Egy ideje már piszkálta Michelle-t, hogy nézzék meg a családi fészket. Mivel az ő szüleiről továbbra sincs hír, csak a másik családhoz mehetnek, meg egyébként sem biztos, hogy bemutatná a francicát az őseinek. Elég önzőn hangzik, mert a lány is folyamatosan hárított ezzel kapcsolatban, és gyorsan rossz kedve lett a témától. Még mondjuk Mihaelt is csak futólag látta, pedig igazán tarthatnának egy vacsorával egybekötött estét is, ezzel is rágta már a szép fülét a rellonos mestertanoncnak. Aztán eljött a pillanat, hogy Michelle engedett, igaz, elég viharosan távozott és eléggé őrjöngve, otthagyva őt, még bocsánatot sem tudott kérni. Aztán másnap megjelent egy nagy csokor virággal és egy nagy adag sajtkülönlegességgel, amire viszonylag megenyhült a barátnője. Jót csevegtek, és bár Mich nagyon szűkszavúan közölte, hogy akkor melyik nap mennek, Vasil mindent megtett, hogy aznap kényeztesse őt. Mivel másnap egy puszival ébresztették, úgy gondolta, hogy sikerült kiengesztelnie Őt.
Ma pedig már elindultak a Saint-Venant birtokra, Toulouse-ba. A bolgár még soha sem járt Franciaországban, és a nyelvet sem ismeri, csak néhány szót tanult meg, ami főleg a szerelemre vonatkozott, és csakis Michelle halhatta őket. Bár először elég jól szórakozott érzése szerint Michelle, de később érezte Vasil, hogy a szőkéje értékeli a próbálkozásait. Sajnos, hiába utaztak szép tájakon – mert Vasil mindenképpen a gyors utazás ellen volt, szerette volna látni a lány hazáját -, a szépség az oldalán nagyon szűkszavú volt, és a gondolataiba mélyedt, pedig ő megpróbált többször is beszélgetést kezdeményezni. Aztán egy idő után már nem zaklatta vele a párját, tudja jól, hogy nem érdemes és csak rosszabb lesz, ő pedig nem akar úgy találkozni a szülőkkel, hogy mélabúval érkeznek oda. Így aztán élvezte a tájat, Michelle – még ha morcos is volt – közelségét, és természetesen a z érintését, amit az egymásba kulcsolt kezeik lassú előre-hátra lengő tánca adott. Nem lehet minden tökéletes, mint Michelle, többször próbálta észrevétlenül fürkészni a szőke hajtincsek alatt rejlő barátnőjét, lopva pillantott rá és elégedett volt. Nem azzal, hogy sikerült rábírnia a másikat, hogy a szüleivel találkozzanak - pedig az is nagy teljesítmény -, hanem, hogy együtt mehettek egy hétvégére, legalábbis a terv ez volt. Nincsenek olyan sokat együtt a Michelle ingázása miatt, és az ilyen utazások alkalmával Vasil feltöltődhet a szőkéből, megmutathatja neki, hogy mennyire hiányzik. Nagyon nehéz neki, mert nagyon erős szerelemmel szereti, és mintha a szívét vájnák ki, amikor a lány elmegy.
Közben megérkeznek a nagy birtokra, ami Vasilnak tetszik, legalább nem olyan komor, mint az övék volt. A kedvese pedig megpróbálja felkészíteni őt, pedig tudhatná, hogy meg tudja védeni magát, és Bulgáriában sem bántak vele cukorborsóként. Kap egy csókot is, amit megpróbál egy kicsit elnyújtani, ha már nem tud belőle kérni, amikor csak szeretne.
- Hogy tudnám elfelejteni? – néz rá csillogó szemekkel és megcirógatja Michelle arcát. – Felkészítettem már magam, de ha nagy baj lesz, majd megvédesz, rendben? – próbál komolyabb képet vágni, hogy Michelle legalább a szikráját érzékelje annak, hogy komolyan veszi a szavait.
- Hát akkor, menjünk – egy pár pillanatra gyengéden megszorítja a másik kezét, hogy ha az elálmodozott volna, akkor elindulásra kényszerítse.

Michelle, még mindig ideges, ami őt is feszélyezteti kissé. Kezd aggódni, hogy mégsem volt olyan jó ötlet kvázi kierőszakolni belőle. Az ő célja igazából az, hogy lássák a szülők, hogy Michelle jól megvan, méghozzá a bolgár oldalán. Michelle nem volt egyszerű eset sosem, még saját bevallása szerint sem, ő pedig majdnem mindig meglepi valamivel. Ha kell együttérez és támogat, ha pedig úgy gondolja, ellentmond neki. Bízik benne, hogy ez a hozzáállása nem fog nagymértékben változni, mert látja a lányon, hogy ha bosszús is, Vasil őszinteségét értékeli. Nagyobb, igazán nagy összezörrenésük pedig még nem volt, ami kardinális kérdéseket vetne fel, így eléggé jól érzi magát. Nagyjából ismerik egymás határait, és egyébként pedig keveset vannak együtt, azt meg inkább próbálják jól és hasznosan eltölteni. Vasil pedig nagyon is szerelmes.
Az ajtó végre kinyílik és egy apró manó jelenik meg, aki igen tiszteletteljes.
- Szép napot neked is! – villant egy kedves mosolyt a vélhetőleg meggyötört manócskára, aki bevezeti őket a házba. tudja, hogy illetlenség lenne nem odaadni a kabátját, így hát próbálja úgy odaadni az övét, hogy a kis manó kényelmesen vihesse. Végül beérnek, de Vasilt elbűvöli a hatalmas ház és a fényűzés. Persze tudja, hogy csalfa fény is lehet, de nagyon ízléses, az már biztos.
Belépnek a szülőkhöz, Vasil tiszteletteljes mosolyt ölt föl. Úgy jönnek vissza a régi emlékek, a megfelelési kényszer, mintha csak tegnap hagyta volna el a szülő házat. Michelle édesanya látszólag nagyon örül a lányának, az apja pedig tökéletes etikettel üdvözli őt.
- Dimitrov. Vasil Dimitrov. Részemről a megtiszteltetés, uram – elfogadja a kezet és megrázza úgy, ahogy kell. Nem lágyan, nem túl keményen, csak annyira, hogy a férfi ne érezhesse azt, hogy felette ál. Teljesen jó vendégként viselkedik, miközben Michelle bemutatja őt a szüleinek.
- Hölgyem! – lép el az apától és kézcsókkal illeti az édesanyát, amint megtörténik a bemutatkozás, Vasil a zsebéből két, pár centiméteres kockát vesz elő. – Udvariatlanság lett volna ajándék nélkül jönnöm. Kérlek Michelle, fogd ezt meg – nem avatta be a lányt, amiért várható, hogy kapni fog még, de nem ma. Ma Michelle is elragadó lesz feltételezése szerint. Amint kinyújtja a kedvese a tenyerét beleejti az egyik mézszín kockát. – Megengedi, Mr. Saint-Venant? – kér engedélyt, miközben pálcát húz. Amint megkapja a bólintást, rábök a pálcával a saját tenyerében nyugvó kockára, ami hirtelen átalakul egy üveg borrá. Egy nagyon régi és értékes borrá, egy 1555-ös, Paint-deMoirrá, amiből bár sokat palackoztak, olyan jó évjárat, hogy már szinte csak a gyűjtőknél van. Vasil csak simán lenyúlta annak idején otthonról, amikor a családja eltűnt, mert úgy gondolta, hogy ha szükséges, majd eladja. Gőze sincs, hogy mennyit ér, csak abban biztos, hogy akár több 1000 galleonos tétel is lehet.
- Ez az Öné uram – nyújtja át a palackot egy kedves mosollyal. – Ugye megengedi, hogy a ház asszonyát is meglepjem valamivel? – bármilyen beleegyezés jelét látja, átfordul Michelle felé, akire ravaszul rávigyorog. – Ne félj, nem fog fájni – kacsint egyet, majd rábök a pálcával és utána rögtön el is teszi a mahagóni pálcát. A Carlanak szánt kocka pedig egy különleges cserepes virággá alakul, ami jelenleg fekete színben pompázik. Aztán alakulni kezd, és felveszi a környezete, a helyiség színét, sőt az egyik szirom, mintha rápillantana a nőre és olyan színű lesz, mint Carla szeme.
- Ez egy különleges virág Bulgáriából. Mindenképpen szükséges egy varázskertész az életben tartásához. Ha össze tudna a hölgyemmel hangolódni, akkor még a kedvenc illatát is ki tudja csalni belőle – kedvesen vigyorogva adja át a nőnek a különlegességet. Kérdéses ugyan, hogy megmarad-e, de a varázsvilágban minden megoldható. Miután végzett, Michelle baljára áll, és megfogja a kezét, várja, hogy beinvitálják teljesen őket.

Szerencsésnek érezte magát. Tudta, hogy a bor biztosan betalál, mert a sznoboknak a különlegességek mindennél többet jelentenek. Valószínűleg le fog kerülni a pincében, így végül Vasil megnyugodott, csak az egyikből a másikba vándorol. A bókot egy könnyed biccentéssel fogadja, ha megszólalna, elrontaná a varázst. Pedig ő mindenképpen ki szerette volna nyitni, mondjuk az esküvőn. Ő nem sajnálná, hiszen egy ilyen bor nagyon is illene az esküvőjükre, már ha lesz. A sznobságot pedig azonnal észrevette, bár nem hitt el mindent Michelle-nek, de a kedves nem túlzott. Látszott az aranyvérűség mánia, szinte izzott a levegő a felsőbbrendűség parfümjében. Mivel hasonló családban nevelkedett, és mindent megtanult ezzel kapcsolatban tudta, hogy a kézcsók jó indítás, sajnos a virág… nos, azt nem tudta, hogy tetszeni fog-e. Tisztában volt azzal, hogy ez is egy ritkaság, bár nem beszerezhetetlen, csak nem túl elterjedt. De úgy tűnt, hogy a jelek azt mutatják, nagyon nem lőtt mellé, és nem nagyon tudott volna egyébként sem a ház asszonyának mit hozni mást, ami elég értékes és elég különleges. megnyugodhatott, az első körön túl vannak, sajnos a francia nyelv hiányát nem lehet áthidalni, de nem akart tökéletesnek tűnni. Talán még jobb is így, ha minden túlságosan jó, amögött addig keresnének valamit, amíg nem találnának. Így Vasil gyorsan túljutott a nehezén, van nála fájó pont, talán még rá is fognak kérdezni, de nem fogadják bizalmatlanul teljesen. Ez is valami. Na meg az is, hogy az anyuka eléggé megnézi magának, amit elfelejt észrevenni. Tudja, hogy ez dühítő, de azt is tudja, hogy a könnyű préda unalmas. Ezért is áll szorosan Michelle mellett, aki hasonlóképpen cselekszik.
- Ön túloz, asszonyom, de nagyon szépen köszönöm – hárít finoman, majd hozzáteszi. – Biztosan félt, hogy lecsapnak a kezeiről – mondja kedvesen kuncogva, de csak könnyed csevejnek szánja, még csak véletlenül sem utalásnak, amit csak nagyon nehezen lenne annak venni.
Beengedik őket, Michelle éppen töréstesztet hajt végre a kezén, amit fog, de bírja a megpróbáltatásokat. Természetesen mindenkit maga elé enged, és ő ül le utoljára. Megnézi, hogy ki hogyan ül, ő pedig egy köztes megoldást választ. Nem akar sem merevnek, sem pedig lazának tűnni. Kényelmesen elhelyezkedik, kissé nyitott lábakkal. Igazán vendégnek tűnik, és érdeklődve fordul a ház urai felé, de most már nem annyira mosolyog, csak amennyire a természete adja. Kicsit kijött a gyakorlatból, mert ez kezd neki fárasztó lenni, de nem hiszi, hogy probléma lesz a mai napon ezzel. talán egy kicsit tovább alszik majd.
A kérdés a kedveshez jön természetesen, ami rendben is van, de Michelle nem tagadja mega természetét, és eléggé rosszul reagál. Tudja, hogy bajban vannak, és hogy nem szerencsés az, amit Michelle csinál, de ő van otthon, mégis megpróbálja oldani a helyzetet.
- Elnézést Hölgyem és Uram, Michelle kissé megviselt és fáradt a sok tanulástól, nézzék el neki a kedvemért – rámosolyog a lányra és félresöpör egy tincset a hajából. – Kérlek – nem akar mondani semmit, de egy olvasztó mosolyt megvillant a háziak számára is, de tényleg csak annyira, hogy lássák, szereti a lányukat. A szemeit csak a kedvese látja, amik két mondatot sugároznak: „Bízz bennem!”, „Megoldom!” Aztán visszafordul a szülőkhöz és ő szólal meg.
- Az iskolában találkoztunk először, az odaérkezésem napján. Ő mutatta meg nekem, hogy merre kell mennem. Ha nem is ezt, de utat még mindig mutat – közli kedves hangsúllyal és vesz egy darabot a felkínált süteményből, amit meg is kóstol. Ízlik neki, tényleg figyelnek a vendégekre, úgy tűnik, de leginkább a látszatra.
- Egyébként, ha már Michelle említettet, nyugodtan kérdezzenek, hiszen könnyen lehet, hogy egy család leszünk. Ez kicsit illetlenül hangzik, hiszen Önök vannak itthon, de szívesen válaszolok a kérdésekre, nem vagyok olyan, aki a látszatért mindent megtesz, és ahogy látom Önök sem – az, hogy tudja, hogy ez nem igaz, nem zavarja, de ő is tud játszani, sőt nem is tudja senki, hogy neki mindenféle helyzetre vannak begyakorolt szerepei. Sokkal sötétebb helyeken is járt már, habár nem akar elhamarkodottan ítélkezni. Eddig azonban Michelle minden szava igaznak bizonyult, de bízik benne, hogy jó benyomást tesz majd a szülőkre.