én már elvesztettem a fonalat, hogy ki kinek a kije  

néha már abba is belegabajodok teljesen  

buuu  

mindiiig *-*

mikor éppen hogy. Mint látod jobban, mint akikkel ma este találkoztam xD

te kit akarsz elkapcsolni?  

decuki vagy Maja

És működött?XD

Kisherceg

A dicséretre természetesen kihúztam magam, mintha akkora kihívás lenne egy fa odvában kiválasztani, hogy az most a hátizsák, vagy a hátizsák. Milyen durva lett volna, ha mondjuk odatoppanok egy mókust lengetve, hogy "Nézd, nézd, ezt találtam, ugye ez az?". Na, az már mindennek a teteje lett volna.
Egészen értelmes magyarázatot szolgáltatott arra, hogy Arwen vajon miért is csapott fel hirtelen mesterfodrászba, szóval egy széles mosollyal biccentettem aprót. Legalább ez a rejtvény megoldódott.
- Teljesen igazad van, lehet, hogy ez történt! - Szinte már semmit sem láttam, hiszen a nap egyre csak kúszott lefelé az égről, én pedig nem hoztam zseblámpát, hát kénytelen voltam a pálcám után kutatni a kabátom belső zsebében. Éppen ezért furcsán is néztem rá kissé, mikor azt kérte, forduljak el, de nem hezitáltam. A reálisan gondolkodó énem a hirtelen komolyság láttán megszavazta neki a bizalmat, én pedig szót fogadtam. Ilyesmi sem gyakran fordult elő. Az ujjaim végül a  pálcára találtak, hát ráfontam őket és előhúztam, csupán azért, hogy az oldalam mellett lógatva várjam a csodát.
Hirtelen egyre nagyobb fényesség támadt, láttam a saját árnyékomat és a környezetem is még utoljára fényárban sütkérezett. A kísértést, hogy megforduljak, csak nehezen sikerült leküzdenem, de végül rávettem magamat arra, hogy ne tegyem meg.
Hallottam, ahogyan a táska cipzárjával bíbelődött, aztán nem sokkal később engedélyt kaptam arra, hogy megforduljak. Nem is igen húztam az időt, megpördültem a sarkam körül, hogy aztán csak nagyokat pislogjak.
- Wow... mármint. Ezt... hogy? Most te komolyan...? - Az abszolút tanácstalanság egy új fokát ismertem meg, ahogyan közelebb léptem a szőke fiúhoz és végigfuttattam rajta a tekintetemet. Nem sok minden változott, azon kívül, hogy már volt valami ruha rajta, ja és enyhén magasabb lett nálam. Ez tökre nem volt érvényes.
- Hát... hu. Ööööö, Grace vagyok, aki többnyire nem ennyire sokkos vagy kretén, hogy még csak be se mutatkozzon - nyújtottam kezet megszeppenve végül.

Bécsi kirándulás - Dasha és bárki

Nem igazán akartam mostanság kimozdulni itthonról, de aztán mikor hallottam, hogy a Levita kirándulást szervez Berci bával az élen Bécsbe, akkor úgy döntöttem, jobb, ha mégis elmegyek. Mint utólag kiderült, nem is volt rossz ötlet, hiszen volt háztársam és jó barátnőm Dasha is úgy döntött, hogy csatlakozik.
Ezer éve nem láttam már, hiszen Seoul nem a szomszéd falu, még varázslóként is meglehetősen sok energiát vesz ki az emberből, hogy ide-oda ugrál a világ két sarkából. A barátnőm eközben kiszúrt magának egy puncsos bódét és ki is jelentette, hogy akkor most látogassuk is meg, én pedig lelkesen csatlakoztam hozzá. Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Az igazat megvallva az ujjaim már lefagytak a helyükről, hiába a fekete bőrkesztyű, szóval nem volt ellenemre az ötlet. A sor mondjuk elég hosszan kígyózott a kis utcácskában, de egészen hamar haladt. Szóval befaroltam Dasha mögé és nem sokkal utána én is kértem egy puncsot, nem is akármilyet, hanem tojáslikőröset. A kis krémszínű bögrécskén a városháza díszelgett. Egészen szemet gyönyörködtető látvány volt, megérte azt az egy eurót pluszba.
- Jó, belátom, ez tényleg megéri... - biccentettem elismerően, az ujjaim a pohárka köré fonva határozottan. Így a tartásom is biztosabb volt rajta és nem tudtak megmerényelni a kisnyugdíjasok, akik agresszívan rohantak át a vásáron, az unokáikat maguk után vontatva.
Pillantásommal a Levitás csoportot kutattam és kellett egy kis idő, mire sikerült egy ismerős arcocskát kiszúrnom.
- Igen, azt hiszem, hogy jobb lenne, ha mennénk! - szedtem a lábaim, hogy tarthassam az iramot egykori sztár-cskmmal. Immár felzárkózva figyeltem a szebbnél szebb csecsebecséket. - És amúgy hogy vagy mindig?

Bécsi kirándulás - Dasha és bárki

Ha az íze nem is lenne annyira meggyőző az italnak - pedig bárki elhiheti nekem, hogy nagyon is az -, már csak a bögre miatt szívesen vettem volna egyet. Az idei egy bézs darab, sőt, ahogyan leittam belőle, az is kiderült, hogy belül kék. Egész biztos, hogy ez hazajön velem, nem adom vissza, hiába az euró betét, így is tökéletes.
Végül rövid kóstolgatás után úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha a Levitás csoport után szegődünk, mielőtt mi is elveszett báránykákká avanzsálnánk - he he hehe -, akiket aztán a tömegbe kell keresgélni. Több kisnyugdíjas is kísérletet tett, hogy a saját bögrém tartalmával okozzon nekem fájdalmat, de a biztos tartásom ezt nem tette ezt lehetővé a számukra. Szerencsére nem kellett kutató-hadjáratot folytatni a kékek után, mivel eléggé egy klikk voltak és Berci bá' amúgy is könnyen felismerhető személy. Így szegődtünk mi is a Levita nyomába, ahogyan az a mintadiákokhoz illik.
Közben Dasha választ adva a kérdésre kifejtette, hogy bár bonyolultak a napjai egyelőre, azért nagyon boldog hogy visszajött, én pedig bólogatva hoztam tudtára az egyetértésemet. Határozottan meggyőző volt, szívesen hallgattam és kíváncsi voltam erre a bizonyos "társaságra" is.
- Hm... hát, remélem minél előbb rendeződnek a dolgaid!Őszintén... örülök, hogy mégis visszajöttél! - bólogattam lelkesen, de azért nem hagyhattam annyiban, hogy ki is ez a lovag, akit sikerült összeszednie az idő folyamán és hogy is volt az egész. Soha nem voltam az a típus, aki udvariasan körbeírja azt, amit szeretne tudni, vagy ha valaha voltam is ilyen, már rég történt és az emléke is feledésbe merült - És... ki is ez a nagy Ő?
Azért én sem maradhattam ki a jóból, szóval a hajamba túrtam kissé zavartan, miközben igyekeztem felidézni minden fontos részletét az elmúlt éveknek. Több dolog is jelentősen változott, aminek tudatában kellett lennie, mint a barátomnak.
- Hát, tudod... Blake-el külön utakat járunk, Dorian elcuccolt, elvégeztem a gyógyítói szakot, de visszajöttem kviddicsre... A gyerekek pár hónapja a szüleimmel laknak. Nem éreztem úgy, hogy mentálisan elég stabil vagyok hozzá, hogy megadjam nekik a kellő alapot. Persze, amikor tehetem, meglátogatom őket, de azt hiszem, jobb ez így... ezen kívül nem tudom, mit mondhatnék még - vonogattam meg kissé a vállamat, mintha a dolog egyáltalán nem érintene meg. Igazából tényleg hittem, hogy ez a helyes döntés. A szüleim boldogok voltak és Peggyék is.
- Hogy-hogy pont Pécs?

Zójácska
Árnyas sétány

Azt hiszem, megint nincs minden rendben az alvási szokásaimmal, de nem igazán tud már érdekelni. Ez egy olyan dolog, ami mindenkinek a maga keresztje. Szóval ahelyett, hogy otthon mázolnám össze a szobámat, helyette inkább kijöttem levegőzni. Jó, ez nem teljesen így történt, az volt a tervem, hogy ledöntök pár pohárral a csárdában, de az utolsó pillanatban meggondoltam magamat. Helyette az utcákon grasszáltam, azon tűnődve, hogy mi is legyen az a bizonyos következő lépés. Változás kellett az életembe, lehetőleg úgy sos. Valami, ami megdob kicsit adrenalinnal.
Azonban közel sem erre a találkára gondoltam, mikor izgalmat szerettem volna. Mert hogy sok dolog tartozott a fontossági listámra, mit is kéne kivitelezni... Zója nem volt rajta. Szóval csak sután torpantam meg az árnyékban, ahelyett, hogy ráköszöntem volna. Mi ilyenkor az udvariassági forma?

Zója

Na tessék, az ember haja hiába fekete és hullik az arcába, ha aznap kivételesen fehér zakó van rajta és sápadt, mint a rosseb. Ez már csak ilyen kellemetlen szituáció, nincs mit tenni vele. Mire vághatnék egy hátraarcot, hogy eltűnjek valamelyik sarkon, Zója már meg is torpant, kis híján előttem. Már a hanghordozása is feszélyez, hát a kezemet zsebre vágva vettem mély levegőt.
- Zója - biccentettem én is aprót, egyik lábamról a másikra álldogálva, azon gondolkozva, mégis mit mondhatnék neki ezek után. Nem igazán ez volt a terv... csak úgy megtörtént. - Hogy-hogy erre, ilyenkor?
Gáz. Jobb lett volna, ha csendben maradok, de azt hiszem, hogy most már teljesen mindegy az egész.

Zója

Ha hanglejtéssel ölni lehetne, Zója szerintem már kivégzett volna. Bár amilyen elhagyatott a táj, még megeshet, hogy nem érek haza egyben. Ez van, ha az ember meggondolatlanul cselekszik, vagy nem beszéli le magát a hülyeségekről. Mint én.
- Az összes egyszerre. A szeretőmtől veszek drogot és bájitalt - jegyeztem meg enyhe gúnnyal a hangomban, hiszen hiába történt, ami történt, abszolút nem érdemlem ezt a nőtől. Valószínűleg ennek az estének még az lesz a vége, hogy sarkon fordulok és szó nélkül ott hagyom, egyelőre még tartottam magamat.

Zója

Valahogy nem arra számítottam, hogy Zója majd ilyesmit vesz elő. Egy revolver vagy egy pillangókés sokkal jobban illett volna a hangulatához, meg a helyzethez is. Végül habozva vettem egyet, hogy elővegyem a saját gyújtóm és neki is álljak füstölögni.
- Kösz... - jegyeztem meg halkan, hogy aztán figyeljem pár pillanatig a nőt. Nem vele akartam kicseszni, komolyan semmi ilyesféle szándék nem volt bennem. Mélyen beszívtam a füstöt, mielőtt válaszolhattam volna.
- Fogalmam sincs. Mondtam neki, hogy gondolkoznia kéne ezen, de a válasz az volt, most nem akar. Lehet, hogy csak túl stresszes a vizsgák miatt és kellett valaki... fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet végül, kifújva lassan az összes füstöt. És ez szívből jövő őszinte válasz volt, mert komolyan nem értettem már semmit.
- Nem rossz, csak olyan... semmilyen. Olyan. Növény - bámultam a füstölgő bigyóra, kóstolgatva az utóízét. Aha. Kb ez minden.

Zója

- Szenzációs, azt hiszem, hogy erre lassan kezdek én is ráébredni. Nincs vele könnyű dolgom, de komolyan... - ráztam meg a fejemet rosszallóan. Én is nő vagyok, de az efféle gondolkodást nehezen tudom megérteni és vagy tolerálni. Annyival egyszerűbb lenne, ha leülne az ágyra, leülnél vele szemben és kimondaná hogy "Én a-t és B-t akarom". De ez Mina esetében egy felvezetés után eltűnik, mint szürke szamár a ködben.
- Kösz. De! Legalább én kevésbé vagyok csapodár, mint Dorian - jegyeztem meg apró fintorral az arcomon. Anno sem igazán díjaztam az ötletet, hogy Mina és ő, mert túl jól ismertem az öcsémet, hogy tudjam: Nem fog hosszú életű lenni a dolog. A futó románc és a tartós kapcsolat közt csak az a különbség, hogy nála a futó kapcsolat a túlélőképesebb.
- Nem tudod, hogy állj a dologhoz. Megnyugtat, ha azt mondom, én sem? - nevettem fel kínosan, majd a hajamba túrtam. - Dwayne meg fog ölni!

Zója

A kijelentésére felnevettem, hiszen ha ő azt mondta, hogy Mina nem egyszerű eset, csak igaza lehetett. Bőven több ideje "ismerte" őt, mint amennyi ideje én. Hála az istennek.
- Igen, ezt már én is említettem neki. Valami tuti nem tiszta itt fent - bökdöstem meg a fejecskémet a mutatóujjammal. Zója tudhatta, hogy semmi rossz szándék nem volt bennem, mikor ezt mondtam neki, de attól még komolyan mondtam.
- Ha engem előbb hantolnak, kék rózsát szeretnék, rendben? Vagggy fehéret... - hezitáltam pár pillanatig, hogy aztán ismét mélyet slukkoljak a bokor ízű bigyóból. Az ölelésre halványan elmosolyodtam, majd aprót bólogatva öleltem meg a pszichomókust.
- Persze. Nem kérdéses. Legfeljebb majd nálam partyzunk és meg van oldva.

Zója

- Vagy legalábbis nem unalmas - korrigáltam halvány mosollyal az arcomon, amit azért viszonylag hamar el is tüntettem onnan. Nem kell folyton vigyorogni, mint valami hülyének.
Zója nagy lelkesen kezdte szervezni a temetésemet, ami határozottan morbid és vicces volt egyszerre. Ha már esküvőm nem volt, legalább a temetésemen legyenek olyan kedvesek az ismerősök, hogy ezt a kis szívességet megteszik nekem.
- Jó, ha elpatkolok, a te felelősséged, hogy ilyen legyen az álomtemetésem  - közöltem piszkálódva, aztán kissé megkönnyebbülve hagytam, hogy rávegyen az éjszaka közepén arra a bizonyos kávéra. Addig még előkerülhet a pillangókés...

//köfönöm *-* //

Ha az ember útja a stég felé vezet, többnyire csak egy elhagyatott, nem túl biztató helyszínt lát maga előtt. Ma este azonban nem így van, mert ha valaki arra jár, egy rakás üveget és egy elég jó hangulatú társaságot lát maga előtt. Mert ugyebár kettő embertől az már kész part, ha a megfelelő párost vesszük górcső alá.
Nem igazán így terveztem a ma estémet, de valahogy mégis itt kötöttem ki, egész bizarr mennyiségű sörrel és a bizonyos, csárdában megismert Levitás úrfival.
Egy pár pillanatig méregettem a vizet, ahogyan visszatükröződött róla a holdfény és egy futó másodpercre el is mosolyodtam, hogy aztán ismét a lábamat lógassam a stég széléről. Kicsit még hideg lett volna a pancsoláshoz, ettől még elég hívogató volt a voter.
- És amúgy? Minden rendben? - kérdeztem a szemöldökömet felvonva, kissé oldalra biccentett fejjel sandítva a fiú felé. Kicsit más volt a felállás, mikor legutóbb találkoztunk. Azóta valahogy híre ment annak is, hogy én, meg Mina, holott még jómagam sem tudtam, pontosan mi az egész. Szóval halkan felnevetve túrtam kicsit a hajamba, hogy aztán még egyszer kicsit meghúzzam az üveget és le is tettem azt, nehogy útban legyen. Hiába van több, azért nem igen szeretném, ha kárba menne.
- Szóval nem, fogalmam sincs, mi ez az egész. Lehet, hogy semmi - vonogattam meg a vállamat lazán, lejjebb rángatva kicsit a toppomat és aztán lehajolva egy kis vizet merítettem a tenyerembe, hogy aztán a lecsurgó cseppeket a fiú arcába fröcskölhessem.

Biztos vagyok benne, hogy minden embernek más jut eszébe arról, hogy Mina mégis hol kötött ki, de a legtöbb embernek nem az, mint ami Mr Bailey fejében elsőre megfordult. Szóval kissé zavartan kaptam el a pillantásom más irányba, azt a csillogó tekintetet látva, s szintén csak egy vállvonással díjaztam a mondandóját. Persze, most komoly fejtegetéseket indíthatnék arról, hogy milyen jól jártam, de lássuk be: Dwayne és Zója famíliájában vagyok éppen tiszteletbeli tag. A jó akkora hazugság, hogy gyakorlatilag mindjárt rám zuhanhat egy meteorit.
- Nos, nem tudom, hogy mennyire "menő", de ha már te is elismered, lehet benne valami - nevettem fel halkan, miközben zavartan eltűrtem egy tincset a fülem mögé. Részemről semmiféle gondolatmenet nem indult el anno, hogy milyen érzelmeket vált majd ez ki az emberekből. Egész egyszerűen megtörtént, mielőtt belegondolhattam volna. Ettől még nem bánom. Végül egyre szélesedő mosollyal pillantottam fel a mellettem ülő Mr Baileyre, hogy aztán az ajkamba harapva mérjem végig.
- Ne tegyél elhamarkodott felajánlásokat! - jegyeztem meg azon a bizonyos halk, ám annál dorombolósabb hangon, csak hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat. Aztán, mielőtt még hasonló bátor lehetőséget dobnék be a közösbe, inkább az ajkamhoz emeltem ismét az üveget, hogy meghúzzam a tartalmát és leöblítsem a pimaszságom. Mindenkinek jobb, ha csendben maradok. Legalábbis azt hinném épp nagy nyugodtan, mikor Hunter megérdeklődte, hogy milyen is.
Azt hiszem, hogy sikerült bíbor színt öltenem még mielőtt kielégíthettem volna a kíváncsiságát.
- Nem tudom, nincs olyan sok alapom, hogy összehasonlítsam. Talán öt pasival, ha volt dolgom... inkább azt mondanám, más. Jó értelemben más - Nem éreztem magam kényelmetlenül alapvetően, legalábbis nem annyira, mintha másnak mondtam volna el. Azt hiszem az ismeretségünk eredetét figyelembe véve nem zavart annyira, hogy ilyenekről kérdez. Meg amúgy is, ő Hunter.
Szóval, hogy oldjam a hangulatot, előre hajolva egy kis vizet merítettem, ami aztán a fiún kötött ki. Akaratlanul is kitört belőlem a nevetés, amit nem is próbáltam elfojtani most már. Mertem magam adni mellette.
Szóval farkasszemet nézve a Levitással, továbbra is ott ült az a mosoly a szám sarkában, letörölhetetlenül.
- Do your best, Bailey... - csúszott ki, mielőtt még komolyabban átgondolhattam volna.

Azt a bizonyos kérdést tette fel, ami a második leggyakoribb volt. Hiszen tényleg, mindig mindenkit érdekelt, hogy vajon túl vagyok-e már azon a bizonyos kínos találkozón, mikor a legtöbb párkapcsolat a mélypontját éli meg. Nálunk azonban az a furcsa helyzet állt fent, hogy már a kapcsolatunk előtt is elég gyakran futottam össze anyucival, Dwayne meg... hát, egyszer találkoztunk egy bizonyos szarvas teremtmény kapcsán.
- Zója az úgymond legjobb barátnőm, szóval igen, mondhatni, túl vagyunk rajta... Dwayne-el azóta nem találkoztam, de nem is vagyok benne biztos, hogy szeretnék - nevettem fel halkan, magam elé képzelve azt a bizonyos jelenetet. Én állok ott és tátogok, mint egy hal, ő meg azon gondolkozik, hova is kéne pontosan elásni.  
Talán egy kicsit túlzásokba estem a srác zrikálását illetően, hiszen a hang hallatán hasonlóan vonzó nyögéssel válaszolt, úgy nézve rám, mintha legalábbis a végzet asszonya lennék. A szemöldököm enyhén felszaladt, miközben bocsánatkérő mosoly telepedett az ajkaim szélére és halkan felkuncogtam.
- Túl sok...? Ne haragudj, azt hiszem sok volt az ital - pillantottam ismét az üvegre, de az arcomon pontosan látszódott, mennyire nem gondolom komolyan azt a bocsánatkérést. Nehéz is lett volna, mert be kell lássam, jól esik, hogy azért egy olyan pasira, mint Hunter, ilyen hatást tudok gyakorolni.
A nevem hallatán már egészen biztos voltam benne, hogy átléptem azt a bizonyos határt, amit nem biztos, hogy kellett volna. Nagy, csillogó szemekkel pillogtam a levitásra, miközben enyhén oldalra döntöttem a fejem.
- Hunter? Szerintem pontosan tudom, hogy mikor és mit jelentek ki... - vontam meg a vállam egyszerűen, hogy a pillantásom ismét a vízre kalandozzon el. Nem ezért jöttem ki ide ma este. Vagy legalább nem szeretném bevallani magamnak, ha mégis.
Talán tényleg kicsit átgondolhattam volna, hogy megöntözöm-e egy nap kétszer az angolt, de egyszerűen annyira adta magát a helyzet, hogy eszemben sem volt fontolgatni. Így történhetett az, hogy mire annyit mondhattam volna, hogy "you can't..." - mert ugye feltételezni, hogy még arra is van időm "do this" az bizony vakmerőség lenne - a jeges vízben kötöttem ki. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy fizikai fájdalmat okoz a hőmérséklete, szóval amint a víz felszínére keveredtem, valami sikkantás és nyikkanás közti hangot sikerült megütnöm. Nagy nehezen kezdtem a hajamat az arcomból kikapirgálni.
Először csak néztem rá hitetlenkedve, de aztán ismét kitört belőlem az a bizonyos nevetés és közelebb evickélve püföltem a vállát pár pillanatig a tenyeremmel.
- Bailey, te nem vagy normális! - nem tudom, hogy ezt most bóknak, vagy sértésnek szántam, de annyi biztos, hogy közelebb voltam hozzá, mint gondoltam. - Remélem tisztában vagy a tetteid következményeivel...

Please tell me I'm your one and only
Or lie and say at least tonight

Talán éppen ezért mondtam anno Minának, jobban teszi, ha kétszer meggondolja ezt az egészet köztünk. Mert egyszer már köteleztem el magam egy ember mellett és csak a gond volt vele. Talán nem akartam már többé ezt. Talán éppen az volt a legszebb ebben az estében, hogy nem rótt rám terhet, nem volt plusz kötelezettség. Szerettem, ahogyan felvállalta a kevésbé elfogadott dolgait is. Szóval nevetve ráztam meg a fejem, miközben a lehető legnagyobb mértékben ignoráltam a jeges vizet, amely reszketésre késztetett.
- Legyen igazad, Bailey! Őszintén... sajnálom őket, azt hiszik, ha másnak adják ki maguk, majd elfogadják őket - bólogattam kicsit, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen az érem másik oldala, milyen az, mikor megpróbálsz beolvadni. A magam egyszerű módján nagyon is bírtam a Levitást és pont ez a ragadós vidámsága volt az, ami annyira meggyőzött benne.
Szóval ahogy közelebb kerültem, be kellett látnom, hogy teljesen megértem a nézőpontját. Kettőnk közül nekem kéne rosszul éreznem magam a gondolattól és mégsem tettem. Most azonban más volt a Levitás. Sokkal inkább emlékeztetett arra az első estére, mint azóta bármikor.
- Nem hiszem, hogy kéne... - ráztam meg a fejem enyhén, az ajkamba harapva, miközben a vizet figyeltem Hunter helyett. Persze, tépelődés, fontolgatás... Abban az egy pillanatban mindezt magam mögé söpörtem. - Mármint... van egy házam.
Felajánlotta a lehetőséget, hogy jó ember maradjak, amiért hálásan elmosolyodtam, de ez nem az az este volt. Egyáltalán nem akartam a holnappal foglalkozni, csak azzal, ami itt és most történik.
- Nem élnék a lehetőséggel... - közöltem, most már le sem véve a pillantásom a fiúról, csak akkor, mikor a part felé evickéltem. Épp elég hideg volt a víz.

Nem sokszor mozdulok ki újabban az otthonom tíz kilométeres körzetéből, de van olyan pillanat, mikor nincs választásunk. Ugyanis két éjszaka alatt kimaxoltam azt a retves Arkham Cityt és hirtelenjében nem is találtam semmi olyat a polcon, ami pótolhatta volna a lelkemben keletkezett hatalmas űrt.
Szóval mire kettőt pillanthattam volna, teljes mértékben felöltözve - csoda - a pénztárcámmal a zsebemben álltam Pesten az előtt a bizonyos bolt előtt. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam és a kilincset lassan lenyomva nyitottam be.
Abban a pillanatban és ott ismét elvesztem, a szívem hevesebben dobogott és úgy éreztem: boldog vagyok. Hogy kit láttam meg, aki felkeltette bennem ezt a bizonyos pillangók a gyomorban érzést? A polcon felfedeztem a Nioh egy példányát, közvetlenül az Until Dawn alatt. Azt hiszem, hogy nem telt el tíz perc és már legalább hat címet firkantottam a kézfejemre, hogy ez bizony hazajön velem... A nagy jegyzetelés közepette azonban eltanácstalanodtam a hetedik sorsát illetően. Persze, a Resi mindig klasszikus sorba ment, de nem ragozzák már kicsit túl a dolgot? Szóval tanácstalanul meredtem fel a polcra, nagy bociszemekkel, sűrűn pillogva. Aztán a bolt pásztázásába kezdtem, hogy segítséget szerezzek, eldöntendő a játék sorsát. Erre pedig a sarokban strázsáló egyetemista pont alkalmasnak tűnt.
- UUuuuuu... Keve, akarlak! Van egy perced? - indultam a fiúhoz, meglepően higgadtan, de az ujjaim kétségbeesetten fűződtek a tokra.

Hiába is igyekeztem minél gyorsabban dűlőre jutni magammal, mielőtt az örökségem mellé még hitelt is veszek fel és felvásárolom a boltot, cakumpakk, teljes pompázatos valójában, ez a mai nem az én napok volt. A hat cím már végleges volt, nem találtam kifogást, ami indokot szolgáltatott volna, hogy itt maradjon. A zombik azonban mindig is problémát jelentettek, most pedig a legutóbbin való csalódás miatt teljesen tanácstalanná váltam. Ez ilyen. Talán ott álltam volna a földbe cövekelve még rettenetesen hosszú ideig, lehet, hogy egészen zárásig is, megcsillogtatva a türelmem és kitartásom, ha nem szúrom ki azt a bizonyos egyetemistát.
De mégis így történt, hát nem is szégyelltem egyből a tudtára adni, hogy nekem bizony egy erős és határozott férfi kell. Méghozzá most azonnal! Persze, nem olvadtam oda, apró tócsába a padlón, pedig szívesen megtettem volna, de jelen pillanatban nem volt erre fölösleges energiám.
- Ezt szeretem, jó válasz - doromboltam elbűvölő mosolyt villantva a fiú irányába, hogy aztán elkezdjem villogtatni a tokját a játéknak. Nem mintha ez elmagyarázná a konkrét problémám. - Tanácstalan vagyok, havi frissítés van, de az előző szar volt, nem tetszett és most nem tudom, megvegyem-e.
Végül kis lépést tettem elé és fél kézzel sután átkaroltam pár pillanatra. Nem sűrűn csinálom, de most mégis szükséges volt, hiszen megmentett!
- Hogy vagy, szupersztár? Ezer éve nem láttalak...

Azt hiszem pont sikerült a megfelelő emberhez fordulni a játék ügyében. Teljes mértékben igaza volt, hiszen ha az ember bármiben is csalódott elsőre, akkor utána vagy egyáltalán nem, vagy csak nehezen tért vissza az adott elfoglaltsághoz. Én most kicsit féltem ettől a játéktól, talán ezt vette észre a fiú és ajánlotta fel, hogy esetleg kipróbálhatom. Már a játékot. Is.  Szóval csillogó pillantást vetettem rá és elmosolyodtam.
- Nos, ez olyasmi, amit nem fogok visszautasítani - bólogattam széles vigyorral immár az arcomon és hagytam, hogy kivegye az ujjaim közül a dobozt. Szerettem, ha a dolgok értő kezekben pihentek. Így hát ő a játékot vette komolyabban szemügyre, én pedig őt. Nem igazán változott sokat, mióta lelépett. Mikor először mesélte ezt az egész egyetem dolgot, rendesen kiröhögtem, hiszen nem hittem volna, hogy komolyan képes lesz bejutni és még bent is maradni az oktatási rendszerben.
- A csinos hátsóm túlságosan elfoglalt volt a tanulással, meg azzal, hogy tönkretegye magát, meg a párkapcsolatait - nevettem el magam, hogy aztán megvonogassam a vállamat és őt vettem ismét szemügyre. Szívesen megtartottam volna. A bőrkabátját.
- Hát, ha minden igaz,  egy év és szabad vagyok. Miért kérdezed? - döntöttem oldalra a fejemet elgondolkozva. Nem igazán gondoltam volna, hogy esetleg hiányol és úgy tűnik, mégis csak eszébe jutottam, ha mást nem, most.

Az ajkamba haraptam, aztán a kijelentésére már-már kislányos lelkesedéssel és csillogó pillantással mértem végig. Hát, ez van, ha valami olyasmit említenek, mint a kviddics, képregény, tetoválás vagy Anglia a jobb napjaimon.
- Ahw, megint varratsz? Ez annyira... - túlzásba estem a lelkesedéssel, szóval mély levegőt vettem és lassan kifújtam, mielőtt még folytattam volna a mondanivalómat. Nem kéne lerombolni a cool csaj imidzsemet. - Király.
Talán kicsit túl sokat is mondtam, de újabban csak no shame, hiába is próbáltam higgadt és kifinomult nő lenni, legtöbbször odáig jutottam, hogy úúúú eccarvú, ide nekem egy mentolos cigit! Talán ezért is kerültem a társasággal való érintkezést.
Összefontam a karjaim a mellkasomon, hogy aztán oldalra biccentsem  kissé a fejem és halványan elmosolyodjak.
- Hát látod, az élet nem habos-torta. Öhm... Hosszú, bonyolult, több is volt, mióta nem láttalak. Az egyik srácot lecseréltem a Warren lányra, aztán meg összeakadtam egy angol pasival, deee az inkább amolyan egy éjszaka volt. Fogalmam sincs hányadán állok, nincs ilyenekre agyam - kezdtem heves fejrázásba, amit aztán abba is hagytam inkább, mielőtt elszédülök és hanyatt vágom magam az üzlet közepén. Ő meg persze sikeresen rajtakapott, hogy végigmértem, mire az ajkam lebiggyesztve, ártatlan arccal megvonogattam a vállamat, jelezve, hogy fogalmam sincs, miről van éppen szó, mi itt a probléma.
- Uuuuuu, igen, hatalmas terveim vannak. El akarok menni a comic-conra, illetve be akarom fejezni a Deadpool kinyírja a marvel univerzumot és akarok egy tetkót. Eeeeez leginkább az elkövetkezendő pár hónapom. Amúgy? sejtelmem sincs. Talán egyetem. - tártam szét a karjaim tanácstalanul, megingatva kissé ismét a fejemet, de aztán visszaejtettem őket hasonlóan ötlettelenül, hogy aztán egy ragyogó mosolyt villantsak meg. Szerintem már ismert eléggé ahhoz, hogy neki is feltűnjön: magamhoz képest egy vigyor-bogyóvá váltam.

Mina

Azóta, hogy Mina végzett a suliban és én még egy év bónuszt rátoltam - mert ugye miért is allék meg fél évtizednél? -, azóta nem igen láttam. Bár volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem ez az egyetlen indoka. Szóval ma, mikor megláttam fagyizás közben, úgy láttam, hogy ideje lenne tisztázni a dolgokat a Warren lánykával, mielőtt még bármi történne.
- Igen, itt. Miért van olyan érzésem, hogy újabban bujkálsz előlem? - fontam össze a karom a mellkasomon.

minus

Na tessék, már éreztem is, hogy gond van, mert ilyet nem mond csak úgy az ember, hogy "nem akartam zavarni". Miben? A hűűűű de nagy tanulásban? Jhaj ugyan már! Aztán persze el is magyarázta a dolgot, egyetlen mondattal, amiben a levitás szőkét említette. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam, a tincseim közé túrva, hogy nyugtassam magam.
- Ami azt illeti, nem. - közöltem nemes egyszerűséggel. Nehéz is lett volna sokat itt lennie, mert én se nagyon voltam itt. - Honnan vetted?

Mina

Azt hiszem, hogy ezt nevezik úgy, hogy pech. Mert ugye az iskola csupa kisnyugdíjas szintű pletykagyárból áll, akiknek nincs jobb dolguk, mint azzal foglalkozni, a másikkal éppen mi történik. Szép... Kifejezéstelen pillantással hallgattam végig a mondandóját, hogy aztán összefonjam a karom a mellkasomon. Hazudhattam volna, jó vagyok benne, manipulálhattam volna, hogy csak azért terjesztik, mert nem akarnak minket együtt látni. Ezeket az ötleteket azonban csak egy pillanat alatt végigzongoráztam fejben, majd elvetettem. A szemkontaktust nem megtörve mondtam ki a meglehetősen kegyetlen igazságot.
- Volt.

Minus

Azt hittem, hogy majd őrjöngeni fog, kiabál és elrohan, közvetlenül azután, hogy a fejemhez vágja, mekkora barom vagyok. Pont mint én tettem, mikor dobtam a vőlegényemet anno. De semmi ilyesmi nem történt, a már egyetemista hölgy még csak meg sem rezzent.
- Igen, ezt kár lenne elvitatni tőle - bólogattam összepréselve az ajkaimat kissé. Mondjuk nem feltétlenül csak ez volt a probléma. Akadt volna még, amit illene elmesélni, de egyelőre még hagy...nom kellett volna, hogy eméssze.
- Is. Is. Mi lett az Amcsi cucmóval? - kérdeztem végül, hogy egy kicsit másról is legyen szó azért.

Mina

Biccentettem, hogy értem. Igazából nem sok befolyásoló hatása volt a beszélgetés tárgyára, de érdekelt, hogy végül mi lesz a csajszi sorsa, mivel így vagy úgy, de fontos nekem. Akkor legalább volt esélye rá, ha más nem is, de a családi élet rendbe jöjjön.
- Csak érdekelt, hogy végül költöztök-e vagy sem - vontam meg a vállamat, majd a táskámból elővéve egy üveg ásványvizet, belekortyoltam.
- Gondolom vársz még valamit... - pislogtam végül felé felvont szemöldökkel, amolyan kérdésnek is vehette.