Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Igyekszem nagyon elviselhető lenni. Szerintem egyébként jól csinálom. Kicsit randiszerűen kezelem, de olyan koreai stílusban. Még csak hozzá sem érek, hiszen nem szereti. A választással viszont a segítségét kérem. Mert bár ismerek bűbájokat, amivel lefordíthatnám magamnak a menüt, ha már együtt jöttünk, akkor szeretnék beszélgetni. Ez nem lehet olyan szörnyű.
- Teát. Zöldteát - válaszolom egyszerűen, aztán próbálom megkeresni az ilyen jellegű teákat az itallapon, és kitalálni, hogy a sokféle ízesítés közül melyik lenne a jó. De itt már biztos szükségem lesz a javaslatára, meg az értelmezésére, hiszen minden íz megnevezést még nem ismerek magyarul.
- Van amit ajánlsz? Vagy elmondod milyen vannak? - kérdezgetek, és ha mond pár javaslatot, akkor lehet az alapján már rendelni is tudok majd.
Figyelem, ahogy a menüt nézegeti és közben a kezét tördeli. Kedvem lenne rátenni a kezem a kezére és megállítani, de helyette, az államat támasztom meg a tenyeremben, így biztosítva, hogy véletlenül sem érek hozzá.
- Ideges vagy? - kérdezek ismét, mert ez tűnik lehetséges magyarázatnak, bár nem teljesen értem miért ideges. Vagy ha a helyzet teszi azzá, akkor miért jött el? Sok ilyen és ehhez hasonló kérdés felmerül bennem, egyelőre viszont nem faggatom tovább. Valamiért mégis úgy érzem, talán szeretne róla beszélni. Kis idő után kényszerítem magam, hogy az ablakon nézzek ki, s ne őt bámuljam. Sóhajtok egyet, aztán ha jön egy pincér, leadom a rendelésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Tetszik neki a lepke, nekem meg az arcán a vigyor. Mosolygok én is, aztán gyorsan végig futom a sorokat, őt pedig felállítom, hogy jobban szemügyre vegyem. Elpirul és ez még inkább megerősít abban, amit kigondolok színnek, de persze nem kötök semmi konkrétat sem az orrára. Ahogy valamiféle szellőt idéz, felkapom a fejem, próbálok rájönni, hogyan csinálta. S mi lehet az, ami őt különlegessé teszi. Elvégre ha állítása szerint nem boldogul a bűbájokkal... akkor van valami más, amivel megoldja nagyon is ügyesen a dolgokat. Tippjeim persze vannak, de azok mind-mind ritka képességek, én legalábbis senkit nem ismerek, leszámítva a volt tanáromat, aki birtokában lenne ilyesminek. Nem firtatom. Egy pillanatig csak ámulok, aztán visszatérek a laphoz, s írni kezdem a válaszomat, majd át is adom neki, s várom, hogy ő is elolvassa, majd visszaadja. Ezúttal, nem hajtogatok. Annyira szeretném tudni, mikor lesz lehetőségem festős órára menni, egyszerűen teljesen meg is feledkezem róla.
Mohón kapom magam elé a lapot, s egy másodperccel később már a koreai sorokat olvasom.
Elhúzom a számat a testvérével kapcsolatban, de csak sóhajtok egyet, megcsóválom a fejem, s inkább nem írok rá semmit. Valószínűleg én is ilyen voltam Kwonnal csak nem vettem észre magam akkoriban. Majd megkérdezem az öcsköst.
Az újabb mondat leolvasztja egy pillanatra a mosolyt az arcomról. Drámaian szipogok is egy sort, lebiggyesztett szájjal, aztán erőt veszek magamon, beszívom az ajkaimat s leírom a választ.
Igazán kár, de rendben. És köszönöm! - Majd rajzolok egy hálásan hajlongó alakot. Ami a kezében egy táblát tart, rajta koreaiul, köszönöm felirattal: 고마워요. Ezt nem fogja lefordítani a bűbájom, mert rajz. De nem is baj. Szerintem fogja érteni. Legalábbis remélem.
Aztán elérek az utolsó sorokhoz is, és az arcomra visszatér a korábbi mosoly. Gyorsan leírom, hogy "rendben". Aztán visszaadom neki a lapot, hogy elolvashassa a sorokat. Közben már fel is állok, jelezve, csak arra várok, hogy a válaszom végére érjen, aztán neki kezdhetünk. Felkapom a pálcámat is, aztán a nyelvpiercingemmel játszva várom, hogy ő is felálljon. Amikor végre megteszi, ismét a hajába túrok, kicsit átfésülöm, még egyszer megállapítom, hogy kifejezetten jó lesz. Fogom hát a pálcámat és leírok vele pár kört meg nyolcast, miközben épp csak a számat mozgatva, de hangtalanul mondom ki a varázsigét, amit a saját hajamra szoktam szórni. Lehunyom a szemem, elképzelem a színt a haján, aztán nyitott szemel suhintok még egyet. Bonyolultnak tűnhet, de nem az. A jó pedig az benne, hogyha nő a haja az is olyan színű lesz, amilyennek én képzeltem, egészen addig, amíg nem kéri, hogy csináljam vissza. Tehát mondjuk két perc múlva, amikor tükörbe néz, és nem tetszik neki...
Nekem kifejezetten tetszik.
Széles mosolyra húzom a számat, és elteszem a pálcámat. Elégedetten nyitom ki a számat. Mondanék valamit, de csak a fogaimat nyalom végig, miközben bólogatok, hogy ez így bizony tökély.
Élénk. Vidám. Erőteljes. Mégis könnyed, fiatalos, és leginkább: piros.
Kell másodperc, hogy észbe kapjak ő bizony nem látja magát, így ismét pálcát rántok s egy invitoval tükröt hívok magunkhoz, majd a kezébe nyomom, hogy dönthessen, tetszik-e neki, vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Hmm... Érdekes. Tetszik! – mosolygok rá, ahogy azt mondja, nincs kedvence. Bár az írók kapcsán többnyire egyet értek vele, attól nekem még van kedvenc könyvem. És igen. Az író többi műve feleannyira nem fogott meg, mint az a bizonyos. Az viszont... Inkább nem megyek bele. Napokon át tudnék áradozni róla. Magyarul persze nem... de csak idő kérdése. Azt hiszem, el olvasom magyarul is. Gyakorlásnak.
- Remélem – mondom bólintva, és a nyelvi hibáimat egy időre félre teszem. A lányra koncentrálok velem szemben, egészen addig, amíg meg nem érkeznek a finomságok, amiket rendelt nekünk. Közben pedig sikerül megértetnem vele, hogy nem zavar, hogy a teánál többől fog állni a rendelés. S talán el is hiszi nekem. A mosoly, ami az arcára ül ki megnyugtat. Egyre inkább tűnik őszintének, még ha jelenleg nem igazán tudok reális képet alkotni róla akkor is.
A sütivel együtt szótanulás is kezdődik, s bár engem először csak az eper érdekel, kifejezetten tetszik, hogy ő rögtön az összes többi gyümölcsöt is megemlíti. Ugyanakkor bármennyire is érdekel és szeretném tudni nem tudom ilyen gyorsan feldolgozni a szavakat, kénytelen vagyok őket leírni. A hibáimat ő kijavítja, így nyugodtan falatozhatunk és ihatunk tovább.
- Egés... Neked is! – vágom ki magam, mielőtt beletörik a nyelvem a szóba, amit az egyik legnehezebbnek vélek, amióta csak magyarul tanulok. Aztán gyorsan a számba tömök egy kis süteményt. Valóban finom, de a kedvencemtől még messze van. Mégis jóízűen eszegetem. Valószínűleg megint elfelejtettem enni, na mindegy.
A sütemény után kell egy kis tea is, aminek elsőre nem is igazán érzem az ízét, hiszen még a süteménnyel keveredik. Másodjára viszont meg tudom állapítani, hogy lehetne több benne az áfonya. S engem is elégedettséggel tölt el, hogy puskázva bár, de sikerült a megfelelő szót, a reakcióból ítélve, megfelelően kijetenem. Habár, a szavai után a mosolya, elbizonytalanít.
- Biztos jól mondtam? – nézek rá kérdőn és remélem, eltűnik a furcsa kifejezés az arcáról.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Vannak dolgok, amikben én is türelmetlen vagyok. A festés és főképp az esetleges órák lehetősége... nos az pont ilyen. Épp ezért is hagyom ki a már hagyományos hajtogatást s csak a sorokra koncentrálok, hogy aztán kissé lelombozódva, egy pillanatig bánkódva meredjek a lapra. A szomorkodásból az térít magamhoz, hogy egy kéz végig simít az arcomra. Megrezzenek, majd lassan felé fordulok. A szemeimben kérdés látszik, mert bár jól esik ez a gesztus, nem igazán tudom félretenni. Nem egy férfias hátba veregetés, vagy váll szorítás volt. Hanem gyengéd simítás. Rövid, mire rápillantok már csak a hűs levegő marad az érintése nyomán. Kutatóan pillantok a szemeibe, hogy vajon a korábbi pirulások és most ez, valóban azt jelentik-e, amit gondolnék, hogy jelent? Rámosolygok, de nem találgatok. Inkább csak visszafordulok a levélkéhez és elolvasom, mit válaszolt a hajfestés kapcsán. Ez már visszacsalja a korábbi széles vigyort az arcomra. Leírom, hogy kezdhetjük s visszaadom neki a levelet, és felkészülök a festésre.
Maga a dolog nem tart olyan sokáig. Nem is festem be az egész fejét. Kezdetnek az lehet túlzás lenne. De néhány élénk piros hajtinccsel is elég feltűnő jelenség lesz, az egyszer biztos. Nekem tetszik a végeredmény, ha őszinte akarok lenni, talán túlságosan is. Vigyorogva hívok neki egy tükröt, hogy ő is megcsodálhassa, aztán várom a reakciót. Az arcán csodálkozás, majd valamiféle öröm jelenik meg. A szemei máshogy kezdenek csillogni. A lapot kapja fel, amin eddig leveleztünk és valamit ír rá. Amikor oda adja, csak a mutatóujjammal böködöm meg a szöveget, hogy koreaiul jelenjenek meg előttem a betűk. Csak most veszem észre, hogy még a festős órákkal kapcsolatban is írt, de végig olvasni nem tudom a levelet, mert egyszercsak átölel. Első meglepetésemben, majdnem elejtem a papírost, de végül sikerül a kezemben tartani és ahogy az arcát a vállamhoz fúrja, már nem tudok nyugodt lenni. Átölelem én is. A levelet tartó kezemmel a derekán, míg a másik kezem az imént pirosra festett tincseibe téved. Beszívom az illatát, és tudom, hogy hibát követek el, mert ez már rég túl megy azon a bizonyos határon, de jól esik. S ismét rá kell jönnöm, hogy nem nekem való az egyedüllét.
Több mint félpercig állunk így. Talán van egy perc is, esetleg több is, nem tudom. Az időérzékem sosem volt jó. De szép lassan lesimítok a gerincén, aztán bízva benne, hogy veszi a lapot ellépek tőle. Visszaülök a kanapéra, és elolvasom a levél végét. Kivételesen nem írok le semmit. Ránézek, megvárom, míg ő is rám néz. Akkor pedig válaszolok neki.
- Köszönöm! És nincs mit – ezeket már rég megtanultam, nem okoznak gondot. Remélhetőleg le tudja olvasni a számról. Aztán persze lefirkantom a szavakat, a biztonság kedvéért. A hálálkodós kérdést figyelmen kívül hagyom. Helyette, egy másik, kissé talán direkt kérdést teszek fel, de tudni szeretném... Először majdnem azt írom, tetszem-e neki, de az utolsó pillanatban inkább megváltoztatom.
Mindenkivel ilyen közvetlen vagy?
Írom végül a lapra, s ezúttal egy egyszerű kutyafejet hajtogatok belőle, úgy adom vissza és ráhagyom, hogy széthajtogassa. Addig elteszem a tükröt, vissza a helyére. Így van ideje választ is írni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szerencsére elenged, na nem mintha zavarna az ölelése... Csak egyelőre nyitva a bolt, és furcsa látvány lennénk, ha most jönne be valaki. Igaz, nincs tolongás. Most még kevesen tudják, hogy nyitva vagyok. Napi 2-3 embernél több nem szállingózik be ide. Szóval elenged én meg visszaülök a kanapéra vele együtt, hogy folytassuk a levelezést. Igaz már nem kell sokat írnom, a mondandóm egy részét még el is tudom mondani, hibátlanul magyarul, csak a biztonság kedvéért írom le. Aztán a hajtogatós ceremónia után átadom neki a papírt, s egy rövid időre magára hagyom, amíg a tükröt visszaviszem a helyére. Sosem értettem, hogy vajon az invitonak miért nincs egy ellen varázslata, ami visszaviszi a tárgyakat oda, ahonnan hívtuk, de hát a varázsvilág sem volt sosem tökéletes...
Hamar végzek, s ahogy a pult mögötti ajtótól visszalépek a boltba egy papírrepülőre leszek figyelmes. Feltartom neki a kezemet és bele is száll. Ádira pillantok, mert pálca még mindig nincs nála, s ha a bűbájtannal tényleg problémái vannak, akkor szinte biztos, hogy valahogy máshogy kárpótolta érte az élet, mert én ilyesmit nem tudok. De nem agyalok ezen sokat. Kíváncsian, még jó pár méterre tőle, állva nyitom szét a levelet. A szemem egy rajzon akad meg, a sorokat elsőre észre sem veszem mellette. Elforgatom a lapot, hogy vajon minden irányból az-e, aminek elsőre látszik, de erősen annak tűnik. Lejebb eresztem a lapot és a srácra pillantok, aki láthatóan kényelmesen fekszik a kanapémon. Felhúzom a szemöldökömet, aztán ismét a lapra pillantok. A magyar sorokat kezdem olvasni, de az agyam nem képes felfogni a szavakat, így türelmetlenül megbökdösöm a szöveget, mire az koreai vált, így el tudom olvasni, mit is írt. A szavai logikusnak tűnnek, és egyáltalán nincs bennük semmi olyasmi, amit a rajza közöl. Valószínűleg sokáig nézem a lapot, miközben teszek néhány bizonytalan lépést a kanapém felé. Előtte aztán megállok, lepillantok a srácra, kérdő tekintettel. A lapot félbe hajtom, majd negyedbe, közben pedig végig őt nézem. Így piros tincsekkel, fekve a kanapén, eléggé beindítja az ember fantáziáját. Az enyémet legalábbis biztosan.
A farzsebembe tömöm a levelezésünket, majd a pálcámért nyúlok. Kár, hogy a varázslást segítő eszköz, nem ott van, ahol keresem. Körbe nézek, miközben tapogatom a zsebeimet, hiszen az előbb még meg volt. Aztán megtalálom egy másik zsebben és megkönnyebbülten suhintok vele az ajtó irányába, mire a nyitva tábla megfordul, s ez után a zárva felirat virít az utáról idepillantók arcába. A zár is kattan, jelezve számomra, hogy ezentúl tényleg nem jön be senki sem. Legalábbis nem akadálytalanul, így végre, ismét, Ádi felé fordulok. A kanapéhoz lépek, de nem ülök le a szabadon hagyott helyre. A fekvő fiú mellé térdelek, felé magasodom. A pálcámat a kanapé háttámlájára teszem, ahonnan legurul s koppan a földön, de nem foglalkozom vele. A szemeit nézem, az arca rezzenéseit figyelem. Balkézzel a kanapén támaszkodom, a jobban a haját simítom félre, aztán közelebb hajolok, hogy már majdnem összeér az orrunk.
Várok egy pár másodpercet, s ha nem lök el, akkor a szemeit figyelve, kikerülve az orrok ütközését, apró puszit adok a szájára. Ha pedig lehunyja a szemeit, én is becsukom a enyémet, hogy megcsókoljam rendesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő