Westfall


  A harang csak kongott, és kongott. Aztán végre elérkezett az utolsó. Scar már éppen fogta volna a cók-mókját, hogy itthagyja az egész helyet, és újra az ő tündéri kiscicáját simizhesse, amikor belépett egy lány a terembe. Nem csak úgy belépett, egyenesen berobbant a rózsaszín hajával mindenki látómezejébe. A lány egy pillanatig csodálkozott rajta, de aztán felfogta, hogy ez valószínűleg az, akit pesztrálnia kell. Ettől a gondolattól újra feltámadt a fortyogó dühe, amely úgy érezte, hogy bármikor kitörhet belőle. Nagy levegőt vett, és a helyéről felkelve az érkezetthez ment.
  Megtartotta a kötelező méternyi távolságot, hiszen nem akart intimebb kapcsolatba kerülni a rózsaszínnel.
  - Scarlett Conroy vagyok, és engem küldtek, hogy kísérjelek a szobádba. Szólíts Scarnak. Vagy ahogy akarsz. - legyintett egyet nemtörődöm módon, és elindult arra, amerről jött. A kezében maradt pálcájával játszadozott, körbe-körbe forgatva az ujjai körül. Hátranézett, hogy megnézze, hogy a kis sárkány követi-e, majd amikor megbizonyosodott róla, hogy igen, továbbhaladt. Nem akart segíteni a cuccát vinni, és nem is akart az életében vájkálni. Csak annyi a dolga, hogy levezesse az alagsorba a klubhelyiségbe, majd a szállására. Ennyi. És nem is akart többet. De valahogy zavarta a közéjük beálló szörnyű csend. Még a falon lógó képek is elhallgattak, és csak nézték néma vonulásukat, mintha valami gyászmenet lenne. Bár igazából annál is rosszabb, mert ott néha fel-fel sír valaki.
  - Hanyas szobában fogsz lakni? - kérdezte meg, mert igazából ezt nem tudta. Csak azt, hogy oda kell kísérnie. Bár elég valószínű volt, hogy egyenlőre a gólyalakban fog lenni. De mindegy is. Témának tökéletes.

Westfall

  A lány maga elé meredve ment. Az agyában tomboltak a gonosz kis gondolatok, amik ki akartak törni. Egyrészt azon gondolkodott, hogy tudná lerázni a legjobban a nyakába aggatott újoncot. Másrészt, pedig hogy hogyan szerezhetné vissza az elvett cuccait. Mert végül is nem is az övé a szerkentyű. És már el is múlt tizennyolc, szóval legális is volt amit tett. Az egy dolog, hogy a szabályokkal nem volt eggyező a tette, de nem tudta nagyon izgatni magát emiatt.
  Hirtelen csak a nagy csendre lett figyelmes. Talán mondani kellett valamit. Akármit. Így hát feltette a legkézenfekvőbb kérdést.
  - Negyedikes voltam. Szóval ha sikerülnek a vizsgáim megyek a végzős osztályba. - magyarázta, és közben kicsit a kezével is gesztikulált, bár a rózsaszín mögötte állt. Fordult még párat, és már meg is érkeztek az alagsorba. Ott fordult egyet, mégegyet, aztán csak hogy biztosan összezavarja a kissárkányt, még ment egy kört mielőtt bement volna a klubhelyiségbe. Persze így a lány már a jelszót is hallhatta, ami nem válik kárára.
  - Ez itt a klubhelyiség. Itt gyűlnek a zöldek, ha csak unatkoznak. - jelentette ki, és körbemutatott, miközben a lánnyal szembe fordult. Aztán már tovább is akart menni. Leghőbb vágya volt végre egy kiforrot terv összehozása.

Bandázunk

  Sietős léptekkel haladt a megbeszélt hely felé. Agyában a különböző bemutatkozási formákat pörgette, hiszen egyértelmű volt, hogy valami hasonlót kéne csinálni, mert ő maga sem ismerte valami jól a bandatagokat, és valószínűleg ők se egymást. Kissé ideges volt, mert fogalma sem volt róla, hogy hogyan kéne ezt az egészet csinálni. Amikor Amerikában énekelt, akkor is csak egy mezei bandatag volt, nem az övé volt a "vezető" szerep.
  Ahogy egyre közelebb ért, az ujjait kezdte tördelni. Azon gondolkodott, hogy vajon hogy adja majd be a tagoknak, hogy a hangja káros lehet az emberekre. Bár ha jobban belegondolt, Fanni ezt már tudja hiszen a saját bőrén tapasztalta.
  Mikor megérkezett mind a ketten már ott ültek, mint a jól nevelt kisgyerekek.
  - Bocsi a késésért, borzalmas az időérzékem... - húzta el a száját, és leült a kanapéra. Közben agya még mindig kattogott a legjobb kezdésen, hiszen azért ezen elég sok múlt. Aztán felderengett benne a hirdetésének a képe, amelyen egyértelműen feltűntette, hogy ez egy rock banda akar majd lenni. Vagy valami hasonló. Akkor pedig igazán lazára vehetnék a figurát. Így hát gondolatban vállat vont, aztán belekezdett.
  - Nem szeretnék ilyen beszélgetős csoportot alakítani, ahol mindenki elmondja élete nagy traumáit. Majd megismerjük egymást a próbkon, ha akarjuk. Szóval őt itt Will a dobosunk - mutatott először a fiú irányába -, ő pedig Fanni a másik gitárosunk - folytatta. - Én Scar vagyok, bár ezt gondolom tudjátok, én gitrozok és énekelek ha kell. Bár ezzel van egy kis probléma.
  Idegesen a bandatagaok felé pillantott. Fanni felé nézett, és a szemében kereste a megértést, vagy egyáltalán a megvilágosodást, hogy tudja miről beszél. - Az a helyzet, hogy mint utólag kiderült melodimágus vagyok. Csak még nem igazán tudom irányítani - próbálta elmagyarázni a fennálló helyzetet.

Bandázunk

  Rögtön a mély vízbe ugrott, éppen csak annyi bevezetőt tartott, hogy elmondta a tagoknak, hogy hogyan hívják a másikat. És bumm, lerakta a bombát.
  - Nem teljesen olyan, mint a vélavér, de igen, hatással tud lenni az emberekre. A hangomat vagyok képes fegyverként használni. Legalábbis leszek képes. Nem csábítóan, ugyanis én fizikais vagyok. Inkább a testekre, tárgyakra vagyok hatással - próbálta megmagyarázni a rá zúduló kérdések közül az elsőt. Tudta, hogy ezzrl még gondok lesznek, de abban reménykedett, hogy lesz valaki, aki énekesnek jelentkezik a bandába. Hát ez nem jött össze. Pech.
  - Egyenlőre még nincs tanárom úgy igazán, csak a könyvek. Rögtön felvettem tantárgynak, és most onnan próbálom tanulgatni a képességem, de még nem igazán megy. Nyugi, a füled csak akkor fogja újra megsérülni, ha valami riasztóval, ijesztővel találkozom, mert akkor a erőm védekező mechanizmusa bekapcsol. Vagy valami ilyesmi. De nem hiszem, hogy ilyesmi elő fog fordulni próbák vagy fellépések alkalmával - húzta el a szájat. Elég kínos téma, de ez van. - Inkább az zavar, amit a múltkor éreztem. Mindent vagy háromszor olyan hangosan hallottam - magyarázott tovább.
  Pár pillanat szünetet tartott, hogy a másik kettőnek legyen ideje feldolgozni a dolgokat, majd folytatta. - Teljesen megértem, ha azt mondjátok, hogy ebből nem kértek, és én csak azt tudom megígérni, hogy igyekezni fogok a tanulással és a képesség kordában tartásával. Szóval, ha kiszálltok, most tegyétek. Ha viszont nem, akkor itt egy sokkal kellemesebb téma, még pedig a bandanevünk eldöntése - húzódott mosolyra a szája egy pillanat alatt.

Hajna

  A napokban egy bagoly röppent a lány ablakába, karmai között egy levelecskével. Scar nem igazán tudta, hogy miért kapta. Az állt rajta, hogy este menjen a Faházhoz. Semmi indok, csak egy név: Hajna. A név ismerősen csengett neki. Talán valamelyik órára együtt járnak.
  A lány először biztosan eldöntötte, hogy nem megy el. Végül is ha valaki azt akarja, hogy menjen oda, akkor legalább az indokot odaírhatná. De amint nap közben agyalt, egyre-egyre azon kezdett el fantáziálgatni, hogy vajon milyen indokból hívhatják pont őt oda. Hiszen igazság szerint nem örvendett nagy népszerűségnek a lány. A tanárok körében pedig még annyira sem.
  Így történt tehát, hogy most az erdő szélénél császkált, keresve a fát aminek a tetején ott csüng a hely. Mivel már eléggé besötétedett, így még nehezebbé vált a megtalálása, de végül sikerült. Óvatosan felmászott, és bement a faházba. Nem volt valami nagy, éppen csak fel tudott benne állni. A berendezés arra utalt, hogy pár eridonos bulizta itt végig az éjszakát. A házat a piros és arany uralkodó színeiből lehetett kikövetkeztetni, és hogy az egész hely árasztotta a boldogságot magából. Szinte már giccses volt.
  A szöszi akárhogy is nézte, nem fedezett fel másik embert magán kívül. Így lehuppant az egyik lila színben pompázó puffra, és magában valami olyasmit motyogott, hogy pofátlanság hogy még meg is várakoztatják.

Hajna

  Percekig ott ücsörgött azon az undorítóan lila színű puffon, azon a rettentő színes helyen, mire észlelt valami változást. Először is a füstszagot, ami valahonnan áradt. Éppen felállt, hogy kinézzen az pöttöm ablakon, amikor kinyílt az ajtó, és betoppant rajta egy lány. Scar halványan emlékezett az arcára, de továbbra sem jutott eszébe az illető neve. Viszont a mögötte lévő vöröses megvilágításra is figyelmes lett.
  Az első gondolata az volt, hogy ez a lány őrült. Szó szerint. Aztán az, hogy most vajon saját magukat is felgyújtja? Ennek a kérdésnek a megválaszolása érdekében kinézett az üvegen, és megpillantotta a maguk alatt húzódó lángból épített kört. Mivel igazán jól mászott fára hála annak a bizonyos almafának, ezért csak vállat vont.
  - Ha sikerül felégetned ezt a kócerájt, ne próbáld rám kenni - felelte az egész helyzetre higgadtan, majd újra lehuppant a már jól bemelegített puffjára. Onnan nézett a lányra.
  - És, tulajdonképpen miért is hívtál ide? - kérdezte meg tárgyilagosan, mintha neki tök mindegy lenne, hogy itt csücsül vagy a szobájában. Pedig belül már marcangolta a kíváncsiság, hogy vajon mit szeretne pont tőle ez a félőrült csaj. Még soha nem is beszéltek, ebben Scar biztos volt. De ha egy ilyen ember, mint aki előtte állt megkeresi, akkor talán a hírneve megelőzte. Vagy csak szerette volna, ha úgy van. Végül is, valahol a szívük mélyén az emberek mind hiúak egy kicsit.

Hajna

  Végighallgatta. Ott ült egy helyben, arcáról semmit nem lehetett leolvasni, és kivárta a mese végét. Akkor összeszorította a száját.
  - Sajnálom, de én nem vagyok őrült - mondta ki tárgyilagosan, és úgy gondolta ezzel le is zárta az egészet, és felállt, hogy az ajtón keresztül távozzon. Elfordította a kilincset, de az nem engedett. Többször is próbálkozott, de az átkozott rozsdás szerkezet nem akart engedni.
  - Hát ilyen nincs... - suttogta, és még úgy rángatta a fát, hogy mozgott az összes fal is. Mikor rájött, hogy semmi értelme tovább próbálkozni, tehetetlenül fordult meg, és nézett a lányra.
  - Ez a te műved? - ötlött a fejébe. Ugyanis először csak arra gondolt, hogy ilyen pechje van. Ez volt akkor is, amikor a szigeten voltak, vagy amikor a kamrában. Szinte minden alkalommal beszorul valahová, vagy magára haragít ezt-azt. Ez már csak az ő szerencséje. De most, ez alkalommal olyan emberrel tartózkodott egy légtérbe, akit nem igazán ismert, és a néhány perce tartó ismerkedés nem azt súgta neki, hogy egy teljesen normális emberről beszélünk.
  - Igazán nincs kedvem a kis trükkjeidhez, hogy rávegyél, hogy vegyek részt a kis személyes szívatásodban, szóval megtennéd, hogy kiengedsz? - kérte a tőle telhető legszebben a lány, de közben már azon gondolkodott, hogy hol tudna még kimenni ha esetlen egy nemleges válasszal találná szembe magát. Mert abban biztos volt, hogy nem marad itt ebben a kicsi, undorítóan vidámnak tűnő helyen. Maximum átalakítja az ő ízlése szerint, de akkor más nem jár jól.

Bandázunk

  Még csak alig mondta ki a bandanév kifejezést, már Fanni le is csapott rá, és mint egy őrült magyarázni kezdett. Közben Will még a képességéhez intézett egy kérdést, így a szöszinek a figyelme megoszlott a két felszólaló között.
  - Először is ez a név nekem annyira nem jön be. És esküszöm , hogy a Theory of a Deadman jut róla eszembe... - furcsállta saját magát a lány, aminek a következménye egy nevetséges grimasz lett. - És másodszor pedig állítólag van valaki, majd felkeresem. Egyenlőre még nem nagyon volt időm kibogozni ezt a helyzetet - folytatta a másik fél felé nézve, mire egy hangos koppanás hallatszott. Meglepődve nézett Scar Fanni hűlt helyére, és ekkor a padló felől meghallotta a lány hangját is. Elnevette magát, mert hát most komolyan, erre milyen más reakció létezik?
  Érdeklődve figyelte a jelenetet, ahogy a eridonos az egyedüli férfitagjuk kanapéjánál nyúlkált. Erre Scar a tenyerével takarta be az arcát, hogy csak az ujjai között látott ki, és elfojtva nevetett.
  - Na jó, Fanni ülj vissza egy kicsit! - próbálta menteni a menthetőt, mert ahogy elképzelte ez a fiúnak is furcsa lehet. Legalábbis ő biztos furának venné Will helyében.
  - Nevek... - próbálta visszaterelni a figyelmet. - Mit szólnátok ahhoz, hogy...Cold Hearts? Áh nem, ez szar... - oltotta le a saját ötletét. De ami egyszer rossz, az rossz. - Own Way? - dobta be a következőt, és reménykedett benne, hogy ez egy fokkal jobban tetszik majd nekik. Meg főleg magának. Bár az is lehet, hogy túlságosan önmagára és az érzelmeire koncentrál? Mármint nem biztos, hogy itt mindenki a saját útját akarja járni, lehet, hogy a többieknek nem kell ilyesfajta motiváció. Talán még a családdal is jó kapcsolatot ápolnak. Bármi megtörténhet...

Bandázunk

  Éppen Will javaslatát hallgatta, amikor meghallotta, amint Fanni a szőnyegre esik. Persze a hangos puffanás sem maradhatott el, amitől az egész szituáció még viccesebb lett.
  Mosolyogva figyelte az egész komikus jelentet, ahogy a másik két bandatag a ceruza megkaparintásáért vív küzdelmes harcot. Úgy tűnt, ha így haladnak soha nem lesz meg az a név. De az igazság szerint ez egyáltalán nem feszélyezte Scart. Nevet bármikor lehet találni, lényeg, hogy az első fellépésük előtt döntsék el. De hogy még csak egy próbájuk sem volt eddig, így nem volt olyannyira sürgető a kérdés.
  A helyzet rendeződött, és a szőke felpakolta lábait az asztalra, és kényelmesen hátra dőlt a kanapéban. Kézfejébe fektette a fejét, így kicsit oldalvást nézte az éppen beszélő eridonost.
  - Nekem a #KAPPA tetszik. Olyan...mai. Szlenges. Senki nem jönne rá. És mint hogy rock banda leszünk, egy kissé ironikus. Már ha az egyetemi lányházakat nézzük, amik botrányosak - nyilvánított véleményt. Hirtelen elfogta a fáradtság. Nem is tudta, hogy pontosan miért is. Talán nem volt elég levegő a helyiségben. A hangok lehalkultak, mintha a víz alól hallgatná őket. Szinte biztos volt benne, hogy megint a melodimágiaság játszadozik vele, de túl kimerültnek érezte magát ahhoz, hogy foglalkoztassa a tény. Egy pöppet lehunyta a szemét, de rögtön utána ki is nyitotta. Ez így nem lesz jó, és ezt tudta is nagyon jól. Valami gáz van vele, de rendbe kell szednie magát. Felült rendesen, és kicsit hunyorgott, hogy kitisztuljon a feje. Egy kicsit segített, de nem túl sokat. Abban reménykedett, hogy ez az egész a másik kettőnek nem tűnik majd fel, és mindenki majd megy a saját dolgára. Ő maga például egyenesen az ágyába.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  Még akkor ismerkedtek meg a fiúval, amikor az apjától kapott egy levelet, amiben sokadszorra is lemondta a találkozójukat. Rögtön megtalálták a közös hangot az apák utálásában.
  Most pedig ott ültek egymás mellett a vonaton, ami lassan befutott a Budapesti megállóba. Fontos küldetésük volt, ami nem volt kisebb, mint egy bevásárlókocsi elcsenése. És természetesen elvinni utána egészen a suliig. Tervük az nem sok volt, de majd eldől az a maga idejében.
  A vonat fékezett, és a szőke ördögi mosollyal a fiúra nézett. - Készen állsz? - felpattant az ülésről, és gyors mozdulatokkal a kijáratnál termett. Leugrott, és pár lépést lépve fordult meg, hogy barátja is utána jöhessen.
  - Azt hiszem a legjobb, ha egy Wallmartot keresünk - jelentette ki, ugyanis fogalma sem volt, hogy Magyarországon milyen üzletek működnek. Nem igazán járt máshol az iskola falain kívül és Amerikán. Persze amikor kicsi volt állítólag itt élt, de abból már nincs meg sok emléke.
  Ahogy körbenézett, saját szemmel nem is látta, hogy merre van az épületből a kijárat. Inkább elkezdte követni az embertömeget, azt remélve, hogy ők is a leggyorsabb módon próbálják megtalálni a kiutat.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  Először nem értette a "kicsit tovább kell menniük" mondatot, már nézte is, hogy a vonat megy-e tovább is, vagy mi. Aztán leesett neki, hogy hát nem mindenhol vannak megtalálhatóak ugyanazok az üzletek.
  Már éppen mondta volna, hogy menjenek abba a boltba, ahol a nők flörtölnek a fiúval, hiszen meg nem fékezte volna az ismeretségszerzésben, amikor elsodródtak egymástól. Hülye emberek sose figyelnek a többire.
  - Akkor menjünk a Tecsóba. Hasonlít a neve a Lecsóhoz, úgyhogy biztos van ott valami kaja is - osztotta meg az asszociációját a fiúval, és megszorította a kezét amikor egy nagyobb embercsoport közepén vágnak át. - Hol van a legközelebb ilyen üzlet? - kérdezte amint újra barátja mellett lépdelt.
  Ahogy kiértek a kapun, végre felszabadultak az emberek furcsa pillantásaitól. Teljes volt a szabadság.
  - Tudod ez a hely hasonlít Chicagohoz. Olyan kedvesnek tűnnek az emberek - nézett körbe a lány. Járt már itt egyszer, de akkor is csak azért, hogy átszálljon a repülőre. Nem sok mindent látott még belőle. Az első megállapítása pedig az volt, hogy nem olyan nagy mint New York. És kevesebb a sárga taxi.
  - Merre kell menni? - kérdezte, mert hát a fiú nélkül teljesen el volt veszve. Igazából ha Ervó olyan gonosz lett volna, akkor el is rabolhatta volna. Fel sem tűnt volna neki. Persze azért megvédné magát, de hát nah...akkor is.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  - Tesco? Ez fura. Nem hangzik jól... - emésztgette a nevet. A Tecsó jobban hangzott neki, pedig annak sincs valami sok értelme. Egyszerűen jobb a hangzása, kész.
  Eszébe jutott a legutóbbi kirándulása Pesten. Akkor elég zűrös környéken hagyta ott Lala, ráadásul egy bárba ült be. Mégsem lett baja. Sőt. Valaki még meg is kérte, hogy smárolja le valami fogadás miatt. A fiú már csak halványan élt a szőke tudatába, de azért még ott volt.
  Komor arckifejezést próbált erőltetni magára a lány, ahogy a fiú a tervet mesélte. De nem sikerült sokáig, szinte rögtön elmosolyodott.
  - Akkora jó buli lesz - nevetett. Elképzelte, ahogy ők a kocsival gurulnak le egy dombról mint az őrültek, a kövér rendőr meg futva próbálja utolérni őket. Eszméletlen lesz...
  - Persze, hogy nem. Életemben először fogok ilyen helyen járni, végig akarom nézni! Meg amúgy is, ki tudja milyen kincseket fogunk még ott találni - kacsintott rá a lány, és elkezdett az utcán balra menni, a fiút maga után húzva, ugyanis még mindig össze volt kulcsolva a kezük. Az nem nagyon zavarta, hogy éppen arra kell-e menni, már nagyon mehetnéke volt. Vitte a lába, amerre akarta.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  A szőke elnevette magát, ahogy elképzelte, ahogy Ervin, és az ő kisebb hasonmása randalíroznak egy bevásárlóközpontban. - Úgy érzem, hogy az öcsédet is bírnám - bólogatott. Az egész Lasch családból csak a fiút és az apját ismerte, de az sem valami jól. Csak ahogy Ervin elregélte neki. És természetesen azok alapján, és mert ha a haver azt mondja rossz fej, ezért nincs róla valami jó véleménnyel. Kivéve a külsejével, mert hát azért a fiú is valakitől örökölte a szexi vonásokat, bár ezt nem kötné az orrára.
  - Nem is terveztem lopni - jegyezte meg, mert annak már vége. Régen Amerikában még megtette volna, de azóta már öt teljes év eltelt, és ő is rendesen megváltozott. Bár akkor is, és most is csak a bajt kereste. Csak kisebb ügyletekben. Itt most a szórakozáson volt a hangsúly, míg régen a figyelemfelkeltésen. Hát, akkor nem jött össze, most pedig csak szimplán imádja ezeket az alkalmakat.
  Furcsán nézett a fiúra, amikor a macskakaja szófordulat előkerült. Reménykedett benne, hogy csak véletlen egybeesés volt, és nem gondolta komolyan, hogy evett belőle.
  Rendesen szednie kellett a lábait, hogy beérje a fiút, és akkor egészen közel férkőzött hozzá. Olyan volt, mintha a fiú védelmezni akarná, ő pedig nem tiltakozott ellene, habár igazán meg tudta volna védeni magát. Egyszerűen csak jó érzés volt, hogy valaki foglalkozik vele.
  - Majd befogadlak a kanapéra, mint egy árva kiskutyát. Majd könyörgök egy kört Hajnánál, hogy hadd tarthassunk meg - mosolygott, aztán lassan egy nagy épület körvonalai kezdett kibontakozni előtte. Rajta piros felirattal TESCO.
  - Ez lenne az? - kérdezte. Valamiért úgy képzelte az egészet, mint valami nagy két szintes bevásárlóközpont szintű valamit. Nem pont ezt. De a célnak persze ez is megfelelt.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  A lány hozzátette magában, hogy ő sem egy földre szállt angyalka, sőt sokszor megkapta hogy inkább olyan mintha ördög szállta volna meg. De legalább nem volt egyedül ezzel.
  Rámosolygott a fiúra. Tetszett neki a hozzáállása. Ahhoz képest, hogy minisztériumi dolgozó, elég lazán vett...mindent. És pontosan ez volt, ami miatt a szőke első perctől megkedvelte. Mert ahogy a magyarok mondani szokták, "laza mint a rigalánc". Bár a mondat értelméről fogalma sem volt, legalább tudta, hogy létezik.
  - Arra azért kíváncsi lennék, hogy te hogyan vakkantasz - nevetett fel a lány. - Lehet, hogy kellő mennyiségű ital tesz majd róla, hogy megmutasd a tehetségedet nekem - pislogott rá, mint aki egy teljesen ártatlan megjegyzést mondott.
  Maga az épület olyan csalódás volt, minthogy nem Tecsónak, hanem Tesco-nak hívják. A lány lebiggyesztette az ajkát, de aztán végül vállat vont. Végül is teljesen mindegy, hogy innen, vagy egy Walmartból lopnak el kocsit.
  A kezébe kapott egy érmét. Látott már ilyet, de ez most már volt. Olyan érzés volt, mintha megkapta volna a slusszkulcsot. Vagyis hát...tényleg azt kapta. Szemével körbepásztázta a helyeket, amiknél a kocsikat lehetett kiváltani.
  - Mond csak, van még egy ilyened? - kérdezte, és kinyújtotta a kezét. - Esküszöm visszakapod - tette hozzá. A tervei között nem szerepelt az, hogy még egy érmét eljátsszon, csak tényleg a megfelelő kocsit akarta.
  Amint megkaparintotta az érmét, merő elszántsággal neki indult az egyik tárolóhoz. Aztán hopp, elkezdett mászni a tetejükön. Közben folyamatosan mérlegelt, hogy az ott lévőek közül melyik a legjobb. Végül kiválasztott egyet kicsit beljebb mint a sor fele. Diadalittasan kiáltott fel.
  - Megvan a kocsink! - mutatott rá, hogy a fiú is láthassa. Aztán beletette a mögötte lévőbe az egyik pénzérmét, és eloldotta. A lábával nyomni kezdte kifelé az egész sort odaáig, ahogy volt. Nehéz volt, de neki szüksége volt arra a kocsira. - Segíts, és húzd! - mondta a fiúnak, aki reményei szerint valahol elképedve ácsorog.
  Mikor végre kint volt az a része a kocsiknak, a szőke lehuppant a kinézett jármű elé, és elegánsan beledugta a pénzt, és kihúzta a helyéről. - Látod? Tökéletes! - mutatta meg szerzeményét Ervinnek is. - Most már csak vissza kell tolnunk a kocsikat, és visszakapod a pénzed - jelentette ki, mintha ez olyan természetes lenne.
  - Rám bízod magad? - kérdezett vissza kaján mosollyal. - Ez volt életed egyik legrosszabb döntése - mosolygott rá féloldalasan, és elkezdte tolni a nehezen megszerzett kocsit a bejárat felé.
  Az üzletben nem voltak olyan sokan, de éppen elegen, hogy ha elkezdenek hülyéskedni, azt pont lássák. Ami azt jelentette, hogy Pest jó pár embere fogja őket teljesen elítélni ma este...

Nyomorultak
Budanekeresd

  A hideg betonpadló a combjánál mardosta a bőrt, ahogy leült törökülésbe. Hátát a falnak vetve nézte a padon ücsörgő Kolost, akinek az arcán a rács árnyéka vonalakat húzott.
  - Tudod, amikor írtál, tudtam, hogy jót fog tenni a levegőváltozás. Nem gondoltam, hogy ennyire... - mondta a lány szarkasztikusan, és a fejét a falnak vetette. Azon gondolkodott, hogy hogyan lehetséges, hogy még egy amerikai kiruccanást is simán megúszott, de egy kávézást a legjobb haverjával nem. Az egész univerzum mintha ellene lenne.
  Az üvegajtó kint kinyílt, és becsukódott. Hűvös szél rázta meg a szőkét. Egyre jobban sötétedett, de még semmi nem történt velük.
  - Szóóóval... tulajdonképpen akkor mi is történt veletek? - unta meg a lány, hogy már vagy fél órája csak a falat nézték, és nem szóltak semmit, annyira fura volt a helyzet. Nehéz volt felfogni, hogy tulajdonképpen hogy keveredtek ide. Ráadásul amiért találkoztak, azt még meg sem beszélték rendesen.

Nyomorultak
Budanekeresd

  - Szarkasztikusan mondtam... - körözött egyet a szemével, amolyan nem hiszlek el szinten. - De mégis maradtál velem, szóval végül is a te hibád is. Részben... - gondolt bele a lány. Bele sem gondolt, hogy a fiú miért ilyen ideges, egyszerűen csak ráfogta arra, hogy még biztos nem volt a rácsoknak ezen az oldalán. Vele ellentétben. Először valahogy ő is így be lehetett sózva. De akkor indoka is volt, hogy oda jutott. Most viszont nem nagyon csináltak semmit. A jogaik majd megvédik.
  Nézte, ahogy barátja ide-oda járkált, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, aztán a következő mondatánál megmerevedett. - Mondtam már, hogy Csin... - kezdte volna, de a fiú szavai megállásra késztették. Egy pillanatig csak nézte az arcát, és várta, hogy kibökjön valamit. Hogy egyáltalán hogy értette azt, hogy "elrendezett házasság". A középkor óta nem hallott ilyenről.
  - Úgy érted, hogy Northnak nem is... - kezdte, de aztán rájött, hogy az egész egy mekkora hülye felvetés volt. Vagy talán mégsem. Igazából az első lehetőség jobbnak tűnt. Még mindig okésabb, ha valaki olyan miatt hagyta el, akit szeret, minthogy valaki olyanért, akit nem is ismer.
  - Azt ne mond, hogy Myra! - kerekedett el a szeme, ahogy lassan - tényleg jó lassan - leesnek neki a dolgok.

Nyomorultak
Budanekeresd

  - Írásban is kérem igazolni az ötven pontomat - reagálta le a lány elég gyatrán, mert még mindig a kapott információkat próbálta feldolgozni. A kezeit nézte, amik az ölében pihentek, és az esélyeiken gondolkodott. De egy gondolat akkor újra és újra ott keringett az agyában. North ejtette. És meg sem próbált küzdeni érte.
  - Nem a barátom már - suttogta válaszként inkább csak magának, mint Kolosnak. Akárhányszor a fiú kimondta a "pasid" szót, mintha egy késsel véstek volna a mellkasába. De nem mondott rá semmit, mert tudta, hogy azzal nem segítene, és még a végén összekapnának és még egy napig idebent kell lenniük rendbontásért. Vagy bármiért.
  - Hogy akarod te megszöktetni? - kérdezte a lány elképedve. Az rendben van, hogy ő visszament Amerikába, de két olyan barátnővel, akinek van elég pénze erre, és oda, ahol tudta, hogy meghúzhatják magukat pár napra ingyen. De a fiú még csak nem is nagyon járt az országhatáron túl. Vagy legalábbis nem emlékezett rá.
  - Van valami tervetek? - érdeklődött bármilyen mellékhang nélkül.

Nyomorultak
Budanekeresd

  Scar nem tudta felfogni, hogy a fiút tényleg ennyire elvakította a szerelem. Mert igen, romantikus volt a gondolat, de az egész...nem volt reális és kész. - Ne sértődj meg, de Myra nem olyan lánynak tűnik, mint aki pisilni jár majd az erdőbe - igen, biztos volt benne, hogy ez volt az a szóhasználat, amit muszáj volt alkalmaznia. Csak hogy Kolos kicsit komolyan lássa a dolgokat. Mert ha ez sem ébresztette rá arra, hogy ez nem lesz jó, akkor talán semmi.
  - Inkább várnotok kéne egy hetet. Összegyűjteni egy kis pénzt meg összepakolni. Biztos, hogy ennyi idő alatt nem fogja North az oltárhoz kísérni a lányt. Ha meg igen, akkor befestem művérrel az egészet, és még egy plusz hétre ki lesz ütve - hadovált a kezével a lány, ahogy magyarázott. Általában ő volt a spontán ötletek kitalálója, akit leszólnak mások. Szóval tudja milyen érzés Kolos cipőjében lenni. De ezt is meg kell élni. Amúgy sem lenne valami jó barátnő, ha csak úgy hagyná, hogy a legjobb barátja mindent eldobjon egy random csaj miatt. Bár legalább ők megpróbálnak küzdeni a szerelmükért, nem úgy mint North...

Nyomorultak
Budanekeresd

  Nem hitte el, hogy barátja ezt komolyan veszi. Ingatta a fejét, és már épp egy újabb adag "jótanácsot" akart a fejéhez vágni, amikor rávágott a rácsokra. Ez a hirtelen dühkitörés eléggé meglepte a lányt. De nem eléggé ahhoz, hogy ne fűzzön hozzá semmit.
  - Hát, ha tovább játszod az idegbeteget, akkor maximum az ELME-be engednek el... - jegyezte meg csak úgy mellékesen. Újra a kezét kezdte el birizgálni, és az azon lévő tetoválást. Az egyik jó kiruccanásának az eredménye. Igazából ő is tett már meggondolatlan dolgokat, mint amire Kolosék készülnek.
  - Figyelj...ha kell, tudok még adni egy kis pénzt. Nincs sok, ne számíts arra, minden elment szinte a lakásra, de egy pár napi kajátok meglenne belőle - ajánlotta fel. Rájött, hogy nem az ő döntése, és azzal, hogy meg akarja akadályozni őt, csak még inkább segít meghoznia a döntést, hogy menjen. És amúgy is. Mindenkinek kell egy kis kalandozás. Ha ő volt már, akkor Kolos miért ne mehetne? Ha pedig baj lenne, majd üzen neki, vagy Tányának.

Broken Heart

  Ott állt közvetlenül a színpad mellett. Idegesen egyik lábáról a másikra vetette a testsúlyát, és közben a kezét is gyötörte a ropogtató mozdulatokkal. Hang már nem jött ki belőlük, mert az utóbbi fél órában már mindet kilazította. A gitárja a hátára volt szíjazva. Az a hangszer volt, amit még apjától kapott. A legelső. Kicsit már kicsi volt, hiszen csak háromnegyedes volt, de a húrok már lazák voltak a sok nyúzástól. Teljesen a lány ujjaira voltak igazítva. A pillantása pedig hol a bejáraton, hol a személyzet tagjain volt.
  Nem volt benne biztos, hogy North eljön. A levelében azt írta, hogy ez az utolsó kérése, és direkt olyan napot választott, amikor nincsenek sokan a csárdában, nehogy a tömeg megállítsa a fiút. Igen, még ilyenkor is figyelt arra, hogy ne okozzon kellemetlenséget a fiúnak. Pedig ez most nem csak róla szólt. Inkább a lányról.
  Idegesen az órára pillant. Már vagy tíz perce itt kéne lennie. A lány természetesen előbb érkezett, hiszen biztosítania kellett mindent. A terv megvolt, a kivitelezést viszont ezer helyen el lehetett szúrni.

Broken Heart

  Meglátta a fiút, ahogy bizonytalanul beteszi a lábát a helyiségbe. A lány szíve nagyot dobbant már csak a látványra is. Mindig tökéletes, kissé túl tökéletes kinézete egyszerre volt távolságtartó, de számára ismerős. Mély levegő be, aztán lassan ki. Most már nincs visszaút.
  Még egy pillantás a személyzetre. Elég távol vannak, ezért egy gyors mozdulattal már fent is termett a színpadon. A mikrofont bekapcsolta, és hozzá nem méltó módon szégyenlősen beleszólt.
  - Helló mindenki! - intett egyik kezével, miközben beállította az állványt a méretéhez. - Tudom, hogy ez most mindenkinek szokatlan, és a tulajdonos sem hiszem, hogy nagyon örül most nekem - húzta el a száját. - Viszont szeretnék elbúcsúzni az egyik ismerősömtől. Ott áll ő - mutatott a fiú irányába. Megvárta, míg mindenki jól megnézi magának, aztán folytatta. - Megházasodik! - jelentette be, és csak az hallhatta a mondatban a keserű mellékízt, aki igazán ismerte. Valószínűleg a többi ember valami aranyos gesztusnak tarthatta az egészet. És a személyzet is. Ezért nem csaptak le rá, szinte azonnal. Vagy csak meglepte őket. Bármi megtörténhet.
  - Szóval csak öt percet szeretnék kérni, hogy elbúcsúzhassak tőle. Egy számmal. És kívánok neki sok sikert az életben, mert minden ellenére úgy gondolom, hogy megérdemli - mondta, aztán összeszorította a száját, hogy az érzelmei ne törjenek utat maguknak. Egy pillanatra sem nézett a fiúra. Egyszerűen képtelen volt rá, akkor talán lesétált volna a színpadról.
  Kicsit távolabb lépett az állványtól, és maga elé húzta gitárját.

I'm a prisoner
Budanekeresd

  Kíváncsi volt Kolos mondatának befejezésére. Szerette volna, ha elfogadja tőle a dolgot, de a hangja inkább elutasításként hangzott. Ezért már alapból nem tetszett neki az a kettő, akik megzavartás a beszélgetésüket. Pláne akkor, amikor a rab megszólalt.
  - Szórakozz inkább magaddal - vágta rá a lány csípőből, és fintorgott egyet a férfira. Az auror kitörésére viszont nem számított. Nem tudta eldönteni, hogy ez most a megjegyzés miatt történt, vagy a férfi próbálkozott valamivel. De mindenképp jó volt látni, hogy olyan emberre vannak bízva, aki meg tudja őket védeni. Még akkor is, ha úgy tűnt, mint aki most szabadult a pokolból.
  A férfi direkt úgy helyezkedik a cellában, hogy egyenesen rá lásson a szőkére. Remek. A tekintete már jó egy perce rajta van, így a lány valami vicsorításfélét küld felé, hátha azzal elriasztja, vagy valami. Sose lehet tudni.
  Csak akkor kapja el a fejét, amikor Kolos az aurorhoz szól. Nem tudja, hogy ez mennyire volt jó ötlet. Alapjáraton nincs valami jó viszonya az olyan emberekkel, akik a törvényeket követik. Pláne, ha azok betartását szorgalmazzák. Kivéve Ervinnel. De ő egészen más szituáció.
  Első pillanatban jól szórakozik a barátján. Mint aki azt sem tudja, hogy meg szabad-e szólalnia. Annyira lerí róla, hogy nem ide való. Igazából nem tudja, hogy segítsen rajta, vagy hagyja szenvedni. Inkább utóbbi mellett dönt, és pillantását ismét a férfira szegezi, aki természetesen még mindig őt mustrálja. Hogy ez mennyire idegesítő....

Broken Heart

  Gitárján lefogja az első akkordot. A pengető megreszket a kezében. Be a levegőt, aztán ki. Ezt most magáért csinálja, és senki másért. Csak így tud elbúcsúzni. Csak így lesz képes a továbblépésre.
  Mozdul a keze, és elkezdi játszani az introt. Szép lassan, mintha lenne bőven ideje. Aztán a mikrofonhoz hajol, és rekedtes hangon elkezd beleénekelni.
  - "Record scratch; Steve Miller Band. Tattooed necks and tattooed hands" - ekkor érkezett el az első pillanat, hogy a fiúra is ránézett. Bizony, a tetoválása volt az, ami igazából összehozta őket. A titok, amit még mindig magában őrizgetett, habár a házvezető-helyettes már rájött. De az sem az ő hibája volt.
  Ahogy közeledett a refrén, egyre inkább gyorsabb lett az ütem, és sodorta magával a lányt. Az emlékek, az ő emlékeik voltak benne abban a számban.
  - "I'm a hazard to myself, I'll break it to you easy" - behunyta a szemét, és bólintott egyet közben. Tökéletesen így gondolta. Ő senkinek sem lesz jó, hiszen hogy is lehetne, amikor ennyire elcseszett...
  - "We don't have to talk, We don't have to dance" - elérkezett a refrén. A táncuk a feneketlen gödörnél, amiről senki nem tudott. És akkor este, kint, amikor a fiú pánikrohamot kapott, és végül csillagokat néztek. Aztán a folytatás. - "We don't have to make friends! It's so nice to meet you, Let's never meet again" - igen, ez így lesz jó. Ekkor érkezett el a végső búcsú. Kimondta.

Broken Heart
A Dal

  A szám végefelé járt, amikor már nem bírta tovább. A hangja egy pillanatra elcsuklott, és egy könnycsepp végigszánkázott az arcán. De folytatta. Végig kellett énekelnie, mert ő nem csak egy összetört szívű lány volt, de énekes is. And the show must go on.
  Az utolsó akkord is felcsendült, a lány pedig a mikrofonba suttogott. - Köszönöm. - Kikapcsolta. Vége az előadásnak. Tekintete a fiúra siklott, mert tudni akarta a véleményét. És akkor...ez már túl sok volt neki. Érezte, hogy a könnyei egymás után hullanak, és a kezét a szájára szorította, hogy visszafogja a feltörni készülő összeroppanást. Lesietett a színpadról, ahol a személyzet már várta. De nem szóltak semmit, ahogy meglátták a zokogó lányt.
  A gitárt a hátára csúsztatta, és kezével folyamatosan az arcát törölgette. Nem borulhat ki. De az a szó...még mindig maga előtt látta lepörögni, mint valami lassított felvételben. Ki kell mennie. És beszélnie kell vele, bár eleinte nem így tervezte. De az a szó mindent megváltoztat.
  Összeszedte magát, minden összetört darabkáját. Arcát megtörölte, és gyorsan az ajtó felé sétált. Közben intett Northnak, hogy kövesse ki, ha akarja. Ez már az ő döntése volt.
  Pár lépéssel arrébb ment, és a a lefelé menő napot kezdte el nézni. Alig volt bent fél órát, mégis minden annyira megváltozott. Azt sem tudta, hogy mi lesz a következő lépése. Szeresse? Vagy ne? De hát elhagyta. Otthagyta!
  Még mindig háttal állt az ajtónak, és szívott pár mély levegőt, mintha az megszabadíthatná minden kétségétől és zavarodottságától. Ő búcsúzna, de a fiú nem hagyja. És nem tudta eldönteni, hogy ennek most örüljön, vagy legyen felháborodva.

Broken Heart

  Ott ácsorgott háttal állva, amíg meg nem hallotta a nevét. Az ő hangján. Mikor azt hitte, már sosem fogja. És hogy nem is akarja. Pedig Ó édes Istenem, mennyire akarta...
  Megfordult, és közelebb lépkedett a fiúhoz. Szemei valószínűleg vörösek voltak a sírástól, és sminkje elkenődött, bármennyire is próbálta rendbe hozni. Úgy volt vele, hogy már mindegy. Számára mindegy. Mert a fiú már elkötelezte magát. Akkor pedig nem számított a véleménye. Ha pedig tényleg szereti...nem, ezt nem veheti készpénznek.
  - North... - nyelt egyet, hogy összeszedje a gondolatait. Fogalma sem volt róla, hogy most mit fog csinálni. Ez nem volt benne a tervben. Valami hiba csúszott a szerkezetbe. North volt az. És bármennyire utálni akarta érte, nem tudta. - Szeretném tőled hallani, miért... - mondta ki végül nagyon lassan, de hangsúlyosan minden szót. Komolyan gondolta. Mert ha a fiú tényleg ezt akarja, akkor nem tesz semmit. Akkor most hallhatja, és elengedheti. De ha nem, akkor talán...nem. Akkor sem.
  Arra gondolt, amikor Amerikába ment. Azért ment, hogy megelőzze a bajt. Most meg itt volt a nyakán. Tudta, hogy semmi nem lehet tökéletes. Hogy minden előbb vagy utóbb összedől mint egy kártyavár. Főleg az ő életében.
  Kezével gyorsan elsimított két könnycseppet az arcán. Most nem mutathatja, hogy gyenge. Most a fiúnak úgy kell válaszolnia, hogy nem azért teszi, mert sajnálja. - Az igazat szeretném! - szögezte le, amikor látta, hogy a fiú el szeretné kezdeni. Ez fontos volt neki.

Broken Heart

  Minden szavát megízlelte a fiúnak. Félt, hogy talán ezek lesznek a legutolsók. Nem szakította félbe, amikor a lányt írta le, habár tudta kiről van szó. De jól esett neki. Minden amit a fiú mondott.
  Aztán nem bírta tovább. Nem tudta tartani magát, mint eddig. Egy lépéssel eltüntette a kettejük között lévő távolságot, és átölelte a fiút. Olyan nagyon vágyott már erre, mint egy pohár vízre a sivatag kellős közepén. Mélyen beszívta a fiú illatát. Az arcát belefúrta a nyakába, az sem érdekelte, ha nyomot hagy North pólóján a sminkje.
  - Hiányoztál - hallatszott tompán a hangja. - Nem akarom, hogy elmenj. Én is szeretlek - továbbra sem vette el a fejét, mert félt attól, hogy North talán eltolja magától. Hogy mégsem akarja. Mert már más jövő van számára megtervezve... Tervek. Na igen, ez az a dolog, amiben Scar amúgy sem volt jó. Mert mindig meghiúsulnak. Ma este sem kellene itt lennie, hanem otthon kiválogatni az összes dolgot, ami a fiúra emlékezteti, és kidobni. Vagy valami hasonló, amit az amerikai filmekben szoktak eljátszani.
  Azon gondolkodott, hogy vajon miért kellett nekik ez az egész gyötrelem ahhoz, hogy kimondják egymásnak, hogy szeretik. Mintha ez lenne a sors utolsó otromba fintora feléjük.

Broken Heart

  Amikor a fiú is visszaszorította, úgy érezte, mintha apróra összehúzhatná magát, és egyenesen a fiú részévé válhatna. Jó pár percig csak álltak. Aztán megtört a csend. Már akkor tudta a szőke, hogy mit fog mondani a fiú, amikor a feje alatt a mellkasa megrezdült, ahogy nagy levegőt vett a mondandójához. Mégis az, hogy kimondva hallotta és újabb repedést okozott a szívén. Pedig annyi ideig küzdött azért, hogy megtörhetetlennek tűnjön. Erre jön ez a fiú, és ő...leengedte a falait.
  - Tudom. Számunkra nem létezik boldogan éltek, amíg meg nem haltak - bontakozott ki a fiú öleléséből. Szinte abban a pillanatban hiányozni kezdtek, ahogy nem érezte már maga körül. A szeméből egy könnycsepp szaladt végig az arcán, mire kezét gyorsan odakapta, és letörölte. Közben a lábát nézte. Erős akart lenni. A fiú kedvéért is.
  - Most mit fogok kezdeni azzal a rengeteg zoknival, amit miattad vettem? - próbálta elviccelni a dolgot, még akkor is, ha a szíve megszakadt. Így könnyebb volt.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  A titoktartásra vonatkozó mondatot inkább csak elengedi a füle mellett. Helyette a kezébe kaparintott érméket nézi csillogó szemekkel, mint ahogy Szméagol szemlélte az ő "drágaszágát". Nem számított rá, hogy még egy helyett négyet kap, de a több mindig jobb. Vagy nem?
  Aztán belekezdett a hosszadalmas munkába. Hallotta a háta mögül a fiú kétkedő hangját, mintha valami megőrült macskának nézné, akit nem akar még azzal is felbőszíteni, hogy rossz hangleejtést használ. Erre a szöszi csak elmosolyodott. Jó mulatság volt, amikor az emberek nem tudták követni a gondolatmenetét, és a véghezvitel előtt teljesen hülyének nézték.
  Aztán a megvilágosodás hangjára a lány már nem tudta visszatartani a kitörő nevetését. Aztán rászólt inkább, hogy tegye magát hasznossá, mert hát nem csak azért hozta, hogy legyen társasága. Ő tettes társ volt, és egy ilyen tisztséggel felelősség is jár. Azaz vegye csak ki a részét a munkából.
  Úgy mutatta be a szerzett kocsit, mintha minimum egy Porsche lenne, amit a lottón nyert pénzből vett. A dicséretre pedig csak kihúzta magát, a mellkasát kicsit jobban is kinyomva. Aztán a győztesek széles mosolyát villantotta a fiú felé.
  - Ugye tudod, hogy rellonos vagyok? Belőlem már rég előtört a sárkány - mosolyodott el féloldalasan, aztán inkább visszamászott a másik sorra, és elfoglalta azt a pozíciót, ahol az előbb is volt, hogy megszabadítsa Örwájn érmécskéjét a rabságtól. Mikor végre végzett a művelettel, leugrott társa mellé, és a kezébe csúsztatta azt a négy pénzérmét, amit pluszba kapott tőle. Aztán irány a bolt.
  - Hát, én nem tudom mit árulnak itt, szóval kénytelen leszel velem addig járni az épületet, amíg körbe nem néztem, vagy meg nem unom - jelentette ki egyszerűen.
  A középső soron kezdtek el haladni, és ami először feltűnt a lánynak, az a könyvek sora volt. De az egészen unalmas mulatság lenne, ha berángatná a fiút oda magával, és az egyik az egyik oldalon, a másik pedig a másikon olvasgatná a könyvek hátoldalát. Azt már nem. Inkább odalépett a egyik állványhoz, amin sorban szemüvegek voltak. Kiválasztotta azt, amit a legrosszabbnak vélt felfedezni, és feltette. Aztán egy grimaszt vágva a fiú felé fordult.
  - Nah, hogy tetszem? - pislogott, bár ez valószínűleg csak halványan látszódott a rózsaszín üvegen keresztül.
  Újra a kocsit tolva kezdett el a középen elhelyezkedő áruk között szlalomozni.
  - Nézd! Pici stormtropper-ek - nézett csillogó szemekkel, és otthagyva a kocsit ment oda a bábukhoz, akik egy rakásra voltak téve. Bekúszott közéjük, és leguggolt, hogy ugyan akkora legyen, mint azok. - Hát ez állati. Úgy érzem magam, mintha a filmben lennék! - nem tudta biztosra megmondani, hogy drága úti - és bajtársa vajon ismeri e a legendás filmet. Ő túl mugli volt, hogy most ilyeneken agyaljon.

I'm a prisoner
Budanekeresd

  Kolos első nézését pont nem kapta el, hála annak, hogy a másik férfival "Ne nézzél, mert visszanézek!" játékot játszott. De másodszor már határozottan észrevette a megdöbbent fejet. Csak megrázta a vállát, mintha azt kérdezte volna, hogy: mi van? Hiszen a fiú szinte minden titkát ismerte. Vagy talán mégsem.
  A lány ekkor jött rá, hogy talán nem is mesélte el neki a juvie-s históriákat. Igen, határozottan nem mesélte, mert akkor talán tudna a juvie magyar megfelelőjét. De így, valahogy soha nem került szóba ez a dolog Magyarországon.
  Már szinte vicces volt, ahogy Kolos megpróbálta győzködni az aurort. És ha a drága cellatársuk nem zavart volna be, talán előbb-utóbb el is nevette volna magát. De így csak...meglepődött. Igen, most először, amióta az auror és a másik börtöntöltelék beléptek látszódott rajta olyan érzelem, amit felhasználhatnak ellene. Ilyen rácsokhoz még soha nem volt szerencséje. Persze a mugliknál minden más, de akkor is.
  Viszont pillanatnyi megingását gyorsan helyreigazította. Arcát újra érzelemmentesre varázsolta, és mellé hozzátette:
  - Bizony, jobban is teszed, ha végre nyugton maradsz - persze neki is csak a szája volt nagy. De egy ilyen helyen két lehetősége volt. Vagy beszól az embereknek, vagy meghunyászkodik. Csak a helyzettől függ, hogy melyik taktika a jobb. És most, az előbbi tűnt biztosabbnak.
  - Véletlenül besodródtunk egy tömegbe, amiről mint kiderült, valami rosszban sántikált. Mi pedig, minthogy információ hiányában voltunk, meg se próbáltunk elmenekülni a helyszínről. Hiszen azt sem tudtuk, hogy bajban vagyunk - vont vállat a lány, ahogy röviden, tömören beszámolt arról a részről, ami valószínűleg érdekli is az aurort.

Ervó, Balu, Örwájn or whatever the hell we want

  - Hát, én szinte biztos vagyok benne, hogy amikor még oda jártál, akkor időnként kinőtt egy-egy szarv a homlokodon - jegyezte meg csak úgy ártatlanul, hiszen senkinek nincs olyan piszok szép bőre, hogy tinédzserkorába egy pattanása se legyen.
  - Kerti grill? Veszünk egy egész készletet, aztán kimegyünk az egyik parkba sütögetni? - vonta fel a szemöldökét, és minthogy vizuális típus, szinte azonnal megjelent előtte a kép. Ervin sütöget, míg ő próbálja elkergetni az esetleges csöveseket, akik jönnek kaját csórni. Szép kis párost alkotnának így.
  Ervin reakcióján hangosan felnevetett, ami néhány nemtetsző pillantást eredményezett, de nem tehetett róla. A fiú olyan viccesen adta elő az ide-oda csapongó embert, hogy az csak nah. Persze a szöszi tudta jól, hogy szörnyen áll neki az a szemüveg, azért jól esett neki, hogy a fiú biztosította róla, hogy még ebben is jól néz ki.
  - Jesszusom, ebben a szemüvegben maga vagy a magyar Macskanő! Csak férfiban természetesen - ámult el a lány. - Vedd meg, mert ez a te szemüveged. Mehetnél vele hősködni, és csinos lányokat menteni - bólogatott, mintha ez lenne a világ legfontosabb feladata.
  - Van az a...az a party szemüveg? - tippelt a lány a nevére. - Tudod melyik, ami így vízszintesen csíkos! - kezével a szeme előtt húzogatta a képzeletbeli vonalakat, mintha ezzel segíthetne a fiúnak.
  - Csak akkor megyek veled, ha gondoltál arra, is hogy hogy jutunk ki! Tudod, ha egy egész csapatot magadra haragítasz ezekből, nem lesz más választásunk, mint a szemétledobóba ugrani. Azt pedig nem szeretném - magyarázta, és egy féloldalas mosolyt villantott a férfi felé.
  - Hihetetlen, hogy varázsló létedre ismered a filmet - mosolygott a lány Ervinre. - Így legalább nem kell búcsút mondanom tőled - kekeckedett vele, hiszen természetes, hogy egy Star Wars fan nem barátkozik olyan emberrel, aki nem szereti a filmeket.
  - Na jó, hagyjuk itt a gyerekrészleget - húzta el a száját, és kezdte el újra tolni a kocsit a lány.
  Jöttek a háztartási szerek, az elektronikai gépek...semmi fontos. Aztán jött a kaja. - Mit kérsz? - nézett körbe a lány, mintha igazából ő fizetné az egész túrát.