Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem játszom már csapatban, ismert terelő sem leszek, de ettől eltekintve még nagyon is érdekel a kviddics, így kerültem kapcsolatba ezzel a bizonyos Mágikus sporteszközök nevű tárggyal a kötelezőim mellett. Mindig is érdekelt, hogy mitől működik a seprű, a gurkó vagy éppen a cikesz, és ma még azt is megnézhetem elvileg közelről, hogy hol és hogyan készül ez utóbbi fontos kelléke a kviddicsnek. Ez az óra még annál is érdekesebb, mint amire számítottam eredetileg. Rég vártam ennyire bármit is, mint ezt a mai tanulmányi kirándulást, még a megbeszélt időpontnál is korábban érkeztem a végén, bár ez sose baj, jobb várakozva ácsorogni kicsit, mint lekésni az egészet. Lassan beszállingóznak a többiek is, aztán nemsokára már Budanekeresden igyekszem lépést tartani a tanárnővel. Az egyentalárt nem az ilyen szép téli napokra találták ki, de összehúzom magamon és inkább a lépteimen gyorsítok, ha mozgásban vagyok, úgyse fázom annyira, meg aztán odaérni is jó volna már. Nem szoktam türelmetlen lenni, de a kíváncsiságom határtalan, ha kviddicsről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Elgondolkodva hallgatom, mit mond Zója. Nem értek vele egyet mindenben, de inkább bólogatok és nem állok neki kifejteni a véleményemet arról, hogy ki kire is hasonlít. A magam részéről azt hiszem, hogy mindent, amit tanultam, amiben hiszek, amihez hű vagyok, azt a szüleimnek köszönhetem elsősorban, a nagyszüleim elég mellékes résztvevői az életemnek. Ismerem őket, hatottak és hatnak rám, de ettől függetlenül még rengeteg dolog nevelés és környezet kérdése, önbizalmat örökölni például nem szokás, és valljuk be, kinézetben is apára hasonlítok, nagyapáim közül ugyanis Egyik sem volt vörös, apám viszont az, akárcsak a nagyanyám. Na, lényegtelen, hogy működnek nálunk a domináns és recesszív gének, beleegyezősen hümmögök, igazat adva neki. Furcsa érzésem támad közben, feszültség éledezik a gyomrom táján attól a tudattól, hogy igazán lehetnék őszintébb is, de nem akarok én most ebbe belemenni és éppen a szaktekintéllyel vitatkozni arról, hogy mit is gondolok másként. Kár a gőzért. Megtartom magamnak a véleményemet, és igyekszem elhessegetni a gondolatot, hogy ez a bólogatás is hazugság volt a maga nemében. Csak nem mondtam ki a dolgokat, nem megmásítottam őket, végtére is ez nem bűn. Nem akar azért egyelőre múlni ez az érzés, csak lassan indul oszlásnak a feszültség, ahogy végre valahára más témára terelődik a beszélgetés. Ennél persze az se sokkal jobb, viszont olyan, ami különösen tud zavarni, és ami miatt nagyon is sok zavaró és nem túl pozitív kavarog a fejemben. Lezárás nélkül minden annyival rosszabb. Amikor nem tudod, hogy hányadán is álltok, mert semmit nem sikerült letisztázni, az szerintem idegesítő, mi több, őrjítő, hát nagyon is egyetértek azzal, amit mond, majd a következő mondatára elkerekedő szemekkel meglepetten pislogok rá még a szemöldököm is megemelve kissé kérdőn. Most ugye csak viccel. Keserűen nevetek fel, aztán megvonom a vállam.
—Volt már szerencséje Matthew Kinsey-hez? Bizonyára igen, hiszen ide járt mestertanonc-képzésre. Na róla beszélek... makacs, emberkerülő és meg van győződve róla, hogy neki mindenben igaza van, amihez van egyetlen elfogadható érve is. Megpróbált meggyőzni róla, hogy gyűlölnöm kellene, miután gyakorlatilag közöltem, hogy nem közömbös nekem. Inkább jobb lesz, ha megpróbálom lezárni az egészet és elfeledkezni erről az egészről – válaszolom. Keserű a szám íze a gondolattól is, hogy igazából ez a csendben eltelt két hét lehet a válasza, de ha így alakult, bizonyára ez a legjobb mindkettőnknek. Közben azonban megkönnyebbülést is eredményez, hogy valakinek kimondtam ezt, a szakkörök ötlete pedig már teljesen felvillanyoz. Ha lefoglalom magam valamivel a szabadidőmben, nem lesz gond. Nem fogok hülyeségeken gondolkodni, az pedig már nagyon jó lenne. Rá is kérdezek, hátha ez ügyben is segítségemre tud lenni, a válasza pedig biztató. Jó lesz ez így. Nekifogok még valamit tanulni, és a kviddics, és máris rendben lesz minden. Szép lassan csak eljutok a nyugalomig én is, és mosolyra húzódik önkéntelenül is a szám. Megérte eljönni, azt hiszem.
—Igen, az nagyszerű lesz úgy, köszönöm – vágom rá, majd felkelek és megköszönve a segítségét egy Viszlát kíséretében távozok is, ideje mennem a dolgomra és nem fenntartani őt sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Kellett ez a találka a pszichológussal. Úgy érzem igazán jót tett. Nem tudom, voltam-e ennyire nyugodt egyszer is, mióta csak itt vagyok. Folyton kattogott valamin az agyam az utóbbi időben, ám ebben a pillanatban az egyetlen határozott gondolatom mindössze annyi, hogy ha lehet legilimenciát tanulni az iskola falai között bárkitől is, biztos, hogy felkeresem. Az érdeklődést bizonyára a tanárnál lenne a legérdemesebb elkezdeni, aki egyébként az órarendemben is megjelenő legilimencia órát tartja. Tudom, hogy általában aki nem tudja, az tanítja, de hátha szerencsém van és ez nem igaz. Zója ugyan azt ígérte, hogy utána néz és majd elküldi egy héten belül, hogy milyen lehetőségek is vannak a felvett tárgyaimon túl szakkörök formájában például, addig azonban ezt-azt magam is kideríthetek. Sőt, most rögtön megyek és megkeresem azt a tanárt. Minél előbb érdeklődöm, annál kevesebb az esélye, hogy elfeledkeznék róla, meg annál hamarabb tudhatom meg azt is, hogy milyen feltételeknek kell eleget tennem, vagy esetleg egyéb elfoglaltság után kell-e néznem. Az már biztos, hogy a kviddics magában nem elég, túl sok időm van gondolkodni még így is, és a "mi lenne ha" kezdetű hangzatos mondatok valahogy az őrületbe kergetnek, tehát egyértelműen menniük kell. Igaza van Zójának abban, hogy túlságosan is erre az egészre - Matthew-ra, hogy pontos legyek - koncentráltam utóbb, annyira, hogy már mindenről eszembe jutott. Az szépen hangzik, hogy beszéljek vele, hogy talán mégis adhatnánk egy újabb esélyt kettőnknek, de már viszonylag rég közöltem vele a tényállást még a Boglyas téren. Azóta sem reagált, ez alapján meg valószínű, hogy nem is fog ezután sem. Jobb lesz hát, ha a múlt múlt marad, én meg keresek valamit, amivel eltölthetem az időm töprengés helyett, minthogy arra várok, hogy hátha meggondolja magát. Elköszönve Zójától kilépek a Fejetlenség folyosójára és útnak is indulok abban a reményben, hogy hátha a tanáriban megtalálom Lasch-t. Erre a folyosóra is ráférne egy nagytakarítás, állapítom meg szétnézve. Mindig van valami oda nem illő, például a víztócsa az orrom előtt a padlón. Micsoda fejetlenség. Kiérdemelte ez a hely is a nevét. Sóhajtok egyet, aztán lábam elé nézve igyekszem úgy haladni tovább, hogy ne lépjek bele semmibe és ne csússzak el, mert kicsit sem hiányzik, hogy én legyek itt a fő műsorszám éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A pszichológustól kilépve csendben indulok útnak a folyosón a tanári felé, ám – mint az már lenni szokott – az élet sosem alakul a tervek szerint. Ismerős hang csendül fel mögöttem, és egy pillanat alatt kavicsméretűre zsugorodik a gyomrom. Megállok és szó nélkül hallgatom végig, aztán szembefordulok vele. Még a hangja sem ígér sok jót, a szavai viszont annál is keserűbbek. Szinte marnak, annyi gúnyt tuszkol abba a nem túl hosszú mondatba. Egy pillanat erejéig átsuhan az agyamon, hogy talán a pletyka eredményezi ezt és még mindig érez valamit, ám gyorsan sikerül szerencsére ezt elhessegetni. Amióta itt vagyok, folyamatosan arról igyekszem meggyőzni magam, hogy nem véletlen találkoztunk újra minden szándék hiányában, viszont akkor igazán két hét kellett volna hozzá, hogy végiggondoljon egyetlen dolgot? Nem hiszem. Végül is ő volt az, aki elment úgy, hogy még csak el sem köszönt, semmi okom nincs rá, hogy bármiben is reménykedjem. Fáradtan sóhajtok egyet rápillantva, majd megvonom a vállam.
— Neked is szép napot, Matthew – jelentem ki, és értetlenül pillantok rá. Nem tudom pontosan mit is ért a szép munka alatt, bár éledezik a gyanúm, hogy Diomédre érti. Akárhogy kutatok az emlékeim között, nincs más, ami szóba jöhetne. Elég gyorsan kizárom, hogy attól lenne ennyire zaklatott, hogy megismerkedtem a tulajdonostársával az elmúlt hetekben és róla is kérdeztem. Azt másképp rótta volna fel, azt hiszem. Sokkal valószínűbb, hogy a Halloween esti bálról értesült ennyire későn, és ahogy nézem, tévesen is. Ha igazam van... örülnöm kellene, hogy reagál rá, bárhogyan is, de nem tetszik az, hogy ennyire keserű, dühös, egyszóval negatív. Ez az én szerencsém. Amikor végre sikerül eljutni arra a pontra, hogy eldöntöm, hogy nincs tovább, lezárom magamban, mert nem érdemes tovább várni arra, ami sosem következik be, akkor felbukkan a semmiből és más vágyam sincs, minthogy biztosítsam róla, semmi oka annak a "dicséretnek", annyira zavar az az állapot, amiben jelenleg látom.
— Ha a pletykára érted, nem igaz. Dioméddel mentem el a bálról, de itt meg is áll az egész történet – jelentem ki, és nem is annyira a saját védelmem motivál, pusztán szeretném, ha lenyugodna. Éppen eleget veszekedtünk már, nem akarom tovább folytatni. Nem áll szándékomban hergelni sem, pedig tehetnék megjegyzéseket, de már elegem van az állandó huzavonából.
— Arra gondoltam, hogy ha visszajut hozzád a pletyka, csak reagálsz rá valahogyan és abból majd rájövök, hogy mihez is kezdjek veled – egészítem még ki az iménti mondandómat, előbb-utóbb úgyis rákérdezne. Nincs miért húzni az egészet azzal, hogy nem mondok semmit, amíg nem közli, hogy hallani szeretné ezt a részletet is. Nincs értelme ezen az egészen rágódni, hiszen közlöm az igazat, úgy, ahogy van. Tudhatja, hogy nem hazudok, hogy elhiszi-e, az már más kérdés. Idióta gondolatok... tartanom kellene magam ahhoz, amit Zójának mondtam. Ahhoz, amit elhatároztam. Beletúrok a hajamba kissé türelmetlenül és ajkamba harapva várom, hogy mondjon valamit, hadd mehessek aztán a dolgomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Jól sejtettem. Dioméd az oka annak, hogy ilyen ideges. Akár még örülhetnék is annak, hogy itt háborog ezen az egészen, holott egy többnyire alaptalan pletykáról van szó. Mindössze annyi igaz belőle, hogy a jégvarázslóval léptem le a bálról. Valamit csak jelent, ha ezt váltja ki belőle, viszont már nem vagyok biztos benne, hogy végig akarom én ezt gondolni úgy igazán. Ha úgyis az lesz a vége, hogy nem hisz nekem, és megint belemegyünk a kinek kit kellene gyűlölni és hasonló beszélgetésekbe, mi értelme lenne az egésznek. Elmondom rövidre fogva, mi is volt a helyzet, válasza pedig nem különösebben lep meg. Sejtettem, hogy kételkedni fog a szavamban. Azt hiszi, amit hinni akar, pedig mindig is egyenes és őszinte ember voltam, ez mit sem változott az elmúlt évek alatt.
— Pusztán közöltem a tényeket – válaszolom megvonva a vállam, és nekidöntöm a hátam a falnak, mellkasom előtt keresztbe fonom a karjaim, végig makacsul bámulva közben a földet magam előtt. Várom, hogy mit tud még hozzá tenni, meddig fog elmenni, csakhogy megkérdőjelezze minden állításom és alátámassza saját elképzeléseit. A következő mondata azonban meglep. Kérdőn felvonom a szemöldököm és rá emelem a tekintetem.
— Azért jöttél eddig, hogy ezt elmondhasd és meggyőzd magad, hogy neked volt igazad? – kérdezem kissé élesen. Mintha csak magának akarná bebizonyítani, hogy valamelyik, jelen pillanatban éppen velem kapcsolatos elmélete igaznak mondható. Az az érzésem támad, hogy elemez, és valami módon elégedett azzal, amit feltételez, tévesen. Ha ő maga is benne van az egyenletben, és netán még érzelmek is keverednek bele, képtelen tisztán látni. Hallom a hangján, hogy zavarja Dioméd. Féltékeny lenne rá? Nem hiszem. Pontosabban nem merem elhinni. Aligha lenne rá bármiféle alapom. Ettől függetlenül a nyugalmamat szép lassan felemészti a közelsége, és rágni kezdem a számat, miközben próbálom összerakni valami érthetővé mindazt amit látok, sejtek, gondolok.
— Nem, nem jöttem rá... és az imént mondtam, hogy nem történt semmi. Ez azt is jelenti, hogy nem feküdtem le Dioméddel, és mielőtt megkérdeznéd, mással sem – rázom meg a fejem, és kissé morgós már a hangulatom, pedig olyan szépen indult az imént még a délután. Ez az én formám. Szusszantok egyet, és igyekszem tízig számolni, mielőtt felemelném a hangom és még tovább morognék vagy tudomisén, de ahogy eddig nem működött ez a módszer, ugyanúgy most sem bizonyul hatékonynak. Még csak ötnél tartok, de máris csak egyetlen gondolatra tudok figyelni, és hiába próbálom elhessegetni. Szeretném hozzávágni a valóságot úgy, ahogy van. Tízig már el sem jutok, hamarabb nyitom szóra a szám és mondom ki azt, amit minden bizonnyal még a Boglyas téren ki kellett volna mondani, vagy még annál is korábban.
— Ha hiszed, ha nem, nem történt semmi, mert szeretlek, te szerencsétlen... már a Boglyas téren is megpróbáltam elmondani, de mindig van valami szerinted jogos és megdönthetetlen ellenérved, nekem meg már nincs kedvem vitatkozni. Azt reméltem, hogy átgondolod, elhiszed végre, de gondolom, még mindig többre értékelnéd, ha gyűlölnélek – majdhogynem hadarok, annyira gyorsan beszélek, egyszuszra mondva el az egészet, aztán idegesen fújom ki a levegőt a végére, és ellökve magam a faltól végigmérem. Még mindig az az érzésem, mintha ki sem hagytuk volna azt a négy évet, csak a környezet változott meg, de a kapcsolatunk most is éppen olyan viharos, mint évekkel ezelőtt. Hirtelen nevethetnékem támad a szótól, de ideges horkantás lesz csak belőle. Nincs is kapcsolatunk. Ezt kellene Zójának látni, talán teljesen egyebet tanácsolt volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Húsz perce sincs, hogy eldöntöttem, nem fogok azon görcsölni, mi is lesz majd Matthew-val meg velem. Az eltelt idő tükrében éppen ideje lenne elengedni. Erre nem felbukkan, amint kilépek a pszichológustól? Ha ez így megy tovább, még a végén elkezdem elhinni, hogy a sors keze van a dolog mögött, hogy itt állunk a folyosón és történetesen éppen egy pletykát kér rajtam számon. Különös az, ahogy – szerintem – szerepet cserélünk. Úgy háborog egy többé-kevésbé alaptalan mendemonda miatt, ahogy régen nem láttam. Általában megpróbál a racionalitás mögé bújni és teljesen kimaradni mindenből, most azonban egyre kevésbé megy neki, engem pedig egyre jobban meglep ezzel az egésszel. Nem kezdem érteni. Két hete találkoztunk, az egész Diomédes ügynek is legalább másfél hete, ő viszont most reagál úgy mindenre, mintha épp csak megtörtént volna. Szép kis fáziskésés, ami azt illeti, de nem jegyzem meg. Végighallgatom közbeszólás nélkül, mert nem is igazán tudnék mit mondani, csak próbálom felfogni és értelmezni a dolgokat. Kénytelen vagyok bevallani magamnak is, hogy zavar ilyennek látni. Nem baj, hogy megmutatja végre, hogy vannak érzései, de nem jó érzés ilyen zaklatottnak látni. Jobban örülnék, ha nyugodt lenne, viszont a magyarázatom mintha olaj lenne a tűzre. Félreértelmezi kicsit a szavaimat, és tovább morog rajta. Még élvezhetném is, ha azt akarnám látni, hogy őrlődik azon az elképzelésen, hogy Dioméd meg én esetleg... Nincs ehhez kedvem, hagyni ezen rágódni a végtelenségig, még ha akad is egyetlen aprócska kis részem, ami szerint igazán megérdemelné, hogy szenvedjen kicsit. Nem vagyok én bosszúálló. Sokkal többre értékelném, ha azt látnám, hogy örül valaminek, vagy legalább nyugodt. Legszívesebben megölelném, de egyrészt kétlem, hogy attól megnyugodna, másrészt az én ingatagnak bizonyuló nyugalmam is csakhamar odaveszne. Pontosabban odaveszik így is, mert tesz róla az elméleteivel, megjegyzéseivel, minden egyes megszólalásával és lassan, de biztosan rám is átragad a hangulata, hogy már nem bírom lenyelni, amit már nem egyszer majdnem elmondtam, amióta csak volt alkalmunk újra találkozni. Egyértelmű, legalábbis számomra, nincs miért tagadnom, de nem várok rá különösebb reakciót. Kizárt, hogy a nyakamba borulna ennek örömére, hogy csak erre várt... és itt hirtelen elfelejtem folytatni a gondolatot. Teljesen váratlanul ér az, amit tesz. Erősebb vagyok nála, most azonban önkéntelenül is hátrálok a falig és szótlanul bámulok a szemébe, ha már ennyire közel jött. Érzem a bőre illatát. Ez már kínzás. Vajon lehet ez még rosszabb is? Nagyra nyitott szemekkel bámulok rá, és minden szava egyre jobban meglep. Ha eddig nem tudtam hová tenni, hát most végképp nem találok szavakat, csak bámulok rá és igyekszem felfogni, elhinni azt, amit mond. Az az érzésem támad egy pillanatra, hogy talán ihattam valamit, amit nem kellett volna, vagy éppen ő, de ha dolgozni járt be, mégiscsak józannak kell lennie. Meg nem is kerülné el a figyelmemet, ha így lenne. A hangja. Istenem, még az én torkom is elszorul attól a hangtól, pedig az imént még sértő szándékkal vagdostam hozzá a szavakat, és távozni készültem, erre most azon kapom magam, hogy átkarolom a derekát és közelebb húzom. Mint amikor rémálmai voltak. Egy pillanatra még a szemem is lehunyom véve egy nagy levegőt. olyan közel van. Ezektől a kék tekintetektől ismét az az érzésem támad -mint mindig egyébként-, hogy a vesémig lát, de bár látna, mert akkor tudná, hogy épp fölösleges köröket fut. Felsóhajtok, és igyekezve összeszedni a gondolataimat megszólalok végre. Hirtelen minden reményem felszínre törni igyekszik, pedig ennyire talán nem kellene lelkesnek lennem a szavaitól. Megkérdezhetném, komolyan beszél-e, de csak a hülye nem látja, hogy igen, így hát inkább megnyugtatni igyekszem őt is, magamat is.
— Nem felejthetnénk el azt az egészet, ami évekkel ezelőtt történt? Nem volt a legjobb, de már rég kidühöngtem magam, a bosszú meg igazán nem... mi értelme lenne? Felnőttünk már azóta, nem? – kérdezem. A magam részéről négy évet öregedtem, és merem remélni, hogy legalább fele ennyit okosodtam is, meg tapasztaltam dolgokat. Bosszúnak talán remek bosszú lenne még az is, ha most én hagynám itt minden szó nélkül, de hiába állítanék mást, nem akarok elsétálni. Felébredni sem szeretnék. Valaki csípjen meg, hogy tudjam, nem csak egy szemtelen álommanó űz gúnyt velem éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem számítottam rá az iskola falai között, de erre a jelenetre még kevésbé. Alig merem elhinni, hogy tényleg tőle hallom ezeket a szavakat, bár valahol örülök is neki, csak ne lenne ennyire zaklatott. Azokra az éjszakákra emlékeztet, amikor a titokzatos rémálmai egyikéből, másikából ébredt. Önkéntelenül is azt teszem, amit akkor is tettem minden alkalommal. Átölelem és közelebb húzom, talán ebből többet ért, mint abból, ha azt mondom, hogy nyugodjon meg. Ez is azon helyzetek egyike, amikor nem tudnék igazán megnyugtatót mondani, és a szó önmagában még csak nem is lenne elég. Szeretném, ha tudná, hogy nem akarom bántani. Felmerül ugyan agyamban a gondolat, hogy mi van, ha most sem úgy értelmezi a részemről ösztönös mozdulatot, ahogy én, hiszen mindig is idegenkedett az öleléstől, nem igazán tudta hogyan kezelni, ám pillanatokon belül határozottan meglep. Összerándulok, ahogy ujjait végighúzza a karomon, de el nem engedném, csak még szorosabban ölelem. Végül vállamra hajtja a fejét és alig bírom kivenni a válaszát. Rövid, nehezen érthető, de tömör, egyszerű, és mosolyt csal az arcomra. Ez az állapot persze csak nem tart sokáig, pillanatokon belül kihátrál az ölelésemből gyors mozdulatokkal, de mivel egyébként is éppen befordul egy szerencsétlen erre ténfergő egyén a sarkon, meg sem fordul a fejemben félreértelmezni mozdulatait. Mostanra legalább már van annyi eszem, hogy nem erőltetek dolgokat, mert megvan a saját sebessége, a két heti gondolkodási idő is határozottan ezt mutatja. Félmosollyal arcomon magam elé pislogok kezeimet zsebre dugva, és csendben várom ki, míg az az imént felbukkanó illető, egyenruhája alapján láthatóan diák, elhalad előttünk, aztán bekopog Zójához és eltűnik az ajtó mögött. Nem a legforgalmasabb ez a hely, de azért még mindig egy folyosón ácsorgunk.
— Akkor ez most... adunk kettőnknek egy újabb esélyt? – kérdezem meg végül felpillantva, majd a kérdésére megrázom a fejem. Igazából lenne dolgom, meg kellene keresni a legilimencia tanárt, és még egy óra is szerepel az órarendemben, ha jól emlékszem, úgy fél órán belül, de csak rémlik. Nem tudnám megmondani, milyen óra is lenne, a dolgaim meg a szobámban vannak, viszont a kérdése alapján az a gyanúm, hogy egyre gondolunk. Rengeteg megbeszélni valónk van éppen, egyetlen órát kibírnak nélkülem is, majd bepótolom utólag, amiről most lemaradok.
— Keressünk egy csendesebb zugot. Nem felejtettem el, mennyire feszélyez a nyilvánosság, itt meg amúgy is füle van a falnak is – sóhajtok a végére. Bár a múltkor igazán erre alapoztam, hogy a falnak is füle van, nincs kedvem a pletykarovatban végezni holmi spekulációk formájában, hogy akkor most mi is van köztünk. Ráadásul közönségre sincs szükségünk, úgyhogy jobb lesz, ha azt a sok felmerült kérdést és tisztázásra szoruló részletet tényleg valahol máshol beszéljük meg. Megvárom, hátha van javaslata is, aztán útnak indulhatunk másik helyszínt keresni, fura csendben egymás mellett haladva. Fogalmam sincs, mit mondhatnék útközben, egyáltalán kellene-e mondanom valamit. Úgy mosolygok magam elé bámulva, mint valami idióta, kénytelen vagyok ajkamba harapni, mielőtt még bárgyú vigyorrá fajulna ez a görbület. Szemem sarkából néha pillantok csak rá, inkább az utat figyelem magam előtt. Hogy is van erre az a szó angolul? Awkward, azt hiszem. Kicsit kínos, hogy tényleg nem tudok megszólalni, de azért még az is ott motoszkál a fejemben, hogy majd nemsokára megbeszélünk mindent, és csak jó lesz. A fejemben mindent túlharsog az a félig még sejtésként funkcionáló, félig már ténynek tekintett gondolat, hogy visszakaptam, a szarkazmusával, a gyönyörű szemeivel, a távolságtartásával, a félelmeivel, a mosolyával együtt visszakaptam Matthew-t. Hiába csilingeli a háttérben egy kis hangocska, hogy korai még az öröm, ez a gondolat határozottan elnyomja azt a kis pesszimista vészharangot. Történhet még ennél jobb is? Aligha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az utóbbi napokban egészen jól alakultak a dolgaim. Ami Matthew-t illeti például, az jobban nem is alakulhatna, bár most éppen ezért nem alszom az éjszaka kellős közepén. Túl sokat kezdtem töprengeni, vagy mi, a lényeg, hogy jár az agyam és nem tudok aludni, bármennyire is szeretnék. Ilyen esetben vagy egy hosszú séta szokott segíteni, vagy egy bögre gőzölgő tea. A kinti idő, legalábbis amit az ablakon át látok belőle, nem a legvonzóbb, így meglehetősen gyorsan sikerül úgy dönteni, hogy a tea tökéletes lesz első próbálkozásnak. Ha nem segít, és továbbra sem tudok majd aludni, akkor szóba jöhet a séta is. Magamra húzom az egyik sötétkék pólóm, a farmerom is, aztán meg a cipővel már nem vesződök, papucsban vágok neki a folyosónak. Ugyan nem a legközelebbi helyiség a nyugati szárnyban található konyha, amit csak kiszúrhatok úti célként, de a Levita tornyában található konyhában még viszonylag nagy a forgalom. Nincs hideg a kastélyban, hogy megfagyhatnék addig bakancs vagy talár hiányában, így azok most a szobámban maradnak, én meg szép lassan, nyugodtan sétálva is viszonylag hamar megérkezem a már ismert folyosókon végigsétálva a másik konyhához. Kevésbé forgalmas. Bizonyára ez is csak annak tudható be, mint a kongó folyosók is, hogy a diákok elkezdtek hazaszállingózni karácsonyra. Mennék már én is lassan, de még nem járt le minden órám, és különben is úgy tűnik, hogy ha addig semmin nem sikerül csúnyán összekapni, akkor a karácsony estét még Matthew-val töltöm. Ki kellene találnom lassan, mit is vegyek neki ajándékba. Vannak ugyan ötleteim, de egyik sem tűnik az igazinak még. Belépve behúzom magam mögött az ajtót, és lehetséges ajándékokon töprengve kezdem el sorra nyitogatni a szekrényajtókat, hogy megtaláljam a teát. Hová is tenném én a teát? Felső polcra, biztosan. Valahová, kézügybe, hogy ha teát szeretnék inni, ne kelljen a konyha másik feléig bandukolni. Bögrék közelébe. A felső szekrények egyikében meg is találom pillanatokon belül, ahogy a bögréket is. Sötétkéket választok ki, majd a teákat tartalmazó dobozok között nézek szét alaposan. Gyümölcstea, gyümölcstea, zöld tea, gyümölcstea, menta tea, kamilla, fekete tea. Megvan. Ugyan nem Earl Grey, de jó lesz ez is, már nem igazán hat serkentőleg rám, és különben is, a kamillát nem szeretem, a gyümölcsteák nagy többsége pusztán színezett fekete tea, a zöld tea sem nyerte el a tetszésem, marad ez, mint iható. Kiveszem a dobozt is a szekrényből a bögrével együtt, és akkor lássunk is neki teát főzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A teafőzés nem nagy művészet, ha filteres teával van dolga az embernek, és jelen pillanatban kénytelen vagyok beérni magam is ezzel. Bárki képes kitölteni a vizet a bögrébe és a kijelölt ideig áztatni benne azt a filtert, hát unottan kevergetem a végeredményt, bár az illata tagadhatatlanul jó. Remélhetőleg az íze is. Szeretek babrálni a teafüvekkel, gyógynövényekkel, kísérletezni, hogy mi hogy lesz nem túl erős, vagy nem éppen csak iható lötty, hanem igazán finom tea. Néha, amikor úgy van kedvem, még be is gyűjtök ezt-azt hosszú séták során, csipkebogyót, cickafarkot, hársvirágot, ami olyan, ezek azonban mind otthon vannak. Sóhajtok egyet beletörődve, hogy ma csak ez van, aztán kidobom a filtert. Épp visszatérek a bögrémig, amikor valaki benyit. Állítólag nem kellene ilyenkor mászkálnom a folyosókon, mert tiltja a szabályzat, de ha szerencsém van, nem prefektus az illető. Nem szoktam szabályokat szegni, de a Levita konyhájában nem igazán tartózkodnék épp, ha már van választási lehetőségem. Semmi bajom az emberekkel, elbeszélgetek bárkivel gond nélkül, de valahogy ma este inkább a csendre vágyom, mint süteményt készítő lányok társaságára. Az ajtón ismeretlen szőke srác lép be, és még köszön is. Egyelőre nem követi a köszönést a kérés, hogy mutatkozzam is be és magyarázzam meg, mit keresek itt, bár ki tudja, lephet még meg.
—Üdv – köszönök vissza rápillantva, aztán fogom a bögrém és leülök az egyik szabad székre. Ha jól értékelem a helyzetet, pusztán csak egy másik tea után áhítozó iskolatársamhoz van szerencsém. Gőzölgő italom kavargatva pillantok fel néha rá, figyelve, mit is csinál, hiszen még mindig nem tudom, nem az lesz-e a következő hozzám intézett megszólalása, hogy házat, nevet, évfolyamot kér és mínusz pontokat varr a nyakamba egy álmatlan éjszakáért meg egy bögre teáért, ám amikor újra megszólal, azt kérdezi, csatlakozhat-e.
—Nyugodtan – felelem. Nincs ellenemre. Nem tűnik annak az embernek, aki menten csacsogni kezd kislányokat megszégyenítő módon.
—Mi járatban? Álmatlan éjszaka? – kérdezem. Lehetne evidens is a válasz, de a mentatea furcsa részlet. Nem az én erősségem a részletek alapján a helyes következtetések levonása, a teákat azonban ismerem, és a menta nem feltétlen nyugtató, inkább van serkentő hatása. Lehet, hogy inkább bagoly-alkat ő is, aki éjszaka szeret aktiválni. De akkor miért nem kávét iszik vagy fekete teát? Na jó, jobb lesz, ha inkább megvárom a válaszát, és nem próbálok magam rájönni, még a végén hibás megállapításokat sikerül tennem. Gondolataimat elhessegetve kortyolok bele a teámba újabb lehetséges kérdések helyett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Pár pillanatig gyanakvó tekintettel méregetem váratlanul érkezett társaságom, azonban úgy tűnik, ő is csak egy teára vágyó kóválygó lélek. Az ő teája is elkészül viszonylag gyorsan, miközben unalmamban hol a teám felszínét figyelem, hol a mozdulatait követem nyomon kissé álmatagon. Megvolnék csendben a gondolataimmal is, amik nem hagynak aludni éppenséggel, bár fogalmam sincs, hogy mennyire jó ezeken is a végtelenségig töprengeni. Leül nem messze tőlem, amint elkészült a teája, én pedig szinte nyomban kérdezek, mivel nem állnak össze a részletek. Van kitől tanulnom a megfigyelés és következtetés művészetét, ebben a pillanatban viszont kétlem, hogy büszke lenne rám, ugyanis képtelen vagyok összefüggést találni számomra nyilvánvaló részletek között. Sokkal többet a válasza sem segít, pusztán csak megerősíti az egyik töredéket, a többinek viszont mégsem találom a helyét a kirakósban.
—Üdv a klubban – jelentem ki végül megragadva az álmatlanságnál, ami különféle okokból adódóan, de egy ideje engem is üldöz. Hol ezért, hol azért nem alszom, és egyre rémesebb lesz, ahogy hosszú sétákba, teázásba, olvasásba fordulnak az éjszakáim alvás helyett, hiába szeretem a magam megszokott rendjét.
—Túlságosan is dolgozik az agyam – válaszolom a kérdésére, majd kavarok egyet a teámon, noha a kiskanálnak benne nem éppen sok az értelme. Inkább megszokás, semmint valamiféle rendeltetés okán hagytam a bögrémben. Ha belegondolok, nem mondanám rossznak azt, hogy éppen ma jár az agyam és ennyire aktív, végig kell gondolnom a történteket, csak éppen a napirendem már így is borult, és zavaró, hogy aztán meg délig alszom, egész nap fáradt vagyok, semmihez sincs türelmem rendesen és így tovább.
—Nem segít a kamilla? Macskagyökeret sajnos nem láttam a teák között – szólalok meg újra pár perccel később. Bájitalok terén nem vagyok különösebben jártas, azokról a gyógyítót érdemes kérdezni, ám ismertebb gyógynövényekkel tudok mit kezdeni, főként, ha még finom tea is készíthető belőlük.
—Különben Viktor vagyok – mutatkozom be aztán. Ha már úgyis itt ücsörgünk és éppen azon vagyunk, hogy valamiféle beszélgetés alakuljon ki jelen körülmények között, legalább jó tudni, kihez is van az embernek szerencséje. Ettől persze bizonyára nem lett okosabb, ahogy az iménti kijelentésem sem minősül hitelesebb forrásnak, csak mert tudja a nevem, legfeljebb névre szólóan átkozhat, ha mondjuk úgy döntene, kipróbálja a valeriánt is és nem tetszik az íze vagy éppen nem hat az sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

—Megtisztelő – vigyorodom el, bár valószínűleg nem csak én értékelném ennek a klubnak a megszűnését. Ahogy telnek a napok, ez az álmatlanság csak borzalmasabb lesz, mintha minden egyes át nem aludt éjjel fáradtsága összeadódna. Reménykedem, hogy véget ér ez az időszak is, ha szép lassan minden a helyére kerül az életemben.
—Az is igaz – bólintok rá kijelentésére. Megkavarom a teám, majd belekortyolok. Ha ez így megy tovább, lehet, hogy egyszer annak a sztrájknak is eljön az ideje. Jelen pillanatban kivételesen nem bánom azért, hogy az agyam túlságosan is aktív, az elmúlt napok eseményeit igyekszik ugyanis értelmezni és helyrerakni. Ezeknek a történéseknek köszönhető az is, hogy még a fáradtság ellenére is bírok vigyorogni. Belekortyolok a teámba még mielőtt kitérnék az álmatlanság esetén hatásosnak mondott gyógynövények felemlegetésére. Válasza kissé meglep, úgy rémlik, meglehetősen határozottan vette ki a mentát a fellehető dobozok közül, de megeshet az is, hogy az én emlékezetem csal eme részletet illetően, úgyhogy bólogatok, mint aki abszolút érti máris a helyzetet.
—Aha, értem. Igazából nem tűnt fel, meg a menta se rossz, csak álmatlanságra van jobb is – válaszolom, bár magam sem vagyok több, csak önjelölt kísérletező, biztos adatokat inkább szakavatott gyógyítóktól érdemes kérdezni. Félmosoly kíséretében biccentek a nevére, bár ezen információk nélkül is nyugodtan beszélhetnénk tovább a teákról, nem lenne gond. Meglehet, hogy pusztán csak én szeretek ennyire képben lenni ilyen részletekkel is, amelyek egyébként aktuálisan jelentéktelenek. Gareth utolsó kérdése azonban megakadályoz benne, hogy esetleg a házára is rákérdezzek.
—Jogos a kérdés. Egyszerűen nem szeretem a kamilla ízét – jelentem ki és kissé el is húzom a szám. Különös ízét érzem mindig annak a teának, ha lehet, kerülöm is. A fekete tea persze nem a legjobb választás helyette, hiszen éppen, hogy serkentő hatású, de már hozzászoktam legalább és az ízét is szeretem.
—Ez különben sem igazán tart már ébren – emelem meg a bögrém, majd beszívom a teám illatát, mielőtt ismét belekortyolnék. Már nem ítélem kellemetlennek az emlékeket, amiket felidéz, most, hogy Matthew ismét része lett az életemnek.
—Nem is tudom hirtelen, hogy azért iszom-e, mert szeretem, vagy csak mert szép emlékeket idéz fel minden alkalommal – mélázok el hangosan a teám felszínét bámulva kitartóan. Aranyló színben csillan meg a fényt tükrözve, amiről az az aranyszínű folt jut eszembe Matthew szemében, és akaratlanul is elmosolyodom. Fogalmam sincs, miért kavargatom a teámat, amikor még csak cukrot sem teszek bele, úgy iszom, de kavarok rajta egyet, aztán felkönyökölök az asztalra.
—Azt hiszem, szerelemes vagyok – mormogom magam elé, bár talán helyesebb lenne úgy fogalmaznom, hogy tudom. Régóta ez van, éppen csak nemrég adatott meg az alkalom újra, hogy átértelmeződjön mindent megkeserítő teherből örömmé ez az állapot is.
—Téged mi nem hagy aludni? Van valami különösebb oka? – érdeklődöm végül. Engem frissen előkerült és szabadon engedett érzéseim nem hagynak pihenni, Gareth-t viszont mintha más tartaná ébren. Nem óhajtok tolakodó vagy éppen indiszkrét lenni, úgyhogy menten ki is egészítem magam még.
—Nem kell válaszolni, ha nem akarsz, mármint... csak így ránézésre úgy tűnik, mintha valami nagyon nyomasztana – pillantok rá magyarázkodva. Szívesen meghallgatom, hogy őszinte legyek, és nem is kíváncsiság hajt, csak pár nappal ezelőtt az éjszaka közepén még én is szívesen beszélgettem volna bárkivel azokról a kérdésekről is, amik igazán foglalkoztattak abban a reményben, hogy hátha meg is értem a tényállást. Ki tudja, hátha Gareth is igényt tart ilyesféle beszélgetésre, monológra, akármire, hát önkéntes hallgatóságnak ajánlkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bólintok csupán válaszára, így teljesen érthető a választás. Jómagam is félig-meddig hasonló okoktól vezérelve hoztam meg a döntésem, és választottam egy olyan teát, ami inkább tartana ébren, mint segítene elaludni. Na nem mintha különösebb hatással lenne rám, megszoktam az évek alatt és még a hosszas kihagyás után sem érzem, hogy serkentőleg hatna rám, inkább azért választom mindig, mert szeretem az ízét és az emlékeket, amiket hozzá tudok kötni. Szórakozottan kavargatom meg a bögre tartalmát, bólogatva a felvetésre, hogy valószínűleg mindkét oknak köszönhető, hogy így választottam. Csendesen mélázom főleg az utóbbin, a hozzá társuló képek sokaságán, egykori pesti reggeleken és az utolsó szegedi estéken, amiknek szintén megvolt a maguk varázsa. Hosszú idő óta először nem átkozom azokat a napokat, és ennek tükrében félhangosan közlök egy éppen aktuális felismerést, amiből igazán csak a hozzá kapcsolódó kérdésre révedek fel először értetlenül pislogva, majd végül vigyorogni kezdek megrázva a fejem.
—Szép is lenne – jegyzem meg végül. Tényleg nem tudom már, miért is került egyébként kiskanál a bögrébe, hiszen semmi értelme azon kívül, hogy elszórakozom azzal, ahogy miniatűr örvényt hozok létre a teát kavargatva, vagy a bögre oldalának kocogtatom a fémet meglehetősen szórakozottan.
—Hosszú történet – jelentem ki, és felkönyökölve államat a tenyerembe támasztom. A válaszom nem arról szól, hogy nem mesélek szívesen, inkább csak maga az igazság, tényleg hosszú.
—De ha érdekel és nem untatlak vele halálra... legfeljebb beleálmosodsz, mint valami esti mesébe, mesélhetek – egészítem ki a válaszom, még mielőtt félreértené netán. Nem vagyok a titkok embere, ami engem illet, az árulkodó részletek meg kiküszöbölhetőek, ha már megígértem Matthew-nak, hogy ezúttal megvárom, míg ő is kész lesz felvállalni a kapcsolatunkat. Töprengés helyett azonban inkább figyelek Gareth válaszára. Mint kiderül, őt sokkal kevésbé konkrét ok tartja ébren, amire hümmögök, mintha érteném. Talán értem is, részben legalábbis tudom milyen, amikor túl sok dolog jár az ember agyában, de ez mégsem jelenti, hogy éppen azzal a tapasztalattal rendelkezünk mindketten.
—Nézzük a jó oldalát, több az időnk minden másra... csak akkor van gond, ha összeadódik a fáradtság végül – jegyzem meg végül egy félmosollyal, hiszen igazából az egyetlen problémám az álmatlansággal tényleg annyi, hogy napról napra fáradtabb leszek, ami lassan, de biztosan kellemetlen következményekkel tud járni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Meséljek. Még mindig szórakozott mosollyal arcomon nagy levegőt veszek, a kiskanalat a bögre mellé rakom és mutatóujjammal kezdek körözni a bögre peremén, miközben megszólalok felpillantva, de hamar visszatérek a teám felszínének bámulásához.
—Igazából évekkel ezelőtt kezdődött az egész. Szobatársak voltunk három évig... amikor először betettem a lábam abba a szobába, közölte, hogy a sportolókat a folyosó végén találom. Tanulmányt lehetett volna írni az arcáról, amikor közöltem, hogy az új szobatársa vagyok és egyáltalán nem áll szándékomban elköltözni. Különös ember. Rengeteg titka van, úgy értem... évekbe telt alapvető információkat megtudni róla, de végeredményben annyira nem bántam az egészet, amíg ott volt. Különben rémesen makacs, és magának való, de ha alaposabban megismeri az ember, szerethető... nagyon szerethető – ismétlem magam a nyomatékosítás kedvéért. Nem tudom, mások hogy vannak vele, talán nem látnak túl a külső mázon, ami ellen nem fogok lázadozni önző módon, ezt vállalom, de a magam részéről tudom, hogy ha biztonságban érzi magát és meg mer nyílni, Matthew éppen olyan, mint egy nagy macska. Esküszöm, képes dorombolni is. Futólag ismét felpillantok, remélve, hogy még nem aludt bele, bár azért lehet nem ártana érdekesebb dolgokról mesélni, arról úgysem áradozhatok, hogy mennyire gyönyörű a szeme, főleg, hogy kicsi az esélye, hogy a környéken nagy számban akadnak még heterochrómiás egyének például.
—Hosszú ideig nem láttam azután, hogy végzett az iskolával, de itt ismét keresztezték egymást az útjaink... és hát... jó ez így, azt hiszem – jelentem ki végül. Belegondolva sorsszerűnek hat az egész eseménysor, ami oda vezetett, hogy tegnap reggel nála ébredtem. Újra és újra átgondolom a történteket, és nem tudnám azzal magyarázni, hogy ez csak és kizárólag az én döntésem volt, hogy ismét találkoztunk. Még csak nem is kerestem; bár ettől eltekintve aligha hiszem, hogy rengeteget változtunk volna, csak remélem, hogy a korral együtt érettebbek is lettünk és majd ezúttal képesek leszünk higgadtabban átgondolni dolgokat. Végre eljutok addig is, hogy újabb kortyot iszok a teámból és  felpillantok Gareth-re, csak nem untattam eddig halálra szegényt. Vagy igen?
—Azzal nem élek – válaszolom, ha már szóba került a kávé. A tea az egyetlen, amit hajlandó vagyok meginni tulajdonképpen a legálisnak minősített drogok közül, mert hogy az, az kétségtelen. Ettől eltekintve, nem zavar, ha más él velük, csak engem ne igyekezzenek meggyőzni róla, hogy soraikba kellene tartoznom. Kipróbáltam, köszönöm, nem kérek többet. Sem kávét, sem nikotint, sem alkoholt és társait.
—Ha igazán ébren tart bármi is, az az adrenalin. Szoktál kviddicsezni?  - kérdezem meg a kelleténél talán kissé lelkesebben, de hát a kviddics az kviddics, és bele sem gondolok, hogy kívülről talán nem teljesen függ össze minden úgy, ahogy az én fejemben összeáll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Félig-meddig a múltban járok, nem itt, miközben mesélek. Eszembe jut a beköltözésem napja, amivel minden elkezdődött igazából, de nem az az egyetlen emlék, ami felrémlik, még ha nem is osztom meg őket. Szórakozottan mosolyogva bámulom tovább a teámat, közben pedig arra törekszem, hogy az ígéretemhez is tartsam magam. Válogatok, mérlegelek, aztán a kijelentésére felpillantok és egy félmosoly kíséretében megvonom a vállam. Ez van, bár nem tűnik úgy, mintha zavarná a tény, hogy engem inkább érdekel a herceg, mint a hercegnő. Nem, mintha valaha is képes lennék úgy gondolni Matthew-ra, mint a hercegre. Időnként sokkal inkább emlékeztet tornyában rejtőzködő kényes királykisasszonyra, ezt a megállapítást azonban megtartom magamnak. Mókás egyébként az asszociáció, de mielőtt még tovább gondolhatnám, Gareth kérdése kizökkent.
—Négy év – válaszolom kurtán, egy sóhaj kíséretében félig inkább a teámnak, mint neki. Azért alaposan végiggondolva tudom én is, hogy ha nincs ez a négy év, talán elmartuk volna már magunk mellől a másikat nagy eséllyel, azonban mégsem tudtam teljesen túllépni azon az időszakon. A hirtelen távozása Szegeden még mindig érezteti a hatását, és beárnyékolja kissé az egyébként nyilvánvaló örömöm, hiába ígérte meg, hogy ezúttal maradni fog. Kell még egy kis idő, mire ekkora intervallum után ismét teljes mértékben hinni tudunk a másiknak, azt hiszem. Szerencsekívánatára hálásan biccentek, és elmormolok egy köszönömöt, mielőtt még ismét belekortyolnék bögrém tartalmába. Fanyar mosolyát meglepetten veszem tudomásul, és nem igazán tudom, mit válaszolhatnék erre. Nem mondhatnám igazából, hogy ne szeretném a kávé ízét, sokkal inkább elvi kérdés az egész azóta az utolsó év óta, komolyan vett önmegtartóztatási gyakorlat.
—Hogy őszinte legyek, néha hiányzik – jelentem ki némi vacillálás és egy sóhaj után. Vannak napok, amikor csak úgy önmagában is jólesne egy csésze kávé reggel, de még mindig tartom magam ahhoz, amit évekkel ezelőtt megfogadtam. Lehet, hogy inkább az arany középutat kellene megtalálnom a végletek helyett? Elméletben nem hangzik rosszul, a kivitelezés szokott inkább gondot okozni. Álmatlan éjszakáimat szánhatnám viszont ennek az átgondolására is akár; ha már ilyen sok időm lesz alkalmanként szabaddá, töprenghetnék ezen is.
—Értem – bólogatok válasza hallatán, amint a kviddicsre terelődik a szó, és gyorsan előtérbe kerül a már majdhogynem megszállottsággal is felérő lelkesedésem e sport iránt. Hogy nem csapatban játszik? Csapatban már én sem, és különben is, a lényeg, hogy játszik.
—Többre? – válaszolok kérdéssel. Meglep, hogy ez felmerül, bár nem maga a kérdés, sokkal inkább az, hogy mást is foglalkoztat, amennyiben ugyanarra gondolunk.
—Többre, mint a seprű? De. Nem igazán hiszem, hogy a seprű lenne az egyetlen repülésre alkalmas tárgy. Kviddicshez mondjuk az a legkézenfekvőbb, azt hiszem. Könnyen kezelhető, áramvonalas, képes nagy sebességre gyorsulni... – elmélkedem hangosan, és miután az utolsó korty teámat is kiiszom, odébb tolom üres bögrémet, hogy mindkét kézzel felkönyökölve államat ökleimre támaszthassam.
—Azon kívül viszont bizonyára lehetne kényelmesebb vagy nem csak egy ember szállítására alkalmas repülő járműveket is használni. Bizonyára vannak is, bár hogy mennyire szeretnek nem megszokott tárgyakat megbűvölni az arra képes varázslók, nem tudom. Nem sűrűn látok repülő autókat például és repülő szőnyegről is csak hallottam, sosem láttam még – fejtem ki viszonylag hosszasan a véleményemet e tárgy kapcsán, és érdeklődve nézek Gareth-re, nagyon is kíváncsi vagyok, mit gondol ő erről az egészről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A kviddics és a repülés érdekesebb témának bizonyul minden eddig felmerült lehetőségnél, és azt hiszem, nem csak nekem. Elég csak ránézni Gareth-re. Érdeklődve hallgatom, hogyan vélekedik a seprűkről, és végül némi töprengés után kénytelen vagyok igazat adni neki.
—Ezzel valóban lehetne dolgozni, de eddig még mindig ez a legjobban bevált eszköz... pontosabban a leginkább megszokott, és nehéz eltérni a régi jó szokásoktól, azt hiszem – jelentem ki, majd meglötyögtetem a bögrém aljában maradt utolsó korty teát, mielőtt meginnám. Főzzek még egy újabbat? A téma túl érdekesnek ígérkezik ahhoz, hogy most döntsek úgy, ideje visszatérnem a szobámba. Éppen elég ritkán botlok bele ahhoz olyan emberekbe, akik szeretnek új ötleteket is felvetni, nem leragadni a megszokott dolgoknál. Egyelőre csak magam elé teszem az üres bögrét végül, majd mindjárt kitalálom, hogy kell-e még egy Earl Grey, amiről aztán a végén kiderül, hogy mégiscsak ébren tart egész éjszaka, vagy sem.
—Na igen, bár azért valami hasonló csak kényelmesebb közlekedési eszközzel mégiscsak meg lehetne próbálkozni – mondom megadóan. A végén még kiderül, hogy én is képtelen vagyok elszakadni a kipróbált, létező lehetőségektől, hajnalok hajnalán legalább is nagyon is úgy tűnik. Odébb tolom a bögrémet, miután rájövök, hogy az imént megittam azt az utolsó kortyot, aztán felkapom a fejem újabb kérdése hallatán. Jól hallottam? Biztos, hogy jól hallottam.
—Hajó? Olyasmire gondolsz, mint a zeppelin? – kérdezem szinte azonnal, pillanatnyilag csak az eredeti léghajó képe társul a fejemben ahhoz a nagy egészhez, amit a hajó és a levőgő alkot egyetlen mondatban.
—Mesélj, hogy képzelted el. Közben főzök még egy teát. Kérsz? – kérdezem, és a bögrémet felkapva már el is indulok a tűzhelyhez, hogy nekilássak elkészíteni egy újabb adag innivalót, azt se bánom, ha egész éjszaka nem alszok utána, ez a hajó most nagyon is kíváncsivá tett ahhoz, hogy akár hajnalig is itt ücsörögjek a részletekről társalogva.
—Nem lenne túl nagy bármihez képest, amit eddig megbűvöltek? Erősebb varázslatokat igényelne vagy teljesen újakat netán az általában használatakhoz képest? – fordulok vissza felé. Sorra jutnak eszembe a kérdések a hajó kapcsán, azonnal a megvalósítás ilyesféle részleteire ugorva, ráér még az, hogy szisztematikusan különféle szempontok szerint csoportosított esetleges nehézségeiről és lehetőségeiről folytassunk beszélgetést – nem beszélve arról, hogy ez inkább apám területe, mint az enyém -, pillanatnyilag máris a kivitelezésnek eme töredéke érdekel. A már kész teával visszatérek addigi helyemre és úgy várom a választ, mintha legalább égi manna lenne. Mégiscsak egy repülő hajó lehetőségéről beszélünk éppen, nem akármiről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hümmögök a válasza hallatán, és sikerül alaposan belemerülni gondolatban a témakörbe. Kutatok az emlékeim között, hogy mi rémlik még repülésre alkalmas eszközként, vagy mi volt az, amivel már próbálkoztak, még ha csak sikertelenül is, de rá kell jönnöm, hogy számomra éppen elég megszokott lett a seprű, hogy be is érjem vele. A kviddicshez mindig is az tűnt optimálisnak, hát fel sem merült bennem, hogy egyebet is lehetne éppen olyan jól használni repüléshez, és talán még sokkal hatékonyabb, netán kényelmesebb repülőeszközöket is ki lehetne fejleszteni. Egyre inkább érdekel, mi is az, amire Gareth gondol, és amikor megkapom a választ, meglepetéssel vegyes csodálattal bámulok rá. Hajó, az igen. Egyből a zeppelin képe ugrik be, bár nem vagyok benne biztos, hogy éppen olyanra gondolt, hát rákérdezek.
- Tulajdonképpen léghajó - jegyzem meg futólag, amikor közli, hogy nem tudja, mi is az. Ha nem hasonlít ahhoz, hát úgysem lényeges. Megvonom a vállam, és arra a döntésre jutok, hogy ez a beszélgetés megér még egy teát és némi utólagosan jelentkező fáradtságot, amivel majd holnap számolok. Bólintok a kérésre, hogy nem kér cukrot, és felkelve neki is látok elkészíteni a teát. Ha ő sem cukroz, hát annyival könnyebb dolgom van. Másodjára mentát választok, mégiscsak kevesebb a kilátás, hogy nem tudnék aludni miatta, mint egy újabb bögre fekete tea esetében. Közben figyelek a szavaira félig felé fordulva, egy pillanatra még a vízről is sikerül elfeledkezni, annyira lekötnek a szavai, ám aztán eszembe jut, miért is állok a tűzhely mellett és végül a már kész teával visszatérek a székhez, amin az imént még ültem. Elé rakom a bögrét, magam elé a sajátom és helyet foglalva némán kavargatom még egy fél pillanatig a teát. Tényleg csak megszokásból hagyom benne folyton a kiskanalat, annyira nincs értelme, de miközben elképzelem a hallottak alapján a repülő hajót, ez fel sem tűnik.
- Mint látszik, nem a legerősebb oldalam az ilyen irányú praktikus gondolkozás, főleg nem ebben az időpontban, viszont maga az ötlet nagyon érdekes - szólalok meg végül. Tényleg érdekel ez a hajó és jó, megvalósítható ötletnek tartom, csak hát a gondolattól eljutni a megvalósításig, ez valahogy nem az a terület, ami nekem ne telne hosszú időbe minden egyes részletének a kidolgozásával, és ráadásnak néhány sikertelen kísérletbe is lehetőleg. Mindig is tudtam, hogy mérnökként például csúfos bukással érne véget egy esetleges, meglehetősen rövidre szabott karrier, ha rólam van szó. Csak csodálni tudom azokat, akiknek ehhez van tehetségük. Ketyeréket szed elő közben a zsebéből, amire önkéntelenül is elmosolyodom, és eszembe jut, hogy Matthew biztos már most rajongással kérdezne mindenfélét róluk.
- Nem vagyok prefektus. Miért? - érdeklődöm máris tagadó válaszomat követően, és azért ez a kérdés még az én kíváncsiságomat is felkelti. Bizonyára a kütyük miatt tette fel a kérdést, de mi lehet köztük olyan, amit egy prefektus kevésbé értékelne, mint bárki más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valószínűleg nem lett sokkal okosabb attól, hogy azt is közöltem meglehetősen szűkszavúan, hogy magyarul a zeppelin tulajdonképpen léghajó. Sokkal többet igazából én sem tudnék hirtelen mondani róla, ha csak azt nem, hogy német találmány és emlékeim szerint nem igazán volt akkora siker, mint várták. Vagy az nem ez volt. Ritkán jegyzek meg mindenféle adatot, aminek számomra nem igazán van gyakorlati haszna, hát ezért sem szeretem különösebben a történelmet. Olvasgatni érdekes, de megtanulni, aztán meg felsorolni ezeregy dátumot és eseményt... nem a kedvenc elfoglaltságom. Inkább nekilátok teát főzni ahelyett, hogy azon törném a fejem, mit is olvastam pontosan az említett léghajóról, majd visszatérve érdeklődve hallgatom tovább, mit mesél még Gareth az általa megálmodott repülő hajóról. Igazán jó ötletnek hangzik, még megvalósíthatónak is, legalábbis azután, hogy kijavítja pillanatnyi, tévesnek mondható elképzeléseimet. Be is vallom ennek eredményeként, hogy a praktikus gondolkodás, amin aztán tényleges megvalósítás, kivitelezés alapulhat, nem igazán erősségem hajnalban. Igazából máskor sem különösebben. Nem vagyok az apám, aki valamikor mérnökként kezdte, és mindenben látja, hogyan lehet összerakni, működőképessé tenni azt az adott tárgyat. Sokkal jobban boldogulok gyors döntésekkel, stratégiával, sakkal, mint ezekkel, de végül is nem érzem bajnak. Egyrészt valamiben legalább anyára hasonlítok, másrészt a változatosság nem hátrány. Bele sem merek gondolni, milyen lenne a világ, ha mindenki ugyanahhoz értene. Igyekszem azért megérteni, amit mondanak nekem és nem hosszas, kimerítő magyarázatokat igényelni mindenhez, de ettől függetlenül még nem tervem mindenbe beleártani magam. Csodálom, hogy Gareth mennyire könnyedén látja, hogyan valósítható meg egy elképzelés, viszont nem irigylem tőle. Nyugodtan kavargatva a teámat - mintha ennek bármi értelme lenne továbbra is a rutinon túl - érdeklődve hallgatom, mit mesél, néha kérdezek. Ennyi. Főleg akkor érzem szükségét egy miértnek, amikor rákérdez, prefektus vagyok-e. A választ hamar megkapom, és máris kíváncsian pillantok a szerkezetekre, amiket előszed. Matthew-nak biztos nagyon tetszenének, ez az első gondolatom.
- Igazán hasznos találmánynak hangzik. A jelvényeket érzékeli valami módon? - kérdezem, másra nem tudok gondolni, mint azonosítható dologra, csak azokra a kis fémből készült házszínű jelvényre, ami hatalommal ruházza fel őket, hogy büntessenek mindenféle kihágást.
- Hű - szalad ki a számon, miközben tovább magyaráz. Csodálatom rövid összefoglalása, és ha már itt tartunk, féloldalas mosollyal figyelem tovább, amint magyarázza, mi mire való, mit jelez. Egy egészen kicsit magasnak érzem, olyasminek, amit én sose tudnék kivitelezni. Még csak türelmem sem lenne összerakni ilyen méretű ketyeréket, és, hogy még működőképes is legyen... nem az én műfajom.
- És ezeket te találtad fel és készíted? Hát... tényleg hűű. Az apám is dolgozott holmi mugli szerkezeteken, néha még ma is összerak ezt-azt. Minden tiszteletem, hogy van ilyenhez türelmed neked is - jelentem ki végül némileg az iménti tömör véleménynyilvánítást is kifejtve, és könyökömre támaszkodva államat tenyeremen nyugtatom, míg elgondolkodom egy fél pillanatra.
- Készítesz megrendelésre is? - kérdezem végül röpke fontolgatás után abban a reményben mondva ki a kérdést, hogy igenlő választ kapok. Már formálódik is a fejemben az ötlet, hogy mit is kérnék, ha lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Érdeklődve figyelem, ahogy előszedi a ketyeréket, majd az is kiderül, mi mire való. A prefektusokat észlelő szerkezet egészen kíváncsivá tesz, menten rá is kérdezek, úgy működik-e, ahogy gondolom, hogy működik. Úgy tűnik, a kései - vagy éppen korai, nézőpont kérdése - időpont ellenére még nem alszik minden agysejtem, és logikusan gondolkodom. A jelvény az első dolog, ami beugrik, mint ketyerék által érzékelhető tartozék, és jobb megoldás nem jutna eszembe valószínűleg akkor sem, ha hosszasan eltöprengenék a problémán.
- Nem tudom, hogy van-e bármi más, ami alapján érzékelni tudna egy prefektust egy szerkezet. Nem értékelem le a találékonyságotokat, csak belegondolva nem tudnék még egy olyan dolgot mondani, ami minden prefektusban közös, ha csak nem olyan elvont fogalmakban gondolkodom, mint az, hogy mind diák, ésatöbbi - válaszolom elmorfondírozva hangosan a kérdésen. Hallottam ugyan holmi mágikus térképekről, amik képesek megmutatni névvel ellátva, hogy ki merre található az épület bizonyos részeiben, azonban az inkább kartográfiai megvalósítás, semmint ilyesféle szerkezet, és egyébként sem láttam még olyat, nem beszélve róla, hogy elképzelésem sincs, miféle elv alapján és milyen varázslat segítségével működnek. Egyszer talán utánaolvasok, most azonban jobban leköti a figyelmem mindaz, amit éppen Gareth mutat. Belekortyolok a teámba, majd felkönyökölve kissé közelebb is hajolok, hogy jobban lássam, mi is pontosan az, amit a szemem előtt alakít át. Igazi kis mesterműnek tűnik. Félnék kézbe venni, még elrontanám a végén. Rengeteg munka lehetett vele, ahogy elnézem.
- Robbanásveszélyes varázslatok? Nem lehetnek unalmasak a mindennapjaitok - jegyzem meg, és afelől is érdeklődöm, hogy megrendelésre készít-e. A kapott válasz biztató, csak mielőtt megrendelő lennék azonnal, át kellene gondolnom, mit is szeretnék pontosan. Halvány elképzeléseim már vannak. Talán nem ártana megtudni, hogy megvalósítható-e, ami eszembe ötlött vagy alapból elvetendő ötletnek minősül, egyelőre azonban mégis jobb lehet, ha alszom rá egyet és tényleg alaposan átgondolom a részleteket. Esetleg még apával is beszélhetek, meglátom.
- Az remek. Ugyan még át kellene gondolnom, pontosan mit is szeretnék... már, ha megvalósíthatónak bizonyul majd egyáltalán, de ha kigondoltam a részleteit, hol talállak meg? - teszem fel a kérdést. Mégiscsak egyszerűbb tudni, hogyan érhetem el, ha úgy döntök, hogy mindenképpen igényt tartok egy ilyesféle különleges szerkezetre, mint netán itt ücsörögni esténként, hátha véletlenül ismét betér majd valamikor egy teára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Érdeklődve hallgatom a további magyarázatát arról, hogyan is lehetne még eredményesebben, és ugyanakkor sokkal bonyolultabban is, kivitelezni ezt a szerkezetet, hogy embereket érzékeljen, ne apró, alkalmanként elmaradó tartozékokat. Belegondolva abba, amit éppen mond, azt mondanám, hogy a bonyolultabb változat a lebukásra is sokkal komolyabb kockázatot ad. Bólogatok kissé elgondolkodva, belekortyolok a teámba, majd ha már sikerült összeszedni a gondolataimat és értelmesnek tűnő mondatokba rendezni, megszólalok.
-Azt hiszem, hogy aki éjszaka kimerészkedik, annak pillanatnyilag a jelenlegi szerkezet is éppen eléggé megkönnyítheti a dolgát, kisebb a kockázata annak, hogy elkapják, mint a detektor nélkül. Több a semminél - válaszolom. Ezzel nem mondom, hogy ne fejlessze tovább, mert ha van rá ötlete és ideje, akkor érdemes ezzel is dolgozni, csak tényleg úgy gondolom, hogy ha már valaki ilyen detektorral rendelkezik, vállalhatja azt a kockázatot, hogy szerencsétlenségére belefut egy jelvényét éppen nem viselő prefektusba. E nélkül jelvényt viselőbe is belebotolhat nyugodtan, így legalább azok kiküszöbölhetőek. Jelentékenyen egyszerűbbé teszi Gareth már ezzel is az éjszakai csavargók életét, az cáfolhatatlan tény.
-Azt elhiszem - jegyzem meg elmosolyodva. Veszélyesnek hangzik és éppen ettől izgalmasnak is, még ha nem is úgy izgalmas, mint az aurori pályafutás, amennyiben nem ragad az ember irodán. Teámat kortyolgatva közben máris azon gondolkodom, kivitelezhető-e egyáltalán, ami eszembe jutott, mint megrendelhető ketyere, és ha igen, hogyan kellene annak működnie. Mondanám is, nem is, végül úgy döntök, csak elérhetőségről érdeklődöm, előtte még ki kell találnom, pontosan mit is szeretnék. Nem szándékszom homályos elképzelésekkel jönni, rájuk hagyva aztán, hogy szenvedjenek ki belőle valami használhatót. Ha már megrendelés, illene többé-kevésbé pontosan tudnom, mit is szeretnék. Félre is teszem a még erőteljesen amőbára emlékeztető ötletet egyelőre, és azt kérdezem meg, hogyan érhetem el, mert újabb, hasonló jellegű éjszakai teázás valószínűsége nem túl nagy, bárhogy saccolom is.
-Nagyszerű. Akkor valamikor meg is kereslek vagy bagolyban, vagy betérek a boltba, ha a faluban járok - válaszolom félmosollyal arcomon, mielőtt meginnám az utolsó korty teámat is.
-Egyébként nem kételkedem benne, hogy elegendő idő birtokában kiviteleztek mindenféle szerkezeteket, csak még én nem tudom pontosan mit szeretnék. Nem akarok holmi ködös elképzeléseket zúdítani rátok, amivel aztán elszenvedhettek, mert még nekem sincs fogalmam róla, mit is akarok pontosan. Alszom rá párat, alaposan átgondolom, és jelentkezem - egészítem ki végül még iménti megjegyzésem, mert ha belegondolok, ez is olyan szűkszavú, hogy joggal lehetne még kételkedésnek is venni, pedig épp láttam, mit valósítottak meg eddig. Kissé érdekesen fogalmazok néha, ezren jelezték már vissza. Közben már Gareth is ásít, és minthogy ez elég ragályos jelenség tud lenni, - állítólag még Munkácsy ásító inasától is lehet ásításra ingere az embernek, ha elég sokáig nézi - ásítok én is egyet. Talán ideje is lenne visszatérni a szobámba aludni. Nyújtózom azért egyet, majd felkelek, és elmosom a bögrém.
-Öröm volt veled társalogni tea mellett - mondom még őszintén, mielőtt jó éjszakát kívánva kilépnék a folyosóra. Nem bánom azt sem, ha még egy darabon csatlakozik, miért bánnám, tényleg az a benyomásom, hogy jó társaság. A Levita tornyába visszatérve tényleg alvásra adom a fejem aztán, majd holnap ráérek szerkezeteken töprengeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Őrnagy mellett valószínűleg nem férne meg egy bagoly. Nem tudom, hogy ki tépne meg kit hamarabb, de kizártnak tartom, hogy egy macska meg egy bagoly valaha is különösen jó barátok lennének, így eszem ágában sincs saját bagolyt szerezni. Meg aztán amúgy is ott vannak az iskola baglyai erre a célra, úgyhogy nincs is nagyon miért vennem egy tollast, hogy aztán élete végéig ketrecben tarthassam, amikor éppen nem levelet vagy csomagot visz valamerre. Jelen pillanatban csak egy levelet szándékszom elküldeni anyának. Van ugyan egy telefon valahol a hátizsákom mélyén - még mindig -, és biztos, hogy Matthew még rúnázni is tudná mostanra, csak be kellene vinnem, de az igazság az, hogy semmi kedvem hozzá, hiába rágja a húgom a fülem. Csak egy elektromos szerkentyű, ami nélkül nem is elképzelhetetlen az élet. Még reggel megírtam a levelet, bár idáig eljutni csak most sikerült. Felkapaszkodom a toronyba, majd az egyik láthatóan nem hullafáradt madár lábához rögzítem az összehajtogatott pergament és útjára engedem Szeged felé. Ezzel meg is volnánk. Csak pár pillanatba telt és egy rövidebb sétába, igazán semmiség. Mennék is vissza a Levita tornyába, aztán meg a faluba is jó lenne benézni, amikor az egyik tollas már majdhogynem panaszosan huhog egy sort. Hirtelen nem is tudom, melyikük az a sok közül, de amikor ismét huhog párat, megtalálom. Laposakat pillogó fáradt uhu a szóban forgó példány. Fogalmam sincs, mi baja lehet, de csak nem árt meg neki, ha kicsit megsimogatom. Vagy igen? Sehol nem tiltja szabályzat az iskolai baglyokkal való törődést, pedig futólag még meg is nézem, nincs-e valami az ajtóra kifüggesztve mondjuk. Ha volt is, már nem találok erre vonatkozó nyomot, hogy miként kell vagy szabad foglalkozni a madarakkal, ha nem csak postai csomagküldő szolgálatként használná az ember fia, lánya, unokája. Megkeresem inkább az uhut, és óvatosan megsimogatom. A baglyok tudtommal nem valami szelíd, házban tartandó madarak alapvetően, de ezek nem szabad példányok, és szegényke elég elkínzottnak látszik. Hosszú utat tehetett meg.
- Na, mi a gond? Nem foglalkoznak veled eleget? - kérdezem meg, miközben ismét megsimogatom. Nem értek annyira az állatokhoz, hogy feltűnjön, ha netán valami betegsége lenne - leszámítva, ha vérzik, mert az azért elég látványos -, de mintha máris másképp huhogna, hogy valaki foglalkozik vele. Ha valamiben, hát ebben hasonlít Őrnagyra ez a madár is. Igényel némi figyelmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

A panaszosan huhogó tollas a mellékelt ábra alapján csak némi törődésre vágyik, hát foglalkozom vele kicsit. Egy kis bagolysimogatásba még nem halt bele senki tudtommal. Rendben, terjeszthetnek ők is mindenféle madárinfluenzát és hasonló gyönyörűségeke - nem szakosodtam ilyesmire és nem is köt le különösebben, hogy minden részletet tudni akarjak ezekről -, de talán csak nem én leszek az első, aki ilyesmibe belepusztul. Foglalkozzunk inkább a bagollyal, aki meglehetősen kimerültnek tűnik, és nem feltétlen mondanám barátságosnak, de legalább értékeli, hogy valaki foglalkozik vele. Majdhogynem elégedettnek tűnik újabb huhogása. El is töprengenék rajta, hogy vajon mennyit foglalkoznak velük, ám ekkor valaki benyit és még rám is köszön.
- Üdv - válaszolok, és nem igazán figyelnék rá a továbbiakban, ha nem állna neki etetni az egyik baglyot, és ahogy elnézem, nem csak azzal szándékszik foglalkozni. Nem zavar egyébként, csak tényleg nem láttam sehol semmit erre vonatkozólag, hogy lenne valaki, aki a madarakkal foglalkozik, alkalmanként szétsimogatja őket, meg ilyesmi. Lehet, hogy elveszett a papír, pedig eredetileg létezett egy leírással, hogy mondjuk él a környéken egy madárbolond illető, a tollasok kopaszra simogatását tessék csak ráhagyni, bármennyire panaszosan is huhognak a hiányában. Nem ripakodnak rám, az elég biztató, de azért jónak látom rákérdezni, hogy vajon puszta önszorgalomból műveli-e mindezt netán, vagy hogy is megy ez pontosan?
- Ne haragudj, te gondozod őket? - érdeklődöm és egyszerre csak egy kérdést intézek hozzá, mert a köszönés elég univerzálisnak minősíthető volt, és még kiderülhet, hogy nem beszél magyarul. Tán még angolul se, az lenne csak az igazi, de egyelőre maradjunk abban, hogy reménykedem, érti a kérdést, és magyarul válaszol vissza. Addig is pár kérdő pillantás után inkább a megsimogatott bagoly lábán található gyűrűt kezdem vizslatni, hátha kiderül, hogy nem egy szám a neve szerencsétlennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A délutáni legili... nem sikerül végigolvasni az üzenetet, amivel a társalgóból kilépve találom szembe magam. Nem zavarna ehhez eléggé a rengeteg fecsegő hölgyemény a portrékon, de még az se, hogy valaki úgy dönt a hallható hangok alapján, hogy a folyosó ezen szakaszán gyakorol a futócsapatba való bekerülésre. Van itt egyáltalán olyan? Nem számít, nem lenne mindez akadálya annak, hogy szétbontsam a papírt és elolvassam a tartalmát, az viszont már nagyon megnehezíti a műveletet, hogy valaki a hátamra ugrik és ledönt a lábamról. Normál esetben ez nem lenne ennyire könnyű, ám cseppet sem számítok a hirtelen kapott lendületre, úgyhogy menten látványosan terülök el a folyosó padlóján. Amint megszólal a támadóm, már tudom is, hogy ki volt ennyire elvetemült és vakmerő, hogy csak úgy letaroljon. Brandon, csakis. Ki más? És még vizes is lettem. Tökéletes. Fáradt sóhajjal mozdulok meg és megpróbálok kimászni alóla. Úgy általában kedvelem, de néha kész agyrém számomra, mint éppen most is. A levél széle kissé vizes lett, de gyorsan átfutom és a zsebembe gyűröm, mielőtt teljesen elázna, és felkászálódóm a padlóról, ahol mostanra tócsa jelzi, merre is járt el kedvenc (és egyetlen) szobatársam eddig.
- Kicsit csendesebben, nem szeretnék megsüketülni ennek örömére - jegyzem meg, miközben azon vagyok, hogy egy evapores segítségével eltüntessem a vizet. Amint ezt is sikerült, rápillantok végre. Egész boldognak tűnik, és meglepően gondtalannak, sőt meggondolatlannak bizonyos szempontból, mert hát éppen a padlón fekszik. Nem valami jó ötlet.
- Hű, ez nagyszerű, igazán. Minek köszönhető a változás? - érdeklődöm, mert azért a kedvét kinek van szíve letörni, de mégis összevont szemöldökkel figyelem. Nem zavar, hogy jól elvan, igazán nem, ám végül mégiscsak úgy döntök, hogy szóvá teszem, hogy mégsem kellene ott feküdnie ilyen lazán, akármilyen közel is van a betegszoba épp.
- Fel kellene kelned onnan, mielőtt még tüdőgyulladást kapsz vagy valami rosszabbat. Igyunk inkább egy teát - ajánlom fel. Akármilyen idegesítő is néhanapján, mégis a szobatársam, ennyi törődést csak megérdemel, meg aztán továbbra is tartom magam hozzá, hogy nem szívesen keresnék újabb embert a helyére, ha már egyszer őt lassan megszokom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mivel érdemeltem ki egy szobatársat, akinek a leghalványabb elképzelése sincs a személyes térről? Rettenetesen örülök, hogy a hátamra ugrik és azzal az erővel le is tarol a folyosó kellős közepén csak úgy, örömében. Ha nem érezném túl sértőnek, most talán látványosan fognám a fejem, és tennék pár megjegyzést, ami már szépen megfogalmazódott a fejemben, de látva, mennyire boldog, nincs szívem letörni a lelkesedését, bármennyire is egyszerű lenne. A tévhittel ellentétben nem vagyok azért bunkó, de legalábbis nem élvezem, hogy mások kedvét aláássam, pusztán csak az őszinteséget nem értékeli mindenki, az azonban már nem az én problémám. Átgondolom a mondanivalómat, és végül csak csendre intem, annak tényleg nem örülnék, ha a hallásom látná kárát a nagy örömének, elvégre még mindig auror szeretnék lenni, halláskárosodással viszont legfeljebb csak aktát tologathatok a végén, lehet az álmom holmi veszélyes helyzetekre kirendelt elit alakulat.
- Hátulról? Goethe? Mi van? - kérdezek vissza értetlenkedő arcot vágva, mert olyan ez, mint valami furcsa brainstorming, összefüggéstelen szavak seregének tűnik, amit éppen mond és alig értek belőle valamit, a lényeget biztos nem. Közben remekül elvan ő a padlón láthatóan, ám mégiscsak szóvá teszem, hogy szerény véleményem szerint jobban járna, ha felkelne.
- Tudom, tudom, te vagy a vízmágus, de attól a padló továbbra is kőből van és kicsit sem lesz melegebb a szokottnál - állapítom meg, és még a teát is felajánlom. Isten ments, hogy a végén szobatársi szerződésünk alapján netán még ápolnom is kelljen, még a szokásos csütörtök estéket is állandó nyafogás övezi, és lassan azon vagyok, hogy ha nem ragaszkodnék ahhoz, hogy teljes csendben tanuljak a magam kis rendjében, akár be is költözhetnék a faluba, mindenkinek egyszerűbb lenne.
- Ha nem érnék rá, nem javasolnám. Na gyere, majd beírjuk ezt is a havi közös programokhoz. Mi is volt amúgy mostanra tervezve? A filmezés? Úgy emlékszem - válaszolom, és intek a fejemmel, hogy mozduljon már. Nem hagyom itt, de mehetnénk.
- A konyha megfelel? Nemrég kipróbáltam a fekete teájukat és egész finom, még ha nem is Earl Grey, de ha szerencsénk van, azt is találhatunk - felelem, és ha felkelt, el is indulok abba az irányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nem értem, mire a horkantás, hiszen ő sétál madáreleséggel és próbálkozik az egyik bagoly etetésével, eléggé logikusnak tűnik, hogy még ha csak önkéntes alapon is, de ő legyen az a valaki, aki a baglyokat gondozza. Úgy értem, valaki gondozza őket, nem? Kérdőn pillantok felé, de már jön is a válasz. Önkéntes alapon csinálja. Közben simogatom tovább a magam tollasát, aki egy kis extra - vagy lehet, hogy nem is extra - törődést igényelt bánatos huhogás közepette.
- Valaki csak eteti őket, gondolom. Ha más nem, hát a manók leghamarabb, a törődés viszont... tény, hogy kicsit hadilábon áll a rendszer ezzel, ahogy elnézem. Igaz, hogy időigényes munka, de nem árt, ha legalább néhanapján megsimogatja őket valaki, biztos, nem egy-két diák van, aki bele se gondol, hogy többek csomagszállító ketyeréknél - mélázom el hangosan a baglyokkal való foglalkozás kérdésén és simogatom tovább a tollast. Lassan le fogom simogatni a tollait is, ha nem hagyom abba, de máris olyan hálásan huhog, hogy akaratlanul is elmosolyodok.
- Na jól van, na... mára ennyi elég is, pihenj, aludj, akármi - beszélek a bagolyhoz, mintha értené is mit mondok, még egyszer megsimogatom, aztán beszerzem azt az említett doboz csemegét, és elindulok a lány felé. A semmiből telepedik a vállamra egy töpszli kis tollas, ami inkább néz ki tollcsomónak, mint bagolynak. Vékony hangja roppant idegesítő, inkább emlékeztet csirkére, mint bagolyra, de nem ítélünk el egy tollast sem.
- Tessék, és kösz. Akkor már besegítek, ha szabad - válaszolom letéve mellé a dobozt, és leemelem a vállamról a tollcsomót, ami erre lelkesen az ujjamba csíp. A kis komisz.
- Amúgy Viktor vagyok, és ha már itt vagyunk, egyúttal meg is alapíthatnánk a Bagolysimogató Egyletet, na mit szólsz hozzá? - javaslom egész jókedvűen, mert bár a kis huhogó csipkedős kedvében van, egy kis csemegétől máris elhallgat, mert még a szeme is keresztbe áll, olyan hevesen veti rá magát az ennivalóra. Szórakoztató teremtmény, annyira, hogy el is nevetem rajta magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

#terminátorleszel #futáskisanyám

Kettőnk közül nem én vagyok az, aki nem veszi komolyan az edzést, de még csak nem is én nyafogok folyamatosan, hogy azért mennyire kellene már az a mozgás. Sose fogom megérteni ezt a gondolatmenetet, de igazán nem lényeg. Meghatni nem igazán tud a nyafogás vagy a hiszti, ha edzeni akart, edzeni fogunk. Rákérdezek, hogy bemelegített-e, bár látszik, hogy nem igazán fáradt ilyesmivel, a hinta bizonyára érdekesebbnek tűnt, aztán már el is indulok róni a köröket a játszótér körül.
- A nyafogás sem segít, még ha a beszéddel kalóriát is égetsz - válaszolom neki, amint belekezd abba, hogy a futásnak semmi értelme. Igenis van értelme, majd mindjárt rájön, amikor eljutunk a nyújtásig is, meg további itt is kivitelezhető gyakorlatokig. Látom előre, hogy esélyesen mennyi nyafogást kell még végighallgatnom, és már kezdi is a hintát is.
- Jól van, hintázunk. Majd közben rákészülök, milyen is lesz majd nagybácsinak lenni - vonok vállat meglehetősen engedékenyen bólintva rá a kompromisszumra. Tényleg olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek, de legyen, kössünk egyességet, hátha kicsit többet hallgat és rendesen csinálja a gyakorlatokat. Lazán kocogok a játszótér körül, de Sárinak mintha ez is sok lenne, hiába próbál vicces lenni, piszkálni, még az elején, de nem igazán veszem fel, néhány körrel odébb meg már láthatóan azzal szenved, hogy levegőhöz jusson. Talán a lépe is szúr, sőt, fogadni mernék rá, hogy éppen fáj az oldala.
- Még mindig nem veszed jól a levegőt. Pedig azt mondják, hogy magassarkúban az élet olyan, mintha minden nap hegyet másznál, hogy van ez? - kérdezem megállva, és fejemmel a hinta felé intek, jobb lesz, ha leül, mielőtt összeesne a végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem azt akartam mondani, hogy kövér vagy, csak azt, hogy a beszéddel kalóriát égetsz, de nem leszel tőle fittebb, neked viszont elvileg ez a célod - igyekszem kimagyarázni, mire is gondoltam, még mielőtt menthetetlenül besértődne, hogy ő aztán egyáltalán nem is kövér. Különben is azzal keresett meg, hogy nem segítenék-e neki, hogy edzettebb legyen, soha egyetlen szó sem esett fogyásról.
- Van egy tizenkét éves húgom, tudom, hogy van gyerek, akivel könnyebb, mint veled, de edzünk kicsit és utána hintázhatsz - rávillantok egy féloldalas mosolyt, mielőtt még róni kezdeném a köröket a játszótér körül időnként vissza-visszapillantva, hogy hol tart és egyben van-e egyáltalán, bár bizonyára hallanám, ha baja lenne. Pontosabban hallom is, pár kör után ugyanis lóg a nyelve és úgy veszi a levegőt, hogy egy utolsókat rúgó állat halálhörgése ehhez képest csendes szuszogásnak vehető. Meg is állok, mielőtt még makacsságból is követ és baja lesz netán. Nem hiányzik, hogy összeessen vagy komolyabb gond legyen. Már elmondtam neki, hogy veszik a levegőt, de ma még csak erre sem figyel, aztán meg bizonyára szúró oldalára szorítva a kezét megáll. Még szerencse, különben lehet, hogy már azzal szórakozhatnék, hogy megpróbáljam visszapofozni az életbe vagy cipelhetném a gyógyítóiba. Elsőre oda sem igazán figyelek arra, mit igyekszik elmondani, mert biztosra veszem, hogy valami kis visszavágás a túrázós megjegyzésemre, mondandója második felét hallva azonban kérdőn pillantok rá, aztán fejemmel az egyik hinta felé intek, üljön csak le, én meg addig a földre ülök. Hintázni mondjuk nem lenne rossz, néha bennem is megmozdul a gyerek, hogy de jó lenne, de kizártnak tartom, hogy jó ötlet lenne részemről kipróbálni, mennyit bír az a szerencsétlen hinta, így nem is kísérletezem.
- Mi a baj? Úgyse figyelsz, amíg ezen kattogsz, és csak rossz vége lesz az egésznek. Nem az minden vágyam, hogy átemelhesselek a betegszoba küszöbén, szóval mitől vagy ennyire szétszórt és figyelmetlen? - kérdezem egyenesen a lényegre térve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

- Kicsit akkor, mint a macskák, bár azok inkább istennek képzelik magukat, sokszor az a gyanúm - morfondírozok félhangosan azon, amit éppen kijelentett. Van benne igazság, többet azonban inkább macskához van szerencsém, mint bagolyhoz, huhogó tollcsomóból ugyanis sajáthoz nincs szerencsém, soha nem is volt. Mindig is iskolai baglyokkal küldtem levelet, az otthoni mintapéldány szétszeretgetése pedig anyáról lányára szálló hagyomány, ez idő tájt a Regié a megtiszteltetés, hogy alkalomadtán kopaszra simogassa. Javaslatát nem kell megismételnie közben, besegítek ám szívesen, végtére is ezek a madarak is megérdemlik a törődést.
- Úgy szeretnek, majd megesznek - állapítom meg vigyorogva, amikor a kis torkos bagolynak nem elég az eledel, még a lány kezébe is belecsíp, közben pedig megsimogatom az engem kiszemelő másik kis kelekótya tollast.
- Na, még a végén itt kiderül, hogy kis vérengző fenevadak ezek a pöttöm tollcsomók - adok még egy kis eledelt a bagolynak és simogatom aztán máris tovább szabad kezemmel, miközben másik tenyeremből éppen vígan falatozik, hadd érezze a törődést. Közben zseniálisnak tűnő ötlet pattan ki a fejemből, mégpedig egy bagolysimogató egyleté. Jót tenne egyik-másik magába forduló, 'engem senki se szeret' jelmondattal lézengő egyénnek, a baglyokról nem is beszélve. Na jó, nem tudom, hogy a bagolysimogatás is van-e olyan hatással, mint a terápiás kutyák bevetése az ilyen gondoknál, de miért ne lehetne? Nem hallottam még az ellenkezőjéről sem.
- Beajánlhatnánk Zójához is terápiás célzattal. Hm, Bagolysimogató Egylet... bé-es-e... ááá, furán hangzik. Legyen BEGy. Komolyan gyárthatnánk hozzá plakátot is, meg toborozhatnánk embereket. Biztos akadnának jelentkezők, ha tudnák, hogy mennyire jó dolog baglyokat simogatni - jelentem ki nagyon is lelkesen. Kicsit úgy érzem magam ettől, mintha most feltaláltam volna a spanyol viaszt, hiába tudom, hogy nem így van. Szórakozottan megvakargatom a tarkóm, és amint a töpszli kis bagoly felreppen a helyére - gondolom, jól lakott -, újabb baglyot simogatok meg. Igaza van a kolleginának, nem tudom eldönteni, melyikünknek tetszik jobban, a bagolynak-e vagy nekem, hogy éppen kitartóan simogatom a tollait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A t t u
Szeged, Dóm tér, tanévközi szünet vége, vasárnap délután

-Olyan szép idő van, üljünk le kicsit. Tudom, hogy kávézóba indultunk, de majd mindjárt. Ismerek egy nagyon jót a közelben, és még Reginek is vihetünk sütit - állok meg a hittudományi fősuli előtt elszórt padok egyikénél. Még egészen kellemes a délutáni napsütés ahhoz, hogy egy kávézóba húzódjunk be. Később. Igaz, így vasárnap délutánra valamivel többnek tűnik a járókelő, mint amennyire emlékszem, a galamb meg valamivel kevesebbnek, de egyik sem zavar különösebben. Nagy a tér, elférünk. Az ötletem inkább elhatározás, semmint kósza javaslat, leülök. Lábaimat előre nyújtva kényelemesen keresztül rakom a jobb bokámat a balon, jelezve, hogy egyelőre nem szándékszom tovább rohanni egy szabad asztalra vadászva valamelyik kávézóban, és hátradőlök a padon, intve, hogy üljön csak le ő is. Kezeimet zsebre dugom és a járókelőket bámulva várom meg, hogy helyet foglaljon ő is a padon.
- Egyébként... még Regi is észrevette, hogy valami nincs rendben, pedig ő aztán alig lát téged, szóval ki vele, Attu, mi a gond? - kérdezem gond nélkül térve rá a meglehetősen kényes témára, futólag pillantok felé, majd jobb kezemmel elgondolkodva vakargatom meg a tarkómat. Nem is tudom, merjem-e mondani, hogy búval bélelt, mert talán nem teljesen lenne igaz, az viszont biztos, hogy különös az aurája.
- Gréta van a dolgok mögött? Azaz... a szakítás? - kérdezem pár pillanatnyi csend után végképp a közepébe vágva az egésznek, ugyanis pletykákat hallottam a szakításukról, de ő maga nem igazán beszél róla, ami azért kissé árulkodó. Nem is annyira a kíváncsiság vezérel, nem szokásom beleártani magam mindenki magánéletébe, egyszerűen csak határozottan furcsa, látszik, hogy nincs minden a helyén éppen, bármennyire is szeretné netán ezt a látszatot kelteni.