Kinoshi Thaihasy




Mázlim van, de még mekkora. Az ismeretlen lány tud rajtam segíteni… Istenem, hogy mennyire gyűlölöm ezt a szófordulatot: segíteni nekem. De nincs más választásom. Vagy hagyom, hogy kisgyermek módjára hazavezessenek, vagy kóborlok itt a sötét, és egyre jobban kihűlő utcán, ahol bármikor felbukkanhat egy kétes alak, és akkor azt hiszem végem. Sosem voltam olyan, hú de nagyon félős kislány, legalábbis nem mutattam, de tudom, hol vannak a határaim, amiket bármennyire is utálok, nem léphetek át. A hideg is kiráz, ha csak arra gondolok, hogy egyedül kell végigvonulnom ezen az egyelőre ismeretlen terepen. Na azt már nem!
Gondolataim kissé elkalandoznak, de remélem a lánynak nem tűnt fel túlzottan, Pislogok néhányat, végigsimítok enyhén kócos tincseimen és igyekszem a lehető legjobban koncentrálni, elvégre, ha kiszúrja, hogy nem figyelek, akár itt is hagyhat. Brr… A lány be is mutatkozik, Kinonak hívják, azonban a kérdésem, ami arra irányult, mi célból jött Bogolyfalvára megválaszolatlan maradt. Mintha csak elengedte volna a füle mellett. Talán azért történt így, mert rögtön elregéltem, hogy én miért vagyok itt. Megdöbbentő, hogy mennyit fecsegtem ez alatt a rövid idő alatt. Szinte már magamra sem ismerek. Elképzelhető, hogy igaz a mondás, miszerint a városi –jelen esetben falusi- levegő szabaddá tesz. Mióta itt vagyok ezerszer nyitottabbá váltam az emberekkel szemben.
Na, már megint sikerült kizökkennem a jelenből, koncentrálj, Lenke, koncentrálj! Szerencsémre épp akkor kapcsoltam vissza a mellettem sétáló lányhoz, amikor ő egy kérdést tett fel nekem. Kölcsön kenyér visszajár alapon akár semmisnek is vehetném, ahogy ő tette az enyémmel, de akkor némán kullognánk egymás mellett, ami azért elég kínos lenne, és a felém nyújtott kezet nem vehetem semmisnek. Miközben az illemnek megfelelően megszorítom a jobbját bemutatkozom, és elmélázva ugyan, de válaszolok a kérdésére.
-Lenke vagyok. Igazad van, tényleg nyugis, de pont ez kell most nekem a nagyvárosi nyüzsi után… Messze vagyunk még?
Dörzsölöm meg kipirosodott tenyereimet. Remélem a válasz nem, különben előfordulhat, hogy én is a bőröndök sorsára jutok, és lebegtető bűbájjal, jégtömbbe fagyva fogok hazaérni

*valahonnan a táskája legaljáról kotor egy kitört hegyű, törpe méretű grafitot és belibben*
sziiasztook!

én is, én is*__* *odaszalad, és a kitört hegyű grafittal ráfirkantja a nevét.* ^^

*a sok kacsa megihleti, visszalép a vászonhoz, és egy Miss Malard detektív kacsát pingál rá.*

én is

kedvencem volt, amikor ment a zene, és valaki beleöntött  MM italába valamit, jött Bi/Vilörd, kiborította és szétfolyt az asztal

Ombozi Anna - 2015.04.06. 12:50


szigorúan tilos!

sziiasztok!^^

szegény te

én a takarítás részét meghagytam volna neki...

Ejnye, de ki vagyunk halva O__O

Hello Off!

sziia királyfi!

dínó?? hol? O__O *nagyokat pislog*

jáááj dínóó *sikoltorik, és ő is körbe-körbe rohangál*

De, de, ezt most miééért?? *álmodó cukinak tartja, csak háát Lenke, az már csak ilyen, tessék elnézni neki^^*

Julien király - 2015.04.07. 22:06


Nem lehetne valami mással?
Mondjuk macskával vagy mókusokkal?

hejhó!

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék

Gyűlölöm Pestet, azt hiszem, mindig is utáltam, a szívem mélyén, legbelül. Itt nőttem fel, ide kötnek a gyermekkori emlékeim, de ha ezekre gondolok, más sem jut eszembe, csak a féltő tekintet, a madárka és az aranykalitka esete. Engem ugyanis valahogy így neveltek fel, burokba zárva, szabadságnak álcázott rabságban, ahol látszólag azt tettem, amihez éppen kedvem szottyant, gyakorlatilag azt, amit a szüleim elvártak tőlem. Két évvel ezelőtt úgy hagytam el ezt a várost, hogy soha, de soha többé nem akarom látni, és többet biztosan nem fogok visszajönni, most mégis itt vagyok. Hogy miért? Ember tervez, Isten végez, tartja a mondás. Sajnos a Parfümvarázs csődbe ment Bogolyfalván, nem volt más választásom, el kellett adnom, azonban nem engedhettem meg magamnak azt a megaláztatást, hogy ismét a bátyáimra keljen támaszkodnom, mind anyagilag, mind lelkileg. Megvan nekik a maguk baja, nem kell, hogy még az enyémet is a nyakukba vegyék. Persze, tudják, hogy mi történt az üzlettel, de már csak akkor mondtam el nekik, miután állást szereztem magamnak varázspszichológusként itt Pesten. Nem voltak elragadtatva az ötletemtől, hiszen tudják, hogy ezt a szakot csak amolyan tessék-lássék módra végeztem el, nem akartam a szakmában dolgozni, de mint azt tudjuk, a dolgok nem mindig alakulnak a számításaink szerint, ezt dobta a gép, ezt kell szeretni.
Most telt le nemrég a munkaidőm, és mint már hétköznapokon, kicsit kiszellőztetem a fejem egy kis sétával. Nem mondom, hogy mindezt félelemérzet nélkül teszem, hiszen ki tudja, bármelyik sarkon összetalálkozhatom a szüleimmel, ez a randevú pedig csöppet sem lenne szívderítő számomra. Ki tudja, talán megpróbálnának magukkal ráncigálni, hiszen, ha a faluba utánam jöttek, bármi kitelik tőlük. Mondhatni lapos kúszásban közlekedem, igyekszem észrevétlen maradni, és eljutni így a közeli parkba, hogy a madárcsicsergés segítsen kicsit lecsendesíteni harsogó gondolataimat.

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék

Szó szerint menekülök, mint az üldözött vad, és kívülről talán úgy fest, mintha paranoiás lennék, ha valaki azonban ismerné az életem történetét, megértené, miért vagyok ennyire óvatos és elővigyázatos.  Biztosra veszem, hogy ezt a napot nem úszom meg a kellemetlen találkozó nélkül, mondjuk, igaz, ami igaz, mióta ide járok dolgozni, minden nap így gondoltam. De, ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni… Ahogy így somfordálok utcáról utcára, egyre jobban kezd bennem erősödni az érzés, hogy valaki figyel és követ. Eleinte megnyugtatom magam azzal, hogy biztosan csak bebeszélem magamnak, és a kutya sem figyel rám, az egyik sarkon azonban már nem bírom tovább, megállok, hogy egy kicsit megnyugodjak, és hogy körül tudjak nézni. Leskelődöm, szerencsére nemhogy a szüleimet, de még ismerős arcot sem látok sehol, némiképp csökken a pulzusszámom, és már indulnék tovább, amikor valaki megragadja a vállam hátulról. Még az ütő is megáll bennem, elsápadok, nagyjából úgy nézek ki, mint egy jóképű hulla. Lábaim megremegnek, még szerencse, hogy a mai nap kivételesen eltekintettem a tűsarkútól, különben most biztosan kibicsaklana a bokám. Sikítani sincs erőm, szemembe könnyek szöknek, és esküdni mernék, hogy itt a világ vége, újra visszatoloncolnak az aranykalitkába, és soha többé nem élvezhetem a megszokott szabadságom.
Lassacskán megfordulok, ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy édesapám áll mögöttem. Szerencsére még az én megérzéseim sem tévedhetetlenek, ugyanis nem jó apám, hanem egy sötét paraszt áll a hátam mögött, aki még nem tudja, kivel is húzott ujjat. Miután visszanyerem életerőm és lélekjelenlétem, mély levegőt veszek és minden, ami a csövön, akarom mondani a torkomon kifér, rákiabálom erre az idiótára.
-Mondd, te normális vagy? Vagy teljesen becsavarodtál, mióta nem találkoztunk? Hogy jut eszedbe a nyílt utcán ráhozni a frászt egy nőre? Eszednél vagy, amikor ilyen ostobaságokat művelsz? Mégis hány éves vagy, kettő? Az óvodás gyerekek, de még az a buta projekt-kölyök is értelmesebb volt, mint te vagy! Idióta…
Sarkon fordulok, és már indulok is tovább, semmi kedvem ezzel a lököttel tölteni a délutánomat. Remélem, azért lesz benne annyi férfiasság, hogy utánam jön, és elnézést kér

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék

Hiányoztál a fenének-Dünnyögöm magamban, nem tudom, vajon meghallotta-e Aaron vagy sem, bár, ahogy ismerem, az effajta megjegyzések mindig elérik a kagylóit, ha akarja, ha nem. Nem is baj, legalább tisztában van vele, hogy csöppet sem volt hiányérzetem a legutóbbi találkozásunk óta. Na jó, ez ebben a formában természetesen nem igaz, lassan kezdem élvezni a találkáinkat, amelyek mindig hatalmas szócsatákban végződnek, persze nem annyira, mint ő, elvégre könnyen az idegeimre tud menni a tahó modorával, amit, ha jól sejtek, külön ezekre az alkalmakra tartalékol.
Igyekszem elhúzni a csíkot, amilyen gyorsan csak lehet, nem sok kedvem van egy ilyen köszöntő után megvívni az aktuális szópárbajt, végétre is most rémisztett halálra, szükségem van a regenerálódásra. Valahol legbelül azért reméltem, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot, hanem utánam jön, hogy kiengeszteljen egy kicsit, persze csak az ő neandervölgyi modorában. Nem okoz csalódást, alig távolodom el tőle, már a sarkamban van, és csak úgy sziporkázik, kedvesebbnél kedvesebb megjegyzéseket szúr nekem, úgy látszik, pompás délután elé nézünk mindketten.
-Bocs, hogy nem vagyok felkészülve a hozzád hasonló sötét parasztok meglehetősen furcsa köszönés módjára. A szatírok nem, de hallottál már az emberrablókról, a gyilkosokról, bérgyilkosokról? Nem lepődnék meg, ha nem, elvégre te az ilyesmit mamutcsonttal vagy bunkós bottal intézed, ugye?
Nem lassítok a tempón, de ez úgy látszik, őt egy cseppet sem zavarja, egyfolytában a nyomomban van, és úgy tűnik, meg sem kell magát erőltetnie túlságosan.
-Nem, ezt a hadműveletet kifejezetten neked tartogatom, de a helyedben vigyáznék, nagyon vékony jégen táncolsz!
Rákacsintok egy hamis mosoly kíséretében, s csak most veszem jobban szemügyre, és figyelek fel a pólóján éktelenkedő foltra.
-Nem gondolod, hogy ennyi idős korodra már meg kéne tanulnod használni az evőeszközöket, vagy ha ez nem megy, akkor legalább előkét használni? Vagy netán bölényvadászatról jöttél, és azért nézel ki így?
Bökök a fejemmel a paradicsomfolt felé, igyekszem komoly maradni, de látva esetlenségét, egyre nehezebben tudom visszatartani a nevetést.

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék


-Oh, hidd csak el, van olyan személy az életemben, aki simán fogna, és elrabolna a nyílt utcáról, ha tehetné. De persze, hol is érdekel ez téged, neked csak az ócska poénjaid a fontosak, ne is zavartasd magad, fogalmazzunk úgy, hogy megedződtem már…
Legyintek egyet, és ennyivel lezártnak is tekintem a témát. Nincs kedvem a részletekbe belemenni, és mesélni Aaronnek a családom ügyes-bajos dolgairól, egyrészt, mert nem tartozik rá, másrészt, mert úgy sem értené meg a helyzetet, az ízetlen tréfáihoz ezzel kapcsolatosan pedig semmi kedvem. Maradjon meg csak abban a naiv tudatban, hogy túlságosan sok krimit olvasok és élénk a fantáziám, az igazságot meg elég, ha én tudom.
Hamarosan megérkezünk a parkhoz, ahová eredeti tervem szerint egyedül készültem, de ha már úgy hozta a jó (vagy inkább rossz) sors, hogy társaságom is akadt, egye fene, megleszünk a padon valahogy ketten is. Az ülőalkalmatossághoz érve helyet foglalok, és csak most válaszolok a srác tapizós megjegyzésére. Esküszöm, hogy ennek elment a józan esze!
-Merlin mentsen meg attól, hogy ilyen értelemben hozzád kelljen érnem! Mondtam már neked, hogy én nem a bárból összekapart liba kategória vagyok, engem nem veszel le a lábamról az egóddal! Tapizásról itt szó sem volt, ha bekövetkezik a szóban forgó esemény, az kőkemény kínzás lesz számodra, és egyvalamit megígérhetek, nem fogom ismerni a könyörületesség szót! Szóval, jobb, ha nem húzod ki a gyufát!
Előadásom talán még hiteles is lenne, ha nem bujkálna a szám sarkában a mosoly. Hiába, ezzel a fiúval egyszerűen képtelenség komolyan beszélni, nekem legalábbis biztosan.
A téma a foltos pólójára terelődik, és ha most ásványvizet kortyolgatnék, biztosan ráköpném az egészet, ahogy a filmekben szokás nagy meglepődésekkor.
-Még, hogy te főzni? Na, ne hülyíts! Beteg vagy?-Kezemet a homlokára teszem, nincs láza, a félrebeszélést nem lehet erre fogni, de akkor meg mi baja lehet?
Szinte éreztem, hogy a feminista elveimet ma még támadás fogja érni a részéről, s bár tudom, hogy arra megy ki a játék, hogy jól felhúzzam magam, és valami epéset szóljak vissza, nem tudok uralkodni magamon, rögtön felcsattanok.
-Mondd már meg nekem, hol van az törvénybe iktatva, hogy a házi munkát, vagy speciel a főzést csak és kizárólag a nők végezhetik el? Ti, pasik sem haltok bele, ha időnként fakanalat vagy mosogatórongyot, esetleg porszívót ragadtok, és besegítetek egy kicsit. De nálad ezek a szavak, hogy segítés, házi munka, tisztelet, egyenjogúság nem szerepelnek, ugye?[/b

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék


Mindjárt gondolhattam volna, hogy Aaron képtelen komolyan venni bármit is, és hogy halványlila fogalma sincs arról, mikor kell abbahagyni a viccet. Mert most ez az elrablásos történet tényleg nem móka tárgya… Ha csak egyszer lett volna a helyemben anno, megtudná milyen a madár élete az aranykalitkában, és nem űzne tréfát belőle. Ha egyszer jól meg akarnám szívatni, biztosan rávenném, hogy jöjjön el velem a szüleimhez, bemutatnám, mint a kedvesemet, aztán hallgathatná, hogy hány száz fős lagzit, meg hosszú menyasszonyi ruhát, meg mindenféle földi jót terveznek az őseim. Azt hiszem, az összes szál haját egyenként tépdesné ki, de én is! Brrr! Már a feltételezés is borzasztó, hogy még ha csak látszatból is, de egy párként jelenjünk meg valahol. Mondjuk, a képére kíváncsi lennék… Ki tudja, lehet, hogy április elsején megpróbálkozom ezzel a csínytevéssel .
Gondolataim kicsit messzire kalandoztak, de Aaron flörtölő hozzászólását nem tudom figyelmen kívül hagyni.
-Megmutatod? Te? Nekem? Biztos vagy te benne, hogy nekem szántad ezt a mondatot? Úgy gondolod, megengedném, hogy bármit is megmutass? Ugyan kérlek!
Ismét szemeimet forgatom. Eddig abban a hitben éltem, hogy én vagyok a naivabb kettőnk közül, de itt az ideje, hogy rádöbbenjek, a sötét parasztom sokkal ártalmatlanabb, mint azt az elején gondoltam volna.
Sejthettem, hogy tapizásként fogja megélni a lázmérés mozdulatát is, de még mielőtt bármit is reagálhatnék rá, eldob egy mondatot, amin jobban fennakadok, mint ezen.
-Úgy érted, van egy lány az életedben, akinek a kedvéért hajlandó vagy megtanulni még főzni is?
Az őszinte megdöbbenés kiül arcomra, s csak miután kimondtam szavaimat, akkor esik le, hogy ez nagyon is úgy hangzott, mintha féltékeny lennék az állítólagos nőszemélyre. Igyekszem korrigálni, remélem nem szúrt neki nagyon szemet.
-Hogy sikerült elérnie, hogy áldozatot hozz érte? Gondolom, nagy árat kell fizetnie a kedvességedért…
Vannak elképzeléseim arról, hogy mi mindent kell megtennie annak a szerencsétlen libának, aki Aaront választotta, de azt hiszem, az én gondolataim meg sem közelítik a valóságot, ismerve a fiú furcsa modorát.
-Ne haragudj, mindig elfelejtem, hogy barlangból menesztett őskövület vagy! Nem gondolkodtál még azon, hogy itt lenne az ideje felzárkóznod a huszonegyedik századhoz?

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék

Végre valahára veszi az adást ez a tírpák, és leszáll az emberrablós témáról. Kicsit későn kapcsolt, ez igaz, de ha számításba veszem, hogy ő végtére is egy neandervölgyi ősbunkó, akkor nem is olyan vészes a helyzet. Hiába, meg kell már egyszer szoknom, hogy vénszülék szegény, ráadásnak pasiból van, ergo sokkal, de sokkal lassabban forognak a kerekei.
Teljes mértékig meg vagyok győződve arról, hogy Aaron egy nőfaló, magát a helyi vagányok közé soroló srác, aki minden nőben annyit lát, mint mókus az odvas fából. Épp ezért is bosszantanak annyira, általában igencsak gyengére sikerülő flörtölő megjegyzései, hiszen melyik nőnemű örül annak, ha olcsó húsdarabnak nézik?! Jó, talán a plázamaca-bárliba kategóriába sorolandó hölgyek lelkesednek az ilyesmiért…  Epésnek szánt mondatomra mindössze egy mindentudó pillantást kapok egy néma vigyor kíséretében. A lehető legszigorúbb és leglesújtóbb tekintetet sugárzom felé, hozzáfűznivalóm azonban nincs a dologhoz, hiszen úgy sejtem, hiába is magyaráznám neki, hogy, ha utánam hajítanák inkább elszaladnék, minthogy bármilyen szinten is foglalkozzam vele… Elkényeztették már őt a könnyű nőcskék, és mint ilyet szinte lehetetlenség visszarángatni a valóságba.
Vagy mégsem? Mégiscsak létezik olyan lány, aki a rettenetes modora, egekig szárnyaló egója ellenére el tudja őt viselni olyannyira, hogy a főztjét is megegye? Elképesztő…
-Három? Hallottál már olyasmiről, hogy az egészséges kapcsolatban EGY férfi és EGY nő vesz részt? Esetleg iszlámvallású lennél, és a hárem kialakítására gyúrsz?
Következő mondata végképp fejbe vág. Nem is tudom szó nélkül hagyni, annyira feltornássza a vérnyomásomat.
-Te kitartatod magad egy nővel? És még férfinak mered nevezni magad? Nem gondolod, hogy ez azért már tényleg szánalmas?
Elfordítom róla a tekintetem, annyira felbosszantott, hogy rá sem bírok nézni. Mindig is tudtam, hogy nem tiszteli a nőket, és azok a lányok sem magukat, akik vele kezdenek, de hogy ilyen mélyre süllyedjen, arra nem voltam felkészülve. Miután sikerül kissé lehiggadnom, íriszeimet újra rászegezem, és éppen sikerül elkapnom felmérő pillantását.
-Ugyan már, halvány lila elképzelésed sincs róla, hogy kell ezeket az állatokat elejtened. Fogadni mernék, hogy ezt is a nőd intézi helyetted.-Vetem oda foghegyről, tekintetemből némi megvetés sugárzik.

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék


Tudom, hogy pontosan azt a reakciót produkálom, amit elvár, jobban mondva, amire számít tőlem, mégis képtelen vagyok uralkodni magamon. Hogy is tudnám magamban tartani a véleményemet, ha egyfolytában a feminizmusomat sértő dolgokkal hozakodik elő? Nem egészen értem a srácot, elvégre maximálisan tisztában van vele, hogy miután elköpi ezeket a megjegyzéseket, irtózatosan kiakadok, elküldöm melegebb éghajlatra, különféle jelzőket aggatok rá, és magamban is elkönyvelem egy idióta sötét parasztnak. Miért éri ez meg neki ennyire? Nem tudna magának valami más, szórakoztatóbb elfoglaltságot találni, mint az én idegeimen való táncolás? Netán mazochista lenne?
Alig fejezem be gondolatbeli eszmefuttatásomat, újabb támadás indul ellenem a részéről. Sosem unja meg?! Most épp egy panaszáradatot kell végighallgatnom tőle, amelynek lényege, hogy szegény, szerencsétlen Aaron a három nő martalékául esett, akik csak kihasználják őt.
-Ha nem tudnám, hogy hogyan is állsz te valójában a nőkkel, most azt hiszem patakokban folynának a könnyeim sanyarú sorsodért, de így, ne haragudj, de egyetlen cseppre se számíts tőlem! Jól teszik ezek a csajok, ha egy kicsit megdolgoztatnak, legalább arra a kis időre férfinak érezheted magad…
Harapom el egy kicsit a mondat végét, és kíváncsian várom a reakcióját, bár nagyjából sejtem, mit is fog mondani.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan is tűrheti el, hogy egy nő kitartsa, ezt tudtára is adom, de olyan szinten megvetem ezt a fajta életmódot, hogy rá sem bírok nézni. Tudom, hogy hírből sem ismeri a megbánást, de abban azért reménykedtem, hogy legalább a legapróbb jelei közül produkál néhányat, és ha csak a kedvemért is, de úgy tesz, mintha legalább egy kicsit szégyellné magát. De Aaron az Aaron, nem tagadja meg magát most sem.
-Épp ezért kéne visszavonulnotok, mert ostobák és kőbunkók vagytok, csak hülyítitek és kihasználjátok a nőket! Egyáltalán nem logikus, hogy a nőre támaszkodsz. A dolog úgy lenne egészséges, hogy egyikőtök sem támaszkodik a másikra, de ezt egy hozzád hasonlónak hiába is magyaráznám, úgy sem értené…
Forgatom meg dühösen a szemeimet. A téma ezután a vadászatra terelődik, illetve arra, hogy biztos vagyok benne, hogy hozzá sem tudna kezdeni a zsákmányszerzéshez, csak a száját jártatja.
-Fogadni!-Húzom ki magam diadalittasan, ajkamon mosoly terül el, szememből a kalandvágy tüze süt. Biztos vagyok a dolgomban, bármi legyen is a tét, állom.

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék


-Lassan már annyit panaszkodsz, hogy kezdem úgy érezni magam, mintha a rendelésen lennék. Nem tudnád kicsit gatyába rázni magad? Természetesen, ha szükséged van varázspszichológusra, állok rendelkezésedre, de vigyázz, mit kívánsz, mert húzós ám az óradíjam!-Vigyorodom el, bár ez a vigyor inkább a durcás arckifejezésnek szól, amit Aaron produkál. Nagyjából úgy fest, mint az ovi homokozójában a kissrác, akinek lenyúlták a lapátját vagy a vödröcskéjét.
Az iménti mondatom, miszerint legalább akkor férfinek érezheti magát, amikor a nők kegyeiben járhat, nem marad reakció nélkül. Mindjárt sejtettem, hogy valami nagyot fog mondani, és igyekszik úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy ő jöjjön ki jól belőle, az én vérnyomásom pedig az egekbe szökjön. Be kell vallanom, utóbbiért nem kell túlzottan megerőltetnie magát, elég, ha eldob pár hímsoviniszta mondatot. Kíváncsiságom határtalan, de nem várakoztat sokáig, azt még nem tudtam eldönteni, hogy szerencsémre vagy szerencsétlenségemre.
-Nem féltelek én benneteket, ehhez megvan az eszetek. Hülyíteni és megszerezni nem nagy kunszt egy nőt általában, viszont megtartani és szeretni, na ahhoz már kell egy értelmi- és érzelmi intelligencia szint, és ez hiányzik sokatokból, ezért váltok sötét parasztokká.
Vigyorodom el ismét. Ez a szófordulat mindig is a madagaszkári kalandunkat juttatja eszembe, amikor ez az idióta magával rántott a mélybe, és annyira hülyén jött ki a helyzet, hogy eltörte a karját. Állítja, hogy miattam tette, engem védett, na de ki is kérte őt arra, hogy ugorjon fejest a tengerbe a társaságomban?
Visszatérek gyorsan a jelenbe, épp jókor ahhoz, hogy halljam a párkapcsolati eszmefuttatását.
-Nem, azt nem várnám el, tőled pláne nem, hogy megfőzd a vacsit. Merlin mentsen meg tőle! Jobban féltem én a konyhámat attól, hogy a kezeidre bízzam!-Kacagok fel.
Le sem tudná tagadni, mennyire meglepődött azon, hogy rákaptam a fogadás ötletére. Nem tudja, honnan is tudhatná, hogy nagyon szeretek fogadásokat kötni, habár nem egyszer fordult már elő, hogy ráfáztam a dologra. Most viszont biztosra vettem, hogy Aaronnek köze sincs a vadakhoz, ezért nyugodt szívvel álltam rá a dologra, de sejthettem volna, hogy valamivel ki fog bújni alóla…
-Á-á!-Emelem fel a mutatóujjam.-Szirénekről itt szó sem volt, csak mamutról, tigrisről és őzikéről. Amúgy is, vadászatról tárgyalunk, nem horgászatról. És, csak óvatosan azzal a nagy önbizalommal, tudod, a szirének rendelkeznek egy tömény izomból álló uszonnyal, amit ha használnak ellened, nagyon nem jársz jól! Szóval, mikor megyünk őzikére vadászni?
Rákacsintok, ajkamon ismét mosoly jelenik meg, ezt nem fogod megúszni ennyivel!

Budapest|valahol a belvárosban|egy tavaszi nap|

My dark peasant

Öltözék



-Mi ebben a furcsa? Attól, mert te mindig kihozod belőlem a legrosszabbat, mások nem ennyire elmebetegek, már megbocsáss.-Felnevetek, ezt már nem lehet kibírni fapofával.-És képzeld, férfi pácienseim is vannak, akiknek épp arra van szükségük, hogy valaki, történetesen egy nő jól fejbe vágja őket a kőkemény igazsággal. Itt hangyányi szünetet tartok, ez a fél perces néma csend jár azoknak a pasiknak, akik bemerészkednek hozzám. Persze, őket nem kínzom annyira, mint amennyire Aaront próbálom, de erről neki nem kell tudnia.
- Mondjuk, igaz, ami igaz, elsőre nekem is meglepő volt anno, hogy értesz a régiségekhez, aztán eszembe jutott, hogy te végétére is a Neander-völgyből jöttél, nem csoda, hogy képen vagy az elmúlt korokkal.-Dobom oda neki a mondatot némi élccel a hangomban, ha már egymás foglalkozását szekáljuk, ne maradjon ki ő sem a jóból.
-Honnan tudod, hogy nincs? Elég sok idő telt el a legutóbbi találkozásunk óta!-Mosolyodom el, és igyekszem elbizonytalanítani a srácot. Igaza van, tényleg nincs senkim, az utóbbi időben nem igazán volt időm arra, hogy párt keresgéljek magamnak, költözés, üzletvezetés, csőd, álláskeresés, ésatöbbi, ezek nem épp a legmegfelelőbb körülmények arra, hogy az ember összefusson élete szerelmével. Mondjuk, nem is nagyon keresgéltem, ez is igaz. Mindegy, a lényeg, hogy megingassam Aaront, borzasztóan zavar, hogy nyitott könyv vagyok előtte.
A téma a főzőtanfolyamra terelődik, és persze arra, hogy én biztosan nem bíznám rá a konyhámat. Az ki van zárva! Egy tea megfőzését se hagynám neki, nem hogy egy komplett ebédét, Isten ments, nincs annyi varázsló Bogolyfalván és környékén, hogy el tudnák oltani azt a tüzet, amit Aaron összeszerencsétlenkedne.
-Rendben, főzhetsz nekem valamit, de csak és kizárólag úgy, hogy közben minden mozdulatodat figyelni fogom!  Még a végén ételmérgezés címen elteszel láb alól, kitelik tőled, tudom nagyon jól!
Vigyorodom el ismét, már némi komolyság azért felfedezhető a mondatomban. Tényleg jobban féltem az életem attól, hogy csak úgy, biztonsági óvintézkedések nélkül megkóstoljam a főztjét.
-Lehet, hogy finomabbak, de veszélyesebbek is! Ha jól tudom, a legutóbbi találkozáskor eltörted a karod egy szirén miatt. Hiányzik ez neked megint?
Néz a fiúra, mindentudó pillantással.
-Hogy mit csináltál? Rám hajtottál? Ezt nevezed te annak? Én ezt még gyenge próbálkozásnak sem hívnám.-Itt megállok, egy félpillanatnyi szünetet tartok, csak azért, hogy fel tudja fogni, nálam ez édes kevés, még akkor is, ha csak poénnak szánta.-És igen, megyünk! Ne aggódj, nem jelentek vetélytársat számodra, az identitásommal minden a legnagyobb rendben. Csak épp szeretném látni, hogy azzal a modorral, stílussal és dumával, amivel engem kitüntetsz, hány nőt tudnál meghódítani. Én választhatok helyet, pompás! Itt, Pesten a közelben van egy remek szórakozóhely. Ott aztán megmutathatod, mit is tudsz valójában!

Gwen | Kora esti órák


Öltözék

Találkozót beszéltem meg ma kora estére Gwennel, a Parfümvarázs alkalmazottjával, vagyis régi alkalmazottjával. Furcsa, hogy nincs többé a kicsi rózsaszín boltocska, hiába telt el már jó néhány hét azóta, még mindig nem tudom felfogni, hogy csődbe ment. Pedig az elején annyira flottul ment minden, és én naiv kislány módjára azt hittem, ez mindig így lesz. Lám, minden nap tanul az ember valamit… Igaz, azóta nem tétlenkedtem, elkezdtem varázspszichológusként dolgozni Pesten az ispotályban, és a legnagyobb meglepetés az egészben, hogy tetszik is, amit csinálok, pedig anno csak azért szereztem meg ezt a képesítést, hogy a sárkány-nagyi, és a szüleim leszálljanak rólam, elvégre ez egy diploma, így én sem lógok ki a sorból.
Talán ennek a meglepő szimpátiának köszönhető, hogy egészen idáig nem volt alkalmam rá, hogy felkeressem a szőke lányt, és a neki járó végkielégítést átadjam. Nem tudom, eszében volt-e az egyáltalán, hogy én ilyesmivel tartozom neki, mindenesetre én borzasztóan kellemetlenül érzem magam, hogy ennyire elhúzódott ez az egész. Nem mertem nyilvános helyre hívni, hogy átadjam neki a borítékot, tekintettel a jelenlegi helyzetre, ami most a kastélyban és a faluban egyaránt van. A minisztériumnál ugyanis betelt a pohár, és ideküldték a kopóikat szaglászni, ergo most mindenki gyanús, most mindenkit megfigyelnek. Nem igazán venné ki jól magát, ha mondjuk a teaházban bonyolítanánk le ezt a teljesen tisztességes üzletet. Még a végén azt hinnék, kenőpénzt adok Gwennek, hogy hallgasson ügyes-bajos dolgaimról, pedig erről aztán szó sincsen. Aztán szépen lecsuknának bennünket, elkoboznák a pálcánkat, és hűvösre tennének mindkettőnket, aztán lenne miről írnia az iskolai pletykalapnak. Jut eszembe, azért a paparazzi fotóért, ami a különszámban megjelent, még el kell kapnom a felelőst…
De ez most mindegy is. Sietős léptekkel igyekszem a kis tavacskához, ez viszonylag csendes környék, talán itt nem kerülünk bajba.

Gwen | Kora esti órák


Öltözék


Teljesen belefeledkezem a felügyelőkről szövődő gondolataimba. Nem igazán tudom hova tenni az ittlétüket, szerintem inkább csak megzavarják az eddig viszonylagosan jól működő rendszert, de a minisztérium biztosan jobban ért a dolgához, mint én. Egy a lényeg, nem kerülhetek összetűzésbe velük, mert a családom, különösen édesapám szorosan kötődik az MMM-hez, már csak az hiányozna, hogy valami szabálytalanságot kövessek el, bezsuppoljanak, és anyáéknak kelljen óvadékot fizetni értem. Azt hiszem, az életben soha többé nem szabadulnék meg tőlük, visszaköltöztetnének Pestre, és már csak szép emlék maradna a szabad, önálló élet. Brr! Még a hideg is kiráz, ha csak erre gondolok!
Saját eszmefuttatásomtól libabőrösen, és elkomorult arccal érkezem a kis tavacskához, ahol már Gwen vár rám türelmesen. Remélem, nem várakoztattam nagyon meg, nem szokásom késni, neki azonban annál inkább, habár a munkába általában mindig pontosan érkezett. Meg is lepődöm egy kicsit, s ez meg is látszik rajtam, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja sértésnek venni.
-Szia!--fogadom a köszönését, majd helyet foglalok mellette, és köntörfalazás nélkül vágok bele a mondókámba.
-Ne haragudj, hogy eltűntem az utóbbi időben, és az üzlet csődbe menése óta nem is írtam neked, csak tudod lefoglalt az álláskeresés, illetve az önsajnálat. Remélem, minden rendben van veled. Most viszont azért hívtalak ide, hogy lerójam a tartozásomat.
A táskámból előhúzom a fehér borítékot, és a lány felé nyújtom. Egész csinos kis összeg van benne, milliárdos persze nem lesz belőle, de el lehet belőle éldegélni egy kis ideig.
-Ne haragudj, hogy ezt ilyen titokzatosan intézem, de tekintve, hogy a falu és a kastély is hemzseg a felügyelőktől, nem akartam nyilvános helyen odaadni a végkielégítésed. Még a végén illegális ügylettel gyanúsítottak volna meg bennünket, és gondolom neked sem hiányzik egy kihallgatás az őrszobán, meg a többi hercehurca.
Sejtelmesen elvigyorodom, hallottam azért ezt-azt a lány dolgairól, persze nem sokat, de azért Bogolyfalván teljesen titokban nem marad semmi sem.
-És mik a terveid a jövőre nézve? Maradsz a faluban, esetleg új vizekre evezel?

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


Én megesküszöm a világ minden kincsére, hogy nem vagyok normális. Oké, tudom, sokaknak ez nem volt újdonság, de magam előtt azért mégiscsak elég kellemetlen ezt beismerni. Hogy miért mondom, illetve gondolom most ezt? Az ispotályban felvetődött az ötlet, hogy egyvalakit a varázspszichológusok közül elküldenek egy tíz napos továbbfejlesztési kurzusra Csehországba, ahol speciális esetekkel foglalkozhat, és mint ilyen, nagy előrelépést jelent szakmai körökben. Túlzottan nem voltam oda először az ötletért, eszembe sem jutott megpályázni ezt a lehetőséget, hiszen úgy véltem, jól elvagyok jelenleg Budapesten, nincs szükségem egy ilyen kalandra. Majd talán egyszer... Aztán hogy, hogy nem, a fülembe jutott, hogy az én Sötét Parasztom épp Csehországban van, ki tudja, mi okból, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy én, mint akinek az eszét elvették, roham tempóban fogtam hozzá a prezentációm összeállításához, és a leadási határidő előtt fél órával a főnököm orra elé csúsztattam, hozzáteszem utolsóként. Hogy miért gondoltam meg magam ilyen hirtelen? A leghalványabb fogalmam sincs. Egyszerűen csak azt érzem, hogy muszáj utána mennem, muszáj látnom őt, muszáj beszélnem vele. Hiányzik. Hiányzik a furcsa modora, egy-egy elejtett mondata, még az is, hogy az idegeimre menjen. Nem, nem szerettem belé, egyszerűen csak úgy érzem, szükségem van rá. Persze, ezt sosem vallanám be neki, inkább harapnám ketté a saját nyelvemet. Lényeg a lényeg, a főni az én pályázatomat ítélte a legjobbnak, és egy széles mosoly keretében közölte velem, hogy pakolhatok a bőröndömbe, ugyanis holnapután indulok.
Ez két napja történt. Pontban tízkor a megbeszélt helyen voltam, és egy zsupszkulcs segítségével landoltam, igazából fogalmam sincs hol. Ez így jól hangzik, ugye? Amikor közölték velem, hogy ide jöhetek, annyira be voltam sózva, hogy nem figyeltem oda a helyszínre, szóval most itt vagyok, mindössze annyi információval a tarsolyomban, hogy valahol Csehországban leledzek. Némán sétálok, magam után húzva a bőröndömet. Ha valaki kívülről lát, szememből némi kétségbeesést olvashat ki, ami nem csoda, hiszen a nyelvet nem beszélem, a papír, ami a szálláshelyem pontos nevét és címét tartalmazza valahol a táskám legalján van. Valamiféle csodára várok azt hiszem, vagy legalábbis arra, hogy megjelenjen az én Dark Peasant-om, és kihúzzon a csávából. De arra, hogy ez bekövetkezik, azt hiszem, mikroszkópikusan kicsi az esély...

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék

Az elveszettség érzése egyre jobban fokozódott bennem, és nem gyakran fordul meg a fejemben a sírás, most mégis egyre jobban érlelődött bennem egy jó alapos női hiszti. Ilyenkor az emberek általában mindenkit hibáztatnak, a főnököt, a kollegákat, még a követ is, ami esetlegesen az útjukba akadt, de magukat nem. Én nem ezek közé az embertípusok közé vagyok sorolható, amint a példa is mutatja, ugyanis némán dohogok magamban, és egyszerűen nem tudom felfogni épp ésszel, hogy ennyire kelkótya vagyok.
Mindeközben persze ott motoszkál bennem a kérdés, vajon Aaron hol lehet, egyáltalán a közelemben van-e. Mondjuk, ami azt illeti, igen kicsi a valószínűsége, hogy épp most legyen itt dolga, ahol én vagyok. Kétségbeesve kódorgok az utcán, ami eléggé kihalt, ki tudja, talán munkában vannak az emberek, elvégre a délelőtti órákban az átlag ember nem a városban nézelődik. Vonszolom magam után a bőröndömet, hangosan kattognak a kerekek az elcsépelt macskakövön, amikor egyszer csak ismerős figura toppan elém. Ámulatomban azt sem veszem észre, hogy táskám hatalmas puffanással ér földet, és hogy a kofferem füle is kicsúszott a kezemből. Nem számítanak ezek most. Elvégre az ismerős hang, ami megüti a fülemet nem máshoz tartozik, mint Sötét Paraszthoz. Ez egyszerűen lehetetlen...Kicsit megrázom magam, végétre is itt az ideje, hogy összeszedjem magam, nem feltétlenül kéne, hogy észrevegye (ha eddig nem tette volna meg), hogy mennyire is örülök annak, hogy látom.
-Bort iszol, és vizet prédikálsz?-Nézek rá felvont szemöldökkel.-Csak azt ne akard velem megetetni, hogy minden vágyad az volt, hogy találkozz velem!
Pillantásom kétkedő irányába, nem hiszem, hogy pont ezt kívánta volna a jó tündértől, ha összefutott volna vele. Igyekszem hozni a formám, amit már megszokhatott tőlem, de azért látszik rajtam, hogy örülök annak, hogy egymásba botlottunk.
-És mi járatban itt, Csehországban?-Teszem fel ártatlanul a kérdést, megjátszva a buta lányt, aki semmiről nem tud. Miközben a válaszát várom igyekszem észrevétlenül felszedegetni az imént elejtett cuccaimat.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


Azt hiszem, előbb kéne gondolkodnom, mint beszélnem, legalábbis, ha Aaronnel társalgok. Most ugyanis sikerült lebuktatnom magam, a napnál is világosabb számára, hogy éppen rá gondoltam. Talán nincs annyira szemfüles, hogy összeálljon neki a kép, hogy pont rá gondoltam, és pont Csehországban, azaz, hogy már a találkozásunk előtt tudtam, hogy most itt tengeti a mindennapjait. Reménykedem, hátha nem szúrt szemet neki, ha mégis, majd kimentem magam valahogy.
-Igen, túl nyugodtak voltak a mindennapjaim...-Válaszolok a feltett kérdésere.-Oh, kérlek, ne keverj össze magaddal. Tudom, hogy nagy hatással vagyok az életedre, hiszen a buta plázamacák után vérpezsdítő normál nővel is társalogni, ebből kifolyólag gyakran vagyok eszedben, ne is tagadd!-Vigyorodom el szélesen. Tudom már, mi hiányzott nekem: az ilyesfajta szócsatáinkat azt hiszem, semmiért nem cserélném el, habár néha nagyon az idegeimre tud menni a pimaszságával. Ahogy most is. Miközben a bőröndömet és a táskámat halászom fel a földről, az arcát kémlelem, amin a segítségnyújtás gondolatának szikráját sem látom. Felmérgelem magam rajta, de haragom csak egy pillanatig tart, kár lenne szóvá tenni, ez egy olyasfajta vita köztünk, amivel sosem fogunk dűlőre jutni.
-Elhiheted, nekem valahogy kevésbé tetszenek a bosszantásaid, legalábbis az adott pillanatban. Nem egy találkozásunkkor éreztem azt, hogy jól se... akarom mondani fenékbe billentenélek, de utólag visszagondolva, tényleg szórakoztató majdnem minden találkozásunk...
Vigyorodom el szélesen, majd miután már stabilan tartom a kezemben a holmiaimat, előadom az ártatlan lányt, aki semmit nem tud a fiú életéről. Úgy tűnik, sikeres volt a produkcióm, nem sejt semmit, és lelkesen beszél arról, hogy ő bizony egy ideje már itt él, illetve, hogy egy darabig itt él.
-És miért döntöttél úgy, hogy elhagyod Magyarországot? Muszáj volt menned, mert felcsípted valami kigyúrt állat nőjét, és halálos fenyegetést kaptál, vagy úgy gondoltad, a magyar bárok és lányok már nem tartogatnak meglepetést számodra, ezért a cseheknél próbálkozol?-Egy pillanatnyi szünetet tartok, majd válaszolok a fel nem tett kérdésre.-Én? Igen, hosszú sztori... Hmm, kávé, az most jól esne. Van a közelben egy kávéház, gyorsbüfé, bármi?
Érdeklődöm, miközben már a környéket pásztázom. Ennyi tatyóval nincs sok kedvem a hosszú sétához, remélem, nem kerül rá sor.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Mindjárt gondoltam, hogy ennyi lesz az össz, amit le fogsz szűrni a mondókámból...-Mosolyodom el lemondóan. Hiába, neki mindig is csak az maradt meg abból, amit eldaráltam neki, ami az egoját, a saját magáról kialakított képet növeli, megerősíti. Van, ami sosem változik, azt hiszem, Aaronnél ez egy ilyen dolog.
A vigyorból hirtelen komolyra forduló arcvonást és tekintetet azonban nem tudom hova tenni. Furcsán ejti a szavait, De még milyen nagy hatással, érződik, ez most nem az a megszokott, egoista, minden nő az enyém, azt kapok meg, akit csak akarok srác hangja, hanem valami egészen más. Időm azonban nincs túl sok arra, hogy elfilozofálgassak egyetlen mondatán, ezért elraktározom magamban, és később visszatérek rá. A pillantását mindenesetre állom, habár egy kicsit belepirulok, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Amint elfordítja tekintetét, és zavartan a hajába túr, én is babrálok egy kicist a tincseimmel, kell valami pótcselekvés, ami oldja ezt a furcsa, szokatlan légkört.
Szerencsére Aaron hamar a helyzet magaslatára áll, és sajátos modorával megtöri a csendet. Nem bírom ki, hogy ne nevessek fel. Még, hogy én az ő fenekét fogdossam, ez még... Sosem gondoltam ilyesmire!
-Ki beszélt itt arról, hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérnék a hátsó fertályadhoz? Én csak és kizárólag arra gondoltam, hogy úgy igényesen fencin rugnálak egy-egy megnyilvánulásodért, mint például amilyen ez is. A bálványozásodat meghagyom a lotyóidnak, ha nem bánod!
Rákacsintok, majd a témát a csehországi tartózkodására terelem. Mimikáján is látszik miközben válaszol, hogy kényes neki erről beszélni, hisz állkapcsán szinte pattanásig feszül a bőr.
-Értelek.-Bólintok, úgy érzem, nem most van itt annak az ideje, hogy ezt a kérdést boncolgassuk, talán majd máskor visszatérünk rá.
A kávét emlegetve hamar elhatározásra jutunk, és szerencsére a hosszú sétát is sikerül megúsznom, ugyanis a közelünkben épp van egy kávéház. Meglepődök, amikor a bőröndöm után kap, és elveszi tőlem, de azért kihangsúlyozza, ennek semmi köze ahhoz, hogy illemtudó lenne velem csak azért, mert nőből vagyok. Nem szólok egy szót sem, nehogy meggondolja magát, és tovább kelljen vacakolnom a kofferral, de azért egy elégedett mosoly feltűnik vonásaimon.
A kávézóba hamar megérkezünk, szerencsére nincs dömping, így hely akad bőven. Az egyik, beljebb eső asztalt célozzuk meg, s miután mindketten helyet foglaltunk, belekezdek a mesélésbe.
-Szóval, az imént azt mondtam, hosszú és bonyolult az idejövetelem története. Kezdjük ott, hogy fogalmam sincs, hol vagyok...
Nagyjából eddig jutok a sztorival, ugyanis megérkezik a pincér, várva, hogy leadjuk a rendelésünket. Mivel még nem tudom eldönteni, hogyan is kérem a kávémat, nálam ez ugyanis mindig változó, ezért a srácra pillantok, hátha neki van határozott elképzelése.

My Dark Peasant

Valahol Csehországban
Öltözék


-Csak, ha az egodról, és annak növeléséről van szó!-Vigasztalom, bár lehet, hogy hangyányi gúny is felfedezhető a hangomban, de természetesen pont csak annyi, hogy ne sértsem meg vele a srácot. Mondjuk, van egy olyan érzésem, hogy ha meg akarnám bántani, tényleg meg kéne erőltetnem magam, tekintve, hogy a mi nyugodtnak, idillinek és harmonikusnak cseppet sem mondható viszonyunk másból sem áll, csak a szájkaratéból, lehet, hogy fel sem tűnne neki, ha valamelyik beszólásomat komolyan gondolnám. Megérne egyszer egy misét, hogy mindketten levegyük a külvilág és az egymás felé mutatott álarcunkat, és komolyan elbeszélgessünk valamiről, de ez a beszélgetés azt hiszem még várat magára. Pláne, hogy Aaron épp azt elemzi, mennyire furcsán hatna, ha itt a nyílt utcán állnék neki a fenékbe rúgásnak, valamint az előbbi megjegyzésemhez hozzáfűzi, hogy egyszer igazán bálványozhatnám én is.
-Naná, hogy csípnéd a szegény, szerencsétlen áldozat szerepét, akit egy nő csak úgy, minden ok nélkül rugdos az utcán. Még a végén elkezdenél hangosan jajveszékelni, és mire én észbe kapnék, már egy zárkában ücsörögnék fizikai bántalmazásért!-Színlelek felháborodást, majd folytatom.-Talán, majd ha sikerül elsajátítanod a hölgyekkel való inteligens bánásmód minden fortélyát, akkor tárgyalhatunk a csodálatomról feléd nézve..
Könnyen beszélek, elvégre ahogy ismerem, ez sosem fog bekövetkezni, legalábbis egyhamar biztos nem, szóval egészen nyugodtan elodázhatom a bálványozását.
Gyorsan letudjuk a miért van Csehországban témát, és hamarosan megérkezünk a kávézóba, ahol a pincér sem várat soká magára, s habár félbeszakítja idejövetelem történetét, nem időzik sokat az asztalunknál, így már tudom is folytatni.
-Az egész úgy kezdődött, hogy a főnök nem is olyan régen felvetette, hogy a varázspszichológusoknak az ispotályból lehetőségük van egy csehországi tíz napos továbbképzési kurzuson részt venni, ahol különleges esetekkel foglalkozhatnak. Ez természetesen szamailag nagy előrelépést jelent. Én eleinte nem foglalkoztam ezzel az egésszel, eszem ágában nem volt Csehországba utazni, majd valami indíttatásból az utolsó pillanatban meggondoltam magam, alig pár óra alatt megírtam a páylázatot, és a leadási határidő előtt fél órával a főnököm orra elé csúsztattam. Két napja pedig bejelentette, hogy a döntése alapján én jöhetek ide. Gyorsan összepakoltam, már amennyire egy nő gyorsan tud pakolni egy utazásra, és ma délelőtt egy zsupszkulcs segítségével megérkeztem.
Remélem nem zúdítottam rá túl sok információt egyszerre. Idő közben megérkezett a rendelésünk, a két kapucsínó és a két süti is. Nagyot kortyolok az italból, rámfért már.
-Ja, és ami a legszebb az egészben, hogy nem tudom, hol van a szállásom, és azt sem tudom, mikor foglalhatom el, vagy hogy miképpen jutok majd haza. Szép kilátások, ugye?