Kyle

Megvonom a vállam egy "hátnemtom" pillantással. Csak nem fogom megmagyarázni, miért vagyok a szokásosnál is kedvesebb.
- Mint a tenyeremet - bólintok, kicsit megszeppenve, mert na, mégiscsak a kezemet simogatja és most jött vissza... Túl sok ez így egyszerre. Ha ki nem mondom, úgyis mindketten tudjuk, miért van két közös kutyánk és miért keveredünk mindig egymás közelébe.
A hűtőmágnes pontosan leírja a kapcsolatunkat, erőtlen kis tűz, ami még csak nem is meleg. Ezek lennénk mi, kérem. Nem számít, persze az sem számítana, ha eszébe sem jutottam volna az útja során. Aztán mégis...
- Hát bocsánat, hogy jó lakótárs akartam lenni - vonom meg a vállam. Nem is vagyok benne biztos, hogy korábban már kimondtam ezt, hogy a lakótársa vagyok. Albérletet és rezsit nem fizetek, szóval talán inkább betolakodónak mondanám magam.
- Mi? Most mégsem csak a mágnes? - vonom fel kérdőn a szemöldököm és lehunyom a szemem, ahogy kérte. - Nyújtsam a kezem? Nyissam a szám? - kérdezem, mert instrukciót a továbbiakra vonatkozóan nem kaptam. Gyanús hangokat hallok, valami szimatolást és...nyafogást? Rögtön kinyitom a szemem és eltátom a szám. Pár hosszú másodpercig a kisbabára nézek, majd Kyle-ra. Teljes némaságban.

Jó reggelt kívánok, mi ez a hullaszag?

Kyle

- Maximum a tiédet, mert már csak az járt haza nagy ritkán - vonom meg a vállam. Igen. Most egy ideig még minden mondatommal azon leszek, hogy érezze magát rosszul, amiért így elment. Nyilván attól eltekinthetünk, hogy mit tudunk magunk mögött és hogy lényegében én csak visszakaptam a régi idők tetteit.
- De, de, igaz, a sálamat is visszaadtad - utalok félmosollyal az első "ajándékra", amit tőle kaptam. Igaz, annak már van tíz éve és egyébként sem hiszem, hogy tudott volna valamit is kezdeni egy rózsaszín ruhadarabbal. Nem illik hozzá.
Aztán talán a legnagyobb ajándék kerül a szemem elé, ami csak létezhet. Mármint nekem. Számomra ugyanis az az igazi, aminek négy lába van és pont úgy nyekereg, ahogy ez a kis manó teszi most. Nehezen jutok szóhoz, de levegőhöz még kevésbé.
- Szent Merlin - nyögöm ki és egy lépéssel közelebb megyek hozzájuk. Az orromat dugom a kiskutyához és halkan felnevetek. - Hát szia te cuki, szia - motyogom boldogan. Félkézzel átölelem Kyle-t, a másikkal a kutyát simogatom.
- Most komolyan hoztál még egy gyereket? - nézek fel nagy boci szemekkel a férfira. Elengedem őt és kiveszem a kezéből. A fejét puszilgatom és simogatom, majd' meghalok a boldogságtól jelen pillanatban. - Nagyon cuki vagy, bizony, kis füles. Köszönöm. De...azért három kutyával sétálni egyedül már nem fogok tudni, ezt remélem tudod...

Kyle

-Shhh - susogom le, mert szemtelenkedik még most is, de nekem meg jelen pillanatban nincs hozzá lélekjelenlétem, hogy ennél többet reagáljak. A kis vakarcs túlságosan leköti minden figyelmemet. Nagyjából elolvadok a látványtól meg a cuki pusziktól, amiket kapok tőle.
- És jövő héten hozol még egyet, mert hárman páratlanul vannak? - kérdezem egy kicsit megemelve a szemöldököm. Miközben a kutyust ölelgetem, felpillantok rá mosolyogva.
Nem mondom, jól esnek a szavai. Mármint az, hogy nem megy már tovább. Szóval ez azt jelenti, hogy az ő lakásában mostantól nem én fogok lakni a két gyerekkel, hanem ő a hárommal.
- De ha ő az enyém, akkor vigyem haza magammal? - kérdezem kicsit túlgondolva a dolgokat. Vagy hát...talán csak azt akarom hallani, hogy tessék Nette, itt van még egy ok, amiért itt kell töltened a szabadidődet.
Leguggolok vele és leteszem a földre, hogy szaglálódjon csak. A nevén gondolkodom, meg azon, hogy a nagyoknak hogyan kellene bemutatni.
- Kyle...ugye tudod, hogy nem szokás hűtőmágnesnél élőbb ajándékot hozni egy világkörüli útról? - szegezem halálosan komolyan neki a kérdést.

Kyle

Nehézkesen mondja ki, mégis sikerül. Ez már haladás, ha Kyle-t nézzük. Legszívesebben most magamhoz ölelném és megígérném neki, hogy nem fogok elmenni. Talán még azon is el kellene gondolkodnom, hogy mostantól három vagy négy kutyám van-e. Pontosan azokat az ázott kiskutya szemeket tudja ő is produkálni.
- Akár maradok is - mosolyogva bólintok. Valahogy már elfelejtettem azt is, hogy egyébként főzni akartam és még mindig nem tudom, ő éhes-e. Most a család (család ez egyáltalán?) új tagja köti le szinte minden figyelmünket.
Kinyújtom rá a nyelvem, amikor szemtelenkedik és elkapom a csuklóját. Közelebb lépek hozzá, de megvárom, míg felteszi a teljesen felesleges kérdéseit. Úgyis tudja, hogy anélkül is el fogok mesélni neki mindent, csak hogy jártassam a számat.
- Figyelj csak, Donovan, nem ölelnél inkább végre rendesen meg a hülye kérdések helyett? - most én bököm meg a könyökömmel, aztán kinyújtom felé a kezeimet. Törpének érzem magam mellette, elszoktam már ettől, de rendesen.
- Nagyon remélem, hogy Lucifer sem fogja a királyt játszani a picivel - jegyzem meg, miközben a nyaka köré fonom két karom és szinte felakaszkodom rá. - Apropó...elnevezhetem? Nyilván... Húú, ez tök nehéz feladat.
Egy ideig azért még ölelgetem és amikor kezd soknak bizonyulni - számára, nem nekem -, akkor leülök a nappaliban a szőnyegre és hagyom, hogy a három kutya egyszerre rohamozzon meg, mintha kicsi a rakást játszanánk.

Kyle

- Komolyan - bólintok furán. Az előbb még ő mondta, hogy maradjak, most meg furcsa, hogy igent mondtam? Kyle még mindig fura tud lenni.
Ez az ölelés...már hiányzott. Nem mintha a hétköznapokban azóta, hogy sokat lógok itt, ez gyakori lenne. Talán pont ezért hiányzott annyira. Kicsit még talán el is bódít az illata. Ezekben a karokban igazán otthon és biztonságban érzem magam.
- Te is nekem, tudod? - kérdezek vissza halkan sóhajtva és a fejemet ingatva. Nem akarok többet belegondolni egyetlen ölelésbe és kifejezésbe, ezért jobbnak látom odébb állni és inkább a közös gyerekeinkkel foglalkozni.
- Mittomén - legyintek, hülye kérdés volt. - Joker? Legyen Joker, olyan vigyorgós feje van, nem? - kicsit elgondolkodva biccentem oldalra a fejem.
Ezek a gyerekek olyanok, mint egy támadás, simán letarolnak és a szeretetükkel akarnak megölni. Nevetve dőlök el miattuk, de csak két kezem van, így egyik löki odébb a másikat, hogy jusson neki is a simogatásból.
- Megoldottuk valahogy, de azért voltak alkalmak, amikor kellett volna még két kéz - pislogok Kyle-ra Lucifer fülei közül. Nagy nehezen felülök, majd a kis távolságot leküzdve a férfi ölébe mászom. Háttal neki elhelyezkedem, mellkasának dőlök. Szigorúan csak azért, hogy így egyszerre négy kéz tudja vakargatni a három négylábút.
- Most voltak egy hete az éves oltásokon és fodrásznál. Csinosak, mi? Szerencsére minden rendben volt, kirándultunk is sokat, vonatoztak is a kölykök - mesélem jókedvűen.
- Most te jössz. Mesélj, merre jártál? Mit csináltál? Hazahoztál mást is Jokeren kívül? - kicsit felvonom a szemöldököm és a fejemet felé fordítom.

Kyle

- Ha így lenne, remélem a tiéddel kezdi, hogy én el tudjak menekülni - komolyan beszélek, az én fejemért kár lenne. Jó, jó, az övéért is, de na, ezt neki nem kell tudnia.
Valami furcsa rezgésen működtünk mi mindig, magától jön az is, hogy az ölébe üljek, meg az is, hogy elhúzzam a hajam a nyakamból, mikor megérzem ajkainak érintését. Nem mondom, hogy nem futnak át illetlen gondolatok az agyamon...
- Hát igen - bólogatok lassan. - Szépséges kis család, totál belepasszol a kicsi is - elégedetten figyelem a hat fület, a három orrot és azokat a sötét szemeket. Ha egyszer nekem valaki azt mondja, három kutya mamája leszek, kinevettem volna.
Figyelmesen hallgatom mindazt, amit az útjáról elmesél. Biztos vannak részletek is, amik majd egyik pillanatról a másikra eszébe fognak jutni, ezért nem vágok közbe, hogy részletezze minden napját.
- Jaj de remélem semmiféle rontást nem hoztál haza, mert akkor kipenderítelek - szemöldökömet ráncolva fordítom felé a fejem. Semmi szükség rá, hogy hét év balszerencse, vagy hasonló kellemetlenség is hazajöjjön vele.
- Azokat a kapszulákat én szívesen kipróbálnám. Nem kell félni tőle, hogy az orrodba mászik valami bogár, de nézheted a csillagokat. Vagy nem volt jó? Ja igaz, neked semmi nem tetszik - utóbbit már csak piszkálódásból teszem hozzá.

Kyle

Felhorkantok, de nem sértésnek veszem, sőt. Még bólogatok is. Meg sóhajtok egy aprót, tetszik, hogy a nyakamat már megtalálta.
- Mi van már, élő vibrátor lett belőled? - nevetek fel a rázkódására. Kutyáink mindeközben alig győzik odébb lökni egymás fejét, hogy simihez jussanak.
Ahogy mesél, az én szemöldököm is azért felakad. A keleti országokban még sosem jártam, nem ismerem igazán az ő kultúrájukat, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy ne fából legyen a pálcám.
- Hát de...azt hogy? Miből van akkor? Ilyen szilikon pálcákat csinál, mint... - megrázom a fejem, ezt a gondolatmenetet inkább be sem fejezem. Érdekel, milyen tapasztalatokat szerzett, ha a pálcakészítés, mint tevékenység nem is.
- Szuper, enyém lesz a lakásod - vigyorogva bólintok párat lassan. Mondjuk pont nem érdekel a lakása, miatta, meg a kutyák miatt költöztem be félig-meddig, a saját otthonomat pedig már majdhogynem el is felejtettem. A gyerekeket mindennap sétálni kell vinni, ezért nincs olyan, hogy edzés után nem látogatok ide.
Halkan kuncogok, elképzeltem, hogy a zsiráfbébi hogy közlekedett abban a búrában. Van köztünk úgy másfél fejnyi különbség, így elég valószínű, hogy nekem nem lenne probléma, hogy összehúzzam magam. A gondolat, hogy elvinne oda, különösen tetszik. Nem pont a búra miatt, egyszerűen miatta. Felrémlik a sátorozásunk északon.
- Én? - kérdezek vissza. A felé eső kezemmel oldalról túrok bele a hajába és nyomok egy csókot a homlokára. Orromat az övéhez érintem, lehunyom a szemem. Aztán pár másodperccel később felsóhajtok.
- És mi lesz most? Van már valami terved? Folytatod a pálcaboltot itt? - visszafordulok a kutyákhoz, miközben felteszem a kérdést.

Kyle

- Szerintem a te fa pálcáid sokkal jobbak - mondom gondolkodás nélkül. Nem elfogultságból, hanem mert hiába a modern világ, én nem tudnám elképzelni, hogy egy élettelen anyagot használjak a mindennapokban varázslásra.
Mintha el sem ment volna, úgy beszélgetünk és viselkedünk egymással. Hiányzott már a jelenléte és nem csak most, de az elmúlt években is. Megrázom a fejem, nem tartok én igényt a lakásra, de másra sem rajta, meg a három gyereken kívül.
Jó érzés puszilgatni és simogatni, van viszont egy határ, amit nem akarok átlépni egy ideig. Mondjuk ez az idő nálunk mindig elég változó volt, na de a lényeg, hogy próbálkozom.
Kíváncsian hallgatom, mik a tervei a jövőre nézve. Igazság szerint mindegy lenne, melyik helyen van, tőlem úgysem szabadulna, de határozottan megörülök, mikor azt mondja, a faluban tervezi a folytatást.
Már szólásra nyitnám a szám, amikor folytatja és én szép lassan elmosolyodom és a szemébe nézek. Egész jó lakótársak voltunk...
- Költözz hozzám Pécsre a gyerekekkel. Sokkal nagyobb helyük lenne, rohangálhatnának az udvaron... Nekünk is lenne bőven helyünk, külön szoba, közös szoba - egészen lelkesen magyarázom, már beleéltem magam a gondolat megfoganásának pillanatában.
- Kedden este magyar edzés van, de szerdán ráérek. Mire is? - Kicsit helyezkedek az ölében, oldalasan helyezkedek, a szemöldökömet pedig kérdőn megemelem.

Kyle

- Még ha összepakolnád a cuccaimat és kiraknád sem mennék el - rázom meg a fejem tiltakozva az egész kitaláció ellen.
Jelen pillanatban minden jó, szóval nagy valószínűséggel hamarosan beüt a ménkű, ha nem vigyázunk. Márpedig most én sem szeretném eltolni, ahhoz túlságosan jól érzem magam vele meg a gyerekeinkkel, akik máris együtt alszanak a kanapét teljes nagyságában befoglalva.
- Kicsi zsiráfom, három évből másfelet együtt laktunk és meglepő, de mindketten élünk még. Sőt, két kutyát is életben tartottunk. Mi ez? Felnőttünk? - összehúzom a szemeimet gyanakvóan, aztán elnevetem magam és átölelem a nyakát.
Nem esett le. Még mindig nem fordul meg a fejemben, hogy most visszajött és marad is, aztán talán nem csak lakótársak leszünk. Furcsa ez, mert eddig sem csak azok voltunk. De akkor mik?
- Randira. Rendesre - ismétlem a szavait, megrágom, megemésztem és várom, mikor mondja, hogy hülyül. Felhorkantok, mert ilyet tőle még nem hallottam. Megfogom az állánál és felemelem a fejét.
- Nekem nincs szükségem puccos étteremre, Kyle. Viszont moziba szívesen mennék helyette. Randizni. Rendes randizni - elvigyorodok, majd megforgatom a szemeimet és hirtelen felindulásból megcsókolom. Jó, annyira azért nem is hirtelen, hisz mióta megérkezett, meg akartam tenni...

Miért nem sétáltatjátok meg Vidrát?  

Bébizsiráfom
Myra

Most, hogy szünet volt az edzésben, el is felejtettem milyen az a korán kelés. Még bőven az álmot dörgölöm a szememből, amikor a piacon találom magam. Hümmögve veszem el a termoszt, vissza mondjuk nem szándékozom adni.
- De hát úgyis megeszed és megfőzöd előtte, számít az, mennyire higiénikusan volt trágyázva? - pislogok rá értetlenül. Ennyire mélyre még nem ástam magam a kertészkedésben.
Rendesen sietnem kell, hogy tartsam vele a lépést. Még a karját is elkapom, hogy ne hagyjon el útközben.
- Az ilyesmiket attól a göndörhajú csajtól szokták venni...néhány ismerősöm mondta - osztom meg vele a minimális tudásomat. Én meg a piac két külön műfaj, de tudom, hogy van valaki, akitől jó cuccok származnak. - Nézd, ott féláron vannak a hozzávalók - mutatok a bácsi pultjára.

Bébizsiráfom

Egészen laposakat pislogva hallgatom, milye tudálékosan beszél a trágyázásról. Ezen a ponton elgondolkodom rajta, miért is nem ő foglalkozik a kerttel helyettem. Nem tudok, meg amúgy nem is akarok erre már mit mondani. Azt kívánom, inkább csak fejezzük be hamar a vásárlást és hadd feküdjek vissza.
- Van hörcsöge? - ragadom ki a lényeget a mondanivalójából. Nem is engedem el, belé karolok inkább és a felfedezett árus portékája felé bökdösök. A karjáról átvándorol a kezem a kezébe, megfogom és a lézengő néniken keresztülhúzva közelítem meg a bácsi standját.
- Nem akarom tudni, hogy ez a sok minden honnan származik... - jegyzem meg félhangosan, ami talán el is veszik a tömeg zsibajában.
- Válogass csak, én megnézem mit adnak ott - csak a fejemmel bökök a szomszédos standra, ahol szép gyümölcsöket árul egy néni. Miközben odébb lépek, megsimogatom az emberem hátát. Barackot veszek, délután talán sütök belőle valamit, és az eperből is kérek egy kis kosárnyit.

Bébizsiráfom

Mivel nem ismerem a csajt, így nem is érdekel egyébként, meg hát nem nekem kell bizniszelnem vele. Nekem ez túlságosan problémás, pepecselős munka lenne.
- Aha, igen - bólintok párat. Biztos is, hogy minden valódi és még le is van papírozva, ahogy azt a bácsi mondogatja nagy hangosan, mert hallja a beszélgetésünket. Felpillantok rá, küldök neki egy fáradt mosolyt, csak hagyja abba. - Adjon neki kedvezményt - fordulok még vissza a férfihoz, mielőtt átmennék a gyümölcsös nénihez.
Úgy válogatok, mint egy kisnyugdíjas, akinek ez a legszebb hajnali program. Kiválasztani a legszebb portékát, majd büszkén verni a mellkasomat, amiért ilyen jól vadásztam.
Végzek, a kosarat átengedem Kyle-nak és nagy büszkén felmutatom a barackot.
- Ebből lehet barackos piskóta vaníliapudinggal, ebből meg...tejszínhabos eper a hasadon - vigyorogva kacsintok rá. Talán itt-ott még visszatér a régi Myra is, akit másfél éve szitterkedni hagyott otthon.
- Nem kellene neked egyébként felújítani a ruhatáradat, édes? Úgy láttam, az egy szem őszi dzsekidet is kiharapta valami bestia...

Bébizsiráf

Halkan kuncogva forgatom meg rá a fejem. Mondjuk a ma reggelt el tudtam volna képzelni inkább az eper meg a tejszínhab társaságában a banya helyett, akinek már az is problémát jelent, hogy egyetlen puszit kapok az embertől.
- Csukja be a szemét - mormolom leginkább Kyle-nak, mert nincs még idegzetem hozzá, hogy összebalhézzak egy nénivel. Nem éri meg.
- Nem szívem, nem itt terveztem, de ha már ennyire tetszik, akár fel is próbálhatnád - vigyorodom el. A szomszédos bódénál több csúnya ruhadarab függ az akasztókon, mint a Bagolykő lomos szekrényében. Leemelem a legcsúnyábbat és elé tartom, hümmögök, majd egy másikért nyúlok.
- Ez. Ez nagyon szépen kiemeli a szemed színét - mondom teljesen komolyan. Ezzel a lendülettel vissza is akasztom a talárt, a fülemet zene hangja üti meg. Először tekintetemmel keresem, aztán a hang irányába indulok. Egy fiatal lány énekel, a fiú pedig gitárral szolgáltatja hozzá a dallamot. Nem messze tőlük megállok és dülöngélni kezdek a zenére.

Bébizsiráf

- Neked semmi nem jó - forgatom meg a szemem látványosan, mintha egyébként nekem tetszene akár egyetlen része is azoknak a fodros borzadalmaknak. Megnézem, mit ajánlj, majd a fél szemöldökömet felvonva nézek az emberre. - Szeretnél abban látni kertészkedni, mi? Nem - szögezem le gyorsan, mielőtt még a néni elkezdené ránk tukmálni.
Hogy valami kellemes is legyen ebben a reggelben, a zene irányába indulok. Aranyos kis párocskának tűnnek, de fiatalok még. A fejemet Kyle vállának döntöm, közelebb húzódom hozzá.
- Ühüm, ügyesek. Meg aranyosak is együtt - bólogatok. - Van tervünk már estére? Mert ezt a dalt szívesen hallgatnám tovább vacsora és borozgatás közben - mosolyra húzódnak ajkaim, s kíváncsi pillantással emelem fel a fejem. Egyik keze a derekamon, a másikban az epres kosár és furcsa, de pont olyasmiket tervezgetünk, amiket egy átlagos, normális pár szokott csinálni.
- Szerinted minek kell, hogy nevezzelek? A pasim? A párom? A lakótársam? - utolsónál a számra harapok, hogy elfojtsam a nevetést.

Bébizsiráf

Amolyan "komolyan, Kyle?" fejjel nézek fel rá. Olyan hülye tud lenni néha, de tényleg.
- Lemezről, te eszetlen - horkantok fel. - Próbálok romantikus lenni, de elrontod - játszom a sértődöttet. Az igazság az, hogy egyébként is bénák vagyunk ebben a kapcsolatosdiban, de legalább ugyanannyira, szóval nem gáz, ha valamelyikünk próbálkozik, a másik meg úgy reagál rá, mint egy ovis.
Aztán ha már itt tartunk, jön a kérdés és rá a szintén elcseszett válasz. Most már csak azért is lakótársamként fogom emlegetni, ha bárki kérdezi, egyedül élek-e. "Nem, a lakótársammal."
- Ez azért van, mert nem hordok gyűrűt - vonom meg a vállam. - Állandóan le kéne venni ha edzésre megyek, tuti elhagynám az első napon - legyintek is a duma mellé, meg sem fordul a fejemben, hogy ez miért volt annyira fontos kijelentés.
- A nyakláncokat jobban szeretem, az elfér a garbó alatt - tudatom vele, hogy ha majd ékszerrel szeretne meglepni, akkor inkább ezek között keresgéljen. Megfogom a kezét és lassan tovább indulok.
- Akarunk még valamit innen? - pislogok fel az emberemre.

Bébizsiráf

Megfogom a kezét, mielőtt még elővenné a tárcáját. Megrázom a fejem és némán eltátogom, hogy az eredeti dalt szeretném hallgatni, az pedig otthon is megtalálható. A zsebemből viszont a maradék aprót a gitártokjukba dobom.
Nem tudom, miért jön hirtelen ez a gyűrű dolog, de nem vagyok hülye (alig), látom, hogy nem erre a válaszra várt. Összeráncolom a homlokom és nézek rá egy kicsit furán.
- Most mi rosszat mondtam? - kérdezek rá. Ahogy ismerem, nem fogja elmondani, de legalább tudja, hogy észrevettem.
Nekem már nincs itt más dolgom, maximum egy csicsás fehérneműt vennék még a nénitől, de semmi több. Bólogatok az ötletre, mert a lángos az mindig jó.
- Kérsz rá fokhagymát? Mert akkor én is, különben biztos nem csókollak ma már meg - nevetek fel. A bódé felé indulunk, az illatoktól pedig összefut a nyál a számban.

Hát szép jó estét kívánok  

Szécsi Dominik

Szécsi Dominik

Szécsi Dominik

A beválogatás