Greg

- Ha "bitang nehéz" lesz megszabadulni tőle, akkor azért az is kérdéses, hogy használható-e a ház egyáltalán bármilyen célra - szaladt ráncba Sebastian szemöldöke. Nem számolt efféle nehézséggel, mikor új értelmet akartak adni a ház létezésének. A magyarázat közben egyébként is egyre azt mérlegelte fejben, hogy vajon mikor érik meg rá az idő, hogy valóban felhívja a bátyját némi telefonos segítségért. Végül mikor a másik a medimágia tudása után érdeklődött, akkor adta fel teljesen.
- Semennyire - felelte, miközben már a zsebében kereste a nem annyira kedvelt kis szerkezetet, majd feloldotta és kikereste a testvérét a nevek közül.
A beszélgetés viszonylag gyorsan lezajlott, Sebby meg is tudta, amit szeretett volna, viszont ez nem akadályozta meg, hogy Seth utolsó odaszúrása hallatán ne váltson enyhén vörös árnyalatúba a feje. Na nem a harag, inkább a túlságosan is ismerős "én vagyok a kistesó" érzés kerítette hatalmába, mint régen, mikor a nálánál idősebb testvére evidenciákat magyarázott neki, vagy zavarba ejtő témákról kérdezett. Mély lélegzetvételekkel nyugtatta hát meg gyorsan kissé csapzott idegeit, és visszafordult Greghez.
- Mennyit hallottál? - kérdezte, mert szerette volna tudni, hogy milyen mélységekben kell elmesélnie a beszélgetés tartalmát. Azonban mivel a telefonja meglehetősen hangosra volt állítva, Greg valószínűleg gond nélkül hallotta a javát, különösebb fülelés nélkül is. Mindenesetre, ha szükséges volt, akkor gyorsan vázolta a részleteket, majd a következő napirendi pontra ugrott.
- Szerinted ha megtaláljuk az italt és kiforralom belőle az alkoholt, akkor meg tudod inni? - érdeklődte a másiktól, mert feleslegesen nem akart dolgozni, sem az időt húzni. - Erősen kétlem, hogy a hatásán változtatna, hacsak nem ment már eleve tönkre - tette hozzá. Volt benne némi rizikó, hogy ezer éves (na jó, inkább tíz) italt akar itatni a másikkal, de talán még mindig jobb verzió volt, mint megvárni, hogy reptében távozzon az ajtón át, vagy kiderüljön, hogy nem is zavarja annyira a házat a jelenléte és tényleg az elveszett unokatestvére.

Greg

Először egy mély sóhaj a válasz, mert hát igen, a bátyja valóban "elbűvölő", viszont Sebby magában azért is hálát adott, hogy Greg volt annyira taktikus, hogy ne akarja az iménti beszélgetést mélységében elemezni. A kérdését is úgy dönt, hogy inkább komolyan veszi, semmit elkezdjen rajta morcogni, mert még nem volt ideje az előbbi kínos telefonhíváson sem túltenni magát.
- Szuper - könnyebbül meg aztán, mikor a másik beleegyezik, hogy inkább alkoholt keressenek, semmint hogy át kelljen vele lebbennie a küszöbön, arájaként tartva a karjaiban. - Jó terv, menjünk - bólint, mikor a másik felajánlja a hátvédséget. Talán tényleg ez a legjobb megoldás arra, hogy ne ingereljék a házat feleslegesen.
Hamarosan aztán az apja dolgozószobájába érnek. Sebby nem sokszor járt ebben a helyiségben, úgy meg gyakorlatilag abszolút soha, hogy lett volna lehetősége a holmikban turkálni. Láthatóan amúgy is megtette azt helyette más, mert a fiókok tartalmának a java az íróasztalon feküdt kusza kupacokban, a könyves szekrények üvegajtaja is javarészt tárva-nyitva. Az aurorok alapos munkát végeztek.
- Na nézzük... - guggolt le az íróasztal mögött, remélve, hogy az alsóbb szekrényekben rátalál arra, amit keres, de csak pókhálót markolt. Miután felkelt tűnődött egy kicsit körbenézve a szobában, míg végül megakadt a tekintete egy méretes földgömbön.
- Nem ilyenekben szokták az italokat tartani..? - mondta ki hangosan a kérdést, de inkább csak költői szándékkal, semmint választ várva. Hamar oda is lépett a lakkozott gömb mellé és felnyitotta.
Láthatóan itt is keresgéltek, a poharakból némelyik megrepedt vagy kicsorbult, mert nem a megfelelő helyre került vissza, de több üveg alkohol is volt a szekrényben. Sebastian egyesével kézbe vette őket, és némi helyett csinálva az asztalon kipakolta őket különszortírozva. Két bor azonnal kiesett a pixisből, mert ezeket nem szokás kinyitva tárolni, de minden alkalommal elfogyasztani egy-egy üveggel, mikor kedves vendég érkezik, kicsit overkill lenne. A másik oldalra egy szinte teljesen üres pálinkás üveg került, amit minden bizonnyal azokra az alkalmakra tartogattak, mikor az édesanyja családjához tartozó érdekeltségi kört kellett valamivel megkínálni. Ezen felül maradt egy fél üveg gin és egy harmadáig telt whiskey.
- Talán ezeknek lehet a legjobb esélyük. Mit gondolsz? - fordult Greg felé a kezében a két palackkal.

Greg

Fel sem veszi a másik beszólását, most fontosabb dolgokkal van elfoglalva, na meg egyébként sem szokatlan, hogy odamondogatnak a másiknak, ha alkalom adódik rá. Miután Sebastian rálelt két ígéretes üvegre, visszafordult a másikhoz, aki a mágiaügyi minisztérium alkalmazottjához méltó módon természetesen tartott magánál az egyik legjobb, mérgeket kimutató bájitalból. Vagy inkább csak Greg legendás balszerencséje lehet az oka az óvatosságnak..?
- Úgy tűnik nincs gond vele - állapította meg Sebby, miután az egyik italból töltött egy kevésbé poros pohárba. Mikor az italt a másik felé mutatta, hogy Greg is megbizonyosodhasson problémamentes mivoltjáról, akkor viszont a másik kissé félreértette a gesztust és elvette a poharat, amivel egy pillanatra úgy kizökkentette a szőkét, hogy oda is adta. A következő pillanatban már a saját csuklóján érezte a férfi karkötőjét, majd legnagyobb döbbenetére Greg beleivott az alkoholba.
- Még ki akartam forralni... az alkoholt...... - A végét már némi késéssel tette hozzá a mondat végéhez, mert közben a másik már a kezébe nyomta az üres poharat. Pár pillanat telt csak el csendben, miközben a szőke felocsúdva döbbenetéből azt figyelte, hogy mi fog történni ideiglenes útitársával, majd mikor már-már azt lehetett sejteni, hogy minden rendben van, akkor Greg egyszerűen összecsuklott.
Sebastiannak mindössze annyi ideje volt, hogy megakadályozza, hogy a férfi feje a padlón koppanjon, de a térdét jó alaposan beverhette.
- Hát te teljesen hülye vagy - közölte egyszerre mérgesen és némileg ijedten az eszméletlen másik féllel, miközben próbálta az oldalára fordítani, mert egy lenyelt nyelvvel nem igazán akart most megbirkózni. - Teljesen és kolosszálisan idióta - szidta Greget teljes stresszben, miközben a következő gondolta már ott járt, hogy próbálta felidézni, hogy mégis milyen varázslattal lehet valakit magához téríteni, majd miután az ég világon semmi hasznos nem jutott eszébe, jobb híján a pálcáját kvázi slagként használva lelocsolta a másikat, remélve, hogy ez felkelti.
Egyébként, miért nem tanítják, hogy mit kell csinálni valakivel, akinél beüt az epilepszia...?

Greg

Rémülete lassanként váltott át bosszankodásba majd dühbe, amikor látta, hogy a másiknak nem esett valószínűleg semmilyen maradandó baja. Először éberen figyelte az éledezést, persze rögtön abbahagyva a locsolást, miután Greg a pálca hegyét felé billentve az ő térdét is összevizezte, de ahogy egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése, hogy ismét felbootoljon az auror elméje, az arcára is kiült, hogy legszívesebben agyoncsapná.
- Te teljesen meg vagy hibbanva! - jelentette ki, miközben felpattant a másik mellől, ahol eddig guggolt. - Ezt mégis hogy a fenében képzelted? Mintha nem közöltem volna előre, hogy ki akarom forralni az alkoholt az italokból, mielőtt megiszod!
Persze lett volna némi létjogosultsága a gondolatnak, hogy vajon a forralás okoz-e bármit a feltételezett varázslatokon, de Sebastian minden varázstani és bájitalfőző ismerete arra engedett következtetni, hogy nem kellett volna problémát okoznia a hőnek. Nem úgy, mintha egy epilepsziás alkoholt iszik.
Sebby vasvilla tekintettel nézett a másikra egy töredék pillanatig, mielőtt új levegővétellel folytatta.
- Arról már nem is beszélve, hogy szóltam, hogy nem vagyok otthon a medimágiában. Erre elkezdesz nekem itt kísérletezgeti?! És ha nem vagyok elég gyors és szétvered a fejed, akkor mit gondolsz, mit csináltam volna veled?? Ha már feltétlenül hazárdírozni akarsz, akkor legalább valami puha mellett tedd, te idióta, van itt elég kanapé!
A szőkének egészen kipirult az arca, mire mindezt a másik fejéhez vágta. Hirtelen nem volt több mondanivalója és nagyrészt kiadta a mérgét, úgyhogy jóval normálisabb hangnemben, de kicsit sem kedvesebben kérdezte:
- Megmaradsz?

Greg

- Pfff! - hallatja nemtetszését, mikor a másik egy tízpontos logikai bukfenccel eljutott addig a gondolatig, hogy tulajdonképpen elég furcsa lenne itt egy auror hullája Sebastian társaságában, és bizonyos kérdéseket vetne fel, mert a szőke kobakban ez csak másodlagos gondolat volt. Egyébként sem szeretné, ha valaki a szeme láttára purcanna meg, főleg nem úgy, hogy ő az egyetlen elérhető "orvosi" segítség közel s távol az angliai erdő közepén. Innen még hoppanálni is csak azután lehetne, hogy végigcipeli a nálánál nagyobb másikat a birtok határáig, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt jó ötlet Gregtől az előző mutatvány.
A Stimulás megjegyzésre csak a fejében villant fel egy kis villanykörte, avagy "ja, tényleg, EZ az a varázslat...", de azon kívül, hogy még sötétebben nézett a másikra, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy vagy befogja most már, vagy mégis csak holttesté fog avanzsálni, nem kommentálta a hallottakat. Hát na, ő azokról az órákról hiányzott, ha jól rémlik neki épp az apját próbálta eltenni láb alól, ugye ez meg éppen a Stimula ellentéte. Senki sem lehet tökéletes.
- Mi? - zökkent viszont ki egy kicsit a puffogásból, mikor a Selwyn vérre terelődött a szó. - Még mindig nem vagy magadnál, vagy zagyváló átkot kaptál az italtól? - kérdezte, hangjában még mindig némi éllel, mert azért ennyire gyorsan nem tudta megbocsátani a másik felelőtlenségét. Nyilván mivel kellően zaklatott volt épp csak az imént, ráadásul mindeddig italokhoz és a házhoz köthető varázslatokról beszéltek, eszébe sem jutott, hogy esetleg vérmágia is lehet a dologban.

Greg

Nem felelt a kijavításra, egyáltalán nem érdekelte épp a jó modor, úgyhogy egyszerűen elengedte a füle mellett Greg kötözködését. Ellenben mivel a másik egyértelműen kezdett helyrejönni, ha már volt kapacitása nem is egyszer szólni be kábé két perc alatt, abból sem csinált nagy ügyet, hogy az auror még mindig a földön üldögélt, és nem is tűnt úgy, hogy különösebben készen lenne a mozgásra. Előbb utóbb valószínűleg helyrejön, Sebby empátiája pedig valahol a "jól áll a vörös"-nél szabadságra ment.
A magyarázat viszont egy kicsit meglepte, mert bár simán benne volt a pakliban efféle tiltott mágia használata is a családi kúriában, azért az italként való használat kicsit több volt, mint amit Sebby elképzelt.
- Hát fúj - jegyezte meg. Nem egy olyan szokás és varázslat létezett, amit kicsit józanabbul belegondolva egészen undorítónak ítélt az ember, de valahogy az a tény, hogy lehet, hogy Greg épp az apja véréből ivott, egészen fölkavarta a gyomrát.
Az auror első megállapításai hallatán automatikusan szétnézett, de nem igazán találta azokat a furcsaságokat, amiket a másik észrevett. Mondjuk logikus, hogy ha valamit valaki egész életében lát, azt nem szúrja ki könnyedén. Már feltételezve, hogy máshol is vannak ilyen dolgok a házban, mert az apjuk dolgozójába Sebby sem nagyon járt be.
- Na gyere - nyújtotta aztán a kezét a másik felé, mikor segítséget kért, aztán erősen tartotta a karjánál fogva, amíg közelebb mentek az egyik szabad falfelülethez.
Közelről nézve, amikor a másik rámutatott, Sebbynek is feltűnt valamilyen fémes, arany színű csillogás, ami mintha nem tartozott volna az eredeti mintához. Félredöntötte a fejét, hogy más szögben lássa a tapétát, és pár pillanat után összeállt a szeme előtt a kép.
- Oh, valóban - nyugtázta, majd azzal a tudással felvértezve, hogy már megvolt, hogy mit kell keresnie, újra szétnézett a szobában, és több helyen is hasonló villanásokat vett észre a falon.
A kérdést követően röviden mérlegelte, hogy mi legyen velük.
- Megtartani nem hiszem, hogy meg kellene, de rettentően érdekel, hogy mire valók - felelte. - Szuper lenne, ha ki tudnál róluk deríteni valamit, de Seth-et is meg fogom kérdezni. Szerinted eltávolítható úgy a tapéta, hogy még vizsgálható maradjon a minta?

Greg

- Ew... - közölte Sebby, mikor belegondolt az opciókba. Hát igen, valóban a vér még a leginkább elfogadható lehetőség, ha már valamivel muszáj biztosítani a varázslat sikerességét.
Nem sokkal később már a fal mellett álltak, a szőke pedig igyekezett valamilyen szándékosságot vagy ritmikusságot felfedezni a frissen fellelt mintákban.
- Nem arra gondoltam, hogy most azonnal tépjük le a falról - forgatta aztán a szemeit, mikor Greg egészen hajmeresztő lehetőséget vázolt. - Viszont érdemes lenne később meghagyni tanulmányozásra, ha már tudjuk, hogy mivel állunk szemben. Ha a falon nem is hagynám, azért elpusztítani sem feltétlenül akarom - fejtette ki korábbi kérdése elsikkadt lényegét.
- Addig is... - kezdte volna, de közben észrevette, hogy a másik merrefelé néz, majd a halk komment is eljutott hozzá. - Yeah, I know - szusszant, a valójában nem is annyira szükséges kiegészítésre, mert Selwynség ide vagy oda, nem használná ki a másik kiszolgáltatott(abb) helyzetét, helyette inkább magához Invitozta Greg pálcáját. - Tessék. - Adta a kezébe az eszközt. - Szóval, azt akartam mondani, hogy addig is lerajzolhatnám, ami jobban látszik, a konyhában fogadok, hogy van zsírpapír is, amin még ha véletlenül nem is látszik át, de elég nagy a feladathoz - vetette fel. - Illetve még egy ötletem támadt... Támaszkodj csak meg a szekrénynél kicsit - irányította át Greg súlyát valamilyen szolid tárgy felé a szobában, míg ő maga lecsattogott a lépcsőn, majd nemsokára a telefonjával tért vissza, amit korábban a földszinten hagyott.
- Fogadni mernék, hogy ezek a varázslatok nem úgy készültek, hogy bármilyen szinten figyelembe vegyék a mélyen lenézett mugli technológiát - közölte, miközben feloldotta a telefont és bekapcsolta a kamerát. - Jah. Ez a cérnaszerű cucc legalábbis látszik a képen, nézd... - mutatta meg Gregnek a fotót.

Greg

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább a felmenői annyira önteltek voltak, hogy eszükbe sem jutott, hogy valamelyik drágalátos aranyvérű csemetéjük majd mugli technológiát hoz a házba, sőt, valószínűleg egyáltalán tudomást sem vettek ilyesmi létezéséről, így most Sebby sokkal könnyebben meg tudta örökíteni a rajzokat, semmint bárki várta volna. Egyébként ő sem kívánta nagy dobra verni a felfedezésüket, viszont az első dolga lesz, ha hazaér, hogy megkeresi Seth-et és megmutatja neki, hogy mit találtak. Volt egy olyan érzése, hogy ez a bátyjának sem tűnt fel, különben valószínűleg már vizsgálva lett volna a varázslat, vagy legalább figyelmeztette volna őt rá, hogy a falakat is nézzék meg.
Miután Greg az áldását adta a műveletre gyorsan nekilátott lefotózni a kérdéses felületeket, lehetőleg úgy, hogy egymás mellé pakolhatóak legyenek a képek és egyben lehessen látni az egész motívumot - legalábbis, ami látszott belőle manaszemüveg nélkül. Közben az auror is munkához látott és miután a dolgozóban végeztek a többi helyiség felé vették az útjukat.
- Gyakorlatilag mindenhol... - szusszant fel Sebby, mert úgy érezte, hogy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint akarta. Furcsa lenne azt mondani, hogy a fene se gondolta, hogy az aurorok gondos vizsgálata után még mindig találnak kellemetlen titkokat a házban, de valójában valamennyire tényleg abban reménykedett, hogy ez nem lesz más, mint egy rutinellenőrzés. Ehhez képest a telefonja csekélyke memóriáját már jól leterhelte a 400 macskafotó mellett a falról lőtt képekkel.

- Mára nekem elég volt, köszönöm - válaszolt elcsigázottan, miután végigértek a szobákon. Bőven sok volt neki a keringésből és a meglepetésekből is. - Ha esetleg még rá tudlak venni, hogy visszajöjjünk, akkor a kút lesz még hátra - tette hozzá, majd hamarosan elindultak a birtok határa felé, hogy amint lehet, hazahoppanáljanak.

Damien

Sebastian ritkán tölti az idejét konkrétan az üzlethelyiségben, de a mai épp az ilyen ritka pillanatok egyike volt, miután beszerzett két doboznyi vadonat új könyvet, amiknek helyet kellett találni a már most is roskadásig telt polcok egyikén.
Épp a kassza mögött szortírozta a köteteket, amikor valahol a látótere szélén mozgó foltot vett észre - konkrétan egy, a kirakat előtt hajladozó fűszálat egy fiatal srác kezében, és tulajdon termetes macskáját, aki roppantul elkezdett érdeklődni a látványosság iránt.
Sherlock barátságosan fordult az idegenhez, tappancsaival belülről paskolva meg az üveget, mikor úgy érezte, hogy talán el tudná kapni a bojtos végű fűszálat, azonban a lassú pislogást egyelőre nem viszonozta, talán épp azért, mert a másik teljesíthetetlen feladat elé állította. Végül kissé csalódott testtartással huppant le bolyhos fenekére, már csak a szemével követve a rögtönzött játékot, mikor Sebby úgy döntött, hogy közbeavatkozik.
Néhány lépéssel a bejárati ajtónál termett és csupán résre nyitva kukkantott ki a másik alakot keresve a tekintetével.
- Bent is játszhatsz ám vele, akkor nem fog megsértődni, mert nem tudja elkapni, amit lengetsz neki - közölte tegező modorban, mert határozottan a volt az érzése, hogy a másik jóval fiatalabb nála és egyébként is erre főleg diákok jártak-keltek. Azt viszont már nem várta meg, hogy a másik feleljen is, rá bízta, hogy betér-e a boltba, a maga részéről minden esetre visszatért a kassza mögé a könyveihez, fél szemét Sherlockon tartva azért.

Damien

Egy pillanatra felszaladt a szemöldöke, mikor az éppen betérő alak lefejelte a csengőt, mert ez nem volt túl megszokott jelenség, de végülis érthető, elnézve a srác magasságát. Mikor becsukódott a másik mögött az ajtó, akkor Sebastian már újra inkább a könyvekre figyelt maga előtt, olykor Sherlock felé sandítva, hogy minden rendben van-e. Cicabuksi viszont úgy gondolta, hogy nincs itt semmi félnivaló, és barátságosan indult meg az ismeretlen felé - lehet, hogy nem is először látta, ki tudja?
- Találsz még játékot a szekrényen - mutatott Sebby az egyik könyvespolc felé, aminek a tetejére feltette az éppen aktuális kedvenc tollas pálcák egyikét, amivel rendszeresen szórakoztatta szőrös kis társát. - Meg ha akarsz, akkor a jutalomfalatból is adhatsz neki - tette még hozzá némi gondolkodás után, de elnézve Sherlock lelkesedését és azt, hogy mennyire szeretné, ha a másik szórakoztatná, végül úgy döntött, hogy az idegen kivételesen megérdemli ezt a kegyet, bár persze szigorúan felügyelet mellett. Egyébként a nasi is a szekrény tetején volt megtalálható.

Damien

- Sherlock - felelte Sebby, miközben félig-meddig követte a srác mozdulatait, ahogy kivett a nasiból és a játék is előkerült. Úgy tűnt, hogy bundás kis társa éppen rendkívül élvezi a figyelmet, így hát maga is kedvtelve nézte a játékot, de azért varázslóéknál ugyebár nem árt résen lenni az idegenekkel. Mármint varázslóéknál IS.
Ugyan Sherlock már nem volt fiatal állat, a repkedő játék mégis arra sarkallta, hogy maga is szinte röppenjen utána. Szerencsére nem voltak a földön fellökhető könyvkupacok, így nem nem fenyegette a párost az a veszély, hogy egyszerűen rájuk borul valami, viszont a padlón párszor így is fenéken csúszott a méretes kandúr. Olyan negyed óra alatt aztán eléggé kifáradt hozzá, hogy már inkább csak az oldalára fekve figyelte, ahogy a másik szórakoztatta. Sebastian is jobban ügyelt emiatt rájuk, várva, hogy vajon távozik-e a srác, vagy szeretne még valamit.

Damien

- Még nem találkoztak, egyelőre csak a masszív macskamenta függőségnél tart - válaszolt Sebastian, még ha a humor nem is volt az erőssége, de így utalt a BBC sorozatban is látott Holmes-féle drogfüggőségre. Persze nem sértődött meg, ha a másik nem tört ki nevetésben, ő maga is faarccal válaszolt.
Sherlock viszont igazán élvezte a játékidőt, és bár már nem volt fiatal, alaposan átmozgatta gömbölyded is tagjait.
Mikor a srác végzett a cica kényeztetésével és a továbbiak iránt érdeklődött Sebby újra felnézett rá a papírjai közül.
- Benézhetsz, ha akarsz. Ha látod őt az ablak környékén, akkor szabad a játék. Csak akkor jár le a boltba, ha én is itt vagyok.
Nem igazán jutott eszébe bemutatkozni, az egyik diák olyan, mint a másik, bár ez itt legalább szimpatikus Sherlocknak.
- Esetleg ajánlhatok valamilyen könyvet is? Vannak macskások, például arról, hogy hogyan rendezd be a házat az ő kedvükben járva - vetette fel, mert próbálkozott jó boltos lenni, és eladni valamit, ha már besétált egy potenciális vevő. Egyébként ez rettentő rosszul ment neki.

Damien

Észrevette ugyan a másik kelletlenségét, mikor könyvet ajánlott neki, de challenge accepted alapon némi gondolkodás után erre is tudott felelni.
- Nos, igazából van vak macskás könyvem, a Homer's Odyssey: A Fearless Feline Tale, or How I Learned about Love and Life with a Blind Wonder Cat. Ha érdekel, akkor ott találod - mutatott balra. - Harmadik könyvespolc az ajtótól, lentről az ötödik polc - mondta meg ijesztően pontosan a könyv fellelhetőségét, a másikra bízva, hogy meg akarja-e keresni. - Egyébként az eredetileg ajánlott könyvben is vannak biztonsági ötletek, amikkel a sérült cicák is teljes életet élhetnek - tette hozzá. Nem akadt fenn különösebben azon, hogy a másik dadog vagy nyomik az állatai, mert hát látott ő már elég érdekes alakot a környéken. Viszont a többesszám felkeltette az érdeklődését. - Hány macskád van?

Damien

- Japp, kezdő holmik is vannak benne, illetve az a fazon, aki írta, egyébként is különféle módon problémás állatokkal foglalkozik - magyarázta, átugorva ismét a Jackson Galaxy féle könyvre.
A kérdésére kapott válasz egy hangyányit meglepte, mert nem sűrűn emlegetnek neki down kóros macskákat. Szerencsére úgy tűnt, hogy hamarosan meg is szemlélheti a három delikvenst, mert a másik egy telefonnal közelített felé.
- Hát aww - szaladt ki a száján, miután végignézte a képeket a trióról. Utána tűnt csak fel neki a háttér, ahol bár voltak macskabútorok, valójában még jócskán lehetett volna érdekesebbé tenni a cicák számára, hátrányok ide vagy oda.
- Figyu, nézd meg ezt a könyvet, szerintem lesz benne, ami érdekes neked - halászta ki a kérdéses iromány egy példányát a pult alól, megengedve a másiknak, hogy előre átlapozza, mielőtt esetleg megvenné. - Ha itt laknak, ahol a képen látszik, akkor azért lehetne még érdekességeket felszerelni nekik - mondta mindenféle ítélkezés nélkül. Mint már említettük, elég sok fura alak járt erre, egy üresnek ható szoba valójában nem is annyira creepy.

Damien

Sebby arcán látszott, hogy egy kicsit elolvadt lélekben, amikor a bolyhos holmikon nyammogó cicát említették neki.
- Melyikük Szerzs? És hogy hívják a többieket? - érdeklődött, bár volt egy olyan gyanúja, hogy a vörös állatka lehet a szóban forgó nyammogó. - A kert jó ötlet, régebben mi is sokat jártunk ki Sherlockkal a kastélyban a birtokra. Van nekik catio, vagy varázslattal vigyázol rájuk? - kérdezte. Mivel jó sokszor járt már Arvidéknál, így tudta, hogy az erdő és tulajdonképpen az erdő széle is a falu körül eléggé telített vadállatokkal, így fel sem merült benne, hogy valaki csak úgy hagyná világgá menni a különleges bánásmódot igénylő macskáit.

Damien

A srác kapott gondolatban egy jó pontot, amiért menhelyes cicákat vitt haza, na meg azért is, mert egy láthatóan beteg másik is hozzá került.
- Áh, jól hangzik - bólogatott egyetértően, mikor a srác, akinek egyébként még mindig nem tudta a nevét, holott a macskáit már fel tudta volna sorolni, megerősítette a gyanúját, hogy védve vannak az állatkák a kijárás során.
- Jófej. A birtokon sokan ismerték és szerették, ott ez is védte, na meg tudja, hogy hova nem szabad mennie és felügyelettel volt kint. A kastélyban mondjuk elég sokat kószált magában is - tette hozzá. - Itt a faluban nem engedném csak úgy ki, hátul a bolt mögött van neki kennel kialakítva, vagy olykor-olykor kijön velem pórázon, de ahogy egyre idősebb már nem annyira kalandvágyó - nézett szeretettel a hatalmas kandúrra, aki a nasi és a játék után úgy döntött, hogy egy napos folt tökéletes lesz a sziesztára. - Egy darabig Pesten laktunk, akkor megszokta, hogy szobacica.

Damien

- Általában igen, de ahogy idősödik azért ő is egyre háklisabb - felelte Sebby, szintén a nehézsúlyú heverészésbe kezdő Sherlockot követve a tekintetével. - De a kellő mennyiségű nyalánkság mindent megold - tette hozzá.
Ezen a ponton a maga részéről visszatért volna a pulton lévő feljegyzésekhez, mert ha a másik nem akar könyvet venni, akkor nem nagyon van további közös témájuk, azonban a srác úgy tűnik, még nem teljesítette a napi szocializációs kvótáját.
Az ifjabbik Selwyn enyhén félrebillentett fejjel, talán egy árnyalatnyit gyanakodva nézett a srácra a felmerül kérdés után, azt latolgatva, hogy ennek vajon milyen célja volt. Sebby feje felett egyébként nagy ívben szállt el a finom átvezetés a témák között, leginkább mert meg se fordult a fejében, hogy valaki csak azért kérdezne ilyet, mert nem biztos valamiben. Önmagában pedig elég furcsa volt, hogy a másik tovább szeretne beszélgetni, miután kitárgyalták a macska témát.
- Igen. Mert? - felelte aztán, fél szemöldökét felvonva, miközben kék szemeivel a másik arcát kutatta, valamiféle magyarázatot várva a számára hirtelen váltás után. A korábbi könnyed hangulat után egy pillanat alatt érezhetően távolságtartóvá vált. Néha még mindig el tudott rajta csodálkozni, hogy az emberek mennyi felesleges csevegési kört játszanak végig, ki azért, hogy kitöltse az időt, ki pedig azért, mert hátsószándéka van. Itt vajon melyikről lehet szó?

Damien

A srácnak az a szerencséje, hogy Sebastian nem szokta random járó-kelőkön használni a legilimenciát, még akkor sem, ha enyhén gyanúsnak tűnik a viselkedésük, egészen addig a pontig, amíg érezhetően fenyegetővé nem válik a szituáció. Damiennek sikerült egy olyan magyarázattal szolgálnia, ami akár hihető is lehet, és bár nem söpörte el teljesen Sebby gyanakvását, azért annyit elért, hogy ismét a jótékony érdektelenség szürke mezejébe süppedjen. Elvégre Sebby a macskákért beszélgetett vele, kiemelve természetesen Sherlock szíve vágyát a játékra, sokadik ponton pedig becsúszott a könyveladás lehetősége is.
A "fiatalember" kifejezést hallva kicsit rötyögött magában, mert ez annyira Seth volt, hogy szinte hallotta is a fülében a megszólítást.
- Vagy úgy. Hát igen, Seth valóban megnyerő tud lenni. - Azt már nem tette hozzá, hogy "már ha akar", pedig gondolta. A testvére kedves és jó szívű, de mivel a bátyjáról van szó, Sebby azt is tudta, hogy milyen tud lenni, amikor úgy igazán mérges. Persze ez aztán senkire nem tartozott rajtuk kívül.
A másik aztán tovább is lendült a témán, Sebby pedig egy villanásnyi időre megengedett felé egy fáradt pillantást, de aztán emlékeztette magát, hogy ő most tulajként van itt, és nem ártana segítenie a vevőknek. Rendezte hát arcvonásait és rávette magát, hogy kimenjen a pult mögül az egyik polchoz, és levegyen három könyvet, amit a srác orra alá nyomott.
- Ezeket javaslom, nyugodtan nézd meg, hogy melyik szimpatikusabb. Magáról a macskatévéről pedig abban a könyvben is van még plusz infó - mutatott arra a darabra, amit a másik a kassza mellé helyezett.

Damien

Miután a húsvét semmi mást nem hozott, csak némi esőt és havat, és a nyúl is kénytelen volt hótaposót húzni méretes tappancsaira, mielőtt kis kosárkákba tojt, Sebby úgy döntött, hogy a hosszú hétvégét a könyvesboltban, illetve nyitvatartási időn kívül az emeleten fogja tölteni. Általában kevesen vannak nyitva ilyenkor, legalábbis a mugli származású boltosok bezárnak, az ifjabbik Selwyn viszont a normál nyitvatartás mellett döntött, elvégre Merlinhez messze több köze volt, mint bármilyen varázstalan történethez.
Épp csak leért a boltba, kakaóját kavargatva, mikor Arvid toppant be hozzá egy nagy adag frissen készült étellel, úgyhogy az édességet lerakta a pultra, melegítő bűbájjal látva el, hogy ne hűljön ki, mire hozzájut, és röviden elcsevegett kuzinjával a kint zuhogó esőről, és arról, hogy Sahti ízületei mennyire megsínylik ezt az időjárást, minek utána azt a macska lassan már matuzsálemszámba ment. Hamarosan azonban rokonának is indulnia kellett, úgyhogy Sebby már készült is lélekben egy kellemes, szuper cozy délutánra az édességével, Sherlock-kal egy karosszékben, és a kellemes szagú könyvekkel körben a polcokon.

Damien

Éppen csak kezdett elmerülni abban az ábrándban, hogy ma remek délutánja lesz, amikor Arvid távozása kisebb ütközésbe torkollott, Sebastian pedig némi aggodalommal figyelte a jelenetet. Unokatestvére közel ugyanolyan jól közlekedett, mint bármely látó, hála a görényének, de azért voltak apróbb gikszerek. Szerencsére azonban úgy tűnt, hogy végül nem történt ütközés mégsem, csak a kasszától nézve tűnt úgy, Arvid pedig gyors léptekkel folytatta az útját, vélhetően épp Seth-nek szállítva le a másik kupac finoman illatozó ételhalmot.
Az érkező az a fiatalember volt, aki korábban már járt itt párszor Sherlockkal játszani. Nem mondhatni, hogy az ifjabbik Selwyn különösebben oda lett volna a ténytől, hogy ma kommunikálnia kell még valakivel, de végül is ennek teljesen fennállt a veszélye, ha már kirakta a Nyitva táblát.
A köszönés egy féloldalas mosolyt csalt az arcára egy pillanatra, mert a srác (akinek egyébként még mindig nem emlékezett a nevére, sem arra, hogy valaha bemutatkozott volna) perfektül leírta a helyzetet.
- Hát nem tudom. Nyári mikulást már hallottam emlegetni, de a sítalpas nyúl kicsit extrémen hat, még ha beépített bundája van is hozzá - felelte. Közben az Arvid által hozott ételt berakta a pult alatti szekrénybe, mert annyira jó illata volt, hogy bár nem rég evett, akár most is le tudott volna ülni falatozni, viszont ezt evidensen nem tette meg, amíg rajta kívül más is tartózkodott az üzletben.
- Attól függ, hogy mennyit takar nálad a pár perc definíciója - felelte óvatosan a kérdésre, de nem volt elutasító a hangneme. Alapvetően nem szeretett olyat ígérni, aminek az lehet a vége, hogy valamilyen kényelmetlen feladattal kell foglalkoznia, így a félig kibúvónak tekinthető válasz remek menekülési útvonalat jelentett. Ha nem tetszik a téma, akkor sürgős dolga van, és kész.
- Áh, kösz - vette el a macskamentát a sráctól. Később majd azért leellenőrzi, hogy tényleg az van-e benne, aminek mondják, mielőtt odaadná Sherlocknak, de abban biztos volt, hogy a kandúr jobban fog örülni neki, mint a szárított verziónak.

Damien

Mély mentális sóhajjal nyugtázta, hogy az ilyen kérdésekre az emberek zöme sohasem tud konkrét választ adni, maximum megismétlik ugyanazt a frázist, ami Sebbynek messze túl tág volt, ha olyan beszélgetésről volt szó, amibe bele akarják rángatni, de nem biztos, hogy van kedve hozzá. Nagyon szerette volna, ha valaki egyszer azt válaszolja, hogy például "öt, maximum tíz perce tippelek, három kérdésem lenne, ebben és ebben a témában", de a realitás talaján maradva elég valószínűnek tartotta, hogy ez kábé sosem fog megtörténni.
Ennek ellenére végül a másik meglepően érdekes témát hozott fel, ami kicsit meg is lepte a szőkét.
- Nocsak - jegyezte meg, nem fejtve ki, hogy vajon ez annak szól-e, hogy a másik tudta, hogy legilimenciát tanított, vagy annak, hogy ő is azt tanul. Egyébként, az utóbbira gondolt. - A válaszom erre erősen attól függ, hogy mit szeretnél kezdeni a tudással. Fejtsd ki kérlek - felelte először kellő óvatossággal. Az alapján, hogy a másik elég ügyesen bánt Sherlockkal, és egyébként is problémás állatkákat tartott, elég valószínűtlennek érezte, hogy valamiféle rossz szándékról vagy visszaélésről lenne szó, és nyilván a srác amúgy sem mondta volna el, ha rosszban sántikál, de Sebastian azért eléggé biztos volt benne, hogy ennyi év minisztériumi gyakorlat után kiszúrná, ha esetleg a történet, amivel a diák előáll, valahol sántít. Márpedig nem minden fajta legilimencia használathoz és emlékmódosításhoz adna szívesen segítséget.

Damien

Egyetlen rezzenés sem kerülhette el tekintetét, miközben a másik beszélt, és bár a szemkontaktust most sem tartotta igazán, ide-oda rebbenő pillantása figyelte a másik mimikáját. Sebastian bár ösztönös szinten egyáltalán nem volt jó mások arckifejezéseinek az olvasásában, de az évek alatt megtanulta összepárosítani, rendszerezni a különféle reakciókat, és sokat segített az is, hogy adott esetben a legilimencia használata közben észrevétlenül tudta ellenőrizni azt, amit igaznak vélt. Most ugyan nem mászott bele a srác fejébe, de őszintének tűnt, ráadásul ha van egy cseppnyi esze, akkor nem pont őhozzá jött volna a kérdéssel, amennyiben esetleg rossz szándékai lennének. Sebby, ha valaki megtudja, hogy a képességet védtelen állatok kínzására használja, azt egyszerűen levadássza. Nem volt még ilyen, de roppant tettre készen gondolt erre a lehetőségre.
- Az ötlet alapvetően jó - összegezte az ifjabbik Selwyn az első benyomását. - Viszont a kivitelezés egy másik kérdés - tette hozzá. - Az állatok legilimentálása egyszerre könnyebb és nehezebb az emberekénél. Könnyebb, mert nincs védelmük ellene és tiltakozás sem igazán, de nehezebb, mert az emlékek nem logikusan épülnek egymásra, kevesebb a linearitás és több a homályos folt. Az emlékmódosításoknál is pont ezért kell nagyobb figyelemmel járni el.
Lehet, hogy egy macskának nem fog feltűnni, hogy hirtelen nem emlékszik az óvodai jelére, viszont a srác elég jól ráérzett, hogy nagy kárt is lehet csinálni a módosításokkal, mert ha valami félremegy, akkor az állat arra is ösztönből fog reagálni.
- Milyen szinten tartasz a tanulásban? - kérdezte végül Sebby.

Damien

Dicséretes a srác motivációja, de tényleg elég vékony jégen táncol az ötlettel abból a szempontból, hogy az emlékmódosítás normál esetben is nehéz feladat, egy olyan lénynél pedig, akinek a gondolatai kevésbé koherensek, nagyon könnyen félremehet.
- Előfordulhat. Érdemes lenne mindenek előtt detektálni, hogy hol van a probléma gyökere - felelte. Ez az a rész, amit némi tudással felvértezve valószínűleg bármely legilimentor tanonc meg tud csinálni, amikor már túl van az alapokon, innen tovább lépni viszont már egészen más kérdés.
- Hm - nyugtázta a srác válaszát Sebastian meglehetősen kétértelműen, mikor fény derült rá, hogy Damien hol tart a tanulásban. A szőke eddig is kételkedett abban, hogy jó ötlet-e pontos leírást adni a másik kezébe, hogy ő maga próbálkozzon az emlékmódosítással, mert korából adódóan sem lehetett túl sok tapasztalata, viszont így már eléggé biztos volt benne, hogy nem engedi, hogy a másik kísérelje meg a kivitelezést.
- Igen, jól gondolod - bólintott aztán, mikor a srác tovább vitte a gondolatot. Remek hasonlat volt, hogy a kisgyerekek legilimentálására hasonlít a témakör, ez pedig olyasmi, amit senki sem szívesen csinál. Persze az emberek szeretik lebecsülni az állatokat, pedig nem kellene. A macskák esetében például egy értelmes példány simán megüti egy 3-4 éves gyerek intelligenciáját.
Sebby végül mélyet sóhajtott, mielőtt újra megszólalt volna.
- Nézd, nagyon jó, hogy segíteni szeretnél a macskádon, de nagy valószínűséggel igencsak messze állsz attól, hogy ezt meg is tudd tenni. - Talán ez a mondat bántónak hathatott, de Sebby nem annak szánta, csupán egyszerűen tényeket állapított meg. - Annyiban tudok neked segíteni, hogy ajánlok olyan könyvet, ami legalább nagy vonalakban foglalkozik a témával, hogy tudd, hogy milyen emlékeket keress, de nyomatékosítanám, hogy ne próbáld meg alkalmazni az emlékmódosítást. Próbáld meg megtalálni, hogy mi a cica konkrét problémája. Ezt valószínűleg meg fogod tudni ugrani, aztán ha tényleg olyan, amit nem lehet tréninggel feloldani, akkor inkább hozd el egy kis időre és meglátjuk, mit tehetünk.

Damien

Damien jól sejtette, Sebby számára ez tényleg csak a macskáról szólt. A függősége mellett, ami a tényleges indikátora volt annak, hogy kirakták a tanári posztból, az is komoly ellenérv volt amellett, hogy esetleg újra megpróbálja, hogy rájött, hogy hangyányit sem érdekli, hogy másokat trenírozzon és átadja a tudását.
- Jó tervnek tűnik - bólintott rá a felvázolt menetrendre aztán, mikor a másik kifejtette a menhelyes ötletét. - Egyébként is kellemesebb gyakorlópartnerek, mint az emberek - tette hozzá egy fintor kíséretében. Hogy mik bukkannak fel az emberi elmében, az valami rettenetes, és nem csak az emlékekre gondolt, hanem arra is, hogy milyen képzetek állnak össze időnként az agyban. Az álmok lenyomata meg ennél is meredekebb tud lenni. Alapvetően úgy gondolta, hogy egy kezdőnek - mert a szemében Damien bőven csak kezdő - jobb kicsiben lépegetni, és mászni bele rögtön az elején a mély vízbe.
- Könyv címet kapsz, a technikádról meg a tanárodat kérdezd - felelte szúrós szemmel, mikor a srác felvetette a lehetőséget. - A macskádon szívesen segítek, de ennyi.
Sebby erről úgy gondolkodott, hogy ha már egyszer nem tanár, akkor nem is szól bele más oktatók módszereibe, márpedig a srác technikájának a véleményezése ebbe a kategóriába esne. Arról már nem is beszélve, hogy bár jónak tűnt a szándék, azért még mindig volt némi bizonytalanság a szőkében azzal kapcsolatban, hogy tényleg itt állna-e meg a másik az emlékmódosítások terén, vagy van valami hátsó szándéka. Könnyedén olvashatott volna a fejében, az igaz, de nem akart visszaélni a képzettségével, így inkább az óvatossági vonalon belül mozgott. Végül is semmit sem tudott a srácról, még a nevét sem.
- Nos, itt van két cím* - firkantotta le egy papírra a vonatkozó könyvek nevét. - Az elsőt megtalálod ott a polcon, leghátul - mutatott a megfelelő irányba. - A másikat meg kell rendelnem, már ha engedi a kereted, mert nem olcsó kötet. - Itt fellapozott egy katalógust, és a másik orra alá tolta, hogy lássa az összeget. - Ha kéred, akkor mondd a neved, címed, illetve kérek ötven százalék előleget, mert ez amúgy valószínűleg a nyakamon ragadna, ha nem jössz érte - sorolta a szükséges infókat, miközben maga elé tett egy megrendelőlapot, várva a döntésre.

*Extra infó a játékhoz: A két cím olyan ritkább könyvekhez tartozik, amik általánosságban szólnak a legilimenciáról, de az egyikben állatokkal való munkáról van egy bővebb fejezet (ez van hátul a polcon), a másik könyvben pedig van egy fejezet a traumás élmények feloldásáról legilimencia segítségével. Emlékmódosítási leírást, extra, ehhez kapcsolódó tudást egyik könyv sem ír le, Sebby ezeket nem adja egy kezdő tanonc kezébe, akit nem is ismer, viszont az órai anyaghoz és az órai anyaghoz képest mélyebben mennek bele a kötetek az itt releváns témakörbe.

Damien

~Nagy cucc~, gondolta az ellenérvre, de nem állt bele elmagyarázni, hogy a maga részéről még durrfarkú szurcsóknak is szívesebben született volna, mint embernek. Mit számít a könyv, meg a sakk, meg a pillecukor, ha cserébe ott van a társadalom minden szennye és csupa olyan gondolat a bűnözők fejében, akikkel volt szerencséje dolgozni, amiktől még ő is elborzadt olykor, pedig látott már egyet s mást. Egy részük pedig valóra is váltja, amit kitalál, az emberek tapossák egymást pár knútért, és az sem ritka, hogy az említett könyveket, a kultúrát mindenestül felégetik. Az állatok csak elveszik, ami az élethez kell, és ennyi. Nem gonoszak.
Kicsivel később a srác flegma válasza viszont kissé kicsapta nála a biztosítékot, de tőle telhetően igyekezett a felszínen legalább nyugodt maradni, elvégre ez itt vele szemben csak egy nyegle tini.
- Nem ezt mondtam. Nem voltál egyértelmű, hogy kifejezetten az állati legilimenciáról kérsz visszajelzést, de a kettő nem elválasztható egymástól és nem értelmezhető külön-külön, így elég valószínűtlen, hogy újat tudnék neked mondani a technikáddal kapcsolatban. Az alap metódus ugyanaz, csak állatoknál nagyobb odafigyelést és kontrollt igényel, maga az emlékek értelmezése pedig nem annyira technika kérdése, sokkal inkább intuícióé. Azt a pár jellemző formulát, motívumot és emlékbetörési formát, amit lejegyeztek, zömében a javasolt könyvben találod - összegezte a véleményét, ha már kénytelen volt kifejteni, mert még a végén valaki azzal fogja vádolni, hogy nem érdekli őt annyira egy szerencsétlen traumatizált macska sorsa, hogy segítsen a gazdájának megtalálni a problémát.
- Remek, akkor nincs vele dolgom - jegyezte még meg, mikor a másik jelezte, hogy a rendelős könyv már úton van hozzá, és ezzel a lendülettel el is ásta a megrendelőlapot egy kupac papír alá. - Csak tessék - nyugtázta azt is, hogy a srác elindult a hátsó polcok felé, és tüntető hangossággal beleszürcsölt a kakaójába.
Sherlock közben valószínűleg érzékelte, hogy gazdája jócskán feszült, úgyhogy felkelt a fotelből, amit addig kitüntetett a figyelmével, és előbb járt egy nyolcast a hátrafelé haladó Damien lábai között, majd felugrott a pultra Sebby mellé és beledugta a busa fejét a tenyerébe némi simiért. A szőkének az volt az érzése, hogy a macskája éppen próbálja közölni, hogy kár ennyire pattogni, nem akar rosszat a másik, de lehet, hogy csak beleképzelte.

Damien

Sebastian nem arról volt híres, hogy túl sok helyen megfordult volna a faluban, pláne nem helyszíneken, ahol sok az ember, de kora este a Máguscsárda sem volt még túlságosan tömött, főleg nem hétköznap. Greggel beszéltek meg ide találkozót, nem is annyira a régi emlékek felidézése vagy ismétlése miatt, hanem inkább azért, mert az ifjabb Selwyn nemrég megkapta a bátyjától, hogy néha jó lenne kimozdulnia és csinálnia valami mást is, mint amit általában. Ez a mostani ücsörgés ennek teljesen megfelelt a definíció szerint, így hát felmutatható szabadidős tevékenységgé avanzsált legalább a következő két hétre.
Az auror viszont még nem ért ide, így Sebby egyedül foglalt el egy hátrébb lévő kis asztalt, és bár elég furcsán néztek rá a rendelése miatt, de kivis limonádét szürcsölgetett, amíg az asztaltársaságára várt. Közben elővette az egyik, kicsit kevésbé problémás feljegyzéseket tartalmazó jegyzetfüzetét, mert úgy döntött, hogy ez az üresjárat teljesen megfelel a régóta tologatott adminisztráció elvégzésére, így hát helyenként megjelölt lapokat, pipával jegyezte, ha valami elkészült, üres körrel, ha valami folyamatban volt, és így tovább.
Közben egy pillanatra, teljesen másik vágányon járva gondolatban megállt, mert eszébe jutott, hogy tulajdonképpen Greg rendszeresen feljár hozzá, de ő még sosem járt a férfinél. Ez vajon miért lehet? El is tervezte, hogy ha a másik ideér, akkor feltétlen rákérdez.

Damien

Lehet, hogy rosszul emlékezett az időpontra, vagy esetleg nem is jön a másik? Sebby a telefonját otthon hagyta, úgyhogy Greg ha akarta sem tudta volna elérni, ha esetleg lemondta volna a találkozót. Hiába, nem igazán lehet megszokni, hogy egy elektronikus ketyerének folyton a keze ügyében kéne lennie, Sebastian ennyire se nem szerette, se nem akart nonstop elérhető lenni. Na, persze, talán pont most lett volna jó, ha eszébe jut öltözködésnél a mobil.
Arra jutott, hogy még vár maximum egy fél órát, annyi idő alatt a limonádéja végére kéne érnie, aztán legfeljebb hazaballag. Végül is már így is mondhatja, hogy kimozdult otthonról. Mikor viszont ezzel a gondolattal visszatért volna a füzetéhez, valaki megállt mellette és még hozzá is szólt. Fenébe.
- Hello - köszönt vissza, és csak utána nézett fel a langaléta srácra, akiben korábbi vevőjét és Sherlock ideiglenes játszótársát ismerte fel.
Elsőre nem is tudta eldönteni, hogy mit szóljon ehhez az egészhez, mégis milyen megfontolásból jöhetett ide hozzá a másik, miközben nem is ismerik egymást? Az meg már egyenesen abszurdnak tűnt, hogy még le is akar ülni. Sebastiant elég nehéz döntés elé állította ezzel, hiszen normál esetben nem szokott random emberekkel cseverészni, vagy ha mégis, akkor eleve ezzel a szándékkal ment oda valahova, viszont végül is éppen nem volt semmi különösebb dolga, amíg az aurorra várt. Kis szerencsével közben úgyis befut.
- Hát... várok épp, de amíg nem ér ide... - tett egy kézmozdulatot kissé bizonytalanul, de afféle "tessék csak" módon. - De elég idős vagy te egyáltalán az alkoholhoz? - bukott ki belőle, mikor megcsapta a forralt bor illata. Itt azért nem limonádéból főzték az ilyesmit...

Damien

- Huszonhárom? - döbbent meg Sebby. Az alapján számolta a másik korát, hogy mit mondott a legilimencia tanulásának a szintjéről, de úgy látszik csúnyán mellélőtt. Újszerű volt neki a gondolat, hogy valaki már felnőtt fejjel álljon neki ilyesmit tanulni, főleg önszántából, így hát nehezen tudta eldönteni, hogy a másik későn kapott észbe, vagy ennyire lassan halad. - Hát oké - tette hozzá, elengedve inkább a kérdést. Fene se gondolta volna, hogy a tininek nézett srác alig pár évvel fiatalabb nála.
- Adótörvények..? - jött egy újabb bizonytalan kérdés, ami kiszaladt a száján. Kicsit követhetetlen volt a témaugrás a számára, és ezt a szót aztán abszolút nem tudta hova kötni az eddig elhangzottakhoz képest. Máris a másik fejébe szállt volna a bor..?
Majd alig egy kis idő telt el, és a másik ismét témát váltott, Sebby pedig inkább csak csendben kortyolt egyet a limonádéjából, amíg a srác előtúrta a telefonját. Az este eddigi legkellemesebb meglepetése következett, mikor egy kupac apró cica nézett vissza az ifjabb Selwynre a képernyőről.
- Merlinre, de aranyosak! - Önkéntelenül nyúlt a telefonért, de aztán félúton megállt a keze és visszatette az asztalra. - Sajátok? Vagy menhelyiek? - kérdezte, emlékezve rá, hogy a másik az állatmenhelyre szeretett volna menni önkénteskedni. Igaz, az ilyen pici cicák nem különösebben alkalmasak legilimencia gyakorlására, de kétségtelenül megérdemlik a tanulmányozást, már amennyiben ez a cuki foltok és csíkok csodálásában merül ki.
Sebastian messze nem volt akkora macskafan, mint Arvid, de egyáltalán nem tudott ellenállni néhány friss és új állatkának.

Damien

- Oh. Könyvelő leszel? Vagy jogász? - kérdezte, mikor megkapta a magyarázatot a beszélgetésbe hirtelen bekerülő adótörvények kapcsán. Nem igazán volt tisztában az egyetemi lehetőségekkel, lévén sosem jutott eszébe rendszerszintű intézményben továbbtanulni, sőt, még a mestertanonci vizsgákat is több éves késéssel tette le. Igaz, ennek nem az volt az oka, hogy ne ment volna a tanulás, hanem az, hogy egyszerűen nem érdekelte. Fogalma sem volt tehát, hogy mennyire pontosan lőtte be a témakört, de a tinédzserként asszisztenkedésből maradt emlékei alapján ezt a két lehetőséget tartotta a legvalószínűbbnek.
Közben aztán áttértek a kismacskás képekre, amik megmosolyogtatták Sebbyt, csak úgy, mint a "töltve érkezett" kifejezés.
- Ezt még sosem hallottam így megfogalmazva - rötyögött halkan. Damiennek ma láthatóan jobb hangulatban sikerült elkapnia a szőkét, mint eddig bármikor. - Egyébként inkább arra gondoltam, hogy találtál esetleg egy almot valahol és otthon nevelgeted, de tényleg logikusabb válasz, hogy menhelyi szaporulatról van szó.
Közben le sem vette a szemét a képekről, úgy vizslatta a mindenféle színű és mintájú kis kupacot.
- Sikerült haladnod esetleg a saját cicáddal is..? - nézett aztán végül fel egy pillanatra a másik szemébe, hogy aztán rögtön megszakítsa a szemkontaktust és öntudatlanul továbbrebbenjen a pillantása a bejárat felé a másik válla felett. Greg még mindig nem tűnt fel a láthatáron.

Damien

Sebastiannak volt egy olyan érzése, hogy a kocsma falai viszonylag ritkán lehetnek tanú ennyire ártatlan témakörnek a beszélgetések során, mint amennyire a kismacskák annak számítottak. Régebben mondjuk sötétebbnek tűnt ez a hely, szó szerint és a látogatóközönség terén is, azonban még most is úgy tűnt, hogy az eszmecseréjük némileg "out of place". Annyira mondjuk nem zavartatta magát emiatt, sőt, de egy pillanatra a külső szemlélő nézőpontjába helyezkedve már-már viccesnek tűnt a helyzet.
- Javaslom, hogy ha még nem próbáltad, akkor a képek helyett próbálj a hangokra összpontosítani. A macskák rövidlátók, jobban hagyatkoznak a fülükre, mint arra, hogy mi történik a szemük előtt - mondta. Igaz, nem akarta tanítgatni a srácot arra, hogy hogyan dolgozzon a legilimenciával, de mégis ki tudna megállni egy kínálkozó lehetőséget arra, hogy olyan extra infókat szórjon szét a világban, amik nem feltétlenül köztudottak? Így hát gyakorlatilag gondolkodás nélkül felelt.
- Azért is gondolom, hogy érdemes lehet erre menni, mert ha nem látható, ami triggereli, akkor még az sem biztos, hogy mindig a konkrét helyszínen kell keresni, hanem kintről hallatszik be, úgy, hogy te észre sem veszed.
Valahogy, ha nem érezte úgy, hogy épp dolgozik, akkor úgy tűnt könnyebben nyílt meg az ilyen eszmecserékre.