Emir, Nagypéntek
megjelenés

- Kösz, tudom - feleli, ahogy mindig. Nem fogja eljátszani, hogy meghatódik, vagy zavarba jön a bóktól, tisztában van vele és mindig tesz is érte, hogy ez így legyen.
Nem kínálja hellyel Emirt, mert bár társaságra vágyott, inkább választja a macskát, mint őt. Egy "jól nézel ki" nem teszi jóvá a viselkedését. Állítása szerint nem akart semmi többet, aztán mégis úgy elküldte a fenébe, amikor kiderült, hogy van más is. És még hogy a nőket nem lehet érteni.
- Nem tudom, Emir. Talán ha kinyögsz egy bocsit, elgondolkodok rajta - lemondóan szusszan fel, mikor a férfi közelebb kerül és a hajával kezd játszani. Pontosan ezért kedvelte akkoriban, mert van egy varázslatos kisugárzása.
Nem szól érte, mert becsukja a könyvet, csak a szemét forgatja. Ha már így elterelik a figyelmét, átfekszik a hátára és baljával elkezdi simogatni a cirmost.
- Szóval? Mi szél fújt Bogolyfalvára? - teszi fel a kérdést, ha már a férfi így becsatlakozott hozzá és az új barátjához.

Emir, Nagypéntek
megjelenés

- Köszönöm - kicsit meg is lepődik ezen, nem várta, hogy ennyire könnyen bocsánatot fog kérni tőle a férfi. Valójában mindketten hibáztak, de nyilván ezt Myra nem fogja beismerni. Megint a szemét forgatja. - A szex az szex.
Szeretné lezártnak tekinteni a témát. Nem tartja valószínűnek, hogy ugyanott tudnák folytatni, ahol abbahagyták és egyelőre azt sem tudja feltételezni, hogy barátok lehetnek. Ennek ellenére rákérdez, mi van vele, ha már összesodorta őket a szél.
- Az mondjuk nem rossz - egyetért a szigettel és a faházakkal, a pihenést Myra is inkább egy ilyen helyen képzelné, nem pedig Bogolyfalván. Csak hát oda egyedül nem utazik az ember.
- Meglett a diplomám, felszabadult egy csomó időm. Készülünk a bajnokságra és ja, igen, villogtatom a kockahasam a címlapokon - felsorolásszerűen mondja el az elmúlt hónapjainak történéseit. Emir részese volt Myra életének, így tudhatja, mennyire utálta ezt a pár évet, amíg el nem ért az ügyvédség végére. A kviddics az ő igazi szerelme.
- Nem is tudtam, hogy szereted a macskákat...

Emir, Nagypéntek
megjelenés

Nem feszélyezi a találkozás, de nem is akar belemélyedni túlságosan. A bocsánatkérés ellenére még igenis fájlalja a sebet, amit Emir ejtett az egóján. Jól megvoltak, kár, hogy nem használták ki igazán az időt.
- Nincs és így most unatkozom - sóhajt fel. A férfi is tudhatja, milyen az, amikor egy elfoglalt embernek megfogyatkoznak a feladatai és felszabadul az ideje, amiben aztán nem tudja, mihez is kezdjen. - De úgy néz ki, a napokban költözöm. Vettem egy saját kis házat Pécsen - büszke rá, de még nem mondta el sok embernek. Azt várja, hogy ténylegesen beköltözzön, átvigye az összes holmiját és majd házavatót tartson.
Finoman simogatja a cicát, aki hallhatóan élvezi a kényeztetést, de reflexszerűen húzza odébb a kezét, mikor Emir megérinti. Vele ellentétben nem hagyja abba a simogatást.
- Gondolom korábban mással foglaltuk el magunkat. Nem beszélgetéssel - de, voltak beszélgetéseik, emiatt tudnak egymásról egyet s mást, ezért nem kell ismerkedniük, de ez így jobban hangzott, mint a "lehet elfelejtettem".
- És azóta is hülyíted szegény nőket? - félmosolyra húzódik ajka amikor visszaemlékszik a korcsolyázásra és a lányra, aki miatt akkor Myra is majdnem faképnél hagyta őt.

Emir, Nagypéntek
megjelenés

Felnevet az örök haragon. Eddig a pillanatig úgy gondolta, nem fog megbékélni vele már, legalábbis nem annyira, hogy ennél a beszélgetésnél többet lásson. Ha már leült mellé a kérése ellenére, nem tehet mást, mint szóba áll vele. Aztán bedob egy ilyet és Myra megenyhül.
- Lehet róla szó. De kisujj eskü, hogy ha még egyszer leribancozol, letéphetem a tököd - egy lehengerlő mosollyal nyújtja a férfi felé az ujját. Ha ebbe nem megy bele, akkor elfelejtheti, hogy akár csak képekről is lássa az új lakhelyet. Pedig tervei szerint lesz egy jó kis összejövetel ott.
Egy kicsit kíváncsi, bár nem érdekli mások élete, mégis közel álltak egymáshoz Emirrel az összekapás előtt. Furcsa volt, hogy amíg ő Amerikában volt, üzenetben és videóchaten tartották a kapcsolatot, aztán vége szakadt. Talán egy picit hiányolja is.
- Hűha, mi történt? - nevetve ül fel és csúsztatja a könyvét a táskájába. Ez a téma szaftosabb, mint a regény bármely pontja. - Mutasd a kezed. Férj lettél? Nem... Akkor a fiúkhoz pártortál át? Tökre megérteném - somolyogva kezdi el nézegetni a férfi kezét.

Emir, Nagypéntek
megjelenés

- A szülinapomról egyébként is lemaradtál. Pedig nagy buli volt - mondja miközben megpecsételik az esküt egy kisujjrázással. Nem szokása ilyet csinálni, talán gyerekként tette utoljára, szóval ki tudja, miért éppen ezt a módszert választotta. - Meghívlak a házavatóra, ha nem felejtem el.
Azért még csipkelődik egy kicsit, mielőtt rákérdezne, merre rakta a farkát amíg kint modellkedett. Olyan dolgokat is felhoz, amit nem nézne ki belőle, meg hát a gyűrűt sem látja az ujján. Igaz, a mai világban nincs szükség gyűrűre a házassághoz, főleg, ha titkolni akarják.
- Barátnőd - szemöldöke felszökik, nem titkolja, hogy most ezen meglepődött. Emirt nem úgy ismerte meg, mint akit le lehetne kötni, de ha valakinek sikerült, az valamit biztos nagyon tudhat. - Gratulálok hozzá - őszinte a mosolya, de faggatni azért nem fogja a nőről. Valahogy nem olyan a kapcsolatuk, amibe ez beleférne, vagy kellemes beszédtéma lehetne.
- Szerintem az én szőke hercegemet valahol félúton ledobta magáról a ló és meghalt - neveti el magát Myra. Az elképzelés is vicces, hogy valaha az életben neki eljöjjön a nagy ő, aki majd elfogadja minden hülyeségével együtt és ő is jobban tudja szeretni a kviddicsnél. - Maradjunk annyiban, hogy én a cikeszre izgulok, nem a tartós kapcsolatra.

Emir, Nagypéntek
megjelenés

- Igazán? Nem is emlékszem már... - hümmögve tesz úgy, mintha elgondolkodna. Valószínűleg sohasem fogja elfelejteni, ami kettejük között volt és itt nem csak a rossz részekről van szó, hanem az egészről. Jó volt, szép volt, kár, hogy elmúlt.
Kettős érzései támadnak azzal kapcsolatban, hogy Emirnek barátnője van. Nem értette azokat a férfiakat, de nőket sem, akik egyszer azt állítják, hogy soha nem akarnak majd beleugrani egy kapcsolatba, aztán meg teljes pálfordulás. Ami viszont kettejük közt volt, lezáródott és nem biztos, hogy Myrának szüksége lenne egy olyan férfira, aki hónapokig távol van.
Tényleg úgy gondolja, hogy volt már egy nagy szerelem az életében és nem jön el egy új, meg hát nem is akarja, hogy jöjjön. A kviddicsnek él, azon viszont elmosolyodik, amit a férfi mond. Jó, hát igaza lehet.
- Akadnak kivételek.
Hazudna, ha ezek után azt mondaná, nem érez semmit, mikor Emir hirtelen közelebb kerül. Egy pillanatig lefagy, próbálja feldolgozni, mi történik és hogy mit kellene reagálnia. Ám mielőtt bármit tenne, vagy mondana, megszakad a pillanat és hosszan fújja ki a levegőt.
Nem próbálja meg itt tartani. Nem lesz valaki, aki tönkretesz egy kapcsolatot.

// //

Soma, a Megmentő

- Hány kockád van? - érdeklődik, mintha hétköznapi lenne ez a téma. Mondjuk az ismeretség első félórájában nem szokott méretekről és számokról kérdezősködni... Talán. AZ viszont számít egy fotózásnál, kinek menyi van, mármint kockából, ha esetleg vállalna alsóneműs sorozatot. Egy kviddicsezőből pedig kinézi, hogy nem egy kis gekkó a póló alatt, aztán ki tudja.
- Nem gond, elintézzük. Ennyivel jövök - kacsint rá a fiúra. Az iménti kis akció, meg ez a vacsora megér annyit, hogy legalább megpróbáljon valami munkát szerezni neki, még ha nem is jár sikerrel. Márpedig Myráról beszélünk, meglepő lenne, ha nem jönne össze valami.
Elmenti a számát és saját magának is megígéri, hogy nem fogja elfelejteni, amit megbeszéltek. Pózol egy kicsit a megfelelő hívókép elkészítéséhez, a bókot pedig mosolyogva fogadja. Még egy hajdobálást is megengedne, ha nem lenne a keze maszatos. Tipikus "csak a hajamba ne" eset.
- A jobbak nem ülnek be ilyen helyekre. Most ott kéne lennem fent a francia étteremben, ott a dizájn a fontos és a minőség, nem a mennyiség. Nem túl jó fejek, de befolyásosak, mármint...azok vagyunk. Szóval tartjuk a kapcsolatot, informáljuk egymást mindenről - megvonja a vállát és a hatásszünet közben belekortyol az italába. - Edzés, diéta, fotózások, azok egy napot is igénybe vesznek. Aztán mellette interjúk, válogatók... - sorolja tovább, mennyi minden van, ami ezzel az életvitellel jár.

Zsófi
ő itt Lucifer

Fut a városon keresztül, láthatóan stresszes állapotban. Két napja van a birtokában ez a szőrpamacs, aki a Lucifer névre hallgat, de ezalatt a rövid idő alatt nem sikerült még túlzottan összecsiszolódniuk. Ezt szépen mutatja az is, hogy hiába hozta el magával a reggeli futáshoz, a kutya úgy gondolta, unalmas neki, hogy Myra lába mellett fusson, inkább saját útvonalat tervez.
Bogolyfalva nem egy nagy város, mégis épp elég ahhoz, hogy el lehessen veszíteni benne szem elől egy állatot, aki a rövid lábain is képes olyan gyorsasággal eliszkolni, hogy a pánik vele együtt egy másodperc alatt felüthesse fejét.
Kering az utcákon, benéz minden ház udvarába, hátha más állatokkal szeretne Lucifer barátkozni, de egyelőre semmi. Már elátkozta magában párszor, nem pont így képzelte ezt a kutya-ember barátságot. Első látásra szerelemnek gondolta, de a valóság az volt, hogy amikor találkozott a három testvérrel, Luci volt az egyetlen, aki még csak rá sem nézett a leendő gazdijára. hát természetesen ő érkezett vele haza. Aztán máris szabadulna tőle.

Zsófi
ő itt Lucifer

Vendel megmondta, akkor legyen kutyája, ha képes vállalni érte a felelősséget. A szülei meg azért nyaggatják, hogy ideje lenne családot alapítania így huszonöt éves fejjel, csak hát ők nem látják, mennyire béna a lányuk még egy normális kapcsolathoz is. Nem beszélve arról, hogy a gyerekekkel még annyira sem tud bánni, mint egy kutyával. A kutya pedig láthatóan nincs oda meg vissza a társaságától...
- Lucifer! Ne már... - fortyog magában miközben a térről áttér a Fő utczára és benéz az üzletekbe is, az asztalok alatt keresi a kis állatot, de még a néniket is megszólítja, hogy nem láttak-e erre egy hófehér kölyköt. Mindenki sajnálkozva ingatja a fejét. Egészen addig a pontig folytatja a keresgélést, míg meg nem hallja a nevét a háta mögül. Megtorpan és odapillant, aztán egy nagy sóhajjal engedi ki megfeszült izmait.
- Merlinre, Zsófi, jövök neked eggyel - pillant a nőre, majd leguggolva Luciferhez rácsatolja a pórázt. Tudta ő, hogy ezek a mugli eszközök nem olyan megbízhatóak, mint a varázslat... - Ez a kis pokolfajzat megunta a futást - szemét forgatva vakargatja meg az állat füle tövét.
- Valami eszméletlen csinos vagy amúgy - méri végig a nőt. Ha Myra ilyet mond, akkor azt el lehet hinni, hogy komolyan is gondolja.

Kyle

Mostanság többet vagyok itt, mint otthon, de nem bánom. Valakinek vigyáznia kell a kutyákra, ha már az apjuk úgy gondolta, világot lát, engem meg itt hagy velük. Hazugság lenne azt mondani, egyszerű volt, de legalább most egy ideje nem érzem magam magányosnak, mint abban a nagy házban egyedül Pécsett. Már egy ideje felhagytam a társaság hajkurászásával, a partik már nem azt jelentik, mint régen. Megöregedtem, vagy mi a szösz.
Furcsállok néhány dolgot a lakásban, mintha több holmi lenne kipakolva és az a könyv...azt tuti nem én hoztam. Kyle-nak viszont nyomát sem láttam itthon. Szóval ennek mi az oka? Biztos vagyok benne, hogy a tudtom nélkül küldte ide a másik "kutyák mamiját". Oké...nem. Az itt eltöltött hónapok során szerencsére egyszer sem futottam női fehérneműbe a lakásban.
Éppen a konyhában teszek-veszek, készítem a vacsorát, amikor hallom az ajtó nyitódását, majd a jól ismert hangot. Nagykéssel a kezemben, mosolyogva sétálok ki hozzá. Akkor tehát nem idegenkezűség van a dologban, egyszerűen csak a ház ura tért haza vége.
- Nem veszünk semmit - ingatom meg a fejem. - Remélem éhes vagy... - fogadom a lehető legromantikusabban négylábú gyermekeim apját.

Kyle

A kutyák persze annyira jó házőrzők, hogy a fülük botját sem mozdítják. Akár betörő is lehetne, ők olyan mélyen alszanak, hogy nincs az a támadás, amire felébrednének. Nekem velük ellentétben már mások az érzéseim. A kezemben tartott késre pillantok, halkan felnevetek. Lerakom az előszobaszekrényre, az van legközelebb, majd hirtelen a rávetem magam. Szorosan ölelem a nyakát, lehúzva magamhoz a bébizsiráfot.
- Igen, extra csokival, mert azt annyira szereted - vigyorogva bólintok. Nyomok ezután egy cuppanós puszit az arcára és elengedem, nehogy azt higgye, most aztán nyert ügye van és nem fogom jól lebaszni. Pedig azért, amiért csak úgy lelépett ennyi időre, legalább egy doboz bonbont le kellene nyomnom a torkán.
- Remélem vettél nekem valamit az utazáson, mert ha nem... - nem fejezem be a mondatot, hanem karba teszem a kezeimet és csúnyán nézek rá. Sosem úgy alakult az életünk, ahogy az egyébként a mesékben meg van írva, úgyhogy ez a mostani helyzet sem egy nagy csoda. Nem is az első, meg valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy egyikünknek elege lesz és a másikra hagyja a gyerekeket. Az érzésekről nem is beszélve.

Kyle

- Te beszélsz? Mint akit megrágott, megemésztett, aztán kihányt egy sárkány - bókolok neki kedvesen. Érezze csak legalább a szavaimon, hogy amúgy haragszom rá, amiért ennyi időre távol maradt. Nem miattam...a kutyák miatt...
- Ismerlek, tudod - mosolyodom el teljesen ártatlanul. Egy valami van, amit biztosan tudok róla Norvégia óta: ne szereti a csokit, szóval már csak azért is minden alkalomra veszek neki egy táblával.
Karba font kezekkel állok előtte, már durcázok, akárcsak egy ötéves, aztán felháborodva a karjába boxolok. Még szép, hogy nem felejtett el.
- Beérem azzal is, ha már többet nem érek neked - játszom tovább a drámakirálynőt. Elveszem a tasakot és kicsúsztatom belőle a mágnest a tenyerembe. - Szerencséd, hogy tetszik - mosolygok a kis képre, ezzel együtt pedig a konyhába megyek vele és felnyomom a hűtő elejére.
Lépek egyet hátra, majd felé. Végignézek rajta, azonnal feltűnnek az apró változások, de semmit nem teszek szóvá. Jó, talán a hajának hosszúságát mégis...
- Mint mondtam, vacsorát készítek, de gondolom nem akarsz salátát enni. Mit csináljak neked? - a falnak dőlve nézek rá, mint egy vakegér. Nem tűnik fel, hogy más is van ott rajtunk kívül. - Egyébként nem jönnél beljebb a saját lakásodban végre?

Kyle

Megvonom a vállam egy "hátnemtom" pillantással. Csak nem fogom megmagyarázni, miért vagyok a szokásosnál is kedvesebb.
- Mint a tenyeremet - bólintok, kicsit megszeppenve, mert na, mégiscsak a kezemet simogatja és most jött vissza... Túl sok ez így egyszerre. Ha ki nem mondom, úgyis mindketten tudjuk, miért van két közös kutyánk és miért keveredünk mindig egymás közelébe.
A hűtőmágnes pontosan leírja a kapcsolatunkat, erőtlen kis tűz, ami még csak nem is meleg. Ezek lennénk mi, kérem. Nem számít, persze az sem számítana, ha eszébe sem jutottam volna az útja során. Aztán mégis...
- Hát bocsánat, hogy jó lakótárs akartam lenni - vonom meg a vállam. Nem is vagyok benne biztos, hogy korábban már kimondtam ezt, hogy a lakótársa vagyok. Albérletet és rezsit nem fizetek, szóval talán inkább betolakodónak mondanám magam.
- Mi? Most mégsem csak a mágnes? - vonom fel kérdőn a szemöldököm és lehunyom a szemem, ahogy kérte. - Nyújtsam a kezem? Nyissam a szám? - kérdezem, mert instrukciót a továbbiakra vonatkozóan nem kaptam. Gyanús hangokat hallok, valami szimatolást és...nyafogást? Rögtön kinyitom a szemem és eltátom a szám. Pár hosszú másodpercig a kisbabára nézek, majd Kyle-ra. Teljes némaságban.

Kyle

- Maximum a tiédet, mert már csak az járt haza nagy ritkán - vonom meg a vállam. Igen. Most egy ideig még minden mondatommal azon leszek, hogy érezze magát rosszul, amiért így elment. Nyilván attól eltekinthetünk, hogy mit tudunk magunk mögött és hogy lényegében én csak visszakaptam a régi idők tetteit.
- De, de, igaz, a sálamat is visszaadtad - utalok félmosollyal az első "ajándékra", amit tőle kaptam. Igaz, annak már van tíz éve és egyébként sem hiszem, hogy tudott volna valamit is kezdeni egy rózsaszín ruhadarabbal. Nem illik hozzá.
Aztán talán a legnagyobb ajándék kerül a szemem elé, ami csak létezhet. Mármint nekem. Számomra ugyanis az az igazi, aminek négy lába van és pont úgy nyekereg, ahogy ez a kis manó teszi most. Nehezen jutok szóhoz, de levegőhöz még kevésbé.
- Szent Merlin - nyögöm ki és egy lépéssel közelebb megyek hozzájuk. Az orromat dugom a kiskutyához és halkan felnevetek. - Hát szia te cuki, szia - motyogom boldogan. Félkézzel átölelem Kyle-t, a másikkal a kutyát simogatom.
- Most komolyan hoztál még egy gyereket? - nézek fel nagy boci szemekkel a férfira. Elengedem őt és kiveszem a kezéből. A fejét puszilgatom és simogatom, majd' meghalok a boldogságtól jelen pillanatban. - Nagyon cuki vagy, bizony, kis füles. Köszönöm. De...azért három kutyával sétálni egyedül már nem fogok tudni, ezt remélem tudod...

Kyle

-Shhh - susogom le, mert szemtelenkedik még most is, de nekem meg jelen pillanatban nincs hozzá lélekjelenlétem, hogy ennél többet reagáljak. A kis vakarcs túlságosan leköti minden figyelmemet. Nagyjából elolvadok a látványtól meg a cuki pusziktól, amiket kapok tőle.
- És jövő héten hozol még egyet, mert hárman páratlanul vannak? - kérdezem egy kicsit megemelve a szemöldököm. Miközben a kutyust ölelgetem, felpillantok rá mosolyogva.
Nem mondom, jól esnek a szavai. Mármint az, hogy nem megy már tovább. Szóval ez azt jelenti, hogy az ő lakásában mostantól nem én fogok lakni a két gyerekkel, hanem ő a hárommal.
- De ha ő az enyém, akkor vigyem haza magammal? - kérdezem kicsit túlgondolva a dolgokat. Vagy hát...talán csak azt akarom hallani, hogy tessék Nette, itt van még egy ok, amiért itt kell töltened a szabadidődet.
Leguggolok vele és leteszem a földre, hogy szaglálódjon csak. A nevén gondolkodom, meg azon, hogy a nagyoknak hogyan kellene bemutatni.
- Kyle...ugye tudod, hogy nem szokás hűtőmágnesnél élőbb ajándékot hozni egy világkörüli útról? - szegezem halálosan komolyan neki a kérdést.

Kyle

Nehézkesen mondja ki, mégis sikerül. Ez már haladás, ha Kyle-t nézzük. Legszívesebben most magamhoz ölelném és megígérném neki, hogy nem fogok elmenni. Talán még azon is el kellene gondolkodnom, hogy mostantól három vagy négy kutyám van-e. Pontosan azokat az ázott kiskutya szemeket tudja ő is produkálni.
- Akár maradok is - mosolyogva bólintok. Valahogy már elfelejtettem azt is, hogy egyébként főzni akartam és még mindig nem tudom, ő éhes-e. Most a család (család ez egyáltalán?) új tagja köti le szinte minden figyelmünket.
Kinyújtom rá a nyelvem, amikor szemtelenkedik és elkapom a csuklóját. Közelebb lépek hozzá, de megvárom, míg felteszi a teljesen felesleges kérdéseit. Úgyis tudja, hogy anélkül is el fogok mesélni neki mindent, csak hogy jártassam a számat.
- Figyelj csak, Donovan, nem ölelnél inkább végre rendesen meg a hülye kérdések helyett? - most én bököm meg a könyökömmel, aztán kinyújtom felé a kezeimet. Törpének érzem magam mellette, elszoktam már ettől, de rendesen.
- Nagyon remélem, hogy Lucifer sem fogja a királyt játszani a picivel - jegyzem meg, miközben a nyaka köré fonom két karom és szinte felakaszkodom rá. - Apropó...elnevezhetem? Nyilván... Húú, ez tök nehéz feladat.
Egy ideig azért még ölelgetem és amikor kezd soknak bizonyulni - számára, nem nekem -, akkor leülök a nappaliban a szőnyegre és hagyom, hogy a három kutya egyszerre rohamozzon meg, mintha kicsi a rakást játszanánk.

Kyle

- Komolyan - bólintok furán. Az előbb még ő mondta, hogy maradjak, most meg furcsa, hogy igent mondtam? Kyle még mindig fura tud lenni.
Ez az ölelés...már hiányzott. Nem mintha a hétköznapokban azóta, hogy sokat lógok itt, ez gyakori lenne. Talán pont ezért hiányzott annyira. Kicsit még talán el is bódít az illata. Ezekben a karokban igazán otthon és biztonságban érzem magam.
- Te is nekem, tudod? - kérdezek vissza halkan sóhajtva és a fejemet ingatva. Nem akarok többet belegondolni egyetlen ölelésbe és kifejezésbe, ezért jobbnak látom odébb állni és inkább a közös gyerekeinkkel foglalkozni.
- Mittomén - legyintek, hülye kérdés volt. - Joker? Legyen Joker, olyan vigyorgós feje van, nem? - kicsit elgondolkodva biccentem oldalra a fejem.
Ezek a gyerekek olyanok, mint egy támadás, simán letarolnak és a szeretetükkel akarnak megölni. Nevetve dőlök el miattuk, de csak két kezem van, így egyik löki odébb a másikat, hogy jusson neki is a simogatásból.
- Megoldottuk valahogy, de azért voltak alkalmak, amikor kellett volna még két kéz - pislogok Kyle-ra Lucifer fülei közül. Nagy nehezen felülök, majd a kis távolságot leküzdve a férfi ölébe mászom. Háttal neki elhelyezkedem, mellkasának dőlök. Szigorúan csak azért, hogy így egyszerre négy kéz tudja vakargatni a három négylábút.
- Most voltak egy hete az éves oltásokon és fodrásznál. Csinosak, mi? Szerencsére minden rendben volt, kirándultunk is sokat, vonatoztak is a kölykök - mesélem jókedvűen.
- Most te jössz. Mesélj, merre jártál? Mit csináltál? Hazahoztál mást is Jokeren kívül? - kicsit felvonom a szemöldököm és a fejemet felé fordítom.

Kyle

- Ha így lenne, remélem a tiéddel kezdi, hogy én el tudjak menekülni - komolyan beszélek, az én fejemért kár lenne. Jó, jó, az övéért is, de na, ezt neki nem kell tudnia.
Valami furcsa rezgésen működtünk mi mindig, magától jön az is, hogy az ölébe üljek, meg az is, hogy elhúzzam a hajam a nyakamból, mikor megérzem ajkainak érintését. Nem mondom, hogy nem futnak át illetlen gondolatok az agyamon...
- Hát igen - bólogatok lassan. - Szépséges kis család, totál belepasszol a kicsi is - elégedetten figyelem a hat fület, a három orrot és azokat a sötét szemeket. Ha egyszer nekem valaki azt mondja, három kutya mamája leszek, kinevettem volna.
Figyelmesen hallgatom mindazt, amit az útjáról elmesél. Biztos vannak részletek is, amik majd egyik pillanatról a másikra eszébe fognak jutni, ezért nem vágok közbe, hogy részletezze minden napját.
- Jaj de remélem semmiféle rontást nem hoztál haza, mert akkor kipenderítelek - szemöldökömet ráncolva fordítom felé a fejem. Semmi szükség rá, hogy hét év balszerencse, vagy hasonló kellemetlenség is hazajöjjön vele.
- Azokat a kapszulákat én szívesen kipróbálnám. Nem kell félni tőle, hogy az orrodba mászik valami bogár, de nézheted a csillagokat. Vagy nem volt jó? Ja igaz, neked semmi nem tetszik - utóbbit már csak piszkálódásból teszem hozzá.

Kyle

Felhorkantok, de nem sértésnek veszem, sőt. Még bólogatok is. Meg sóhajtok egy aprót, tetszik, hogy a nyakamat már megtalálta.
- Mi van már, élő vibrátor lett belőled? - nevetek fel a rázkódására. Kutyáink mindeközben alig győzik odébb lökni egymás fejét, hogy simihez jussanak.
Ahogy mesél, az én szemöldököm is azért felakad. A keleti országokban még sosem jártam, nem ismerem igazán az ő kultúrájukat, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy ne fából legyen a pálcám.
- Hát de...azt hogy? Miből van akkor? Ilyen szilikon pálcákat csinál, mint... - megrázom a fejem, ezt a gondolatmenetet inkább be sem fejezem. Érdekel, milyen tapasztalatokat szerzett, ha a pálcakészítés, mint tevékenység nem is.
- Szuper, enyém lesz a lakásod - vigyorogva bólintok párat lassan. Mondjuk pont nem érdekel a lakása, miatta, meg a kutyák miatt költöztem be félig-meddig, a saját otthonomat pedig már majdhogynem el is felejtettem. A gyerekeket mindennap sétálni kell vinni, ezért nincs olyan, hogy edzés után nem látogatok ide.
Halkan kuncogok, elképzeltem, hogy a zsiráfbébi hogy közlekedett abban a búrában. Van köztünk úgy másfél fejnyi különbség, így elég valószínű, hogy nekem nem lenne probléma, hogy összehúzzam magam. A gondolat, hogy elvinne oda, különösen tetszik. Nem pont a búra miatt, egyszerűen miatta. Felrémlik a sátorozásunk északon.
- Én? - kérdezek vissza. A felé eső kezemmel oldalról túrok bele a hajába és nyomok egy csókot a homlokára. Orromat az övéhez érintem, lehunyom a szemem. Aztán pár másodperccel később felsóhajtok.
- És mi lesz most? Van már valami terved? Folytatod a pálcaboltot itt? - visszafordulok a kutyákhoz, miközben felteszem a kérdést.

Kyle

- Szerintem a te fa pálcáid sokkal jobbak - mondom gondolkodás nélkül. Nem elfogultságból, hanem mert hiába a modern világ, én nem tudnám elképzelni, hogy egy élettelen anyagot használjak a mindennapokban varázslásra.
Mintha el sem ment volna, úgy beszélgetünk és viselkedünk egymással. Hiányzott már a jelenléte és nem csak most, de az elmúlt években is. Megrázom a fejem, nem tartok én igényt a lakásra, de másra sem rajta, meg a három gyereken kívül.
Jó érzés puszilgatni és simogatni, van viszont egy határ, amit nem akarok átlépni egy ideig. Mondjuk ez az idő nálunk mindig elég változó volt, na de a lényeg, hogy próbálkozom.
Kíváncsian hallgatom, mik a tervei a jövőre nézve. Igazság szerint mindegy lenne, melyik helyen van, tőlem úgysem szabadulna, de határozottan megörülök, mikor azt mondja, a faluban tervezi a folytatást.
Már szólásra nyitnám a szám, amikor folytatja és én szép lassan elmosolyodom és a szemébe nézek. Egész jó lakótársak voltunk...
- Költözz hozzám Pécsre a gyerekekkel. Sokkal nagyobb helyük lenne, rohangálhatnának az udvaron... Nekünk is lenne bőven helyünk, külön szoba, közös szoba - egészen lelkesen magyarázom, már beleéltem magam a gondolat megfoganásának pillanatában.
- Kedden este magyar edzés van, de szerdán ráérek. Mire is? - Kicsit helyezkedek az ölében, oldalasan helyezkedek, a szemöldökömet pedig kérdőn megemelem.

Kyle

- Még ha összepakolnád a cuccaimat és kiraknád sem mennék el - rázom meg a fejem tiltakozva az egész kitaláció ellen.
Jelen pillanatban minden jó, szóval nagy valószínűséggel hamarosan beüt a ménkű, ha nem vigyázunk. Márpedig most én sem szeretném eltolni, ahhoz túlságosan jól érzem magam vele meg a gyerekeinkkel, akik máris együtt alszanak a kanapét teljes nagyságában befoglalva.
- Kicsi zsiráfom, három évből másfelet együtt laktunk és meglepő, de mindketten élünk még. Sőt, két kutyát is életben tartottunk. Mi ez? Felnőttünk? - összehúzom a szemeimet gyanakvóan, aztán elnevetem magam és átölelem a nyakát.
Nem esett le. Még mindig nem fordul meg a fejemben, hogy most visszajött és marad is, aztán talán nem csak lakótársak leszünk. Furcsa ez, mert eddig sem csak azok voltunk. De akkor mik?
- Randira. Rendesre - ismétlem a szavait, megrágom, megemésztem és várom, mikor mondja, hogy hülyül. Felhorkantok, mert ilyet tőle még nem hallottam. Megfogom az állánál és felemelem a fejét.
- Nekem nincs szükségem puccos étteremre, Kyle. Viszont moziba szívesen mennék helyette. Randizni. Rendes randizni - elvigyorodok, majd megforgatom a szemeimet és hirtelen felindulásból megcsókolom. Jó, annyira azért nem is hirtelen, hisz mióta megérkezett, meg akartam tenni...

Bébizsiráfom
Myra

Most, hogy szünet volt az edzésben, el is felejtettem milyen az a korán kelés. Még bőven az álmot dörgölöm a szememből, amikor a piacon találom magam. Hümmögve veszem el a termoszt, vissza mondjuk nem szándékozom adni.
- De hát úgyis megeszed és megfőzöd előtte, számít az, mennyire higiénikusan volt trágyázva? - pislogok rá értetlenül. Ennyire mélyre még nem ástam magam a kertészkedésben.
Rendesen sietnem kell, hogy tartsam vele a lépést. Még a karját is elkapom, hogy ne hagyjon el útközben.
- Az ilyesmiket attól a göndörhajú csajtól szokták venni...néhány ismerősöm mondta - osztom meg vele a minimális tudásomat. Én meg a piac két külön műfaj, de tudom, hogy van valaki, akitől jó cuccok származnak. - Nézd, ott féláron vannak a hozzávalók - mutatok a bácsi pultjára.

Bébizsiráfom

Egészen laposakat pislogva hallgatom, milye tudálékosan beszél a trágyázásról. Ezen a ponton elgondolkodom rajta, miért is nem ő foglalkozik a kerttel helyettem. Nem tudok, meg amúgy nem is akarok erre már mit mondani. Azt kívánom, inkább csak fejezzük be hamar a vásárlást és hadd feküdjek vissza.
- Van hörcsöge? - ragadom ki a lényeget a mondanivalójából. Nem is engedem el, belé karolok inkább és a felfedezett árus portékája felé bökdösök. A karjáról átvándorol a kezem a kezébe, megfogom és a lézengő néniken keresztülhúzva közelítem meg a bácsi standját.
- Nem akarom tudni, hogy ez a sok minden honnan származik... - jegyzem meg félhangosan, ami talán el is veszik a tömeg zsibajában.
- Válogass csak, én megnézem mit adnak ott - csak a fejemmel bökök a szomszédos standra, ahol szép gyümölcsöket árul egy néni. Miközben odébb lépek, megsimogatom az emberem hátát. Barackot veszek, délután talán sütök belőle valamit, és az eperből is kérek egy kis kosárnyit.

Bébizsiráfom

Mivel nem ismerem a csajt, így nem is érdekel egyébként, meg hát nem nekem kell bizniszelnem vele. Nekem ez túlságosan problémás, pepecselős munka lenne.
- Aha, igen - bólintok párat. Biztos is, hogy minden valódi és még le is van papírozva, ahogy azt a bácsi mondogatja nagy hangosan, mert hallja a beszélgetésünket. Felpillantok rá, küldök neki egy fáradt mosolyt, csak hagyja abba. - Adjon neki kedvezményt - fordulok még vissza a férfihoz, mielőtt átmennék a gyümölcsös nénihez.
Úgy válogatok, mint egy kisnyugdíjas, akinek ez a legszebb hajnali program. Kiválasztani a legszebb portékát, majd büszkén verni a mellkasomat, amiért ilyen jól vadásztam.
Végzek, a kosarat átengedem Kyle-nak és nagy büszkén felmutatom a barackot.
- Ebből lehet barackos piskóta vaníliapudinggal, ebből meg...tejszínhabos eper a hasadon - vigyorogva kacsintok rá. Talán itt-ott még visszatér a régi Myra is, akit másfél éve szitterkedni hagyott otthon.
- Nem kellene neked egyébként felújítani a ruhatáradat, édes? Úgy láttam, az egy szem őszi dzsekidet is kiharapta valami bestia...

Bébizsiráf

Halkan kuncogva forgatom meg rá a fejem. Mondjuk a ma reggelt el tudtam volna képzelni inkább az eper meg a tejszínhab társaságában a banya helyett, akinek már az is problémát jelent, hogy egyetlen puszit kapok az embertől.
- Csukja be a szemét - mormolom leginkább Kyle-nak, mert nincs még idegzetem hozzá, hogy összebalhézzak egy nénivel. Nem éri meg.
- Nem szívem, nem itt terveztem, de ha már ennyire tetszik, akár fel is próbálhatnád - vigyorodom el. A szomszédos bódénál több csúnya ruhadarab függ az akasztókon, mint a Bagolykő lomos szekrényében. Leemelem a legcsúnyábbat és elé tartom, hümmögök, majd egy másikért nyúlok.
- Ez. Ez nagyon szépen kiemeli a szemed színét - mondom teljesen komolyan. Ezzel a lendülettel vissza is akasztom a talárt, a fülemet zene hangja üti meg. Először tekintetemmel keresem, aztán a hang irányába indulok. Egy fiatal lány énekel, a fiú pedig gitárral szolgáltatja hozzá a dallamot. Nem messze tőlük megállok és dülöngélni kezdek a zenére.

Bébizsiráf

- Neked semmi nem jó - forgatom meg a szemem látványosan, mintha egyébként nekem tetszene akár egyetlen része is azoknak a fodros borzadalmaknak. Megnézem, mit ajánlj, majd a fél szemöldökömet felvonva nézek az emberre. - Szeretnél abban látni kertészkedni, mi? Nem - szögezem le gyorsan, mielőtt még a néni elkezdené ránk tukmálni.
Hogy valami kellemes is legyen ebben a reggelben, a zene irányába indulok. Aranyos kis párocskának tűnnek, de fiatalok még. A fejemet Kyle vállának döntöm, közelebb húzódom hozzá.
- Ühüm, ügyesek. Meg aranyosak is együtt - bólogatok. - Van tervünk már estére? Mert ezt a dalt szívesen hallgatnám tovább vacsora és borozgatás közben - mosolyra húzódnak ajkaim, s kíváncsi pillantással emelem fel a fejem. Egyik keze a derekamon, a másikban az epres kosár és furcsa, de pont olyasmiket tervezgetünk, amiket egy átlagos, normális pár szokott csinálni.
- Szerinted minek kell, hogy nevezzelek? A pasim? A párom? A lakótársam? - utolsónál a számra harapok, hogy elfojtsam a nevetést.

Bébizsiráf

Amolyan "komolyan, Kyle?" fejjel nézek fel rá. Olyan hülye tud lenni néha, de tényleg.
- Lemezről, te eszetlen - horkantok fel. - Próbálok romantikus lenni, de elrontod - játszom a sértődöttet. Az igazság az, hogy egyébként is bénák vagyunk ebben a kapcsolatosdiban, de legalább ugyanannyira, szóval nem gáz, ha valamelyikünk próbálkozik, a másik meg úgy reagál rá, mint egy ovis.
Aztán ha már itt tartunk, jön a kérdés és rá a szintén elcseszett válasz. Most már csak azért is lakótársamként fogom emlegetni, ha bárki kérdezi, egyedül élek-e. "Nem, a lakótársammal."
- Ez azért van, mert nem hordok gyűrűt - vonom meg a vállam. - Állandóan le kéne venni ha edzésre megyek, tuti elhagynám az első napon - legyintek is a duma mellé, meg sem fordul a fejemben, hogy ez miért volt annyira fontos kijelentés.
- A nyakláncokat jobban szeretem, az elfér a garbó alatt - tudatom vele, hogy ha majd ékszerrel szeretne meglepni, akkor inkább ezek között keresgéljen. Megfogom a kezét és lassan tovább indulok.
- Akarunk még valamit innen? - pislogok fel az emberemre.

Bébizsiráf

Megfogom a kezét, mielőtt még elővenné a tárcáját. Megrázom a fejem és némán eltátogom, hogy az eredeti dalt szeretném hallgatni, az pedig otthon is megtalálható. A zsebemből viszont a maradék aprót a gitártokjukba dobom.
Nem tudom, miért jön hirtelen ez a gyűrű dolog, de nem vagyok hülye (alig), látom, hogy nem erre a válaszra várt. Összeráncolom a homlokom és nézek rá egy kicsit furán.
- Most mi rosszat mondtam? - kérdezek rá. Ahogy ismerem, nem fogja elmondani, de legalább tudja, hogy észrevettem.
Nekem már nincs itt más dolgom, maximum egy csicsás fehérneműt vennék még a nénitől, de semmi több. Bólogatok az ötletre, mert a lángos az mindig jó.
- Kérsz rá fokhagymát? Mert akkor én is, különben biztos nem csókollak ma már meg - nevetek fel. A bódé felé indulunk, az illatoktól pedig összefut a nyál a számban.

Szécsi Dominik

Szécsi Dominik