Kilián  

Igen, totálisan lebukott azzal, hogy még vissza akar vágni, szóval igencsak figyeltem rá, amiben általában jó vagyok. Általában... Most is konstatáltam, hogy az éber pillantásom láttán igencsak megrándul a szája széle, de aztán sikeresen elfojtotta azt a vigyort, legnagyobb bánatomra. Minden esetre megkérdezte kit akarok megölni, én pedig nem éppen a legvidámabban és lelkesebben, de közöltem vele. Nem akartam belebonyolódni a témába, azt hiszem ő sem, de mindezek ellenére adott nekem tanácsot, amire kicsit felszaladt a szemöldököm. Mi a szösz? Mi van ezekkel a fiúkkal újabban? Mindenesetre nem firtattam a dolgot, legalábbis nem annyira, hogy rá is kérdezzek, mi van vele, mert volt szíves lelocsolni, legnagyobb döbbenetemre. Legközelebb megfogadom a tanácsát, akkor talán nem itat velem vizet... Mindenesetre gonoszkás vigyor terült szét az arcomon, sőt, a megjegyzésén még nevettem is, amivel még saját magamat is megleptem. Valahogy nem számítottam rá, hogy a mai nap még tényleg elkezdek valamin nevetgélni... Ez nagyon furi, de tényleg... Grace jóóól vagy? Persze hamarosan visszatért a szokásos félmosolyhoz, meg egy kissé öntelt megjegyzéshez, mire a szememet forgattam, majd ismét lefröcsköltem.
- Igen, Kilián, ezt már tudjuk, én is tudom, a recepciós is tudja, sőt szerintem még a sarokban ülő néni is - nevettem fel végül, a nyanya felé mutatva, aki éppen elmélyedt egy könyvben. Mármint szó szerint... belerakta a fejét és elaludt. Sosem akarok megöregedni... Persze, mikor ismét le akart fröcskölni, gyorsan elfordultam, majd miután elhárult a vész felé úszkáltam és cukin mosolyogtam, már-már ártatlanul... Aztán gonosz módon összekócoltam a haját és menekülőre fogtam a dolgot. Persze sejtettem, hogy utánam ered, de azt azért nem, hogy ennyire gyorsan utol is ér. Persze amint elkapott, már le is merültem a víz alá, de elég hamar fel is bukkantam. Az arcom előtt volt a hajam, szóval sikerült viszonylag feltűnésmentesen eltüntetnem a számból, illetve a szememből a vizet, majd hátragyűrtem a hajzuhatagot és felnéztem rá gonosz vigyorral, kissé hunyorítva.
- Ázott ürge, mi? - kérdeztem elfojtva a vigyort, majd közelebb mentem hozzá, egy icipicivel, majd átkaroltam a nyakát és lerántottam magammal a víz alá. Én persze szinte azonnal feljöttem, majd odébb is úsztam, mielőtt még rájönne, hogy én bizony fizikai kontaktusba léptem vele. Ha egyszer így tudtam a  legkönnyebben víz alá juttatni, akkor egy ölelésbe nem halok bele... meg talán ő sem. Én mindenesetre kicsücsültem a medence szélére és onnét néztem már a felbukkanó fiút, széles vigyorral.

Kilián-drága  

Miután a srácot lerántottam magammal a víz alá, menekülőre vettem a dolgot és másodpercek alatt kint is teremtem a medence szélén. Nem különösebben terveztem, hogy kint fogok csücsülni a parton, de aztán változott a tervem. A hajamba túrva nézelődtem egy kicsit, pásztázva a helyiséget, hogy kik is vannak itt, de nem nagyon volt sok ember, szóval oda néztem, ahol az eridonos vélhetőleg nem sokára fel fog bukkanni. Minden a legnagyobb rendben volt, aztán váratlanul megéreztem egy apró, szúró fájdalmat a mellkasom közepén, mindössze egy pillanat volt, nem több. Odakaptam a kezem, elsőre azt hittem, hogy talán darázs, vagy ilyesmi, de nem láttam semmit, így a legnagyobb lelki nyugalommal pillantottam vissza a fiúra, felvont szemöldökkel. Ahogy ránéztem, teljesen más érzés fogott el, mint eddig, valahogy nem volt minden okés teljesen, de nem tudtam eldönteni, mi is változott. Halványan elmosolyodva néztem az arcára, majd halkan felnevettem.
- Eddig fel sem tűnt, hogy milyen szép szemed van... - vigyorogtam, majd az ajkamba haraptam és visszacsobbantam a vízbe, hogy ússzak egy sort. Igen, azt is tettem, de attól még, hogy nem láttam a társaságom, egyszerűen nem akart kimenni a fejemből. Megdobbant a pici szívem, ha csak eszembe jutott, milyen aranyos volt tőle, hogy elhívott magával, elvégre nem az a társasági lény, szóval ez kifejezetten nagy lépés tőle. Pár kör úszkálás után a medence széléhez úsztam, ahol amúgy az előbb ücsörögtem és vízcseppeket alakítottam apró mintákká a parton. Eddig miért nem tűnt fel, hogy ilyen aranyos? És hogy milyen jó a haja, főleg így vizesen?
- Amúgy mik a további terveid? - kérdeztem érdeklődve, aztán abbahagytam a rajzolgatást is és felé fordultam érdeklődő pillantással, közben megigazítva a fürdőruhám, majd a hajamba túrtam. Atyám, de hülyén nézhetek ki!

Hoppanálás

A mai napom egyszerűen iszonytató volt. Igazából a múltkori fiús-incidens óta nem igazán sikerült eljutni az agyamig, hogy mit is kéne tennem, csak ültem otthon a kanapén, olvastam a tananyagot, meg sutyiba egy két könyvet és tonna számra ettem a vaníliás fagyit. Szóval azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem: nem görcsöltem a vizsgán, sőt, szinte eszembe sem jutott, csak igen sokára és hát kapkodhattam is, hogy időben ott legyek majd. Miután összerámoltam magam és végre emberien is néztem ki, meg nem éreztem magam komplett zombinak, aki nem bírja kiverni a fejéből a pasikat, szedtem a lábaim a Boglyas térre. Már elég sokan ott voltak, sőt, bátran mondhatom, hogy majdnem mindenki. A hajamba túrva beálltam a sorba és a tekintetemet először a bizottságra függesztettem kissé csüggedten, majd a professzor szavaira koncentráltam. Kicsit emésztgetnem kellett még ezt a hoppanálás dolgot, mert még most sem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé, de azt hiszem, hogy némileg pozitívabban - vagy legalább semlegesen - álltam hozzá, nem pedig úgy, hogy jajj ne, megint itt vagyok és tutira elszúrom. A szökőkút jobb oldalát ki is pécéztem magamnak, miután mondta, hogy oda kell majd érkezni, már memorizálni is kezdtem, míg a többiek nekiláttak a vizsgájuknak. Mikor az előttem lévő ember került sorra, már éreztem, hogy kis csomóba rántja össze magát a gyomrom, de aztán egy kis mosolyt és némi önbizalmat erőltettem magamra. Mikor én következtem a soron, a bizottságra pillantottam, majd tettem pár lépést arra, hogy biztosan tudjam, hogy hogyan is néz ki a hely, meg merre, miként. Visszacsatangoltam a helyemre, majd mély sóhajjal zártam ki szépen, fokozatosan a külvilágot. Először csak a hangokat, majd a környezetet, végül pedig az embereket is, csak én maradtam, meg a kijelölt pont. Elismételtem magamban párszor a három C-t, azt hiszem még talán motyogtam is magam elé, hogy: "Céltudatosság, célmeghatározás, célirányosság!", de ebben már nem voltam annyira biztos. Lehunytam a szememet, majd elképzeltem, ahogy feltűnök azon a helyen, szinte már éreztem az ottani talajt a lábam alatt és hallottam a vízcsobogást, de nem akartam korán örülni. Mikor már egészen biztos voltam a dolgomban, határozottan megfordultam a sarkamon, pont úgy, hogy ne vigyem túlzásba, de ne is vesszen el a lendületem és szépen beleejtettem magamat az ürességbe, remélve, hogy a kút jobb oldalán, a kijelölt helyen találom magam. Egyben.

Kilián-drága  

Persze a drága kifejezetten kiakadt a megszólalásomon, miszerint szép szeme van, de hát van ilyen, az emberek változnak, mint én is. Csak vállat vontam, majd elpiszkáltam egy tincset a szememből és a homlokom ráncoltam. Ez fura...
- Igen, totál igazad van, asszem velem ma valami nagyon nem oké... - közöltem, aztán inkább, hogy eltereljem a gondolataimat másfelé, úgy döntöttem, úszok pár kört. Hát, a gondolatelterelés csak részben sikerült, de legalább a napi testmozgással megvoltam, nem mondhatom, hogy most felszedtem hat kilót, mert mondjuk pocsék kedvemben fagyit kezdtem zabálni. Még... Volt egy olyan megérzésem, hogy ami késik, nem múlik, az a doboz vanília fagylalt még elő fog kerülni, nem ok nélkül ácsorog ott a hidegben. Végül feladtam az úszás gondolatát, visszaúsztam az iménti csücsülő-helyemhez és elkezdtem rajzolgatni a vízcseppekbe, ami megint nem volt túl természetes tőlem, ez komolyan még nekem is feltűnt! Lehet, hogy a nagy dühöngésben a fejemre esett valami és ezt most hallucinálom? Igazából csak akkor pillantottam fel az elrévedt alkotásomból, mikor megkérdezte, hogy Tony-e az oka annak, hogy ennyire fura vagyok. Igazából elgondolkozásra késztetett, miközben kimásztam a vízből és elvettem tőle a törölközőt.
- Hogy őszinte legyek, nem tudom... Amúgy meg kac-kac jó vicc... Nehéz ám kibírni velem, Kilián - mondtam, miközben kifacsartam a hajamból valamennyi vizet, de az ajánlatára felkaptam a fejemet. A szívem ismét hevesen dobogni kezdett, mire majdnem mellbe vágtam saját magamat, de inkább csak igyekeztem a tényt ignorálni, kizárni a tudatomból azt a tényt, hogy egy tök jó haveromat helyesnek találom. Végül mosolyt erőltettem az arcomra, ami 99%-ban valódinak tűnt, majd bólintottam.
- Asszem egy pia jó lenne... forrócsoki? Hülye vagy? Nem akarok tehén lenni - vágtam vállba finoman, de ez csak afféle Grace-es megmozdulás volt. Miért tiltakozik ellene az egyik felem? Fogd be, hülye lány... A derekam köré csavartam a törölközőt, majd kis vigyorral indultam az öltöző felé. Persze visszanéztem rá kétkedőn, mikor közölte, hogy szarjam le Tonyt.
- Hát... ha te mondod, lehet jót tenne... Ebből a szempontból hasonlítasz az kisöcsémre, szerintem jól kijönnétek - nevettem fel, majd bevonultam az öltözőbe és seperc alatt vissza is vedlettem, majd a hajam megszárítottam egy pálcasuhintással és kivonultam a portához, immár a fürdős-cuccom szorongatva.  

Kilián

A fürdőzéskor már tudtam, hogy gikszer van, így nem tiltakoztam, mikor a srác felajánlotta, hogy igyunk valamit, hanem rögvest kimásztam a vízből és már készülődtem is, hogy minél előbb indulhassunk a csárdába. Felkapkodtam a ruháim, meg megszárítottam a hajam és kifelé menet, fél kézzel a táskámat szorongatva kötöttem össze a hajamat.
- Ne haragudj, tényleg elmebeteg vagyok ma, de hát... I had a trouble with the Green-eyed monster - mondtam a végét angolul, mert már tényleg ennyire a tűrőképességem határán voltam. Annyira, hogy angolul hadováljak, akkor is mikor nincs hozzá sem indíttatásom, sem pedig kedvem. Az ajkamba haraptam, majd rásandítottam kis vigyorral.
- Majd bemutatlak az öcsémnek... neee egy taknyos kölyköt képzelj el, csak három perccel fiatalabb nálam, de többnyire lenyanyáz... olyan, mint én csak... tízszer rosszabb - nevettem fel, biccentve a recepciósnak, aki még mindig megdermedve nézett Kiliánra. Rosszallóan megráztam a fejemet, majd többnyire inkább csendben, zsebre vágott kézzel vonultam a fiú mellett egészen addig, míg be nem léptünk a csárdában, azaz szabályszerűen be nem rontottam az ajtón az említett vendéglátói egységbe. Nem igazán szoktam ide járni, leginkább csak akkor, ha már tényleg nagy baj van a magánéletemmel, szóval nem voltam itt egy gyakran látott vendég, kisöcsémmel ellentétben. A pulthoz lépve a hajamba túrtam és a pultosra néztem, aki azt hiszem, hogy látta a csüggedtséget az arcomon, mert rögtön az szeszes-italok felé fordult. Kis bólintással elmosolyodtam.
- Egy óceánkoktél és négy Lángnyelv-whisky lesz... - közöltem, mire kissé kétkedve nézett rám, majd Kiliánra, szóval önelégült mosollyal döntöttem el, hogy még jobban sokkolom az illetőt, ergo Kilihez fordultam. - És te mit kérsz?

Boldog Éjfélt ^^

Kilián

A mai fürdőzés, bár nem tartott sokáig, azért nagyon is a kedvemre volt. Igazából fura dolgokra jöttem rá közben, olyasmikre pl, hogy az úszás ellazít, vagy hogy Kilián helyes. Ki érti ezt? Biztosan nem én. De attól még bizony így van és kész. Persze utólag leesett, hogy nem biztos, hogy értette, amit angolul mondtam, de egyszerűen csak kicsúszott, egy szó, mint száz, ami történt, megtörtént. Ennek ellenére nem tartott elmebetegnek, ez pedig jó hír volt a részemről.
- Ja, asszem igazad van, szerintem hagyom Tonyt a fenébe, hogy ha akar valamit, majd szépen jön és bocsánatot kér. Ennyi - közöltem, majd mindezek után én is inkább kussoltam a dologról, hiszen nem akartam egész nap csak az idegesítő szőke hercegről dumálni. Komolyan nagyon elegem lett belőle most egy jó időre.
Beszéltem neki egy kicsit az öcsémről, mivel szerintem nagyon is jól kijöttek volna, de igazából nem nagyon figyelt rám, egy szó, mint száz, a hajamat kezdtem inkább piszkálni. Közölte, hogy nem egy barátkozós típus, mire felnevettem.
- Az igazat megvallva ő sem az, talán ezért bírnátok egymás. Deee hanyagolom a témát, majd ha lesz kedvetek, összehozlak titeket. Nem, nem úgy! - vágtam rá végül nevetve, asszem, hogy fülig pirultam, mert már megint idiótán fogalmaztam meg magam. A kezembe temettem az arcomat és így nevetgéltem kicsit. Huu, de ciki, jajj, de cikiii...
Az út hátralévő részében inkább csendben vigyorogtam magam elé, a csárdában pedig úgy döntöttem, ha már lúd, legyen kövér. Nem apróztam el, rendeltem magamnak egy rakat piát. Mit is várhattam volna? Kiröhögött, mintha legalábbis udvari bolond lennék.
- Neeem, talán majd csak kibírom... habár lehet, hogy igazad lesz, nem tudom - közöltem, majd egy nagyot kortyoltam a koktélomba, az ujjammal kis köröket rajzolva a pohárra. Egész kellemes volt a hirtelen óceán morajlás, az íze pedig jeges és frissítő volt. Iszonyat önelégült fejet vágtam, majd lehúztam az egyik whiskyt és ismét a koktélomba kortyoltam.
Persze utána mentem, a piáimmal együtt, így legalább egyel kevesebb poharat kellett kivinnem magammal. Ilyenkor egy kicsit hálás voltam az idióta öcsikémnek, még akkor is, ha amúgy nem volt normális.
- Vársz valakit? - kérdeztem hátrapillantva, majd feldobtam a lábamat az asztalra, az óceánt kortyolgatva.

Te szent ég, erre a mai éjszakára nem voltam felkészülve!

Képzelem, milyen lehet traktorként nem szeretném kipróbálni! xD Rajtam mázlira nem fogott az április 1 :3

Most egy hétig nem eszem pékárut ._.

"ki itt belépsz, hagyj fel a normál élettel"

Na de jóó éjt Off-osok :3 Minden kis bolondosnak szép álmokat ^^ Azoknak is, akik nem azok, persze  

Bia

Nem sok időm van újabban kimozdulni, egyrészt azért, mert mindjárt a nyakamon vannak a vizsgák, másrészt azért, mert Tony egy ideje megint nincs meg és én meg otthon vagyok két gyerekkel. Szóval az őrület határán állok néhanap és olyankor hálás vagyok, hogy senki nem lát, mert tényleg rémisztően festhetek. Viszont a mai nap nem ilyen volt, mert mióta anyám egyszer csak beállított, volt aki néha vigyázzon a babákra, míg én kaptam egy kis levegőzési szünetet.
A mai nap is ilyen volt, legalább így el tudtam menni bevásárolni, meg hasonló dolgokat intézni, vettem magamnak egy könyvet és sétáltam kicsit, ami azért hiányzott már, ha őszinte akarok lenni. Szóval éppen sétáltam a Fő utczán, mikor egyszer csak egy csajszi megállt az út közepén és játszani kezdett. Érdeklődve figyeltem, mert ez leginkább olyasmikre emlékeztetett, mint amiket az öcsém szokott leművelni egy időben. Csak ő gitárral. Szóval szépen végighallgattam az első számot.
- Wow... - végül ennyit sikerült kinyögnöm és bedobtam pár sarlót a tokba. - Ezt nevezem. Gyakran szoktál erre járni?

Bia

Látszott rajta, hogy még nem az a tipikus előadó, aki koncerttermeket tölt meg és lemezeket publikál, ennek ellenére tényleg nagyon jól játszott. Ezt pedig elfogulatlanul meg tudtam állapítani, mert az öcsém mellett rengeteg pocsék zenészt kellett már végighallgatnom és ő nem volt egy ilyen. Szóval honoráltam is pár sarlóval, még ha ez nem is számít soknak, de legalább megtettem és ettől jobban is éreztem magam, elvégre megérdemelte.
- Hu, hát igen, az necces, az embernek itt munkát találni hosszadalmas... amit talán tudok javasolni, kérdezz rá a Bestiáriumban... Már ha nincs bajod az állatokkal. Nomusánál szokott lenni munka - vontam vállat kis mosollyal, mert talán ez volt az első, ami eszembe jutott. Az a mihaszna is ott dolgozott, bár nem mintha szüksége lett volna rá, de elvileg jobban érezte magát tőle.
- Jaj, nem, ugyan, dehogy! A világért sem akarnálak elrángatni, nyugodtan gyűjts csak a vonódra, bűntudatom lenne. De nagyon kedves tőled. - ráztam meg a fejem, kicsit el is nevetve magam a helyzeten. Egy ideje igen jól helyt álltam már egyedül is.
- Hogy is hívnak? - kérdeztem meg végül.

Ren Donovan

A mai napom nem állt másból, mint rohanás. Egy rémálom volt, konkrétan. Futottam jegyzetekért ide, rohantam el vásárolni oda, a gyerekekkel sétáltam, Arwent nyüsztöltem, Palomát fürdettem meg, utána Peggyt és Adriant is, egy szóval a nap végére már azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Ami velem ritkán esett meg, mert hé, kviddicseztem, azért elég jók a reflexeim... De ma este egy kiadós alvás után még beszélgettem pár percet anyáékkal, aztán bezuhantam az ágyamba egy hatalmas, pihentető és hosszú alvásban reménykedve... hát. Nem jött össze, egy órával később már zihálva ültem fel, mint aki rugóra jár.
Egy ideig még feküdtem ott és bámultam a plafonra, de végül csak feladtam, gyorsan felpakoltam a hajamat a fejem tetejére, felkaptam egy fekete pólót, meg farmert hozzá, beleléptem a tornacipőmbe, aztán megállapítva, hogy megint úgy nézek ki, mint egy csontváz, felrántottam a pulcsim és kisettenkedtem a házból. Palomát alig sikerült visszaterelnem a házba. Végül aztán mély levegőket véve indultam, hogy nagyjából kiszellőztessem a fejemet, a Boglyas tér meg ideálisnak tűnt. A környezetemmel különösebben nem törődve dobtam le magam a szökőkút mellett a földre és bámultam a vizébe eltűnődve. Miért nem tudok aludni?
- Fene egye meg... - motyogtam majd inkább a peremnek döntöttem a fejem.  

Mr Mindent jobban tudó punk ribizli

Alig hogy kicsit lehiggadtam volna és elkezdhettem volna kiszellőztetni a fejemet, sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem egyedül vagyok a környéken. Nem mondhatnám, hogy repestem az örömtől. Legjobb lett volna, ha ignorálom a barackba, de végül mégiscsak arra sandítottam. Valami punk lehetett a csávó, vagy emo, vagy ilyesmi, minden esetre látszott rajta a #ihatemylife és az #ihateeverybody, szóval úgy voltam, hogy inkább nem is szólok hozzá, jobb a békesség. Deeee nem, Mr Punk Beach úgy döntött, hogy ő kommentálja a mai fiatalságot, aki szenved és hatszáz baja van.
- Mondja az, akire már kiült a korai depresszió, meg a halálvágy és még nem múlt el harminc. Wow. Mai fiatalság. Taps taps. - jegyeztem meg epésen, mert ha már egyszer ő ilyen megmondóember, kicsit kóstolja meg a saját katyvaszát is. - Javasolni tudok egy öregek otthonát, ahol nyugi van és nem egy iskola követlen közelében elterülő egyetlen lakott települést. Punk ri... - tettem hozzá az utolsó, kedves jelzőt már inkább magamnak, mint neki.

Mr "Én Vagyok az apád" punk beach

Nem mondhatnám, hogy különösebben felzaklatott, mert nem ő volt az első ilyen főgyökérzet, akivel találkoztam az életem során. Egyszerűen szerettem volna, ha tudja, hányadán is állunk, ja és hogy ne engem osztogasson, mert én nem ijedek meg a rémes "magányos farkas vagyok és veszélyes" imidzsétől. Az viszont irritált, hogy ott ácsorgott és úgy döntött, hogy ő most az Atya úr isten.
- Neeeeeem kellll iiiiilyen lassan beszélneed, meeeert nem vagyok szeeelllemi fogyatéééééékos. - válaszoltam elé állva tök lazán és összefontam a karjaim a mellkasom előtt. Hú. Tökre Deja Vum van, szerintem apám tartott nekem ilyen szent beszédet még évekkel ezelőtt. Vagy az is lehet, hogy mindjárt azt mondja, hogy együtt fogjuk uralni a galaxist mint apa és fia... nem. Az egy másik sztori. Sh.t!
- Miért, a te helyed hol van? Te is itt ülsz, arany apám. Szóval fogd magad Darth Vader, "I'm your father", mindenki vágja, de én erre nem vagyok vevő... Hess, húzz haza! - biggyesztettem az ajkaim közé a cigarettát, majd leppeltem a két kezemmel, mintha egy rossz szellemet szeretnék elűzni. Hasonló volt a felállás.
- Amúgy sem kell mindent kommentálni, szerintem ezt anyukád kihagyta a nagy betűs kódexből. Az hogy ledobom magam és rágyújtok, még nem jelenti azt, hogy a homlokomra tetováltattam, hogy "Önjelölt pszichológusok számára analízálandó személy". Ki sem férne. Na meg... akkor inkább azt íratnám hogy "Punk ri... kíméljenek". - És ezzel ki is adtam ami a lelkem nyomja, felőlem Ollókezű edward most már oda megy, ahová csak akar.

Mr Most mi a mami van, punk beach?

Ez a pasi ez egy viaszfigura. Rémesen szórakoztató, legközelebb inkább egy próbababát kéne tanulmányoznom... Na várjunk. Oké, végeredményben sikerült betájolnom, hogy ez most ki a halál is. Na szenzációs.
- Nem ér még haza egy darabig, a Rellonos bulira ment, szóval jobb lesz ha csövezel valahol. A tetoválás meg nekem kéne, nem neked. Probléma van a felfogásoddal, szerintem bóbiskolj egyet a pad alatt- közöltem hanyagul, majd nyújtózkodtam egy nagyot. Annyira unalmas kezdett már lenni ez az egész. Reméltem, hogy csupán futó látogatást tesz itt, mert nekem a napokban mennem kellet Kylehoz, mert ugye ő volt az új pálcakészítőnk, így rá hárult, hogy beavasson a szakma fortélyaiba. Nem szívesen futottam volna össze vele.
- Már meg ne haragudj, Ren-tenetes uraság, de ugye hamar elhúzod a beled vissza oda...öööö ahonnan jöttél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Meghívott inni... Hát ez... ez... többszörös tudathasadása van, ez már teljesen biztos. Nem teljesen normális. Most... most próbáljak meg átváltani Ninjába és settenkedjek el a bokrok közé, ameddig lelép? Hát... nem tudom... lehet, hogy jobban jártam volna vele.
- Na nem mondod? Már azt hittem ez szerelem első látásra és belehalnál, ha nem mennék veled! Kár, hogy nem. Pedig akkor most elindulnék haza. - horkantam fel rosszallóan, majd a kezem zsebre vágva indultam utána. Ha szerencsém van, fut hazáig. Jó lenne. Bárcsak...

Ren skizo Donovan

Csoda, egy pillanatra mintha érzelmeket láttam volna az arcán átsuhanni. Persze lehet, hogy csak a fény-árnyék váltakozások miatt, az kevésbé lenne meglepő. De egy pár másodpercig mintha döbbent lett volna.
- Úúúúúúr isten, Ren Donovannek van arcmimikája! Azt hittem a botoxtól már nincs egy ideje!  Ha annyira öreg vagy, hogy ezek a mai fiatalok... - nevettem el magamat, mert abszurdum volt, pláne, hogy csak pár év volt köztünk. Az hogy ő égimeszelő, még nem jelenti azt, hogy annyival fiatalabb lennék nála. Egyszerűen csak törpe vagyok.
- Honnan? Egy vakrandiról. Ő életem szerelme és most stalkolom. - közöltem pókerarccal, majd vállat vontam. - Mondhatjuk úgy, hogy a tanárom. Talán ez a legpontosabb kifejezés rá.
Megkérdezte, hogy én most alkoholista vagyok, vagy szende tinilány. Nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ugyanaz.
- Most komolyan, úgy nézek én ki, mint aki egy forrócsokival bekuckózik a nappaliba és micimackót olvas? Ne merj válaszolni... Nem. Nem. A Csárda teljesen megfelel, úgysem voltam már ott pár napja.  - tartottam fel a  mutatóujjamat figyelmeztetően, hogy ha beszól, azt megbánja. Na nem mintha túlzottan fenyegető lennék, dehát ez van.
- Szenzációs. Nem is tudtam, mi hiányzott még a faluból. Egy holdkóros... - motyogtam az orrom alá. Én bolond voltam. De legalább belátom!

//folyt. köv: mátra máguscsárda//

Ren skizo Donovan

Nem tudom, valahogy még mindig olyan volt, mintha túlbotoxolta volna magát. Na nem azért, mert annyira kifogástalan lenne az arca, hanem azért, mert nincsenek arckifejezései.
- Úr isten. Én Kyleal? Nem, nem nem nem. Elég volt a pasikból. Amúgy sem az esetem. - ráztam meg a fejemet grimaszolva, mert hát sok mindenre volt igényem, erre nem. Az meg pláne, hogy a tanulást nem keverjük a magánélettel. Most közöltem vele, hogy nem az esetem? Eh...  Na jó, mindegy, szerintem már amúgy is leesett volna neki. - Már egy ideje, fogjuk rá.
Mintha a micimacis kijelentésemre elmosolyodott volna, mire felszaladt kicsit a szemöldököm, de inkább nem tettem szóvá a dolgot.
- Nem, nem, nem, semmi micimackó. - ráztam a fejem tiltakozón, a Csárda felé sétálva. Inkább Szépség és a Szörnyeteg típus voltam, de persze ezt nem kellett neki tudni. Nem kötünk ilyeneket idegenek orrára. - Vagy ha én Micimackós vagyok, akkor te meg pont úgy nézel ki, mint aki Hamupipőkés.
Muszáj volt elnevetnem magam, ahogy elképzeltem kék pizsiben egy kanapén, amint a kezében a skizofrén nős képeskönyv.
Legnagyobb meglepetésemre kinyitotta előttem az ajtót, mire pár másodpercig meredtem rá, majd besétáltam és mikor a pulthoz értünk a homlokára tettem a kezemet, majd el is kaptam persze.
- Huha, valakinek 60 fokos láza van. Már mindent értek. És ha már szinte sajnálod, akkor én valamit nagyon jól csinálok. - nevettem el magam, majd a pultra támaszkodva kértem magamnak egy vajsört. Az nem olyan ütős. Miután ő is kért magának, felkaptam a korsómat és az asztalhoz sétálva ledobtam magamat.

Ren

Igazából nem komolyabban foglalkoztatott, hogy komolyan vett-e vagy sem, mert tényleg volt az esetem, meg semmi. De tényleg. Kyle meg pláne, valahogy rossz tapasztalatom volt a jófiúkkal kapcsolatban. Soha. Többet.
Aztán előadást tartott nekem a Grimm mesékkel kapcsolatban, mire csak bólogattam. Nem különösebben érdekelt a mondanivalója, de ha már muszáj hallgatnom, akkor inkább a hangjára figyeltem. Az még egészen le is kötött. Amúgy is tudtam, amiket magyarázott, szóval ez már csak részletkérdés.
- Ühüm... Megesik. A tesóm is így volt vele, anno mindig ilyeneket olvasott. Szerintem azért lett belőle szociopata... Sok mindent megmagyarázna. - grimaszoltam végül, mint akinek most esett le, hogy miért nem normális az ikertesója. Szinte láttam a szemén, hogy mindjárt eltöri a karomat, de igazából nem különösebben zavartattam magam, nem ez volt az első ilyen pillantás, amit kaptam.
- Az még a jobbik eset. Én legutóbb talán egy-két éve voltam... Lehet, hogy később. De igazából csonttöréssel meg hasonlókkal pótlom, nehogy már unatkozzak. - önirónia. Komolyan, képes voltam még úgy is összetörni magam, hogy nem is állt szándékomban. Például az a kviddicsbaleset Nedrával. Az csúnya volt. Leültem az asztalhoz és igazából jobbára az italommal foglalkoztam, semmint vele, szóval a kérdésére szórakozottan felnéztem.
- Hm? Ja, hogy a nevem... Grace. Green. Nem... vagyok helyi, szóval ja. Kicsit vicces. Zöldnek hívnak, ex-mardekáros vagyok, erre itt a Levitába járok... - engedtem le a hajam, mert zavart, hogy nem túrhatok bele.

Ren

- Hu, na nem mondod, Sherlock? Ikertesó, igen, kétpetéjű, elvégre ő fiú. És idiótább mint én. Sokkal. Amúgy meg ha tanulhatnék tőle, lógj vele. Nem kötelező a társaságom - forgattam a szememet. Pf. S-fej. De komolyan, senki nem mondta neki, hogy hívjon meg egy italra, legfeljebb a hangok a fejében. Mielőtt még elkönyveli, hogy mazochista vagyok, kénytelen voltam korrigálni az elméletét.
- Nem, többnyire nem bántom magam, de kviddicsezek. Történnek balesetek. Legutóbb nem voltam magamnál 3 napig. Jól ki voltak akadva. - nevettem el magam visszaemlékezve. Annyira nem volt vicces hallgatni az ordibálást utána, de Nedra miatt jobban aggódtam, mint magamért. Ugyan kérlek.
A Mardekáros dolgot nem igazán méltattam válaszra, miért is tettem volna?  Nem volt rá mit mondanom. Ő nem ismert, én nem ismertem, ennyiben ki is fulladt a dolog. Igazából nem zavart a csend.
- Áh, álmodozz csak, nem szokásom unni magam. Persze lelépek, ha arról van szó, de akkor azt mondd, hogy nem bírod a képem. A körülírás nem megoldás - nevettem el magam. - Nem, tényleg nem vagy. De nem zavar.
Azzal a sörömbe ittam ismét, hátradőlve a székemen és a plafont bámultam. Nem tudtam mit is kéne mondanom amúgy.
- Ö.. kösz a piát. Így mellesleg. A helyedben nem várnék Kylera. Vegyél ki egy szobát, vagy ilyesmi.

Ren

Közölte, hogy nem zavarja a társaságom, amit megint nem tudtam hova tenni, mert amúgy meg beszólogatott. Elég érdekes egy jelleme van. Csodálom, hogy még nem ütötték agyon. Nem értem a pasikat. Tényleg nem. Halványan elmosolyodva sunytam le a fejem, majd visszanéztem rá.
- Ja, hát igen, voltam már jobb formámban is. Akadnak gondjaim a kajálással... deee amúgy igen, terelő. - grimaszoltam, majd megigazítottam a pulcsimat. Amúgy nem kaptam fel a vizet, csak nem szerettem, ha az emberekben nincs annyi gerinc, hogy megmondják nyíltan, hogy "kiidegelsz, húzz el". Kinyögte, hogy bír, szóval majdnem hanyatt estem a székemmel, csak épp időben elkaptam az asztal szélét. Mi az anyám?
- Hát... elég irritáló tud lenni, hogy gyakorlatilag egy szoborral beszélgetek... deee legalább nem sértődsz be, vagy nem mutatod, szóval alapban egész jól érzem magam. - vontam vállat végül. Hu, fura volt viszonylag normálisnak lenni a sráccal, de alapban... nem volt sz.r és már ezt is haladásnak könyvelem el. Közben őt figyeltem, míg kifejtette, hogy szeretné látni a tesóját. Halványan elmosolyodtam.
- Nem nézlek annak, tudom milyen. A tesómat nem láttam négy évig, mert leléptem otthonról. És tessék, itt a válaszod is. Kivágtak a Roxfortból, mert felgyújtottam az egyik tanárom. Azaz csak a talárját, deee az már részlet kérdés, attól még égett. A szüleim amúgy is ki voltak rám akadva, szóval egész egyszerűen leléptem. - vontam vállat végül és megittam a söröm maradékát is, majd a pulcsim ujjával megtöröltem a szám szélét, mielőtt még habbajuszom lesz. Aztán mély levegőt véve az asztallapot figyeltem. - Aztán Dorian egyik nap csak megjelent. És csak akkor esett le, mennyire hiányzott ez a lökött, szóval megértem.
Nem is tudom, hogy miért mondtam ezt most el neki... Elvégre nem sok köze volt hozzá. Vagyis ha úgy vesszük leginkább semmi. De a tesójával is megvolt a közös hang. Eh, fura ez az egész.
- Figyelj, ha nem vagy besz.rva, hogy pszichopata vagyok és arról van szó, felajánlom, reggelig dekkolhatsz a kanapémon. Aztán reggel beállíthatsz a tesódhoz, amikor már tutira otthon van...

Ren

- Kösz, te aztán tudod, hogy vegyél le egy nőt a lábáról, tényleg! Rozsdás egy elmebeteg. - nevettem el magam, talán most először komolyan és nem gúnyból, vagy ilyesmi. Iszonyúan hülyén röhögtem, szóval rögtön a szám elé kaptam a kezem. A szobor dologgal nem értett egyet, de legalább mint kiderült, nem is vagyok annyira rémes társaság. Amit azzal is megerősítettünk, hogy egész értelmes, emberi beszélgetést kezdtünk folytatni a tesóinkról, meg arról, hogy mit keresek itt. Ja és hogy ő mit keres itt.
- Az a vigyor? Az mi? Azt még nem láttam eddig. Amúgy meg kösz, tudom, hogy szuper vagyok. Vagyis egy időben az voltam, mielőtt még selejt lettem... - legyintettem szórakozottan. Pedig egy időben biztos voltam benne, hogy az én sztorim egy rémes tündérmese. Hát... inkább egy katasztrofális rémálomba ment át egy ideje.  
- Ja, rendelhetnél, de nem foglak lehúzni, majd kifizetem. - vontam vállat odébb lökve az üres poharat egy kicsivel. Egy ital még belefér, kettő már túlzás, hacsak nem haver vagy pasijelölt az illető. Ren momentán egyik kategóriába sem esett bele. Ő csak... Ren volt. Aki pár perccel később közölte, hogy én jó ember vagyok, mire tök értetlenül meredtem rá és már már ingert éreztem, hogy lábon rúgjam az asztal alatt. Hát mi a fene?
- Nem tudom, hogy ezt most honnan vetted, de nagyon gyorsan verd is ki a fejedből! Sok minden vagyok, de jó ember az nem. És fogalmam sincs, honnan veszel ilyen baromságokat. - ráztam meg a fejemet elszörnyedve. Én próbáltam az lenni egy darabig, de valahogy sosem jött össze a dolog. Még akkor sem, mikor nagyon próbálkoztam. A punkos részen elnevettem magamat kicsit, majd lenéztem a padlóra, aztán vissza rá.
- Megragadt benned ez a punk dolog, mi? Tudtam én, hogy mély benyomást hagyok a pasikban - kacsintottam rá, cuki mosollyal, amit amúgy fogalmam sincs, hogy miért csináltam, aztán a székem háttámlájára támaszkodva figyeltem őt. - Anyám dekkol nálam, hogy legyen aki vigyáz a kölkeimre, míg én feltűnően sz.r szülő vagyok, ő nem igazán szól bele az életembe. És honnan tudom, hogy nem akarsz tőlem valamit? Az előbb hasonlítottál egy anorex, bolhás, kancsal macskához. Nem nehéz kilogikázni. Őrült vagy? Jó tudni. Én is.  

Ren, aki tud nevetni, de még mindig nem erőssége  a nőzés

Mondjuk ebben igazat kell, hogy adjak neki, mert tényleg legyen inkább egy kis nyominger, aki taknyos, bandzsa, anorex kóbor döghöz hasonlítja a vele iszogató lányt, mint valami kis népi cserépedény, aki közli, hogy gyönyörű vagyok, aztán egy éjszaka után eltűnik. Na várjunk...
- Mondjuk ebben van valami. - bólogattam és pár perccel később rá kellett ébrednem, hogy Ren tud nevetni. Azt hiszem, most egy világ omlott össze bennem. Ráadásul aranyosan nevetett. Szóval kénytelen voltam rá úgy nézni, mint akit megszállt az ördög.
- Én nem mondtam, hogy ego vagy. Amúgy meg mindkettő megesik. Nem tudok aludni. Megszokás. A kaja meg... nincs hozzá kedvem. - vontam vállat. Régen mindig az a hülyegyerek piszkált, hogy egyek, és ha rá gondolok, mindig elmegy az étvágyam. Ördögi kör. Közben persze rendeltünk még egy kört, mert ugye legalább a vajsör oldotta a hangulatot... na de közölte, hogy majd ha fagy, akkor fizetek én.
- De, de de vannak ellenérveim, méghozzá ütősek! Max akkor hagynám, hogy a pasi fizesse az összes piát, ha randin lennénk, és az meg igen durva lenne. Szóval nem. Felejts el. Te kifizeted én meg kifizetem neked. Ez a végső ajánlatom. - vágtam rá makacsul. Ha ez sem győzi meg, akkor kérem már tényleg reménytelen a helyzet. Szóval igen reménykedtem, hogy feladja.
A gyerek ügytől a szemöldöke eltűnt a hajában, amire csak elfojtottam egy vigyort, aztán kicsit megengedtem magamnak, hogy ego legyek. Ő meg elnevette magát, amit még mindig szórakozottan, kissé felkuncogva figyeltem. Nem is értem, miért nem többször jókedvű.
- Fhu, nem is tudtam, hogy vannak még ilyen pasik. Szerintem írd rá egy pólóra és járkálj abban. És ne szólalj meg. Tuti sikeres leszel. - nevettem fel, elképzelve a jelenetet.  Tényleg cuki lett volna, hát na... - Öm, hát ha egyszer nem vagyok, akkor nem.
Magam elé húztam az italomat - amit reményeim szerint én fizetek - és belekóstoltam.  
- Végre valaki, akit zaklathatok. - közöltem ördögi mosollyal, majd pókerarcot vágtam. - Komolyan ne vegyél!

Ren

Igazából elég fura volt az eddigi évem, meg a nyaram nagy része is. Kezdjük ott, hogy yay, végre befejeztem a sulit. Amit azzal ünnepeltem meg, hogy visszairatkoztam újabb három évre, kviddics szakra, hogy egy kicsit még boldogíthassam a házamat, a csapatomat meg úgy mindenkit. Közben Doriék jártak erre-arra és megint nem sikerült levizsgáznia a kis szutyoknak, szóval mikor ezt sikerült nekem tálalnia, jól elagyabugyáltam a hülye fejét, de rövid békülés után kiegyeztünk egy italban. Szigorúan egyben, mert hogy neki menni kell gyakorolni. Pf! Szóval igen, elmentünk a csárdába, ahol én hoztam magunknak egy kört, amit aztán fel is hajtottunk elég hamar és úgy kb négy lángnyelv után - ami úgy fél óra lehetett - kicsit  még beszélgettünk aztán ő elköszönt. Puszi-puszi, kicsit megölelgettem, majd a pulthoz átsétálva kértem magamnak még három pohárkát. Akkor sikerült észrevenni az ismerős arcot.
- Nocsak... Valaki mégsem veszett el? Már azt hittem felzabált egy yeti - állapítottan meg kissé cinikusan, renre pillantva, majd a pohárra néztem. Nem érdemli meg, hogy megkínáljam. Nope.

Ren

Nyomi dolognak tartottam, hogy az ember egyedül üljön egy asztalnál, szóval áttelepedtem a pulthoz. Itt a kiszolgálás is sokkal jobb és gyorsabb volt, mintha ide-oda cikázok az italaimmal. És ugye akkor vettem észre Mr Elveszett báránykát is, akire azért kicsit pipa is voltam, mert se egy levél, semmi, csak eltűnt. Ez azt hiszem jellegzetessége az embereknek, akik részt vesznek az életemben. Nem írnak, nem szólnak.
- Hát pedig mégis itt ülsz, sajnos - jegyeztem meg, lehúzva még egyet az italaim közül. Meglehetősen fáradt voltam, szerintem most már két napja biztos, hogy nem aludtam. Az is lehet, hogy több. Közölte, hogy nem örültem volna, ha felzabálja egy yeti, mire cinikusan pillantottam rá.
- Abban csak ne legyél te olyan biztos! Egy gonddal kevesebb lenne a nyakamon. - vágtam rá szinte azonnal, de lehet, hogy egy egészen icipicit azért zavart volna. Meg amúgy is csóri hólény biztos, hogy gyomorrontást kapott volna. A tekintetemet kereste, amit én gondosan kerültem, az asztallapot fixírozva. Nem volt szükségem a magyarázatára, meg a kiskutya pillantására, leginkább egyikre se ezek közül.
- Nem haragszom, csalódott vagyok, a kettő nem ugyanaz. - vágtam le fejjel lefelé a poharat a pultra, ami így apró koppanással állt meg a fán. Nem akartam vele beszélgetni, sőt, ha őszinte akarok lenni, látni sem nagyon akartam. Hónapokig volt jobb dolga, legyen most is.
- Ja, megesik az ilyesmi. Mit érdekel, ha egy sráccal vagyok? Pont semmi közöd hozzá - morrantam oda, még mindig a pultot bámulva.

Ren

Ő valamiért roppant viccesnek tartotta a reakciómat, mire lesújtó pillantást vetettem rá, jelezve, hogy jobb, ha azonnal visszavesz két kattanást az arcából, mielőtt beszervezek egy meetinget neki a pult sarkával. Nem voltam sem vicces, sem barátságos kedvemben, a számára biztosan nem, hiába is akarta poénra venni a dolgot.
- Igen, tényleg kifejezetten nyomorék, ahogy viselkedsz, arról nem is beszélve, hogy egoista módon azt hiszed, vagy akkora befolyással az életemre, hogy lelki törést szenvedjek azért, mert kretén módjára képtelen voltál előre szólni az eltűnésedről. - nevettem el magam kissé szárazon. De az a nyers igazság, hogy már komolyan nem tudott érdekelni a baromsága. Sem az övé, sem más pasiké, mert egyszerűen röhejes volt amit leműveltek. Nekem meg már a hócipőm tele velük.
- Ideje felébredni kiscicám. Azt hiszed érdekel mi van veled? Akkor jobb, ha felnyitom a szemed: Lesz.rom, hogy mi van veled. Magasról. Talán hónapokkal ezelőtt. Akkor még érdekelt volna. Most csak azt akarom, hogy mássz ki a személyes teremből és ne nézz rám úgy, mintha lenne beleszólásod az életembe, mert nincs. - és most már nem is lesz, mert bár ügyesen akart sakkozni, elszámolta a lépést és most készültem szétzúzni a fejét egy karddal, vezér lévén. Persze elkezdte a hülye magyarázkodását és adta nekem az ártatlant, én meg csak összeszorítottam az állkapcsomat, majd dühösen az asztalra csaptam.
- Merlin szakállára, Ren! Mit nem értesz?! Nem. Érdekel. - azt hiszem ez hangosabbra sikerült a kelleténél, de nem érdekelt, mert sikerült felhúznia. Nem akartam, hogy visszajöjjön, mert miután eladtam a gyűrűm, eldöntöttem, hogy az én életem nem lesz még egyszer átjáróház senki számára. Szóval odalöktem a kocsmáros elé az italom árát, majd lekicsinylően végigmértem az aurort, annak ellenére, hogy magasabb volt nálam.
- Ezzel egy kicsit elkéstél - közöltem végül ridegen, majd pár gyors lépéssel átszeltem a helyiséget és hangosan bevágtam magam után az ajtót. Nem akartam egy levegőt szívni vele.

Zója

Mostanság nem töltöttem túl sok időt a faluban, azt hiszem, hogy érthető okokból. Valahogy nem akartam túl sokat látni sem őt, sem a drágalátos testvérét. Szóval ha le is jöttem, az már szürkület után volt, akkor is többnyire csak a kutyával játszottam, vagy Arwent abajgattam. Mert hát ugye megint egyedül voltam a házban, ezúttal bizonytalan időre szólt a dolog. Szóval kellett valami, ami lefoglal, ez pedig az íjászat volt. Ezen kívül csak a suli és a kviddics volt, amibe az energiáimat beleöltem és egy idő után úgy éreztem, ki fogok merülni idegileg. Szóval ma este korábban mentem le, hogy kicsit bóklásszak és bemenjek a könyvesboltba, azzal a célzattal, hogy szerezzek egy útikönyvet.
Mert hogy el akartam menni. Lehetőleg messzire, kicsit felfedezni magamat újra, rendbe tenni a kavargó dolgokat, egyenesbe jönni. Megtenni azt, ami itt nem ment.
Szóval kis biccentéssel léptem be a boltba, ahol aztán egyből be is szippantott magába a hangulat, annyira, hogy alig figyeltem a lábam elé. Mindig ez volt, amikor kerestem valamit, vagy könyvek között voltam. Szóval elsőre fel sem tűnt az ismerős hölgy, csak baktattam tovább, kezemben egy Németország útikönyvvel. Na várjunk...
Hátramenetbe kapcsolva ügettem vissza, hogy aztán elmosolyodjak halványan.
- Hát ön mit keres itt, Ms Mácsai? - érdeklődtem felvont szemöldökkel, közelebb sétálva hozzá.

Zója, te drága

Nos, szinte szégyenteljes, hogy az egyetlen valamire való embert a közvetlen környezetemben elsőre nem ismerem meg. El kéne szégyelljem magamat, de újabban valamiért nem megy, a lelkiismeretem benyújtotta a felmondását és azóta köszöni szépen nem reagál a leveleimre, az idő előtti szerződésbontás miatt. Szóval csak szemügyre vettem a Zója kezében tartott könyvet és egyből kicsit felvontam a szemöldökömet. Hogy ő miket össze nem nézeget.
- Na, ugye! Néha látni engem a házon és a kviddicspályán kívül is. Remélem az emlékezetébe vési majd jól ezt a találkát. - nevettem fel halkan, mert hát újabban tényleg nem igen mentem közösségbe, ez egy olyan kivételes megjelenés volt most. Eközben Zója visszarakta a könyvet a polcra, én meg felvont szemöldökkel néztem sokatmondóan a polcra.
- Oh, hát nem csodálom... elég érdekes volt már a borítója is, szerintem jobb lesz, ha ott marad, ahol eddig büntiben volt.  - jegyeztem meg fintorogva, majd elgondolkozva haraptam az ajkamba. Nem tudtam, milyen jellegű könyvet keres, így elsőre nem is igen tudtam mit javasolni, pedig volt egy pár a tarsolyomban.
- Milyen... stílusra gondoltál? Valami regényt akartál Minának vagy inkább kevésbé komolyat? - kérdeztem a gondolataimba merülve - na nem szó szerint, nem szoktam merengővel a kezemben szaladgálni -, majd felpillantottam rá szórakozott mosollyal. Így hirtelen magam sem tudtam volna megmondani konkrétan, hogy miért is jöttem ide.  Vagyis de, csak nem voltam benne biztos, hogy ezt egyből szét kéne kürtöljem, mikor még annyira bizonytalan minden...
- Igazából, azt hiszem, hogy útikönyvet nézni, leginkább. Mint a mellékelt ábra is mutatja - azzal kicsit magasabbra emeltem a Németország feliratú könyvecskét, aminek az elején egy kastély volt, ami körül egy hippogriff repkedett.

Zója

Egyet kellett értenem vele, tényleg egy kicsit jó volt végre kimozdulni a megszokott rutinból. Mármint azon kívül, hogy a házam egy roncshalmaz, ami kívülről csak annyiban látszik, hogy három ablakot is bedeszkáztam. Egyszerűbb lett volna megoldani valami függönnyel, vagy bűbájjal, de legalább addig is feszültség-levezettem, ameddig a szögeket a falba vertem. Mostanság, ha másban nem is, az ütlegelésben igen profi voltam.
- Amúgy mit vétett? Mármint a kis szutyok - böktem a gyerekkönyv felé bizonytalankodó fejjel. Nem vitatkozom a pszichomókussal, ha szerinte az a könyv nem tett jót a világnak, akkor abban bizonyára igaza van. De azért egy egyszerű kérdést még feltehetek. A kíváncsiságom, ha más nem is, az teljes egészében a régi maradt, szerettem minél több infót a magaménak tudni.
Persze elgondolkoztató volt a kis leírás a könyveket illetően, én pedig az ajkamba harapva futtattam végig az ujjaimat pár könyv gerincén, mintha attól hirtelen kigyulladna a villanykörte a fejem felett. Valójában így is történt, mert hát, alapvetően nem voltam én hülye lány, csak kicsit elszállt az agyam.
- Nem tudom, próbálkoztál már mugli klasszikusokkal? Esetleg verseskötetekkel? Nekem van otthon egy csomó, és azt hiszem, hogy a nagy részüket még le sem amortizáltam. Szeretek olvasni - jegyeztem meg kissé elmélázott, de amúgy teljesen nyugodt hangon és a könyvcímeket böngésztem. Lehet, hogy a kelleténél kicsit jobban rá is hangolódtam, mert mikor pár pillanattal később csukódott a bejárati ajtó, szinte riadtan kaptam fel a fejem. Mély levegőt vettem, majd rosszallóan megráztam a fejemet.
- Ne haragudj, újabban kicsit ború van - integettem az arcom előtt szórakozott mosollyal, aztán ismét Zójára pillantottam. A kérdését illetően még magam is bizonytalan voltam.
- Azt hiszem... még meglátom, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy jót tenne egy kis levegőváltozás. Szóval bizonytalan vagyok. De majd úgyis eldől a dolog. Te hogy vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel, szelíd mosollyal. Ez utóbbi az én arcomon nem mindig szokott bizalomgerjesztő lenni, de most igyekeztem nem elcreepysedni. Meg ugye valahogy el kellett terelnem magamról a beszélgetést, nem akartam nyilvánosan kivesézni a magánéletem. Hipp-hopp és az egész falu tudja. Kárörvendő népség.

Kisherceg

Rám esteledett. Mármint még nem teljesen, de közel állt hozzá, én meg halkan felsóhajtva róttam tovább a köröket a falu környékén. Nem hiszem el, hogy ekkora marha tudok lenni! Az esetek nagy többségében sokkal jobban oda szoktam figyelni, de ma valahogy elkalandozhatott a figyelmem... Szóval jól kiszúrtam magammal, mert Arwen öntörvényűen úgy döntött, hogy jobb lesz, ha elmegy és körbenéz a faluban.
Szóval felkaptam a fekete kabátomat, majd a keresésére indultam. A faluban elég valószínűtlen volt a felbukkanása, de azért egy-két járókelőt meginfóztam, hogy nem látta-e. Többnyire nem szolgált használható infókkal, de végül egy kiscsaj közölte, hogy amúgy mintha a tavacska felé látta volna menni. Aztán még ki is röhögött, amiért nem tudtam róla, hogy van a környéken egy tó! Isten lássa lelkem, tényleg nem tudtam a létezéséről... talán néha jobban érdeklődhetnék a környezetem iránt.
Szóval most éppen halkan szitkozódva, zsebre vágott kézzel torpantam meg a tótól nem messze. Azt hiszem, talán itt van az a kis senkiházi... Halványan elmosolyodtam.