Geri és Lolita

  Amikor Lolita kelni kezdett, akkor még egy szinttel lejjebb jártak a céltól. Viszont nem akarta, hogy a vöröske megijedjen amikor felébred. Így letették egy zöld kanapéra, amit útközben pillantott meg Scar. Rögtön utána nem érkezett visszajelzés az ájult lánytól, ezért a szőke elkezdte magát okolni. Ő maga azt, hitte, hogy csak fejben, de Geri szavai arra engedtek következtetni, hogy hangosan is kimondta a szavakat. Érezte a fiú meleg tenyerét a vállát. Jól esett neki a testi érintkezés. - Igazad van... - fordult újra az ájultan heverő lány felé.
  - Lolita. A neve Lolita. - jelentette ki, de még mielőtt Geri is kimondhatta volna a nevet, már a lány is beleszólt a beszélgetésbe. Scar megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és rámosolygott az össze-vissza beszélő lányra.
  - Nem emlékszel? Elájultál. A manók megtámadtak minket a konyhában. Éppen a gyengélkedőre akartunk vinni, amikor elkezdtél ébredezni. És ő Geri. Ő segített elhozni téged idáig. - egy jelentőségteljes pillantást vetett a fiúra a magyarázat közben, és abban reménykedett, hogy minden kérdésre tudott válaszolni, habár teljes káoszban. - Hogy érzed magad? - kérdezte, hogy ne csak ő róla legyen szó. Végül is nem az a lényeg, hogy mi van körülötte, hanem hogy ő maga hogy érzi magát. Vagy nem?

Albert

  Tanulni kéne neki. Nagyon. Lassan itt a legnehezebb vizsga is, és azon már nem fog csak úgy tippelgetve átbukdácsolni. Az pedig elég gáz lenne, ha meghúznák valamiből. Hát igen. Pontosan ez a gondolatmenet volt az, ami arra késztette, hogy elténferegjen a Keleti-szárny második emeletére. Igen, fel a lépcsőkön. Mikor nagy nehezen odaért, akkor leült az egyik asztalkához, és neki állt a tanulásnak.
  Látott már valaki egy szőkét szenvedni? Mert ha igen, akkor ez százszor rosszabb volt. Hol széken, hol asztalon, hol a padlón ült. Hol feküdt, hol maga alá tette a lábait, hol felállt. És persze az, amit azzal a szerencsétlen könyvel művelt, az sem volt semmi. Végül letette az asztalra, és felpattant. Elment, hogy szerezzen egy kis vizet, vagy valamit. Ez kicsit tovább tartott, mert aztán eszébe jutott, hogy nem etette meg a macskát, vagy hogy még beszélnie kell pár társával meg egyebek. Szóval csak jó pár óra múlva ért vissza. Akkor látta, hogy egy másik srác teszi vissza a könyvét. Az ő könyvét. Átcaplatott a termen, és a szöszke vállára tette a kezét, mert az addigra megfordult, és háttal állt neki. Furcsa bizsergés lesz rajta úrrá, és legszívesebben elkapná a karját, de moccanni sem tud.

Scar örömmel vág neki a meccsnek. Igaz, hogy a múlt évben nem nyertek akkor sem, amikor a pályán volt, most akkor is érzi a zsigereiben a győzelmet. És végre nem annyira lámpalázas, mint akkor, mikor először lépett a pályára. Akkor is sikerült egy labdát belőnie, szóval most még jobban fog teljesíteni. Az egyetlen, ami ebben most megzavarhatná, az az, hogy a saját csapattársai ellen van. Persze tudja, hogy annak, aki vele szemben áll, nem passzol, de ha csak az arcát nézi, lehet hogy véletlen elszúrja a dolgot. Mindazonáltal most pozitívan néz a jövőbe, ahogy arra halad. Elkészül, és a vonalhoz repül. Szemével követi, ahogy a kvaff felrepül, és már indulna is érte, amikor egy gurkót szúr ki, ami éppen őt vette célba. Szerencsére már látja, ahogy Aiden mozdul is érte és egy apró biccentéssel - egy amolyan hálás biccentéssel - már ott is hagyja és ő is a kvaff után indul. Flóra ér oda elsőnek, és egy cseles hátrasuhintással szinte Scar ölébe pottyantja a labdát. A szöszi nem tétovázik, egyenesen megiramodik a karikák felé. Szemével közben Míneát és Flórát tartja szem előtt, de Várffy nagyon rátapadt a kis újoncra, szóval ő már kiesett a hatásköréből. Már egészen közel ért a karikákhoz, de nem annyira, hogy rá tudjon még dobni.

+1
Ügyelj a vesszőkre. Aiden kicsit meglökött oldalról, mikor kivédte a gurkót, de nem lassított, véghez vitted a manővert, haladsz a karikák felé.  

Miközben a gurkók ide-oda repkednek játékosok és terelők között, Scar egyre közelebb ér a karikákhoz. Felméri a körülötte uralkodó káoszt, de épp csak egy pillanatra. Az első ami feltűnik neki, hogy még senki nem sérült meg. Ez jó jel. Pedig azt hitte, hogy ez egy igazi, véres küzdelem lesz, mégis csak két rellonos csapat megy egymásnak. Aztán sorra veszi a társait. Flórát éppen egy gurkó üldözi, Mínea pedig körülbelül annyira van a pontszerzési lehetőségtől, mint ő. Tehát akár maga is megpróbálhatná a dobást. Marokra fogja a kvaffot, és lassabban folytatja az útját. Először úgy csinál, mint jobb felé akarná dobni, de végül balra lendíti a tárgyat, pont úgy ahogy a muglik szokták a vízilabda mérkőzéseken. Nézi a labdát, és reménykedik. Mást nem igazán tud tenni.

+1
Megyjegyzés: Még egy hsz alatt vihetted volna a kvaffot, hiszen az úgy reálisabb lett volna és így adtál volna esélyt a másik csapat hajtóinak is lépni. A dobásodat ettől függetlenül érvényesnek veszem, de erre kérlek figyelj oda legközelebb.

Havasi

  Nehéz nap volt. Scar minden porcikája fájt. Mint egy hulla, úgy rakosgatta maga elé a lábait, és csak félig figyelt arra, hogy tulajdonképpen merre is megy. Fejében a gondolatok ide-oda cikáztak. Hol azon gondolkodott, hogy mikor ér végre a szobájába, és pihen le, hol azon, hogy a nap folyamán mi is fárasztotta le ennyire. Semmi komolyabb fizikai munkát nem végzett. Bár lehet a nem régi kviddicsmeccs volt az oka. Még mindig nem pihente ki a mozgást. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor furcsa hangokat hallott maga mellett. Mintha valaki száját betapasztották volna celluxszal. Jobbra nézett, és egy kép volt mellette. Rajta két ember, akik...verekedtek. A lány összeráncolta szemöldökét. Valóban az egyik keze a másik száját hevert, de ilyet még sosem látott. A képek mindig békésen figyeltek a falakról, néha átvándoroltak és pletykáltak, de semmi ilyesmi. Aztán a háta mögül megszólalt valaki.
  - Menj arrébb! Nem látom a küzdelmet. - a lány megilletődötten nézett a másik falra, ahol egy festményből éppen őt pásztázták. Arrébb csusszant egy halszálnyit, de ennek a végét ki akarta várni. Az ábrándjai az ágyról már rég tovaszállt. Helyét átvette a kíváncsiság. Karba font kézzel nézte hát a festményt, mintha csak TV-zne a muglik világában.

Havasi

  Scar egy újabb furcsa dologra lett figyelmes, amikor egy folyosón akart keresztül vágni. Mindig ez van. Kezdi megszokni a dolgokat, és erre csak úgy az arcába ugrik még valami különös. Most éppen egy festményen belül verekedtek össze. A lány persze rögtön elkezdte nézni, csak akkor valaki a háta mögül megszólalt. Egy kép. Egy festmény azt mondta neki, hogy menjen arrébb, mert nem látja a bunyót. Mint amikor a haverjai focimeccset néztek. Persze ő erre hogy a fenébe ne állt volna arrébb. Mégis csak egy festmény mondta.
  Már épp elmerült volna a kép nézésébe, amikor megint megszólaltak mögüle. Már majdnem visszaszólt a festménynek, hogy addig beszéljen, amíg meg nem fordítja a fallal szemben, amikor rájött, hogy valahogy ez nem ugyanaz a hang. Hátranézett a válla felett, és egy srácot vett észre az árnyékban. Régen ijesztőnek találta volna, ha valaki csak úgy nézte volna, és megszólítja, de az utóbbi években kezdte megszokni a szokatlant is. És ez még csak a közelében sem volt az igazi szokatlannak.
  - Éppen azon gondolkodtam, hogy talán a zöldnek fejbe kéne vernie azzal a lámpával a másikat, és meg lenne oldva az ügy. - válaszolta, miközben visszafordult, hogy tovább tanulmányozza a képet. Közben a kezével apró mozdulatokat tett, hogy tulajdonképpen melyik dologra is gondolt. - Min veszekednek? - kérdezte. Bár a legkevésbé sem érdekelte annyira. Inkább fejezték volna be, hogy tudja ki nyer. Mert persze a belsőjében valami rögtön a zöld ruhásra voksolt. Nem is értem, hogy mi...
  Scar hátrafordult, hogy csatlakozzon a fiúhoz. Mellé ment, és nekidőlt a falnak. Szinte azonnal kiszúrta a könyvet a kezében. - Mit olvasol? - mondta csak úgy a mindennapi beszédhangján, és újra a bunyóra összpontosította a figyelmét.

Havasi

  A lány kérdezett pár dolgot miután felfedezte, hogy van valaki mögötte. Csak semlegesen érintette a témát, hogy a festmények éppen valamin verekedtek. Miután a fiú válaszolt rájuk, egy félmosoly jelent meg a lány szája sarkában, de mielőtt a srác mellé ment, már el is tüntette. Pont, mintha ott sem lett volna.
  - Még nem olvastam... - vette kezébe a könyvet, és megvizslatta, sőt még bele is lapozott. Elég réginek tűnt a borítása, és a lapjai is. Egy pillanatig próbálta türtőztetni magát, de aztán inkább engedett a kísértésnek, és fejét a könyvbe bújtatva szaglászta a lapokat. Pont olyan illata volt, mint amilyenre számított. Régi fa illata keveredett az állott szaggal. Ennek édes egyvelegét csak az igazi könyvmolyok tudták értékelni.
  De csak visszaadta neki a példányt. Igazán beleolvasott volna, mivel magyarul nem annyira volt szokása a könyvek lapozása. Az angol, eredeti könyveket becsülte nagyobbra.
  - Remélem nem ezzel a szöveggel szoktad a csajokat felszedni. - mosolyodott el a lány a saját nyomorán. - Elég szar napom volt. Enni az egész. - jelentette ki. Gondolkodott rajta, hogy talán be kéne mutatkoznia, vagy valami, de úgy gondolta, hogy amíg a fiú nem érez magában ilyen és hasonló indíttatásokat, addig ő sem erőlteti. Most csak jó volt ez a dolog. Egy teljesen ismeretlennel elbeszélgetni csak úgy a semmiről.
  - Te tudod, hogy pontosan merre is vagyunk? Mert nekem nem rémlik, hogy merről jöttem, vagy merre kéne mennem. - húzta el a száját. - Esküszöm, ez a kastély olyan mint egy elvarázsolt kísértetház. Ez a harmadik évem, de még mindig simán eltévedek! - újabb fáradságból eredő mosolyt villantott.

Auror párocska

  Nagy nehezen sikerült kijutnia a Bajkeverős alagútjából, és az ott talált lányt is lerázta. Már csak annyi volt a dolga, hogy átlopódzik fél Bogolyfalván és felszáll a közelgő vonatra. Onnan már minden megy, mint a karikacsapás. A teljes terv ott volt az agyában.
  Megrántotta táskája vállpántját, és elindult az egyik sötét sikátorban. Egyik utca követte a másikat. Hangtalanul lépkedett, és mindig próbált az árnyékban maradni. Még a ruhája is inkább a sötét színek valamelyikét vette fel. Nem bízta a véletlenre, Bogolyfalván ilyentájt már nem sok ember mászkált.
  Egy újabb utcácska következett. A lány talpa alatt halkan ropogtak a kavicsok, ahogy haladt. Mikor a sarokra ért, már érezte orrában a füstös illatot, amit a fekete mozdony okádott ki magából. Csak egy tér választotta el. Gyorsnak kell lennie, de nem feltűnőnek.
  Kihúzta magát, és rendületlenül előre ment. Nem nézett körbe, nehogy meglássák, hogy túl gyanakvó. Már csak pár lépés a cél, nem szúrhatja itt el.

Sikerült. A lány teljesen meglepődött saját sikerén. Nem gondolta, hogy komolyan ilyen egyszerű lesz azt a kvaffot bedobni. Azt meg pláne nem, hogy az őrző bevette ezt az ősrégi trükköt. De attól még, hogy ez sikerült neki, a meccs még nem áll meg. Gyorsan visszahozzák a labdát, és még alig kap észbe, amikor már ki is dobják. Elindul a saját karikái felé, hogy gyorsan beérje az új lányt. De még mielőtt odaérne, ő átpasszolja Várffy-nak. Már csak ez hiányzott, persze. Csak egy idényt játszott, hogy csinálja meg hogy elveszi a kvaffot az év hajtójától? De aztán megpillantja Míneát, amint a fiú elé áll be, hogy ezzel kissé megzavarja. Scar minden lélekjelenlétét felhasználja, és teljesen bedől, hogy utolérje a csapatkapitányt. Majdnem akkor ér oda a férfihoz, amikor már odaérnek a csapattársához. Scar érkezését egy apró löket jelzi a srácnak, és a szöszi szinte majdnem abban a minutumban a labdáért is nyúl. Reménykedik benne, hogy eléggé elterelődött a figyelme Mínea irányába, és most megilletődik a másik megjelenését. Ezt kihasználva pedig simán megszerzi majd a labdát.  Közben csapattársa lefelé veszi az irányt, hogy biztos elkerüljék a támadást.

Auror párocska

  A lány már majdnem a vonatállomásra ért, amikor egy hang mellette hozzá szólt. Scar majdnem két lépést ugrott hátra ijedtében, de visszafogta magát. Ha megijed, az csak a bűnösségét bizonyítja. Érezte, ahogy a szíve gyorsabban kezd verni, de a férfira vetett egy bájos mosolyt, és készségesen válaszolt.
  - A vasútállomásra megyek, szóval megbocsát, de el kell érnem a járatot. - mondta, és gyorsan már tovább is haladt volna, amikor a másik irányból egy nő lépett elé. A lány felszívta magában a levegőt, ami kívülről akár úgy is tűnt, mintha mérges lenne. A kezével gyorsan arrébb söpört egy hajszálat az arca elől. Feszült volt.
  ~ Dammit! ~ káromkodott magában.
  - A nevem Heléna és szeretném elérni a következő vonatot! - ismételte meg a másiknak is a kérését. Feldobta a táskáját a hátára, mert már megint lecsúszott. Agyában folyamatosan egymást követték a gondolatok, hogy vajon hogy juthatna ki a szorult helyzetből. Talán ki kéne találnia egy szomorú történetet, hogy miért kell elérnie azt a járatot? Vagy...egyszerűen nem tudta. Amint meghallotta, hogy ez a két ember auror, meghűlt az ereiben a vér, és kiszállt az összes gondolat a fejéből. És így bizony nehéz volt a tervkovácsolás...

Havasi úr

  Scar megnézi a könyvet, megszagolgatja, majd visszaadja a gazdájának. Nem az ő műfaja ez az elemzős okostojásos könyv. Inkább a horror, a fantasy. Bár mostanság nem sok ideje akad eme hobbi űzésére. Meg talán az is szerepet játszik, hogy most ő maga éli meg azokat, amiket eddig a könyvekben olvasott. Mintha napról-napra újabb felfedezéseket kéne tennie ahhoz, hogy életben maradjon itt. Regén szerette volna, ha a könyvek valósággá változnának, és elvinnék őt kalandokra, de mostanság valahogy úgy érzi, hogy már most sok amit kap, és tartana egy kis szünetet. Csak hogy nem tud. Szeretne újra amerikában lenni a barátai társaságában. Fogalmuk sincs, hogy a lány hová tűnhetett. De ha visszamenne, biztos hogy régi ismerősként üdvözölnék, és megint csinálnának valami extrémet, és belevalót.
  A srác hangja szakította ki elmélkedéséből. Hogy szarul néz ki? Az enyhe kifejezés. Igazából örült neki, hogy a sötét hajú nem kérdezett bele a dologba. Nem lett volna sem akaratereje, sem pedig kedve hozzá. Igazán jól jött a fiú társasága. De lassan vissza kellett vonulnia, így megkérdezte, hogy vajon merről is jött.
  - Kísértetház, mert vannak benne kísértetek, és megmagyarázhatatlan dolgok. Bár a ház lehet nem pontos. Inkább kastély. - gondolkodott el. Abszurd. Komolyan ez a lényeg? - Akkor amarra megyek tovább. Te maradsz? - kérdezett rá. Neki ugyan teljesen mindegy volt, de úgy gondolta, hogy ennyit még igazán jártathatja a száját.

Lala

Jöhet a démonka

Smink, Ruha

  A szobában ült a kisebb asztalka előtt. Ujján rajta a fekete cseppszerű anyag. A szeméhez emelte, és rátette az íriszére. Nem látott semmit, csak nagy feketeséget, pedig tudta, hogy nyitva a szeme. Szörnyű érzés kerítette hatalmába. Megfogta a pálcáját, és elmondta a varázsigét, amit az egyik könyvből tanult. Állítólag tökéletesen kellett volna látnia utána, de valószínűleg a lány nem elég erős varázsló hozzá, és csak homályosra sikerült.
  - Ez is több mint a semmi - sóhajtotta a lány, és koncentrálva felállt, és kiment a szobájából. A megbeszélt találkahely az eridon torony előtt volt, és a lány már így is késett. Amennyire csak a látása engedte gyorsan szelte a lépcsőket, és lépésről-lépésre közelebb volt. Nagyon igyekezett, hogy egyik arra jövőnek se menjen neki. Nem akart galibát okozni, és pláne nem akarta, hogy a vércsíkok a nyakán elmosódjanak, mert még nem száradt meg teljesen.
  - Itt vagyok már! - jelentette ki Scar, amint megpillantotta barátnőjét. - Persze, persze, mehetünk is - lépett mellé. Lala kinyújtotta a kezét, és azzal a lendülettel oldalba is bökte a szöszit. - Kösz, ez jól esett... - masszírozta a fájó pontot. Aztán megfogta a kezet, és elkezdte a nagyterem irányába vezetni.
  Az embereket nagy üggyel-bajjal kerülgette, és feszülten figyelte, hogy merre nem jönnek. Mikor odaértek, a lány fellélegzett, hogy mindenféle közjáték nélkül megérkeztek. Körbenézett, amennyire tudott. Már kezdte megszokni a folyosón az egészet, most pedig még több fény érte a szemét a lángok miatt. Ez csak jó volt. Minden csupa fekete és piros volt. Az italok, a falak, a díszlet. Még az emelvényen lévő mulattatók is ezekben a színekben pompáznak.
  - Csak akkor tudnád rávenni őket hogy adják oda, ha leveszed a szemkötőt. Ha nem teszed, de elhiteted velük, hogy el van varázsolva, akkor szólj, és nem megyek az öt méteres körzetedbe - jelentette ki, és szeme megakadt egy vöröses színű löttyön, ami igazán jól nézett ki. - Mit gondolsz, azokban a koktélokban van valami olyan, ami gáz lehet ránk nézve? Vagy megihatom az egyiket?
  Az asztalhoz sétált, közben erősen tartotta a belé karoló Lanettát. - Te is kérsz? - kérdezte, miközben elolvasta a kacifántosan írt neveket a poharak előtt.

Auror párocska

  Eléggé kezdett az agyára menni a fickó, ezért a kérdésére csak szimplán megvonta a vállát. erre csatlakozott egy másik is hozzá. Hát persze, ez az ő szerencséje.
  - Arra indulok, amerre a vonat megy - jelentette ki dacosan. Agyában már javában tombolt az adrenalin. Olyan közel járt már a sikerhez, hogy lehet, hogy pont itt kapják el? A férfi egy sor kérdést gördített elé, és minél többet tett fel, a lány annál idegesebb lett.
  - Nem mondok semmi többet, amíg maguk nem mutatnak valami igazolvány, vagy valamit, amivel tudják bizonyítani, hogy nem valami pedofilok az utcán. Tudom, hogy már mondta, hogy aurorok, de hogyan tudnék bízni két emberben, akik csak úgy odasétálnak hozzám? - kérdezte meg, mielőtt belekötnének. A lány a legrégibb trükköt alkalmazta. "Legjobb védekezés a támadás". Kíváncsi volt, hogy erre hogy reagál a másik kettő, és még jobban reménykedett, hogy egyikőjüknél sincsenek iratok. Ha igen, akkor csak egy lehetősége maradt a lánynak. Bár azt nem akarta. Nagyon nem. - Amennyiben nincs ilyesfajta dokumentumuk, én továbbmennék! - indult volna megint útnak. Nagyon remélte, hogy a határozottság célt ér.

Lala

Smink, Ruha

  - Komolyan azt gondolod, hogy sikerülne? Neked? - kérdezte a lány, és felemelte a szemöldökét. Scar mindig is tudta magáról, hogy egy kissé bunkó, de ez még őt is meglepte egy pillanatra. összeráncolta a homlokát, és úgy gondolkodott, hogy mi történhetett. Aztán csak megrázta a fejét, mintha ezzel lerázhatná magáról az érzést, és már terelte is a témát.
  Scar csak halványan mosolygott, és egy aprót csóválta a fejét barátnője kijelentésén. Aztán egy ideig gondolkodott, rajta, hogy vezesse e a barátnőjét az asztalhoz, vagy már az is túl nagy szívesség lenne. Végül megragadta a karját, és vezette. Hirtelen Lala kiakadt rá.
  - Bocsáss meg, hogy segítettem neked. Ilyet sem csinálok többet. Én ennél sokkal többet érek... - vágott teljesen önelégült fejet, bár jól tudta, hogy barátnője ebből semmit sem lát.Végignézte, ahogy a fehér hajú nagy nehezen megszerzi magának az italt. Közben vagy a felét kiborította a szöszi lába elé.
  - Dehogy oldod meg magad. És örülhetsz, hogy egyáltalán elvállaltam, hogy gardedámoskodom neked, hiszen látszik, hogy egyedül még az élet sem menne. Pláne nélkülem. - válaszolta csípőből a lány, és hanghordozása egyértelműen elárulta, hogy azt gondolja, hogy ő mindenki felett áll. - Azt sem tudom, hogy miért jöttem el erre a bulira. Meg sem érdemlik, hogy engem nézzenek. - nézett körbe. Aztán kiitta a pohárban lévő furcsa löttyöt. Elvárásaihoz képest nem is volt rossz. Talán még marad egy keveset, és eliszogatja az időt. Az emberek itt úgy sem érdemlik meg, hogy akár csak egy szót is szóljon hozzájuk.

Lala

Smink, Ruha

  Scart teljesen hatalmába kerítette az a kis szörnyecske a vállán. Bár nem volt nehéz dolga, a lány mindig is instabil volt lelkileg, szóval ha csak egy kis mágiát is használnak rajta, ő kezesbáránnyá tud változni. Elég durva szavakkal illette barátnőjét, mintha Lala teljesen ismeretlen lenne neki. És a legrosszabb, hogy még csak egy kis bűntudatot sem érzett, csak fel volt háborodva azokon, amiket neki szegezett a másik. Elnézet a távolba, mintha ezzel nem hallaná a szavakat, amik sértik. Csak azt látta, hogy a lány elsuhan mellette, és a tüzes dolgok felé igyekszik, persze nem sok sikerrel. A közönség közben összesűrűsödött, mert Martin lépett a színpadhoz, hogy kihirdesse az idei év rémkirályát és királynőjét.
  Scar önelégült vigyorral az arcán várta, hogy kimondják a nevét, hiszen ki más lett volna alkalmasabb, mint ő. De amikor a Vér nevet hallotta, arcára odafagyott a mosoly. Egy pillanatra, mintha megbomlani érezte volna a varázst amit a kis démonka keltett benne, és megint érezte azt a keserűséget magában, amit már kiskora óta. Két szóban össze lehetett foglalni: nem elég.
  Legszívesebben kirohant volna mint egy igazi díva, a dühtől tajtékozva, de mégis maradt, és az odafagyott mosoly kíséretében még tapsolni is képes volt. Örülnie kellett volna a barátnője sikeréért, de nem ment neki. Csak állt, és a pódiumra meredt. Hát ennyi volt. Talán Lalának igaza volt...
  Megremegett a keze, amely az italt tartotta. Nagyokat lélegzett, hogy elkergesse a ködös gondolatokat a fejéből. Érezte, mintha valami a hatalmába kerítette volna, és arra ösztönözte volna, hogy menjen fel, és kapja le barátnője fejéről a koronát, mert az őt illeti. De ellenállt.

Auror párocska

  Scar érzi, hogy izzad a tenyere. Egyre idegesebb, ahogy a két vele szemben lévő folyamatosan egymásra pillantgat. Hirtelen kitörik belőle egy elég hosszú monológ, ami igazából belegondolva egyszerre volt ésszerű és hasztalan. De elég volt arra, hogy a két aurort egy pillanatra kizökkentse. Már majdnem ellépett mellőlük, amikor a férfi elé állt, és bemutatta az iratait. A lány szitkozódott magában, és megnézte a papírt. Közben azon gondolkodott, hogy mit is kéne csinálnia.
  - Nézze, nekem nagyon fontos, hogy elérjem azt a vonatot. Apám arra vár, hogy a végállomáson majd megtalál. Ha nem úgy lesz, akkor maguk lesznek a hibások. Nem tudok mutatni semmilyen igazolást, mert otthagytam a szobámban. - magyarázta, és szigorú tekintettel nézett a másik kettőre, ahogy az aranyvérűektől látta az iskolában. Valahogy ez náluk mindig bejött. De valahogy érezte, hogy már kezdi túl sokáig ragozni, és egyre kevésbé meggyőző és hiteles. Kipillantott a két ember válla felett, hogy még ott van-e a vonat, ami néhány perccel előbb ért be.Bizony ott füstölt ahol kellett is lennie. Aztán hátra is nézett. Egy épület magasodott nem olyan messze tőle. Talán el tudna odáig jutni, mielőtt egy átkot küldenének rá. Nézte a két auror arcát, és abban a pillanatban, hogy azt látta az egyik nem figyel, rögtön nekiiramodott. Olyan gyorsan futott, ahogy csak a lába bírta. Némely pillanatban attól félt, hogy talán elesik a saját lábában is. Egyre közelebb látta maga előtt a célt, amit a fal jelentett, pontosabban annak a másik oldala.

Nicole

  A szöszi a seprűjét szorongatva vonult le a lépcsőn. Másnap meccs várt rájuk, és benne volt a kezdőcsapatban, ezért úgy döntött, hogy a napot gyakorlásra szánja. Amúgy is a repülést imádta a legjobban a varázslóvilágban. Persze csak az átkokon kívül, hiszen azokbmindegyikét kívülről fújta.
  Zöld mezén itt-ott látszódtak a gyűrődések, amik a szekrényben töltött hetekről tettek tanubizonyságot. A legutóbbi mérkőzés veresége után nem sok kedve volt ezzel kekeckedni. De most valahogy muszáj volt. Nem engedi, hogy még egyszer vereséget szenvedjenek.
  Először nem is a kviddicspályára ment, hanem az erdőhöz, hogy gyakorolja a kitérést. Felszállt a seprűjére, és gyorsan elstartolva cikázott a fák között. A hideg szél csípte az arcát, de akkor valahogy nem érdekelte. Inkább élvezte. Mielőtt Magyarországra jött, szinte nem is látott havat. Los Angeles nem erről híres.
  Úgy elgondolkodott, hogy szinte észre sem vette, amint kikötött az erdő egyik oldalán. A gyors fékezéstől arcába hullottak egyenes tincsei.
  - Ahhh... - nyögött fel, de aztán már vette is az irányt a pálya felé. Nem lazsálhat, a meccsen sem teheti majd.
  Amint odaért, az egyij karikához ment. Lehunyta a szemét, és csak akkor nyitotta ki, amikor elindult. Megpróbált a lehető legjobban egybeolvadni a seprű nyelével, hogy gyorsabban menjen. Szemét résnyire szűkítette, de még így is befújt a szél a szempullái között. Amint a másik karikákhoz ért lelassított, és elmosolyodott. Közben lejjebb ereszkedett. Imádta az adrenalint az agyában, ami ilyenkor elárasztotta.

Nicole

  Arcán elhivatottság látszódhatott, és a belsőjében is égett a vágy, hogy minél jobban teljesítsen. Ez az, amiben jónak érezte magát, és nem mellesleg jól is. Éppen az egyik karikánál állt meg a levegőben. Már vagy ötször megcsinálta az oda-vissza való suhanásokat, és kezdte unni. Azon gondolkodott, hogy milyen új feladatot találjon ki magának. Egyedül a passzolást nem igazán tudta gyakorolni, szóval csak a gyorsaság gyakorlása maradt. Fejében ide-oda cikáztak a gondolatok, és csakhamar azon kapta magát, hogy már a vacsora megjóslása jár a fejében. Megrázta szöszi fejét, hogy megint tisztázni tudja az agymeneteit. Koncentrálnia kell.
  Éppen el akart indulni, amikor meghallotta, hogy valaki lentről kiabál. A téli szél miatt, és mert elég magasan volt, nem hallotta tisztán, hogy a barna mit mond. Leereszkedett az ismeretlenhez, és értetlenkedő arckifejezéssel nézett rá. Valahogy nem szokták csak úgy leszólítani. Főleg akkor nem, ha meglátják, hogy a zöldek színét viseli. Kivéve, ha az háztársa, de a barna valahogy nem tűnt annak. Egyik sárkány sem vetemedne csak úgy rá, hogy ilyen hidegben kijöjjön. Hacsak nem a mazohizmus. Scar esetében az utóbbi lehetőség élt.
  - Bocsi, mit mondtál? - kérdezett rá, mert igazán kíváncsivá tette, hogy mit akarhat tőle a lány. Fürkésző tekintetét akár még vádaskodónak is nézhette volna a másik, hiszen ez a két arca a lánynak valahogy hasonlított.
  Mikor a másik megismételte a mondatait, akkor már a szemöldökét is összevonta. A másik komolyan azt hiszi, ha nem lenne benne a rellonos csapatban, akkor itt fagyoskodna a hidegben.
  - Scar! - biccentett - És igen, benne vagyok. Holnap meccs van. - szállt le a mondatai közben a földre, mert zavarta a magasságkülönbség. - Miért kérded?

Nicole

  A szőke először nem volt benne biztos, hogy tényleg neki szólnak, hiszem ő fent volt, ráadásul a ruhája is egy plusz ok volt, hogy ne szólítsák le. De amikor lepillantott, a barna tényleg egyenesen a szemébe nézett. Lejjebb ereszkedett, hogy megtudja mit akarnak tőle, és abban a pillanatban megteremtődött a kapcsolat, a beszélgetés.
  A lány az első pillanatban biztos volt benne, hogy elküldi a lányt hidegebb tájakra, de aztán belegondolt, hogy vajon mennyi bátorság kellett arra, hogy a sok pletyka ellenére leszólítson egy repkedő rellonost. Nem kis teljesímény...
  - Ültél már seprűn? - kérdezte, mivel ez elég alapvető tudás, és ameddig ez nincs meg, addig bele sem megy abba, hogy elmagyarázza a kviddics szabályait, még a könnyebbeket sem. - És seprűd van? - tette fel a következő kérdést, bár elég egyértelmű, hogyha az előbbire nemleges választ kap, akkor erre is. Hiszen ki lenne az a hülye, aki vesz egy seprűt mielőtt ülne egyen.
  - Az a lényeg, hogy ne félj, az csak rosszat tesz. Ne urald a seprűt, hanem dolgozz vele össze. Tekints rá úgy, mint egy társra. Hiszen nélküle leesel - mosolygott kacéran az új lánykára. Nem akarta ő megijeszteni, de ez benne volt az alap személyiségében.
  A szöszi a másik felé nyújtotta a seprűjét. Innentől már csak a barnán múlott a dolog.

Auror párocska


  A lány futásnak eredt, de amint bekanyarodott a közeli ház sarkánál, meghallotta a puffanást, amit az átok adott ki, miután neki csapódott az előbb említett tárgynak. Hangos sóhaj szakadt fel a tüdejéből, de nem volt ideje tétlenül álldogálni. Rögtöm az esélyeit kezdte latolgatni. Ha gyorsan elrohan, meghallják. Ha lassan lépked, elkapják. Mire a harmadik lehetőség felmerült a fejében, maximum kétásodperc telt el.
  Megragadta a ház falán lévő kidudorodásokat, és ahogy bírta, elkezdett felmászni. Először az ablakpárkányra, utána kínkeservesen felhúzta magát az előtetőre. Magában elmormolt két imát - pedig nem is volt hívő-, mert nem szakadt be alatta a fedél. Utána egy gyors ugrással átszökkent a palatetőre, és elfeküdt rajta. Próbálta szabályozni a légzését, az agya tele volt adrenalinnal. Szeme a kék eget fürkészte, miközben hallgatódzott, hogy a két auror merre lehet. Ennyit arról, hogy már nem lehet baj a tervével. Hülye Murphy!

Nicole

  A lány készségesen válaszolt a kérdésiere, mire Scar felé nyújtotta a seprűjét. Igazán nagy lépés volt, de a kíváncsiság hajtotta, hogy Nicoleban van-e annyi spiritusz, hogy felszálljon vele. És volt. Ugyanis a barna kikapta a kezéből, és elrugaszkodott. Egészen jól csinálta. Az elején kissé bizonytalanul, de ha minden igaz fél éve nem ült ilyen szerkentyűn, ezért a lány csak elismerően biccentett amikor a másik elkezdett lefelé ereszkedni. A leérkezés kissé félre sikerült, de a lány úgy gondolta, hogy ennyi belefér.
  - Nem volt rossz! De bízz jobban a seprűben. Persze, értem én, hogy más, ha másén ülsz, és nem a sajátodon, de attól még ez mindennek az alapja. Ezt ne feledd. Emellett magadra is ugyanez vonatkozik. Ne azzal menj fel, hogy túl fogom élni, hanem hogy meg tudom csinálni. - magyarázott tovább, bár ő sem értette, hogy honnan szedi ezt a sokmindent. Eddig soha nem tudta szavakba önteni az érzéseit és a cselekedeteit. Mindig csak...érezte. - Próbáld meg újra. Most gyorsabban. Menj át a távolabbi karikán, aztán ezen, és utána szállj le. - adta ki az utasítást, mintha igazi edző lenne. Nem is értette, hogy honnan is jön pontosan ez. Lehet, hogy igazából csak össze-vissza beszél, és a másik nem ért belőle semmit.
  - Érezd a seprűt! - kiabálta a már levegőben lévő lánynak.

Nicole

  Scar nem tudta, hogy pontosan miért is oktat egy lányt, akiről ráadásul nem tud semmit, amikor edzenie kéne a holnapi meccsre. Talán a lány bátorsága vitte erre, bár a sok zagyvaságot amit összehordott, azt tényleg nem tudta hogy pattant ki az elméjéből. De a barna kérdése kissé kizökkentette. Fogalma sem volt róla, hogy milyen a seprű márkája.
  ~ Ezeknek egyáltalán van olyan?~ kérdezte magában. Emlékezett a napra, amikor egy bagoly meghozta. A legutóbbi születésnapjára kapta az apjától azzal a címszóval, hogy "legújabb csapattagnak születésnapjára." Az már igazán mellékes volt, hogy akkor a lány már egy éve bent volt a sárkányok között. Nem várta el, hogy apja ezt is tudja, hamár egy levelet sem tud írni neki. Ettől függetlenül az ajándék igazán jól esett neki, mivel anyja soha nem tudta, hogy mikor van a napja.
  - Nem tudom, már nem emlékszem - válaszolta a legdiplomatikusabb választ, ami beugrott neki. Aztán inkább útjára bocsátotta Nicole-t. Nem volt kedve a többi kérdésre.
  Nézte, ahogy a lány egyre ügyesebben veszi a kanyarokat, és egyre biztosabb. Valamiért elégedettséggel töltötte el a látvány.
  ~ Ahha. Szóval ilyen érzés másoknak segíteni... ~ gondolkodott el, majd konstatálta, hogy ettől függetlenül nem fog sokszor ulyet csibálni.
  -Ugyan, én csak elmondtam én mit érzek, ha repülök - mosolygott rá. - Mellesleg igen, több a szabály a kviddicsben. Unalmas bemagolni az összeset. - fancsalított. Ezt a részt tényleg nem szerette.
  - Az eridon ellen megyünk. Gyere csak, az a jó, ha minél többen látják a vörösek bukását! - gördült gonosz mosolyra a szája. Persze nem volt biztos a győzelmükben, de ezt ki nem mutatta volna. Inkább a szilárd tudatot tette elérhetővé az emberek számára.
  - Akarsz még repülni?

Nicole

  Bármilyen furcsa is volt Scarnak, a másik igazán szimpatikus lánynak tűnt. A kviddicsről meg amúgy is imádott beszélgetni, szóval ez a kettős tökéletesen a kedvére való volt.
  - Hajtó vagyok. Mi vagyunk azok, akik a kvaffot próbáljuk a karikákba bedobni. - próbálta a másik számára is érthetővé tenni a poszt megnevezését, hátha az nincs tisztában ezekkel. Soha nem lehet tudni. Végülis azt mondta, hogy azt tudja, vannak posztok és labdák. Ebből arra is lehet következtetni, hogy a nevüket nem tudja. Amikor a szöszi idejött, akkor ő maga sem tudta, hogy milyen posztok vannak amikor Várffy megkereste. Emlékezett rá, még amikor másodikba ment, akkor volt. Az első meccsét pedig Madagaszkáron játszotta még.
  - Hát...nem rosszak, mert hát múlt évben elvitték a kupát, de most mi leszünk a jobbak. Komolyan készülünk rá, szóval elég biztos. - a lány kérdése csak még jobban elbizonytalanította, de a szokásos maszkot az arcára húzva, önelégült arckifejezéssel tért rá a saját győzelmükre. Sokkal egyszerűbb volt, mint felvázolni az elmúlt két év eseményeit.
  - Egy kört még azért mehetsz. Utána van még időm gyakorolni. Bár valószínűleg utána az erdőbe veszem az irányt újra egy kis levezető gyakorlatra, mert már elég ideje vagyok kint. - mondta, és kezével bocsátotta útjára a másikat. Miközben őt nézte, az jutott eszébe, amikor ő tanult meg seprűn ülni. Először nehezen ment neki. Nagyon. Amikor meg Várffy megkereste, akkor megtiszteltetésnek érezte, de egyszerre akarta visszautasítani a meghívást a csapatba, ugyanis egyik szabályt sem ismerte, és seprűn is elég keveset ült még akkor. Ha a srác nem nyüszteti, akkor valószínűleg sosem érti meg mennyire jó ez az egész. Hálás lehet neki.

Auror párocska

  Jó pár percet várt. Hallotta az aurorok távolodásának hangját, alig volt más hang ekkor tájt. Aztán meghallotta a vonat jelzését arra, hogy ez az utolsó lehetősége. Felült, és körbenézett. Sehol senkit nem látott, ezért gyors, hangtalan mozdulatokkal próbált ugyanazon az útvonalon visszajutni a földre, mint ahogyan feljutott. Az ablakpárkányról egy kisebb ugrással ért talajt, mire a táskájában lévő dolgok csörömpöltek egyet. Scar guggolva maradt, és fülelt. Reménykedett benne, hogy egyik auror sem hallotta meg, bár erre annyi esélye volt, mint annak, hogy végül mégis elérje a vonatot.
  Lassú mozdulatokkal felállt, és a pálcájáért nyúlt, persze csak vész esetére. Nem szívesen átkozott volna meg két aurort, mert akkor még az apja is dühösen küldte volna vissza az iskolába. Vagy még annál is rosszabb, egyenesen vissza hárpiához. A lány megborzongott a gondolattól is, és meglehet, hogy pontosan ez okozza a vesztét, mert egy pillanatra nem nézte a közvetlen környezetét.

Auror párocska

  A leérkezés nem sikerült valami jól. A táskájában lévő cuccok hangosan csörrentek meg, és a két aurornak nem is kellett több. Scar éppen csak felállt, amikor az utca egyik végében megpillantotta a nőt, aztán egy pillanattal később a másik oldalt a férfi is megjelent. Bár ezt a szöszi tényleg csak az utolsó pillanatban vette észre, hiszen hátulról eltalálta egy átok. A teste nem engedelmeskedett neki többé, csak kővé változott, és a lány azzal a lendülettel el is dőlt. Fájdalmasan puffant a lány, és ha tehette volna, biztos szitkozódott volna egy kört.
  Ahogy ott feküdt, és várta, hogy megjelenjen felette a két auror, szeme újra a csillagokra szegeződött. Legszívesebben otthon lett volna az apjával, és az ölében ült volna. Az apja duruzsoló hangon nyugtatgatta volna. De az akkor volt, amikor a lány még kislány volt.
  Az a pillanat, amikor ott a csillagok alatt feküdt, az segített neki rájönni, hogy teljesen feleslegesek a próbálkozásai. Az apja nem fog eljönni egyetlen kviddicsmeccsére sem, nem fogja unalmas perceiben meglátogatni a lányt, akármennyi ütenetet is küld a baglyokkal neki. Ő már túl lépett, csak Scar nem. Túl nagy célt próbált elérni egy ilyen lány. Egy olyan lány, aki senkinek sem kell...

Chris - teadélután

  Scart nem sokkal ez előtt engedték vissza a kastélyba, miután az egész éjszakát két auror társaságában töltötte. A furcsa az volt az egészben, hogy ahhoz képest hogy az izgalmak általában feldobják, most úgy érezte magát mint egy mosott rongy. Az apjával kapcsolatos gondolatai pedig ebben még kevesebbet segítettek. Valószínű, hogy az autóról is látták ezt rajta, és ezért engedték el őt ilyen könnyű szívvel.
  Most viszont éhes volt. Úgy érezte, hogy az étel talán elűzi a szörnyű gondolatait, és végre normalizálódni fog. Amint belépett a konyha ajtaján, a manók azonnal a szolgálatára álltak. Nem kellett semmit sem kinyögnie, egyenesen egy székhez vezették, amire fáradtan le is zuttyant, aztán már varázsolták is elé a sok ételt. Igaz, hogy a nap még csak akkor kezdett el valószínűleg felkelni, de Scar egy adag sültkrumplit kapott sok-sok majonézzel.
  Jóízűen mártogatta bele a szalmakrumplit a kalóriadús mártásba, és szinte azonnal jobb kedvre derült. Eszébe jutottak azok az alkalmak, amikor a garázsbandájával sokáig maradtak, és megéheztek. Olyankor mindig sok kaját hozattak a próbateremhez, többek között nagy adag krumplival. A kihordósráccal pedig már olyan jóban voltak, hogy az még akár fél óráig ottragadt, és minden új számukat meghallgatta. A szöszi ezekre az időkre boldog emlékszik vissza. Ilyenkor mindig megszabadult az anyjától. Most ugyanezt tette az apjával. Sültkrumpliba folytatta az elhagyatottság miatti bánatát.

Chris

  Nyugissan eszegetett, a gondolatai hol a bogolyfalván történteken jártak, hol az apjával való viszonyán. A hangulata elég ingadozó volt, bár inkább hajlott a rossz felé, mert a fejében egyre jobban csak arra gondolt, hogy az apja nem szereti, és semmit nem tartott meg az ígéretei közül.
  Aztán megjelent egy srác. A szöszinek fogalma sem volt róla, hogy ki a másik.
  - Szia - köszönt, mert igaz, hogy a szülei sok mindent elcsesztek a nevelésekor, de azért az illendőséget megtanították neki. - Nem sok - válaszolt bő, hosszú mondatokban a szöszi.
  - Éppen átsült, ahogy szeretem - szorította össze a száját a lány, ezzel is kifejezve, hogy mennyire nem köti le a másik. De úgy látszik Chris nem fogta fel a dolgot, mert csak úgy dölt belőle a szó. Scar oldalasan pillantott rá, és kissé összehúzta a szemeit. Azon gondolkodott, hogy vajon a másiknak mikor fogy el a levegője, vagy áll még a szíve, és hal még itt mellette.
  És befejezte. Elfordult, és egy adag szendvicset tömött a szájába. Scar reménykedett benne, hogy ezzel le is rendezték a beszélgetést, de persze a barna még odamondott egy mondatot. A lány szinte már meg sajnálta a srácot, úgy próbálkozott beszélgetést kezdeményezni a szöszivel. De csak szinte. Továbbra is csak sajnáltatni akarta magát a fejében, és nem törölni senkivel. De aztán inkább sóhajtott egyet és megszólalt.
  - Scar. Szólíts Scarnak. - mosolygott féloldalas az új ismerősére.

Chris

  Kellett a lánynak megszólalnia. Chris ezt bátorításnak vette, és újult erővel kezdett bele a szóáradatba.
  - Rellonos vagyok. Te vagy navinés, vagy eridonos. Bár az utóbbira tippelnék. - ismert párat mind a két házból, és míg néhány eridonos túl kalandvágyó, addig a többi pont olyan, mint ez a fiú. Lelőhetetlen.
  A srác valami furcsa modorba váltott át. Legjobban arra hasonlított, aki a lányt kezelte a szülei válása után. Az anyja biztos volt benne, hogy azzal, ha kifizeti a heti terapeutáját, azzal le vannak tudva a szülői kötelességei. Szinte már-már szánalmas, ahogy a lány egész viszonya az anyjával.
  Már éppen leakarta ordítani Chris fejét, hogy hagyja már abba ezt az egészet, és törődjön a saját dolgával, amikor a másik kijelentette, hogy nem kell elmesélnie. Szinte nem is lehetett volna precízebben kiszámítani, hogy ne robbanjon fel a lány.
  A lány válaszra sem méltatta, csak közelebb tolva az ételét jelezte az igazát. Nem is a kajáját féltette, mint inkább a becsületét. Zavarta, hogy valaki ilyen könnyen átlát rajta, hiszen évekig építgette magában a falakat, hogy azon más ne tudjon áttörni. A bagolykőn töltött évek valahogy lyukakat vájtak a falba, már kevésbé volt masszív. Rossz érzéssel töltötte el Scart ez a felismerés.

Chris

  - Inkább megütnélek. Akkor talán még jól is érezném magam. - vágta rá, bár Chris már visszavonta a kérdését. Ebbe belegondolva talán tényleg el kéne egy kis verekedés neki, akkor a feszültsége is alábbhagyna egy kicsivel.
  - Ebben most tévedtél. Lalával minden okés. - jegyezte meg, hogy belegondoljon a dolgokba. Bár elvesztette a karkötőt amit neki adott, de Scar nem az a tárgyias barát. Nem érdekli, ha a másik elveszti a tárgyakat, ő is elég szétszórt tud lenni.
  - Ez azt jelenti, hogy most én mondok valamit, és te megcsinálod! - tisztázta a lány, bár jól tudta, hogy igaza van. Lehet, hogy úgy néz ki, mintha nem figyelne igazán, de a memóriájában mélyen elrejtette az olyan információkat, amiből neki lehet jövedelme.
  - Azt akarom, hogy nyisd ki azt a fehér ajtót. - mutatott előre. Még élénken égett az agyában a kép, amikor Lolitával beszélgetett itt, és ők is megpróbálták kinyitni az ajtót, ám a manók rájuk támadtak abban a pillanatban, mintha valami természetfelettit őriznének ott. Tulajdonképen még az sem lepte volna meg a lányt azok után amiket az iskolában átélt. - Ez minden. Nyisd ki, nézz be. - vont vállat a lány, hiszen a másik biztos nem tudhatta, hogy mi vár rá, ha megpróbálja.

Chris

  Scar úgy érzi, még csak akkor kezdett el érdekes lenni az egész beszélgetés, amikor végre nem róla volt szó, hanem ő parancsolhatott. Természetesen a legutóbbi alkalom után fúrta a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az ajtó mögött hogy ennyire védik a manók. Bár azt is tudta, hogy Lolita elájulása után már meg sem próbálkozik vele újra.
  Meglepődve vette észre, hogy az eridonos, akivel összehozta a sors milyen gyorsan belement a dologba. Mielőtt a lány csak válaszol hatott volna, a barna már ott is volt, és próbálta teljesíteni a követelést.
  Szinte már komikus volt a jelenet, ahogy a srác próbál előretörni, de négy feleakkora teremtés közben tuszkolja hátra, és mint a kötélhúzásnál ide-oda helyezkednek. Scar arca még mosolyra is görbült amikor Chris legyőzötten jött vissza. Nem olyan Scaros félmosoly volt, hanem olyan igazi, amiről a másik ember tudja, hogy jót szórakozik.
  - Azt hiszem teljesítetted ezzel a kérésemet. Tudtam, hogy nem fog menni, és legalább már láttam, hogy a játékunk tényleg megy valamire. Bár ettől függetlenül még mindig hülyeségnek tartom. -vont vállat, és a szájába tett egy sültkrumpliba, ami ki sem látszott a majonézből.
  - Kérdezz. Ha mersz. - nézett rá a lány kihívóan a fiúra.