Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Szigorúan tanítás után vagyunk, amikor már mindenkinek lehet szabadon járkálni anélkül, hogy félnie kellene a felügyelőktől. Benézve a volt szobájába gyorsan levedlette magáról a kötelező iskolai felszerelést, s átöltözött egy sokkal kényelmes kék farmerbe meg egy szürke felsőbe. Jelenleg épp a folyosón vég keresztül, szlalomozva a rengeteg iskolatársa között, köszönve mindenkinek, akit ismer. Vagyis megpróbálja. Épp csak azért akar benézni a társalgóba, mert ha jól emlékszik, itt hagyta legutóbb az egyik könyvét, és haza szeretné vinni. Vagyis az apja házába, ahol lakik.
Megérkezve az ajtóhoz megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy nem kell tovább tolakodnia, majd miután kifújta magát, be is nyit.
Egy pár személy kivételével nagyjából üres a hely, csendes és nyugodt. Ennek örömére elmosolyodva indul meg a hely felé, ahol sejti, hogy hagyta a szóban forgó könyvet. Aztán ahogy megpillantja a számára ismerős hátat, újra elmosolyodik, és eldönti magában, hogy a kötet még várhat. Most még nem igazán foglalkozik azzal, hogy háztársa valószínűleg most is leginkább egyedül akar maradni - elvégre nem Kamilla lenne, ha nem menne oda hozzá. Végül is, ha nagyon nincs szükség a társaságára, még mindig el tud tűnni.
Nagyon reménykedve abban, hogy nem téveszti össze valaki teljesen idegennel a fiút lépked oda csendesen, s öleli át hátulról a másik nyakát, meg teszi szőke fejét a rellonos feje tetejére.
- Mi a baj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem feltétlenül letámadás az, amit csinál, annyira azért nem durva a helyzet. Nem egy eridonos, még így se, hogy elég sok kötődése van a házhoz.
Magára vehetné a fiú reakcióját, tényleg megtehetné, viszont inkább elengedi a füle mellett a hangvételt amivel beszélnek hozzá. Annál több esze van, tudja, hogy a végtelenségig sértődhetnének meg egymásra emiatt, és amúgy sincs kedve veszekedni. Szóval ugyan visszavesz egy kicsit, nem szívja különösebben mellre a dolgot.
- Csak erre jártam és mivel depressziós vagy megint, gondoltam kedves leszek. - ha elmondaná az igazat, miszerint tényleg valami füzetért jött simán megkapná, hogy akkor keresse meg és menjen útjára. Szóval inkább csak a részleges igazságot mondja el.
- Szóval. Mi a probléma? - persze nem kötelező neki elmondani, ő csak kíváncsi, meg tényleg jót akar. Mert most kivételesen kedves, de ha még sokáig gorombáskodnak vele a nagy kedvességében visszagorombáskodik.
És ha még a "letámadás" nem lett volna elég, le is ül mellé, hogy hadd akaszkodjon rá, mert úgy szép az élet.
- Rég láttalak. - jelenti ki, csak úgy mellékesen. Oldalra fordítja a fejét, úgy néz a fiúra, miközben maga alá húzza lábait. Mert a cipője nem annyira koszos, és amúgy is, egy pálcaintéssel el lehet rendezni a dolgot, ha mégis marad maszat a kanapén. Na meg nem azért vannak a takarítók se, hogy csak úgy létezzenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A mai nap azzal telt, hogy reggel felkelt, aztán pizsamában fetrengett szerte a házban. Kutyázott, ki meg be nyitogatta a hűtőt, az apja irodájának ajtaját, ilyenek. Aztán megállapította, hogy éhes, viszont megint nincs kaja a házban. Na most két lehetőség állt fent. Vagy elmegy alapanyagot venni mondjuk egy piacra vagy boltba és összeüt valamit, vagy lusta és amúgy is hétvége van, szóval elmegy és vesz magának valami kész ennivalót, és megeszi azt.
Nos. Elég sok dolgot elmond az, hogy jelenleg épp a gyorsétterem felé tart. Pedig elkezdett gondolkodni, hogy mit csináljon, amit majd berakhat a hűtőbe Balázsnak, de hát az plusz munka, és egyszer igazán megengedheti magának, hogy egészségtelen gyorskaját fogyasszon. Meleg, szombat délelőtt van, úgyhogy egy rövidnadrágban és felsőben sasszézik végig a falun. Néha int, ha meglát egy ismerős arcot mondjuk a kastélyból, majd megállapítja magában, hogy elég rossz lehet a bentlakóknak az, hogy így meg van kötve a kezük meg a lábuk. Ő nem bírná. Viszont mivel felbukkant apuci, nem is kell.
Ahogy megérkezik az épülethez, be is nyit, s némi helyzet- illetve terepfelmérést követően úgy indul meg a fagyasztott ételeket tartalmazó berendezéshez, mintha legalábbis minden nap itt tömné meg a hasát.
Kiválasztja a neki megfelelő ínyencséget, leadja a rendelését, majd egy nem annyira szembetűnő, fal melletti, üres asztalt kinézve szambázik át a székek és emberek közt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Első napom azzal telt el, hogy reggel kihoztam a csoportot ami rám lett bízva, beálltam a DÖK-ös sátorba, kiosztottam az önkénteseknek a felsőket. Aztán vettem el belépőket, Tristan kezébe belenyomtam két csomag szórólapot, hogy osztogassa ki - többet nem mertem rá bízni -, aztán eligazítottam, meg elmagyaráztam egy fellépőnek, hova kell mennie. Szóval egész produktív napom volt, lejártam a lábam, kivettem a részem a munkámból, és épp leszakadni készülnek a lábaim. Szóval a kezemben egy pohár koktéllal huppanok le a fűbe, egy viszonylag nyugisabb helyen, ahol nem másznak rám az emberek. Hátra dőlök, könyökeimmel megtámasztom magam, s lábaim kinyújtom, míg a számban levő szívószálat hol rágom, hol meg tényleg ivásra használom. Ahogy elnézem magam, nehéz lenne mondani egy olyan centimétert a testemen, ami nem színes poros. A hajam, a felsőm (talán még a felsőm alatt megbúvó rövidnadrágom is), a karjaim és a lábaim, a cipőm, ami reggel még egész tiszta volt.
Szóval most élvezem a pillanatyni nyugalmat, amit az épp zajló koncert nyújt. A meleg már kicsit lankadt, és ebben az állapotban még a szúnyogokat is elég jól elviselem. Kiszívom az utolsó korty koktélt is a pohárból, majd a műanyagot magam mellé téve nyúlok el a fűben, s napszemüvegemen keresztül szemlélem a világot. Mert megtehetem. Amíg még békén hagynak, nem téved el senki, vagy egy félrészeg egyén nem dönt úgy, hogy neki nagyon sürgősen kell valami, amit csak én tudom hol van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Úgy érzem, kis sziesztám nem szakíthatja meg semmi, egészen addig, amíg valaki árnyékot nem tart, és úgy nem dönt, hogy mivel nem vagyok így is elég színes, megajándékoz még egy kis porral a képembe. Kis híján fel is megy bennem a pumpa, mert azért türelmes vagyok meg minden - nem -, de azért ne szórakozzanak már velem mindenféle alakok itten, főleg, hogy még segítettem is egy csomót, meg minden. Aztán meghallom az ismerős hangot, és kiül arcomra egy széles mosoly, miközben feltolom napszemüvegem, s hátrahajtva fejem pillogok fel háztársamra - akit olyan profi módon szerveztem be ebbe az egészbe, függetlenül attól, mennyire lelkesedett a dolog iránt vagy mennyire nem.
- Persze, őőő, egy pillanat. - belemegyek a játékába, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt, függetlenül attól, hogy nekem már nem megy olyan jól, mint neki.
- Elég királyul. Találkoztam kis kölykökkel, meg eligazítottam egy rakás embert, tök izgalmas volt. - nagy meggyőződéssel magyarázom, hogy mennyire jó volt ezen a napon nyomni az önkéntes melót, s miközben lehuppan mellém, felé fordítom fejem.
- Neked? - azért kíváncsi vagyok, mi a véleménye a munkájáról, na nem mintha elvárnám tőle, azt, hogy vért izzadva dolgozzon. Egyrészt mert nem úgy néz ki, mint aki semmi hátsószándék nélkül csinálja az ilyeneket, meg amúgy is, nem vagyok én hülye, azért mégiscsak ingyenes fogyasztásról beszélünk.
- Mit iszol? - egyből kiszúrom az üveget, na nem mintha olyan lennék, csak kíváncsi vagyok, és amúgy is, ennyit megérdemlek amiért ingyen kapja. Meg is emelem kezem, hogy ha úgy látja jónak és nem sajnálja, az ujjaim közé nyomhassa, hogy megtanulmányozhassam, mivel tömi a gyomrát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az a helyzet, hogy nem tanulok viselkedéselemzést. Az a helyzet, hogy senki nem kötelezett erre az egészre, mégis feliratkoztam, mert meglátásom szerint semmit nem veszítek vele, sőt. És amúgy is, csak négy napról van szó, az nem a világ, meg amúgy is.
Azzal a céllal indultam el otthonról, hogy teszek egy kört a piacon, zöldségek és gyümölcsök után kutatva, elvégre nem lehet mindig gyors kaján élni, meg amúgy sem árt járkálnom egy kicsit, felfrissíteni az agyam meg a tüdőm. A problémák ott kezdődtek, amikor emberek közé kerültem. Persze felvilágosítottak a tünetekről mielőtt bevettem a bájitalt, csak hát a fene meg gondolta, hogy ennyire ki fog ütközni a dolog. Szóval térjünk vissza, a gondok akkor kezdődtek, mikor körbevett egy csomó ember. Az első érzésem az volt, mintha a hátam mögött követne valaki, vagy esetleg le akarna szúrni, és ezzel együtt jött az a kényelmetlen félelemérzet. Tudjátok, mikor kerülget a sírógörcs, olyannyira, hogy nyelni nem tudtok a torkotokban levő gombóctól, és a gyomor összezsugorodása sem segít a dolgon. Ilyenkor legszívesebben megfordulnátok, és visszaszaladnátok a biztonságosnak vélt és kényelmes szobátokba, ahol nincs körülöttetek senki, viszont nem tehetitek ezt, mert elküldtek valamiért, és azt a valamit teljesíteni kell. Mert szükséges.
Legszívesebben minden egyes lépésnél a hátam mögé néznék, igyekszem kikerülni mindenkit, és a lehető legnagyobb távolságot igyekszem tartani. Fejem lehajtva szlalomozok, így próbálom ignorálni a hétvégi tömeget a környezetemben. Tenyereim izzadnak az idegtől, lassan véresre harapom a szám szélét, és mintha a homlokom is verejtékezne - bár nem tudom, ezt a hirtelen beállt melegnek tudjam-e be, vagy ennek az egésznek amit a bájital művel velem.
És ha mindez nem lenne elég, ahogy egyre több élőlény tűnik fel, a hangjuk is egyre magasabb. És egyre több. És egyre irritálóbb, és ez is kikerget a világból, és ettől is legszívesebben sírnék. Erősebben harapom be alsó ajkam belső oldalát, ha tehetném és nem félnék attól, hogy mindenki hülyének nézne, tenyereim a füleimre tapasztanám. Tudom, hogy attól nem szűnne meg, de legalább tompítaná a beszűrődő zajokat körülöttem.
Igyekszem elmerülni a gondolataimban, hátha el tudom magam különíteni a körülöttem folyó élettől - aztán lábaim megakadnak valamiben, ami puha, mozog és nyávog. Megemelem egyik szemöldököm ahogy körbepillantok, s abban a reményben, hogy senki nem tapos rám, vagy ejt a fejemre valamit, le is hajolok a vörös cukorfalatért.
- Hát szia. - mosolyogva simogatom meg a szőrgombócot, majd, amennyiben engedi és nem karmolja szét a kezem, fel is emelem, s kiegyenesedve igyekszem találni neki egy pozíciót, ami remélhetőleg neki is kényelmes. Bár hangom mosolygós és akár boldognak is mondható, egyáltalán nem mosolygok.
- Hol hagyott a gazdád? - tisztában vagyok, hogy az elnémulásaim kiszámíthatatlanok, ennek ellenére meglep, hogy még képes vagyok hangokat kiadni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Teljesen belemerülök a cica simogatásába - elvégre nem titok, hogy szeretem mások macskáit gyámbászni, lásd Jared és Sherlock példáját. Végre valami elvonja a figyelmem a körülöttem tolongó népről, és akkor hirtelen valaki kipukkasztja ezt a kialakulóban levő, kényelmes kis buborékot. Összerezzenve fordulok a férfi felé, s nem kell sokáig méregetnem, hogy rájöjjek, bizony ismerős az arca. Valahol az agyam egyik távoli zugában érzek egy halovány ingert a mosolygásra, olyan kis aranyos, üdvözlő szájgörbítésre, viszont ez szinte azonnal el is múlik. Normál esetben a szemébe néznék és én is köszönnék, meg közölném vele, hogy itt a cicuja és ahogy elnézem, semmi baja, most viszont csak nyelek egy nagyot, a torkom szorító gombóc most nagyobbra nő, s ennek köszönhetően alig kapok levegőt. Szemkontaktus hiányában nem is merem sokáig kukkolni az arcát, helyette inkább kitartóan nézegetem azt a pontot, ameddig én is elérek anélkül, hogy különösebben forgatnom kéne a fejem. Szólásra nyitom szám, mert most már tényleg illene valamit kinyögni, nem csak itt állni mint egy süketnéma, viszont bármennyire is próbálkozom, egy árva kukkot sem vagyok képes kinyögni. Így csak tátogok, mint hal a vízben, és bár egyáltalán nem tart sokáig a szerencsétlenkedésem, én mégis rettentően szégyellem magam miatta. Lesütöm szemeim, elkerülvén ezzel a saját magam által beképzelt szemrehányó, esetlegesen szánakozó pillantást, és érzem, hogy egyre jobban lángol a fejem. Igyekszem eltakarni arcom a hajammal és visszanyelni a kikívánkozó sírásom, amit ez az egész helyzet okoz. Kényelmetlenül érzem magam ezen az egész helyen, amiért ennyien vannak körülöttem, félek - bár nem is kifejezetten a macsek gazdájától, úgy általában, attól, hogy itt van -, és ha mindez még nem lenne elég, rettentően aggódom amiatt, hogy mit is gondolhat most rólam. Elvégre itt vagyok, a macskájával, és a lehető legjobb úton haladok az felé, hogy teljesen hülyének nézhessen.
Kitartóan harapdálva a szám nyújtom oda neki a cicáját, akit eddig tartottam, s próbálom magam kényszeríteni, hogy a szemébe nézzek, ahogy azt normális emberek szokták csinálni, vagy egyáltalán ki tudjak nyögni valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Érzem én, hogy jobb dolga is van nálam, és el is mehetnék a fenébe, viszont most már csak azért sem fogok felállni innen és eltűnni. Idegesítő vagyok? Most kétség kívül annak gondolom magam, viszont nem igazán túrázom fel magam a dolgon. A megjegyzése bár eljut a tudatomig, nem reagálok rá. Persze, hogy nem az, csak vannak enyhe antiszociális megnyilvánulásai és inkább olvas mint, hogy mondjuk kibeszélné magából a bajait - de ezt nem róvom fel neki. Elvégre rellonos, és én is elég ideje vagyok már a zöld ház tagja, hogy ne vegyem a szívemre az ilyen dolgokat. Meg amúgy is, rosszabb napjaimon én is inkább vagyok egyedül, és én is szinte mindent magamba fojtok - bár egy percig sem állítom, hogy ez egy jó dolog, sőt.
A válaszára elhúzom szám, és azt hiszem, egy kicsit átérzem a helyzetét. Ha ennyire lehangolja a dolog, bizonyára nem csak egy szimpla ismerősről van szó, és bárhogy is nézzük, ha fele annyira is van olyan erős a kapcsolatuk mint Nimródé és az enyém, akkor meg is értem, hogy nem boldog ettől a ténytől.
- Megpróbáltátok megbeszélni? - és tessék, Dr. Farkas rendel. Az arcát vizslatom, hátha valamit meg tudok belőle, bár nem tartom magam egy mimika szakértőnek. Igazából így, látatlanban, szinte nulla ismerettel nem tudok sok dolgot hozzáfűzni. Mások talán etetnék a fejét, hogy nemsokára úgyis kibékülnek és happy lesz minden, de az a helyzet, hogy én, magamból kiindulva nem szívesen etetném ilyenekkel. Elvégre ha csak a legjobb barátomra gondolok rá kell jönnöm, hogy igazából rohadt nehéz odaállni elé és bocsánatot kérni, főleg, hogy mind a ketten makacs szamarak vagyunk - ennek ellenére imádjuk egymást. Vagyis én imádom őt, és remélem, hogy ő nem unt még eddig meg.
És akkor, tádá, elmosolyodik, amiből azt szűröm le, hogy éppen azért mégsem lehetek egy annyira irritáló személyiség a szemében. Elvégre ismerem, elég jól azt hiszem, hogy tudjam, nem mosolyog csak úgy minden második emberre. Hát mindjárt kitüntetve érzem magam, komolyan.
- Lehet. - megvonom vállam, ahogy rá pillantva, nekem is megjelenik egy halvány görbületféle a szám sarkában.
- Nem sok mindent. Elvoltam Balázzsal, edzettünk a csapattal, készültem órákra, ilyenek. - igen, elég érdekes dolog kiejtenem a számon, hogy elvoltam azzal az emberrel aki tulajdonképp a családtagom, de nem ejtem ki a számon, hogy az apám, neeem, miért is tenném meg?
- Te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szóval csak állok itt a fal mellett, elhatárolva magam az idegesítően csipogó, valószínűleg a hangokhoz hasonlatos mentalitású iskolatársnőimtől, és próbálom felfogni, hogy pontosan mi a fene is történik itt. Egyelőre két tippem van, az egyik, hogy elaludtam, és az Amerikai Pite egyik jelenetébe csöppentem, a másik pedig, hogy a vezetőség megbolondult, és ez itt tényleg igazi. Minden esetre szorgalmasan beszívom magamba amit látok, és ha lenne nálam telefon, vagy egy papír írószerrel minden bizonnyal le is jegyzetelném a dolgokat, hogy véletlenül se menjen ki a fejemből semmi, viszont ezek hiányában meg kell elégednem magammal. Az emberek jönnek és mennek, ez meg nagyban fűzi őket, és igazából fogalmam sincs, hogyan jár sikerrel. Lehet, hogy titokban van benne vélavér, vagy nem is tudom. Bár az is megeshet, hogy csak nekem vannak túlságosan magas elvárásaim - érthetetlen módon.
Ahogy szembetalálom magam azzal a szemkápráztató mosollyal, felvonom szemöldököm, és legszívesebben elröhögném magam. Félreértés ne essék, nem azért, mert rajta viccesen állna - ahogy elnézem a reakciókat, egész jól passzol hozzá -, viszont a helyzet maga nevetséges. Elvégre itt vagyunk, elválaszt minket egy folyosó meg egy kisebb tömeg valószínűleg velem egykorú tinilányokkal, akik lehet abban reménykednek, hogy ez az ő romantikus történetük kezdete. Igyekszem visszanyelni a torkomra szoruló vigyort, viszont egy mosolyt azért engedélyezek magamnak. Milyen kis kedves vagyok. Ellököm magam a faltól, majd nem éppen tolongva török előre - igyekszem úgy csinálni, hogy ne lökjem feltétlenül arrébb az embereket, inkább, mintha ők engednének előre.
- Szóval, Miszter... - a megszólítás után kérdőn pillantok rá, várva, hogy befejezze, mert nekem igazán nincs honnan tudjam a nevét. Mint jó újságíró, ki is használom a hirtelen kapott kiváltságom, és az az igazság, hogy nem áll szándékomban egyhamar távozni innen, ha már idejöttem. A többiek pedig várjanak csak nyugodtan a sorukra, legyenek türelemmel meg minden. Mert tudok ám nagyon rellonosan is viselkedni, ha a helyzet úgy kívánja, bizony bizony.
- Ez itt most komoly? - felvonom szemöldököm, ahogy újra megejtek egy mosolyt. Jelenleg még a standon támaszkodok, teljesen nyugodtan, vékony, fehér ujjaim szinte mozdulatlanul támasztják a pultot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az egészet leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor nagyon kiütöd magad és hánynod kell. Ott van benned minden, és ki akarod adni, viszont az istennek sem szándékszik elhagyni a szervezeted, bármennyire is erőlködsz. Nem ez életem legszebb hasonlata, de tényleg ez a helyzet.
Nem tudom elégszer elismételni, mennyire szégyellem magam - nem a macska miatt, bár kétség kívül egyszer a kóbor cicák fognak a sírba vinni, hanem a helyzet miatt, amelyikbe hoztam magam. Ha tudnátok, mennyire szívesen megszólalnék, mindjárt elbőgöm magam az erőlködéstől, de ha tudnátok.. Vagy ha ő tudná, vagy bárki más innen tudná. Tenyereim izzadni kezdenek, nem csak a tomboló melegtől, hanem a bennem dolgozó görcstől is. És akkor újra megszólal, és kedves, és ezzel az egésszel nem lenne abszolúte semmi gond, ha nem érezném a késztetést, hogy válaszoljak neki. Kitartóan szemlélem az arca egyik pontját, még véletlenül sem a szemeit, ajkaim valami mosolyfélére rándulnak. Oké, haladunk, ez már egész jó, még ha észre sem vette. Megrázom fejem, jelezve, hogy nem, nem a betöltött posztjai zavarnak. Legjobb emlékeim szerint soha nem is volt gondom a házvezetőkkel, talán Emmával egy leheletnyi mikor váltottam, de alapvetően nem emlékszem, hogy büntetés miatt Ricsihez, vagy akárkihez kellett volna járulnom.
A felajánlása meglep, egy pillanatra megugrik szemöldököm. Őszintén szólva most fognám magam és elszaladnék, egészen hazáig. Viszont a gondolat, hogy teázás közben lehet kevesebb ember fog körülvenni, és addigra talán megszólalni is képes leszek, csábít. Újabb rángás ajkaim szegletén, ahogy bólogatni kezdek, egyelőre még mindig némán, majd, mintegy próbaképp megköszörülöm torkom, hátha változott valami a hangszálföldén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A meleg csillapodott, erre az órára egész kellemessé vált, s néhol egy-egy, csupán pár fokkal hűvösebb szél zavarja meg az amúgy mozdulatlan tájat. A part egy kevésbé ismert szakaszán vagyok, ide tényleg csak akkor szokott jönni az ember, ha nagyon egyedül akar lenni - és ismeri a helyet. Nem igazán erőltettem meg magam a kinézetemmel kapcsolatban, elvégre nem szerelmes találkára jöttem. Hajam egy laza lófarokban, öltözetem egy már ritkán használt rövidnadrágból, meg egy kissé kinyúlt felsőből áll. A strandpapucsom valahol mellettem pihen, csupasz lábfejeim kellemesen simogatja a nyugodtan hullámzó víz - elvégre ez nem épp egy meredek rész, szóval simán megtehetem, hogy közben ülök a szárazon. Térdeim enyhén felhúzva, ujjaim összekulcsolom rajtuk, ahogy szinte gondolatok nélkül figyelem a vizet.
Mielőtt eljöttem volna, szóltam Balázsnak, hogy nem kell aggódnia ha esetleg későn érek haza vagy valami, nem raboltak el, nem adtak el rabszolgának se semmi, valamint közöltem vele, hogy véleményem szerint a lehető legnagyobb biztonságban leszek, szóval nem kell idegeskednie.
Maya pórázának egyik fele a földön, a másik a kezemben, és tök jól elszórakozom vele. Bár Balázs kutyája most, jelen pillanatban nincs mellettem, nem igazán túrázom fel magam a dolgon. Okos állat, szóval biztos visszatalál, és minden bizonnyal van annyi esze is, hogy ne keveredjen feltétlenül bajba. Én pedig semmi jónak elrontója nem leszek, ha ki akarja mászkálni magát, csak nyugodtan, majd visszajön.
Azért részen örülök annak, hogy nem az irodában beszéltük meg. Nem azért, mert kényelmetlenül érezném magam ott, vagy a ténytől, hogy össze legyek zárva vele, erről szó sincs, egyszerűen csak.. Itt nyugodtabb, és frissebb a levegő, és szebb. És ahogy a szavaiból kivettem, komolyabb témát akar megbeszélni, szóval attól sem kell aggódni, hogy valami félőrült idiótára rájön a rongálhatnék és muszáj lelécelnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem igazán idegesítem fel magam a késedelmen, időnk mint a tenger, meg megszoktam már az ilyeneket tőle, és ha mindez nem lenne elég, amúgy sem vagyok egy türelmetlen ember, szóval ja, tök jól elvagyok amíg megérkezik.
Bár hallom a lépteit, nem változtatok testtartásomon, nem hajtom hátra a fejem, se semmi, ugyan úgy bambulok ki magamból. A változás csak annyi, hogy ismét érzem magamban azt a kis kellemetlen kis görcsöt, amit Ruben tanárúr főzete vált ki belőlem négy napig, és lassan jelentkezik körülbelül minden tünet. A megszokottnál kissé nehezebben ugyan, de veszek egy mélyebb lélegzetet ahogy felé fordítom fejem, s figyelem ahogy leül - aztán a mondata végén úgy rántom ki a lábam a vízből, mintha legalább áramot vezettek volna bele.
- Neked is szia. - először is biccenek, majd gondosan magam alá szedem lábaim, hogy még véletlenül se harapja le semmi botszerű éles fogú akármi a lábam.
- Másodszor is hogy vagy? - ja, értitek, most amúgy próbálgatom a hangszálaim meg a beszédkészségem, másképp biztos nem kérdeznék tőle ilyeneket, mert amúgy nem szoktam. Újra szusszanok egyet, igyekszem visszanyelni a kényelmetlenség érzését a torkomban, majd, mint akinek épp nincs is jobb dolga (tényleg nincs) rákönyökölök combjaimra, s állam tenyereimbe ejtve nézem tovább a hullámzó vizet. Tulajdonképp egész édesnek is lehetne nevezni ezt a helyzetet, ha épp nem Dwayne Warren és én ücsörögnénk itt, hanem valamivel ideillőbb emberek. Többet egyelőre nem áll szándékomban járatni a szám, ameddig nem válaszol, mert én ilyen kis rendes vagyok, hogy megvárom, míg az emberek válaszolnak nekem, valamint nem is szeretnék most rögtön én rátérni a témára - elvégre fogalmam sincs mi is tulajdonképp a téma, és ebből adódóan arról sincs halvány lilám se, ez mennyire érinti érzékenyen a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez az a pont, ahol igazán csúnyán nézek a defenzorra, és remélem, hogy annak ellenére, hogy továbbra sem vagyok képes mások szemébe nézni - így az övébe sem, attól még átérzi.
- Gonosz vagy.
Kijelentésem mellé még meg is csóválom a fejem. Nem mondom, hogy ha nem lenne a kezem ügyében semmi kemény - a füvön kívül -, nem vágnám hozzá, mert az a helyzet, hogy egész szívesen megtenném. Természetesen nem erőből, és nem is különösebb célzással kísérve, elvégre nem szeretném sem azt, hogy megharagudjon, sem pedig azt, hogy megsértsem az alapvető férfiúi büszkeségét. Viszont az a helyzet, hogy körülöttem csak zöld nő, ami valljuk be, valószínűleg el sem érne hozzá. Így hát ezt a lehetőséget egy másik alkalomra halasztom. A hogyan létéről érkező válaszra megemelem szemöldököm, s szólásra nyitom ajkaim - viszont vissza is zárom őket. Ha a kelleténél nagyobb lenne a gáz, szerintem elmondaná, és amúgy sem posztom feszegetni az ilyen dolgokat.
Az a helyzet, hogy meglepem saját magam. Mert most nem szorongok annyira és nem félek annyira mint az utóbbi napokban, mióta megittam azt a löttyöt. Tudom, hogy ehhez köze van annak, hogy nincs körülöttünk senki, és magának a tényleg, hogy Dwaynet három éve ismerem, de attól még meglep. Ettől függetlenül nem kell túlgondolni a dolgokat, még mindig görcsöl a hasam meg a torkom.
- Hééééj.
Annyira, de annyira szeretném most, hogy fizikailag képes legyek a mosolygásra, mert annyira de annyira érzem, hogy most mosolyogni akarok, és itt van az inger a szám szélén, szóval.. Szóval ez ismét elmarad. És a szomorú tény az, hogy az érzéseim is nehezebben tudom most kifejteni az átlagosnál. Bár aurorbá' minden bizonnyal megszokhatta már, hogy szinte minden egyes ilyen alkalommal a torkomra fagy a szó, és csak nagy nehezen tudom kinyögni, hogy 'hé, tökfej, fontos vagy nekem'. Hosszan kifújom a levegőt, majd elnyúlok a fűben, s egy szálat kiszedve a talajból kezdem azt piszkálgatni.
Szóval az a helyzet, hogy még mindig szívesen mosolyognék és még mindig szívesen mondanám azt neki, hogy nekem is hiányzott, a bibi csak ott van, hogy az elmém nem engedi.
- Próbáltam megbarátkozni Balázzsal.
Fejem újra felé fordítom, ahogy összefoglalom távolmaradásom okát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Az a helyzet, hogy egyáltalán nem félek attól, idegesítem-e. Ha így lenne, már rég szólt volna, vagy elküldött volna a fenébe, vagy nem is tudom, bár most nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy ha valami nem tetszene neki, azt már rég kinyilatkoztatta volna, szóval annyira borzalmas mégsem lehetek.
A kérdésére hümmögök egy sort, ahogy továbbra is kitartóan tépkedem a füvet. Átgondolom, amit szeretnék mondani, mert igazából nem szeretnék sem túlozni, sem pedig elhallgatni dolgokat - és bárhogy is nézzük, eléggé nehezemre esik meghatározni a pontot, ahol Balázzsal tartunk.
- Azt hiszem kezdek... Megbocsájtani neki. Használhatom ezt a szót, ugye?
Az az igazság, hogy még mindig bizonytalan vagyok afelől, mennyit engedhetek meg magamnak, mármint ebben a furcsa, jelenleg hártyavékony kapcsolatban köztem és az állítólagos apám közt. Mert kétség sem fér hozzá, hogy nem engedhetem csak úgy el a hiányát, mikor pont akkor lécelt le, mikor nekem a leginkább szükségem lett volna valakire. Felsóhajtok, s elhúzva szám fordítom fejem az ég felé. Egész sok mindent szeretnék még mondani, viszont félek, hogy majd a gondolataim közepén majd jön a filmszakadás, és értelmetlenné válik az egész. Vagy nem tudom majd helyesen kifejezni magam, és ő nem fogja megérteni, mit is szeretnék valójában közölni. Így hát szépen vissza is temetem magamba a feltörő gondolataim, mint annyi év óta annyi mindent.
- Mindegy. - megvonogatom vállaim, majd megköszörülöm torkom, mintegy tesztelve, meddig bírják még a hangszálaim. Nem mintha ennek segítségével meg tudnék határozni egy esetleges szünetet, de azért jobb próbálkozni.
- Hogy van Sean?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Újabb szellő, ezőttal kicsit erősebb, de véletlenül sem olyan mértékű, ami felkaphatna és elvihetne. Felnyújtom kezeim, s hagyom, hogy ujjaim közül kivigye a fűszálakat, majd összefonva a vékony végtagokat eresztem le őket szemeimre, ezzel együtt lehunyva azokat. Érzem ahogy izmaim szinte állandóan meg vannak feszülve bőröm alatt, mintha csak akármelyik pillanatban fel kéne pattanjak, hogy fussak az életemért. Mintha bűnös lennék és dementorcsók várna rám, vagy nem is tudom. Minden esetre rettentően kényelmetlen - még ha Warren jelenléte javít is egy leheletnyit a helyzeten.
Szó nélkül hallgatom végig mondandóját, majd veszek egy mélyebb lélegzetet, s szólásra is nyitom ajkaim, ám inkább vissza is csukom őket. Összeszorítom szemhéjaim, majd hagyom, hogy ellazuljanak, halkan veszem a levegőt.
- Annyira... Nehéz. - jelentem ki végül második nekifutásra, bár kissé még mindig erőlködve. Bosszankodva fújom ki orromon a bent tartott oxigént, majd megcsóválom fejem. Meghallom ahogy Mayát, először a lihegését, majd a tappancsait is, a következő pillanatban érzem a husky nedves orrát a bőrömön. Kiadok valami puffogásféle hangok, ezzel is jelezve nemtetszésem, ám a kutya már tovább is áll, hogy megismerje a már szintén fekvő defenzort. Aki remélem, hogy nem vágja orrba az apám kutyáját, vagy valami.
- Én elfogadnám szívesen mint.. hm. Apát. - mielőtt ezt kiejtem, szintén elakadok egy kicsit. Elvégre apa nélkül nőttem fel szinte, s egészen eddig szintén nélküle boldogultam, és teljesen idegen tőlem ez az egész. - Viszont akárhányszor így akarom szólítani, eszembe jut az az időszak, amikor - itt újra elakadok, rágni kezdem a szám. Vicces, hogy most is nehezemre esik beszélni róla - szóval tudod melyik.
Fejezem be, ahogy ismét oldalra fordítom fejem. A kutya most köztünk fekszik, egy ideig járatja tekintetét köztünk, majd fejét mancsaira hajtja.
- Megfázott?
Az a helyzet, hogy bírom a fiát, aranyos kis kölyök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kijelentésére megemelem szemöldökeim. Azért túlzásokba éppen ne essünk, mert szerintem elég távol álltam attól, hogy simán felnőjek. Sőt, tulajdonképp a felnövésem sikerét a csontjaim szívósságának tulajdonítom, meg annak, hogy ott volt a szomszéd kölyök akinek köszönhetően nem roppant meg az elmém. Bár nem állítom, hogy egyszer sem kívántam azt, bárcsak eltört volna a gerincem a k*rva nyújtófa alatt. De annak az időszaknak már vége, és ha rajtam múlik, nem fogok még egyszer átesni rajta.
- Hmh. Legalább nem kell stresszelnem a felügyelők miatt. - megvonogatom vállaim, lehunyom szemeim.
- Szerinted behívnának, ha tudnának az álmaimról?
Felé fordulok, majd úgy helyezkedem, hogy ne csak a kutyát lássam, hanem őt is. Ezen egy csomószor gondolkodtam már amúgy. Hogy mennyire vagyok beszámítható, elvégre még mindig nem múltak el, még mindig alig alszom - és ha mégis, az esetek több mint száz százalékában visítva és zokogva ébredek meg. Ha egyáltalán sikerül megébrednem. Elég sokszor elfog a félelem, ha arra gondolok, hogy lehet őrült vagyok, és akármelyik pillanatban elpattanhatok. És akkor nem csak, hogy csalódást okozok szinte mindenkinek, akit ismerek, de még el is zárnak valahova, ahol csak még őrültebb leszek. Bár akkor már igencsak mindegy lesz, nekem legalábbis biztos.
- Majd ha találkozol vele üzenem, hogy egy sárkányharcos és muszáj kihevernie. - mosolyra rándulnak ajkaim, ám a kikívánkozó görbe nem jelenik meg, az ingerület olyan hamar száll el, ahogy jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem kell várjon rám senki, nem kell idegeskednem meg sietnem meg minden. Felöltözöm, sminkelek, hajat csinálok, aztán nyitás előtt lesétálok a nagyterembe és segítek Annelie-nek meg a többieknek kidíszíteni a termet. Lehuppanok egy székre, előszedem a lapot amire a beszédet firkantottam - mert igen, idén ez is rám hárult, tekintve, hogy a főnökasszony végzős - nem mintha bánnám, egyáltalán nem bánom.
És akkor eljutottunk ide is. Hogy végzősök. És nekem a legjobb barátom végzős, vagyis én annak mondom őket, értitek. És most így tökre ballagnak, meg végeznek, és bár tudom, hogy többnyire itt folytatják a tanulmányaikat, attól még itt van ez a rossz érzés a tudattal, meg minden. És akkor így tökre jó, hogy nem hívott el senki, mert akkor én miután szerepeltem, szépen vissza is mehetek a szobámba és szomorkodhatok. Ja. Life goals.
Még egyszer gyorsan átfutom a szöveget, aztán meg már kezdődik is a buli, a nagyterem ajtaja kinyílik, és diákok vonulnak be rajta hol halkan beszélgetve, hol pedig hangosan nevetve valamin. Egyelőre nyugisan sétálgatok a teremben, kezemben egy pohárral, igyekezvén felmérni az emberek arcán, hogy jól érzik-e magukat vagy nem.
Tulajdonképp egész jó így egyedül lenni egy ilyen bálon, nincs senki akivel foglalkozni kéne meg ilyenek, ja, tök jó, mondom én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elégedetten pillantok ismét körbe, mindenki tök jól megvan, aztán nemsokára kezdődik a végzős keringő is - ne is gondolj bele, nem, no way. A kiürült poharam szépen felteszem egy lebegő tálcára, ami majd elszállítja a konyhába mosogatni meg újratölteni, aztán ujjaim magam előtt összekulcsolva indulok el egy másik asztalka felé, amit eddig még nem fedeztem fel - shame on me. Amúgy egészen tetszenek a tüzes földgömbök, nem azért, mert az én ötletem volt, ádehogyis. Ahogy kinézek egy újabb ízletesnek tűnő italt, felemelem a poharat, s orrom elé tartva szagolok is bele, biztos ami biztos alapon. Aztán meg már egy kortyot is megengedek magamnak, hát most mondjátok meg, nagyon eleresztettem itt magamat.
Megemelem egyik szemöldököm, ahogy észreveszem az ismeretlent, aki látszólag nagy hozzáértéssel szemléli a többi innivalót, mintha csak bírálni akarná a munkánk, vagy nem is tudom. Újabb korty, a pohár pereme felett tovább szemlélem, ahogy megunja az előbbi elfoglaltságot, és most embereket kezd... Nem is tudom. Lehet nincs erre megfelelő szó, de a lényeg, hogy valamit csinál emberekkel, és ebből a kényelmes távolságból egész vicces az, amit csinál. Megcsóválva fejem fonom össze maga előtt karjaim, gondosan ügyelve arra, hogy ne borítsam magamra a poharam tartalmát, ahogy megindulok felé. Amúgy egész ismerős az arcszerkezete - ami nem meglepő, mert ha az ember figyel, ebben az iskolában biztos mindenkit lát többször is -, csak épp semmit nem tudok hozzá fűzni azon kívül, hogy létezik.
- Te mit csinálsz? - kertelés nélkül teszem fel az első és legfontosabb kérdést ahogy elé állok, közben ismét kortyolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem igazán tudom hova tenni a reakcióját, de hogy vicces, az biztos. És akkor most felveszem én is a hivatalos hangnemem, mintha egy olyan igazi felnőttel beszélnék, aki már dolgozik meg családja van meg minden.
- Farkas Kamilla, rellon.
Well, well, szóval a Minisztérium emberének mondja magát, hát persze. Roppant érdekes milyen hamar elszaporodtak ezek a felügyelők ebben a kastélyban, egyik jön, másik megy, húha. És Balázs még csak nem is szólt róla, milyen kár. Pedig a fél életét vagy az otthoni irodájában, vagy a Minisztériumiban tölti, milyen kár, hogy elkerülte a figyelmét egy ilyen fontos részlet, teljesen sajnálatos.
- Ez esetben bocsáss meg az előbbi tiszteletlenségemért.
Nem fogom magázni, és ennek több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy még mindig nem hiszem el, hogy ő csak úgy egy Minisztériumi ellenőr, ha pedig a véletlen folytán mégis az lenne - amit erősen kétlek -, felesleges öregítés nélkül is tudok tisztelni valakit, nem kell ahhoz 'csókolom'-ot köszönni meg ilyenek. És akkor reméljük, hogy nem fog emiatt megenni vagy akármi, mert ahogy elnézem, nagyon úgy áll itt, mint aki tényleg elhiszi, hogy ő az akinek elmondja magát. És én most nem kezdek elbizonytalanodni, ádehogy, nem értem miért feltételezi ezt bárki is.
- És eddig élvezed az estét? - a tömeg felé fordulva pillantok rá. Tekintetem végigjáratom pár emberen, a halk zene tökéletes háttérzajként funkcionál, amúgy halk mormolások egyvelege tölti be az átalakított teret.
A poharakat illető ítéletet hallva akaratlanul is elmosolyodok. Hát rendben, akkor a manóink kitűnő munkát végeznek.
- Felettébb boldoggá tesz, hogy egyetlen maszatot sem találtál rajtuk.
Beszéd közben felpillantok rá, majd vissza a társaságra, majd ismét újdonsült társaságomra fordítom figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Bár vannak kételyeim, nem hozom szóba őket, mert nincs az az isten, hogy én megkérdőjelezzem a nagyságos urat.
- Még harmadik. - biccentek, újra kortyolok, a poharam hamarosan kiürül. most belegondolva még távolinak tűnik, hogy majd én is ott izguljak valahol a színfalak mögött a keringő előtt, de igazából tudom, hogy egész hamar el fog jönni az is. Elvégre csak úgy repül az idő, nem? Ilyen mélyenszántó gondolatok között figyelem az asztalra eső pillantását, ahogy az italokat stíröli, amiket elméletileg már úgyis leellenőrzött.
- Nyugodtan ihatsz belőlük, nem fog semmi rossz történni.
Csak egy megjegyzés, amolyan halk féle ami az emberek fülét általában elkerüli, de azért néha hallgatnak rá. A 'no problem'-es elejtést nem veszem figyelembe, elvégre csak egy kicsit nem illik a képbe, és minden roppant komoly minisztériumi alkalmazott eleresztheti magát néha. Én már csak tudom, jah.
Aztán áttérünk az időjárásra, ami nekem sem tetszik kifejezetten. El is húzom a szám ahogy kipillantok az ablakon, majd rosszallóan megcsóválom a fejem, mert ez bizony nem jó. Persze néha hasznos az eső, de nem egész álló nap, meg egész álló hónapban.
- Borzasztó. - sóhaj, tekintetem visszatéved a másikra. - Hihetetlen, hogy még ilyenkor is képesek dolgoztatni az embert. Pedig mi sem lehet jobb időtöltés az ilyen borongós napokon, mint a családdal foglalkozni.
Igen, mert én aztán tökéletesen tisztában vagyok milyen egy családi akármi, hát persze. De azért egész szépen hangzik, meg jól is mutat egy állítólagos ellenőrrel erről diskurálni.
- Erről jut eszembe, ha nem túl nagy probléma, meg tudná mutatni az igazolványát? - bájos mosollyal arcomon, oldalra billentett fejjel intézem felé a kérdést. Már elég kíváncsi vagyok, mert amúgy tényleg ismerős, és lehet Pesten láttam párszor, de ettől független még nagyon nehezem hiszem el, hogy tényleg az, akinek elmondja magát. És mi lehetne jobb bizonyíték, mint egy olyan kártyácska?
- Ó, a rellonosok. Szóval hozzád is eljutott a hírünk. - komolyan biccentek, mint aki tudomásul vette, hogy már meghódítottuk a felsőbb hatalmakat is.
- Nos.. - úgy teszek, mintha kissé elgondolkodnék, mintha fel akarnék idézni valami beszélgetésfoszlányt, vagy esetleg a kész tervet. - Maybe. - megvonom vállaim, hát könyörgöm, sose lehet tudni, mikor bukkanunk fel és indítjuk be a bulekát. - Lehet nem árt majd párszor a hátad mögé nézned - lehalkítom hangom, mint mikor egy titok j gazdára talál, sőt, egy leheletnyit még felé is dőlök, hogy senki más ne hallhassa. Aztán vissza a helyemre.
- Nincs lovag.
Puszta tényként válaszolok, még a vállaim is megvonogatom mellé.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megerősítően bólogatni kezdek, bujkáló mosollyal ajkaimon.
- Pontosan. Ha szeretnéd, a biztonság kedvéért én is megiszom egyet, bár még ezt sem fejeztem be - leheletnyit megbillegetem a kezemben levő poharat, tartalma enyhén hintázni kezd az üvegen belül. Amint láthatja, tökéletes egészségnek örvendek, és eszem ágában sincs összeesni. Állom a tekintetét, szürkés íriszeim egy pillanatra sem rebbennek meg a nyomástól, amit próbál itt rám pakolni. De amúgy értem én, veszem a lapot, belemegyek a játékba meg minden.
- Ó, szóval te inkább az az aktív apuka vagy - bólintva veszem tudomásul, amúgy egész szórakoztató ez a beszélgetés, meg a helyzet, meg minden. A kérdésekre megemelem szemöldökeim, kicsit kortyolok, igyekszem beosztani a megmaradt italom - nem mintha amúgy nem tudnék másikat elvenni, ha elfogyna.
- Hm. Az a helyzet, hogy nem merek nyilatkozni, elvégre az apám is a minisztériumban dolgozik és.. Tudod hogy megy ez - elhúzva szám csóválom meg fejem miután befejeztem, most már teljesen felé fordulok, csípőmmel a lebegő asztalkának dőlök - ami hála istennek nem mozdul el. Az igazság pedig az, hogy nem sűrűn szoktam az előbb felsoroltakat csinálni. De szeretném! Egyszer majd.
És akkor olyat teszek, amit nem kellene - az arcából ítélve főleg nem most. Tovább kémlelem az arcát, és már teljesen felesleges válaszolnia, mert tudom, hogy igazam volt. Még ha egy pillanatra meg is inogtam, igazam volt. A kezdetleges bájos mosoly kiszélesedik, és átvált abba a tipikus rellonos stílusúba, amikor egy zöld rájön, hogy most bizony ő kerekedett felül. 1:0 a javamra, tetszik, tetszik.
Kissé feljebb emelve fejem figyelem, ahogy közelebb lép, szemöldökeim újra felvonom, mintha valami kihívást kéne épp elfogadjak.
- Ne haragudj, ha tudom, később teszem meg - őszinte sajnálattal biggyesztem le ajkaim - legalábbis így tűnik -, viszont valójában meg nagyon is élvezem a helyzetet, mert azért valljuk be, még mindig vicces.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - hangom fokozatosan vékonyodik illetve halkul el a kérdés folyamán. Aztán mikor elkezd a fülembe suttogni, megint elvigyorodom. Még mielőtt bármit is válaszolhatnék, vissza is egyenesedik, így hát kénytelen vagyok lábujjhegyre állni, és szabad kezemmel a nyakába kapaszkodnom - mert bárhogy is nézzük, fényévekkel magasabb nálam. Nem hiszem el, hogy még mindig mindenki magasabb nálam, pedig már nőttem emberek, nőttem!
- Nyugalom, nálam biztonságban lesz a titkod - mosolyogva suttogok vissza, aztán pedig le is huppanok a saját szintemre, s újra kortyolok, majd, a már szinte teljesen kiürült pohár az asztalon végzi.
- Mindig máshonnan támadunk, de leginkább hátra érdemes nézni - halálosan komolyan közlöm a tényt, és amúgy tényleg. Elölről ugye egyből észrevesz, még oldalról is van esélye reagálni, felülről nem szokásunk, és így meg maradt a hátulról. Hát tiszta logika.
- Lehet csak azért vettem fel, mert szép akartam lenni - megcsóválom fejem, felveszem azt a tipikus arckifejezést, amit akkor szoktam, ha az emberek nem hiszik el mikor igazat beszélek - azaz pont az ilyen helyzetekben. Tudjátok, amikor ott van a se nem boldog, de se nem szomorú mosoly, meg amikor egyszerre próbálod összevonni meg felhúzni a szemöldökeid, és akkor olyan fura alakjuk lesz. Na pont úgy nézek most ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bármennyit is beszélünk a múltról, nem tudjuk megváltoztatni. Annak ellenére, hogy sokan azt hiszik a kibeszélése segít összevarrni a sebeket, szerintem ez még mindig hülyeség. Az, ha mesélsz róla nem segít. Ha megosztod mindenkivel, nem segít, ha más is tudja, nem segít. Egyedül akkor felejtesz, ha eltemeted, ha elhallgatod. Eddigi tapasztalataim szerint legalábbis.
Ahogy válaszol, úgy bólintok. Azért szeretek vele beszélni, mert őszintén tárgyal, függetlenül attól, hogy az igazság mennyire lehet sértő.
- Jövőbelátó - megcsóválom fejem, a hátamra fordulok, ujjaim összefonom szemeim előtt.
- Minden esetre nem lenne szerencsés, ha most derülne ki, hogy van valami képességem - állapítom meg csak úgy a vakvilágba. Ott van Ricsi mint példa, látom rajta mennyire nagyon fusztrálja ez az egész, hogy nem használhatja az elemét, és bármennyire is bírom a fiúkát, valahogy nagyon nem akarok most az ő bőrében lenni. Pedig máskor simán cserélhetnénk, nem lenne ellenemre, tényleg. Tök jó lehet elemisnek lenni, nekem legalábbis nincs különösebb bajom velük azért, mert speciel uralnak valamit.
És akkor, hacsak Dwayne meg nem szólal, most jön egy szünet, mert fogalmam sincs mit fűzhetnék még hozzá a témához. Mármint ja, ami eszembe jutott, azt elmondtam, a többi meg olyan alap dolog, amit mindenki tud. Hogy sok erre az auror, meg, hogy sok a felügyelő, szigorított házirend, és a többi. Hogy Balázs felügyeli Nikot, akivel amúgy fogalmam sincs mi van, na nem mintha eddig elválaszthatatlan puszipajtások lettünk volna, értitek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Az a baj, hogy én nem félek tőle, vagyis nem jobban mint úgy általában a többi embertől. És ő valószínűleg azt hiszi, hogy azért van ez, mert házvezető, és mert tanár, és nem is tudom, de igazából meg mondom, semmi ilyen nincs, csak ő is ilyen két lábon járó beszélő félelmetes bácsi. És én akarok vele beszélni, tényleg, egyrészt mert milyen dolog már az, hogy csak úgy belógok az eridonba és nem társalgok vele, másrészt meg, hogy tudja, hogy én bírom őt és nem kifejezetten miatta viselkedek így, és annyira sírhatnékom van ettől a magatehetetlenségtől. Ezért is bólintok rá a teára, abban a reményben, hogy akkor majd meg fog jönni a hangom, meg a nemlétező bátorságom is.
A macskás kérdésre megint csak bólogatni kezdek, ki is nyújtom kezem, hogy átvehessem a cicát. Mert ha még nem mondtam volna, szeretem a macskákat, annak ellenére, hogy nekem nincs. De Sherlockal is tök jól megvagyunk, imádom, ahogy befekszik az ölembe meg elkezd dorombolni ahogy meglát, tündéri egy állatka. Szóval ja, röviden mondva szeretem ezeket a négylábú szőrcsomókat, bárki bármit mondjon. Amennyiben tényleg megkapom Őrnagyot, magamhoz is ölelem, úgy, hogy ne legyen neki kényelmetlen, mert amúgy márt tökre megtanultam hogyan kell tartani egy macskát meg minden. Hát tiszta profi vagyok. Ujjaim belesüppednek a vörös, meleg bundába, egyik kezemmel megvakargatom az állatka állát. Az újabb kérdésre, ami az iménti gondolataimra vonatkozik, újra bólogatni kezdek ahogy felpillantok a házvezetőre, aztán vissza az ölemben levő cukorgolyóra.
Remélem, hogy nem akar egy emberekkel teli helyen ülni, mert az bizony nem könnyíti meg egyikőnk dolgát sem. Az újabb kérdésre megint bólintok, a mozdulatom igenlő hümmögés (!!!) kíséri, ami még mindig nem mondható beszédnek, még mindig több mint a semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Sűrű bocsánatkérések között hagyom ott a levitás mestertanoncot ahogy az órámra pillantok, és rájövök, hogy itt az én időm. Tudatom vele, hogy jövök mindjárt, csak el kell mondjam a szokásos beszédet, és, amennyiben nem szalad el, akkor a továbbiakban is élvezhetjük a másik társaságát.
Fellépkedek a nekem kijelölt helyre, amit Anne egy jó párszor már megmutatott. Kezembe veszem a mikrofont, megköszörülöm a torkom. Elhalkul a zene. Hát akkor kezdjük.
- Sok szeretettel üdvözlök mindenkit, én Kamilla vagyok, és ideiglenesen helyettesítem Anneliet. Nem szeretnék sokáig beszélni, csak elmondok pár tudnivalót, amíg a végzősök testileg és lelkileg egyaránt felkészülnek a táncra - halványan elmosolyodok beszéd közben.
- Mint mindig, most is szavazhattok bálkirálynőre és bálkirályra a bejárat mellett, a már jól megszokott módon. Mint ahogy azt észrevettétek, most nem a megszokott nagytermi szféra vesz körbe benneteket. Ennek legnyomósabb oka a bál témája, a négy elem. - oldalra pillantok, keresem Anne tekintetét, belekezdhetek-e a végzősök sorolásába, vagy még dumáljak? Ahogy bólint, újra az összegyűltekre pillantok.
- És akkor lássuk, kik miatt vagyunk most itt tulajdonképpen. Az Eridonból Simfel Karina, Ronald Little-Leah, Nánásy Levendula, Kevin Schönfeld, Fülöp Félix, Bakonyi Gergely és partnereik. A Levita házból Brandon Norrey, Hűvösvölgyi Napsugár, Katniss Flechter, Wolgast Bellafonte és párjaik. A Navine házból Fülöp Farkas, Gyarmathi Mihály Ádám, Isaac Nikolai Eccelstone, Laduver Nerella Rodé, Soóki Bende, Matthew Bloomer illetve táncpartnereik, és végül, de nem utolsó sorban a Rellonból Adrian Ivanorovics Black, Aimé N. Flamme-Lenoir, Allan Colton Fisher, Annelie Freya Merkovszky, Árvai-Mózs Barnabás, Kálnoki Norina, Ombozi Rebeka Liliána, Szofia Elena Chenkova, Tanizawa Daisuke, William Eric Payne és partnereik.
Visszateszem a mikrofont a helyére, és visszasétálok az asztalhoz. A végzősök beállnak, elindul a zene, és kezdődik a tánc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Hát persze. Egy ideig abbahagyják, aztán ahogy kikerülök a szerkesztők közül, már megint kezdik, hát persze, hogy. Ne mondja senki azt, hogy nem próbáltam lenyugodni, mert próbáltam. Elolvastam, hozzáb*sztam a falhoz, aztán felszedtem, aztán ittam egy pohár vizet. Aztán megint elolvastam, elszámoltam magamban tízig, de nem változott semmi. És lényegében nem is azzal van a bajom, hogy igaz lenne, mert k*rvára nem az, nekem azzal van a bajom, hogy van olyan barom, aki ezt el is hiszi. Mert persze, miért is lenne tizenhét évesen más életcélom, mint, hogy így alapból startból leállapodjak valaki mellett. Ó igen, ez minden titkolt meg nem titkolt vágyam.
Szóval nem épp kedves és nem túl figyelmes hangulatomban vágok át a folyosókon, aki kikerül kikerül, aki nem, az így járt. Nem szóltam neki, hogy jövök, sőt, még csak füstjeleket sem küldtem, hogy megkérdezzem, van-e ideje. Van neki. Elvégre úgyis Dwayne mellett bármit megtehetek, hát akkor most legyen ideje. Az ajtó előtt megtorpanok, lehunyom szemeim, veszek egy mély levegőt. Kopogok, majd kinyitom az ajtót, amennyiben van bent valaki, hát az most összeteheti a két kezét amiért nem tudok szemmel ölni. Megvárom, míg kimegy, odasétálok a férfi asztalához, lecsapom az újságot a fára.
- Mi ez? - és én itt most még próbálom kontrollálni magam, mert amúgy nem ordítok, sokkal inkább ingerülten beszélek. Nagyon. Ingerülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Édességek pipa, ruha pipa, innivaló pipa, hely pipa. Szóval minden tökéletes ahhoz, hogy megünnepeljük, hogy este van, meg, hogy ez a majom megkéri a barátnője kezét, meg úgy mindent, ami még nem került megünneplésre.
- Szóval. Tényleg ne engedj beesni a vízbe, jó? - nem mintha nem bíznék Noelben, de valahogy jobban esik, ha ezt így ki is mondom. Mert amúgy tudok úszni, de hát ki tudja mi lesz pár órával később, meg, hogy milyen állapotok lesznek ott fent.
Te jó isten, ha Balázs látna, most biztos kitagadna a házból és visszaköltözne Pestre. Nem mintha különösebben érdekelne, mert amúgy most haragszom rá. Igen, megint, mert nem mond el valamit, én meg nem vagyok hülye. Egy házban lakok vele, egy házban alszunk - kivéve mikor nem -, és bizony észreveszem, ha valami megváltozik. Például ha járt bent egy nő, és ha nem is tudom, hogy i meg mi, attól még érzékeltem a nyomait, bármennyire is próbálta eltüntetni őket. De nem mondtam amúgy semmit, mert jóhiszeműen arra vártam, hogy majd magától elkezd beszélni. Háhá, hát nem tette. Ami kifejezetten rosszul esik, tekintettel arra, hogy én meg már kezdtem eljutni arra a pontra, hogy csak úgy random beszélgessünk és meséljek neki dolgokról. De hát ha ő így, hát én is így. Hihetetlen, komolyan mondom, hihetetlen.
Noel elé lépek, felé fordulok, hátrafelé kezdek fellépkedni a stég faszerkezetére.
- Annyira szép - állapítom meg, ahogy kinyújtva karjaim körbe is fordulok, majd lépkedek tovább. Szeretem ezt a helyet. Ahogy körbeölel a csend, hogy van mikor kifejezetten kevesen vannak itt, hogy egyedül tudok lenni. Viszont most nem azért jöttünk ide, hogy ilyen nagy dolgokon gondolkodjunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha nem tudnám, hogy csak viccel, és ha nem lenne az egyik legjobb barátom, most biztos komolyan venném és tényleg elkezdenék félni. Fogalmam sincs mikor alakulhatott ki ez a fóbiám a sok mennyiségű hideg víztől, vagy, hogy miért, egyszerűen csak tudom, hogy félek tőle és akárhányszor arra gondolok, hogy belemászhatnék, vagy elsüllyedhetnék alatta, végigfut a hátamon a hideg és összeszorul a mellkasom, mintha meg akarnék fulladni. Szóval nem. Egyszerűen csak nem.
- Elfelejted, hogy lány vagyok - suttogom vissza, ahogy elvigyorodom - soha ne érezd magad teljesen nyeregben egy lány mellett - kacsintok, amit szerintem nem lát, de én azért megteszem. Ilyen ösztönös gesztus, mint mikor elmosolyodunk telefonbeszélgetés közben, vagy mikor megsimogatjuk egy alvó ember arcát.
- Ssssssh - nevetve intem csendre, miután abbahagyom a forgást - látod megvagyok. Csak semmi pánik - megrázom fejem, megvárom, amíg ő is felér, hogy ketten folytathassuk utunk az építmény végéig. Roppant kedves vagyok, roppant kedves.
És akkor Balász és Nina, egy helyen emlegetve. Ez annyira szokatlan amúgy nekem, az Edictum cikkek ellenére, hogy egy pillanatra még arról is megfeledkezem, mennyire idegenül hangzik az, hogy Balázs az apám. Persze, hogy amúgy az apám, csak maga az, hogy kimaradt az eddigi életem több mint feléből, aztán meg most együtt lakunk mint egy olyan rendes csonka család, olyan.. furcsa. Mert próbálgattam már én is ezt e az Apa- Balázs párosítást, ízlelgettem, csak még mindig nem tudom elfogadni.
- Hát. Nem tudom - megvonogatom vállaim, lehuppanok a fára. Kinyújtom lábaim, hagyom, hogy térdből lelógjanak a semmibe.
- Nem igazán beszél nekem az ilyen dolgairól - elhúzom szám, ahogy elveszem a Mindenízű drazsés csomagot, kibontom.
- De hidd el, én lennék a legboldogabb, ha igaz lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

És vigyorog, és én is vigyorgok, ahogy fények nélkül is tudom, hogy mit csinál. A mozdulatai, a reakciói már rég beleolvadtak a tudatomba, és bármikor fel tudom őket idézni. Most is.
Közli velem, hogy hideg a víz, mire átfut egy grimasz az arcomon.
- Látod, ezért jó, ha az ember nem nő túl nagyra - szemtelenül még meg is lóbálom a lábaim, annak ellenére, hogy ha egy kicsit lejjebb csúsznák, vagy lenyomnám a lábfejem, már én is a vízben lennék. Ez már csak ilyen.
A meglepett kérdésre megvonogatom vállaim, kitartóan nézem továbbra is a csillagokat. Csendesek, mégis többet láttak már, mint azt el tudnám képzelni.
- Szeretem Ninát - jelentem ki. És bár nem mondanám, hogy minden második percben elképzelem őket együtt Balázzsal, az Edictumos cikkekben jól mutatnak együtt, akár igaz, akár nem.
- Jó lenne egyszer arra felkelni, hogy van egy családom. Egy olyan igazi, testvérekkel, Balázzsal.. Hogy tudom, hogy van egy anyám aki szeret és.. Érted - a hangom többször is elakad, elcsendesül. Nem beszélek gyakran ilyenekről, mert legtöbbször nincs kinek, vagy ha mégis, egyszerűen nem merem. Inkább megtartom magamnak a saját kis dédelgetett, gyerekes álmaim biztonságban, a fejemben, ahol van jelentésük. Viszont Noel át tudja érezni. Tudom, hogy át tudja érezni mert meséltem neki Melindáról - vagyis azokról a dolgokról, amiket fel tudtam dolgozni annyira, hogy elmondhassam őket valakinek.
- Mindegy. Felejtsd el - megrázom fejem ahogy felülök, tenyerem élével törlöm meg az arcom. Nem azért jöttem ide, hogy szomorú legyek és olyan dolgokról beszéljek, amikért nem tehetek, amik valószínűleg már úgysem fognak teljesülni. Nem lesz anyám. Már beletörődtem.
Elveszem a felém nyújtott üveget, egy kicsit még meg is lóbálom, csak, hogy érezzem a folyadék himbálózását benne. Balommal a hátam mögött támasztom meg magam.
- Sok mugli film van, remélem tudod - nevetve csóválom meg a fejem, ahogy az üvegem nyakát hozzákoccintom az övéhez, majd a száját a sajátomhoz emelem, hogy igyak is belőle. Elég jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Csendben hallgatom végig Noel drámázását a magasságról, meg a mi elvárásunkról a magasságával kapcsolatban. Komolyan, a férfiak néha - mindig - annyira nem értik a nőket, hogy az már fizikailag fáj. Attól még, hogy két lány azt tárgyalta, egyáltalán nem biztos, hogy úgy is gondolják. Mert van az a szép betegség amit úgy hívnak, hogy szerelem, és az ilyen kóros dolog. Szóval ha egyszer megfertőződnek, akkor már ugyan mindegy a magasság, akár tetszik nekik, akár nem. Persze a pár centis különbség megnehezítheti, meg lassíthatja a dolgokat, de ha el kell kapniuk, akkor elkapják, ellenkezés ide vagy oda.
- Ombozi Noel - komolyan, tárgyilagosan ejtem ki a nevét, mint egy ügyvéd, vagy bíró - menstruáltál már valaha? - tudom tudom, minden lány ezzel hozakodik elő, ha meg kell győzni a másik nemet, hogy valójában mennyivel is rosszabb nekünk, de tény és való, hogy ez a valaha volt legjobb indok. A másik a szülési fájdalom lenne, de arról, hála az égnek, fogalmam sincs milyen. Csak annyit tudok róla, hogy rossz.
- Remélem, hogy nem. Mert egyrészt már háromszor belehaltál volna, másrészt meg elég nagy problémák lehetnek ott lent, ha mégis - megemelve egyik szemöldököm beszélek, és véleményem szerint támadhatatlan érveket sorakoztatok fel.
Majd ez után jön a komoly téma, a mély pont, az emelkedő utáni lejtő. Mintha csak a karma játszadozna velem. Szomorúan elmosolyodva pislogok rá nagy, szürke szemeimmel, majd homlokom a vállának támasztva hajtom le fejem. Nem fogok sírni, annál sokkal erősebb vagyok, mint, hogy itt pityeregjek mint a gimnazista filmekben a lány, akit elhagyta élete szerelme.
Ismét hallgatom, csendben szuszogva, az elmém, két gondolat kivételével szinte teljesen kiürül. Az egyik, hogy Balázs addig örülhet, amíg csak a lelkiismeret marcangolja éjjelente. Nem azt mondom, hogy az nem lehet rossz, viszont teljes biztossággal kijelentem, hogy messzemenőleg szerencsésebb eset, mint álmodni. Minden egyes éjjel ugyan azt, mindig erősebb és erősebb intenzitással, élénkebben, addig, amíg - jobb esetben - arra a saját zokogásodra kelsz.
- Nekem már az is tökéletes lenne, ha beszélne magáról - nem akarok szemrehányást tenni, mégis kicsúszik. Pedig félreértés ne essék, én tényleg kezdem megszokni, meg kicsit megkedvelni is, egyszerűen csak nem tudom beérni annyival, amennyi van. Azt kívántam, hogy legyen apám. Meglett, erre egyből kívánok egy anyát is, egy egész családot, azt, hogy az apám beszéljen a magánéletéről, hogy ilyen apró dolgokat osszon meg velem, amik nekik fontosak. Nem azt akarom mondani, hogy rossz apa, és lényegében nem is tudom, mert fogalmam sincs milyen egy jó apa valójában. Én csak.. Nem tudok betelni ennyivel.
- Noel - felpillantok rá, iszok egy kortyot - köszönöm, hogy vagy - halványan elmosolyodok, és most halálosan komolyan gondolom. Ugyan akkor idegesít is, hogy ennyire bután hangzik, ennyire elcsépelten és semmilyenen, amikor nekem tényleg sokat jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bármilyen hihetetlen, nekem is szükségem van az egyedüllétre. Nem mert az olyan jó, meg drámai, meg epikus, hanem egyszerűen csak mert kell. Úgyhogy otthon, miután adtam Mayának ételt és kicseréltem a vizét, meg úgy egész nap lefoglaltam magam ilyen apró dolgokkal mint a takarítás meg kádban ülés meg olvasás meg ilyenek, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem. Szőkés barnás tincseim egy kontyba fogtam, aztán elvettem a dzsekim - mert bár már nincs hűvös esténként, sose lehet tudni. Így, még napnyugta előtt indultam el, és bár nem volt konkrét célom, végül a játszótérre érkeztem. Mert a játszótér jó hely. A játszótér ilyenkor csendes hely. A játszótereken talán még én is voltam gyerek. Egy ideig a padról figyeltem azt a pár kölyköt, akik még akkor ott voltak, majd, mikor már elmentek, elfoglaltam a legjobbnak tűnő helyet - a csúszda bunkerét. Nem volt túl nagy, elvégre még az idomítható korosztályra tervezték ami értelemszerűen törpéket takar, viszont, ha jól összehúztam magam, elfértem benne.
És így jutottunk el mostanig. Egész jól kibambulok a fejemből, arcom a fának támasztom, szemeim lehunyva tartom - viszont nem alszok. Kiürítem az agyam, igyekszem most semmire sem gondolni. Hagyom, hogy a szellő mozgassa a kiálló babahajaim, hogy a kellemes, tiszta levegő be és ki áramoljon az orromon. Csend. Szeretem ezt a kongó ürességet magamban, kifejezetten nyugtató.
És akkor ezt az egészet megzavarják a léptek, meg a hinta nyikorgása. Hirtelen pattannak ki szemeim, és a nehezen felépített nyugalmam úgy roppan össze, mint a porcelánbabák. Hirtelen megtelt hangokkal a világ, és zavarni kezdtek a kiálló hajszálaim. Felvonva szemöldököm fordítom fejem a hang irányába, egy apróbb szusszanás kíséretében mérem végig. Ismerős, talán elsős, viszont a házát nem tudnám megmondani.
És akkor most jönne az a pillanat, amikor a csúnya gonosz Kamilla elkezd rejtélyes hangokat kiadni, és a titkos kis helyéről megöli a cuki, ártatlan báránykát. Csak viccelek.
Viszont az se buli, hogy itt ülök végig, mert még a végén észrevesz, és akkor meg én leszek a csúnya gonosz Kamilla, aki kukkol. Valahogy nem csábít ez a dolog. Megcsóválom fejem, újabb, halk sóhaj, majd megfordulok a kis bunkeremben, hogy lemászhassak a lépcsőn, és odasétálhassak a szőkéhez. Ott aztán lehuppanok a másik hintára, lábaimmal lustán mozgatom magam előre hátra - nem annyira, hogy elrugaszkodjak a földtől, csak úgy mozgok. Csak úgy létezem.
- Hát te?