36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (259 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] 8 9 » Le
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. február 24. 17:57 Ugrás a poszthoz

Mikhail

- Csak meg ne bánd -
felelem mosolyogva, mert bár mindenhova nem akarom követni, lehet a mai nap az agyára fogok menni, mert most egy darabig biztos nem ráz le.
A kávé finom, minden egyes kortyot lehunyt szemekkel élvezek. Kedvem lenne ahhoz is, hogy lehunyva tartsam őket, bizonyára nem is ártana, egész biztos vörösebbek, mint kellene. De ez van, ha az ember - khm damfír - keveset alszik. Hiába, pszichológia esettanulmány vagyok ez egyszer biztos. Még jó, hogy utólag Kwon elintézte a pszichiátriát és nem kell oda vissza mennem. Nem vagyok elmebeteg, tényleg nem, csak vannak depisebb időszakaim, de kinek ne lenne? Igaz azt ígértem, hogy rendszeresen járok pszichológushoz, amit hanyagolok egy ideje... de hát nem lehet minden tökéletes. Azt sem tudom, hogy jutottam ide a gondolatokban, mert eddig tök másról beszéltem. Csak a pillanatnyi szünet után, a csendet és a kávézás szent pillanatát megtörő hangra jövök rá, hogy nem vagyok egyedül.
- Nehezebb lenne nem elszólni magam - felelem nevetve - na meg... nézőpont kérdése, lehet te szerencsésebbnek érzed magad, de honnan tudod, hogy nem én jártam-e jobban? - jó ez egy abszurd kérdés, mert bármit megtennék, ha a pálcám újra működne a kezeim között, de próbálom elfogadni, hogy már nem. Ő meg nem tudja, hogy nem mondtam igazat és nagyon is beletrafált a legérzékenyebb pontomba - Nem vagyok jó titok tartásban, lépten-nyomon elszólnám magam, aztán bajba lennék a minisztériumban. Vagy a muglik őrültnek gondolnának és bezárnának a diliházukba. Egyik sem kellemes. - magyarázom, hogy miért is nem döntöttem úgy, hogy elhagyom a varázsvilágot - Ebben nőttem fel. Mondhatni, hogy így természetes és.... hát... megszoktam? - utóbbi inkább magamnak kérdés, hogy megszoktam-e már, hogy nem varázsolok, hogy egyenlő vagyok a kviblikkel, akiket amúgy a családom évezredeken át lenézett és megtagadott. Jelenleg én magam vagyok az, aki megtagadja őket, de nyilván ha tudnák mi a valóság és Kwon nem segítene annyit, akkor az örökségemet is megvonták volna.
A kávém is ezt választja arra, hogy elfogyjon. Pedig ilyen szomorú témák után - mert ez akkor is az! - jó lenne egy kis extra biztatás, meg melegség. Ezért is csekkolom újra meg újra, hogy nem a csésze lyukas-e de nem, s valóban úgy látszik, mindent megittam.
- Tényleg - csillannak fel a szemeim, ahogy újabb adag kávét ajánl - Nem, nem... ilyet igazán nem illik - sütöm le a szemem, elgondolkodva, de aztán csak rá pillantok újra - Na jó, de akkor tényleg Pukwudgie leszek egy napra - győzöm meg magam, most már tényleg és örömmel veszem el az ő poharát is, hogy felhörpintsem az abban lévő feketét is. - Áh, ez mennyei! - mondom nagyon vidáman, aztán hallgatom, hogy ő miért a könyvtárat választotta. Bár ő feleannyira sem bőbeszédű, mint én.
- Értem. Kedvenc könyv? Vagy író? Esetleg műfaj? - kérdezem, ha már magától nem megy bele részeltekbe. Igaz lehet inkább a korábbi tapasztalatairól kellett volna kérdezni. De nem baj. Mindenkit más érdekel, nem igaz?
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. február 24. 17:57
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. február 24. 18:19 Ugrás a poszthoz

Theon, My Valentine Love
this is strictly a joke


- Vicces vagy -
mondom neki nevetve, ahogy azt mondja neki meg van a napi adagja. Közben pedig a zsebembe nyúlok és kihúzom a két kártyát, amit két zöld karkötőstől szereztem. A lány elég rámenős volt, a férfi valamivel félénkebb, azt saccolom, most először vállalhatta fel, hogy inkább a zöld kategória, de nem firtattam. A kártyán az elérhetőségük, így nekem is meg van mondhatni a napi adagom - Látod, van B meg C tervem is - libbentem meg a szemei előtt a lapokat aztán gondosan visszateszem őket a zsebembe, mert ha nem is ma, holnap meg egy hét múlva is jól jöhetnek még. Sosem lehet tudni. De azért vigyorgok én Theonra is, mer élvezem, ahogy a hajamba túr. Legutóbb még szöszi voltam, most barna, élvezem ha így is nyúlkálni akarnak hozzá. Pedig tudom sokan utálják. De na, meg tudom mosni, ha koszos lenne... szóval semmi gond.
A pizzáról kérdezem útközben és a válaszán is csak nevetni tudok. Pasisan. Jó szöveg.
- Még szerencse, hogy én nő vagyok - felelem még mindig nevetve, majd hátrapillantok a fenekére, amit riszál - habár... lehet mégsem én vagyok az - nézek fel rá, kihívóan, mert hát, mégis csak a lányok riszálják így a hátsó felüket. No nem baj. - Megoldjuk, te eszel valami húsos borzadályt én meg valami finom zöldségeset. Vagy hármat. Mégis csak két óránk van vagy mennyi. Az sok nem? - magyarázok, de az idő kapcsán azért elbizonytalanodom. Nekem a telefonom az életem, ha az nem mondja meg mindig, hogy mit csináljak nem lennék ott időben sehol sem. De hát na. A számok bonyolult dolgok. Az okos telefon meg okos, mert ha én nem is értem néha, hogy mit kérdezek tőle, azért a készülék tudja. Éljen a mugli technológia.
Szerencsére hamar megérkezünk a pizzázóba. Kivételesen nem érdeklődöm hol szeretne ülni, biztosan tudom, hogy bár sötétedik azért nem ülök ablak mellé, ez már csak ilyen megszokás, inkább a sötétebb zúgok felé húzok, így egy hátsó, félreesőbb asztalt szemelek ki és ahhoz tartok. Lazán dobom le a zakóm az a székem támlájára, aztán megvárom amíg Theon is helyet foglal azután ülök le én is.
- Hey google, ébresztő, két óra múlva - mondom a telefonomnak, ami szépen vissza is szól, hogy beállítva, én pedig elégedetten teszem el - No, akkor mesélj valamit - nézek a srácra félredöntött fejjel, aztán amikor megjön a pincér, akkor egy zöldséges pizzát kérek, megkérve, hogy még véletlenül se tegyenek rá húst, viszont duplázzák meg rajta a spenótot. Mellé rendelek még egy narancslét, aztán újra Theonnak szentelem a figyelmem. Nem tudom miért, de nagyon érdekes srácnak gondolom.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. február 25. 07:17
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 5. 18:13 Ugrás a poszthoz

Theon, My Valentine Love
this is strictly a joke


Vicces nézni, hogyan változik az arckifejezése, hogy tisztázom, hogy van más elképzelésem is, ha ő nem akar velem lenni. De megnyugtató, hogy egyikünk sem akar ebből az egészből többet, mint ami. Kölcsönös, kellemes együttlét. Mert hát egyértelműen nem akar ő sem semmi romantikusat ebből, ahogy én sem. Nem vele. Persze ettől még mindig vannak álmaim, hogy majd egyszer lesz családom, de lehet hetven éves leszek, mire odajutok. Végül is, ráérek. Vagy mi.
- Tudom - pillantok fel rá, kicsit kidugva a nyelvem, a piercingemmel játszadozva - De jó tudni, hogy másnak is bejön - teszem még hozzá, mert amúgy értékelem a bókot. Mondjuk nagyon régóta szőke voltam, elsőre nagyon megijedtem, amikor megláttam a barnát, de pár nap alatt egészen megszoktam és most teljesen boldog vagyok vele. Jobban is illik a jövőbeli terveimbe.
- Dereng valami... de ami azt illeti nagyon rossz az idő érzékem - nézek rá, ezúttal én kihívóan, mert hát tényleg. A vízesésnél, nem tudom mennyi időt töltöttünk el egymással, de egyáltalán nem tűnt soknak. Most pedig viszonylag gyorsan érünk el a pizzériába is.
Nem kekeckedik, beül velem a sötétebb sarokba, s akár hálás is lehetnék, de azt hiszem őt valóban nem érdekli és nem miattam megy bele, szóval csak örülök, hogy rá licitáltam és nem másra, aki esetleg akadékoskodni akarna. Helyet foglalunk és miután beállítom a két órát, kérdezgetni kezdem, hogy meséljen valamit magáról, de szinte rögtön vissza is dobja a kérdést. Felhúzom a szemöldököm, úgy pillantok rá kérdőn. Mit titkolsz? Fut át a fejemen a gondolat, de nem faggatom.
- Fogalmam sincs miről beszélsz. Szűz vagyok - nézek rá teljesen komolysággal, s ekkor érkezik meg egy felszolgáló is - A csillagjegyem - pontosítok a srácra nézve, mert nyilván nem hiszi el ő sem, hogy én az vagyok. Vagy végül is... ha azt hiszi sem baj.
- Hányféle vega pizzátok van? - kérdezem, ha már itt ácsorog, de aztán csak legyintek - mindegy. Mindegyikből kérek egyet. És te? - pillantok át Theonra, hogy ő is rendelhessen. Miután pedig ez meg van, még rendelek egy narancslevet magamnak, aztán ha lelép a felszolgáló lelép, visszafordulok Theonhoz.
- Ezt a sok baromságot honnan szeded amúgy? - dőlök hátra a székemen, kezeimet összekulcsolva a mellkasomon és lábaimat bokáimnál keresztezve kinyújtva az asztal alatt. Oké. Érzékeny pontra tapintott. Nem híresztelem, hogy milyen kórsággal vagyok megáldva, még ha terveztem is, hogy elmondom majd nyíltan még nem tartok ott. Szóval érdekel, hogyan jött rá, vagy kitől hallotta, egyáltalán van-e még értelme annak, hogy úgymond "kijöjjek a szekrényből"?
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 5. 18:14
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 7. 22:15 Ugrás a poszthoz

Beni

Rendezgetem a könyveket a könyvtárban. Sikerült beszereztetni egy gurulós létrát, így én a szerencsétlen, alacsony, varázsolni nem képes könyvtáros is elő tudok keríteni könyveket, amiket magas polcokra raktak fel. Amúgy meg nagyon jó móka, ha épp nincs senki a könyvtárban, akkor rengeteget szórakozom vele, csak így szimplán, a polcsor egyik végétől a másikig gurulva. Máskor meg denevért játszom és fejjel lefelé lógva róla pakolom a könyveket vissza a helyükre. Szóval rettentően élvezem. Most is éppen ennek a szenvedélynek élek, rakosgatom a könyveket, fejjel lefelé lógva, amikor is érzékelem, hogy jön valaki. Rögtön fel is húzom magam s vissza bújok a fokok között, hogy aztán lemászhassak, s megleshessem ki jött. Az arcom mosolyra húzódik, ahogy megpillantom a kedvenc levitásom.
Tudom nem illik kedvencezni, de Beni annyira édes, és a könyvek iránti rajongása egyszerűen mesés. Majdnem azt mondanám, hogy olyan mint én kicsiben, csak én sosem voltam olyan visszahúzódó, mint ő. Mondjuk itt a könyvtárban nem annyira az, de amit eddig megtudtam róla, az alapján nem is ő a levita mókamestere.
- Szia Benett! -köszönök neki mosolyogva és már megyek is a kis könyvkupacért, amit félre raktam neki. Mert valamiért úgy gondoltam, hogy ez majd neki mind tetszeni fog. Máskor is csináltam már ilyet, elvégre sokat beszéltünk könyvekről, regényekről, a tananyagról, meg mindenféléről.
- Ezek hasznosak lehetnek a vizsgákhoz - teszem le az első hármat az asztalra, - ezek meg a köztes kikapcsolódáshoz - rakok melléjük még kettőt. Aztán a fiúra pillantok, nem tudom miért de valahogy furcsának tűnik - Minden oké? - érdeklődöm és kihúzok széket. Az egyiket neki, a másikra meg én ülök le. Hátha akar beszélgetni.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 8. 19:52 Ugrás a poszthoz

Beni

Nem vagyok pszichológus, de hamar rájövök, hogy nem stimmel valami a sráccal. A köszönése is máshogy cseng, hiába halk mindig. Aztán a könyveknek sem örül úgy, mint máskor. Persze próbálja rejtegetni, és igazán lehetnék jó fej, hogy elfogadom a válaszát, de ahogy jobban szemügyre veszem, meg kell állapítanom, hogy sápadtabb, a szemei alatt nagy karikák árulkodnak, hogy nem alszik és egész biztos, hogy fogyott is. Ez pedig nem jó, ha így halad tovább, összeesik valahol, vagy nem tudom. Alapból sem volt egy nagy darab, de így kifejezetten soványnak tűnik. Szóval nem hagyom annyiban. Ezt elhatározom szinte rögtön. Csak egy jó módot kell találnom, hogy megnyíljon és elmondja mi bántja a lelkét.
- Akkor aludj - s azzal vissza is húzom a könyveket magamhoz, s csak az egyik vaskosabbat tolom oda neki, - Ez például tökéletes párnának - toldom hozzá, egy kedves mosollyal. Nincs bennem semmi gúny, teljesen komolyan gondolom, hogyha fáradt akkor itt és most, csukja be a szemét és pihenjen. Természetesen nem ennyiről van szó, de talán egy kis pihenés segít, hogy utána jobban érezze magát.
A kérdésére, szétnézek, aztán megvonom a vállam.
- Nem hiszem. Nincs itt senki akinek kellenék. Ha meg még is kellek, majd odamegyek két percre - felelem még mindig mosolyogva. - Nem mondom, hogy segítek, bármi is legyen a baj, de ha akarsz róla beszélni, meghallgatom - ajánlom fel a lehetőséget. Elvégre azt mondják, az ember lelke könnyebb lesz, ha kiönti a szívét. Nekem is szokott segíteni. Sőt. A helyzet az, hogy minél több embernek mondom el őszintén mi bajom, annál kevésbé tűnik elviselhetetlennek utána. Persze sosem lesz minden tökéletes már. De ez most nem számít. Ő még fiatal, buliznia kell és élvezni az életet.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 9. 17:46 Ugrás a poszthoz

Martin

Egy unalmas ezer évvel ezelőtti pedagógia könyvön nyammogok, miközben olyasmiken agyalok, hogy a szakdolgozatomat majd a digitális oktatás bevezetéséről a mágusvilágban írom majd, vagy arról hogy ez a módszer, amit itt leírnak mennyire idejét múlt. Komolyan ezzel még engem sem tudtak tanulásra bírni annak idején - és most is halálra unom magam miközben olvasom, hiába szeretek olvasni. Szóval ezt a dög unalmas könyvet bújom, a boltomban ücsörögve, ahelyett, hogy valamit festenék vagy zenét hallgatnék, vagy hasonló jóval foglalkoznék, és azon fohászkodom, Merlinhez, a mulgi istenekhez, meg az univerzumhoz, hogy tévedjen már be egy vevő, vagy valaki, hogy megmentsen a halálnak eme unalmas módjától.
Az imáim pedig meghallgattatnak, mert a harmadik dög unalmas, még egy ilyen mondat és eret vágok fejezet közepén megcsendül az ajtóhoz akasztott kis harang, hogy valaki bizony belépett. S bár kedvem lenne letámadni, felpillantva egy egészen komoly alakot pillantok meg, így elvetem a gondolatot, hogy rögtön ráugrok és kérdezgetni kezdem, mivel lehetek a szolgálatára, mert tapasztaltból tudom, hogy az ilyen emberek azt nem szeretik. Vissza is fordítom a figyelmem a könyvnek, hogy legalább a paragrafust, amit olvastam befejezzem, ám meglepetésemre alig jutok tovább két sornál, már előttem áll az alak, és beszél is.
- Helló - pillantok fel rá mosolyogva, hátha lelazul egy kicsit, eléggé feszültnek látszik. Aztán megszólal és leolvad a mosoly a számról. Nem a termékeim érdeklik. Kérdezni akar. Semleges kifejezést öltök magamra, így próbálva elfedni nem túl vidám gondolataimat.
Mi a francot csináltam már megint? Mármint oké tudom, hogy nem szép dolog lenyúlni a kaszinóból, meg a csárdából ezt azt, és egész biztos, hogy eltűnt pár apróság a falulakók házaiból, na de én igazán óvatos voltam, tuti nem hagytam nyomot, és bűbáj sem volt sehol, ez biztos. Még a pszichiátria jut eszembe, de azokat meg már lefizettem...
- Miről? - kérdezek vissza válasz helyett, mert hát egy, már kérdezett... kettő, még azt sem tudom kicsoda, és ha nem valami művészeti kellékről szeretne többet tudni, az igenis gyanús. Szóval jah. Előbb fejtse ki, aztán meglátom, hogy akarok-e válaszolni. Mondjuk ha valami auror lenne, már mutatott volna azonosítót, nem? Uhh, mindegy.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 9. 18:28 Ugrás a poszthoz

Beni

- Ühüm - mosolygok rá kedvesen, látva a hitetlenkedést. - Ez a legjobb hely az alvásra... Csendes, félhomály, a világ legjobb történeteivel körülvéve... - magyarázom - egyedül egy pihe-puha ágy lehet jobb... De azzal sajnos nem szolgálhatok. Bár szerintem fel fogom vetni, hogy szerezzenek be pár babzsákot a kényelmesebb tanulás-olvasás érdekében - vázolom az elképzeléseimet, hogyan lehetne modernizálni, és barátibbá tenni a könyvtárat, hogy több diák dugja be ide az orrát. Közben meg figyelem ahogy Benett, felméri a könyvet.
- Te tudod - vonok vállat, ha nem akar aludni akkor ne aludjon. Viszont akkor elmesélhetné, hogy mi bántja, és akkor legalább éjjel talán alszik majd picit többet. Persze nem erőszakoskodom, csak javaslatot teszek. S megvallom őszintén, meglep, hogy milyen könnyedén belemegy, miután megnyugtatom, hogy nem kell semmi mást sem csinálnom.
Ahogy belekezd, felé fordulok, szemeim arcát fürkészik, ezzel is mutatva, hogy minden figyelmem az övé, s próbálva őt biztatni, hogy ne aggódjon. Azonban nem igazán kezd bele, helyette egy kérdést tesz fel.
- Edictumot? - pislogok kettőt. Ami azt illeti, nem olvasom, mert sosem írnak benne semmi használhatót, legalábbis nem olyasmit, ami engem érdekelne, ettől függetlenül minden szám meg van a könyvtárban, bármikor bele tudok lapozni ha szükséges. - Nnnnem... - mondom végül elnyújtva az n-t. - Nem olvasok pletykákat - magyarázom a fiúnak, és kicsit bűnbánó arcot vágok, mert hát úgy látszik, hogy kellett volna. Már nyitnám a számat, hogy biztosítsam, bármit is írtak az hülyeség, de rájövök, hogy ha az lenne és nem számítana a velem szemben ülőnek semmit, akkor nem nézne ki úgy ahogy.
- Miért? Mit írtak benne? - kérdezek vissza, aztán jobb ötletem támad - Melyik szám? Megkereshetem - javaslom, hogy ha kell együtt rágjuk át magunkat a cikken, amitől ilyen állapotba került, de azért remélem arra nem lesz szükség.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 10. 07:12 Ugrás a poszthoz

Martin

Vajon az öltöny teszi, hogy ennyire merev, vagy alapból is ilyen? Fut át a fejemen, de aztán enyhén a szívbajt hozza rám. Nem mintha nem lenne jó szövegem bármire, ha kell lyukat beszélek a hasába, szükség esetén szemrebbenés nélkül hazudok is. Ez utóbbit nem szeretem, de az élet néha - esetemben többször mint kéne, megkívánja.
A legyintés, amivel nyugtatni próbál, részben hatásos. Viszont sok újabb kérdést von maga utána  fejemben. Ezeket egyelőre a tudatom egy hátsó szegeltébe süllyesztem, aztán őt utánozva én is a pultra könyöklök, az ő arcával szemben, talán túl közel, de hát ő kezdte, rajtam meg ne múljon. Nyilván valami nagyon intim dologról van szó, ha szükségesnek érzi ezt.
A kérdés kapcsán aztán felszalad a szemöldököm. Ez nem olyasmi, amire számítottam, kicsit talán meg is lep, de egyébként meg nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Még mindig magázódik, ami engem rettentően zavar, de biztos az öltöny teszi. Az öltönyös fazonok többnyire ilyenek. Pedig már örültem, hogy kiszabadultam a koreai rendszerből... jó, tudom a magyarban nincs annyi különböző forma, de akkor is.
- Tényleg? Érdekes - felelem, s bár tényleg annak tűnik, mert ilyesmikkel nem keresnek meg mindennap, na meg mert halvány lila gőzöm nincs, hogy miről beszél, a hangom nem tükrözi az érdeklődést. Nem is értem miért. Aztán kinyögi, hogy kicsoda és honnan jött, úgy mintha egy papírról olvasná fel, vagy tudom is én, s ismét csak felhúzom a szemöldököm.
- Most nekem is be kéne mutatkoznom, vagy felesleges mert az informátorai már elmondtak rólam mindent? - kérdezek felegyenesedve, ahogy keresztbe fonom a karjaimat magam előtt.  Mert nyilván ha a minisztériumi jegyzéket megnézte, akkor a nevem is tudja... Jó fej vagyok, vissza vettem a tegeződésből. Ha már ilyen minisztériumi pofa, biztos azt hiszi tisztelni kéne érte. Oh ha tudná, mennyire nem érdekel.
- Amúgy a tárolóeszköz elég tág fogalom. Ha esetleg pontosítana kicsit, akkor meg tudom mondani, hogy jó helyen jár-e - Azt, hogy milyen kórral élek már nem próbálom meg tagadni. Viszont hogy mire gondol azt nem tudom. Mármint mint akarhatna tárolni egy magam fajta kórság? Én speciel semmit. Bár tudom, hogy voltak korábban fura szerzetek... de na, mi haszna lenne neki ebből?
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 10. 07:13
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 10. 14:08 Ugrás a poszthoz

Martin

Még mindig túl merev, de majd elhagyja. Komolyan, hogy lehet így élni? Nem fáj a háta a nap végén? Mondjuk ha mindenhol ilyen merev... Uh Min Jong állj le, tök perverz vagy. De na. Figyelek, hogy mit akar. Próbálok, és egész jól sikerül is, mert megtudom a lényeget. Valahol szimpatikus, hogy érdekli a nevem kiejtése, bár a is lehet, hogy csak most találta ezt ki, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy elfelejtette, mert nem a leggyakoribb név a környéken. Na de, ha már ilyen szépen kéri, akkor válaszolok is rá.
-최민종  - mondom, könnyedén aztán hozzá teszem - de szerintem az Emdzséj egyszerűbb - mármint neki, mert nekem nyilván nem. Viszont hallgatok az utóbbira is, sőt talán jobban is, mint a hivatalos nevemre. Aztán ki tudja, lehet ha Min Ji-nek hívna arra is felfigyelnék. Mégis csak tizennégy éven át úgy hívtak.
- Oh, hogy azok? - kérdezek vissza, ahogy pontosít. - Hallani mindenki hallott már azokról. Csak nem biztos, hogy akarunk tudni is róluk - megvonom a vállam. De aztán hozzáteszem. - Én mondjuk azt a Kins & Kens-ben keresném. Az is itt van az utcában. Ha itt kimegy és ööö - a kezeimre pillantok, mert az irányok nem a legjobb barátaim - balra fordul... nincs messze. Biztos megtalálja.
Mondom és még el is mutatok az irányba, a bal kezemmel, csakhogy biztosan jól értse. S ezzel együtt közelebb is hajolok. - Bár ha van is nekik ilyesmi nem fogják megmutatni. Mondjuk érdekes elgondolás.
Bólogatok. Sosem fordult meg a fejemben, hogy Kensingtonnak lehet ilyesmije, de végül is, Kins varázsló simán készíthettek egyet közös erővel. Vagy még évszázadokkal ezelőtt tett szert egyre. Az a vámpír szerintem már maga sem tudja hány éves.
- Eddig azt hittem ez ilyen legenda... Elvégre a vámpírok, nem tudnak varázsolni, és a legtöbb félvámpír se, hacsak nem készít egyet miután elkapja kór - elgondolkodtató. Én is elgondolkodom rajta. Vajon miért nem jutott ez sosem az eszembe. Jah tudom. Nem érdekelt. Mire érdekelni kezdett késő volt. Ehh. Mindegy. - De miért akar a minisztérium ilyesmit? - kérdezem, bár nem fogja az orromra kötni. Viszont most már nem tudom azt mondani, hogy nem érdekel a dolog. Szóval valamivel még itt kell tartanom, mielőtt Kins&Kens üzletéhez megy. Kell nekem mindig előbb beszélni aztán gondolkodni.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 10. 14:09
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 13. 21:01 Ugrás a poszthoz

Martin

Bólintok, ahogy a megszólítást tesztelgeti, bár nem vagyok biztos benne, hogy tetszik neki. Pedig engem igazán nem zavar. Olyan kevesen hívnak errefelé a rendes nevemen, igazából előbb felfigyelek erre, mint az igazira. De persze szeretem hallani a Min Jong-ot is. Csak tényleg keveseknek jut az eszébe, főleg az MJ után.
- Ahogy gondolja - felelem és viszonozom a maghajlást, egy elismerő mosollyal, mert egész jól ejtette ki és láthatóan valamennyire a kultúrával is tisztában van. Szóval megérdemli. Vagyis... tekintve hogy a minisztériumtól jött és egy régi mágikus tárgyat keres, valószínű hogy tisztában van ezekkel a dolgokkal.
Ezután próbálom útba igazítani, de a reakciója alapján teljesen feleslegesen töröm magam.
- Oh - adok hangot a meglepettségemnek, s talán egy kis frusztráció is megbújik ebben a sóhajban, mert hát... nekem elég sok gondolkodás volt, hogy orientálódjak, erre itt lakik. Viszont ezzel felkelti bennem a gyanút. Hiszen ha idejárt (vajon mikor?), és itt is lakik (sosem láttam eddig!), akkor Kens boltját is ismeri, tisztában kéne lennie a dolgokkal. Fel is húzom a szemöldököm egy pillanatra, s hangot is adok a meglátásomnak.  - Nos, akkor azt is tudta, hogy nem itt kéne kérdezősködnie.
Bizony. Tudnia kellett. A kérdés viszont akkor az, hogy miért jött. Bár elég jól adja, hogy ez érdekli, én pedig hajlok rá, hogy belemenjek a játékba. Hátradőlök ismét, és kissé talán kihívóan pillantok rá, ahogy megkérdezi megmutatnám-e ha lenne ilyesmim.
- Természetesen - közlöm csalfa mosollyal, aztán egy pillanatnyi hatás szünet után befejezem a mondatot. - nem.
S ezzel talán lezártnak is tekinthető a téma, hiszen ő maga ismeri el, hogy nem is fontos ez a dolog. A minisztériumnak biztosan nem, de szerintem neki sem, s mintha zavarba jönne... Az arcomra egy újabb mosoly ül, s nem is veszem észre, hogy a nyelvemben levő piercingemet balról jobbra majd vissza húzom végig a számon. Gyakran játszom ezzel, és sokszor, mint most öntudatlanul is megteszem, ha valami tetszik. Jelenleg a zavara az, ami ezt váltja ki, bár nem tudnám megmondani, hogy miért tetszik ez ennyire.
Amikor pedig a forgalomról kérdez, már nem is tudom visszafogni magam, hangosan felnevetek.
- Pff... haha... - veszek egy nagy levegőt hogy megnyugtassam magam, aztán látványosan szétnézek a jelenleg üres bolton - Remek. De ha vesz valamit, akkor jobb lesz - közlöm próbálva mosolyba fojtani a nevetést, ami még mindig kikívánkozik. - Elnézést - nyögöm még utolsó pillanatban elfordulva, ahogy a könyökömmel eltakarom a számat, hogy köhögésnek álcázzam az újabb nevetést...
- Khm... Szóval... Martin, ugye hívhatom így? - kezdek bele s kérdezek csak a biztonság kedvéért, mert úgy jött le, neki fontos az ilyesmi - Miért jött? - hajolok újra közelebb, talán túl közel is, s az állam megtámasztom a tenyeremben, ahogy a pultra könyökölve nézek rá várakozóan, megfeledkezve magamról tovább játszva a piercinggel.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 13. 21:35 Ugrás a poszthoz

Mikhail

Kicsit elvesztem a fonalat, hogy miről is beszél, de mindegy. Adott kávét. Nem tudom miért vagyok leragadva ennél gondolatban, nem is számít. Vigyorogva bólogatok neki. Pár óra múlva majd felmerül bennem, hogy mi volt még a kávéban, jelenleg csak nagyon jó kedvem van, bármit is mondhatna, úgyis vigyorognék.
- Ah... valami olyasmi... - mondom elgondolkodva, kissé belassulva. Aztán eszembe jut, hogy is volt ez pontosan - Mágiatöriből van diplomám. - Vágom rá, mert ez egy olyan kellemesen kitérős válasz, s a maradék agy sejtem ezt még felméri, hogy ezzel elkerülhetem a furcsa pillantásokat. S egyelőre hagyom hogy tovább sodródjunk az árral. Én legalábbis sodródom, mert fecsegek mindent meggondolatlanul. Egy kicsit meg is ijedek, hogy a diliházat említi. Persze én hoztam fel, de nem mondtam ki, hogy voltam... akkor meg honnan, tudja?
Nagyra nyílt szemekkel pislogok rá, szerintem a számat is eltátom, de ahogy legyint arra jutok, hogy ez csak egy ilyen gondolati valami volt és nem nekem szánta, vagy nem tudom mit akart vele, de tök mindegy, mert nem akarom tudni, s jobb ha csak bamba vagyok.
- És az nekem miért jó? - pislogok rá értetlenül, ahogy felajánlja, hogy a pálcájával, meg illúzió mágiával varázsoljak - Inkább tengerpartot szeretnék, meg napfényt és pálmafákat - nézek rá kérlelően, elvégre odakint nincs meleg, ha meg lesz, akkor bezárkózom, mert egy ideje nem vagyok kibékülve a napfénnyel, s hiányzik is rettentően. S ez talán lehetne egy kisebb elszólás, de hol érdekel az most engem? A kávé jobban érdekel, meg az áhított tengerpart is. Az kevésbé fájdítaná a szívem, mint a varázslás, ebben biztos vagyok. De addig is, felhajtom a kávét, ha már így győzköd.
- Pukwudgie - motyogom aztán megnyalom az ajkaimat, mert azok még kávé ízűek és eljátszom a piercinggel a nyelvemben egy picit - Várom a kéréseket - nem mintha sok mindent tudnék csinálni, amit ő nem... Neki ugye működik a varázspálca a kezében. De biztos van valami, amiben jobb vagyok még így is.
- Oh! Az jó... Szeretem az orosz irodalmat - bólogatok, ahogy a kedvenceiről kezd mesélni, aztán persze visszakapom a kérdést és széles mosolyra húzódik a szám. - Mark Twain, Egy jenki Arthur király udvarában - felelem gondolkodás nélkül, mert amióta nem tudok varázsolni csak még közelebbinek érzem a könyvet. - Meg van eredeti, első kiadásban. Nagyon vigyázok rá. - magyarázom, mert hát tényleg. Egy vagyon ér, de nekem annál is többet. - Írót én sem tudnék mondani... - mert túl sok van, de ezt nem teszem hozzá, - műfajt se... de a történelmi regények elég jól lekötnek. Meg mondjuk a krimik is. - döntöm el végül, aztán felpattanok.
- Tengerpart? - nézek rá lelkesen, mint egy ötéves, s remélem, tudja hogy ezt most komolyan gondolom. Bár az is igaz, én ígértem, hogy teljesítem a kívánságait vagy mi... de ha már felajánlotta... kár lenne kihagyni.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 13. 21:35
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 13. 22:07 Ugrás a poszthoz

Beni

Látom rajta, hogy nem ezt a választ várta, de komolyan hiszem, hogy jót lehetne itt aludni. S az érveim is teljesen helyénvalóak, ha jobban belegondol. De még kételkedik.
- Nem - megrázom a fejem, aztán sóhajtok egyet - de... a családomnak könyvesboltja volt... és kiskoromban szerettem ott elbújni a polcok között egy-egy érdekes könyvel, és volt hogy elaludtam - magyarázom neki, s biztos vagyok benne, hogy tudja, nem azért aludtam el, mert a könyv volt unalmas, hanem mert éjszakába nyúlóan faltam a betűket. - Meg egyébként is. Olyan megnyugtató, és csendes - megvonom a vállam. Ha tudnék rendesen aludni, lehet most is aludnék itt. De túl régóta küzdök insomniával ahhoz, hogy egyáltalán próbálkozzak.
- Jól van, jól van. Beszélgetünk - hagyom rá, mosolyogva és valóban leülök vele beszélgetni, főleg mert látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét. S lassan, de meg is nyílik. Az edictumot említi, s rögtön fel is ajánlom, hogy megkeresem a megfelelő számot. Így mondjuk fel kell állnunk és egy kicsit odébb menni, no de annyi gond legyen. Ő hamar megtalálja, hogy miről is beszél, én pedig először értetlenül bámulok az elém tolt cikkre, de aztán meglátom az ő arcát, és egy másik, túlságosan is ismerőset, és felszalad a szemöldököm. Egy pillanatra le is sápadok, mert mindenféle gondolatok futnak át a fejemen, de ezeket gyorsan száműzöm és a vonásaimat is rendezem.
- Hmm. Theon - mondom végül, s nem tűnik fel, de beharapom a számat. - Mivel zavart össze? - kérdezem lerakva az újságot, miután elolvasom a róluk szóló részt és közben intek neki, hogy menjünk vissza a korábbi helyünkre. - Mit csinált? - kérdezem komolyan lenézve a levitás fiúra, ahogy bosszankodva ledobja magát a székre. Nem hiszem, hogy egy csók, meg hogy követi ilyen gond lenne. Habár... De közben eszembe jutnak az én találkáim Theonnal és enyhe bűntudatom is lesz. Így csak leülök és várakozóan pillantok Benettre, belül őrlődve, nem is tudom miért. De rosszat sejtek.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 18. 10:27
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 14. 16:52 Ugrás a poszthoz

Mikhail

- Hmm. Jó. - bólogatok neki. Ez nem lesz gond. Legalábbis azt gondolom, mert pedagógiát tanulok és hiszem, hogy meg fogom váltani az oktatás világát, ha egyszer megkapom a diplomámat. Vagy még előtte. Meglátjuk.
Aztán az illúziómágián át a könyvekre terelődik a szó. Szeretem a művet, amit említ és az orosz irodalmat is, így erről később biztosan tudunk beszélgetni.
- Komolyan - bólintok nagy mosollyal, mert bár nem szeretek arra emlékezni, hogy honnan jött a könyv, attól még közel áll hozzám, sosem válnék meg tőle. - Meg is foghatod. Le van védve, nem lesz baja attól hogy hozzáérsz. Különben nem lenne belőle semmi, annyit olvasom - magyarázom mosolyogva, mert bizony, tettem én rá mindenféle, hivatalosan nem létező varázsigét, miután rendbe hoztam és valószínűleg mindenki hamisítványnak nézné, mert annyira jó állapotban van. De nem. Csak megtettem mindent, amit tudtam, amikor még tudtam. Büszke is vagyok rá.
De aztán eszembe jut hogy illúziót ígért én meg kihasználom, s ahogy megemlítem, ha csodálkozva is, de megteszi, amit kérek. Aztán gyorsan meg is bánom, és becsukom a szemeimet, ahogy a napfény képe enyhén megvakít.
- Uuuuh várj, nincs nálam napszemüveg! - állapítom meg végigtapogatva a zsebeimet, de persze azt a kabátom zsebében hagytam, mert idebent ritkán kell. Eltakarom a karommal a szemeimet, így kreálva árnyékot a bántó világosságnak. Nem is érte, hogy miért nem jutott eszembe előbb, hogy egy illúzió nap, pont annyira zavaró lehet, mint a valódi. Na nem baj. Az ellenzőm, a kezem, jól működik, és ahogy teljesebbé válik a kép, és megszokja a szemem az új fényviszonyokat, úgy szélesedik ki az arcomon a mosoly. Ha a kávé miatt azt hittem, hogy egy ötévessel vetekedem, akkor most még annál is rosszabb vagyok. De nagyon tetszik a dolog. Az érzés, ahogy a homok a lábujjaim közé fut. Tudom, hogy nem igazi, de annak tűnik, s bár mosolygok, beharapom a számat, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Nem volt ez jó ötlet. Nem akarok sírni, pedig szeretnék. Szép illúzió, egy élmény, amitől egy életre elvágtam magam.
- Szép - állapítom meg, miközben felállok. Nyelek egy nagyot, meg veszek egy mély levegőt, közben pedig körbenézek. A pálmafák felé lépek, aztán a hullámzó víz felé lépek. Aztán megrázom a fejem. Egész biztos, hogy mazochista vagyok. Elnyomom a fojtogató érzést, a kezeimet a zsebembe süllyesztem, hogy ne látszódjon, ahogy ökölbe szorítom őket küzdve az érzéseimmel. Lehunyom a szemeimet, s egy percig hallgatom a hullámok hangját. Ennyi maradt. Hallgathatom.
- Köszönöm - nyitom ki a szemeimet és fordulok Mikhail felé. S bár hálás a mosolyom a bennem lévő szomorúságot valószínűleg ez sem tünteti el az arcomról.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 15. 13:39 Ugrás a poszthoz

Martin

Megfordul a fejemben, hogy még mindig azt hiszi, valami bugyuta boltos vagyok, ami azért fájó is lehetne. De elvetem a gondolatot, és a kis színjátékra fókuszálok, amit felvezet nekem. Mert elég hamar rájövök, hogy nem emiatt a tároló miatt jött, bár meg kell mondanom őszintén, történelmi szempontból is roppant érdekes lenne egy ilyen, s bár egész biztos nem használnám, most hogy mondta... Lehet beszerzek egyet. Csak mert menő. Mert értékes... na meg... visszacsalogathatnám vele ide.
Nem tehetek róla de a rosszat hozza ki belőlem, és élvezettel figyelem, ahogy ingerült lesz, s talán zavarba is jön.
- Bármikor - válaszolom ismét szemtelenül, hiszen semmit sem segítettem. Tudnék persze, de nem győzött meg eléggé, hogy szeretné. Aztán mondjuk fordul a kocka, mert bár a bolttal kapcsolatos kérdése nevetésre késztet, az ahogy válaszol... Nos az kissé meglep.
- Hmm.. akkor... - elgondolkodom, hogy mi illene hozzá, de mivel folytatja, és ismét ezt a véredényt említi, ráállok a dologra. - Igen? Akkor egy hét múlva ha visszajön boldoggá teszem - felelem mosolyogva, mert egy hét biztos kell, hogy beszerezzek egy ilyet. Az más kérdés, hogy mennyire lesz legális a dolog. Viszont valamilyen furcsa okból kifolyólag szeretném, ha visszajönne.
- Addig esetleg egy vászon és egy kis akvarell? - érdeklődöm, mert hát nem lenne jó, ha elunná a várakozást és ki tudja, talán jót is tenne neki, egy kis alkotói szabadság. Bár feltételezem fogalma sincs, hogyan kell az akvarellel bánni, de adok mellé tippeket ha szeretné.
Végül viszont tényleg rátér a lényegre, ami megint csak meglep. Főleg, hogy ő magam javasolja a tegeződést. Fel is húzom a szemöldököm. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar ilyen "közel" kerülünk egymáshoz.
- Ki találhattam volna... - bólogatok - de tudod... furcsa mód, ezt még soha senki nem kérdezte meg - felelem még mindig a meglepettségtől. Mert így igaz. Az emberek megkérdezik, hogy miért akartam az lenni, vagy hogy lettem az. Megkérdezik, hogy mennyi vérre van szükségem, és ilyesmik. De hogy milyen érzés... Az nem érdekli őket. Vagy csak nem merik ezt kérdezni? Nem tudom.
-  Szar - felelem végül tömören, aztán megvonom a vállam - De nem akarlak untatni a részletekkel. Szerintem ha megpróbálkoznál az akvarellel jobban jársz - terelem ezúttal én a témát, mert bár őszinte választ adtam, ha ki kéne fejtenem, azzal túl sok mindent mondanék el magamról, amit viszont egyelőre nem szeretnék.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 16. 00:56 Ugrás a poszthoz

Martin

Elhúzom a számat, amiért azt hiszi a pénze miatt szereznék be egy ilyet. Pedig mondtam, hogy a boldogsága érdekel. Sóhajtok egyet, aztán elengedem a dolgot. Nyilván gazdag. Nyilván az a fajta gazdag, aki felvág azzal, hogy gazdag.
- Megtarthatja a pénzét - felelem végül, kissé talán csalódottan - és ha tényleg sikerül egyet beszerezni - sima ügy - akkor ön lesz az első, aki megtudja - toldom hozzá, aztán inkább az alkotás felé próbálom terelni. Sokkal jobban járna vele. Mindenki. Vagy lehet csak én gondolkodom így, de nekem kifejezetten terápiás... Na jó, a sírva fakadok festéskor, nem biztos, hogy ez a kategória, de nem kell róla senkinek sem tudnia.
- Ahhoz, hogy alkoss, nem kell művészléleknek lenned - közlöm vele könnyedebben, főleg, ha már megengedte, hogy tegezzem. Valahol fura ez a hirtelen váltás a hangulatban, de kifejezetten jobban tetszik, és egészen kellemes embernek tűnik. - A tehetség nézőpont kérdése, van aki szerint van hozzá tehetségem... én szimplán csak szerettem csinálni. A boltot pedig még kamaszként terveztem el - és itt leharapom a nyelvem, mert nem akarok magamról beszélni. Nem túl sokat. Elvégre akárhogy is lett hirtelen kellemes személyiség, nem tudhatom, nincs-e valami hátsó szándéka. Épp ezért mondom azt is, hogy nem akarom a damfírsággal untatni.
- Nem pofátlan. Mármint nem pofátlanabb, mint a... és mennyi vért iszol? Meg fogsz enni? Meg nem is tudom... Ja igen, a kedvencem az a "miért akartál félvámpír lenni"? Mert hát nyilván az ember önként és dalolva lesz az, ami... - felelem és kicsit talán bele is lovalom magam a témába. Biztos kicseng a hangomból, hogy nem vagyok elragadtatva a kérdésektől, amiket általában kapok. - De amúgy, nem... nem tudják sokan. Nem mintha nem lenne egyszerű kikövetkeztetni.
Vállat vonok. Én nem szoktam terjeszteni, de ha valaki rákérdez, akkor nem tagadom le. Eddig eljutottam már. Valamennyire el is fogadtam. Nem teljesen, ezzel csak hitegetem magam, meg a környezetem.
- Miért érdekel? - kérdezem meg, mert engem például sosem érdekelt az ilyesmi. valószínűleg mert korábban is úgy gondoltam, hogy átkozott lehet az, akivel ilyesmi történik, és ijesztett. Találkoztam egy-két emberrel, aki szeretett volna vámpírrá válni, vagy vérfarkassá, de azok szerintem igazi pszichiátriai esetek, nem úgy mint én. Szóval megfordul a fejemben, hogy talán őt is emiatt érdekli, ha igen, akkor lebeszélem. Akkor elmondom az összes hátrányát, a kevéske előnyt elhallgatva. Az akvarellek pedig megvárnak.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 16. 01:01
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 16. 22:02 Ugrás a poszthoz

Martin

- Vagy küldje el valami alapítványnak - javaslom, ha meg akar válni a pénzétől tegye valami értelmes módon. Én is azt csinálom. Csak nem kötöm az orrára, de a bevételem az nem az én számlámra íródik, hanem mindenféle művészetis ösztöndíjakra, meg beteg gyerekek támogatására. De egy ilyen edényt nem  adhatok el a boltomban. Nem ezzel foglalkozom. Szóval nem is fogadhatok el érte pénzt. A kérdésre, pedig hogy miért tenném, elmosolyodom.
- Azt mondta boldoggá tenné - válaszolom, mert az hogy szeretném ha visszajönne, lehet túl korai, és egyébként sem tudom miért szeretném, szóval majd ha rájöttem, akkor talán elmesélem neki. De lehet megijedne. - Nem mintha elhinném, hogy ez kell a boldogságához... De egy próbát megér - magyarázom nem teljesen értve saját magam. Jó mindig is naivan, mindenki kedvében próbáltam járni, meg segíteni. Meg ott volt a mosoly projekt, amit sosem fejeztem be... de lehet újra neki kéne állni. Hmm. Meggondolandó.
Nem tűnik úgy, hogy érti mit gondolok. Szerintem az alkotás egy kikapcsolódási forma. Nem feltétlenül kell mutogatni, vagy mások elé kiállítani. Persze én szerettem volna kiállítást, de amióta nem mozognak a képeim, annyira nem buli a dolog. Vagyis, nyilván a mulgik között elmenne még, de nem ahhoz vagyok szokva, és idő kell, amíg ezt el tudom fogadni.
- Hátul - biccentek a fejemmel a raktár részleg felé, ha referenciát akar, ott van egy két kép. Némelyik befejezetlen, mert... mert festés közben jöttem rá, hogy nem fog menni. Mert belőlem kiveszett a varázslat. Kellemetlen. De azért van egy-kettő jobb is. Na meg ott van egy kép Beckyről, de őt inkább nem mutogatom, egyébként sem bírom elviselni, amikor magyaráz.
- Soha - húzom el a számat, miközben a könyvemet megfordítva a pultra helyezem, és felállok, hogy közelebb menjek Martinhoz és megnézzem, mit nézett ki magának. Lepillantok a könyvre, aztán megcsóválom a fejem. Egy másikért nyúlok, és a kezében levőt elveszem - Ez sokkal jobb - nyújtom át azt, amelyiket én választottam, s ha elsőre nem is tűnik jobbnak, remélem, hogy hisz nekem, s amikor belelapoz látja majd, mire is gondolok.
- Hmm. És te észrevetted volna, ha nem nézel ki a minisztériumi nyilvántartásból? - állok meg a polcnak támaszkodva, ismét összefűzve a karjaimat a mellkasomon, oldalra döntött fejjel. - Időnként meglepnek az emberek. Olyanok, akikről a legkevésbé feltételezném rögtön levágják. Mások, meg, azt hiszem, azt gondolják, hogy van más magyarázat. - Elnézek az ajtó felé, aztán visszapillantok a férfira magam mellett - Szóval én vagyok az új állatkerti látványosság? - mert nem tudom mit ért az alatt, hogy ilyen a természete. De nincs bennem semmi gúny már. Inkább egy fajta szomorúság. A mosoly persze ott van az arcomon, de nem a korábbi vidámság sugárzik belőle.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 16. 22:02
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 17. 21:50 Ugrás a poszthoz

Theon, My Valentine Love
this is strictly a joke


Felhúzott szemöldökkel figyelem, ahogy feldobja a lábait az asztalra. Ezek szerint illemet sem tanítottak szegénynek. Vagy csak azt hiszi, hogy ez menő? Ha utóbbi eléggé félre van informálva. De végül csak mosolyogva megcsóválom a fejem és nem törődöm vele. Engem speciel nem zavar, amíg nem büdös a lába, de egyelőre nem lépett kutyaszarba, szóval nincs gond.
Ahogy beszélgetni kezdünk, lekerülnek a lábai, valószínűleg annyira mégsem kényelmes, aztán még az édességeimet is elveszi. Na szép. De ráhagyom. Az az egy szerencséje, hogy amióta félvámpír vagyok, jobban ízlenek a sós dolgok.
- Álmodban - nevetek fel ahogy magát bűbáj professzornak kiáltja ki. Nem ő az egyetlen, aki hall ezt azt. Egy könyvtárban elég sokan megfordulnak és bizony mondanak is sok mindent, amikor azt hiszik nincs ott senki. Így speciel pont tudom, hogy Theon nem jeleskedik annyira a mágiában, mint azt nyilván szeretné. Bár nem tudom szeretné-e. Nem hiszem, hogy ezt kompenzálja az extrém dolgaival.
Közben rendelünk és ismételten csak megcsóválom a fejem, hogy a vega pizzám mellé ő az összes húsost kéri. Az aranyon, amit meg lecsap mellé, csak pislogok. Én azt hittem ingyen kajálunk. Ez jött le a licites dologból. Na mindegy. Ha Theon fizetni akar, élvezze. Én nem szólok bele.
- Nem, mintha titok lenne - vonom meg a vállam, mert nem szeretem, ha zsarolni próbálnak, már pedig határozottan úgy tűnik, hogy ő szeretne valamit, a hallgatásáért cserébe. De ez nem így működik - Nem hirdetem, de ha valaki rákérdezne, nem tagadnám le - pontosítok a dolgon. Igaz eleinte mondtam olyasmiket, hogy nap allergia és hasonlók, de igyekszem nem hazudni, mert az nem kelt jó benyomást, és később több galibát okoz. - Kár, hogy a többség úgy gondolja a hátam mögött kell ezt megvitatni - Mert tényleg az. Még ha nem is szeretném nagy dobra verni, ha már beszélnek róla, tehetnék nyíltan. Így az esetleges félreértéseket is tisztázhatnám. Na de, jó tudni, hogy beszélnek erről. A kövi tanévet, majd ennek fényében kezdem. - De mesélj, mivel szeretnéd, hogy elhallgattassalak? - hajolok én is közelebb, miután elveszem a narancslevem a felszolgálótól. Nem iszom bele egyelőre, megvárom míg megérkezik a pizza is, addig pedig várom a választ Theontól. Aztán meglátjuk, hogy megkapja-e, amit szeretne. Mondjuk az, hogy zsarolni próbál, továbbra sem tetszik.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 17. 23:09 Ugrás a poszthoz

Martin

Nem értem miért nevet. Vagy röhög... mert ez nem nevetés. Mi rossz van abban, hogy azt javaslom másokat segítsen? Az egy nemes gesztus lenne, és ilyesmin röhögni az inkább nem is tudom. Nem akarom minősíteni. Inkább úgy állok hozzá, hogy boldogtalan és nem tudja mit csináljon a pénzével. Eleinte én sem tudtam. Most se vagyok biztos benne, hogy azt csinálom, amit kéne, de mivel még mindig több számjegyből áll a számlámon lévő összeg, mint amit meg tudok számolni, nem aggódom.
Ígérek, és tudom, hogy Kwon meg fog nyúzni, és ezúttal nehezen fogom kiengesztelni, de meg fogja szerezni, amit kérek. Akkor pedig Martin visszajön, és örülhet. Ha nem is sokáig, egy kicsit talán. Remélem.
Zavarba jön a válaszomtól, hogy mert boldoggá szeretném tenni. Na igen. Ez egy fura szokás. De mit tehetnék? Ilyen vagyok, örökké próbálkozom. Szeretem, ha az emberek körülöttem vidámak. Talán mert emlékeztetnek arra az időre, amikor én is önfeledt, gondtalan és boldog voltam. A múltra, a jövőre, amiről álmodtam és sosem lesz az enyém. Szentimentális, vén hülyeként fogok meghalni. Ez már biztos.
- Köszönöm - válaszolom, mert nem igazán tudom erre mit lehetne mondani, de szükségét érzem, hogy mondjak valamit. Már-már tartanék tőle, hogy beáll a csend, de szerencsére kérdez, s bár nem a kedvenc témám, azért tudok rá válaszolni.
- Nem egészen... örököltem - felelem, mert az anyagi része az nem saját erős, márpedig az a legfontosabb. Sajnos. A többi persze mind saját ötlet, elképzelés és szervezés. De nem hazudok neki. A pénzt nem magamtól kerestem meg rá. Tettem pár drasztikus lépést, hogy hozzájussak, ez igaz. De hiszem, hogy szükség esetén feltalálnám magam és meglennék az örökségem nélkül is. Épp csak, kényelmesebb így. Ahogy az is kényelmesebb, ha mellé lépek és nem a pultból beszélek. Könyvet is jobban tudok neki ajánlani, s viszonylag jól is fogadja a felkínált művet. Mosolyogva figyelem, ahogy nézegetni kezdi. Az összeérő ujjaknak nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, velem ez naponta többször előfordul, mondhatni normális.
- Ah... ki kéne raknom egy táblát nagybetűkkel, mert túl sok a pletyka rólam - sóhajtok fel, miközben felé fordulok és a kezeimet az egyik polcra rakom, hogy aztán az állam is ráhelyezzem a kézfejeimre. Ahogy pedig Martint figyelem, meg kell állapítanom, hogy az eddigi határozottság után, a mostani bizonytalansága kifejezetten aranyos. Megmosolyogtat, s bár nem szeretek kiállítási tárgy lenni, mégis elhiszem neki, hogy ennél többről van szó.
- Miért bonyolult? Elmondod? - kérdezem félre döntött fejjel, mert tényleg nem értem. Persze nem leszek erőszakos. Ha nem akar róla beszélni, nekem az is rendben van. Kíváncsi maradok majd. De az sosem baj.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 18. 12:16 Ugrás a poszthoz

Beni

Elmosolyodom, ahogy aranyosnak titulál. Régebben zavartak az ilyen megjegyzések, de rájöttem, hogy nem gáz, ha valaki aranyos, vagy cuki. Ezek pozitív jelzők, és valóban, egész biztos, hogy aranyos kis srác voltam.
- Mindent - felelem könnyedén, mert tényleg nem voltam válogatós, ha azt is mondták, hogy valami nem nekem való, akkor is elolvastam. Muszáj volt, ha már festeni nem engedtek, legalább a könyvekhez menekülhettem. Azt pedig sosem tiltották, bár furcsállták, hogy ennyire szeretem, de könyvesbolt tulajként nem mondhattak nemet az olvasásra. Talán ez a kis beszélgetés segít neki hogy egy kicsit megnyíljon, és el is kezd beszélni, még ha nem is úgy, mint várnám.
Kikeressük az edictumot, és a rövid kis cikket elolvasva rossz érzésem támad. A karácsonyi bált említi az meg nem volt most... én már többször találkoztam azóta Theonnal. A kérdésére elhúzom a számat. Mit kéne erre válaszolnom?
- Ühüm... - bólintok végül, aztán arra jutok, hogy jobb ha nem titkolózom túl sokat, mert előbb utóbb úgyis megtudná, akkor pedig biztos, hogy megharagudna.
- Futólag ismerem... elvittem pizzázni Valentin-napon - a többit meg inkább nem mesélem el. Bár ha ismeri Theont könnyedén összerakhatja a képet. Nekem is van sejtésem, hogy mit akarhat tőle a szőke rellonos, de azt nem értem, hogy miért próbálkozik, ha Beni, nem akarja. Az pedig, hogy ez a fiú most itt reszket, minden csak jó nem.
- Ne áruld be. Vedd úgy, hogy nem dolgozom itt. Csak... vagyok valaki, aki meghallgat - próbálom megnyugtatni, mert úgy látszik, attól is tart, hogy bajba keveri Theont. Na de... én biztos nem fogok a nyakára járni, és megbüntetni, elvégre nem vagyok hülye, simán ki is rakhatnak a suliból, ha Theon úgy dönt... Ahogy pedig könnyek jelennek meg Beni szemében már nem is tudom, hogy mi lenne a helyes. Legszívesebben megölelném, hogy megnyugtassam, nincs semmi baj, de vajon elhiszi-e nekem.
- Elmondhatod, de ha nem az se baj. Viszont ha valami olyat csinál, ami neked rossz, az nem oké. Ugye tudod? - mondom végül, némi gondolkodás után a jobb vállára téve a bal kezem. Vigasztalásnak szánom a gyengéd szorítást, remélem ezt ő is érzi.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 21. 00:42 Ugrás a poszthoz

Martin

Szívesen. Ezt feleli nekem meg az jut eszembe, hogy mennyire érdekes ez a beszélgetés, hogy hány fordulatot vett rövid idő alatt a társalgásunk. Nem számoltam, nem is tudnám megszámolni. De érdekes, és emiatt csak kíváncsibbá tesz. Persze látom rajta, hogy most épp leír, mert örököltem, de hát nem tudja, hogy ez mit jelent valójában. Nekem egy ellopott élet részleges visszaszerzését. Az elveszett éveimet nem adja ugyan vissza, de kicsit talán kárpótol, hogy nem kell nélkülöznöm, hogy nincs megkötve a kezem, mint egész gyerekkoromban. Ráhagyom. Nem kell tudnia. Én sem tudom a jótékonykodással mi baja.
- Lehet. De a nagyvárost még jobban utálom - célzok arra, hogy egy zsúfoltabb helyen könnyebben el lehet vegyülni, nem érdekled az embereket és az sem feltétlenül jó. Inkább csak az zavar, hogy bár láthatóan érdeklek mindenkit kevesen vannak, akik tényleg meg is környékeznek és személyesen teszik fel a kérdéseiket. - Hmm. Értékelem - egy flegma mosoly ül ki az arcomra ahogy folytatom - Jobban értékeltem volna a felvezető maszlag nélkül. De már mindegy - elengedtem. Edényt is kap. Mert bár biztos vagyok benne, hogy nem amiatt jött, azt is sejtem, hogy valóban érdekelné egy ilyen. Mondjuk ha annyi pénze van, akkor nem tudom miért nem ő szerzi be. Lehet mert a minisztérium nem nézné jó szemmel? Na mindegy. Nem az én gondom. Én megszerezem, ő meg örül majd. És én is, mert mosolyogni fog. Remélhetőleg őszintén. Talán csodálattal. Hozok is magammal egy kamerát legközelebbre, hogy lefotózzam.
Hamar lesz ingerlékeny. Egy újabb megállapítás, de nem hátrálok, csak nézem tovább várakozóan, s talán ezért, talán másért, de végül megnyugszik és válaszol.
- Ez érdekesen hangzik. Ajánlhatok pár könyvet? - mosolygok rá, hiszen végre olyan témánál tartunk, amit én is szeretek. Könyvek és történelem. Még ha tárgyak, ereklyék is. Mégis régi időkből származnak és így engem is kíváncsivá tesznek.
- Pedig azt gondolnám, hogy Drakula miatt a román és magyar írások vannak többségben - mondom elgondolkodva, de aztán az is eszembe jut, hogy tulajdonképpen én sem találtam annyi szakirodalmat annak idején a kórról, amivel sújtva vagyok - Kínaiul elég jó források vannak. Meg pár orosz szövegbe is belefutottam anno, amik meglepően részletesek voltak... - mesélem el, és el is lököm magam a polctól, és mászkálni kezdek fel-alá, magamban sorra véve minden lehetséges könyvet. Bal kezemmel felkapok egy ceruzát, a jobbal meg egy papírlapot és el kezdem írni a címeket is. Felkapok egy kisebb clipboardot is, így séta közben is könnyen tudok írni. Hamar összegyűlik tíz-tizenöt cím. - Tessék. Ezekkel kezdj - nyújtom át a listát Martinnak, a clipboardot a hasamnak támasztva, vidám mosollyal. Az eszembe sem jut, hogy a kínai írásjelek talán nem lesznek egyértelműek. Az orosz címeknek meg az angol megfelelőjét írtam, mert azokat én is fordításban olvastam.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 21. 14:09 Ugrás a poszthoz

Theon, My Valentine Love
this is strictly a joke


Nem tudok kiigazodni a fiún. Nem mintha kéne. De reméltem, hogy azért megértem. Van ez a kis hang, ami azt súgja, hogy a bevállalós, nagyképű maszk mögött egy érzékeny kisfiú bujkál. Aztán lehet, hogy óriásit tévedek... de végül is van időm kideríteni. Addig meg, szórakozunk. Mert... mert megtehetem, és feltételezem ő is élvezi, különben nem próbálkozna ennyire azzal, hogy felhúzzon, vagy nem is tudom mire megy ki a játék. De kevés ahhoz, amit szeretne. Vagy csak én vagyok sokkal tapasztaltabb? Mindegy. Maradok az eddigi taktikánál, és szépen belemegyek a kis játékba.
- Bármit fel tudnék ajánlani. De nem biztos, hogy akarom... Szóval mesélj, és meglátom, hogy jó üzlet-e az nekem - farkasszemet nézek vele, és nagyon halkan válaszolok, hogy csak ő halhassa. A szempárbajnak aztán az érkező pincér vet véget, ahogy elénk rakja a pizzákat.
- Végre! - pillantok le boldogan a pizzáimra, és rögtön el is veszek egy szeletet az előttem heverő gombás-zöldséges finomságból. - Hmm... - emelem tekintetem a srácra, ahogy kérdez, aztán lenyelem a falatot, amit eddig majszoltam és megnyalom a számat is. - Mi a jó a húsban? - dobom vissza a kérdést, mert hát nem értem. Nyilván más az ízlésünk. Én nem szeretem a húst, ő nem szereti a zöldségeket. Na bumm.
- Te meg nyilván azért vagy barom, mert túl sokat ettél már - forgatom meg a szeme, ahogy fűnyírónak titulál. Aztán átnyúlok az asztalon és elveszek egy szeletet a kolbászos pizzájából, megszagolom aztán bólogatok párat - oké. Ez lehet jó - vallom meg őszintén, mert az illata alapján nem olyan émelyítő, aztán bele is harapok. Hosszasan rágom, elemzem magamban az ízét. Aztán leteszem a szeletet vissza oda ahonnan elvettem - Tévedtem. A friss vér jobb - azzal megvonom a vállam és folytatom a saját zöldséges finomságom fogyasztását.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 21. 14:54 Ugrás a poszthoz

Beni

Nem ezt a választ várta? Nem tudom mit mondhatnék. Tényleg annyi mindent olvastam... Azt lehetett, mást nem nagyon. Szóval ami könyv a kezembe akadt azt elolvastam.
- Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában - felelem a kedvencre, mert ez a könyv az örök kedvencem, hiába olvastam már ezerszer is. Mindig újra nevetek és sírok a karakterekkel, és ezt még be is merem vallani férfiasan. Gyermekkorom legszebb pillanatait hozta ez a könyv. Ennek köszönhetően tudok nap mint nap tovább élni ebben a világban, úgy hogy én nem tudok varázsolni. - Most is ez a kedvencem, hiába tudom fejből - nevetem el magam, mert azért nem árt tisztázni, hogy nem múlt idős a dolog. Valószínűleg ma este is bele fogok olvasni, ha hazamegyek, ahogy minden este. De ez most lényegtelen. Főleg mert túlságosan is bűntudatom támad, hogy Beninek tetszik Theon én meg... áh nem gondolok rá.
- Mert más nem tette volna meg - válaszolom és ezt legalább őszintén ki tudom mondani. Mert bármennyire is szeretné a szőke azt hinni, hogy mindenki őt akarja, az igazság az, hogy senki sem vágyik rá. Vagyis... mint a mellékelt ábra mutatja Beni szeretné őt. Szegény fiú, nagyon nem a megfelelő emberbe esett bele. Nem mintha nekem posztom lenne ebbe beleszólni, de megesik rajta a szívem - Legalábbis azt gondoltam - toldom hozzá, mert lehet Beni mégis elvitte volna. De nem emlékszem, hogy láttam volna őt arra. És amúgy is nevetségesen alacsony áron kaptam meg Theont, az én licitem volt a legalacsonyabb mind közül. De Beni miatt jobban aggódom. Tényleg zaklatottnak tűnik, és hiába tudom felnőttként bölcsen felmérni, hogy rossz emberre bízta magát Theonban, ettől neki nem lesz jobb. Régebben én is elkövettem volna ugyanezt a hibát, így megértem, és szeretnék neki segíteni is.
- Úgy - hagyom rá, bár nem vagyok pszichológus, nem fogok semmit sem tenni, ami neki vagy Theonnak rosszul végződne. Max elbeszélgetni tudok a rellonossal, hogy próbáljon kevesebb szívet összetörni a viselkedésével. Úgysem hallgat majd rám.
Figyelmesen hallgatom Benit, vele szemben ülve, bár nem beszél túl sokat. DE bólintok. Titok. Értem. Nem beszélünk róla. Alapból sem terveztem.
- És miért játszotta meg magát? - kérdezem végül, mert bár sok mindent hallottam már Theonról, de nem hallottam még olyat, hogy valakinek sokáig tette volna a szépet, ha visszautasították. Így ez kicsit kilóg a könyvtárban hallott történetekből. Én meg ugye más történet vagyok. Mert köztünk kimondatlanul is ott volt, hogy csak szex és más semmi. - Neked tetszik? - teszek fel egy újabb kérdést, próbálva nyugalmat és megértést sugározni Beni felé, de azt is érzem, hogy a válasza miatt csak erősebb lesz majd bennem a bűntudat.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 21. 20:57 Ugrás a poszthoz

Martin

- Ha ez boldoggá tesz. Legyen. Nem volt rossz... - kis híján szívinfarktust kaptam, annyira jó volt. De nem fogom az orrára kötni, mert akkor még eszébe jutna, hogy rákérdezzen, mi okom van nekem tartani bárkitől is. És köszönöm szépen, nem áll szándékomban kifejteni egy idegennek a múltam sötét titkait. Viszont azt is tudom magamról, hogy ha elkezdek magamról beszélni, akkor túl könnyedén adok ki magamról túl sok információt. Szóval ha lehet, kerülöm az ilyesmit, aztán mindig belesülök, hiába vagyok állítólag nagyon okos.
- Hogy érted? - pillantok rá kérdőn, ahogy azt kérdezi mennyi mindenhez értek. Nem értem a kérdést, hiszen csak könyvet akarok ajánlani. Aztán kapcsolok, hogy talán nem tudja, hogy nem csak ez a kis boltom van, de könyvtáros is vagyok, sőt nem sokára tanár is.
- Történész vagyok, és könyvtáros a Bagolykőben. Most fejezem be a pedagógiát, aztán mágiatörit fogok tanítani a kölköknek. Beszélek pár nyelvet és van egy könyvesboltom is. Koreában - Vázolom végül a lényegesebb infókat, és így talán a kérdésére is megkapja a választ. Közben pedig le is írom a címeket, amik hirtelen eszembe jutnak.
- Igaz. Mindig elfelejtem, hogy ez így működik... - megcsóválom a fejem. Ha Kwont ráállítanám beszerezné neki az összes magyar iratot, de nem fárasztom ezzel is. Amúgy is mérges lesz rám, hogy már megint zaklatom. Na de, a testvéri szeretet határtalan, úgyis megteszi majd.
Amikor befejezem az írást átnyújtom a lapot és várakozóan figyelem. A zavart, ami megjelenik rajta nem tudom hova tenni, addig amíg a kínait nem említi.
- Oh bocs. - Kapom ki a kezéből a papírt, majd a telefonomért nyúlok a nadrág zsebembe, hogy van-e a könyveknek angol változata. - Te... nem tudsz kínaiul? - kérdezem kissé bizonytalanul, mert hát éppenséggel tudhatna. A négy címből csak egyet találok meg angolul ennek az adatait a kínai mellé vésem - Ezek még nincsenek lefordítva... vagyis... utána nézhetek, de nem hiszem. Egyébként nem vagyok jó én se. De egy jó fordító bűbáj csodákra képes - válaszolom a végén egy mosollyal. Bár nem hiszem, hogy ismer olyan fordító bűbájt, ami kínairól fordít neki, én meg csak a családom által fejlesztetteket tudom.
- Mit? Egy pár könyv címet? Miért kell ezt meghálálni? - pislogok rá meglepetten, mert mindjárt ő hoz engem zavarba. Mondjuk vannak ötleteim. De nem hiszem, hogy díjazná őket. - Öhm... próbáld meg az akvarellt - mondom végül és a papír és a korábbi könyv mellé, a kezébe nyomok még egy doboz ceruzát és egy vázlatfüzetet, amin gyakorolhat. Remélem ez elég lesz neki, hogy meghálálja. Már ha ragaszkodik hozzá. Nekem nem fontos.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 22. 11:03 Ugrás a poszthoz

Martin

Nem értem mire megy ki a dolog, de igyekszem röviden és tömören megadni neki az információt, amit keres. Legalábbis feltételezem, hogy keres. Nekem ezek csak üres szavak. Ezek nélkül is én lennék én, de valahogy úgy érzem, neki ez fontos. Talán ebben méri fel az emberek értékét. Szomorú. Mármint, nyilván van benne valami, de van, akinek csak szimplán korlátozottak a lehetőségei. Nem mindenki nő fel olyan elkényeztetett világban, mint ami nekem is jutott, még ha én el is intéztem magamnak elég hamar, hogy ne élvezhessem minden lehetőségét.
- Köszönöm - húzom el a számat, aztán egy sóhaj után hozzá teszem, nem azért, hogy lenyűgözzem, hanem mert eszembe juttatta és kikívánkozik - Nem ez volt az eredeti tervem amúgy. De mágia nélkül korlátozottak a lehetőségeim - Persze a töri maradt volna, mert azt kis srác korom óta imádtam, de azt hiszem az ereklyekutatás sokkal izgibb lett volna. Vagy mondjuk a bűbájfejlesztés, csak mert elég jó saját varázslataim voltak. Mondjuk azokat még szabadalmaztathatom. Majd meglátom. - Valóban? Az érdekes lehet - pillantok fel rá, és most kicsit irigykedem is, mert ő ugye tud varázsolni, s tanulhat, amit csak akar. - Valószínűleg nekem is azt kéne. Fárasztó a hopphálózattal utazgatni - Na meg a napfényt is elkerülhetném, de szükségem van arra, hogy találkozzak emberekkel, hogy társaságban legyek, különben túlságosan bedepizek.
- Amúgy akkor évfolyamtársak is vagyunk - állapítom meg nevetve, mert jelenleg én is a harmadik évemet fejezem be, és majd jön a gyakorlat, de azt remélhetőleg már fizetett állásban töltöm.
A lejegyzett címeket átadom, és így kerül szóba a kínai nyelv. Amivel állítólag már foglalkozott is.
- Oh tényleg? Melyikekkel? - kérdezem, aztán közelebb lépek, hogy elmagyarázzam neki a papírra felírt címeket - Ezek mondjuk mind hagyományos kínai írások, szóval nem éppen egyszerűek... - aztán az utolsó kettő kínaira mutatok - ezek már egyszerűsítettek. Ezt még el tudom olvasni - magyarázom. Persze felismerni felismernék ezt az a hagyományosból is, de nem kezdenék bele a könyvekbe csak úgy. Mindegy. Ráhagyom, majd megoldja. Biztos ért hozzá, hogyan fordítsa le. Ha meg nem... nos, akkor így járt.
A hálálkodását nem nagyon tudom hova tenni. Szerintem igazán apróság, pár könyv ajánlása, de persze ajánlok neki egy kis festést-rajzolást, hátha megjön az alkotói kedve.
- 1 knút? - kérdezem mert azt sem értem fizetni miért akar. Mármint nyilván nem volt még itt, nem ismer, nem tudja, hogy ingyen szoktam osztogatni, ha éppen olyan kedvem van, meg mert fogalmam sincs a számokról. - A ház ajándéka, alkoss valami szépet és boldog leszek - felelem inkább egy mosollyal, visszautalva arra, hogy ő itt a boldogságáról mesélt. Hát legyen ez a fizetsége, hogy engem kell cserébe boldoggá tennie. Szerintem jó deal.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 23. 21:13 Ugrás a poszthoz

Beni

- Oh több is van. Elég sok, különböző feldolgozást készítettek, van amelyik el is rugaszkodik nagyon a könyvtől, de még amik követik hűen azok sem adják vissza az élményt, amit olvasva nyújt - nekem legalábbis. De ebből talán ő is érzi, hogy tényleg ez a legkedvencebb könyvem. Amióta csak emlékszem. Hogy előtte volt-e más kedvencem azt nem tudom. De ez a könyv magával ragadott, az biztos.
Theon pedig... nos ő egy másik téma. Az pedig, hogy miért zavart volna, ha ő egyedül marad, megint csak egy jó kérdés. De erre legalább tudom a választ.
- Mert úgy gondolom, hogy valójában nagyon érzékeny és csak megjátssza magát - felelem Benettnek, mert bár nem sokat beszéltem Theonnal és nagyon szereti magát egy bizonyos stílusban feltüntetni, érzem hogy ez csak a felszín, ami alatt nagyon sok bizonytalanság lapul. - Nem tudom miért, de biztos vagyok benne, hogy szomorú lett volna - megvonom a vállam. Azt is tudom, hogy Theon nem akarná, hogy ezt mondjam róla. Nem illik bele az imidzsébe és biztos tagadna is. Ennél többet viszont nem mondok és Beni pillantását is kerülöm, mert nem tudnék hazudni, hogy csak ennyiről szólt a dolog. Még ha az alapvető motivációm ez is volt, mégis csak hagytam magam és engedtem bizonyos vágyaknak, ami valószínűleg elítélendő, még akkor is ha Theon maga ajánlotta fel.
Helyette inkább Benit kérdezem, hogy miért hiszi, hogy Theon őt zaklatja, de a válasz még engem is meglep. El is gondolkozom raja.
- Érdekes elmélet. De Theonnak nincs szüksége rá, hogy növelje az egóját. Nem így - megrázom a fejem. Nem vagyok pszichológus, se legilimentor. Előbbi mondjuk még lehetnék, de van elég gondom mások búja nélkül is. Viszont van tapasztalatom. Meg egy kevéske emberismeretem. S hiába gondolnak naivnak és hiszékenynek, csak mert szeretek jót feltételezni másokról, van amikor szimplán biztos az ember valamiben. Ez is ilyen.
- Nincs azzal baj, ha tetszik. Néha... hogy is mondjam? - nézek rá Benettre és azon gondolkozom, hogyan kéne jól megfogalmaznom ezt. - Lehet, hogy most kellemetlennek tartod... de hidd el, hogy ez meg fog változni. Nem szabad sürgetni, inkább fogadd el, hogy így van - nem tudom ez mennyire követhető. De nekem is könnyebb, amikor megpróbálom elfogadni az életem, úgy ahogy van. Olyankor lesz rossz, amikor elemezni próbálom, meg a miértekre találni a választ. Olyankor jönnek a kételyek és a rossz érzések. Míg a hétköznapokon csak van. S amíg nem ezzel foglalkozom, addig annyira nem is zavar.
- Tudom, hogy könnyű mondani. De elfogadni is könnyebb, mint küzdeni ellene. Ha egyszer elfogadod, hogy tetszik, akkor aludni is fogsz tudni. De tényleg - mosolygok rá, mert gondolom, hogy ez is közre játszik az álmatlanságában. Éjszakákon át agyal és rágódik valamin, amit úgysem tud megmagyarázni. Mert ki akarna valakire gondolni, aki bánt? Miért tetszik valaki, aki fájdalmat okozott? De ezekre nincs válasz, a szív néha fura.
- De, ha szeretnéd, tanítok neked pár trükköt, amivel fél pillanat alatt hatástalanítod. Például ha beszól, eltüntetheted a száját. Vagy ha hozzád akar érni eltörheted a kezét - kacsintok rá és felállok, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat. - Neked mi a kedvenc könyved? - kérdezem, mert az enyémet már kibeszéltük, neki meg szerintem jól jön egy másik téma.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 23. 21:41 Ugrás a poszthoz

Theon, My Valentine Love
this is strictly a joke


Megforgatom a szemeimet. Mondhatna valami újat, valamit, amire nem jöttem rá még a vízesésnél. De nem.
- Unalmas vagy -  közlöm vele a tényt, és egy pillanatnyi hatás szünet után hozzáteszem - ezt mindenki tudja. Még a falak is.- S bár farkas szemet akartam vele nézni a pillantásom az ujjára téved, amivel a haját böngyörgeti - Ezt pedig fejezd be. Nem áll jól - kérem, mert ha látná magát kívülről ő is kiábrándulna, nem csak én. Jó persze nem vagyok szerelmes, de nem hiszem, hogy lenne kedvem bármihez is egy sráccal, aki ezt csinálja. Még ha hosszú lenne a haja... de nem az - Szóval mesélj inkább, hogy akarod. Mire vágysz? - faggatom tovább, hátha hajlandó kifejteni. Amúgy is érdekes, hogy mi jár most a kamaszok fejében. Újat mondjuk nem hiszem, hogy tud mondani, de hátha meglep.
Amíg pedig a válaszra várok, eszem pizzát. Megkóstolom az övét is, de nem bejövős. Mert bár érzem rajta, hogy akár jobb is lehetne... nem véreshurka. De azt sem veszek, mert nem. Tiltja a vallásom.
- Leginkább a törvény - felelem a kérdésére, mert hát az hiányzik nekem, hogy a minisztérium elkezdjen a nyakamra járni, hogy megharaptam valakit. Mondjuk amúgy sem tenném - meg a világnézetem - toldom még hozzá, mert igazából ha nem lenne ilyen szabályozás, akkor sem tudom elképzelni, hogy megharapjak valakit, még akkor sem, ha... Oh Merlin.
- Fejezd be - nézek rá komolyan, amikor ajánlgatni kezdi magát, mert bár hívogató az ajánlat, elég nagy az önfegyelmem. Pedig... - Tudod, ha ilyeneket kérsz még a végén bezárnak a diliházba. Mármint téged - közlöm vele a legfontosabbat, mert van tapasztalatom. Azt pedig nem akarja. Azt senki nem akarja. A legrosszabb amikor tudod, hogy nincs agybajod, csak a kíváncsiság hajt, vagy egy hülye vágy, és mert egyszer engedsz a kísértésnek elmebetegnek titulálnak. Nem buli. Inkább eszem pizzát.
- A zöldségekben van mindenféle vitamin, meg hasonló amire szüksége van a szervezetednek - bizony. Meg biztos a vérre is kihat valahogy. De nem vagyok biológus. Csak azt tudom, hogy a különböző vércsoportok is más-más ízűek és hogy még azok között is van, ami jobb... Zöldséges pizza. Nyami.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 23. 22:31 Ugrás a poszthoz

Martin
egy héttel később

Vicces, hogy egy apró tárgy mennyire lázba hoz. Vagyis, nem is a tárgy hozott lázba. Azt hiszem, Martint várom izgatottan. Mintha egy gyerek lennénk, aki egy régen látott cimborára vár, pedig még csak nem is vagyunk olyan hű de jóban. De valami miatt kifejezetten érdekes személyiségnek tűnt, és szeretnék vele újra találkozni. Egy hetet mondtam neki, azt pedig ma jár le. Meggyőződésem, hogy jönni fog, meg sem fordul a fejemben, hogy nem teszi. Az edény, lekicsinyítve ajándéknak csomagolva vár a pulton. Kwon így küldte át, mert eredeti méretében problémás lett volna, és esetlegesen felkelti a hatóságok figyelmét, amit semmiképp sem szerettünk volna. Azt persze nem kötöttem az öcsi orrára, hogy amúgy egy minisztériumi dolgozónak lesz, de mindegy is. Martin majd ügyesen visszavarázsolja eredeti méretébe. Valami ékszernek néz ki most, de mindez lényegtelen. Belenéztem, az van benne, aminek lennie kell, csak sokkal kisebb, mint rendesen lenne. Én meg ugye ha akarnám se tudnám felnagyítani, de nincs rá szükségem.
Az izgatottságom festésbe ölöm. A bolt közepén felállított állványnál pingálok, háttal az ajtónak. A szivárvány színeit használom, mert az olyan vidám, és szeretem őket. A ruhámra is kerül a festékből de nem számít. Majd veszek másikat. A kép készül s mire feleszmélek, már megint egy naplemente virít az orrom előtt a tengeren. Idegesen nyúlok a vászonért és hajítom a hátam mögé, pont amikor nyílik az ajtó, így villámgyorsan fordulok meg és rohanok az eldobott kép után, hogy ne vágja orrba az érkező Martint. Damfír reflex, vagy alapból is ilyen jó voltam, nem tudom, de sikerül megakadályozni, hogy a kép orrba vágja az érkezőt. Bár valószínűleg el sem repült volna odáig, de jobb így, hogy elkaptam, mielőtt földet ért.
- Helló - mondom, kissé nevetgélve a kíntól, amit érzek, mert hát ez bizony kínos - Nem gondoltam, hogy tényleg visszajössz - lódítom kiegyenesedve a képet pedig gondosan elfordítva, hogy ne látszódjon, majd a pult felé indulok. A festményt, amitől a falnak mennék, bevágom a raktárba, és közben felkapom a dobozkát, amiben Martin ajándéka van.
- Hogy vagy? - érdeklődöm, viszonylag könnyedén, aztán átnyújtom a dobozkát - A boldogságod ára - toldom hozzá, csakhogy tudja, mit is rejt a kis csomag. Tudom cuki, meg masnis. Tök vidám. Én elolvadnék. Ő max zavarba jön. De remélhetőleg nem itt nyitja ki.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 26. 21:03 Ugrás a poszthoz

Martin

- Amilyen sokan benéznek ide, nem hiszem... - felelem, bár lehet ez nem épp a jó módja az üzletem fellendítésének - Amúgy meg, otthon érzem magam - vonok vállat, ahogy próbálom a helyzetet szépíteni. Sikertelenül, mert olyan dolgokat is kimondok, amiket nem kéne. Mármint, tudhatná, hogy nem gondolom komolyan. Vagy ha komolyan is gondolom, kellemesen csalódtam, hogy itt van, de nem tudom, hogy tudja-e és csak játssza magát, vagy komolyan...
- Örülök neked - közlöm gyorsan, mielőtt teljesen belelovalja magát valami más gondolatba. A szemem a vázlatfüzetre siklik, és elfelejtem egy pillanat alatt az egészet. Rajzolt valamit. Megpróbálta, és meg akarja mutatni! Talán nem szép, hogy én a saját selejtemet pont eldugom előle. De lássuk be, ezzel a vacakkal egy gyereket se győznék meg, hogy tudok festeni.
- Ezt igen. Borzalmas. Ha valaki megkérdezi letagadom, hogy én voltam. Vagy az öcsémre kenem. - Igen. Kwonból kinézek hasonlót. Bár sosem fest. Pedig szerintem ügyes lenne, csak hát ugye a szülői nyomás. El is terelem a témát, és inkább őt kérdezem, hogy van, és most már biztos vagyok benne, hogy most kicsit morcos rám, és nem csak megjátssza. Máskor talán szórakoztatna, de ma az volt a tervem,hogy boldoggá teszem, így elhúzom a szám egy pillanatra. Aztán persze rájövök, hogy tök könnyen ki tudom engesztelni, így csak átadom neki a dobozkát, egy apró utalással, hogy mi is van benne.
Nem tudom, hogy nem hisz nekem, vagy elfelejtette, de eléggé megijeszt, hogy kinyitja.
- Megvesztél? - nyúlok rögtön a kezeihez, hogy a sajátjaimat az övéire rakva bezárja a dobozkát, aztán rögtön el is veszem a kezeimet, amikor már be van csukva - Megvannak a kapcsolataim... de ne itt nézegesd. Nem akarok bajba kerülni - mondom ezt egy minisztériumi dolgozónak. Jól van Min Jong. Okos vagy. Gondolatban hátba veregetem magam, de inkább a vázlatfüzetet veszem el, és megcsodálom, hogy mit is rajzolt. Elismerő mosoly és némi csodálat ül ki az arcomra, ahogy a narancsokat figyelem.
- Ne hülyéskedj, ez fantasztikus! - pillantok fel rá, kicsit talán hitetlenkedve is, hogy ő volt - Akvarellt mindenki szeret venni, de kevesen tudják jól használni. Neked viszont határozottan sikerült. A színek nagyon jók - magyarázom, aztán mellé állok jobb kezemben a füzetet tartva, ballal mutogatva - az árnyékoláson persze még van mit javítani, de ahogy a levélen összemostad a két árnyalatot az egyenesen zseniális - kis túlzással persze, de elsőre! Elsőre nagyon jó. - És most... most ennék egy narancsot. Azt is hoztál? - kérdezem vigyorogva, aztán visszanyújtom neki a vázlatfüzetet - legközelebb tökéletes lesz - kacsintok rá, miközben eltűnök a raktárban. Nekem még kell, hogy legyen narancsom, így keresek egyet gyorsan, majd pillanatnyi gondolkodás után felkapok egy régebbi képet. Jóval régebbit, mert ezen még hullámzik a tenger és a felhők is változnak, ahogy a régebben általam megálmodott szél, arrébb fújja őket. A nap nem megy lejjebb, örökké ugyanabban a magasságban pihen, narancsra festve a világot.
- Kérsz? - lengetem meg a narancsot az orra előtt, miközben a képet a földre helyezem, és pár lépést hátrálok, hogy a narancspucolás ne tegyen kárt a korábbi művemben.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 27. 10:46 Ugrás a poszthoz

Martin

A kezdeti morcosság ellenére sikerül viszonylag hamar mosolyt varázsolni az arcára, így némileg elégedett vagyok. Mondjuk nem tudom miért csodálkozik, hogy örülük neki, de inkább nem részletezem, mert valószínűleg zavarba jönne, ha ecsetelni kezdeném, az örömöm okát.
- Ha így gondolod, akkor örülhet ha rákenem. De... ez nem éri el a magamnak állított elvárásaimat - magyarázom inkább, s talán így érti jobban, hogy csak saját magammal van bajom, mások műveire, máshogy tekintek, ahogy az övére is máshogy fogok - Elég szomorú lenne, ha nem értenék jobban hozzá, ennyi év után... - állapítom meg, de nincs nagyzolás a hangomban se lekicsinylés. Eegyszerű tény megállapítás. Egész életemben festettem, sok időt és energiát öltem bele. Természetesen nem vagyok a legjobb, van hova fejlődnöm, de idegesítene, ha valaki aki most kedzi hirtelen sokkal jobb lenne.
- Ez még változhat - vetem fel, kihívó mosollyal, hiszen épp azt szeretném elérni, hogy jobban megismerjem. Nem értem miért, de valami nagyon vonzó benne, talán az hogy intelligens, talán a haja színe, vagy kisfiús vonásokhoz idumoló, túl komoly, és valahol tiszteletet parancsoló fellépése. Fogalmam sincs, de kíváncsivá tett legutóbb és most szeretném jobban megismerni.
- Mit csináljak egy ilyen kicsi vacakkal? - nézek rá meglepve, bár nyilván ő nem gondolt bele, hogy én ezt egyedül nem tudom felnagyítani, eredeti méretére - amúgy sincs rá szükségem, ma már vannak ennél modernebb megoldások. Neked szereztem, a tiéd. - Megvonom a vállam. Persze a történelmi értéke miatt érdekes is lehetne, de nincs szükségem rá, hogy ilyen tárgyak emlékeztessenek rá, hogy nem vagyok teljesen ember. Így is van kismillió dolog az életemben, ami napi szinten megteszi.
- Helyes - nézek rá hálásan, ahogy azt mondja nem jelenti. Nem mintha nem tudnám magam tisztázni. Megoldható lenne, de így is sokat kértem már Kwontól, és sajnos, mivel nekem már nincs varázserőm, az öcsi nélkül a legtöbb dolog rettentően hosszasan menne. Szóval ha nem márt be, és ő örül az új szerzeményének, akkor már megérte.
Cserébe én a vázlatfüzetet kapom meg, és kinyitva egy finom narancsos képet pillantok meg. Persze, hogy kedvem lesz narancsozni. Máshoz is lenne kedvem, de meh. Elég a narancs.
- Gondolom nem fejből rajzoltad - oldalra pillantok rá, ha azt mondja, hogy de, akkor viszont muszáj lesz folytatnia, mert akkor tényleg tehetséges. - Minden oké? - kérdezem egy kis aggodalommal, ahogy a dicséret után végig nézek rajta. Valahogy merevnek tűnik, és bár megköszöni, érzem, hogy valami nem stimmel.
- Legyen, mert ügyes vagy. Kár lenne, ha ennyiben maradna - adok neki még egy adag biztatást, hogy érezze, nem tökéletes, van még bőven hova fejlődni, de nem annyira reménytelen, mint ahogy ő beállítja magát. S mivel neki nincs narancsa, kénytelen vagyok magam szerezni egyet. Így akad meg a szemem egy érdemesebb, bár elég régi művön és ki is viszem, hogy megmutassam neki.
- Oké. Több jut nekem - hagyom rá, és el is fordulok a naranccsal, amíg megpucolom. Nyami. Csak akkor pillantok vissza rá, amikor megdicséri a képet. Letérdelek mellé, úgy nézek a képre, egy kissé keserű mosollyal, narancsot tömve a számba, hogy annak a savanyúsága elnyomja a vágyakozásom a tengerhez - Az volt. Gyönyörű... - talán rájöhet, hogy én az igazi naplementéről beszélek, és nem a képről - Megtarthatod - állok fel mellőle, és a pult mögé megyek, hogy kidbobjam a narancs héjat, közben újabb cikkelyt nyomok a számban - Itt csak a port fogja - toldom hozzá, mintha egyáltalán nem érdekelne. Pedig inkább csak azt akarom elkerülni, hogy emlékeztessen a régi szép időkre.  
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2020. március 27. 10:47
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2020. március 27. 22:17 Ugrás a poszthoz

Martin

Ráharap az ismerkedésre. Legalábbis ahogy visszakérdez, bízom abban, hogy tudok olyan opciót mondani, ami esetleg neki is megfelel. Azonban pont itt a bökkenő, hogy nem ismerem eléggé, így abban sem vagyok biztos, hogy melyik ötlet lenne a legjobb. Elijeszteni meg nem szeretném.
- Leginkább attól, hogy van-e hozzá kedved - vetem fel, kezdetnek figyelve a reakcióit, aztán úgy döntök felvetem az első és talán legártatlanabb ötletemet. - Teázhatnánk egyet a pillangóban vagy ilyesmi. Tudod, kötetlen beszélgetés, egy nyugis helyen... - nem mintha a boltom nem lenne nyugis, meg hát tőlem a kanapéra is leülhetünk, de az a benyomásom, hogy ő nem az a közvetlen fajta és talán nem érezné jól magát, ha egy ülőalkalmatosságon ülnénk mindketten. A tea meg olyan nyugodt és nem is tudom. Meleg. Leginkább. De az emberek szeretnek teázni. Nekem meg mindegy.
A rajzával kapcsolatban, valami viszont nem stimmel, vagy nem tudom. Mert már megint olyan gúnyosnak tűnik, pedig én csak biztatni próbálom, hogy rajzoljon, mert tök ügyes.
- Igen? - körbe pillantok, de nyilván én nem érzem, ha fojtogató sem. Meg alapból is én szeretem a festékek illatát, de ha őt zavarja... Az ajtóhoz megyek, és kitárom azt, még ki is támasztom, igaz hunyorogva, mert odakint még süt a nap és az én szememnek ez túl sok. Be is csukom őket egy pillanatra, ahogy visszalépek a boltom védettebb részére, és kell egy párat pislognom, hogy rendesen lássak, aztán a raktárba megyek és ott is kinyitom az ablakot, majd a naranccsal és a képpel térek vissza hozzá. Remélhetőleg a szellőztetéstől jobban lesz.
- Nem kell pályát váltanod. Ez egy... hobbi... szabadidős program... - vonok vállat, de ha nem akar az sem erőszak, bár szerintem tényleg kár lenne érte. De persze saját döntés.
- Kwon? Neeem. Szerintem utoljára az általánosban volt ecset a kezében - legyintem le - Tudod ő volt a tökéletes gyerek. Én meg aki mindig mást csinált, mint amit elvártak. Megpróbáltak eltiltani ettől -mondom körbe mutatva, s közben elnevetem magam, ezzel is kifejezve mennyire abszurd a dolog - De jól kiegészítjük egymást - toldom még hozzá mosolyogva, mert bármennyire is szeretem húzni Kwont, el kell ismernem, hogy ha lenne is valódi öcsém nem lehetne jobb nála. De hát nem akarok én róla fecsegni. Inkább a kép mellé térdelek, és egy pillanatra felelevenedik előttem az igazi táj, szinte érzem a térdeim alatt a homokot, de tudom, hogy csak képzelem.
- Mi? - pillantok Martinra magam mellett, mint aki nem fogta fel teljesen, hogy mi is történik - Jah. Nem. Emlékezetből festettem - mondom, ahogy tudatosul a kérdés. Aznap, nem tudtam festeni. Becky akkor közölte, hogy megcsalt, én meg összetörtem, és a lehető legnagyobb hülyeséget követtem el az életemben.
- Nem akarok benne gyönyörködni - közlöm kissé talán nyersen, de ez inkább a feltörő emlékeknek szól és nem a férfinak. - De el lesz még egy darabig a raktárban, ha meggondolod magad - vonok vállat, s most csak tettetem a könnyedséget. Nagy sóhajjal kapom fel és viszem vissza az eddigi helyére.
- Nem lesz itt semmiféle kiállítás. Sem most se máskor. Jótékonykodom én eleget anélkül is - legyintem le, s bár kissé bűntudatom van, hogy ilyen hevesen és élesen reagálok a felvetésére, azt hiszem nem érti, hogy már nem tudok festeni. Nincs meg a varázserőm, amivel életet leheltem a képekbe. S bár a mugli festmények is szépek, unalmasnak és sivárnak látom a műveimet ha nem mozognak. Időnként megbököm őket, abban bízva, hogy csak nógatásra van szükségük, de már rég nem használ az sem. A régiekre nézni pedig inkább kínzás, mint öröm. Tartogatom őket, mert hiszem, hogy idővel másképp látom majd, de egyelőre nem megy.
- Akkor már inkább koncertet kéne adnom... vagy ilyesmi - próbálok témát váltani, mert a zenémre legalább nincs hatással a varázserőm. Jó, nem tudok már egyszerre több hangszert megbűvölni, de a mugli technológiák megoldják ezt a problémát, szóval avval jobban vagyok.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (259 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] 8 9 » Fel