Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Csak ülnek kényelmesen elterpeszkedve és szórják az ítéleteket. Általában nem tesz ilyet Tobias - még hogyha úgy is érezne, nem teszi szóvá. Most valahogy mégis könnyedén jön, természetesen. Véleményük össze van szinkronizálva. Egyedül egy mizantróp, ha együtt vannak, akkor viszont beszólogatós mizantróp - nem túl nagy előrelépés. Ezt jelenleg nem éli meg tragédiaként, sőt - örül neki. Úgy merül el benne, mint egy langyos tó vizében. Kellemes, pont jó. Otthonos. De kinek? Neki? Vagy Ethannek? Vagy annak a képnek, ami benne él Ethanről? A határvonal elmosódik.
A bűn-lajstromra felvonja a szemöldökét, tekintete az ó? igen sokatmondó jelentését sugallja. Nem mondhatni, hogy elismerően méri végig az ominózus személyt. Nem, egyáltalán nem elismerősen. Csak érdeklődően. Mint egy varázslatos múzeumban, ahol különös, egyedi példányok vannak kiállítva, egyesek rácsok mögött, mások formalinban. Ha lenne ilyen hely, lehet, hogy neki már gravíroznák is a nevét, a kérdés csak az, hogy ketrec, vagy formalin? Nem egyértelmű, hogy melyik a jobb sors.
Nem jegyez meg semmit hangosan, csak némán mereng, az előadás vége rántja ki testen kívüli állapotából.
- Nincs semmi baj. - a fejét ugyan rázza, de tekintetének elsötétedése meghazudtolja. Elpillant újra az italok fele, ezúttal fel is kel a székről.
- Mit hozhatok? - pillant le partnerére, fejével az innivalók fele intve. Valószínűleg a menű felét fel se tudja ismerni, de olyat, hogy víz, tea, puncs, gyümölcslé, csak talál. Vagy úgy bármit, ami nem piros-zöld és nem füstölög. Szereti tudni, hogy mit küld le a szervezetébe. Ha már megmérgezi magát, az legyen tudatos és szándékos. Nem mintha itt fennállna ez az eset. Még mindenki egészen jó bőrben van körülöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hatalmasra tágult zöldjeivel figyeli a vámpírt. Látja meglobbanni a fényt a szemében, hallja - vagy csak képzeli, hogy hallja - az örökké mozdulatlan szív első, egyetlen, robajszerű dobbanását. Mint a világ keletkezésének első hangja, az ősrobbanás visszhangja tűnik fel benne. Ezzel egyidőben az ő szíve egyet kihagy - talán a döbbenet, talán a világ rendjének kiegyenlítése? Egy igen, egy nem. Egy élet, egy halál. A rend felbonthatatlan. Vagy mégsem?
Erősen tartja, szorítja a kezét, a másikkal karja után nyúl, aztán mégsem ér hozzá, csak készenlétben lóg a levegőben mellette. Azonban a második dobbanás újra a fiúban harsan. A harmadik is. Ez már az övé, csak az övé. Még mindig tányérnyira kerekedett szemekkel néz le rá, légzése gyors, mintha körbe-körbe szaladt volna a kőcsoport körül.
A természet végül mindig győzedelmeskedni fog, még egy ilyen mágikus helyen is. Bizonyos törvényeket nem lehet felülírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az az érzése támad, ami oly sokszor, ha védtelen lényt lát - pedig ez most csak délibáb. Önkéntelen, ösztönös védelem. Egy állat ösztöne - hisz a jó oldalunkat tőlük örököltük. Minden, ami eredendően gonosz, az az ember sajátja. De valójában kettejük közül nem a férfi a törékeny halandó. Az illúzió egy pillanatig tartott, szaporán pislogni kezd, de már tovatűnt a látvány. Az érzést azonban mégsem tudja lerázni magáról. De ettől ő nem érzi magát hatalmasnak. Máskor lehet azt érezné. Ő, a másik, azt hozná ki belőle. Hisz mi vagyunk az evolúció csúcsa. A legveszélyesebb ragadozó - vagy legalábbis az egyik legveszélyesebb. A többi is mindenesetre belőlünk származik. Minden más értünk, általunk van. Ki van nekünk szolgáltatva. Csak ki kell nyújtanunk a kezünket, hogy kioltsuk a fényt egy szempárban. De nem csak sötétséget hozhatunk, hanem világosságot is. Tobias lassan térdre ereszkedik, így újra ő kell kissé felnézzen a vámpírra. Egyik kezét még mindig szorítja, a másikat bizonytalanul felemeli, aztán a hideg, újra halvány arcra csúsztatja.
Kettejük közül csak egyiküknek verhet a szíve. Csak egyikük élhet a szó biológiai értelmében. De ez nem vethet gátat. A természetnek csak bizonyos határig van ereje. Azután minden rajtunk áll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megsárgult újságkivágások, családi képek, mágikusak, egy gyerekzsúr, hangtalanul nevetnek a gyerekek, a gyertyák lángja illegeti magát; egy balatoni fürdőzés, lágyan hullámzik a háttérben a víz. Egy élet darabkái hevernek szanaszét az asztalon. Már reggel nyolc óta itt ül, azóta elfogyott a termoszban magával hozott kávé, a szeme körüli karikák tovább mélyedtek, hogyha ez még lehetséges egyáltalán, a haja pedig mintha egy verébcsaládnak adna otthont.
Halkan mormol magának, miközben egy füzetbe jegyzetel, majd a füzetet félresöpri és újra maga elé húz egy fényképet. Valami új, eddig fel nem fedezett részlet? Egy kétes alak sziluettje a háttérben? Vagy... nem, az csak egy fa a távolban. A képek minősége sem segít a helyzeten. Rég volt a hetvenes évek, még varázsló-viszonylatban is.
Feltolja szemüvegét a feje tetejére, és nagy elánnal dörzsölgetni kezdi a szemeit néhány halk, fáradt sóhaj kíséretében. Mit is akar elérni? Látott egy cikket, egy idős, de nagyon jó memóriájú újságíró lehetett, aki újra előszedett egy negyven éves ügyet. Egy gyászhír egy vidéki lap utolsó előtti oldala legalján. Ennyi elég volt, hogy valakinek eszébe jusson egy eltűnt kislány, akit négy évtízede nem találtak meg, de a szülei soha nem adták fel. Illetve most az apja mégis kénytelen volt, tekintettel arra, hogy róla szól a gyászhír. A rejtélyes körülmények, a megoldatlan ügy mind olyan szókapcsolatok, amik beindítanak egy gépezetet Tobias fejében és többet nem is áll az le, amíg mindenre fény nem derül. Jobb mindent elrejteni előle, ami ezeket vagy hasonlót tartalmaz. De ez a bizonyos újság a kezébe került - teljesen véletlenül, valaki a nagyteremben felejtette -, és így most itt van. És még itt lesz egy ideig, valószínűleg zárásig. Hiányolja a házát, ahol nincs nyitvatartási program, bármikor újabb adag kávét főzhet magának és garantáltan senki nem fogja megzavarni, Winstonékon kívül. De most itt van, és végülis egy könyvtár nem utolsó hely egy nyomozás elkezdéséhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az előtte álló képet nézegeti; egy kislány képe, a legutolsó, ami róla készült; sárga pöttyös ruhában kacag teli szájjal valakinek a kép szélén, akit nem látni. Egy farmon éltek az Isten háta mögött valahol a Hortobágyon, csak ők, hárman, meg a tyúkok és két kutya. Könnyű lehetett valakinek onnan elrabolni egy gyereket. A kérdés csak az, hogy miért és ki. És hogyan.
A gondolatmenetéből egy hang zökkenti ki. Zavartan pislogni kezd, mint ki álomból ébredt és hirtelen nem tudja, hol is van. A könyvtár, persze. Ahogy felpillant az előtte állóra, egy halvány mosolyt küld felé és csak bólint. Sóhajtva hátradől a széken, a karjait összefonja maga előtt, a csuklóján láthatóvá válik így a közös időmérőjük, ami gyorsan mozgásba lendül.
A saját papírhalmára egy újabb akta érkezett. Ahogy elnézi, hasonló időből származhat, csak épp hivatalos körökből származik, valószínűleg a Minisztérium adta ki.
- Mennyire vannak jól védve ezek az anyagok otthon? - bök a fejével az iratcsomó felé. Az otthon szó teljesen véletlenül hagyja el a száját, önmagát is meglepve vele. Magyarországot otthonnak nevezi egy dán gyerek egy franciának. Még hogy nem a multikulturalizmus fellegvára az a hely.
A dánok elég jó munkát végeznek ilyen szempontból - még akkor sem tudja elolvasni az iratok tartalmát, ha éppenséggel a kezébe kerül egy, amit szanaszét hagyott az anyja a házban. Ellopni meg esélytelen, még azelőtt letartóztatnák vagy legalábbis kitessékelnék a raktárból, mielőtt annyit mondhatna, hogy "azt hiszem, eltevédtem". De esetleg a magyarok kevésbé végeznek jó munkát. Talán nem védi semmi az iratokat, csak úgy ott sorakoznak a polcon, arra várva, hogy valaki leemelje őket. Mennyivel könnyebb beleütnie az orrát az apja nyomozásaiba - lehet, hogy egy olyat kellett volna keressen. Egy mugli ügyet. És jól kivallatja igazságszérummal és különböző átkok segítségével a gyanúsítottakat, aztán törli a memóriájukat. Tökéletes terv. Miért nem teszik ezt vajon többen? Gyakorlatilag esélyük sincs a mugli bűnözöknek egy aurorral szemben - még egy auror-palántával szemben sem. Sőt, egy úgyáltalán, egy másodéves boszorkány már letörli őket a térképről, ha arról van szó. Persze, a törvények elég nagy gondot jelentenek. És az auror-palánták rögtön elveszítik erőfölényüket, ha egy jól képzett, felnőtt varázslóval találják szembe magukat, akinek az a feladata, hogy az ilyen törvényt lazán értelmező egyedeket egy hivatalos ejnyebejnyében részesítsék, meg esetleg másban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Könyvével egy félreeső sarokban élvezte a vizsgák után kiérdemelt pihenést. Előtte teáscsésze, egy tányér, rajta félig megevett szendvics. Az ajtó nyílására néha felpillant, majd visszatér a regényéhez. Órák telnek el így. A szendvics már rég megszáradt, a csészébe újabb adag tea vándorolt.
Az ajtó újra csilingel, jelezve egy érkezőt. Egy idegen lép be rajta, ami egy ekkora faluban eléggé ritka. Néha beesik egy-két átutazó, kereskedő figura, de a kétes elemek a kocsmát részesítik előnyben. Több ott a sötét sarok. Egy teázó nem szokott illegális ügyletek lebonyolításának helyszíne lenni. Épp ezért különös ez a férfi, aki jelenlétével elég hamar betölti a helyiséget. De lehet, hogy a szivarának füstje is ludas kicsit a dologban. Messziről megcsapja Tobiast a kubai illata. Mindig szerette. Az embereket, akiknek a szájából ki szokott csüngeni, már kevésbé. De sajnos a kettő általában együtt jár.
A felvillanó jelvény megmagyarázza rögtön a füstöt - egy olyan helyen, ahol tilos a dohányzás. Végülis csak három tábla jelzi ezt. Tobias a könyve mögül figyeli az idegent. Pökhendi, arrogáns még a járása is. Messziről antipatikus számára. De van egy tulajdonsága, ami mégis felkelti az érdeklődését. Felügyelő. Egész nap másról se beszéltek az iskolában és a faluban, mint a felügyelőkről. Valóságos kisvárosi legenda kelt lábra - hogy hányan vannak, kik ők, milyen hősies - vagy kevésbé hősies - tettek birtokosai. Egyesek szerint egyikük vérfarkas. A fiú nem vesz részt az ilyesfajta pletykák kitalálásában, megvitatásában vagy épp terjesztésében, de attól még nyitva tartja a fülét. Fontos jól informáltnak lenni.
Hirtelen felemelkedik a székéről, fogja a csészéjét és a könyvét, és átvonul a férfi asztalához - és mindenféle ceremónia nélkül elhelyezkedik a kinyújtott lábak mellett, szemben a füstfelhővel.
- Sikerült már nyakon csípniük néhány delikvenst? - úgy véli, állampolgári joga - sőt, kötelessége - a rend és törvény állapotáról aktuális és pontos információk birtokában lenni. Ha eközben másodlagos tényeket is begyűjt - történetesen épp egy felügyelő kilétéről, jelleméről, erős- és gyenge pontjairól - az csak mellékes, személyes kis siker.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szóval azokkal se lesz nagyobb sikere. Tehát akkor marad a hosszú, rögös, tisztességes út. Gürizik majd néhány évet, amíg valaki egy egyen-irodában, a Minisztérium egy eldugott csücskében, a napi ötödik kávéja ledöntése után esetleg úgy határoz, hogy áhh, talán mégis adnak neki egy esélyt, miért ne - félretolva a pszichológiai jelentések vészjósló halmát, amelyek mind ugyanazt hirdetik: ne vegyék fel aurornak, sőt, ha lehet, mégcsak pálca közelébe se engedjék. Persze, ez most még nem áll így, de az elmúlt évek jelentéseit figyelve, egy elég erős, negatív irányba tartó tendencia tűnik fel. Röviden - Tobias nem beszámítható. Természetesen mindig vannak B, meg C, D tervek. Valahol az ABC derekán járhatunk, amikor felbukkan a mugli-alternatíva. Varázslóként könnyű dolga lenne elhitetni néhány mugli agyturkásszal, hogy tökéletesen épeszű és köszöni szépen, de mostmár szeretne kikerülni az akadémiáról, bele a nagyvilágba.
A kérdésnek nem sikerül áthatolnia az elméjét és a külvilágot szétválasztó szakadékon. Valahol a lehetséges tervek végénél roboghat már gondolatainak gőzöse, amikor egy különös megjegyzés sikerül eljusson az elméjéig. Tobias lassan felemeli a tekintetét. Semmi nincs összhangban semmivel. A szavak nem stimmelnek. Nem ezt akarta mondani. De valamiért ezt mondta. Udvariasság, titkolózás? Magában némán mérlegelve újra lepillant az előtte álló fényképre. Halkan hümmög egyet, amit akár igennek is lehet érteni, de akár másnak is. Nem fontos. Előrehajolva egy kupacba gyűjti a papírjait - elvégre ez nem egy egyszemélyes asztal. Nem szép dolog így szétterpeszkedni.
- Negyvenegy éves egész pontosan. Akit ábrázol, jövő hónapban tölti be az ötvenet. Vagy örökké kilenc éves maradt. - szavainak tartalma sokat elárul, vagy épp keveset - attól függ, mit jelentett Ethan különös hanglejtése. A tiszta empátia azért nem varázslat - nincs benne semmi hókuszpókusz. Azt tudja, hogy valami van, de az még nem világos, hogy mi az a valami. Úgyhogy óvatosan tapogatózik, már csak amiatt is, mert a másik is ezt teszi. Mindeközben hangja kellemes és könnyed - amellett persze, hogy rekedt, mint egy kivénhedt rockénekesé, a fáradtságtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az ilyen fesztiválok előnye, hogy úgy szociális események, hogy különösebb szocializálódást mégsem igényelnek. Jól el lehet rejtőzni a tömegben, ügyesen szlalomozva az ismerősök között anélkül, hogy bárki észrevenne. És közben mégsem marad ki az ember semmiből.
Tobias abban a reményben dugta az orrát a Boglyas térre, hogy talán van egy skandináv bódé is, ahol a hőn szeretett lángnyelv whiskys vajsört kikérheti pult alól. Mindig tesznek bele valami extrát, amitől olyan igazi… otthonos lesz. Ő is próbálta már reprodukálni házilag, de mégsem ugyanolyan. Már az egyik sort végigjárta, eredménytelenül, és épp hátraarcot csinált, hogy elkerüljön egy kotnyeles eridonost, aki valamiért rendszerint úgy hiszi, hogy ők ketten jó barátok, amikor lendületesen belefutott valakibe.
- Bocsánat. - épp csak kivehetően morog maga elé lesütött szemekkel, láthatóan úgy érzi, nem az ő hibája az egész - miért állt olyan közel? Csak nem a sarkában toporgott? Még nincs akkora tömeg, hogy ne férjenek el ketten szépen egymás mellett. Mielőtt továbbrobogna, vet egy gyors pillantást az illetőre, de véletlenül hosszabb ideig felejti rajta a tekintetét, mint tervezte. Még nem találkoztak, legalábbis nem hivatalosan, de már látta. Nem kell eidetikus memória ahhoz, hogy megjegyezz egy ilyen karikalábú figurát. Mindig úgy néz ki, mint aki épp beleüti az orrát olyan dolgokba, amikhez semmi köze. Most is ez az érzés keríti hatalmába Tobiast. Gyanúsan végigméri, óvatosan kerülve a szemkontaktust.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy néz fel a férfira, mintha az épp azt javasolta volna, tangózzanak egyet a zsúfolt téren. Irritált szemforgatással elnéz róla; tudja, hogy mi lesz, ha reagál. Úgyhogy lenyeli a frissen odakészített, csípős megjegyzését, elraktározza nehezebb - vagy épp könnyebb - időkre. Lagymatagon az orra alá dugja a férfi a jobbját, miközben közli a nevét. A lehető leglátványosabb frusztráltsággal elfogadja, erősen megszorítja, miközben felpillant rá, állva a tekintetét. Ő nem közli vele a nevét. Minek? Úgyis tudja. Legalább legyen egyértelmű, hogy mindketten pontosan tudják, hogy a másik kicsoda. Auror, egyértelműen. Biztosan a Mások Idegeire Menés Főosztályának parancsnoka. Egy ilyen kaliberű ember képességei nem maradhatnak kiaknázatlanok. Úgy néz az le rá, mintha épp most túrta volna fel a fehérneműs fiókját és nagyon elégedett lenne önmagával.

Egy pillanatig elengedi énjét és átlép a másikba. Önmagával néz farkasszemet. Minden vele van tele. A szájának rándulása, szemének rebbenése, minden mikró arckifejezése, amit tudatosan erőltetett vonásaira, de olyan is, amiről észre se vette, hogy ott vannak. Visszamenekül biztonságot jelentő elmepalotájába, onnan méregeti. Jobban kell vigyázzon vele, mint gondolta. Mégiscsak tangózni fognak.
 
Ő állt az útjába, ki sem ömlött az itala - nem meglepő módon -, aztán még meghivatja magát egy következő körre. Nem, azt lesheti, hogy a legfinomabb whiskys vajsör titkaiba bevezesse. Az az ő titka. Majd valami vattacukros förmedvényt sóz a nyakába. A kihívó szemöldökhuzogatásra negédesen elmosolyodik. Nem áll jól neki, pontosan ezért teszi.
- Örömmel - közli nagyvonalúan és meg is indul az első bódé felé, ahol még nem járt. Lesújtó felismeréssel veszi tudomásul, hogy az pontosan az, amit keresett. Valószínűleg nem fog egyhamar lekopni az auror a nyakáról, ő pedig nem akart egész este kint időzni. És egyébként is - nem kéne alkoholtartalmú italokat fogyasszon. A szeme sarkából végigméri a férfit. Nem árulná be. Megfelelő fizetség ellenében legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Olyan emberként, aki szeret mindig az árnyékban maradni, végtelenül feszélyezi ez a hirtelen jött figyelem. Maga a figyelem még hagyján, de az, ahogy figyeli őt az auror, attól erős késztetést érez arra, hogy elhopponáljon szó nélkül. Már ha tudna. Még az amputoportálás veszélyével is megérné. De tudja, hogyha eltűnik, akkor perceken belül újra ott nyüzsögne mellette a karikalábaival. Lerázhatatlan. Más módszerhez kell folyamodnia.
Lecövekel a bódé előtti sorban, miközben egy gyors pillantással végigméri az italkínálatot. Az Ördögi Vajsör névre keresztelt valami lesz a nyerő. Mindig egy rejtelmes nevet adnak neki, hogyha illetéktelenek rendelnék, ők ne bukjanak le, hanem egyszerűen egy pikáns vajsört szolgálnak fel. Mostmár csak az nem világos, hogy őt illetéktelennek tekintenék-e egy aurorral a nyakában. A kérdésre csak rábök a fejével a táblára, tekintetével jelezve, hogy melyikre is gondolt. Nem mintha nem tudná Rothman magától is.
Közben lassan lebontogatja a falakat, amely közte és a külvilág között húzódik. Szabad átjárást akar kettejük elméje között, lehetőleg egyirányú forgalommal és anélkül, hogy becsatlakozna még a téren nyüzsgő valamennyi ember is a buliba. Anélkül, hogy ránézne, megpróbál diszkréten ráhangolódni az aurorra. Hirtelen minden sokkal fényesebb, sokkal színesebb, izgalmasabb lesz, mintha valaki felhúzta volna egy tévékészüléken a hangot és a szaturációt egyszerre. Önmagát látja oldalból, meg hátulról, egy morcos, magába forduló alakot, aki abszolút nem illik a fesztivál nyüzsgő népsége közé. Elfordul önmagától, most nem erre kíváncsi. Tovább megy, besétál az elme folyosóján a hátsó szobák felé, óvatosan, nem rontva be mindenhova, csak méregetve az ajtókat. Rengeteg van belőlük. Különböző méretű és színű, mintha nem ugyanaz lenne a tulajdonosuk. Valószínűleg így is van.
Egy hang húzza vissza a saját testébe, zavartan pislogni kezd, majd felemeli a tekintetét. A pultos fogyatkozó türelemmel várja a rendelést.
- Két Ördögit kérnénk - vakarózni kezd a zsebében pénz után - Szolgálaton kívül van - teszi hozzá, Rothmanra bökve a fejével, remélve, hogy ennyiből megértik, veszélytelen a helyzet. Ő pedig csak remélni tudja, hogy tényleg az. A pultos elfordul, a hátától nem látni, mit készít, de hamarosan eléjük tesz két teljesen hagyományos kinézetű vajsört. Tobias leteszi a fizetséget, majd elvéve a saját korsóját, ellép a bódétól és lassan belekortyol. Végigkúszik a forró ital a torkán, le a nyelőcsövén, bele a gyomrába, ahonnan szétárad minden tagjába, elzsibbasztva és felpezsdítve egyszerre. Az igazit adták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jólesőn kortyolgatja az italát, remélve közben, hogy nem pirul ki az arca tőle, mint szokott. Jobban járt volna, ha nem éhgyomorra teszi mindezt. A huszonévesek életerejével és szervezetük tűrőképességével felvértezve tán senkinek se fog feltűnni. Az pedig, hogy az auror nem fogja beköpni, az egyértelmű. Mostmár cinkostársak.
Tudja, mit akar tőle az auror. A képességét akarja felmérni. Hát tegye, Tobias nem áll ellen. A pofátlan stírölést halvérű nyugalommal fogadja, várakozón tekintve fel a mellette lépdelő alakra. Közben észrevétlen ő is a másik képességét méregeti. Azért mert tanult és nem veleszületett, nem lesz kevesebb, sőt. Sokan szeretnék megtanulni az emberolvasás tálentumát. Szinte senkinek sem sikerül. Hajlam és tehetség nélkül nem fog menni. Tehát végülis nem teljesen tanult a dolog - csak továbbfejlesztett. Aurorként kétségtelenül előnyére válik. És ha Rothmann képessége előny a szakmában, akkor a Tobiasé a royal flös. Egy mugli rendőrakadémián történelmet írna. Talán még aurorként is. Mindezzel tisztában van. A karrierlehetőség nem tölti el izgalommal. A hatalom, vagyon, siker mind hidegen hagyja. Tudja, hogy mivel járna számára. Az ár nagy lenne. Túl nagy. Mint amikor a póker találkozik az orosz rulettel. Végzetes játszma. Kiszállni lehetetlen, ha egyszer belépsz a mókuskerékbe. A zöld asztal nem enged és addig pörög a tár, míg az az egy golyó kerül a csőbe. Tudni fogod, még mielőtt eldördül a lövés. Hiába van a legerősebb lapkombináció a kezedben, ha az ellenfél teljesen más játékot játszik és csal közben. És te nem tehetsz semmit ellene, csak piszokjól teszed a dolgod és reméled, hogy a szerencséd kitart még egy kis ideig.
A kérdés úgy illeszkedik gondolatmenetébe, mintha fennhangon elmélkedett volna.
- Vonzani? Nem, nem vonz - hangja suttogó, épphogy kivehető a lármázó tömegben. Szerencse, hogy a férfi fittyet hány a személyes zóna szabadságára, így biztosan nem szalasztotta el a választ.
Vajon melyikük lenne jobb terepen? Számítana-e valamit is? Ez nem verseny. Lehetnének... partnerek. Igen, társak. A gondolat feszélyezni kezdi Tobiast, mégsem tudja levakarni. Tudja, hogy van benne igazság.
- Nem kedvtelésből akarok auror lenni - lehet, hogy a férfi élvezi, amit csinál, de Tobiasnak pokol lesz. Mégsem tér ki előle. Nem tudja pontosan, miért nem, de annyira biztos benne, mint addig soha semmiben. Nem hisz a sorsban, sem a küldetéstudatban. Nincs messiás-szindrómája, még csak mártír sem óhajt lenni. De tudja, hogy amire képes, az egyedi, és nem hagyhatja parlagon, kiaknázatlanul. Használhatná bármire. Hát akkor miért ne használja jóra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megereszt az auror felé egy mostviccel?-arckifejezést, pedig tudja, hogy igaza van. Mármint azzal együtt, amit nem csak mond, hanem gondol. Igen, nem fogja kedvelni, amit csinál. Nem fogják idős korában vállveregetve nyugdíjba küldeni. Nem fog odáig eljutni. Különösebben nincsenek is ilyen tervei. Vannak fontosabb dolgok is annál, mint a boldog, nyugodt létezés. Az a híres fehér kerítéses álomélet nem olyanoknak van kitalálva, mint Tobias. De nem is olyanoknak, mint Rothman. Folyton a szomszédok kerítésével lenne elfoglalva, a hátsó kertjükben sompolyogna, azzal se törődve, ha közben a saját kócerája leég. Nem téveszti meg Tobiast ez az infantilis vigyorgás.
A kérdésre eltekint a tömeg feje fölött. Lassan legurítja a vajsöre maradékát, elmélázva a szájánál tartva az üres korsót. Lenne ára a segítségének. Minek nincs? Az arányok számítanak csak. Hogy megéri-e.
- Lesznek ellenzői - egyelőre kitér a válasz elől, hisz ő maga sincs tisztában a hogyannal. Szíve szerint a hosszú, rögös utat választaná. De itt van egy lehetőség a rövidítésre. Az anyja egy másik lehetőség. Egy megoldhatatlannak hitt ügy bravúros megoldásával mindenkit levehetne a lábáról. Könnyen elérhetné, hogy senki ne lapozzon bele az aktájába, csak tárt karokkal és kegyes ignoranciával felvegyék soraikba. Vagy kijárja a mesterképzést, jelentkezik a Szent Györgybe úgy, mint mindenki más, és addig gürizik, amíg nem tudják csak úgy elutasítani a jelentkezését a Parancsnokságra. Látni fogják a potenciált, nem csak a pszichiáteri jelentést. Inkompetens rendvédelemre.
Nem, nem fogja hagyni. Bebizonyítja, hogy tévednek. Komor, elszánt arckifejezéssel a férfi fele fordul, felpillant rá, zöldjeiből a kétely utolsó szikrája is kialszik.
- De maga segít szembeszállni velük - megjegyzése szebb napokon akár kérés, óhaj, könyörgés is lehetett volna. Ma, most és itt, kettejük között, tényként hangzik el. Tisztában van vele a fiú, hogy ezt nem fogja megtenni a férfi csak úgy, szívességből, puszta jelenlétével okozott örömök által kifizetve. Ez egy üzleti megbeszélés. Mindenki kiteszi maga elé az asztalra az ajánlatát, aztán vagy kezet ráznak, vagy elsétálnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A szemrehányásra csak felvonja a szemöldökét, némán kérdezve, hogy ez most kihívás? Ha a férfi sokat akar melózni vele, ő szívesen eleget tesz a kérésnek. Sőt, annyira nem is kell fáradjon vele. Csak hozni fogja a formáját. Nem tűnik Rothman annak a megbánós típusnak, de majd ezután ihletet fog kapni egy rossz életdöntések-lista indításához.
Persze, megtehetné Tobias, hogy nem nehezíti meg a férfi életét és ezzel kettejük munkáját. De túl erős a kísértés. Észrevétlen átvette már azt a piszkálódó stílusát. Ha Merlin kegyes, ennyi elég lesz és nem fogja még a járását is átvenni.
Megadóan vonul utána a csárda bódéja felé, rosszalló pillantások kereszttüzében. Rothman vág utat nekik a tömegben, de mire az emberek észbe kapnak, már csak a fiút látják, amint az embererdőben hasított ösvényen oldalaz, így természetesen ő kapja a szemforgatásokat és a morgó megjegyzéseket. Van egy olyan érzése, hogy ez rendszeresen elő fog fordulni, ha valahol együtt jelennek meg. Jó lesz kéznél tartani a pálcáját.
Míg a söröket csapolják, elmélázva figyeli az auror profilját a szeme sarkából. Elképesztő a különbség közöttük. Mint két távoli Naprendszer. Mégcsak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Míg őt bosszúság és szorongás tölt el, ha emberek közé kerül, a férfi elemében van. Csak úgy kivirágzik, ha valakinek az idegeire mehet. Nyilván nem szadista hajlamból teszi. Szereti felhúzni az embereket, mint játékokat, hogy aztán elengedje és figyelje, mikor esnek le az asztal széléről. Ha nem lenne hatása annak, amit csinál, biztosan abbahagyná. Egy bábmester. Ahova csak a lábát beteszi, mindenki az ő táncát kezdi el ropni. Ha Tobias kerül emberek közé, az ellenkezőjét éri el - ő ropja mások táncát. Nem szokott irigykedni, de ez a könnyed manipulálás mégiscsak kívánatos tulajdonság. Majd kitanulja. Remélhetőleg nem fogja hamarabb megátkozni vagy letaszítani egy szikláról. Bár ahogy elnézi, kevésbé lesz alkalma sziklákra mászni vele, sokkal inkább bárszékekre. Mindenesetre nem lesz unalmas. Bábmester és tanítványa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az utolsó vizsga is lejárt, még az eredmények nem érkeztek meg mind; ezt a köztes időt pihenéssel próbálja elütni. Hogyha sikerül a hoppanálás-vizsga, akkor egy ideig nem lesz alkalma. A vihar előtti csend. A viharra pedig ezúttal fel van készülve, sőt - talán várja is. A halálsoron várakozók beletörődött nyugalmával tölti meg triviális semmiségekkel napjait. Ma csónakot fest.
Tehát szükséges egy vödör festék és ecsetek. Továbbá kell egy kis étel, főleg a kutyáknak. Mindent bepakol a hátizsákjába, a ház előtt füttyent egyet és megindul a tó fele. Az ebfalka egymást letaposva trappol utána, boldog farokcsóválással és lobogó nyelvvel.
Már elmúltak a hosszú nappalok, amikor reggeltől estig kényelmesen úszhatott a tóban. Félig skandináv, úgyhogy tudja, milyen jegesmedvésen fürdőzni, de mégiscsak jobb egy kis távolságot meghagyni közte és a fogvacogtató víz között. Egy csónaknyi távolság pont elég is lesz. A tóban van és mégsincs. Élvezheti a víz által nyújtott nyugalmat és izolációt, és mégsem kell főzetekkel kúrálja magát utána hetekig. Ideális.
Kiérve a tópartra, felméri a terepet. Nem kihalt, de azért tömeg sincs. A kutyák berontanak a tóba, megzavarva a télire otthon maradó kacsák délutáni sziesztáját. Őket nem zavarja a hőmérséklet. Még. Tobias inkább a stégre sétál fel, ami alatt a csónakja van kikötve. Hogyha még nem lopta el senki. Kiérve a szélére, egy ismerőst pillant meg. Rögtön bevillannak a képek a labirintusból, meg a kastély különböző szegletéből, a Nagyteremből, a konyhából, mindenhonnan, ahol összefutottak. Biccentve köszön neki, aztán letérdel a stég szélére és megkapaszkodva ledugja a fejét, szétnéz. Még ott van. Kicsit hátrébb kötötte ki, hogy ne legyen annyira szem előtt, nem mintha egy begyűjtőbűbájjal nem lehetne odahívni. Pontosan ezt teszi ő is. A csónak odasíklik hozzá, ő meg leül a stég szélére s elkezd kipakolni. Megint elnéz a lány fele, nem fordulva egészen oda, de azért egyértelműen jelezve, hogy vele beszél. Számára legalábbis egyértelmű.
- Hogy érzel a kétkezi munka iránt? - nem akar ő senkit erőszakkal munkára fogni, de a lány pont úgy fest, mint aki szeretne magával valamit kezdeni. Valahogy egy kicsit úgy, mint Tobias. A munkaterápia pedig aranyat ér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hatalmas ribillió van a vízben, a kacsák kétségbeesetten menekülnek támadóik elől, míg utóbbiak lógó nyelvvel és túllelkes kutyaúszással próbálják elkapni őket. Mikor már az egész kacsakolónia kiért a biztonságos túlpartra és onnan sziszegnek mérgesen az ebek felé, csak akkor indulnak ki azok a vízből a gazdájuk után. Mindhárman felcaplatnak a stégre, ott pedig nekifognak lerázni magukról a vizet. Szép igazságosan elosztják Tobias és Anna között, hogy egyik se maradjon ki a mókából.

Tobiast különösebben nem hatja meg, hogy kutyaszagú víz csöpög a hajából, komótosan kipakol maga mellé, az egyik ecsetet meg feltartja a lánynak.
- Én sem - ismeri el, bár nem érti, miért kéne ide akkora gyakorlat. Ha ronda lesz, kezdik előlről. Vagy úgy hagyják, úgysem indul vele csónak-szépségversenyre. Rá akarja pingálni a nevét, amit még nem talált ki. Minden hajónak kell név. Ez ugyan nem hajó, de úgy érzi, még egy csónakot is megilleti a keresztelés. A vízi életet élőknek saját kis társadalmuk van, ahol a járműveikhez emberi tulajdonságokat társítanak, tudják, hogy melyik lány és melyik fiú, türelmes-e vagy ingerlékeny, hóbortos-e vagy komoly. És nem mellesleg a hajó alapján különböztetik meg egymást a láthatáron. Már messziről látják, hogy ellenség vagy barát közeleg. Tobias még nem tart épp ott, hogy átszelje az Atlanti-óceánt, még legfeljebb a Balatonon tud előre-hátra koslatni, de majd egyszer. Addig pedig beéri a maga építette kis lélekvesztőjével.

A kutyák közben ismerkedésbe kezdenek, körbeszagolják a lányt, aztán lelkes farokcsóválással jelzik, hogy átment a vizsgájukon, csatlakozhat a négyfős bandájukhoz, ha úgy érzi. Ide-oda trappolnak a stégen, lellenőrzik a cölöpöket, a festéket, a táskát, Tobiast, Annát, aztán kezdik előlről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitókra-évzárókra nem szokott gyakran járni. Minek? Úgyis látja aztán eleget az embereket. De idén az utolsó mestertanonci évét kezdi. Ha sikerül, jövőre már auror-palánta lesz valamerre. Viszlát Bagolykő. Úgyhogy egy évnyitót még kibír, ezt az egyet.
De van egy elég kellemetlen és főleg értelmetlen szokás ezeken az eseményeken. Az emberek párban mennek. Mintha félnének, hogy egyedül kinézik őket maguk közül a többiek. Mi ez a rögeszme? Mintha tömeges randevúnak vélnék.
A dolog értelmetlensége ellenére ő is ebben a helyzetben van. Nem tervezte, de úgy esett, hogy épp a verandán vacsoráztak Annelievel pokrócokba burkolózva, amikor kiszaladt a száján. Nem szokott fölöslegesen beszélni, hülyeségeket végképp nem, ez a kérdés biztosan egy kis agyi botlás volt, pillanatnyi hiba a rendszerben. De visszavonni már nem lehetett.

Abban legalább biztos volt, hogy ez nem egy randi. Az végképp kellemetlen lenne. Félreértések sorát indítaná el. A lány egyértelműen úgy tekint rá, mint egy jó barátra. Az egész iskola tudja róla, amit még ő sem ismert el egészen magának, de azért örül a pletykáknak. Megvédik.

Úgyhogy erre a nem-randira annyira nem is készül. Felfedezi, hogy alig vannak ruhái, hogy két hete nem borotválkozott és úgy néz ki, mintha a saját apja lenne, hogy minden cipője meg van rágva, hogy talán kevesebbet kellett volna egyen az utóbbi időben. Végül az egész délelőttje arra megy el, hogy valamiképp vállalható külsőt öltsön magára. Mentális jegyzetet készít arról, hogy a legközelebbi adandó alkalommal vegyen néhány inget és új cipőket - de úgysem fog venni -, aztán fél 5-kor elindul az erdőben a lány kunyhója felé. Az egyességnek megfelelően együtt sétálnak fel a rohamosan sötétedő falun át a kastélyba, nem kapkodva el, mert úgyis mindenki késni szokott. Az est fénypontja majd a vacsora lesz, azt pedig még bőven elérik. Kényelmetlenül feszeng Tobias a talárjában, nem szokta hordani és vállban már kicsit szűk. Az arca frissen borotvált, legalább tíz évet fiatalodott. Még a fésűt is elővette. Egyszóval egész fess. A szeme alatti karikák pedig a sárm része.
Jóleső meleg fogadja őket a kastély falai között, rögtön egy csoport csacsogó navinésbe ütköznek, akiket akadélypályaként kerülgetve végül megérkeznek a már nyitva lévő Nagyterem elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzi a lányból áradó nyugalmat, amit a kutyák jelenléte okoz. Összekeveredik a sajátjával és ebbe a kellemes, meleg, puha gondolat-takaróba burkolózik, mindkettejükre ráborítva, felhúzva az orrukig. Háborítlan festegetnek, kiknek semmi gondjuk a világon. Ez persze közel sincs így, de az illúzió is megteszi. Pár pillanatra kifeszül az idő, mint egy vászon, melyre a festő egy meghitt álomképet mázolt.

- Jobbak az embereknél - belemosolyog a nagy pingálásba, önmagának, maguknak, tekintetével egy pillanatra a mellettük elheveredő Winston fele biccentve. Ez csak amolyan "az évszázad ténye"-megállapítás, semmi univerzális releváció nincs benne. Ha hangulatromboló szeretne lenni, hozzátenné, hogy nem csak az embereknél, minden emberszerű lénynél, és egyébként nem csak a kutyák, hanem körülbelül minden állat, még azok is, amelyekről fóbiákat neveztek el és sikítva menekülnek előlük a gyengébb lélekjelenlétűek. Mind. Nincs bennük egy csepp előítélet vagy rosszindulat. Tiszták. Ha bántanak, önvédelemből vagy élelemszerzési céllal teszik. Nem használnak ki. Nincsenek elvárásaik. Nem hazudnak.

A nagy merengés közben a csónak kezd egy egységes bíbor külsőt ölteni. Varázslattal körülbelül tíz másodpercbe telt volna, de abban hol az öröm? Nem lenne ilyen kiváló alkalmuk nem-beszélgetni, csak ülni egymás mellett és körülbelül öt percenként mondani egy-két szót, amire aztán elhümmögnek egyetértően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A saját feszélyezettségét tovább rontja a lányból felé lüktető frusztráció. Megpróbálja lezárni magát teljesen, de a szelep engedni kezd, túl nagy a nyomás a fedő alatt - végül robbajjal töri át a gátat a körülötte nyüzsgő, motoszkáló megannyi érzés és gondolat. Túl sok ember. Tudta, hogy rossz döntés volt ide jönni. Miért nem ült otthon? Miért kellett kinyitnia a száját? Tudja, hogy miért, de ez nem segít a helyzeten, úgyhogy folytatja még egy kis ideig a fölösleges önostorozást. A Nagyteremben az alapzajon, beszélgetéseken, padnyikorgatásokon túl hallja azt is, amit nem akar. Megannyi hang összeolvadva a sajátjával. Az eridonos asztalnál ketten kerülik egymás tekintetét, sértődötten, mellettük valaki az ajtót lesi, majd a következő csak a csokipudingon mélázik és várja, hogy elkezdődjön a vacsora. Tobias óvatosan kerüli a tekinteteket, megrezzen mindentől, mikor valaki beleütközik, ijedten hátrahőköl. Mély levegő. Zárd ki őket mind. Az ő hangja bukkan elő a mélyből, minden mást fokozatosan elnyomva. Csak rám figyelj. Engedd magad hátra a patak csöndes csobogásában. Engedd el... engedj el mindent. Mindenkit.
Lesütött szemmel követi a lányt az asztalukhoz, amelynek a végében letelepszenek, senkivel nem beszélgetve. Eddig legalábbis.
- Még nem késő - csillogó szemekkel néz fel a lányra, de az ő tekintetét is kerüli. Inkább csak az orra vonalát figyeli, ami, úgy gondolja, elég közel van a szemeihez, hogy ne legyen annyira feltűnő - Ehetünk a faluban is. Vagy nálam. Összedobhatok valamit - rögtön megannyi alternatívát kínál fel, csak valahogy mentse ezt a kellemetlen helyzetet. A lehetőségeknek azonban rögtön befellegzik, amint beszédre emelkedik az új igazgató és lassan csak egy-két suttogás töri meg a csendet. Meg a késők lopakodónak szánt hangos cipőcsattogása. Egy ideig nem fognak innen diszkréten lelépni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az emberek rendszerint túlzónak érzik a kutyák iránti kötődését. Hányszor kellett végighallgatnia a szülői ódát arról, hogy felelőtlenség hazahordani a tizedik kóbort is. Ha segítségre szoruló ebet lát, nem gondolkozik. Segít. Néha gazdát keres nekik, néha orvost. Legtöbbször nála kötnek ki. A családi farmon van is hely, étel is akad. A kunyhójában is megférnek. Velük a tű fokán is akár. Másfelől az emberiség többi tagja és közte ideálisan minimum két galaxis kéne legyen, hogy kényelmesen megférjenek.

Ha egy napig mindenki empata lehetne, többet soha nem csodálkoznának ezen a szokásán. A kutyák nyugalmat, játékosságot, hűséget sugároznak minden sejtjükkel. Minek terápia vagy gyógykezelés? A négylábúak társaságát receptre kéne írni.

Most sincs ez másként. Tobias mosolyogva nézi, amint Almaszósz és Müzli ugyanazt a faágat akarják odavinni a gazdájukhoz, amitől felváltva esnek át egymáson és a saját lábaikon. Végül az agresszívebb Almaszósz győz - Müzli a bot végét rágcsálva próbál azért részese maradni a bulinak. Tobias elveszi tőlük az ágat és a part fele hajítja, keresztül néhány alacsony sövényen. Egy szempillantás múlva mindkét állat eltűnik egy bokorban, társuk az emberek mellől bölcsen kimaradva a játékból, csak figyeli őket. Tobias újra visszatér a festegetéshez, már csak az utolsó vonások maradtak hátra. És persze a lényeg - a keresztelés.

- Mi legyen a neve? - az ecsetével a csónakra bök. A kutyák után az embernek lehet már egy hozzávetőleges fogalma arról, milyen zseniális névadó is ő. Bármilyen segítséget szívesen fogad. Nem akar semmi fellengzőset, hisz a csónak is olyan, amilyen. Kicsit rozoga, a festék kicsit egyenetlen, előtte még kicsit csíszolhatta volna, ha eszébe jut. De az övé. És ketten csinosították ki. Úgyhogy a szellemi értéke nagyobb, mint amennyit gondolhatnának ránézésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Általában nem csak a szemkontaktust kerüli, hanem mindenféle fizikai érintkezést. Mikor megfogja a lány a karját, összerezzen és szeretne kibújni a szorításából, pedig tudja, hogy csak segíteni akar. De ha kicsit arrébb táncolna előle, akkor meg egy rakás idegennek menne neki. Nem, ez jobb. Határozottan.
Engedd el magad... A hang még mindig ott cseng a fejében, mintha halkan duruzsolna a fülébe. Hangosabb a terem zajánál. Eltompít minden egyebet. Végül a finom cirogatás és az ő hangja együttesen eléri, hogy megnyugodjon. Leengedi a görcsösen felhúzott vállait, kisimulnak a vonásai és felemeli a fejét. A lány a tekintetét próbálja elkapni, de Tobias tovább ragaszkodik az arca különböző egyéb pontjaihoz. Most egy hajtincsen állapodik meg, ami ide-oda táncol a szeme előtt.
- Az első kör az enyém - rábólint a tervre, mostmár csak meg kell várni, amíg lejárnak a beszédek és nekifoghatnak enni. Azután már senkit se érdekel, ki mikor távozik.
Lepillant a lány ölében pihenő kezére, furcsán, mintha nem az övé lenne. Az asztalnál ülők néha feléjük pillantanak és egyértelműen róluk sutyorognak. Tegyék. A lány elérte vele a célját és ha másoknak nincs jobb dolguk, mint erről pletykálni, hát egészségükre. Kicsinyes szintjükre nem fog lesüllyedni. Holnapra úgyis elfelejtik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ülnek egymás mellett a stégen és nézik a száradó csónakot, amely közöttük lebeg a deszkák fölött. Egy pálcaintéssel körbeforgatja, mindenhol leellenőrzi, hogy ne maradjon üres folt. Nincs. Nem hibátlan, közel sem, de messziről elég pofás.

A szeme sarkából végigméri a lányt. Csendes irigység, vágyódás. Idilli képet lát maga előtt, önmagát, kis életét, takaros, kényelmes, bezárt világát, amit a kis falkájával népesít be. Minden olyan… szürreális. Látja az életét, miközben tudja, hogy amit lát, csak részleges, ferde tükör. Persze, szép is volna, ha csak ennyiből állna az egész, ha nem sompolyognának árnyak a sarokban. A lány ezt nem látja, nincs is honnan. Az élete egy körbebástyázott kastély. Túl sok marad a képzelet számára. A tátongó réseket mindenki úgy tölti meg, ahogy szeretné. A navinés előtt csak ez a mostani kép van, és Tobias rájön, ez elég is. Miért kéne mindig látni a teljes képet? Talán egy kis időre ő is elfelejthetné. Csak a most és az itt számít. És ez a pillanat valóban egész kellemes.

Hagyja, hogy beleköltözzön a csontjaiba az érzés, az önkéntes ignorancia langymeleg vizében alámerülve. Az ajánlott név valahonnan ismerősen cseng. Nem tudja, pontosan mit jelent, de gyerekkorát juttatja eszébe. Nagyszüleit, náluk töltött téli reggeleket, édes illatokat. Olyasmi lehet, mint a rødgrød.
- Jó név - rábólint a választásra, pedig nem volt annyira komoly a felvetés. Őt mégis meggyőzte. Helyesnek, találónak érzi. Elővesz egy fekete festékes vödröt és egy vékonyabb ecsetet a táska mélyéről. Közelebb helyezkedik a térdein, hogy jobban hozzáférjen, s lassú vonásokkal, nyomtatott betűkkel felfesti a Kiisseli szót. Betűi szálkásak, nem a legszebb az írása, kicsit megvastagítja külön az s betűk hasait. Miután végzett a munkával, leül a lábaira és végigméri az alkotásukat. Magában hümmögve bólogat egy párat.
- Ha akarod, néha kiviheted egy körre - jegyzi meg vállvonogatva. Tudja, nem épp egy jacht-utazás a Floridai-öbölben, de ha kedve van hozzá… látta, hol tartja a csónakot, s hogyan tudja magához hívni. Gyakorlatilag bárki elviheti egy körre, de a lánynak mostantól engedélye is van rá, nem kell attól tartson, hogy rontást kap utána a nyakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Igazán nem hosszú az út két varázslónak a Hopp-állomás és a Parancsnokság között, de valahogy egy örökkévalóságnak tűnik. Lehet, hogy köze van ahhoz a tényhez, hogy az auror ellenállhatatlan taperolási-vágyat érez magában, és ennek természetesen eleget is tesz. Tobias könnyes búcsút vesz a személyes zónájától és, mint aki beletörődött már a sorsába, nem szól semmit, gyászos némasággal tűri a vállcsapkodásokat, a karcsipkedéseket és mindent, amit még tartogat számára az élet.
Az akták megszerzése meglepően gyorsan megy, ő csak ül egy üres kihallgatóteremben és hordják elé az anyagokat. Mikor mindenkiről ott van, kiveszi a fényképeiket és szép gondosan elhelyezi őket az asztalon, soronként négyet, két oszlopban. Tűrhető mennyiségű gyanúsított. Mindegyiket egyszer megnézi, alaposan, beégetve memóriájába az utolsó részletig. Ezután újra jön a már ismerős ingalebbenés és
munkától nyüzsög az emelet, az irodák között levelek röpködnek, néhol egy önjáró toll vés valamit, máshol iratok rendezgetik magukat a megfelelő sorrendbe. A tökéletesen harmonikus káosz közepette ülök az asztalomnál, az előírt sötétbarna, egyszer egyes lapfelület, rajta az előírt tintatartó, toll és egy papír, amit javítanom kell, mielőtt továbbmegy aláírásra. Aljamunka. Házimanónak sem adnám. A fogamat szívva morgok kivehetetlenül, csak úgy, mert jól esik és mert úgysem hallja senki. Ha hallaná, sem érdekelné őket. Lapos, gyűlöletteli pillantást vetek az iroda másik felében átvonuló alakra. Az a tökéletes ing, az a mindig élére vasalt nadrág. Még a talárját is vasaltatja. De ismerem én, tudom ám, hogy kicsoda ő valójában. Ó de mennyire…
A duruzsoló morgás halk morajjá válik, majd végleg elcsendesedik. Tobias kinyitja a szemeit és lenéz az előtte álló képekre. Félresöpri őket, csak egyet hagy meg, amit előrehúz, mellé pedig a hozzá járó aktát helyezi.
- Hozzák be - adja ki az egyszerű, lényegretörő kérést. Vagy parancsot. Részletkérdés. Nem tartja kizártnak, sőt, jó esélyt lát arra, hogy az illető ma beteget jelentett, s az azt megelőző napokon is. Amíg vár, felüti az irattartó tetejét, végiglapozza, majd újra becsukja és hátradől. Egyeseknek úgy tűnhet, csak a képeket nézte meg, de ha rákérdeznének bármilyen információra, meglepődnének a válaszon. Szépen elraktározott mindent, mostmár csak fogást kell találni az ürgén. Mert sajnos bizonyíték az még mindig nincs. Egy alapos házkutatás lehet meghozná a gyümölcsét, de ahhoz sem osztogatják csak úgy az engedélyeket. Fárasztó lehet ezeket a köröket mindig lefutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A helyzet az, hogy el is hiszi - mit hiszi? tudja -, hogy az auror tényleg fogadásokat tett erre az ürgére. De másfelől meg megnyugtatja a tudat, hogy eddig valószínűleg jó úton halad. Legalábbis arra, amerre Rothman is haladt addig, amíg falba nem ütközött. Ennyit a megnyugtató tudatról.
Teszi egymás után a lábait, fogalma sincs, merre halad, hisz teljesen sötétbe vész előttük az út. Szeretné azt mondani, hogy magabiztosan robog bele az ismeretlenbe. Szeretné, ha nem érezné úgy magát, mint egy kísérleti egér a labirintusban, futva a sajtszag után. Sok mindent szeretne. De elsősorban azt, hogy beérjen a labirintus közepére. Ösztöne hajtja, talán akkor se tudna már megállni, ha tényleg akarna. Így pedig pláné nem, ha nem is akar.
Felpillant az asztalon elterpeszkedő aurorra. Süti-morzsás az álla. Majdnem kinyúl felé, a helyzet bizarrsága azonban megállítja. Egy hosszúra nyúlt pillanatig kívülről látja magukat; soha ikonikusabb jelenet nem volt vásznon. Az abszurd akció-krimik koronázatlan királyai - egy hiperaktív, tenyérbemászó auror, vagyis a mester, és egy antiszociális, mufurc empata, vagyis a tanítvány. Első ránézésre ez a felállás, azon túl viszont... Ki tudná megmondani, hogy valójában ki kinek a sidekickje? Önkéntelenül elmosolyodik az orra alatt. Nem az övé a mosoly, de most bitorolja egy kicsit így, kölcsönben.
- Az első kihallgatása zsákutcába futott, nem? Amiatt vagyok itt. Talán jó ötlet lenne, ha ezúttal én faggatnám - mindez akár goromba is lehetne, ha egyáltalán annak szánta volna, és valaki másnak, aki még meg is sértődne rá. Még fogalma sincs, mit fog kérdezni, nincs kifinomult vallató-technikája, az egészről annyit tud, amennyit zsigerből érez, illetve amennyit olvasott az utóbbi időben, mióta érdekelni kezdte a téma. Az auror viszont profi ebben. Hátradől a széken és elgondolkodva méregeti magának a férfit.
- Ugyanakkor... nincs tapasztalatom - hangja már kevésbé cseng határozottan. - Vezesse fel, hozza kellemetlen helyzetbe, én közben a hátsó bejáraton fogok belopózni.
Van egy olyan érzése, hogy a kellemetlen helyzetbe hozás a szakterülete Rothmannak. Szépen piszkálgatni kezdi, hogy a gyanúsított védelmi rendszere meginogjon, ő pedig ezalatt a réseken ügyesen bepréseli magát. Valószínűleg észre se fogja venni, csak akkor, amikor már úgyis mindegy. Elméletben jó stratégiának tűnik, a legjobbnak, tekintetbe véve egyedi képességeiket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A férfi büszke vigyorára, majd az azt hamar leváltó komor-komoly beismerésre csak egy lapos oldalpillantást vet rá. Majd menten meghatódik. Közben a helyzet meg az, hogy ő sem érzi úgy, hogy a férfi elrontott volna bármit is. A hiba nem benne van, hogy is lehetne? Az öntelt magabiztosságot félretéve Tobiasban is határozott formát öltött már a vélemény, miszerint ők a helyes úton járnak, és a valódi ellenség nem a gyanúsított az asztal másik felén, hanem a rendvédelem jeles képviselői, akik ott toporognak az ajtó előtt, azon morfondírozva, hogy hívják-e a kapitányt, vagy esetleg tényleg van ezeknek engedélye kibérelni a vallatót. Sejti, hogy ez a vélemény nem egészen az övé, de már a sajátjának érzi és nem tudja levakarni az elméje faláról. Szépen odaragadt.
Nem óhajt semmit a közelébe engedni, amit a férfi azelőtt megrágott, túlságosan aktív képzelőereje beleborzad, azonban igen... valahogy így gondolta ő is. A gyanúsított szegény nem tudja, mi vár itt rá. Illetve lehetséges, hogy sejti, elvégre találkozott már Rothmannal. Igen, egészen biztosan sejti. Fellehet készülve a legrosszabbra. A legrosszabb pedig még mindig jobb, mint az, ami történni fog.
A folyosón való toporgás közben elhúzódik az odagyűlt auroroktól, az orra után menve megtalálja a konyhának csúfolt zúgot és tölt magának egy bögre kávét. Mielőtt valaki kikaphatná a kezéből, gyorsan ledönti, aztán tölt magának még egy adaggal. Mostmár nem lesz akkora veszteség, ha valaki visszaigényeli a bögréjét és annak tartalmát. Kifele menet elemel egy fánkot, és már nagyrésze gurul lefele a torkán, amikor ráeszmél, hogy ő nem is szereti a fánkot. Már viszi is befele Rothman az áldozatát, mikor a fiú elsétál mellette, és ha egy kicsit nyitva tartja a fülét a férfi, olyasféle szavak foszlányaira lehet figyelmes, mint a "tartsa meg magának", "kleptomán", esetleg még a saját neve is eljuthat hozzá a fiú orra alól.
A motyorgást azonban félbe is hagyja, gyorsan besiet a vallatószoba megfigyelőterébe, ahonnan kényelmesen kivesézheti az ürgét anélkül, hogy az tudná, hogy valahonnan láthatatlan emberek figyelik őt. Úgy helyezkedik be az ablak elé, mint aki színházban van. Egyetlen szót sem akar elveszíteni. És mivel őt nem láthatják és nem is zavarja meg senki, teljesen elengedi önmagát. A gyanúsított minden szava újabb darab a kirakósában, amiből végül az illető teljes mentális térképe és világa fog kirajzolódni. Már sokszor kapcsolódott rá másokra szándékosan, de ilyen körülményekkel és céllal még nem. Bizsergető érzés fut át a gerincén, majd suhogva lebben az inga.

Ingerült vagyok. Frusztrált. És... félek. Igen, félek. Fenébe vele. Ez az alak nem hagyja annyiban a dolgokat. Nem akarom, hogy lássa, mennyire a hideg ráz tőle. Az idétlen bájolgásától falnak szeretnék menni. Összefonom a karjaimat, várok, ki vele. Kezdje a műsorát. A múltkor is olyan jól ment neki, hogy aztán még tőlem kértek elnézést a kollégái. Kérhetnek is, ha képesek voltak alkalmazni ezt a kétes elmeállapotú tagot. Azt mondják róla, hogy leolvassa az ember arcáról a gondolatait. Egyesek szerint gondolatolvasó, de a legilimencia legkisebb jelét sem érzékelem. Biztosan csak városi legenda. Volt néhány szerencsés húzása, s ettől mindenki hanyatt vágta magát. Hát én nem. Lehet, hogy tud valamit, de biztos nem lát a fejembe. Az egyébként is illegális, nem? Biztosan az. Ha meg nem, az kéne legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hoppanálás egyre jobban megy neki. Nincs benne már az a félsz, mint az elején, hogy a fél lábát hátrahagyja, vagy esetleg akivel utazik, azt amputoportálja. Így amikor a lány felvetette, menjenek valahova, ne csak az erdőben és a falu környékén túrázzanak, pár másodpercnyi gondolkodás után rábólintott. Már tudta is, hova mehetnének. Még az Erikbe járt, amikor egy iskolai kirándulás során ellátogattak a szigetre. A dán szigetek közül a legkeletibb, izolált, de gyönyörű helyen fekszik a Balti-tenger közepén, négy ország felségvizeinek találkozásánál. A helyiek dialektusa dallamos, kellemes a fül számára, annak ellenére, hogy a dánok többségének fejfájást okoz megérteni. A svédek viszont szeretik, számukra sokkal érthetőbb, mint a hivatalos kiejtés. Tobias pedig úgy van vele, mint minden nyelvvel és kiejtéssel. Ha elég időt tölt közöttük, önkéntelenül is beépül a nyelvi képességei közé és hamarosan azon kapja magát, hogy úgy beszéli, mintha ott jött volna a világra köztük.
Amit azonban a muglik nem tudnak, az egy apró varázslófalu létezése a sziget központi-északi részében, Rø és Aarsballe között. A varázstalan emberek számára a hely egy régmúlt időkből ott felejtett vadon, magas dombokkal, öreg fákkal benőtt terület. A varázslók számára azonban egy takaros kis falucska, amelyet még a King's Crossról induló, az európai varázslófalvakat összekötő járat sem érint. Mintha tényleg elfeledkeztek volna róla. Itt volt már akkor is, mikor még az istenek lejártak Midgårdba, mikor még léteztek csodák és az emberek ajkát az óészaki nyelv ízesítette meg. Borgundarholmnak, magasan fekvő szigetnek nevezték még akkor Bornholmot, és ez a neve ma is a falunak. Az Erikben töltött utolsó két évében gyakran ellátogatott ide, de mióta elköltözött Bogolyfalvára, nem volt alkalma. A hoppanálás azonban jóval megkönnyíti az életét, s lelkesen készülődött az útra. Indulásként a következő szombat reggelt tűzték ki, a falu határában találkoztak, a legközelebbi ponton, ami a dehoppanálás-gátló bűbáj hatókörén kívül esik.
Figyelmeztette a lányt, hogy a szigeten mindig erős szél fúj és a Napot nem fogják sokat látni az év ennek a részében, úgyhogy készüljön fel csípős hidegre és félhomályra, ami a nappali órákat általában uralja. Tény, hogy ezek a tényezők sok embert nem zavarnak, mint ahogy Tobiast sem. Ilyenkor érzi magát igazán otthon. A meleg, a vakító napfény zavarja, szeret elrejtőzni előle. Azért a biztonság kedvéért sálból és kesztyűből is pakolt még a táskájába, a forró teát tartalmazó termosz és a zöldséges-húsos szendvicsek mellé. A ruháikat bármikor könnyen megszáríthatják, úgyhogy abból cserére nem lesz szükség. Térképre sem, hisz a memóriája és a pálcája elintézik azt helyette.
A sziget északi csücskébe érkeztek, a befagyott tenger partjára. A Nap épp kint volt, ez azonban a hőmérsékleten keveset segített. A hideg úgy rohanta le őket, mint kiéhezett falka az eltévedt bárányokat. Tobias belevigyorgott a sáljába; sehol egy lélek sem, még a helyiek is elrejtőztek a fagy elől. Szereti a telet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy ideig csak nézi a horizontot, a jég felszínén visszaverődő sápatag napfényt, a homokkal keveredő ropogó havat talpuk alatt, a fehérbe öltözött partmenti bokrokat. Különös ez a csend a tenger partján, megszokta már a hullámok zaját, a sirályok ricsaját. Nyáron a hely hemzseg a turistáktól, a jó időt kihasználó helyiektől. Olyankor nem szívesen jár erre. Most azonban mintha teljesen máshol volnának. Egy meséskönyv elnyelte őket, ők pedig önféledten merülnek alá a lapok hullámaiban.
A lány lelkes helyzetmegállapítására csak bólogat, szellemileg kicsit még máshol, de mikor eljut a tudatáig, hogy Tánya mit tervez, visszarángatja magát a jelenbe. Alaposabban végigméri a jeget, itt-ott nyomok vannak rajta, főként állatok nyomai, de néhol embereké is. Régiek, de még jól kivehetők, mostanában keveset havazott.
- Én inkább itt maradok. Valakinek ki is kell mentenie téged - utána kiált, nem mintha a lány megvárta volna a válaszát. Valószínűleg megmenteni sem fog kelleni, elég vastag a jég, strapabírónak tűnik. De azért nem árt, ha nem fulladoznak egyszerre mindketten a mínusz fokos vízben. Kitapintja a pálcáját a kabátja zsebében, hogyha szüksége lesz rá mégis. Tánya óvatos araszolása végül megnyugtatta. A jég halkan nyikorog a talpa alatt, de a repedést kísérő pattanó-törő zaj elmaradt. Tobias visszatérhet a nézelődéséhez, egy kiindulási ponton elmélkedve. Jobbra a part mentén Røig haladhatnának, ami könnyebb séta, de hidegebb, ellentétben azzal, ha átvágnak egyenesen a homokbuckákon és nekifutnak a dombnak, aminek a tetején Borgundarholm bújik meg az erdőben. Legalábbis az erdőnek nevezett csupasz fák között, ami ilyenkor valószínűleg nem a legfenségesebb látvány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A partot figyeli, távoli mozgó pontokat keresve, de néhány összegömbölyödött madaran kívül mást nem lát. A helyiek ilyenkor a településeken belül maradnak, csak oda menve, ahova épp muszáj. Estefele aztán megindul az élet, legalábbis ha még minden olyan, mint régen volt. Most mindenesetre még csend van, senki nem fogja megkérdezni tőlük, mi járatban vannak. Egy ilyen kis helyen elkerülhetetlenül akadnak minden lében kanál-típusú némberek és tamáskodó bácsik, meg persze a helyi megfigyelők, akik személyes küldetésüknek vélik kifaggatni minden idegent. Nyáron ez kevésbé jön össze nekik, olyankor túl sok a látogató, de télen minden jött-ment gyanús lesz rögtön.
Legyen akkor a part. Szelesebb ugyan, de szebb. Már csak a lányt várja be, aki hamar megérkezik mellé, és megindulhatnak előre. Lassan battyognak, van idejük bőven, s úgysem vár rájuk senki.
- Még az Erikbe jártam, amikor egy hétvégén elhoztak minket ide. Az egyik legősibb varázslótelepülés Dániában, de gondolhatod, mennyire érdekelte egy rakás tizenöt évest ez? - halvány mosoly jelenik meg a szája sarkában, bár az emlék annyira nem boldog, inkább csak nosztalgiát érez most, hogy itt van újra. - Mindenesetre megszerettem a helyet, azután még visszajöttem, amikor csak tehettem.
A kivel és a mikor már olyan részletek volnának, amiket nem szokott senkivel se megosztani. Ettől az emléktől a korábbi mosoly teljesen leolvad az arcáról. A belseje zsugorodni kezd, öklömnyire, egyre szűkül, légzésre nehézkessé válik, végül úgy érzi, teljesen üres, olyan, mint a legnagyobb matroska baba, miután a többit kiszedték belőle.
Ráveszi magát, hogy a tájra figyeljen, a jobb kéz felől húzódó bokrokat, a távolabbi fákat nézegeti. Fák, bokrok, homokbuckák. Né, egy sirály. Mindent mantraként skandál magában, saját hangjának mormogásával tölti ki fejének összes zúgát. Amikor a lány tovább érdeklődik, hálásan pillant felé.
- Arrafele a buckákon túl toronyiránt fekszik egy kis varázslófalu - elmutat hozzávetőlegesen abba az irányba, ahova majd tartanak egy kis partmenti kitérő után. - Borgundarholmról azt tartják, a söntésénél maga Odin mesélt hősi tetteiről és hallgatta meg a helyiek meséit, elfogadva tőlük italukat és ételüket. Egy öreg vándor képében jelent meg, de mindenki egyetértett abban, hogy ez nem lehetett más, mint a legnagyobb isten. Két varjú volt vele, amelyek egyáltalán nem féltek az emberektől, sőt, a tenyerükből tudták etetni őket. Még a levegő is mintha megváltozott volna...
Egy ideig bámulja a fölöttük köröző sirályokat - nem épp varjak, de lehet, hogy azóta Odin beszerzett másféle házikedvenceket is. Nem hisz a létezésében, de azt elfogadja, hogy mások életének mennyire fontos eleme volt, meghatározó pontja, tetteiknek mozgatórugója, boldogságuk forrása. Abban hisz, hogy ők hittek benne, és hogyha valahol mégis léteznének csodák, az itt, Északon lehet.
- Apró falu, elzárt világuk különös, egyedi, számukra az elmúlt pár száz év lassabban pergett le, így ők még valahol a középkorban járhatnak - nyilván nem kell mindent szó szerint venni, amit mond, viszont nem tudja jobban érthető szavakba önteni benyomásait. Abban mindenesetre biztos, hogy tetszeni fog a lánynak a hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A támadás váratlanul ér. Az előttem ülő alak elmosódik, vonásai képlékennyé válnak. Hangja elmélyül, átalakul, az ismerős ugató-pattogó hanglejtésbe vált át. Mondatai rövidek, lényegretörőek. Gyűlölködő, lenéző pillantása elől besüllyedek a székembe. Minden kérdésére szánalmasan vékony nyöszörgéssel felelek. Nem akarok, de a múltkor sem feleltem és… Borzasztó volt. Égett az arcom, hamar elrejtőztem a mosdóban, ahol nem láttak a többiek. Tudtam, hogy összesúgnak mögöttem, távollétemben kibeszélnek, nevetnek rajtam. Szánalmat, megvetést éreznek. Utálatot. Mint út szélén egy szerencsétlen állat kilapított teteme, mint a cipő talpára ragadt ocsmányság, visszataszítom, elborzasztom őket. És mindannyiuk közül ő a legrosszabb. Szemöldököm alól felsandítok rá, gyűlölködő pillantásom bátortalan, esetlen. Szeretném eltaposni, szeretném kicsivé, szánalmassá tenni, hogy a többiek úgy nézzenek rá, mint énrám néztek eddig. Kitapintom a pálcámat a nadrágzsebemben, még nem nyúlok érte, csak megnyugtat a tudat, hogy kéznél van. De mintha most az arca megváltozna. Tekintete nem az az arrogáns, pökhendi, hanem kifejezéstelenné, üvegessé válik. Olyan ismerős. Ide-oda vibrál a kétféle arckifejezés, valóság és emlék, vagy emlék és illúzió? Nem tudom, nem értem, összeszorítom a szemeimet, hüvelykujjammal nyomkodni kezdem a homlokomat, nem lehet, ő nincs itt, ő már halott. Emlékszem mostmár, ő halott! Ő egy… egy… mumus! Egy átverés! Felkapom rá a tekintetem, izzik, vibrál előttem minden, lángol a fejem.

Tobias egy határozott mozdulattal visszafoglalja saját elméjét, megszédülve kicsit hátratántorodik, a falnak támaszkodva valahogy sikerül kibotorkáljon a teremből, szinte átesik egy halom ott lézengő auroron, majd felrántja a vallató ajtaját.
- Ez az ember tönkretette az életét - beszéde fröcsög a dühtől, pontosan az alak hanglejtését, prolis kiejtését utánozza, miközben a terem sarkában marad, félig eltakarva a lebegő fénylabdáktól. - Kihasználta, semmibe vette. Egy senkinek nézte. Panaszt nem tehet, mindenki a zsebében van! - hangja már-már őrjöngő. - Csak egy megoldás van.
Drámai szünetet tart, hagyja, hogy leülepedjen a sugalmazott gondolat a férfi fejében. Tudja, hogy empátiája egyoldalú, de már megnyitott egy ajtót az auror, így az alak elméje velük szemben kiszolgáltatott, védtelen, mint szike alatt a test az érzéstelenítő hatásának beállta után. Sebészek hidegvérű nyugodtságával kezdik el szétszedni darabkáira páciensük titkait, itt egy hazugság, hopp, kinyessük, ott egy elhallgatott információ, elfojtott érzés, félre velük. Vesealakú tálcára szedegetik a védőburokként felhalmozott hazugságokat, hogy alatta a reszkető, nyers igazságot a fény fele fordítva megfigyelhessék.
Az alak egész testében remegve mered az aurorra, Tobiast mintha meg se látta volna. Lassan, ügyetlenül előhúzza a pálcáját, izzadó tenyerében szorongatja, előbb csak felfele, céltalanul tartva, majd lassított felvételként a férfi homlokára irányítja.
- Meg kell tennie, nincs más választása - a fiú hangja már egész halk, csak az ördög az ember vállán, mély, rekedtes búgással tántorítja el a helyes útról, úgy, hogy észre sem veszi az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Tobias nem veszi számba a felháborodott férfit előtte. Kicsit arrébb lép azért, így teljesen a sarokba kerül, az addiginál is kevesebb fény világítva meg alakját. Ha esetleg egy eltévedt átok az auror mellett süvítene el, ne pont őt találja telibe. Reméli, hogy azért erre nem kerül sor és a vadnyugati párbajokhoz hasonlatosan Rothman is a pálcáján tartja a kezét, hogy idejében előkaphassa. Fogalma sincs, milyenek a reflexei, de ha már a ring ugyanazon sarkában vannak, akkor fogadjon is rá, ez így sportszerű.
Lendül egy pálca, rögtön utána pedig egy második is, jóval fürgébben, és az előző a levegőben megpördülve Tobias előtt ér földet. Egyelőre nem foglalkozik vele; nem veszi le a szemét a döbbent, dühtől lihegő alakról. Az agya, mintegy mellékvágányon futva, felfogja, hogy mire akar kimenni az auror játéka. Nem beszéltek meg előre semmit, mégis minden egyértelmű.
- Hányszor kell még megátkoznia? Hányszor fog visszatérni, mint egy csótány, hogy megkeserítse az életét? Hisz egyszer már eltaposta! - ahhoz képest, hogy óvatosan próbálja behálózni az ürgét, meglehetősen vadul ordít onnan a sarokból.
- Senki nem hiszi el, senki nem nézi ki magából, hogy ilyesmire képes. Még csak nem is gyanúsítják komolyan. Az aurorok is nevettek, hogy ez képtelenség. Hogy maga álnok, intelligens cselszövő? Hogy bárkit letudna győzni, pláné őt? Hisz most is csak úgy félresöpörte. És ez mindig így lesz. Mindig! - Tobias felváltva duruzsolva morog és ugató kiáltásokat ad ki, hol mit kíván meg a helyzet. A vallatott nyaka és fülei már vörösek a dühtől, láthatóan lüktetni kezdett egy ér a halántékán, de pálca nélkül annyira nem tud ugrálni egy felfegyverkezett ellenséggel szemben. Nem marad sok opciója a védekezésre. Csak a szavak.

Elmosolyodom. Meg-megremeg a felsőajkam, fogaim elővillannak. Egy sarokba szorított állatnak érzem magam. De ezúttal én leszek a ragadozó, ő pedig az áldozat. Nem fogom tovább eltűrni. Nem fognak többet nevetni rajtam, nem fognak többet lenézni, sajnálni, megvetni. Félni fognak. Rettegni. Ha megtudják az igazságot, remegni fog a térdük, ha meglátnak. Fizikai fájdalmat érzek, úgy dörömböl a szívem a bordáimon. Végre, végre érzem, hogy élek. Észre se vettem, mikor kezdtem el beszélni, de azon kapom magam, hogy elfúló, remegő hangon a fejéhez vágom az igazságot. Mindent. Büszkén, dühösen és egyre hangosabban vállalom fel a cselekedeteimet. Igen, én voltam. Akaratom alatt meghajolt, azt tette, amit csak gondolatom legkisebb lökésével szuggeráltam neki. Végül pedig kivetette magát az ablakon, mert én azt akartam.

Tobias felegyenesedik a sarokban, kihúzza magát és kilép a fényre. Már a saját gondolatait, érzelmeit viseli az arcán. Önelégülten mosolyog le az aurorra, a másik férfit figyelembe se véve. Arról egy fél hangot se szól, hogy az előbb épp rávett egy gyanúsítottat, hogy vesse ki Rothmanra az imperius átkot. Egy jó csapatmunkában mindenkinek megvan a maga szerepe. Ez a szerep nem feltétlenül kellemes, de válogatni nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Ha olyan szaporán nyomoznának az aurorok, mint ahogy sietnek learatni a babérokat, most semmi oka nem volna Tobiasnak itt ülni és tömegnyomor volna a börtönökben. Csak úgy hajtják ki a teremből az alakot, áldozati bárány a farkasok között. Ha nem tudná Tobias pontosan, milyen ember és mennyire reménytelenül kegyetlen, még talán rosszul is érezné magát. Így azonban nem. Egy pillanatig sem.
Szenvtelenül pillant le a férfira, aztán arrébb sétál, a vallatott térfelébe. A szemközti falnak támaszkodva, újra félhomályba burkolózva fordul csak vissza Rothmanhoz.
- Nem örültem volna - közli tényszerűen, s így is érez. Miért örült volna? Neki az a célja, hogy sikerrel járjanak, elkapják a tettest, hogy utána további bűnösök után rohangálhassanak. A főbenjáró átok valószínűleg megakasztaná ezt az amúgy sem mindig olajozottan működő kapcsolatot közöttük, még akkor is, ha nem az ő keze a tettes. Mindketten pontosan tudták volna, hogy ki a hibás. És most szintén mindketten tudják, hogy valójában, úgy igazán nem neheztel ezért. Ha az alak sikerrel jár - nos akkor talán. De mit ért volna el vele? Tobias még mindig a teremben volt, egy másodperc alatt hatástalaníthatta volna, sőt, az ajtó előtt a parancsnokság teljes személyzete ott tolongott, egy emberként zuhantak volna be a terembe kivont pálcákkal. Igazi kárt nem okozhatott volna. Hosszantartó sérülést sem. Mindezt végigfuttatja a fejében, leltárt készít, mérlegel és végül megszületik az eredmény. Ha nem is a kezdeti önelégült mosollyal, de mégiscsak enyhe optimizmust sugárzó arccal közelebb sétál.
- Ki legyen a következő? - nyilván nem úgy érti, hogy most rögtön belöknek valakit az ajtón eléjük, akit szépen kivesézhetnek ők ketten, hanem a közeljövőben. Mondjuk holnap? Nem, holnap órái vannak. Akkor két nap múlva. Ha nem friss az ügy, őt az se zavarja. Biztos hegyekben állnak a megoldatlan ügyek aktái. Nem vár konfetti-esőre, sem meleg gratulációkra, vagy vállveregetésekre. Ha továbbra is maga mellett tartja a férfi és a segítségét kéri, az neki már elég. Sőt, ha az örökké morgó és gyanakvó aurorok kevesebbet morognak rá, már abból is tudni fogja.
Végtére is a bűnöst elkapták, az ügy lezárult, a napjuk nem kelt s telt hiába. Vegyes érzésekkel, de sikeresen hagyják maguk mögött a vallatót, a fiú azzal a végső gondolattal, hogy még sokat fog erre járni.