Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Igencsak kétes érzésekkel töltöttem el a munkaidőm utolsó háromnegyed óráját - már nem kellett takarítanom a hipogriff részét, nem kellett foglalkoznom azzal a rengeteg szőrös állattal, úgyhogy csak malmoztam, és fáradtan bámultam magam elé. Elfáradtam.
Bementem a mosdóba, és még tíz perc eltelte után is éreztem, hogy szúr a szemem - fogjuk az allergiára, rendben? -, de természetesen nem lett jobb attól, hogy dörzsöltem a kézfejemmel. Néztem magam a tükörben, de hiába, elég szörnyen néztem ki; vörös szemek, csapzott haj, elkeseredett arckifejezés... Megmostam az arcom, de egyáltalán nem segített semmit. A tükörbe pillantva még mindig ugyanazt láttam: egy tizenöt éves srácot sírás után. Pedig csak az allergia. Na persze.
Végül elhagytam a mellékhelységet - már csak fél óra, és végzek. Rendben. Fél óra. Felsöpörtem és felmostam, mire végeztem, már enni lehetett volna a padlóról. Tizenöt perc. Tizennégy és fél.
Tizennégy. Oké. Jared vajon miért kérdezte meg, hogy nem járunk-e fel együtt a faluból munka után? Tizenhárom perc negyvenkét másodperc. Lecsatoltam a karórám, és zsebre raktam.
Tehát, mi lehetett a motivációja? Ötletem sem volt. Gondolom, nem akar egyedül felmenni a kastélyba, ha egyszer van olyan opciója, hogy társasággal menjen - bár igaz, Jared nem igazán szociális lény, ilyen szempontból hasonlóan vagyunk bekötve. Mindegy. Csak nem akar egyedül felmenni, igaz?
Előhúztam a karórát a zsebemből. Tizenkét perc... most már csak tizenegy és fél.
Még egyszer rá kéne nézni a kutyára és a kölykére - persze, ma már hatszor megnéztem őket, de ez nem lehetett gátló tényező. Odamentem, megnézegettem őket, minden rendben volt velük. Már csak nyolc perc... nyolc. Aztán visszamentem falat támasztani, beszéltem két szót az egyik munkatársammal. Öt perc. Elővettem az üzenőfüzetet, és belelestem, de nem volt új írás. Három perc és végzek.
Szépen lassan összepakoltam a cuccaim, beraktam az esernyőt (ugyanazt a szürkét, amit eldobtam...), a pulcsimat, a pennát és a noteszt... Másfél perc. Beletúrtam a hajamba, és gyorsan belenéztem a mosdóban lévő tükörbe; még mindig vörösek a szemeim... Fél perc!
Amint az órám elütötte a nyolcat, már kint is voltam az ajtón, és tőlem nem megszokottan gyors léptekkel siettem a Minisztérium elé. Amint észrevettem a léptek sebességét, rögtön lelassítottam. Ugyan már, Szépvölgyi... miért is borultál ki a mosdóban? Emlékszel? Na, azt tartsd észben.
Odaértem az épület elé, és az órámra pillantottam - nyolc óra három perc. Mindjárt itt lesz. Lecsillapítottam a légzésem, hiszen mégis elég gyorsan jöttem, nem tudtam szabályozni a lépteim sebességét. Vártam, aztán megint az órámra pillantottam. Nyolc óra hat... Nyolc óra tíz... Nyolc óra tizenöt... mi a fene?... Miért késik? Lehet hogy előbb végzett, és felment a kastélyba?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nyolc óra tizenhat perc, fekete-fehéren ott állt az órámon. Nem fog eljönni. Biztos vagyok benne, hogy nem jön el. Biztos felment a kastélyba, vagy csak meggondolta magát... a füzetbe sem írt. Már épp elindultam volna, de mielőtt megtehettem volna az első lépést, kivágódott mögöttem az ajtó, és egy kezet éreztem meg a vállamon, aminek következtében majdnem felborultam, hiszen már emeltem volna a lábamat. Jared megérkezett.
Hadarni kezdett, alig fogtam fel, amit mondott, de nagy nehezen sikerült megértenem, miért késett. Csak egy aprót bólintottam; ahogy ránéztem, szívem dobbant, de nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert látom, vagy mert este is láttam álmomban...
- Semmi baj, ne aggódj. - nyögtem ki egy krákogás után; hangom szerencsére már nem volt remegős, vagy csak nem úgy, mint ahogy sírás után szokott lenni. - Mindenkivel előfordul. - De a fő az, hogy nem ment fel előttem a kastélyba, vagy ilyesmik. Csak késett, és ennyi. Piros arcára pillantva már majdnem egy apró mosolyszerű valami kúszott a számra, de aztán eszembe jutott az álom...
A következő pillanatban egy zacskó zörgött, majd meg is éreztem a kezemben. Lepillantottam, és amit láttam, attól igen kétes érzések jártak át; karamella. Mintha csak tudná, hogy ezzel simán lekenyerezhető vagyok. Normál esetben rögtön gyanakodni kezdtem volna, hiszen nekem nem szoktak ajándékot adni csak úgy, de Sebby... illetve Jared pont az a fajta volt, azt hiszem, aki képes ilyenekre.
- Hú, köszi. - mondtam zavartan. - Ezt most... miért kapom? - Elgondolkodtam azért azon, hogy esetleg névnapom van, vagy valami ilyesmi (a névnapokat nem nagyon szoktam számon tartani), aztán eszembe jutott, hogy olyan, mintha csak az álom miatt akarna kiengesztelni. Ahogy erre a Jaredre pillantottam, tudtam, hogy ő nem tenne olyat, de mégis... kirázott a hideg.
A másik rám nézett, végigmért, és észrevette a vörös szemeimet. Pedig reménykedtem, hogy elkerüli a figyelmét, vagy csak tapintatból nem kérdez majd rá, de ez nem adatott meg nekem, úgy látszik. Most mit lehetne mondani erre a kérdésre? Igen, te bántottál álmomban, vagy mi?
- Nincs baj, nem bántottak, csak az allergia. - közöltem a kézenfekvő választ. - Vannak macskák is a Bestiáriumban, és allergiás vagyok rájuk.
Nem mintha egyébként ott lapult volna a táskámban az allergiagyógyszerem is, amit minden műszak előtt be kell szednem. De mindegy. Ez akkor nem volt fontos. Igyekeztem nyitott gesztusokat használni, hogy el is higgye, amit mondok, és gyorsan túllépjünk rajta.
- Induljunk? - kérdeztem gyorsan, miközben a táskámba nyomtam a cukrot, hátha tovább tudunk lendülni a vörös szem témán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Jared pillanatnyi tétovázása fel sem tűnt, pedig igazán figyeltem a reakcióit mindenre, még ha neki úgy is tűnt, hogy teljesen semleges az arcom. Mindenre figyeltem, amit kiejtett a száján, de arra már nem volt kapacitásom, hogy testbeszédet is elemezzek - elég fáradt voltam ahhoz, hogy még saját magamat se tudjam rendesen "figyelni", nemhogy őt.
- Persze, hogy szeretem. Csak megleptél. - mondtam zavartan, ahogy nézegettem a zacskót. Ez furcsa. Valaki ajándékot hoz nekem, csak úgy random. Ráadásul pont karamellás cukrot.
Felpillantottam rá, és láttam, ahogy leolvad arcáról a mosoly, ennek következtében zsebre vágtam a kezem. Sejt valamit, úgy gondoltam, de ebben természetesen nem lehettem teljesen biztos. Elkapta a tekintetem, én pedig dobogó szívvel néztem kékjeibe; aztán inkább lesütöttem a  szemem. Végül visszanéztem rá, ő pedig kérdezett.
- Elmondanám. De az nem számít, ha álmomban bántottak. - eztán egy jelentőségteljes pillantást is megengedtem magamnak, bár őszintén reméltem, hogy a királyi többes miatt azt hiszi majd, hogy Erikékről van szó, ők terrorizáltak, és nem veszi magára. Az nem szült volna túl sok jót.
Elindultunk, én pedig a Jared által diktált tempót vettem fel. A napomról kérdezett, és el kellett gondolkoznom egy pillanatra, hogy mit is meséljek el, ami nem rá vonatkozik, vagy nem az általa kiváltott érzelmeknek van nagy szerepe benne. Eltelt még egy pillanat, aztán gyorsan kinyögtem, ami először eszembe jutott.
- Ma majdnem rosszul lettem munka közben, de végül nem kellett begyógyszereznem magam. - közöltem, majd eszembe jutott az álom egy erre vonatkozó részlete, amitől összeszorult a gyomrom. "És miért is akarnék én együtt lenni egy szívbeteggel? Könyörgöm, attól meghalhatsz, ha megcsókollak, és túl izgatott leszel." Nyeltem egyet. - De nem volt komoly. Tényleg... És neked milyen volt? - csak akkor jutott eszembe, hogy egy részét már elmesélte, amikor kiejtettem a számon a kérdést, úgyhogy így utólag hülyeségnek tűnt, hogy ezt kimondtam. A fenébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Mmh, de. - motyogtam halkan, majd ismét felnéztem Jaredre. - Köszönöm.
Furcsa egy érzés volt ez, mert Jared egy olyan hétköznapi apróságot tett, és ez mégis elég jól esett, még ha kicsit zavart is lettem tőle. Nekem az ajándékok általában semlegesek, nem nagyon szoktak érdekelni, kivéve, ha valami jó könyvet kapok, vagy ilyesmik, de ez az apróság... na mindegy.
Örültem neki, hogy nem akadt fent azon, hogy valaki(k) bántott(ak) álmomban, és nem a konkrét személyek érdekelték, inkább maguk a rémálmok - bár nyilván ez sem volt feltétlen pozitív, hiszen... azért mégis. Ez elég gyerekes, ennyire félni a rémálmaimtól...
- Hát, mostanában vannak. - Pedig eddig nem volt túl sok, de egy pár hete már elég sok van, ezért sem alszok túl jól. Nem csak ilyen, mint most, hogy a tudatalattim elképzelt jeleneteket fest le - sokszor élek meg régi emlékeket is álmomban, kicsit eltúlozva, esetleg más végkimenetellel, mint a valóságban... finoman megborzongtam.
Erről is igyekeztem elterelni a szót, de természetesen csak hülye témákba futok bele, mint például a betegségem, amiről, mint ahogy most kiderült, Jared nem tudott. Remek, és én most f***án elárultam neki. Hogy lehetek ekkora barom állat?... Egyszer csak elkapta a csuklómat, és megálltunk - mint később észrevettem, ugyanazon a helyen, ahol múltkor, kicsivel a Pillangóvarázs után -, hogy a szemembe nézzen. Az arcán valami olyat láttam, amit elsőre nem tudtam beazonosítani, aztán bekattant a szó: aggodalom. Éreztem az ujjait a csuklóm körül. Kiszaladt belőlem a visszatartott lélegzetem, és egy félmosoly jelent meg arcomon, aminek talán egy kicsit szomorkás felhangja volt, de ezt nem vettem észre.
- Nyugi, nyugi. - mondtam elsőként. - Az összes betegségemről számot adjak? Enyhe vérbőség, gyenge immunrendszer, allergia a macskaszőrre, lószőrre, parlagfűre, enyhe pánikbetegség... és szívritmuszavar. - fejeztem be a felsorolást. - A gyógyszereim mindig nálam vannak. Ha elájulok, először meg kell tudnod, hogy túl erős vagy túl gyenge a pulzusom. Én mugli módszerrel szoktam, az artériámhoz teszem a kezem, és számolom a szívveréseim egy percig.
Ekkor felemeltem a kezeinket, majd óvatosan lefejtettem a csuklómról Jared kezét, és most én fogtam meg a csuklóját. Tétováztam egy kicsit, ugyanis a nyakam felé indítottam a kezét, de ekkor rájöttem, hogy a kezemen lévő ér is tökéletes lenne, csak a nyakon nekem sokkal könnyebb megtalálni... mindegy. Tehát, a mutató és a középső ujját odanyomtam az ütőeremhez egy kis igazítás után. Ekkor már sejtettem, hogy ez baromira nem volt jó ötlet, ugyanis pulzusom az érintése miatt gyorsulni kezdett.
- Nekem általában hatvanhét per perc a normális. - fűztem hozzá, majd hagytam egy kis időt Jarednek - a kezemen, amivel tartottam a csuklóját, ott volt a karórám, úgyhogy tudta nézni az időt. Szívverésem egyre csak gyorsult... - Ha úgy érzed, mikor ájult vagyok, hogy túl gyors, akkor az átlátszó-sárga bájitalt kell odaadnod, ami a táskámban van, és megitatni velem az egészet. Ha túl lassú, akkor a pirosat kell. De rá is van írva, hogy szívlassító, meg szívgyorsító.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Na igen, egy olyan dolog volt ez, amire nem voltam teljesen felkészülve. Jared keze a nyakamon, ráadásul úgy, hogy én magam engedtem meg neki, még az után a rajz után is - ez egy olyan bizalmi dolog volt, amit addig a pillanatig nem fogtam fel, hogy hozzám értek volna az ujjai. Senkinek sem engedem meg, hogy a nyakamhoz érjen. Senkinek. Garethnek sem engedném meg, kivéve persze, ha elájulok. De... Jarednek megengedtem, sőt, én magam raktam oda az ujjait az ütőeremhez. Jézusom.
Az a tenyere ért hozzám, amelyiken a mancs van - eszembe is jutott egy pillanatra a Lélek szobában történt kis közjáték, amikor az enyémben is megjelent pár madárlábnyom Gareth illúzióinak segítségével. Vajon hozzájuk tartozom? Logikám nem engedett erre következtetni. Lehet, hogy megbízok bennük, de nem tartozhatok hozzájuk - miért is tenném? Semmit sem éltünk még meg együtt... Jó, kivéve a szekrényes dolgot... Krákogtam egyet, hogy eltereljem a gondolataim.
Láttam, hogy kicsit kipirult arccal nézi az órát, s szinte hallottam a számokat, ahogy pörögnek a fejében - biztos voltam benne, hogy az átlagos hatvanhét helyett most olyan 84 körül mozoghatok, de mindez még normális. Egyelőre. Talán. Mármint, a helyzethez mérten.
- Igen, olyasmi, normális. - mondtam halkan, ő pedig elfordította a fejét, és az ingemet kezdte nézegetni, ekkor pedig elengedtem a csuklóját, pedig... pedig nem akartam; kezem csak tétován engedte el az övét, s mintha még ujjaim is megrezzentek volna, hogy az övéi után nyúljanak, de végül inkább csak zsebre vágtam a mancsom. Ez őszintén megrémisztett. Nem akarom elengedni a kezét. Miért nem? NEM, nem azért nem, ugye? Biztosan. Biztosan de. A rohadt életbe...!
- Menjünk. - mondtam, miközben meg is tettem az első lépést, de majdnem orra is estem egy előttem lévő szürke dologban. Az esernyőm egy darabja...
Ahogy elindultunk, pár pillanatig még csend volt, ami igen kellemetlen volt, agyam pedig lázasan kattogni kezdett.
- És neked milyen volt a napod? - dobtam fel a kérdést, hiszen a betegségem eltérítette őt az eredeti témától, most viszont igazán válaszolhatott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Majdnem orra estem, azonban mielőtt leért volna a másik lábam, hogy megtartsam magam, Jared karját éreztem meg a vállamon, s ekkor ingerem lett volna megragadni, de nem, nem tehettem meg. Valami nem engedte, talán a félelem, talán csak a logikám... Felnéztem a másikra, ő pedig elkapta a kezét. Ah, nem úgy értettem ezt a nézést, Jared...! Egy apró sóhaj szaladt ki a számon, ahogy tovább indultunk. Bár nem kaptad volna el a kezed, Sebby! Annyira szomjaztam az érintését, meglepő módon - pedig sosem szoktam senkiét, s csak azoknak hagyom, hogy megérintsen, akikben tényleg bízom. De az, hogy akarjam is, hogy valaki hozzám érjen, az iszonyatosan furcsa volt számomra. Azt kívántam, bár nem akarnám...
Kezeimet magam mellett lógattam, ahogy Sebby beszélni kezdett, s én figyelmesen hallgattam, néha-néha rápillantva, de egyébként a földet fixírozva. Nem kerülte el a figyelmem, hogy elengedték, hogy elkéredzkedett, de gondoltam, ő sem szeret késni, vagy ilyesmik...
- Én is ki fogok. - válaszoltam a szünetes megjegyzésére, de ekkor rájöttem, hogy ez igencsak úgy hangzott, mintha helyeselni akarnék, vagy ilyesmik, esetleg utalni, hogy egyszerre tegyük ezt meg... Ah, miért ilyen bonyolultak az emberi érzelmek?
Kérdésére felnéztem rá, tekintetem találkozott a hatalmas kék szemekkel, és eszembe jutott a vihar, ahogy néztem rá, ahogy nézett rám... finoman megborzongtam. Ahj... Végül aztán számba vettem a lehetőségeket, és mikor rájöttem, hogy gyakorlatilag arra vonatkozott a kérdés, hogy bemenjünk-e enni valami étterembe a faluban, bólintottam (talán a kelleténél nagyobbat is).
- Szerintem menjünk. - mondtam, bár sejtettem, hogy a vacsorára nem fogunk felérni, de talán a konyhában ehetünk... az mégis más, mint egy párocskás étterem zenével, ami olyan lenne, mint egy...
Kattant valami. Szinte hallottam, ahogy leesett. Mint egy izé. Amire elhívni szokás embereket. Most azt kérdezte meg, hogy bemegyünk-e az étterembe. Elkéredzkedett. Cukrot hozott nekem. Szám kiszáradt erre a gondolatra. Neeeem. Ez nem lehet olyan. Gareth is megmondta, hogy az öccse nem veszi észre ezeket. Ujjaim megremegtek, mintha csak a másik kezére várnának - zavartan vettem tudomásul, hogy zsebre kéne vágnom a kezem, de valahogy nem ment. Nem akartam.
Felpillantottam Jaredre ismét, de inkább zavartan lesütöttem a szemem, mert túl... túl olyan volt, olyan... szép. Igen. Ez a jó szó, azt hiszem. Túlságosan szerettem volna, ha hozzám ér. Ez így nincs rendben...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sebby nem vette észre, ami miatt eléggé zavarba jöttem, nevezetesen hogy megjegyzésemnek furcsa vonzatai is lehetnének - sőt, kimentett a helyzetből, úgyhogy megnyugodtam egy kicsit.
- Mhm. - bólintottam rá a családi program ötletére, s ekkor fogtam fel, hogy a "családi" programok mit is jelenthetnek pontosan, de akkor olyan fáradt voltam az egész napos stressz, a munka, a sírás és az álom miatt, hogy valahogy csak egy függönyön keresztül láttam az egészet, és teljesen mégsem fogtam fel a "családi" program szavak értelmét együtt. Nem fogtam fel teljesen, hogy a családi szóra is rábólintottam.
Kezeink közel voltak, nagyon közel, s érezem a feszültséget, ami ujjaink közt vibrált - vagy csak beképzeltem volna? Biztosan. Sebby végül kinyújtózott, én pedig hirtelenjében zsebre vágtam a kezeim. Így jobb lesz, azt hiszem. Hiába nem akartam eddig, muszáj lesz...
Ahogy felnéztem rá, mintha kicsit összerándult volna, amit nem tudtam hogyan értelmezni, úgyhogy inkább a földet kezdtem fixírozni, meg az előttem lévő kavicsokat. Jobb lesz ez így mindenkinek.
Sok ideig nem szólaltunk meg, csak mentünk egymás mellett, de engem általában nem zavarnak az ilyesfajta csendek, mert amúgy sem vagyok beszédes fajta. Ő is gondolkodott, én is gondolkodtam, és ez teljesen rendben van így. Nem nagyon néztem fel a másikra; agyam zsibbadt volt, és az utóbbi pár percben lejátszódó temérdek gondolat után ismét felbukkant fejemben az álom. "És különben is, hogy nézel ki?!" - visszhangoztak bennem Jared álombéli szavai. Megborzongtam egy pillanatra.
Amikor Sebby mégis megszólalt, mintha észbe kapott volna, felnéztem rá, s láttam, hogy újfent kissé kipirult az arca. Nem nagyon értettem, miért kérdezte ezt meg, hiszen szinte biztos, hogy ez egyáltalán nem érdekli. Ha meg nincs témánk, vagy zavarban vagyunk, akkor inkább ne beszéljünk, nem?
Magam elé pillantottam, amíg gondolkodtam a válaszon - szokás szerint nem nagyon voltam éhes -, s szemben velünk megpillantottam egy ismerős arcot. Aaron volt az, az egyik szobatársam. Lesápadtam. Ne. El fogja mondani nekik, és ha elmondja...
- Öhm... nem tudom. Nem vagyok éhes. - nyögtem ki végül, végig Aaront bámulva - ő viszonozta a pillantást, majd Sebbyre nézett, aztán elfordult. Mintha nem is érdekelnénk... - És te? - kérdeztem vissza feszülten, nagyon halkan, sőt, ezt a két szót is kissé dadogósan ejtettem ki a számon. Megbénított a félelem, szívem is hevesen dobogott. Mi lesz így?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Érzékeltem magam mellett, ahogy Sebby kihúzza magát, én viszont inkább begörnyedhettem. Aaron el is fordult, semleges, szinte már unott arckifejezéssel bámulta a kirakatokat.
Mit keres ilyenkor a faluban? A rohadt életbe... leizzadtam, a tenyerem a zsebembe töröltem, ahogy néztem egy kicsit magam elé. Most mi lesz? Visszamegyek a szobába... és akkor talán, ha előtte érek fel, nem mondja el úgy, hogy én is ott vagyok. Bár igaz, ez miért is befolyásolná? De hát csak nem tilos együtt mutatkoznom a mostohatestvéremmel. Meg is mondtam nekik, hogy csak a mostohatestvérem. Mármint... akkor még csak az volt...
Sebby kérdésére összerezzentem egy kicsit, majd még mindig magam elé bámulva bólintottam.
- Aaron. Ő a legszelídebb. Nem is szívesen csinálja ezt az egészet. Ő még egy rossz szót nem nagyon szólt hozzám, talán csak néha, amikor muszáj volt neki. - fejtettem ki, majd hátranéztem a vállam fölött a srác távolodó alakjára. Nem nézett vissza, meg semmi.
Ezen is sokat gondolkodtam már, hogy vajon ő miért nem piszkál akkora lelkesedéssel, mint mondjuk Erik vagy Viktor. Azt hiszem, talán nem kifejezetten az a kötekedős fajta. Alapvetően is halk szavú, ő még olvasni is szokott, de sokszor poénkodik a másik kettővel. Egyébként nem rosszindulatúan. Persze, gúnyos megjegyzései vannak, de azt hiszem, ő nem akar kikezdeni senkivel, ha nincs rá nyomós oka.
Hirtelen megéreztem Jared kezét a vállamon, aminek következtében egy kicsit lazítottam a tartásomon, mert valahogy megnyugtatott abban a pillanatban az érintése.
- Ha tudok, írok. De... csak nem mondja el... és amúgy is mondtam nekik, hogy csak... szóval, hogy a mostohatestvérem vagy. - nyeltem egyet. Most majdnem... na mindegy.
Lépkedtünk egymás mellett, és bennem annyi kérdés fogalmazódott meg egyszerre... Hogy miért akart velem felmenni a kastélyba, például. Hogy képes lenne-e kimondani azokat a dolgokat, amiket az álmomban... Hogy mit gondolhat rólam. Beharaptam egy kicsit az alsó ajkam, ahogy ezeken gondolkoztam. Mit gondolhat rólam? Főleg azok után, hogy majdnem...
Végül aztán felgyalogoltunk a kastélyba, s a nagytermi vacsorára éppen beérve zuttyantunk le mindketten a házunk asztalához, hogy végül a hálókörleteinkbe siessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Végeztem a munkával, mert természetesen nyáron is van, nem maradhatok otthon pihenni, ez törvényszerű.
Így a szünet közepe tájt már teljesen más minden. Sokkal inkább szabadabbnak érzem magam, noha Sebby legtöbb másodikos tankönyvét már átolvastam és igyekeztem megtanulni az anyagot (borzalmas, hogy a barátom - barátom, még mindig furcsa kimondani gondolatban ezt a szót - ennyivel magasabb szinten van nálam), így alapvetően sem unatkoztam eddig a szünetben, hogy a hajóépítést ne is említsük. Ez eddig a legmozgalmasabb időszaka az életemnek, azt hiszem.
Tehát, a munkával előbb végeztem egy kicsit, mint szoktam, így a másodikos sötét varázslatok kivédése tankönyv társaságában ültem ki a Fő utcza egyik padjára (arra a nevezetesre, ahonnan Sebby anno felállt, hogy elhívjon a Pillangóvarázsba), és vártam a többieket.
Furcsa. Furcsa volt ez az egész, hogy konkrétan ugye együtt laktam Sebbyvel - olyan arcaimat mutattam meg neki, amiket eddig még kevesen láttak csak, noha nem nyíltam meg teljesen, nyilvánvalóan, ahhoz rengeteg időnek kell eltelnie. Mégis, valahogy teljesen más voltam vele, velük, mint általában. Ez természetesen Márknak és Agathanak is feltűnt, sőt, egyértelműen megtudták a dolgot, de Márkon nem láttam volna, hogy zavarná a dolog. Ez egy nagy mérföldkő volt, azt hiszem, teljesen máshogy lépek így be abba a házba, mint egyébként tettem; nyugodtabban. Nem éppen oldottan, de nyugodtan, ez pedig hatalmas előrelépésnek bizonyult.
A padon üldögélve, bár olvasgattam a tananyagot, mégis leginkább az járt a fejemben, hogy ez után a mégiscsak igen fárasztó nap után megölelhessem Sebbyt. Furcsa, nem? Én, aki konkrétan irtózik az érintéstől és a megnyílástól, azt várom, hogy megölelhessem a másikat.
Ahogy rutinból felpillantottam a könyvből, megláttam Jared közeledő alakját; szám pillanatnyi, alig látható mosolyra rándult, amit a szőke mostanra már lehet, hogy távolról is felismer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felpillantottam, s Sebbyt meglátva arcizmaim furcsa, pillanatnyi rándulása már nem is lepett meg. Sőt, az se nagyon, hogy pulzusom már csak a látványára is felgyorsult egy kicsit, akármennyi időm is volt eddig, hogy megszokjam.
- Üdv, Mr. Prefektus. - köszöntem egy időben a hajborzolással, s felnéztem rá. Amióta megkapta a jelvényét, naponta vagy kétnaponta legalább egyszer elhangzik a számból ez a szó; nem mintha féltékeny lennék esetleg, az én előző évi magatartásommal soha a büdös életben nem leszek prefektus - de valljuk be, a legilimencia, a hatalmas tudás, a külső és a műveltség mellé nem hiányzott neki még egy jelvény is.
- Egész jól. - mondtam, s én is belepillantottam a tankönyvbe. - Épp az okklumenciát említették.
Amikor felnéztem, és tekintetem találkozott a pillantásával, ismét alig-alig látható mosoly bontakozott ki az arcomon.
És itt jött az, amin már elég régóta gondolkodtam, konkrétan azóta, hogy megígérte, hogy nem fog belenézni a fejembe; a tananyag, ahol most tartottam, úgyis pont erről szólt, úgyhogy ez ismét felhozta bennem azt a régebbi gondolatfoszlányt. Tekintetem tanakodóvá válhatott, ahogy még mindig a másikat néztem. Sőt, ahogy átértékeltem magamban a dolgokat, bal szemöldököm enyhén fel is szaladt, és ráharaptam a nyelvemre, mint mindig, mielőtt komoly döntéseket hozok.
- Sebby? - kérdeztem lesütve a szemem egy pillanatra. - Milyen érzés lenne, ha belenéznél a fejembe?
Ez a kérdés már régóta foglalkoztatott, s még ha egyelőre nem is kértem meg, hogy pillantson bele az elmémbe, mégiscsak érdekelt, hogy milyen érzés lehet, ha kutakodnak. Vajon megérzi-e az ember? Nyilvánvalóan ez szinttől függ, ennyit még én is tudok a legilimenciáról, de fogalmam sem volt, hogy Sebby milyen szinten lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Jared helyezkedésére csupán egy apró, a könyökére vetett, az előttünk sétáló emberek számára gyakorlatilag észrevehetetlen pillantás volt a válaszom. A tankönyvet elraktam a hátizsákomba, s amikor leraktam azt magam mellé, egy kis mozdulattal egy leheletnyivel közelebb kerültem hozzá, hogy ne legyen számára kényelmetlen "kinyúlni" a könyökével.
Sebby válasza nem volt a legkielégítőbb számomra, hiszen ezt én is el tudtam volna olvasni egy könyvben - egy bólintás kíséretében újra megszólaltam.
- Semmit? Komolyan... semmit? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Elég ijesztőnek tűnt számomra ez a dolog, hiszen ez azt jelentette, hogyha az utcán találkoznék egy legilimentorral, esélyem sem lenne védekezni. - Gondolom, csak az okklumentorok érzik.
Szinte már elmélázva kalandozott el tekintetem az utcában sétálgató emberekre, s még mindig őket nézve szólaltam meg ismét.
- Ez azt jelenti, hogyha valaki most turkálna a fejemben, fogalmam sem lenne róla? - tettem fel a kérdést, noha a válasz egészen nyilvánvalónak tűnt, mégis meg kellett kérdeznem. - Mert ha igen, akkor... - ...akkor bárki visszaélhet ezzel. Bármikor. Bárhol.
Egy halk sóhajjal lendültem tovább ezen a kérdéskörön, hogy ismét Sebbyre pillantsak. Bár tudtam, hogy valószínűleg nem tenne ilyet, mégis, furcsa volt számomra, hogy ott van a lehetősége, hogy bárki fejébe belepillantson, de mégsem teszi meg. Hatalmas kísértés lenne, nekem legalábbis.
- Te már néztél bele valaha a fejembe? Mármint... érezném, ha megtennéd? - javítottam gyorsan, ugyanis beszéd közben rájöttem, hogy esetlegesen sértő lehet, hogyha ilyesmit feltételeznék róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sebby válaszára csak hümmögtem egyet, ugyanis nem láttam értelmét annak, hogy elkezdjek stresszelni - eddig is védetlen voltam, ez után is az leszek, és nem számít semmit, hogy erre csak most jöttem rá, az SVK tankönyvet olvasgatva.
- De... hm. - szemeim a kirakatokra tévedtek, bár természetesen nem találkoztak egy engem fürkésző tekintettel sem. Még őrlődtem egy kicsit, mielőtt ismét megszólaltam volna. - A legilimencia csak gondolatfürkészés, és ennyi? Jól tudom?
Bevallom őszintén, nem néztem utána a témának, és nem túl mélyreható ez a tájékoztatás, ami a tankönyvben van, azonban azt feltételeztem, hogy mint a mágiának általában, ennek is vannak ágazatai és irányzatai - természetesen lehetséges volt, hogy ez egyáltalán nincs így, de ezt csak úgy tudhattam meg, ha kérdeztem róla. Hozzáteszem, egyáltalán nem rosszindulatból tettem, az akkori motivációm csak és kizárólag a tudásvágy volt.
Nem venném észre, ezt állította. Már épp akartam válaszolni, azonban ő megelőzött, s az elsőként feltett kérdésemre felelt egy másikkal. Tekintetem rá fordítottam, s láttam, ahogy előre dőlt, s eddig néha hozzám érő könyökét a térdére támasztotta, s szeme a földre vetült. Hirtelen nem igazán értettem, miért volt ez, hiszen egyáltalán nem volt vádlás a hangomban. Ha belenézett volna a fejembe, kiakadtam volna, de valahol feltételeztem, hogy nem tette, s ezt igazolta is, hogy ezt mondta.
Én is a térdemre könyököltem, hogy egymás mellett legyünk, és rá tudjak nézni, amíg válaszolok.
- Hát, engem néha nagyon tud érdekelni, mi van a fejedben. - motyogtam. - Mármint. Mindig érdekel. De néha nem tudlak követni, illetve nem tudjuk követni egymás gondolatmeneteit. Ilyen szituációban például lenne értelme belenézned a fejembe. - csupán ténymegállapítások voltak ezek; tekintetem elkalandozott, miközben beszéltem, sőt, kezem önkéntelenül a nyakamban lógó galaxismodellt kezdte tapogatni.
- Csak azt akartam, hogy... - kezdtem csendesen, miközben felpillantottam a másikra - ...hogy ha megkérnélek, akkor belenéznél a fejembe?
Ez az a mondat, amit Szépvölgyi Richárd szájából soha senki sem fog többet hallani, mindazonáltal abban a szituációban fel sem fogtam, mit is kérek igazán. Bár számomra egyértelműnek hatott, hogy nem éppen azt szeretném láttatni vele, mikor mondjuk Márk... azt csinálta, mégis, ezzel olyan "hatalmat" adtam kvázi a kezébe, amit eddig senkinek. Bár, ha úgy nézzük, ez a hatalma akkor is megvan, ha nem adok neki engedélyt a képessége alkalmazására.
- Csak hogy tudjam, milyen érzés. - Mert azt nem tudtam elhinni, hogy nem érzek semmit. Valahogy képtelen dolognak tűnt számomra, hogy ne érezzem azt, hogy "lopják" a gondolataim, vagy az emlékeim...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sokkal tisztább képet kaptam Sebby magyarázatával a legilimenciáról magáról, és egy árnyalatnyival jobban éreztem magam, hogy legalább tudom, mivel "támadhatnak meg" véletlenszerű pillanatokban, gyakorlatilag bármikor.
A fekete mágiás részre csak néztem egyet, meglepett tekintetem a másik szemeit fürkészte. Természetesen eddig is nyilvánvaló volt, hogy a mágiának vannak olyan ágai, amikről jó pár embernek halvány lila elképzelése sem volt, de mégis, az, hogy emlékeket változtathatnak meg a fejemben, úgy, hogy ezt alig érzem... nem volt épp a legbiztatóbb tény.
Ugyanakkor a "magas varázstudást igényel" rész miatt néztem inkább Sebbyre. Nyilvánvalóan egy 16 éves fiú ő, nem lehet ekkora a tudása, mégis, igazán tehetségesnek bizonyult, hiszen, ha jól tudtam, ezt csak felsőbb évfolyamokban lehetett elkezdeni. És az, hogy valaki tizenhat évesen úgy tudjon legilimentálni, hogy mások alig, vagy egyáltalán ne érezzék... Nos, ez magas varázstudás, akárhogy is nézzük, még ha nem is olyan értelemben, amiről Sebby beszélt.
Végül csak bólintottam egyet, s afféle "értem"-ként hümmögtem. Aztán igyekeztem elmagyarázni neki, miért is kérdeztem meg, hogy belenézett-e már a fejembe, s az ő arcán egy mosoly kezdett körvonalazódni, amit végképp nem értettem.
- Na, pontosan erről beszélek. Néha nem értelek. - utaltam ezzel a mosolyra, hiszen bárhogy is gondolkoztam, egy logikus érvet sem találtam arra, hogy elmosolyodott, mikor láthatóan valami "zavar van az erőben" a testbeszéde alapján.
Elég vicces látványt nyújthattunk, ugyanis mindig követtem Jared mozdulatait; mikor kiegyenesedett, én is követtem, s úgy néztem rá. Meg akart bizonyosodni arról, komolyan gondolom-e, s ekkor én is belegondoltam, hogy lehetséges, hogy olyanokat fog látni, amiket esetleg nem kéne...
- Ha nem az elmém legmélyébe túrsz, akkor biztos. - mondtam végül. Azért azt nem szerettem volna képileg láttatni vele, ahogy Erikék csesztetnek. Azt majd megoldom én, nem kell törődnie ezzel.
A szemembe nézett, én viszonoztam ezt, s próbáltam rákoncentrálni, hogy mégis milyen érzés lehet, amikor belesnek az ember fejébe; azt hittem, hogy élesen érezni fogom, milyen is a dolog, de egy váratlan pillanatban Sebby megkérdezte, éreztem-e valamit. Szemeim hatalmasra nyíltak.
- Mi?... - kérdeztem értetlenül, felvont szemöldökkel. - Te máris... hát... nem. Semmit sem.
Egy kis szúrást sem éreztem, vagy bármi arra utalót, hogy valaki bemerészkedett az agyamba.
- Mit láttál? - kérdeztem összevont szemöldökkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Amikor megkaptam a magyarázatot a mosolyra, ismét rá kellett csodálkoznom, hogy Jarednek milyen apró, evidens dolgok örömet tudnak okozni.
- Egyértelmű, hogy érdekel. - mondtam aztán. - Nem is lehet úgy bárkivel... - itt gyorsan körülnéztem, s mikor láttam, hogy nincs senki körülöttünk, folytattam. - ...együtt lenni, hogy nem érdekel, mire gondol. - fejtettem ki őszintén, mire gondoltam. Tényleg, mi értelme lenne annak, hogy esetleg valaki olyannal legyek együtt, akinek a gondolatai nem érdekelnek engem? Borzalmasan unatkoznék.
Őszintén meglepett, hogy egy kis jelét sem éreztem annak, hogy valaki behatolt az elmémbe. Bár úgy gondoltam, Sebby semmiképpen sem használná ki védetlenségem, mégis kissé összerezzentem a gondolatra, hogy vajon hányan leshettek már bele a fejembe eddig.
Kérdésére csak nagyot bólintottam, s nem sokkal később meg is éreztem, hogy valami nincs rendjén, mintha egy idegen dolog lenne a fejemben; aztán az érzés hirtelen el is múlt, s én arra eszméltem fel, hogy hatalmas szemekkel nézek Sebbyre. A másik semmi ellenállásba nem ütközött, ötletem sem volt egyébként, hogy mégis hogyan kéne védekezni a hasonló dolgok ellen - nem tanultam okklumenciát, így hát fogalmam sem lehetett erről.
Szívem szaporábban dobogott egy kicsit arra a gondolatra, hogy Sebby kétszer is bent járt az elmémben az elmúlt öt percben - még akkor is, ha tudtam, hogy nem nézett meg semmit... azért furcsa érzés, ha beléd néznek.
- Elképesztő, hogy már itt tartasz. - mondtam. Mert akármennyire is zavart, hogy Sebby ennyire jó mindenben, valahol le is nyűgözött hatalmas tudása.
Pár pillanatig csak figyeltem őt, aztán lenéztem a földre, s a szokásos apró mosolyom költözött az arcomra jó pár pillanatra.
- Köszönöm, hogy megmutattad. - motyogtam végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Most, hogy Sebbyék már itthon vannak biztonságban, megtudtam, mi történt velük... bezárkóztam. Egy ideje még annyi érzelmet sem fejezek ki a mozdulataimmal vagy az arcommal, mint eddig - a teljes önfegyelem mintaképe lettem, egy pillanatra sem ragad el a hév, minden szabályozott, rendszerezett. Csak így lehet fenntartani a látszatát annak, hogy tényleg semmi bajom sincs. Könnyítő tényező, hogy leginkább a faluban lakom Merkovszky professzor házában; azért ez nagy segítség. Nincsenek elviselhetetlen szobatársak, nincsenek kínos pillanatok. Csak Gyarmathi Ádám. De most istenem. Elviselem. Várok.
Tehát, mivel immár a faluban vagyok, és ezen a szombaton munkám sem volt épp, kimozdultam. Nem, csodával határos módon nem maradtam bent a házban gyakorolni, pedig a hétvégi programom általában ez, de most felkészítettem magam lélekben arra, hogy emberekkel fogok találkozni - ugyanis ki akartam menni a piacra, szükségem volt egy kis bumszalagbőrre bájitaltanra. Mindenesetre nem terveztem túl hosszú látogatást, nem akartam esélyt adni az embereknek arra, hogy társas interakcióba lépjenek velem.
Végtére is kiléptem a házból - arcomon a szokásos maszk, bal csuklómon az álcázóbűbáj, lépteim meglepően magabiztosak, szinte már erőszakosak. Mint ahogy mostanában mindig.
Járkáltam a sorok között, ugyanis ritkán találja meg itt az ember rögtön azt, amit keres. Járkáltam. Nem akartam gondolkodni, mert az mostanában igencsak káros hatással van a lelkiállapotomra vagy a maszkomra, amit magamra húzok minden áldott nap - vagy inkább a maszkomra, amit le sem vettem legalább két-három hete.
Lépteim erőszakosan csapódtak a földnek. Rezzenéstelen tekintetem körbejárta a standokat. Várok. Egy elszabadult talpaspohár futott át előttem, mögötte egy idegesnek tűnő boszorkány. Sóhajtottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bumszalagbőr, ennyi. Ezt kerestem egyedül, aztán vissza akartam húzódni a kényelmes szobába, tanítani Iszetet, tanulni, gyakorolni, olvasni, vagy bármit csinálni a gondolkozás helyett.
A külső sorokra tévedtem, s miután tekintetem végigsiklott a számomra semmilyen jelentőséggel sem bíró árucikkeken, kissé átgondoltam a dolgot, és arra jutottam, érdemesebb lenne a ritka portékáktól kissé messzebb keresni a számomra hasznos árut. Így hát a következő lehetőségnél le akartam fordulni balra, azonban egy furcsa, különleges üveg, amiben egy holdszerű dolog volt, elvonta a figyelmem. Csak egy pillanatra álltam meg, és vettem szemügyre, de nem kérdeztem meg az árustól - egy fiatal kisfiútól - mi az, inkább továbbhaladtam. Volna.
Velem szemben egy ismerős arcot pillantottam meg a tömegben - a Rellonban láttam, még a konkrét kép is megvan, ahogy a klubhelyiségben ül. Fantasztikus. Bár arcom egy fikarcnyit sem változott, a kemény kifejezés állandó volt rajta, tekintetem mégis lustán, szinte hanyagul emeltem le a másikról - nem a földre szegeztem, inkább a következő lejáratot kerestem.
Egyre közelebb ért, én pedig nem fordítottam rá több figyelmet annál, mint amennyit a rellonos fiúkra általában szoktam - már éppen lefordultam volna, mikor éreztem a nekem ütköző vállat.
A hirtelen jött lökettől befordult a felsőtestem, akaratlanul is utánanéztem, bár akkor is megtettem volna, ha nem lett volna ennyire szándékos a mozdulat. Vagy beképzelném? Szívem rohamtempóra váltott. Ahogy figyeltem a fiú igencsak lassan távolodó, elvesző alakját a tömegben, láttam, hogy egyáltalán nem tartja görnyedten magát, holott nem volt túl meleg az idő, sőt, igencsak hűvös volt. Izmai tehát megfeszülnek, léptei feszesek. Direkt csinálta.
Nem fogom lenyelni. Már megint.
Nem haladtam tovább, nem fordultam le az elágazásnál, inkább a bal oldali portékákat "nézegettem", csak úgy kényelmesen, a saját tempómban. Követni kezdtem a másikat, csak távolról figyeltem az alakját egy olyan két percig, aztán mikor már talán azt hitte, hogy fel se vettem a dolgot (már ha nem figyelt közben végig a szeme sarkából), közelebb oldalaztam hozzá, csatlakozva mellé.
- Talán valami problémád van? - kérdeztem csendesen, felvéve az ő tempóját. Rá sem néztem a másikra, mindazonáltal szemem sarkából minden rezzenését követtem, ha netán esetleg szeretne megütni, vagy ki tudja. Nem nagyon várok már el mást a rellonos fiúktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ahogy mellé kerültem, s legalább négy-öt centivel fölé magasodtam, tenyereim kicsúsztattam a zsebemből, immár nem fogva a pálcámat. Ha esetleg rossz irányt venne a beszélgetésünk, van nekem más fegyverem is, mint a másodikos varázslatok.
Visszakérdezett, ártatlan hangnemet igyekezvén felvenni, kezeit keresztbe fonta a mellkasán. Homlokát összeráncolta, nagyjából felém fordult. Vagy felnagyítom az egészet, vagy csak manipulálni próbált - az összefont karok zárkózottságra utaltak, ha ismeri a testbeszédet, akkor akár a jelek elfojtására is szolgálhat. Mintha próbálta volna terelni a témát. Gondoljunk bele - ha valaki véletlen fellök valakit, és az illetőhöz odamegy ez a valaki egy kicsivel később, az az ember meglepődik, nem érti, lehet, hogy fel sem ismeri azt, akit fellökött, semmint ártatlanul kérdezgessen. Emellett ki figyeli azt, akit véletlenül fellök? Nem szoktam kitűnni a tömegből, eléggé átlagos srác vagyok, úgyhogy az ilyesmi nem tűnik fel csak úgy magától. Már szerintem. Hazudott volna? Nagy esélyt láttam rá, úgyhogy eszerint gondoltam át a válaszom alig pár másodperc leforgása alatt.
- Nekem ugyan nem kell semmi. - mondtam végül, majd egy lélegzetvételnyi szünet után folytattam. - De nem hinném, hogy annyira feltűnő jelenség vagyok, hogy észrevedd, hogy követlek, hacsak nem figyelsz valamiért. Mondjuk azért, mert belém jöttél. Bár az emberek nem figyelik azokat, akikbe véletlenül beleütköznek, ellenben te mégis... talán direkt volt? - kérdeztem meglehetősen halkan, lassan beszélve, s közben rá se néztem, csak a tömeget vizsgáltam magam előtt, néha le-le tekintve a standokra, mintha nem is lenne semmi probléma. Elővigyázatosságból, természetesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Környezetváltozás. Igen, ez kellett nekem, bár igazság szerint senkivel sem vagyok különösebben jóban az utazók közül; de mégis, a tény, hogy egy elemi mágikus lényekkel teli erdőben rohangálhatok, annyira feltöltött, hogy már az utazás előtt jó pár nappal összepakoltam. Igaz, így sem voltam épp a legjobb lelki állapotban. A depresszió azért depresszió marad.
Így hát pontban nyolc órakor már ott voltam az állomáson Iszettel (a lunarimmal) együtt - nem volt nehéz észrevenni a csapatot, bár volt egy-két meglepetés, mint például a Schlett lány, de inkább csak elfordítottam a tekintetem, és egy odamotyogott "Jó napot! Sziasztok"-kal oldottam meg a dolgot. Meglepően sokan voltak azok, akik csak elméletben tanulják az elemi mágiát. Persze, nem mintha bajom lett volna velük. Csak mégis, furcsa volt.
Nagyon jó érzés volt megpillantani a pályaudvar épületét, aztán, mikor elindultunk, a vonatot magát. Felszállás. Nagyjából középtájt sikerült feljutnom a vonatra, Iszetet gyakorlatilag a kezemben víve; szerencsétlen állat örökölte a gazdája emberfóbiáját és viszolygását, így hát amint sikerült leülnöm, rögtön felugrott mellém, fejét az ölembe hajtotta, s csak akkor hagyta abba a szűkölésszerű hangot, mikor megsimogattam a fejét. Igen, furcsa, hogy egy állat ennyire ragaszkodik hozzám, az viszont már nem lep meg, hogy még ő is tőlem vár megnyugtatást. Nem, ez már igazán megszokott.
Tehát leültem, s egy könyvet vettem elő szokás szerint, szinte fel sem nézve az egész út alatt - amennyiben valaki leült elém vagy mellém, csupán egy futó pillantást kapott, esetleg egy biccentést, ha egy házban élek vele, aztán inkább visszafüggesztettem tekintetem a Poe kötetre.
De végre úton voltam, el innen. A francba is, szeptember másodika óta erre vártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Kemény arcvonásaim mit sem változtak, ahogy figyeltem a megtorpanó rellonost magam mellett. Már csak a "na jó" hangsúlyából és a mozdulataiból is éreztem, hogy ellent fog mondani, illetve tagadni fog, vagy csak simán megmondja majd a véleményét, ám nem éreztem szükségét annak, hogy ebben lélekben is felkészüljek. Végső soron nem érdekel a véleménye rólam.
Amiket mondott, teljesen váratlanul értek. Első körben, az "azt hiszed, különleges vagy" résznél enyhén felvontam a szemöldököm, és csak hallgattam a monológját - aztán jött a "feltűnést kereső ember vagy" rész, ahol szemöldököm még magasabbra szaladt, végül pedig le is hunytam a szemem egy pillanatra a visszavevésnél. A kérdésére leengedtem a szemöldököm, arcomat ismét feszes vonásokba rendeztem, úgy pillantottam rá pár pillanatig némán. Ezt most nem gondolhatja komolyan. Hogy pont én örülök annak, ha figyelnek rám az emberek? Én lennék a legboldogabb ember, ha láthatatlanul járkálhatnék egész nap, és senki sem szólna hozzám. Én és a feltűnést keresés. Hogyne.
- Nem hinném, hogy normális lenne az, hogy olyan emberekről vonsz le nagyon is hibás következtetéseket, akiket egyáltalán nem ismersz - és nem is fogsz. - mondtam végül. Kezem a táskám szíjára vándorolt, ahogy megigazítottam a vállamon. - Illetve normális, csak nem átgondolt. A helyedben több szempontból vizsgálnám a szituációt. Persze ha nem vagy hozzá túl... korlátolt. - itt tartottam pár pillanatnyi szünetet, azonban esélyt sem adtam neki a reagálásra, csupán biccentettem egyet. - Igazán örültem.
Aztán megindultam a tömegben, hátra sem pillantva kerestem meg a bumszalagbőrt, hogy aztán mikor megvettem, visszatérjek Merkovszky tanár úr házába, és ledobjam magam az ágyra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Elég jó volt, hogy egyedül ültem a vonatfülkében Iszettel és olvastam. Kellemes időtöltésnek bizonyult, mert az arcizmaimnak nem kellett minden pillanatban megfeszülni arra várva, hogy esetleg valaki ránéz - nem kellett folyamatosan eljátszanom, hogy amúgy nincsen semmi bajom. Elég volt csak olvasnom. Mint egy átlagos, tizenöt éves kamasznak.
Meghallottam a fülkeajtó nyílását, és egy lány esett majdnem hanyatt a lábaimban valami állattal magán. Iszet ezt látván nyüszögve bújt hozzám, én pedig egy fejsimítás kíséretében fókuszáltam rá a jövevényre, aki mint kiderült, Izabella volt. Egy házban lakom vele. Bár kétlem, hogy rám ismert volna, ugyanis odabent is igyekszek beleolvadni a környezetembe, és kínosan ügyelek rá, hogy ember fia ne ismerjen rám onnan, vagy legalábbis csak minimális nyomot hagyjak bennük. Nem mondom, hogy kerültem a lányt, de mivel ő tipikusan eridonos jellem volt (számomra a negatív értelemben), igyekeztem nem összeakadni vele, ha lehetséges volt. Most pedig itt pörgött nekem, miközben én olyanokon gondolkodtam, ami a kis elméjét szerintem ripityára törte volna.
- Párom? - kérdeztem zavartan. Mi ez, valami bál?
Hogy is lehet leállítani egy túlpörgött extrovertált jellemet? Eddig nem volt hatásos, ha megmutattam, hogy nem nagyon szeretnék vele beszélgetni, mert az ilyesmiket az hajtja, hogy érzelmet váltsanak ki az emberből.
- Nem hinném, hogy én lennék számodra a megfelelő társaság. - mondtam csendesen, ismét lepillantva a könyvembe. Arcom semleges maradt, hangomban gyakorlatilag semmilyen érzelem nem tükröződött. Tény, hogy nem azért jöttem el, hogy egyedül kuksoljak egy vonatfülkében, de egyelőre minimális igényem vagy kedvem sem volt a társasághoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kissé zavaros volt minden. Ahogy sétáltam a faluban, úgy zavarodtam össze fokozatosan; a fák, a házak mind ismerősök voltak. Valahol tudtam is, hogy melyik melyik, kihez tartoznak, vagy milyen utcához... de valahol valami nagyon furcsa volt. Össze voltam zavarodva.
Könnyebb, mióta volt az. A pánikroham. Könnyebb, sokkal, de mégis egyre többször zavarodok össze így. Nehezen tudok koncentrálni, könnyebbséget csak az ad, ha irányíthatom a szelet egy kicsit. Az a kapaszkodóm néha a realitáshoz, a világhoz magához. És mégis, megint megjelent az ismerős szürreális érzet, hogy nehezen fogtam fel, mi van körülöttem. Mintha egy kicsit kiszakadtam volna ebből a világból, mintha egy kicsit máshova rántott volna valami; így sétáltam, és egy idő után már nem is tudtam, hol. Pedig csak a lakósorba akartam eljutni, mégis, sokkal hosszabb volt az út, mint lenni szokott.
Megálltam. Hogy tévedhetek el abban a faluban, amit már töviről hegyire ismerek? Körülnéztem, szemléltem a levelüket hullató fákat, a madarakat. Össze voltam kuszálódva.
Megijedtem ettől a kuszaságtól, amint felfogtam, hogy mit csinálok. Keringek a faluban, pedig ismerem. Hát... hát mit csinálok én?
Szívem feldobogott. Az órámra pillantottam; húsz perce keringek a faluban. Húsz perce. Pedig nem is tűnt olyan hosszú időnek. A falu határától maximum tíz perc eljutni a házig, én mégis húsz perce megyek össze-vissza. Elvesztettem a kontrollt. Már megint.
Hideg kezeimet a halántékomhoz érintettem, ezzel kicsit lehűtve magam. Csak nyugalom. Itt nem fogok elveszni. Látok, hallok, itt vagyok Bogolyfalván. Mindjárt hazajutok. Kicsi ez a falu. Nem tévedek el. Nyugalom.
Lábam remegni kezdett, ahogy ismét körülnéztem. Hol is vagyok most? A házak ismerősen is ismeretlennek tűntek, mintha még sosem jártam volna itt. Pedig már egy ideje minden nap erre megyek haza. Nem?
Nyeltem egyet. Térdeim még mindig remegtek, ahogy lepillantottam rájuk. Akkor most le kéne ülni egy kicsit, és megnyugodni.
Szinte észre sem vettem, ahogy lábaim mozogtak, egyszer csak a leülés mozdulatán kaptam magam egy padnál. Itt vagyok. Itt ülök. Semmi gond. De mégis, mintha elvesztem volna, mintha nem lenne körülöttem tér, és az idő is akadozna. Szakaszos volt. Mintha kívüle kerültem volna.
Szám kiszáradt, így beharaptam az ajkam. Realizáltam, hogy egy ideje nem pislogtam, hát most megtettem. Furcsa nyomást éreztem a fejemben. Szédülnék? Nem, ez más volt, mint a szédülés. Irreálisan éreztem magam.
Ekkor kapcsolt be az egyik érzékszervem, a szaglás. Büdös van. Nem is büdös; cigifüst. Ahogy magam mellé néztem, egy lehajtott fejű idegent láttam meg. Ül valaki mellettem? Jé...
- Bocs... - saját hangom idegennek hallatszott számomra, mintha eddig nem ezen a hangon gondolkodtam volna. Megráztam a fejem. Nyugalom. - Bocs, kérhetek... egy szálat?
Nem dohányzom. Akkor mégis mit csinálok? Muszáj volt mozognom valamit, le kellett kötnöm magam, éreznem kellett, hogy az izmaimat én irányítom. Erre a cigizés tökéletes. Legalább a kezem mozogni fog.
Egy pillanatra megszédültem, tekintetem elhomályosult. Nyugalom. Mi történik velem?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Néztem a srácot (?), de mintha megállt volna az idő. A légzésemet figyeltem - olyan volt, mintha kilégzés közben be is lélegeznék... éreztem, ahogy az ingem emelkedik aközben is, miközben kilégzek. Pedig befele is süllyedt. Hihetetlenül furcsán éreztem magam.
Nesze, vegyél, hallottam a fiú... fiú?... Igen. Fiú lehet, még ha ki is van húzva a szeme. Mintha már láttam volna valahol... szóval hallottam a fiú hangját. Lenéztem, s olyan volt, mintha minden le lett volna lassítva; ahogy kinyújtotta a cigarettatárcáját, megláttam rajta valamit. Egy címer volt rajta. Róka. Alatta pedig a felirat... Selwyn...
Megfordult velem a világ, pedig eddig minden a helyén volt. Micsoda? Mi van? Megszédültem, ahogy néztem rá az ismeretlenre; a tárca kinyílt, s benne katonásan sorakoztak a cigaretták. Selwyn...
Szívem dobogott, ahogy vettem egy szálat. Vettem egy szálat. Szálat. Sz... Szóval vettem egy szálat. Vettem egy...
Megráztam a fejem. Vettem egy szálat, és felnéztem a fiúra. Mi van? Selwyn...
- Kitől... hh... - összeszűkültek a szemhéjaim, ahogy kutattam a szavak után. Na. Na. - Kitől szerezted azt? - saját hangom idegennek hatott számomra, ahogy néztem a nyitva lévő cigitárcát. Selwyn...
Mit...? Mi? A kezemben egy szál cigaretta volt, ahogy lenéztem. Ja!? Kivettem egyet az előbb. A számhoz emeltem, aztán a pálcámért nyúltam. Sikerült megtennem a mozdulatsort, felemeltem a favesszőt, sőt, meg is gyújtottam a rudat, majd eltettem a varázspálcám. Furcsa volt mozgatni a kezem, csak pár pillanatra éreztem, hogy az az én tulajdonom. Aztán megint beleszívtam a cigarettába, és köhögtem párat. Nem sokat, nem is hangosan, csak irritálta a torkom a füst.
Szóval vettem... na. Felnéztem a másikra. Számtól eltávolodott a cigaretta, ahogy kezemet a térdemre raktam. Honnan szerezhette a tárcát...? Vajon ő is... ő is...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jobb kezem kutatott valamit, fogalmam sem volt, mit; ösztönösen a nyakamhoz nyúltam, és kitapintottam a láncot. Láncot. Kihúztam a kabátom alól, akkor éreztem meg ujjaim alatt a kis gömböt, ami a nyakamban lógott. Galaxismodell.
Seth emléke megint előjött, bár most sokkal halványabban, mint a múltkor; ahogy egyszeriben realizáltam, hol vagyok, vagy hogy mi van a kezemben, igencsak furcsán éreztem magam, de most valahogy máshogy furcsán, mint az előbb.
Felnéztem a másikra a gömbről; akkor pedig az is tudatosult, kitől kértem éppen életem első szál cigarettáját. Közöd? - válaszolta bunkón. Lyall. Avery Lyall. Plakátokon láttam, körözték. Aztán olvastam egy cikket, hogy feladta magát. Aha. Szóval sikeresen egy szabadlábon lévő bűnöző mellé ültem. Taps, Szépvölgyi. Megint összehoztad.
Selwyn... Mit keresett nála egy Selwynes cigarettatárca? Kissé zsibbadt agyam hirtelen nem tudott mit kezdeni ezzel az információval, aztán felmerült bennem, hogy talán izé... talán valami üzlet lehetett, vagy ki tudja...? Miért van itt egyáltalán ez az ember? Talán rosszat akarna... lehet, hogy?...
Kérdezett, én pedig még mindig nagy szemekkel néztem rá - a felismerés valószínűleg egyértelműen látszott sápadt arcomon. Tehát... most akkor mi a fene?
Aztán, mielőtt lelassult agyammal válaszolhattam volna a kérdésre, vagy egyáltalán mondhattam volna valamit, a másik felállt a padról, s se szó, se beszéd távozni készült. De ezt azért nem hagyhattam annyiban. Én is felálltam onnan, s bár meginogtam egy kissé, mégis utána iramodtam, s megfogtam a vállát, hogy megállásra késztessem.
- Várj... - mondtam. - Az... jól láttam a címert rajta? - kérdeztem, talán még mindig síron túli, halk hangon. Megköszörültem a torkom. - Csak mert ha igen... akkor... nem csak erre lézengesz, igaz?
Persze, fogalmam sincs, igazából kicsoda Lyall, egyetlen ötletem sem volt arra, hogy miért van pont Bogolyfalván egy Selwynes cigarettatárcával együtt, de... hát, meg kellett tudnom, mert máris összeesküvés-elméleteket kezdtem gyártani a még mindig fél lábbal máshol lévő tudatommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lyall megfordult, mikor kezem hirtelen lekaptam a válláról, s egy olyan pillantást küldött felém, ami egyáltalán nem nevezhető kedvesnek. Ahogy konkrétan lefelé kellett fordítanom a fejemet, hogy rá tudjak nézni, elég viccesnek tűnt a szituáció, aztán rájöttem, hogy egy olyan emberrel állok szemben, aki feltételes szabadlábon van, és egy olyan cigarettatárcát birtokol, amin a kedvesem és a testvérem családjának címere van.
Visszakérdezett, egyből kettőt. Mhm. Na, most mit tegyek? Ha esetleg kétes érdekek vezérlik, nem lenne okos dolog céltáblát csinálnom magamból, viszont... lehetséges egyáltalán, hogy pozitív célzattal jött Bogolyfalvára? Mármint... feltételes szabad láb.
Mindenesetre úgy kellett felelnem, hogy ne legyen teljesen elege Lyallnak belőlem, és ne hagyjon faképnél, hiszen meg akartam tudni, fenyegeti-e esetleg veszély Sethéket. Első körben nem őket stresszelném a dologgal. Biztosan ismeri őket. Ha itt van a kastély környékén egy ilyen tárcával, szinte biztos, hogy ismeri őket. Sőt.
Na jól van. Ha már iderohantam, és még meg is fogtam a vállát (hangsúlyozom: egy körözött bűnözőnek), akkor már majdnem mindegy igazság szerint. Úgyis tudja, hogy kapcsolatban vagyok velük. Úgyis látja, hogy fontosak nekem. Tök mindegy.
- Szépvölgyi Richárd. - mutatkoztam be egy adag idegességgel a hangomban. - Egyikük a mostohatestvérem, a másikuk pedig a párom. Innen. Hát te?
Kissé felfokozott idegállapotban vártam, mi lesz a vége ennek az egésznek, s csak reménykedni tudtam, hogy Lyallt nem valami mellék Selwyn-ágról bérelték fel, hogy kárt okozzon, vagy esetleg nem Sebbyék apjának a testvérének az anyjának az unokatestvérének a keresztfia, vagy valami ilyesmi. Igazság szerint fogalmam sincs, mit reméltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Amikor kimondtam, s láttam Lyall arcán a változást, akkor fogtam fel, mit is mondtam ki tulajdonképpen egy vadidegen embernek, aki ráadásul ült is, ha jól tudom. Mármint, kimondtam, hogy... hogy... Áh, igazából mindegy is. Még egyszer csak nem veretem meg magam ezzel. A meleg-nem meleg része nem is nagyon érdekelt már a dolognak, inkább csak az emberi része. A személyesség.
Viszont az, hogy kimondta Sebby nevét, igazolta számomra, hogy igen, ismeri őket. Persze, hogy ismeri. Csak tudnám, honnan.
- Igen. - közöltem halkan, komoran nézve a másik szemébe. Ehhez rég nincs köze senkinek, hogy én milyen érzéseket táplálok, és milyeneket nem, de végül is muszáj volt elmondani, hogy kiktől ismerem a címert. Már nem is tudom, hol láttam pontosan először.
Amikor Lyall kétkedve nézett rám, egy pillanatra mérges lettem, de annyi erőm sem volt, hogy ezt az érzést megtartsam. Még mindig nem tudom, kicsodája ő Sethnek vagy Sebbynek. Hát miért is kéne tudnia rólam egészen pontosan?
- Pedig van. - mondtam végül, még mindig a másik szemeibe fúrva a tekintetem. Jól van.
Mielőtt ismét megszólaltam volna, bemutatkozott, s a kezét nyújtotta, amit fél pillanatnyi tétovázás után fogadtam el, bár kezeim már át voltak fagyva, szóval fogalmam sem volt, mennyire erősen szorítom meg az övét. És megtörtént a kézfogás. Ó, igen. Beleírhatom az önéletrajzomba, igazán jól mutatna. Kezet fogott Avery Lyallal.
Miután elengedtük egymást, ismét szólásra nyitottam a szám, még mindig a másik szemébe nézve.
- Tudom. - feleltem rezignáltan - De azt még mindig nem, hogy honnan ismered őket.
Lyallnak nem akaródzott elmondania, hogy tulajdonképpen mi is van, ezt igencsak fáradtan és feszülten vettem tudomásul. A francba is. Hát miért nem lehet megmondani, könyörgöm? Tényleg egy bérgyilkossal van dolgom, vagy mi van? Nem cseszhet ki velünk ennyire az élet. De komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lyall elvigyorodott, s már ebből a vigyorból éreztem az egoizmusa előszelét. Miért van az, hogy én csak egoista emberekkel tudok összetalálkozni? Valaki mondja meg nekem. Kérlek.
Nem akar semmi rosszat, hát persze. Gondolom. Bár a vigyora annyira önelégült volt, hogy nem engedett arra következtetni, hogy hazudik. Hát legyen, nem akar rosszat, oké, de honnan...?
Seth egy régi ismerőse. Mhm. Seth régi ismerősei valószínűleg nem kedves szándékkal keresik meg őt, legalábbis ezt feltételezném. Még mindig elég bizalmatlanul tekintettem a másikra, akinek már újabb szál cigaretta égett a szájában, s rám fújta a füstöt, ahogy kérdezett.
- Nem tudom. - sütöttem le a tekintetem - Mostanában szétszórt vagyok, ennyi.
Aztán ismét megszólalt, kért, én pedig zsebre vágtam a kezem. Hát persze. Nyilván fogok tudni segíteni Avery Lyallnak, és nyilván vígan dalolászva teszem ezt meg. Már épp válaszoltam volna, mikor meghatározta a kérés mivoltját. Én pedig csak néztem rá egy... kettő... három másodpercig.
- Mi van?! - szaladt ki belőlem - Te vagy az, akit Sebby megkeresett?
Teljesen egyedül? És akkor ezt most úgy értsem, hogy Sebastian Selwyn fogta magát, és megkeresett egy körözött bűnözőt, aki feltételes szabadlábon császkál a nagyvilágban, ráadásul... Angliában?! Mintha ezt esetleg elfelejtette volna megemlíteni! Talán a legfontosabb részletet véletlenül pont kihagyta!...
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? - kérdeztem ismét, bár ez már csak az elkeseredettség volt. Beleszívtam a cigarettába, megint felszaladt egy köhögés, de nem érdekelt. Fú, de nem érdekelt.
Sebby... Istenem, Sebby, legalább elmondhattad volna, hogy kerüljem el a kihúzott szemű, körözött törpéket! Jó, belegondolva ez igencsak logikus volna. De mégis... hát b***ki. Azért. Azért...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azért mégis csak egyedül ment. És persze, gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy van oka annak, hogy nem szólt róla, csak... nem a legjobb érzés az ilyesmi.
Igaz, végül is kvittek vagyunk. Nekem is van olyan dolgom, amiről Sebby nem tud...
Ahogy Lyall megszólalt, egy lesújtó pillantást vetettem rá. Roppantul örülök, hogy ilyen fenomenálisan szórakozik, bár nem hinném, hogy van fogalma arról, milyen viszony van most köztünk Sebastiannal. És én a helyében nem szórakoznék ezen.
Mikor ismét megszólalt, s a párom ujjait és végtagjait emlegette, mordultam egyet. Ó, ugyan. Mi fogalma van ennek az embernek arról, hogy Sebby most nem testileg, hanem lelkileg "csonka"? Fogalma sincs, miért esik rosszul, hogy nem mondta ezt a részletet. És nem jogosan, valóban nem, hiszen én sem támaszkodom rá teljes mértékben, én is tettem olyat, amiről nem tud, és valószínűleg mindketten ugyanazért csináljuk - mert úgy gondoljuk, a másiknak épp elég problémája van. De arra a gondolatra, hogy Sebby felkereste Lyallt (és előre eltervezte, de ezt az egy információt nem osztotta meg), igencsak ingerült leszek, racionalitás ide vagy oda. Igen, lehet, hogy aggódtam volna érte. De mintha ez nem lenne normális egy párkapcsolatban...
- Ja, jól van, oké. - morrantam tehát az előttem állóra, miközben zsebre vágott kezem ökölbe szorult. A rohadt életbe!
Igen, ingerültségem miatt szívtam már azt a szál cigarettát, korántsem azért, hogy az előbbi delejes, világból-kiesős állapotomon segítsen. Azonban Lyall kipöckölte a kezemből, erre pedig tényleg őszintén elfutott a méreg; körülöttünk a fák ágai megrezzentek, ahogy öklöm szorítása még erősebbé vált. A francba. Mi köze van ennek az embernek itt ahhoz, hogy én mivel szennyezem magam? Életemben először?! Úgy, hogy nem tervezek rendszert csinálni belőle?! És fussak egy kört? Ja, a szívemmel tök jól járnék vele. Végül is, tényleg. Baromi jó lenne, igaz, Lyall? Mintha mindent tudna, istenem, irritál, kiakaszt, hogy nem hagy lógva. Mintha az, hogy belesétált Seth életébe, feljogosítaná rá, hogy egóskodjon itt nekem, és beleszóljon abba, amit csinálok.
De persze, csak nagy levegők. Semmi szükség arra, hogy nekiálljak pattogni. Csak a saját energiáim fecsérelném el, pedig amúgy sem rendelkezem túl sokkal. Elszámoltam magamban ötig, mielőtt válaszoltam volna.
- Gondolom, te sem úgy kezdted, hogy semmi gondod nem volt. - mondtam végül, bár őszintén nem vonz a dohányzás; a légzésemet károsítani aeromágusként eléggé ellentétes egy dolog. Csak azért kértem, mert már nem tudtam mihez nyúlni hirtelen. De tőle sem fogok többet kérni, megnyugodhat.
- Átadom, mondd, mit üzensz neki. - feleltem végül a sürgetésre. Annyira látom, hogy Lyall még halálra fog idegesíteni egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Felvágták a nyelvem. Igen, ezt már tudomásul sem vettem, mármint nem akartam ezzel foglalkozni, mert csak még idegesebb lettem volna, és ez a jövőkép nem kecsegtetett túl sok jóval; inkább ráhagytam, és egy vállvonással elintéztem a dolgot.
Aztán jött az üzenet. A fekete görény üdvözli. Először csak pislogtam kettőt, aztán összevontam a szemöldököm, végül pedig szinte éreztem azt a jelképes eret dagadni a homlokomon. Szórakozik velem? Most megint, mire értette ezt? Most mi van? Mi a f... mi a fekete görényes lópikulát akar ez jelenteni? Már megint. Hát tényleg.
Meg megint, mi az, hogy "csak annyit mondj"? Hát mi az istennyilát tudnék én még mondani ezen kívül, mikor masszív tíz perce tudtam meg, hogy Avery Lyall belesétált így kollektívan hármunk életébe? Őszintén, mi a retkes seprűnyelet mondhatnék még? Esküszöm, felnégyelem ezt a gyereket itt előttem.
- Ja, majd megmondom. - szűrtem a fogaim közt, fel sem pillantva a másikra. Ja. Jó. Majd megmondom. Tényleg. Vidám lesz. Átadom majd, hogy a fekete görény üdvözli. Mint valami drogbáró neve, vagy Merlin tudja, mi a rák...
Végül is tök felesleges megkérdezni, mi a sárkánytrágyáról beszél, hiszen Sebastian sem tájékoztatott fekete görényekről, akkor neki miért is kellene ugye, amikor tíz perce ismerem? Persze, nyilván tök felesleges megkérdezni, ugyan már, hova gondolok. Nekem ehhez semmi közöm, mint ahogy látszik.
Na és akkor még le is öcsizett. Felnéztem rá, azzal a végtelen utálattal a szememben, amit nem szoktam csak úgy osztogatni mindenkinek, de Lyall tíz perc ismeretség után kiérdemelte. Végül egy láthatóan erőltetett mosolyt eresztettem meg felé, bár a pillantásom még mindig ölni tudott volna.
- Örültem a találkozásnak... - mondtam végül, majd megfordultam, és egy köszönés kíséretében vettem utamat a ház felé.
Öcsi. Én, az ő öccse. Elmehet a...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

"A természetben talán egyedülálló látvány az a kép, amelyet a városi fényektől távol, felhőtlen éjszakákon nyújt a csillagos ég, ha nem világít a Hold. Az ámuló tekintet csillagról csillagra téved, egy pillanatra megpihen valamelyik fényesebb égitesten, követi a csillagképek szeszélyes és finom láncolatát, végül elvész a háttér fekete függönye előtt reszkető halvány fények között."
Nem hittem volna, hogy ma nem fog világítani a Holdam; az eredetem. A Hold ebben az esetben nem az égitest, noha éppen azt néztem, ahogy álltam a réten - a Hold most valaki, aki fontos nekem, és akit kicsit el kell engednem. Csak azért pont a Hold, mert most azt érzem minden okának, az ősanyagnak magának. Amiből minden érzésem és gondolatom ered, fölöttem összpontosult ezekben a pillanatokban, fényével beborított mindent, noha őt mégsem láthattam. Hagynom kell. A héten még úgyis látom.
Álltam a végtelen boltozat alatt, s néztem fel - a Leonida még nem volt látható számunkra, de csak néztem a fölöttem tátongó, lustán elnyúló tejutat, ahogy a csillagait formákba rendezvén pillantott vissza rám. Az ég a Hold nélkül is szép, s mégis, nélküle nem teljes. Más az ég egy Hold nélkül.
Ahogy az oroszlán közepébe néztem, elővettem a napszín asztrolábiumomat, azt a gyönyörű műszert, melynek segítségével meghatároztam a naplemente időpontját. Az előző mérésem még mindig ott hirdette magát, s a számok, rovátkák most finom derengésbe kezdtek Seth jóvoltából, így láthattam, amit nézek. Igen, nagyon szép. Gyönyörű. Egyszerűen már csak a műszer szépségében is képes voltam elveszni, nemhogy abban, amire képes...
Felfele pillantottam ismét, a megjelenő csillagokra. Hát ismét látom őket - már megint és még mindig. A kezemet leeresztve néztem a gyönyörű égitesteket, melyek azóta elvarázsoltak, hogy Márk felolvasott valami mesét még régen róluk. Mióta a nagymamám azt mondta, hogy édesanyám a legfényesebb csillag az égen.
Ekkor ütközött belém valaki, bár az idilli hangulatomat nem sikerült romba döntenie (mostanában annyi hasonló megszakításos eset volt, hogy nehezebben lehetett megingatni). Akit megláttam, az Návay volt, akivel párszor már beszélgettünk az asztronómiáról, s bár sok ismeretünket megosztottuk egymással, mégis egy kis távolságtartással kezeltem őt (csakúgy, mint mindenkit általában).
- Nem gond. - mondtam aztán, s arrébb léptem egy kissé, hiszen úgyis terveztem lefeküdni a fűbe, szövetkabátomat egyáltalán nem féltve.
A másik azonban észrevette a kezemben derengő aranyszín gyönyörűséget, s rögtön rá is kérdezett, jól látja-e a dolgot.
- Igen, az. - pillantottam rá - Seth megbűvölte egy kicsit. - igaz, ez csak annyiban merült ki nagyjából, hogy derengett, és bizonyára sokkal törésállóbb volt, mint egyébként.
S bár nem feltétlen a kommunikáció lezárásaként tettem, mégis muszáj volt felpillantanom az égre, szemeim pedig a Cygnusba akadtak. Ha van kedvenc csillagképem, akkor ez az. Valamiért kedvelem, fogalmam sincs, miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Már fürdés után voltam, s lépteim visszhangoztak az üres folyosókon - ezen kívül már csak az esőcseppek kopogása hallatszott az ablakok üvegein. A portrék nagy része már aludt, s szuszogva zárták ki a külvilágot, amire én, ez a magányos árnyék a folyosó csendjében nem voltam képes.
Nem véletlenül jártam erre, s ténferegtem szerencsétlenül a nyugati szárny ezen folyosóján. A múltkor, amikor erre jöttem, hallottam pár lánytól az eridonos jelszót, ezért császkáltam apró és lassú léptekkel pont ezen a folyosón. Az az érzés hozott ide, ami már tegnap este is belém költözött, ami már múlt héten ilyenkor is itt volt bennem, csak nem tudtam kifejezni. Azzal is tisztábban voltam, hogy valószínűleg most sem fogom tudni, mert nem leszek elég bátor ahhoz, hogy be merjek merészkedni az Eridonba. Hiába tudom, hogy lesz másik alkalom is, amikor megpróbálhatom kifejezni magam, mégis jól esett, hogy itt lehetek, noha tisztábban voltam vele, hogy ő már valószínűleg a folyosókat rója, hogy olyan kóborlókra találjon rá, mint én. Csak jólesett egy kicsit közel lenni ahhoz a helyhez, ahol él. Talán csak pár perce vágott át ezen a folyosón, azon a kövön, amin állok; a levegő őrzi az emlékét.
Valószínűleg Lángra lobbant lány portréja fölött állhattam meg, s néztem ki az ablakon. Egy emelettel lejjebb van a klubhelyiség és a portré, és én akár be is mehetnék. De ne teszem.
Szinte megsejtettem a keresett ember lépteit a falak közt, ahogy valószínűleg egy teljesen másik szárnyban, talán pont az északiban nézi ő is az esőt. Nem volt rossz ebbe belegondolni. Bár nem ugyanazokat a cseppeket látjuk, lehet, hogy mégis ugyanazt nézzük épp. Ennél több kapcsolat egy ideje úgysem volt köztünk, s ez is csak azért lehetséges elméleti síkon, mert nem tudja, hogy erre gondolok. Lehet, hogy akkor még az esőcseppekről is elfordítaná a tekintetét, ha tudná, hogy az én szemeim is azokat nézik? Vagy csak megint a képzeletem és a kamaszkorom túláradó érzelmei játszanak velem?