Elemi mágia óra

Próbált mindenre odafigyelni, minden illatot képet és felvillanó színt megjegyezni, elvégre ki tudja mikor lehet rá szüksége. Újra lehunyta szemeit, s mikor kinyitotta őket, már minden tiszta volt. Valahogy úgy alakulhatott át a káosz erre, mint amikor a fényképezőgéppel rázoomolsz valamire, és az addig homályos, összefolyt dolgoknak hirtelen alakjuk lesz. Bőrén érezte a meleg levegőt, s egy enyhe szellő lágy nyomását. Kezeit széttárta, hogy ne veszítse el egyensúlyát. Nem lenne valami szerencsés beleesni abba a forró maszlagba. Fejét körbeforgatva mérte fel a terepet, majd fülét megütötte a halovány énekfoszlány. Összeráncolta homlokát, majd vetett még egy pillantást az alatta bugyogó vörös katyvaszra. Száját harapdálva kezdett vacilálni a két lehetőség között.
1- ez nem a valóság, erre emlékeztetnie kell magát. Úgy mindíg.
2- ha nem a valóság, nem eshet baja. Emellett egy álomhoz is lehetne hasonlítani, márpedig az ember képes uralni az álmait.
3- azért elég valósághű, szóval ha beleugrana, akkor bizonyára úgy érezné, mintha épp égne és szétolvadna.
4- figyelembe véve, hogy ez ugye képzelgés, amit a tanára irányít- legalábbis nagyon bízott ebben, bizonyára nem véletlenül biggyesztette oda azt a hangot.
Mindezt ilyen szépen átgondolva indult el a fák irányába, áldva a percet, amikor nem valami kis szandált vett fel magára.
Pálcáját maga előtt tartva hajtotta félre az útjába lógó vékonyabb ágakat s faleveleket, követve a kellemes hangzású dallamot.

Kézikönyv Micsához. Második fejezet - Hogyan veresd szét magad a gurkójával.

Őszintén szólva, mikor megkérte a mestertanonc rellonost, arra számított, hogy az majd nem épp nőiesen és nem épp gyengéden visszaküldi oda, ahonnan jött. De nem! A Szántó-Vető meglepően jól fogadta a felvetést, és még el is fogadta. Igaz, hogy kellett neki egy kis rábeszélés, meg egy kis akaratosság, de a végére beleegyezett. Igaz, hogy az arcán volt egy fura mosoly, ami akár gonosznak is lehetne mondani, dehát ez Mihaeeeeel, miért akarna ő gonosz lenni, pont őőő?
Szegény kis szőke navinésünk lehuppant a fűbe, maga mellé téve seprűjét, ahogy a nála jópár évvel idősebb magántanárát várta. Persze fogalma sem volt arról, hogy őt most lehet kicsinálják- sőt, biztos. A lehető legtöbb úton és módon. Azért valljuk be, találhatott volna egy valamivel kedvesebb terelőt is, aki mondjuk megpróbál közben vigyázni rá, vagy valami. Viszont már mindegy, és amúgy is, legalább rendesen fel tud készülni. A füvet tépkedte, meg szemmel felmérte a pályát. Mint mindíg, türelmének most is hamar vége lett, s képtelen volt ott ülni egyhelyben, és nem csinálni semmit. Feltápászkodott, majd lenézett az új kedvenc tárgyára. Kinyújtotta kezét felette, majd széttárta ujjait. Egy kis gyakorlat sosem árthat, nem? Végül megrázta fejét, és inkább visszaült. Majd, ha a másik méltóztatik megérkezni, akkor. Addig meg, itt ül. És tépi a füvet. Mármint, ezt a füvet. Amit esznek a birkák. Meg a tehenek. Nem a másik füvet.

Kézikönyv a Saint- Venanthoz. Második fejezet - Hogyan veresd szét magad a gurkóval
Micsa vagy, bleee

Nagyon belemerült a bambulásba, nézte a felhőket, amiknek unikornis alakjuk volt. Meg volt egy, amelyik úgy nézett ki, mint egy ember, aki felett volt egy madár, és ahogy mozgott a fehér vatta, a madár beleolvadt az emberbe, és így lett madárember. Meg még növekedő sorrendbe rendezte a fűszálakat, meg vagy hatvanszor újrakontyolta a haját. Csak a biztonság kedvéért. Már azon kezdte törni a fejét, hogy mi újba kezdjen bele, amikor hirtelen valami eltakarta előle a napot. Mint valami aszteroida- amit nem tud kimondani-, vagy egy mamut, vagy épp egy bengáli rellonos. De ez az utolsó csak az után jutott eszébe, hogy méltóztatott felnézni. Mert azért már mégis. A megszólításra felvonja szemöldökét, sőt, még el is mosolyodik. Hiába, bármennyire is tud utálni valakit (őt például legszivesebben fogná, és elásná, vagy kikötné valahova. Vagy bedobná a navinébe. Vagy van egy még jobb ötlete, összezárná Ellával. Ella tuti kikészítené. Na de vissza a témához. Bármennyire is nemszereti Micsát, ez akkor is vicces volt.
- Persze, hogy utána mindenki abban gyönyörködhessen.- tápászkodott fel, majd leseperte magáról az esetlegesen ráragadó kis cuccokat. Földdarab, por, a fűű, meg ilyenek. Mármint.. A rendes fű. Amit zabálnak a tehenek. A fű fű. Nem a másik fajta fű, amit szívni szoktak, és az ember Csodaországban landol tőle. A kérdésekre már tényleg felvonta a szemöldökét, amolyan 'ezt most nem gondolod komolyan' stílusban. Ha nem tudna seprűzi, nem jelentkezett volna.. És valószínűleg nem vették volna fel. Vagyis, még csak elméletben van felvéve.
- Tudom, hogy kell felhívni egy seprűt.- dünnyögte kissé sértetten. Azért már mégis, ennyire azért.. Lehet, hogy úgy néz ki, mint aki nem, de ez nem igaz.- És ülni is tudok rajta.- tette hozzá. Itt már lebiggyesztette a száját is. A hatás kedvéért.

Elemi mágia óra

Bár mikor elindult, még elég határozottnak tűnt, ám most, pár méter megtétele után elbizanytalanodott. Bosszúsan ráncolta össze homlokát, ahogy azon gondolkodott, hogy az a hang az előbb még sokkal közelebb volt. Sőt, ki tudja, lehet pont itt volt. Ám az, hogy mostmár máshol dalolászik, az biztos. A vulkán erősebben kezd forrani, legalábbis a hangokból ez hallatszik ki. Megugrik, s ijedten húzza be nyakát, ahogy egy kisebb kavics mellé esik, telljesen váratlanul. Majd ezt követik nagyobb társai. Idegesen rágni kezdi száját ahogy felpillant oda, ahonnan jött. Nem sokat értett a vulkánokhoz, de annyit azért tudott, hogy egy köpködő, felháborodott hegy, amely belsejében láva van és másodpercek alatt szénné égetheti, nem egészen.. Biztonságos. Fejét most a még mindíg csilingelő hang felé fordítja, amely mintha csalogatná valami felé, játszadozott vele. Mint amikor egy kutya azt akarja, hogy kövesd. Először tépni kezdi a nadrágszárad vagy épp a kezed, utána megindul. Nem mész utána, így újrakezdi egészen addig, ameddig nem telljesíted az akaratát. Lépteid az övéi után igazítod, néha-néha megáll, hátranéz, utána megy tovább. Pont ezt művelte vele a hang. Felborzolta az idegeit, amiért nem maradt egy helyben, egyszerre volt ideges és kíváncsi, mindemellett menekülni is akart, de elhatározta, hogy kideríti, mi ez. Mutató és középső ujját homlokához érintette, kissé megdörzsölte a koponyán feszülő bőrt. A dallam most jobbfelől ütötte meg füleit, bal oldalán végigzúgott egy nagyobb kő, amely talán ha a fejét találja, ki is csinálta volna. Aprót sóhajtott, ahogy trappolni kezdett az énekhang felé, s már az sem igazán érdekelte, hogy felkarcolja-e a lábát vagy sem. Persze azért igyekezett ügyelni a felette háborgó kráterre is, elvégre nem lenne szerencsés, ha fejbetalálná valami, vagy esetleg kitörne a vulkán anélkül, hogy ő tudna erről. Persze nem mintha valami sokat tehetne a katasztófa ellen, de soha nem lehet tudni.

Gosti, a lelki szemetesládám

Lehet, hogy kérdezhetett volna másról is, vagy mondjuk beszélhettek volna az időjárásról, mert ha süt a nap az is lehet egy boldog téma, nem? Viszont akkor pillanatnyilag jobb nem jutott eszébe, és szinte amint kimondta a kérdést, sejtette mi lesz a válasz. Vagyis a válasz egy része. Halvány mosollyal arcán hallgatta, s megpróbálni elképzelni a Fandler-családot, ahogy egy rakás mini-Fandler szaladgál a házban vagy annak környékén. Azután visszatért a téma rá.
- Amikor először varázsoltam, és apa akkor kivételesen otthon volt, és mindenki szitkozódott, amiért nincs áram, ő meg mintha valami hős lennék szorongatott meg a vállára kapott meg minden.- vált szélesebbé a mosolya, ahogy az apjára gondolt. Gondolkodni kezdett, hogy mik lehettek eddig még azok a jelenetek, amik bekerülhetnek ebbe a kategóriába.- Még amikor megkaptam a levelet.- tette hozzá némi hallgatás után.-Azt hiszem ennyi.- vont vállat. Boldog téma, másik boldog téma... Süt a nap. Bár ezt biztos ő is észrevette. Jó, hogy most bezzeg nem tud járni a szája, mint ahogy máskor szokott. A másikra nézett, szinte segélykérően, hátha annak van valami ötlete. Mert ugye nem lenne a legszerencsésebb, ha mondjuk rájuk telepedne az a fajta bizonyos kínos csend, ami a lány esetében ritkán szokott ugyan előfordulni, ám nem volt lehetetlen.
- Valami új.. Téma?- kérdezte egy apró sóhaj kíséretében. Ez nem az a fajta "beszéljünk már másról légyszike" sóhaj volt, hanem inkább az a "csináljunk valami izgit" levegőkieresztés.

Szenvenánt Michelle

Minden gyorsan történt. Az előbb még csak üldögélt meg minden, utána a következőben meg már ott térdelt, és mugli vízfestékkel pingált a falra. Öltözete egy szinte már fehér farmernadrágból és egy kék ingből állt, aminek feltűrte az ujját. Szőke haját kontyba fogta, pár babatincs és rövidebb hajszálacska kiállt, úgy lebegték körbe, mint Szimbát a sörénye. Belemártotta az ecsetet a vizespohárba, majd elintézte, hogy piros legyen, majd húzott egy görbe vonalat. Szóval szivárvány. Igazából nem igazán tudta, hogy milyen színek vannak pontosan a szivárványban, csak úgy csinálta, és minél csíkosabb annál jobb. Meg van itt egy ""unikornis"" is, ami leginkább egy krumplira hasonlít amiből állnak ki pálcikák, és a fejénél meg van két fekete pötty. Azok a szemei. Halványan csücsörítve billentette oldalra fejét, majd belátva, hogy ezzel a testhelyzettel csak feltöri a térdét, egyik kezével megtámaszkodva pakolta le fenekét, húzta törökűlésbe lábait. Ismét megtisztította az ecsetet, majd belenyomta a barna festékbe. Akkor most rajzol egy fát. Illetve még napocskát, felhőket, egy cuki kis emeletes házat pálcikaemberkékkel és pálcikakutyával, fog még csinálni egy minielefántot is, megőő... Még ezeken kívül nem határozta el, hogy mit fog csinálni még, de valamit fel fog még ide pingálni. Hogy legyen minél színesebb ez az erkélyfal, és amikor valaki belép, akkor egyből jókedve lesz, még akkor is, ha épp szomorú, vagy elkeseredett, vagy akármi. És még ha ölni akar, akkor is megszállják lelkét a gumicukrok, hirtelen olyan lesz mint valami gumicukor maci, és boldog lesz, lelkét megszállja a békesség satöbbi.

Szóval kimozdul. És mi lenne jobb egy kimozduláshoz, mint mondjuk egy ilyen varázslatos tehetségkutató, ahol majd lehet fognak tüzet okádni, meg lesz óriáskerék, meg ilyen játékok, mint a mugli falunapokkor. Biztos fognak majd lenni, még ha elbűbájolva is, mert kell legyenek. Másképp nem harty pard a party hard. A lilás kockás inget derekára kötötte, s a szürke ruha térde felett négy újnyival ért véget. Szőke haja verdeste derekát, benne egy pont tökéletes vastagságú fonattal, s mindezt egy virágkoszorúval koronázta meg, hogy még Kamillásabb legyen az egész.
Teljes tudatlanságban lépett ki a kapun, s kezdett magányos útjába a tér felé remélve, hogy majd ott fog találni valakit akire ráakaszkodhat telljes hiperaktív énjével. Akármi óvja majd azt a szerencsétlent, akit kitűz magának a nagy sokaságban. Már épp eltervezte, hogy majd szépen odasomfordál, és letarolja, és vetet magának valami irtófinom édességet, amikor hirtelen egy nagy vattacukorfelhőben találta magát, és valami olyan hangot hallott, amit leginkább egy gumicukorhoz tudna hasonlítani. Elkerekedtek szemei, s megfordult agyában, hogy most vagy álmodik, vagy megint megtalálta Cupido. Az első variáció valahogy jobban tetszett neki. Ahogy végre méltóztatott jobban szemügyre venni a hangot, csakhamar rájött, hogy a rózsaszín menyország tulajdonosa nem más, mint- dobpergés- Pranni az eridonból. Aki cseppet sem volt normálisabb mint ő, és pont ezért találták meg ilyen jól a közös hangot.
- Prannyiiii.- terült el széles vigyor arcán, ahogy magához szorította a másik lányt. Szinte el sem jutott telljesen a tudatáig amit a másik elhadart. Nem azért, mert nem képes befogadni, azért, mert mindent elfoglalt az az információ, hogy ők bizony egy helyre igyekeznek. Ők. Ketten. Egy helyre. Itt apokalipszis lesz, de persze csak a jó értelemben.
- Igeeeeen!- kezdett hevesen bólogatni, elhúzva az "e" betűt, mint valami boldog kisgyerek, akitől megkérdik, hogy kér-e csokit. Mást nem volt alkalma reagálni, még arra sem volt ideje, hogy megszeretgesse a kis vasgyúró vadállatot, már száguldottak is tovább.
- Hallod.. Te kit mész megnézni?- ráncolta össze homlokát. Mert amúgy az úgy oké, hogy mennek meg minden, de valakinek szurkolni is kéne, ha már ott vannak.

Mint kiderült, ez csak egy nagyon cuki Pranci, pedig Kamillánk nagyon örült volna, ha egyik pillanatról a másikra egy vattacukorhegyen találja magát. Nem mintha Fanninak nem örülne, sőt, találkozott a lelki társával, akivel ugyan olyan hatalmas őrültségekre képesek. A kis bevezető után rátért az itt felmerülendő legfontosabb kérdésre, egyrészt, mert ő még nem igazán tudta, hogy kinek tapsoljon meg ott sikongasson, másrészt, valami értelmes mondatot is ki kellett nyögni. Kissé összeráncolva homlokát hallgatta a felsorolást, megpróbálva követni a gondolatmenetet. Norbi. Ja, hogy az a Norbi! Hát azt a Norbit nem lehet elfelejteni, frontálisan ütköztek, utána elkezdtek dumálni, és a következő pillanatban már vadul rázták Beyoncéval. Vagyis... Valami olyasmi. Ha valakinek ezt elmondaná, biztos küldenék az elmegyógyba.
- Hát... Szurkolok én is Norbinak.- vont vállat. Elvégre miért ne szurkolna neki, főleg egy ilyen örök életre szóló élmény után? Na jó, erre mondjuk nem tud választ adni, de maga a kérdés jól hangzik. A többi nevet nem ismerte, fogalma sem volt arról, hogy ki az a Gwenci. De ha Szirmos és Pranci ismeri, akkor rossz ember nem lehet. Előre ülés. Az több szempontból is jó lenne, leginkább mert akkor még látna is valamit. És tök jó buli lenne. Mondjuk.. Lehet kapna némi halláskárosultságot, de attól még tök jó lenne.
- Jó!- ült vissza arcára az a tipikus Kamillás vigyor, az a minden fogat megvillogtató, az a "boldog vagyok és csináljuk!" fajta.- És majd ugrálunk meg minden.- csillantak fel szemei. Mint a koncerteknél, meg minden. Az milyen jó lenne már. Következő kérdés. A jelentkezés. Igazából volt egy ötlete, hogy majd a Single Ladies-t elrázzák ott, de lekésett. Viszont ezt hosszú lett volna elmagyarázni, szóval inkább csak megrázta fejét.
- Jövőre megyünk ketten, légyszi-légysziii.- pislogott a másikra tökre belelkesedve. Elvégre megtanult Beyoncésan mozogni, ja, ha az megy neki, akkor minden más fog menni. Közben megbotlott a lábai közé bepattogó Himébe, utána a járókák összeakadtak, meg beakadtak valamibe, és hirtelen másba sem tudott kapaszkodni, mint a mellette lépkedő vattacukorhajú leányzóba, aki.. Hát most vagy erős megtartja önmagát másodmagával, vagy mindketten eltaknyolnak.

Nagyon belelkesedett, már el is képzelte hogy fognak ott kinézni, meg minden, és úgy tűnik társa is az ő véleményén volt. Mármint, amúgy is ő vetette fel, szóval.. Mindegy. Mikor Fanni visszakérdezett a felvetésre kissé elbizonytalanodott, s már eltervezte, hogy gyorsan visszavonja, ám a másik rábólintott. Arcára visszaült az előbbi vigyor. Azon, hogy mit fognak jövőre előadni, még ő sem gondolkodott el, de majd csak lesz valami. Hevesen bólogatott mikor társa beszélt.
- A tánc jó lesz. Megcsináljuk.- állt ki a hirtelen jött elhatározás mellett, elvégre még van elég idejük a próbákra meg a zene kiválasztására meg minden. Ez után jött az apokalipszis. A minieb rossz helyre ugrált, ő beleakadt, utána a kis gonosz eliszkolt, utána Kamilla magába akadt, meg Fanniba is, és rántotta maga után a vattacukorhajút, mert ha már ő esik, essen a másik is. Jó baráti szeretet, meg minden. Persze arra, hogy ez a másiknak fájhatott csak az után jött rá, hogy a leányzó ennek hangot is adott. Elkerekedtek szemei, s ártatlanul pislogott Prancira.
- Ne haraguuudj.- nyögte ki a bocsánatkérést, hangja elvékonyodott mint ilyenkor mindig. Legszívesebben elmosolyodott volna a megjegyzésre, de most nem úgy vélte, hogy lehetne ezen mosolyogni. Szóval próbálta lent tartani a száját, és megakadályozni azt a kunkorodást. Mármint a száján. Mikor a más talpán levő egyénke felkiáltott, összerezzenve mérte végig.
- Hát.. Nem tudom.- húzta el száját.- De.. Csak nem eshetett olyan messzire.- próbálta menteni a menthetőt, mert ha ez a főnix úgy dönt, hogy ráveti magát és bosszút áll a napszemüveg miatt, akkor lehet, hogy nem tudna elszaladni, és legalább valami kevésbé fájdalmas bosszút kapjon már.

Szenvenánt Michelle

Halványan csücsörített, oldalra billentve fejét koncentrált, s közben dúdolgatott magában. Tök cuki az az unikornis, biztos Mihaelnek is tetszene- már ha mutogatná Mihaelnek a műveit. Bár ha minden igaz, akkor ez egy ideig itt marad, és csak fog még erre járni. Ha meg nem, csak azért is rá fogja venni, mert imád az idegein táncolni, és ezzel biztos felhúzná egy jó időre. Úgy is úgy tud hetvenkedni a nemlétező prefektusságával. Előre elvigyorodott, ahogy elképzelte a mestertanonc arcát, ahogy majd mutogatja, hogy az az unikornis bizony ő, mert egy rellonosnak gumicukor lelke van, meg mályvacukor szíve, meg ilyenek. Mint egy ilyen nagy unikornisnak. Tökre beleélte magát, amikor jött a hang. Összerezzenve pislogott fel vendégére teljesen ártatlan arccal, és mikor elhangzott a mondat- amit már egyszer hallott kinél is? Ja igen, Mihaelnél- még az álla is leesett.
- Ha te is csak eljátszod, hogy prefektus vagy, én, én... Nem tudom, kiugrom innen.- közölte, bele sem gondolva, hogy a másik erre mit fog reagálni. Gondolom felmerült a kérdés kedves kívülálló, hogy látta-e Kamillánk a jelvényt. Nem, nem látta, ő csak a nő arcára tudott fókuszálni meg arra, hogy ez most prefi-e vagy nem. Közben szorongatta kezében az ecsetet, a bűntett bizonyítékát. Majd ha ráfogja, hogy az az övé- ami amúgy igaz lenne-, akkor majd gyorsan eldobja, és rávágja, hogy találta. Nagyon meggyőző érvei tudnak lenni, meg amúgy is, lehet, hogy ez is elintézi azzal, hogy lemennek a konyhába meginni egy kakaót. Nagyon jártas már ezekben az éjjeli kakaózgatásokban, meg amúgy is ebben az egész éjszakai mozgásban. De hát ez van, ha egyszer az ember alvászavarral szenved.

Miután teljesítette Michelle büntetését- vissza sem mer gondolni rá-, már azonnal tudta, hogy Annának bizony mindezt meg fogja mutatni. Ha meg valaki leszedte, akkor ott helyben visszafesti, mert Annának azt látni kell, olyan nincs, hogy Annát kihagyja egy ekkora dologból az életében. Annak ellenére, hogy most, a vizsgaidőszakban éjt nappallá téve kellett volna tanulniuk, eléggé.. Nem tanultak. Sőt, nagyon nem azt csinálták, ott ugrándoztak a folyosó közepén a kézenfogva meg minden.
- Szerintem nagyon fog tetszeni neked, tényleg.- magyarázta tökre belelkesedve, szőke tincsei ott röpködtek mögöttük, meg mellettük, meg mindenütt. Abban a reményben, hogy egyedül fognak ott lenni, magabiztosan vágott be az ajtón, s torpant meg- pont úgy mint barátnője. Összeráncolva homlokát mérte végig a fiút, majd felvonta fél szemöldökét. Valahogy nem jött be neki, nagy valószínűséggel azért, mert ő épp nagyon be volt Cupidózva, mégpedig nem is akárkibe. Mert Radits bizony nem akárki, Radits ő Radits, Radits egy isten, meg minden. Éppen ezért lepődött meg, Anna kijelentésén. Nem akarta megsérteni bartnője érzéseit, látszott rajta, hogy első látásra belehabarodott a még ismeretlen fiúba. Kissé vonakodva bólintott.
- Őőőő... Aha. Szép aaaaaa... Nem tudom, valamije biztos szép.- suttogta vissza. Nem arról van szó, hogy ez a velük szemben álló tag nem nézett ki jól, egyszerűen csak ő Viktort kereste benne, és ő bizony nem volt Viktor. Nem sok ideje maradt a gondolkodásra, a következő percben háztársa már eltávolodott tőle, s paprikavörös arccal köszönt rá az egyénre. Nos, most vagy bunkó lesz, és hallgatni fog, vagy nem lesz bunkó, és ő is köszön.
- Szia.- mosolygott rá végül bátorítóan. Kamillánk nem a bunkóságról híres.

Az, hogy már az egész akció gyökerestől változott meg, nem kifejezés. Kamilla nagy lelkesen eltervezte, hogy majd Annának megmutatja az éjszaka szült műalkotást meg minden, erre jött egy ilyen fiú vagy mi ez, és még a végén elveszi tőle Annát, az ő Annáját. Hogy Kamilla féltékeny lett volna a barátaira? Azokra az emberekre, akik közel állnak hozzájuk? Ááá, dehogyis, azért ha valaki közéjük mer állni, az jobb ha menekül, mert nemes egyszerűséggel úgy elátkozza, hogy az illető csak pisloghat jobbra balra. Felvonta fél szemöldökét, ahogy kissé kritikusan és enyhe ellenségeskedéssel szemeiben mérte végig a fiút. Nem sajátította ki Annát, és az ő kettőjük szívügye, hogy lesz-e valami a leányzó meg a fiúka között, de ha a háztárs el fogja hanyagolni a legjobb barátnőjét egy ilyen.. Szóval egy pasi miatt, akkor az a pasi jobban teszi, ha menekül, kézzel- lábbal, ahogy csak tud. Halkan felsóhajtott barátnője áradozását hallva. Viszont nem mondott semmit, neki ezt még elnézte. Szemei elkerekednek, mikor Levi szóba hozta a barna hajú leányzó felsőjét. Ilyet azért még nem hallott fiútól, legalábbis normális beállítottságú fiútól nem. Kissé féltve pillantott a mellette lévőre, remélve, hogy neki lassabban fog leesni, ám mikor szíve szerelme megszólalt, úgy tűnik ő is elég hamar rájött. Vagyis, nagyon úgy tűnt, hogy rájött. Kissé megkönnyebbült mosoly jelenik meg arcán, ahogy egyre jobban kezd biztos lenni sejtésében. Hogy ilyen témában mennyire volt gonosz? Ezt inkább ne részletezzük. Összefonva kezeit mellkasa előtt dőlt a kastély falának, ahogy most már sokkal barátságosabban nézett a jövevényre.
- Én meg Kamilla.- közölte Liváj kérdésére, majd az eget kezdte fürkészni. Anna arckifejezése.. Vicces volt. Nagyon, és alig állta meg, hogy ne nevesse el magát ott helyben, viszont ez elég sértő lehetett volna mindkettő számára, így hősiesen állta a sarat. Közben a saját ingét is piszkálta, azon gondolkodva, hogy a másik arra vajon miért nem kérdezett rá. Lehet, hogy nem tetszik neki? Bár az is lehetséges, elvégre nem lehet mindenkinek ugyan az az ízlése. 

Kutya a láb közé, csupán ennyi az apokalipszis receptje, kérem szépen. A szőkeség orra bukott, és rántotta maga után barátosnéjét is, mert miért ne? A kutya meg, az az ádáz gonosztevő, aki miatt ez az egész volt, egyszerűen arrébb iszkolt. Pedig nagyon megérdemelte volna, hogy ő is elessen. Azt mondjuk, hogy hogy esik el egy kutya még nem tudta, de biztos volt benne, hogy Hime képes rá. Elvégre.. Úgy néz ki, és ha már úgy néz ki, az elegendő ok a bizonyosságra. Kissé bosszankodva nézett az eb irányába miután Pranszi segítségével feltápászkodott, s megdörzsölte fájó állát. Ekkor jött az újabb katasztrófa, tudni illik a rózsaszín elvesztette a szemüvegét, vagy bármi is volt az a fején. 
- Nem repülhetett el, elvégre nem egy assssssszt...- kezdett bele a bizonygatásra, mikor egy olyan szóhoz ért, melynek kimondása számára telljes mértékben lehetetlen. Az 'sz' betűt elhúzta, keresve a megfelelő betűrendet.- Asztemo.. Aerosz.. Asztreroida, na.- vigyorodott el, mikor megtalálta a tökéletest. Vagyis ő azt hitte, ez a jó.- Szóval nem egy aszreroida esett le, csak becsapódtunk.- vont vállat remélve, hogy ezzel meggyőzte az eridonost. Hát, úgy tűnik nem jött be. Kissé félve tekintett rá, azt méregetve, hogy vajon menyi esélye lehet elszaladni, ha Fanneh úgy dönt, hogy rátámad és elássa amiért eltűnt a rózsaszín bigyója. Kétségbeesetten pislogott körbe, hátha valami isteni sugallat visszarepíti a fejére vagy akármi, amikor megpillantotta a kutyán. Vagyis a szájában.
- Hime lenyúlta.- jelentette ki, ahogy a megkönnyebbülés kiült arcára. Újabban elég sokszor veszélyeztette az életét, például mondjuk mestertanonc állprefektus rellonosok közelében- nem, nem kell gondolni senkire-, ám valahogy úgy tűnik, hogy eddig ez volt a legvészesebb. Mert egy rózsaszín hajú csupa cukor leányka ki tudja, lehet egész hamar át tud kapcsolni bosszúálló dühös pszichopatává.

Teljesen el van szállva magától, úgy érzi magát mint egy koffeintúltengéssel rendelkező héliumos lufi. Egy csomó minden van benne, mindent egyszerre szeretni megtenni, és mégsem csinálhatja, elvakítja az a cukormázas akármi ami egy nyíl kíséretében szállta meg. Szegény Kamillánk, soha nem volt ilyen- ami azt illeti nem is lesz- csak most megszállódott, belerepült ez az akármi és nem tud ellenállni. Nem azt mondom most, hogy undorodik a szerelemtől, egyszerűen csak nála más jelentést kap ez a szó. Ő sosem ilyen csöpögős mályvacukormázban fejezte ki érzéseit, és most.. Valószínűleg ő sem tudja mi van vele. Felsőbb hatalmak parancsára cselekszik bár valljuk be, nincs ellenvetése, nagyon is élvezi a dolgot. Belül közben mintha felrobbanna, érzi a hasában a fájdalmat, mintha összepréselték volna a gyomrát és mégis csodálatos ez egész. Számára ezek eddig ismeretlennek titulált megnyilvánulások, reakciók, és ha képes lenne gondolkodni, most halálra rémülne. Hogy gyerekes-e ilyen téren? Fogalmazzunk úgy, hogy egy egytől tízig terjedő skálán ötvenet kapna. Csüngött a férfi szavain mint maci a mézen, méhecske a virágon, vámpír a nullás véren. Itta minden mondatát, remélve, hogy meg is fogja jegyezni őket, megrészegült a másik hangjától. Teljesen.. Más lett, és nem, ez nem az "a végtelen szerelem megváltoztat gyökerestől" dolog, mert biztos vagyok benne, hogy amint letelik a négy nap vissza fogjuk kapni az eredeti Kamillát, aki nem csöpög viasz módjára a kemencében. Gyorsan le rázta meg fejét szívszerelme kijelentésére, valóságos csoda, hogy a szőke kobak le nem esett a helyéről.
- Ez nem igaz!- kezdett ellenkezni. Jaj ne. Még csak az kéne, hogy ezek ketten elkezdjék a "te vagy a jobb, én szeretlek erősebben" játékot. Kamilla, kérlek, ne tedd ezt.- Csinálunk valamit?- jelent meg egy hatalmas, boldog vigyor arcán. Köszönöm Kámikáze.- Üljünk le, és nézzük a naplementét, és beszélgessünk, és bújjunk össze, és nevessünk, és minden.- na jó, lehet, hogy mégsem köszönöm. Nem vagyunk egészen a helyzet csúcsán, vagyis Kamilla biztos nem, és most egyszerre mindent meg szeretne tenni, és mégsem tudja, mit kéne csináljon. De ettől függetlenül csinálná. Ez.. Nagyonjó

Készen volt arra, hogy majd Anna maradékát fogja kivonszolni innen, és majd pillanatragasztóval vagy "reparo"- val kell összeragasztania. Elvégre egy ekkora szerelmi bánat sebeket hagy az ember lelkében, s a barna hajú leánykára csak rá kellett nézni, már az is csoda, hogy nem esett mély depresszióba. Félve tekintett barátnőjére, aki úgy tűnik talán mégis fel tudja mindezt dolgozni, legalábbis elég hamar kapcsolt. Továbbra is a falnak dőlve méregeti a másik kettőt. Most, hogy megbizonyosodott arról, hogy ez akárki nem fogja csak úgy lenyúlni előle a legjobb barátnőjét, egész más szemmel kezdte méregetni. Ettől függetlenül még kritikusan méregette minden egyes megnyilvánulását. Az, hogy tegnap este érkezett még oké. Az, hogy tetszik neki a neve oké. Az, hogy Anna hirtelen fellángolt iránta.. Na, az is legyen oké. Viszont az, hogy csak így előszed egy cigis dobozt, az már nem kéne oké legyen. Felszaladt szemöldöke, majd látva, hogy Podmanicky kisasszony nem ellenkezik, vállat vont. Végül is neki édes mindegy, hogy ez az ember hogyan mérgezi magát. Neki ugyan senkije, hogy megpróbálja leállítani, kapjon csak tüdőrákot, meg amit még a dohányzás mellé meg lehet szerezni bónuszban. Kissé érdeklődve pillantott körbe. Még jó, hogy ilyenkor nem tud jönni egyetlen Saint-Venant sem, csak akkor, ha ő csinál valamit. Na midegy haladjunk tovább. Szóval ez itt szívja a cuccot, meg magyarázza, hogy tegnap este jött, és egyszer csak kijelenti, hogy ő ki akarja találni, hogy melyik házba tartoznak. Ez azért.. Elég fura lesz. Mármint, elsőre tuti nem fog ráhibázni, olyan egyszerűen nem létezik.
- Hát.. Ha szeretnéd.- mosolyodik el. Hogy most keveset beszélt, ez ilyen. Ilyen mellékes. Elvégre ott van Anna, ő szóval tartja, és ha egyszer Kamillánk megmakacsolja magát, akkor képes tényleg meg nem szólalni. Szinte alig tudja kimondani ezt a pár szót, a fiú újabb megnyilvánulására dióméretűre kerekednek szemei, álla leesik, hirtelen köpni- nyelni nem tud. Azt sem tudja, meddig néz így a másik tenyerére, meg a bele hulló hamuba. Ami hamu. Kics*szett HAMU. PARÁZSMARADÉK. FORRÓ. ÉGET. ÉGÉSTERMÉK. FÁJNIA KELL!!!!! És ez csak úgy fogja magát, és a bőrére... Ezzel másokat kínozni szoktak. KÍNOZNI. 
- Hallod..- nyögi ki, miután megtalálta a nyelvét. Próbáljuk meg akkor most szépen megfogalmazni azt, amit ki akar mondani, csak próbáljuk meg.
- Te most vagy önsanyargató vagy, vagy csak szimplán hülye.- hát nem sikerült. A szavak kisiklottak a száján, s még csak arra sem volt ideje, hogy átgondolja az egészet. Mert ugye lehet, hogy Lájvi megsértődik. Vagy valami. De ez azért mégsem normális.

Nos. Mihael nem vágta ki a gégéjét, és Roxy meg nem verte addig a fejét a falba, ameddig kicsorgott belőle a káposztalé. Ami amúgy eléggé meglepte, tekintettel arra, hogy szerinte mindkettőt megérdemelte volna. Hogy volt- e bűntudata? Nem is kicsi. Most meg itt ül, vacsoránál, és próbál lenyomni valamit a torkán. Akármit, mert igazából még most sem bocsátotta meg igazán magának, hogy ő_ betörte_ Mihael_ feleségének_ a_ fejét_. Kissé meredten bámult a tányérjába, miközben próbált a körülötte folyó beszélgetésre koncentrálni, hogy azért ha valamit kérdeznek tőle, tudjon válaszolni. Erőszakosan kifújja a levegőt, ahogy a villáját a valamibe döfi, majd inkább elfordítja tekintetét az ételről, és a többieket kezdi bámulni - nem mintha valami érdekesek lennének. Úr isten Kamilla, ne gondolj ilyenre. Mert oké, hogy épp nem a pozitív oldaláról szemléled most a világot, de akkor se. Ismét piszkálni kezdi a kaját, ahogy gondolatai visszabarangolnak a Saint-Venant házaspárhoz.

Igazából már azóta tervezi, hogy valahogy megpróbál bocsánatot kérni tőlük, amióta kitette onnan a lábát. Ebben a nagy tervben csak két dolog nem ment. Az egyik az, hogy félt és szégyellt eléjük állítani, a másik meg az, hogy fogalma sem volt arról, mit és hogyan csináljon. Viszont a szándék, na az nagyon erősen élt benne. A száját harapdálva próbált lenyomni egy újabb falatot a torkán - valósággal rátört a hányinger közben - amikor megjelent Roxy. Pont ő. Pont most. Kikerekedett szemekkel meredt a szőkére, ahogy még arrébb is húzódott, hogy az kényelmesebben elférjen. Hát.. Ha ez így megy, hogy csak rágondol és itt terem, akkor mehetne az is, hogy nagyon erősen akarja azt az elnézést, és az is lefolyik. Már épp belekezdett volna a mondandóba, hogy Roxy miért ne essen neki a torkának, ám ugyan akkor miért érdemelné meg, amikor jött a másik szájából a kérdés. A villa szinte kifordult a kezéből, és vagy kétszer megfordult körülötte a világ. Mi az, hogy nem látta-e? Mit csinált, hogy látnia kelljen? Automatikusan indult be nála ez a féltő meg védeni akaró akármi, mert bárhogy is nézzük, Mihael ez, aki megtanította kviddicsezni, meg aki megmentette az összeroppanástól és az őrültségtől, amit tettének súlya okozott volna.
- Mi.. Mi lett vele? - tette fel az első értelmes kérdést, amint meg tudott szólalni. Körbepillantott, majd teljes testével a lány felé fordult, s lehalkította hangját.
- Miért kellett volna látnom? - suttogta, hogy azért valamennyi infót be tudjon gyűjteni mielőtt kijelentené, hogy az incidens óta még csak hallani sem hallott róla.

Szenvenánt Michelle

Kár, hogy nem fejezheti be a műalkotást, mert amúgy eléggé szép, tuti Picasso is megirigyelné, ha még élne. Ám vissza a prefektus - nem prefektus kérdésre. Őt egyszer már elég csúnyát átvágták és nem, nem engedi, hogy ez még egyszer megtörténjen. Még akkor se, ha a másik épp tényleg egy prefektus. Jó harciasan kihúzta magát, és most először mérte végig tüzetesebben a másikat és lám, szinte azonnal szemébe ötlött a jelvény, csoda, hogy eddig nem verte ki a két pislogót. Sóhajtott, szinte már bosszúsan eresztette ki a levegőt, ahogy újra a másik arcára nézett.
- Egyszer Mihael már átejtett. Igyekszem kerülni a következő esetet. - dünnyögte kissé magyarázkodva miközben belátta, itt bizony nem lehet elkerülni a színvallást. Illetve itt nem lesz konyhai kakaózgatás, meg a többi ínyencség. Itt kőkemény felelősségre vonás fog sorra kerülni, ami remélhetőleg nem döngöli porba a büszkeségét.
- Farkas Kamilla, Navine, első. - válaszolt a kérdésre egy újabb, egyszerre bosszús és valahol mégis beletörődő sóhaj kíséretében, majd széttárta karjait. Ajkai szóra nyíltak, majd inkább becsukta őket, hogy azért mégse rontson már többet a helyzeten. Elvégre nézzünk csak rá a szőkére, nem úgy néz ki, mint aki lelkét megszállta a kegyelem vagy a boldogság. Szóval készüljünk a legrosszabbra. Reméljük nem kell falat nyalni. A szó szoros értelmében.

Jared S. Nightingale

A rossz idő kikészíti. De komolyan, rosszabb, mint egy kamaszodó emós öngyilkos hajlamú tizenhárom éves. Őhozzá aztán ne szóljon senki, ne közelítsen senki, ne adjon neki senki semmit, és most is legszívesebben beiszkolna a szobájába, hogy elbújjon a pont tökéletes hőmérsékletű takarója alatt. Igazából ez egy nagyon is jó ötlet, csak tudná, hogy akkor mi a francot keres itt. Felsóhajtva masszírozza meg orrnyergét, ahogy ráfordul az egyik random folyosóra, csak úgy ni. Nem_ akar_ hazamenni_. Abba a házba, ahhoz a személyhez, _egyszerűen _nem. Már a gondolattól is irtózik, hogy látnia kell az anyját - amúgy ezt a szót még mindig képtelen kiejteni a száján -, nem hogy még egy egész nyarat vele tölteni, hogy második elején újabb égési sérülésekkel térjen vissza. Komolyan, lassan már rejtegetnie kell a karját a sok kicsi olajfoltocska miatt. Nem normális az a nő, egy pszichopata vadállat, egyáltalán, hogy mehetett hozzá az apja? Oké, hogy auror meg keveset van otthon, meg minden, de akkor is. A felesége egy klinikai eset, kórházba kéne vinni. Bár lehet, hogy Melinda megfenyegette a drága papát, akkor mindenre lenne magyarázat.
Mint látjuk, nagyon belelovalja magát az "anyja" - és itt hatalmas macskaköröm" - szidásába és lám, fülét rikácsolás üti meg. Ez az, erre van most szüksége, egy kis botrány, egy kis ordibálás, hogy kiadhassa magából a felgyülemlett feszültséget. Aztán Isten áldja a szerencsétlen áldozatot.
Csendháborítás. Már meg is van a bűntény megnevezése, csendháborítás, meg majd még valamit kitalál, elég kreatív lélek. Mint az iskola legifjabb prefektusa, akár egy szimatot fogott vadászkutya indul meg a füle után. Mondjuk abba nem egészen gondolt bele, hogy fogja letámadni az illetőt, de majd azt is megoldja.
Hirtelen áll meg a Fejetlenség elején, csúszik egy pár centit, majd az elé terülő hát felé szegezi mutatóujját.
- Tudom, hogy te voltál! - hangzik fel. Na, mondom én, találékony a gyerek.

A kis csendháborító

Komolyan csak erre van szüksége. Kiabálni egy kicsit, és utána ismét kezes báránnyá válik. Persze lenne jelölt, akivel nagyon szívesen kiabálnának egymással, csak az épp lelépett egy... Nos... Nagyon _érdekes_ emléket hagyva maga után. Hiába, a Saint - Venantok már csak ilyenek, főleg, ha tök véletlenül betöröd valamelyik fejét. Na akkor duplán izgalmas a móka. Na de ha nincs Mihael, akkor jó lesz ez is. Aki csípőből tesz egy megjegyzést az anyjára, mármint, annak a nőnek kellett volna megtanítania ilyenekre, nem? Hát de. És még ha szidta volna, akkor tuti Kamilla is becsatlakozik a közös ócsárolásba, de így, így nem. Kihúzza magát, felszegi állát, s kezeit összefonja mellkasa előtt, hátha így dominánsabbnak, vagy esetleg komolyabbnak néz ki. Az jó lenne.
- Fogadni mernék arra, hogy valamit csináltál az egyik festménnyel, és azért haragszanak rád. - áll elő a spontán támadt ötletével, mire az egyik nő ott a keretben még bólogatni is kezd. Na tessék, még ők is megmondják, ezek után ne is merészeljen tagadni ez a fiú.
- Neked meg nem tanították meg, hogy nem illik ártani a festett személyeknek? - szájal vissza, bele sem gondolva, hogy ez valójában mennyire is nevetséges. De most komolyan, akár még jöhetnének is páran pattogatott kukoricával, meg ilyen kis vizes palackokkal, törölközőkkel, mint a boxmeccseken. Hölgyeim és uraim, itt rövid időn belül olyan szópárbaj fültanúi lehetünk, hogy csak győzzük befogadni a sok infót.

A nő bólogatott. Határozottan bólogatott, Kamilla meg úgy belelovalta magát a hárpia szerepébe, hogy az csak olaj volt a tűzre. Sőt, látva azt, hogy a fiú még haragudott is a festményre ezért, arra mert következtetni, hogy tényleg tett valamit. Mentségére legyen mondva, hogy már nem sokáig fog tartani ez az állapot.
- Velem eddig még nem volt semmi bajuk. - vágta be, ahogy mégjobban kihúzta magát. Nem Kamilla, nem fogod elérni, hogy egy magasak legyetek. És ez a helyzet egyre nevetségesebb kezd lenni, komolyan, Mihael kell szerezzen neki egy szájkosarat. Viszont kezd kigyógyúlni, legalábbis úgy döntött rátér arra a szintre, amit "ellenfele" használ. Ez azért elég gyógyulás, főleg itt, főleg most.
- Nem csak fizikailag lehet bántani őket. Honnan tudjam, hogy nem lelkileg zsaroltad meg valamelyiket? - vonta fel szemöldökét. Ez egy tökéletes visszavágás, kéretik nem röhögni. Persze azért a szeme sarkából vetett egy lopott pillantást a pingálványokra, hogy tényleg nincs - e rajtuk egyetlen karcolás se, mert ha lett volna, biztos azt is Jaredre keni. Ez egy gyönyörű barátság kezdete. Ez után jött a következő mondat, meg a hangsúly, meg a nézése. Nem, ez nem az a nóta, itt komoly dolgokról van szó.
- Te csak ne akarj nekem tanácsokat adni, jó? - tárta szét kezeit, mert azért már mégis. Neki ne osztogasson itt javaslatokat, hogy mit hogyan kéne tennie, főleg ne így!
Ha most két sávban elképzelnénk Kamilla feszültségét mondjuk pirossal, és a problémát, mondjuk aranysárgával, azt látnánk, hogy az első oszlop színe fordítottan arányos módon csökken a második oszlopéval, ami viszont ugye nő.
- Nem tenném meg. - rázta meg a fejét. - Ezt még meg kell beszélnünk. - adta meg a magyarázatot is. Deja vu, átkozottul nagy deja vu.

Jaredecske

A szőke kezdett lenyugodni, viszont úgy tűnik, a másik meg egyre dühösebb lett. Ezzel mondjuk nem egészen számolt, pedig biztos jó lett volna. Az egészben a legviccesebb pedig az, hogy ő amúgy nem szeret senkivel haragban lenni. Nos, lesz mit magyarázzon, az egyszer biztos. Igen, azt a kijelentést nagyon is komolyan gondolta. Biztos lehet képeket is bántani, mondjuk megfenyegetni őket, hogy felgyújtod, vagy valami. A kérdésre bólintott, majd mikor az eridonos megemelte hangját, kissé kényelmetlenül, sőt, talán még egy hangyányit félve is harapta be alsó ajkát. Sosem számol a következményekkel, ez az egyik legnagyobb hibája. A másik meg az, hogy hamarabb jár a szája, mint az esze.
Ijesztő. Ez volt az első gondolata, amikor Jared nem ordibált, nem dühöngött, hanem nyugodt volt. So fckin' freaky. És amikor rámosolygott. Na akkor tényleg kirázta a hideg, az egész olyan volt, mintha épp most váltott volna át a csendes gyilkosba.
Most pedig épp nagyon agyal valami olyanon, ami ne tűnjön feltétlenül annak, hogy megadja magát, de azért helytálló is legyen, és ne legyen éppen annyira sértő, és.. Ez nehéz.
Jó látványosan végigméri a fiút, ahogy kattognak a fogaskerekei, majd felsóhajt.  Mégis, mit kezdene velük egy HV? Jól kiröhögné őket, és utána elküldené mindkettőt, hogy menjenek a játszótérre, vagy mi?
- Nem úgy nézel ki, mint aki még nem nőtt ki a "megmondalak anyámnak" korszakból. - adta végül be. Nem mintha rajta nem lenne mit kritizálni, ááááh, dehogyis.

Festménymolesztáló

Szorult helyzet, ahol nagy valószínűséggel ő fogja megadni magát. Nem szereti az ilyen helyzeteket, viszont ha nem akarja veszélyeztetni a másik, meg a saját testi épségét, inkább meghunyászkodik. Mert bizony, képes lenne rá. Betörte egy Saint - Venant fejét egy terelőütővel úgy, hogy még csak azzal sem volt tisztában, hogy van neki annyi fizikai ereje, hogy megtegye. Bár az is igaz, hogy Misi szavai szinte égettek a tudatában, és mint valami kézifék, ha kel leblokkolják a testrészeket.
Mikor közelebb jött hozzá, harcra készen kihúzta magát, ahogy nyelve emelte meg fejét, hogy rálásson a másik arcára.
- Kíváncsi lennék, mit csinálna valamelyik házvezető egy bántalmazóval.
Érzi ám a véget, csak épp nem tudja, hogy fejezze be mindezt anélkül, hogy csorba esne az épp kialakuló büszkeségén. Ja igen, az is kezd neki lenni itt, bár a nyár folyamán biztos mind el fog tűnni. Izgi lesz majd visszajönni ide, mintha majd lefejtegettek volna két hatszáz tonnás bilincset a karjairól.
Megkönnyebbülten szívta be a levegőt, amikor a fiú visszalépett, s izmai is elernyedtek. Tetszett neki az ötlet, mostanra nagyon is tetszett. Viszont nem vághatja rá azt, hogy "rendben", mert akkor elismerné, hogy tévedett. Ami amúgy szép dolog, csak ne járna azzal, hogy közben lesül a bőr a képedről.
- Nem fogsz több műalkotást zaklatni? - vonta fel szemöldökét. Makacs, reménytelenül az.

Festménymolesztáló

Kamilla amúgy nem ilyen. Tényleg nem, ez csak egy rossz nap, rossz háttértörténettel, és rossz következményekkel. És ha prefektusi énje hajlandó lesz elengedni Jaredet, a másik énje listájára felkerül egy újabb bejegyzés: valahogy éreztetni a másikkal, hogy normál körülmények között ő nem csinálna ilyet, és ha nem elkeseredett, szomorú, dühös, és nem eszi a bűntudat (igen, mindez így egyszerre), akkor tulajdonképp egész cuki. Mármint, oké hogy fura. A maga módján mindenki fura, mindenkiben lehet találni hibát, de ezeken túlmenve tényleg cuki, és egész jó társaság tud lenni.
A kijelentésre megvonaglott az arca, ám nem mondott semmit. Volt ideje megtanulni, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha hallgat. Micsoda költői mondatok.
Kissé bosszankodva szakította el tekintetét a másikéról, idegesen nézett oldalra, a falat tanulmányozva. Fehér zászló fel, add meg magad szőke. Kifújta a tüdejében tartott levegőt, majd némi - sok - benső vívódás után úgy dönt, igazat ad a másiknak.
- Nem. - dünnyögi szinte némán. Ha ez itt előtte most neki fog állni a "nem hallottam jól, mond már egy kicsit hangosabban" dolognak, komolyan meg fogja dolgoztatni a tudatalattijában azt a vészszirénát.

Dvéjni

Kiborult. Összetört, teljesen. Eljutott arra a pontra, ahol rájön, hogy ez az egész így már nem normális, és cseppet sem egészséges. Mert az, hogy folyamatosan újabb és újabb veréseken menjen át, meg megvágják, hogy amikor otthon van, a sírógörcs határolja, és totál bepánikolt állapotban kuporogjon a sarokban nem egészen jó. Sőt, egyáltalán nem az.
Őszintén fogalma sincs, hogy fogja mindezt végigcsinálni. Már ahhoz is eszméletlen erő kellett, hogy eljöjjön, nem még hogy majd bemenjen ezen az ajtón, és beszéljen arról a dologról, amiről még csak egyetlen egy embernek mesélt. És annak nem voltak következményei. Ennek lehet, hogy lesznek. A száját harapdálja, ahogy felemeli jobb kezét. Szemei beesettek, karikásak az alvatlanságtól, és az utóbbi időben fogyott is, szinte már alatta van a negyven kilónak. Ami szintén nem egészséges. Mármint oké, hogy az eddigi negyvenhárom is jóval alatta van a normálisnak, de a mostani állapot szinte tényleg a csont meg a bőr. Ő sem tudja mikor és hogy állt be nála ez a rohamos romlás, de hogy véget kell vetni neki, az biztos.
Elég erősen megfordul a fejében, hogy most szépen sarkon fordul, és olyan gyorsan elhúz innen, amilyen gyorsan csak tud, ám mielőtt még ezt véghez vihetné, lendül a keze, apró bütykei érintkeznek a fával, így egy elég jól hallható hangot képezve. Menekülési esély a továbbiakban nulla. Szóval akkor marad. És beszél róla. Még maga sem tudja hogyan, de beszél.

Dvéjn

A kopogás lehet nem elég ok arra, hogy ne fusson el. Elvégre a mugli kölykök is szoktak ilyeneket csinálni, becsengetnek és elrohannak utána. Viszont miután kihallatszik a hang, már nincs bőr a képén arra, hogy elhúzza a csíkot. Kissé erőtlen kezekkel nyomja le a kilincset, majd nyit be az ajtón, s kerül a nyílászáró túlsó oldalára. Becsukja maga mögött, majd tágra nyílt szürke szemeivel pislog a férfira.
- Ohm. - nyögi, hogy már mondjon valamit. Pedig mielőtt még bejött volna, minden szépen el volt rendezve az agyában, hogy majd a legfontosabb dolgokat mondja először, a többit meg majd utána. Most meg, mintha megijedtek volna a betűk, és kiszaladtak volna a fülén.
- Nagyon zavarok? - a szájáról harapdálja a bőrt, fogai nyomán apró, véres sebecskék maradnak, ahogy lenéz a papírokra.
- Mert akkor elmegyek. - hátranéz az ajtóra, ahogy arra gondol, hogy ha ezen kilép, többé vissza nem jön. Egyszerre féli és reméli, hogy a defenzor elküldi, elvégre könnyebb lenne nem beszélni róla, ugyanakkor ha nem is minden, de valami lényegesen változna.

Szenvenánt Michelle

Most komolyan. Komolyan, ha legalább egyszer tudná, hogy mikor fogja már be a száját, akkor Nobel-díjat kéne adni neki. Vagy elvinni a gyengélkedőre, mert biztos beverte a fejét, és agyrázkódást kapott. Megforgatja szemeit, ahogy egy kényszeredett, "jaj ne csináld" mosolyt kanyarít arcára viszonzásképp mert nem, ő bizony nem alázkodik meg senki és semmi előtt. Utána megforgatja szemeit, oldalra pillant, kibámul a korlát másik oldalára ahogy várja a büntetést. Tudja, hogy megérdemli, ahogy azt is, hogy nem menekülhet el. Bőre libabőrös lesz, ahogy egy gyengébb szellő arcába lendít pár tincset, majd sóhajtva visszanéz az igazságosztóra. Aki valami nagyon gonoszan néz rá, komolyan kezd félni, hogy mindjárt kihajítódik innen, ha lehet olyat. Az időpontot még tökre beletörődve hallgatja, majd mikor a feladat is fülébe jut, szemei kikerekednek, megnyúlik arca, s megrázza fejét. Az első dolog, ami eszébe jut, az egy erős és kétséget nem tűrő NEM, mert azért már mégis, mennyire megalázó ez már. Főleg, ha mások is látják, nem pedig teljesen egyedül, a felháborgatott lelki nyugalmával csinálja. Figyelmét kikerüli az ízre vonatkozó megjegyzés, lebiggyed szája.
- Muszáj?- teszi fel a lehető leggagyibb kérdést, remélve, hogy ez itt előtte csak viccelt, és jót röhögnek rajta, utána meg közli vele az eredeti tervet. Mondjuk kitakarítani valamit, vagy tudja fene.

Mettyú

Fejben nagyon szépen eltervezte végig az egészet, de komolyan. Hogy majd ráfekszik szépen az asztalra, és majd oda felpingálják neki, éppen csak azt az apró részletet hagyta ki, hogy mindezt egy tűvel fogják csinálni. Egy_ giga_ tűvel_. És ezen a társa sem segít. Mert lehet, hogy a csapattársa vagy kétszer nagyobb egy átlag méretű embernél, lelkiekben olyan, mint a szőkénk. Fél. Szinte mindentől. Nagyon.  
Szóval szájrágcsálva pislog fel az üveg feletti feliratra, majd be, majd fel Matre.
- Ugye nem fogsz kiszaladni? - kérdezi kissé bátortalanul, halálosan komolyan, mert ha a támogató kéz ellécel, akkor ő ott helyben kidöglik.
- Mármint, ez nem vicc. Tényleg ne menj el. Légyszíves. - rázza meg fejét, könyörgő pillantásokat vetve rá, mintha az élete múlna azon, hogy most a seprűlovag ott marad- e lelket önteni belé, vagy nem. Hatalmas gombóc van a torkában, viszont nem lép le, még csak az kéne. Eddig már eljött, és kell neki az a varrás. Nagyon. Nagyon nagyon. Azon is az élete múlik.
Nagy levegőt vesz, majd visszafordul az ajtóhoz, s egy elég nagyot meg hangosat nyelve indul meg a kilincs felé, megpecsételve az elhatározást.
Benyit, az ajtó feletti szélcsengő kellemes hangot ad ki. Maga az előtér egész üres, egy fél fejen leborotvált csaj ül a pultnál, rágózik, műkörmeit vizsgálja, és a jelen esetben ifjabbik navinésünk komolyan megijed, hátra is hőkölne, csak - remélhetőleg - ott van mögötte a másik. Végül újra erőt vesz magán, a mai nap folyamán sokadjára, és megindul a nőci felé, hogy beregistrálja magát, vagy mit kell csinálnia.

Mettyú

Egyik része visszatáncolna, a másik meg nem. De végül mégsem jut ki, egyrészt mert a maradni akarás nagyobb meg erősebb, másrészt meg, mert ott van mögötte Mat, aki kitakarja úgy az egész ajtót. Felpislog rá, majd kissé félve elmosolyodik. Mikor megérzi a nehéz kezeket vállain oda nyúl, megpaskolja őket, amolyan „oké, készen állok” stílusban, majd nagy levegőt véve indul el a pultosné felé. Mikor oda ér megáll, majd még egyet hátrapislant, mintegy meggyőződésképp. Megköszörüli torkát, köszön, meglepően szilárd és tiszta hangon, majd elmondja mit akar, az asztalra csúsztatva a cetlit az elképzelésével, amit még Lanettával rajzoltatott meg. Itt amúgy nem kell semmi nagy számra gondolni az egész igazából csak egy aprócska felirat, egy szó, olyan, ami elfér a csuklód belső vonalán.  ’C o n t r o l’, ennyi. Tökéletesen jellemzi, és mint mondtam, nem egy nagy szám, csak ő nem lett volna képes arra, hogy mindezt egy ceruzával leírja.
Nagy, szürke szemekkel néz a vörösre, aki még párszor megforgatja szájában a rágót, majd bólint.
- Ülj le, nemsokára sorra kerülsz. – biccent a székek felé, majd vissza is fordul a telefonja társaságához. Szőkénk vállat von, elragadja a kis cetliét, és már iszkol is vissza az óriáshoz, hogy jól lepakolja magát valahova.  Szóval várnak. Olyan öt – tíz percet, utána valami hapek kidugja a fejét és közli, hogy mehet. A száját rágcsálva néz megint a másikra, komolyan, mintha az apja lenne, és kérdezné, hogy mehet – e, és hogy jön – e vele.

Bencus

Ha felkukkantunk a gyengélkedő felé vezető folyósóra, egy igen dühös szőkét pillantunk meg, ahogy a terem felé viharzik. Pletykálnak ezt, pletykálnak azt, és ő jobbnak látja utánajárni a dolgoknak. Igazából halvány lilája nincs arról honnan és hogyan szedte össze a kis rellonost, csak úgy valahogy megismerkedtek, azután meg valahogy kialakult az a fura dolog, ami Kamilla meg az állítólag bunkó zöldek között szokott lenni. Kicsit családias, olyan csipkelődő, beszólogatós, de mégis, egy kicsit talán érezhetően szeret teljes az egész. Vagyis ő úgy érzi, és ameddig ő kötődik a másikhoz, igazán magasról tesz arra, hogy hogy jön le a második félnek.
Jelenleg épp azt szemlélhetjük, amint jó becsületesen betrappol, szemeivel Bencét keresi, majd aprót sóhajt, amint meglátja azt az ágyon fetrengeni. Egy hangyányit ellazulnak izmai, mert ha lélegzik és ébren van, akkor nem lehet akkora baja. Legalábbis mostanra. A többit majd kideríti. Mély levegőt vesz, rendezi vonásait, majd beletúrva szőke tincseibe indul meg a fiú ágya felé, hogy utána jól levágja magát mellé.
- Most nincs kaja. Elfelejtettem. - sóhajt fel ismét, beismerve ezt a végtelen nagyságú hibát. Mert azért ismeri már annyira ezt az embert itt, hogy tudja, mekkora egy éhenkórász, és ont most nem hoz neki egy finom kis melegszendvicset.
- Hogy vagy?- pislog rá, ahogy halványan elmosolyodik, s hátradől a székben. Ha Milán most azt hiszi, hogy megúszhatja, hát akkor nagyon téved. Itt kérem szépen kihallgatás lesz, ki volt, hol volt, miért volt, mi lett vele, hányadikos, melyik ház, és hogy fáj – e. Mindez persze többször, ahogy azt a jó testvéreknél szokás, addig, ameddig ki nem nyögi a válaszokat.
- Úgy nézel ki, mintha legalább kétszer kimostak volna.- jelenti ki összeráncolt homlokkal, nehogy már megadja azt a válaszlehetőséget, hogy „jól, semmi bajom, csak pihengetek itt mert jól esik”.