Köszönöm Luca

De jólvan, megelégszem egy kiskutyával is :c

Én nem sértődtem meg, csak most kinek fogom megtanítani, hogy kell úszni, inni és pókerezni? :c

Megdumáltuk  

Nem Téged nem engedlek víz közelébe még egyszer :c De nekem nem kell páfrány :c az olyan csúnya és unalmas. Még csak beszélni se tud, vagy visszahozni lasztikat. :/

Luca, ez nem is olyan rossz ötlet...hm...azt hiszem ha megtudnék kérni valakit aki csinál egy uszonyt...

Oké megbeszéltük *-*  akkor lesz kutyánk, amit nálad tartunk, és néha majd meglátogatom,neki se szabad semmit se tanítanom? :c

Az lesz az első, hogy rohanok hozzátok, ha meglesz  

De...de akkor sem :c vagy olyan karúszókkal mellettem xd

Ha szerzel  

De ez csak átmeneti állapot  

Nem bírtam tovább várni. Előbb vagy utóbb úgyis nekiszegeztem volna a kérdést. Azt, amely már olyan régóta lebegett kettőnk között, kimondatlanul. Ami mart és csaholt, üvöltött, ha elfelejtettem, mert hiába szorult a háttérbe, ő játszotta a főszerepet. A lánynak kellett, hogy legyen rólam egy elképzelése. Egy csavargó, egy diák, egy varázsló, egy idetévedt mugli, akármi. Kellett, hogy valaminek besoroljon, és én tudni akartam, mi voltam a szemében.
Még csak a szemébe sem tudtam nézni. Helyette a gyűrűvel játszva tettem fel a kérdést, és aztán csendben figyeltem. Mintha egy egész évszázadra ránk telepedett volna a csend, és súlyos dunyhaként nyomta volna vállam. Képtelen voltam nem ránézni egy idő után, ellenőrizni, hogy még ott van-e, bár elzártam testemmel minden kiutat Lotti elől.
Talán mikor már majdnem leült a négykézlábas közlekedés után eszméltem rá, hogy hirtelen milyen közel voltunk egymáshoz.
Némán, ajkaimat összezárva hallgattam. Amiket rólam mondott, azok olyan dolgok voltak, melyeket mind semmiségnek tartottam. Odaülni valaki mellé, belopakodni valahová, de mikor a csókhoz ért, kicsit elkomorodtam. Elloptam az elsőt. Talán egy gerincesebb, a világba beleillőbb fiúnak kellett volna ezt megtennie helyettem. Valakinek, aki mellette marad, mert ahogy az életet ismertem könnyedén megeshetett, hogy engem hamar elsodor innen a szél, vagy maga a hurrikán.
Megdermedtem. Lotti megérintette az arcomat. Máskor élveztem volna ezt, egy másik lánytól, aki még csak negyedannyit se érdekelne mint ő. Akkor tetszett volna, mert tudtam volna a végét, de abban a pillanatban ahogy a lány ujjai a bőrömhöz értek, hirtelen valami hatalmas dobbantotta meg a szívemet. Valami, amit azonnal átváltott a rettegés. Nem akartam remegni, de lehet nem tudtam eltüntetni.
- Mennem kell - egyszerre álltam fel, és ugrottam hátra, hogy megnöveljem a távolságot közöttünk. Lotti tette! Ő volt az, aki miatt ez az izé bennem hangosan dübörögni kezdett. Azonnal el kellett tűnnöm innen, mielőtt kitörne belőlem olyan szóáradat, amelyre még nem voltam készen.
- Sajnálom, majd... - nem ígérhettem meg, hogy találkozunk. Idő kellett. Sok idő.
- Szia - El kellett menekülnöm. Túl sok szalag akart valamihez láncolni. Nem, ez velem nem történhetett meg. Azok a borzalmas muglik rám ragasztottak valami fertőzést. Valami nyavalyát, melytől máshogy éreztem magam, mint ahogy általában szoktam.
Még csak hátra se néztem, mert ha megtettem volna, lábaim megállnának, és maradásra késztetnék testem. Szívem őrjöngött, sikított és húzott volna vissza a stégre, ellentétben az agyam űzött a helyszínről. És mint mindig, most is rá hallgattam, mikor beléptem a fák takarásába, faképnél hagyva a szerencsétlen leányzót.

Marcibárány

Ma semmi dolgom nem akadt, ez egy olyan nap volt, mikor senkit sem tudtam zaklatni a jelenlétemmel, mert mindenki mással volt elfoglalva. Leginkább az alvással. Illetve pénzem sem nagyon volt, hogy valahol teljesen eligyam azt. Munkát kéne vállalnom, de egyenlőre azt nem tudom merre nézzek ilyen téren. Majd egyszer körbenézek e téren. Majd, valamikor a jövőben.
A játszótér melletti járdán baktattam, számban a félig elszívott boldogságszálacskámmal. Legalább ez itt volt nekem. Elégedetten nézelődtem, bár nem sok látnivaló volt errefelé, amit a sötétség nem is takart el palástjával, azt az unott semmittevés sajátította ki. Nem történt itt semmi sem. Még egy egér vagy csótány sem masírozott végig a macskaköves utcácskán, de még a szél se akart fújni.
Amikor szemem a régi, elhagyatott játékszerekre tévedt, hirtelen végre valami érdekes dolog kontúrjait is kirajzolta az est. Valami vagy esetleg valaki feküdt a homokban. Kínácsian beleszívtam  a szálba, majd kifújva a gomolygó füstöt megfogtam az irányt a mohokozó felé.
Nem szándékoztam észrevétlenül odaosonni, vagy túl nagy zajt csapni, egyszerűen csak a szokásos lassú, lusta tempómban haladtam felé, végig rajta tartva a szemem. Lassan fogadásokat is köthettem volna, hogy mi feküdhet ott, egyre kivehetőbbek voltak inge gyűrődései, cipője orra és összekócolt haja.
- Hahó, élsz még? - Oldalra döntött fejjel tettem fel a kérdést, mikor odaértem a kölyök mellé. Gondoltam illendő megkérdezni tőle, mivel mióta őt figyeltem csak feküdt mint egy darab fa és bámulta a holdat, mintha valami érdekes ötlete támadt volna azzal kapcsolatban.

Miért punnyad mindenki?

Vasárnap? Nálam hétfő van  

A kómásokat sajnálom, én tegnap kigyógyultam belőle, azóta se ettem túl sok dolgot, nehogy visszaessek :/

Kamilla, mit nézel? *-*

szenvedési szindróma? xd

Hajrá kislány xd

Mikor elolvastam, hogy babázól, rögtön bevillant ahogy ott ülsz egy babaház előtt két hamis babával a kezedben :"D

Még soha nem hallottam róla xd

Majd egyszer bepótolom mert elég jónak hangzik ^^ csak annyit sorozatot akarok megnézni, hogy már én se tudom mi van azon a bizonyos listán :c

Még dógozom az ügyön xd

A szemközti falnak vetve hátam álltam, és vártam. Kivételesen nem indultam fel azonnal Lottihoz, ma nem őt jöttem meglátogatni, hanem helyette egy másik ígéretemet betartani. Annyi esküt tettem már, melyeket nem tudtam beteljesíteni, vagy csak az évek leforgása alatt elfelejtettem megtenni, épp itt volt az ideje, egyet végre kihúzni a listáról.
Az iskola kőpadlóját paplanként  lepte be a tömör csend, már rég takarodó után volt, talán két óra is elmúlhatott a lámpaoltás óta, legalábbis ha igazak voltak az új szabályok, bár nem mintha érdekelt volna közülük egy is. Sohasem volt szabad betennem a lábam a kastélyba, szóval a helyzetem nem változott, akkor is pirosban jártam és azon az estén is, csak a szigorúbb napokon kicsit több hiéna körözött a folyosókon a prefektusok mellett. Azokat a jelvényes diákokat pedig nem volt nehéz kikerülnöm, olyanok akár a  holtkórosok, észre sem veszik, hogy ott van az ember, ha nem egy elefánt hátán lovagol és fennhangon énekel és ha csak egy kicsit is hasonlítanak ezek a felügyelők rájuk, akkor igazából nem volt túl sok félnivalóm, de mégis óvatos maradtam. Figyeltem a remegő alakokat, melyeket a gyér gyertyafény csalogatott elő és olyan esetleges búvóhelyek után kutattam, amik a nem kívánt idegenek elől el tudnak majd rejteni engem. Ami azt illette, nem láttam túl sok, elvárásaimnak megfelelő jelöltet, nem volt telezsúfolva a helyiség és nem álltak hatalmas, sötét bútorok sem benne, ám volt egy nagyjából mély, számomra épp megfelelő beszögellés a fal mentén, kicsivel jobbra tőlem, így mikor meghallottam, hogy az első csendes neszek feltörték a leülepedett némaságot behúzódtam oda, megigazítva sötét bőrdzsekimet, hogy még jobban rejtsenek az árnyékok, majd fülelni kezdtem. Egyre hagosabb léptek verődtek vissza a szürke kövekről, akárki is is járkált, az idefelé tarthatott. Ha majd közelebb ér, bíztam benne, hogy rá fogok jönni, Szofi-e vagy csak egy járőröző bohóc. A lány amúgy is késet, nem sokat, legalábbis a homokóra szerint nem eleget ahhoz, hogy felmenjek a szobájába és ha elbóbiskolt segítsek neki felkelni kegyesen. Ami azt illette, még nem jártam a zöldeknél, necces lenne bejutni úgy, hogy halvány lila gőzöm se volt, merre kéne őket keresni. Az alak már közel volt, elég közel ahhoz, hogy megkockáztassak egy óvatos kilesést a sötétség mögül.

Valóban csak az ólálkodott erre, akire magam is számítottam, a lány odamasírozott hozzám, megragadott a ruhámnál fogva és mélyebbre húzott, bár a hely szűkösnek bizonyult kettőnk számára.
- Szándékomban állt, de látod nincs itt egy sem - biggyesztettem le ajkaim, mintha ez akkora probléma volna, ám nem tudtam megállni, hogy ajkaim ne húzódjanak hatalmas vigyorra szinte azonnal. Azután rögtön olvadt is le minden jókedv arcomról, mikor újabb zajokra lettem figyelmes. Léptek visszhangja, megint. Nem tudtam, hogy ez a folyosó ennyire közkedvelt, vagy csak a a mai napon lett megtisztelve ennyi cipőtalppal a szerencsétlen, kirongyosodott szőnyeg? Ha a lány beszélt, hamar szájára nyomtam kezem, ha nem, megúszta egy egyszerű intéssel és biccentéssel a kinti csarnok irányába, jelzés ként. Még ujjam is ajkaim elé emeltem, bár a lepisszegést nem tartottam jó ötletnek. Közelebb simultam a falhoz és ezzel együtt hozzá is, azután csak figyeltem és füleltem. Sellő voltam, nem denevér, így éppen annyit érzékeltem mint a mellettem ácsorgó Szofi, de még így is meg tudtam állapítani, hogy ezek a lépések sokkal kimértebbek voltak, mint az előbb a lányé, hasonlítottak egy zsákmányát űző ragadozóhoz. Egyre hangosabb és hangosabb, majdhogynem dörömbölés figyelmeztetett minket, minden harmadik másodpercben. A minket körülölelő csend segített élesebbé és erősebbé tenni minden mozzanatot és amikor a gyertyákhoz ért, már az árnyékának derengéséből is lehetett látni egy darabot. Akkor még közelebb húzódtam a lányhoz, mintha valami védelmi páncél volnék, mely elrejtheti legalább őt, ha borulna a bili. Még közelebb ért és még közelebb, összeszorítottam szemem, vártam, hogy nemsokára megüt egy számon kérő, fennhéjázó hang és ma nem fogunk inni.
Puffanás, csendesülő neszek, távolodó kopogások kúsznak be hozzánk a résbe. Meglepetten szalad fel szemöldököm ahogy ellépve a lánytól óvatosan kilestem és csak az öreg hátát pilllantottam meg, a folyosó végén, épphogy eltűnni a sötétségben, felröhögtem. Nem fennhangon, inkább suttogva, ha ezt meg tudja tenni az ember, épp csak annyira kacarásztam, hogy a mögöttem álló hallhassa jókedvem.
- Balfácán... - jegyeztem meg gúnyosan.
- Esetleg szaladjak utána lepacsizni? - kérdeztem zsebre vágott kézzel, immár Szofi felé fordulva. Hangom ismét az a nemtörődöm, laza mormogás volt, mint amit általában megszoktak tőlem, bár az utolsó percig hittem, hogy lekapcsoltak minket, végül nem így lett és ez egy plusz indok arra, hogy megünnepeljük sikereinket. Kiváló ösztönzés volt, majdhogynem briliáns.
- Talán indulnunk kellene, mielőtt egy másik hiéna is idetalálna. - vetettem fel az ötletet, újból magam mögé nézve, hogy megbizonyosodjak arról, okos döntés volt kiállni ismét a nyílt terepre.
- Kérlek ne kiabálj! - a lányt meglephette kijelentésem, hisz nem valószínű, hogy abban a pillanatban torka szakadtából üvölteni szándékozott volna, de a következő pillanatban megeshetett volna, hisz hamar elkaptam könnyű testét és vállamra kaptam.
- És most kiviszlek innen! - azzal már indultam is, és ha minden jól sikerül, akkor csupán már a szabad levegőm fogom hagyni, hogy bajtársam lábikói újra talajt érintsenek.

Ha az ember fia hozzájut egy kis jövedelehez, még ha az ismeretlen, nem biztos, hogy megingathatatlan forrásból is befolyt pénzt jelent, az első dolga meglátogatni a legközelebbi, alkoholt felszolgáló kócerájt.
Amint beléptem az ajtón megütött az az ismerős, füst, alkohol és izzadt emberek szagának elegye, mely az ilyen helyekre úgy tapadt, mint sár az új csizmára, vagy mint lepke a neoncsőre. Elégedett félmosoly jelent meg arcomon, ahogy lapos tekintettel körbenéztem. Nem volt zsúfolt a csárda, nem mozgott benne annyi ember, mint mikor legutóbb erre jártam, pedig az sem volt rég, talán Gwen még emlékszik is mikor volt egész pontosan. Nem lehetett túlságosan elfelejteni azt az estét.
Azért néhány emberbe még így is sikerült belefutnom, mielőtt a pulthoz értem volna, onnan pedig egyenesen egy a sarokban lévő szabad asztalhoz furakodtam magam, amit elégedetten ki tudtam sajátítani saját magamnak.
Már rég nem ültem ilyen környezetem és kifejezetten tetszett kicsit visszatérni ahhoz, amiből néhány hónapja kiragadott a pénzhiány. Persze akkor sokkal többen vettek körül, de mára ez megváltozott, talán én is változtam valamennyit. Benőtt a fejem lányából néhány milliméternyi, viszont azt nem tudom, hogy elég-e ahhoz, amennyire jelen esetben szükségem volna.
Az embereket figyeltem, kerestem az ismerősebb arcokat, háta valakivel sikerül megosztanom ezt a néhány órát, hogy ne magányosan  iszogassak. Olyat csak a rossz alkoholisták tesznek. Én pedig nem vagyok azon tábor lelkes képviselője, voltak hibáim, te ott is társaságban ittam.

Mekkora tömeg van idebenn O.o alig győzöm figyelni :"D

Paci *-*

Sziasztok ^^

A maga kedvéért bármikor kikecmergek a tóból, Maegor  

Nem biztos, hogy örülnétek, ha vízfelszín felett dalra fakadok :c

Szép estét kétlábúak  

Nette?

Én is tudok ám harapni Bence gyerek  

Picilány *-*

xddd sziasztok

sellő vagyok nem hátaspaci xd

nem? azt hittem ez olyan gyakori mondat, mint a " fene vigye el"

Nem mutogathatom a menő tetkóimat? :c

Zsóca * próbálja megtartani *

Azért kapsz ingyen piát, mert amúgy se iszol xd így jó üzlet :"D

Neked van tetkód? O.o

Bence...llő? ...xd *-*

Akkor te mit akarsz mutogatni?

Huha...vizet? :3