Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció
- Igen - vágom rá, hogy a csajra gondolok, de sajnos kiderül, hogy már nincs itt, és sajnos másikat sem látok. Scar megjegyzésére felhúzom a szemöldököm. - Ti is nagyon cukik vagytok, de házi nyúlra nem lövünk - felelem és megvonom a vállam. Arról nem is beszélve, hogy ő egyértelműen Northszal van, tehát még egy ok, hogy tabu legyen. A másik lányról nem tudom, de nekem ő kicsit túl sok. Egy időben tetszettek az ilyen lányok, de mostanra azt hiszem öreg vagyok hozzá. Lélekben. Testben nem. Tutira senki nem mondaná meg, hogy hány éves vagyok. Én is el-el szoktam felejteni. Csak azért tudom most, mert Kwon nem rég felkeresett, hogy felköszöntsön. Mondanom sem kell, nem voltam elragadtatva, hogy már 32 vagyok. De mivel még mindig csak 20 körülnek tűnök, nem nagyon van okom aggódni. Ugye? Figyelem a pincér és a lányok közötti interakciót majd leadom a rendelésemet és egy másik kérdést teszek fel. A válaszok közül Scaré az, ami egyáltalán nem lep meg, a másik kettő viszont érdekesen hangzik. - Miért idegeskedsz azon, hogy hogy fogtok együtt dolgozni - kérdezem Cath-et, mert hát még csak most jöttünk semmit nem tudunk egymásról, én legalábbis rettentően keveset. - Elemeid? Több is van? - fordulok Denishez, mert ez tök izgin hangzik, na meg ritka is, hogy valakinek egynél több van. Természetesen rettentően érdekel. A magam részéről szándékosan elfelejtem elmondani, hogy engem mi motivált. Na meg engem nem is kérdeztek. Szóval... Szóval hallgatok és iszom az itókám, miközben a többiek beszélgetését követem.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció
- Neked sosincs súrlódásod a bátyáddal? - kérdezek vissza, mert szerintem testvérek között az a normális, és teljesen mindegy ki mennyire buddha (szerintem az én öcsém is az, de hát na), mindenkinek van egy-két rosszabb pillanata. - Simán lehet, hogy ti jól kijöttök majd - próbálok biztató lenni és ezt egy mosollyal is megtoldom. Aztán Denisre figyelek meg a menőzésére, ahogy tüzet varázsol meg összeborzolja a lányka haját. Úgy sejtem utóbbi nem lesz teljesen elragadtatva, nekem viszont nagyon tetszik a műsor. - Gyújthatnál tüzet a szobámban is - mondom vigyorogva, bár nem szeretné ha félreértené. Szimplán fázós vagyok, bár azt hiszem, ez egyértelmű. Már már azt gondolom, hogy megúsztam a saját kérdésem megválaszolását, de Scarlett nem hagyja, hogy elhappoljam a dolgot. A név viszont megijeszt egy pillanatra, gyorsan le is húzok egy tincset a szemem elé, hogy meggyőződjek róla, nem változott vissza a hajam sötétbarnás-majdnem feketére, ami amúgy az eredeti színe. Aztán megnyugszom és rájövök, hogy pont a túl szőke hajam miatt hívott így. Haha. Bocsi, hogy nem nevetek. Talán majd máskor. Válasz gyanánt megvonom a vállam, aztán a poharamban meglötyögtetve az italt szólalok meg. - Tök gagyin fog hangzani, de gyerekkori álmom... - kuncogok egyet zavartan, összeborzolom a hajam aztán folytatom - öhm... izé... Merlin és Arthúr király kapcsolatából írtam a szakdogám, és lényegében a vizsgamunkáim nagyrésze a kard és annak legendái köré épült. Kár lett volna kihagyni. És mire befejezem megérkezik a vezetőnk is, aki szerint a pincér srác is jól néz ki. Elgondolkodom egy pillanatra, megnézem én is jobban a csávót, de csak a fejemet rázom. Nem, hiába mondja mindenki, hogy jól néz ki, nekem akkor sem jön be. Talán ha szőke lenne...
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Gyorsan telik az idő, mindenki iszogat, jó a hangulat. Én próbálok figyelni, hogy ne igyak sokat, nem szeretnék túlságosan becsípni, mert annak sosincs jó vége. A mókánknak a pincér vet véget, vagy nem is tudom, hogy tényleg pincér-e de lényegtelen. A szavai elég sokkolóak és amikor megragadja Cathet csak azért nem verem le rögtön, mert nem szeretném, ha rögtön mindenki levágná, hogy nem vagyok teljesen emberi. A fehér bőrszínt még ki tudom magyarázni, de a gyorsaságot és az erőt, már nem biztos. Nagyot nyelek, így próbálom visszafogni magam. Aztán elmegy és egy rúnát hagy maga után Cath karján. - Uh, ez nem jó... - jegyzem meg, halkan, aztán Northhoz fordulok. - Hagyjuk elmenni? - Én szívem szerint utána mennék, nem azért mert szeretek veszélyesen élni, hanem mert nem szeretem, az erőszakot akkor sem, ha passzív. Bármi is legyen egy dolog biztos, nem fogok már aludni ma éjjel. - Mutasd csak a karod - kérem Cathet és a poháralátétre rárajzolom a rúnát. Tudom mit jelent, de azért biztos akarok lenni a dolgomban. Nincs már sok hátra reggelig, de legalább hasznosan töltöm majd azt a pár órát.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Nem megyünk utána, így csak mérgesen nézem, ahogy elmegy az alak. A szállásra visszaértve aztán a szobámhoz megyek. Magam mögött becsukva az ajtót lehunyom a szemeim egy pillanatra. A kulcsot ráfordítom, nem mintha ez sokat számítana egy varázsigével szemben. Elképzelem, hogy varázslattal megerősítve zárom magamra az ajtót, de aztán elvetem a gondolatot. Tiszta ciki lenne, ha pár óra múlva véletlen nem tudnám kinyitni. Vagy ha inkább magam robbantanám zárás helyett. Nagyot sóhajtok és ellököm magam az ajtótól, miközben kinyitom a szemem, a holdfénye bevilágít, ami meglep, mert biztos vagyok benne, hogy behúztam a függönyt, mielőtt elmentem. Ahogy közelebb lépek hogy ismét behúzzam egy írást fedezek fel a párkányon. - Mi a...? - körbe kémlelek a szobában az ablakon is kipillantok de sehol senki. Valószínűleg az előtt voltak itt, hogy visszajöttünk volna. Király. Nem vagyunk biztonságban. A szöveget egyelőre nem tudom értelmezni. A lilának nagyon sok jelentése van. Elsőre a szobát mérem fel, van-e benne bármi lila, de nem találok ilyesmit. Végül behúzom a függönyt, aztán az ágyra ülök, és olvasni kezdek az olvasólámpa fényénél. Valószínűleg hulla fáradt leszek reggel de úgysem tudnék aludni. S ha már lila... hát a telefonomon egy olyan könyvet keresek elő, ami a színekkel foglalkozik. Hajnalig olvasom aztán amikor a függönyön keresztül világosodni kezd, felállok és zuhanyozni megyek. Ez valamennyire segít felfrissülni, de nem a legjobb. Nem mintha gáz lenne, napszemüveg mögött úgyse látja senki sem a karikás szemeimet. A tegnapihoz hasonlóan beöltözve, napszemüvegben és baseballsapkában lépek ki a szobámból. - Jó reggelt! - köszöntöm a már ott lévőket aztán leülök az egyik ülőalkalmatosságra. - Hogy telt az éjszaka? - kérdezem végül a gyógyítónktól, aki nem tartott velünk inni. Neki remélhetőleg kellemesebb élménye volt, mint nekünk.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Nem kapok választ a kérdésemre, mert befut a "vezetőnk" és egy igen csak fura kijelentés után a szobájába invitál mindenkit. Mármint, aki nem gondolta meg magát, de mivel még mindenki itt van, ezt kizártnak tartom. Megvonom a vállam és felállok, hogy kövessem a csapatot a megnevezett szobába. Szeretném kikérdezni milyen bűbájokat használt de végül nem teszem. Hiába tudnék tanácsot adni, ha úgysem tudom bemutatni, mire gondolok. Neki dőlök a falnak, úgy várom, hogy mi lesz a folytatás. Emerald az végül, aki hosszas beszédbe kezd, Éváról meg az almáról. Érdekes dolog. - Lehet Newton almája is... és arra céloznak, hogy közel vagyunk - próbálom oldani a hangulatot, bár nem hiszem, hogy sikerül. Cath megjegyzésére felhúzom a szemöldököm. Olyan régimódinak tűnik a megjegyzése. - Nézőpont kérdése. Ha jobban belegondolsz, Ádám egy fafej volt, akit Isten úgy mozgatott, ahogy éppen tetszett neki. Ha valaki gondolkodott és valóban szabad akarattal rendelkezett az Éva volt. Döntött, hogy tojik rá, mit gondol Isten ő megkóstolja. Nem kényszerítette Ádámot, ő csak szokás szerint követett valakit, mert ezt szokta meg... Szval igazából úgy is felfoghatod, hogy a pasik nem tudnak önállóan gondolkodni... - amúgy nem vagyok feminista vagy ilyesmi, de elég gyakran érzem úgy hogy ha a nők irányítanák a világot minden sokkal másabb lenne. A saját szobámban talált üzenetet egyelőre nem említem. Nem tűnik fontosnak. Inkább figyelemelterelés lehet a célja, vagy a megfélemlítés. Norhtra figyelek, hogy ő mit gondol.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Nem arat nagy sikert az elméletem, úgyhogy csak megvonom a vállam és továbbra is a falnak dőlve figyelek a továbbiakban. North két helyszínt vázol fel, és mindkettőben van fantázia. Mindkettő mellé rengeteg pro meg kontra jut rögtön eszembe, de mivel rajtam kívül valószínűleg senkit nem érdekelne a történelmi-filozófiai spekuláció csak sóhajtok egyet és csöndbe maradok, várva hogy a többiek döntsenek, mit tegyünk. Scarlett ötlete nem rossz, bár én szívesebben megyek a másik helyre. Valami miatt (bár ez gondolom inkább pszichés) nem jönnek be a "szent" helyek egy ideje. Mondjuk amióta damfír vagyok, de pszt. Ha muszáj akkor persze elmegyek. Szerencsére azonban vannak jobb ötletek is. - Ha kettéválunk gyorsabban haladunk, felmérhetjük mindkét terepet és aztán összevethetjük, mit találunk - jegyzem meg csak úgy mellékesen,a végszó úgyis Northnál van. Eztán jön a csoda ötlet Denistől és rögtön Emerald felé fordítom a fejem kissé kérdőn-kíváncsian, hogy tud-e valamit kezdeni a rúnás átokkal. Ha igen az nagyon jó lenne, megdobná a két csapat ötletet elvégre mehetne mindkét bagázs egy gyógyítóval. De inkább csöndben maradok és várom mi lesz.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Reményeim, hogy kihagyom az apátságot North egyetlen mondattal rombolja le. Sóhajtok egy nagyot és bólintok. Bár nem rajongok az ötletért, és a másik helyet sokkal valószínűbbnek tartom, de menjünk a többség akaratával, elvégre az demokratikus. Na segáz. Emeraldnak van gyógymódja és nem csak Cathnek de nekünk is készít egy-egy érdekes követ. Elgondolkozva veszem el, amelyiket nekem szánta és akaratlanul is megfogalmazódik bennem a kérdés mire alapozta a különböző rúnákat. Egyelőre azonban nem faggatom, valahogy nem tűnik úgy, hogy jó kedvében lenne. Persze tévedhetek is. Sosem voltam jó a nők olvasásában. North elenged minket, én meg visszamegyek a szobámba. Bekenem magam a lehető legtöbb naptejjel, aztán visszahúzom magamra a ruháimat, mert biztosra megyek. A felrúnázott hematit kőt egy bőrszíjjal a csuklómra kötöm. Karkötőnek menő. Bár vannak kétségeim, hogy mennyire leszünk feltűnés mentesek hatan felrúnázva egy apátságban, de hát nem nekem kell erre gondolni. Amikor kész vagyok és minden a táskámban van, kisétálok a többiekhez és Emerald mellé állok, mert eddig bírom hogy ne kérdezzem meg. - Miért pont a sowilo? És a többieké, mi alapján választottál rúnát nekünk? - Pillantok rá kérdőn és remélem, hogy kapok választ.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Nem kapok túl bő választ Emeraldtól, de azért egy-két dolog a helyére kerül. Scarlett és North rúnáját értettem. Valamennyire Cathé is logikus. Denisét nem nagyon tudom hova tenni, de ráhagyom a nőre, a sajátommal együtt. Nem hiszem, hogy több tiszteletet kéne adnom bárkinek is, épp elég tiszteletet vertek belém Koreában, de inkább csöndben maradok. És folytatom az utat az apátság felé, továbbra is Emerald mellett lépkedve de elmerülve a saját gondolataimban. Lélekben próbálok felkészülni arra, hogy egy mugli szent helyre kell hamarosan belépnem. Nem olvastam mondjuk sehol se arról, hogy gondot jelentene, de a vámpírokra nézve biztos, hogy nem jó a szentelt víz, így lehetőség szerint azt én is elkerülném. Sajnos hamarabb érkezünk meg, mint szeretném, de nincs mit tenni. Nagy levegőt veszek és igyekszem jófejet vágni a dologhoz. A csoportképen még a mosolyom is őszinte, na nem a helynek örülök, de az ilyen képek utólag mindig viccesek. Beállok én is a szamárfülező Cath mellé és én neki mutatok szamárfület. Utólag majd jót szórakozunk ezen, az már biztos. A többiek aztán megindulnak befelé, én viszont még húznám a dolgot, azt tervezem bedobom, a "kintről mérjük fel a terepet" kártyát, de nem szükséges. North félrehív. - Zsír. Mi dolgunk van? - lépek hozzá közelebb leplezetlen örömmel az arcomon. Kíváncsi vagyok mit talált ki és bármiben benne vagyok, ha nem kell bemennem az apátságba. Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Megvártam, amíg mindenki belépett az aptásgába, s csak utána fordultam Min Jong felé. - Gyere, sétáljunk egyet - intettem fejemmel, majd elindultam, bízva abban, hogy a férfi majd követ engem. Ráfordultam az apátság utcájára, ahonnan jöttünk, kezeim zsebembe mélyesztve. - Gondolom nem igazán jönnek be az ilyen helyek mi? Legalábbis ha én damfir lennék, semmiképpen sem akarnék oda bemenni. Fáj nem fáj, az biztos, hogy roppant kényelmetlen és kellemetlen volna, egyetértünk? - beszédem alatt egész végig az utat fürkésztem, de a kérdésre a napszemüveg mögötti szemekbe pillantottam, vagy legalábbis a saccolt helyükre. - Lenne itt neked helyette egy másik meló. Most épp teszünk egy kört az apátság körül, s pont ugyanoda lyukadunk ki, ahonnan elindultunk. Utána bejöhetsz velem a oda vagy elmehetsz a kocsmába, ahol tegnap voltunk. Körbeszimatolni. Erősebb vagy és gyorsabb, a kocsma pedig tízig zárva, tehát lenne két órád. Meg tudod oldani?
Bár elsőre meglep, gondolkodás nélkül követem Northot és amikor beszélni kezd, csak egy pillanatra húzom el a számat, ahogy kiejti azt a d betűs szót. Naiv lett volna azt gondolnom, hogy nem jött rá, vagy derítette ki. De valamiért bízom benne, hogy a többieknek nem kotyogta el. Ahogy rám néz kedvetlenül bólintok. Olyan lehetek most mint egy nyitott könyv, szégyen vagy sem, ez van. Valóban nem akarok bemenni, egyszerűen fura még a gondolat is és őszintén nem szeretném tesztelni, hogy a mentális hatáson kívül, fizikailag hogyan hat rám. A másik meló említésére felcsillannak a szemeim. Még a napszemüvegem is lejjebb tolom, hogy North íriszeibe pillanthassak és így fejezzem ki a hálát, amit épp érzek. - Sima ügy. Kocsmázok. Jó móka lesz - felelem vigyorogva, vissza tolva a napszemüveget az orromra. Azt hogy mennyivel vagyok erősebb vagy gyorsabb inkább nem fejtegetem. Hiszem, hogy meg tudom birkózni a feladattal. Így amikor körbe érünk, ha nincs más utasítás akkor az említett szórakozó egység felé veszem az irányt, hogy ott szimatoljak körbe.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A kocsma nappal egészen máshogy fest, mint éjjel, valahogy sokkal békésebb, szelídebb, sőt, ha Min Jong jobban szemügyre veszi, még azt a mókás tényt is tapasztalhatja, hogy az omladozó vakolat halovány rózsaszínre volt kenve. Azonban egyben nem különbözik a legtöbb épülettől, ami épp nem üzemel, bizony bizony ezeknek az ajtaja is zárva volt, mind a hátsóajtóé, ami a bűzölgő kukák és hányásfoltos szemét mellett állt, mind a bejárati ajtó, amit még rács is óvott.
*-*
Ahogy körbe járom az épületet több dolog is feltűnik. Az első, hogy valamikor szép rózsaszín volt. Meg is állok és a kezem a vakolatra teszem, megsimítom, s ahogy a festék málik az ujjaim is rózsaszínesek lesznek. Elmosolyodom. - 17-es - mondom magamnak feljegyezve, hogy a 72 árnyalatból, amit megkülönböztetek a rózsaszínből, melyik is ez. Aztán persze az ajtókhoz megyek és bár nem meglepő azért elszomorít, hogy a zárva tábla igaz és nem csak kéretlen látogatók távol tartására szolgál. Egyelőre nem sokan kószálnak kint de előlről betörni totális hülyeségnek tűnik. A hátsó ajtóhoz megyek s mivel mugli egységről van szó, mugli módszereket használva próbálom meg kinyitni a zárat. Ilyenkor jön jól, ha az ember...izé damfír, pluszban kleptomániás is. Viszonylag könnyedén nyílik az ajtó pár perc próbálkozás után, s miután még egyszer ellenőrzöm, hogy senki sem lát, résnyire nyitva besurranok, hogy bent aztán előbb füleljek, van-e itt más is, aztán meginduljak szétnézni.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Az ajtón túl a sötétség szinte késsel szelhető, ám ha valahogy sikerül látni akkor egy szürke raktárhelyiség tárul a szemek elé. Reteszekben ücsörgélő italok, amik várják kibontásukat, sörök, szeszek, minden féle árkategóriás és márkájú colák és gyümölcslevek. A sarkakban egérfogó csapdák sajttal megtöltve, a mennyezeti lámpa, amennyiben fel lett kapcsolva pislog, s alatta mojlepketemető bűzölög rodhadó testekkel, miket agyonrázott az áram. A reteszek egymásra vannak tócolva, közöttük kicsiny utak, kivéve azt, ami egyenesen egy másik ajtóhoz vezet, ez a "főút", a legtágabb pont a szoba közepét átszelve
*-* (még maradok)
A sötét elsőre nagyon sűrű. Leveszem a napszemüvegem és a baseball sapka ellenzőjét hátra fordítom. Mire a szemüveg a zsebem biztonságába kerül, hozzászokik a szemem a sötéthez és viszonylag gyorsan pásztázom át a helyiséget. Raktárnak tűnik. A fal mellett egy villany kapcsoló. Bár ebben a szobában nincsenek ablakok, úgy döntök nem kockáztatok, nem kapcsolom fel. Az orromba több vegyes illat kavarodik, némelyik alkohol, más pedig valami döglött állat lehet, kis égett szag. Nem tűnik egyik sem túl jelentősnek, elvégre egy raktárban ezek elég normálisak. Gondolom. Az én boltomban is akad döglött egér vagy odapörkölt bogár... Igaz én szoktam takarítani, de úgy látszik a kocsmai személyzet erre nem fordít időt. Megvonom a vállam és elindulok a sorok között. Először végigjárom a kisebb ösvényeket, meg-megnézve a dobozokat, rekeszeket hátha akad köztük más is italon és üdítőkön kívül. Viszonylag hangtalanul közlekedem és közben végig figyelek, hogy van-e más zaj a helyiségben, ami miatt esetleg óvatosabbnak kell lennem.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Valami mozgolódni kezd az egyik soron, Min Jonghoz közel, először halk nem az egész, aztán egyre hangosabb, kutakodó, majd kirohan a főutcára egy patkány. Hatalmas példány, meglepően furcsa, vörös szemekkel. Megáll, felfigyelt a férfire, s csak bámulja őt, mintha valamit forgatna a fejében. Fogai között valami halvány fehér fecni, sötét tintás írással. Egyelőre úgy tűnik a patkány nem óhajt tovább állni, ám nem mondhatni el róla, hogy veszélytelennek tűnik. Valami fenyegető villan tekintetében, valami olyan, amit a legtöbb állatnál nem lehet észrevenni, vagy csak képzelet szülöttje az egész?
*-*
Próbálom a sötét ellenére is alaposan megvizsgálni a dolgokat, aztán leszek figyelmes az apró neszre. Négy apró láb, ahogy szalad s nem sokkal később egy egész nagy méretű, furcsa patkány is felbukkan. Megállok a nézelődésben és az állat felé fordulok. A szemei nem szimpatikusak de látom, hogy van nála valami és kíváncsi leszek. Oldalra döntöm a fejem aztán szólalok meg, halkan suttogva. - Téged mi lelt kis pajtás? Megátkoztak, vagy csak át akarsz verni és animágus vagy? - érdeklődöm, bár nem várok választ. Teszek egy lépést közelebb az állathoz, és ha továbbra sem mozdul akkor még egyet, majd leguggolok, hogy közelebb legyek hozzá. - Megmutatod mi van a szádban? - kérdezem újra, bár közel sem tetszik a szeme villanása. Átfut a fejemen, hogy egyetlen gyors mozdulattal elvehetném, de azt is biztosra veszem, hogy nem egyszerű patkány. S az is lehet, hogy figyelem elterelésre van itt. De mindezek csak gondolatok. A kíváncsiság és az önfejűségem győz: a lehető leggyorsabb mozdulattal csapok le rá. Megpróbálom elkapni és épségben kikapni a szájából a papírkát, úgy hogy én ne sérüljek. Utóbbihoz mondjuk nem sok reményt fűzök, de egy patkányért nem fogok sírni, ha harap ő rosszabbul fog járni. Legalábbis ha rajtam múlik.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A patkány amint a férfi közelebb lép azonnal belemar ujjába, mocskos nyála összekeveredett a damfír vérével, ám mielőtt az bármit is tehetne a kis lény elrohan neki a falnak, eltűnve mögötte. A fecnit azonban kiejtette szájából, kicsit véresen ugyan és jó piszkosan, de ott hever a földön, várva, hogy felvegyék vagy örökké elfelejtsék.
Azonban Min Jongnak nincs szerencséje, a harapás csak úgy lüktet, másképp, mint egy sérülés, mintha valami nem kifolyna a lyukból, hanem inkább befelé szivárogna.
*-*
- Rohadt dög! - nyögöm hangosabban mint szeretném, ahogy belemar az ujjamba. Nem is értem, hogy csinálta, de csak még biztosabbá válik, hogy nem egyszerű patkány volt. A cetli azonban a földön hever így ép kezemmel azt kapom fel és vágom hirtelen zsebre, aztán pillantok az ujjamra, felhúzott szemöldökkel. - Mi a...? - kezdek bele, miközben nézem, hogy mi folyik vagy nem folyik kifelé. A számhoz kapom és szívni kezdem jobb ötlet híján, bár eszembe sincs lenyelni semmit sem, ha sikerül akkor mindent a földre köpök. A saját vérem eddig sem hozott lázba, de ezután még annyira sem fog, ez már biztos. Közben pedig a rekeszekhez fordulok és felkapom az első alkohol tartalmú üveget, amin megakad a szemem, leverem a tetejét és ahogy az üveg nyitottá válik úgy öntöm az alkoholt a sérült ujjamra. Ha mást nem legalább a koszt fertőtleníti. Körbe pillantok, gondolkodva hogy tovább, meg felmérve nem jött-e másik tíz dög, amelyik falatozni akar. Újabb pillantást mérek az ujjamra, ami még mindig furán lüktet, az üveget visszaejtem a korábbi helyére és a rekeszeknek dőlve, nyúlok a papírért, hogy megnézzem mi van ráírva.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Enyhe szédület járja át a férfit, ám ahogy egyre szívja ki magából a mérget, a hatás úgy tompul, s végül csak enyhe fejfájás marad hátra, ismertetőjelként, legalábbis egyelőre úgy tűnik nincs más hatása. A cetli viszont annál érdekessebb.
" Ne aggódj Dorian, az idegen varázslók magukat gáncsolják el..."
A szöveg maradék felét hirtelen egy a semmiből előbukkanó patkány kapja ki s tépi el épp elharmadolva lapocskát. Aztán sebes léptekkel megindul előre, a főfolyosón s az ajtó résén elillan a következő helyiségbe.
*-*
Szédülök, de érzékelem, hogy működik a vérszívás és ahogy egyre több mérget(?) sikerül eltávolítani az ujjamból, úgy leszek jobban. Leszámítva a fejfájást de azzal nem foglalkozom. A papírra nézek és olvasni kezdem a szöveget, azonban talán a fejfájástól, talán a még enyhe szédüléstől nem hallom meg az újabb neszt és mielőtt végig olvasnám a szöveget egy másik, vagy talán ugyan az a dög jelenik meg, és visszalopja a cédulát. - A franc beléd! - motyogom és ezúttal félre dobva az óvatosságot utána eredek. Magamban feljegyzem, hogy Doriannak hívják az egyik valakit, aki ellenünk van, hogy többen vannak, és bagoly helyett patkánnyal küldenek üzenetet. Ezek lehet jelentéktelen infók, de akár hasznosak is lehetnek. Az ajtó előtt megtorpanok, a rést figyelem, átszivárog-e valami fény, van-e bármi nesz a túl oldalon. Bár azt gondolom az eltört üveggel és a káromkodásommal már felhívtam magamra a figyelmet, így ha nem törtek rám, akkor lehet pont hogy előreszegett pálcával várnak. De jó lenne most, ha tudnék még rendesen varázsolni... Na mindegy. Nagy levegőt veszek és amíg hallgatózom, a dzsekim alá nyúlva letépek egy darabot a pólómból, hogy rögtönzött kötést csináljak az ujjamra. Aztán elszánom magam és az ajtó mögött maradva kinyitom azt.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A résen túl nagy fény nem szűrődik át, tehát villany biztosan nincs felkapcsolva, s hangok sem hallhatóak, se patkányé, se emberé. Ahogy hozzáér az ajtóhoz az kinyílik, s egy viszonylag rövid folyosót tár fel, ahol három ajtó található. Az egyik szemben, alóla halovány fény szűrődik be, feltehetőleg a kocsma nagy részéhez vezet. A második ajtó jobbra található, kopott, régi. A harmadik pedig bal oldalt leledzik, rajta felirattal " iroda". Ez a legújabbnak tűnő mindhárom közül, mintha csak pár hónapja lenne használatban. Kemény, vastag fémből készült, csillogó ezüstje durva és áthatolhatatlan, még a fül sem hall át rajta. A patkány sehol, mintha elnyelte volna a föld.
Merre mész?
*-*
Bekukkantok az ajtó mögül és mivel nem támad rám rögtön még négy patkány, sikerül szemügyre venni az ajtókat. Az első, amit kiszúrok egy új, ezüstösen csillogó ajtó, iroda felirattal. Egy részem erre indulna, de pontosan az ajtó színe miatt eltántorodom. A másik két ajtó közül, a régi kopott tűnik érdekesebbnek. Az lenne logikus, hogy azt próbálom kinyitni, de nem. Az utolsó ajtó mellett döntök, ami alól fény szűrődik be. Visszafordítom a baseballsapkám ellenzőjét a szemem elé, és a napszemüveget is visszateszem a fejemre. Bár nem tudom miért akarom magam szívatni. Inkább csak meg akarok győződni róla, hogy nem maradt semmi más jel ott tegnapról. Cath kapott egy rúnát, mi van ha más jeleket is elrejtett az az alak és csak nem vettük észre, mert a lányra koncentráltunk. Nem tudom. De nem vacillálok sokáig. Ezúttal valamivel határozottabban ragadom meg a kilincset és nyitom ki az ajtót, hogy lássam, valójában hova is vezet.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Az ajtó könnyen enged, s egy lépéssel a férfi a tegnap este már jól megismert részben van. Az illat alkoholtól és cigarettafüsttől súlyos, a fény beszűrődik a leeresztett rollók viszonylag nagy résein. Odabenn egy lélek sincs, az asztalokra fel lettek pakolva a székek, s valaki bizonyára nemtörődöm módon fel is mosott az éjjel, mert csíkos a padló. A bárpult bal oldalt van, rendbe van téve, talán le is van törölgetve, s mögé is most könnyedén be lehet menni. Az asztalok a másik oldalt, mind egyformák, első ránézésre semmi különleges nincsen velük.
*-*
Sejtésem beigazolódik és a tegnap megismert helyiségeben találom magam. A cigarettafüst és alkoholszag elegye megcsapja az orrom és a fejfájásomnak sem tesz jót, de egy fintor után túl teszem magam a kellemetlen élményen és a bárpult felé indulok. A székek most felpakolva, talán takarítottak is. Teljesen más így a helyiség. Az jár a fejemben, ha most valaki idejön, azt hiszi betörő vagyok, de talán az a legjobb. Még csak bajom sem lenne belőle. Itt Angliában kaptak már és a mugli hatóságoknak papírja van róla, hogy beteg vagyok, így ők nem is tarthatnak bent. Ennek köszönhetően viszonylag nyugodtan lépek a bár mögé és mérem fel itt a terepet. Remélhetőleg nem találok patkányokat vagy más dögöket. S az, hogy ez a gondolat átfut a fejemen kezd megijeszteni, mert hát na... Oké, hogy egy megharapott de azért nem kéne már rögtön mindenhova odaképzelni őket. Lehet valami paranoia mérge volt a kis rohadéknak? Megrázom a fejem és erőt veszek magamon, hogy a feladatra koncentráljak. Nyomokat kell találnom. Ha a pult mögött végzek majd az asztalokat is végig járom, a falakat és a padlót is próbálom rendesen felmérni, hátha észreveszek valahol, valami oda nem illőt.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A pult mögött semmi izgalmas nincs, legalább is elsőre. Poharak lemosogatva és szárazva száradva, a szeszes italok a polcokon ücsörögnek, némelyiken még rajta van a színes öntőke, amit a keveréseknél szoktak használni, ám a pult belső részén van néhány fiók, ami talán felkeltheti a férfi érdeklődését, azonban az összes zárva. Aztán ott vannak a felakasztott kötények, mind fekete a kocsma nevével és valami bugyuta rajzzal, ami kinn a cégéren is rajta van, no meg persze két-két fehér zsebbel, mert hát az mindig hasznos. oldalt van egy parafatábla, amit már nem lát az aki kívülről közelíti meg a pultot, itt különböző formájú, csíkos, kockás, sima lapra írt, más tintás cédulák lettek kitűzve. Időpontokkal, beosztásokkal és különböző nevekkel, hogy abban az órában ki volt a pultos, a pincér és a többi.
*-*
Nem fogadnak patkányok, így egy belőlem kiszökik egy megkönnyebbült sóhaj. Igaz a cetlim elveszett, azért valamit így is megtudtam, na meg sosem lehet tudni. Talán találok mást. Először a fiókokon akad meg a szemem, s ahogy megpróbálom kihúzni őket szembesülök vele, hogy zárva vannak. Előveszem a korábbi eszközeimet és megpróbálom mugli mód kinyitni őket. Mondjuk sérült ujja jóval nehézkesebben megy, de nem adom fel, csak ha megbizonyosodom róla, hogy mágikusan vannak zárva. Ha meg mégis sikerül kinyitni őket, akkor átnézem a tartalmát a fiókoknak. A kasszát is megnézem, s ha találok benne pénzt az szépen zsebre teszem. Miért? Mert ilyen kedvem van. Tovább nézelődök és ahogy minden zugba belesek egy parafa táblát is felfedezek. Elsőre nem tűnik lényegesnek de sosem lehet tudni. Azt viszont tudom, hogy időm, minden egyes cédulát megnézni, így megkeresem a telefonomat és készítek egy képet, hogy később olvassam végig a jegyzeteket. Miután meg vagyok visszamegyek és az asztalok között is nézelődök. Benézek az asztalok és a székek alá, hátha valaki hagyott nekünk valamit. Ha végzek akkor elhagyom a helyiséget és megpróbálok bejutni a kopottas, régi ajtó mögé.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A sóhaj amit megkönnyebbülésében enged ki Min Jong meglepően néma és hangtalan, mintha torka elfelejtette volna a hangképzést. A kasszát nem sikerül feltörnie, bizonyára bűbájjal védett tárgy, ám a fiókok java ellenben könnyen megadják magukat kulcs nélkül is az illetéktelen behatolónak. Az első üres, csak néhány porcica mászik elő belőle, a másodikban elemlámpa található és néhány elem, illetve egy cetli " 3 5 9 10 " felirattal, a kilences külön bekarikázva. Egyedül a harmadik, amit nem lehet feltörni, ez varázslattal van védve. Azonban ahogy megpróbálja a férfi felnyitni karcolások jelennek meg a fiók lapján, egy aprócska firkáld kard egy kőben.
Az asztalok alatt néhány rágó gumi van csak felragasztva, de semmi érdekes.
A kopott ajtó könnyen nyílik, s az első, ami megcsaphatja a férfi orrátaz a borzalmas szennyvíz, vizelet és ürülékszag, ugyanis egy régi wc-ben kötött ki. Nem nagy, épp, hogy elfér benne a wc és vele szemben egy ütődött mosdótál kopott csappal.
*-*
Furcsa lesz a csend, így ciccegek egyet csak magamnak, amolyan biztosításképpen, hogy teszteljem nem lettem süket vagy hasonló. A kassza nem nyílik így szomorú leszek. A fiókok közül viszont több is, bár nem rejtenek sok érdekes dolgot. Ha csak a számos cetlit nem vesszük. Mivel számok vannak rajta, nem tudok vele sokat kezdeni, de biztos ami biztos csinálok egy képet róla. Aztán jön az utolsó láda és nem, nem nyílik. - Franc! - motyogom és kedvem lenne jó nagyot belecsapni, mert idegesít, hogy egy zárnyitó bűbáj fog rajtam ki, de sajnos kifog. Varázserő már nincs, vagy ha van is... nos azt megtartom végszükségre... Nem mintha számítana... de mégis... A kitörni készülő düh azonban szertefoszlik, amikor a karcolást megpillantok. - Mi a... ? - felcsillan a szemem, rögtön felismerni vélem a keresett kardot az ábrán. Végighúzom rajta az ép kezem ujjait, miközben próbálom memorizálni. Készítek erről is képet, de ha mégse sikerülne, le tudom majd rajzolni, amint lehetőségem nyílik rá. Az asztalok baromi unalmasak, és csak arról tanúskodnak, hogy itt is sok a kultúrálatlan hülye, aki azt hiszi a rágót bárhol ott lehet hagyni. Ettől függetlenül a rajz miatt felcsigázva némileg reménykedve indulok neki a következő ajtónak, de rögtön meg is bánom. - Blöh... - nyögöm, és kifordulok a wcből. Gyorsan csukom be az ajtót és mély levegőt veszek, hogy kiűzzem az iménti bűzt a szaglószervemből. Ha van is ott bármi, én nem fogom megkeresni az biztos. Nagyot sóhajtva fordulok az utolsó ajtó felé. - Nem tetszik ez nekem. - A kabátomat ráhúzom a kézfejemre, nem szeretnék ténylegesen hozzáérni az ajtóhoz. Óvatosan nyomom le a kilincset, továbbra is fülelve, próbálva felkészülni bármire, ami mögötte van.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Hiába cicceg a fiú, annak sincs hangja, ahogy a francnak, a mi a-nak, és a nemtetszknek sem, talán mégsem sikerült egészen kiszívnia magából a mérget? Vagy a nyelvére jutott egy kevés és rossz helyen hatott?
Szerencséjére az ajtó könnyen nyílt, s hangtalan feltárta titkát, ami egy igen redentlen iroda volt. Középen egy íróasztal, tele papírokkal, íróaszerekkel és hasonló kacatokkal. Fiókjai mind zárva, kivéve egy, a legfelső, amiben valamiért benn felejtődött a kulcs. Ezen kívül még a szobában helyet kapott egy hatalmas szekrény, néhány cserepes virág és két, különösen felcsicsázott, ezüst rámájú tükör, ami egymással pont szemben helyezkedett el, minthacsak farkasszemet akarnának nézni egymással.
*-*
A ciccegésem sem ér el a fülemhez, így egy pillanatra megállok, süket lettem vagy megnémultam? Enyhe pánik, mert egyikre sem vágyom. De azzal nyugtatom magam, hogy van két gyógyító a csapatban, ha itt végzek - mert előbb csak azért is kiderítem mit rejtegetnek itt - akkor meggyógyítanak, vagy legalábbis is kicsit segítenek, javítanak rajta. Remélem. Figyelem, hogy a neszezésem hallom-e. A fiókok kihúzása, a matatás, nem hangtalan, így a süketséget kizárom. Marad, hogy nincs hangom. Megállapítom, hogy a méregben lehetett valami, bár elég fura. Kidugom a nyelvem, csak hogy lássam, az megvan még, aztán hülyéskedés helyett a feladatra koncentrálok. Időnként persze ki-kicsúszna egy megjegyzés a számon, és bosszant, hogy mégsem hallom, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy így legalább kisebb az esélye, hogy meghallanak. Bizony, fő a pozitív gondolkodás. Eddig is ez tartott életben...
Az irodába lépve elég nagy rumli fogad. Az asztalon a papírok tömkelege egy bosszús sóhajra ösztönöz, de persze ez is néma. Semmi kedvem átnyálazni az összes papírt, így előbb a többi dolgot veszem szemügyre. Megnézem a virágokat, de ellenállok és nem szaglászom meg őket, nehogy valami méreg legyen ezeken is... Aztán a két régi tükörre leszek figyelmes. Óvatosságból nem állok be közéjük. Nem tudom miért, de fura, hogy szembe állnak egymással. Inkább a díszítést kezdem vizsgálni, az íróasztalról fel is kapok egy viszonylag üres, számlának látszó papírt meg egy tollat és nagy vonalakban lerajzolom a tükör díszítését. Ha visszajutunk a hotelbe talán rá tudunk keresni és megtaláljuk mi is ez. Hátulról is megvizsgálom a tükröket, ha pedig végeztem, akkor a papírlapot zsebre vágom a tollat visszateszem az asztalra és megnézem a fiókokat. A legtöbb zárva, de az elsőben lapul egy kulcs, így azt használva megpróbálom kinyitni a többit is.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A fiókok közül csupán egy nyílik a kulcsnak köszönhetően, ahol képek találhatóak a csipet csapatról, ám csupán abból az időből amikor a kocsmában tartózkodtak, mindenkiről volt egy közeli és egy távolabbi, s a hátoldalukon kisebb személyleírás illetve tapasztalatok. Mint, hogy a szőke a vezér nője, a széttetovált az aki mozgatja a többieket, illetve, hogy a szőke fiú nagyon furcsa ruhákat és kiegészítőket hord, talán titkolnivalója van. Emellett még ott volt Denis és Cath képe mellett a szeretők szó kérdőjelle. Ám a képeket alig nézhette végig MJ mikor léptek hangjára lett figyelmes, majd jöttek hozzá a beszéd hangjai is. - Hé Dorian, itt vagy? Nyitva volt a hátsó ajtó, figyelj, itt hagytam a kabátom, Hahóóó, van itt valaki? - a hang egyre közeledik, majd az iroda kilincse megremeg, jelezve, hogy valaki a másik oldalról hozzáért.
*-*
Amikor befejezem a rajzot a tükrökről a papírt összehajtogatom és elteszem a farzsebembe, a tollat lazán visszaejtem az asztalra. A kulcs nem a legjobb, de legalább egy fiókot kinyit. Abban pedig érdekes képeket találok. Elég rossz minőség, Scar ennél tuti jobbakat csinált, de figyelembe véve, hogy a tegnap estét dokumentállják, nem panaszkodom rájuk. Sikerül mindegyiket megnézni és elolvasni. Egy-egy megjegyzésen felröhögök, így azon, ami Cathet és Denist szeretőkként írja le. A rólam szólón mélyen felsóhajtok. Hát igen... Bár szerintem semmi fura nincs a ruháimban, legfeljebb nem hasonlít az európai stílushoz... Na mindegy. Épp azon vagyok, hogy a telefonommal ezekről is csináljak magamnak egy változatot, amikor lépteket majd hangokat hallok. Gyors mozdulattal becsukom a fiókot a képeket benne hagyva, a kulcsot zsebre vágom, a telefonommal együtt és kapkodom a fejem, hogy hova kéne elbújnom. A kabátot is kutatom, mert nem emlékszem, hogy láttam volna. Azonban a léptek gyorsabban közelednek mint kéne. A tükrök mögött, egy szekrényen akad meg a szemem a sarokban, mögötte nincs sok hely, de tudom, hogy be tudom magam oda préselni, így hangtalanul ehhez suhanok és oldalasan behúzódom. Hurrá, hogy nem vagyok magas! Így pont eltakar. Ha csak benéz az illető, akkor szerencsém is lehet.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Még épp időben bújik be a szekrénybe, mert az ajtó szélesre táródik. - Dorian itt vagy? - kérdezi a hang, s hiába nincs rá válasz belép, maga mögött behúzva az ajtót. - Talán odaát van? De ha a tükörszobát használja előtte mindig bezár... - gondolkodik el hangosan, majd odalép az egyik tükörhöz s mintha ajtó lenne nyomban el is kezdi kopogtatni a férfi nevét kántálva. Min Jongról eddig tudomást sem szerez, sőt nem is veszi észre, hogy valaki a keresett személyen kívül járt itt, viszont az ifjú dámfir ekkor valami puha súlyt érez meg a lábán, s ha letekint megláthatja azt a patkányt, ak a múltkor megharapta levéllel a szájában. Most nem olyan agresszív mint a múltkor csak csendesen ül és felfelé tekint, majd lassan elindul a szekrény mögötti lyuk felé.
*-*
Megint ez a Dorian... Fut át a fejemen, aztán csak tovább állok mozdulatlanul, mintha a szoba része lennék. A belépő végül a tükrökhöz lép és egy tükörszobát emleget. Gondolatban hátba veregetem magam, hogy nem álltam a tükör elé. Bár nem tudom ez hogyan működik, azt tudom, hogy egyes tükrök mutatják a külvilágot a bent lévőknek, tehát ha elé álltam volna megláthatott volna ez a Dorian. De így talán nem tette. Reménykedem. Ahogy gondolkozom, valamit érzek a lábfejemen s ahogy lepillantok meglátom a patkány haverom. Csak pislogok rá, most egészen helyesnek látszik, de nem fogok bedőlni neki. Gondolatban elküldöm a francba, amiért megharapott, és azon kezdek töprengeni, hogyan űzhetném el a lábfejemről úgy, hogy ne keltsek feltűnést. Ekkor azonban magától indul meg, s ahogy figyelem, egy lyukba mászik a falban. Feljegyzem magamnak, ha tiszta a levegő megvizsgálom a lyukat is majd, de addig nem akarok felesleges bonyodalmat. Persze az még így is megtalálhat, de ameddig lehet nem kísértem a sorsot. Maradok mozdulatlan és figyelek, hogy a férfi kopogtatására az üvegen, érkezik-e válasz. Sejtem, hogy fog. Elvégre biztos voltam benne, hogy nem vagyok egyedül, csak azt nem értettem, hol van/vannak a tegnapi támadó(i)nk.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A patkány végül úgy dönt nem megy be a lyukba, csak megáll előtte és szimatol, mintha valami kivetni valót talált volna benne, s inkább visszaindul a fiú felé, s a nadrágja száránál kezd el valamit matatni, mintha bele akarna bújni vagy hasonló. Közben a tükrök felől nincsen válasz, ami az idegen férfit is felettébb meglepi. - Elment volna és nyitva hagyta volna az ajtót? Ennyire szétszórt lenne? Biztos az a pincérnő... - sóhajt fel lemondóan majd boldogabb hangon adja a világ tudtára - márpedig én akkor sem fogok elmenni a kabátom nélkül! Csak hol is lehet? - picit még marad a szobában aztán elhagyja behúzva maga mögött az ajtót, de az épületből nem távozott, pusztán feltehetőleg a kocsmai részbe ment körbenézni.
*-*
Fura ez a patkány. Félúton meggondolja magát és nem megy sehova, helyette a nadrágomnál matat. Milyen jó, hogy ma egy szűk fazonú nadrág van rajtam, ami szinte hozzám tapad. A nadrág száramba így biztos nem mászik be. De azért bosszant. Mi van ha megint megharap? Az aggodalomtól fel megy bennem az adrenalin, de továbbra sem mozdulok. Csak amikor a férfi végre kimegy a szobából eresztem ki a levegőt. Valamiért mondjuk gyanús, hogy a kabátjáról ilyen hangosan beszél. Megfordul a fejemben, hogy sejti itt vagyok és két opció között vacillálok: lelépni de nagyon gyorsan elvégre megtudtam pár dolgot a zárt fiókokat és a tükröt meg varázserő nélkül nem nagyon próbálgatnám. Ugyanakkor csak ég bennem a kíváncsiság és a patkány sem hagy nyugodni. Lehet animágus? Nem tudom. Viszont túl sok időt sem érdemes tovább vesztegetnem. A férfi, aki itt járt egyszerű halandó, nem volt farkas szaga és a vámpírokra jellemző hidegséget sem éreztem, így még ha észre is vesz, simán lehagyom futásban. Hagyom a patkányt, és kislisszolok a helyemről, ki az ajtón, vissza a raktárba ahonnan jöttem, el az épületből, amilyen gyorsan csak tudok.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Mikor megmozdul a férfi a patkány meglepetésében elejti a papírt. Ami az előző üzenet második fele.
" (...) Az apátságba mentek, de nem tudják, hogy amelyik hölgy megérinti Ginevra szívét az menten kővé dermed. Egyik már ma este a kertem fogja díszíteni, a többi pedig bizonyára eliszkol félelmében.
Ma egy italra a vendégem vagy,
P. "
Ezután a férfi gond nélkül kijut, az idegen nem veszi észre, viszont a patkány követi, s akármilyen hesegető mozdulatot is tesz MJ, ezen nem tud változtatni.
A kaland véget ért, eldöntheted, hogy mit kezdesz az információval, mit teszel, ám mostmár a rendes játékteret kell használnod. A patkányharapás miatt azonban megnémultál, így szavakat nem fogsz tudni használni egész nap, pusztán akkor jön nyelvedre újra szó, amikor felkel a következő nap.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. március 26. 23:49
|
|
|
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Lily kinézet (mikrofon nélkül)Leltáraznom kell. Nem szeressem, mert számolni kell hozzá, és mindig összezavarodom. A bolt ajtaján most egy tábla himbálódzik: "Leltár miatt zárva" a tábla alatt egy másik lóg: "Sürgős ügyben csöngess" mert hát mégsem tudnék élni a gondolattal, hogy valaki pont most fogy ki a lila festékből és nem tud emiatt befejezni egy képet, vagy hasonló... Igen. Szóval ha csönget ajtót nyitok és persze vihet mindent. A leltárat úgyis el fogom rontani. S mert tudom, hogy sokáig fog tartani egyedül, egy harmadik tábla is csüng az ajtón, bár valószínűleg ezt már senki sem látja, hiszen majdnem a földön van: "Segítséget szívesen fogadok". Ezen a táblán kicsiben ott vagyok én is, chibi alakban ahogy a leltár közepén a hajamat tépem. Úgy gondoltam hatásos lenne, de lehet tévedek. Mindenesetre a boltom közepén ücsörgök és épp az ecseteket teszem sorba méret, fajta és márka szerint, hogy utána szépen megszámoljam (vagy legalábbis megpróbáljam) és feljegyezzem az adatokat, hogy szükség esetén újakat rendeljek. Az egyik kedvenc fajtám, egy mágikus darab, ami murtlap szőrből készült és színváltós festékekhez a legjobb, úgy látszik, hogy teljesen elfogyott, így emellé egy 100-as számot biggyesztek, az elég nagynak tűnik. Így haladok tovább, ha kell akár napokig is, de azért remélem, hogy lesz valaki, aki megszán és segít. Van tippem arra is hogyan hálálom meg...
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Lily A számolás miatt nem igazán figyelek a nyíló ajtóra. Pedig régebben az ilyesmit rögtön kiszúrtam. De ez történik, ha a varázslót megfosztják a mágiától. Nem veszi észre, hogy egyes bűbájok nem működnek. A jó napot-ot is be tudom a szomszéd üzletben hangosan köszönő valakinek, mert a hang furán cseng a csendben. Azonban ahogy tovább próbálok fókuszálni a számolásra a frász jön rám, hogy valaki sokkal közelebb hozzám szólal meg, és amikor felpillantok még arrébb is ugrok, mert hát... mi ez? - He... he... izé. - fejezem ki magam nagyon értelmesen. Oh igen. Házimanó. Nekünk is volt, amíg "véletlen" nem adtam neki ruhát. Nem volt szimpi, ahogy a család bánt vele, aztán nem láttam többet, és meg is feledkeztem ezekről a kis lényekről. Aki most velem szemben áll, lánynak tűnik a hangja is elég magas, igaz ez nem mérvadó ezeknél a lényeknél. - Öhm. Szia! - mondom újra, kicsit összeszedve magam - Megijesztettél. - Vallom meg őszintén aztán folytatom - Igen. A segítség jól jönne és a manóvarázslat is. Azt hiszem. Bár nem tudom az milyen. Megvonom a vállam, és gondolkodom, hogy felálljak-e de elvetem az ötletet, mert így ülve is magasabb vagyok, pedig nem vagyok egy óriás én sem. - Hogy hívnak? - kérdezem és zavartan, mert fogalmam sincs manóéknál hogy megy ez előre nyújtom a kezem - Én Min Jong vagyok. Choi Min Jong. Ez meg... a boltom - fejezem be sután magam köré mutatva.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Lily Kicsit mintha hezitálna, ami engem is csak még jobban elbizonytalanít. Sosem tudtam, hogyan kell bánni a manókkal. Azt tudtam, hogy nálunk a manóknak rosszabb sorsa volt mint nekem, és egyik sem panaszkodott, amikor elment tőlünk. Azt hogy talált-e új gazdát utána, vagy hogy egyáltalán akart-e... nos nem tudom. De úgy látszik ez a manócska is szabad, vagy ha nem rendes gazdái vannak hogy elengedik. Mindenesetre én nem akarok neki dirigálni, így csak megvárom, amíg bemutatkozik és kezet ráz velem. Gyengéden fogom meg az apró kezet és óvatosan rázom meg, aztán ahogy kiderül a neve elmosolyodom. - Ez egy nagyon szép név. A liliomok gyönyörű virágok - mondom neki, ezzel arra is utalva, hogy biztos ő is szépnek számít manó körökben. Bár nem vagyok járatos. De na. Egészen jól ápoltnak tűnik manó létére. Ezután pedig varázsolni kezd én meg kicsit eltátom a számat. Na nem azért, mert nem láttam még ilyet, hanem mert egy pillanatra elfogy az irigység. Igen. Határozottan emlékszem, mennyivel egyszerűbb volt így csinálni és varázslattal megszámolni meg feljegyezni mi kell. Sóhajtok egy nagyot, ezzel kiadva a pillanatnyi bánatom, aztán visszatérek a mosolyhoz. - Hidd el, már ez is nagy segítség. Majd én foglalkozom a nagyobb dolgokkal - javasolom, aztán azt mondja, jó a számokkal és felcsillan a szemem. Igaz tesztelni nem tudom, de miért hazudna? Egyáltalán tudnak a manók hazudni? Nem hiszem. - Tényleg? Hiszen ez fantasztikus! - kedvem lenne felkapni és megpörgetni a levegőben annyira örülök de visszafogom magam - Khm... izé... mármint. Akkor fel vagy véve. A fizettségben meg még megegyezünk. Toldom hozzá nagy komolyan, mert ingyen tuti hogy nem dolgozhat. Még akkor sem, ha szívesen teszi. Legalább egy festéket vagy valamit el kell fogadnia. Bár én galleont is szívesen adok neki, aztán eldönti mit csinál vele.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
- Hagyjál békén - mondom a patkánynak tök feleslegesen, mert úgysem hall, meg ha hallana sem értene, de aztán észrevesezem, hogy mit tesz le elém. A szemem felcsillan, felkapom a papírost, és miután elolvasom, még inkább sietőssé válik a távozás. Örült tempóban sietek ki az épületből és már indulnék a apátsághoz, mikor észreveszem, hogy a kis fickó nem tágít. - Most komolyan? - nézek le rá. Nem tudom mit kéne tenni. Intek neki, hogy menjen vissza, közben elindulok, de nem tágít. Megvonom a vállam. Ha követni akar, tartania kell velem a lépést. Futni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok. Nem tudom igaz-e a szöveg, de gyanúsnak tűnik, és nem kéne kockáztatni. Azzal sem foglalkozom, ha a gyorsaságom feltűnik valakinek. North talán lecsesz majd, de ha elkések, lehet nem tud majd megszólalni többet. Mondjuk én sem. De van papírom. Meg tudom mutatni. Hogy a patkány tudja-e tartani velem a lépést azt nem tudom. Időnként azért hátra pillantok, mert kinézem belőle, hogy valaki másnak nyomoz és már jelzett, hogy utána jöjjön valaki, de egyelőre senkit nem látok Épp egy fagyizó előtt száguldok el, amikor meglátom Cathet és Denist. Lefékezek és visszafordulok. Megkocogtatom Denis vállát és ha megfordul vagy rám néz szó nélkül a kezébe nyomom a cetlit, amit a patkánytól kaptam. Így ő is elolvashatja: " (...) Az apátságba mentek, de nem tudják, hogy amelyik hölgy megérinti Ginevra szívét az menten kővé dermed. Egyik már ma este a kertem fogja díszíteni, a többi pedig bizonyára eliszkol félelmében.
Ma egy italra a vendégem vagy,
P. " Idegesen toporgok és körbe-körbe nézek, hogy hol vannak a többiek. De a másik három embert nem látom. A kezeimmel próbálom elmutogatni, valószínűleg nem sok sikerrel. Nagy kérdőjeleket rajzolok. Közben meg tátogom, hogy "Többiek?". Talán feltűnik nekik a bekötött véres ujjam, meg a cetli is kicsit véres de segáz. Remélem még senki nem vált kövé. Még utoljára körbe nézek, patkány és más veszélyes arcokat kutatva. Nem jó ez a paranoiámnak. De tényleg.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Szerencsére nem kérdezgetnek túl sokat. Denis gyorsan veszi a lapot, Cathnek is tovább adja a papírkát, így hamar képben van mindenki, hogy nincs vesztegetni való időnk. Főleg, hogy kiderül a többiek bizony még bent vannak az apátságban. Az ötlet, hogy menjünk tetszik. Az kevésbé, hogy Cathet hagyjuk kint, az meg, hogy be kell mennem és figyelem elterelni, még kevésbé. A fejemhez emelem a kezem és a pólóm darabjába csavart véres mutatóujjammal körözök a fejem mellett, amolyan "elment az eszed?" nézéssel. Nem mintha el tudnám magyarázni, miért nem tetszik az ötlet. Viszont az idő szorít, így csak kelletlenül megindulok Denis után. Aztán le is hagyom. Elvégre ha el kell terelnem a figyelmet, előbb ott kell lennem mint neki. A bejárat előtt, azért még megtorpanok. Hátra is pillantok, hogy hű társam... khm... az a paraszt patkány itt van e még. Megcsóválom rá a fejem. Nem értem miért lett ilyen ragaszkodó, de őszintén nem tetszik. Mindenesetre kapásból ad három ötletet, hogy mit csinálhatnék. Kezdetnek leveszem a kötést az ujjamról és zsebre vágom. Így talán kevésbé feltűnő, bár nem szép látvány. De na. Nagyot sóhajtok, magamban ezer fohászt rebegek Merlinhez, hogy semmi bajom nem lesz ettől, hogy ez szimplán pszichológiai gát bennem és igenis oké templomba mennem, meg ilyen helyekre is. Belépek, körbe nézek mi a szitu. Minden rendben van. Őrök a helyükön, ha volt is itt korábban valami Deniséknek hála azt már helyre rakták. Lenézek a patkányomra majd ha az a dög rám néz, akkor a hozzám közelebbi őrre mutatok, miközben azt tátogom neki, hogy: - Öl! Kill, harap, támad, nyamm! - ha tudnám kiabálnám, de hát nem jön ki hang a torkomon. Közben a másik kezemmel leveszem a baseball sapkámat, meg a napszemüvegem, hogy illedelmes gyerek legyek. Nem tudom a patkány figyel-e egyáltalán rám, meg érti-e, amit mondok és persze az a veszély is fenn áll, hogy mazonak néz és azt hiszi azt akarom engem támadjon meg újra. El is kezdek rögtön futni a padok között cikk-cakkban, ha más nem ez eléggé felhívja a figyelmet. Közben meg kérlelem a dögöt, hogyha nem is támadta meg az őröket legalább engem kövessen. Feldobom a kezeimet a magasba, mint valami idióta, sikolyra nyitom a számat, bár hang továbbra sem jön ki belőle és közben hátra-hátra pillantok, a patkányra. Időnként rá is mutatok, remélem az emberek jól megijednek, hogy van itt egy ilyen ronda dög. Ha meg mégsem, akkor mutatok nekik egy még rondábbat... Majd lehidalnak, hogy egy vámpír van a templomba fényes nappal. Bár nem. Ezt nem akarom. Mégis csak van itt mindenféle szentelt víz, meg ezüst cucc. Na de amíg futok a padok közt és zavart keltek, addig van időm kitalálni, mi legyen ezután.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Ez a patkány hülyének néz... vagy nem tudom. Mindenesetre nem fogad szót. Igaz kevés reményt fűztem hozzá, de azért na... engem is megharapott, lehetne mások felé is hasonlóan agresszív. De lehet ázsiai fétise van, vagy valami más miatt jobban tetszem neki, mint az őr, mert őt nem támadja meg. Szerencsére a némaságomnak hála, erre még nem sokan figyelnek fel, de amikor futni kezdek és elrohanok emberek előtt, akkor elég sok nő, szépen sikoltozásba kezd és ezzel kellően káoszt keltek odabent. Remélem kintre is ki hallatszik, és Denis is hallja, hogy micsoda műsor van, mert hát neki csinálom. Meg Scarlettéknek, bár őket sehol sem látom, ami nem telt el jó érzéssel. Mindenesetre tovább szaladok a karjaimat lóbálva a levegőben, némán sikoltozva. Megcélozom az őröket, mert úgy hallom nekik remek ötletük támad, és ha kell én magam terelem őket ahhoz a hátsó ajtóhoz, hogy kinyissák. Bár fogalmam sincs merre van. Pánikot tettetve rohanok tovább az őrök felé, majd amikor elég közel érek szimplán rávetem magam a nagyobbikra. Szimplán mert ő látszik puhábbnak, ha elborulunk legalább puhára esek, ha szerencsém van megtart. Ha meg mégis dőlünk utána rámászom a másikra is. Mert ők itt a bizti őrök, nekik kell megmenteni a vérszomjas patkánytól. Vagy nem? Na meg, ha mindenki kifelé megy és csak hárman maradunk, akkor Denisnek nehezebb észrevétlenül bejutni.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Elterelőkalibúr Oh ha tudná, hogy tök nyugodt vagyok... Nem akarna látni valódi pánikban és visszasírná ezt a percet, mert ez legalább komikus. Ha nem jön vissza a hangom pantomimes leszek. Biztos jó meló, a muglikat is lenyűgözi... Ráadásul lehet sötét színházban csinálni. Menő dolog. Az már kevésbé, hogy rángat. Neki meg kéne védenie a vadtól, nem magáról leszedni. Küzdök ellene, mert hát mégis csak esélyes, hogy az a rühes dög már megint meg akar csócsálni majd. Elvégre nem tudom mi játszódik le a kis fejében, de simán lehet, hogy ő meg a sikítozó tömegtől parázik be és válik fenevaddá. Remélem nem. Már-már sikerülne a csávó hátára másznom - lévén nem borult fel velem - hogy biztos fedezékem legyen a rágcsáló elől, amikor is beér a vad és az őr lába körül kezd el szaladgálni, az meg megijed. Ijedten pislogok az őrre, hogy ő miért sikít, meg hát milyen magatartás ez, amikor neki kéne megvédeni? A másik őrre pillantok, nyújtom is a kezem segítségért, de ekkor már érzem, hogy baj van: dőlünk. Nagyot puffanok a padlón, a jobb kezem valamilyen fura módon alám kerül és ahogy az őr rám pottyan egy reccsenés jelzi, hogy a benyilalló fájdalom töréssel jár. Felordítok, de minek? Egy hang nem jön ki a torkomon, de amennyire fáj, reflexből lököm fel a rajtam tehénkedő őrt, nem foglalkozva azzal, hogy eddig gyenge virágszál voltam, talán kicsit túl erősen is. De neki biztos nem fáj még így sem annyira, mint nekem. Rázom a kezem, mintha ez segítene, aztán a ballal megmarkolom. Nem merek ránézni, mert nem merek. De érzem, hogy tagad, hogy lüktet, hogy nagyon fáj a kisujjam. Könny szökik a szemembe és mindenről megfeledkezve kirohanok a templomból. Meg kell találnom Cathet, hogy rendbe hozza az ujjam. Az ajtóban viszont megtorpanok. Elvakít a fény. Ügyetlenkedve keresem a bal kezemmel a napszemüvegemet, meg a sapkámat és küszködve de a fejemre teszem mindkettőt, aztán kissé vakon még az előbbi hirtelen világos miatt, kibotorkálok, arrafelé, amerre a lányt utoljára láttam.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció
Rohanok közben a bal kezemmel tartom a jobb kezem, már nem is tudom mi fáj jobban. A patkány harapás, a fejem, vagy a törött kisujjam, de nem is érdekel. Cathet kell megkeresnem, és a fagyizó elé érve rendesen kapkodom is a fejem, de nincs sehol. - Francba! - nyögöm, nyögném... hang továbbra sem jön ki a torkomon. Megfordulok, körbe nézek. Nem tudom mit tegyek. Emerald jut eszembe, ha Cath nem hallgatott ránk, (Denisre, mert csak ő beszélt, de ha nem lett volna egyértelmű, én egyetértettem, részben) akkor nem tudok mit csinálni. Idegesen de visszafordulok és a lehető leggyorsabban rohanok vissza az apátsághoz. El is húzok először a kis társaság előtt, úgy kell vissza rohannom. Idegesen torpanok meg Denis, North és Scar mellett, lázasan kutatva Emeraldot, de ő sincs itt. Hát mindjárt sírok, de tényleg. Nem elég, hogy nem tudok varázsolni és beszélni, a végén írni és festeni se leszek képes na meg jelbeszédet használni sem. Nem buli. Lassan kúszik az agyamba a pánik. Előre tartom a két kezem, hátha valamit ők is tudnak vele kezdeni, mondjuk még azelőtt, hogy hólyagosra égek. Mert az sem buli. Nagyon nem. Beharapom a számat. Ha nem csinálnak velem valamit rögtön, akkor nem is fogok mondani semmit. Haha. Ez majdnem vicces. Vagyis ha nem itt és most lenne, tuti nevetnék rajta, de ne várják, hogy bármit leírok vagy elmutogatok félig nyomorék kezekkel. Ha a kisujjam helyre rakják akkor szerintem rendben leszek. A patkány harapásom bár ronda, azzal már egy ideje jól vagyok, de a kisujjamra még ránézni is rossz. Csak ekkor jut eszembe, hogy lenézzek a lábamhoz, hogy még mindig követ-e az a rühes dög. Ha nem tartanék tőle, hogy megharap újra, bele rúgnék, de így csak egy mérges pillantást kap, amiből nyilván senki semmit nem érzékel, mivel napszemüvegben vagyok.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció
North szavaira, csak mérgesen szusszanok egyet. Ne mozgassam... Nem mintha nagyon tudnám, de mindegy. Szerencsére tesz rá egy kötöző bűbájt és ennek hála kicsit jobban érzem magam. A fájdalom is enyhül, már-már alig tűnik tompa lüktetésnek. Papírt kezdek keresni a zsebeimben, mert írni nem tudok, aztán veszi észre North a patkányt. A reakcióját nem tudom komoly arccal tűrni, annak ellenére sem, hogy engem is zavar a kis dög. Végül azonban csak megvonom a vállam, aztán mivel nem találtam papírt a harapott ujjamra mutatok, utána meg a dögre és az épen maradt ujjaimmal mutatom, hogy megyek, a vérszomjas fenevad meg követ. Ekkor fut be Cath. Legalább ő vidámnak és nyugodtnak tűnik. Csacsog, mintha valóban csak turisták lennénk és kávét osztogat. A fehércsokis jól hangzik, régebben rengeteget ettem-ittam ilyesmit, ezért egy mosollyal nyúlok érte, de rögtön le is tehetem, mert a lány is észre veszi a sérül ujjaimat és kezelésbe veszi őket. Néhány varázslat után, egészen olyan, mintha új ujjam lenne a jobb kezemen. Még egy puszit is kapok, ami apró mosolyt csal az arcomra. A balra viszont, a patkány harapásra nem kapok semmit. Helyette beszélni kezd. Érdekes és egyben furcsa, amit mond. Nekem is feltűnt, hogy figyelnek, a patkány is egészen biztosan nem véletlenül követ... De ettől csak még furcsább az egész. Miért nem próbálnak minket ténylegesen megállítani? Nem látom értelmét a dolognak. Northra emelem a tekintetem, ha levelet már nem látom, legalább az arcáról leolvashassak valamit, vagy hogy tudja, minket is érdekel a tartalma. Közben pedig, a jobb kezemmel felveszem a kávét és belekortyolok, a bal kezem mutató ujját pedig meglebegtetem Cath előtt. Ezzel a gusztustalan harapással is csinálhatna valamit. Aztán valóban mehetnénk valamerre, mert kezd zavarni az érzés, hogy figyelnek.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció North fapofával olvassa a levelet, amit Cath ad neki, így sajnos nem tudok meg semmit sem, csak az a pár szó utal rá, hogy valami nem stimmel. Ezt viszont eddig is tudtuk. A patkány sem lep meg, hogy mi... de azért leszállhatna rólam. Na mindegy. Cath ellátja az ujjam és mivel nem tudok beszélni, nem állok le alkudozni, hogy én márpedig elől mennék. Semmi értelme. Lassan kullogok a többiek mögött, a patkánnyal. Időnként azért megpróbálom elhessegetni, kézmozdulattal, dobbantással, meg ehhez hasonlókkal, de nem akar menni. Minden alkalommal lemondóan sóhajtok és tovább állok. Közben meg azon kezdek agyalni, hogy mikor mit rontottam el, hogy nekem mindenből a szar jut. Mármint Cath is szerzett valamilyen információt de ő sérülés helyett láthatóan jól érezte magát. Plusz az átkot is levették róla. Rajtam meg elvileg nincs átok és végig szerencsétlenkedek itt mindent. A borús gondolatokból szerencsére kiránt North újabb utasítása, hogy keressünk valami lejáratot. Rögtön nyitom is a számat, hogy megkérdezzem milyen lejáratot de rájövök, hogy úgysem menne, így csak elkezdek kóvályogni, meg köveket és fűcsomókat rúgdosni. A patkánynak is mutogatok, mert ő biztos tudja mit keresünk, szóval meg is mutathatná... Amikor pedig Denis végre megkérdezi, amit én is akartam közelebb lépkedek, hogy biztos jól halljam a választ.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció Denis kérdése után, ahogy a válaszra várok szinte rögtön le is dermedek, ahogy előbb Cath majd Denis tűnik el - igaz utóbbi csak félig - a földben. Hátra pillantok a patkányra, hogy ez mégis mi a franc. Mikor lettek a gondolataim olyanok, amik valóra válnak. Persze nyilván csak nagyon-nagy véletlen de azért mégis. Nem értem a szitut. Valószínűleg a patkány sem, de valamit muszáj okolni és mivel megharapott és haragszom rá, ezért természetesen őt okolom. Akkor is, ha a sebem már nem fáj, mert beszélni még mindig nem tudok. North és Scar hangja aztán kihúz a néma patkányszem-nézésből és pár gyors lépéssel szinte rögtön Denis mellett termek. Scar terve elég jónak tűnik, bár szerintem egyedül jobban menne. Ennek ellenére odaállok Denis másik oldalára és Scarhoz hasonlóan, a fiú karja és teste közé ékelem a kezeimet. Scarnak egy bólintással és egy néma igennel jelzem, hogy igen, kész vagyok, és már húzzuk is. Jól indul a dolog, aztán megakadunk. Letérdelek és a földet kezdem szemlélni, hogy van-e ott valami, nem tudjuk-e a lyukat esetleg nagyobbá ásni vagy hasonló... Scarnak viszont más ötlete támad, s mivel még mindig képtelen vagyok a beszédre, nem erőltetem a saját elképzelésem. Felállok, vissza a korábbi pozícióba és amikor Scar háromhoz ér, húzni kezdem Denist, remélve, hogy North alulról tolja.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Zinus Az ünnepeknek vége és szépen lassan visszatér az élet a faluba. A hétvégi fagyoskodás óta a boltom hátsó bejáratánál a szemetesbe raktam pár hullámcsattot a boltban pedig van egy extra szett a lakáskulcsaimból. Persze nem esélyes, hogy még egyszer előfordul ilyesmi, de ha mégis, akkor legalább felkészült leszek. Most viszont csak ücsörgök a bolt közepén lévő kanapén egy bögre forró teával és bámulom az üres vásznat magam előtt. Azon gondolkodom, hogy tudnék mugli módszerekkel olyan képet festeni, ami mégis csak varázslatos. Mármint rengeteg ötletem van, de na. Valami egyedit akarok kreálni. Persze épp csak leültem, mert elment egy vásárló, de szinte rögtön csilingel is újra az ajtó felé felakasztott szélcsengő, és egy leheletnyi halkságú hangocska csókolomja is felcseng. - Hmpf - mosolyodom el először a gondolatra, hogy egy csöppecske keveredett ide, mert ha már Bagolyköves lenne akkor nem így köszönne. Aztán egy pillanattal később össze is szorul a szívem, ahogy megérzem azt a különleges semmivel össze nem téveszthető aurát. - Jajj, szegényem - suttogom a teámnak, aztán felállok. Lehet meghallotta. De akkor mi van? Valószínűleg ő pont olyan jól érzi, mint én, hogy egyikünk sem teljesen emberi. - Szervusz! - köszönök immár felé fordulva és teszek pár lépést felé - Tudok segíteni valamiben? - érdeklődöm, mintha mi sem lenne természetesebb. Ettől függetlenül nem megyek túl közel hozzá. Nem tudom találkozott-e korábban damfírral vagy vámpírral és azt sem, hogy hogyan éli meg a mostani találkozást. Én a magam részéről nyitott vagyok mint mindig. Ő is csak egy vevő, mint bárki más, aki betéved ide és pont ugyanolyan szolgáltatásban lesz része, mint bárki másnak. De ha érzékeny az orra vagy tudom is én, akkor nem biztos, hogy örül, ha sokkal közelebb megyek hozzá.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Excalidíció North elképzelései elég merészek. Az egyetlen szerencséje, hogy a reflexeim viszonylag jók, így bár elugrani nincs időm, azért sikerül úgy talajt érni, hogy ma már ne essen bennem több kár. Aztán ahogy szétnézek egy kissé meghűl bennem a vér, mert azért ez a víz... Furcsa érzés jár át, amilyet már régen nem éreztem, a bugyborékolás és a kiemelkedő alak sem sokat segít. A patkány viszont határozottan megindul felé, én is teszek két bizonytalan lépést, aztán meggondolom magam. Megrázom a fejem, és jól megdorgálom magam, hogy kötődök egy rühes döghöz, ami még meg is harapott és elnémított. Nagyot sóhajtok, legyintek egyet és leülök a földre. Kavicsokat lenne kedvem dobálni a vízbe. Azonban megszólal újra a tó asszonya, és hirtelen megint minden olyan más lesz. Eszembe jut a sok legenda, az összes létező leírás, amit olvastam, és kedvem lenne Scarra kiabálni, hogy ne siessen annyira, hiszen veszélyes is lehet ez a móka, de hang továbbra sem jön ki a torkomon és gyorsaság ide vagy oda, mire felállok, már a habokba is veti magát. Northra majd a többiekre pillantok, hogy őt mit gondolnak? Biztosak-e benne, hogy ez jó ötlet. Teszek ismét pár lépést a víz felé, de valami talán a meleg... talán a gondolat, hogy árthat az is, ha én is belelépek, megakadályoz. Így csak idegesen toporgok, és remélem, hogy a lány karddal vagy nélküle, de épen tér vissza.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Zinus Kicsi még és félénk. Megmosolyogtat, de ez csak előny, mert így ellágyulnak még inkább a vonásaim. Kicsit lehajolok, a kezeimmel a térdemre támaszkodom, így próbálok vele egy magasságba kerülni. Igaz így valamennyire előre is hajolok és közelebb kerülök hozzá, de azért még nem vagyok túl közel. Kérdésemre gyorsan összekapja magát, és egészen határozottan válaszol. Felegyenesedem, úgy nézem meg, hogy pontosan mire is gondol. Az egyik állványhoz lépked, amit láthatóan nem érne fel, és úgy pontosít. Odamegyek, ezzel az eddiginél jóval közelebb kerülve, de eddig sem mondott semmit rám vonatkozóan így annyira már nem is igyekszem. E - Ezt? - emelem le a kirakóst az állványról, aztán még a kezemben tartva, hogy megszemlélhesse hozzá fűzöm - Van más méretben is. Meg több-kevesebb darabos. És persze 3D-s. Mondjuk lehet nem is tudja mi az a 3D. Vajon hány éves lehet? Illik ilyet egyáltalán kérdezni. Azt is megkérdezném, hogy lett farkas, de nyilván az is illetlenség. És ki tudja, lehet az egész elképzelésem a dologról teljesen más, mint másoknak. Látszik, hogy évek óta nem foglalkoztam a témával, sőt, megpróbáltam elfelejteni mindent, amit tudok. - Esetleg más valamit még? - kérdezem, ha döntött a kirakós kapcsán, aztán ha úgy látom egyedül is boldogul, akkor hagyom kicsit kibontakozni.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Lily Irigykedve nézem, ahogy varázsol, de végül meggyőzöm magam, hogy jól van ez így. Az ecsetpakolás mellett dönt én pedig csak bólintok neki, az rendben lesz. Én pedig a kicsit nagyobb festékes bödönöket kezdem megszámolni. Jó lassan, erősen koncentrálva, nehogy elrontsam. Szerencsére egyikből sincs jelenleg tíznél több, így nem okoz akkora gondot a dolog, de azért küzdök vele rendesen. Épp a pirosakat számolom, amikor meghallom a manócska hangját. - Tessék? - kérdezek vissza, mert a számolás kötött le, de természetesen már fogalmam sincs, hogy hánynál tartottam. - Öh.. hát... az enyém a bolt, szóval amióta kinyitott? - felelem kissé bizonytalanul, miután felfogtam, hogy mit is kérdezett. Pontosat nem tudok mondani, mert ugye ahhoz is számolni kéne, én pedig nem jegyeztem meg. - Pár éve már biztosan. De nem tartom számon. Miért kérdezed? - próbálom valahogy mégis kivágni magam a helyzetből aztán visszakérdezek, mert nincs jobb ötletem. Amíg válaszol én nem számolok, nem rendezek. Mert nem tudnék erre is meg a válaszára is figyelni. Hiába, van ilyen, amikor az ember nem tudja, hogy mit meg hogyan. Ha válaszolt akkor visszafordulok a piros festékes bödönökhöz és újra kezdem számolni őket. A homlokom ráncolódik, azt ujjaimon is mutatom a számokat, csak hogy biztos ne rontsam el - igaz ez sem garancia, de legalább nem mondhatja senki, hogy nem próbálkozom.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Zinus Leveszem neki, amit kér, de biztos ami biztos, elmondom, hogy van másik is csak nincs kirakva. Aztán gyorsan meg is bánom, mert látom rajta, hogy teljesen összezavarodik. Ejj Min Jong, nem csak a varázserődet vesztetted el, de a vásárlók iránti jó képességeidet is? Persze csak gondolatban dorgálom magam, és közben a lányka is összeszedi magát. Egészen határozottan közli, hogy neki akkor is ez kell, én pedig nem erősködöm egy percig sem, csak átnyújtom neki a kirakóst. - Akkor tessék - mondom egy széles mosollyal, és megérdeklődöm szeretne-e mást is. A válasz ismét határozott és ahogy a fejét rázza, csodálattal figyelem a haját, ahogy jobbra-balra száll. Lehet nem kéne, de engem az ilyen egyszerű dolog inspirálnak, boldoggá tesznek. Aztán abba hagyja a fej csóválást, és a pénztárcáját kezdi kutatni, miközben az árról kérdez. Kedvem lenne nevetni egy jót, mert rossz személytől kérdezi. Legszívesebben ingyen oda adnám neki, de ezt a gondolatot inkább elvetem. - 1 knút - mondom végül teljesen határozottan és a kassza felé megyek, hogy majd számlát is tudjak neki adni. Remélhetőleg követ, ha igen, akkor a pénztár gépnél állva veszem el tőle az apró érmét, aztán elismétlem a gépnek is az összeget, mire az kinyílik, számlát ad stb. - Tessék, ha mégsem lenne jó, akkor két éven belül visszahozhatod. Csak legyen meg a számla róla - mondom és azzal át is nyújtom az említett papírt. - Jó szórakozást hozzá! - Toldom meg a szavaimat búcsúzóul, aztán ha elmegy, figyelem, merre indul.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Lily Nem tudom miért lep meg ennyire a kérdése, bár inkább arról lehet szó, hogy a számolásba merültem nagyon bele. Pont emiatt is, eléggé zavart vagyok. - Jah, hogy az... Nem volt sok idő. Tudtam, mit meg hogy szeretnék, és a kezdő tőke se volt gond - megvonom a vállam. Mert valóban. Nem lehetett több a dolog néhány hónapnál. Aztán azóta eltelt jó pár év. És bár nem az enyém a legforgalmasabb bolt, egy pillanatra sem bántam meg soha. Vagyis... amikor nagy ritkán leltárazni próbálok akkor igen. De most még emiatt sem panaszkodhatok, hiszen itt van Lily, hogy segítsen nekem. Remélem a válaszom és a hangomból érezhető "most nem akarok beszélgetni" nem sérti meg szegényt. Nem a személyével van a probléma, hanem az én számolási képességeimmel. Ha nem koncentrálok, akkor valószínűleg mindent újra kell kezdenem, azt pedig nagyon nem szeretném. Szerencsére nem tűnik sértődöttnek és egy darabig nem is szól hozzám. Aztán megáll, én pedig ezúttal be tudok fejezni egy kisebb számolást, és felé fordulok, hogy jelezzem figyelek. - Oh? Akkor megszámolhatnád a papírlapokat. Megmutatom - pillantok le rá, majd megindulok a sorok között. Előbb balra majd jobbra fordulok, végül megérkezünk a papírokhoz. Van mindenféle színű, kisebb-nagyobb méretű, csomagolt vagy darabos. Tulajdonképpen elég soknak tűnik. - Mit gondolsz? Menni fog? - kérdezem, ha nemet mond, az is oké. - Arra vigyázz, hogy ne vágd meg magad velük - toldom még hozzá, feltéve, hogy igent mondott, és hajlandó ezeket megszámolni.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MeiFelvettek a könyvtárba! Hát nem ez a legcsodálatosabb a világon? Mármint... a bolt is király. Imádom, meg minden. De mégis... Hiányoztak a könyvek. Az illat, amit a papír áraszt. Egyszerűen leírhatatlan. Na meg, be kell valljam, a sötét, ami a polcok között húzódik szintén vonzó. Szóval hiányzott. A hangulat, az illat, a minden. De a legjobb az egészben, hogy ez NEM egy bolt. Még mindig nehezen hiszem el, hogy emberek elvisznek könyveket, aztán visszahozzák őket. Pedig ez egy fantasztikus dolog. Már gondoltam arra is, hogy kölcsönözhető ecseteket is beveszek a boltomba, de... nem. Magamból kiindulva, nem szeretnék olyan ecsettel festeni, amivel más is festett és ahogy végig gondoltam egyik művészeti kellék sem olyasmi, amit egy könyvhöz hasonlóan meg lehetne osztani. Szóval itt vagyok. Élvezem az egész hangulatot és természetesen rögtön lekapok 4-5 könyvet, hogy na én ezt most kiolvasom. Persze tudom, hogy nem ezért vagyok itt. De ugyan melyik gyerkőcöt zavarná, ha én csendben olvasok, amíg ők ugyanezt teszik. Legfeljebb akkor, ha ők is ezeket akarják olvasni. De nem hiszem. Ez szépirodalom, nekik meg a tanulásra kéne koncentrálni. Aztán persze sosem lehet tudni. Lazán ülök az egyik asztalon, a lábaim keresztbe vetve, az egyik egy széken pihen úgy támasztja alá a másikat. Miközben belemerülök az olvasásba. Egészen addig, amíg egy hang ki nem zökkent. - Szia Mei! Én meg Min Jong, és persze. Mit keresel? - felelek a könyvet a nyitott felével az asztalra rakva, hogy könnyen folytathassam majd onnan, ahol abbahagytam, miközben lepattanok a földre. Szerencsére van az iskolának régi módi katalógusa, amit én is tudok használni, varázslat nélkül is, így bármire is legyen szüksége, meg fogjuk találni.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MikhailNem aludtam szinte semmit az éjjel. Ami mondjuk nem újdonság, de ha az ember nappal is dolgozik akkor az éjszakai élet igencsak fárasztóvá válik. Épp ezért szinte őrültként rontok be a kis zugba ahol elvileg lennie kéne kávénak. Kéne. De nincs. Mugli kávéfőző sincs, ami logikus, mert egy varázslóiskolában vagyunk. De hol vannak ilyenkor a manók? Átfut a fejemen, hogy lerohanok a konyhába, de az is macerás, és túl sokáig tart. Nekem most kell kávé. Most. Nem később. - Miért? Ki itta meg a kávémat? És miért nem csinált nekem másikat? - persze nem volt nekem kávém itt. De eddig bármikor jöttem be ide, nem volt gond. Volt gőzölgő meleg feketeség, ami ébren tartott. Csalódottan ülök le a kanapéra és nagyot sóhajtok. - Jó, ha nem... akkor nem... Kibírom - győzködöm magam és fel is állok, amikor nyílik az ajtó és belép rajta egy másik férfi. A nevére is emlékszem, igen... ööö... ő is könyvtáros, szóval biztos tudja a kávét. Vagy a manókat. De mi is a neve? Ah, tök mindegy. - Helló! Kávéért jöttél? Elfogyott... - mondom kezdésnek, lehet kissé hiperaktívan, mert a fáradtság belőlem nem a legjobbat hozza ki - De ha te tudsz csinálni, én is kérek - toldom még hozzá, aztán eszembe jut, hogy amúgy még nem mutatkoztunk be, úgy legalábbis nem. Meg lett említve a neve az ünnepélyen, meg láttam itt korábban. De most beszélek hozzá először. - Amúgy Min Jong vagyok. Ha jól tudom kollégák - toldom hozzá, aztán a kezem is előre nyújtom és ha elfogadja a jobbomat, akkor még meg is hajolok kézrázás közben. Ez mondjuk lehet túl koreai... de ha csinál kávét, a lábát is hajlandó vagyok megcsókolni. Mondjuk ezt nem kell tudnia. De így van. Kávét akarok.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MikhailSzerintem egy öt éves gyerek szintjén produkálom magam a kávé iránti durcámmal, de jelenleg ez sem érdekel, mert fáradt vagyok. Aludni akarok. A fene gondolta, hogy nem éjjelre keresnek könyvtárost, nem is értem. Simán jó lenne éjszaka is nyitva tartani, hogy a könyvmoly diákok kiélhessék éjszakai könyvtározási vágyaikat. Nekem is van ilyen vágyam, szóval tuti nekik is. Kávé. Nincs. De akarom. A gondolat megőrjít és ismét kisfiú vagyok, akitől elvették a kedvenc ecsetjét, vagy hogy stílusos legyek, a kedvenc könyvét. Persze arról tudom, hogy otthon hever a vitrinben és senki-de-senki nem nyúl hozzá, mert ha igen megharapom. Szószerint. Szerencsére nyílik az ajtó. Kezdeti lelkesedésemben észre veszem, hogy az illető kezében valami forró gőzölög, csak az jár az eszemben, hogy ő biztos varázsló és ha mást nem, varázsol nekem kávét, ha már a manók nem voltak ma kegyesek hozzám. - Jobbat? - nézek rá meglepetten, aztán ahogy tovább magyaráz, és mutogat fel is csillannak a szemeim. Közelebb is lépek, meg is szemlélem-szaglászom a poharat. S valóban, annak gyönyörű sötétbarna tartalma, kávé illattal tölti meg szaglószervemet. - Misha - ismétlem, elengedve a kezét, felegyenesedve. S szemeim ismét a gőzölgő pohárra szegeződnek. Apám mondaná erre, hogy bunkó vagyok. Izé. Bácsikám, nem az apám. Nem is beszélek vele. Nem is érdekel a véleménye. - Bögre? - kérdezem meglepetten felpillantva a férfire. Tudom ám mi az. Csak az agyam nem pörög ma. Bögre...bögre... Nézelődöm balra-jobbra, a kanapé mellett egy asztalkán meg is látok egyet. Tökély. Felkapom felé nyújtom. Bögre. Nem az enyém, de bögre. Használni fogom. Jó lesz. - Van. Kérek. Köszönöm - mondom gyorsan és szaggatottan, s ha valóban tölt nekem kávét akkor az első korty után még meg is ölelem. - Életmentő vagy, Misha! - közlöm, s mivel tényleg forró a második korty előtt, azért kicsit meg is fújom az itókát. - Áhh... - ez kellett már. De nagyon.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
MikhailHa mást nem az ő napját már sikerül bearanyozni a szenvedésemmel, hiszen végig mosoly ül az arcán. Az enyém is felderül, ahogy kávét ígér, s amikor meg is kapom az áhított italt már nem is lehet leállítani. Egyszerűen csak a boldogságom az, amit nem tudok visszatartani, hát megölelem. Érzem ám, hogy nem erre számított, így nem nyújtom el a dolgot, de azért örülök annak is, hogy hátba vereget, mert így tudom, hogy még okésak leszünk ez után is. Mert amúgy félre is érthetné, és akkor kellemetlen lenne. Mondjuk nem rossz pasi, szóval... MJ állj le. Szóval kávé... Élvezettel iszogatom, a bögrére mind a két kezem rászorítom, élvezve a forróságot. Mindig fázós énem most repes. S talán a kávéban lévő extra is hatni kezd. Mindenesetre nem panaszkodhatok hűs levegőre, és egészen lazán válaszolok is neki. - Nem vagyok Pukwudgie, de ha szeretnéd követlek mindenhova - Pislogok rá teljesen komolyan, mert hát tényleg. Főleg ha mindig van nála kávé. Vagy mert csak ő biztos tud varázsolni is, akkor is ha nincs. Az újabb kérdésen elgondolkodom, de viszonylag hamar megered a nyelvem. Hiába fogadom meg mindig, hogy nem mesélek magamról túl sokat, egyszerűen képtelen vagyok rá. Most is. - Kicsit mindkettő. - Egy pillanatra csak, de megállok, hogy egy újabb kortyot igyak, de aztán már tényleg csak fecsegek - A családomnak könyvesboltja van. A könyvtáraktól mindig eltiltottak, azt mondták felesleges időpazarlás, amikor a bolt bármit be tud szerezni. Sőt, több könyvünk van, mint a világ bármelyik könyvtárának - ezen elnevetem magam. Nem tudom mennyire van képben Ázsia könyvesboltjait illetően, de ha csak kicsit is, akkor biztos hallott a Choi Könyvkereskedésről, mely nagyban hangoztatja, hogy Ázsia legnagyobb gyűjteményével rendelkezik, s ha egy könyvet nem tudnak napokon belül beszerezni akkor az a könyv nem is létezik. Ez lehet jó is, meg rossz is. De én ezekkel már nem foglalkozom, a bízniszt Kwonra hagytam - Szóval... mindig is vonzott, mert ez olyan tiltott dolog volt. Na meg... kvibliként nem sok más szakma akad a varázsvilágban - megvonom a vállam a mondat végére. Bár a kvibliség nem teljesen igaz, nem kell rögtön azzal indítanom, hogy félvámpír vagyok. Így mégis csak kellemesebb. - Szóval kaptam az alkalmon. A faluban van még egy boltom. Az művészetis. - toldom még hozzá, aztán megiszom a maradék kávét is. Fejre is fordítom a bögrét, az utolsó cseppért kidugom a nyelvem így még a szép piercingem is megcsodálhatja, aztán szomorúan nézek a már üres porcelánra. - Na és te? Miért pont könyvtár? - kérdezek vissza, ha már kávé nélkül kell töltenem a következő perceket. Hátha mesél valami érdekeset ő is.
|
|
|
|
Choi Min Jong KARANTÉN
damfír - életművész RPG hsz: 438 Összes hsz: 5042
|
Theon, My Valentine this is strictly a jokeVisszafestettem a hajam barnásra. Úgy döntöttem ideje lezárni a szőke korszakot és komolyodni kicsit. Elvégre lassan két diplomám is lesz vagy mi. Egészen felnőtt vagyok. Ki is csíptem magam. Fehér, simulós ing, fekete nadrág, ami épp csak nem túl feszes, és így pont kényelmes. A zakóm lazán a vállamra vetve. Zöld karszalaggal virítok, és igazából fogalmam sincs, mit keresek itt. Elég régóta tudom, hogy a Valentin-nap a legnagyobb baromság a világon, de ha mást nem arra jó, hogy szórakozzak kicsit, nem? Elvégre, ha valaki más rózsaszín karszalaggal - vagy zölddel - úgy dönt, akkor még jól is érezhetjük magunkat együtt. Ez az, ami itt tart, aztán pedig egész érdekes lesz a dolog. Feldobnak egy licitet - ami egyébként kifejezetten morbid nekem, mert emberekre licitálunk, és hát khm... - én pedig azon kapom magam, hogy rögtön az elején bedobok Theonra 5 sarlót. Nem gondolom végig, meg sem fordul a fejemben, hogy ennyi elég. Olyan árakat dobnak be másokra, hogy csak nézek. Vajon mit tud egy-egy ember, hogy így megvesznek értük? Mert kötve hiszem, hogy jótékonykodni akar mindenki ennyire. Ahhoz nem kell ilyen Valentin-nap meg semmi hasonló. Tőlem ezeket a dolgokat amúgy is havi szinten vonják, vagy hogy mondjam? Ilyen automatikus a dolog, csak úgy leemelhetik a galleonokat a számlámról. Támogatok én mindent, még saját kis jótékonyság alapítványom is van, csak éppen nem híresztelem. De a boltban van kint róla infó, egy-egy művész palántának, aki betéved magam adom a kis kártyát. Na de... visszatérve. Beszélgetek pár emberrel, a rózsaszín szalagosokat viszont láthatóan ijeszti a zöld, ami szerintem vicces, de az is esélyes, hogy így végül egyedül maradok. Maradnék, mert a licit végére senki más nem ad le pénzt Theonra én pedig arra kapom fel a fejem, hogy kihirdetik, hogy én vihetem el pizzázni. Hmm... Érdekes. - Szia szépfiú! Mit gondolsz ki bírsz két órát, úgy hogy csak pizzát eszünk? - hajolok közel hozzá, lábujjhegyen állva, a fene, hogy ilyen magas. Jó tudom én vagyok alacsony. Hülye gének. Na de, mennyi lehet ez? tíz centi? Azért legalább nem kell attól félnem, hogy elesek. Határozottan lehetne rosszabb is. - Jössz? - nézek rá kihívóan, és még a karom is nyújtom, mert no mégis csak randizunk vagy mi. Lol. Így akarok én tanár lenni... megrontom a jövőbeli diákjaimat. Jó kezdés. Remélem a vezetőség hamar elfelejti ezt. Egyébként is csak jótékonykodom, meg bohóckodom. Ezt pedig senki sem veszi be. - Milyen pizzákat szeretsz? - kérdezem, ha mellém szegődik, meg ha nem akkor is. Bár akkor kénytelen leszek a vállamra kapni és elcipelni a pizzériáig.
|
|
|
|