Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Utolsó szava megüti a fülem. Nem tudtam, hogyan kellene kezelnem. Egy pillanatra átfutott az agyamon a sajnálat, de aztán rögtön emlékeztettem magam arra, hogy az nem old meg semmit. Bármily nevetségesen hangzik, a legtöbb, amit talán tehetek érte, az az, hogy megtisztelem a társaságommal. Elég bizonyítéka annak, hogy elviselem, sőt, kedvelem, és pont erre lehet szüksége, nem többre, legalábbis részemről. Valaki, aki nem úgy néz rá, ahogy az imént vázolta. És lám, én is minisztériumi alkalmazott vagyok.
- Addig örülj, amíg teszik a dolgukat - fogalmaztam meg a magam módján azt, hogy nézze a dolgok jó oldalát. - Ott a pont - voltam kénytelen elismerni igazát, amit az ízlésről mondott. Jobb, ha én meg se szólalok...

Ha a tudtára akartam volna adni megkönnyebbülésem, most egy nagyot sóhajtottam volna. Helyette azonban csak álltam ott, és összefont karokkal hagytam, hogy befejezze a gondolatmenetét. Egyébként is csak akkor szeretek közbevágni, ha nagyon muszáj. Nem mintha feltételeztem volna róla, hogy ne tudná beosztani az idejét helyesen, de azért csak jó volt hallani, hogy átgondolt döntést készült meghozni.
- Majd úgyis alszunk a sírban eleget. Kivéve, ha egy nekromanta megtalál minket - vontam vállat egykedvűen, hiszen az éjszakai éberségben nagyon tudok vele azonosulni. - Én őszintén remélem, hogy engedélyezik. Az illúziómágia engem is érdekel, kicsit sajnálom, hogy nem tanulhattam anno. Ha arra törekszel, hogy átadd a tudásodat, és másokat segíts, akkor a többi nem számít. Olyan úgyse leszel, mint amilyen ő volt. A tanítványaid ítélnek majd meg. Ha pedig nincs jobb jelentkező, aki oktatná, az valahol téged igazol - fejtettem ki a saját álláspontomat. Mindig hálás vagyok, hogy őszintén megosztja azt, ami vele zajlik, és ezt minimum azzal tudom viszonozni, ha én is megmondom a magamét. Csak nem mindig csomagolom be olyan szépen, mint az átlag.
Nem tértem rá addig a saját részemre, amíg nem adták ki a rendelésünket. Tulajdonképpen csak kellett valami, hogy előttem legyen, s tudjak fogyasztani, kiskanalat, vagy éppen villát szorongatva az ujjaim között, lábamat idegesen rázva az asztallap alatt. Kávézónk félreeső sarka meggátolta, hogy kéretlen fülekre találjanak elkövetkező szavaim, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy a munkahelyi dilemmákról nem éppen annak kellős közepén célszerű előhozakodni. Ez már csak ilyen.
- Ha nem bánod, én is mesélnék... Nagyon úgy néz ki, hogy csoportvezető lesz belőlem. Félek attól, hogy kevesebb lesz a terepmunka. Én nem irodai székkel a seggemen születtem - néztem rá fel, s ezt ő is pontosan tudta, de attól még ez az ironikus megjegyzés kikívánkozott belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azonnal konstatáltam, hogy nem sikerült eloszlatnom benne a kételyeit. Még jó, hogy nem támasztok magammal szemben nagy elvárásokat, hogy kellően hatni tudjak a hozzám közel állókra. Ezért se lenne belőlem jó pszichológus. Maradtam a tárgyaknál az emberek helyett, azokat könnyebb megérteni. Az évek alatt megtanultam a leckét. Tobival kezdődött, MinJonggal folytatódott. Gyakorlatilag az összes ismerősömnél fel kellett ismerjem, hogy csodát tenni nem tudok, megmenteni csakis önmagukat tudják, noha hangsúlyozom, hogy túl nagy ambícióim sosem voltak ilyen szerepekre, a kivételi kör mégis be tudott vonzani maga mellé. Belső démonaim engem is bezártak a saját börtönömbe, azóta is keresem a kiutat, amit egyedül én találhatok meg. Ez megfelelő elfoglaltságot ad, nincs kapacitásom másokra.
Semmit nem érzékeltem abból, hogy biztonságos védőréteget vont magunk köré. Nem készültem olyat mondani, ami már túlságosan bizalmas információ lett volna. A vezetőség tudta az álláspontomat, nem lepte meg őket, hogy időt kértem a döntésem előtt, azért is küldtek el korábban szabadságra, hogy fokozatosan adagolhassák be a fejleményeket. Minden egy előre megírt forgatókönyv szerint történt, nekem pedig nem sok mozgásteret adtak, kivételesen. Lehet, hogy ez nyomaszt a leginkább. Beállni a sorba, engedelmeskedni. Ilyenkor feltör belőlem a szembenállás, a lázadó Romberg, aki a régészkedést választotta annak idején. Kár, hogy még mindig nem lehet belőle megélni. Nem mintha itt a fizetésért ülnék...
- Na ugye - törtem egy falatnyit a kakaós csigámból, majd miután a számba helyeztem, ujjaim máris sietősen dörzsölték a szalvétát. - Talán az a gond, hogy nem jöttem még rá, hogy mitől félek a legjobban. Lehet, hogy csak a változástól. Vagy a felelősségtől... Eddig jobban azt éreztem, hogy a magam ura vagyok, és szabad kezet kapok. Volt felettem kontroll, de megbíztak bennem. Most a figyelmem részét jobban arra kell majd fordítanom, hogy mások hogyan dolgoznak. Nem tudom... - sóhajtottam fel hangosan, ahogy hátradőltem a székben. Ritka, hogy valami ennyire összezavart volna. Emiatt lep meg, hogy ennek ekkora feneket kerekítek.
- Irigylem azokat, akiknek kiegyensúlyozott életük van. Nekem is lehetne, de mégis a kihívás felé hajlok idővel. Mint ahogy papíron neked is elégedettnek kellene lenned gondnokként, és mégis kérvényt adtál be hozzánk. Persze csak feltételezem, hogy hasonló erők dolgoznak benned. Ez a másik gondolatom - nem akartam ennyire filozofikusba váltani. Aztán mégis így alakult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Talán azért mondtam igent, mert közel lakunk egymáshoz. Vagy azért, mert Bertalant már hosszú ideje ismerem a munkahelyemről, ami egyébként lassan valamennyi régebb óta szolgáló aurorról elmondható lesz. Még nem alakult ki közöttünk mély ismertség, de ez természetesen változhat. Tudom róla, hogy egyedül él, idejének nagy részét a munkájának szenteli, én pedig becsülöm ezt a tulajdonságát. A legtöbb auror mellesleg szintén nagyon elhivatott azok közül, akik a veszélyes varázstárgyak felkutatásakor biztosítják számunkra a terepet. Úgy tűnik, hogy ez a fajta munka áldozatokat kíván. Az előléptetésem viszont azt mutatja, van értelme a befektetett energiának.
Amikor egy kivizsgálásra szoruló tárgyról kapunk értesítést, a kiérkezésünk előtt alapos felkészülés szükséges. Van egy sor biztonsági előírás, amit munkaidő után is alkalmaznunk kell. Tekintve, hogy először minden kétséget kizáróan fel kell mérnem, hogy valóban sújtja-e átok, az ügy veszélyessége megengedi a hivatali időn túli látogatást. A másik indok az ismertség, szívesség, amit ha számító akarok lenni, még kellően felhasználhatok a jövőben. A minisztériumból hazaérve szusszantam egyet, indulás előtt megittam egy erős fekete teát, majd az aktatáskám gyors ellenőrzése után a megadott cím felé vettem az irányt. Essünk túl rajta, ha már ilyen népszerű lettem. Bevallom, jólesett, hogy rám gondolt a varázstárgyvizsgálók közül. Az átoktörői végzettségem is sokat nyom a latba.
Kopogtam. Az ajtó kis hatásszünet után kitárult. Pontosan érkeztem, nem szeretem mások idejét rabolni.
- Szép estét! Jaj, ugyan... Ne érezd magad kellemetlenül. Első a biztonság - léptem beljebb, aztán tanácstalanul megtorpantam a helyiség közepén. A szoba gyors szemrevételezését követően azonnal levágtam, hogy szereti gyűjteni a régi dolgokat. Nekem is tudnának mesélni otthon a tárgyak, ez úgy látszik, közös bennünk. - Szóval nem ellenőrzött helyről vásároltál, igaz? Még a legjobbakkal is megesik, hogy hiba csúszik a gépezetbe. Főleg a varázstalanoktól jött áruk azok, amiket lehetetlenség szemmel tartani. Lehet, hogy hagyaték volt, azokkal szokott még sok probléma lenni - kezdtem rövid magyarázkodásba, hogy megágyazzak a műveletnek. Ő volt otthon, ő diktált, hogy mikor kezdhetem végezni a dolgom, s mikor volt itt az ideje még egy kis beszélgetésnek. A munka ugyanakkor mindig felvillanyoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Pedig pont azok közé tartoztam, akik szeretik a változást. Sokáig így volt ez, legalábbis akkor, amikor fiatal voltam, mert most már fogalmazhatok így, a harmincas éveim elejére. Tehát kifejezetten vonzott, fokozta az adrenalint bennem, ha kiszakadhattam az otthoni sivár négy fal közül, és kalandra indulhattam valahova. Akkor határoztam el, hogy régész leszek. És mentem is, sokfelé. Aztán a valahányadik ország és terepmunka után hiányozni kezdett Bogolyfalva. Mindig azt mondtam magamnak, hogy ez olyan kis félreeső falucska, amiből sajnos később várost csináltak, de még így is csak annyira színes és változatos, hogy a tolerálható kategórián belül marad. És aztán jólesett az állandóság, hogy lett egy házam, ami csak az enyém, nem zargat senki, ha nem akarom, mert a kutya se nézne rám. Úgyhogy most már azt gondolom, hogy nem kell mindig úton lennem. Jó, ha vannak állandó pontok és emberek körülöttem. Csak egyet szoktam kérni az élettől, mégpedig azt, hogy ne ragadjak bele negatív értelemben. Ajándéknak lássam, a szabad választás gyümölcsének, s ne börtönnek.
- A legrosszabb kimenetel mégiscsak az, ha megrekedek a ranglétrán, holott többre lehetnék hivatott - ösztönösen őt lemásolva kulcsoltam össze magam előtt a kezeim az asztallapon, és közelebb hajoltam a velem szemben ülő férfihez, de tekintetem ide-oda járattam körülötte, mintha idegesen kerestem volna valamit a háttérben. - De honnan fogom tudni, hogy jó létrán mászok-e fel? - annyi papírom lett már. Régész, ereklyekutató, varázstárgyvizsgáló, újabban átoktörő. Azt hiszem, mind fel tudom használni a megszerzett tudást akkor, ha a tárgybűvölésügyin vagyok, de megszoktam már, hogy egyedül hozok meg döntéseket, és elszoktam attól, hogy mások véleményét kikérjem. Néha mégis jó hallani őket.
- Hogy elégedettek magukkal, és azzal, amijük van. Olyankor van szerintem egy egyensúly, harmónia bennük. Jut idő mindenre, amit szeretnének - mintha tényként közöltem volna, hogy ez az állapot lehetséges és létező, holott nem voltam benne biztos, de magamra nézve irreálisnak tartottam, hogy elérem. - A bennem lévő nyugtalanságot szeretném ezzel csillapítani. Bizonyítani magamnak, azt hiszem. Minek neveznéd ezt? Nem kihívás? - kérdeztem vissza azzal a tudattal, hogy igazam van, csak nem jó szögből nézte a dolgokat. - Egy terápiát is nevezhetünk kihívásnak. Szembenézni magunkkal. Törleszteni valami, valaki felé. Nem sokan képesek rá, és kell hozzá erő - biccentettem, de kíváncsi tekintetem szinte kérte, hogy öntsön Seth tiszta vizet a pohárba. Hiszen az én életem sem arról szól, hogy pusztán munkamániás vagyok, és kész, és hogy ez csak így kialakult bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Azt hiszem, erre mondják, hogy szakmai ártalom, nemde? - legyintettem nevetve, mely viselkedés egyébként aki ismer, az tudja, hogy egyáltalán nem vall rám, mégis más ember vagyok, ha dolgozni hívnak. Berci ismer valamennyire, tény, és a megszavazott bizalmat nem tudom eléggé megköszönni, még ha a végén ki is derülne, hogy egy pitiáner ügy miatt hívott házhoz. Mégis, amíg nem érzem úgy, hogy szokását visszaélésszerűen gyakorolná, addig szívesen teszek nála látogatást, pláne elnézve a gyűjtött régiségeit. Egy Tárgybűvölésügyin dolgozónak mindig megdobban a szíve, ha ilyet lát.
Kissé beljebb kerültem, leöltöztem, aztán útmutatásának megfelelően helyet foglaltam a kanapén. Nem dőltem hátra teljesen, inkább kihúzott háttal ültem ott, mintha bármikor ugrásra készenlétben vártam volna egy jelre. Új helyeken általában kell idő, hogy el tudjam engedni magamat. S amíg ő is elhelyezkedett mellettem, addig ismételten körbejárattam tekintetemet a szobán, különösképpen a berendezéseken. Lenyűgözőnek találtam, hogy egy lakásban mindez megbújhat, és nem egy aranyvérű palotát díszítik.
- Ne aggódj. Ha szeretnéd, köztünk marad a látogatásom ténye. El tudom úgy rejteni az aktákat, hogy ne derüljön ki a neved - tájékoztattam komoly hangon a lehetőségekről, ha erről fújt volna a szél. Tisztában vagyok vele, hogy egy aurornak mekkora presztízsveszteséget jelenthet, ha egy ilyen incidens kiszivárog, és mennyire ronthat a szakmai megítélésén minden egyes apró folt. Benézett valamit, és ez még nem is biztos, amíg nem vizsgáltam meg. Lehet jobb, hogy én jöttem, mert nem vagyok pletykás fajta. Megtartom magamnak. Számíthat rám. Egyébként létezik diszkréció és anonimitás ilyenkor, nem feltétlenül ütközik jogszabályba az, hogy a neve nem kerül rá az aktára, ebben semmi kivételezés nincs, maximum egy kis játék a helyzettel, mégis érezze magát megtisztelve. - Á, igen. Ilyenekről sokat hallottam. Talán egy bűnbanda nyomában vagy éppen? - tudhatta, hogy nem kellett válaszolnia, mégis szórakozott hangon, finoman puhatolózva érdeklődni kezdtem, hátha megtudok valamit. Az aurorok néha csepegtetnek infókat, amiket a köteléken kívül nem feltétlenül szabad tudni, de mivel egy főosztály alá vagyunk valamilyen oknál fogva vonva, sokan már az állomány tiszteletbeli tagjának tekintenek minket, főleg a terepmunkák miatt.
- Egy teát elfogadok, ha van. Egyébként vacsorázni se volt időm, nem tudom, hogy te hogy szoktál vele lenni munka után. Persze nem most van itt az ideje a pizzapartinak szerintem - mosolyodtam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Amit mondott, abban nem volt semmi újdonság. Hallottam már, és mégsem akartam tudomásul venni. A szájából persze egy fokkal hihetőbbnek hangzott, mert személyesen még sosem mondták nekem ezt, mindig csak valami nagy könyvben olvastam, vagy mások példáján keresztül jutott a fülembe, de a lényegen nem változtat; nem éreztem magaménak ezt a felfogást, ezt az álláspontot. Ahhoz túl merev vagyok. Mindig a saját szabályaimhoz tartom magam, szigorúan követem a korlátoltságomból emelt falak szabdalta útvonalat életem labirintusában.
- Jól hangzik, de ez számomra nem ilyen egyszerű. Ott van bennem a szégyenérzet, saját magammal szemben. S nem tudom, miért, de mások véleményétől is félni kezdtem. Másrészt túl értékes az idő, amivel gazdálkodnom kell... Nem a harmincas éveimben akarok útkeresésbe kezdeni, ha mégse válna be a pozíció. Itt most egyébként is jól érzem magam. Viszont onnét már nem olyan egyszerű felállni és váltani, te is tudod. Most még nem felelek egy csoportért, de aztán... - nem kellett, hogy befejezzem a mondatot, értette ő úgy is valószínűleg, ahogy igazából a mondataimmal sem hiszem, hogy megleptem őt. - Mellesleg, neked mennyire megy könnyen félbehagyni valamit, gyorsan felismered, ha váltani kell? - nem teljes naivitással a hangomban fordítottam meg a kérdést, de övön aluli ütésnek se szántam. Szimplán feléledt bennem a kíváncsiság, hogy mennyire tudja megfeleltetni állításait a saját értékrendjének.
- Megfontolt szándék, vállalkozás... hogy szabaduljak attól, amitől szenvedek, ami hátráltat. Ha magadtól jössz rá és fogalmazod meg célként, és nem egy szakember által vezetett terápia során, akkor szerintem nyugodtan mondhatjuk kihívásnak, de oké, ez már szőrszálhasogatás, azt hiszem értem, mire gondolsz. Hiba is párhuzamot vonnom az élethelyzeteink között, annyira azért nem járunk egy cipőben... - lényegében ezzel akartam lezárni azt, aminek az ismertetésébe kezdett. Görnyedt testtartást vettem fel a székemben ülve. Mialatt mesélt, újabb réteget fejtettem le a kakaós csigáról, lassan haladva a közepe felé, amit mindig a végére szoktam hagyni. Hagytam egy kis időt magunknak, mintha rákészülnék az elkövetkezőkre, addig is fészkelődni kezdtem. Mielőtt ismét megszólaltam volna, hangosan hümmögtem párat, vigyázva, nehogy olyan területre tapintsak rá, ami túl érzékeny pont az alkalomhoz képest.
- Gondolom, nem csak a tanításában fogod örömödet lelni - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Nekem az illúziómágiáról mindig a hazugság művészete jut eszembe. Elhitetni valamit, ami nem igaz. Nem feltétlenül élvezetből, hanem mert rákényszerülünk, és ehhez ott a mágia, ami segítségül jön ilyenkor. Amikor ezt a képességet választottad, kötve hiszem, hogy a szórakoztatás motivált - mintegy vádlóan emeltem rá a tekintetemet, de kérdés formájában semmiképpen sem akartam ezt neki szegezni, mert az már vélhetően túl indiszkrét lett volna. Helyette bíztam abban, hogy érti, mire célzok, és megadja a választ anélkül, hogy másképp kellene fogalmaznom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Talán az volt a célja, hogy kizökkentsen. Amilyen ártatlan hangnemben tette fel, olyannyira keltett bennem kételyeket a motivációját illetően. Hangosan gondolkodott volna, vagy csak rá akart mutatni valamire, amit nem vettem észre, mert nem az ő szemszögéből vizsgáltam. Beugratós kérdés lett volna? Össze akart zavarni? A meglepettségtől egy pillanatra megrándultak arcizmaim, de aztán zsigerből vágtam rá a válaszomat.
- Nagyon remélem, hogy nem az - csak remélni tudtam. Az utókor dönti el. Áttörést vártam, s várok még mindig, a lelkem legmélyén. Kevés embernek mesélek erről ennyire. Ennek egyik fő oka, hogy nem érdekli őket, nincs idejük leülni velem büfézgetni, aztán inkább a saját bajukra terelik a témát, hogy meghallgassam őket. Mivel szoros beosztásom van, és általában a kütyük közé menekülök, az ilyen alkalmak azért nem fordulnak elő olyan gyakran.
- Ez egy sor olyan gondolatot ébreszt bennem, amit még meg kell emésztenem... A legnagyobb ellenségem talán az idő. Mert az rohan. És talán van egy határ, egy egészséges határ, amit ha megtalálok, nem leszek olyan merev többé. Mert sokáig tudtam úgy alakítani az életemet, ahogy én akartam, de egy adott ponton túl el kell fogadjam, hogy a környezetem formál leginkább. Talán fáradok, öregszem, pedig papíron fiatal vagyok még - hátradőltem. Határozottnak akartam tűnni, de nem tudom, mennyire voltam az. Igazából csak jó volt megosztani vele azt, ami az utóbbi hetekben-hónapokban megfogalmazódott bennem. Engedni... Az elveimből. Nem egyszerű, a neveltetés, a múlt, a beidegződések. De egy ekkora rendszerben muszáj alkalmazkodnom. Nagyon sok energiába került, hogy én legyek a különc mindig, s féltem, hogy nem tartható ez fenn örökké.
- Kit akarsz játszani? S a tanítványaidon keresztül akarsz rájönni a válaszra, vagy magadban kísérletezed ki? - töröltem meg a számat. Ha akart, az asztalnál válaszolt, közben azonban arra invitáltam, hogy járjunk még egy kicsit a folyosókon, ezért ha ideje engedte, elindulhattunk a közeli panorámaerkély felé, ahonnét egész jó kilátás van a városra. Friss levegő, mozgás, ha épp irodista vagy, felüdülés az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Aznap kivételesen hamarabb végeztem a megszokottnál, ezért már a kora délutáni órákban visszatérhettem a faluba. Pedig amióta csoportvezető lettem, nem ritka a túlóra sem, amit ezúttal már nem kedvtelésből, hanem muszájból csinálok, hogy ne ússzak el a feladataimmal. Azzal a feltétellel fogadtam el az előléptetést, már ha lehet így fogalmazni, hogy folytathatom a projektjeimet, terepre is mehetek, nem csak az íróasztal mögül dirigálok, és nem veszik el tőlem a gyakorlati vizsgálatok lehetőségét. Most, hogy mindezt ki tudtam harcolni, nyugodtabb lettem, de szabadidőm a korábbinál is kevesebb maradt. Egyelőre nem jelezte MJ, hogy őt zavarná az, hogy kevesebbet találkozunk. Tudom, hogy megért és támogat ebben, és inkább elhallgatja, ha valamivel nem elégedett, úgyhogy azért frusztrál kicsit a dolog. De majd próbálom faggatni, vagy leolvasni a tekintetéből, gesztusaiból, hogy mi a helyzet, már ha sikerül. Ebben általában nem vagyok jó, de fejlődöm.
A séták a szabad ég alatt mindig is megfelelőek voltak arra, hogy kiszellőztessem a fejem munka után. Sokszor el sem tudnék képzelni ennél tökéletesebb kikapcsolódást. Csend van és nyugalom. Az év ezen szakaszában a diákok többsége inkább a vizsgázással van elfogalalva. Öregdiákként, illetve falulakóként a mai napig különleges szimbiózisban élek a kastéllyal. Érzem, tudom, ha történik odafent valami, együtt lélegzünk valamennyien a tanulókkal. Ha nem lenne naptáram, anélkül is tudnám, mikor van valamilyen ünnep, mikor milyen megpróbáltatásuk, vizsgájuk következik, hiszen a környékbeli utcákban is tapinthatóak az energiák. Ezúttal az izgalmak ideje volt itt. Az elvonulásé, a tanulásé. Aztán a bőröndök lebegtetéséé, a lustábbak végigütögették őket a macskaköveken, hogy elérjék az őket hazaszállító szerelvényeket. Igen, a falu hamarosan kiürül végre.
Néhány méterrel a tavacska széltől fodrozódó víztükrétől haladtam végig a part mentén. Elmélyült munkatársamat hamar kiszúrtam magam előtt a távolban, amint lelkesen ügyködött valamin, vagy csak az időt múlatta unalmában. Fordított esetben utálok kollégákkal összefutni munkaidőn kívül, mert tudom, mennyire kínos és kellemetlen tud lenni, de a közös projektünk miatt, amiben kivételesen a beosztottam lett - és még ízlelgetnem kell ezt a szót -, végül is elég intenzívvé nőtte ki magát a kapcsolatunk. Tudtam, hogy ma szabadságot kért, mert még hátravolt az utolsó vizsgája. Meglepő módon nem bosszantott a tény, hogy a csapatomban valaki tanul is a munka mellett, mert annak idején én is ebben a cipőben voltam, igaz, én levelezőn vállaltam be az átoktörést. De tény, hogy egy ilyen ember megléte általában nehezítheti a közös munkát, mert például ma se tudtunk úgy haladni, ahogy eredetileg terveztük. Szerencse, hogy mindig kicsit előreszaladok mindenben, ezért még bőven időben vagyunk.
- Szervusz! Na, akkor, ha jól látom, már túl is vagy rajta. Remélem, hogy nem bánatodban ültél ki ide... - néztem rajta végig alaposabban még egyszer, amikor is megpillantottam az üveggolyókat körülötte, aztán tekintetem megtorpant a porhalmon. - Nyugtass meg, hogy nem valami kísérletezésbe kezdtél - fagyott arcomra az üdvözlésnek szánt formai mosoly, s a beszédemen is hallatszott, hogy kissé elkomolyodott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Állva maradtam egyelőre, még ha kedvem is lett volna leülni mellé. Fentről jobban szét tudtam nézni a környéken, s az ügyködésre is kedvezőbb volt a rálátásom. Kihúztam magam, karjaimat összefontam magam előtt, szabálytalan időközönként pedig egyik lábamról a másikra helyezgettem át a testsúlyomat.
- Az eddigiek alapján elég elszánt vagy. Végül is, pont azért kerültél be a projektbe - néztem rá elismerően. Nem ismertem túl régóta ahhoz, hogy nyugodt szívvel igazat adjak neki, de megbíztam benne, s a közvetítőnk ajánlásában. Utóbbit persze nem is merném megkérdőjelezni. Tulajdonképpen a korlátozóbűbájok nem hálás terület, sokan ki akartak maradni belőle. Örülhettünk, hogy meglett rá a csapat, aki tényleg nem kényszerből viszi a feladatokat.
- Oh, akkor gratulálok - préseltem ki némi együttérzést magamból a formaiság kedvéért, de jobban belegondolva, legalább most már tudtam, hogy csak és kizárólag a munkára tud majd koncentrálni. - Mert bulizni mész? - lettem váratlanul kíváncsi az esti programjára, félretéve az alapvetően diszkrét modoromat. Mégiscsak olyan furán hangzott ez így, biztos voltam benne, hogy ünnepelni szeretne a társaságával.
- Csak járok egyet vacsora előtt. Egész nap bent ültem, ha nem tenném, becsavarodnék - próbáltam viccelődni. - Elnézést, amiért a szabadidődben is a munkát hozom fel, de gondolom eddig nem nagyon volt időd áttanulmányozni a dokumentumokat, amiket a héten küldtem. Mindenesetre, a tervezéssel jól haladtunk a többiekkel, remélem fel fogsz tudni zárkózni. Ha bármi kérdésed van, vagy segítségre van szükséged, szólj nyugodtan - ajánlottam fel, ha már összefutottunk, hogy reményeim szerint mindkettőnk dolgát megkönnyítsem egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elégedettség töltött el. Pont ilyen elhivatott emberekre van szükségem ehhez a munkához. Akik legalább egy kicsit hasonlítanak rám, és a profitorientáltság helyett a kihívásokat keresik. Kutatunk, felfedezünk, sokan közülünk maguknak való zsenik vagyunk. Mindenki hozza a kissé nehéz természetét, emiatt először nehéz lehet a közös nevező megtalálása. De amint megvan, néha még feltámad bennem a remény, hogy valami jó is kisül abból, ha többekkel kell együtt dolgoznom.
- Őszinte részvétem - szaladt fel a szemöldököm hirtelen a kíváncsiságtól, ahogy tekintetem egy lassú mozdulattal felé fordítottam. Volt az arcomon egy alig észrevehető mosoly, ami az együttérzésemről árulkodott, miközben járattam az agyam a lehetséges alanyon. - Nem úgy nézel ki, mint aki tartana ettől - e látszólag talán jelentéktelennek tűnő megjegyzést csak az értheti meg igazán, akinek hosszabb időn át volt dolga ilyen lényekkel. Tudom, tudtam, hogy milyen az, amikor valaki fél a találkozástól, mégis, szavai természetesen csengtek. Lehet, hogy egy kicsit magamat láttam ebben. Végtére is, egy félvámpírral élek együtt.
- Szakmai ártalom - vontam vállat. Bármennyire is igyekeztem kerülni a formaiságokat, a felesleges köröket, azért ebben az országban elkerülhetetlenül az emberre ragad valami a bürokráciából. - Meglátjuk. Eddig a rúnákkal akartunk elindulni. De a gemmológiát is megfontolom - a bűbájoknál mindenképpen erősebbnek gondoltam ezeket, mert utóbbiak jobban alapoznak az emberi gyengeségre, szerintem. - Szóval volt időd olvasni, ez jó hír. Vagy csak túl könnyűek ezek a bagolyköves vizsgák mostanában... Azért meglepődnék, ha ezek után még lenne szabadidőd - vetettem oda, nem mintha nekem lenne általában. Mintha kérdezni akartam volna, de nem mertem, inkább puhatolóztam ezekkel a megjegyzésekkel, hátha magától mondja el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem érthette, miért kezdtem el pedzegetni a témát. Nem is várhattam el, hogy ki tudja következtetni. Kíváncsi természet vagyok, de a módszereim távol állnak a faggatózástól. Hallottam róla, hogy Álmos nem tartozik a legközvetlenebb munkatársak közé, ez nem is volt baj számomra. Én sem azt a csapatot erősítem. Ragadt rám ugyan némi empátia a kötelező munkahelyi együttérzésen kívül is, de annak jelentős részét abszurd módon pont egy damfírnak köszönhetem. A magam részéről legalábbis sosem gondoltam volna, hogy ennyire a hatása alá kerülök valakinek. Igaz, hónapokba telt. Aztán előtte ott volt Tobi, akinek a barátsága nélkül nem lennék az, aki. Azt hiszem, ha azt a személyt keresem, aki elindított ezen az úton, kétségtelenül őt nevezném meg. És érdekes módon ő is a különlegesek közé tartozik. Vagy nem is érdekes... A lényeg, hogy könnyedén veszem, ha valaki nem nyílik meg előttem. Megszoktam, s én sem tenném, így elvárásaim sincsenek.
- Minden bizonnyal - válaszoltam sejtelmesen, egy apró mosolyt is megengedve magamnak, mert kissé naivnak éreztem a hozzáállását. - Nem féltelek. De a vér szaga nagy kísértés - nem feltételeztem, hogy ne tudta volna, de az ösztönöket sosem szabad alábecsülni. Magamból, a tapasztalataimból indultam ki, amit átéltem, s engedtem ugyan, hogy igyanak belőlem, de az a saját dolgom volt.
- Arra eddig pont azért nem gondoltam, mert avatatlan kezekben túl erős mágiát hozna létre - közöltem elmélkedően, megtéve néhány lépést a tavacska partja felé, hogy cipőm orrával közvetlenül a víz előtt álljak, farkasszemet nézve a tükörképemmel. - Erdődy? Gondolom az iskolában tanít. Megkérdezhetjük, ráér-e ilyenekre, végül is van időnk megvárni az engedélyeket - messze volt még a határidő. Ennyi évvel a hátam mögött meg tudom sürgetni az aktákat, ha elakadnának. Több szem többet lát alapon hajlandó vagyok minél több szakértőt bevonni, mert aláírom, a drágakövekhez nem rendelkezem elég mély ismerettel.
- Mármint? Félsz, hogy nem vagy elég jó? Vagy hogy kiraklak? - furcsálltam, hogy ez felmerült benne, felé is fordítottam a fejem. Megfelelési kényszeresnek pont nem néz ki. De olyannak sem, aki épp be akart volna vágódni, hízelegni. Hánynék is tőle. - Mióta tanulod amúgy, és miért? - kérdeztem vissza aztán a korábbi mondatára, várva egy kicsit, hogy válaszolhasson előbb, ha akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bosszúsan sóhajtottam fel. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy ne kérjem ki magamnak ezt a visszaszólásfélét. Minden bizonnyal látta rajtam, hogy nem díjaztam, azt azonban mégsem akartam megkockáztatni, hogy a tavacska partján valami olyan történjen, ami negatívan befolyásolja a későbbi munkám. Magam alatt vágnám a fát, ha felbosszantom a beosztottamat. Olyat tettem tehát, ami ritka tőlem, el kellett engednem a fülem mellett. A testem kézzel-lábbal tiltakozott a döntésem ellen. Megráztam a fejem, aztán lassan vállat vontam, és inkább a túlparton árválkodó csónakházra meredtem, mintha ügyet se vetettem volna többé a beszélgetőtársamra. Megsértődtem volna? Lehet. De nem vallottam volna be a világ pénzéért sem. Az én hibám, túlságosan kíváncsi voltam.
- Akkor majd emlékeztess rá a munkában, én pedig megírom a megkeresést - zártam le a témát. - Addig maradunk, amíg azt nem mondják, hogy már nincs szükség a projektre. Ez pedig részben politikai döntés. Megsúgom, kicsi az esély arra, hogy mi váltsuk meg a világot, de megéri bizakodónak lenni. Sok tehetséges magyarországi varázsló ért el sikereket. Az önéletrajzodban mindenképp jól fog mutatni a projekt - nyugtattam meg, ha ettől tartott esetleg. Próbáltam továbbá érzékeltetni, hogy hiába koordinálom a kutatást, bizonyos részek nem rajtam múlnak, ezért hiába puhatolózik, ezeket tudtam elmondani. Válaszára biccentettem, aztán egy ideig néma csend ült közénk. Zavart, mert próbálkoztam szóra bírni, de nem igazán indult be a beszélgetés. Talán jobb lett volna, ha csak a felszínes témáknál maradok, és viszonylag hamar távozom. A magam részéről igyekeztem párbeszédet kialakítani. Innentől rajta volt a sor. Aztán váratlanul megtörte a csendet.
- Miért beszélsz többesszámban? Nem igazán tűnt úgy, hogy felkeltettem az érdeklődésed - vallottam be őszintén, nagyon picit utalva a sérelmeimre is. - Szükséged lesz a józanságodra az esti találkozódhoz. A holnap esetleg jó neked? A csárda, pub, vagy kültéren valami... Még egyeztethetünk bagolyban. És a kérdésedre is válaszolni fogok - mosolyodtam el, nem lelőve a poént. Amint tisztáztuk a részleteket, nem akartam tovább rabolni az idejét, és udvariasan elköszönve megindultam a lakónegyed felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában.
Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem kellett sokáig várnom, hogy betoppanjon. Megspórolt egy kört a rendeléssel. A távolból biccentettem neki, amikor már felém nézett, aztán megvártam, amíg helyet foglalt velem szemben. Elnézést kértem, egy ráérős mozdulattal felálltam a székemből, és komótosan a pulthoz sétáltam. Enyhe fintorral az arcomon mértem végig az előttem rendelő, ránézésre törzsendégnek számító iszákos boszorkányt, majd amikor én kerültem sorra, egy vajsört kértem. A minőség a régi, csak az árak kúsztak felfelé, a kiszolgálást meg nem minősítem. Mormogtam egy halk köszönömöt a fizetés után, amit szerintem elnyelt a helyiség háttérzaja, s végül így tértem vissza Álmoshoz.
- Egs - utánoztam a nem sokkal ezelőtti mozdulatát. Örültem, hogy eljött, így legalább nem tűntem teljesen elveszett alaknak a sörivók között. Azzal persze én is tisztában voltam, hogy nem a legszerencsésebb munkaidőn kívül programot szerveznem a nyilvánosság előtt egy olyan emberrel, aki papíron alattam dolgozott. A valóság azonban az, hogy sosem törődtem különösebben a csapatom lelkivilágával, kizárólag a szakmai célokra koncentráltam. Fiatal vezetőként meg kell tanulnom, hogy a munkatársak közötti viszony is fontos. Ugyanakkor messze vagyok attól, hogy közös csapatépítőre invitáljam a bagázst. Álmostól nem vártam mély érdeklődést, intenzív párbeszédet, extrovertált-látszatú fellépést, és ez a tudat megnyugtatott. Ha a továbbiakban csendben meredtünk volna egymásra, nem vette volna zokon. Ahogy a nyers stíluson se kapta fel a fejét úgy, ahogy az átlag. Nem kellett óvatoskodnom a szavakkal. Talán ez az, ami miatt egymásra kezdtünk találni.
- Hogy vagy? - nem, ezúttal sem bájcsevegni szerettem volna. Tényleg érdekelt, nem a szokásos megvagyok, jól vagyok-féle választ vártam, és ez a hangsúlyból is hallatszott. - Random kérdés, de téged amúgy érdekel a festészet? - annyira mégsem volt véletlenszerű, de majd rájön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kortyoltam egyet a sörömből. Még mindig csak a tetejét karcoltam, a habja odatapadt a felső ajkamhoz, amit a nyelvem hegyével tüntettem onnan el diszkréten. Semmi extra, vagy a szokásos. A várt élmény, a hagyományos minőség, amit annyira megszoktam, hogy inkább itt ülök be, mint a budanekeresdi Vértesbe. Pedig sokszor az esne közelebb munka után. Innen meg van hová hazatántorogni, miközben a csillagok táncát leshetem az égbolton.
- Én is - mint láthatta. Volt valami megmosolyogtató számomra abban, hogy ilyenekről beszélek valakivel, mert sejthette, hogy én sem szívlelem a felszínes dumát. Vártam egy kicsit, mintha a csend majd közelebb hozna kettőnket, de aztán hamar a festészetre tereltem a témát. Nem teljesen véletlenül.
- Akkor a művészeti boltban se jártál még, gondolom... - szükségesnek éreztem némi hatásszünetet, mielőtt folytattam a mondandómat, és ehhez jól jött az előbbi hangosan gondolkodás. - A tavacskánál azért érdekelt a vámpíros történet, mert ismerek egy damfírt. Elég jól, már ha érted. Egy pillanatra még majdnem azt is hittem, hogy esetleg ugyanarra a személyre gondolunk, de nyilvánvalóan nem. Aztán felcsillant a szemem, hogy talán sorstársak vagyunk. Ami a lényeket illeti, biztosan - kerültem a szemkontaktust, sokkal inkább körözött a tekintetem az asztallapon, mialatt elmotyogtam neki, amit akartam. Nem így képzeltem, hogy folytatom, s talán nem is értheti, hogy ez miért most és így jött ki belőlem. Egy kissé magam sem fogom fel. Nem ittam hozzá annyit. De nem félek már úgy, mint régen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Álmos zavarba tud hozni. Kínossá vált a jelenet, a meghívás, maga a tény, hogy beültem vele találkozni néhány italra. Az az érzésem támadt, hogy egy olyan ember felé próbáltam nyitni, aki nem volt kíváncsi a társaságomra. Nem értette, mit akartam tőle, és egy olyan szekér után futottam, ami nem vett fel. Jobb lett volna elengedni. Legyinteni, hagyni, hiszen a munkakapcsolat ezek szerint elegendő. Néha még én is hibázhatok. Megértettem őt, mert vagyok ilyen zárkózott általában, és a stílusom is hagy kivetnivalót maga után, ezt aláírom. Mégis a hasonló természet miatt feltételeztem, hogy meg tudnánk találni valahogy a közös hangot. Alapesetben olyan egyedül vagyok, ha nem a magánéletemmel számolok. Ha kötöttem is ismertségeket, különbözőek voltak, némi kompromisszum kellett ahhoz, hogy kijöjjünk, és legalább a társas interakciók iránti halvány, alkalmi lángot kielégítették valamennyire.
- Ja igen... - gondolkodtam el egy pillanatra. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, látszik, hogy egy ideje már a kastélyon kívül mozgok, ő meg visszatért oda. - Szóval rá gondolok. Sokoldalú személy - akaratlanul is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az az energikusság, amit sugároz magából. Hagytam, hogy az emlékek elöntsenek, amíg Álmos rendelt valamit a pultnál, majd visszarázódtam a kocsmai valóságba.
- Szóval ő és én, együtt vagyunk - nem firtattam, hogy ő hova igyekezett, hiszen simán lehet, hogy csak bizniszelt vele valamit. De talán, ha megosztottam egy ilyen információt vele, akkor ő is jobban megnyílt. - Egészség - megragadtam a frissen hozott pohárkát, a magasba emeltem, és kissé zavartan, a kínos csendtől félve kortyoltam egy nagyot a másik pohárból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szorongattam a poharat, mintha kapaszkodó lett volna. Ujjaim közt örültem, hogy nem tört szét az erőfeszítéstől, de azt a határt azért mégsem szerettem volna átlépni. Kínos, egyre növekvő csendnek éreztem a kettőnk közötti űrt, miközben tapogatózni kezdtem felé a magam óvatosságával. És mégis, sebezhetővé tettem magam, ráadásul pont a munkatársam előtt. Kötve hiszem, hogy ezt ne tudták volna az aurorok, akik amúgy is mindenről tudnak, ha már ott dolgozom, pláne hogy kommunikálok velük. De attól még félni kezdtem, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam Álmost. Az emberek nem egyformák, és bármiféle ellentét árnyékot vethetett a szakmai együttműködésünkre is. De kockáztattam. És még nem is ittam sokat.
- Kösz? - remegett bizonytalanul a hangom, amint felszaladt a szemöldököm a meglepettségtől. Azt hiszem, ezt kellett mondanom, de persze az egész mögött udvariasságot éreztem csak. Jobb, mintha rám borította volna az asztalt, vagy pofán öntött volna az itallal - mondjuk ahhoz túl drága is. A székről se fordult le. Leutánoztam a mozdulatait, eltüntettem a pohár tartalmát, aztán elégedetten köhintettem, ahogy a maró folyadék lassan kikezdte a nyelőcsövemet.
- Nem kötöm sokak orrára... Olyannak gondolsz, vagy ismersz? - el is mosolyodtam kissé, hogy ezt nézné ki belőlem. Mondhatta rá persze, hogy nem, nem ismer, ami igaz is, de az eddigiek alapján valamiféle képe kialakulhatott rólam a minisztériumon belül. - Értem. Igaz. Én is így gondolom - erősítettem meg őt, miközben a fejemmel bólogattam nagyokat. Aztán a sörömhöz nyúltam, tovább ittam, talán lassan a korsó feléig is kerültem már a tempóval, aminek az oka a szomjúságban volt keresendő, meg az izgalomban.
- Nem akarok semmire se kilyukadni. Vagyis nincs semmilyen lényeg. Elhívtalak iszogatni. Ráértél. Vagy számítottál valamire, vagy neked sincs jobb dolgod, mert mondjuk nem a társasági életedről vagy híres... Remélem, nem csalódás, de nem kényszer itt ülnöd, szabadon távozhatsz - ez volt a lepel, ami lehullhatott, más egyéb meglepővel nem készültem az estére. Kissé elemző próbáltam lenni, amivel reméltem, hogy nem haragítom magamra, de kettőnkben sok közöst reméltem. Vagy pont, hogy ez a rejtélyessége, elérhetetlensége fogott meg. Nem először esnék ebbe a hibába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ilyen baromságokkal nem akarnám, hogy munkaidőn kívül, egy kocsmában kelljen foglalkoznia bármelyikünknek is. Ha valami ilyen jellegű sérelemről lenne szó, akkor azt házon belül, munkaidőben rendezném valószínűleg... - inkább hangosan elgondolkodtam ezen, amit mondott, mintsem hogy kioktatólag helyretettem volna a gondolkodását, de még akár annak is tűnhetett a tanakodásom. Tény, hogy Álmos nem a legszociálisabb figura. Egyébként én sem vagyok az. Csak konyítok valamennyit az emberekhez, mert muszáj, megtanultam ennyi év alatt, persze a családi hátteremből adódóan is ragadt rám valami. A projektben a teljesítmény érdekel. A kutatás sokszor magunknak való dolog, sok elvont szerzet terelődik össze, akiknek muszáj együtt dolgozniuk, de mindent a jó cél érdekében.
- Rendben. Örülök, hogy leszarod... Meg annak is, hogy bírsz - hümmögtem halkan. Nagy kő esett le a szívemről. Nekem is szimpatikus volt Álmos, és nem akartam, hogy egy ilyen információ miatt elforduljon tőlem. Hiába vagyok jó projektvezető, ha vannak olyan, bizalmas témáim, amiknek a prezentálásában még mindig egy balfasz vagyok. Van hova fejlődnöm az érzelmeim kimutatásában, na meg abban is, hogy egyáltalán beszéljek róla.
- Ha nem valami hivatalos, vagy komoly dologról van szó, akkor elég béna tudok lenni a kommunikációban. Mármint az őszinte társalgásban... Amikor nem egy álarc mögül beszélek, és próbálom előadni magam - kezdtem szánalmasnak mondható magyarázkodásomba, hogy jobban megértsen. Nem vártam el, hogy érdekelje is, de jobbnak tartottam tisztázni. Aztán megint beleittam a korsómba. Fogalmam sem volt, hogy akkor mégis mire tereljem a beszélgetést, mert annak nem sok értelmét lássam, hogy a hogylétéről érdeklődjek. Körülbelül úgy nézett vissza rám, mintha egy utolsó dobásom lett volna, és egy újabb béna kérdés hatására bármikor faképnél hagyna az asztalnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ha a teaházba hívlak, eljöttél volna? - kérdeztem vissza zsigerből. Sápadt lettem, mintha hetek óta kerültem volna a napfényt, izmaim feszülten álltak készenlétben, amint kémlelően bámultam Álmos legapróbb rezzenéseit is. Furcsa rosszullét fogott el, még a sörömből is csak apránként tudtam ezentúl kortyolni, de az egyre erősödő émelygés-érzet azt súgta, hogy jobb, ha szünetet tartok benne. Lehet, hogy az italban volt valami. Lehet, hogy a kétféle alkohol elegye váltotta ki ezt a reakciót a gyomromból. Vagy csak zavarban voltam. Utálom, ha pofákat vágnak - hiába élek gyakran ezzel. Akasztják a hóhért. A korábban mogorva énemnek kísértetiesnek hatott felismerni, hogy sokszor ugyanazokkal az eszközökkel operálok, bár szemközti társamban inkább láttam közönyt, mintsem megvetést. Akkor mégiscsak különbözünk. Amit eddig mondtam, már nem lehetett elfelejteni. Talán, ha kellően leitatom, de az sokba kerülne. Meglehet persze, hogy számára jelentéktelen információk, én mégis úgy fogok emlékezni erre az estére, mint az alkalom, amikor - egy pillanatra - levettem a páncélomat. A kívánt hatást nem értem el. Csalódott arccal, de miután megköszörültem a torkomat, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek.
- Mi érdekel még a tárgyakon kívül? - tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy érdemi párbeszéd bontakozhasson ki köztünk. Ha meséltem, vállvonogatásra, pofavágásra számíthattam. Dühöt éreztem belül, de ennek próbáltam nem jelét adni még. Ő nem volt a szavak embere amúgy sem, de a munkáról tényleg nem akartam beszélni, ha nem volt muszáj, és meglepő információkkal sem tudtam már szolgálni azon kívül, amit eddig mondtam, nem aratva sikert.
- Akarsz valaha vezető lenni, vagy úgy érzed, nem számít megrekedésnek az, ha stagnálsz egy pozícióban? - még ez a másik, ami átfutott az agyamon, és őszinte kíváncsisággal a hangomban kérdeztem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ettől nem lettem okosabb, de ezt tudtára is adtam azzal, hogy megemeltem a szemöldökömet. Perpillanat nem tudom már követni, hogy melyik helynek éppen ki a tulajdonosa, kivéve a régi üzleteket, amiknek most már lassan én is a törzsvásárlójának számítok. Régen szerettem ezt a falut. Amikor még nem volt város, mert én Merlin szakállára se nevezném városnak a helyet. Hol van ez Pestseholsétől, vagy Nekeresdtől... Még mindig. És azok se valami népesek. Külföldi példát számtalant tudnék mondani. De régen legalább jobb hangulata volt a falu utcáinak, az itt élő emberektől. Néha olyan érzésem támad, mintha néhány elvont, gazdag aranyvérű család kénye-kedve szerint alakította volna a hely arculatát. Lefizették gondolom a polgármestert, az meg bábként végrehajtotta az utasításokat. Lett itt kaszinó, meg minden kutyafüle, a lakóutcákon tájidegen villák épültek, sorra versenyeznek a szomszédok, hogy melyikük tudja jobban rázni a rongyot, nekem pedig pont azok a klasszikus házak tetszettek itt anno, mint amilyenhez hasonlót én is megvettem annak idején. És most, ha elsétálnak előtte a jónépek, megvető szemmel néznek a lakomra, mintha elment volna az eszem, hogy még a tradíciókat követem. Ők, sokszor, az aranyvérűek maguk, akik ennyire elfordultak az ízléses eleganciától, és valami amerikai sorozatok mázvilágának ponyváját öltötték magukra. Fúj.
- Ja, ilyenekre. Kviddics? Játszottál is, igaz? Vagy még mindig? - nem követtem ezeket, ezért csak tippelgetni tudtam, igen bizonytalanul. Aztán az arcomba temettem a kezem, amiért véletlenül sikerült a munkára terelnem a beszélgetést.
- Az nem rajtam múlik, hogy téged előléptessenek. A véleményemet persze lehet, hogy meghallgatnák róla. Neked volt idő, hogy úgy érezted, a munkád összefolyik az életeddel? - itt nyilván a magánéletre gondoltam, meg minden olyanra, ami a munkaidőn kívülre esik, és az nem is feltétlenül a szenvedélytől fűtött elhivatottság. - Értelek, igazad van. Szar dolog másokért felelni. Nem szerettem, amikor összevontak másokkal. De sokat tanultam abból is - árultam el, aztán elgondolkodtam a kérdésein,. Nem válaszoltam egyből, csak kisebb gondolkodás után.
- Szólj, ha úgy tűnik, felfelé törtetek... Valójában mindig is a nyugalomra vágytam. Hogy a magam ura legyek. Függetlenként. De azzal, hogy a minisztériumban dolgozom, több lehetőségem van szakmai projektekben részt venni. Kipróbáltam a másik oldalt is. Voltam szabadúszó. Kiszámíthatatlanabb. A kapcsolatomban félnék folytatni a kalandor életmódot. Pedig valahol csodálatos világot látni. Szerencsére nem kell teljesen felhagynom. Gondolom te is szeretsz utazni? - kérdeztem vissza. Kíváncsi voltam a véleményére, figyeltem is a reakcióit. Azzal, hogy neki meséltem ezeket, egy kicsit mintha egy tükörnek beszéltem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy darabig ízlelgettem a nevet a számban; Durmstrang. A legtöbben ódzkodnak ettől a névtől, mert valami sötét és hideg helyre asszociálnak, ahol ridegek a diákok és farkastörvények uralkodnak. Hatott a negatív propaganda.
- Ja igen, ott tanultál - mondtam, mint aki hirtelen észbe kapott, és valóban kiesett ez az apró részlet. Túl sokat láttam Álmost a közelben ahhoz, hogy azt feltételezzem róla, idevalósi, bár a neve sejtet némi szláv beütést. Egy ideig gondnok is volt az iskolában, ha jól tudom, de minden részletre nem emlékezhetek, mert már rég láttam az önéletrajzát, és ez a részlet érdekelt a legkevésbé, nekem a készségei számítanak.
- Még sosem jártam ott. Szeretted? - pillantottam rá kíváncsian. - Talán tudod, talán nem, de a  Svéd Királyi Mágusképzőben végeztem el a mesterképzést, még annak idején. Szóval a régió nem teljesen idegen azért. De rég is volt, basszus... - méláztam el az idő gyors múlásán, enyhén megrázva a fejem, mintha csak tagadni akartam volna magam előtt a tényeket. Hümmögtem, értvén, amit mondott. Sokan keresik ezt az egyensúlyt. A következő megszólalása elgondolkodtatott, és egy kissé meg is ijesztett. Olybá tűnt, a külvilág szemszögéből nem tudtam határokat állítani.
- Az identitásom? Talán... Akkor valamit jól csinálok a kollégáim szemében. Vagy mégsem... Mert azért nem akarok olyan lenni, aki ennyire eggyé válik a hivatásával. Ott a kapcsolatom. Meg próbálok azért nyitni olyanok felé, akikkel megtalálom a hangot. Nem könnyű, főleg saját magam miatt. Neked mi számít a munkán kívüli életnek? A hobbijaid érted alatta, vagy valami egészen mást? - család, párkapcsolat, esetleg egy olyan oldala, ami nem volt ismert előttem. Úgy éreztem, meg tudott szorongatni ezzel a gondolatmenettel. Görcsösen szorongattam a kezemben a korsómat. Át kellett gondolnom a választ. Ahhoz képest, hogy ez egy kellemes kocsmai beszélgetésnek volt aposztrofálva, alaposan megrágtam magam a válaszadás előtt.
- Elégedett vagyok. De nem teljesen. Sok mindent elértem. A munkámban még mindig van kihívás, viszont jobban örülnék, ha egzotikus ásatásokon vehetnék részt állandó jelleggel. Ahogy telnek az évek, kezdem egyre jobban kiismerni a minisztériumot, és csökken az adrenalin, az élvezeti érték. A rutin nagy ellenség valahol... De egy idő után bele lehet fásulni. Az előléptetés mondjuk jól jött, de valahol mégsem, mert mást csinálok, de mégsem teljesen azt, ami hozzám illik - hatott az alkohol annyiban, hogy bőbeszédűbb lettem. Mondataim csapongóak voltak, összeszedetlenebbek az átlagnál, amolyan őszinték, ahogyan csak ritkán nyílok meg. Kevésbé figyeltem a formaságokra és a választékosságra, de bíztam abban, hogy tudott követni. Ha más nem, az érzés átjött. Nem voltam még részeg, de a gyomromban keveredni kezdett a tömény és a sör. Szünetet kértem, rendeltem egy újabb kör sört, amikor úgy láttam, hogy már közeledtünk a vége felé, majd folytattam.
- Biztosan megvan a lehetősége annak, hogy a minisztérium kötelékében utazgassak. De rám itt nagyobb szükségük van. Másrészt, kötöttebbnek érezném, ha van egy szigorú feltételrendszerrel megáldott megbízóm - árultam el. Ehhez már politikai hátszél is kellhet. Nem biztos, hogy nekem van annyi, még nem mozgattam meg a kapcsolatrendszerem, mert nem protekcióval akartam elérni.
- Igen, egész sokfelé. És általában a természetben, ahol nincs tömeg, nincsenek zavaró emberek - meséltem neki boldogan. - Szükséges? A család miatt? - feltűnt, hogy ezt a szót használta, gondolom tudatosan. A testvérét futólag ismerem, ugyanúgy a faluban él. A kapcsolatuk valamennyire homály előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Mi volt a gond a Herzberggel? Az alapképzést ott végeztem - bizonyára tudta rólam, de azért elmondtam, mintha ez mentségül szolgálna a tapasztalataira. Nem vagyok véresen lokálpatrióta, de a valamikori alma matert azért nem tartom kibírhatatlan helynek, s ami azt illeti, a Durmstrangról sokkal több negatívat hall az ember. Pont ezért lepődtem meg rajta. Zárkózott, magamnak való diák voltam, ott pedig tény, hogy ezekkel a tulajdonságokkal kilóg a sorból az ember, de nem igazán zavartam sok vizet, elvoltam a magam kis világában, és ezt a többiek is elfogadták, tűrték. Hagytak érvényesülni, engedték a saját fejem után menést.
- Ez bizonyára így is van - tudtam ezt, mert számomra is nyilvánvaló, de elfogott egy kellemetlen érzés, ha jobban belegondoltam. Mély levegő, gondolkodás. Ott van Min Jong, az üzlet, a kiállítások, a közös idő. A barátok, akikből nincs sok, de vannak. A hobbijaim, a nyelvtanulás, kertészkedés, a ház csinosítgatása. Család azért mégsem valószínű, hogy lesz. Anyámat szoktam látogatni olykor, hol sűrűbben, hol ritkábban. És talán néhány rokon szegről-végről, alkalomadtán. Ez lenne a munkán kívüli élet. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok, az a saját kitartásom.
- Lehet, hogy csak a munkáról tudok a legkomfortosabban beszélni másoknak. Míg minden mást inkább megtartok magamnak. Ezért tűnhet úgy, hogy akörül forog minden. Nem nyílok meg - vontam vállat, mintegy elfogadva a saját kis igazságomat, magyarázatomat a jelenségről. Lehet, hogy Álmost ez nem érdekli, de ha igen, azért jó lett volna éreztetni vele valahogy, hogy nem egy munkájához és posztjához végletekig ragaszkodó minisztériumi dolgozó ült vele szemben.
- És utána mi a terv? - érdeklődtem. Látszott, hogy elfogadta a sorsát, készült rá, belenyugodott. Nekem is lennének lehetőségeim, ha így alakulna, de nem tartok ott. Álmos azért hiányozni fog a csapatból.
- Hallottam, igen - erősítettem meg. Viszonylag szűk szakterület ez ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne maradjon valaki észrevétlen. - A Füst nem túl gyakori név, amennyire tapasztaltam. Vajákoson egyébként még nem jártam, és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, merre van - árultam el, kinyújtóztatva lábaimat az asztal alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Rövid, velős választ adott. Nem nagyon tudtam vitába szállni vele. Álmos olyan, mintha nem gondolná túl a dolgokat. Van egy megingathatatlannak láttatott világképe, ami egyszerű és kiszámítható, ebben pedig olyan nyugalommal találta meg a helyét, mint egy buddhista szerzetes. Hogy a sokszor rezzenéstelen arc mögött milyen fájdalmak, szorongások húzódhatnak meg, arra minden esetlen keresztkérdésem ellenére nem sikerült még rájönnöm. Csak idő kérdése. Még ha nem is vallatni akarom. Megfejteni azért igen, előbb-utóbb. Ha tényleg nincs szó álcáról, és őszintén ennyire letisztultnak látja a körülötte lévő világot, akkor ezt rettentően irigylem tőle. És elképzelhető, hogy egy nap el is sajátítom majd.
- Változott azóta? - mármint a mentalitása. Utunk többé-kevésbé keresztezte egymást az évek során, de nem ismertem őt annyira, hogy véleményt formálhassak róla. Fogalmam sincs, mennyit változott, és minek a hatására.
- A lényeg, hogy így vagy úgy, de jó legyen - azért nem tette volna szóvá, hogy mire lyukadtunk ki az előbb, azt hiszem. De tény, hogy számomra a klisésnek hangzó mondat ellenére az volt az elsődleges cél, hogy adott esetben a továbbiakban is szívesen töltse velem az időt. Ez majd akkor derül ki, ha már nem leszünk kollégák.
- Becsülöm a nővéred tűrőképességét. Igaz, nem hiszem, hogy sok vizet zavarsz otthon - megkockáztattam kimondani a feltételezésem. Egyke vagyok, fogalmam sincs, mennyire ragaszkodnék a testvéreimhez. Csak azt tudtam, hogy a szülőktől jobb megtartanom a tisztes távolságot. Anyámat néha látogatom, apámat fogalmam sincs, mióta nem. Jó ez így. Bőven elég. - És az nem lehetőség, hogy maradsz? Mindig vannak új projektek. Köthetsz új szerződést, vagy csak meghosszabbíttatod - vázoltam, ha már ennyire mindegy neki, hol köt ki. Csak az biztos, hogy el fog menni a minisztériumtól?
- Pláne. Herkulesfürdőről már igen. Szomorú történet, igaz? Merthogy már csak pusztul... Miként lehet ott üdülni? Rám férne a pihenés, főleg majd a szünetben. Szeretem kiszellőztetni a fejem egy kirándulással, néha még a fürdéssel is, csak hát elég sápadt a bőröm, hogy mutogassam - mosolyodtam el. Látszott rajta, hogy szívesen mesélt a környékről, kedves lehetett a szívének a hely.
- Jöhet - nyújtóztattam ki végtagjaimat ültömben, és vártam, hogy Álmos egy következő kört hozzon. Lehet, hogy sok lesz a végére, de majd hazakísérjük egymást tántorogva. A közelben lakunk.
- Svájcot meg akkor nem kell bemutatnom, legalábbis egy részét. A varázslófalu, ahol felnőttem, Zürich mellett található egyébként. Nagyon szép. Rálátni a tóra a birtokról. Régi, patinás ház. Csak hát egyelőre apám kezén van - tettem még hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Megvilágosodtál - kontráztam rá, ha már ennyire evidensnek próbálta éreztetni, hogy nem meglepő módon felnőtté vált. Csakúgy, mint bárki más. Attól még szerintem a fejekben megmaradhat a gyerekes gondolkodásmód, sajnos, úgyhogy valóban igaz a mondás, hogy a kor csak egy szám. Ha felidéztem az emlékeimet, mindig is érettebbnek tartottam magam a korosztályomnál. A személyiségemet tekintve pedig elég erős alapokkal rendelkeztem. Nem volt pálfordulás az életemben, semmi olyan mérföldkő, ami merőben befolyásolta volna a jellemvonásaimat. Az anyámmal való kapcsolatom konszolidálódott valamennyire, enyhült a pesszimizmusom, illetve finomodott az olykor durva szókimondásom, így talán a külvilág már azt hiheti, hogy kevésbé morgok dolgokon. Ezt leszámítva, semmi extra.
- Bajkeverő gyerek voltál egyébként? - kérdeztem rá direkten. - Nekem már akkor is nehéz természetem volt, de elfogadták, hogy fura vagyok, és békén hagytak - a tudásomat nem vitathatták, a nyers stílusommal megpróbáltak együtt élni, a diákok egyébként sem kerültek hozzám túl közel. Furcsa belegondolni, hogy milyen régen volt már ez az időszak, és mennyi minden telt el azóta.
- Mintha menekülni akarnál... - kénytelenül elmosolyodtam ezen a kis kirohanásán. Dacosnak, hajthatatlannak tűnt, szilárd elhatározással a hangjában. Már pedig semmi ilyesmiről nincs szó, legalábbis nem rossz szándékból akartam a közelemben tudni. Nem is volt szempont, hogy nekem dolgozzon. - Honnan veszed, hogy ennyire érdekelsz másokat? Talán rosszabbodott mostanában az állapotod? - nem érdekelt az aktája, csak a teljesítménye, és nagyon ritkán a csapathoz való hozzáállása, mert akármennyire irreleváns számomra, azért a közösséget befolyásolja, hogy ki milyen hangulatban dolgozik, és hát néha kénytelenek vagyunk kommunikálni, összedolgozni egymással. Azt bizonyára tudta, hogy a képességek nagyon érdekelnek, mégis, inkább tekintettem erre valamiféle kórra, betegségre, amitől szenved, mintsem profitál. Bár biztosan rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, amit tud. Már ha valóban tudja néha kontrollálni. Összefontam magam előtt a karjaim, és úgy figyeltem őt.
- Nem olyan rossz hely a minisztérium -  tettem még hozzá, de nem akartam, hogy azt higgye, a személyügyről küldtek, ezért témát váltottam.
- Így fogok tenni - jelentettem ki, aztán megvártam, amíg Álmos visszatért az újabb korsó sörömmel, és a koccintás után folytattam. - Csak nem arra célzol, hogy értékelnem kellene a tényt, hogy apám még életben van? - lehet, rosszul értettem, de erre most nagyon felvontam a szemöldökömet. Kényelmetlenül mozgolódni kezdtem a székben, érezve, hogy olyan felé terelődött a beszélgetés, ami felé nem biztos, hogy akartam.
- Nincs. Miért? - pislogtam értetlenkedve, amint belekortyoltam a sörömbe. Hideg volt, enyhén habos, könnyen lecsúszó. Egészen felfrissítette a torkomat. - Én vagyok a kizárólagos örökös - már ha erre akart utalni, mert mi másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ha te mondod... Nekem biztosan mindegy - ha valaki nem nyitott az önreflexióra, abba nem tudom beleerőszakolni, de a válasza mindent elárult, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki megbékélt a múltjával. Én hamar elfogadtam a sorsomat. A szüleim iránt sokáig tápláltam haragot, de egyúttal büszke voltam a kitartásomra, amiért ki tudtam törni a bűvkörükből, és egy tőlük távoli országban kezdtem új életet. Itt felépítettem valamit, ahol a Romberg név nem kimondottan jelentett bármit, és mára elértem, hogy osztályvezető legyek a minisztériumban. Sokat szoktam gondolkodni a múltamon, azt hiszem, valóban rám fért egy kis önismeret. Egy kicsit megsértődtem, de igyekeztem nem mellre szívni, a következő pillanatban pedig hagytam, hogy a gondolataimat elterelje a következő téma. Bűnbaknak pedig az alkoholt neveztem meg, mert Álmosra nem akartam haragudni.
Értetlenül meredtem rá, mint aki azt kérdezi tőle, hogy "most mi van?", mi rosszat mondtam? Törni kezdtem a fejem, és valahogy nem állt össze a kép, de jobban belegondolva, nem volt teljesen hülyeség a reakciója. Különleges, fenntartásokkal kezeli a külvilágot, és lehet, hogy van olyan részleg, ami megfigyelné, de az biztosan nem hozzám köthető, mert engem a tárgyak kötnek le, nem pedig az emberek.
- Elvállalsz valamit, tálcán kínálod nekik magad, aztán lelépsz, mert aggasztani kezd, hogy szemmel tartanak. Már késő, eddig kellett volna elfutnod. Tapasztaltál valami gyanúsat mellettem? Mondhattad volna. Szerintem hagytak dolgozni. Ha foglalkozol vele, akkor jobban megértheted a működését, és kihasználhatnád az adottságaid. Ha elnyomod, az kockázatos. Lehet, hogy nem kísérleti patkánynak néznek, hanem valóban segíteni akarnak. Ezt nem tudhatom. De felesleges mártírkodni - kíméletlenül őszintén álltam belé, és ez valószínűleg a sörnek, valamint az egyre fogyó türelmemnek volt köszönhető, de kimondtam, amit gondoltam a témával kapcsolatban. Utánam az özönvíz.
- Nem tarthatlak itt. Nem is tudlak. Majd ahogy alakul - már azt se kértem, hogy ne feledjen, mert amilyen önjáró, elengedtem az elvárásaimat vele szemben. Csak kortyolgattam tovább a sörömet komótosan, a fejemet ingatva. - Már értékeltem őt. Kiértékeltem. De ez egy hosszú sztori és még mélyebb seb. Egy kapcsolat két emberen múlik. Ha más bajom se lesz, talán felkeresem. Viszont annyira másként gondolkodunk, hogy csak vitatkoznánk. Az meg senkinek nem hiányzik, ugye? - belegondoltam, hogy végtére is a jelenlegi pozícióm nem áll távol ahhoz, aminek elképzelt volna, mert hát végül is nem a fő profilom lett a régészkedés és a kalandorkodás, de attól még a nézeteit utálom, és semmi kedvem a szemrehányásait hallgatni, vagy az álságos magyarázkodását a tetteiről.
- Elvoltam egyedül. De azért örültem volna, ha van valaki, aki megért, és jobban átérzi, hogy min megyek keresztül. Viszont ahogy nevelték volna, nem hiszem, hogy több empátiát várhattam volna tőle. A sok elvárástól egy érzéketlen báb lett volna, vagy együtt szökünk el - vontam vállat a lehetőségeket latolgatva.