetszett a legjobban - vissza is eresztem a kezem magam mellé, félig rá is nehezedem. - És amikor a nővérem beteg lett, akkor elkezdtem komolyan is foglalkozni vele, mintha oda menekültem volna - annyira már túltettem magam a dolgon, hogy különösebb gondok nélkül tudja róla beszélni. Ettől függetlenül még kísért Shay csontjainak látványa, természetesen, de hát én sem kötöm az orrára a részleteket, ebből kifolyólag. - És neked hogy jött a vízilabda? - dobom is vissza a kérdést, ne csak rólam beszéljünk.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Hühűűűű, most aztán nagyon megijedtem tőled - nyilván nem, ezt a nevetésem is elárulja, amin keresztül próbálom érthetően kimondani a szavakat. Amin persze nagyon sokat segít, hogy nem magyarul kell kínlódnom. Tudom tudom, szégyen, hogy még mindig nem beszélem kellően jól a nyelvet, de őszintén, nem is nagyon szeretem, és nem is nagyon töröm magam. Ha muszáj, nyilván meg tudok szólalni, kisebb hibákkal és nagyobb akcentussal, de ha tehetem, inkább kerülöm a használatát. Elfordítom tőle a fejem, amikor ő is fröcskölni kezd - bár így is kap a vízből, a hajamról meg nem is beszélve -, s arcom a vállamnak nyomva próbálom védeni magam. Természetesen igyekszem ellentámadást is indítani a lábaimmal, tökmindegy, hogy semmit sem látok a sikerességéből, és valószínűleg elég vicces képet is nyújthatok így, na de sebaj.
- Eyy, man - fellélegezve nevetem még egyszer el magam, miután az egész locsolkodásnak vége van, majd beletúrva hajamba hajolok előre, s rázom ki a benne ragadt vízcseppeket, majd pár simítással helyre is igazítom annyira, hogy ne én legyek az új Bozont.
- Fázol? Mert akkor megszárítalak - kérdőn nézek rá, miközben félbe is szakítom az előadásom az iskola hírnevét illetően. - Hát, nem, nem igazán. A csaj fiatalabb nálam pár évvel, nem tudom pontosan, de biztos, hogy nem ötödikes, szóval ja, elég fiatal még. De elméletileg, az szerint amit hallottam, meg elvileg megírták az újságban is, magántanuló lesz, meeeert - és itt most jön a drámai dopbergés, még hagyok pár pillantásnyi hatásszünetet is a feszültség fokozása érdekében - terhes - fejezem be végül. - De ez elméletileg megint szabályellenes, mert a tanárt ki kéne rúgni ezért, vagy felfüggeszteni, vagy tudom is én, de - széttárom karjaim, hogy kifejezzem, mennyire confused vagyok ebben az egész ügyben. Nincsenek szavaim. Annyira nincsenek szavaim, hogy a "de" után nem is tudom folytatni, hogy mennyire tré ez a dolog.
- Jaaaa, lehetnénk valami hegy alatt is, elzárva az emberiségtől - bőszen bólogatni is kezdek. Mondjuk nem tudom, hogy van-e ilyen iskola, de biztos van. És ha senki nem tud róla, akkor az azért van, mert túl jól csinálják. Elmosolyodva pillantok rá féloldalasan a felvetésére, miközben ismét bólintok. Ja, csinálhatnánk valami mást is.
- Hát, az idő haladtával az ember egészen hozzászokik a fájdalomhoz, és van, amit már meg sem érez - megemelem kicsit a kezem felé, hogy ha szeretné, nézze csak meg nyugodtan, vagy valami. Engem nem zavarna, de nyilván nem tudom, hogy mennyire finnyás ezekre. Ha kérdezett róla, akkor már nem lehet olyan veszett eset. Ezek pedig jóformán karcolások ahhoz képest, amikor kicsavarodott a lábam a meccs közepén, vagy beverték az arcom. Szó szerint. De nem nagyon szeretném elrettenteni ezekkel a rémtörténetekkel. Egy kicsit határozottabbá válik az érintésem, amikor rá ereszti a fejét az ujjaimra, de nem veszem el azonnal a kezem, hagyom, hogy érezze, és tudja, nagyjából milyen. - Ezek inkább önvédelemre való dolgok, amiket ismer az ember, de például soha nem gyakorolja erőből. Csak ilyenekkel - egy leheletnyit oldalra biccentem fejem, és amikor érzem, hogy enyhül a nyomás a kezemen, le is eresztem azt.
- Utánozni, maybeeeee - egy kicsit elhúzom az utolsó szót, valami überkínos fejet társítva mellé. - Igazából elég kicsi voltam ahhoz, hogy inkább utánozós legyek mint versengős - mint általában minden gyerek. Legalábbis akinek testvére van, biztosan. - Ooo, már meggyógyult - megrázva fejem vonogatom meg a vállam ismét felé fordítva fejem, majd hátra is engedve azt. Jó, tudom én, hogy ilyeneket nem lehet csak úgy mondani, mert bármikor visszaeshet s a többi, de ha már olyan nagylány, hogy ne álljon szóba velem, akkor van olyan nagylány is, hogy gyógyult legyen.
- Hm, akkor neked is nagyjából olyan fontos lehetett ez, mint nekem, nem? - kérdőn nézek rá, nekem ez jön le a szavaiból, főleg, ha a suli miatt kellett abbahagynia. Az ilyenek mindig nehezek szoktak lenni, saját bőrömön is tapasztaltam már. - Igen, néha be szoktam nézni, de lehet, hogy többször fogok - egy ideig nézem a hullámokat, aztán összébb szorítva ajkaim fordítom ismét felé a fejem. - Nem akarsz belemenni? - fejemmel a tó felé bökök, csak, hogy egyértelmű legyen, mire is vonatkozik a kérdés. - Eddig még senki nem halt meg benne - megvonva vállaim támaszkodom kezeimre, ahogy felhúzom lábaim, s fel is állok. Részemről már döntöttem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- A nem vészes általában azt jelenti, hogy igen, de nem akarsz gyengébbnek tűnni - megemelve szemöldököm nézek rá. Nem vagyok az apja, nem akarom minden áron megszárítani, de ha ne adj isten tüdőgyulladást kapna, az az én lelkemen száradna. Különben is, a vakációra megbetegedni még Felagund vizsgáinál is nagyobb szívás. - Annyira nem. Kibírható - egy vállrándítással együtt legyintek, a kezeim nap mint nap meg szoktak fájdulni, akkor is, ha írok velük, már egészen hozzászoktam, nem állok neki nyafogni miatta. Amúgy sem vagyok az a panaszkodós fajta, ezzel is úgy vagyok, hogy majd elmúlik.
- Ó igen, az Azkaban, arra gondolsz? - nem tartom kizártnak, hogy még most is működik, sőt, szinte biztos vagyok abban, hogy az a hely még most is működik, még ha már kevesebb halálfaló is maradt (elvégre ki tudhatja mennyien voltak, és mennyien szabadultak meg). Még mindig vannak sötét mágusok, ez egy olyan dolog, ami soha nem hal ki, éppen csak időről időre meghúzzák magukat, és ki tudja, min ügyködnek. Ez olyan, mint a mugliknál a harmadik világháború: akármikor kitörhet, de addig jó, ameddig inkább nem csapja fel a fejét.
Egy pillanatra nagyon személyessé válik az, ahogy a sebeimhez ér, annyira, hogy bár hallom a kérdését, és értelmezem is, elfelejtek rá válaszolni azonnal. Először a kezére pillantok, majd az arcára, próbálok rájönni, hogy mire gondolhat, miközben felméri a károkat, amiket lényegében saját magamnak okoztam.
- Nem tudom - köszörülöm meg végül a torkom, miközben visszaeresztem kezem a combomra. - Idővel egyre kevesebbet zavar, és csak azt veszed észre, hogy már megtanultál együtt élni vele - a saját kézfejem nézem közben, végigsimítok a hüvelykujjamon végigfutó hegen, aztán rá nézek. - Soha nem lehet megszokni igazán, mert mindig újdonságként ér, de azt hiszem, tényleg ez van mögötte. Megtanulsz együtt élni vele - nem mintha ez egy rossz dolog lenne. Én nem tekintek rá így, újabban a fájdalom számomra jelzi, hogy még élek, hogy még mindig van hová fejlődnöm. Tovább visz. Olyan, mintha függő lennék, és bár a fizikai megnyilvánulásai valóban csúnyák, jobbá tesz. Ezt nem lehet megmagyarázni, ezt érezni kell, és amikor az ember érzi, akkor érti meg valójában, hogy milyen is.
Lassan mosolyodom el, miközben hallgatom, érezhetően beszéd közben jön rá ő is a válaszra. Valahogy jó érzéssel tölt ez el, mintha segítettem volna elérni valamit, ami másnak nem is lényeges, neki mégis mintha az lenne.
- Én soha nem csinálok semmi olyat, amihez nincs kedvem - jó, ez nyilván túlzás, időnként minden embernek akadnak olyanjai, hogy a háta közepére se kívánja, mégis meg kell tennie. Elvigyorodva húzom le magamról a felsőm, valahol el is vártam ezt a reakciót tőle. A ruháim az övéi mellett kötnek ki, az átvizesedett fán, és nemsokkal később én is elmerülök a vízben, hogy pár méterrel beljebb bukkanjak fel. Megrázom fejem, felé fordulok, egyelőre magam alatt pedálozok a lábammal, meg néha leírok egy-egy félkört a kezeimmel, hogy fent is maradjak.
- Hmmmm, azt hiszem nem lenne túl ésszerű döntés kihívni Mister Vízilabdát - gondolkodom el hangosan, valóban nem lenne, annyit értek ehhez a sporthoz, mint lajhár a gyors közlekedéshez - tudom, hogy van, tudom, hogy működik, de nem nagyon foglalkoztam eddig vele. - Na gyere mielőtt megalszik a vérem, cukorherceg - ezzel együtt pedig folytatom is az utam, nem szándékozom bemenni teljesen a közepére, de abban meg semmi fun nincs, ha a par mentén sétálgatunk nyugdíjas tempóban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Merlin nagyon el lehetett szállva épp, ha ilyen lehetőségeket látott - jó, nyilván nem, igazából nem is olyan borzalmas egy lány, nem a legrosszabb, vannak, akik például besérültek volna rám már milliószor. Ennek fényében pedig nem is gondolom annyira komolyan ezt az egészet, de természetesen meg sem tudom állni, hogy kihagyjam a szurkálódásaim. Ő is élvezi, csak rá kell nézni.
- F*ck my life, ez rám is cseppenhetett volna, ember - némi fáziskéséssel reagálok a kisülő lyukra a padlóban, nagyon komoly ez a cucc, még ha ennyi por- és koszrétegen keresztül is ennyire... veszélyes.
- Ez az izé már menthetetlen - gyorsan rázom meg a fejem, mielőtt a elhatározná magát amellett, hogy ebből még akar valamit csinálni. Hát biztos, hogy nem. Még a kakámmal sem itatnám meg ezt, nem hogy egy emberrel. Ki tudja mire képes még ez a lötty, fúj, nem is akarom tudni.
- Ó igen, kérlek, szabadalmaztasd is, meg árusítsd, biztos mindenki örülni fog, ha a hülye kölykök elkezdenek öldökölni vele - nagyban adom neki a tanácsokat, mintha annyira támogatnám. Nem nézem ám hülyének, tudom, hogy erre magától is rájön - vagyis nagyon nagyon remélem -, de azért lehet, hogy így elé kell állítani a dolgokat, hogy rájöjjön a saját gondolataira. Nyilvánvalóan ennyiről van szó.
- Héééé, mosd ki a szád - nagyon meg szoktam ám lepődni, amikor lányok elkezdenek csak úgy káromkodni, mármint, nekik nem ez a dolgok, és ők amúgy is lányok. Miért tudnak egyáltalán káromkodásokat? Tudják inkább a virágok neveit, vagy valami.
- Olyan jó szédelgést érzel, vagy rosszat? - érdeklődve ráncolom össze a homlokom, de nem hajolok közelebb, mert akkor nagy eséllyel én is úgy kötnék ki, mint ő. Ez pedig egy nagyon fontos kérdés kérem szépen, mert ha jó szédelgés, akkor egy fiolányival én is viszek Coltonnak, mert ő aztán nagyon szeret szédelegni, és én már csak ilyen jótét lélek vagyok, hogy gondoskodom a jólétéről.
- Hát... Hagyd itt? - ó igen, a felelősségteljes idősebb, ó igen. - Nem tudom mit szoktak az ilyenekkel csinálni, te vagy a nagy bájitalfőző.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nincs ezzel semmi baj - megrázom fejem, az elítélés legapróbb jele nélkül. Meglepően őszintén mondom ki, ahogy ismét rá emelem tekintetem. Szeretném, ha tudná, hogy tényleg így gondolom, és nem csak úgy mondom, mégsem érek hozzá, csak hagyom, hogy a szavaim leülepedjenek benne is, bennem is.
- Eyo, nem is tudtam róla - összehúzva szemöldökeim húzom kicsit hátra fejem, még oldalra is biccentem kicsit, olyan tipikus mozdulat ez, amit akkor produkálok, ha nem számítok egy adott információra. Erre most nem számítottam. - Nem is tudtam, hogy itt vannak hegyek - állapítom meg. Jó, biztos vannak, de én olyan hegy méretű hegyekre gondolok, amik tényleg nagyok. Például az Alpok. De a Kárpátok is beleférnek. Érzem, ahogy másfelé terelődnek a gondolatai, nem azért, mert látnék a fejébe, egyszerűen csak megváltozik az egész légkör. Olyan ez, mint amikor valakihez nagyon közel kerülsz, nem fizikailag, sokkal inkább lelki oldalról nézve. Akkor is, ha egy pillanatig tart az egész, egy nagyon kis ideig érzed a rezdüléseket, és utána túl hirtelen áll vissza minden, így van ez rendjén. Egy futó pillanatig olyan, mintha az én külső sebeim az ő belsőivé válnának, és fogalmam sincs, hogy honnan jön ez az érzés, de nem is akarom kutatni. Azzal annyira elrontódna.
- Ígérem, nem fogom sokszor használni - felemelem az egyik kezem, a másikat meg a szívemre tapasztom, semmi ujjkeresztezés sehol, még a lábamon sem. - Hé, ez egy védtelen pillanat volt - nevetve rázom meg a fejem, nem mintha a vízben valami nagy dolog lenne vizesnek lenni.
- Ejha, hát két évet voltam rendészeten, és jövőre fogom megkezdeni a gyógyítást. Nem igazán jött be az aurorkodás - megvonogatom vállaim, ahogy felé fordulva ismét megállok. Azóta én is sokat változtam, rájöttem, hogy igazából nem is nagyon akarom azt csinálni, amit elkezdtem. A szüleimnek nem igazán szóltam még erről, pontosabban egyáltalán nem szóltam, és amióta állandó lakhelyül a bogolyfalvi házat jelölöm meg, a leveleim sem jutnak el hozzájuk. - Nem mintha akkor gondolkodtam volna ebben, tényleg auror akartam lenni. Csak azóta velem is történt sok minden, például ezek - felmutatom az egyik kezem, de nem csak erre gondolok. Ott van például Rosie is, és még Colton is, főleg azóta, hogy láttam a rajzait. Ők mind mind olyan emberek, akiknek segíteni akarok, valahogy. - És tulajdonképp kihívás is több van benne - állapítom meg, hogy azért ne legyen olyan depresszív még véletlenül sem a téma. Tény és való, ameddig az erőnlétemen volt inkább a hangsúly, nem nagyon értek meglepetések, lényegében egész életemben foglalkoztam vele. Ez viszont teljesen más, és bár nem áll messze tőlem, lévén, hogy érdekel, és tanulni akarom, mégis egy különálló ágazat. Szeretem a kihívásokat.
- És neked, van már valamilyen elképzelésed? Vagy korai még ilyet kérdeznem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem arról van szó, hogy nem veszem észre a zavarát. A sportom miatt is, és a családomnak köszönhetően is felfedezem az ilyen apróságokat, ez egy olyan tulajdonság, amit nem tudok sem kikapcsolni, sem pedig elhagyni. Inkább csak nem foglalkozom vele, mintha fel sem tűnt volna jobban a kelleténél.
- Majd ha visszamentünk, utána nézhetünk - megvonogatom vállaim, és ahogy felé fordítom fejem még el is mosolyodom, nem igazán éri meg ezért elkenődnie, és nekem sem árthat a plusz tudás. - Ha szeretnéd - teszem még hozzá pár fokkal halkabban, nem erőszak a disznótor, én meg különben sem vagyok az a fajta, aki ráerőlteti magát mindenkire. Nem felejtettem ám el, hogy az előbb még ő vetette fel, hogy majd mást is csinálhatunk együtt, még nem vagyok annyira öreg, hogy egy aranyhal memóriájával rendelkezzek, csak ki tudja. Lehet, hogy azóta elmúlt neki, vagy már van terve a kastélyban, vagy valami.
- Most nincs itt rajtunk kívül senki - széttárom kezeim, jelezvén, hogy most nem kell aggódnia amiatt, hogy esetleg más meghallja. Különben sem hiszem, hogy emberek előtt így szólítanám, sem őt, sem magamat nem szándékom kínos helyzetbe hozni. Egy ilyen pedig igen nagy eséllyel tud szülni kellemetlen alkalmakat, már nem most, hanem amikor közönség is akad. - Ohó, ne is reménykedj abban, hogy nem fogom - egyelőre viszont várom az alkalmat, amikor kiélhetem a nem létező sérelmem nem létező bosszúját. Mint egy rettentően gonosz, számító játékos viszont nem nagyon hangáztatom ezt a szándékom, és természetesen csak akkor fogok lecsapni, amikor a legkevésbé számít rá. Milyen kiszámítható. Még jó, hogy úgy általában nem vagyok ilyen, vagyis én remélem, hogy nem vagyok ilyen. Ki tudja, hogy más mit lát belőlem.
- Igen, tulajdonképpen igen. Van pár áthajlás ugyan, például az átkok anatómiai hatásai, meg az elsősegélynyújtás is, de ezek elég minimálisak - bólogatni kezdek a kérdésére, majd magyarázni is, mint aki nagyon otthon van a témában, de én is csak annyira olvastam át ezeket a dolgokat, amennyire szükségem volt rájuk az átiratkozásomhoz.  
- Hm - hümmögve hallgatom végig, ismét bólogatni kezdek, mintha egyetértenék azzal amit mond. - Szerintem majd amikor arra a pontra kerülsz, hogy választanod kell, tudni fogod, hogy mit szeretnél - vagy nem, de ezzel ennél is jobban elbizonytalanítanám, egy, kettő meg, előbb-utóbb úgyis rájön, hogy mi az, amivel igazán szeretne foglalkozni. - Oh, nincs ebben sem semmi izgalmas - megrázom fejem, bár részben meg tudom érteni, amikor negyedikes voltam, én is alig vártam, hogy végre mestertanonc lehessek. - Talán annyi, hogy járkálhatsz éjszaka a folyosón, de újabban ezzel is már csak a túlbuzgó prefektusok foglalkoznak - megvonogatom vállaim, ha én kéne erre ügyeljek, ugyan úgy nem foglalkoznék vele, mint ahogy mások sem. Lehet, hogy néha szívatásból megbüntetnék valakit, hogy azért na, mégse higgyék már azt, hogy cukorból van a kerítés, és bármit megtehetnek, de feleslegesen nem strapálnám magam úgyse.
- Tulajdonképp törvényszéki toxikológus is lehetsz, biztos vannak, akik bájitalok miatt kerülnek oda.. Gondolom - megvonogatom vállaim, csak azért jutott ez eszembe, mert ezzel auror is lenne, meg bájitalkutató is egyben. Biztos foglalkoznak ilyenekkel, ha már kutatják őket, nem? - De tényleg ráérsz még ezen gondolkozni, szerintem egy csomó időd van még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nyilván ideges vagyok. Nem dühösen ideges, csak ideges, vágod, amikor az embernek épp készülnek leszidni a fejét, hogy mi a francot művelt éppen, aztán az embert nem érdekli, csak úgy lelép, ezzel egy még nagyobb lecseszést előidézve, ami persze majd később lesz. Olyan ideges, amikor sokkal később érkezel mint tervezted - nem késel el hivatalosan, de nem is akkor érkezel meg, amikor tervezted. A lenémított telefonom egy gyors mozdulattal süllyesztem el a sajtótájékoztatóra (nem, nem a Coltonéra) kivasalt, mosott, tartogatott nadrágom zsebében, kilépve a hoppállomásról a szintén erre a célra tartogatott nyakkendőmön is lazítanom kell, miközben rágyújtva kezdek gyalogolni. Rágyújthatok, annak fényében, hogy nem is olyan sokára, valószínűleg már holnap, vagy még ma éjjel, két oldalról hallgathatom a hosszú történetet, ami a tettek következményéről és a nyerési-vesztési arány lényegességéről szól. Teljesen jogosan vagyok ideges, amire még rá fog tenni Cole idegessége is, biztos rá fog, pedig ez az ő kiállítása, nem lehetek idegesebb nála.
Úgyis le fogok nyugodni mire odaérek. A sétálás általában mindig megnyugtat, effektívebb lenne mondjuk futni, de ezt nyilván nem tehetem meg, amikor puccba vagyok vágva. Megrázom kicsit a szabad kezem, a bőröm még érzi az előbb levágott fásli és kesztyű súlyát, tapintását, a bemelegítésként szolgáló ütéseket. Nagyot szusszanva állok meg pár méterrel az épület előtt, az éppen aktuális csikket behajítom a mellettem levő kukába, miközben elindulok. Nem különösebben sietek már, nincs értelme, nyilván időben vagyok ahhoz, hogy még ne késve essek be szégyenszemre. Repülőgépbe nyomom a mobilom, hogy egy esetleg bejövő hívás majd ne zavarjon bele a hangosításba, majd, a biztonság kedvéért rágyújtok még egyszer, belefér. Észrevétlenül figyelem az embereket, ahogy megállnak a bejárat előtt, beszélgetnek, kisebb csoportokba rendeződve károsítsák hasonlóképp a tüdejüket, találgatnak, mit hozhat nekik a mai megnyitó.
Pontosan tudom, hogy mit fog hozni. Láttam őket, még hónapokkal ezelőtt, van, amelyiknek a létrejötténél ott is voltam, ismerem ezeket a képeket, talán még jobban is, mint azt kellene. Kifújva fogaim közt a szürke füstöt csóválom meg fejem a saját gondolatomra, ezzel tulajdonképp magamnak felelve. Veszek egy mélyebb levegőt, eldobom, kényelmes tempóban teszem meg a fennmaradó pár métert. Illedelmesen bólintok köszönésképp pár alaknak, akik veszik a fáradtságot, hogy észrevegyenek, belépve az előtérve elveszem a formális pohár pezsgőm, körbepillantva aprót kortyolok. Egyelőre nem is török különösebben előre, az órámra tekintve húzom meg magam az eddig begyűltek mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyelőre köszönöm szépen, nagyon jól elvagyok egyedül, nem is igénylem löttyedt bőrű emberek társaságát, akik azt hiszik ismerik Colet, meg a képeit, csak azért mert olyan szavakkal dobálóznak, hogy színvilág, meg tudja a makkom. Farkasra is éppen csak egy pillantást vetek amikor megjelenik, és éppen nagyon magabiztosan emelgeti a poharát. Nyilván ismerem, hogy ki ő, meg hallottam is róla már ezt-azt, szóval nem lep meg a jelenléte, a viselkedésével meg épp nincs sem kedvem, sem idegem törődni. Tök jó, hogy eljött, nyilván egy szuper alkalom lenne ez arra, hogy megismerjem, és ne indokolatlanul irritáljon, de hát továbbra sem akarom megismerni. Szóval tökéletesen ignorálom a tényt, hogy éppen egy teremben szívjuk a levegőt és vegetálunk. A könyököm fölé tűröm az ingem ujját, na nem azon az ortó hanyag módon, hanem szépen feltűrögetem őket. Ebben a roppant precíz és lefoglaló folyamatban jelenik meg Emily, aki már természetesen nagyon is érdekel, nem úgy mint mások. Szóval nem túl pofátlanul szlalomozok el az emberek között, nem meglepő módon csak akkor érve hozzájuk, ha nagyon nincs más választásom, hogy magamhoz öleljem a vörös ruhás lányt.
- Úr Isten, el sem tudod képzelni, mennyire örülök most neked - egy pillanatra magamhoz is szorítom, nyomok egy puszit a hajába, majd egy fél lépést hátrálva el is engedem. Mindig örülök neki, természetesen, de ez olyan alkalom, amikor külön boldoggá tesz a létezése. Az ő létezése is. Vetek egy pillantást hátra, Mini épp a beszédéhez készülődik elő. Nyilván ezt érezheti Farkas úgy, hogy őt bámulom, de nem tehetek róla, ha épp a rálátásomban zavar a kis ácsorgásával. Összetalálkozik a tekintetem Coltonéval, egy egészen apró mosoly jelenik meg az arcomon. Nem feltétlen mondható bátorítónak, szerintem érződik rajta, hogy most feszélyez ez a rengeteg ember akik össze vannak nyomulva, de mosoly, és én nem dobálom csak úgy a mosolyaim. Good job babe. Do it. Összeráncolva homlokom nézek rá ismét Emily-re, egy kicsit confused fejet vágva mérem végig. Nem azon a zavarba ejtő módon, épp csak megnézem mit is visel ma. - Mi ez a ruha rajtad? - okay, lehet, hogy rosszabb vagyok, mint a bátyja, sőt, biztos, hogy rosszabb vagyok. Nem nagyon várom meg a válaszát, a kérdés után szinte rögtön megrázom a fejem, jelezvén, hogy mindegy, ne is foglalkozzon ezzel, majd megfogva a kezét indulok ki. Nyilván ki tudná húzni, meg hagynám is neki, ha ki akarná, de azért reménykedem benne, hogy nem fogja.
- Vedd ezt fel - a vállára is teszem szépen a zakóm, még mielőtt kilépnénk, nehogy megfázzon a lelkem, vagy akármi.
- Nem bírom ezt a tömeget - nagyot szusszanva állok meg az egyik padnál, ahogy a zakóm zsebében kinyitok egy cigisdobozt, és merészkedem rá is gyújtani. Nem veszem le Emyről közben, engem egyáltalán nem zavar a műveletben, hogy épp viseli. - Ülj csak rá nyugodtan, szerintem befér a feneked alá is - ugyan én nem telepszem le, csak nekidőlök, azért megtapogatom a pad fáját, hogy mennyire lehet hideg. Vetek egy pillantást az ajtóra, taps tompa zaja szűrődik ki, mire megcsóválom a fejem. Nem tervezem amúgy az egész megnyitót idekint tölteni, csak ameddig lemennek a beszédek, és feloszlik a tömeg, és fogok végre kapni levegőt. Meglötyögtetem a másik kezemben levő pezsgőspohár tartalmát, de nem iszok bele, inkább leteszem azt is a padra.
- Ez a te ruhád? Biztos nem a te ruhád - oldalra fújva a füstöt nézek rá ismét a lányra, összeráncolva a homlokom. Hallom Mini hangját, egy-egy szót sikerül elcsípnem belőle, ami jó, mert így tudni fogom mikor is kell visszamennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Ahhoz, hogy színész legyek, nem lenne időm foglalkozni a sporttal - elhúzom szám, mintha annyira bánnám ezt. Tulajdonképp meg ezt is csak most találtam ki, mert eddig tényleg nem foglalkoztam a gondolattal. - Márpedig én még híres boxoló kell legyek, utána ráérhetek másra is - kicsit megemelem az állam, hogy fennhéjazóbbnak tűnjön az egész, majd elnevetve magam megrázom fejem. Nem akarok színész lenni. Sikeres boxoló már természetesen akarok lenni, mindenki aka eredményt elérni abban, amit szeret. És ott van ugye a másik dolog is. Ott bent erőszakos vagyok, embereket verek, és véres lesz a kezem, sokszor a lábam is. Ez pedig egyenesen egyenlő az erőszakos viselkedésemmel, amit nem akarom, hogy lásson. Pontosan jól megvagyunk így, én én vagyok, ő ő, és senkit nem zavar az, hogy miből keresek pénzt, az pedig végképp nem okoz senkinek csalódást, hogy mennyire élvezem ezt.  
- Amikor kicsi voltam sokszor néztem a nővéremmel felhőket - elmosolyodva dőlök hátra, és fekszem végig a naptól felmelegedett fán. - Vagy az embereket, és kitaláltunk egy egész életet nekik - lassan válik vigyorrá a mosolyom, ahogy felé fordítom fejem. - Egyszer kipróbálhatnád, vicces szokott lenni - csak egy ajánlat, a vállaim is megvonogatom közben. Hajrá Emy, ha unatkozol, bámulj idegen embereket, lehet, hogy furán fognak rád nézni, de te legalább jól fogsz szórakozni. Úgy érzem jobb, hogy én egy fiatalabb testvér vagyok, másképp őrültet nevelnék abból, aki utánam következik. Nem mintha nem szeretném a gyerekeket, sőt, imádom a gyerekeket. A legtöbbet. A rosszindulatú kölyköket utálom.
Magamhoz húzom egy ölelésre, finoman megsimogatom a hátát, és még egy puszit is nyomok a feje tetejére. Az ember nem hinné, hogy mennyire képes vagyok gyengédnek lenni a nagy kezeimmel, amik leginkább ütéshez vannak szokva. Pedig tudok. És szeretek is. Továbbra is tartom, hogy nem vagyok egy agresszív két ajtós szekrény, vagy ha mégis, akkor ezt kiélem az edzéseimen. Halványan elmosolyodom, talán egy pár pillanattal tovább is ölelem a kelleténél, mert én nagy és erős férfi vagyok, a férfiak meg nem érzékenyülnek el csak úgy.
- Nem kell olyan sok a boldogságomhoz - megvonogatom vállaim, ahogy adok még egy puszit a hajába, de nem engedem el. Ölelem még, és ha majd úgy érzi, hogy elég lesz, akkor úgyis kimászik belőle. - Te is megérdemled, babygirl - az arcom a fejére támasztom, egy pillanatra lehunyom a szemeim is. - Ha valami féltökű megkörnyékez, tudni szeretnék róla - oké oké, nem vagyok az apja, lényegében a rokona sem, és ez félig úgyis csak elviccelése a dolgoknak, de azért eléggé meg lennék sértve, ha nem avatna be ilyen információkba. - Tudod, kezelésbe venni, ilyenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A hétfőim kellően hosszúak ahhoz, hogy a nap végére semmi kedvem ne legyen még járőrözni is kedvem. Ennek köszönhetően pedig, ha valaki egyáltalán megpróbál bűnbánó arcot vágni és kussolva eltűnni egy másik folyosóra, ami nem hozzám tartozik, elengedem annyival, hogy máskor jobban vigyázzon. Ennek persze alap feltétele, hogy csendben legyen. A termekbe is csak benyitok, vetek egy pillantást, aztán megyek is tovább. A társalgót szándékosan hagytam utoljára, innen már csak le kell mennem a földszintre, és irány haza, ahol jó esetben már valaki vacsorával vár. Igazán ennék már valamit, a fehérjerudaimon kívül.
- Why you hate me Jesus? - a plafonnak emelve szemeim sóhajtok fel, ahogy már az ajtó előtt meghallom a zenét. A büntetés kiosztása a legkisebb feladat, de ezt még le kell jelentenem, ami azt jelenti, hogy később fogok hazaérni mint gondoltam. Miért nem tudott a klubhelyiségében maradni? Élvezi, hogy feleslegesen maradok még egy fél órát a kastélyban, vagy mi? Unott arccal nyitok be, lomhán felemelem szemöldökeim, ahogy a lányra nézek.
- Nevet, évfolyamot - vontatottan mondom el, ahogy vállal az ajtófélfának dőlök, és összefonom karjaim a mellkasom előtt. Tudom, hogy eridonos, eltöltöttem már ott annyi időt, hogy legalább az arcukat felismerjem. Ennél több kötelességem nincs is, és én nem is akarom megjegyezni a nevüket, úgysem fogok a barátjuk lenni.
- Kérem a gitárod - kinyújtom jobbom felé, csak, hogy nyomatékosítsam, hogy most. Ha esetleg nem lenne egyértelmű, ezeknél sosem lehet tudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Úgy hallgatom végig a nevét, mintha legalább vissza tudnám mondani. Tény, hogy megjegyzem, és ha nem lenne ennyire magyar neve, akkor nyilván ki is tudnám hibátlanul mondani, de hát, nem az én hibám, ha magyarul nevezték el. Ahogy az sem az én hibám, ha ő magyarul sem tudja kimondani a nevem. Pedig annak jobban örültem volna, látszana, hogy használja valamire az eszét, és nem csak azért van feje, hogy ne essen a nyakába az eső. Kifejezéstelen arccal emelem meg egyik szemöldököm, ahogy kinyújtom kezem a gitárért.
- A prefektusod vagyok, elég nehéz lenne nem felismerned - ennyi hozzáfűznivalóm van az egész ismer-nem ismer dologhoz, miközben a gitár nyakát fogom meg, és kényelmesen leeresztve a hangszert támasztom meg a földön. Nem, nekem nem jelent sokat, ettől még nem szándékom tönkretenni. Nem is értem, mi jó származna nekem abból, ha most itt hirtelen gondolnék egyet, és azt mondanám, hogy akkor most szétverem a gitárod. Kéne vegyek neki egy újat. És elvennék a címem. Több időm lenne, de kevesebb pénzem. Eh, nem éri meg.
- Ha szerencséd van, még elérem vele valamelyik házvezetőt. Ha nem, ki tudja, mikor fog hozzájuk kerülni - megrándítom vállaim, nyilván nem így lesz. Ha zárva lesz az iroda, akkor majd reggel behozom, ennyi az egész. Ettől neki még nem kell tudnia, hogy ez így működik.
Tudsz rajta játszani? Hallom a vékony, ironikus, csúfolkodó hangot a fejemben, ahogy elismétli a lány kérdését. Aprót szusszanok, ahogy az órámra pillantok. Igazán haza szeretnék már menni, majd otthon remélhetőleg megeszek valami egészséges levest, ami megmaradt még tegnapról. Vagy sütök egy pár húst, az hamar megy. Vagy igényt tartok egy egészen más fajta vacsorára. Hm. Ezt az ötletet kedveli a hang a fejemben. Legalábbis nem gúnyolódik rajta.
- Nem, nem tudok. Nem szeretném, hogy megtaníts rá. Örülök, hogy megbeszéltük, most visszakísérlek a hálókörletbe - le is rendezem előreláthatólag a témát. Nem szeretem a gitárokat, nem is szándékozom megszeretni őket. Pedig valószínűleg nem lenne baj a megtanulása, ha érdekelne. Eddig nem volt panasz az ujjaimra. Meglehetősen szépen tudok zongorázni.
- A büntetőmunkád holnap fogod elvégezni, órák után. Ne nagyon öltözz ki szerintem, de te tudod - megvonogatom vállaim, ahogy kinyitom az ajtót, és kicsit oldalra állok, hogy ki tudjon menni rajta. Azt már magától értetődőnek veszem, hogy veszi a lapot, miszerint indulás van. - Prefektusi felügyelet alatt, természetesen, holnapra majd elválik, hogy ketten leszünk-e vagy hárman.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem igazán szeretem ezt a helyet. Az én ízlésemnek túl giccses, és indokolatlanul azt az érzetet kelti, hogy valami légyotton vagy. Ellenben nyugodt, nincs teletömve, és aki megfordul itt az is csendben van, hogy a körülötte levők tudják nyugodtan meginni a teájukat. Ez jelenleg fontosabb, mint a giccs. Nyilván hívhattam volna a házamba is, de finnyás vagyok arra, hogy kit engedek be. Nem attól félek, hogy ellopott volna valamit, az úgysem működik annyira könnyen, csak finnyás vagyok. Úgy ahogy a ruháimra is, arra is, hogy egy vizes palackba vizet kell tölteni és nem kólát, nem iszok akárki után, meg arra, hogy kétszer egymás után nem veszem fel ugyanazt a felsőt amíg ki nem mosom. Szóval ja. Ez csak az én ötpercem. Rendelek magamnak egy fekete teát két cukorral, mielőtt keresnék magunknak egy helyet. Ami nem középen van, de nincs is eldugva, és nem ez a félhomály lengi be. Problémás vagyok, tudom ám. Végül csak megtalálom a számomra tökéletes asztalt, és le is csapok rá. Levéve a kabátom helyezkedem kényelembe, amíg várom a nőt.
Nem is értem, miért ajánlotta ezt fel. Scar még érthető, mert cserébe ő is tudja gyakorolni a sajátját, és így mindkettőnknek jó. Viszont ő mit kap tőlem cserébe? Kérhet pénzt, de nem fogok valami istentelen összeget fizetni neki, amiért különösebben tényleg megérné beengednie a fejébe egy kezdő legilimentort. Biztos van valami védelme, vagy már sokat csinálta, vagy mit tudom én, de én akkor sem engedném be magam a fejembe a helyében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A bocsánatkérésére aprót biccentek, nem reagálom le érdemben. Nem beszélgetni akarok, hanem hazamenni minél hamarabb. Nem leszünk barátok, akadjon már le édes istenem. Miért kell mindig beleakadnom ezekbe az okos emberekbe? Megemelem egyik szemöldököm a köszönetre. Rendben, ha ennyire élvezi, akkor majd kap több feladatot, hát istenem, nekem nem esik nehezemre elmondani mit csináljon. Az már igen, hogy továbbra is itt vagyok.
- Boxoló vagyok. Mehetünk már? - persze, zongorázom néha, mert a szüleim megtaníttattak rá. Ettől még nem kell elmondanom neki, és nem is fogom, mert idegen. És mert idegesít a hangja. Komolyan, soha nem fogja már abbahagyni a pofázást? Egy apró, cseppet sem őszinte mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy türelmetlenül megkocogtatom az ajtót, jelezvén, hogy ideje lenne felemelnie a seggét a kanapéról, és elindulnia a hálókörlete felé. Megforgatom szemeim a pénzes megjegyzésére. Rendben, gratulálok, ügyes kislány vagy amiért ennyire menőnek tartod mások alaptalan fikázását. Fogadni mernék rá, hogy ha lenne pénze, ő is ugyanúgy megvenné a ruhákat, ugyanúgy megvenné a cipőket, sminket, highlightert, meg mindent. Attól még, hogy nincs, nem kell járatnod a szád, vagy ha mégis, akkor szimplán irigy vagy. Dolgozz meg, ha pénzt akarsz. Én megdolgozom érte. Van? Van. Lekezelően beszélek arról akinek nincs? Nem. Mert nem érdekel. Akkor fordítva se érdekeljen mást. Nehéz normális emberi módon gondolkozni, ha szőke vagy és lány, nem igaz? Természetesen továbbra sem látszik semmi sem az arcomon, sem a testtartásomon, sem a szemeimben. Keresgélhet, ha akar, de nem fog találni semmit, ami arra utalhatna, hogy máris elegem van belőle.
- Biztos nagyon jó barátnők vagytok Zsófival, ha ennyire rajongsz érte. Eszem ágában sem volt lekörözni - nincs energiám sem kislányokkal versengeni, sem pedig bizonyítani nekik. Haza akarok menni. Ennyit szeretnék csak. Nehéz lenne megkönnyíteni a dolgom azzal, hogy együttműködnek velem?
- Takarodó utáni kint tartózkodásért rendbe hozod az elhagyatott mosdót mágiahasználat nélkül, magyarul kitakarítod a szaros budiktól a csempéig, tiszteletlenség miatt pedig minimum négy oldalas fogalmazást írsz arról, miért jó gondolkozni mielőtt megszólalnál. Ha nem akarsz többet, akkor szedd magad.