Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Még jó, hogy a közelben járt. Igaz, hogy nem feltétlenül Colton szemszögéből jó hír (bár még lehet az is) - inkább a szerencsétlenül járt festmények örülhetnek a prefektus érkezésének. Majdnem későn fordult be a harsogó portrék folyosójára. Majdnem.
Így viszont még pont elcsípi az utolsó beszélgetésfoszlányokat, azok közül is a "ma megújulsz" részt, ami nem hagy maga után sok félreérteni valót.
- Késő este festményeket zaklatni nem szép dolog, még egy festőtől sem. - Szólal meg nem messze a másik fiútól, majd mielőtt még az felvihetné az első "végzetes" ecsetvonást, finoman megfogja a rellonos csuklóját, és elhúzza, távolabb a képtől.
- Szerintem mindenki jobban örülne egy tiszta, fehér vászonra felvitt, egyéni Fisher képnek, mint annak, hogy átpingálsz egy idős hölgyet.
Udvariasan odabiccent egyébként a még javában puffogó és hápogó festménynek, de ez még mindig jobb, mintha holnap az egész iskola a szörnytettől zengene. Ettől függetlenül esze ágában sincs túl szigorúan bánni Cole-lal sem, a feddő él helyett derűs mosollyal köszönti a kései órán.
- Ebbe futok.. pedig még csak nem is mostanra vagyok beosztva járőrözni - sóhajt fel, közben elengedi az általa tartott csuklót, visszaadva a mozgás teljes szabadságát ezzel a másiknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Fájdalmasan felsóhajt. Nehéz megállapítani, hogy Cole vissza-nem-fogott sértése váltja ki ezt belőle, vagy az ezt követően szinte azonnal felhangzó sápítozás, éles hangú átkozódás és egyéb hangi elemek, amiket nem kívánt magának így éjnek évadján.
- Jobb, ha elmegyünk innen, bántja a fülem ez a hangos zaj. - Nos, talán ez részéről sem volt a legudvariasabb, de még mindig mérföldekkel kevésbé szókimondóbb, mint a másik rellonos. Hogy szavainak nyomatékot adjon, megérinti Cole hátának közepét, illetve valamivel lejjebb, derékrésznél a gerinc mentén. Kívülről egyszerű mozdulat, mintha csak terelgetné a fiút.
- Bizony, szegény én. De nem kell aggódnod, valóban sokféle büntetési mód közül tudok válogatni, biztosan kitalálok valamit neked is. - Burkolt heccelődés, egyben műsor is a festményeknek, akik egy "festényként" mellé állva biztatják arra a sárkányok házának prefektusát, hogy "adja meg a vandálnak, ami jár neki". Magában rendkívül jól szórakozik ezen.
Ha tudnák, mihez szurkolnak.
Amennyiben Colton nem ellenkezik, akkor rendes sétatempóban el is indulnak, hogy kikerüljenek a festmények uralta folyosóról, és egyúttal átvonuljanak egy csendesebb szegletére a kastélynak. Nem olyan rossz, ha talál társaságot magának, még mielőtt leülne a faluban a pubban vagy valahol, valamelyik másik vendéglátóipari egységben.
- Ha tudok segíteni valamiben, hogy megjöjjön az ihlet, nyugodtan fordulj hozzám. Úgyis a faluba tartok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A feddő pillantásra csak egy félszeg bocsánatkérő vállvonással válaszol, de azért ott van az a mosoly a szája szegletében, ami inkább játékossá, semmint lemondóvá teszi magát a gesztust. Nem is tart az érintés sokáig egyelőre, ez főleg úgyis csak műsor a festmények számára. A lényeg, hogy úgy távozzanak innen, hogy a mázolmányok meg legyenek győződve a vandál kegyetlen büntetésének tényéről. Egy ideig szemsarokból még látja, hogy egy-egy figura lopakodik utánuk keretről keretre, de aztán vagy feladják, amikor nem történik semmi - vagy elvágja az útjukat a tény, hogy egy festménymentes folyosószakaszra érnek át a harsogó portrék fenségterületéről. Magában valósággal fellélegzik. Nem szereti, hogy a varázslóiskolákban gyakorlatilag a falnak is füle van.
- Gondolkodtam ezen is többet között, igen, nem rossz javaslat. Csakhát manapság nagyon trükkös ilyen nagymacskákat felhajtani, főleg ezen az éghajlaton - sóhajt fel gondterhelten. Aztán ahogy Cole tekintete elkalandozik (szigorúan művészeti szándékból, nyilván), a végén elkapja a pillantását.
- Ettől függetlenül teljesen biztos vagyok abban, hogy megoldom.
Nem mellesleg magát azt a szándékot, információt tényleg elraktározza, hogy Colton szeretne összehozni magának egy kiállítást, nem lehet rá azt mondani, hogy ne lenne figyelmes hallgatóság. Talán, ha majd hall valami hasznosat a faluban vagy a városban, amit előnyként fel lehetne használni ehhez, illetve hasznos lehet Cole-nak, akkor eszébe fog jutni a fiú.
- Sajnálom, abban nem tudok segíteni. - Ch. Hát, ennyit erről, mondja a kis hangocska, mikor csettint a nyelvével.
- De ha úgy döntenél, hogy megtartod ezt a témát... talán ellensúlyhatom a veszteségérzet feletti gyászt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Talán ezt egészen bátran elkönyvelheti egy hízelgő bóknak, már ami a párducokat és a páratlan példányokat illeti. Nem ő lesz az, aki szerénykedve elhessegeti ezeket a megjegyzéseket. Illetőleg de, van olyan szituáció, amikor a szerénység tünteti fel a legjobb képben mások előtt, olyankor gondolkodás nélkül fogadja a dicséreteket egy csendes, de udvarias mosollyal megtűzött hárítással.
- Vegyem ezt úgy, hogy igényt tartasz arra a példányra? - sandít oldalra séta közben Coltonra, ugyanakkor nincs kétsége a valódi válasz felől. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy erős megérzései vannak, de az sosem baj, ha kap egyfajta megerősítést. Mint ahogy másnak, neki sincs kedve fejjel nekifutni a falnak, aztán megszégyenülten hoppon maradni.
- Tapasztalatot nehéz szerezni, ha nincs hozzá partner. Viszont mikor akad, meglepően gördülékenyen megy. - Már ami a büntetőmunkákat illeti, minél több diákot kap rajta valami szabályszegésen, annál könnyebben és gyorsabban jönnek az ötletek a szankciót illetően. Ugye.
- Természetesen nincs sok választásod, minek után épp prefektusi felügyelet alatt állsz, ami már a szankció része. Nevezzük előkészítésnek. - Ez már annyira szemtelen megjegyzés, hogy ő sem bírja ki komoly arccal, a mondat lezárásához érve, szélesen elvigyorodva néz Cole-ra, még talán halkan és röviden fel is nevet. A testtartásban és gesztusokban nehéz bármi árulkodót találni, csak a tekintete marad végig a fiú arcán, kérlelhetetlenül. Már ez a tény is önmagában felér egy mozdulatsorral.
- Nocsak, az alkotásra kiéhezett művész mégiscsak feltalálja magát valahogy? - Ha már úgyis megszabadultak az idegesítő festményektől, futólag tesz magukra csendesen és gyorsan egy jelentéktelenség bűbájt, nehogy egy éjszaka császkáló diákon bukjon el a jó híre. Így viszont már sokkal kényelmesebben és bátrabban csúsztathatja a kezét Cole derekára, hüvelyujjával egy kis kört leírva rajra a póló anyagán keresztül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Igyekszem eleget tenni a prefektusi teendőknek, mint például, hogy a büntetés legyen tanulságos és egyben maradandó élmény.
Mihael mindig mondja neki, hogy visszavehetne az arcából, mert még a végén nem fog beférni valahová, de nagyon nehéz egy ilyen kérésnek eleget tenni, amikor a most hallottakhoz hasonló visszajelzések érkeznek. Legyen magával szemben is álszerény? Kérdőjelezze meg a saját karizmáját?
Szívesebben használja ki inkább.
Kifejezetten könnyed a hangulat közöttük, nincs ott az első találkozás túlzottan feszült puhatolózása, és bár nem is olyan élénk az adok-kapok, mint két közeli barát között, mégis az ismerős közeg fesztelensége jellemzi mindkét oldal szavait. Szereti ezt az állapotot. Kényelmes, könnyű. Ilyen kiindulási alapból számtalan irányba elindulhat, és a választásnak ez a színes skálája szemet gyönyörködtető. Colton érdekes, mert már a pubos találkozásuk óta látszik rajta, hogy sokmindent elfojt, nem ordító módon, de a figyelmes szemnek feltűnik; még ha megfejteni nem is tudja. De pont ez a játék az egészben. Jó érzés látni egy kicsit kibillenni azokból a középre határolt reakciókból, amiket hajlamos adni.
Ahogy Cole megtorpan, ő sem lép tovább, és csak egy futó pillantással méri fel, hogy melyik szakaszán is lehetnek a kastélynak. Bőven sötét van már, vagy nevezzük inkább félhomálynak, pont azért, hogy a járőröző prefektusok se bukjanak fel valami elöl hagyott tereptárgyban.
- Már épp kérdezni akartam, hogy kényelmetlen-e. - Nem dísznek hozza fel, meglepő módon. Nem híve a kérdés vagy a bizonyosság nélküli rohamoknak, túl sok is a kockázat benne, és mindkét fél részéről zavaró élményekkel zárulhat. Az "örülök neki" megnyilatkozást hallván viszont ismét kiül arcára a halvány, de annál magabiztosabb és árulkodóbb mosoly. Ezt akár engedélyként is elkönyvelheti.
- Csak mert legutóbb nem láttam - Ellép, ám csupán azért, hogy szembe kerülhessen a másikkal. A márkás cipő sarka tompa koppanással érkezik le a lépés végén a folyosó kövein. - hogy túlzottan zavart volna.
Jó érzékkel egyensúlyoz az intim szféra határán, már be-bekíváncsiskodik, próbálgatva Cole reakcióit, de még pont megmarad azon a határvonalon, ahonnan egyetlen udvarias és diszkrét utalás visszabillentheti anélkül, hogy kínossá válna a szituáció.
Amennyiben ilyen nem történik, továbbviszi a korábban (alig néhány másodperce) eltervezett mozdulatsort, és a másfél méterre tőlük magasodó fal árnyékába vonja magával a fiatalabb mestertanoncot. Nem szorítja le, nem taszigálja, nincs egyetlen igazán erőszakos mozdulata sem az általános határozottságon túl, és a másiknak is meglehet az a kényelmes és biztonságos érzése, hogy "igen, ebből a mozdulatból könnyedén ki tudnék lépni". Nem is támaszkodik meg a falnál Colton két oldalán a kezével, amivel azt a benyomást keltené, hogy elzárta az útját mindkét irányban - helyette az egyikkel visszatér a derekához, a másik kézfejének külső élével pedig a póló által szabadon hagyott íven szalad végig, ahol a nyak és váll találkozik.
Határozottan szándékában áll megcsókolni a fiút, meg is fogja, hacsak nem tapasztal különösebb ellenállást, mégis húzza még egy kicsit, csak egy picit a pillanatot, hogy megnézhesse magának a reakcióit. Az az előbbi zavartság kifejezetten látványos volt (legalábbis Colehoz képest), kíváncsi, ezúttal milyen változást idéz elő a szavaival.. de főleg a mozdulataival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szeret vizsgálódni, tény és való, bár fájdalommal kell belátnia, hogy közel sem olyan jó, mint mondjuk egy hivatásos pszichológus vagy akár olyasvalaki, aki tényleg rengeteget foglalkozik a témával. Nem is voltak soha tévképzetei azzal kapcsolatban, hogy az átlagosnál jobb lenne az emberek megfejtésében. Mivel pontosan tudja, hogy ezekben a feladványokban nem olyan jó, mert hiányzik belőle az a deduktív zsenialitás, ezért inkább a saját rábeszélő adottságait használja arra, hogy ne is kelljen találgatnia - majd elmondja a másik fél neki saját maga, saját akaratából. Az úgyis jobban megy neki, minek erőltesse, amiben mások amúgy is ügyesebbek? Colton is biztosan találkozott már nála nagyobb agyturkásszal, nem is erre a pozícióra akar törni. Megelégszik "azzal az emberrel, akinek el akarja mondani a titkait" - alább sosem ad.
Gondolatban - és majdnem a mozdulatban is, de csak majdnem - megtorpan egy rövid időre, ugyanis a magának sem bevallott előzetes várakozásokhoz képest teljesen máshogyan reagál Colton. Akármennyire nem szeret fejben megjósolni előre dolgokat, akaratlanul is elképzeli, jelen pillanatban mondjuk azt, hogy a fiú erre majd még jobban megilletődik, lát majd valami szemlesütést, egy picit szorosabban összepréselt szájt, egy zavart oldalra nézést. Nem lenne ez különösebben indokolt, elvégre nem először találkoznak, tudja ám jól, hogy Colton egy ponton túl nem annyira gátlásos, mégis az előbbi reakciója alapján tudatalatt ilyesmire számított.
Ez legyen a "legrosszabb" meglepetése az elkövetkező időkben.
Ethan vizsgálódása inkább hajaz az egyszerű szemlélődésre, főleg ilyen szituációkban, gyönyörködtetni tudják a különféle reakciók, és most sincs másképp. Például, ahogy a vártakkal ellentétben mintha még több magabiztosságot merítene a helyzetükből, úgy vigyorog a vele szemben álló, már-már provokálva őt. Legkevésbé sem veszi rossz visszajelzésnek Colton szavait, csak kimondott olyan dolgokat, amelyekről már mindketten tudtak, ám így legalább feldobott egy labdát vele. A háttérben lapuló realitásból egyfajta lehetőséget kovácsolt; valamit, aminek a jelenlétét nem csak tudomásul venni, hanem használni is lehet. Legalábbis Ethan készen áll felhasználni.
Érzi a másik bőrének odőrjét, hallja a lélegzetvételeit, soha ilyenkor nincs jobban tudatában egy ember jelenlétének, mint amikor kitölti minden érzékszervét. Colton közelebb hajol hozzá, valódi, kézzel fogható felhívás, ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy igen, most kell lépnie. Ez egy tökéletes pillanat, egy tökéletes momentum, és tökéletesen... kiszámítható. Lassan lélegzi ki a levegőt, kivárja azt, amikor a legideálisabb lenne pontot tenni a kis játékuk végére.
Aztán egyetlen sima, és majdhogynem természetes mozdulattal Cole nyakához hajolva ajkaival épphogy rásimít a fedetlen bőrre.
- Ebben az esetben a segítségedet kell kérnem abban, hogy megmutasd nekem azt a néhány dolgot.
Ahogy lassan előrevándorol a szavakban, úgy halad felfelé a fiatalabb férfi nyakán, rövid, épp csak kóstolónak elég érintésekkel, mígnem a mondat végéhez érve már a fülébe duruzsolja azt, s az egészet egy szemtelen mozdulattal pecsételi meg, amivel játékosan a foga közé veszi a cimpáját. Aztán elengedi, és visszahajol az arcához, mosolya még mindig megingathatatlanul magabiztos, van benne valami alattomosan bizalmat keltő, melyet most elszínez a helyzetükhöz illő pajzán él.
- Hm? - Mintha csak tényleg Cole beleegyezését kérné, azonban a választ mégsem várja meg, ugyanis most törleszti azt az előbb kihagyott csókot. Ajkaikat összesimítva gyűri le a maradék távolságot maguk közt, ujjaival közben végigzongorázik a fiú gerincének ívén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Majdnem elejt egy doromboló dicséretet - "ügyes" - Colton felé, amikor a fiú megemeli az állát, könnyebb hozzáférést biztosítva neki. Ám értelemszerűen teljesen mással van elfoglalva, minthogy ilyen apróságokkal húzza el az időt. Minek, mikor vannak másféle apróságok, amelyekkel húzhatja? Kár, hogy abból a szögből nem láthatja a másik rellonos megilletődött, kipirult arcát, pedig biztosan élvezné a látványt. Helyette másféle érzékszerveit kell jóllakatni, mint például az ízlelést.
Szép fogadtatás - fut át a fején a gondolat, amikor visszatérve Colton arcához a teljes zavarral és megilletődöttséggel kerül szembe. Sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor nevetségesen festenek; furcsa fintorokba torzul az arc, a szem szarkában van, akinél még apró könnycseppek is gyűlnek a túlcsorduló érzelmek miatt, megint más összeszorítja a szemeit, vagy ráncolja a homlokát, szemöldökét. Aki ezt nevetségesnek tartja, az csak gyerek, és semmit sem tud a valódi közelségről, az csak mímeli a felnőtt létet, ahogy a kislány felveszi az anyja cipőjét, vagy ahogy a kisfiú ráül a motort imitáló zörgős műanyag játékra. Kinevetni valakit, aki ilyenkor zavarban van olyan, mint visszaélni a bizalmával és a ténnyel, hogy hajlandó volt érzelmileg kiszolgáltatni magát. Ethan mindig figyelt rá, hogy az ő partnerei ne ismerjék meg az ilyesfajta megalázottságot. Legalábbis ne általa.
Nem sieti és nem kapkodja el a csókot, nem rohannak sehova, és nem fogja a varázslatnak hála észrevenni őket senki sem. Időt és figyelmet áldoz arra, hogy kitapasztalja Colton habitusát, egy kicsit alkalmazkodik is hozzá, de inkább van itt szó arról, hogy annak ismeretében kezdi inkább diktálni ő a saját tempóját. Épp ezért nem is túl nehéz igazodnia Cole-nak sem. Egyik lábával előrébb lép, egész a fal mellé, a térdének a fal, combjának a fiú teste jelent végül akadályt; tétlen kezének Cole tarkóján talál helyet, ujjainak végével a göndör, barna fürtök közé kíváncsiskodva.
Végül lassan elválik, de nem hagy maguk közt túl sok helyet, épp csak egy-két centiméterrel húzódik el.
- Tehát ki kell érdemelnem. - Mély hümmentéssel veszi tudomásul a feltételeket, folytatva az előbbi gondolatmenetet, már-már azt hinné az ember, hogy szemtelenül úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, de a hangszíne árulkodó tónusokkal mélyebb.
- Elment a kedvem a falutól, vajon van esélyem megpályázni a jóindulatodat a szobámban is?