Misha
Nagy levegő, és ugrás. Az iránytű egyre fényesebben és élénkebben csillogott, ahogy lejjebb ért Scar. Vagy talán a víz volt sötétebb. Mindenesetre tökéletesen látta az el-elúszó halakat az iránytű gyér fényében. A víz hullámokban volt jeges verem, majd enyhe téli pancsoló. A szöszi érezte, ahogy kezei elkezdenek megfagyni, szinte látni élte rajta az enyhe lila színt, és fejben már csak imádkozott, hogy minél gyorsabban érjenek oda.
Csak úszott és úszott, mintha a kis tónak nem lenne feneke. Már éppen megfordult a lány fejében a visszakozás csengője, amikor a képbe úszott valami dobozkaszerű. Még pár karhajlítás lefelé, és a hínár közül kiszabadítva a ládikót igyekezett minél gyorsabban a felszínre érni. Tüdeje már lángolt az oxigénhiánytól, végtagjai nem mozogtak, annyira átfagyott. De felfelé már sokkal gyorsabban haladt, mint lefele.
Hatalmas levegőt vett, amint felért a felszínre. Csapkodott párat, hogy a felszínen tudjon maradni. Remegése megállította az agyát, hirtelen már a csónak megtalálása is nehéz feladatnak tűnt.