Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem néztem rá, képtelen voltam. Nem a tekintete zavart, nem azért nem bírtam ránézni, amiért az emberek többsége. A többi emberrel ellentétben, legalábbis azokkal akiket ő leírt nekem. Nem félek tőle, soha nem is féltem, már az első pillanatban sem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem félelem, de a távolságtartás már az első pillanatban sem volt köztünk meghatározó tényező. Én közeledtem hozzá, aztán hagytam, hogy ő közeledjen, nem löktem, nem akartam távolodni. Tudtam mi ő, tudtam, hogy mit akar, mégsem tétováztam egy percig sem azon, hogy megadjam neki. Cserébe megkaptam tőle a figyelmét, a kedvességét, a zárkózott törődést. Ez elég is volt, egy darabig legalábbis. Most azonban egy egészen más irányba egy egész más ember iránt kezdek érezni olyasmit, amit nem tudok összeegyeztetni a kettőnk viszonyával. Legalábbis akkor nem tudtam. Mindkettőjük egészen más volt, mást jelentett és rájöttem, hogy önző módon mindkettőt szeretném, legalább még egy picit.
- Nem tudom, mit akarok.
Zavartan nézegettem a cipőm orrát, majd köhintve felpillantottam a mellettem ülő férfira. Annyira különleges volt, annyira...fontos. Nem értettem miért, nem tudtam, hogy csinálta, hogyan érte el. Nem vagyok az a típus, aki bárkitől is függ, akinek szüksége volt valakire, csak azért, hogy legyen. Most sem erről volt szó, vagy legalábbis nem ebben a nyers valójában. Szerettem a közelében lenni, szerettem nézni, ahogy elidőzik rajtam a tekintete, ahogy közel húz magához, a hideg kirázott már a puszta gondolattól is.
- Nem érkezett még el annak az ideje, hogy elengedjelek.
Rossz volt, hogy ő fontosabb volt nekem, mint én neki. Ezekről a dolgokról sosem volt konkrétan szó, inkább csak érintettük, utaltunk rá. De éreztem, hogy ez lehet az érzés, és ez bántott, mert igenis fontos akartam lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Türelmesen vártam a válaszra, nem tehettem mást. Nem követelőzhettem, a hiszti és társai tőlem távol álltak, így tökéletesen tettetett nyugalommal vártam, hogy történjen valami. Szerettem volna ha mond valamit és nem csak azért mert hallani akartam a hangját, hanem szükségem volt valami biztatásra. Tudni akartam, hogy jót teszek ezzel, nem csak magamnak, hanem neki is. Aztán amikor rám adta a kabátját, elmosolyodtam és összehúzta magamon, rögtön megcsapott az illata, ami szinte fejbe kólintott, rögtön elfogott a vágy, hogy hozzá bújjak. Nem láttam jelét annak, hogy ellenezné a dolgot, vagy elhúzódna, így közelebb húzódtam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejemet. Szükségem volt néhány percre, míg tényleg realizáltam magamban, hogy helyrebillent a világ amit tönkretettem, bár tudtam, hogy bennem mindig is lesz egy törés, egy törés amiért elutasítottam, még mindig láttam magam előtt, ahogy elhúzódtam tőle. Bárcsak visszalehetne forgatni az időt! Akkor máshogy csináltam volna. Akkor is elmondtam volna neki a dolgot, csak nem így, hanem sokkal egyenesebben.
- Hm...Jeremy elvitt Párizsba. Egész éjjel buliztunk, táncoltunk, hülyültünk. Nagyon jó volt.
Nem volt bennem félsz ezzel kapcsolatban. Tudtam, hogy elmondhatom neki, mert most már tudom, hogy ez nem változtat kettőnk kapcsolatán, hogy nem esik neki rosszul. Bár furcsa erről beszélni, nincs megszokva.
- Végre táncolhattam, nagyon jó volt.
Halkan felnevettem, mert az emlék nagyon intenzív, hallom a fülemben a zenét, a villódzó fényeket a szemem előtt, hiszen alig pár órája történt. Én viszont nem kérdezek vissza, ennek pedig egyszerű oka van. Zavarna ha a szájából hallanám amit amúgy is tudok én vele ellentétben igenis féltékeny vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tényleg csodálatos volt, a maga nemében egészen egyedülálló élmény. Amíg otthon éltem, soha nem tehettem volna meg, hogy csak úgy elmegyek egy másik országba. A szüleim elég erősen fogtak, főleg az édesapám aki folyton aggódott értem, akkor is, ha a szomszédba mentem. Természetesen erről a kis kiruccanásról egyikük sem tudott, ebben a világban már nagykorú vagyok, ergo azt csinálok, amit jónak látok. Persze, ha megtudnák biztos kiakadnának, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy büntetésből hazaparancsolnának az engedetlenségemért, de nem tervezem, hogy közlöm velük.
Egész otthonosan érzem magamat a karjában, főleg, miután ő is hozzámér, az elégedettség meleg szikraként fut végig a gerincemen és kezdi bennem felolvasztani a miatta emelt gátakat.
- Megnéztél volna?
Kérdezem tettetett felháborodással de a hangom nevet, ahogy a szemeim is. Próbálom odaképzelni a helyre ahol voltunk, de nem tudom és ez a tény valamiért szórakoztat. Annyira kontrasztban áll Adam mindennel, amit a napokban átéltem, talán azért, mert soha nem láttam társaságban. Amikor együtt vagyunk, akkor mindig csak ketten vagyunk és ez így jó.
- Háát...
Köhintek egyet, mintha csak zavarban lennék, pedig igazából csak kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciója. Nem mondtam el neki, de csak azért, mert ez soha nem került közöttünk szóba, csak úgy benyögni meg igen furcsa lett volna. De ha már úgyis több ember tudja, akkor ő miért ne tudhatná? Felesleges ebből ügyet csinálni, csak az édesanyám azt tanácsolta, ne ez legyen az, amivel kezdek, mert az embereket itt esetleg félreérhetik.
- Nem. Nem vagyok az ugrálás híve. Utálom ha izzadt, ittas fiatalok nyomulnak nekem, az nem én stílusom. Hastáncolok, idestova 12 éve.
Felpillantok rá, kíváncsi vagyok, vajon hogy fog erre reagálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem mintha annak ne lenne meg a maga hangulata annak, amikor a tömegben ugrálsz, lüktet a zene, a fények pedig meg-meg villannak. Tegnap is ezt csináltuk, vagyis ezt is. Nincs ezzel semmi gond, csak én többre értékelem azt, amikor a szemek csak rám szegeződnek, miközben táncolok. Talán közönségesen hangzik, felszínesen és beképzelten, de hát ez vagyok én és ezt ő is pontosan tudja. Szomjazom a figyelmet, de az a szerencsém, hogy én sokakkal ellentétben fel is tudom hívni magamra. Ezt szoktam meg, mert egész életemben táncoltam, csak soha nem hencegtem vele és nem kezdek ezzel ismeretséget sem. Ez a részem, de ahhoz, hogy ez világossá váljon, tenni kell, ki kell érdemelni. Mint ahogy az emberek megismerik egymást, nem a részletekkel kezdik, az csak később bontakozik ki.
Nézem Adamet, ő pedig engem, a vigyor még mindig ott ül az arcomon. Mindig is szókimondó volt, egyenes és ezt nagyra értékeltem benne. Tetszett, hogy mindig kimondta amit gondol én soha nem tudtam volna ennyire egyenes lenni, de így voltam jó. Tele voltam titkokkal és ha akarta, akkor erőt és fáradtságot nem kímélve fedezte fel őket, többet tudott rólam, mint az itteni diákok többsége, de még koránt sem eleget, mindig tudtam meglepetést okozni.
- Nem fogok neked táncolni.
Nevetek fel, miközben a vállammal finoman meglököm, látom a tekintetében, hogy nem csak az érdekli, hogy én táncolok, hanem maga a tánc is, hiszen tudtam róla, hogy érdeklődő típus, szeretett tapasztalni, de ugyanakkor ott volt a bizonyos másik tekintet is, amivel újra és újra zavarba tudott hozni, ami miatt most is le kellett róla kapnom a tekintetemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szóval kár...
Továbbra is derűs vagyok, a mondandója második felét pedig semmisnek veszem. Ha megkérne, akkor lehet, hogy megmutatnám neki. Természetesen nem itt, hiszen sem a helyszín sem az alkalom nem jó erre, de más helyzetben talán nem utasítanám el egyenesen a dolgot, esetleg megfontolnám, kéretném magamat, szemérmesnek tettetném magamat, ami belefér a játékba. De nem lennék ilyen egyenesen elutasító. A lelki szemeim előtt megjelenik a kép, annyira valósághűen, hogy magam is meglepődöm. Épp csak egy pillanatra, de addig nagyon is valóságosnak hat. Alig láthatóan megrázom a fejemet, majd inkább a következő megjegyzésre figyelek. Felesleges elidőzni a dolgon, túlmagyarázni felesleges és beszélni is róla, legalábbis itt és most.
A kérdésre felvonom a szemöldökömet és elhúzom a kezeimet, hogy megmutassam neki a csupasz kezeimet, amiken bár kesztyű nincs, de henna annál több. Ez is a szilveszteri kis akciónk egyik része, a kezeimen fehér és metál színű minták sokasága, amik végigtudnak az ujjaimon, a kézfejemen egészen az alkaromra. Felmutatom őket, majd lassan megfordítom a kezemet, mert a jobb tenyerem is mintákat rejt. Otthon nagyon gyakran díszítettük magunkat ilyesmivel, bár kedveltebb volt az aranyszín, de így is jó. Itt azonban inkább furcsának hat, hiszen míg vallásunkból kifolyólag otthon az életünk része, díszítés, itt inkább szórakozás. De már hiányzott, határozottan.
- Kesztyűm az nincs, de a zsebemben nem fáznak a kezeim. Nem terveztem, hogy sokáig maradok itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Jó kedvem volt, már miért ne lett volna? Minden visszatért a rendes kerékvágásba, sőt…annál egy kicsivel több is történt. A szilveszter gondolata még mindig vigyorgásra késztetett, ha csak arra gondoltam, rögtön elfogott a boldogság. Ez pedig nem azért volt, mert Párizsban voltunk, nem a hajam és nem a hennáim miatt, amik azóta díszítettek. Ez a mosoly egyetlen egy embernek szólt, aki nem volt más, mint Jeremy. Nem mondhatnánk, hogy a helyzet magaslatán álltunk, de a helyzethez képes egész ügyesen alakítottuk a dolgainkat. Rájöttem, hogy felesleges rajta görcsölni, lesz, ahogy lesz. Persze, tudtam, hogy ő mindezt nagyon szeretné, de én még nem erőltettem a dolgot, szerettem volna, ha minden rendben megy, nem akartam, hogy összeerőszakoljanak minket, mert annak nem lenne jó vége.
Ettől azonban az időnk nagy részét együtt töltöttük. Nem tudtam, hogy ez jó-e, vagy rossz, nekem nagyon is jó volt. Így történt hát, hogy most is épp a falu felé mentem, hogy találkozzunk. A terv az volt, hogy elvisszük Noelt a játszótérre, már ha Lexi egyáltalán megengedni. Laza anyukának tűnt, de Noellel nem lehetett viccelni, mindenesetre pozitív voltam, ha nem babázattunk volna, akkor is kitaláltunk volna valamit, lettek volna ötleteim. Ám amikor a játszótér közelébe érek, már látom mindkettőjüket, még pont elkapom, ahogy Jeremy szórakozik vele, mielőtt észrevenne és elindulna felém. Teljesen fellelkesültem a gondolatra, hogy mi ketten most tényleg babázni fogunk és, hogy Noel anyukája volt olyan bátor, hogy ránk bízta a babát. Fel is gyorsítottam a lépteimet, majd mikor odaértem és megkaptam a dicséretet széttéve a kezeimet lassan körbefordultam, hogy megnézhessen. Végtére is, neki öltöztem ki, ahogy a hajamtól is az ő biztatására szabadultam meg. Egy percig sem bántam meg.
- Sziasztok.
A széles mosoly második fele már Noelnek szólt, alig vártam, hogy megnyunyurgathassam, így nem tétováztam sokat, kivettem Jeremy kezéből és belepusziltam a nyakába, tudtam, hogy élvezi, ahogy rám csodálkozni is szeretett, mert más voltam. Miután végeztem Noellel, közelebb léptem Jeremyhez és nyomtam egy gyors csókot a szájára. A helyzethez ez illet a legjobban, legalábbis ahogy a dolgaink álltak.
- Na, mit szeretnél csinálni pöttöm?
Eszem ágában sem volt a magyart használni a közelükben, mindketten értettek, így meg sem próbálkoztam a magyarral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kivárom amíg megszemlélik őket, majd visszasüllyesztem őket a kölcsön kabátba. Tényleg szeretem őket hordani, legszívesebben állandóan így járkálnék, de előbb vagy utóbb valaki úgyis megszólna érte, na meg, magamnak soha nem tudnék ilyen szép látványos mintát rajzolni, abban pedig biztos vagyok, hogy belátható közelségben ilyesmire senki nem képes, legalábbis nem úgy, ahogy én azt elvárom. Mindig a tökéletesre törekszem, az élet minden részén, miért pont ez lenne kivétel. Figyelem Adam arcát, vártam, hogy folytassa a gondolatmenetet. Amikor megcsillan az a bizonyos fény a szemében, amit csak nagyon ritkán van alkalmam megpillantani, én is elmosolyodom és egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mire gondolhat.
- Hóembert? Soha nem építettem még hóembert.
Kirántom a kezeimet a meleg zsebekből és izgatottan összecsapom. Láttam még itt egy párat, de csinálni még sosem csináltam. Csak halvány fogalmam van róla, hogy hogyan kell, de nem vagyok biztos abban, hogy van türelmem kivárni, amíg a pici hógolyóból nagy lesz, de mivel semminek nem vagyok elrontója, felállok a helyemről majd egy ügyes ugrással leérkezem a hóba. Egyáltalán nem számít, hogy nincs kesztyűm, nem foglalkozom vele. Valószínűleg azért, mert nem tudom, hogy milyen érzés percekig turkálni a hideg hóba. Lehet, hogy pár perc után már nem leszek ennyire lelkes, de addig is mosolyogva várom, hogy Adam csatlakozzon és megmutassa, hogy is kezdjek neki. Tényleg lelkes vagyok, még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Túl sokat aggódsz.
Legyintem le gyorsan, hogy maradjon csöndben. Most minden figyelmemet a csöppségnek szentelem, ahogy ő is nekem. Azonnal belekapaszkodik a hajamba, de nem húzza meg, mint a legtöbb idegesítő kisgyerek. Utána áttér az arcomra, az apró keze végigjárja a szememet, az orromat és a számat de én türelmesen hagyom neki, majd játékosan odakapok, kacajt csalva ki belőle. Annyira édes volt, az első pillanatban elnyerte a szívemet és úgy tűnt, hogy én is az övét. Elindultam vele a hinta irányába s bár nem néztem hátra, tudtam jön utánunk, de egyáltalán nem zavart, sőt olyan természetesnek hatott, az is, ahogy hozzámért, nem volt erőltetett, nem akartam elhúzódni, pedig nem szerettem ha megérintenek, de jelen esetben nem zavart, félig visszafordultam felé, csakhogy megajándékozzam egy mosollyal.
- Nem. Ami azt illeti, könnyen megszoktam, bár...picit hiányzik a hosszú.
Majdnem derékig ért a hajam és tényleg hiányzott, de abban az őrült pillanatban az egész annyira magától értetődő volt, ő felajánlotta, én pedig nem tudtam neki nemet mondani, így volt haj, nincs haj. Tudtam, hogy bájitallal talán percek alatt vissza lehetett volna növeszteni, de a hajam eddig is magától nőtt, ráadásul tudtam, hogy tetszik, így hát marad. Óvatosan belepakoltam Noelt a hintába, majd megigazítottam rajta a kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt, hogy ne fagyjon meg, majd nagyon picit meglöktem, picit hátrébb húzódva.
- Nem látszott, hogy mennyire élvezem?
Vonom fel az egyik szemöldökömet, miközben rápillantok, tudom pontosan, mire irányult a kérdés, ahogy a válaszom is. Halványan elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy hányszor köszöntem meg neki az estét, akkor és másnap is, ő pedig még ezek után is kételkedik? Nem tudtam, hogy ennyire bizonytalan is tud lenni, máskor annyira magabiztos volt, ez pedig valamiért engem is elbizonytalanított, talán valamit rosszul csinálok vele kapcsolatban.
- Ja, igen. Ő lesz az új pasim. Igaz Noel?
Fordulok a baba felé, miközben ismét meglököm a hintát és lopva gyorsan megcsikizem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Vagyis te...
Vonom le az egyszerű következtetést a szavaiból. Átlátok a szitán, pontosan tudom, hogy mire megy ki a játék és most nem volt kedvem tettetni a buta, csinos lányt. Tudom mit akar, azt is tudom, hogy én mit akarok tőle, de jelenleg, nem tudom megadni azt, amire vágyik. Tudom, hogy ennél több kell neki, valami komoly, hiszen beszéltünk erről. Nem tudom pontosan, hogy hányadán állnak kettőnk között a dolgok, de egyelőre nem is szeretném tudni, csak élvezni azt, ami van. Olyan nagy kérés ez?
- Én szimplán csak féltem, hogy elrontják és egész este hülye fejjel kell majd rohangálnom, nem is értem, hogy hogy engedhettem meg.
Mondom kissé nyúzottan, miközben miközben rápillantok, majd visszafordítom a tekintetemet Noel felé. Már nem emlékszem, hogy hogy vett rá, de sikerült neki. Valójában én is meglepődtem, hogy jól áll, de az lepett meg a leginkább, hogy rá tudott venni, imádtam a hajamat, szerettem, hogy hosszú. Nevetve hagytam, hogy közel hajoljon, aztán automatikusan hátrébb léptem, helyet hagyva neki, hogy Noellel szórakozhasson. Túlzás nélkül mondhatom, hogy órákig eltudtam volna nézni, ahogy szórakozik vele.
- Te már megtetted, hagyd őt is érvényesülni.
Közelebb léptem és nevetve rátámaszkodtam Jeremy hátára, úgy néztem le Noelre. Aztán megkaptam a kérdést, ami egy pillanat alatt elbizonytalanított. Alig bírtam megállni, hogy ne fintorodjak el, az arcvonásaim egy pillanatra megkeményedtem, miközben összepréseltem a számat. Volt valaki, és ez a kérdés olyan volt, mintha ráérzett volna, mintha tudta volna már mielőtt egyáltalán rákérdezett. Az első gondolatom az volt, hogy hazudok neki, de ettől rosszul éreztem volna magamat, aztán rájöttem, hogy nincs rá szükség. Egyszerűen csak kifordítom a valóságot. Nincs más, aki iránt úgy érzek, mint ő, ez igaz, nincs még egy olyan mint ő. Majdnem felnyögök a megkönnyebbüléstől, de helyette inkább égnek emelem a tekintetemet és elmosolyodom.
- Itt lennék akkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mivel nincs ötletem, hogy hogyan kellene hozzálátni, így követem Adamet és mindent leutánozok amit ő csinál, bár én nem vagyok ennyire ügyes és gyakorlott, de kárpótol érte a lelkesedésem, az ujjaim persze rögtön lefagynak, de most nem foglalkozom vele, inkább csak úszom az élményben. Csinálunk valami produktívat, ő és én, ketten. Ez azért meglepő, mert az idő nagy részében nem beszélgetünk, vagy épp összekülönbözünk. Érzem, hogy ma még vár ránk egy beszélgetés kellemetlenebb oldala, de igyekszem nem gondolni rá, hanem inkább kiélvezni azt, amíg egész jól megférünk egymás mellett.
- Design? Van többféle hóember?
Nem mintha képen még nem láttam volna őket, vagy a falu házainak kertjében, egyszerűen csak nem tudtam, hogy a hóemberrel kapcsolatban ez a szó egyáltalán releváns lehet. Azt hittem, van neki egy alja, egy közepe, és a feje. Magam elé tudtam képzelni, ennyire azért nem volt afrikai, a készítéséhez viszont egyáltalán nem értettem, se a dekorációhoz. Így inkább lerakom a hógolyót a hóba és lehajolva gurítani kezdem, türelmetlenül, hogy dagadni kezdjen. Ettől azonban nem szűnik meg a kettőnket körülvevő fura burok, ami egyre közelebb lök hozzá. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással, nem tudom mások hogy reagálnak a közelségére, de az biztos, hogy engem megőrjít. Mikor elmegyek mellette, a csípőmmel játékosan meglököm, majd mintha mi sem történt volna, folytatom a hóemberépítést, de nem felejtem el megajándékozni egy mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Hát lehet neked ellenállni?
Kérdeztem miközben színpadiasan felsóhajtottam, égnek emeltem egy pillanatra a tekintetemet. Végtére is, a nap végére majdcsak eljutunk odáig, hogy ez csak egy frizura, semmi több. Majd visszanő, ahogy a színe is lehet más, akár egyik pillanatról a másikra. Varázslók voltunk, ha kedvem szottyan, akár felváltva is hordhatnám a rövid és a hosszú hajat. De nem teszem. Ha neki tetszik így, akkor így marad. A költői kérdésre nem vártam választ, ugyanakkor elnézem, ha felém villant egy elégedett pillantást, azzal bőven megelégszem, nem úgy, mint ő a válaszokkal. Egyfolytában kérdezget, mindent tudni akart. Nekem pedig nem voltak válaszaim, sem olyanok, amikre ő számított, sem semmilyen mások. Nem szerettem kiteregetni magam, úgy éreztem, hogy akkor oda a varázs. Semmi értelmét nem láttam ennek az egész beszélgetésnek, mégis belementem, pusztán azért, mert tudtam, hogy egyszer majdcsak vége lesz. Ha megkapja a számára kedvező válaszokat, akkor majd elhallgat és továbbléphetünk. A baj csak azzal volt, hogy én nem tudtam továbblépni.
- Ezt majd észben tartom.
Vonom meg a vállamat, csak úgy mellékesen. Itt el is dőlt, ami eddig csupán csak lógott a levegőben. Nem tudhatott meg semmit. Már előttem sem akartam kiteregetni a mostani életem másik részét, de ez az egy megjegyzés biztossá tett abban, hogy soha, de soha nem beszélhetek neki Adamről. Tudom, hogy ez így nem fair, és rosszul kellene éreznem magamat, de sokkal jobban szerettem volna őt boldognak és magabiztosnak látni, ahogy megismertem. Hiszen ez fogott meg benne.
- Nem igazán. Soha nem voltak körülöttem gyerekek, de valahol ez magától jön, ha valaki szereti a gyerekeket, vagy legalábbis érdeklődik irántunk.
Néztem Noel szőke fejét, kék szemeit és arra gondoltam, hogy talán Jeremy is ilyen volt gyerekként. Halovány bőr, világító szemek, kerek arc, biztosan. Szerettem Jeremyt, csak nem tudtam, hogyan mondhatnám ezt el neki, vettem egy mély levegőt és felegyenesedtem.
- Hát, zűrös. Ezer éve nem látott rokonok, furán néző, féltékeny tinédzser tekintetek. És piszkálták Askimot. Anya pedig azt kérdezgette, hogy miért nem hoztalak el, szívesen megismert volna.
Jegyzem meg csak úgy mellékesen. A gondolataim egész máshol jártak. Vajon mi lett volna, hogyha elhívom magunkhoz? Akkor biztosabb lenne a dolgokban? Talán korai, tényleg túl korai...de a szavak úgy gördülnek le a nyelvemen, hogy nem is gondolkodom.
- Egyszer eljöhetnél, mondjuk valamelyik hétvégén. Nem mondanám, hogy élvezetes, a nagypapám nagyon beteg de mindannyian nagyon, érdeklődőek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Amennyire nem szerettem magamról beszélni, annyira szerettem hallgatni, ahogy ő mesél magáról. A hangja, az tökéletesen brit akcentusa, a tekintete, mind nagyon kedvemre való volt, talán ezek is hozzásegítettek ahhoz, hogy a közelembe tudott férkőzni. Érdekes dolog ez a vonzalom, ezt már számtalan alkalommal megállapítottam, de most is eszembe jut, ahogy oldalra billentem a fejemet, miközben érdeklődve hallgatom amit mond. Nem szokott lekötni, ha mások ennyit beszélnek.
- Mert a rokonod, a génjeidbe van kódolva, hogy szeresd. Hát, ha olyan lesz, mint Olivér, akkor biztosan, de a szeme és a haja Lexié.
Na hát igen, még élénken élt benne az a pillanat, amikor először megláttam Olivért. Tényleg az a fajta srác volt, akiért odavannak a lányok, akinek nem tudnak nemet mondani, kérjen bármit is. Hűvösen távolságtartó, az a fajta, akinek az emberek versengnek a figyelméért. Ha nem kötődtem volna máshoz a szobában, biztos rám is nagyobb hatással lett volna, de még így is megnéztem magamnak, persze, csak biztonságos keretek között. Hihetetlen volt, hogy egy ilyen srácnak már családja van, azt hinné az ember, hogy az az örök agglegény típus. De tiszteltem őket, őt is és Lexit is. Hiszen nem lehet könnyű ilyen fiatalon megfelelni egy családnak, amikor az ember mindent csinálna, csak épp a kötelezettségeit nem. Bár, Noelért megéri, tényleg egy olyan baba volt, amilyen mindenki akarna magának.
- Tudod, a családom ezen része..mind...fehér. Szóval, kicsit kilógtam az ebédlőasztaltól, pláne, hogy mi nem is ünnepeljük a karácsonyt, otthon.
Furcsa volt erről beszélni neki, de koránt sem kellemetlen. Itt is kilógtam, hát még egy aprócska faluban, ahol nem sűrűn látnak színes bőrű lányt. Mindezek mellé még társult a magasságom és a már lassan kórosan sovány alakom. Teljesen megértettem a velem egykorú elhízott, pattanásos falfehér rokonaimat. Én is féltékeny lettem volna.
- Áhh, elvettem tőlük és utána egész nap cipeltem magammal. Az anyám azt mondta, hogy nem szabadott volna elfogadnom egy ilyen ajándékot, így jöttél te szóba.
Figyelmesen hallgatom, mire kinyögni amit mond, igyekszem nem kinevetni, de a féloldalas vigyor csak-csak előkúszik. Úgy látom váratlanul érte, ahogy engem is. De kénytelen voltam megtenni a szükséges lépeseket. Semmi szükség arra, hogy gyanakodjon, vagy esetleg félreértse a dolgainkat. Az a legfontosabb, hogy úgy érezze, csak ő van nekem és ezért hajlandó voltam mindent megtenni. Tiszteltem, féltettem és szerettem én meg egy mocsoknak éreztem magamat.
- Nem tudom, anyukámnak két hét múlva lesz a születésnapja, eljön az édesapám is, akkor haza kell mennem, úgyhogy, akár jöhetnél te is. Megijedtél?
Nem féltettem Jeremyt, tudtam, hogy kiáll magáért. A szüleim pedig egyáltlán nem veszik olyan véresen komolyan ezt a dolgot, még az apám se, akitől elvárná az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hallottam a házból kiszűrődő, ismerős zajokat, bár nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg a játék hangja, vagy csak a képzeletem játszik velem? Hátrébb léptem, összehúztam magamon a kabátot és vártam. A percek teltek, de nekem eltökélt szándékom volt akár egész éjszaka is itt állni, bemenni azonban nem akartam. Ez az ő birodalma, az ő világa, ha nem akar beengedni, akkor nem fogok bemenni. Lesétáltam a verandáról és felnéztem, minden ablakba, de azok konokul sötétek maradtak. Mérgesen fújtam egyet, kezdtem a türelmemet veszíteni, már legalább fél órája ácsorogtam a hidegben, minden tagom halálra fagyott, szinte remegtem, a szívem a torkomba dobogott, a fülembe hallottam, ahogy a vér száguldozott az ereimben. Elfogott a méreg, mert tehetetlen voltam és ez kiborított. Soha, senki az égvilágon még Adam sem várakoztathat meg. Tudtam, hogy gorombaság rátörni és talán nem is szeretném látni azt ami odabent van, de úgy vagyok vele, hogy ha már idáig eljöttem, akkor nem hagyom a sorsára a dolgot, dőljön el, jobbra vagy balra. Felrohantam a verandán, összeszedtem minden bátorságomat és óvatosan benyitottam, majd lassan belépdeltem, a csizmám sarka ütemes koppanásokkal jelezte a beállt változást, tétovázom, már korán sem voltam annyira határozott.
És akkor láttam meg Őt. Jobban mondva, csak a hátát, valami azt súgta, hogy végig itt ült, de nem mozdult meg. Pedig tudta, hogy itt vagyok, tudnia kellet! Abban a pillanatban éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy beljebb lépdeltem, óvatosan, kigomboltam a kabátomat de két lépéssel előtte megtorpantam. Nem mertem közelebb menni.
- Adam.
A hangom alig volt több suttogásnál, de tudtam, hogy hallja, ahogy azt is rögtön leszűri, hogy mennyire remeg. Erőt vettem magamon és lassan odasétáltam hozzá, óvatosan megkerültem és leguggoltam vele szemben. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajamat és aggódó tekintettel néztem rá, tényleg féltem, de nem tőle...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem szólalok meg, egyszerűen nem megy. A félelem ami az arca láttán a hatalmába kerít elárasztja minden porcikámat. Nézem, ahogy rámpillant, de valami azt súgja, hogy nem egészen fogja fel azt, hogy tényleg itt vagyok. Pedig ez a valóság volt, bár magamban fohászkodtam, hogy bárcsak a rémálmaim egyike lenne, sikoltanék, aztán felkelnék. De legalább megnyugodnék, hogy ez az egész nem valódi. Megmozdulni sem nagyon merek, csupán a tekintetemmel követem a mozdulatit. Figyelem, ahogy kiönti a vöröslő, semmivel össze nem téveszthető folyadékot, végigkísérem a folyamatot, nem mondhatnám, hogy túlzottan türelmes vagyok, de visszafogom magamat. Éppen csak az kezem szorul ökölbe, és amint elhagyja a réveteg köszönés a száját, lehuppanok a padlóra. Talán ezzel akarom jelezni azt, hogy nem akarok elmenni, hogy nem ijeszt meg, bár ez azért nem teljesen igaz. De igyekszem én is elhinni, mert tudom, hogy érzi, minden egyes rajtam átfutó érzelmet. Nem akarom, hogy tudja, milyen páni félelem jár át.
Hosszú percekig ülök csöndben, vele szemben és csak nézzük egymást. Ezúttal nem tudok neki mondani, még egy biztató, óvatos mosolyra sem futja, ami a társaságában általában előszokott bújni, még akkor is, ha épp vitatkozunk. Tudom, hogy valami nincs rendjén, hogy valami más, mégsem merem megkérdezni az okát, hiszen rájövök, hogy nincs jogom tudni. Nem vagyok senkije és amint ez a gondolat eluralkodik rajtam a gerincemen végigfut a hideg. Miért jöttem ide? Hiszen nem akarta, hogy itt legyek, nyilván azért nem szólt. Ostorozom magam rendesen, habár az arcomon ebből semmi nem látszik. Végül úgy döntök, utánam a vízözön. Ha félve is, de a kezem elindul a keze irányába és ha hagyja, óvatosan végigsimít rajta. Kis semmiség, nekem mégis többet jelent bárminél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem húzódik, nem utasít el. Ez jó jel, legalábbis én annak veszem. Ettől függetlenül azonban nem változik semmi. Továbbra sem merek megszólalni, megmozdulni vagy bármit tenni, bár a helyzet lazult egy kicsit, legalábbis bennem. Ha nem akar elküldeni és nem lök el magától, akkor nincs arra okom, hogy távozzak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármit is tennék. Rövid vívódás után döntök csak úgy, hogy egyszerűen elengedem azt a vágyat, hogy szóra bírjam és helyette inkább csak vagyok. Együtt létezünk, ez pedig esetünkben elég gyakran megesik. Soha nem volt gond az, ha a társaságában kellett hallgatnom, a probléma azzal volt, hogy ez a hallgatás egészen más volt, mint korábban bármelyik, ami kettőnk között lezajlott. Mindazonáltal úgy éreztem, hogy ez a legtöbb, amit tehetek. Várok. Jobban mondva kivárom. Hirtelen nagyon határozott lettem a dologgal kapcsolatban, bár fogalmam sem volt, miért. Lassan felhúztam a lábaimat, átkaroltam őket és az államat a térdem helyezve figyeltem Őt. Úgy éreztem, hogy akár napokig is így bírnék maradni, ha szükséges. Csak távolról hallom, a valahonnan beszűrődő hangos kiabálást és szirénázást. Érzem, hogy nem csak ketten vagyunk, de ez most egy szemernyit sem érdekel, legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Valóban, önző voltam. Tipikusan az, aki megkövetelte azt, a középpontban legyen, hogy mindenki rám figyeljen. Ez éltetett, ez volt az, amitől igazán elememben voltam. Tisztában voltam az adottságaimmal és az esetek túlnyomó többségében gátlástalanul ki is használtam. Miért ne tettem volna? Fiatal vagyok és nincs veszítenem, szerettem játszani a tűzzel. De ez csak a külső máz volt, az első réteg, ha úgy vesszük. Nagyon keveseknek sikerült elérnie azt, hogy egy kicsit adjak magamból, úgy igazán önmagamból. Abból aki a gúnyos mosoly mögött állt, aki lenéző pillantásokat vetett a lányok többségére.
Adamnek egy volt közülük és ezt ő is tudta. A mai napig nem tudnám megmondani, hogy mivel érdemelte ki ezt nálam, de az biztos, hogy fontos volt. Túlontúl fontos, az, aki miatt sutba vágtam minden önbecsülésemet, lenyeltem a büszkeségemet és gubbasztottam előtte, ahelyett, hogy faképnél hagytam volna. Pedig, ha csak egy lenne a sok közül, még a fáradtságot sem vettem volna arra, hogy felkeressem. De nem így történt. Félelmetes volt bevallani és sok ideig tartott, de rá kellett ébrednem, hogy fontos volt nekem, túlságosan is. Ettől az érzéstől pedig kiszolgáltatottá váltam, szorongtam és fájt, piszkosul.
- Nem számít.
Halványan elmosolyodtam, épp csak egy pillanatra. A hangom nem volt megvető, vagy számon kérő. Őszintén csengett, mert így gondoltam. Ahogy megpillantottam, rögtön tudtam, hogy más van a háttérben, nem azért nem keresett, mert nem akart és ettől a szívem egy pillanat alatt meglódult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elgondolkodom azon, hogy vajon mi járhat a fejében. Most mindennél jobban kívánom azt, hogy olvassak a fejében. Akkor furdalna a kíváncsiság, mert nem lepődik meg azon senki, ha azt mondom, hogy nagyon is érdekel az, hogy vajon mi váltotta ki ezt belőle. Mindennél jobban kívánom azt is, hogy segíthessek, a tehetetlenség marcangol, de jobb ötlet híján csak itt vagyok neki. Ezt nagyon kevés ember mondhatja el magáról, még akkor is, ha ő bizonyos értelemben nem is ember. A türelmem, az odaadásom, a figyelmem nagyon korlátozott, bár ezt ő is pontosan tudja. Most mégis erőnek erejével tartom csukva a számat, nem szakítva meg kettőnk együttes létezését. Valamiért úgy érzem, azzal segítek a legtöbbet ha csak vagyok. Mert itt vagyok, csakis miatta. Nem önös érdekekből, amik idevezéreltek, hanem azért, mert így látom helyesnek. Továbbra is összekuporodva ülök vele szemben, figyelve minden rezdülését, abból próbálom meg leszűrni a leszűrhetetlen. Tudom, hogy érek el vele semmit, mert nem leszek okosabb, vagy tájékozottabb, de mégis megteszem. Egészen addig így is marad, amíg nem töri meg a csöndet. A kérdés legördül az ajkain én pedig figyelem azok mozgását és elgondolkodom azon, hogy mióta ülhet itt. Borzalmas. Felsóhajtok és hirtelen engedek a testtartásomból.
- Gyere ide...
Suttogom alig hallhatóan, de nem várom meg, hogy megmozduljon, mert én teszem meg. Minden erőmet összeszedve csúszom oda hozzá, be a két térde közé és olyan szorosan simulok oda hozzá, ahogy csak tudok. A fejemet a mellkasára hajtom és magamban azért fohászkodok, hogy legyen erőm visszatartani a könnyeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tényleg elkeseredett voltam, mert megijesztett az, amit láttam. De nem is ez volt a legnagyobb problémám jelenleg. Sokkal inkább lefoglalt egy újabb ismeretlen érzés, amitől kétségbeestem és amiből nem láttam kiutat. Aggódtam valakiért, akihez nem fűzött közeli rokonság, akiért alapvetően nem kellett volna aggódnom. Nem tudtam, hogy honnan jött ez érzés és fogalmam sem volt, hogy hová tart. De tudtam, hogy mindezt nem engedhetem meg magamnak, a saját érdekemben. Így hát elfojtottam magamban minden olyan érzést, ami ebből származott, próbáltam kirázni mindent. Viszont arra, hogy adjak neki valamicskét, figyeltem. Törődni akartam vele, mert tudtam, hogy jelen helyzetben rászorul és mivel más eszközöm nem volt erre, mint én magam, hát azt adtam oda. Az idő valahogy végtelen volt, nem tudom, hogy egy percig, vagy egy óráig ültünk ott némán, de aztán Adam megtörte a csöndet, lassan felnéztem rá, majd mikor sikerült felfognom a kérdés azonnal elhúzódtam tőle, és bólogatva felkeltem. Ha menni akar, ám legyen. Egy gyors mozdulattal felkelek, majd lehajolok, hogy magamra kanyarítsam a kabátomat. Egy pillanatra még elkapom a lövések hangját, aztán elindulok Adam előtt a kijárat felé. Nem nézek vissza, hogy követ-e, megállom. Egyszerűen csak végigmegyek az ajtók előtt, úgy, hogy szét sem nézek. Nem akarok. Győzködöm magamat, hogy nincs közöm hozzá, mert tényleg nincs. Kinyitom az ajtót, a megcsapó hideg miatt kiráz a hideg, de csak veszek egy mély levegőt és elmegyek az egyik tartóoszlopig, hogy nekidőlve bámuljak bele az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy ideig meredtem nézek előre, próbálom realizálni mindazt ami történt. Eljöttem ide, ez tiszta volt. Adam nem küldött el, ez is. Most pedig itt ácsorgunk a verandán, s bár nem nézek rá, tudom, hogy a csillagokat nézi. Szerette őket, habár már jó ideje része van bennük. Tétován pillantottam fel és, hogy ne törjem meg a csöndet, próbálom megtalálni azokat a csillagképeket, amiket ismertem. Bár nehéz volt, az ég kissé felhős, a szemem sem volt annyira jó, mint az övé de legalább volt mivel töltenem az időt. Gondolkodni nem gondolkodtam, úgy döntöttem felesleges gyötörni magamat velük, meghagytam ezeket a rémálmaimnak, amik mindig visszaköszöntek. Utána pedig, mivel visszaaludni képtelen voltam, volt időm agyalni.
Éreztem, hogy közelebb jött, a hajam mögül óvatosan oldalra pillantottam, majd mikor hozzámért felsóhajtottam. Én nem szorgalmaztam annyira a testi kontaktust, bármennyire is szerettem volna úgy vigasztalni, hogy megölelem, ne adj ég meg is csókolom, attól fényévekre voltunk. Lassan felé fordultam, a hátamat a továbbra is az oszlopnak vetve, a kezemet viszont a derekamon lévő kezére simítottam, jelezvén, hogy nem azért fordultam felé, mert esetleg elakarom húzódni.
- Tilosban vagyok itt. Nem tudom mi lesz, ha lebukok.
Szűröm ki a fogaim között az egyszerű megjegyzést, bár,hogy miért pont ez bukott belőlem azt nem tudnám megmondani. Ezúttal nem volt semmi hátsó szándék a szavaimban, nem akartam elérni semmit. Nála amúgy is hiába próbálkoztam ezzel, átlátott a szitán. Arrafelé néztem, amerről jöttem, hátha meglátom a kastély fényeit, de semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Komolyan elgondolkodtam a büntetésen. Minden bizonnyal lebuknék, ha visszamennék, de hát ezt eleve már akkor is tudtam, amikor eljöttem. Mégis itt vagyok. Azért, hogy a lelkem végre megnyugodjon, ennél sokkal többre is képes lettem volna, arról nem is beszélve, hogy látni akartam. A végeredmény viszont hagyott némi kivetnivalót maga után. Nem nyugodtam meg, sőt, az aggódó tekintetből még bőven kijutott Adamnek most is.
- Háát...
A válasz egy egyszerű nem lett volna, mégsem vitt rá a vállamon ülő kisördög, hogy kerek-perec megmondjam. A felajánlás, amit ez a kis kérdés magában rejtett, igencsak sokatmondó volt, ugyanakkor a kényszer szülte. Nem akartam a nyakán lógni, felesleges kolonc lenni, na meg ott volt az elhatározásom, hogy nem jövök ide, mert nem jöhetek. Oldalra pillantva haraptam bele az ajkaimba, aztán a megjegyzésre kidülledted a szemeim.
- Mi?
A hangom elvékonyodott, ahogy az ajtó felé pillantottam. Szóval bent tényleg az iskola defenzora ücsörög, miközben én halál nyugalommal ácsorgok itt az ajtóban. Bár nem úgy hallani, hogy a közeljövőben is felkel a játék elől, de ettől még a probléma nem lesz elhanyagolható. Tétován Adamre pillantottam, aztán megráztam a fejemet.
- Bármennyire is szeretnék erre igent mondani, de azt hiszem...nem szabad.
Nem ragozom tovább, de a tekintetem beszédes. Tudtam, hogy nekem nincs itt keresnivalóm és bár  szerettem volna, ha egyszer magától hív el ide, nem tette meg. A halovány büszkeség ami még bennem maradt azt mondatta velem, hogy utasítsam vissza, bár a szívem szakadt meg a puszta gondolatra is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíváncsi voltam, hogy fog erre reagálni, mert elég kétesélyes volt a dolog, legalábbis ahogy én láttam. Az első, miszerint felhúzza magát, visszasüpped a szótlan haragba, mert azt gondolja, hogy kéretem magamat. A második pedig, hogy megpróbálja valahogyan eloszlatni a kételyeimet, a maga módján. Elég erősen bíztam benne, hogy türelmes lesz velem, most az egyszer, vagyis, még egyszer utoljára. Bármilyen hihetetlen, bátorításra volt szükségem, mert ő átlátott a szitán, belőle nem lehetett hülyét csinálni. Szótlanul hallgattam, még akkor is amikor kérdezett, túlságosan kíváncsi voltam ahhoz, hogy megszakítsam a gondolatmenetét, félő volt, hogyha belekötök valamibe, akkor eltereljük a témát az alapvető problémáról. Ami nekem igenis fontos volt! Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, majd mikor elhangzott az a bizonyos mondat, óvatosan elmosolyodtam. Ettől az egy rövidke mondattól kezdtem felengedni, kezdem magamat biztonságban érezni, legalábbis a helyzethez képes biztonságban. Akartam maradni, ő is pontosan tudta. Ha nem is a társasága miatt, azért, hogy én a társasága legyek. Bár nagyon nehéz lesz, de megpróbálok természetesen viselkedni és a magam módján kezelni ezt a fura helyzetet. Láttam a szemében, hogy még nincs jól és a türelmetlen hangszínéből azt vettem le, hogy ezzel nem segítek a dolgon. Tessék, megint beférkőzik az önzőség, de igyekszem lenyelni, mint a kellemetlen orvosságot.
- Na de Mr. Kensington...Ön arra csábít, hogy szabályt szegjek.
Vigyorodom el, miközben átkarolom a derekát, és lábujjhegyen pipiskedve nyomok egy gyors csókot a szájára, majd a hátam mögé teszem a kezeimet, de nem húzódom tőle messzebb.
- És mi lesz Warrennel?
Pillantottam az ajtó felé, mert azért tőle féltem, de tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Épp csak néhány másodpercig vagyunk közel egymáshoz, de nekem ez épp elég. Megnyugtat és ad elég löketet ahhoz, hogy továbbra is úgy gondoljam, érdemes itt lennem. A gondolat, hogy vajon hol máshol lehetnék, rögtön felüti a fejét, de aztán az is eszembe jut, hogy ki más tudna megnyugtatni, ha felriadok az éjszaka közepén mint Ő? Jó lesz ez így. Egészen addig el is vagyok a gondolattal szép csöndben amíg meg nem szakítják a folyamatot. Az ismeretlen felé fordítom a tekintetemet és a pepperónis pizza hallatára rögtön elfintorodtam. Nem mintha nem szeretném -bár a pizza nem tartozik a kedvenceim közé- de ebben a helyzetben annyira abszurd volt, hogy nem igazán tudtam egyebet kezdeni a dologgal, a pillanatnyi érzelmeim pedig akaratlanul kiülnek az arcomra. Elhúzódom tőle, hagyom, hogy rendezze az anyagiakat, majd mikor visszasétál hozzám és kezet nyújt, elfogadva azt indulok vele vissza a házba. Végig mögötte megyek, olyan távolságban, ahogy a karja engedni, a csizmám sarka ütemesen kopog, jelezvén, hogy itt vagyok, bár biztos voltam benne, hogy a nappaliban ülő férfi mindezzel tisztában van. Csak remélni tudtam, hogy a találkozást elodázhatjuk, mondjuk soha napjáig, de hát, ma újra meg újra tévedek. A szívem meglódul, amint rájövök, hogy hová is megyünk, csak most a félelemtől. Sejthettem volna, hogy beviszi neki a pizzát, de felmerül a kérdés, hogy miért kellek én oda? Soha nem találkoztam még az illetővel, aki a nappaliban trónol, viszont hallani hallottam róla. Mondhatni, nem égtem a vágytól, hogy találkozzak vele, bár nem voltam az a lány, aki ad mások véleményére. A legfőbb aggályom abból fakadt, hogy nyilván tudta, hogy miért vagyok itt, nem hülye. Amint elérjük az ajtót, rögtön megtorpanok előtte, még mielőtt egyáltalán megpillanthatnám a szobát és örültem, hogy Adam is ezt szorgalmazta. Vettem egy mély levegőt és a falnak dőlve vártam a fejleményeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Úgy bujkálok az ajtó előtt, mint valami tolvaj, miközben visszafojtott lélegzettel hallgatom, ahogy a férfi megköszöni a valószínűleg felé nyújtott pizzát. Elfog az érzés, hogy talán nem csak Adamnek vannak problémái ebben a házban. Igaz, ez csak amolyan női megérzés dolog és gyorsan el is vetem, mert az aztán pláne nem tartozik rám, hogyha neki is problémája van. Az viszont, hogy félős kislányként hallgatózom, az már több, mint kellemetlen, így hát veszek egy mély levegőt és előlépek, de nem megyek be a szobába, szimplán csak nekitámaszkodom az ajtófélfának, feledve ezzel magamat. Pont a megfelelő pillanatban, akkor amikor rám terelődik a szó. Dwayne kérdez, a hatás pedig nem nálam nem marad el. A szemöldököm a magasba emelkedik, miközben összefűzöm magam előtt a kezeimet, először a férfira, majd Adamre pillantok, választ várva tőle. Beszéltünk erről a témáról, tudtam, mi a véleménye. A korom soha nem volt probléma, nem az alapján ítélet meg, sokkal inkább érettség alapján. Ő pedig úgy ítélte meg, hogy elég érett vagyok az ő kitüntetett figyelméhez. Ugyanakkor jogos volt a kanapén elnyúlt férfi kérdése is. Mégiscsak auror volt, szóval ez a kérdés az ő szemszögéből teljesen jogos volt, a szó minden értelmében. Sejtettem, hogy Adam nem fog neki hazudni, mégis zavarodottan sunytam le a fejemet. Pláne, amikor Adam megköszönte neki azt, amit tett. Élek a gyanúval, hogy a férfinek nem ez az első napja itt és úgy érzem, hogy valamiért nekem is hálásnak kellene lennem neki, bár megmagyarázni nem tudnám az okát. Csak tudnám, mi a fenéért szégyelltem magamat ennyire. Kissé kiszolgáltatott volt a helyzet, de szerencsére hamar vége lett. Végigkövettem a tekintettemmel Adamet, majd mikor hátrahagytuk a nappaliba, vetettem rá még egy utolsó pillantást és hátrébb léptem az ajtóból, ismét takarásba.
- Nem, köszönöm.
Felpislogok rá, mintha csak valami magyarázatot várnék, pedig egyáltalán nem így van, inkább csak tétlen voltam, mert nem tudtam hirtelen mit kezdjek magammal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tényleg kényelmetlenül érzem magamat, pláne amikor meghallom amit mond. Mielőtt még felnevetnék gyorsan a számra szorítom a kezem, hogy ne röhögjek fel, de a szemeim elárulnak. Hiába a helyzet komolysága, tudom, hogy komolyan kellene venni az intelmeit, de képtelen vagyok rá. Ha bármit is mondanék, ha nem tartanám vissza, biztosan kicsúszna a számon, hogy már késő. Túl messzire mentünk, főleg úgy, hogy az én érzelmeim elég előrehaladottak a dologgal kapcsolatban. Nem érdekelt a köztünk lévő körkülönbség, nem érdekeltek a szabályok, nem érdekel semmi, csak Ő. Lassan leengedem a kezeimet, miközben hallgatom a gyors tájékoztatást a házról, majd nyújtom neki a kezemet és engedem, hogy felhúzzon a lépcsőn. Természetesen közben mindent megjegyzek, mindent elraktározok, mert nem tudhatom, mikor fogom látni megint. Amit pedig látok, nos az tetszik, nagyon. Sokszor elképzeltem, hogy vajon hol élhet, vajon minek-milyen szerepe van. Hiszen nála semmi sem úgy működött mint egy normális embernél. Úgy gondoltam, hogy van egy külön szobája, ahol csak a hangszereit tartja, hogy van neki, ahová elbújjon. Mégis, a legkíváncsibb a hálószobájára voltam, alig vártam, hogy beérjünk, tényleg türelmetlen voltam.
Amint beléptünk, rögtön az volt az első, hogy megálltam az ajtóban és körbenéztem. Mindegy egyes négyzetcentimétert az eszembe akartam vésni. Hiszen itt alszik, itt tényleg alszik! Győzködni mellett magamat arról, hogy tényleg így van. Ha most belépek, biztos voltam benne, hogy nehezen fogok elszakadni. Mégis megtettem, amit pedig láttam, az lenyűgözött. Lassan körbesétáltam, csak néha pillantottam Adamre, mert jelenleg nem érdekelt, hogy mit csinál. Legutoljára az ágyát hagytam. Odapillantottam, hosszan végigvezettem rajta a tekintetemet, majd nekifutottam és nemes egyszerűséggel belevetettem magamat. Mikor ott voltam a hátamra feküdtem és széttártam a karomat. Bár nem voltam rövid, mégis kényelmesen elfértem rajta. Egy ideig bámultam a plafont, majd mosolyogva Adamre pillantottam. Tetszett, minden és örültem, hogy itt lehetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Mosolyogva hallgatom amit mond. Tényleg eltudom képzelni aranyos kisgyerekként, főleg, hogy itt van előttem Noel, biztosan hasonlítanak egymásra, hiszen ha minimálisan is, de van köztük rokoni szál. Bár furcsa bevallani, de nagyon jól elvagyunk, ahogy játszunk, szórakozok, nevetünk. Jól esik és csak remélni tudom, hogy neki is.
- De szeretnék látni egy képet rólad, cserébe pedig talán én is mutatok egyet.
Figyeltem, ahogy rugdossa a korlátot, én pedig igyekeztem kiüríteni a gondolataimból azokat, amik számunkra fertőzően hatottak. Nem akartam elrontani ezt a szép napot azzal, hogy annak a felszínét kapargatjuk, ami most köztünk van. Jó volt így, nem akartam rajta változtatni. Értékeltem a törődését, a figyelmét, sőt, ami azt illeti vágytam is rá. Akartam, hogy szeressen és ezért képes lettem volna egész sokáig elmenni. De a téma és ezzel együtt a hangulat és enyhül kissé, visszavált csevegőre, ezt pedig megkönnyebbüléssel veszem.
- Askim különleges macska, tényleg nagyon-nagyon köszönöm.
Bólogatok hálásan, miközben a cipőm orrát kezdem bámulni, majd erőt veszek magamon, és rápillantok, közelebb lépek Noelhez és kiveszem a hintából, a kis srác rögtön az arcomra tapasztja a kezét és alaposan össze is nyomkodja, de én csak nevetek rajta, ami úgy tűnik tetszik neki. Odalépek Jeremyhez és nyomok egy lusta csókot a szájára.
- Azt mondtam valaki, aki fontos nekem. De a britet kiemeltem.
Gyengém volt az akcentus, ezt ő is tudta és kezdtem úgy érezni, hogy gerinctelenül ki is használta, de ennyi belefért. Lassan ellépek tőle és a keze után nyúlok.
- Menjünk, ennyi levegő elég volt Noelnek, úgyis kezd hűvösödni.
Mivel nincs ellenvetés, így hát együtt megyünk vissza Lexiékhez, hogy hazavigyük Noelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Unatkoztam. És ha egy magamfajta lány unatkozik, általában két dolgot tesz...a felesleges idejét elüti szépítkezéssel, vagy keres magának társaságot, lehetőleg egy hasonló kaliberű férfiét. Mivel nekem viszont egyikhez sincs kedvem, így a harmadik legjobb dolog után nyúlok, ami az evés. Kissé talán klisés és sekélyes, de már a létező összes könyvemet elolvastam, újhoz nem szeretnék nyúlni mert akkor ráfüggök.
A lényeg, hogy fogtam magamat és elindultam a faluba, egyedül. Nem szorultam társaságra, eszemben sem volt felszínes csevegést folytatni senkivel. Elegem volt abból, hogy magasröptűnek tettetett szónoklatokat hallgatok, aminek semmi jelentősége nincs. Zsebre tett kézzel, ráérősen lépkedek. Gyorskajára vágyom, olyasmire, amit itt a faluban nem kaphatok meg, de valami hasonlót igen. Gondolkodás nélkül kanyarodok a gyorsétterem felé. Nem nézek fel, nem akarom látni, hogy bámulnak, unottan rugdosom a köveket, igyekszem az kusza gondolataimat is helyrerakni. Ez viszont már nehezebben megy...
Mikor bemegyek az étterembe, gyorsan végigjáratom még az ajtóban a tekintetemet a helyiségen csak akkor lépek beljebb, mikor meglátok egy alkalmas helyet. Amint leülök, rögtön érkezik is a pincér, eljött hát az én időm. Összedörzsölöm a kezemet, rendelek egy nagy kólát, hatalmas adag sült krumplit és a lehető legnagyobb hamburgert. Nem vagyok szívbajos, bár nem úgy nézek ki, mint aki ilyesmiket enne, sőt, az utóbbi időben még fogytam is. Amint a pincér visszavonul, leveszem a kabátomat, a székre terítem és féloldalasan helyezkedve el a széken átvetem egyik lábamat a másikon és és a körmömmel ütemesen dobolok az asztalon, egészen addig el is vagyok, amíg társaságot nem kapok...
Lassan nézek fel a srácra, a szemeben közöny és fintorgásból sincs hiány. Végigvezetem rajta a tekintetemet, majd mielőtt elküldhetném a búsba, leül. Látszólag nem foglalkozik velem, így én sem teszek másként.
- Már leültél nem?
Vonom fel kérdőn a szememet. Csak azért nem állok fel és hagyom itt, mert a hamburger ott lebeg a szemem előtt, mindenesetre azért végignézek az asztalokon, a lehető legfeltűnőbben, hátha találok még szabad helyet, de csalódnom kell. Így jobb ötlet híján az ismeretlenre fordítom a tekintetemet, fél kézzel könyökölök, az másik kezemmel szórakozottan simogatom az asztal lapját. Beszélgetést viszont nem fogok kezdeményezni, az már biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Tuskó. Már az első pillanatban is látszott rajta, ezt a fajtát pedig nagyon nem szeretem,főleg azért, mert nem kezelik a társaságukat egyenrangúként, legyen az nő vagy férfi. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nem szimpatikus. Pedig nem szoktam ennyire elhamarkodott döntéseket hozni, szeretem megismerni a másikat mielőtt döntök arról, hogy kívánom-e még látni vagy sem. Próbálok az előttem ülőhöz is így állni, de nehéz.
- Nem ez az egyetlen kvalitásom.
Válaszolok fintorogva miközben hátradőlök és összefűzöm magam előtt a karjaimat. Nem vagyok durcás, sem pedig sértődött, nem akarom, hogy ilyen hamar elérje azt, amire valószínűleg pályázik. Nem fog kihozni a sodromból, pedig már az első mozdulata után felképeltem volna. Csak akkor mozdulok meg ismét, amikor kihozzák az hamburgeremet. Akkor egy perc erejéig, csillogó szemű kis hercegnővé változok. Vigyorogva összedörzsölöm a kezeimet még tapsolok is egyet, de mikor a pincér elmegy, ismét visszatérek a rendes, közönyös valómba. A reakcióját is csak egy sötét pillantással jutalmazom, többet amúgy sem érdemel, majd a villám után nyúlok és felnyársalok rá egy sült krumplit. Ám mielőtt még bekaphatnám, tudatosul bennem az, minek nevezett. Abban a pillanatban összepréselem a számat és leejtem a villát, majd a lehető legrondábban nézek rá.
- Komolyan? Ennyire futja? Kreatív vagy.
Legszívesebb leosztanám, hogy mekkora diszkriminatív bunkó, de helyette csak ismét a kezembe veszem a villát és enni kezdek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Most minek tagadjam? Nem fogok hadakozni, tisztában vagyok magammal, a képességeimmel, szoktam tükörbe is nézni. Még a vak is látja, mi a helyzet. Mégsem felelek neki az "elismerő" szavakért, úgy teszek, mint aki már nagyon unja, hogy folyton dicsérik, mint aki állandóan ezt hallja mindenhonnan. A ferdítés nem áll messze a valóságtól, viszont megunni soha nem tudnám.
- Pláne ne keresztelj el szín alapján.
És ne hasonlíts máshoz, nem vagyok olyan, mint a többi Fogom meg a hamburgert, ügyesen, két kézzel, majd nagyot harapok belőle. Ráérősen eszek, tudom, hogy úgyis lesz erre valami csípős, vagy épp lekezelő válasza, így nem hamarkodom ez a dolgot. Két újabb harapás és három korty kóla után reagálok ismét.
- Köszönöm, de inkább kihagynám.
Nem mintha nem szeretném a bort, minden valamit magára adó ember szereti a bort, sőt, ami azt illeti a pálma bor a kedvencem, de az alkohol a legrosszabbat hozza ki belőlem, pláne egy ilyen társaságban. Bekapok néhány krumplit, elgondolkodva eszegetek tovább, még nézelődni is elkezdek. Nem egy beszédes típus, és az egyetlen értékelhető tulajdonsága. Ha még jártatná is a száját, csomagoltatnám az ételt és lelépnék, azonnal.
- Úgy nézek ki, mint egy prefektus?
Pont én? Nem tudom, hogy sértésnek, vagy dicséretnek vegyem. Az ő szájából majdnem minden sértésnek hangzik. Újabb harapás hamburger után úgy döntök, teszek egy próbát.
- És te? Prefektus vagy kedves Zétény?
A 'kedves' szót a legokosabban, kissé nyomatékosítva használom, minden csak ésszel, szépen, adagolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Tényleg? Remek megfigyelő az.
Fintorodom el, miközben befejeztem a hamburgert és már csak a krumpliból falatozom. Nem mondhatnám, hogy jól laktam, ráadásul ez az ingyen cirkusz, amit az előttem ülő srác volt szíves előadni, annyira borzalmas, hogy komolyan azon gondolkodom, hogy kipakolom a kedvenc kajámat. Gyomorforgató, a stílusa, a lénye, mindene. A negatív aura egészen körbelengi, ezt pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni. Hátra is dőlök inkább, hogy még messzebb legyek tőle.
- Te biztosan jobban tudod, hogy néz ki egy prefektus.
Biztos, hogy régóta itt koptatja az a hatalmas képét. A női név említését pedig még csak észre sem veszem, az agyam kiszűri a lényegtelen információkat. Teljes mértékig hidegen hagynak a prefektusok. Nem vagyok flegma, sem pedig ellenséges, nem adom meg neki ez az örömöt. Színtelen hangon válaszolgatok, látszik rajtam, hogy egy kissé unom magamat. Megfogom a poharamat és a kólámba kortyolok, miközben rápillantok.
- Nyilván az irónia nem a legjobb barátod.
Mosolyodom el kedvesen és oldalra billentem a fejemet. Hát igen, hiába a fellengzős stílus, ugyanolyan egyszerű és közönséges mint a többi kastélybéli nagyképű paraszt. A helyzet csak annyit, hogy nálam egyáltalán nem azt a hatást váltja ki, amit kiakar.
- Dél-Afrikából.
Felelek úgy, mintha a válasz magától értetődő lenne. Ha már annyira dobálózott a barnával és ilyen ügyes, okos kisfiúnak hiszi magát, akkor hogy-hogy ezt nem találta ki?