36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Le
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. december 27. 18:45 Ugrás a poszthoz

Rachel
Kinézet

Megdicsérem mert valóban fantasztikusan néz ki. Biztos vagyok benne, hogy többen is irigykednek, amiért velem van, de ez csak vidámabbá tesz. Még akkor is, ha mindez pusztán baráti szinten történik. Projekt nélkül is elhívtam volna, így meg még plusz pontot is szerzek vele. Mindenhogy nyerő helyzet.
- Minden férfi jól mutat öltönyben. - Megvonom a vállam, ahogy válaszolok, mert sajnos ez az igazság. Megfelelő öltönyben mindenki jól néz ki. A nőknek ilyen szempontból nehezebb. Rachelt elnézve mondjuk, nem hiszem, hogy neki aggódnia kéne. Egészen olyan benyomást tesz, mint aki egy krumpliszsákban is tökéletesen elegáns tudna lenni, ezt viszont nem osztom meg vele, mert nem biztos, hogy díjazná.
- Köszönöm - motyogom, ahogy a csokornyakkendőmet igazgatja én pedig kissé feltartom a fejem, megcsodálva a plafont, hogy ne legyen útban az állam. Amikor végez elveszem tőle a kis tükröt és megnézem az eredményt. - Tökéletes. Köszönöm.
Visszaadom neki a tükröt aztán kezet csókolok hálám jeléül. Valahol olvastam, hogy volt ilyesmi szokásban, remélhetőleg jól csinálom. Ha pedig nem vág pofon érte, akkor a karomat is felajánlom, hogy bemenjünk.
- Idén is kitettek magukért a szervezők - állapítom meg, ahogy belépünk közelebb hajolva Rachelhez. - Amúgy... izgulsz? - kérdezem, mert mint végzős, ha minden igaz táncolni is kell. Volt is próba ha jól tudom, de igazán mentem el rá. Sosem okozott gondot a tánc, nem pont most fog. Csak azt nem tudom, Rach tisztában van-e a dolgokkal.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2016. december 27. 21:38
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. december 27. 21:44 Ugrás a poszthoz

Rachel
Kinézet

- Ez az igazság. De ne érts félre, nyugodtan mondhatsz még ilyeneket nekem - vigyorgok rá kicsit talán kihívóan, mert azért hazugság lenne azt állítani, hogy nem élvezem. De ettől függetlenül tény, ami tény. A férfiaknak mindig jól áll az öltöny. Most pedig, hogy a nyakkendőm is a helyére került már nekem sincs semmi okom panaszra. A kézcsókot is jól fogadja Rach, így nyugodtan lépek be vele a nagyterembe, hogy megcsodáljam az idei dekorációt.
- Minden évben más? - kérdezem azért, mert Rachnek több tapasztalata van, mint nekem. Vagy legalábbis remélem. Valóban kitettek magukért a szervezők, de nem vagyok unalmas alak, nem akarok végig a díszítésről diskurálni, ezért is terelem más irányba a beszélgetést: a táncra. Szerencsére emiatt sem kell nagyon aggódnom, mert Rach is jó táncosnak vallja magát, én pedig az utóbbi időben fejlődtem nagyon sokat, szóval nem fogunk felsülni.
- Nem aggódtam. De most már kifejezetten szerencsének érzem magam! - kacsintok rá, aztán a kérésének eleget téve elindulok a terem belseje felé. Persze nem bírok magammal... A hasam vezet, így ha rajtam múlik hamarosan az asztaloknál kötünk ki.
- Mond, hogy gondoltak rám is a manók és van mindenféle hús nélküli finomság! - nézek a mellettem levő lányra, mintha nem ettem volna egy hete, pedig ebéd után még megettem egy sajtos szendvicset is uzsonna gyanánt. Na de finom ennivalókból sosem elég.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. december 28. 17:58 Ugrás a poszthoz

Rachel
Kinézet


Bólogatok, mert nem igazán tudom mit mondhatnék még. Az tény, hogy fantasztikus az idei dekoráció is. A tavalyi is nagyon tetszett a négy elem elgondolással, de ez a mostani is hasonlóan színvonalas. Ennek ellenére, vagy pont ezért?, nekem muszáj kiderítenem, hogy az ennivalók is olyan jók-e, mint akkor voltak.
- Ez azért van, mert nagyszerűen összeillünk! - kacsintok rá pajkosan, közben meg megnyugszom, hogy nem néz rám furcsán, amiért a hasam az első.
Együtt megyünk a finomságokkal teli tálakhoz és Rachel útmutatását használva szétnézek. Tényleg úgy van, ahogy mondja, hamar meg is találom a nekemvaló finomságokat. A lány előbb végez, de nem zavartatom magam, tudom, hogy meg fog várni. Teszek mindenből egy keveset a tányéromra, aztán majd később, a tánc után azt eszem, ami a legjobban ízlett. Amikor megvagyok leülök Rachel szemben.
- Jó étvágyat! - nézek rá vidáman és megkóstolom a cukkinikarikákat. - Ez legutóbb is mennyei volt. Nem mintha a manók főztje nem lenne mindig az... De valamiért mindig különlegesebbnek érzem az ilyen alkalmakkor felszolgált ételeket.
Újabb falatot teszek a számba, ezzel pedig Rachelnek is van lehetősége válaszolni. Persze amúgy is meghallgattam volna ő mit gondol. Hmm... nem biztos hogy mindent fel fogok fogni belőle. Imádom a cukkinit!
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. december 29. 04:33 Ugrás a poszthoz

Fancsa

Nagyon bírom azt az energiát, ami ebből a lánykából árad. Ugyanakkor néha kicsit sok tud ez lenni, főleg, ha ennyire váratlanul ér a "támadása". Szerencsére azért gyorsan alkalmazkodom, és amint megértem mit szeretne már mutatom is neki az irányt.
- Természetesen olyan is van - felelem vissza se pillantva. Nem vagyok biztos benne, hogy az önmagát töltő tustoll neki való. Tiszta maszat lenne tőle. Persze attól még megpróbálhatná, de én inkább lebeszélem róla, ha nagyon azt szeretne. Szerencsére ez a veszély nem áll fent, vagy mégis?
- Hmm.... Esetleg kaphatsz némi kedvezményt... De hogy mindent ingyen?... - megvakarom az állam, és úgy teszek, mintha elgondolkodnék a dolgon. Alapvetően persze nem okozna gondot odaadni neki a cuccokat, csak ha híre megy, mindenki más is ingyen akar majd vásárolni és bármennyire is van pénzem, azért ez nem lenne hosszútávon kifizetődő. - Nem... Azt hiszem, az most nem fog menni. Talán legközelebb - mondom végül, hogy ne lombozzam le teljesen. Elvégre terveztem valami hasonlót, csak aztán a saját tanulmányaim kerültek előtérbe és elfeledkeztem arról, hogy utánajárjak, mi is a feltétele a diákok támogatásának... De jó, hogy emlékeztet rá. Ha lesz egy kis időm, biztosan utána járok.
Miután kigyönyörködi magát a választékban sikerül is megtalálnia, amit keresett. Jól gondoltam és nem a varázs tustollat választja így meg is nyugszom. Az újabb kérdésre megint csak bólintok.
- Minden van - közlöm kissé talán beképzelten, de szent meggyőződésem, hogy bármi, amit az ide betévedők szeretnének megtalálható a boltomban. Átterelem gyorsan a pasztellekhez, abból is van bőven választék (12 darabosból is több féle) aztán ha megvan akkor a pult felé terelem, a radírok ott vannak kirakva.
- Még valami? - kérdezem vidáman, és ha megvagyunk szépen bevetem a mágikus számológépem, hogy meg tudjam mondani neki, mennyibe is kerül minden. A radír árát "véletlenül" lehagyom és a tollra is egy kicsit kevesebbet számolok fel neki, elvégre kedvezményt ígértem. Amikor meg van az összeg, felé fordítom a gépet, és jóhiszeműen várom, hogy fizessen. Addig pedig beteszek mindent egy színezd magad papírzacskóba.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. december 29. 18:25 Ugrás a poszthoz

Levitás bécsi kirándulás
10.30-12.30 Séta a városban és az adventi vásár megtekintése

A zsupszkulcs sosem volt a szívem csücske és most is kell pár perc az érkezés után, hogy helyre álljon odabent minden és ne akarjon kijönni a reggeli vér adagom. Mert hát... lássuk be egy egésznap, kint a szabadban, az sok. Még akkor is, ha majd megyünk abba a kastélyba, jobb felkészültnek lenni, mert nem tudhatom, mennyire fog sütni a napocska ma. Természetesen beöltöztem és a sapka-sál-kesztyű kombó mellett rajtam van a napszemüvegem is. Tisztára mint valami idol, aki próbál feltűnésmentes lenni a tömegben. Kár, hogy így sokkal feltűnőbb vagyok, mint egyébként, de sebaj.
Miután helyreáll a gyomrom és Berci bá elhadarja a fontosabb infókat megindulok én is a kis csapattal, s szinte rögtön magával is ragad a vásár hangulata.
A bogolyfalvi vásár nagyon picinek tűnik az ittenihez képest. Alig tudom eldönteni, hova kapjam a fejem, aztán csak meglátok egy szimpatikus standot mindenféle fura kézműves cuccokkal és muszáj közelebb mennem, hogy megnézzem. Odafurakszom és mindent alaposan megvizsgálok, egy-egy karkötőt felemelek, megnézem hogy állna, a bögréket meg a hógömböket is megvizslatom és fel sem tűnik, hogy nem mindenki követett, s a társaság nagy része tovább ment. Jó pár perc után realizálom csak a helyzetet és ahogy körbe nézek, sehol senki. Aztán kicsit tovább nézelődöm, és a következő standnál meglátom Veronikát. Kicsit megnyugszom. Hozzásietek, és megnyugodva szólok hozzá.
- De jó, hogy itt vagy. A többiek merre mentek?
- kérdezem, mert természetesen azt gondolom, hogy ő tudja, amit én nem.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 4. 10:59 Ugrás a poszthoz

Zoé

- Az egy papírlap, amibe beleteszed a hambit, így ha valaki szemben áll veled, nem látja, hogy eszed a hambugert - felelem vigyorogva, mert bár nem tartom egy épeszű találmánynak, azért viccesen néznek ki vele a nők. Kár, hogy ők azt hiszik, így jobban néznek ki, mint evés közben. Persze mindez teljesen lényegtelen.
- Ezt nem tudom. Annyira még nem ismerlek... - Nyilván ezt nekem kéne ráhagyni, de valamiért nem megy olyan könnyedén. Nem folytatom, nem győzködöm, de remélem, a nyitva hagyott mondatom nem érinti rosszul. Az biztos, hogy érzelmileg csapongó egy kicsit, a legtöbb véla-félvéla, akit ismerek (az mondjuk vele együtt három) mind ilyen, de ez alapján nem írom le őket türelemből. Szerintem egyébként az is valami, hogy szeretne tanulni, ha megvan a megfelelő lelkesedés, kitartás, akkor a türelme is meglesz, ez egészen biztos.
- Oh. Így nehéz. Nem tudsz egyet választani? Amivel elkezded? Lehet időközben rájössz, hogy annyira mégsem érdekel egyik vagy másik dolog, és akkor könnyebb a második, harmadik dolognak nekikezdeni.
Ez persze egyéni meglátás. Én is kipróbáltam több mindent mire rájöttem pontosan mit akarok. És persze, még simán változhat az elképzelésem. De most egészen úgy érzem, célba értem.
A téma váltás váratlanul ér. Pislogok is rá kettőt, aztán elkerekednek a szemeim, ahogy felfogom, miről is beszél. Ez persze csak pillanatnyi meglepetés. A döbbenet után mosoly kúszik az arcomra, bár van bennem némi kétely, erősebb a kíváncsiság.
- Mit szeretnél csinálni?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 4. 19:30 Ugrás a poszthoz

Figyelmesen hallgatom, próbálom megérteni, de bevallom kicsit nehezen megy. Az egyértelmű, hogy ő sem tudja még pontosan mit akar, így pedig valóban nehéz bármit is csinálni. Nekem ez sosem okozott gondot, hiszen egész kicsi koromtól tudtam, mit szeretnék. Épp csak nem hagyták... Aztán lehet, ha hagynak nem is érdekelne annyira a festés. Sosem lehet tudni.
- Nehéz eset vagy - állapítom meg végül, mert már tényleg nincs ötletem és nem is tudom, hogyan tudnék neki segíteni ezzel kapcsolatban. Bár az is valószínű, hogy semmi szüksége arra, hogy segítsek, de még is. Ez ilyen férfi dolog.
- Az biztos. Fiatal vagy, ráérsz! - bólogatok határozottan, mert tényleg az. Én idősebb vagyok, bár azt hiszem ez nem látszik, és valószínűleg nem is fog egyhamar, aminek csak részben örülök. A kihágásnak kicsit jobban, ami talán nem a legjobb dolog, de hé! Prefektus vagyok és egy tanárral leszek. Ez egész biztos nem büntetendő. Még akkor sem, ha nem értem a valódi okokat. Még így sem, hogy válaszol. Olyan ködös, és fura. Olyan női. Olyan vélás... Nem is tudom, hogy meglep-e, valószínűleg nem. Ahogy az sem, hogy nem mondok nemet. Ha akarnék sem tudnék...
- Rendben... De várj... Ha én veled vagyok, akkor az nem igazán rejtőzés... Vagy...? - le kéne magam csapni, mert kissé meredek elképzeléseim támadnak arról, hogyan rejtőzhetnénk el ketten és mit csinálhatnánk. Zavarba is jövök, így felpattanok, és a kabátomért megyek.
- Am, jól emlékszem, azt mondtad éhes vagy? Tulajdonképpen én is! - Ergo menjünk valahova és együnk valamit, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Várkonyi bácsi, még véletlenül sem a bálon
Írta: 2017. január 4. 20:45
Ugrás a poszthoz

Őrület! Egyszerűen őrület! Napok óta mindenféle asztrológiai hülyeséggel van tele a fejem. Nem is értem. Engem ez nem érdekel. Az órát is véletlen vettem fel, szakköre meg csak azért mentem, mert mondhatni köteleztek rá... De lássuk be, az egész egy nagy humbug. Már hogyan tudna engem befolyásolni egy bolygó innen több ezer kilométerre? És ha megteszi, mi értelme annak, hogy gondolkozni tudok, meg döntéseket hozni? Nekem ez annyira nem fekszik, hogy el sem hiszem. Na de pont ez a baj. Hogy minél több órán veszek részt, minél több szakköri feladatot próbálok megoldani, annál több "véletlen egybeeséssel" találkozom és lassan de biztosan, be kell látnom, hogy ennyi véletlen a világon nincs. Pedig lennie kell, mert... mert... nem tudom miért.
Ma reggel azzal kezdtem, hogy nekiálltam átnézni a szakkörön vett dolgokat. Igen ám, de nem volt velem a tanár úr, és a szépséges táblázata, amit felírt a táblára nekünk és nem is írtam le magamnak, mert minek? így pedig akárhogy néztem az ábrát megint csak görög jelnek tűnt minden, ahelyett, hogy valami értelmeset ki tudtam volna silabizálni belőle. Az pedig, hogy ez bosszantani kezdett, nos még engem is meglepett, de így volt és még most is így van. A zsebemben a pergamennel kajtatok fel a kastélyba, azzal a szent céllal, hogy megkeresem a tanárt és megkérem újra, hogy mondja el, mert valamiért nem hagy nyugodni, hogy nem értem. Korábban nem éreztem ilyesmit, max a lányokkal, és meg kell mondjam, nem villanyoz fel, hogy most egy tantárgy miatt érzek hasonlót, ezért is akarok minél előbb megoldást találni. Persze előbb enni kell valamit, teli hassal a gondolkodás is jobban megy. Ezért is veszem utam a nagyterem felé, amint a kastélyba érek.
Nagykabátban, sapkában és sálban lépek be a hosszú asztalokkal és padokkal felszerelt terembe, amiben most nyoma sincs a pár héttel ezelőtt bálnak. Így kicsit kopárnak és szürkének tetszik, de ahogy körbe pillantok mosoly kúszik az arcomra, mert megpillantom Várkonyit is, és így egy szép nagy kereső utat megspórol nekem. El is felejtem hirtelen az evést, egyenesen a tanárhoz megyek, épp csak a sálat letekerve a nyakamból meg a sapkám levéve, s mit sem foglalkozva azzal, hogy ő most éppen eszik vagy iszik, le is támadom.
- Jó reggelt! Tanár úr, tudom, hogy utál, de még mindig nem értek valamit! - Kezdek bele egyébként tök vidáman a mondókámba és ledobom az asztalra a sapkát-sálat a kesztyűimmel együtt. A kabátom cipzárját is lehúzom aztán nyúlok a zsebembe és teszem az asztalra az amúgy kissé már gyűrött pergament. Szépen kilapogatom, és közben már magyarázom is.
- Vannak ezek a fényszögizék... De ha maga nincs ott, hogy felírja mi mivel milyen szögben van... akkor honnan tudom? - nézek rá szépen pislogva, mert biztos vagyok benne, hogy ez egyébként valami pofonegyszerű dolog, csak nekem okoz nehézséget. Lehet el kéne mondanom, hogy diszkalkuliás vagyok, és már ott halott ügy, hogy 10-nél nagyobb számok vannak benne.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 4. 21:52 Ugrás a poszthoz

Levitás bécsi kirándulás
10.30-12.30 Séta a városban és az adventi vásár megtekintése

Na igen, problémás ha az ember el tud merülni a legkisebb dologban is olyan lelkesedéssel, hogy megszűnik körülötte a világ. Simán lehet, hogy mondták a többiek, merre mennek, talán még rá is bólintottam, de esküszöm nem emlékszem és ennek ez az ára. Itt állok Bécsben, egy országban, aminek nem beszélem a nyelvét és fogalmam sincs hol vannak azok, akikkel jöttem. Ez mondjuk nem ok, hogy kétségbe essek. Felnőtt vagyok, tudok magamra vigyázni és legrosszabb esetben majd egy hét alatt visszaérek Bagolykőre, de mégis csak jobb lenne, pár percen belül megtalálni a többieket. Annyira azért mégsem nagy ez a hely, vagy de? Nem tudom. Szerencsére megpillantom a kis Lepsényi lányt és így már teljesen nyugodt vagyok. Őt nem hagyná a bátyja hátra, na meg Berci bá meg az igazgató is biztos jobban figyelnek az elsősökre. Hiszem én. Kis naiv. Veronika ugyanis megcáfolja a gondolataimat, ahogy rákérdezek hol vannak a többiek.
- Te sem figyeltél. - Vonom le a következtetést és elhúzom a számat. Lábujjhegyre állok, próbálok kikukucskálni a fejek felett, de az a benyomásom a bécsiek mind magasabbak, mint én valaha is leszek. - Nem látok senkit sem.
Fordulok vissza a lányhoz és elhúzom a számat. Aztán elhatározom magam. Ha már elvesztünk legalább egymást ne veszítsük el.
- Fogd meg a kezem, ha egymást is elveszítjük a többieknek még nehezebb dolga lesz megtalálni minket. - Ez így teljesen logikus. Én nem fogom őket megtalálni. Vagyis remélem, hogy de, de akkor azért legyünk együtt, és gyorsabb. Ha megfogja a kezem, akkor pedig megindulok a tömegben, továbbra is próbálva nézegetni a fejek felett. Egyszer-egyszer fel is ugrok, hátha látok valakit. Remélem Vera is nézelődik, már amennyire tud...
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. január 5. 02:13 Ugrás a poszthoz

Rachel
Kinézet

- Nekem mindig! - vágom rá nevetve. Az igazság az, hogy szinte soha, de jó most ezt mondani. Na meg egyébként is. Bulizunk, szóval miért ne? Ugye hogy, de. Igaz előbb enni kell. Egyszerűen azért, mert biztos finom a kaja, na meg mert éhes is vagyok. Rachel meg tökéletes partner ebben is. Megint kiszúrja a kedvencemet, szinte rögtön, így nem nehéz választani. Helyet foglalunk és el is kezdjük kóstolgatni a finomabbnál finomabb falatokat.
- Igen? Akkor majd kipróbálom később. - Mondjuk a tánc után. Vagy a bálkirály választás után. Amikor újra megéhezem, akkor. Egyelőre a cukkini elég lesz, nyammogok is rajta rendesen. Mennyei!
- Én vizet - felelem komolyan, mert bár tudom, hogy Rach szereti azt képzelni, hogy itt alkoholt szolgálnak fel, én biztos vagyok benne, hogy csak beképzeli. Amúgy meg... Változom, mostanában kevés itóka ízlik, a víz meg olyan semleges. Maradok hát annál. Ahogy kimondom meg is jelenik egy pohárral az asztalunkon, így elismerően bólintok és felemelem a poharam, hogy ha Rachel is kap valami finomat, tudjunk koccintani.
- Én rád szavazok - mosolygok rá, és ez akár a tósztunk is lehet. Nem igazán foglalkoztat ez a királyosdi. Koreában minden évben én voltam a bálkirály, tavaly, nem kis meglepetésemre itt is. De még mindig úgy gondolom, hogy az itteniek szemében én inkább furcsán nézek ki, mint jól, így nem foglalkozom különösebben vele.
Ahogy befejezem az utolsó falatot is, felcsendül egy hangocska, és konferálni kezd mindenfélét. Izgatottan pillantok Rachelre, hiszen ez jel, hogy mennünk kell. Megtörlöm a számat, felállok és a kezemet nyújtom a lánynak, aztán a táncparkettre vezetem, hogy a többiekkel együtt megejtsük azt a bizonyos táncot.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 20. 17:21 Ugrás a poszthoz

Várkonyi Kedvenc Prof bácsi

Mit akit pofán vágtak nézek a tanárra ijedt arccal, ahogy azt mondja, jós tehetség is vagyok. Mindenre vágytam már, de erre az egyre biztosan nem. Persze hamar rájövök, hogy ironizál, így megrázom a fejem és összekapom magam, hogy az előbbi szemtelen vigyorral nézzek rá újra.
- Igyekszem - felelem könnyedén, mert azt hiszem nagy dolog lehet nála tíz pontot esni, bármit is jelentsen ez, nem mintha komolyan venném. A problémát viszont igen. Mármint lehet nem látszik, de tényleg aggaszt a dolog, ami azért rendkívül meglepő, mert soha nem érdekelt az asztrológia, most meg hát khm... azt hiszem érdekel. De ezt azért hangosan nem fogom bevallani. Inkább felteszem az engem annyira foglalkoztató kérdést, aztán pedig csak nagyra nyílt szemekkel bámulok a csodás eszközre, amit Várkonyi elővarázsol a zsebéből.
- És ezt a professzor úr mindig magánál tartja? - kérdezem őszinte ámulattal, közben pedig bizonytalanul elveszem a felém tartott papír darabot. Nézegetem, próbálok rájönni, hogy működik, de őszintén szólva halvány lila gőzöm sincs.
- Soha életemben, de nagyon szép! - Próbálkozom értelmes választ adni, pedig nehezemre esik. Csupa vonalka meg számok.
- Nulla... nulla... - nekem ránézésre több nulla is van, de persze nagy nehezen megtalálom azt, amelyikre szerintem a tanár gondol. - Nulla! - bökök rá, letéve a lapot az asztalra, és kifejezetten büszke vagyok magamra.
- Hogy mi? - kérdezek vissza, mert természetesen nem értem. Hogy is érteném. Ez az egész olyan bonyolult, még akkor is, ha neki szent meggyőződése, hogy én valami született tehetség vagyok. Nem vagyok. Szimplán mákom volt eddig. Persze lehet, addig jó, amíg nem tudja. Kár, hogy pár percen belül kiábrándul belőlem.
- Megmutatja? - kérdezem kiskutya szemekkel nézve rá, odanyújtva az órai horoszkópomat meg a kis kört és várom a csodát.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 20. 18:25 Ugrás a poszthoz

Legkisebb, legszebb Lepsényi lányka

Volt idő, amikor rettentően vártam a Valentin-napot. Most próbálok úgy tenni, mintha teljesen semleges lenne a dolog számomra. Elvégre ez ugyanolyan nap, mint a többi. Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy a szerelmes párok többsége késztetést érez rá, hogy mindenki orra alá odadörgöljék, mennyire boldogok. Egy ideig még jól kezeltem, de amikor a harmadik pár kezdett el, hülyébbnél hülyébb neveket használva beszélgetni a boltomban, valami elszakadt bennem. Dühösen csaptam le az ecsetemet és felhagytam a gondolattal, hogy én ma bármit is festek a bolton belül. Kimentem a raktárba, mintha hirtelen valami nagyon fontos dolog jutott volna eszembe, és reméltem, hogy nem akarnak venni semmit sem. Természetesen nem volt ekkora szerencsém, de gyorsan becsomagoltam nekik mindent és miután fizettek, viszonylag udvariasan sikerült elköszönni is tőlük, megköszönve, hogy vásároltak - nem fűzve hozzá, hogy ne jöjjenek többet.
Tartva tőle, hogy még sok ilyenbe botlok, úgy döntöttem, amíg nem kellek a raktárban maradok. Nem mintha ott jobb lenne, mert valamiért lóg a falon két portré és Beckyről meg egy Kittenről és lássuk be egyikük sem olyan társaság, amire jelenleg vágyom, még ők is elviselhetőbbek, mint a vevőim voltak a nap folyamán. Épp emiatt nem is mozdulok meg, amikor felhangzik az ajtó csengő, hiszen szent meggyőződésem, hogy újabb párocska tévedt be hozzám, hogy valami szívecskés kacatot vegyen, mert természetesen van most rengeteg ilyesmi a boltban, a díszítés is az "ünnepet" idézi, de mindez csak üzleti fogás, és egyre kevésbé örülök neki, hogy megtettem. A hang azonban, ami felhangzik kellemes meglepetésként csendül a fülemben. Felülök a kanapén és nem foglalkozom a portré exeim (khm, csak az egyikük az exed, a másik rád se bagózott!) pillantásaival. Gyorsan teszem helyre a kirakóst, hogy kihez tartozik a hangocska, és vidáman pattanok fel, hogy fél pillanattal később mellette állva válaszoljak - ezzel amúgy valószínűleg a frászt hozva rá, de rettentően örülök, hogy egyedül van. Hogy ő az. Hogy van. Nem is értem miért.
- Van - Igen, csak ennyit mondok, miközben mosolyogva nézek rá, felkészülve rá, hogy az ijedtségtől ugrik egyet, vagy valami hasonló. Ha kell elkapom most is, mint amikor először találkoztunk. Közben pedig, magam sem tudom pontosan miért, de a hátam mögött intek a kezemmel az ajtó felé, mire a nyitva tábla megfordul, zárvát mutatva a falu többi lakójának.

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 16:28 Ugrás a poszthoz

Beauty  Angel
zene

Sokáig agyaltam, hogy hova is menjek, mert nem sok kedvem volt senkivel sem találkozni azok után, amit Ráhel levágott a szertárban. Persze a legegyszerűbb az lett volna, ha hazamegyek, de valahogy unom a saját négy falam, a jelenlegi hangulatom pedig nem lett volna jó ahhoz, hogy elkezdjem átfesteni a helyiségeket. Egyébként sem értem, hogy tud egy ilyen kislány, ilyen rövid idő alatt kizökkenteni a boldogságból, amit a teli hasam idézett elő. Mindenesetre, hosszas gondolkodás után ebbe a szobába jöttem, tudva, hogy itt majd megnyugszom. Amint beléptem kicsit sötétebb lett, amit örömmel konstatáltam és kényelmesen elhelyezkedtem a párnákkal borított kanapén, hogy lehunyva a szemeimet átgondoljam mit kéne csinálni.
Nem beszéltem az új igazgatóval, valahogy természetesnek vettem, hogy Merki bá továbbította rólam az infókat, de most ennek a lánykának hála, lehet mégis jobb ha magam keresem majd fel az igazgatót és kérdezem meg, hogy mi a helyzet, főleg, hogy szeretnék maradni a mesterképzésre is.
Észre sem veszem, mikor kezd el szólni a halk zongora szó, de kifejezetten illik a jelenlegi hangulatomhoz, s mikor tudatosul az ujjaim automatikusan kezdik el ütni a ritmust a combomon. Lerúgom a cipőt a lábamról és felhúzom a térdeimet, így verve ki minden hülyeséget a fejemből. Elvégre én tudom, hogy jó ember vagyok. Ezen nem változtat egy kis lány butasága sem.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2017. február 26. 16:31
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 16:54 Ugrás a poszthoz

Beauty

A kellemes hangulatból az zökkent ki, hogy nyílik az ajtó, de igyekszem nem tudomást venni róla, egészen addig, amíg meghallom a hangot, meg amit mond, mert attól kipattannak a szemeim. Egy hosszú pillanatig nézem, valahol remélve, hogy a tény, hogy itt vagyok elég neki, hogy elmenjen, de nem ezt teszi. Figyelem, ahogy végig vonul a szobán és a lehető legtávolabb ül le tőlem a könyveivel. Ciccegek egyet, megcsóválom a fejem, aztán csak sóhajtok egy nagyot és elfordulok nem is foglalkozva vele tovább. A plafont nézem inkább, majd lehunyom újra a szemem, hogy pihenjek kicsit. Csak jó néhány perc után eszmélek rá, hogy a zene nem változott és ahogy újra kinyitom a pilláimat, hogy köbre nézzek meg kell állapítanom, hogy a szoba színei is azok maradtak, amiket akkor öltött magára, amikor bejöttem. Ez egy érdekes dolog, hasonlóval még nem nagyon találkoztam. Felkönyökölök, oldalra fordulok és úgy nézek a lányra. Nyilván nem kéne zavarnom, de érdekel, hogy miért nem változott a szoba...
- Mit tanulsz? - kérdezem meg egészen nyugodtan, bár valamennyire azért tartok a választól vagy inkább annak a hangsúlyától
.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2017. február 26. 16:55
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 17:36 Ugrás a poszthoz

Beauty

Így lehunyt szemekkel teljesen más benyomást kelt, a válasza pedig meglepően kellemes. Vagyis, a hangzása. A számmisztika, sehogy sem lehet kellemes.
- Abban nem tudok segíteni. - Ezzel pedig vissza is fordulok a plafonhoz, mert ugye ha nem érti, akkor nem segít, ha én beszélek hozzá, azt pedig nem szeretném, ha miattam nem tudna koncentrálni a tanulmányaira. Nekem amúgy is csak a VAV van hátra, de valamiért nem tartok tőle, azt hiszem van elég tapasztalatom, hogy különösebb tanulás nélkül is könnyedén megoldjam majd, legalább elfogadhatóra. Jobb meg nem kell. A gondolataimból aztán a hangja zökkent ki, ahogy bocsánatot kér. Ismét felé fordulok, még fel is ülök, mert úgy gondolom, eléggé illetlen lenne fekve válaszolni neki.
- Valóban - állapítom meg, és biccentek egyet ezzel részemről a dolog letudva. Nem haragszom rá. Már feküdnék is vissza, de félúton megállok a mozdulatban mert újra beszélni kezd és ez megakaszt. Veszek egy nagy levegőt, hogy lenyeljem az első gondolatomat, aztán válaszolok neki.
- Van egy kis különbség a hülyének nézés és az irritáló, beleütöm az orrom mások dolgába között... - mondom, ahogy a lábaim ismét talajt érnek és komolyan pillantok rá. - Tegyük fel, hogy van egy titkom - nézek rá komolyan - nem fogom mindenkinek elmondani, akivel úton-útfélen összefutok. Főleg akkor nem, ha az illető megfenyeget, hogy világgá kürtöli. Még akkor sem, ha amúgy nagyon megbízhatónak tűnik. - Remélhetőleg észreveszi, hogy rettentően gyerekesen viselkedett és megérti, hogy egyszerűen nem olyasmiről van szó, amit vele vagy bárkivel meg akarok osztani. Mert azt hiszem, most már felesleges lenne tagani, hogy valamelyest igaza van. De bízom benne, hogy most beéri ennyivel, nem szeretnék pár héttel az előtt, hogy befejezem a sulit botrányt, meg ijedt arcokat. És azt sem venném túl jó néven, ha a boltomba betérők száma megcsappanna, mert elterjeszt valami pletykát.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 18:57 Ugrás a poszthoz

Beauty

Oh wow! Vajon én is ilyen borzasztó kamasz voltam? Mert akkor értem, hogy miért nem bírtak elviselni otthon. De azt hiszem nem voltam ennyire szörnyű... Vagy csak én lettem túl öreg az elmúlt években, és nem tudom hogyan kell ezt kezelni. Persze igaza van, gondolhattam volna rá, utólag eszembe is jutott, hogy jobb lett volna felszaladni vele a gyenguszra, amikor eszméletlen, de mit csináljak, ha egyszerűen reflexből, ösztönösen arrébb húztam. Az ajtós dolgot meg amúgy elmondtam volna, ha nem úgy reagál, ahogy. De így... Rettentően felhúz, bár ez igazán csak akkor tudatosul benne, amikor a szoba színei sötétből inkább zöldesre váltanak, mintha azt akarná közölni, hogy chillex nincs itt semmi gond. Ha tudnék elszámolnék most vagy ezerig, csak az a baj, hogy magamban is belezavarodok tizenöt körül.
- Nem értem továbbra sem, hogy mi ijesztő van egy zárnyitó bűbájban. De ha ez megnyugtat a zárnyitáson-záráson kívül semmi máshoz nincs tehetségem. - Egy pillanatra megállok a beszédben. Eszembe jut pár dolog gyerekkoromból, amit akár ürügynek is felhozhatok, hogy miért nem akarom, hogy tudják. Persze ez csak rész igazság, de ezt ő nem fogja tudni. Max akkor ha legilimentor vagy valami hasonló szuper képessége van. De nem hiszem. Sóhajtok egy nagyot, és úgy döntök ezt az "apróságot" elmondom. - Koreában, miután kiderült, hogy szinte minden zárat ki tudok nyitni, komolyabb nehézség nélkül, mindig engem vettek elő, ha eltűnt valami, amit zárt ajtók mögött tartottak. És nem tagadom, egy-két csínyben benne voltam, de az esetek többségében azt sem tudtam miről beszélnek... Semmi kedvem itt is eljátszani ezt. Így visszagondolva jobb lett volna felrobbantani. Gondolta a fene, hogy ennyire félős vagy!
Legyintek egyet. Várom a nagyszerű gondolatait, bár nem hiszem, hogy megérti a helyzetet. Egyszerűen vannak olyan képességek, amik hiába hasznosak mindenkiben gyanút keltenek. És tényleg mindenkiben hiszen ő is összeparázta magát, pedig én csak hülyéskedtem, ha elmondta volna bárkinek is, simán letagadom, vagy azt mondom, hogy vicc volt és kint álltak a barátaim, hogy kinyissák az ajtót. Igazán nem lett volna nehéz kimagyarázni. De nagyon túl reagálta. Csak azt tudnám, most mi a fenének próbálom neki megmagyarázni... Tökre érthetetlen, magát nagynak képzelő, kis csitri.
  
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 19:39 Ugrás a poszthoz

Beauty

Felnevetek. Ez életem legjobb képessége. Felhúzni őt. Akármennyire is komolyan gondolja, nekem ez most nagyon szórakoztató. Egy pillanatra el is felejtem, hogy mennyire nem szívlelem. Természetesen csak egy pillanatra, mert nem mondja, hogy nem beszél róla, de még azt sem, hogy így már érti. Helyette ugrik az apjára, mintha az, hogy a férfi elkésett egy ajándékkal indok lehetne, hogy idegesítő.
- Jobb később, mint soha... Az én apámnak még az sem jutott soha eszébe, hogy rám nézzen - megvonom a vállam. Nem nagy dolog, felnevelt helyette más. Bár néha elgondolkozom, mi lett volna ha, végül mindig a kukába dobom az elképzelést.
Az, hogy nem tart élsportolónak enyhén fájdalmasan érint. Jó, igaz, hogy így felöltözve nem látni, hogy sportolok, de azért mégis.
- Honnan veszed, hogy nem vagyok? - kérdezek vissza, mert mégis csak. Persze nem vagyok, nem úgy, ahogy gondolja. De rengeteget edzem és gyakorlok, meg a kondíció miatt futok és felülésezem meg ilyenek... Szóval egyáltalán nem gondolom, hogy messze lennék, egy mugli sportolótól.
A kifakadása pedig... Nos, valamennyit megmagyaráz abból, hogy miért ilyen idegesítő, de őszintén nem érdekelt. Most sem különösebben, de nem vagyok olyan érzéketlen, hogy ne vegyek róla tudomást. Elhúzom a számat, mert mondjuk, hogy megértem, hogy nem könnyű neki. Ettől persze még nincs joga semmit sem számon kérni rajtam. Főleg nem azt, hogy mitől jobbak a reflexeim. Még akkor sem, ha valahol talán ez a normális reakció és nem az, hogy Rachel egyszerűen elfogadta ezt, mint tényt. Lehet neki el kéne mondanom...
- Gumicukor? - kérdezek vissza, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Meg egyébként is honnan a francból lenne nálam, pont most gumicukor. Nem mintha nem tudnék szerezni fél perc alatt... csak ugye akkor megint kérdezősködni kezdene.
- Most épp nincs, de hozhatok... - mondom végül, és már fel is állok. Talán ha csak az ajtón kívül kezdek el futni... vagy csak a folyosó végén, akkor nem érek olyan gyorsan vissza. Na jó. Inkább ne akarjon.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 22:26 Ugrás a poszthoz

Beauty

- Valóban nem. - De csak megvonom a vállamat. Elvégre nem is tudtam, amíg nem lettem felnőtt és így hogy tudom sem érdekel különösebben. Ha neki nem kellettem, hát nekem sem kell ő. Eddig is megvoltam nélküle, ezután sem fog hiányozni. Bár a könyvei érdekesek voltak... Az érdekelne, van-e neki több. De mindegy. Ennyi is elég.
- Ezek szerint ismersz sportolókat? - kérdezem, mert honnan máshonnan tudhatná? Közben meg elgondolkodom én ismerek-e valakit, de nem igazán. Vagy ha igen... hát sosem figyeltem komolyan oda rá, hiszen sosem érdekelt a téma. Ráhel viszont beszélni kezd, mintha ezzel próbálná megmagyarázni a fura viselkedését. Valamelyest mondjuk meg is magyarázza, de ettől még nem fogom kevésbé úgy érezni, hogy a magánéletemben vájkál. Mert nekem igen is, a magánéletemhez tartozik, hogy nem vagyok teljesen ember. Szeretem ezt a tényt elfelejteni, és nem foglalkozni a vámpírsággal, amíg nem muszáj. Persze ha kimegyek a napra, vagy ha hiányozni kezd a vér az más. De idebent tökéletesen elfelejthetem az egészet és hálás lennék neki, ha nem próbálna meg folyamatosan emlékeztetni rá.
A gumicukor dolog meglep, de ha erre vágyik... Legalább nem mondhatja, hogy nem vagyok jó fej. Pedig amúgy nem biztos, hogy megérdemelné, de én még reménykedem, hogy majd a gumicuki miatt elfelejti, hogy mit is akar megtudni rólam. Valószínűleg hiú ábránd, de ugye a remény hal meg utoljára.
- Pizzás? - kérdezek vissza még az ajtóból, miután felsorolja mit nem szeret, mert nekem az a kedvencem. - Persze nem pizza ízű... bár egy-kettő olyan is van a csomagban... - toldom még hozzá, és ha rábólint el is indulok. Csak szépen nyugodtan, semmi rohanás. Elvégre ha türelmetlen és elmegy közben, akkor több jut nekem. Igaz? Igaz. Nem kell nekem még jobban felhívni magamra a figyelmet. A levitába megyek, magamhoz veszek egy csomagot az ottani készletből, aztán kicsit megszaporázva a lépteimet - de teljesen emberi tempóban - visszaszaladok.
- Tessék! - Teszem le elé az asztalra, aztán lerúgom újra a cipőimet és visszaülök a kanapéra, felhúzott lábakkal. Közben pedig azt figyelem, változott-e a szoba, amíg elmentem.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. április 16. 12:34 Ugrás a poszthoz

Beauty

- Értem. - Bár a név nekem semmit sem mond, elvégre a kviddicshez se konyítok semennyit sem. Emiatt sokszor néznek rám furán, de mit lehet tenni, ha sosem vonzott ez a sportág? Más viszont sokkal inkább.
- Amúgy Pakua chang-ozom, meg táncolok... Nem kviddics, de a reflexeknek nagyon jót tesz - mondom csak úgy mellékesen, bár tény és való, hogy nem ezek miatt vagyok olyan gyors, amilyen. De mielőtt félvámpír lettem is elég gyors voltam, így nem igazán érzem, hogy különösebben magyarázni kéne a dolgokat. Inkább elmegyek gumicukorért, ami mintha valamennyit enyhítene az ő beteges kíváncsiságán. Vagy egyszerűen csak elfogadta, hogy nem szed ki belőlem semmit. Nem tudom. Mindenesetre sietek, de csak annyira, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, nem szeretnék még több okot adni neki a kérdésekre, meg a gyanakvásra.
Amikor visszaérek, elé teszem a zacskót, majd kényelmesen elhelyezkedem. A szoba nem tűnik másnak, ami kicsit fura, de nem sokáig tudok ezen elmélkedni, mert meglepetésemre mellém ül. A pizzás-gumicukis zacsit kettőnk közé helyezi, és egy teljesen más jellegű kérdést tesz fel. De csak megvonom a vállam.
- Nem tudom. Talán, ha kedves vagyok, akkor azok, akik nem kedvesek rájönnek, hogy lehetnének kedvesek is. - Elveszek egy pizzát, és a számba dobom. Fogalmam sincs milyen választ vár, de sosem voltam másmilyen. Valószínűleg genetikailag belém van kódolva vagy nem tudom. Mindenesetre nekem ez a természetes.
- Jobban érzed magad, ha valakivel mondjuk bunkó vagy? - kérdezek vissza, csak mert próbálom megérteni. Igen, nekem is vannak rosszabb napjaim. De azért az nem túl gyakori. Utólag pedig mindig rosszul érzem magam, és agyalok, hogy nem lett volna jobb, ha mégis kedves vagyok az illetővel... Ördögi kör.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. április 17. 17:48 Ugrás a poszthoz

Legkisebb, legszebb Lepsényi lányka

Érthetetlenül hatalmas vigyor ül az arcomon, hiába mondja, hogy a frászt hoztam rá. Régóta vártam, hogy jöjjön. Egészen pontosan karácsony óta, az pedig lássuk be, nem most volt. Már-már kezdtem aggódni, hogy amúgy nem tetszett neki az ajándékom, pedig sokat gondolkoztam, hogy mit is adhatnék neki. De most itt van, és igazából teljesen lényegtelen, hogy miért jött. Egyedül van, nem a barátjával - már ha egyáltalán van neki olyan? -, és ez így tökéletes. Nem emlékeztet senkire és semmire. Vigyorgok tovább, akkor is amikor mellbevág. Sőt még nevetek is. Na nem rajta... Hanem a helyzeten.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban! - emelem fel a kezeimet szabadkozva, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt most elhiszi nekem, de mindegy is.
- Szia! - köszönök én is, de a mosoly továbbra is levakarhatatlan az arcomról. Egy pillanatra még az is át fut a fejemen, hogy jó az illata, de ezt gyorsan elfelejtem, ahogy felmutatja a karácsonyi ajándékát. Gondolná-e bárki, hogy ennyire feldob, hogy valaki ingyen óhajt nálam vásárolni? De akkor is nagyon boldog leszek tőle, mert ez gondolom azt jelenti, hogy örül az ajándékának, és mostantól gyakrabban jön majd... Vagy legalábbis rendszeresen... Remélem.
- Oh! Szabad? - kérdezem végül tettetett kíváncsisággal és ha engedi elveszem a kártyát, hogy megvizsgáljam - Rendben. Eredeteinek tűnik - viccelem el, aztán végig mérem Veronikát, próbálva kitalálni, hogy mit szeretne, de lövésem sincs.
- És mire szeretnéd felhasználni a VIP kártyád? - kérdezem meg végül, mert bár sok másról is szívesen beszélnék vele, most mégis csak ez kéne, hogy elsődleges legyen azon a bizonyos listán.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. július 31. 11:56 Ugrás a poszthoz

My Baby

Igazából meglepett Kamcsu érkezése, de nagyon meg is örültem neki. És nem csak azért, mert megment a számomra olyan macerás leltártól, hanem mert régen láttam, és mindig örülök neki. Most is óriási mosolyt csalt az arcomra már csak a puszta látványa is. Aztán egy rövid beszélgetés után, amiben túl estünk a formalitásokon, miután kedvesen a segítség felől érdeklődött megkértem, hogy számolgasson. Biztos vagyok benne, hogy volt erre valami bűbáj, csak én felejtettem el. Vagy ez volt az, amire Kwon azt mondta, hogy csak akkor tudnám végre hajtani, ha amúgy értenék a számokhoz? Nem tudom. Régen volt, amikor erről magyarázott és lévén matekszagú volt, nem is nagyon figyeltem.
Amíg Kamilla odakint számolgat én a raktárban próbálom elrendezni a dolgokat és ott küzdök a számolgatással. Már nem is tudom hanyadszorra próbálom megszámolni az ecseteket, mert ismerem magam és minden alkalommal más jön ki. Általában ha háromszor sikerül ugyanazt a számot kapni, akkor ráfogom, hogy annyi van, de most legalább 10 különböző eredmény jött már ki, és az sem segít, hogy Kamilla hangja megtöri a koncentrációmat. Vajon 172-nél vagy 347-nél tartottam? Tökre nem mindegy.
- Öhm... ja... asszem... Mi jön 347 után? - kérdezem végül bizonytalanul, még ha ciki is, vállalom. 100 felett semmilyen műveletre nem vagyok képes, alatta is csak nehezen, sok hibával... és nem, még az egyszerű számolás sem megy. A privát tanár egyszer valami olyat magyarázott, hogy nincs számfogalmam, bármit is jelentsen az. Valószínűleg igaza volt...
Összeborzolom a hajam, aztán lemondóan sóhajtok és vissza teszem a dobozt a polc tetejére. Majd észreveszem, ha nem lesz több ecset a boltomban, nem igaz? Akkor majd rendelek.
- Te hogy haladsz? - kérdezem meg a lányt, ahogy kilépek a raktárból és inkább mellé ülök a földre. Nem a legjobb a munkamorálom.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. július 31. 12:59 Ugrás a poszthoz

My Baby


- Háromszáznegyvennyolc -
ismétlem el magamban, de tovább akkor sem tudom és egyébként sem biztos, hogy ott tartottam, így inkább feladom. A rellonos javaslatára felhúzom a szemöldököm, nem teljesen értem... - Öhm, azt hogy képzeled? Honnan tudnám, hogy mennyi a száz? - tényleg nem értem ezt a százasával számolást és lássuk be elég durva saccolás lenne. - Na az mondjuk jobban hangzik... Ha lesz még kedved segíteni, akkor lehet róla szó. - Nem szeretném, ha úgy érezné ez valami muszáj dolog. Ha nem segít akkor is megoldom majd valahogy, legfeljebb nem úgy ahogy kéne... Rosszabb esetben felveszek valakit csak erre, bár azt nem szívesen tenném. Az elfogy-észreveszem módszer sokkal szimpatikusabb.
Bólintok arra, hogy mi van még hátra. Tulajdonképpen tök jól halad és ez csak még szánalmasabbá teszi, hogy én a raktárban az ecsetekkel sem jutottam semmire.
- Te valami angyal vagy? - kérdezem meg szélesen vigyorogva, de tényleg nem szeretnék visszaélni a segítőkészségével. - Az fantasztikus lenne! De nem tarthatlak itt egész éjjel.
Szomorú egy megállapítás, de igaz. Vagy csak magamból indulok ki... Mondjuk nekem egy éjszaka is kevés lenne erre a feladatra de azért nem hiszem, hogy ő két perc alatt végezne.
Kissé megbabonázva nézem, ahogy újabb polcnak áll neki és játszi könnyedséggel kezd el számolgatni. Az pedig, hogy közben még esetleg rám is tud figyelni teljesen lenyűgöző. El is telik pár másodperc mielőtt válaszolok neki.
- Nem sok. Azt hiszem túlvállaltam magam. Az egyetem, a mestertanoncképzés és a bolt vezetés együtt nagyon nehéz, és egyelőre nem tudom hogyan tudnám jól összehangolni... De majd csak lesz valahogy - felelem végül és megvonom a vállam. - Veled mi újság? - dobom vissza a kérdést, közben pedig tovább figyelem, hogyan számolgat. Ritka alkalom, de most kifejezetten irigy vagyok.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. július 31. 14:14 Ugrás a poszthoz

My Baby

- Ööö... - próbálom értelmezni, de nem tudom továbbra sem igazán, hogy mire gondol - Szerintem ha elölről kezdem az csak összezavar jobban... - Ettől függetlenül lehetséges, hogy aki érti is ezt a sok számot azt elboldogulna így, sőt egyszerűnek gondolná, bár az hogy ő is ilyen bizonytalan lesz a dologban nem győz meg erről.
- Ennyire ráérsz? - kérdezek vissza, mert hát meglepő. Szép lány, nem is gyerek már, mint mikor megismertem. Na nem mintha baj lenne, hogy nem pasizik éjjel-nappal vagy bulizik a barátaival, ahogy a kortársai teszik, de azért meglepő. És ha még így is tenne, akkor sem ítélném el, elvégre ez hozzátartozik a felnőttéváláshoz. Én is szórakoztam, meg jól éreztem magam, néha túlságosan is. Meg is lett az eredménye. De ha ő figyel mellette magára, akkor nem lehet baj. Viszont itt van, és nekem segít mindezek helyett és valamiért azért ez is aggaszt.
- Kezdesz gyanús lenni! - nevetek fel, ezzel is palástolva az aggódást, ami csak tovább fokozódik, hogy másnap is jönne - Félre ne értsd, rettentően örülök neked, de komolyan leltárazni akarsz, ahelyett, hogy a barátaiddal lógnál, szórakoznál vagy ilyesmik?
Mert én tényleg értékelem és a segítsége aranyat ér, de azért nem akarom megfosztani semmitől sem, ha pedig nem fosztom meg semmitől, akkor lehet nekem kell őt társaságba vinni, hogy éljen egy kicsit, mert most még teheti. Később nem lesz rá lehetősége, hacsak nem választ valami eszméletlen jó szakmát.
- Kedves tőled. De azt hiszem egyedül kell megoldanom. - Ez pedig nem csak férfiúi büszkeség. Biztos vagyok benne, hogy a saját problémáimat nekem kell egyedül megoldanom, nemtől függetlenül.
Az ő beszámolója hasonlóan semmisnek tűnik, de feltételezem csak nem akar elmondani egy csomó mindent. Inkább arra fókuszálok hát, amit megoszt és érdekes is lehet. Mosolyogva pillantok rá.
- És mik az elképzeléseid? Több opciós a dolog, vagy fogalmad sincs mit csinálj?
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. július 31. 21:55 Ugrás a poszthoz

My baby

Elhúzom a számat, mert hát ez a hagyjuk... Na de végül is igaza van, én vagyok síkhülye mindenhez, amiben szám van, még a saját korommal is bajban tudok lenni, pedig azt azért illene tudni. Ennyit erről. Az viszont akkor is aggasztó, hogy inkább leltárazna velem egész este-éjjel sőt még holnap is. És igazán kezdem magam apának érezni, bár azt hiszem kevés gyereket zavarna, ha az apja azon aggódik, túl keveset szórakozik a lánya, Kamillát viszont, mintha zavarná a dolog.
- Jó-jó. Akkor érezd magad hasznosnak. Nekem nagyon annak tűnsz, egyedül egy év alatt sem végeznék ezzel. Szörnyű vagyok - A végét kínomban nevetem el, mert sajnos ez igaz. Pont ezért örülök is, hogy itt van. Fel is állok és teljesen spontán adok neki egy puszit az arcára, hálám jeléül. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ez így rendben van. Még mindig olyan nehezen igazodom ki az itteni dolgokon, de Koreában mindig is túl közvetlennek találtak, máshol meg túl merevnek, így nehéz megtalálni az aranyközéputat... Vagy valami ilyesmi.
- Hát... Én annak látszom? - kérdezem vigyorogva, mert nyilván. Rólam mindenki valami rosszat gondol elsőre, mert piercingek, meg színes haj és szokatlan ruházat. - Jó, lehet te nem... De mindenki magából indul ki. - Megvonom a vállam. Végül is nem kötelező bulizni sem, csak mi van ha később megbánja? Én mondjuk megbántam egy-két görbe estét, de több olyan van, amire szívesen emlékszem, szóval jó, hogy nem hagytam ki a bulizós éveket. Még akkor sem, ha ez a tanulás rovására ment. Most legalább érdekel a suli, meg a tananyag - egy része.
Visszaülök, sőt, kihasználom hogy ő most áll, és nem használja a párnát. Elfekszem az ő párnáját használva a fejem alatt. Elnyomok egy ásítást, aztán mesélem el, hogy kicsit nehéz meg sok együtt minden és bizony nem tudom hogyan tudnám összeegyeztetni. Kamilla persze segítene, de olyan nagyon nem tud. Legalábbis szerintem. Hacsak!
- Nem szeretnél itt dolgozni? - tudom, hogy van más munkája, de hátha. Persze az sem lenne jó ha túlterhelné magát, hozzám hasonlóan. Ha élvezi a mostani munkáját, akkor nem is faggatom tovább, de azért eljátszom a gondolattal, hogy időnként ő felügyel itt a dolgokra - vagy teszem azt leltárt vezet, és akkor nekem több időm marad azokra a dolgokra, amiket csinálnom kell.
Szorgosan írkál és számol, én pedig továbbra sem értem, hogy képes rá. Megfordulok és a párnán könyökölve nézek fel rá.
- Szerintem ezzel semmi gond nincs. A többség nem tudja, amikor végzős, hogy mi akar lenni. Inkább hasra üt, vagy azt csinálja, amit a szülei ráerőltetnek. -  Nekem ezek a tapasztalatim. Én persze egész kicsit koromtól biztos voltam benne, hogy könyvesboltom lesz, meg festeni fogok. Aztán már csak a festés volt biztos de mostanra a töri is érdekelni kezdett, jobban mint korábban.
- Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? - kérdezem végül, mert talán az lenne a legjobb, ha olyasmivel menne tovább, amit szeret és élvez. Én is pont ezt teszem most.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. október 29. 21:35 Ugrás a poszthoz

Fanni-Berry
#mystyle

Ma valahogy sokan vannak, legalábbis többen, mint általában. Meglepő, de jó. Főleg mert az utóbbi időben a hangulatom nem éppen fényes. Na de ki örülne, ha az álmai épp darabokra hullanának. Persze már gondolkodom alternatív megoldásokon... Az egyik, hogy megfestem a képeket és valaki más szórja majd rá a bűbájt. A másik, hogy keresek valami ügyeskét, aki bűbáj fejlesztésben jó, és olyan vásznat/festéket fejlesztetek ki vele, ami alapból magában hordozza a szükséges mágiát. Ezzel persze egyszerűvé téve mindenki számára a mágikus képek festését. Feltételezem utóbbinak nem sokan örülnének a művész világban, de hé! modern időket élünk a művészetnek is fejlődnie és lehetőséget kell adni mindenkinek. Vagy valami hasonló szöveggel adom el az ötletet, ha találtok rá vevőt. Most viszont a már meglévő termékek eladására kell fókuszálnom, mosolyognom kell és mindenkinek segíteni, hogy megtalálja, amire szüksége van. Miután kiszolgálok egy fiatal srácot elhagyom a pultot és elindulok, hogy a többi betévedt művészlelket is segítsem, ha tudom. Az egyik polcnál azonban megállok, mert valaki összekeverte a festékeket, és a pasztellek közé tett néhány gyöngyházfényűt. Ezeket igazítom helyre, amikor megüti a fülem egy mondatfoszlány. Rögtön felkapom a fejem és a hang irányába sietek. Gyorsan, talán túl gyorsan is. De eszemben sincs elszalasztani a lehetőséget.
Végig mérem mindkét leányzót, és elmosolyodom.
- Tetszik a pólód! - mondom mosolyogva a valószínűleg vega(n) lánynak, aztán folytatom - Amúgy nem akarok zavarni, csak gondoltam megemlítem, hogy létezik egy VIP opció, az ára az iskolai kiváló bizitek a művészetes tárgyakból és akkor akár ingyen is vásárolhattok.
Azzal megemelem a kalapom és vissza is húzódok, hogy átgondolhassák, és ha tetszik nekik az ötlet, akkor majd szólnak. Addig meg szétnézek, van-e más, amit vissza kell rendezni.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2018. április 7. 22:36 Ugrás a poszthoz

Alíz
kinézet

Mivel odakint csak sötétben tudnék edzeni és az annyira nem fancy, még akkor sem, ha amúgy sokkal éberebb és aktívabb vagyok olyankor, ezért az iskola falain belül edzek. Nagyon jól felszerelt terem áll rendelkezésre és igazán nem tudom, eddig miért nem használtam ki ezt a lehetőséget. Na jó, valamennyire tudom, de ne beszéljünk róla.
Az egyik evezőgépen "evezek" és közben azon gondolkozom, mit fogok mondani Alíznak. Amikor pár napja megkeresett, hogy szeretné ha rajzolnék neki valamit, akkor még nem volt teljes a kép számomra. Azóta kiderült, hogy tetoválást szeretne, ami már más téma. Nem arról van szó, hogy nem szívesen tervezek ilyesmit. Oh, dehogynem! De mint művész sokat gondolkoztam, mennyire tetszene, ha valaki beállítana hozzám egy rajzzal, hogy ezt rajzoljam le neki. Nem restaurátor és nem másoló vagyok. Feltételezem a legtöbb tetováló sem az. Márpedig, ha igazam van, akkor egyik tetováló sem fog örülni, ha Alíz beállít az én rajzommal, hogy ezt varrják rá. És amúgy is. Egy ezzel foglakozó személy, talán sokkal jobban meg tudná rajzolni a lány elképzeléseit, mint én. Ettől függetlenül szívesen megpróbálom. De mindenképp szeretném, ha tudná, jobbnak tartom, ha egy erre szakosodott embert kér meg. Szimplán azért, mert nem akarom elvenni az alkotás örömét másoktól.Ez olyasmi, amire most kezdek igazán ráébredni. Most, hogy elveszítem a képességeimet és ezzel a tehetségem egy részét is. Persze tudok majd szépen festeni. De mégis csak más, egy mozgó-lélekkel bíró kép, mint egy sima mugli festmény. Legalábbis nekem többet érne...
Ahogy ebbe a kellemetlen gondolatba lovallom magam, gyorsabban kezdek evezni. Alíznak azt mondtam, ha neki is megfelel itt leszek. S ha minden igaz, pár percen belül meg is érkezik.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2018. október 1. 19:30 Ugrás a poszthoz

Excalidíció
ilyen


Későn láttam meg a lehetőséget, de egy percig sem gondolkodtam, azonnal jeleztem Northnak, hogy ez a kutatás érdekel. Még ha amúgy történelmileg kicsi is rá az esély, ki nem hagynám. Mármint a legtöbb professzor szerint csak legenda a kard, de bizonyára azért mondják, mert nekik nem sikerült megszerezni. Én is azt mondanám. Ez viszont minden szempontból életre szóló élménynek tűnik.
Az egyetlen problémám a helyszín és az odajutás. Bagolykőről csak úgy Glastonburybe vagy hova jutni nem egyszerű mágia nélkül. Hopp-por ide vagy oda. Vagyis na... pont az a probléma, hogy ahogy veszítek a varázserőmből úgy tűnik egyre nehezebbnek ez a sok kandallós világutazás. De mugli repülővel még tovább tartana, nekem meg nincs annyi időm. Szóval épp csak összedobok pár cuccot a hátizsákomba, rúnázott telefonnal, extra aksikkal meg fülhallgatóval, aztán elbaktatok a legközelebbi működő kandallóig és szépen elhoppolok egyik helyről a másikra. Mert persze hogy elrontom és lépten-nyomon rossz helyen mászok ki a kandallóból. Már kezd hányingerem lenni, pedig becsuktam a szemem és eskü nem is ettem semmit, de mégis.
- A rohadt retekbe, hogy dögölne meg! - panaszkodom amikor már vagy tizedszerre esek ki valahol, csakhogy aztán leporolva magam ráeszméljek, hogy végre, talán... jó helyen vagyok.
- Heh? - nézek vissza a kandallóra meglepetten, mert már kezdtem elhinni, hogy vagyok annyira béna, hogy sosem jutok ide, de ahogy végig nézek a többi emberkén szinte biztos, hogy jó helyen vagyok. Több ismerős arc is van, igaz nem beszéltem hosszabban soha senkivel, de legalább láttam már őket. - Hali! - mondom végül nagyon értelmesen, aztán tovább porolgatom magam, próbálva elnyomni a még mindig bennem levő hányingert. Azt meg hogy mennyi az idő ne kérdezze senki. Van órám. De csak kiegészítő, mert jól néz ki.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2018. október 1. 19:31
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2018. október 2. 19:37 Ugrás a poszthoz

Excalidíció

Halál? Zokni? Mi a franc? Késtem? Milyen időszámítás szerint? Azért mert az ő órája mást mutat? Na segáz. Visszafordulok a kandallóhoz, beledobok egy kis hopport és bedugom a fejem, hogy felordítsam az öcsém egy pár zokniért. Valamiért a zoknis szöveg jobban tetszik, mint a halál, persze rá is ijeszthetnék, hogy megeszem reggelire, de nem szándékozom világgá kürtölni, hogy mi vagyok.
Szóval lehúzom a maszkom és kiabálok az öcsémnek, aki borzas álmos fejjel hamar előkerül, bár ezt rajtam kívül senki nem látja vagy érti, leadom neki a drótot, hogy dobjon meg egy pár zoknival, megadom a címet aztán visszafordulok a társasághoz. Megkapjuk a szobakulcsokat, az enyém az ötös, aminek örülök, mert ezt a számot még meg tudom jegyezni. A kulcsot gond nélkül kapom el, s ugyan abban a pillanatban a kandallóból is kirepül a zoknim. Ha nem lennék damfír nem kapnám el olyan lazán, ahogy, de így viszonylag észrevétlenül sikerül, szóval amikor rám kerül a sor a magyarázkodás terén csak megvonom a vállam.
- Az utolsó pillanatban élet-halál harcot vívtam, hogy legyen elég zoknim - mondom és meglóbálom a kezemben levő zoknikat majd rákacsintok a lányra, aki súgott, bár valószínűleg semmit nem lát belőle, mert még mindig napszemüvegben vagyok. Mindegy. Az ivás kapcsán elmosolyodom.
- Én jövök! - mondom a többieknek, aztán elmegyek a szobámba és ledobom a táskám, majd visszamegyek a megbeszélt helyre, hogy menjünk valahova. Nem mintha innék... De a társaságot jó lenne jobban megismerni.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2018. október 3. 12:09 Ugrás a poszthoz

Excalidíció

Majdnem elröhögöm magam, hogy tényleg ennyire komolyan vette a zokni dolgot. De jó színészi képességeimnek hála csak bólogatok.
- Leszek a bal - mondom nagyon komolyan a kezekre. Bár igazából tök mindegy. Nekem elég, hogy itt vagyok és részt vehetek ebben a kutatásban. Ha valóban sikerül megtalálni a kardot, az egy életre szóló élmény lesz, amit a nem létező unokáimnak is mesélni fogok.
Tíz percben egyezik meg mindenki, ami bőven soknak tűnik. Hamar megtalálom a szobám és épp csak ledobom a cuccaimat. A kabátom, a maszkom, a sapkám és a napszemüvegem is magamon hagyom. Itt északon valahogy később sötétedik mint Magyarországon. Ennél csak Svédország volt rosszabb, na de túl élem. Mint mindent.
Visszasétálok és kint, friss levegőt szívva várok a többiekre. A friss levegő mondjuk hamar eltűnik, amikor Denis kiér és rágyújt, de nem zavartatom magam miatta.
- Hol van ez a bár, amiről beszéltél? - kérdezem közelebb lépve hozzá meg a hölgyekhez. Igaz tőlem másfelé is mehetünk.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2018. október 4. 21:08 Ugrás a poszthoz

Excalidíció

Meg van mindenki és Denis az útirányt is megnevezi így elindulhatunk. A kocsmába közvetlenül mögötte lépek be, aztán odabent már engedem a lányoknak, hogy ők válasszanak széket, hova szeretnének ülni. Utoljára ülök le, aztán nézek szét. Érdekes egy hely. Nem pont ilyenre számítottam.
- Hol van a cuki csaj? - kérdezem, mert aki az asztalunkhoz jön, nem az esetem. Nem mintha fel akarnék bárkit is szedni, de legalább a szemeimet gyönyörködtetné másokon és nem csak az asztaltársaimon. Leveszem a napszemüveget, a maszkot és a sapkámat. Összeborzolom szőke, mármár fehér tincseimet, és mindent a sapkába dobok majd az asztalra teszek. Ezzel lehetőséget adva a hölgyeknek, hogy rendeljenek. Aztán ha mindenki megvan akkor én is elmondom, mit szeretnék.
- Nekem egy Bacardi lesz, citromos - Remélhetőleg van nekik. Ha nincs akkor valami más rumot kérek. De nem tervezek sokat inni. A következő menet nekem, alkohol mentes lesz.
- Titeket mi motivált erre a kalandra? - kérdezem, mert bár elég valószínű, hogy a legendás kard a válasz, azért mégis csak sokat elárul az emberekről, hogyan gondolkoznak, meg minden, ha erről beszélünk. Aztán lehet rögtön leoltanak, mert szórakoznának és nem a holnap induló expedícióról akarnak beszélni. De na. Én túlságosan is izgatott vagyok. Pont úgy érzem magam mint egy óvodás, aki megkapta álmai játékszerét.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Choi Min Jong összes RPG hozzászólása (246 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 9 » Fel