Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Remek, köszönöm, ez így tényleg sokkal gyorsabb lenne.
Elfogadja a felajánlott segítő kezet, főleg azok után, hogy Radúz külön megjegyezte, mennyire utálja a lény, ha meghúzzák a tollait - pedig amennyire gyakorlott ő a tytogrifflovaglásban, előre elkönyvelhető lenne már a felülés alkalmával egy ilyen baleset. Nem szégyelli, nem éppen természetközeli ember.
Az egyetlen előnye, hogy mint rendkívül tradicionális nemesi családba született ember, gyerekként volt néhány órája, ahol a lovaglással ismerkedett, abból legalább annyi megmaradt, ja nem is több, hogy ilyenkor ne a sarkával próbáljon kapaszkodni, belemélyesztve azt az állat oldalába, hanem a combizmok és a vádli dolgozzon.
Lehet, hogy nem volt ez olyan jó ötlet - fut át a fején a gondolat, amikor egyre magasabbra érnek, benne pedig tudatosul a tény, hogy semmiféle nyereg, kengyel vagy biztonsági kötél nem akadályozza meg abban, hogy netán lezuhanjon. Nem félős ember alapvetően, de akárkitől természetes lenne az ilyesfajta bizonytalanságérzés, akinek nem megszokott ez a közlekedési forma. Bele is kapaszkodik az előtte ülőbe, jobb híján. Miután a repülési magasság beáll, egy kicsit már jobban ellazulnak az izmai, de nem marad teljesen felkészületlen. Csak éppen a közvetlen veszélyérzet múlik el benne. Arra nem is tesz kísérletet, hogy innen fentről kémlelje a lenti területet. Lenne rá bűbája, de nincs az az isten, hogy most elengedje Radúzt akár csak az egyik kezével is csak azért, hogy elővegye az eszközt és varázsoljon. Más elfoglaltsága nem lévén, egyelőre inkább lefoglalja magát azzal, hogy megállapítsa, bár Radúz jó erőben van, a dereka például sokkal vékonyabb, mint arra számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Neki ponthogy az jut eszébe, amikor újabb - számára - hirtelen mozdulatot tesz az állat, hogy nem hiába érzi magát biztonságban inkább egy seprűn, Iannel kviddicsezve. Pedig az sem egy életbiztosítás, a srác néha (mindig) igazán komolyan tudja venni a játékot, ami az Ethanhöz hasonló hobbikviddicsesnek még veszélyforrás is lehet. Szóval nem magával a magassággal van baja, akkor síelni sem tudja kényelmesen és még ki tudja, mennyiféle sporttal kéne felhagynia. Viszont egy, hogy egy élőlény, egy saját akarattal bíró állat szállítja, rá van bízva, ez így ebben a formában már kevésbé pálya. A rendszeres sportolásnak hála legalább az nagyobb biztonságérzetet nyújt, hogy a lábaival stabilan tudja magát tartani.
A tanácsra hümment egyet, és megfogadja azt, kezeit valamivel feljebb csúsztatja menet közben. Nem most fog amiatt szégyenkezni, hogy kapaszkodnia kell, felőle aztán lehet más hősiesebb a helyében: a hősiesség és a zuhanástól összezúzódó teste, valamint a kevésbé dicsőséges kapaszkodás közül ő inkább az utóbbit választja, köszöni szépen.
Viszont tényleg nem repülnek olyan vészesen ahhoz, hogy egész végig, mint valami riadt kisállat, úgy szorongjon, szóval a kezdeti bizonytalankodás után Radúz is érezheti, hogy ha nem is engedi el teljesen, de valamivel biztosabb nem csak a tartása, de úgy egyébként is a hangulata.
Csak akkor lesz ismét feszültebb, amikor a sikertelen keresés végével ereszkedni kezdenek, az állat mozdulatai ismét darabosabbá válnak, ahogy lassítva, a levegőt uszályként befogva hatalmas szárnyaival közelít a föld felé.
Földet éréskor nagyot döccennek, de szóltak neki előre, hogy készüljön, készült is, így csak annyira lendül előrébb, amennyire a fizika amúgy is megkövetelné tőle. Összességében nem mondaná, hogy rá fog szokni erre, de tény, nem volt ez olyan vészes, mint amire számított, amikor átvetette a lábát a griff másik oldalán felszálláskor. Most megismétli ugyanezt a mozdulatot visszafelé, és mintha csak a lóról szállna le, finoman lecsusszan.
- Sajnálom, hogy feleslegesen raboltam az idődet, úgy tűnik, hogy sikerült kicseleznie, és egy másik útvonalon visszament a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nem rossz szilárd talajt érezni a lába alatt, és a friss élmény miatt ez a felismerés csak még inkább kontrasztos az imént tapasztaltakkal. A lovaglással is így volt, amikor először ült az állaton, furcsa volt aztán a különbség. Aztán persze hamar túlteszi magát rajta, ismét két lábbal a földön, ahogy igazából neki a legmegfelelőbb és komfortosabb.
- Teliholdkor nem is csodálom. Tényleg, az ide járó diákokon kívül járnak ide más likantrópok is, vagy a faluban élők inkább a környező erdőségeket választják?
Ez egyszer régebben merült fel benne, de nem volt akkor sem kitől megkérdezni, így hamar feledésbe merült a gondolatfoszlány. Most mégis beugrik neki, s ha már megfelelő társaságban van hozzá, előhozakodik vele. Az invitálásra kiszélesedő mosollyal megvakarja a tarkóját.
- Nem mondom, hogy hozzá vagyok szokva a tytogrifflovagláshoz, de a végére már nem folyton arra koncentráltam, nehogy leessek. És elfogadom az ajánlatod, egyébként sem vagyok mára beosztva.
Illetve be van. A diák mellé, felügyelni a büntetőmunkáját. Hát... majd bepótolják máskor. Azt úgy sem gondolhatta komolyan az elsőéves sem, hogy ezzel majd megússza a dolgot. Ennél Ethan sokkal állhatatosabb és kíméletlenebb, még úgy is, hogy már fele annyira nem zsarnoki, mint amilyen biztos és szigorú kézzel vezette a Beauxbatons-ban a Diák Bizottságot, ami ott a prefektusi szerveknek megfelelő rendfenntartó munkát is végezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nem hangzik úgy, mintha vadőrnek lenni túl időt kímélő munka lenne. Bár ő sem panaszkodhat már gyakornokként sem az elvégzendő feladatok mennyiségére, mégis ez akkor gyakorlatilag azt foglalja magában, hogy Radúz minden éjjel hosszú órákat tölt odakinn. És valljuk be, egy varázslóiskola esetében elcsellengő diákok az erdőben.. nos, nem az a legrosszabb, ami történhet, hogy elkeveredik.
Bár elsőre meglepődik, hogy így belé karolnak - ösztönösen és teljesen feltűnésmentesen még egy pillantással körbe is néz, látja-e ezt valaki, de aztán hamar belehelyezkedik ebbe a bizalmas stílbe, érezhetően nem is zavarja különösebben. Nem éppen az archetipikus rellonos, aki agresszív ésvagy elutasító ésvagy irtózik az érintéstől.
- Ha forraltbor, akkor inkább a vörösből választanám. - Az jobban illik szerinte, jobban is szereti ebben a formában a vörösborokat. Amiatt sem kell aggódnia, hogy ezzel valami rosszat tenne, mivel már felnőtt korban van, neki már gyakorlatilag lehet. S bár a birtokon vannak, ez tény, de már nem a kastély területén.
Belépve a házba leveszi a bőrdzsekit, amit addig viselt, és a márkás cipő is lekerül a lábáról - csak ezután kezd el bámészkodni, jobban felmérni a terepet. Igencsak bohém, színes, de végső soron meglepően jól felszerelt és civilizált hely ez belülről, ahogy elnézi. Egy vadőr laktól ennél valamivel rusztikusabb formákat és megoldásokat gondolt előzetes várakozásai alapján. Egyelőre nem is ül le, körbesétálja a szobát. Valahol félúton érkezik a hangos kérdés a másik helyiségből.
- Tapasztalatnak túlzás lenne nevezni. Gyerekként kötelező volt részt vennem néhány lovasórán, amolyan tradicionális berögzültség ez a franciáknál. Az alapokat nagyjából meg is tanultam, de sosem érdekelt vagy kötődtem annyira a műfajhoz, hogy túl gyakran nyeregbe üljek.
A marseilles-i nyaralóként funkciónáló birtokon az anyja még ma is tartja a szeretett lovait, illetve a birtok alkalmazottai gondozzák őket, a középkorú, magát jól tartó nő pedig néha passzióból fel-felül rájuk, de ez inkább az ő hobbija, nem a férjéé vagy a fiaié.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nem mondaná, hogy túl gyorsan jár furább helyen. A minisztérium nagyon visszafogott, diszkrét hely bizonyos szempontból, legalább az az osztály, ahol ő ül nap mint nap, pedáns és vonalzóval húzott. Máshol mondjuk látott már érdekes mágikus megoldásokat. A Beauxbatons is amolyan "nett" hely, ahogy mondani szokás, az otthoni környezetéről nem is beszélve.
Megakad a szeme a csókákon, egy kis időre megütközve el is időzik rajtuk, aztán megcsóválja a fejét. Miután kinézelődte magát, mégis inkább úgy dönt, hogy csatlakozik a konyhában Radúzhoz. Könnyebb ott beszélgetni addig is mindkettejüknek.
- Vacsoráztam a nagyteremben, azután viszonylag ritkán eszem már. - Hülyén hangzik azt mondani, hogy vigyáz a vonalaira, de igazából tényleg erről van szó. Nagyon szeret jókat (és sokat) enni Iannel, de rendszeresen mozog is mellé. Tény, nem rossz géneket örökölt, de ha teljesen elhanyagolja magát, akkor bárki kidobhatja a génjeit az ablakon.
Robit a kecskét pedig tudja hiányolni. Kezd túl sok kecske lenni az életében, aminek nem örül különösebben.
- Köszi, ezt olyan gyakorlott embertől, mint amilyennek tűntél, bóknak veszem. De tény, hogy a lovas jövő helyett én inkább a jogi pályát választom.
Előbbivel kapcsolatban pedig megmarad inkább a "lovi" szintjén, ahova néha tehetősebb ismerősökkel puszta szórakozásból kinéznek. Figyeli Radúz mozdulatait, miközben szétnéz a pulton.
- Szoktál bele gyümölcsöt is tenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A rellon asztalánál ül, a hátsó soroknál, hogy onnan jól beláthassa a háztársait - és ugyanúgy ráláthasson más asztalokra is, ha netán valami rendbontás történne a ceremónia közben. Egyébiránt viszont most nincs túlzottan rendfenntartó-üzemmódban, maga előtt egy étellel megpakolt tányérral és egy rostos gyümölcslével várakozik. Végigköveti a beosztási ceremóniát is, néha vált egy-egy szót a háztársaival, Iannel egy kicsit többet is. Épp csak vissza tudott érni a minisztériumi gyakorlatáról egy egész napi lélekölő adminisztrációs munka után, így leginkább most pihenni, illetve aludni lenne kezdve. Ettől függetlenül az ilyen eseményeket nem illik kihagyni. Viszont ha még illene sem lenne célszerű, bár szerencsére Vasváry nem túl véreskezű abban a tekintetben, hogy a prefektusai tényleg részt vesznek-e minden kötelező iskolai programon a megfelelő minőségben. Valahol a tömegben látja Michelle-t is, ha Mihael itt van, őt még nem szúrta ki a nagyteremben gyülekező, mozgó, zsibongó sokaságban.
Az a tény, hogy a terem a házuk színeiben pompázik, természetesen eltelíti valami enyhe elégedettséggel, de olyan hihetetlenül kirobbanó diadalérzetet nem vált ki a pontverseny megnyerése. Ez mondjuk annyira nem meglepő. Ez az izgalom inkább az alapképzéses diákok kiváltsága, mestertanoncként valahogy ennek a jelentősége már fokozatosan elkopik, ahogy az ember egyre inkább arra koncentrál, mit kezd majd az iskolán kívül, az életben. Kényelmesen az asztallapra könyökölve vár tehát, és figyelget a terem végén, a pódiumon elhelyezett tanári asztalok irányába, ahol jó néhány új arcot felfedez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Na igen, de neked energiaigényesebb is a munkád. - Mert akármennyire fárasztó azért az övé is, tény, hogy sokkal többet ül asztal mögött, a minisztériumban, ami nem éppen feleltethető meg egy alapos testmozgásnak. Nem csoda, ha nem akarja, hogy eltunyuljon, akkor kénytelen reggelente futni. Vagy ez, vagy a kviddics, amit ebben az iskolában tényleg inkább komolyabban szeretnek űzni, mint hobbiszinten, ahhoz viszont nincs elég ideje és kedve, akármennyire is  szereti amúgy például Ian játékát nézni a meccseken.
- Az, valami olyasmi - mosolyog vissza derűsen Radúz megállapítására és szóviccére, megszokta már, és egyáltalán nem is zavarják ezek a dolgok. Az ügyvédekről amúgy is gyakrabban keringenek ennél kevésbé viccesebb, sőt, inkább offenzívebb és sértőbb sztereotípiák. Szeretik például azt gondolni, hogy egytől egyig mind hazug csaló, erkölcstelen érdekember.
Tény, hogy talán jobban tudják magukat előadni, ismerik a szavak erejét, ami esetenként kifejezetten aljas kommunikációs bűvészmutatványnak hathat más emberek számára, de azért nem ilyen rossz a helyzet.
- Én ugyanígy vagyok, csak fordítva. A nyakkendő pedig.. kifejezetten hasznos tud lenni.
Kiszélesedik a mosolya, s bár nem szánja félreérthető megjegyzésnek, mire a mondat végére ér, jókedvébe már ez a felismerés is közrejátszik. Amíg Radúz tevékenykedik, addig ő is kiveszi a részét a munkából - bár nem valami tevékenyen, elvégre a férfi a lényeget megcsinálja. Legalább megnézi az üvegcse tartalmát, amit felbont. Beleszagol, figyelmesen - annak az embernek a koncentrációjával, aki szereti kiélvezni a világ ezen megfoghatatlan szegleteit, mint a különböző aromák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Mindig is érdekelt, az apám a francia Wizengamot tagja, ezért ezt a közeget ismerem, ez otthonos.  - Tipikusan egy ügyvéddinasztia következő generációjának elsőszülöttje. Ügyvédeknél ez olyan jellemző vonás tud lenni, mint amilyen gyakran zenész-, orvos- vagy aurordinasztiákról esik szó. Ethan számára valahogy sosem volt kérdés az, mi lesz, ha nagy lesz, egyértelmű volt, ilyen irányú oktatásban is részesült - és nagy szerencséjére tehetsége is van hozzá. Lehetett volna ennek szerencsétlen végkimenetele is, ha nem lenne fogékony a retorikára, a jog gordiuszi csomóinak kibogozására: egyértelműen csalódást okozna a családfőnek, illetve a család közeli ismerőseinek is, akik Anatole-ból kiindulva már elvárásokkal fordultak/nak felé. Ilyen az, amikor már a társadalmi helyzetéből eredően predesztinálva van a későbbi élete. Legalábbis egy része.
Aki nincs ehhez hozzászokva, annak számára ez talán még felháborítónak is tűnhet, vagy minimum kegyetlennek. Ethannek ez az élet természetes folyása.
- Szeretem benne, hogy annyira soktényezős. Kihívás. Ismerni a felperest, az alperest, az ügy körülményeit, a motivációkat, a különböző felmerülő alternatívák lehetőségeit, valószínűségét, az egyes információk pontos helyét és funkcióját, ami győzelemre vihet; az esküdteket és a viszonyulásukat, a bírót, a másik fél jogászát. És mindennek fényében sáfárkodni az írott törvényekkel és jogszabályokkal.
Mint egy komplex stratégiai játék, annak tudatában persze, hogy ez egyáltalán nem játék. Egy-egy tárgyaláson valakinek az élete múlik, elvégre, ha nem is életfogytiglant kap valaki, de a priusz ténye már önmagában ellehetetleníti az embert. A társadalom még nem tart ott, hogy zökkenőmentesen és szemrebbenés nélkül integrálja vissza a büntetett előéletűeket. Lehet valakinek akárhány végzettsége, akármilyen fényes eredményekkel, ha a nyilvántartásban ott villog akár egy másfél hónapos letöltött előzetes is. Leendő ügyvédként tökéletesen tisztában van vele, hogy a bizalom egyik alappillére a hitelesség.
Szórakozott félmosolya valódi, derűs gesztussá szélesedik az arcán, amikor Radúz méltatlankodás helyett visszadobja a labdát, pedig megfordult a fejében utólag, hogy talán nem volt a legnagyobb ötlet ezt bedobnia. Ilyenekben nyugodtan tévedhetne gyakrabban is. Mint most.
- Praktikusabb, tény, de hangozzon bármennyire paradoxnak, annak nincs meg olyannyira a varázsa.
Pedig jobbára Ethan is a megrögzött mágiahasználó, akármennyire kedveli a mugli technológiát, a mindennapi élet általános apróságaihoz már oda sem figyelve, teljes megszokásból használja az aranyvérű fiatalként természetessé váló mágiát. De van, ami sokkal... egzotikusabb másként.
Amikor Radúz végez az italukkal, magához veszi a saját bögréjét, ne a férfinak kelljen tele kézzel lavírozni a nappaliba vezető úton. Ellöki magát a pulttól, aminek addig derékkal támaszkodott beszélgetésük közben, és követi vendéglátóját a másik helyiségbe. Kényelmesen leül a.. hát hova is? Nem valami sok a választék, viszont Ethan nem az az "ülőpárnás" ember alapvetően, legfeljebb, ha kifejezetten olyan típusú vendéglátóhelyre mennek ismerőssel - így a magasabb lehetőség mellett dönt, az ágy szélére helyezkedik el, persze csak miután egy kérdő pillantást vet a házigazdára, hogy lehet-e. Egyik lábát átveti a másikon, bal térdén támasztva meg jobb lábának bokáját. Viszonozza a köszöntést egy elismételt "egészségedre" fordulattal, aztán maga is beleiszik.
- Ez egész jó. Még csak nem is hasonlít a literre mért utcai változatához, amivel a téli szezonban találkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Azért a katona, orvos és mérnök felsorolásra egy diszkrét "notbad" arccal reagál, tényleg nem semmi, bár azt nem mondaná, hogy kevésbé lenne nagy szó különböző bestiákban szerzett jártasság. Szerencsére sokadik gyereknek lenni a családban nagy mentességet jelent: Ethan világszemléletében legalábbis. Az aranyvérű családokban minél később születik valaki, annál kevésbé telepednek rá a család elvárásai. Ezzel nincs baja, sőt, gyakran gondol arra, hogy tulajdonképpen mennyire örül is ennek - így az öccse tényleg azt csinálhatja, amit szeret és akar. Rémi amúgy is teljesen más felépítésű, mint ő, s míg Ethan szíves örömest eleget tesz az atyai kívánalmaknak, addig Rémi élheti világát.
Rövid futó nevetés a válasz a megállapítás arra, hogy hadvezérre hasonlítana, s úgy dönt, hogy bóknak könyveli el, főleg az ezután következő kiegészítés fényében. Őszintén szólva nem először hallja, de ez nem jelenti azt, hogy ne töltené el minden alkalommal valamilyen fokú elégedettséggel. Általában Ethan is szeretne arra gondolni, hogy valamennyi kívánalomnak eleget tesz a leendő szakmájának tekintetében.
- Köszönöm. Remélem, hogy ha majd végre ténylegesen megkapom az első ügyemet, akkor a gyakorlat is téged fog igazolni.
Esélyesen azért is engedte meg magának a merészebb megjegyzését, mert Radúz kisugárzása nem arra enged következtetni, hogy nála ez probléma lenne, mégis, ilyenkor az emberben ösztönösen felmerül a kétely (bár aztán tényleg jókor, amikor már elhangoztak az azt ébresztő szavak), hogy valóban jó ötlet volt-e, jól mérte-e fel a lehetőségeit, hogy mit engedhet meg magának.
- Tényleg? Nocsak, megvannak a magad módszerei?
Csak finoman puhatolózik, centire kimérve megadva a helyet a visszakozásra mind magának, mind pedig a másiknak, hogy bármikor el lehessen vágni a viccelődés fonalát, ha kellemetlenné válna. Már épp kortyolna bele ismét az italába, amikor a férfi előhozakodni a tavaszi-nyári alvási szokásaival. Erre azért felvonja a szemöldökét értetlenül, és most nem is nehéz leolvasni az arcától, mennyire nem érzi át ennek a nagyszerűségét. Nem undorodik, nem fintorog, gesztusaiban nincs semmi offenzív, egyszerűen csak láthatóan idegen számára az elképzelés.
- Szabad ég alatt alszol? Legalább itt az erdő szélén? - Egy varázslóiskola erdeje mindig kellemetlen meglepetéseket tartogat, nem is szereti őket túlzottan, s ezért is örült, hogy akadt segítsége a keresésben. Prefektus vagy sem, önmagában még az amúgy nem elhanyagolható mágikus képzettsége mellett sem megy be jószívvel oda sötétedés után.
- Nálatok? - Belegondolva, a Radúznak elég egzotikus neve van. Ő franciaként elsőre egész hasonlatosnak érzi a magyar nevekhez, de ha összeveti az eddig hallott bemutatkozásokkal, csak ritkán találkozott hasonlóan különleges hangzásúval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Az élet része végül is, hogy az ember olyanokkal találkozzon, akik egészen eltérnek tőle - ezek a kihívások, vagy inkább csak a mindennapok tesztje. Mármint, hogy mennyire vagy toleráns az embertársaiddal, elviseled-e a különbözőséget, az eltérő neveltetést, körülményeket, lelki alkatot, gondolkodásmódot. Vagy akár az olyan triviális dolgokat, mint a kellemetlenül magas vagy éles hang, a hangos, erőszakosan tolakodó magyarázatok, szóáradatok. Közel sem lehet azt mondani, hogy Ethan türelme tökéletes és kikezdhetetlen. Ahogy azt sem lehetne állítani, hogy az erkölcs és morál szobrának egyszer majd ő kölcsönzi az alakját, attól igencsak távol áll. Ahogyan egyébként mindenki, elvégre azért vagyunk emberek, mert a szokásaink rabjai vagyunk, és tökéletlen, gyarló és a kísértésre kapható teremtmények. Még csak nem is kell ennek jó vagy rossz színezetet kölcsönözni, egyszerű tény. Más, hogy mit kezd ezzel az ember. Azt mondja, hogy legyen, rendben, gyarló vagyok és ennek rendelem alá magam, megetetem a hiúságom a mohóságom, hogy aztán jóllakottan térjek álomra; vagy olyasvalaki, akiben megvan az erkölcsi szilárdság a jobbá váláshoz, ami minden, csak nem az egyszerű út. Folyton tudatosítani magadban a választásaid, lelkiismereted ítélőszéke elé állni ahelyett, hogy elmenekülnél.
Aztán vannak olyan emberek, mint Ethan. Elmegy a maga tárgyalására - éljünk azzal a dicsőséges kifejezéssel, hogy - becsülettel, aztán beáll a védő pulpitusa mögé, felszegett fejjel, magabiztos és "mindennel tisztában vagyok" mosollyal, majd tisztára mossa magát és a cselekedeteit. Mindig csak éppen addig megy el, hogy a vád ne legyen túl súlyos. Túl védhetetlen. Túl kikezdhetetlen. A hiedelmekkel ellentétben az ő ítélőszéke se nem süket, se nem vak, van, hogy kifejezetten nehéz meggyőznie, és semmiképp sem kockáztatna meg egy vereséget ellene. Tulajdonképpen ezt hívják óvatosságnak.
- A tankönyvek elég sok dologról hallgatnak, pedig biztos vagyok benne, hogy ez olyasmi, ami érdekelné a pad mögött ülőket.
Tartása épp csak leheletnyit változik, ahogy az érdeklődés előrébb helyezi a fiú súlypontját, kezében az italával.
- Sajnos épp csak az alapokról hallottam a tanóráim során a melodimágiáról, pedig szívesen felfedezném a mágia ezen ágát is. Kár, hogy az itteni képzésem törzsanyagában nem szerepel.
Annyira meggyőzően lágy sajnálkozás, nem túljátszott, mégis ott van az az apró mosoly, amely teljesen elüti a mondat élét, és egészen más jelentést csempész mögé titokban. Odasompolyog a szája sarkából, körbepillant, aztán a helyzethez mérten szemtelenül nyíltan hagyja ott ajánlatát a küszöbön.
- Tégy próbára. Bár elvileg azt mondják, hogy a magyar szavakat igencsak viccesen ejtem, szóval nem biztos, hogy ez az ajánlat túlontúl dicsőséges eredményt fog szülni.
Ő maga angolul beszél, aki pedig ezzel a nyelvvel nem boldogul, a fordító bűbája dolgozik helyette, ami enyhén tompít a magyar nyelv sokszínű árnyalatain, nem fordítja elég precízen azokat a nüansznyi különbségeket, amelytől anyanyelvi beszélő valaki. A semminél viszont mégiscsak jobb. Az angol nyelv használata közben viszont meglepően nincs egy szemernyi akcentusa sem, hála annak, hogy Iannel már fiatalabb koruk óta rendszeresen beszélnek. Kár lenne azt mondani, hogy az apjának nem voltak ilyen praktikus megfontolásai, amikor barátkozni hagyta a két fiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Őszintén, ezek az végrendeleti perek mindig olybá tűnnek, mint egy kellemetlen szálka a jogi képviselő körme alatt. Igaz, meglehetősen jól fizető szálka, de mégis van valami egészen zavarba ejtő abban a látványban, ahogyan két felnőtt ember a törvény színe előtt kaparja ki egymás szemét, néhány galleonért. Ők pedig asszisztálnak ehhez, és elnéző nagy testvérként fordítják félre a tekintetüket, csak hogy ne váljon túl kínossá a helyzet. Tégy úgy, mintha a halotti tor nem válna épp mohó tülekedéssé és számító könyökléssé a vagyon felé; csak tartsd a markod. Valahol megérti, hogy a szakmájával szemben miért terjednek nem túl hízelgő sztereotípiák, tudja Ethan maga is, hogy kell mindehhez egyfajta.. lelki alkat. Hogy hajlandó legyél szemet hunyni, s ha a szád lefitymáló mosolyra is görbülne, te megzabolázd árulkodni akaró vonásaid, és a kitörni készülő egyéni véleményed, udvarias panelekkel helyettesítsd - mindeközben törekedve a hitelességre. Az ő erősségük, hogy kívül tudnak maradni, érzelmileg elhatárolódni, s csak annyi kötődést hátrahagyni, amely a megfelelő érvek, gondolatmenetek felépítéséhez kell, amely megfelelő támaszként szolgál a retorika kidolgozásához. Sosem árt tudni, mivel vagy képes hatni: együttérzést váltani ki, vagy épp felháborodást a vetélytárs oldalával szemben.
Önmagukban ezek nem csak felettébb kínosak, hanem rendkívül unalmas esetek is. Az ő felettese viszont Jeszenszky, aki nem vállal aprócska polgári pereket; ebből kifolyólag az övék sem éppen elkönyvelhető se nem aprócskának, de még csak túlzottan átlagosnak sem. Adott az idős, elhunyt varázsló, nem túl nagy vagyonnal, ám értékesnek számító varázstárgyakkal a birtokában, aki tragikus hirtelenséggel huny el. Hátramarad még épp csak vegetáló felesége, és két gyermek (a feljegyzések szerint lett volna egy harmadik is ugyan, ám őt évtizedekkel ezelőtt eltűntnek nyilvánították), aztán, hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, a mágikus vagyontárgyaként folytatott per harmadik résztvevője az elhunyt testvére.
Azzal, hogy kikérte a minisztérium anyagait azon elvárásoknak tesz eleget, hogy megfelelően tájékozódjon a család hátteréről, ám ez úgy tűnik, tolódni fog, hála a nem várt társaságnak. Nem mintha rosszul érintené.
- Meglehetősen körültekintőek, épp csak megpiszkálni tudnám a rájuk tett védőbűbájt, ha akarnám. - Pedig minden nagyképűség nélkül, az összes mágiaág közül a bűbájokhoz és az okklumenciához ért talán a legjobban, a mágikus kompetenciája pedig nem sorolható a silányabbak közé.
- Te mivel ütöd el az időd? - Kérdés közben nem szándékosan, inkább csak ösztönösen néz szét az asztalon futólag. Nem akarja ő semmibe beleütni az orrát, de a szemét azért mégsem csukhatja be, és egyébként is megtette volna ugyanezt a távot a pillantásával, hogy felmérje, mennyi helye van szétterpeszkedni az aktában pihenő papírokkal maga előtt. El is időzik röviden a Tobi előtt fekvő fényképen, amelyet bár fejjel lefelé lát, de amint a vizuális érzékelése leküzdi ezt a kisebb akadályt, nem várt meglepetéssel hümment fel, mint aki valami nagyon érdekesbe botlott az imént.
- Régi képnek tűnik. - Kijelentő mondat, implicit kérdésekkel mögötte. Csak semmi számonkérés, finoman és könnyen hárítható, már csak a jellegéből adódóan is. Ethan többnyire, ha nem indokolt másféle bánásmód, szereti biztosítani az egérutat, nehogy beszélgetőpartnerei kényelmetlenül érezzék magukat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már előre szóltak neki, hogy újabb diák fog érkezni a kastélyba, azon belül is a rellon házba.  Az ő dolga fogadni a bejárati csarnokban, és elkísérni a rellon hálókörleteihez. Elvileg a fontosabb információkat a fiú már megkapta levélben, így teljes körű eligazítást a szabályokról és egyebekről nem kell tartania. Ez.. mindössze egy megelőzés, hogy az első ittléte alkalmával ne azzal kezdje a dolgot, hogy eltéved a tagadhatatlanul grandiózus beltérben.
Mint általában, most is ápolt és jól rendezett az öltözéke, de nem annyira hivatalos, hogy az ebben az iskolai környezetben oda nem illőnek hasson. A lábán feszülő farmernadrág egyszerre divatos és praktikus viselet, a fekete, lezserül nyitva hagyott zakó alatt precízen vasalt inget visel. Az alagsorból felvezető lépcsőkön sétál felfelé, aztán végiglépdel a folyosón. Csak egy nevet kapott: Aimé Flamme-Lenoir. Hát, érdekes név, de nem csodálkozik, hogy őt választották pont a fogadás végett, elvégre francia a fiú – emlékszik is a nevére a Beauxbatons-ból. Meg a testvérére is, (sőt, inkább a testvér végett tudja felidézni Aimét is) de Xaviér sokkal több problémát okozott neki akkor, mint a csendes, kevésbé feltűnő és gyakran félrevonuló idősebb. Volt jó pár olyan, a Diák Bizottság által szervezett esemény, amelyet az a kölyök tett tönkre. Az iskolavezetéstől persze csak annyit tudott meg, amennyit meg kellett, hogy a büntetéseket mérsékelhessék, vagy legalábbis figyelembe vehessék a szankciók meghozásánál a körülményeket. Nade a másik fiú. Aimé. Hiába ismeri a nevet, arcot ilyen távlatból, annyira kevés interakcióval, mint ami köztük volt (semmi), nehéz felidéznie.
Könnyedén kiszúrja az új diákot, aki a gondolataiba merülve bámészkodik. Kizárt, hogy észrevegye, mi? Elgondolkodva dörzsöli meg az állát, míg néhány méterről figyeli a másikat és végigméri. Ám nem húzza sokáig az időt ő sem, közelebb lép Aimé-hez, ezzel a látóterébe tolakodva.
- Üdv, Ethan Saint-Venant, te pedig Aimé vagy, ha nem tévedek. Én foglak lekísérni a rellon körletébe.
S ha már bemutatkozás, akkor kezet is nyújt a fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem önteltségből, de arra számít, hogy a fiú majd csak megismeri. Eddig minden nagyjából vele egykorú, az iskolájából átjött diák megismerte, ki épp csak egy-két látásból, ki pedig már akkor is beszélő viszonyban volt vele. Mégis, ilyen nyilvánvaló és egyértelmű tudatlansággal még senki sem fordult hozzá a Beauxbatons-nal a háta mögött. Ez egyrészt meglepi, másrészt viszont tagadhatatlan, hogy a lelkének önérzetes részét talán még félig-meddig sérti is a dolog. Ám ezt nem hagyja kiülni sem az arcára, sem a tekintetébe, de még csak a testtartásába sem. Most nem számít. Már nem Franciaországban vannak, hanem Magyarországon – teljesen más viszonyok uralkodnak most, mint korábban. Az elsődleges feladata pedig most nem kérdőre vonni Aimé-t a tájékozatlansága miatt, hanem eligazítani őt az új környezetben.
Így, hogy a fiú szembefordul vele, mérheti csak fel igazán a másikat. Először a festéknyomok szúrnak szemet neki, aztán szép lassan felfedezi mögötte az arc tényleges vonalait. Nem időzik a pillantása a természetesnél tovább rajta, a kezét pedig visszahúzza a kézfogásból. Hogy aztán konstatálja, hogy azt is összefogta a festék. A művészek már csak ilyenek. Mosolyogja meg magában a dolgot, miközben egy nonverbális varázslattal megtisztítja a kezét diszkréten. Leginkább azért, mert nem akarja majd a kilincseket és a berendezési tárgyakat összefogni.
- Igen, ismerem az öcsédet, illetve hallottam már róla. Háztársak lesztek, de ezt már nyilván tudod.
Szeme sarkából ismét végignéz a másikon. Nem is hasonlít a testvérére, illetve nem igazán. Így első látásra, ami a külcsínt illeti.
- Az egyik prefektusod leszek az év következő részében – és tovább is, ha szerencséje lesz és minden úgy alakul, ahogyan ő azt tervezi – .. így ha bármikor kérdésed van az iskola működésével vagy egyebekkel kapcsolatban,  szívesen segítek. Gyere, most lemegyünk.
Meglepő módon Aimé táskája nem hatalmas, bár elképzelhető, hogy tértágított a hátán lifegő táska. Mindenesetre nem ajánlja fel, hogy segít vinni. Egy lánynak megtenné, de a fiúk általában magukra veszik az ilyen ajánlatokat, azt gondolván, hogy a másik nem nézi ki belőlük, hogy akár ezt a kis cipekedést sem bírnák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A fiú láthatóan megnyugszik a tudattól, hogy az öccse itt lesz, rendben lesz, épségben lesz, és egyébként is elérhető. Egyébiránt viszont nem kerüli el a figyelmét az a szakadatlan érdeklődés, amellyel Aimé az arcát fürkészi. Első pillanatban megáll ugyan gondolatban, körbejárja a kérdést, hogy pusztán valami elvarázsolt bambaságról van szó, vagy a fiú komolyabb célzattal mustrálja így. Aztán hamar felhagy ezzel, ezen nem most van itt az ideje töprengeni, ennyiből pedig aligha juthatna egyértelmű válaszra. Akármelyik eshetőség is áll fenn, legfeljebb fél órán belül úgy is kiderül.
Léptei elindulnának a rellonos körletbe vezető folyosórész felé, a lépcsőkhöz, de az érkező kérdésre hátranéz.
- Természetesen van, nem kell aggódnod emiatt, az iskola ilyen szempontból is megfelelően felszerelt. Miután lepakoltunk az ideiglenes szobádban, ha szeretnéd, megmutatom.
Ez végül is nem nagy szívesség, és a prefektusi kötelességeihez is hozzátartozik, hogy eligazítsa a frissen érkező diákokat, akik még nem mozognak otthonosan az új környezetben. Nem mellesleg sosem jön rosszul, ha megismeri a friss háztársakat, nem pedig ismeretlen diákokkal van körbevéve.
- A művészeti órákat is ott tartják, de azon kívül szabadon használhatóak a bent tárolt ecsetek, festékek és vásznak, ha beszélsz az érte felelős oktatóval.
Ebben mondjuk nem teljesen biztos, de számára ez tűnik logikusnak, nagyon nem is tudja elképzelni, hogyan máshogyan működhetne a dolog – értékes felszereléseket nem hagyna nyitott ajtónál azért, de teljesen lezárni sincs értelme a műtermet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem zavarja különösebben a csend sem. Készséggel eltársalog udvariasságból, nem jelent számára gondot üres, de beszélgetésre alkalmas témák feldobása, de ezt jobbára az összejöveteleken szokta használni, nem pedig az iskola falain belül. Főleg a rellonosokkal szemben, akik némelyikéről már megtanulta, hogy igénylik a társas magányt, azaz (ebben az esetben azt) hogy hiába tartózkodnak egy légtérben, ne szóljanak hozzájuk, ne próbálják bevonni őket szükségtelen társas interakciókba. Mellesleg, Ethan maga kifejezetten kedveli a csendet és a nyugalmat.. is.
- A második évet töltöm az itteni mestertanonci képzésen, amúgy pedig hozzád hasonlóan a Beauxbatons-ból.
Az nem lehet meglepő Aimének sem, hogy a férfi tudja, honnan érkezik, egyrészt francia neve árulkodó, másrészt, amikor kimennek egy új diák elé, a legalapvetőbb információkat megkérdezhetik – azokat, amelyek még publikusak. Azt már elkönyvelte magában, hogy a fiúnak halvány segédfogalma sincs a kilétét illetően. Ami őszintén, milyen már? Aranyvérű és hajdanán befolyásos iskolai vezető énjét kissé mégiscsak zavarja ez a tény. Hazudott, amikor azt mondta magának, hogy kicsit. Kifejezetten zavarja. Magához képest is mindent megtesz, hogy ez kívülről ne látszódjon rajta, ez a fajta hiúság már olyan tulajdonság, amit nem különösebben szeret magában. Teljesen céltalan, semmi hasznára sincs. Vannak olyan negatív tulajdonságok és hibák, amelyekből az ember motivációt meríthet, törekedhet a jellemfejlődésre, netán hasznot is húzhat belőlük, főleg hasznot húzhat belőlük, a jellemfejlődés, ha őszinte akar lenni magához, akkor nem igazán izgatja. Viszont kétségtelenül jól csengő frázis, szóval élő szóban inkább ezt hangoztatja előszeretettel. De ez sajnos nem tartozik ezek közé.
- Óvatosan.. – egy mágikusan elmozduló lépcsőfokra készül lelépni éppen Aimé, amikor Ethan még idejében észreveszi az eseményeket, és a derekára fogva visszahúzza. Aztán el is engedi, nem húzva a szükségesnél tovább a mozdulatot, egy pillanattal sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az egyik szemöldöke a homloka közepére ugrik, amikor Aimé oda jut mondandójában, hogy a saját DB elnökét sem ismerné fel. Igen, azt látja. Még szerencse, hogy a fiú most éppen inkább az út irányára (vagy ki tudja mire) figyel, nem pedig az ő arcát fürkészi. Ebből a szögből nehéz is lenne, azért engedi meg magának ezt a gesztust egyáltalán. Tessék, az érzékelhető, hogy mintha egy törtmásodpercre megakasztaná a másikat az információ, mely szerint ugyanoda jártak, de lássuk be, a Beauxbatons diákserege sokkal nagyobb nemhogy a Bagolykőnél, de még a Roxfortnál is, nagyjából annyian járnak oda, mint a Durmstrangba – több nemzet több növendéke. Nem olyan hatalmas csoda, hogy személyesen még nem találkoztak, legalább innen is tudja, hogy Aimé olyan borzalmasan renitens diák nem lehet.
- Nem. Néha előfordul, ez egy régi kastély, átszőve a védelmi varázslatokkal vegyes régi, diákok csínyei nyomán az épület köveibe ivódott mágiával. Ilyen apróságokra számíthatsz később is. Viszont falak az legfeljebb az egyik emeleti labirintusban mozognak, azt a területet nem ajánlom egyelőre, amíg a rendes szinteken sem igazodsz el. Ethan.
A mondandója végére végtelenül türelmesen és rezignáltan teszi hozzá az apró korrekciót a nevét illetően, mintha igazán nem is vett volna róla tudomást, csak automatikusan mondaná a helyes változatot.
- Itt a Beauxbatons-tól eltérően, és a Roxforthoz hasonlóan jellemek alapján osztják be az embereket, ettől függetlenül viszont meglehetősen színes közösség a relloné. Nagyon átfogó, általános képet nem is igen tudnék adni, sajnálom.
Közben leérnek a lépcsősor aljára, aztán elindulnak a bár alagsori, de jól kivilágított folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ismét megfordul, sőt, kissé be is farol elé, így Ethan is kénytelen megáll menet közben, némileg értetlen pillantással meredve az előtte állóra. Annyival, de annyival gyakorlatiasabb lélek ő, mint a művészek, hogy azzal köteteket lehetne megtölteni. Aimé egyetlen szerencséje, hogy Ethan hőn szeretett és imádott kisöccse is hozzá hasonlóan a fantáziavilágában gyakran elmerülő művész. Ez nem jelenti mondjuk azt, hogy nem szeretne végigmenni probléma nélkül egy folyosón.
És akkor ne értse félre, amikor ilyen szégyentelen közvetlenséggel bámulják.
- Hogy mi? – kérdez vissza reflexből az elhangzó „kékre”, annyira váratlanul éri, és aztán akármennyire is igyekszik kontextusba illeszteni, és megérteni, hogy Aimé miért mondja ezt, kísérlete teljes sikertelenségbe fullad. Kérdésével visszazökkentheti a fiút, mert az megrázza magát, s hosszú pislogással igyekszik visszatérni a valódi világba. Vagy legalábbis abba, amelyben Ethan is van. Szerencsére nem is hagyja magyarázat nélkül a fiút, és bár a mestertanonc még életében nem hallott erről a betegségről, biccentve tudomásul veszi azt. Érdekes.
Egyébiránt pedig nem tudja nem bóknak venni azt az enyhén lenyűgözött tónust a másik hangjában, amellyel közölte, hogy .. mit is? Hogy az ő „kékje” a legelképesztőbb. Nos, legyen akármilyen furcsa is ez a szinesztézia dolog, de olyan rossz nem lehet, ha az elképesztő jelzőt köszönheti neki. A hiúsága koponyájának hátsó részében elégedetten dorombol, csak úgy, mint a bőrén mászkáló állat tudna, ha lenne hangja. Attól még furcsa, ez tény, eléggé elvont, neki pedig nem igazán asztala az elvont dolgok, csak Réminek hála nem kezeli ezt teljesen idegen jelenségként.
- Sokat jelent, hogy nem olyan népes iskola. Jobban kordában tartható minden. Ettől függetlenül, ha segítségre vagy útmutatásra van szükséged a kezdeti időszakban, nyugodtan keress meg, azért vagyok, hogy segítsek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egyelőre nem igazán tudja, hogy mit gondoljon a fiúról – elég keveset látott belőle, így szilárd véleménye aligha alakulhatott ki róla ennyi idő alatt, legfeljebb egyfajta benyomás. De még az is ingadozik inkább, hol arrafelé, hogy ez a srác túl szétszórt az ízlésének, hol arrafelé, hogy végső soron ez egész érdekessé teszi. A mosolyt mosollyal viszonozza, hogyan is lehetne ez másképpen? Ezért az egyik legjobb eszköze az emberi mimikának a mosoly, ha ügyesen használják. Igaz, valahol talán az sem egészséges, ha ő így gondol egy egyszerű mozdulatra és érzelemkifejezésre, ilyen.. funkcionálisan.
- Így már értem. Ne aggódj, az öcsém szintén művész, sokszor ő is hasonlóan viselkedik, szóval nem új. Csak nézd el, ha nem értek mindent.
Őszinte, legalább ebben. Réminek sokszor vannak hasonlóan, külső szemlélődő számára teljesen összefüggéstelen és inkoherens megnyilvánulásai, amikkel kapcsolatban, még ha nem is érti mindig, de nincsenek ellenérzései egyáltalán. Így valamivel könnyebb idomulni Aimé elkalandozó közbeszúrásaihoz is.
- Itt nem olyan régóta, de van benne gyakorlatom a Beauxbatons-ból. Viszont figyelni másokra ideális esetben amúgy sem hatalmas kihívás.
És az ember most még el is hiszi neki, hogy valóban így gondolja, nem pedig csak kötelességtudatból ilyen udvarias és gáláns. Holott egyelőre nincs más oka ilyennek lenni, mint a tény, hogy prefektus. Hiába a rellonról elhíresült dolgok, hogy ilyen mogorvák és ellenségesek, meg olyan veszélyesek, Ethan jobb szereti a kulturált viselkedést közvetíteni a külvilág számára. A hetvenkedés és agresszió még senkinek sem állt jól, véleménye szerint.
- De örülök, hogy ezt mondod. Remélem, így bizalommal fordulsz majd hozzám a problémás ügyekkel.
A klubhelyiség bejáratánál bemondja a jelszót, előtte figyelmeztetve Aimét, hogy jegyezze meg, mert egy ideig ezzel fog majd tudni bejutni a rellon területeire.
- Csak utánad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azért jött, hogy felvegye Iant, és elvigye magával a ma megrendezésre kerülő varázsló összejövetelre, amelyre a tehetős varázslócsaládok hivatalosak, amely nem csak a francia nemzetiségű famíliákra vonatkozik. Köszönhető ez annak, hogy anyja társasági hölgy lévén sok ismeretséget tudhat magának, édesapja nemkevésbé, munkájából adódóan. Nem ritka, hogy a párizsi otthonukban nagyszabású estélyt szerveznek, ám édesanyja most valamiért különösen nagy hévvel és lelkesedéssel szervezkedett. Néha csak úgy belelovalja magát ezekbe, olyankor pedig se eleje se vége a költekezésnek, a meghívottak számának, egyebeknek.
Ő már elkészült, természetesen. Ethan mindig olyan, még hétköznapi viseletben is, mint aki készen áll betoppanni egy nagy lélekszámú rendezvényre. Köszönhető ez a precizitásra való törekvésének úgy, ahogy már-már zavarba ejtően piperkőc tud lenni, szerencsére annak mindenféle hangos, harsány és feltűnő jellemzője nélkül. Értsd.: nem ő lesz az a meleg srác, aki a térdig érő sárban kínlódva panaszkodni kezd, hogy a márkás cipője. Habár tényleg márkás a cipője. És tényleg végtelenül zavarná, hogy tönkremegy. Viszont van benne annyi tartás, annyi önuralom, hogy ezt jobbára lenyelje, legfeljebb magában bosszankodjon.

Mielőtt az estély elkezdődne, neki még feladata van. Az édesanyja is említette, hogy olyan rég látta Iant, nem létezik tehát, hogy Ian ne legyen ott. Ám a fiú állapotának és utóbbi időben tanúsított viselkedésének ismeretében úgy gondolta, nem árt előzetesen összekaparni és hogy is mondja tapintatosan: szalonképes állapotba hozni. A bejáratnál a Lloyd család egyik régi szolgálója nyit neki ajtót, a negyvenes éveiben járó hölgy ragyogó mosollyal fogadja.
- Saint-Venant úrfi, milyen rég láttam, kerüljön beljebb! Szabad a zakóját?
- Én is nagyon örülök, Anna.
Miközben belép az előszobába, már elkezd megválni a zakótól, amit Anna készségesen a fogadra akaszt. Egy rövid párbeszéd még lezajlik, melynek lényege, hogy Ian otthon van-e egyáltalán (a biztonság kedvéért), amire válaszként eligazították, hogy a szobájában megtalálja. Ethan feltrappol az ismerős lépcsősoron, céltudatosan halad végig a ház folyosóin, nem mintha nem találna el csukott szemmel is a keresett helyiséghez. Két mindössze formálisnak szánt kopogás után benyit Ian szobájába.
- Megjöttem... - kis szünet, felméri a területet, és aztán felméri magát Iant is, aki kissé lerobbantnak tűnik most, de legalábbis minimum nem vállalhatónak egy olyan összejövetelen, amire készülnek. Leszórt zakó, gyűrött ing, se elegáns mandzsettagomb, se nyakkendő, semmi. - ... így biztosan nem jössz.
Otthonosan beljebb invitálja magát.
- Rendbe szedünk, mielőtt anyám szeme elé engedlek, az ő fejében egy összeszedett, úriember Ian Lloyd képe él, nem egy vizsgaidőszak közepén járó mugli egyetemistáé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mint egy duzzogó kamasz, úgy viselkedik a másik, annak is a súlyosabb verziója áll fenn. Amikor már tényleg alig lehet mit kezdeni vele. Ehj, ezek a nehéz évek. Viszont Ian elfelejti, hogy Ethan éppenséggel egy sokkal nehezebben kezelhető Rémi mellett nőtt fel, az ilyen apró húzódzkodások, mint amit ő tanúsít mostanság mindenki irányában, az idősebbet nem fogja csak úgy eltántorítani. Felsóhajt.
- Nem, tényleg nem muszáj eljönnöd. - Nem suttog, de lejjebb veszi a hangerőt és intenzitást, ezzel némileg beletörődő színezetet adva a szavainak. Azzal nem jut előrébb, ha erőszakkal próbálja Iant rávenni arra, hogy szedje össze magát, más utat kell majd választania, már most érzi. Amikor makacsságról van szó, akkor kár is lenne szembeszállnia a másikkal, kettejük közül ő a keményfejűbb. Felvonja a szemöldökét, aztán inkább a másik fiú szekrénye felé veszi az útját.
- Dehogyis akarlak kényszeríteni bármire, mindössze úgy gondolom, hogy nem ártana, ha kicsit kidugnád az orrod a szobádból. Nem áll valami jól neked ez a fortyogás.
Az anyja vendégkörére tett utalást úgy ítéli, hogy jobb, ha meg sem hallja. Na tessék, mondja rá bárki, hogy nem végtelenül türelmes. Miközben Ian zakói és nyakkendői között keresgéli a megfelelő darabokat, a kérdésre egy pillanatra oldalranéz, megszemlélve az említett lábbelit.
- Egyik sem, egy ezüst-fekete kidolgozás viszont megfelelne, ha jól emlékszem, mintha valamikor kaptál is volna tőlem egy ilyet.
Úgy veszi, hogy nem költői volt a kérdés, igen. Tologatja tovább a vállfákat keresgélve, és csak mellékesen jegyzi meg a továbbiakat, mintha nem is lenne semmi jelentősége.
- Igaz, Anna süteményei nagyon jók. Kár, hogy itt nem lehet szövetségi kviddicskapitányokkal cseverészni az elfogyasztásuk közben. - Szomorú sóhaj, fel sem néz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Kevés dolog van, amit jobban gyűlöl Ethan annál, ha kérdés nélkül, tolakodóan próbálják megsérteni gondolatainak és szándékának a határvonalát, nem csoda, hogy amit meg lehetett tenni a befolyásolómágiák ellen, azt ő megtette iskolás évei alatt - az egyik legszorgalmassabb okklumentor diák volt. A legilienciára mindig úgy vélte, hogy nincs szüksége, az esetek többségében nem kíváncsi arra, hogy valójában mit gondolnak mások, csak megzavarná ez a tudás. Amikor pedig mégis elengedhetetlen ez az információ, akkor azokhoz a módszerekhez folyamodik, amikhez minden földi halandó és átlagos varázsló, aki nem tanul legilimenciát. Figyeli a jeleket, a mozdulatokat, a mimikát, a kitáguló vagy épp összeszűkülő pupillát. Tudhat is magának valamiféle természetes empátiát, hogy ráérezzen dolgokra, de ez közelében sincs a természetfelettinek vagy az átlagosnál erősebb érzékelésnek, ugyanabból az egyszerű üstből főz, mint a legtöbb ember, csak helyenként tudatosabban használja a komponenseket.
- Nem képezni kell engem, csak egy kis ízelítőt adni. Tudod, mint egy expón az érdeklődőknek. Én pedig egy érdeklődő vagyok, ahogy mondod. - Enyhén széttárja a kezeit, mint aki azt mondja, hogy "tessék, itt vagyok én, ennél műsorra vágyóbb közönség nem is lehetnék".
A felhangzó dorombolásra először ösztönösen, akaratlanul is körbenéz a szobában, honnan jöhet. Valljuk be, nem teljesen logikátlan a gondolat, minek után már több állatot is látott idebenn. A kecskét is behozták annak idején, most meg madarak is csücsültek a szekrény tetején. Végül ahogy a mágia enyhe kaparászását érzi a saját mágikus védelmén (nem az okklumencián, hanem azon, amely mindenki számára alapvetően adott, és önmagában semmit sem érne), súlypontját visszahelyezi az addigi pontra, visszanéz Radúzra. Kinyújtóztatja a nyakát egy lassú fél-fejkörzéssel, a vállai követik a mozdulatot, épp csak megmozdulva. Valóban megrezzen a keze egy pillanatra, de még annyira nem engedte el magát, van benne némi ösztönös ellenállás, ami miatt lehet, hogy kevésbé gyorsan szokja meg ezeket, mint más tenné. Nem reménytelen feloldani, de ez már csak így néz ki egy olyan embernél, mint amilyen ő - akinek vannak rejtegetnivalói. Habár ez lehet alkati kérdés is, az ilyesfajta reakció nem implikálja rögtön azt, hogy simlis alakkal van dolga Radúznak, legfeljebb annyit, hogy nehezebben engedi le a védelmét, az pedig eredhet egyszerű görcsösségből is.
- Érdekes élmény, még sosem tapasztaltam, teljesen különbözik a legilimenciától. - Lenéz arra a kezére, amivel már majdnem Radúz felé nyúlt, mielőtt észrevette volna magát. Megmozgatja az ujjait, de azok természetesen tökéletes módon engedelmeskednek az agy parancsainak. Megnyúlik az arca a számára teljesen értelmezhetetlen szavakat hallva, ezek a szörnyű mássalhangzótorlódások. Felnevetve legyint.
- Lehet, hogy inkább mégis passzolnám a lehetőséget. Viszont, ha gondolod, most mutathatok én valamit. Bár csak egyszerű bűbáj, de mindig is szerettem ebben a műfajban, hogy nagyon kötetlen, és rendkívül találó trükköket lehet velük alkotni. Hm. - Hümmentve méri fel a terepet, aztán ha valóban engedélyt kap Radúztól (csak akkor) előveszi a zsebéből az ébenfa pálcáját, majd egy nonverbális (az ő korában az egyszerűbb varázslatok elvégzése csupán mozdulattal nem nagy szó) varázslattal csinál, hát, valamit. Egyszerre sejtelmesen és bocsánatkérően pillant a másikra, hogy nem mondja el neki, de...
- Azt hiszem, úgy a leghatásosabb, ha meglepetés lesz. - Radúz egyébiránt sok változást sem magán, sem a környezeten nem tapasztal, minden pont ugyanolyan, mint az volt néhány másodperccel ezelőtt, Ethan szintúgy, sőt, nem is viselkedik másképp, mint eddig. Akkurátusan teszi vissza a varázspálcát a helyére, majd ismét a poharáért nyúl, ujjait a hűvös üveg köré fonva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A társalgó kanapéján ücsörög, kivételesen bármilyen társaságot mellőzve, egyedül, maga előtt egy mágikus sakktáblával. A tábla mesterségesen mágikus intelligenciája ellen folyik a játék éppen, egyelőre fej-fej mellett. Közel annyi báb pihen az oldalsó "temetőben", a játékpályán kívül mindkét térfélen, és egyelőre stratégiailag fontos szereplőket sem sikerült leütni. Előre hajolva, egyik lábfejét a másik lábának térdén megtámasztva gondolkodik. Az a jó a játék ezen formájában, hogy senki sem sürgeti, annyi ideje van megfontolni a következő lépést, amennyit nem szégyell. Valljuk be, ez a rendes élethelyzetekre és szituációkra nem érvényes. Üdítő hát az ilyesfajta magányos időtöltés számára is. Közösségi ember ide vagy oda, pont azért van szüksége néha egy csendes pihenőre, hogy feltöltekezzen és később újult erővel vesse bele magát a társasági életbe. A délelőttöt így töltötte, lassan már mehetne vissza a rellonos körlet felé, de nehéz elszakadni ettől a nyugalomtól most, így míg "rá nem kényszerítik", addig megengedi magának azt a luxust, hogy elvonultan maradjon. Már amennyire el lehet vonulni egy olyan népszerű közösségi helyiségbe, mint a társalgó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nyílik az ajtó, és beszűrődnek a kinti beszélgetés, kiáltozás zajai. Semmi különleges vagy természetellenes. Ha ennyi diák van összecsődítve egy helyre, nehéz lenne könyvtári körülményeket fenntartani, főleg a közös tereken. Már ezzel a csendes társalgóval is felettébb nagy szerencséje volt. A hangok után aztán egy közelebbi is felhangzik, megáll az ajtóban, még visszanéz és visszaszól.
Aztán befordul ide, Ethan pedig felfedezni véli benne azt az új diákot, akit nem olyan régen kísért le a rellon klubhelyiségbe, eligazítva jó előre a főbb helyekkel és tudnivalókkal kapcsolatban. Igenigen, meg is van, a művészpalánta. Nem meglepő módon jobb memóriával rendelkezik az embereket illetően, főleg, ha az a valaki ráadásul az egykori iskolájából érkezett. Mivel társasága akadt, megváltoztatja a testtartását, jobban érződik a kiegyenesedett hátból, hogy tudatában van az ittlévőnek, és megadja neki azt az udvarias figyelmet, amit illik másnak megadni ilyenkor. Ezt a hivatalosságot az tompítja le és teszi egyszerű barátságos gesztussá, hogy azért közben nem felejt el lépni a sakktáblán.
- Nem, cseppet sem zavarsz. És ez a hely mindenkié. - Kis szünetet hagy a legutolsó mondata után, végül mégiscsak hozzáteszi hangosan is az imént észrevételezett megállapítását.
- Hallom, kisebb szóváltásba keveredtél odakinn .. ?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Eleinte nem is nagyon hívja fel a figyelmét az a tény, hogy összezördülések adódnak a csapat tagjai között. Ilyenek vannak, főleg a rellonban, ahol sok karakán személyiség igyekszik megférni egymás mellett. Önmagában ez nem a világvége és nem is katasztrófa.
- Hogyhogy zaklatnak? Avatják az új fiút vagy zavarja valami őket?
Közben figyeli, hogy a játék mágikus intelligenciája milyen újabb lépéssel örvendezteti meg. Aztán azt is elfelejti figyelni, mikor a "Mihael" név mellé csatlakozik a pontosítás, mely szerint terelő. Összeráncolja a homlokát, úgy dől hátra ültében, elhatárolódva a játéktól, és inkább Aimére figyeljen. Azt elhagyja egyelőre, hogy sikerült tökéletesen rossz vezetéknevet megjegyeznie a másiknak. A lényeg így is érthető.
- Sajnos ismerem, az unokatestvérem. És nem Savaire, hanem Saint-Venant. Csinált is valamit, vagy csak szóban inzultál?
Ismeri Mihael heves természetét (és ezzel milyen szépen írta körbe), így el tudja képzelni, hogy milyen gátlástalanul rosszindulatú megjegyzéseket kell elviselnie a másiknak, ha a rokona kipécézte magának valami miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Annyira jó, hogy Aimé nem mondja ki hangosan ezeket a lehetetlen neveket, amikkel gondolatban hívja őt. Nem tenne éppen jót az egojának, az biztos. Sőt, a jelenleg a fiú felé tanúsított viszonylagos együttérzésének sem. Senki sem mondta soha, hogy Ethan olyan áldott jó lélek, és feddhetetlen jellem lenne, hogy még az önérzetét sértő dolgokat félretolva is hajlandó lenne a jóindulatra. Így azonban egyre növekvő megértéssel, és ebbe keveredő irritáltsággal hallgatja a másikat. Na persze ez nem Aimének szól, sokkal inkább a kuzinjának.
- Néha jó lenne, ha csak csomót kötne tudni a nyelvére. - Mormogja az orra alatt kelletlenül, miközben az állán lévő borostán simít végig a kezével eltöprengve.
- Ne aggódj emiatt, nem normális sem Magyarországon, sem otthon Franciaországban az ilyesmi. Ez nem földrajzi jellegzetesség, mindössze a kuzinom egy faragatlan alak. Konkrétan fenyegetett meg? Netán történt már valami komolyabb is?
Annyival csak nem mehet oda beszélni Míneával, hogy ejnye bejnye az egyik csapattagod kellemetlen megjegyzéseket tett a másik csapattagodra. Ez nemhogy a rellonban nem állná meg a helyét, mint tényleges jog a panaszra, de sehol sem, ahol 13 évesnél idősebb emberek vannak napi kapcsolatban egymással.
- Nos, az, hogy a rokonom, egy meglehetősen kellemetlen tény a számomra. Ne vonj semmiféle relációt le ebből közte és köztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Hogy megütött volna másokat? Ez már komolyabb dolog. Beszélni fogok erről Míneával, hogy tartsa jobban a szemét majd rajta, nem csak mint csapatvezető, hanem mint prefektus is. Mihael inkább az ő.. hatásköre.
Van valami egészen egzotikus abban, amit Aimé csinál. Valószínűleg egyáltalán nem hiába került a rellonba. Nagyon természetesnek hatnak a gesztusai, ahogy leszegezi a szemét a földre, de még ezekkel együtt is, a jó megfigyelőnek viszonylag egyértelmű, hogy mit csinál. Rosszindulatú pletykákról beszél elítélően, de valójában ennek ellenére mégiscsak továbbadja ezt egy prefektusnak. Nehéz eldönteni, hogy szándékosan vagy csak ösztönösen ilyen körmönfont a másik, de őszintén szólva Ethant ez nem is érdekli különösebben. Még csak nem is zavarja, talán inkább ponthogy megmosolyogtatja. Az biztos, hogy elérni elérte, amit szeretett volna, már elhatározta magában, hogy utána fog menni ennek a dolognak. Azért is, mert nem szereti, mikor Mihael így viselkedik, és azért is, mert irritálja, ha egy ilyen kölyköt inzultálnak, jobbára ok nélkül.
- Helyes, örülök, hogy ezt hallom. -  Biccent egyet elégedetten, mert mindig jó hallani, hogy ő és ez az erőszakos alak nem hagynak hasonló benyomást egy emberben. A maga módján amúgy nem utálja Mihaelt, meglepő módon még a viszálykodásaik ellenére is családtagként tekint rá. Ugyanakkor tény, hogy nem könnyű a kuzinjával bánni.
Ha Aimé aztán távozóra fogja, ő is visszatér a saját sakkmeccséhez, amiben némi szünet állt be a beszélgetésük miatt, de az ellenfél szerencsére türelmesen kivárta. Nem mintha más lehetősége lett volna.
- Valószínűleg. - Legalábbis éppen nyerésre áll, valamit nagyon el kell rontania ahhoz, hogy innen megforduljon a mérkőzés állása. Az elmenőben lévő fiútól még elköszön, aztán ténylegesen visszatér addigi elfoglaltságához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tulajdonképpen nincs konkrét célja. Illetve konkrétnak konkrét, csak éppenséggel nem olyan sürgős. Ráérne akármikor, ahogyan eddig is ráért, hónapok óta nem kérdezett rá a fiúnál konkrétan. Pedig találkoztak, már csak abból kifolyólag is, hogy háztársak. Volt, hogy a könyvtárban, volt, hogy a folyosón vagy a rellonos klubhelyiségben.
Egészen szórakoztató a kölyök. Valamiért meg van győződve arról, talán még a kezdeti hetekben történt Mihaellel és a zaklatásaival kapcsolatos beszélgetés miatt, hogy Ethan egyáltalán nem érintett az irányultságát érintő gonosz megjegyzésekben, nem reagált rá szélsőségesen. Ahogy egyre komfortosabban érezte magát a közelében, úgy bátorodott fel. Ugyan, azt Ethan sem tudja megállapítani, hogy teljesen ösztönös, véletlen vagy szándékos a tény, mely szerint Aimé minden adandó alkalommal a személyes terébe mászik. Bizalmas közelségből tesz megjegyzéseket, amelyek nem ritkán félreérthetőek is.
Először meglepődött, az a reakciója valóban őszinte volt - azt hitte, a kölyök valamilyen úton-módon átlátott a szitán, és titkának teljes tudatában közeledik. Aztán rá kellett jönnie, hogy ilyesmiről szó sincs, egyszerűen ilyen. Ebből a meglepettségből aztán Aimé leszűrhetett valamit, elkönyvelhette zavartságnak és.. gonoszkás játékba kezdett. Illetve az lett volna, ha valóban egy teljesen egyenes fiú idegein táncolt volna az elejtett félmondatokkal, váratlan helyzetekben vállra pakolt kezeivel, közeli és hosszú szemkontaktusaival.
Ethan világ életében nem volt semmi jónak az elrontója, belement a játékba és minden alkalommal "zavarba jött" egy kicsit, amikor úgy érezte, hogy Aimének pozitív visszajelzésre van szüksége. Láthatóan a fiú jól is érezte magát. Hát még ő. Régen szórakoztatta valami ennyire, mint ez, és mély elégedettséggel töltötte el az a tény is, hogy végtére végig kézben tarthatta az egész szituációt. Már amennyire. Amikor ennyire tisztán ott van az ember előtt a kísértés, akkor nehéz gúzsba kötni a kezeit: de nyert a kíváncsiság, mivel rukkol elő vajon Aimé legközelebb? Addig is pedig a trükkös közeledésre minden alkalommal visszafogottan, de nem udvariatlanul elutasítóan viselkedett, pont úgy, mint akinek fogalma sincs, mit kezdjen a helyzettel - arra viszont figyelt, hogy szóban soha egyetlen alkalommal se állítson valótlanságot, vagy ejtsen ki hazugságot a száján.
Nem nehéz kitalálni, hova megy először, ha a szobájában nem találja a fiút. Ahol festeni tud. Ez lehet a művészeti terem és a kívánságok terme is, de az előbbit sokkal valószínűbbnek gondolta, így kötött hát ki itt, az ajtóban. Egy pillanatra ugyan megtorpan, mikor megpillantja a gondolataiban és munkájában teljesen elmélyült Aimét. Ám ez mindössze egy-két másodperc, aztán már valamivel határozottabban köszörüli meg a torkát, és a nyitott ajtólapon jelzésértékűen kopog kettőt.
- Helló, remélem nem zavarlak. - A mosolya már-már bocsánatkérő, de azért máris beljebb engedi magát. Nem örülne, ha feleslegesen tette volna meg az utat idáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ez egy jó reakció volt. Legalább jobb ahhoz képest, mint amilyen lehetett volna - a művészek meglehetősen háklisak tudnak lenni arra, ha az alkotói folyamat közben zargatják őket. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy épp valami ilyesminek a közepébe csöppent bele. A termet belengi az átható festékszag, ami ugyan kaparja a torkát valamicskét, de még épp nem irritálja annyira, hogy köhöghetnékje támadjon tőle. Aimé valószínűleg annyira hozzászokott már, hogy fel sem tűnik neki.
Azt meg végképp elégedetten konstatálja, hogy a fiú végre már rendszeresen a valódi, rendes nevét használja, és azon hívja őt. Akkorra sikerült végre megjegyeznie, amikorra Ethannek már lassacskán kezdett el-elfogyni a türelme; meg is jegyezte egyszer, hogy Aimé nem valami jó a nevekkel. És ez még egy enyhe észrevétel volt. A sokadik Errol-Edgar-Everett-AkármilyenEbetűsnév elejtésénél már azon volt, hogy kedvesen megfogja a gallérjánál a másikat, és jól megrázza. Erre végül, szerencsére, nem került sor.
- Igen, ami azt illeti beszélni szerettem volna veled arról, hogyan alakul a helyzet a csapatban? Történt valami változás, vagy továbbra sem tudnak viselkedni?
Beszélt ugyan Míneával, de vannak kétségei az ügyben. El nem vitatná a lánytól a tehetségét a kviddicsben, és abban, ahogyan a csapatot koordinálja a meccsek alatt és között, az viszont már kérdéses számára, tud-e vagy egyáltalán akar-e valamit kezdeni az ilyen típusú helyzetekkel. Terelgetni a kuzinja agresszivitását, és irányokat mutatni, hogyan vezesse le azt a játékban, illetve pályán kívül gátat szabni neki, két egészen más dolog. Nem is érzi a prefektustársában ezt a fajta karizmatikus erőt vagy határozottságot, ami az utóbbihoz kéne. Holott cseppet sem becsüli alá Mínea képességeit - inkább Mihael kezelhetetlenségét emeli fölé.
Azért.. mivel a fiú azóta sem kereste meg ezzel külön, van némi bizodalma abban, hogy megoldotta valahogy a problémát. Elvégre mégiscsak rellonos, ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Csakugyan? - Még beljebb lépdel a helyiségben, ha elfelejtette volna bezárni maga után az ajtót, most már azt is megteszi, miközben érdeklődve visszakérdez. Nem mintha arról lenne szó, hogy lebecsülné Aimé képességeit azügyben, hogy ki tud-e állni magáért..
.. nos, igen, jó. Egy kicsit tényleg talán lebecsülte eleinte, de mióta rákapott a fiú a szemtelenkedésre, és arra, hogy a személyes auráját megbolygatva incselkedjen, egyre inkább sejti, hogy kevésbé annyira sebezhető művészlélek, mint azt elsőre gondolta róla. Ettől függetlenül nehezen képzeli el, hogy Mihael agresszív magatartásával tudott volna kezdeni bármit ez a fiú.
- Ezt örömmel hallom. Remélem, nem hat tolakodónak, ha megkérdezem, hogyan oldottad meg? - Néha még felveszi ezt a hivatalos, udvarias hangnemet, puszta megszokásból, mert a legtöbb emberrel így beszél - nem nagyon hallani, látni őt kibillenni a formális keretek közül. Annyira skatulyából kihúzott, hogy az már majdhogynem magától értetődőnek tűnik, mintsem természetellenesnek.
Nem is baj, ha egy ilyen kép él az emberekben róla, ezzel a képpel ő is elégedett. Másrészt Aimé érdekesen reagál rá. Semmi feltűnő nincs benne, csak mintha egy kicsit mindig felkeltené benne az ingert, hogy ezt az udvariasságot megtörje, ha csak egy kicsit is.
- Valóban kellemetlen lenne, ha a vérségi kapcsolat végett hasonlóan vállalhatatlanul viselkednék, mint a kuzinom.. a nap mind a huszonnégy órájában. - Még alvás közben is biztosan; egy kis költői túlzás belefér még. Összeakad a pillantásuk, illetve inkább ezúttal Aimé-é kapja el az övét előbb. Néhány rövid másodpercig némán állja a művészkölyök tekintetét, ám aztán mégis megtöri a csendet.
- Amikor így nézel, tudod, van egy olyan érzésem, hogy készülsz valamire.
Egy naiv, már-már kissé gyanakvó, rosszat sejtően óvatos visszakérdezés, egy ártatlan, nem túl magas, pont kényelmesen és sokféleképpen lecsapható labda a másiknak. Annyira nem bátortalan, hogy az ne legyen hiteles, de benne van az egész más pályán mozgó játékos értetlensége. Kíváncsi, fog-e élni vele, és ha igen, akkor hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ha van hely, ahol nem nagyon szeret áthaladni, akkor az a fecsegő dámák folyosója.. és ez. Valahogy mindig van itt valami számára kellemetlen vagy legalábbis nem betervezett meglepetés, ami teljesen felborítja az időbeosztását. Most is csak az a szerencséje, hogy nem siet sehová, nem szorítja épp az idő, Leventével is beszélt már a mágusjogi tananyaggal kapcsolatban. Jószerével már tényleg csak az van, hogy épségben visszatérjen a rellon klubhelyiségébe, majd onnan a szobájába.
Természetesen túl egyszerű lenne.
Feltűnik ugyan neki a hirtelen felfordulás, a szanaszét szóródó papírok, pergamenek, a gravitációnak szeszélyesen engedelmeskedő jegyzetek, amik közül néhány még jóval arrébb is landol a folyosó trükkös levegőjárásának hála. Feltűnik, de ha már a mozdulatot (avagy azt, hogy előrelépjen) elkezdte, szándékában állt volna befejezni. Amennyiben nem szakították volna meg még ebben is, merthogy legnagyobb meglepetésére az egyszerű, de márkás cipőn egy lánykéz landol, megállítva ezzel.
- Ó. Elnézést. - Vissza is húzza a lábát, észre sem vette, hogy az egyik jegyzetre érkezett volna pont, aztán ahogy Severin végez a "mentőakciójával" , felé nyújtja a kezét, hogy felsegítse.
- Semmi baj, látom, hogy kibabrált veled a folyosó. Segítsek? - Ahogy elnézi, jócskán szétszóródott a papírköteg, és négy kéz mégiscsak gyorsabb, mint kettő. Először különösebb mellékes indok nélkül pillant le az eridonosra, aztán valami csak szöget üt a fejében, mert vissza-visszatéved az arcára diszkréten. Ismerős neki, de így évek távlatából meg nem mondaná, hogy honnan.
- Egyébként a nevem Ethan Saint-Venant, örvendek. - Hátha a visszaérkező válaszból/névből többet tud kiszűrni, mint egy halvány sejtésből.