Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

A tükörbe nézve szipogva kötöm fel a hajam - aztán az anyajegyem kiszúrva le is eresztem. Még mindig nem tudom, hogyan viszonyulnak az emberek az elemi mágusokhoz, minden esetre nem akarok kockáztatni. Tüsszentek egyet, kifújom az orrom, ismét belenézek a tükörbe. Tulajdonképpen még Balázs sem tud róla - nagykorúként a Minisztérium nem szól a nevelőknek. Pedig én szeretném elmondani neki, tényleg, csak még eddig nem volt rá alkalmam. Oldalra húzom szőkés tincseim, most látszik mind a két tetoválásom. Szusszanva veszem hátamra a törölközőm, belebújok a papucsba, azért egy csomag zsebkendőt magammal viszek. Nem szeretek megfázni, bár már legalább tudok uralkodni az elememen, nem vandálkodik ahányszor tüsszentek.
Szemöldökeim megemelkednek, ahogy meglátom azt a valakit, aki így tök nyugodtan elfoglalta a helyem, amit én már olyan szépen kinéztem magamnak. Bár tény, hogy ő ezt nem tudhatta. Tény, hogy ez engem most nem igazán érdekel, de azért nem állok neki itt most rögtön jelenetet rendezni. Egy régi Kamilla bizonyára megkérdezné, hogy csatlakozhat-e, viszont most nem vagyok olyan hangulatomban - így nem is igazán mondok semmit. Törölközőm leteszem a nem messze levő napozóágyra, kibújok a papucsból, majd beereszkedem a vízbe, amitől egy kicsit ki is ráz a hideg. Szinte már kínosan ügyelek arra, hogy a fülem alatti részre rátapadjon a hajam, bár lehet, hogy csak én látom ennyire feltűnően a jelet, és más észre se veszi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nem igazán zavartatom magam miatta, ha annyira zavarom, akkor egész nyugodtan mondhatja is. Néma gyereknek az anyja se érti a szavát, tartja a mondás. A kérdésére felemelem szemöldökeim, végigmérem, hogy azért lássam, kivel beszélek. Nem igazán hatnak meg az izmai, szerintem soha nem is voltam olyan, aki ilyenek miatt elkezdett volna visítani. Meg az is ott van, hogy Aiden valamiért előszeretettel produkálja magát az öltözőben - a többiekkel együtt -, lényegében elég rendesen hozzászoktam már a látványukhoz.
- Milyen hölgy? - oldalra biccentem fejem, valahogy nem értem a kérdését. Egyrészt fogalmam sincs mire gondol, másrészt meg miért ne lehetnék itt egyedül? Vagy közelítsük meg máshonnan a kérdés, van nekem egyáltalán olyanom, akivel el lehet jönni? Nem. meg is van oldva.
Ahogy mozdul, ösztönösen mozdulnék el, hogy megtartsam a távolságot. Érzem, ahogy megfeszülnek az izmaim, ahogy húznának oldalra, viszont maradok a helyemen.
- Kamilla - biccentek, viszont nem emelem azonnal kezem. Pillantásom lecsúszik ujjaira, egy pillanatra megfeszül állkapcsom, viszont még mielőtt túlságosan elhúzódna a perc, végül a saját, vékony kezem az övébe simítom. Többet nem is nagyon mondok, lehet ideillő lenne a "nem szolgálatodra", de most nem akarok szurkálódni, meg ellenségeskedni.
Igazából nem nagyon tudom, hova tegyem, furcsán lebeg a nevelt udvariasság és az idegesítő nőcsábász között, bár utóbbit lehet, hogy csak én képzelem be. Kezdek paranoiás lenni, lehet beszélnem kéne Balázzsal, de valahogy soha nem jutok el odáig, mert.. Mert nem. A legutóbbi magánszámával épp eleget mutatott magából ahhoz, hogy a bizalmam csökkenjen felé. Nyugodtan lehet hívni szigorúnak és szívtelennek, de a saját meglátásom szerint megvan rá az okom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mit ne mondjak, szépen elkésve sietek be a nagyterembe, aztán egyekszem úgy viselkedni, mintha csak a vécére mentem volna ki. Összeszorítva ajkaim szusszanok, körbenézek, aztán hozzám nem illően indulok el a levita asztalához. Aztán le is huppanok Hunter mellé, megtisztelve ezzel bálkirálynői jelenlétemmel. Nyilván így van.
- Ja, képzeld, most épp a penész esz minket - tök természetes arcot vágok, mintha ez így is lenne. Elvégre ki tudja, mik terjednek ott a pincében, simán bepenészedhetünk. Azért vagyunk zöldek. Nyilván.
- Nézd, már a kezemen is van. Meg a testemen. Nagyon durva - elvigyorodva tolom az orra alá csuklóm, hogy megnézhesse, mennyire komoly a dolog. Amúgy szeretem az ilyen embereket, akikkel ilyen random, hülye dolgokról is el lehet beszélgetni. Nem unatkozom.
- Ám ahogy elnézem itt tökéletesen tiszta minden. Ha nem hordozod a betegséget, nem kell félned - megvonogatom vállaim, körbepillantva beszélek, aztán ahogy a harmadik furcsálló tekintettel is találkozom, inkább visszatérek az előttem levő asztallap vizsgálgatásához. Most na, nem értem miért néznek rám ilyen csúnyán, nem okádok tüzet - Nem mint Noel -, se semmi.
- Hé, most mit tettem? - lebiggyesztem ajkaim ahogy nekem jön itt a  vállával. Na nem mintha komolyan a szívemre venném, meg rosszul érteném, nem vagyok én olyan. Csak most ilyen szereplős kedvemben vagyok. A szemben ülő levitás lány erre csúnyán néz, pisszeg egy sort, mire elsuttogok egy bocsit. Úgyse fog sokáig tartani, ahogy magamat ismerem, meg ahogy az úriembert itt mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Honnan tudod, hogy nincs olyanunk? - megemelem egyik szemöldököm, elvégre, ha már úgyis mi vagyunk az iskola fő gonoszai, meg Eördöghünk is van, érted. Simán lehet tüzünk is.
- Azért ennyire nem vészes a helyzet - visszafojtott mosollyal szórakozok a reakcióján, igazából nem az volt a fő célom, hogy megijesszem, de ez is megteszi. Fintorgok egyet, ahogy dögszagot említ, és hagyom, hogy keresse csak meg, ha már érzi. Ahogy felém hajol, elmosolyodok, felvont szemöldökkel várom a tényeket. Bár rajtam most a parfümömön kívül nehezen érezhet mást, de hát ugye, kinek mi. Igazából tudom, hogy tetszik neki. Ha megszagolta, biztos tetszik neki, nincs is más választása.
Aztán, mikor épp azt hinném, hogy lenyugodott - nem is tudom, miként feltételezhetek ilyet. Fiú. Nyilván nem nyugszik le ennyi idő alatt. -, fogja magát, és belecsíp a combomba. Csak így, mert miért is ne. Na nekem erre az a reakcióm, hogy felsikkantva ugrok meg egy kicsit, ezzel beleütközve a mellettem ülőbe, aki erre megint csak rosszallóan felszisszen. Komolyan, én csodálom a levitások türelmét. A rellonnál ennyi idő alatt már elszabadult volna a pokol, szerintem ott kaja repülne meg minden.
Felhúzva orrom fintorgok egyet mikor újra megszólal. Mintha csak én lennék itt a bűnös, pedig esküszöm, én csak le akartam ülni. Én nem akartam, hogy ez legyen. Bár azt se mondom, hogy bánom, ha már ez van. Szóval ja. Hunter a hibás. Mindenért ő a hibás, ő az idősebb. Próbálok rosszallóan nézni rá, és ez tart is. Úgy tíz másodpercig. Visszacsúszok mellé, hogy azért ne félig a másikon üljek.
- Na. Viselkedjünk normálisan. For real.
Ezt szerintem még én sem hittem el. Haha, jó vicc, tetszik. Az a baj, hogy annyira el vagyok itt foglalva, hogy ha valaki megkérdezné, hogy úgy egy másodperce mit mondott az igazgató, csak néznék rá, és nem tudnám. És az gáz lenne. Mondjuk nem tudom, miért kérdezne bárki is ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megemelem szemöldököm, úgy nézem egy ideig, aztán hümmögve bólintok.
- Azt hittem, hogy nehezebb lesz. Gondoltam meg akarsz állapodni valamiben, vagy nem tudom - megvonogatom vállaim, igazából tényleg meglep, hogy ilyen könnyen belement. Hát jó, legyen, engem nem zavar, legalább nem haragszanak meg rám a háztársai. Őszintén nem akarom tudni, milyen lehet, mikor egy levitás kiborul, azt mondják, hogy az ilyen csendes emberek - akik nem olyanok, mint Hunter - nagyon meg tudnak veszni, ha elszabadulnak. Hát nem akarom kipróbálni.
És ennyi is volt, nem is nagyon jártatom feleslegesen a számat. Ha oda akar figyelni, én ugyan nem akadályozom meg ebben a nemes cselekedetben, valószínűleg még jobban is járunk így. Veszek egy mélyebb levegőt, nem igazán viselem jól, ha ennyi ember van körülöttem, és épp nem csinálok semmit. Mármint, ha el vagyok foglalva, akkor nem veszem észre egyből, viszont most hirtelen sokan vannak, és eh. Fél füllel az új igazgatóra figyelek, szemeimmel meg az asztalt kémlelem, körmeimmel időnként megkapargatva, vagy kisimítva egy gyűrődést a terítőn.
Igaz, hogy csak most jöttem, de azért már sokallom, nem feltétlenül a bácsi miatt, csak nem szeretem az ilyen elhúzott beszédeket. Pedig valószínűleg van benne értékelendő, csak én ezt nem látom. Sóhajtok, hátrahajtva fejem nézek fel a mestertanonra. Oké, akkor most olyat játszunk, hogy ki bírja tovább, vagy mi? Felőlem játszhatunk, én tök jól megvagyok, komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Én amúgy tök jól tudok igazodni az emberekhez. Már akihez, és bár szívesen állítanám az ellenkezőjét, sajnos nem kevés ember van, akihez nem sikerült. Na de hát ez van, és amúgy is, a levitás pont nem ilyen ember. Legalábbis remélem.
Párszor összeütve tenyereim tapsolom meg én is az igazgatóbácsit, aztán, a társaságomhoz hasonlóan magam is kiveszek az elém rakott tányérra egy finomnak tűnő sütit. És a magam részéről ennyivel be is szándékozom érni, otthon amúgy is ettem. Mielőtt rájöttem volna, hogy épp elkések.
A kiállításra vágok egy not bad fejet, még hümmögök is, ahogy lenyelek egy szeletet a - számomra meghatározhatatlan ízű - édességből. Az általa elhullatott morzsákat leseprem a terítőről, komolyan, mintha az anyja lennék. Pedig esküszöm nem akarom, ez csak így jön. És akkor jön a nehezebben megérthető rész, mire abbahagyom a rágást, és kissé összeráncolva homlokom nézek rá. Igen, most jöhetne a dumám, hogy ezek az aranyvérű kölykök nem is tudják, mennyi mindenből maradnak ki, de, hogy őszinte legyek, nekem sem volt a legfényesebb mugli gyerekkorom.
Viszont most van. És most, hogy megint Balázsnál lakom, ki is élvezem.
- Ja, nekem is van - elmosolyodva biccentek, előre felkészülve, hogy most akkor a nyakamba ugrik, mert hú de jó, hogy gamer meg bro meg minden. Mondjuk még mindig nem töltöm ott a fél életem a képernyő előtt, a konzollal. De szeretem. Ja. Tényleg. - Milyen rég Call of Dutyztam egy jót, hmh - a mondatom végére megeresztek egy vágyakozó sóhajt, tekintetem a mennyezet felé emelem.
Aztán visszacsöppenve a valóságba megrázom fejem, s a villával megint levágok egy kisebb darabot a sütiből.
- Amúgy jó étvágyat - igen. Én ilyen kis aranyos is tudok lenni. Bizony, bizony.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az engedélyre elmosolyodom, bólintok. Odafigyelve hallgatok, igyekszem az agyam szivacsként hasznosítani, hogy felszívjon mindent, amit mond. Így hirtelen nem is nagyon vannak kérdéseim, mármint érted, amikor a nyakadba zúdítanak mindent, akkor nem igazán tudod, mit is kérdezz. Csak van a sok információ, és bármennyire is szeretnéd, úgy hirtelen nem jut eszedbe semmi, amit nem értesz, vagy hiányos. Szóval ja, nem szólok bele, csak csendben hallgatom, mint valami jó kisdiák aki ért mindent.
Ahogy megtudom, hogy az állatka az enyém, bólogatva hümmögök egy sort. Hát, az jó.
- Mit eszik? - felpillantok a tanerőre mikor megindul felém a patás. Kinyújtom kezem, hogy megszagolja, s mikor úgy dönt, hogy nem vagyok rá feltétlen veszéllyel meg is simogatom a fejét. Körbejár, átmászik rajtam, végül lefekszik a lábaim mellé, fejét a combomra hajtja. Aranyos. Tetszik.
- Most kell elneveznem? - összeráncolom homlokom, ahogy a mondat többi része is eljut a tudatomig. Tulajdonképpen örülnék, ha nem most kellene, mert hirtelen semmi nem jut eszembe a Bodri és Cica változatokon kívül, ilyet meg nem akarok adni. Főleg, hogy utána meggondolnám magam, és lehet, hogy még bánnám is a dolgot.
- Mikor kezdel tanítani? - felhúzom szabad térdem, állam ráfekteti, ahogy a kis lény szőrét a hozzá közelebb eső kezemmel tovább piszkálom. Most így ennyi lenne felőlem, de szerintem a következő alkalomra lesz egy csomó kérdésem, ha lesz időm jól átrágni a témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ó igen, valami ilyen válaszra számítottam. Az emberek többsége távolról se nézi ki belőlem az ilyen dolgokat, mondjuk, nem is hibáztatom őket érte.
- Hé, azért le ne köpj - elfintorodom az esetleges kajamaradékos nyálas pici gombóc gondolatára, még, ha most nem is esett meg. Még.  - Mert, hogy mondjam? - elmosolyodva billentem oldalra fejem. Igazából tényleg nem nagyon értem a reakciót, mármint, én félig mugli vagyok, nekem ezek természetes dolgok. Bár, ha abból indulok ki, hogy Jared mennyire örült a gyurmának..
- Nos.. - sunyi vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy lezdem sejteni, mit is akar. Aztán ki is mondja, én meg megvonogatom a vállaim, még a fejem is lehajtom, hagyom, hogy a hajam előre hulljon. Csak kéretem magam, ez nyilvánvaló, még a vak is láthatja. Azért élvezem, húzni az agyát. Mekkora csalódás lenne szegénynek, ha azt mondanám, hogy soha. - Ez több mindentől függ. Az apámtól, meg a kutyától... - sóhajtva szisszenek fel, megcsóválom a fejem, aztán megint megbillentve azt pislogok rá. Igen, nagyon imádom ezt tenni az emberekkel, meglengetni az orruk előtt a cukros zacskót, aztán mindig csak egy picivel előttük tartani.
- Amúgy felőlem akár az után is, hogy megtömted a fejed - ahogy megunom a produkálást, megvonogatom vállaim, befalom a tészta utolsó megmaradt falatját is. És tádá, tüzijáték, üdvrivalgás, taps, ölelés. Igen, ezt kéne kapnom most. Minimum.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sietősen söpröm le a pulóverem kötésében maradt morzsákat ahogy az órámra nézek, és észlelem, hogy mennyi az idő. Tény, hogy már a kastélyban fogok aludni, de legalább időben vissza szeretnék térni a rellonba, hogy még véletlenül se fussak bele egy büntetőmunkába. Mert az nem jó. És ez most egy nagyon bölcs megállapítás volt tőlem, aki már nyalta a falat. Szó szerint. Vetek még egy sóvárgó pillantást a félhomályban pompázó piskótára, aztán egy mély és önfeláldozó sóhaj kíséretében elveszek még egy csokoládés darabkát, s úgy lépek ki a sötétből...
...hogy aztán meg is torpanjak, megálljak a rágásban, és drámaian kitáguló szemekkel nézzek Rá. Azt még megértem, hogy ő nem vett észre engem, mert a sarokban voltam, meg amúgy is csendes vagyok, de azt már kevésbé, hogy én nem vettem észre őt. A süti kicsúszik kezeim közül, egy manó táljára, ami csörömpölve esik ki az apró kezei közül. Lenézek, nyelek, vissza Gergőre. Már esélyem sincs észrevétlenül kislisszolni. Elvörösödöm.
- Öm. Szia - mély levegő, próbálom lecsillapítani a folyamatosan mellkasomnak verődő szívemet, még mielőtt áttörné a csontot, és védtelenül hullna a mocsokba. Összefonom karjaim mellkasom előtt, belemarkolok a pulóveren keresztül a bőrömbe. Fogalmam sincs, mit mondjak. Vagy mit csináljak. Vagy. Akármi.
- Ő jó étvágyat - lesütöm szemeim, ide-oda toporgok, a súlypontom egyik lábamról a másikra teszem. És ennyi volt minden tudásom. Elvágták a filmet, beállt a fejemben a jégkorszak, Dracula feldugta a karóját az agyamba. És én szégyellem magam. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A levegő egy picit megremeg körülöttem, de minden erőmmel próbálom kézben tartani a helyzetet. Nem akarok még több kárt okozni.
Amikor Gergő bólint, összeszorítom ajkaim, és már bele is törődnék, hogy nem kér belőlem, mikor megszólal. Én pedig érzem szétáradni magamban azt a kellemes, langyos melegséget, amit a hangja vált ki bennem.Tulajdonképpen mennem kéne, több okból kifolyólag sem kéne itt lennem, de a lábaim már rég legyökereztek a padlóba. Amikor pedig a székre invitál, a testem magától reagál, elindulva felé. Mintha valaki más irányítana, én pedig csak belülről nézhetem az eseményeket. Leülök, pulóverem ujját ráhúzom a kézfejeimre, először a palacsintákra, utána rá nézek.
- Hát... Nem sok minden - nyilván. Tulajdonképpen egész sok minden történt, és én el is szeretném mondani neki. Például, hogy elemi mágus vagyok, vagy, hogy Nina utálja az apámat. Vagy az egész bonyolult kapcsolatukat. Vagy a mi bonyolult kapcsolatunk, ami valószínűleg csak az én fejemben létezik. Tudom, hogy így csak eszem magam, ahogy azt is tudom, hogy előbb-utóbb beszélnünk kell róla, mielőtt késő lesz, viszont most nem állok rá készen. Olyan ez, mint valami olcsó szappanopera. Utálom. Nem akarom.
 Magam is meglepem azzal, hogy milyen halkan beszélek, meg is köszörülöm a torkom, bár tisztában vagyok azzal, hogy ettől még nem lesz jobb. Az asztal lapját kezdem bámulni, mert egyszerűen nem vagyok képes a szemeibe nézni, nem miatta, miattam. Amiért ilyen feltűnően viselkedek, amiért minden kiül rám, és amiért ilyen ügyetlen vagyok a közelében. - Veled?- felpillantok, keresek az arcán egy pontot, amire ráfüggeszthetem szürkéim. Ez már majdnem olyan. Komolyan fáj ez az egész. Úgy érzem, mintha nem lenne közös témák, mintha idegenek lennénk, és ilyen közhelyekkel kellene fenntartanunk a kommunikációt. "Hogy vagy? Jól." Szinte visszhangzik a fejemben, még csodálkozom is, hogy nem került terítékre így elsőre.
Nem akarom, hogy idegenné váljon.
Nem akarom ezt az egész drámát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nagyot nyelek a kérdésére, összeszorul az állkapcsom, hogy ne bőgjem el magam itt helyben. Az egész bensőm egyetlen nagy görcsbe áll, amit még a levegővételek sem lazítanak fel. A gyógyulófélben levő hegek a karomon égni kezdenek, én pedig legszívesebben elásnám magam. Ha terramágus lennék, minden bizonnyal megnyitnám magam alatt a földet, de nem vagyok, szóval be kell érnem a levegővel, és kreatívnak kell lennem vele. Nem mintha nem szeretném az elemem, nagyon is imádom, Laz-al együtt. Tényleg, mennyivel jobb lenne, ha most itt lenne az állatkám.
A következő szavai úgy járnak át, mint huzat a házat. Belül valami végleg összetörik, a lelkem millió apró darabra tépődik. Lehunyom szemeim, ezzel visszatartva pár pillanatig a kikívánkozó könnycseppeket, amik végül úgyis lefolynak az arcomon. Most miért nem esik az eső?
- Nem látlak másként.- megrázom fejem, valahova mögé nézek. Nem is akarom másnak látni. Én nem az az ember vagyok, aki többet fog beleképzelni, mint ami. Mert Ő akkor már nem Ő, és nagyobbat nem is hazudhatnék magamnak.
Én őt így szeretem nagyon, ahogy van. És nagyon szeretném, ha ő is szeretne. És ez a legrosszabb.
Remegve szívom be ismét a levegőt, próbálom egyben tartani magam, mielőtt szétverném itt az egész konyhát egy gondolattal, és utána magamban is kicsapnám a biztosítékot. Franc meg gondolta, hogy ez ilyen nehéz. Felállok, mellé sétálok, aztán befurakodom az ölébe, lerúgom a cipőim, és nemsokára a lábaim is felhúzódnak a combjára. Összehúzom magam, igyekszem elbújni benne, mert most rettentően fázom.
- Nem akarlak téged is elveszíteni - annyi ember hagyott már el, nem bírnám ki, ha ő is fogná magát, és kisétálna azon a bizonyos ajtón. Mert hülye vagyok és elrontok mindent a hülye érzéseimmel. Könnyes arcom belefúrom a felsőjébe, úgy suttogok. Őszintén nem lennék meglepve, ha nem értene belőle semmit. - Elmondhatatlanul hiányoznál - felnézek rá, rágni kezdem a szám. Visszahúzom a feltűrődött pulóverujjam, aztán homlokom visszatámasztom a mellkasának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Én nem várom el tőle, hogy szeressen, viszont attól még fáj, és attól még sírok, mert ezt nem én irányítom. Pedig szívesen irányítanám, tényleg. Semmi baj. Úgy kapaszkodom ebbe a két szóba, mintha legalábbis helyrehozna mindent. És valószínűleg helyre is hozna, ha nem lennék ennyire makacs, és elengedném.
Ahogy azt sem várom el tőle, hogy mindig összekaparjon. Csak valahogy mikor vele vagyok, akkor mindig gyengébbé válok, és ezt nem tudok kezelni, és eltörök. Pedig én lennék vele másképp, csak ülve egymás mellett, és nem mondva semmit. Csak érezni a közelségét, a bőréből kiáradó hőhullámokat. Mert én mindig a biztonságot keresem, nem tárgyakban, nem helyekben, hanem emberekben. Bár lényegében mind a három ugyan olyan múlékony.
Újabb mély lélegzet. A levegő be, majd ki áramlik a tüdőmben, az izmaim dolgoznak. Hagyom, hogy egy kicsit megmozduljon, először a csempe szintjén, majd majd, hogy lassan felmelegítse a konyhát. Nem látványosan, nem fullasztóan, kellemetlenül. Éppen csak egy-két foknyit, amit alig lehet érzékelni. Utána vissza az irányításom alá.
Én tényleg akarok neki adni. Sokat, mindent, amire csak képes vagyok, de jelenleg fogalmam sincs, hogy magamon kívül mit. Pedig tudom, hogy nem vagyok elég, már beletörődtem. Az anyámnak sem voltam, és sokszor az az érzésem, hogy Balázsnak még mindig nem.
Ujjaim a tarkómra csúsznak, s ahogy kitapintják az elemi mágus jegyem, egy kicsit még jobban megnyugszom. Ebből is szeretnék adni neki. Megosztani vele.
A palacsintára elmosolyodom, lehunyom szemeim. Nem akarok még kiszállni az öléből, mert most annyira jó, és nem akarom, hogy vége legyen. Hümmögve bólintok, elveszek egyet, a végét felhajtom, hogy ne csöpögjön ki belőle az, ami benne van.
- Beszéljünk valami boldogabbról - miután elnyammogom az első falatot ismét felnézek rá. Tudom, hogy ez nem feltétlenül így működik, de most mehetne. Vagy ez megint túl sok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Csongi meg akart tanulni sütni, az anyukája meg tartott annyira megbízhatónak, hogy rám bízhassa a fiát. Így kerülünk most ide, mert egyikünk konyháját sem akartuk még véletlenül sem felrobbantani. Nem mintha a kastélyét jobb lenne, de azért itt csak több védőbűbáj van, meg itt vannak a manók is, akik biztos tudják mit kell tenni vészhelyzet esetén. Hajam egy szoros kontyba kötöttem, hogy semmibe se lóghasson vagy hullhasson bele. Egy egyszerű, kék farmer van rajta, meg egy sötétebb szürke meleg, puha pulóver, elvégre nem divatbemutatóra jöttem. Meg amúgy is, számolnom kell azzal, hogy maszatos leszek.
- Szóval mivel kezdjük? - a fiúra nézve csapok bele a közepébe, ahogy átjutunk a törpék ide-oda nyüzsgő sokaságán. Kezdem nagyon alacsonynak érezni magam, lassan már mindenki akit ismerek vagy nagyobb, mint én, vagy nagyobb lesz, mint én. Például itt van ez a levitás, elsős, és bár most még egy picivel alacsonyabb, mint én, jövőre biztos felém fog magasodni. Borzalmas.
Ameddig válaszol, a hűtőhöz sétálok, kiveszek belőle pár alapvető alapanyagot, ami mindenhez kell. Tej, liszt, tojás, cukor.
- És amúgy, hogy vagy? - nem szándékozom néma csendben sütögetni, fel is dobok egy kérdést, amire igazából bármivel lehet válaszolni, és jobb esetben még valami téma is kikerülhet belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ühüm - gondolkodva bólintok, ahogy enyhén még csücsörítek is. Krémes, könnyű, rövid. - Valami sütés nélküli karamellás dolog jó lesz? - kérdőn pislogok rá, igazából ez a legkönnyebb dolog, amit ismerek. És sütni se kell, szóval ha Csongi otthon egyedül nekiáll, nem gyújtja fel az egész házat. Remélhetőleg. Nem akarok veszett szülőkkel veszekedni a felelősségről, meg ilyenekről.
- Oké, akkor keress légyszi egy tepsit, én meg addig előbányászom az alapanyagokat - elmosolyodva adom ki az utasítást, ahogy el is kezdek a szekrényekben kutatni keksz után. Az alapelv az, hogy a kekszet beáztatjuk a tejbe, aztán kirakjuk vele a tepsit, ezt simán rábízhatom a levitásra, mert ebben nincs semmi bonyodalom. És bizonyára ügyesebb annál, amit mond, de hát ismerjük a kékeket, a szerénységet nem lehet nekik felróni, be van építve a génjeikbe.
- Hmh, én is - ó igen, a kviddics, meg Mínea leszívnak. Nem mintha nem élvezném az edzéseket, meg nem imádnám a kapitányunk - aki most, hogy megnyertük a kupát még jobban hajt minket, elvégre meg is kellene tartani. Ezért pedig futjuk a dupla köröket, és mintha Aiden is jobban kergetne a hülye gurkóival. Mondjuk ő lehet, hogy még mindig haragszik a korcsolyás dolog miatt. - Nem tesz semmit, máskor is szívesen - itt azért megeresztek egy bátorító mosolyt felé, jelezvén, hogy én nem bánom, meg ez nekem nem fáradtság. Amit nem akarok megcsinálni, azt ígyis-úgyis megkerülöm ilyen vagy olyan módon, szóval ja. - Meg is van - mint valami díjat, úgy mutatom fel a csomag háztartási kekszet, aztán le is rakom az asztalra, és ha Csongi is sikerrel járt a serpenyővel, akkor megint beszélni kezdek.
- Szóval ezeket áztasd be a tejbe, hogy olyan puha legyen, de ne menjen szét, aztán tedd be őket a serpenyőbe, hogy elfedjék teljesen az alját. Aztán, ha kész vagy vele, akkor keverd fel a tejszínt, én meg addig csinálok rá pudingot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hogy mi a probléma a magyarokkal? - mustárszín kabátomba mélyesztem kezeim, ahogy elmosolyodva pillantok fel a gubbasztó kviddicsesre. A hangom sem rosszindulatú, inkább élcelődő, olyan viccesen piszkálódó.
Amikor írt, ugyan nem válaszoltam, de egyértelmű volt, hogy eljövök. Egyrészt mert miért is ne jöttem volna el, másrészt pedig amúgy sem volt mit kezdenem magammal az ágyban való fetrengésen kívül. Jó, nyilván ott a takarítás, meg a főzés, amik kihagyhatatlan dolgok, ha az ember együtt él az apjával, de azok olyan kis mellékesek. Majd meglesznek.  
- Hogy-hogy erre? - felmászok mellé, aztán le is pakolom magam, a lábaim lelógatva lóbálom meg azokat. Kezem megtámasztva magam mellett pillogok rá, ahogy kicsit oldalra billentem fejem, s ezzel meg is szabadulok az arcomba lógó, barna tincsektől.
- Merre hagytad a sikongó rajongóid?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Felvonom szemöldököm a számára jogos kiakadáson, meg érvelésen. És itt most kiemelem, hogy számára jogos.
- Nem hiszem, hogy te meg a tacskó egy égövi állatok lennétek - elhúzva szám pislogok rá. Bizony, itt vannak faji eltérések, meg amúgy is, Bojarskinak nagyobb a teste, több hőt tud termeli, ellenben szegény kicsi tacsival. Szegény, szegény kicsi tacskóka.
A válaszára csendben bólintok, hagyom, hogy végigmondja, amúgy sem vagyok az a beszédes, közbevágós fajta. Tulajdonképpen soha nem is voltam az, már csak abból kiindulva sem, hogy magam ismerve én is utálom, ha valaki a szavamba vág. Szóval ja.
- Tehát eleget leszel itt ahhoz, hogy kigyere a meccseimre és végignézd, milyen jól teljesítek - elvigyorodva fordítom felé a fejem, ahogy nem szűkölködöm a túlzásokban. Az, hogy "milyen jól teljesítek" egy kicsit erős ugyan, tekintve, hogy még mindig nem lőttem egy gólt se, de - ez itt most egy hatalmas de - eddig tök sikeresen szereltem, meg szállítottam a kvaffot egyik oldalról a másikra. Szóval ja. Ahhoz képest, hogy én terelőnek indultam, kezd egész jó kis hajtó válni belőlem. Amit tulajdonképpen Míneának köszönhetek.
- Hát én is megvagyok - megvonogatom vállaim, most lenézve szemlélem az alattunk elterülő homokot.
- Készülünk a csapattal az idényre, éldegélek az apámmal, ilyenek -nos, ez már kevésbé mondható izgalmas életmódnak. De kezdetben megteszi.
- Mikor jöttél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nekem amúgy nem kéne itt lennem, és én amúgy máris megbántam, hogy ide tuszkoltak. Itt van egy csomó ember, és a környezetemben van egy csomó sipákoló lány, akik idegesítőek. Nagyon idegesítőek. Abban a reményben, hogy nem taposnak el, lepakolom magam a földre - mint egy csöves, igen, pont úgy -és felpillantok a szintén sipákoló nőszemélyre, aki azt hiszi legjobb barátnők vagyunk, és elrángatott ide. Mondjuk eben az apámnak is van keze, mert szerinte meg jót tesz nekem, ha emberek közé megyek, és folytatok némi érintkezést velük... Hát szerintem nem.
Történik valami, mire a visítás olyan hangossá válik, hogy muszáj befognom a fülem, majd, mire következőre felnézek, már se barátnő, se semmi. Hát szép, mit ne mondjak. Szusszanok egyet, aztán feltápászkodva nézek körbe. Oké, akkor most elfoglaljuk magunkat az elkövetkező pár órára, amíg ezek kitombolják magukat. És erre mi is lehetne a jobb lehetőség, mint járkálni? Szóval azzal az ürüggyel, hogy vécét keresek, kiirányítanak valami folyosóra (?, fogalmam sincs mi ez). Én meg járkálok. Keresem a mosdót. Life goals.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem szeretem az idegeneket. Az olyan idegeneket, akik belemásznak a személyes terembe. Amikor meghallom a hangot a hátam mögül, hirtelen fordulok meg, majd hátrálok vagy két lépést, hogy kapjak rendesen levegőt. A kérdésre felvonom szemöldököm, szürkéim végigjáratom rajta.
- Attól függ, ki az a valamelyik? - jól megnyomom a csodálatos megnevezést, mert miért is ne. És amúgy nagyon is jogos a kérdés, mert ha úgy vesszük, akkor valamelyik sikongató idegesítő rajongójának vagyok a "barátnője", de halvány lila fogalmam sincs, hogy ő itt kire gondolt.
- Hát... A képeken nem így néztél ki - összefonom karjaim a mellkasom előtt, oldalra billentem fejem. Valahogy a képeken, amikre Noémi nyáladzott, tényleg másabb volt.
És akkor köszönöm szépen, én itt be is fejeztem a beszélgetést. Elvégre neki úgyis dolga van, kell menni autogrammot osztogatni, meg sztárkodni, meg nem is tudom, mennyi mindent kell csinálni egy ilyen híres embernek. Én ugyan fel nem szeretném tartani, se semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Este van. Fúj a szél. Nem annyira hidegen, hogy fázzak, éppen annyira, hogy érezzem. Kihúzom a kabátom alól a felsőm ujját, aztán a mustárszínű, kötött anyaggal törlöm meg az arcom. Csak kifújta a szemem. Maya nyüszít mellettem, majd megnyalja az arcom, mire elmosolyodom, s megsimogatom. Lefekszik. A combomra teszi a fejét.
Csend van.
Elment. Egy szó nélkül lépett ki az ajtón, nekem pedig fogalmam sincs, meddig fetrengtem az általunk teremtett mocsokban. Először a hideget vettem észre. Amikor szomorú vagyok mindig hideg van körülöttem, fizikailag. Hazamentem. Eljöttem. Ebbe a végtelen, mély csendbe, ahol kikapcsol az agyad, és nem marad más, csak a hűvös, sötét üresség, akármerre csak nézel. Mély levegőt veszek, hátratúrom az időközben szemembe hulló hajam, hátradőlök a fán, és felmeredek az égre.
A nagyapám azt mondta, hogy ha elveszítünk valakit, akkor majd fentről fog ránk vigyázni a csillagokból. Ő nem volt ilyen nyálas ember.
Azt már nem mondta mi van akkor, ha a csillagok nincsenek fent, csak a sűrű, fekete végtelenség.
Lehunyom szemeim. Szőrös fejet érzek a sajátom mellett, meleg leheletet az arcom oldalán. Jó lenne sírni, de nem tudok, mert nem érzek semmit. Megint hideg van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Maya felemeli a fejét, megcsóválja a farkát, majd, ahogy Noel leül, vissza is fekteti kobakját a combomra. Mély levegőt veszek, kinyitom a szám, hogy beszéljek, aztán visszacsukom, és hagyom, hogy ő szólaljon meg először. Hosszan kifújom a levegőt, felülök, a karja alá bújok. Felhúzom a lábaim.
- Nem akarom, hogy rosszban legyünk, és haragudjunk egymásra - a fejem a mellkasába fúrva motyogok bele a kabátjába. Ő a legjobb barátom. Ez előtt is a legjobb barátom volt, most is a legjobb barátom, és nagyon remélem, hogy ez után is a legjobb barátom lesz. Mert szükségem van rá. És szükségem is lesz rá még nagyon sok ideig. Ha tetszik neki, ha nem. Egy picit megemelem a vállaim, aztán hagyom, hogy visszaessenek.
- És.. Nem tudom - már kicsi korom óta nem vagyok képes kifejezni magam. Ez részben köszönhető Melindának, de részben magamnak is, amiért nem akartam róla beszélni. Senkinek. És bármennyire is van most sok minden a fejembe, túl összetettek, túl sokan vannak, és túl nehezek ahhoz, hogy szavakká formálhassam őket. Pedig szeretném.  
Becsukom szemeim, megint megvonom a vállam, aztán veszek még egy nagy levegőt, hogy beszéljek, de végül megint csak becsukom a szám, megrázom a fejem, és, amennyire lehetséges, még közelebb mocorgok hozzá.
- Nem akarom, hogy te is elmenj - a hangom még nyüszítésnek is alig mondható. Halk, vékony és gyenge, viszont volt már rosszabb is. És ezt Noel is pontosan tudja. Én is pontosan tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem mondom azt, hogy nem lepődtem meg, mikor Anna elkapott a folyosón, hogy találkozhatnánk valamikor, csak úgy. De hát miért is ne, én nem vagyok ilyen csípőből elutasító személyiség. Ja, hogy de. Viszont Anna már nem egészen idegen a számomra, és azon a pár alkalmon, amikor beszélgettünk, sem tűnt furának. Vagy félelmetesnek. Vagy olyan idegennek. Szóval why not, mondtam, hogy legyen, és most itt is vagyok, úton a kastély felé, kabátban, sapkában, bakancsban.
Igazán jöhetne már a tavasz. Felajánlottam neki, hogy le is jöhet akár hozzánk, Balázs nem egy emberevő - amikor jó napja van. Meg Noel sem szokott sűrűn megfordulni a házamban (!!!!!!!), szóval annyira nem nagy megerőltetés, hogy ismét leballagjam ezt az utat.
Ahogy belépek a kastély ajtaján kihúzom kezeim a zsebemből, összedörzsölöm a tenyereim, majd a számhoz emelve lehelek a bőrömre, próbálva ezzel felmelegíteni, közben meg elindulok a folyosók sokaságán a célpont felé. Nem mondom, hogy kifejezetten sietnék, nem vagyok késésben, meg amúgy ez nem ilyen életfontosságú találka lesz, gondolom én.
Lehúzva a fejemről a sapkát lépek be a konyhába, meglátva az eridonos vöröskét el is mosolyodom.
- Szia - kibújva a kabátomból köszönök is neki, majd elindulok az asztal felé, és le is teszem magam egy székre. - Köszönöm - kiszélesedik a mosolyom megpillantva a kávét, ami, ha nem várunk még valakit, igencsak az enyém lesz. Rá is teszem a mancsom, egy pillanatra lehunyva szemeim élvezem ki az éltetű nedű illatát, és a csésze adta melegséget a bőrömön.
- Hogy vagy? - nem sietünk sehova - én legalábbis nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem szoktam hozzá az ilyen komoly témákhoz. Persze, Balázzsal szoktunk így beszélgetni, viccelődés és elterelés nélkül. Nem gyakran, de szoktunk. De vele valahogy könnyebb, mert tudom, hogy a végén még mindig szeretni fog, nem számít, mi történik. Vagy ott van az a láthatatlan kötelék is, hogy ő az apám, és ez az egész egyre valóságosabb.
A kérdésére megrázom a fejem.
- Nem haragszom rád - Lehet, hogy más haragudna. Vagy legalábbis meg lenne sértődve. Jó, én is meg vagyok egy kicsit sértődve, mert lány vagyok, és a sértődés be van építve a génjeimbe, ezzel járok. De tényleg csak egy kicsit. - Nem nehéz, és éppen ez a baj. Túl könnyű, és túl jó, és amikor a dolgok túl jók, amikor a világ túl jó, akkor tudom, hogy fog lenni valami, ami elrontja az egészet - a kezeimmel magam előtt mutogatva kezdem magyarázni, ahogy tudom, és remélem, hogy érti is, amit itt hadonászok. - Tudom, Noel. Ebben neveltek fel - kifújva a levegőt nézek fel rá, a vállaim megereszkednek, elhúzom a szám. - És nem akarom, hogy bármi is, ami most van, hasonlítson arra, ami akkor volt. Egy kicsikét sem - megrázom a fejem, a körmömmel piszkálni kezdem az egyik ujjam.
- Tudom - a válaszom halk, olyan, mintha egy ötéves épp most fogná fel, hogy hiába igyekezett. - Ahhj, én nem akarok ilyen lenni - lehunyom szemeim, arcom a tenyereimbe ejtem, megrázom a fejem. Nem akarok ilyen hisztis lenni, olyan, aki minden adandó lehetőséget megragad arra, hogy drámázhasson, és sírhasson, és egyszerűen.. Olyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Egy gondolatolvasó vagy - elmosolyodva töltök én is egy kis tejet a csészémbe, majd a cukrot is felfedezve, azzal is megajándékozom a mennyei nedűt. Nem voltam soha egy reggeli személyiség, pedig azt mondják, hogy a mozgás azzá tesz. Nos, elmondhatom, hogy a kviddicsnek köszönhetően minden nap van részem mozgásban, de ettől még mindig utálom a koránkelést. Szomorú.
- Húha, most kiket lepleztetek le? - a csészén fölül nézek rá, még a szemöldökeim is megvonogatom. Nem gondolom komolyan a kérdést, nem is várom el, hogy válaszoljon rá, ez olyan íratlan szabály, hogy nem beszélünk róla. ,Emlékszem, egy időben szinte minden újságban benne voltam, és amikor Balázs megjelent, körülötte is nagy volt a felhajtás. És ez hozta őket össze Ninával. Mégis jó valamire az a pletykarovat. Ahogy felvezeti a nagy hírét, felvonom az egyik szemöldököm, leteszem a fejem, és még a fejem is oldalra billentem, mint mindig, amikor kíváncsi vagyok valamire.
- Ó - bólintva veszem tudomásul a szándékát. A falu jó hely. - És egyedül fogsz lakni? - összeráncolom a homlokom, az azért mégsem lenne olyan jó mulatság. Egyedül semmi nem olyan jó, de végül is ez az ő döntése.
- És hova szeretnél pakolni? - újabb korty, lassan átmelegszenek a kezeim is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hagyom, hogy felemelje a fejem, az ujjaimról tekintetem átvándorol az arcára. Halványan elmosolyodom, oldalra billentem fejem. Egyik kezem a nyakára simul, a másik a borostás arcára, és kivételesen nem beszélek közbe, nem rontom el. Beszívva a levegőt emelkedem meg egy kicsit, aztán vissza is ülök a helyemre, elvigyorodva harapom be alsó ajkam, ahogy felnézek Noelre.
- Akkor jó. Már kezdtem megijedni - továbbra is vigyorogva beszélek, ujjaim összefonva az övéivel kapaszkodok bele a kezébe, s nyomok egy puszit az arcára. Aztán felállok, és amennyiben ő is méltóztatok felemelni magát, szólok Mayának, és a rellonossal együtt indulok el. Nem akarok itt maradni, viszont aludni sem akarok még, szóval valószínűleg visszakísérem a kastélyba, vagy akármi, hazasétálok, kiülök a teraszra. Fogalmam sincs. Viszont a hideg ébren tart, és én nem akarok még aludni. Mert ha alszom, rémálmaim vannak, és félek. És nem szeretem sem a rémálmaim, sem a velük járó félelmet, ahogy azt sem, hogy akaratlanul is felkeltem vele Balázst. Jobb esetben csak Balázst.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Nem gondolod, hogy nehéz lesz az elején? - nem áll szándékomban sem lebeszélni, sem elérni, hogy megváltoztassa az ötletét, mert ez az ő élete, és mindenki úgy alakítja a saját életét, ahogy szeretné, legalábbis szerintem. A kérdést sem rosszakaratból teszem fel, csupán magamból kiindulva gondolom, hogy nehéz lehet elkezdeni egy ilyen dolgot egyedül. De nem mindenki olyan, mint én, és ez így rendjén is van. Elég káosz lenne, ha egyformánk lennénk.
- Uhumm - hümmögök egyet, még bólintok is, belekortyolok a kávéba. Összeráncolva homlokom gondolkodom el, aztán visszanézek a vörös eridonosra. - Hát most nem jut eszembe hirtelen senki, de megkérdezem majd Balázst, nem-e tud valakit. Esetleg kérdezd meg Niko-t, ő ilyen társaslakásszerűben lakik, ha jól tudom. Vagy Misit, azt hiszem ő is - megvonogatom vállaim, ujjaimmal körözök a csésze peremén. - De utánanézek még a dolgoknak - ismét bólintok, ahogy felvésem az agyamban levő jegyzettömbbe, hogy ezt se felejtsem el a közeljövőben elintézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Az egyetlen ok, amiért ide keveredtem az az, hogy kell kaja. Főtt kaja. Minél hamarabb. Mert ma bizony az én feladatom volt, hogy főzzek a kettőnk alkotta kis családra (ha az állatokat is vesszük, akkor négy), és a vizsgaidőszak adta nagy lehetőségekben ez nekem úgy kiment a fejemből, ahogy van. És tudom, hogy Balázs nem eszi meg a fejem ennyiért, ahogy azt is tudom, hogy imádok vele főzni, de mégiscsak hosszú napja volt az irodában, és inkább nem. Inkább költöm rá a pénzem, mert én egy szerető, gondoskodó gyermek vagyok, aki elvégzi az anyja dolgát is. Elvégre, annak híján vagyunk.  
És amikor elindulok kifelé, már meg is van az étek, becsomagolva, hőtartó bűbájjal ellátva. És az lenne a legnormálisabb dolog, ha most úgy hazaspuriznék, ahogy vagyok, kajával, mindennel, de nem. Mert nekem meg kell látnom az én drága lui vutty'n-omat, aki egyedül issza ki magából a bánatát. Mert az ember csak akkor néz így, ha bánata van. És ettől a bánattól, ami bár nem miattam van, de felébred bennem a bűntudat, elvégre csak én vágtam bordán egy székkel, nem is olyan régen. Bár meg kell vallanom, az nem volt tudatos, és nem is igazán én voltam, hanem az erőm, és még nekem is fájt (!!), nem kellett volna. Úgyhogy veszek egy mély levegőt, kitúrom az arcomból a hajam, és el is indulok drága hajtótársam irányába. Legfeljebb elküld a pokolba.
- Szia - egyelőre csak ennyi. Bár a nyelvemen van a megszólítás, meg a becézés, nekem sajnálatos módon nem adatott olyan képesség, hogy tudjam, melyik helyzetben, mit jó, és mit nem jó mondani. Így a szükségesnél nem is mondok többet.
Előre le szeretném szögezni, hogy még nem sűrűn kértem bocsánatot úgy nagyon senkitől, szóval ebben minden vagyok, csak jó nem.
- Ömmmm - kezdek bele, ahogy az előttem levő asztal fáját kezdem stírölni. Érdekes, felettébb érdekes. - Tudod, volt a múltkor az a... Dolog - ez egy hülye kezdés. Minden bizonnyal tudja, hacsak nem amnéziás, vagy nem hülye, és ahogy elnézem, egyik sem. - Őőőő, csak azt szeretném mondani, hogy az nem én voltam... Vagyis én voltam, de van.. Amit nem tudok még... Nem tudok teljesen uralni... Magamban - és ez pedig az aeromágia, ami saját belátása szerint működik, hát hogyne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Halványan elmosolyodom arra, hogy üljek le, de az ajkamba harapva el is fojtom ezt a kósza görbületet. A kaját fel lehet melegíteni, az apám pedig még úgyis ellesz egy ideig Pesten.
- Van időm - rázom meg a fejem, ahogy helyet is foglalok a szemben levő széken. Akaratlanul is a pohárra pillantok, és annak már megfogyatkozott tartalmának súlyától kiráz a hideg, hevesebben kezd dobogni a szívem. Bevillan egy kép, de megrázva fejem ki is űzöm onnan. Nem olyan. Remélem nem olyan.
- Rosszul nézel ki - a vártnál halkabban szólalok meg. Magam sem tudom, hogy az elpárologtatott alkoholtól, vagy magától a helyzettől. Félreértés ne essék, én nem ittam egy kortyot sem, de az már éppen elég, hogy más körülöttem ivott. Talán most először veszek mélyebb levegőt, és fújom is i, ugyan olyan hosszan, a közelében.
- Nem mintha különösebben közöm lenne hozzá - ezt már motyogva teszem hozzá, körmömmel lepattintva egy odaszáradt cseppet az asztalról. Bár ez nem a csárda csúcsforgalmának időpontja, így is túl sok ember van körülöttem. Túl sok ittas ember, nekem pedig nem új dolog, hogy teljesen másképp reagálok a környezetemre ilyenkor. De nem fogom innen kirángatni Barnabást, ha neki itt esik jól, hogy az univerzum létezéséről elmélkedjen, és közben benyakaljon, én ugyan semmi jónak nem leszek az elrontója. Legfeljebb dehoppanállok, ha a felforrósodik alattam a talaj, és akkor minden jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Felvonom egyik szemöldököm a védekezésre, védekezően magam elő emelem kezeim. Oké tess, nem kell leszedni a fejem, jól nézel ki, soha nem néztél ki jobban. Egyébként csendben ülök a helyemen, és nem érzem itt jól magam, de végül is nem is rólam van most itt szó.
- Hát, mindannyiunknak sok kicsit - bólogatva kapargatom tovább az asztalt. Bár érzékelem a szünetet a két mondatrész között, nem hozom szóba, mert jól tudom, hogy nem jó szóba hozni, úgy semmikor. Pedig lehet használna. Biztos. De nem. Ez nem az én dolgom, ahogy másnak sem volt dolga az én bajom. Szóval ennyit erről.
- Nem akartam a széket - sóhajtok, ahogy végre rá nézek a hajam mögül. Minden bizonnyal el kéne magyaráznom. Az embernek el kéne magyaráznia, hogy miért vág oldalba egy székkel anélkül, hogy a kisujját mozdítaná, és utána miért hagy ott. Vagy, ha egy filmben lennénk, akkor legalább annyit mondanék, hogy "ez bonyolult", vagy "nem értheted", de akkor is magyarázkodnom kéne olyan dolgokról, amikről még senkinek nem magyarázkodtam. És bármilyen szomorú, nem Barnabás lesz az az ember, nem most, és főleg, nem ilyen állapotban.
- Én nem iszok - megrázom fejem, ahogy kinézek az üvegen. Jó, nem mondom, hogy nem voltam már részeg, vagy nem volt alkohol a számban. De itt, most, nem iszok. - De ha szeretnéd, megihatod az enyémet is - halványan elmosolyodom, nincsen gond, minden chilles, meg minden. - Tényleg, kifizetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az a helyzet, hogy féltem ide bejönni, és nem Dwayne személye miatt, hanem a baglya miatt. Komolyan, az az állat egy pszichopata. Viszont az utóbbi időben megzabolázta magát az állat, bár arra még nem jöttem rá, hogy azért-e mert rájött, hogy egy fajból vagyunk - mármint levegő -, vagy csak azért, mert az összes többi madárfélével együtt, kénytelen némi csekély szimpátiát érezni irántam. Tulajdonképpen nekem mindegy is az ok, hogy miért nem támad rám, a lényeg az, hogy már nem támad rám, és végre létezhetek nyugodtan itt is. Nem kell lejárkáljak a faluba, ha beszélni akarok Dwaynel, és ez felettébb kellemes dolog. Komolyan. Nem olyan megerőltető. Kényelmesen hátradőlök a kanapén, fejem az egyik karfájára támasztom, míg lábaim felpakolom a másik támasztóra, s lehunyom szemeim.
Csend. Végre nem hallom az iskola diákjainak állandó moraját, meg úgy azt az alapzajt, ami folyamatosan jelen van az épületben.
- Beszélik, hogy megettél egy állatot - összeráncolom homlokom, ahogy kinyitom szürkéim, és a plafonra függesztem őket. Beszélik. Lehet, hogy nem is igaz, vagy, hogy csak részben igaz, és tovább lett gondolva, némileg elferdítve a dolgot. És mi lehetne annál biztosabb, mint megkérdezni tőle magától? - Meg azt is beszélik, hogy van egy eltitkolt gyereked aki már felnőtt - ennél már felkönyökölök, hogy megkereshessem a tekintetét, mert két pletyka az már mégis csak sok, azért már megéri ez a kis erőfeszítés. - Tényleg megettél egyben egy élő kacsát? - itt most meg már vissza is kanyarodok az eredeti témára, az állatra, mert ezt is rebesgetik. Hogy Dwayne megevett egy kacsát, tollastól, úgy, hogy hápogott meg minden. És Dwayne tulajdonképpen egy rozsomák is, szóval tényleg megehetett úgy egy kacsát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Balázs megkért, hogy jöjjek ki az egyik kollégájáért, ameddig ő még elrendez pár dolgot. Bár felmerült bennem, hogy egy auror miért nem tud egyszerűen odahoppanállni a házunk elé, nem álltam le veszekedni, mert végül is Balázsnak igaza van - megint. Nem zárkózhatok be a szobámba addig ameddig kedvem tartja, mert az élet megy tovább, Noel nélkül is. Ettől függetlenül még nem, nem vagyok jól, csak kinőttem abból, hogy sírdogáljak, és belefulladjak az önsanyargatásba. Elment. Ez van. Isten áldja, legyen boldog. Összefonom karjaim mellkasom előtt, türelmetlenül kezd mozogni a bokám, fel-le. Oké, nekem nincs semmi bajom a rend őreivel, de hogy egyik sem ismeri a pontosságot, vagy a sietséget, még hírből sem, az biztos. Saját bőrömön tapasztalom.
Aztán se szó, se beszéd, elém toppan valaki, mire reflexből hátrálok egy lépést. Semmi személyes, egyszerűen csak érzékeny vagyok arra, hogy vadidegenek mennyire kerülnek hozzám közel fizikailag. Valószínűleg van valami az aurámban, amit az emberek éreznek, és azért nem jöttek eddig még nekem, véletlenül sem. És ezt a valamit ez a férfi nyilvánvalóan nem is érzékeli, tekintve, hogy még hozzám is szól. Veszek egy mély levegőt, megemelem szemöldököm, ahogy megbillentve nézek fel rá. Oké, csak nem ismeri a helyet, nem kell itt játszani a Jégkirálynőt.
- Persze - egy, a helyzethez képest egészen barátságos mosolyt sikerül tuszkolnom magamra. Végül is, várhatom útbaigazítás közben is azt a Mátét, vagy Mátyást, vagy tudja a bokám, kit. Azt mondta Balázs, hogy majd biztos megismerem.. Aha. Jó.