Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- kaland, valamikor júliusban -

Már viszonylag hosszú ideje nem volt álmatlan éjszakám. Hónapok óta ez az első alkalom, hogy hiába képzeltem magam elé a kerítésen átugráló bárányokat, a négyszázhuszonhetedik után is éppen annyira nem jött álom a szememre, mintha még hatvankettőnél tartanék vagy valahol annál is előbb. A mennyezet bámulása hasonlóan sokat segített, de még az ablakon át látható csillagokat is hiába lestem kitartóan. Végül már úgy döntöttem, hogy felkelek és a konyhában keresek valami megoldást a problémára, például tejet és mézet, ha ugyan akad még belőle, vagy ha nem, hát főzhetek kakaót is. Akár. Ám a mocorgásommal akaratlanul is sikerült felébresztenem Richárdot is még azelőtt, hogy egyáltalán a szobából sikerült volna kijutnom, és a csillagvizsgáló ötlete az ő agyából pattant ki aztán. Azaz pontosabban vánszorgott, amilyen álmosan pislogott rám még abban a pillanatban, amikor megkérdezte, miért nem ülünk be oda kicsit, de hát ez már puszta részletkérdés. A konyhába azért csak sikerült eljutnom, és végül kakaó helyett karamellás tejet igyekeztünk nem kilötyögtetni a bögréinkből útban az északi torony felé. Ide talán két órája hoztam át a párom, miután a vállamnak dőlve sikerült elaludnia, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni, hogy akkor menjünk már vissza a hajóra. Ez a kis szoba úgyis itt van a csillagvizsgáló szomszédságában, és hétvégéken eléggé néptelen tud lenni ahhoz, hogy bárkit is zavarjon, ahogy éppen Richárd békésen alszik a kanapén, én meg nagyokat ásítva pislogok magam elé, mert az álommanó továbbra is messzire elkerül - nagyon megorrolhatott rám tegnap valamiért -, és simogatom a haját, ahogy fejét az ölemben nyugtatja. Milyen békés, állapítom meg magamnak gondolatban. Észre sem vette, hogy odakint milyen vihar tombolt még nemrég. Tulajdonképpen nagyon örülök is neki, hogy ez nem ébresztette fel, miután nekem már úgyis sikerült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Mocorog. Ébredezik. Megsimogatom a haját, aztán nyújtózik egyet, és rám emeli a tekintetét. Milyen kis álmos még. Hihetetlenül aranyos, ahogy még fáradtan dünnyög is. Megölelem. Jólesik most ez nekem is, és ahogy a nyakamhoz fúrja a fejem, most is felhangzik torkomból az az elnyújtott, nem igazán artikulált hang, ami leginkább dorombolásra hasonlít. Most kevésbé mély, mint amikor éppen felébredek, sokkal inkább rekedt, morgásra emlékeztető, de azért még nem marad el. Már egyfajta reggeli rituálé, üdvözlés, mielőtt még képes lenne értelmesen megszólalni bármelyikünk is. Hümmögéssel jelzem, hogy nem aludtam, a fejemet is megrázva mellé. Egy pillanatra lehunyom a szemem aztán. Ég a szemhéjam, már-már fájdalmasan, nem is bírom csukva tartani sokáig, de ha ez most ilyen, estére talán éppen elég fáradt leszek ahhoz, hogy aludjak is végre. Az is lehet, hogy akár már délutánra is. Orromat a hajába fúrom, amíg még hozzám bújik, aztán engedem, hadd keljen fel. Én még maradok, fejemet hátradöntve pislogok a mennyezetre, még ha pihentebb ettől aztán nem leszek kicsit sem. Nem tűnik fel a madár, amíg újra meg nem szólal. Most mozdulok csak meg, nyújtózva, végigropogtatva pár mozdulattal a hátam és a vállaim is, aztán pedig az ablak felé fordulok, hogy megnézzem, hogy áll mostanra a vadőr azzal a fával. Futó mosollyal veszem tudomásul, hogy övé a posta, de azért nem igazán fogom fel. Fáradt vagyok. Még szerencse, hogy ma nem kell mennem dolgozni, az Eridont pedig remélem Ádám megbírja egyedül is így vasárnapra, mert semmire sem vagyok jó gyakorlatban. Legalábbis úgy érzem. Talán ha nagyon muszáj, össze tudom szedni magam egy vödör kávé után, de inkább ne kelljen.
- Hm… jó nagy pusztítást végzett ez a fránya vihar - állapítom meg egy hatalmas ásítást követően, és megfordulok, éppen amikor leül a földre.  Ajjaj, mi lehet a baj? Elkerekedik a szemem. Nem halt meg senki? Jaj, édesem, de akkor meg miért olyan szomorú? Mi történt? A káromkodás az ő szájából különösen fura, még ha nem is holmi különösebben csúnya. Leülök mellé a földre és átkarolom a derekát.
- Mi a baj? - kérdezem csendesen, államat a vállán támasztva meg, homlokomat a halántékának döntve. Mondd el nekem, mi a baj, mert valami van, ez kétségtelen. A kezében tartott levélbe szándékosan nem nézek bele. Bizonyára gyors választ jelentene, de ő kapta, megvárom, hogy elmondja, mi zaklatta fel ennyire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Megváltozik a hangulat a szobában. A bútorzat is változik, alakul a hirtelen rátelepedő érzésnek megfelelően, de enélkül is pontosan érzem. Leköti a figyelmét a levél. Zaklatott. Ismerem már minden rezzenését lassan, nem kell ahhoz szólnia. Mellé ülök és átölelem a derekát. Elém tartja a levelet válaszul a kérdésemre. Nem engedem el a derekát, ahogy államat még mindig vállán támasztva olvasom el a levelet. Sóhajtok a végére. Nem tudom, hol kallódhatott, de megértem, ha zaklatott. Minden emléke egy fénykép, és most mégis itt van egy kézírás is, egy egész levél. Csókot nyomok az arcára, megsimogatva a haját is aztán egy pillanatra elengedve bal kezemmel a derekát, majd újra átkarolom.
- Talán meg kellene nézetnünk először is valakivel, aki ért az átkokhoz. Ismerek pár átoktörőt a minisztériumnál, valamelyiküket megkérdezhetem akár, hogy nem vetne-e rá egy pillantást - vetem fel. Azért van bennem némi szkepticizmus az egésszel szemben, merthogy Richárd bármilyen különleges is, a vér szerinti családjáról nem feltétlen hallani sok jót. Ismerem őt, tudom, hogy semmiben nem hasonlít rájuk, és bizonyára már az anyukája is páratlanul egyedi Szépvölgyi lehetett, de a nagyszülei meg úgy egyáltalán a közismertebb rokonok minisztériumi körökben inkább hírhedtnek számítanak. Nem vagyok benne biztos, hogy nem lennének képesek akár valami ilyesmire is, ha eszükbe jut, hogy van még egy leszármazott, aki talán jól jönne mindenféle családi ügyletbe.
- Ha meg kiderül, hogy ártalmatlan, akkor elkezdhetünk gondolkodni azon is, hogy merre, hogyan tovább. Jó? - kérdezem tőle, az utolsó egyszavas kérdést már csak dünnyögve, majd puszit nyomok a hajtincsei közé. Minden rendben lesz. Nem vagyok ugyan száz százalékig biztos ebben hirtelen, de szeretnék az lenni. Szeretném azt mondani, hogy nem lesz semmi baj, mert kitaláljuk, hogyan is lesz ez a legjobb. Ki fogjuk találni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Mellbevágnak hirtelen a szavai. Nyelek egy nagyot. Nem akartam rosszat, és nem hiheti ő sem komolyan, hogy csak úgy bevinném a naplót, hogy tessék, nézzék meg, és akkor már a Szépvölgyi családnak is utánanézhetnek egyúttal. Azért ehhez kicsit több szorult belém a szfinxekből, nem véletlen végeztem náluk. Mielőtt azonban bármit is mondanék, le kell nyelnem ezt a pillanatnyi rossz érzést. Kelletlenül szusszanok, többre azonban tulajdonképpen energiám sem marad. Az át nem aludt éjszaka szerencsére eléggé leamortizált ahhoz, hogy ne támadjon kedvem esetleg itt hagyni és becsapni egy ajtót, amíg öt percnyi dühös toporgás után lenyugszom és visszajövök átbeszélni. Fáradtan sóhajtok, és mindössze annyiban látni, hogy nem esett ez most jól nekem sem - még ha tudom is valahol az egész mögött, hogy inkább a helyzetnek szólhat a haragja, én csak itt vagyok -, hogy elengedem. Térdemre támaszkodva bámulok a naplóra, majd rá emelem a tekintetem, aztán ismét visszanézek a naplóra.
- Arra gondoltam, hogy kereshetnék olyat, akiben bízom, mert jobban ismerem… és aki nem retten vissza modjuk egy titoktartási szerződéstől. Hülye azért nem vagyok - közlöm, és itt mégiscsak kiérződik némi sértődés a hangomból. Nem véletlen lettem auror sem, szögezzük le azt is. Ismét szusszanok aztán kurtán, már jóval kevésbé kelletlenül, és megrázom kissé a fejem.
- Az tényleg nem hiányzik - állapítom meg, lassan újra dereka köré fonva a karom közben, hogy újra elengedjem percekkel később. Úgy tűnik, jobb lesz, ha most kicsit hagyom inkább, hogy kiháborogja magát.
- Ezért lenne szükségünk olyasvalakire, aki igazán ért is ezekhez. Ez átoktörőre például, aki nem csak a bűbájokat tudná megnevezni, amivel létrehozták, hanem azt is meg tudja állapítani, nem horcrux-e netán, vagy milyen mágia van rajta és azok hogyan fonódtak össze. Ki tudja, mit alkotott eddig az a sok egymásra halmozott varázslat - válaszolom elmélázva a lehetőségeken. Amióta ténylegesen a minisztériumnak dolgozom, egész érdekes dolgokat is láttam már, különös átkokat, felgyülemlett mágia okozta furcsaságokat, és még csak most kezdtem. Messze nem ismerem az egész varázsvilág mély bugyrait, amiknek egyikéből ez a napló is származik, de biztosan van olyan ember, aki már kellőképpen beleásta magát ezekbe.
- Túl fáradt vagyok, de dühöngeni én szoktam, azt ugye vágod? - kérdezem meg, és kinyújtom a karom, hogy nagyot roppan tőle a vállam. Lehunyom a szemem is egy hosszabb pillanatra. Ég a szemhéjam, kellemetlenül, hogy nehéz lehunyva tartani, így ismét ki is nyitom a szemem és elnézem a naplót, meg a páromat. Ritkán… nem, egész pontosan még soha nem láttam ilyennek, és valahol értem, hiszen felbukkant valami az inkább hírhedt, mint híres családjából, aminek nem kellett volna, viszont most úgy vagyok vele, hogy erre is találunk valami megoldást, ha nem előbb, hát utóbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

Már éppen ideje befejeznem a legilimencia tanulását is, mielőtt még távozom az iskolából. Kerestem is hozzá egy a képesség használatában és oktatásában egyaránt jártas aurort. Ugyan engem már nem tanított az akadémián, de az új generációknak már van szerencséje hozzá. Most itt kopog mellette a botjára támaszkodva. Ha minden igaz, nemrégiben balesetezett, de a részleteket nem ismerem, és nem is ezért vagyunk itt éppen, hogy erről beszélgessünk. Kérdésére válaszol először is megvakargatom a tarkóm.
- Hát... három évvel azután, ahol éppen kellene, és még mindig nem a végén - közlöm elgondolkodva. - Na jó, azért már majdnem a végén, csak egy időben eléggé sikerült elhanyagolni, szóval... de már nehéz észrevenni, ha legilimentálok valakit, és olyan száz méterről is megy. Hozzávetőlegesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Öt virág. Öt különleges virág és öt hétköznapi ember. Remek párosítás, és időbe fog telni, mire megtalálom őket. Bólintok. Megértettem a feladatot, és neki is kezdek felmérni, merre lehetnek azok az emberek, akiket Dorián beszervezett. Harctéri aurorként amúgy sem lesz majd olyan kényelmes tantermi szituáció többet jó eséllyel, amelyben egyetlen ember emlékeit kell feltárnom valamilyen kérdésre választ keresve. Áh, inkább számítok hasonló szituációkra, hiszen az újdonsült oktatóm maga is a Varázskommandónak dolgozik és legilimentor. Ő már csak tudja, hogy megy ez. Végigpásztázom az embereket,
óvatosan pillantva bele agytekervényeik rejtekébe. Virágok.
- Vérboglár, szőke harmincas nő kékben két óránál - mondom az elsőt, amint megakadok egy virágnál, remélve, hogy ez nem csak valami véletlen, aztán folytatom is a feladat megoldását. - Ősz férfi francia buldoggal hat óránál, izlandi moharózsa. Merlinre, van ilyen? Ahogy látom, roppant színes... honnan... hol... hogy jött az ötlet, hogy ezek legyenek? - kérdezem, amint megvan a második is, csak hát három még mindig hátravan. A hajamba túrok és fordulok nézelődve, keresgélve tovább.
- Fúj már... ezt nem akartam tudni - dünnyögöm, amikor sikerül belefutnom valaki fantáziálásába a szőke nem éppen hercegről. Megrázom a fejem. - A harmadik a szemüveges kisiskolás a padon meg a nagymama vele, szivárványos gyöngyvirág és papagájvirág. Már csak az ötödik kell, vajon ő hol lapul... - morfondírozok hangosan. - Á, meg is van. A fa alatt a lány a könyvvel navinés egyenruhában. Éneklő korallvirág. Komolyan, hol sikerült ezeket a növényeket találni? Léteznek egyáltalán? - kérdezem Doriánra pillantva. Egyedül a vérboglárról hallottam eddig, arról is csak azért, mert anyának van egy cseréppel otthon.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

- Á, értem - válaszolom bólogatva. Igazán különleges virágokat sikerült kiszúrnia a nőnek, mintha külön gonddal keresett volna olyanokat, amikről az emberek még csak nem is hallott. Ám nem az én dolgom megítélni, ki mit tervezett vagy nem tervezett, mi volt a szándéka, most csupán információt gyűjtök be, hogy megmutathassam, állok azon a szinten, hogy végre be is jegyeztethessem magam, csak egy utolsó bólintás kell rá valakitől, aki ért a legilimenciához. Érdeklődve hallgatom azért, miket is mesél a beszervezett emberekről.
- Metamorfmágusként ez érthető is. Nem mintha a kommandónál nem lenne előny, de beépülni különösen az. Oda engem fel sem vettek volna, mert túl feltűnő vagyok, és ha már előny, ha nehezen emlékeznek az emberre, akkor őt biztosan egyből fel is vették - felelem elnézve a nőt egy hosszú pillanatig. Így már bizonyára úgy sem látom. Ki tudja, milyen is az eredeti kinézete?
- Uhh, nem mesélném el... de látom, meglett - állapítom meg Dorián arcát látva. Az a szőke nem herceg, és már nem is annyira szőke, sokkal inkább szürke, és hát... eww, hogy tömören fejezzem ki magam. Nem is maga az elképzelés önmagában, hanem a részletek, amikbe belebotlottam. Egyszerűen csak fúj. Ezért nem mászkálok soha engedély nélkül senki agyában - na jó, azt az egy esetet kivéve -, mert egyszerűen nem akarnék ilyenekbe belefutni. Keresem is inkább a virágokat tovább, meg hallgatom Dorián megállapításait melléjük. Elnézem, ahogy ajándékot vesz a kislánynak meg a nagymamának, aztán könyvet ad oda a navinésnek, akinek még én is köszönök, mert ha nem is emlékszem a nevére, biztos vagyok benne, hogy láttam már.
- Hiányosak az ismereteim botanikából, azt hiszem - felelem aztán megvakargatva a tarkóm, majd egy laza mozdulattal megvonom a vállam.
- Nem volt nehéz. Vagyis na... egyszerű sem volt, hogy ennyi ember között megtaláljam ezt a pár információt, sok gondolatot kellett hirtelen átfutni, de úgy amúgy... az emberek jelentős részének minimális a védelme, vagy éppen nincs is - mesélem el, mit tapasztaltam ebben a rövid időszakban, ha már kérdezte. Teszünk egy kis kitérőt, amíg pénzt ad az idős úriembernek és valamit magyaráz vásárlásról, de nem értem és nem is az én dolgom. Elácsorgok mellette zsebre dugott kézzel addig is, épp nem fütyörészek csak, és annyira elmerülök a nézelődésben, hogy csak akkor észlelem, hogy már végzett, amikor hozzám szól.
- Hogy? Ááá, a kutya. - Kissé késve esik le a kérdés, de leesik az a fő, és máris foglalkozom a feladattal. Átnézem a kutya agyának tartalmát, ami végtére is nem túl megerőltető, az eb ugyanis túl sok mindenen nem töri a fejét.
- Éppen eleget evett, kicsit szomjas, de azért leginkább aludna most már. Gondolom, nem éppen egy különösen mozgékony jószág - kockáztatok meg egy következtetést, miközben a lábam elé nézve lépkedek. Gyanítom, hogy ha a kutyát sétáltató férfit ismeri, akkor a négylábúról is tud ezt-azt. Meg is nézhetném, de nem akarok az ő agyában is turkálni. Jó érzés, hogy már nem kell senkire sem ránéznem, de még nagyon a közelében sem lennem, hogy használjam a legilimenciát. Lehagytuk már rég a kutyát, így nem is feltűnő, mit csinálok. Mondjuk éppen ez frusztrál is benne, titkolózásnak érzem, de a munkában hasznos lesz, ha végre befejezem. Terepen nem állhatok le beszélgetni mindenkivel. Aurorként ez már nem így működik, főleg nem a kommandónál.
- Kérdezhetek valamit?    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Dorián

- Lehet, hogy már ő maga sem - dünnyögöm válaszul. Nem lennék azért metamorf. Van annyi hiúság bennem, hogy szeretem, ahogy kinézek, és ezen nem is változtatnék. Na jó, néha megfordul a fejemben, hogy a ferde állam talán lehetne kevésbé ferde, de úgy a végén még túl kevés hibám lenne, és az sem lenne az igazi. Bár kiskoromban a szeplőimet sem szerettem, ahogy azt sem, hogy néha répának neveztek, mert még a szempilláim is vörösek, mostanra azért már eljutottam oda, hogy jól van ez így. Tökéletes nekem még a nem tökéletes állam is, nemhogy a többi. Na de vissza a legilimenciához, hiszen azért vagyok most itt. Bólogatok a beteg embereket érintő megállapításra, majd megvonom a vállam.
- Valamikor szerettem egyébként a növénytant, de az még az iskolában volt. Még szerencse, hogy nem előfeltétel, hogy az ember auror lehessen, mert szinte mindent el is felejtettem - válaszolom. Ezekről a növényekről meg még csak nem is hallottam. Ha nem lett volna ott az egyes emberek fejében, hogy pontosan mire is gondolnak, megnevezve, legfeljebb leírni tudtam volna a képeket.
- Az biztos, de szerintem a legtöbb ember tényleg azt hiszi, hogy biztonságban van, amit a mugliktól még meg is értek, hiszen nem tudnak a legilimenciáról, csak elvétve, mint például az apám. Gondoltam, szólok neki, hogy ilyesmit tanulok - jegyzem meg megvakargatva a tarkómat. Lehet, hogy neki sok mindenről nem kellene tudnia, hiszen egyszerű mugli, de mégiscsak az apám, és már azelőtt is sok mindent tudott Bálinttól, aztán meg anyától, hogy én bármit is mondtam volna.
- De hogy a varázslók miért hiszik ezt, azt nem értem. Vannak az iskolában tanárok is, akiknek minimális védelme sincs. Még szerencse, hogy az akadémián auroroknak az okklu kötelező akkor is, ha a legilimencia csak választható - folytatom, majd belenézek a kutya elméjébe is, hogy megválaszoljam a kérdését.
- Én is a macskáimat, szóval megértem. Ezért is kedvencek - válaszolom, majd ha már bólint, akkor a kérdést is igyekszem érthetően összefoglalni. Szükségem van hozzá pár másodpercre, addig is ujjaimat összekulcsolva előre nyújtom a karjaimat kicsit, majd megszólalok.
- Szóval az érdekelne, hogy harctéri aurorként mennyire lehet ezt használni? Mekkora szükség van a legilimenciára odakint, vagy inkább csak jó, ha tudja használni az ember, de csak elvétve kerül olyan helyzet, hogy tényleg kelljen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Természetesen minden azzal kezdődött, hogy a szomszédos asztalnál hangosan hőbörgő, enyhén illuminált állapotban lévő alak visszaütött. Emellett a tény mellett az teljességgel eltörpülő jelentőséggel bíró észrevétel, hogy egyébként az első pofont vörösünk osztotta ki kézháttal - avagy nevezzük nevén a nevén nevezhetőt, igazi kőműves maflás volt, és valódi remekmű nem csak gyönyörű ívét, de eredményét tekintve is -, olyan lendülettel, hogy a hangos idegen állkapcsa belereccsent. Egy pillanatra be is állt a néma csend a csárdában, ahogy pattanásig feszülő idegekkel fordult feléjük szinte mindenki, arra várva, mi is lesz a folytatás. Kérem szépen, egy jobb horog volt kissé tétova bal egyenessel támasztva meg, hogy biztos legyen. Azt még egészen pontosan lehetett követni, amikor aztán Viktor ökle az illető gyomorszáját kapta telibe, elérve, hogy a jelentős taszító erőnek következtében a másiknak kellett tenni pár lépést hátra, kiegyenlítve ezzel a fizika törvényeinek megfelelően mindenféle hatásokat, hogy el ne veszítse az egyensúlyát, a következő pillanatban azonban elszabadult a pokol. Átkok helyett egy szék emelkedett a magasba, hogy aztán a másik hátán törjön kettőbe a lába recsegve-ropogva és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket - matrózok és alvilági egyének között használatos szaknyelven egyszerűen csak durr - hagyva hátra, a lelkesedés pedig valahogy tovább terjedni látszott. Az alkohol számlájára írható bizonyára, hogy egyesek menekülni, mások pedig a verekedésbe bevonódni igyekeztek. Ebben a pillanatban akár még fogadást is lehetett volna kötni rá - arra vevő egyének talán meg is tették valamelyik sarokban -, hogy ki marad állva tovább. Vörösünk egyelőre az egész közepében hangosat kurjantva állt a lábán - még - kissé lilulni kezdő, duzzadó arccal - nem is csoda, amilyeneket bemostak a szeme alá egymás után kétszer is -, és határozott mozdulattal emelt a levegőbe egy széket támláját a következő pillanatban szétroppantva egy asztalon, miután kiszemeltje könnyed mozdulattal suhant el előle. Ettől mint vérszemet kapott bika, aki előtt vörös kendőt lengetnek, így ingerelve támadásra, a következő pillanatban már az illető derekát ragadta meg, hogy aztán az asztalra dobja. Talán kellemesebb lett volna mégis a szék támlájával találkozni. Ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Az alapelképzelés az volt, hogy valami jó kis csillagászati témákat tárgyaló könyvet keresek apának vagy ha azt nem találok, hát holmi mérnöki kérdéseket taglaló kötet is megteszi éppenséggel, úgyis szereti az ilyen kuriózumokat és lássuk be, ebben a boltban több is akad belőlük. Azonban, tekintve, hogy itt a rendezési elv nem egyezik a könyvtárakban használatban lévőkkel, a keresgélés több időt és energiát vesz igénybe, habár a sikerélmény is éppen akkora, amikor az ember igazi ritkaságra akad. Találtam már itt olyan könyveket, hogy csak ámultam és bámultam, ezért is gondoltam, hogy majd ügyesen itt kezdem a körutat, remélve, hogy nem is kell majd tovább mennem másik boltok után vadászni, hiszen Őszike néni boltja valódi kincsesbánya könyvmolyoknak. Már csak ezért is mászkálpk fel-alá a polcok között órák óta egyre csak halmozva kupacba a könyveket, amelyekről úgy vélem, muszáj megszereznem, hiszen nem csak ékes díszei lesznek egy polcnak, de elolvasni is majdhogynem kötelezőnek érzem őket. Az említett kupacot egyébként pakolgatom odébb meg odébb, ahogy haladok, meglehetősen óvatlanul néha egészen útban hagyva másoknak, egyszerűen csak lerakva ahol jólesik, amint megpillantpk valamit az egyik polcon. Ezúttal sincs ez másképp, huszadszori költöztetésre, csak úgy leteszem a polcok között vezető nem túl széles ösvény közepére a lassan már két tucatnyi olvasnivalót számláló tornyot, hogy kinyújtózva az egyik legfelső sort vegyem célba. Mintha csillagokat láttam volna az egyik könyv gerincére írva. Lázasan keresem is a sötétkék kötetet, de talán csak képzeltem, hirtelen ugyanis nem találom. Minden sötétkék kötetet végignézek, kétszer is, mire csalódottan konstatálom, hogy á, ez csak holmi romantikus regény, semmi köze az égitestekhez. Lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy ennek túlságosan könnyen bedőltem, és inkább leveszek a polcról egy nem túl vastag kötetet, amely azonnal hangosan nyávog fel, ahogy kinyitom. Hogyan tartsunk macskát. Na pont erre lett volna szükségem pár éve, most azonban már egész jól kiismerem magát a témában, úgyhogy meg is próbálom visszatuszkolni a többi kötet közé. Hacsak... talán Flóra örülne neki. Nem mintha tudna olvasni, de imád mindent, ami színes, hangos, érdekes. Megy ez is a kupac tetejére.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Imádok vásárolni. Na persze nem vagyok boltkóros, egyszerűen csak időről időre kedvem támad végigbogarászni az összes boltot és a fél internetet azzal a hátsó szándékkal, hogy ha találok valami igazán szépet és érdekeset, akkor majd örömet okozzak vele valamelyik kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek. Egyszerűen imádom a tökéletes ajándékokat megvásárolni. Hogy aztán néha az az ajándék éppen nekem okoz igazán örömet, mindenki másból csak érdekesebbnél érdekesebb reakciókat vált ki, mint a pink öltöny, a fordítókütyüként funkcionáló szivárványszínben pompázó nyelvpiercing, egy-egy különleges ékszerdarab vagy éppen ezúttal könyvritkaság, az már csak részletkérdés. Önmagamat is szeretem és ez valahol így is van helyén szerintem. Kitartóan halmozom is egymásra a könyveket, amelynek azért legalább kétharmada jó eséllyel valaki mást fog boldogítani majd előbb vagy utóbb, csak arra nem gondolpk ebben a pillanatban, hogy talán másoknak is hagyni kellene a választékból, na és persze a fizetésemet sem ártana úgy osztani, hogy majd egyébre is jusson. A cellulóz annyira mégsem finom, hiába támasztja alá ezt a véleményt számtalan hörcsög és házi egér példának okáért. Ha a macskáim nem kapják meg a kedvenc kajájukat, abból biztos, hogy macskapokalipszis lesz. Legalábbis Őrnagyból bármit kinézek, még ha a másik két doromboló négylábúból nem is. Már éppen megkaparintok egy újabb kötetet, de aztán egyelőre csak szorongatom, ahelyett, hogy a kupac tetejére helyezném. Megforgatom, alaposan megnézem, aztán egy sóhaj kíséretében visszateszem a polcra. Sajnos ez a kirendelt aurori fizetés nem is olyan magas, mint szeretném, még ha nem is panaszkodhatok, csak hát veszélyességi pótlék például mégsem jár vele. Ugyan. Bogolyfalvára minek is. Itt legfeljebb olyan komoly bűntényeket deríthetek fel, hogy egy macska szórakozásból hidegvérrel meggyilkolt egy kanárit vagy hörcsögöt. A levegőbe emelem a kupacot, aztán útnak indulok, hogy keressek valami magasabb pontot a padlónál, mondjuk egy asztalt vagy üres polcot, ahová az egészet szépen leteszem és gondosan átválogatom, mi is az, amit tényleg szeretnék hazavinni és nem csak azért vettem le a polcról, mert elkapott a vásárlás heve. Már csak egy aprócska probléma van: nem igazán látok ki a kupac mögül a magam száznyolcvan és még további nyolc centije ellenére sem (bár valljuk meg, erre rásegít az is, hogy vállamig érő hajából néhány tincs notórius módon hullik az arcomba, hiába igazítom hátra újra és újra), így talán nem is csoda, hogy csak akkor veszem észre, hogy nem csak én vagyok itt - bármennyire könnyű is elfeledkezni minden és mindenki másról ebben a varázslatos kis boltban -, amikor akadályba ütközöm.
- Hoppá - szólalok meg kikukkantva a kupac mögül, amikor váratlanul megakad. Még jó, hogy nem rohantam, az kellemetlenebb találkozás lenne ezzel a könyvmennyiséggel. - Esetleg lenyúltam valamit, amit már sikerült kiszemelni? Azt hiszem, átválogatom amúgy is kicsit, ennyire nincs szükségem, szóval ha netán igen, csak tessék - közlöm, aztán végül az egyik félreesőbb ponton a padlóra engedem le a tornyot, hogy a földre telepedve, mint valami túlságosan magasra nőtt kamasz, aki nem tudja, hogy is hajtogassa a tagjait, hogy minél kisebb térre legyen szüksége, helyet is foglaljak mellette és elkezdjem egyenként átnézni a köteteket. Elsőként a macskás kerül a kezembe, és bár az imént már tapasztaltam, mire képes a kötet, most is kinyitom, az pedig újra felnyávog. Na ez biztosan marad. Már a gondolat is mosolyt csal az arcomra, mennyire fogja ezt szeretni Flóra és hamarosan születésnapja lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Ó, köszönöm - válaszolok nagyon is hálásan, amikor valaki megszán és kapok egy kis útbaigazítást. Nem szeretnék senkinek és semminek nekigyalogolni egy ekkora könyvkupaccal, ami meglehetősen komoly kihívás, tekintve, hogy nem látok ki a feltornyozott kötetek sokasága mögül. Balra fordulok, ha már arra terelnek, majd lepakolok, biztonságba helyezve a levadászott példányokat és még azt is felajánlom, hogy válogasson csak, ha valamit kinézett volna esetleg. Mindet úgysem fogom hazavinni.  
- Nem, dehogy, csak ha egyszer belejövök a kincsvadászatba, nehezemre esik abbahagyni - vallom be. Végigpillantva a tornyon csendben meg is állapítom magamnak, hogy talán ideje lenne elkezdeni határokat szabni e tekintetben. Legközelebb mondjuk csak három kötet jöhet szóba, több egy se. Vagy négy. Egyelőre azonban ezt a fogadalmat elnapolom következő alkalomra, addig úgyis lesz elég időm alaposan átgondolni. Most azzal is beérem, ha nem viszem haza az összes könyvet, csak egy tucatnyit kettő helyett. Ez is alapos válogatást és mérlegelést igényel, úgyhogy kénytelen vagyok minden kötetet megnézni közelebbről, például a macskásat is, habár meglehet, hogy ez esetben egyszerűen csak élvezem már a gondolatot is, mennyire fogja ezt szeretni a macskáimat szívesen gyámbászó - a kedvenceim nem feltétlen viseltetnek kölcsönös mértékű rajongással a tett iránt - keresztlányom.
- Nem tudom, de én tudok - jelentem ki egy kurta vállvonás közepette, majd nagylelkűen átnyújtom a kötetet, nézze csak meg, ha érdekli. - Lassan én leszek a helyi macskás bácsi, bár ez nem vet rám túl jó fényt így kimondva. Igazából csak három van, az még nem is olyan sok, és csak félig macskásodtam el az évek alatt - magyarázom, igyekezve menteni a reputációm, amit lehet, hogy egyetlen mondattal sikerült lenulláznom. - Különben Viktor vagyok, a kirendelt bogolyfalvi auror, csak ha messzire el akarna kerülni vagy valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Unatkozom. Ez a hely maga a pokol egy olyan embernek, mint én, mert az égvilágon semmi nem történik. Tologatom a papírok, átugrom néha Miklóshoz megbeszélni, hogy ez a hely pont annyira mentes a kártevőktől, mint a bűntényektől, és megpróbálok öt kávé után is ébren maradni. Ez az utóbbi jelenti napjaim legnagyobb kihívását, amióta még csak rendezvényre sem került sor, amit biztosítani kellett volna már csak megszokásból is. Remélem, hamarosan történik valami, legalább egy kis csendháborítás vagy kocsmai verekedés, bármi, csak hadd mozduljak ki innen. Ha még egy hétnek el kell telnie úgy, hogy a sikeres vizsgákról készült tanúsítványokat adom ki, mint valami hivatalnok, akkor esküszöm, kiugrom az ablakon. Ma még úgyis vár rám vagy hét, amit át kell adnom, ha a tulajdonosa méltóztatik bejönni érte, délután pedig elmehetek ellenőrizni a védőbűbájokat a Lipovszki néni házán, mert makacsul ragaszkodik hozzá, hogy azt egy aurornak kell megcsinálni, különben még a végén kirabolják. Csak előbb ezeket tudjam le, amíg van ügyfélfogadás. Egyelőre viszont nem nagyon akar jönni senki, úgy látszik, így unalmamban a ceruzáimat dobálom az ajtó felé, amelyre céltáblaként egy fényképet ragasztottam. Segít levezetni a feszültséget ez a darts utánzat, főleg, ha még sikerül is eltalálni, miközben a székem két hátsó lábán egyensúlyozva hintázom, lábaimat az asztal sarkára tornyozva fel. Professzionális, mit ne mondjak. Az orrom előtt landoló, szépen hajtogatott papírmadár láttán is csak a hintázást hagyom abba, hogy utána nyúljak, mire az magától szétnyílik a tenyeremen, felfedve a benne rejlő üzenetet. Elmosolyodom az egyes ponton. Imádom, hogy tudják, hogy már megint dobálom a ceruzákat. Megjegyzésként az is ott áll, hogy ügyfélfogadás után nyugodtan, de most inkább ne szúrjam ki senki szemét véletlen sem. A második pont viszont már kevésbé tetszik. Újabb három okmányt vehetek át, mert most érkeztek, hogy aztán kiosztogassam őket. Szememet forgatva szusszanok egy nagyot, és felkelve a székről öles léptekkel indulok útnak. Az ajtóban szőke leányzóval találom szembe magam, aki ott téblábol kissé elveszetten. Ő lenne az új gyakornok? Épp tegnap mondta Hanna, hogy jön majd egy aurortanonc pár hétre.
- Nahát, ez aztán a jó hír mára. El kell hoznom pár okmányt egy másik irodából, de gyere szépen, addig is megmutatom, mi merre van, holnaptól meg már ezt is intézheted. Mondd, hogy nem jó hely ez. Itt nem csak kávét főzni tanul meg az ember, ha gyakornok lesz - közlöm vele egy röpke mosoly kíséretében, majd vállon is veregetem, igyekezve a másik irányba terelni, az utam ugyanis arra vezet ebben a pillanatban. - Amúgy Viktor vagyok. Téged hogy hívnak? Lehet, hogy mondták már a neved, de sajna ha úgy is van, nem emlékszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Jaj nemár. Most komolyan? - teszem fel teljes mértékben csalódottan a költői kérdést, hiszen már megkaptam a választ, nem kell újra elmondania, hogy értsem, nem ő a gyakornok. Elhúzom a szám, hitetlenkedve rázva meg a fejem, még egy egészen hosszú pillanatot engedélyezve magamnak, hogy túléljem ezt a komoly megrázkódtatást, miszerint ma sem történik semmi, leszámítva azt az apróságot, hogy megint eltévedt valaki hatalmas nagy hivatalunk kusza folyosóin. Ujjaimat a hajamba fúrom, hogy aztán egy laza mozdulattal igazítsam hátra az arcomba hulló tincseket, és egy kelletlen sóhajjal elengedem ezt a problémát is. Itt már csak ilyen az élet.
- Jó, jó, elsőre is értettem - jegyzem meg leheletnyit türelmetlenül, nem hiszem, hogy úgy néznék ki, mint akinek lassú a felfogása, hogy mindent kétszer kelljen elmondani. Zsebre dugom a kezem, a kezem és megvonom a vállam.
- Másik ajtón kell bemenni, ez a hivatal, az a része az épületnek meg a művelődési ház, de mindjárt megmutatom, csak előbb főzök egy kávét, ha már nincs rá gyakornok - válaszolom nagyon segítőkészen. Tulajdonképpen még örülök is, hogy addig is bezárhatom az ajtót, kirakva a táblát rá, hogy "Mindjárt jövök". Gyorsan szétnézek az asztalomon, tárva-nyitva hagyva magam mögött az ajtót addig is, amíg ezt intézem, de nem találom a szép kalligrafikus írással készült feliratot, amivel valaki nagyon sokat foglalkozhatott, így egyszerűen csak egy pink öntapadós cédulára kanyarítom rá a pennával, hogy "Tíz perc és vagyok". Türelem. Nagy műgonddal még egy egyszerű mosolygós szmájlit is odakanyarítok a betűk alá, aztán felragasztom az ajtóra tenyeremet rányomva egy pillanatra, aztán még a hüvelykujjamat is végighúzom a felső részén, hogy biztos, ami biztos, kibírja, amíg visszatérek. Eternifixet erre azért mégsem érdemes pazarolni.
- Mehetünk - jelentem ki indulásra készen, még egyszer lenyomva a kilincset azért, hogy biztosan tudjam, bezártam az ajtót azzal a bűbájjal az imént, és nekigyürkőzöm már út közben a kávéfőzésnek, még egyet tűrve a már így is az alkarom közepéig feltűrt ing ujján. Két ajtóval odébb aztán meg is állok, hogy benyissak a kis konyhába. Nem ér fel az iskolaival, de még az otthoni konyhámmal sem, viszont egy ebédet meg lehet itt melegíteni és kávéfőzésre is van lehetőség.
- Esetleg kávét? - kérdezem meg, ha nem szaladt még el maga felfedezni, hogy merre találja a könyvtárat, és körbenézek közben, akad-e valamelyik kancsóban még, mert akkor tényleg beleférek az ígért öt percbe, ha meg nem, lesz az tíz is. Szerencsére hagyott itt valaki kész kávét, és amilyen szerencsém van, még langyos is. Végre valami jó ebben a napban. Kerítek magamnak egy bögrét, pillanatok alatt átöblítem, megtörlöm, majd már csak egy kiskanál kell az amúgy feketén fogyasztott kávémba, mert anélkül sosem az igazi. Imádom kavargatni a semmit.
- Na mehetünk. Szóval... ahogy megállsz a bejárat előtt, közvetlen szemben van a hivatal. Könyvet kölcsönadni mondjuk én is tudok, de csak akkor ha a túlélés művészete vagy ilyen aurori dolgok érdekelnek, irodalmi műveket bent nem tartok, csak otthon. De lefogadom, hogy a könyvtár választéka valamivel bővebb, és azt meg úgy találod meg, hogy nem ezen a bejáraton jössz be, hanem jobb oldalt van egy kissé félreesőbb - magyarázom, ahogy haladunk a folyosón előre.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Nem a legmagasabb épület Bogolyfalván, de azért tekintsük kellemes kis kihívásnak - állapítom meg csípőre téve a kezem, ahogy felpillantok a hivatalként és művelődési házként is funkcionáló épületre. Nincs két emelete, mint mondjuk a tanodának, csak egy, viszont egészen magas, szép kis kiszögellésekkel a tetőn, meg viktoriánus jellemzőkkel, ahogy ezt az építészetért rajongó emberek mondanák. Jómagam csak annyiban vagyok érdekelt újabban a témában, hogy előszeretettel mászok meg magas épületeket puszta élvezetből. Eléggé eksztatikus érzés tud lenni, amikor végre ott ácsorgok fent a tetőn. A húgommal nemrégiben össze is vesztünk ezen csúnyán, azóta sem hajlandó velem pár szónál többet váltani, mert szerinte csak a sorsomat kísértem és nem vagyok normális. Majd csak megbékél egyszer azzal, hogy új extrém sportnak is beillő hobbit találtam magamnak.
- Legközelebb viszont megpróbálhatjuk kijátszani a tanoda védelmi rendszerét is akár, csak egyelőre nem sikerült bejutnom a múlt héten. A régi átjárót a birtok határán még a felügyelők számolták fel, nem találtam másikat, a kapu meg beenged, de érzékel minden idegent, az pedig úgy nem vicces - mesélem, gyorsan ellenőrizve még közben a cipőfűzőmet, aztán teszek pár lépést, hogy felmérjem, hol is lenne érdemes nekivágni. Van ugyan egy lépcső, amelyen fel lehet jutni az elsőre, de az kizárva. Semmi élvezet nem lenne benne. Esetleg ha... de nem, még akkor sem, ha nem lenne kivilágítva, márpedig a hivatal mindig ki van világítva esténként, és hamarosan, ahogy lenyugszik a nap és leszáll az est, felkapcsolják majd a világítást. Felmászom a lépcső korlátjára, hogy ott egyensúlyozva a homlokzat egy kapaszkodásra alkalmas pontját is elérjem, ahonnan majd felhúzhatom magam. Ehh. Ez azért jó kis torna, pedig formában vagyok. Himbálózom kicsit az egyik kiszögellésen lógva, és remélem, hogy a kapus most tesz éppen egy kört, hogy megnézze, minden ajtót bezártak-e, ahogy kell. Feltornázom végül magam, és megpróbálkozom az egyik ablakpárkánnyal, úgy látom, akad ott pár kapaszkodó, hogy még feljussak a tetőtér szintjére is. Az igazi kihívásnak aztán meg innen nézve már a kis torony tűnik, de szeretnék feljutni a tetejére. Mégiscsak az az épület legmagasabb pontja.
- Vagy ott van még a Shanes is egyébként, esetleg a fővárosi ispotály. Legalább ha valami történik, nem kell messzire rohanni a gyógyítóknak - szólalok meg, igyekezve elérni épp egy díszt az ablak fölött, majd abba kapaszkodva húzni fel magam még magasabbra.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Nos, kénytelen vagyok bevallani, hogy én nem vagyok az elektronika meg úgy egyáltalán a technika elkötelezett rajongója. Nem tartom ördögtől valónak ugyan, de megvagyok nélküle is, ha módom van rá - válaszolom a szokásos őszinteségemmel, amely általában több ellenséget eredményez, mint barátot, főként ha nem is nagyon erőltetem meg magam, hogy esetleg finomabban fogalmazzak. Ami a kijelentést illeti, igaz ugyan, hogy van egy laptopom, de a legkevésbé sem tartom érdekesnek, legfeljebb esetenként hasznosnak, de ez már pusztán egyéni preferencia kérdése. Amúgy is túlságosan Kins kütyük iránti rajongására emlékeztet mostanság, leginkább talán ezért nem veszem elő, erről viszont már inkább Zójával kellene beszélgetnem, mint egy ismeretlen könyvmollyal. Kurtán felnevetek aztán a megállapítását hallva.
- Hát az már biztos. Ilyen kétes hírnévre azért a legkevésbé sem vágyom - válaszolom még mindig a nevetésből hátramaradt vigyorral az arcomon, beletúrva ujjaimmal a hajamba, majd megvakargatva a tarkómat. Nem hoz ugyan zavarba a téma, de mégsem pereg le rólam csak úgy a kérdés, tudva, hogy most éppen egyszerre akarok is valamit, nem is, ami betölti az űrt, ami éppen bennem tátong. Persze ehhez egyik lehetőség sem vezet, ahogy az általam választott út is csak időszakos figyelemelterelés, egyáltalán nem végleges megoldás, sőt még csak nem is megoldás.
- Csak nem egy maine coon? - kérdezem, ha már az egyik kedvenc témámnál tartunk. Tíz éve még csak meg sem fordult volna a fejemben, hogy egyáltalán lesz macskám, aztán Őrnaggyal elindult a lavina, és most háromnál tartok. Ez pedig még nem jelenti, hogy nem lesz több is. Szeretem őket, akkor is, ha néha egyértelműen azt hiszik, legalábbis Őrnagy biztosan, hogy ő az én gazdám, és nem fordítva. Figyelem közben azért, hogyan lapozza át a könyvet, majd hogyan veszi rá dorombolásra is végigsimítva a gerincén. Hát ettől én is dorombolnék, khm. Azt hiszem, ki is ül az arcomra némi enyhe pír a gondolattól, de amilyen gyér itt a világítás, csak nem feltűnő. Megdörzsölöm az orrnyergemet, közben arra koncentrálva, hogy eltereljem a gondolataimat.
- Import? Honnan? - kérdezek vissza ösztönösen, kíváncsian. Amióta használom ezt a fordító bűbájjal ellátott varázstárgyként funkcionáló piercinget, kissé nehezebb megállapítanom, ki is az, aki külföldi (na persze nem minden esetben, de angol egyike azon nyelveknek, amelyet felismer a ketyere, aztán meg van még a német és a horvát is) és ki az, akinek a magyar az anyanyelve.
- És egyébként is hogy kerül éppen ebbe a poros szegletébe a világnak egy ilyen jóvágású dilidoki? Csak nem holmi önkéntes száműzetés? Vagy nem annyira volt ez választás kérdése? - érdeklődöm tovább az egyik polcnak támaszkodva egyelőre, kissé elfeledkezve arról, hogy a könyveket szerettem volna átválogatni, mi is az, amire tényleg szükségem van.