36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szépvölgyi Richárd összes hozzászólása (186 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] Le
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. szeptember 15. 23:23 Ugrás a poszthoz


látvány | Moondust | szombat este

Csak egy csendes helyre vágyom tulajdonképpen, ami nem a Cloudweaver. Amióta Seth elköltözött, nagyon magányosnak érzem magam azon a hatalmas hajón - Sebbyt is alig látom, és már elgondolkoztam azon, hogy visszaköltözzek a lakásba. Ott talán nem érezném ennyire, hogy nincsenek már körülöttem.
Nem rovom hosszan a folyosókat, hiszen már töviről-hegyire ismerem a Kastély rejtett zugait. Hamarosan be is nyitok az ismerős helyiségbe, ami mindig más arcát mutatja nekem, ha bent tartózkodom, de egyvalami szinte mindig közös - a csillagos égbolt fölöttem. Most sem lepődök meg hát különösen, amíg figyelem, hogyan "tűnik el" a plafon, s villannak fel sorban az égitestek - e információt szinte mellőzve dobom le a táskám egy kényelmes kék kanapéra, aztán rögtön le is ülök mellé.
Amikor legközelebb felnézek, immár egy könyvvel a kezemben, akkor ér az igazi meglepetés: a falak körülöttem romossá váltak, és egészen antik hatást keltenek így, de valahogy még a bútorok is beleillenek ebbe az összhangba, modernségük ellenére.
- Takaros... - motyogom elismerően a szobának, miközben hátradőlök, és kényelmesen elhelyezkedem. Szegény Prométheusz, lassan egy új kötet kéne belőle - annyira óvatosan kell már lapoznom, hogy ne essen szét, pedig már mugli módszereket is bevetettem, ide már a Reparo rég nem volt elég, a szkoccs tartja egyben a művet. Ahogy Seth mondta, mindig ezt olvasom, ha valami bajom van - az is igaz, hogy tulajdonképp most felesleges lenne a baj forrását keresni nálam, és már én is feladtam, hogy rájöjjek, mi éppen az aktuális - az, hogy egyedül érzem magam, hogy leterhel az egyetem, hogy Viktor meghalt, vagy Seth elköltözött, vagy hogy még mindig nálam van egy nyomasztó füzet... nem tudom már igazából. Nem is tartom olyan fontosnak.
Belemerülök az olvasmányba (valahogy ez a szoba megoldja, hogy igen jól lássak a csillagos égbolt ellenére), majd egy kis idő elteltével kakaóillatot érzek meg, így felpillantok, és egy gyenge mosollyal veszem a kezembe a tűzzománccal díszített bögrét. Ide kéne költöznöm.
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. szeptember 16. 01:23 Ugrás a poszthoz


Nagyon szeretek itt olvasni egyébként, tökéletes levitás környezet ez. Csendes, nyugodt hely, kellemesen otthonos és - valljuk be - kellőképpen elvont egy szfinxhez is. Ezzel a fajta léttel tudok azonosulni; azt most ne számítsuk, hogy a holnapi Anatómiára még át kéne néznem egy-két latin nevet...
Aztán hirtelen csak a semmiből - BUMM, mire én szinte eldobom magamtól a könyvemet... Igen, csak a kezemben volt egy bögre is, amit nem vettem számításba ennél az önkéntelen műveletnél (mert egyébként automatikusan a pálcámhoz kaptam), ez pedig azt eredményezte, hogy a forró kakaó szétterült rajtam és valószínűleg a belépőn is, mivel a bögre esési szöge rendkívül szerencsétlenül sikerült - a benne lévő folyadékot tulajdonképpen spirálban szórta ki a környezetére.
- AU - nyögöm, pálcámat ekkor még mindig az ismeretlenre szegezve, rá sem jőve egyelőre, hogy én most tényleg elővettem azért a varázseszközt, mert valaki belerúgott egy asztalba.
Tehát elkezdem felfogni azt, hogy ez a valaki káromkodott, ráadásul valaki anyját szidta, de még mielőtt felfoghatnám, hogy az enyémet-e, vagy valaki másét, már rögtön meg is magyarázza az illető, hogy... nos, nem rám gondolt, csak ha rokonságban állok, a... az... asztallal?
Ahogy a helyzet elemzésében még egy kicsit előrébb jutok, elkezdem összerakni, hogy a férfi fején egy napszemüveg (?) foglal helyet, kissé talán csálén állva. Nos, hát rendben, megpróbálom összeszedni magam annyira, hogy felüljek (ám az ismeretlenre szegezett pálcám még mindig nem tudatosul számomra), egy elkínzott sóhajjal adva a külvilág tudtára, hogy nem vicces, amit csinál.
- Bocsánat, nem akarok indiszkrét lenni, de ha nem napszemüvegben közlekednél... lehet, hogy jobb lenne - fejezem be, finoman utalva rá, hogy értetlenül állok a dolog előtt.
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. szeptember 26. 12:22 Ugrás a poszthoz


A hirtelen "kirohanásom" (mely stílusa sokat finomodott az évek alatt) láthatóan nincs az illetőre olyan nagy hatással - szemüvegét ismét leeresztve a szeme elé udvariaskodik, ami kissé disszonáns érzést kelt bennem, nem tudom pontosan hova tenni, de ez még nem látszik az arcomon. A szemöldököm akkor szalad fel, mikor az echolokációt említi - hirtelen teljesen megzavarodok, mert nem tudom eldönteni, hogy ez most egy elmés utalás akart lenni a füleimre, vagy csak valamiféle csevegés arra vonatkoztatva, hogy a napszemüvegében nem lát megfelelően... ami most is rajta van...?
Zavarodottságom tetézi, hogy a kabátján csöpögő kakaóra ügyet sem vet, mintha ott sem lenne, fapofával tűri a dolgot. Persze e értetlenségem rögtön zavarba és meglepettségbe csap át arra a félmondatra, aztán a férfi konkrétan az arcomba mászik, amitől némiképp hátrahőkölök és el is húzódok, próbálva megtartani a személyes terem, azonban a kanapé támlája ezt nem teszi lehetővé annyira, mint szeretném. Arcomon a meglepettség és a sokk látszik tehát.
Aztán - és én sem akarok hinni a fülemnek - olyan pontos elemzést ad a pálcámról, hogy hirtelen azt se tudom, mihez kezdjek. Az automatikus reakcióm persze a varázseszköz elrakása, rögtön a dicséret után, de az első dolog, ami eszembe jut, az az, hogy "te meg miből vagy?", már úgy értve, hogy honnan a francból tudja ezt és így, de inkább csak... nos, zavartan köhintek egyet. A pálca szerintem egy magánügy. Úgy értem, hogy csak így elemezni valaki pálcáját az szinte már illetlenségnek számít, mint ahogy az is, hogy ennyire belemászol valakinek az aurájába.
- Öhm, köszönöm? - kérdezem teljesen elvesztve a fonalat a kommunikációban. - Mármint... mi? Na jó. - Hátrébb húzódom, immár ülésbe tornázva magamat. A férfitől a lehető legtávolabb eső pontot választom ülőhelyemül (de még így is kellemetlenül közel érzem magamhoz), és gyorsan eltüntetem a kakaófoltot a nadrágomról.
Persze összerakom magamban azt, hogy aki ennyire ért a pálcákhoz, az nem a gondnok lesz - nyilván egy tanárról lehet szó, ami azért rendkívül furcsa, mert sosem láttam még ezt a férfit az épületben. Azt hiszem, megjegyeztem volna az arcát. Én már nem vagyok diák, legalább nem kellett volna lemagáznom visszakézből az etikett szerint.
- Azt hiszem, ömm... - Hát ez a szituáció baromi kellemetlen... Nem is tudom, mit kéne mondanom. Ismét úgy érzem magam, mint mikor tizenhárom-tizennégy évesen egyáltalán nem tudtam kapcsolatot létesíteni az emberekkel körülöttem.
- Azt hiszem, ha ennyi mindent és ilyen pontosan tudsz a pálcámról, akkor azt is elárulhatnád, hogy honnan, mert érdekelne. - Mondom csak néha-néha pislogva emberünk felé, mert tényleg kellemetlenül érint a közelsége. Persze ezt igyekszem nem túl látványossá tenni, már a zavarom, de ha van benne némi tapintat (nincs), akkor talán nem teszi ezt szóvá. Legalább annak is megvan az esélye, hogy csak azt higgye, engem kellemetlenebbül érint, mint egy extrovertált eridonost, ha valaki engedély nélkül furakodik testközelbe.
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. október 7. 18:10 Ugrás a poszthoz


Az éjszaka általában eseménytelenül telik, amennyiben nem alakul ki tömegverekedés a folyosón, vagy nem kószál valaki védtelenül az erdőben és találnak rá a deffenzorok - az ilyen esetek pedig mindig kellemetlenek és stresszesek, de nem annyira, hogy ne tudjuk végezni a dolgunk. Szerencsére azért ez egy ideje kevesebbszer fordul elő, mint régebben.
Unottan pakolom elő a sakktáblám - annyira nem nagy a tömeg, mint lehetne, alig nyolcan-kilencen vannak most a gyengélkedő ágyain, és mindegyikük békésen alszik. Mikor lejjebb veszem a hőfokot, jó pár légzés egyenletessé válik, a forgolódók lassan lenyugszanak.
Enyhén világító sakkfiguráim nem zavarják a pihenni vágyókat, csak éppen derengenek, hogy jobban lássam őket, és ne romoljon tovább a szemem. Magammal játszom, ezzel szórakoztatom magam. Néha Will is beáll, ha éppen nincs dolga.
Persze, ha valami adódna, nyilvánvalóan teszem, amit kell, hiszen én örülök a legjobban, ha van valami munka, amivel el tudom ütni az időmet - a mostani betegek közül viszont egyikük sem súlyos eset annyira, hogy kitüntetett figyelmet kelljen szentelni rájuk.
Egy ideig békésen sakkozgatok, és már vagy kétszer legyőztem magam, és megint vesztésre állok a sötéttel, mikor halk motyorászást hallok az egyik ágy felől. Tekintetemet felemelve keresem a baj forrását - ugyanis ez a motyorászás nyögdécseléssé, káromkodássá erősödik. Szemöldökömet összevonva állok fel halkan a székemből, hogy Dante ágya felé vegyem az irányt. Végigpörgetem magamban ismét, ahogy kezeltem, és minden bizonnyal hibátlanul tettem - nem értem akkor, hogy fájhat neki, hiszen még mindig kell hatnia a bűbájoknak.
- Valami baj van, Dante? - kérdezem tőle csak halkan, hogy ne ébresszem fel a körülötte lévőket az ágya mellé érve.
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. október 21. 23:21 Ugrás a poszthoz


Semmiség... Aha... Szeretném annyiban hagyni ezt a megszólalást, de akaratlanul is bólintok egy aprót, ezzel szinte nyugtázva a férfi mondatát. Nos, ez remek - mindenképpen úgy fogok kijönni ebből, hogy kellemetlenül érzem magam, igaz? Vannak azok a pillanatok, amikor az ember megkérdezi magától, hogy "ezt most miért is csináltam?"; nekem ez a bólintás is azok közé a pillanatok közé tartozott.
A szituáció kellemetlenségét mondhatni tovább fokozza, hogy nem ismertem emberünk motivációit, úgyszólván halvány lila gőzöm sincs róla, hogy miért csinálja azt, amit - szakmáját megismerve sem lettem okosabb, sőt, csak még inkább értetlenül állok a dolog előtt. Pillanatnyi zavar suhan át az arcomon - "akkor ez az egész mégis mit akar jelenteni?" -, határozottságot már nyomokban sem tartalmazva lassan bólintok egyet... majd még egyet.
- És... Öhm... Gondolom nem azért jöttél a kastélyba, hogy az itteni gyógyítógyakornokok pálcáit elemezd hobbiból - indulok neki kissé szarkasztikusabban a kérdéskörnek. Igen, valamiféle választ várok arra a kimondatlan kérdésre, hogy akkor ő mégis mit keres itt, kit tisztelhetek személyében - mert mondom, ha tanár lenne, valószínűleg ismerném már az arcát, mert a hetem egy részét rendszeresen itt töltöm; legalább annyit fel tudnék idézni, hogy szembejött velem a folyosón, vagy bármi ilyesmi.
Ám ekkor, éppen válaszra várva egy igen lényegi kérdésre - ekkor jövök rá, hogy Prométheusz nincs a kezemben, hiszen éppen begyűrném az egyik lap szélét zavaromban, ha nálam lenne... Tekintetem végigszánkázik a szobán, és ekkor pillantom meg a merénylet színhelyét.
- Ne - szökken ki belőlem akarva-akaratlan, majd egyetlen mozdulattal termek ott szeretett könyvem teteme fölött. Persze, meg lehetne tisztítani pálcával, de a dobás annyira megviselte szegényt, hogy az eddigi láthatatlan erő, mely egyben tartotta (értsd: a húsznál is több Reparo és egyéb fixáló bűbájok, szkoccs, folyékony ragasztó és pár ima), úgy látszik, eltávozott tőle. Végleg elszakadt, átázott, kicsináltam ennyi év alatt.
Egyértelmű gyásszituáció állt fel tehát ezekben a pillanatokban, hiszen vehetek egy másikat, az mégsem lesz ugyanaz, amit éveken át forgattam. Nem nagy dolog, amúgy is elég kevés tárgyhoz kötődöm, de ez sajnos pont egy olyan volt. Szinte már elmotyogok egy bocsánatkérést a könyv felé, ahogy felemelem a földről roncsait, és elkezdem pálcával szárítani. Most rakjam el emlékbe?... Ez pont olyan, mint amikor azt mondják, hogy megdöglött a kutyád, de azért megtarthatod.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szépvölgyi Richárd összes hozzászólása (186 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 [7] Fel