Ki másé? *telitalálat xD*

Fejlődő tendenciát mutat a kapcsolatunk *csak lélekben van itt, a teste meg a gyenguszon xD*

Éppen kérni akartam

Reggelt Léna

Bocs Nette, engem szeretnek, nem lehet kisajátítani *Főleg, hogy kinek köszönheti? Na? *

Hajrá Kami  

*hátradől és kiélvezi az érte folytatott harcot *

Kivételesen egész jól lefoglalja ez a kis jelenet, még csak nem is unja, nem érzi a késztetést, hogy ennyi elég volt, indulni kéne tovább. Van ebben valami kedvére való humor, amit talán nem is tudna megmagyarázni, hogy pontosan miből is áll. Ő érzi és érti, ahogy a többi festményt elnézve, talán nincs is ezzel egyedül. Bár ők ugyan azon kor szülöttjei, mint a csatározók, talán ezért lehet. Így igazából nem is igazán érdekli, hogy a lány lecövekel mellette, vagy megy tovább a dolgára. Mindkét megoldással megelégedett volna. Vagy ki tudja melyik lett volna a dominánsabb.
- Ha szereted az elemző, filozófiai témája regényeket, akkor biztosan elnyerné a tetszésed. – Nem akar ő különösebben ajánlani semmit, nem szokása teleshopot játszani. Csupán egy egyszerű megjegyzés, az egyik könyvszeretőtől a másiknak. Mert ez ebből az egyszerű kis mondatból kiderült. Na meg erősen bizonyítja eme felfedezést a szimatolás is, amin képtelen nem elmosolyodni egy picit. Épp csak sejteni lehet, de ott van. Viszont nem mond rá semmit, ő is szokott ilyet, csak talán nem ennyire feltűnően. Ezért szeret a könyvtárban olvasni és nem csak azért bejárni, hogy kikölcsönözzön pár darabot. Nincs is jobb annál, mikor beeszi magát két könyvespolc közé, levackolódik a földre és a terjengő dohos könyvlapok illatától körülölelve elrepülni a betűk rengetegének birodalmába. A kocsmaharc előtt pontosan ezt is csinálta.
A megjegyzésre csak egy sejtelmesebb mosoly kíséretében von vállat. Nem szokott ilyesmit művelni, de ezt nem kell tudnia a szőkeségnek. Sosem ő volt az, aki kapcsolatot teremtett. Így sem maradt viszont sosem egyedül. Valami vonzza az embereket, megtartani meg sokkal egyszerűbb őket. Már akire hajlandó időt és energiát szakítani. Ugyan így van ez az olyasfajta kapcsolatokkal is. Barátnője sem volt még, nem is érdekli még igazán ez a dolog. Ha majd jön, nem mond nemet, dehogy ő nem fog ilyesmi után kajtatni, az is biztos.
- Ezt valahonnan sejtettem. – Na igen, nem véletlenül mondta azt, amit. Viszont nem ő az, aki majd érdeklődni fog, hogy ugyan mi a baj. Ha kell, meghallgatja, abban igen jó, viszont külön kérdezzen is… sosem szerette megjátszani magát. Ha nem érdekli, hát nem érdekli. Az álszentségnek szerinte semmi haszna sincsen. Na meg talán a világ szerint is.
A kérdésre viszont elgondolkodik és tarkót vakargatva néz körbe. Lévén ácsorog már itt egy ideje, neki sem tiszta, hogy merre is lenne az arra. Főleg, hogy neki legalább megvan az a kifogása, hogy csak most jött. Viszont próbál visszaemlékezni arra a hevenyészett útvonalra, ami megvan benne. Több, de inkább kevesebb sikerrel persze.
- Miért pont kísértetház? – Már ha az eredeti szólást vesszük alapul, furcsa a változtatás. - Amúgy nem vagyok biztos benne. Egyáltalán nem ismerem még ki magam itt. De talán… arra. – Mutat balra, nem épp a legmagabiztosabban. Arra se emlékszik, hogy a lány merről jött, hisz csak egyszer előtte termett és kész.

*hátulról támadja le a tesót*
Éledünk

*Egyszer végre ő esik puhára és nem fordítva*
Épp kinyilvánítom a szeretetem  

Ugye? Most már teljes a boldogságod
*kivételesen vissza is ölel. már a tesót*

Gyereknap van, legyen. Most az egyszer Lilith

Ja meg világbéke, hogyne

Nem úgy volt, hogy vele robbantjuk ki az őslakosokat?

Trójai faló effektus, nem rossz ötlet

de nagyon mélyen büszke vagyok rád, komolyan

Fordított sorrendben jöhet

Csak nem rég tért magához. Egész eddig ki volt ütve, ami talán nem teljes egészében köszönhető az éjszakai... balesetnek. Mostanában elég keveset és rosszul aludt amúgy is, most legalább volt alkalma kipihennie magát. Persze, legalább valami jó is kisül ebből a helyzetből... bár tény, hogy tökéletesen meglett volna eme pozitívum nélkül is. Elég jól bírta a félig kialvatlan állapotot. De ugye ez a helyzet már nem áll fent és mint az ilyenkor lenni szokott, az élet természetesen most is Hüdrát játszott. Levágják a fejét és kettő nő a helyébe... kipihent, de a feje katyvasz és a talpa is sajog még egy kicsit. Bájitalok ide, vagy oda, amekkora ütést elszenvedett, örülhet, hogy még él. Ha csak egy kicsit lejjebb éri a fém hideg keménysége, a halántékát találta volna telibe. Így elméletileg megúszta egy erősebb agyrázkódással. Ó igen, rettentő hálás érte.
A plafont bámulja, miután végre magára lett hagyva és leerőszakolták a torkán a keserű bájitalok sokaságát, hogy helyrerázzák. Bár esküdni merne, hogy csak rosszabbul érzi magát tőlük. De próbál nem törődni ezzel. Nem tud másra gondolni, mint a tegnap estére. Újra és újra lepörög előtte az események sokasága, hogy ebbe fájdul már meg a feje. Elemzi magában a történteket, higgadtan próbál rájönni, hogy mi a fenét csinált rosszul. Mi mást kezdhetett volna azzal a Nettével, aki... idegen számára. Hisz nem az a lány volt, akivel elüti az unalmas perceket. Inkább hasonlított egy veszett, űzött vadhoz, mint egy emberi lényhez. Amit azért férfiasan bevall, még őt is megijesztette. Viszont képtelen megfejteni, hogy mi volt a az egész és mit tehetett volna másképp. Természetesen ezek frusztrálják a leginkább.

Őt szerencsére nem zaklatták. Legalább is még nem, hisz egész eddig ájultan feküdt, majd az ápolónő nem engedte, lévén pihenésre van szüksége. Pihenés... esélytelen ezt a tevékenységet folytatni, ha folyamatosan a miérteket keresi. Képtelenség csillapítani háborgó gondolatait, főleg, hogy egyedül lett hagyva velük teljesen. Eléggé feszélyezetten érzi magát amúgy is a helytől, sosem bírt megmaradni a mugli kórházakban sem. Oké, lehetne mondani, hogy ez más, de lényegében mégis csak ugyan az. Legszívesebben elhúzná a csíkot azonnal, de ereje sincs felkelni. Fizikailag szerencsétlenebbnek érzi magát, mint valószínűleg eddig bármikor. Pedig csak a fejét érte az ütés. Csak...
Viszont nem hülye, sejti, hogy ennek lesz még utóhatása. Biztos, hogy ki fogják faggatni őt is a történtekről és hát fogalma sincs, hogy mit mondhatna egy ilyen szituációban. Persze, nagy általánosságban kapásból felvázolná a komor, valós helyzetet, mindenféle érzelem nélkül. De most az is került bele... Nettét a barátjának tartja és ahogy az éjszaka látta... az nem volt normális. Ezt finomítani talán nem is igazán lehetne. De ezt csak nem adhatja elő, mert ki tudja mit csinálnának vele. Ő meg egyedül maradna. Legalább is ami a barátokat illeti. Bár ez nagyon önzően hangzik, talán az is. De tényleg csak önzés van mögötte, megint csak magára gondolna? Már maga sem tudja.
Hatalmas sóhaj kíséretében temeti arcát a tenyerébe. Még mindig ugyan azt a mázsás súlyt érzi a végtagjaiban, mint akkor. De azon sem lepődne meg, ha csak a képzelete hitetné el ezt vele.
Nem tudatosul benne egyből, hogy valaki áll mellette. Lassan fordítja kissé oldalra a fejét és engedi le a karjait, hogy felnézzen rá. Normálisnak tűnik.
- Félőrült módjára tomboltál. Én meg próbáltalak leállítani. - Csak halkan beszél, egyrészt a hely mintha ezt követelné meg, másrészt meg zavarják a hangosabb zajok. Viszont hangja ugyan olyan kimért, mint máskor.
- Tedd le, most nem menne. - Tart attól, hogy ahogy lemegy, úgy jönne vissza egyből. Most már biztos nincs jól, ha még erre is nemet mond. Viszont kissé feljebb tornázza magát, amibe belelüktet a feje kissé.
- Szóval... nem emlékszel semmire? - Az viszont elég nagy pech. Szüksége van válaszokra.

Boldog Éjfélt az Asszony nevében is

Megakad kissé a tekintete Nette bekötözött kezein. Kíváncsi, hogy mennyire kaszabolta szét végül a tenyerét a megannyi szilánk. Hogy begyógyították máris, vagy ennek idő kell. Egyáltalán nem ért a mágikus orvostudományhoz, hiába félvér, ezidáig semmi köze sem volt ehhez a világhoz. Csupán tompa lüktetést érez a talpában, ami hasonlóan nézhetett, vagy néz ki most is, mint Nette keze. Fogalma sincs, túl megerőltető lenne elhajolni odáig és megvizsgálni magának. Az az egyszerű kérdés sem jön ki a torkán, hogy hogy vagy?. Pedig most talán még érdekelné is. Hogy mit érez. Mit érzett tegnap, hogy mégis mi váltotta ki belőle ezt az egészet. Igazából most tudatosul benne, hogy szinte egyáltalán nem is ismeri a lányt. Na nem mintha alapesetben ez zavarná, szó sincs ilyesmiről, sőt. Nagyon is jól megvan a békés tudatlanságban. Viszont ezt a helyzetet nem lehetne normálisnak nevezni.
Csendben figyeli Nette minden egyes mozdulatát és hallgatja a beszámolóját. Minden egyes szót legalább kétszer megforgatja magában, mielőtt tovaengedné az éterbe, a megsemmisülés mocsarába. Mit mondhatna erre? Ha most felvilágosítja, hogy mi is történt pontosan, tuti, hogy még inkább kikészül és nem tudna vele mit kezdeni. Az igazat megvallva már most sem tud. Látja, hogy sír, hogy zokog, mégis csak ott fekszik félig ülő helyzetben, bámulja, de nem moccan meg. Nem mintha félne, hogy megint ugyan úgy járna a fene nagy segítőkészségével, hisz... Nette most teljesen más frekvencián mozog, mint tegnap. Erőteljesen szívja be a levegőt és engedi ki. Túlságosan feszélyezi ez a helyzet.
- Mégis mitől rettegtél? Senki sem volt ott rajtunk kívül. És azt üvöltözted, hogy "megöl, megöl"... Vadállat módjára zúztál, megsebezted saját magad, aztán leütöttél. Majdnem kinyírtál Nette... - Mindezt képes olyan lelki nyugalommal végigmondani, hogy a profik megirigyelhetnék. Persze a lehető leghalkabban beszél, nem járna jól, ha bárki is hallaná ezt a beszélgetést.

*Besétál egy bögre kakaóval*
Estét a kucorgóknak

Kami...kaa?? o.o Nem áll jól a becézgetés

*pupillázik Léna után, de tuti, hogy nem fut utána*
Tudod kivel cicózz Asszony

Boldog Éjfélt az Asszony nevében is

Mert elért mindenkihez a végzete
KATT

Nem. Én csak páholyból figyelem az eseményeket
KATT

Jól esik, hogy büszke vagy rám
KATT

Furcsa ízlésed van hallod e... nem is csodálkozom, hogy hányingered van utána xD

o.o
Kajától rosszul lenni? Kezdek kételkedni abban, hogy rokonok vagyunk *persze mélyen együttérez *

Türelmesen kivárja, míg Nette lecsillapodik, bár eléggé frusztrálja most a helyzet. Hiába, máskor ilyesmi meg sem kottyan neki, most mégis zsong a feje, szédül és egyszerűen képtelen tisztán gondolkodni, ami rettentően zavarja. Megijeszti valamennyire, hisz világ életében erre a képességére támaszkodott. Mindig higgadtan, tiszta fejjel képes volt átlátni bármilyen helyzetet és megoldani önerőből. Most viszont képtelen erre. Képtelen megérteni a helyzetet, hogy mi is történt pontosan tegnap és miért. Nem tudja összerakni a puzzlet, túl sok darabka hiányzik és képtelen megtalálni őket.
Viszont kívülről ez a fajta káosz, ami most benne uralkodik, nem látszik. Kifejezéstelen arccal bámulja a plafont, talán csak szabálytalan légzése kelthet gyanút. Lassan húzza fel a lábait és lazán összekulcsolja őket. Talpát érzékenyen érinti a felületi érintkezés, de nem érdekli. Csak szeretne elrejtőzni az érthetetlennek tűnő gondolatai elől. Nyugalmat akar, ami nem akar jönni. Lehunyja kissé a szemét és próbál csupán egy dologra koncentrálni, de persze eredménytelenül. Halkan sóhajt fel és lassan Nettére emeli tekintetét. Fogalma sincs, hogy mit tehetne egy ilyen helyzetben azon kívül, hogy vár. De mire bármi is megfogalmazódhatna benne, érzékeli, hogy a lány kezd végre megnyugodni, így kissé ő is felenged.
- Tőlem? - Meglepi a kijelentés, ő ezt nem tudja ennyire félvállról venni, amíg meg nem érti. És erre csak még több lehetőség, eshetőség robban az elméjébe, amikkel egyelőre nem tud mit kezdeni ismételten. Csak a probléma az, hogy kiűzni sem tudja őket a gondolataiból.
Csendben hallgatja Nettét és magában elemzi a hallottakat. Bámul maga elé, ahogy próbál logikát találni benne és egy teljes egésszé összerakni minden információt. A felszólításra is csak aprót biccent és nyújtja a kezét, ha a lány odaadja neki a bögrét. Viszont egy darabig csak nézi a barna finomságot és a kezét melengeti.
- Hangokat hallasz? Miféléket? És mióta? - Halkan kérdezi, de úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb jelensége. Majd sóhajt egyet és elnagyolt mozdulatokkal túr az elaludt hajzatába.
- Kitalálunk valamit, oké? - Hogy mire mondja? Mindenre. Azért annyira képes felmérni a helyzetet, hogy Nette nincs könnyű helyzetbe. Mások csak azt látják, hogy rátámadt, aminek ki tudja milyen következményei lehetnek. És amint megért minden egyes apró darabkát, képes lesz megoldani a helyzetet. Mint mindig...

Pár napra ágyhoz szögezték, hogy biztos minden rendben legyen fejtájékon. Hiába, csak egy ütést kapott, de azt elég erősen, ami elég volt ahhoz, hogy bekavarjon egy-két dolgot. Még mindig nehezen megy a koncentráció, aludni is csak a bájital miatt tudott valamicskét, amit az ápolónőtől kapott, miután hajnali egy környékén már nem csak forgolódott álmatlanul, de tehetetlenségében nyöszörgött is. Nem szokása az ilyesmi, viszont eléggé szét volt már esve akkorra. Csapongó gondolatai fonalát saját maga sem tudta követni, elveszett a rengetegben, ami ijesztő. Számára túlságosan is. Mostanra viszont normalizálódott kissé a helyzet, de lehet csak annak a rettenetes színű-szagú-ízű löttynek köszönhető, amit nem olyan rég le kellett erőszakolnia a torkán. Viszont már a talpa olyan, mint újkorában. Hogy valami pozitívum is legyen mondva.
Egy könyvet olvas, amit Nettével hozatott fel magának. Vagyis az ajtóig ő hozta, mert újra már nem engedték be hozzá és sejti is az okát... Még mindig túlságosan kusza a helyzet és még mindig ezen őrlődik, hogy mihamarabb megfejtse magában a homályos részeket és megoldják mindezt. De nehéz. Túlságosan is és ez eszméletlenül frusztrálja. Nem tud mit tenni. Nem tud tervezni, mert nincs teljesen tisztában az előzményekről és fogalma sincs a következményekről...
Ahogy megpillantja Lénát, szusszan egy aprót és már azt pörgeti magában, hogy mit mondjon neki a történtekről. Fogalma sincs, hogy megy-e a pletyka, vagy egyáltalán hallott-e bármit is. De Nettének biztosra állította, hogy megoldják. És sajnos ez merőben összeütközik most azzal, hogy igazat mondjon...
- Ez teljesen egyértelmű. - Kap egy hevenyészett mosolyt mellé a lány, miközben félig ülő helyzetbe tornázza magát. Igazából a kisebb tapaszon kívül a fején nem sokat látni, csak, hogy valamivel sápadtabb az átlagosnál. De ez akár még a fényviszonyokra is fogható. Viszont ami sokkalta szembetűnőbb, hogy nem ugrik rá a zacskóra, mint vadász a vadra. Tegnap óta nem igazán van étvágya, úgy érzi, hogyha elkezd enni, azzal a lendülettel jön majd vissza.
Csendben hallgatja a lányt és próbálja fel is fogni amit mond, több-kevesebb sikerrel. Viszont az első perctől leesik neki, hogy valami itt nincs rendben. Főleg, hogy faggatva sincs, hogy mégis miért van itt. Bár ez még magyarázható lenne azzal, hogy talán valaki felvilágosította már őelőtte. Viszont ez a sok felesleges információ... ez már kevésbé tetszik neki. Oldalvást tekint végig rajta, megállapodva az arcán.
- Léna, minden rendben? Elég ramatyul nézel ki. - Bagoly mondja... viszont az eszébe sem jut, hogy talán miatta ilyen. Hisz miért lenne? Él és virul, sokakat még ez sem érdekel, akik elméletileg közelebb állnak hozzá... már ami a vérszerintiséget jelenti...

Boldog Éjfélt az Asszony nevében is!