Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megereszt az auror felé egy mostviccel?-arckifejezést, pedig tudja, hogy igaza van. Mármint azzal együtt, amit nem csak mond, hanem gondol. Igen, nem fogja kedvelni, amit csinál. Nem fogják idős korában vállveregetve nyugdíjba küldeni. Nem fog odáig eljutni. Különösebben nincsenek is ilyen tervei. Vannak fontosabb dolgok is annál, mint a boldog, nyugodt létezés. Az a híres fehér kerítéses álomélet nem olyanoknak van kitalálva, mint Tobias. De nem is olyanoknak, mint Rothman. Folyton a szomszédok kerítésével lenne elfoglalva, a hátsó kertjükben sompolyogna, azzal se törődve, ha közben a saját kócerája leég. Nem téveszti meg Tobiast ez az infantilis vigyorgás.
A kérdésre eltekint a tömeg feje fölött. Lassan legurítja a vajsöre maradékát, elmélázva a szájánál tartva az üres korsót. Lenne ára a segítségének. Minek nincs? Az arányok számítanak csak. Hogy megéri-e.
- Lesznek ellenzői - egyelőre kitér a válasz elől, hisz ő maga sincs tisztában a hogyannal. Szíve szerint a hosszú, rögös utat választaná. De itt van egy lehetőség a rövidítésre. Az anyja egy másik lehetőség. Egy megoldhatatlannak hitt ügy bravúros megoldásával mindenkit levehetne a lábáról. Könnyen elérhetné, hogy senki ne lapozzon bele az aktájába, csak tárt karokkal és kegyes ignoranciával felvegyék soraikba. Vagy kijárja a mesterképzést, jelentkezik a Szent Györgybe úgy, mint mindenki más, és addig gürizik, amíg nem tudják csak úgy elutasítani a jelentkezését a Parancsnokságra. Látni fogják a potenciált, nem csak a pszichiáteri jelentést. Inkompetens rendvédelemre.
Nem, nem fogja hagyni. Bebizonyítja, hogy tévednek. Komor, elszánt arckifejezéssel a férfi fele fordul, felpillant rá, zöldjeiből a kétely utolsó szikrája is kialszik.
- De maga segít szembeszállni velük - megjegyzése szebb napokon akár kérés, óhaj, könyörgés is lehetett volna. Ma, most és itt, kettejük között, tényként hangzik el. Tisztában van vele a fiú, hogy ezt nem fogja megtenni a férfi csak úgy, szívességből, puszta jelenlétével okozott örömök által kifizetve. Ez egy üzleti megbeszélés. Mindenki kiteszi maga elé az asztalra az ajánlatát, aztán vagy kezet ráznak, vagy elsétálnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A szemrehányásra csak felvonja a szemöldökét, némán kérdezve, hogy ez most kihívás? Ha a férfi sokat akar melózni vele, ő szívesen eleget tesz a kérésnek. Sőt, annyira nem is kell fáradjon vele. Csak hozni fogja a formáját. Nem tűnik Rothman annak a megbánós típusnak, de majd ezután ihletet fog kapni egy rossz életdöntések-lista indításához.
Persze, megtehetné Tobias, hogy nem nehezíti meg a férfi életét és ezzel kettejük munkáját. De túl erős a kísértés. Észrevétlen átvette már azt a piszkálódó stílusát. Ha Merlin kegyes, ennyi elég lesz és nem fogja még a járását is átvenni.
Megadóan vonul utána a csárda bódéja felé, rosszalló pillantások kereszttüzében. Rothman vág utat nekik a tömegben, de mire az emberek észbe kapnak, már csak a fiút látják, amint az embererdőben hasított ösvényen oldalaz, így természetesen ő kapja a szemforgatásokat és a morgó megjegyzéseket. Van egy olyan érzése, hogy ez rendszeresen elő fog fordulni, ha valahol együtt jelennek meg. Jó lesz kéznél tartani a pálcáját.
Míg a söröket csapolják, elmélázva figyeli az auror profilját a szeme sarkából. Elképesztő a különbség közöttük. Mint két távoli Naprendszer. Mégcsak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Míg őt bosszúság és szorongás tölt el, ha emberek közé kerül, a férfi elemében van. Csak úgy kivirágzik, ha valakinek az idegeire mehet. Nyilván nem szadista hajlamból teszi. Szereti felhúzni az embereket, mint játékokat, hogy aztán elengedje és figyelje, mikor esnek le az asztal széléről. Ha nem lenne hatása annak, amit csinál, biztosan abbahagyná. Egy bábmester. Ahova csak a lábát beteszi, mindenki az ő táncát kezdi el ropni. Ha Tobias kerül emberek közé, az ellenkezőjét éri el - ő ropja mások táncát. Nem szokott irigykedni, de ez a könnyed manipulálás mégiscsak kívánatos tulajdonság. Majd kitanulja. Remélhetőleg nem fogja hamarabb megátkozni vagy letaszítani egy szikláról. Bár ahogy elnézi, kevésbé lesz alkalma sziklákra mászni vele, sokkal inkább bárszékekre. Mindenesetre nem lesz unalmas. Bábmester és tanítványa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitókra-évzárókra nem szokott gyakran járni. Minek? Úgyis látja aztán eleget az embereket. De idén az utolsó mestertanonci évét kezdi. Ha sikerül, jövőre már auror-palánta lesz valamerre. Viszlát Bagolykő. Úgyhogy egy évnyitót még kibír, ezt az egyet.
De van egy elég kellemetlen és főleg értelmetlen szokás ezeken az eseményeken. Az emberek párban mennek. Mintha félnének, hogy egyedül kinézik őket maguk közül a többiek. Mi ez a rögeszme? Mintha tömeges randevúnak vélnék.
A dolog értelmetlensége ellenére ő is ebben a helyzetben van. Nem tervezte, de úgy esett, hogy épp a verandán vacsoráztak Annelievel pokrócokba burkolózva, amikor kiszaladt a száján. Nem szokott fölöslegesen beszélni, hülyeségeket végképp nem, ez a kérdés biztosan egy kis agyi botlás volt, pillanatnyi hiba a rendszerben. De visszavonni már nem lehetett.

Abban legalább biztos volt, hogy ez nem egy randi. Az végképp kellemetlen lenne. Félreértések sorát indítaná el. A lány egyértelműen úgy tekint rá, mint egy jó barátra. Az egész iskola tudja róla, amit még ő sem ismert el egészen magának, de azért örül a pletykáknak. Megvédik.

Úgyhogy erre a nem-randira annyira nem is készül. Felfedezi, hogy alig vannak ruhái, hogy két hete nem borotválkozott és úgy néz ki, mintha a saját apja lenne, hogy minden cipője meg van rágva, hogy talán kevesebbet kellett volna egyen az utóbbi időben. Végül az egész délelőttje arra megy el, hogy valamiképp vállalható külsőt öltsön magára. Mentális jegyzetet készít arról, hogy a legközelebbi adandó alkalommal vegyen néhány inget és új cipőket - de úgysem fog venni -, aztán fél 5-kor elindul az erdőben a lány kunyhója felé. Az egyességnek megfelelően együtt sétálnak fel a rohamosan sötétedő falun át a kastélyba, nem kapkodva el, mert úgyis mindenki késni szokott. Az est fénypontja majd a vacsora lesz, azt pedig még bőven elérik. Kényelmetlenül feszeng Tobias a talárjában, nem szokta hordani és vállban már kicsit szűk. Az arca frissen borotvált, legalább tíz évet fiatalodott. Még a fésűt is elővette. Egyszóval egész fess. A szeme alatti karikák pedig a sárm része.
Jóleső meleg fogadja őket a kastély falai között, rögtön egy csoport csacsogó navinésbe ütköznek, akiket akadélypályaként kerülgetve végül megérkeznek a már nyitva lévő Nagyterem elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A saját feszélyezettségét tovább rontja a lányból felé lüktető frusztráció. Megpróbálja lezárni magát teljesen, de a szelep engedni kezd, túl nagy a nyomás a fedő alatt - végül robbajjal töri át a gátat a körülötte nyüzsgő, motoszkáló megannyi érzés és gondolat. Túl sok ember. Tudta, hogy rossz döntés volt ide jönni. Miért nem ült otthon? Miért kellett kinyitnia a száját? Tudja, hogy miért, de ez nem segít a helyzeten, úgyhogy folytatja még egy kis ideig a fölösleges önostorozást. A Nagyteremben az alapzajon, beszélgetéseken, padnyikorgatásokon túl hallja azt is, amit nem akar. Megannyi hang összeolvadva a sajátjával. Az eridonos asztalnál ketten kerülik egymás tekintetét, sértődötten, mellettük valaki az ajtót lesi, majd a következő csak a csokipudingon mélázik és várja, hogy elkezdődjön a vacsora. Tobias óvatosan kerüli a tekinteteket, megrezzen mindentől, mikor valaki beleütközik, ijedten hátrahőköl. Mély levegő. Zárd ki őket mind. Az ő hangja bukkan elő a mélyből, minden mást fokozatosan elnyomva. Csak rám figyelj. Engedd magad hátra a patak csöndes csobogásában. Engedd el... engedj el mindent. Mindenkit.
Lesütött szemmel követi a lányt az asztalukhoz, amelynek a végében letelepszenek, senkivel nem beszélgetve. Eddig legalábbis.
- Még nem késő - csillogó szemekkel néz fel a lányra, de az ő tekintetét is kerüli. Inkább csak az orra vonalát figyeli, ami, úgy gondolja, elég közel van a szemeihez, hogy ne legyen annyira feltűnő - Ehetünk a faluban is. Vagy nálam. Összedobhatok valamit - rögtön megannyi alternatívát kínál fel, csak valahogy mentse ezt a kellemetlen helyzetet. A lehetőségeknek azonban rögtön befellegzik, amint beszédre emelkedik az új igazgató és lassan csak egy-két suttogás töri meg a csendet. Meg a késők lopakodónak szánt hangos cipőcsattogása. Egy ideig nem fognak innen diszkréten lelépni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Általában nem csak a szemkontaktust kerüli, hanem mindenféle fizikai érintkezést. Mikor megfogja a lány a karját, összerezzen és szeretne kibújni a szorításából, pedig tudja, hogy csak segíteni akar. De ha kicsit arrébb táncolna előle, akkor meg egy rakás idegennek menne neki. Nem, ez jobb. Határozottan.
Engedd el magad... A hang még mindig ott cseng a fejében, mintha halkan duruzsolna a fülébe. Hangosabb a terem zajánál. Eltompít minden egyebet. Végül a finom cirogatás és az ő hangja együttesen eléri, hogy megnyugodjon. Leengedi a görcsösen felhúzott vállait, kisimulnak a vonásai és felemeli a fejét. A lány a tekintetét próbálja elkapni, de Tobias tovább ragaszkodik az arca különböző egyéb pontjaihoz. Most egy hajtincsen állapodik meg, ami ide-oda táncol a szeme előtt.
- Az első kör az enyém - rábólint a tervre, mostmár csak meg kell várni, amíg lejárnak a beszédek és nekifoghatnak enni. Azután már senkit se érdekel, ki mikor távozik.
Lepillant a lány ölében pihenő kezére, furcsán, mintha nem az övé lenne. Az asztalnál ülők néha feléjük pillantanak és egyértelműen róluk sutyorognak. Tegyék. A lány elérte vele a célját és ha másoknak nincs jobb dolguk, mint erről pletykálni, hát egészségükre. Kicsinyes szintjükre nem fog lesüllyedni. Holnapra úgyis elfelejtik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Igazán nem hosszú az út két varázslónak a Hopp-állomás és a Parancsnokság között, de valahogy egy örökkévalóságnak tűnik. Lehet, hogy köze van ahhoz a tényhez, hogy az auror ellenállhatatlan taperolási-vágyat érez magában, és ennek természetesen eleget is tesz. Tobias könnyes búcsút vesz a személyes zónájától és, mint aki beletörődött már a sorsába, nem szól semmit, gyászos némasággal tűri a vállcsapkodásokat, a karcsipkedéseket és mindent, amit még tartogat számára az élet.
Az akták megszerzése meglepően gyorsan megy, ő csak ül egy üres kihallgatóteremben és hordják elé az anyagokat. Mikor mindenkiről ott van, kiveszi a fényképeiket és szép gondosan elhelyezi őket az asztalon, soronként négyet, két oszlopban. Tűrhető mennyiségű gyanúsított. Mindegyiket egyszer megnézi, alaposan, beégetve memóriájába az utolsó részletig. Ezután újra jön a már ismerős ingalebbenés és
munkától nyüzsög az emelet, az irodák között levelek röpködnek, néhol egy önjáró toll vés valamit, máshol iratok rendezgetik magukat a megfelelő sorrendbe. A tökéletesen harmonikus káosz közepette ülök az asztalomnál, az előírt sötétbarna, egyszer egyes lapfelület, rajta az előírt tintatartó, toll és egy papír, amit javítanom kell, mielőtt továbbmegy aláírásra. Aljamunka. Házimanónak sem adnám. A fogamat szívva morgok kivehetetlenül, csak úgy, mert jól esik és mert úgysem hallja senki. Ha hallaná, sem érdekelné őket. Lapos, gyűlöletteli pillantást vetek az iroda másik felében átvonuló alakra. Az a tökéletes ing, az a mindig élére vasalt nadrág. Még a talárját is vasaltatja. De ismerem én, tudom ám, hogy kicsoda ő valójában. Ó de mennyire…
A duruzsoló morgás halk morajjá válik, majd végleg elcsendesedik. Tobias kinyitja a szemeit és lenéz az előtte álló képekre. Félresöpri őket, csak egyet hagy meg, amit előrehúz, mellé pedig a hozzá járó aktát helyezi.
- Hozzák be - adja ki az egyszerű, lényegretörő kérést. Vagy parancsot. Részletkérdés. Nem tartja kizártnak, sőt, jó esélyt lát arra, hogy az illető ma beteget jelentett, s az azt megelőző napokon is. Amíg vár, felüti az irattartó tetejét, végiglapozza, majd újra becsukja és hátradől. Egyeseknek úgy tűnhet, csak a képeket nézte meg, de ha rákérdeznének bármilyen információra, meglepődnének a válaszon. Szépen elraktározott mindent, mostmár csak fogást kell találni az ürgén. Mert sajnos bizonyíték az még mindig nincs. Egy alapos házkutatás lehet meghozná a gyümölcsét, de ahhoz sem osztogatják csak úgy az engedélyeket. Fárasztó lehet ezeket a köröket mindig lefutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A helyzet az, hogy el is hiszi - mit hiszi? tudja -, hogy az auror tényleg fogadásokat tett erre az ürgére. De másfelől meg megnyugtatja a tudat, hogy eddig valószínűleg jó úton halad. Legalábbis arra, amerre Rothman is haladt addig, amíg falba nem ütközött. Ennyit a megnyugtató tudatról.
Teszi egymás után a lábait, fogalma sincs, merre halad, hisz teljesen sötétbe vész előttük az út. Szeretné azt mondani, hogy magabiztosan robog bele az ismeretlenbe. Szeretné, ha nem érezné úgy magát, mint egy kísérleti egér a labirintusban, futva a sajtszag után. Sok mindent szeretne. De elsősorban azt, hogy beérjen a labirintus közepére. Ösztöne hajtja, talán akkor se tudna már megállni, ha tényleg akarna. Így pedig pláné nem, ha nem is akar.
Felpillant az asztalon elterpeszkedő aurorra. Süti-morzsás az álla. Majdnem kinyúl felé, a helyzet bizarrsága azonban megállítja. Egy hosszúra nyúlt pillanatig kívülről látja magukat; soha ikonikusabb jelenet nem volt vásznon. Az abszurd akció-krimik koronázatlan királyai - egy hiperaktív, tenyérbemászó auror, vagyis a mester, és egy antiszociális, mufurc empata, vagyis a tanítvány. Első ránézésre ez a felállás, azon túl viszont... Ki tudná megmondani, hogy valójában ki kinek a sidekickje? Önkéntelenül elmosolyodik az orra alatt. Nem az övé a mosoly, de most bitorolja egy kicsit így, kölcsönben.
- Az első kihallgatása zsákutcába futott, nem? Amiatt vagyok itt. Talán jó ötlet lenne, ha ezúttal én faggatnám - mindez akár goromba is lehetne, ha egyáltalán annak szánta volna, és valaki másnak, aki még meg is sértődne rá. Még fogalma sincs, mit fog kérdezni, nincs kifinomult vallató-technikája, az egészről annyit tud, amennyit zsigerből érez, illetve amennyit olvasott az utóbbi időben, mióta érdekelni kezdte a téma. Az auror viszont profi ebben. Hátradől a széken és elgondolkodva méregeti magának a férfit.
- Ugyanakkor... nincs tapasztalatom - hangja már kevésbé cseng határozottan. - Vezesse fel, hozza kellemetlen helyzetbe, én közben a hátsó bejáraton fogok belopózni.
Van egy olyan érzése, hogy a kellemetlen helyzetbe hozás a szakterülete Rothmannak. Szépen piszkálgatni kezdi, hogy a gyanúsított védelmi rendszere meginogjon, ő pedig ezalatt a réseken ügyesen bepréseli magát. Valószínűleg észre se fogja venni, csak akkor, amikor már úgyis mindegy. Elméletben jó stratégiának tűnik, a legjobbnak, tekintetbe véve egyedi képességeiket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A férfi büszke vigyorára, majd az azt hamar leváltó komor-komoly beismerésre csak egy lapos oldalpillantást vet rá. Majd menten meghatódik. Közben a helyzet meg az, hogy ő sem érzi úgy, hogy a férfi elrontott volna bármit is. A hiba nem benne van, hogy is lehetne? Az öntelt magabiztosságot félretéve Tobiasban is határozott formát öltött már a vélemény, miszerint ők a helyes úton járnak, és a valódi ellenség nem a gyanúsított az asztal másik felén, hanem a rendvédelem jeles képviselői, akik ott toporognak az ajtó előtt, azon morfondírozva, hogy hívják-e a kapitányt, vagy esetleg tényleg van ezeknek engedélye kibérelni a vallatót. Sejti, hogy ez a vélemény nem egészen az övé, de már a sajátjának érzi és nem tudja levakarni az elméje faláról. Szépen odaragadt.
Nem óhajt semmit a közelébe engedni, amit a férfi azelőtt megrágott, túlságosan aktív képzelőereje beleborzad, azonban igen... valahogy így gondolta ő is. A gyanúsított szegény nem tudja, mi vár itt rá. Illetve lehetséges, hogy sejti, elvégre találkozott már Rothmannal. Igen, egészen biztosan sejti. Fellehet készülve a legrosszabbra. A legrosszabb pedig még mindig jobb, mint az, ami történni fog.
A folyosón való toporgás közben elhúzódik az odagyűlt auroroktól, az orra után menve megtalálja a konyhának csúfolt zúgot és tölt magának egy bögre kávét. Mielőtt valaki kikaphatná a kezéből, gyorsan ledönti, aztán tölt magának még egy adaggal. Mostmár nem lesz akkora veszteség, ha valaki visszaigényeli a bögréjét és annak tartalmát. Kifele menet elemel egy fánkot, és már nagyrésze gurul lefele a torkán, amikor ráeszmél, hogy ő nem is szereti a fánkot. Már viszi is befele Rothman az áldozatát, mikor a fiú elsétál mellette, és ha egy kicsit nyitva tartja a fülét a férfi, olyasféle szavak foszlányaira lehet figyelmes, mint a "tartsa meg magának", "kleptomán", esetleg még a saját neve is eljuthat hozzá a fiú orra alól.
A motyorgást azonban félbe is hagyja, gyorsan besiet a vallatószoba megfigyelőterébe, ahonnan kényelmesen kivesézheti az ürgét anélkül, hogy az tudná, hogy valahonnan láthatatlan emberek figyelik őt. Úgy helyezkedik be az ablak elé, mint aki színházban van. Egyetlen szót sem akar elveszíteni. És mivel őt nem láthatják és nem is zavarja meg senki, teljesen elengedi önmagát. A gyanúsított minden szava újabb darab a kirakósában, amiből végül az illető teljes mentális térképe és világa fog kirajzolódni. Már sokszor kapcsolódott rá másokra szándékosan, de ilyen körülményekkel és céllal még nem. Bizsergető érzés fut át a gerincén, majd suhogva lebben az inga.

Ingerült vagyok. Frusztrált. És... félek. Igen, félek. Fenébe vele. Ez az alak nem hagyja annyiban a dolgokat. Nem akarom, hogy lássa, mennyire a hideg ráz tőle. Az idétlen bájolgásától falnak szeretnék menni. Összefonom a karjaimat, várok, ki vele. Kezdje a műsorát. A múltkor is olyan jól ment neki, hogy aztán még tőlem kértek elnézést a kollégái. Kérhetnek is, ha képesek voltak alkalmazni ezt a kétes elmeállapotú tagot. Azt mondják róla, hogy leolvassa az ember arcáról a gondolatait. Egyesek szerint gondolatolvasó, de a legilimencia legkisebb jelét sem érzékelem. Biztosan csak városi legenda. Volt néhány szerencsés húzása, s ettől mindenki hanyatt vágta magát. Hát én nem. Lehet, hogy tud valamit, de biztos nem lát a fejembe. Az egyébként is illegális, nem? Biztosan az. Ha meg nem, az kéne legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A támadás váratlanul ér. Az előttem ülő alak elmosódik, vonásai képlékennyé válnak. Hangja elmélyül, átalakul, az ismerős ugató-pattogó hanglejtésbe vált át. Mondatai rövidek, lényegretörőek. Gyűlölködő, lenéző pillantása elől besüllyedek a székembe. Minden kérdésére szánalmasan vékony nyöszörgéssel felelek. Nem akarok, de a múltkor sem feleltem és… Borzasztó volt. Égett az arcom, hamar elrejtőztem a mosdóban, ahol nem láttak a többiek. Tudtam, hogy összesúgnak mögöttem, távollétemben kibeszélnek, nevetnek rajtam. Szánalmat, megvetést éreznek. Utálatot. Mint út szélén egy szerencsétlen állat kilapított teteme, mint a cipő talpára ragadt ocsmányság, visszataszítom, elborzasztom őket. És mindannyiuk közül ő a legrosszabb. Szemöldököm alól felsandítok rá, gyűlölködő pillantásom bátortalan, esetlen. Szeretném eltaposni, szeretném kicsivé, szánalmassá tenni, hogy a többiek úgy nézzenek rá, mint énrám néztek eddig. Kitapintom a pálcámat a nadrágzsebemben, még nem nyúlok érte, csak megnyugtat a tudat, hogy kéznél van. De mintha most az arca megváltozna. Tekintete nem az az arrogáns, pökhendi, hanem kifejezéstelenné, üvegessé válik. Olyan ismerős. Ide-oda vibrál a kétféle arckifejezés, valóság és emlék, vagy emlék és illúzió? Nem tudom, nem értem, összeszorítom a szemeimet, hüvelykujjammal nyomkodni kezdem a homlokomat, nem lehet, ő nincs itt, ő már halott. Emlékszem mostmár, ő halott! Ő egy… egy… mumus! Egy átverés! Felkapom rá a tekintetem, izzik, vibrál előttem minden, lángol a fejem.

Tobias egy határozott mozdulattal visszafoglalja saját elméjét, megszédülve kicsit hátratántorodik, a falnak támaszkodva valahogy sikerül kibotorkáljon a teremből, szinte átesik egy halom ott lézengő auroron, majd felrántja a vallató ajtaját.
- Ez az ember tönkretette az életét - beszéde fröcsög a dühtől, pontosan az alak hanglejtését, prolis kiejtését utánozza, miközben a terem sarkában marad, félig eltakarva a lebegő fénylabdáktól. - Kihasználta, semmibe vette. Egy senkinek nézte. Panaszt nem tehet, mindenki a zsebében van! - hangja már-már őrjöngő. - Csak egy megoldás van.
Drámai szünetet tart, hagyja, hogy leülepedjen a sugalmazott gondolat a férfi fejében. Tudja, hogy empátiája egyoldalú, de már megnyitott egy ajtót az auror, így az alak elméje velük szemben kiszolgáltatott, védtelen, mint szike alatt a test az érzéstelenítő hatásának beállta után. Sebészek hidegvérű nyugodtságával kezdik el szétszedni darabkáira páciensük titkait, itt egy hazugság, hopp, kinyessük, ott egy elhallgatott információ, elfojtott érzés, félre velük. Vesealakú tálcára szedegetik a védőburokként felhalmozott hazugságokat, hogy alatta a reszkető, nyers igazságot a fény fele fordítva megfigyelhessék.
Az alak egész testében remegve mered az aurorra, Tobiast mintha meg se látta volna. Lassan, ügyetlenül előhúzza a pálcáját, izzadó tenyerében szorongatja, előbb csak felfele, céltalanul tartva, majd lassított felvételként a férfi homlokára irányítja.
- Meg kell tennie, nincs más választása - a fiú hangja már egész halk, csak az ördög az ember vállán, mély, rekedtes búgással tántorítja el a helyes útról, úgy, hogy észre sem veszi az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Tobias nem veszi számba a felháborodott férfit előtte. Kicsit arrébb lép azért, így teljesen a sarokba kerül, az addiginál is kevesebb fény világítva meg alakját. Ha esetleg egy eltévedt átok az auror mellett süvítene el, ne pont őt találja telibe. Reméli, hogy azért erre nem kerül sor és a vadnyugati párbajokhoz hasonlatosan Rothman is a pálcáján tartja a kezét, hogy idejében előkaphassa. Fogalma sincs, milyenek a reflexei, de ha már a ring ugyanazon sarkában vannak, akkor fogadjon is rá, ez így sportszerű.
Lendül egy pálca, rögtön utána pedig egy második is, jóval fürgébben, és az előző a levegőben megpördülve Tobias előtt ér földet. Egyelőre nem foglalkozik vele; nem veszi le a szemét a döbbent, dühtől lihegő alakról. Az agya, mintegy mellékvágányon futva, felfogja, hogy mire akar kimenni az auror játéka. Nem beszéltek meg előre semmit, mégis minden egyértelmű.
- Hányszor kell még megátkoznia? Hányszor fog visszatérni, mint egy csótány, hogy megkeserítse az életét? Hisz egyszer már eltaposta! - ahhoz képest, hogy óvatosan próbálja behálózni az ürgét, meglehetősen vadul ordít onnan a sarokból.
- Senki nem hiszi el, senki nem nézi ki magából, hogy ilyesmire képes. Még csak nem is gyanúsítják komolyan. Az aurorok is nevettek, hogy ez képtelenség. Hogy maga álnok, intelligens cselszövő? Hogy bárkit letudna győzni, pláné őt? Hisz most is csak úgy félresöpörte. És ez mindig így lesz. Mindig! - Tobias felváltva duruzsolva morog és ugató kiáltásokat ad ki, hol mit kíván meg a helyzet. A vallatott nyaka és fülei már vörösek a dühtől, láthatóan lüktetni kezdett egy ér a halántékán, de pálca nélkül annyira nem tud ugrálni egy felfegyverkezett ellenséggel szemben. Nem marad sok opciója a védekezésre. Csak a szavak.

Elmosolyodom. Meg-megremeg a felsőajkam, fogaim elővillannak. Egy sarokba szorított állatnak érzem magam. De ezúttal én leszek a ragadozó, ő pedig az áldozat. Nem fogom tovább eltűrni. Nem fognak többet nevetni rajtam, nem fognak többet lenézni, sajnálni, megvetni. Félni fognak. Rettegni. Ha megtudják az igazságot, remegni fog a térdük, ha meglátnak. Fizikai fájdalmat érzek, úgy dörömböl a szívem a bordáimon. Végre, végre érzem, hogy élek. Észre se vettem, mikor kezdtem el beszélni, de azon kapom magam, hogy elfúló, remegő hangon a fejéhez vágom az igazságot. Mindent. Büszkén, dühösen és egyre hangosabban vállalom fel a cselekedeteimet. Igen, én voltam. Akaratom alatt meghajolt, azt tette, amit csak gondolatom legkisebb lökésével szuggeráltam neki. Végül pedig kivetette magát az ablakon, mert én azt akartam.

Tobias felegyenesedik a sarokban, kihúzza magát és kilép a fényre. Már a saját gondolatait, érzelmeit viseli az arcán. Önelégülten mosolyog le az aurorra, a másik férfit figyelembe se véve. Arról egy fél hangot se szól, hogy az előbb épp rávett egy gyanúsítottat, hogy vesse ki Rothmanra az imperius átkot. Egy jó csapatmunkában mindenkinek megvan a maga szerepe. Ez a szerep nem feltétlenül kellemes, de válogatni nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha olyan szaporán nyomoznának az aurorok, mint ahogy sietnek learatni a babérokat, most semmi oka nem volna Tobiasnak itt ülni és tömegnyomor volna a börtönökben. Csak úgy hajtják ki a teremből az alakot, áldozati bárány a farkasok között. Ha nem tudná Tobias pontosan, milyen ember és mennyire reménytelenül kegyetlen, még talán rosszul is érezné magát. Így azonban nem. Egy pillanatig sem.
Szenvtelenül pillant le a férfira, aztán arrébb sétál, a vallatott térfelébe. A szemközti falnak támaszkodva, újra félhomályba burkolózva fordul csak vissza Rothmanhoz.
- Nem örültem volna - közli tényszerűen, s így is érez. Miért örült volna? Neki az a célja, hogy sikerrel járjanak, elkapják a tettest, hogy utána további bűnösök után rohangálhassanak. A főbenjáró átok valószínűleg megakasztaná ezt az amúgy sem mindig olajozottan működő kapcsolatot közöttük, még akkor is, ha nem az ő keze a tettes. Mindketten pontosan tudták volna, hogy ki a hibás. És most szintén mindketten tudják, hogy valójában, úgy igazán nem neheztel ezért. Ha az alak sikerrel jár - nos akkor talán. De mit ért volna el vele? Tobias még mindig a teremben volt, egy másodperc alatt hatástalaníthatta volna, sőt, az ajtó előtt a parancsnokság teljes személyzete ott tolongott, egy emberként zuhantak volna be a terembe kivont pálcákkal. Igazi kárt nem okozhatott volna. Hosszantartó sérülést sem. Mindezt végigfuttatja a fejében, leltárt készít, mérlegel és végül megszületik az eredmény. Ha nem is a kezdeti önelégült mosollyal, de mégiscsak enyhe optimizmust sugárzó arccal közelebb sétál.
- Ki legyen a következő? - nyilván nem úgy érti, hogy most rögtön belöknek valakit az ajtón eléjük, akit szépen kivesézhetnek ők ketten, hanem a közeljövőben. Mondjuk holnap? Nem, holnap órái vannak. Akkor két nap múlva. Ha nem friss az ügy, őt az se zavarja. Biztos hegyekben állnak a megoldatlan ügyek aktái. Nem vár konfetti-esőre, sem meleg gratulációkra, vagy vállveregetésekre. Ha továbbra is maga mellett tartja a férfi és a segítségét kéri, az neki már elég. Sőt, ha az örökké morgó és gyanakvó aurorok kevesebbet morognak rá, már abból is tudni fogja.
Végtére is a bűnöst elkapták, az ügy lezárult, a napjuk nem kelt s telt hiába. Vegyes érzésekkel, de sikeresen hagyják maguk mögött a vallatót, a fiú azzal a végső gondolattal, hogy még sokat fog erre járni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

- Na mi van? Készen állsz? - fejével kérdőn biccent egyet a mellette ülő kutyának. A kis kóc kíváncsian félredönti a fejét, gombszemeivel faggatva őt. Hova megyünk? A kölyökkutya lelkesedése még néha előtűnik, bár a legnagyobb jóindulattal sem kölyök már. Drótszerű szőre szanaszét áll az egész testén. Lábai görbék, orra csapott. Öregesen bicegve közelebb megy a fiúhoz, mellső bal mancsát a lábszárára helyezi. Induljunk.

Amikor eltelt az első hét és senki nem vitte haza, könnyedén megvonta a vállát. Ilyen ez az időszak, gondolta. De aztán eltelt egy újabb hét. Majd egy hónap, utána még egy. A menhelyen ugyan mindig lenne hely számára, de Tobias szeret gazdát találni minden lakónak. Eddig nem is volt ezzel gond. Előbb-utóbb sikerrel járt. Most senki se jelentkezett érte, senki se választotta ki őt a többi közül. A fiú facsarodó szívvel figyelte, mikor egy-egy látogató, potenciális gazdi tekintete végigsíklott fölötte és tovább sétált.
Aztán egy nap jött egy bagoly. Az akadémián is teleplakátolta a helyet a végén, pedig nem szokott ilyen gerilla-reklámot folytatni. De sikerült. Figyelmeztette a jelentkezőt, hogy nem egy fiatal, energikus ebről van szó. Nem fog cikeszek után szaladni. Lehet már a papucsot is csak ímmel-ámmal rágcsálja meg. Ő viszont így is akarta.

Úgyhogy most egy kicsit izgatottan toporog az ajtó előtt, karjaiban a gombszemű. Egymásra néznek. Tobias kifújja lassan a levegőt, bólint egyet, azzal bekopog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

A köszönésre nem reagál semmit, legalábbis semmi láthatót, vagy amit udvariasnak lehetne nevezni. A négylábú mocorogni kezd, nyújtja a nyakát az idegen fele, de Tobias nem engedi ki a karjai közül.
Nem szokta olyan könnyedén átadni a védenceit. Ösztönös védelemmel szorítja magához, miközben csak egy gyors pillantást vet a férfire, s utána végigpásztázza a háta mögött előtűnő szobaszeletet. Ami másnak egy felületes odapillantás, az neki bőven elég. Elraktározza a látványt az utolsó részletig, leltárt készít és gyors, de szabatos következtetéseket von le. Az üres ülőrúd, a darabjaira szedett labda, amit egy varázsló könnyedén összeilleszthetne, ha akarna. A szétszórt morzsák, aminek már az illata is elért hozzá. Az egyébként pragmatikus szobában ezek a részletek annyira magukra hívják a figyelmet, mintha reflektorokat irányítottak volna rájuk.
Végül lassan megmozdul a karja, lenéz a kócfejűre és kicsit kitartja maga előtt, mint valami ajánlást, amit csak félszívvel adunk ki a kezeink közül, de tudjuk, hogy szükséges és megkerülhetetlen az elengedés.
- Ő volna. - Nevet nem mond, hisz az még nincs a kutyának. Pontosabban van, hisz mindig van a menhelyen, nem börtön az, ahol csak számok jelzik az identitást. Jeremiás. Ez áll a mappáján. Rögtön a képe fölött. Tökéletesen illenek egymáshoz, a fiú azonban mégsem akarta így szólítani. Mindig csak becézte, ahogy éppen a helyzet ihlette. Azt akarta, hogy az új gazdája adjon neki egy nevet. Azt akarta, hogy legyen egy új gazdája. Legyen egy új neve, ami csak az övé, s élete végéig szeretettel ejtsék ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Azt a következtetést vonta le, hogy nem lesz itt rossz helyen a kutya. Ezt a következtetést még azért fenntartásokkal kezeli, készen akár arra is, hogy visszabirkózza az ebet a karjaiba és kirohanjon vele, de egyelőre mégis úgy dönt, hogy bízni fog a férfiban. Valószínűleg az öregúr is ezt gondolja, mert miután megszagolgatta a felé nyújtott kezet, nekiáll jó alaposan összenyálazni.
- Nem valami fotogén - jegyzi meg Tobias csak úgy mellékesen, bár őt ez eléggé hidegen hagyja. Részéről Jeremiás tökéletes. Mentes a fajbetegségektől. Hűséges, nyugodt, korához képest játékos. Szobatiszta - még. Nem ugat, csak ha kell. Egy főnyeremény.
Azt meg se kérdi, hogy ki az a Sean. Van ötlete. Egyelőre ennyivel be is éri. Beljebb lép, szétnéz, hogy az eddig nem látható részleteket is felmérje, aztán körülbelül az iroda közepén megáll és megfordul. Leguggol és lassan leteszi a szőnyegre a kutyát, aki hirtelen megbánta korábbi kíváncsiságát és szeretne még egy kicsit maradni a fiú biztonságot jelentő karjai között.
- Ne félj, itt leszek - motyogja neki mély, megnyugtató hangon, miközben megpróbál arrébb lépni egy fél métert. A kutya nem követi, csak néz fel rá könyörgő gombszemeivel. Tobias bíztatóan mosolyog felé, hogy hajrá, induljon csak el, amerre akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Még vet egy bizakodó-kérdő-najólvanteakartad pillantást hátra a fiúra, aztán megteszi az eb az első lépést. Gyakorlatilag ezzel nem került sokkal közelebb a férfihez, kurta-göcsörtös lábain a haladás már nem épp szélsebes. Ide-oda himbálózva döcög még egy pár lépést, aztán lehuppan a fenekére, hogy kifújja magát.
- Igen, de nyugodtan átkeresztelheted. - A neve említésére az eb a füle botját se mozdítja. Akkor se mozdítaná, ha épp magyarul hangzott volna el. Vagy ha évek óta így szólítanák. Ugyanis kicsit süket szegény. De ha majd kap egy új nevet - vagy megmarad ez -, és naponta többször ordítják neki, azt biztos megtanulja.
Tobias kiszed a farzsebéből egy négybe hajtogatott lapot, aminek mindkét fele tele van írva nem túl mutatós, de olvasható macskakaparásával.
- Néhány dolgot azért jó tudni előre - a férfi mellé lép és odanyújtja neki a listát. Rajta olyan tételek találhatók, mint hogy milyen ételallergiái vannak a kutyának, miktől fél. Hogy szereti a sípoló gumicsirkéket marcangolni. Hogy nagyon erős fényeffektes varázslatoktól például halálra rémül, de a postást imádja. A halféléket vidáman elszopogatja a nem túl sok fogával, de csontot nem tanácsos adni neki, mert sajnos azt is megpróbálja elrágni. Ilyen és efféle szabályok és tanácsok garmadája sorakozik a lapon. A fiú halál komolyan veszi ezt az egész örökbefogadós dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ne felejtse, csak három cseppet, és csak a sziesztájuk előtt! - kiált utána az eladó kidugva a fejét az ajtón. Tobias válaszként csak int egyet, már amennyire fel tudja emelni a karját a csomagok súlya alatt. Persze teljesen fölöslegesen hívta fel a figyelmét az eladó a részletekre. Megjegyezte elsőre is.

Van egy egész alom bébi puffskein a Mancsban, és valami járvány tört ki, mindegyiken kiütések kezdtek felbukkanni. S ha már bejött gyógyszerért a Mindenki Bestiájába, akkor vett egy rend új ágyat, kutya- meg macskasampont, tápot, vitaminokat s egyéb szükséges holmit. Ezeket általában kiszállítják nekik, csak ahhoz tudniuk kell előre, hogy mit akarnak, s nem helyben felfedezni, hogy na még ezt is, ebből is kéne egy fél kiló, abból sincs már, jé, mi ez, ez hasznos lehet, vegyük meg ezt is.
Már lassan a fülén is csomag van. Így nehéz lesz elevickélni a Mancsig. Ide-oda rendezgeti a kezeiben, néhány a karján is lóg, meg a zsebei is tele vannak. Miért nem jött táskával? Vagy miért jött egyedül? Esetleg összeköthetné őket és lebegtethetné, hátha nem fognak kipotyogni. Hirtelen lefékez a járda közepén, szét se nézve, hogy valakinek útjában van-e. A munkában az a dolga, hogy minden részletet észrevegyen maga körül, ilyenkor viszont nem figyel semmire, kerüli az emberek egész arcát, nem csak a tekintetét, s óvatosan meghúzódik a szemüvege fedezékében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Épp fogna neki mindent fellebegtetni, hogy ne kelljen kézben cipelnie, már nyitja a száját, amikor valaki belé ütközik, s ő ráharap az ajkára és majdnem orra bukik. A lökéstől a szemüvege széles ívben lerepül az arcáról és a földön szétszórodott cuccok között landol.
- Francba - morogja dühösen, nem törődve semmivel, csak térdre ereszkedik és a csomagjait arrébb nyomva elkezd kutatni. Érzi a gyülekező pánikot. Kell a szemüveg. Lecsupaszítva, kiszolgáltatva érzi magát nélküle. Tompán érzékeli, hogy az idegen beszél hozzá és a szeme sarkából felé les. Ő se járt éppen jól, de egyben van, már fel is kelt, úgyhogy nem eshetett nagy baja.
Beletenyerel valami nedvesbe, s a kezét megrázza párszor, mint kutya a mancsát, aztán óvatosan újra előrenyúl. Megvan. Felteszi az orrára, nagyon koszos a lencse, de nem törött, úgyhogy talán még jobb is, mint eredetileg volt. Alig lehet rajta kilátni. Tökéletes. Reszketősen fellélegez.
- Jól vagy? - kérdezi végre, miközben talpra kecmereg. A lány vállát nézi, meg aztán a kezét, ami az ő csomagjait kezdi el rendezgetni. - Kösz - lábával kicsit arrébb taszít egy csomagot, amiből nagyon folyik valami. Valószínűleg jónéhány üveg szétment, de ő már biztosan nem fog visszamenni az üzletbe.
- A bélszíned kiborult a földre - jegyzi meg, s lassan lehajol a húsért. A lány felé nyújtja a csomagot, anélkül, hogy rápillantana. Koszos lett a hús. Tudja, hogy alapos mosással és sütéssel nem számít, nem volt sokkal tisztább a pult, meg azelőtt a mészárszék sem, ahonnan érkezett. Ő nem enné meg. Ami igazán vicces, tekintettel arra, hogy másfelől mennyire pont hogy nem finnyás. Nem akar most rá gondolni. Nem akar rágondolni úgy egyáltalán.
Egy alig észrevehető fejrándulással igyekszik kiűzni a fejéből a képét, az arcát, de közben meg úgy szorítja a húst, mintha a saját testéből való volna s nem akarna megválni tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lenéz a kezében szorongatott csomagra és végre lazít a szorításon. Mostmár kilehet szedni a mancsából, ha a lány még ragaszkodik a tulajdonához.
- Nincs ezzel baj - vonja meg a vállát, mert igazából nem számít. A kutyás megjegyzésre azért csak felpillant. - Neked van bélszíned, nekem kutyáim. És tudok másikat venni cserébe ezért - tartja fel az orra előtt a húst. És mielőtt végiggondolná, mit mond, tovább beszél. - El is készítem neked, ha gondolod. Mármint egy újat, nem ezt.
Közben a lány is segíteni próbál, megjavítja és megtisztítja a szemüvegét, ami igazán sajnálatos esemény, de kénytelen megköszönni, miközben újra tisztán látja a környező világot. Milyen lehangoló. - Csak egy kis tápkeverék meg sampon a kutyáknak, nem nagy ügy. Úgyis akciós volt, még veszek majd. - Kicsit több volt ott ennél, de nem akarja, hogy a lány kötelezve érezze magát. Inkább összetöri az egészet újra.
- Tobias - mondja dán kiejtéssel, és felé nyújtja a kezét. Tekintete követi a mozdulatot s akkor sem néz fel, amikor kap egy kávé-meghívást. Igazából tényleg jólesne most egy kis koffein, s útközben megveheti a lánynak a bélszínt. S ne mondják, hogy nem próbálkozik szociálizálódni. Majd meg is írja a legközelebbi jelentésében a pszichológusának, hogy milyen rendes gyerek volt. Néhány apró részletet kihagy meg kiszínez majd. Nem számít az.
- Rendben - bólint rá, s összeszedegeti a csomagjait. Néhány tisztító bűbájjal igyekszik szalonképessé tenni a kupit, hogy legalább ne csöpögtesse végig a falut kutyasamponnal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Nyomát se látod majd, úgy eltüntetik pillanatokon belül - nyugtatja meg a lányt. Ha kutyákról van szó, rögtön megered a nyelve. Legalábbis magához képest. Egy mosolyt is megereszt, ahogy elképzeli a kutyák reakcióját. Majd szépen leülteti őket sorban s mindegyik kap egy darabot. A nagyok már tudják, hogy csak akkor fogjanak neki enni, amikor megadja a jelet, de a kis lurkók még nem tudják kontrollálni a lelkesedésüket. S mindig lébecol nála egy-kettő a menhelyről, ők vagy túl lelkesek, vagy túl félénkek és bátorításra szorulnak, másképp nem mernek enni s a többiek lenyúlják az adagjukat.
Annyira elmerül a kis világában, hogy csak fáziskéséssel jut el a tudatáig a többi információ.
- Van vendéglőd? - A lány nem tűnik annak a vendéglő-tulajdonos típusnak. Pedig az ilyet messziről kiszokta általában szagolni. Ugyanakkor tudja, hogy ő sem tűnik annak a főzős típusnak. Az emberek nem azt látják rajta első ránézésre, hogy olyan konyhában serénykedős lenne. Persze, az emberek általában nem patologikus empaták, úgyhogy elnézhető a tévedés nekik.
Illetve ha van vendéglője, miért kell külön elmenjen egy darab húsért? Jobb áron kaphatja meg, ha egyszerűen nagy tételben rendeli s egyet eltesz magának. Azért bizonytalanul rábólint az ajánlatra, hogy menjen oda főzni. Mindenképp jobb, mint otthon nála.
- Arra - egy mellékutca felé bök, ami nagyjából toronyiránt a kávézóhoz vezet. A falunak már minden apró kis utcácskáját és házát ismeri, s megszokta, hogy mindig a legkevésbé forgalmas utat válassza.
- Oroból - felel a lánynak, amint megindulnak a jelzett irányba. A csomagok maradványát maga előtt lebegteti, a törmeléket már beirányította az egyik közeli kukába. - Egy dán sziget, nem sokan lakják a tizennégy négyzetméterét.
Amilyen ritkán jár haza, egyre kevésbé érzi otthonának a szigetet. Pedig szereti, hogy csak néhány szomszéd van, azok is a maguk dolgával foglalkoznak általában. Szereti, hogy zord idő uralja szinte mindig, emiatt a turisták elkerülik. Szeret a tajtékzó tenger partján sétálni, egyre messzebb, majd megfordulni s figyelni a távoli ház sárgán világító ablakait. Többek között ezért is érzi magát jól ebben a faluban, bár itt csak varázslók élnek s nincs tenger, de azért a hangulata hasonló.
- Te sem innen származol - jegyzi meg a nyilvánvalót. Nem akarja megmondani, hogy erős tippje van, melyik környékről jött Olaszországon belül, mert megtanulta már, hogy a képességét az emberek inkább ijesztőnek tartják, mintsem lenyűgözőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Azt akarták, baglyot küldjön, vagy személyesen menjen fel érte a kastélyba. Nem lehet ezekkel viccelni, állították. Bagolyköves diákokat használnak és most rajtakaptuk őket, rajta ám. Lehet, hogy fontos ez a lány, lehet, hogy az egyik fő játékos! A nagy halak közül egy, nevetgéltek, s már dörzsölték össze a tenyerüket.

Nem küldött baglyot és annak sem látta értelmét, hogy berontson a klubhelyiségbe. A maga módszerével akarta bebizonyítani, hogy tévednek. Nem érezte szükségesnek, hogy nehezítse a lánynak a helyzetet, elég, hogy ki kell hallgatnia, és a kapitányság a vérét követeli. Megakarta akadályozni, hogy bűnbakot kreáljanak egy ártatlan diákból.

Ismerte még a kastély programját, tudta, mikor van szabad hétvége, s azt is sejtette, merre fordulnak meg a levitások. Nyilván ez sem ideális helyzet, nehezére is esett odalépni hozzá és félrevonva megkérni, hogy jöjjön vele. Az aurori jelvényét próbálta nem túl feltűnően felmutatni, dehát az ilyesmit hiába titkolja az ember, akár bömbölő hangosbemondóval is körbejárhatta volna a falut, akkor sem tudták volna meg hamarabb az emberek.

Rendezgeti a papírokat az asztalon, egyik oldalra a képek, a másik oldalra a vaskos akta, amit felhalmoztak eddig. Ez az első eset, hogy konkrétan gyanúsítottuk is van. Legalábbis a többiek számára az. Átpillant az asztal fölött, figyeli a lány testtartását, ruháját, lélegzetvételét. Kerüli az arcát.
Előhúz a kupacból egy képet, a legfelsőt. A lány elé teszi, mozgó villanásain egy táskát lehet kivenni.
- Felismered? - Ez az első kérdés fontos megalapozásnak, bár kétségtelenül retorikus. Nem is az a fontos, amit, hanem ahogy felel a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A lány ideges, feszült, de nem a tetten kapott bűnösök félelmével ül vele szemben, hanem a bizonytalanok szorongásával. A vajon-mibe-keveredtem az átható erő, nem a vajon-mivel-buktam-le. Tobias mégis végig kell táncolja a megadott koreográfiát, ugróiskola kontár auroroknak, rutin azoknak, akik nem képesek helyben rögtönözni. Igazából a fiút jobban irritálja ez az egész, mint maga a munka, amit így nem tud elvégezni. Mert nem fog előrébb jutni.
Jelenleg a nyomozást nem ő vezeti, de aki vezeti, az soha nem fogja a szervezetet lebuktatni, legfeljebb merő véletlenből, aminek csekély esélye van. Mégis szeretné megoldva látni. Nem szereti az elvarratlan szálakat. És ha őszinte akar lenni, már csak elvből is megakarja oldani az ügyet. Vigyék a dicsőséget, kapják mások a vállveregetést, nem számít. De ő oldja meg.

Zavart választ kap, értetlen a lány, de amit mond, arra végül Tobias is felpillant, abbahagyva a kép bámulását.
- Miért hagytad kint a táskát? - Meglepő módon, ez a kérdés tényleg a sajátja. Nem érti, miért hagyná kint valaki a táskáját, amíg bemegy… papírzsebkendőt venni? Vagy úgy bármit venni, igazából. Amikor ő megy valahova táskával, le nem tenné sehova, ahonnan tudja, hogy elmozdul. Egy utca meg kifejezetten az a hely, ahonnan az ember inkább előbb, mint utóbb el fog mozdulni, ezért nem szokott csak úgy lepakolni. Ő még a kutyáit sem szereti kint hagyni, nehogy elvigye valaki őket, pedig azért azt problémásabb lenne kivitelezni. A falka tagjai az a fajta, akik téged visznek sétálni, nem te őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Figyeli a lány mozdulatait, pótcselekvését, mellkasát, ahogy nagyot emelkedik s lassan, szakadozva mélyet süllyed. Lassan átkúszik az asztal fölött a félelem kesernyés szaga, körbeveszi kettősüket, s Tobias látja, amint ott ül ő, kifejezéstelen arccal, hideg tekintettel, ami örökké körutakon járva kerülgeti a lány pillantását. Se hangja, se testtartása nem árulja el, hogy egyáltalán hús-vér ember volna, érzésekkel, sőt, mások érzéseivel eltelve. Mikor odabent túlcsordul minden, idekint még mindig jeltelen ridegség ül az arcán. Máskor ez az utolsó védelmi vonal, bástya a végeken, ahova visszavonulót fújva elbújhat, magára zárva kaput, ablakot, minden apró kis részt bereteszelhet. Most viszont megközelíthetetlenné válik tőle, a Mont Blanc is elérhetőbb és melegebb cél, mint belátni a fejébe.

Felnéz a lányra, tekintetük először találkozik, zöld kutyaszemei végre életről tanúskodnak. Lassan csepegteti vissza a létezés jeleit arcvonásaiba, megszűrve azokat, élvonalba tolva azt, amit a másik látni akar. Megértést, kedvességet. A zavar, a félelem, a szorongás mind hátra van söpörve, együtt Tobias munka iránti dühével és frusztrációjával.
- Mennyi időt töltöttél a boltban? - teszi fel a következő kérdést, az előzőre adott választ csak egy bólintással nyugtázza. Végülis érthető. Szűk az üzlet, nagy a táska. Akit ennyire zavarba tud hozni az ő jelenléte, az bizonyára mindent megtenne azért, hogy ne okozzon galibát egy boltban. Akár a táskáját is kint hagyná. Nem egy ésszel meghozott döntés, de az emberek többsége nem is az eszével szokott döntéseket hozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Az arc-váltása nem ment olyan jól, mint tervezte, pontosabban jobban ment, feltűnőbb volt a folyamat és a végeredmény emiatt kifejezetten felkavaró lehet. Mintha valakiben kattant volna egy kapcsoló, s egy másik személyiség lépett elő. Ezen még dolgoznia kell. Most igyekszik természetesen viselkedni, ami elég nehéz, mivel nagyon természetellenes ez az egész helyzet számára, ő meg nem a legjobb színész a világon. Ujjaival beleszánt a bozontjába, hátrafésülgeti a folyton homlokába bomló tincseket. Pótcselekvés, ami a lány figyelmét talán elvonja, az övét viszont egyáltalán. Figyeli a másik reakcióját, mint eddig, s így nem marad kétség sem benne, hogy igazat beszél. A lány habozása mögött gondolkodás és nem hazugság áll, válasza bizonytalan, de realisztikus. Ezt mondta az eladó is, bár ő kevésbé biztosan, amikor néhány órával ezelőtt kikérdezte őt is. Sok vásárló fordul meg nála. A levitás lányra is csak azért emlékszik, mert ügyetlen és szemmel szokta tartani, mielőtt a fél üzletet romba döntené. Arra sajnos nem tudott választ adni, hogy vásárolt-e akkor vagy sem, volt-e nála táska vagy sem. De azt határozottan állította, hogy a diák soha nem keveredne olyan körökbe. Jó emberismerő - hangzott az enyhén öntelt, de valószínűleg megalapozott kijelentés. Tanúnak azonban édeskevés ennyivel.
Felmerül benne újra az igazságszérum gondolata, mint annyiszor szokott, de tudja, hogy azzal törvényt is sértene, meg ki is rugatná magát. Semmi értelme nem lenne. Az egyetlen alkalmazható igazságszérum az empátiája.
- Hiszek neked - közli hirtelen, néhány pillanatnyi csend után. Nem most lett meggyőzve, csak épp eszébe jutott közölni ezt a lánnyal is. Ideje is volt. - De a véleményemet nem osztja mindenki.
Megdörzsöli a homlokát, ezúttal nem szándékos figyelemelterelés. Végighúzza a tenyerét fáradt arcán, aztán leengedi az asztalra.
- Jelenleg szállítónak hisznek, egy köztes embernek, fogaskeréknek egy sokkal nagyobb gépezetben.
Ha ő őszinte, talán a lány is jobban feloldódik, s ha feloldódik, talán valami használhatót is talál benne. Kell valami fogás ezen, hogy átfordíthassa az ügyet, elterelje a nyomozási vonalat a lányról a tényleges elkövetők irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Úgy fordul az ismeretlen lány után, mint szagra a vad. Addigi bezárt, tartózkodó testtartása rögtön kinyílik, ide-oda rebbenő tekintete megállapodik a bizonytalan léptekkel távolodó ijedt lányon. Figyeli mozdulatait, profilból arcát, ahogy nézelődve keres valamit. Érzi a félelem szagát, ami ezen a helyen nem is volna olyan különös, de van itt valami más is. Hirtelen nem érti, mit lát, s ez nagyon meglepi. Mindig érti, mit lát, legfeljebb úgy dönt, nem vesz róla tudomást. Vagyis általában úgy dönt. Szereti ignorálni az egész világot. Most mégis sarkon fordul, s nem törődve azzal, hogy őt egy irodában valahol várják, hogy segítsen értelmet találni egy régi-új ügy bugyraiban, követni kezdi az idegent. Kissé oldalt billent fejjel, óvatos, csendes léptekkel megy utána, meg-megállva tábláknál, mintha maga is keresne valamit.
Miért jár egyszerre magabiztosan és telve bizonytalansággal? Miért van benne olyan rettentő csend, mint tomboló zsivaj után? A csend általában egy kedvelt állapot számára, most mégis valami nyomasztó hiányát érzi ki belőle.