Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

A fél szemöldöke egy egészen kicsit feljebb szaladt, mikor meghallotta a választ. Mi a csuda, csak nem egy ígéretfélét kapott? Valamiért kezdett benne megingani a törekvés, hogy teljes mértékben elkerülje a felügyelőket, vagy legalábbis ezt itt vele szemben, mert akárhogy is nézzük, nem volt kellemetlen vele beszélgetni, még a téma ellenére sem. Valószínűleg a másik kisugárzása tette, és jobban végiggondolva, egy kihallgató tisztnek ez a tulajdonság csak hasznára válhat.
- Kérem - mosolyodott el, miközben hátradőlt a székben és a kezével tett egy "tessék csak" mozdulatot.
A bájitaltanos részt hallva egy fokkal még szélesebb lett a mosolya.
- A jövőhéten eljöhet velem, ha akar, a professzor úr bizonyára egészen odalenne az örömtől - villant meg a szeme. Nem volt baja Felagunddal egyébként, mármint nem annyi, mint egyeseknek, de az érzés, hogy borsot lehetne törni az orra alá, az bizony benne is ott bujkált. Ez valószínűleg ilyen alapvető reakció minden diáknál, aki az iskolába kerül.
Hamarosan azonban továbbhaladtak, és újra az aktája került előtérbe. Annak, hogy sajnálja, hogy Seth-tel már nem beszélhet, Sebby csak egy átsuhanó gondolattal adózott, aminek a lényege az volt, hogy a bátyja biztosan nem sajnálja ennyire. Kicsit egyébként úgy volt vele, hogy nem is bánja, hogy ezt a helyzetet most egyedül kell megoldania, mert volt benne valami izgalmas, a nyilvánvaló veszélyek ellenére is.
- Nem rég fejeztünk be egy nagyobb projektet, úgyhogy most egy kicsit szünetet tartunk épp - felelte egy mosollyal. Milyen jó, hogy a prefektus detektor nem lett szabadalmaztatva, nyilvánvaló okokból, így legalább nem kelt gyanút, hogy most is ügyködik valami hasonlón. - Meg hát nem is annyira egyszerű most már, hogy nem lakunk együtt a testvéremmel - tette még hozzá. A találmányok elkészítését mindig együtt végezték, mindenkinek megvolt a maga feladata, amiben igazán jó volt, úgyhogy neki Seth nélkül kicsit hosszadalmasabb és problémásabb lett volna bárminek az elkészítése.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Bár egy hangyányit későn jutott eszébe, hogy mennyire lehet számára problémás, ha egy felügyelővel látják együtt, de kicsit úgy érezte, hogy Felagund arckifejezéséért még ez is megéri. Amúgy is prefektus volt, valószínűleg már úgyis elkönyvelte róla mindenki, hogy besúgó. Egyébként is, valami zseniális lesz, hogyha Fela rájuk ripakodik, hogy "mit sugdolózik ott maga azzal a felügyelővel?!". Meg is mosolyogta a képet, ami megjelent a fejében.
Ezután már inkább a találmányaikról beszélgettek.
- Köszönjük, átadom a bátyámnak is - biccentett a dicséretet hallva. Ő maga ugyan nem volt az a fajta ember, aki szeret kérkedni az eredményeikkel, de mindenképp jólesett neki az elismerés, ha már csak így osztogatta valaki.
- Nem hagyunk fel, csak meg kell még találni a módját, hogy miként tudjuk így is egyszerűen megoldani a közös munkát - biztosította róla a felügyelőt. - Az iránytűket pedig rendelésre is elkészítjük - tette hozzá egy mosollyal, nem igazán burkoltan célozva arra, hogy ha kell neki, akkor vehet.
A következő megállapításokra Jared hümmögött egy sort, de csak amíg össze nem rakta, hogy hova akar kilyukadni a másik.
- Arra kíváncsi, hogy akkor miért pont bájitaltan, igaz? - biccentette kicsit oldalra a fejét beszéd közben. - Valóban, nem biztos, hogy laikus számára könnyen átlátható, de a varázstárgyak készítéséhez szükség van rá, hogy legyen egy erős bájitaltanos a csapatban. A bűbájtanban a bátyám jobb, nekem ebben van inkább tehetségem. A bájitalokra szükség van ahhoz, hogy a tárgyak anyagát megfelelően kezeljük, elég ellenállóvá tegyük, de csak hogy egy teljesen praktikus dolgot említsek, még a díszítést is el lehet készíteni maró hatású bájitalokkal a fémeken. Az alapanyagoknak nem csak a bűbájokkal lehet különleges tulajdonságokat adni, hanem különféle főzetekkel is. Vegyünk például egy darab fát - jutott eszébe, hogy a hajó egyes részeit hogyan kezelték. - Natúr formájában sérülékeny és az időjárás viszontagságai is könnyen tönkreteszik. Bájitalban pácolva erőssé és sziklaszilárddá tehető, anélkül, hogy látszatra megváltozna a textúrája. Ezen az alapon elhelyezett varázslatok pedig tartósabbak lesznek, hiszen nem egy bizonytalan erősségű felületre helyezik el őket.
Ritka eset, hogy magától ennyire lelkesen magyarázatba fogjon a szakját illetően, de most legalábbis látszólag figyelmes hallgatóságra talált, úgyhogy szokásától eltérően dőlt belőle a szó. Aztán persze észrevette magát, és kicsit talán szégyellős mosoly jelent meg az arcán.
- Elnézést, gondolom ennyire mélyen nem érdekelte - túrt a hajába némi zavarral.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Mikor a másik a bájitaltanról kérdezett, akkor könnyű volt belefeledkeznie az egészbe és igen hosszan ecsetelni, hogy ez miért is jó neki az, ha ilyesmit tanul. Tulajdonképpen meglehetősen ritka eset, hogy ilyen hévvel magyarázzon, aminek a magyarázata valahol ott rejlik, hogy a bátyja ezzel már tisztában van, a többiek meg inkább odébb mennek, ha valaki erről a tárgyról kezd beszélni. Most viszont volt rá lehetősége, hogy meséljen, és talán egy kicsit azt is kihasználta tudat alatt, hogy a férfi kénytelen meghallgatni. Szerencsére rosszallás helyett mosolyt kapott Farkastól, ami némileg megnyugtatta és egy kicsit bátorította is. Na meg egy töredékmásodpercre a figyelmét is elvonta, ugyanis a nappali fény látni engedte, hogy a szemben ülőnek kék szemei vannak, ráadásul olyan árnyalatban, hogy az Jaredet bámulásra késztette - volna, ha a felügyelő nem éppen akkor szólal meg, hála az égnek.
- Tényleg? És van olyan eszköz, amit ismerhetek, és az apja készítette? - csillant fel Jared szeme a szavak hallatán. Egy picit mostanra tényleg elfeledkezett arról, hogy ez egy hivatalos meghallgatás, így pedig bele sem gondolt, hogy talán nem kellene kérdezősködnie.
Persze az illúzió nem tarthatott örökké, és mikor az auror pálya jött szóba, akkor Sebby sóhajtott egy nagyot. Értette ő, hogy éppen dicsérik, de mégis fájó pontot talált el a férfi.
- Nos, Kelemen úr, ha olvasta az aktám, akkor azt is tudnia kell, hogy egy életre elegem van a bűnözőkből - húzta el a száját. - Ne gondolja, hogy nem jutott eszembe, hogy milyen jó lenne az, ha olyasmi ellen tehetnék, amitől magam is irtózom, de az aurorság a maga kötelezettségeivel, például a terepmunkával, nem nekem való - mosolyodott el kényszeredetten, hiszen a férfi volt az élő példa ebben a pillanatban, hogy ez bizony a legtöbb ember munkakörében benne van, noha ha ő inkább arra gondolt, hogy nem akar átkokkal szedni le embereket, még a jó cél érdekében sem.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

- Hm, értem - felelte, bár igazából folytathatta volna azzal, hogy oké, hát ettől még elmondhatja neki, mert könnyen lehet, hogy már ő is belefutott a minisztériumban, de ha a másik nem tudott a régi munkahelyéről, akkor nem ő fogja felvilágosítani, az biztos. Így is túl sok dolog van abban az aktában.
A megállapításra bólintott egyet. Valóban nem csak aurorként vehetne részt a bűnüldözésben, de igazából sokkal izgalmasabb volt a feltalálás, még ha már most tudta is, hogy talán sosem fog tudni teljesen elszakadni az első munkájának az árnyékától. Szívesen időzött hivatalnokok társaságában, persze mikor nem épp őt hallgatták ki, és még mindig megvolt az az ötlete, hogy talán legilimenciával segíthetné a munkájukat majd egyszer.
- Tény, bár a veritaszerumot elavultnak tekintem a legilimencia mellett - mosolyodott el újra, ezúttal már sokkal kevésbé kényszeredetten.
Aztán mikor már azt hitte, hogy lezárhatják a témát, akkor jött csak az igazi meglepetés, amitől a fiú szemöldöke rögtön felszaladt. Pár pillanatig mérlegelt, mielőtt felelt volna, mert ez valahogy túl könnyűnek tűnt, őt pedig nem ejtették a fejére.
- Ez az alku elgondolkodtató... ahogy az is, hogy honnan tudom majd, hogy valós információkat kapok Öntől - húzódott egy kicsit szélesebbre a mosolya. - Ne értsen félre, de bármennyire is jól elbeszélgetünk, nincs okom bízni Önben, még ha az ajánlata szimpatikus is számomra - tette hozzá magyarázatképp. A férfit meg tudta volna kedvelni, ez tény, mert odafigyelt rá és nem is volt kellemetlen a közelében lenni, de mégis csak egy felügyelő volt, Jared pedig még mindig nem tudta eldönteni, hogy ő most tulajdonképpen a törvény melyik oldalán foglal helyet. Nem akart senkinek sem ártani, nem tett semmi büntetendőt, de a feje tele volt halálfaló varázslatokkal. Eléggé zavarba ejtő helyzet.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Nem gondolta, hogy a másik csak úgy belemenne, hogy bármilyen módon ellenőrizze őt, enélkül viszont nem állt szándékában alkut kötni. Ő nem fog semmit sem kiadni, ha nem érzi valódi fenyegetésnek, úgy meg pláne nem, ha nincs biztosítéka arra, hogy oda-vissza őszinte információáramlás zajlik. Tulajdonképpen érette ő, hogy miért pont őt környékezte meg a férfi azzal, hogy segítsen nekik, hiszen nem tudhatja, hogy akar-e ellenük cselekedni. Ha akarna, az elég kellemetlen fejlemény lenne számukra, mert megvolt hozzá minden képessége, hogy akadályozza a munkájukat. Szerencse, hogy nem forgatott ilyesmi a fejében, legalábbis addig nem, amíg a saját mércéjével indokolatlanul rá nem szállnak valakire.
- Át fogom gondolni - biztosította a másikat róla, és valamiért még szélesebb lett a mosolya, holott éppen most esett el egy azonnali lehetőségtől. Azonban az is tény, hogy az efféle gondolati síkon játszódó sakkjátszmák végtelenül szórakoztatták, ez már kiderült akkor is, amikor Kolosnál kapott munkát. Mert ugye az sem csak a férfi szívjóságának volt köszönhető, ugyebár.
A köszönetre csak bólintott egyet. Hát most mondja, hogy szívesen? Az nem lett volna éppenséggel tökéletesen igaz. Sokkal jobban örült volna neki, ha nem olyan a neve és úgy általában az élete, hogy azzal felkelti a felügyelők érdeklődését. Mennyire jó is lenne, ha csak egy teljesen átlagos valaki lenne, minisztériumi akta nélkül! Bár ezen a ponton felmerült benne a kérdés, hogy tényleg ezt akarná-e, ha lehetne. Talán nem, mert akkor nem is lenne többé önmaga.
- Önnek is - felelte végül köszönésképp, aztán továbbra is a helyén ülve végignézte, ahogy a férfi távozott. Kicsivel később már a korlátra támaszkodva figyelte a tájat, miközben fejben feljegyzéseket készített, összegezve amit ma hallott és a lehetséges megoldásokon töprengve. Nem követte volna el azt a hibát, hogy az ilyesmit tényleg leírja.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Ebben a szent pillanatban nem volt éppen a boldogság szobra. Ugyan vége volt a hétnek, legalábbis a tanórák szempontjából, azonban ez mégsem tudta teljes mértékben feldobni, mert egyet jelentett azzal, hogy jön a hétvége, amikor szívesen üldögélne a szobájában és olvasna, de mondjuk úgy, hogy most egy kicsit kevésbé volt hozzá kedve, mint általában. Seth tegnap kapott egy hosszú levelet az utóbbi napok eseményeiről, de tény, ami tény, nem az új szobatárs jelentette a legbosszantóbb problémát.
Hanem az az akta darab. Tekintettel arra, hogy akár diákcsíny is lehetett volna, előbb egy kicsit visszakutatta, hogy honnan is került a diákok kezébe a macskája aktája, de úgy tűnt, hogy valódi, és tényleg a Minisztériumi irodából származik. A maga részéről itt döntött úgy, hogy akkor szépen lemásolja és zsebre rakja, mert erre bizony rá akart kérdezni egy illetékesnél. Pontosabban, kérdőre vonni.
Éppen a könyvtárba tartott, amikor a merőlegesen futó folyosón észrevett egy közeledő alakot. Rögtön lefékezett, mert felismerte benne az egyik felügyelőt, mégpedig milyen szerencse, éppen azt, akivel már kétszer is szóba elegyedtek. Remek!
Mivel a másik előbb a plafont nézte, aztán pedig a padlót, így nem volt nagy művészet gyakorlatilag útját állni. Amíg megtette felé azt a pár lépést, addig Jared elő is vette a papírt, széthajtogatta, és mikor megállt Farkas előtt, akkor a tetejénél fogva egyszerűen belógatta az orra elé.
- Mondja csak, szeretnék kölcsönbe a sétáló bögrémet is esetleg? Mozog, úgyhogy biztosan megfigyelik, könnyebb dolguk lenne vele - mondta, miközben kicsit lejjebb engedte a papírlapot, hogy lássa a férfi arckifejezését. Az övé egyébként híven türközte a gondolatait, avagy hogy "nincs maguknak jobb dolguk??" és "nem gondoltam volna, hogy az állatrendészet kihelyezett egységéhez van szerencsém".

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy pillanatra újra átsuhant az arcán az "ezt nem hiszem el" kifejezés, mikor halálos mérgeket emlegettek fel neki. Mert most azért gondoljunk már bele, kérem szépen, vajon egy bájitalfőző hozzávalói között mennyi mérgező adalék van? Jó eséllyel elég sok.
Mielőtt viszont ezt hangosan is kifejtette volna, inkább vett egy mély lélegzetet, és megpróbált kissé lehiggadni. A papírt is elengedte, hagy nézegesse a másik, ha nagyon akarja, elvégre Sherlock tényleg nagyon szép macskaúrfi.
A kérdést hallva egy pillanatra lefagyott, aztán pislogott kettőt és jelentősen lecsillapodva felelt, már majdnem viccként bökve oda a választ.
- Na de kérem, nem gyilkosság a vád. Zoknit lop! - felelte önérzetes hangon, de hallatszott rajta, hogy a végén már majdnem ő is elmosolyogta magát, kiérezve a helyzet komikumát. Pár pillanat múlva viszont már újra komolyan nézett a férfire. - Őszintén szólva, egyáltalán nem tudtam eldönteni, hogy ezt most vajon komolyan gondolták-e, de nem segített a mérgemen, hogy a nyakamra járnak az eridonosok, és követelik rajtam a fél pár zoknijukat - fejtette ki. Nem, tényleg nem kellemes reggel-este ezzel foglalkozni, és bár tény, hogy a macskája tolvajjá lépett elő afeletti bánatában, hogy Seth már nem lakik velük, az sem kevésbé bűnös, aki csak úgy engedi őt bemenni idegen szobákba.
- Ha lehet, visszakérném - nyújtotta aztán a kezét, és ha megkapta a lapot, akkor el is rakta. Avery jutott eszébe a körözési plakátjával, neki biztos érdemes lesz megmutatni, hogy a család egy újabb tagja rendelkezik most már félig-meddig hivatalos bűnügyi irattal.
- Egyébiránt - állt félre a férfi útjából, megadva neki a lehetőséget, hogy elinduljon ha akar -, amúgy is szerettem volna Önnel beszélni. Bár a festmények fülétől távol, ha lehet - villant a szeme az egyik alakra, aki ha tudott volna, akkor kiesik a keretéből, úgy figyelt. - Ha azt mondanám, hogy van a közelben egy titkos folyosó, akkor velem jönne esetleg? - vetette fel. Nem lepődött volna meg, ha a másik nemet mond, elvégre akár csapda is lehetett volna, de nem erről volt szó egyébként.

Ruarc L. Mornien
Az évnyitó napja - este

Az évnyitó után egy csapat elsőst felkísértek Annamarival a gólyalakba, aztán mikor azt gondolta, hogy most már nyugi lesz, akkor mégis kapott még egy feladatot, mégpedig hogy menjen le a faluba egy új diákért. Annyit elmondtak neki előre, hogy ne elsőst keressen, hanem egy korabeli fiút, illetve azt is, hogy hol fogja találni, úgyhogy most éppen az Ouroboros Antikvitás felé tartott. Nem volt tőle túl boldog, hogy még egy utat meg kell tennie, és az még kevésbé tetszett volna neki, ha esetleg visszafelé azonnal belefut egy felügyelőbe. A téma azóta sem hagyta nyugodni, hogy bejelentették a jöttüket, hiszen ez elég sok problémát okozhatott volna neki. Egyelőre azt sem tudta, hogy vajon az ő tavalyi eltűnése is a "sajnálatos esetek" listáján van-e, és ha igen, akkor mire számíthat ezzel kapcsolatban. Abban az egyben mindenesetre biztos volt, hogy semmi kedve nem volt magyarázkodni egy ennyire hosszú nap után, amiben nem egy kellemetlen pillanat volt, az élükön azzal, hogy a bátyja elbúcsúzott és hazament. Kifejezetten frusztrálta a dolog, pláne úgy, hogy még arra sem volt érkezése, hogy megnézze a szobája ajtajánál a táblácskát, hogy vajon kapnak-e új szobatársat. Nagyon remélte, hogy legalább így a kezdetekkor meg fogja úszni ezt a csapást.
Mikor leért az üzlethez, amit már legalább névről ismert, hiszen Seth a tulajdonossal kezdett tárgyalásokba, nem sokat teketóriázott, rögtön benyitott. A szemét egy pár pillanatig szoktatnia kellett a benti körülményekhez, úgyhogy hunyorgott egy kicsit, aztán szétnézett, de első pillantásra nem tűnt fel neki, hogy bárki lenne a helyiségben, úgyhogy jelzésszerűen köszönt.
- Jó estét!

Végképp nem számított rá, hogy valaki oldalról jön belé, úgyhogy meg is billent az egyensúlya, de egy gyors hátralépéssel sikerült megoldania a dolgot. Az már más kérdés, hogy a hirtelenjében úgy meglepte a furcsán fehér alak vádló hangja, hogy teljesen elnémult és csak pislogni tudott rá, ahogy gyakorlatilag kitört az ajtón. Mi a franc.
A fél szemöldökét felvonva indult utána, először még csak annak tudva be a durvaságot, hogy a másik ideges, vagy meg akarta enni egy fura varázstárgy odabent, vagy isten tudja, mi, de a második felcsattanásnál, aminek már túlságosan is parancs hangja volt, úgy döntött, hogy most vagy megáll és lehiggad, vagy tarkón vágja a kölyköt. Prefektusi mivoltjára való tekintettel inkább az elsőt választotta. Igaz, ehhez előbb szükség volt némi gondolkodásra.
Szépen, komótosan bezárta maga mögött az ajtót, miközben nagyon igyekezett nem felrobbanni, de mire visszafordult az útirányba, már némileg nyugodtabban szemlélte a helyzetet. Ez vagy valami elkényeztetett mitugrász lesz, vagy csak simán őrült. Röviden gondolkozott, hogy most mit csináljon, mert parancsnak ő bizony nem fog engedelmeskedni, úgyhogy végül köztes megoldást választott, és zsebre vágott kézzel – cipekedik a fene egy ilyen bunkónak – kiadta az utasítást.
- Egyenesen előre – aztán ha a másik elindult, akkor ő is követte, meglehetősen kényelmes tempóban, de a szemét rajta tartva. Nem lett volna jó, ha az ő felügyelete alatt valami baj történik vele, bár lehet, hogy ebben a pillanatban kétszer is meggondolta volna, hogy segít-e rajta.

Végképp nem állt szándékában sietni a másik miatt. Eredetileg az volt a célja, hogy minél hamarabb felérjen a kastélyba és maga mögött hagyhassa az egész nap nyűgét, de a srác viselkedése elérte nála, hogy pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit az láthatóan elvárt tőle. A fura hangok, amiket a másik kiadott, eléggé meglepték, de hamar túltette magát rajta, mert nem az ő dolga, felőle a másik akár csivitelhet is, vagy elfütyülhet egy szonátát. Idekint egyébként meglepően kicsinek tűnt a másik, el is gondolkodott rajta, hogy vajon tényleg egy korosztályban vannak-e. Egy kósza gondolattal adózott is annak, hogy talán mégis kéne neki segíteni, de végül elvetette, mert a fiú egyszerűen nem érdemelte ki a jóindulatát.
Már éppen nyitni akarta a száját a kereszteződéshez érve, hogy mondja a helyes irányt, de a másik megelőzte és jó felé indult. Hát akkor minek ennek kísérő, úgy mégis? Egy darabig lélekben hümmögve pislogott a hátát bámulva, mert tulajdonképpen a másik egy szikra világosság nélkül haladt előre teljesen magabiztosan, és ahogy kezdett elszállni a mérge, valahogy érdekelni kezdte ez a furcsaság. Persze nem annyira, hogy felzárkózzon mellé és rákérdezzen.
Mikor a fiú távolodni kezdett, akkor sem szedte gyorsabban a lábait. Amíg látótávolságon belül van, addig teljesen oké, és lassan úgyis elérik már a birtok határát, ahonnan – hála a hívatlan vendégeknek, avagy a „dicső” felügyelőknek – valószínűleg már nem érheti baj.

Gyakorlatilag a homloka közepéig szaladt a szemöldöke, mikor rájött, hogy a fiú éppen letért az útról és átvág a bozótoson, hogy… Tényleg, miért is? Egy egészen kicsit megszaporázta a lépteit, hogy legalább azt lássa, hogy mit csinál. Persze a válasz nem éppen olyan volt, mint amire számított, ugyanis a srác láthatón… fát simogatott. Mármint. Fát.
Sebby szapora pislogások közepette ment még közelebb, egyenletes tempót tartva, mert te jó ég, hát mi a fene ez, nem pont ő kérte, hogy siessenek, erre fel most leáll az erdő szélén? Ráadásul amúgy sem kellene ilyen sötétben túl közel merészkedni a fákhoz, amik alatt bármi bujkálhat.
Megjegyzendő, mikor a srác elesett, egy röpke pillanatra Jared tényleg azt hitte, hogy elkapta valami, és pálcát rántott.
Aztán persze kiderült, hogy nincs komoly baj, de azért egy hangyányit még inkább gyorsított a léptein, hogy beérje. Akármilyen bunkó is, mégsem kellene véresen-szakadtan vinni fel a kastélyba, mert még ráfogja valaki. Pláne ha meghallják közben beszélni a fiút.
Mikor odaért mellé, akkor nem túl közel, de nem is túl távol állt meg, rávilágítva a pálcájával.
- Rendben vagy? – kérdezte, miközben a tekintete végigsiklott a károkon. Pár vérző csík a rózsabokor tövisei által, valamint egy nedves, sáros nadrág, és a kölyök szeme csupa könny. Valószínűleg ez érte el, hogy valamivel később Jared még egy szót fűzzön az egészhez.
- Segítsek..? – érdeklődte meg, de a másikra bízta, hogy ezt hogyan is érti. Mert hát segíthetett sebgyógyítással, vagy nadrágszárítással, de ha esetleg normális hangnemben felelnek neki, akkor még egy táskát is hajlandó lett volna átvenni.

A hirtelen fény az ő látását is összezavarta kicsit, ahogy a túl erős kontraszt is, úgyhogy első pillanatban nem tudta eldönteni, hogy tényleg mindene fehér a srácnak, vagy csak úgy tűnik. Mikor rájött, hogy valóban egy albínóval találkozott, akkor viszont csak a szemhéja rebbenése jelezte a felfedezést, ugyanis nagyon igyekezett nem bámulni, ráadásul valamivel fontosabbnak ítélte egyelőre, hogy a sebeket mérje fel.
Alig hogy kérdezett, a fiú mozgásba lendült felelet helyett és elkezdett túrni a táskájában. Jared úgy vette észre, hogy nincs különösebben szüksége a fényre, mert ugyan próbált neki odavilágítani, de semmi reakciót nem kapott. Ellenben azt észrevette, hogy van valami furcsa a srác mozgásában, valamire nagyon emlékeztette az, ahogy keresgélt… Arvid! Mikor nem volt Arviddal a görény, aminek segítségével lát, akkor mozgott így, vakon. Talán nem volt túl szép és gáláns próbálkozás, de kíváncsiságból Jared hátrébb lépett, hogy akkor mi történik. Valamiért egyébként közben ő is egyre nyugtalanabbnak érezte magát, aminek a forrását annyira nem is értette, de szemlélődve nézett bele a sötétbe, aztán elővette a mágiáját és végigpásztázott maguk körül az erdőn, emberi elmét keresve. Semmi.
Aztán egy pillanat alatt vége lett az egésznek, és a srác is éppen ekkor szorított magához valamit, bár Jared végképp nem kapcsolt egyelőre, hogy ez az érzés honnan lopózott a sajátjai közé, inkább csak örült neki, hogy elmúlt a rossz előérzet.
- Nem ártana indulnunk, megfázol – mondta aztán, mikor a másik már egy ideje csak azt a valamit dajkálta, amit Sebby meg sem próbált meglesni, mert igazából nem is érdekelte, csak nagyon szeretett volna már visszaérni a kastélyba.
A fiú viszont talán nem is hallotta meg, amit mondott, mert még mindig nem mozdult. Aztán egyszer csak mégis, és válasz helyett egyszerűen elsétált Jared mellett, aki döbbenten figyelte az egészet.
- Ha kérdeznek illik válaszolni – szaladt ki a száján az első gondolata, miközben újra zsebre vágta az egyik kezét, a másikkal viszont inkább a pálcát tartotta és megvilágította maga előtt az utat. Ha a fiú nem kér a segítségéből, akkor ő aztán végképp nem fogja erőltetni.

Ruarc és Mesélő

Tényleg igyekezett kedves lenni még annak ellenére is, hogy a másik hogyan indított lent a faluban, de ha erre a nagy semmi a válasz, akkor ő nem az a fajta ember, aki hajlandó tovább erőlködni. Érette, hogy a másiknak valószínűleg fájt az esés, azt is, hogy megijedt, hogy a ki tudja mije eltört közben, de ettől még nem kellene így viselkednie. Annyi lenne a minimum, hogy odabök egy okét.
A kellemetlen a helyzetben az volt, hogy mikor végül mégis megszólalt, akkor Jared nem tudott felelni. Valóban, ez jó kérdés volt. Ha szigorúan nézte, akkor éppen ő az, akinek nem csak a szavak léteznek, több szempontból is, de mégis számon kérte, holott a mondatait hallva a másik elindult. Ami, gyakorlatilag egyfajta felelet.
- Nem - mondta végül és felzárkózott a másik mellé. Ennek főleg az volt az oka, hogy rossz volt nézni a sántikálását és oldalról nem látta, másrészt meg az, hogy végül rászánta magát, hogy elkérje tőle az egyik táskát. - Ha nehéz, akkor segítek - ajánlotta fel és nyújtotta a pálcátlan kezét, hogy esetleg átvehesse a fiútól a csomagjai egy részét.
Ebben a pillanatban hallotta meg a léptek zaját a közelben.
- Állj! - szaladt ki a száján halkan a rövid parancs a fiúnak szánva, miközben megfeszült minden izma és feltartotta a pálcáját, hogy nagyobb körben lásson, de a valami vagy valaki kívül esett a fénykörön. Reflexből vonta szorosabbra az okklumencia falait, miközben a legilimencia segítségével újra végigpásztázott a terepen, ezúttal egy emberi elmére akadva. Nem támadta meg, nem csinált vele semmit, pusztán érzékelte, hogy ott van, és már vissza is vonta a mágiáját. Az illető távolodott.
A paranoiájának nem tett jót a dolog. Ezután ha tovább tudtak indulni, akkor sem lankadt a figyelme és egyre a sötétséget pásztázta, de egyelőre még nem mert volna messzemenő következtetéseket levonni.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Vállat vont, amolyan "ez van" formán, de mikor látta, hogy a férfi a nevetést próbálja visszafogni, végül ő sem bírta ki, csak elmosolyodott. Ha az ember a megfelelő szemszögből nézi, akkor ez tényleg vicces, noha az is tény, hogy a minisztériumi emberek között ettől még mindig volt valaki, aki nagyon nem értette a dolgát. Most komolyan, ő több, mint egy évig dolgozott lent a faluban Kolosnál, de egyszer sem látott efféle marhaságot, mint aktát egy macskának.
Kis híján egyébként elszólta magát, mert majdnem elmesélte, hogy igyekezett ő megtudni, hogy miért van az állat a zoknikra kattanva, de szerencsére még időben észbe kapott, és így nem hívta fel a figyelmet arra, hogy állatok fejében is képes emlékeket vagy motivációkat keresni. Megjegyzendő, Sherlock esetében nem járt sikerrel.
- Még szerencse, kicsit nehézkes lenne a kihallgatás - jegyezte meg, miközben némileg mérsékelte a mosolyát és elrakta a papírt, közben ugyanis eszébe jutott, hogy más megbeszélnivalójuk is akadhat.
Kíváncsian nézett a felügyelőre, amíg a válaszára várt. Az, hogy vele tart-e, nem jelentett sokat a levonható következtetések szempontjából, de ha nem tette volna, akkor azért Sebby csalódott volna benne és valószínűleg nem is megy bele végül az ajánlatba, amit legutóbb tártak elé. Nem szívesen szövetkezett volna olyan aurorral, aki a saját képességeiben sem bízik annyira, hogy egy diákkal áttérjen egy csendesebb folyosóra.
A válasz viszont újra mosolyt csalt az arcára.
- Erre - indult el egyszerűen a megfelelő irányba, hogy mutassa az utat, majd az egyik oszlop mellett odébb hajtott egy lelógó drapériát. Szűk folyosón találták magukat, aminek a másik vége nem volt messze, de az újonc prefektusok rémálma volt, mert a gyakorlott szabályszegők itt egy pillanat alatt el tudtak tűnni és a párhuzamos folyosón lyukadni ki. Elsétált a közepéig, ott állt csak meg.
- Kérem, ne átkozzon meg, csak disaudiót szeretnék kiszórni - jegyezte meg, mielőtt elővette volna a pálcáját, hogy még egy óvintézkedést tegyen. Nagyon nem szerette volna, ha bárki rájön, hogy lepaktált a felügyelőkkel. Ebből a szempontból egyébként pont jól jött neki a macska aktája, mert azon azt is feltüntették, hogy őt is figyelik, ami számára nem volt meglepő, ámde remek alibi a diáktársak előtt. Mármint az lenne, ha tisztán csak a felügyelők pártjára szeretne állni, de nem így volt.
- Gondolom sejti már, hogy az ajánlata miatt hívtam ide - kezdte. - Nekem is lenne egy. Van egy tippem Önnek, egy meglehetősen értékes nyomozási útvonal, de cserébe egy kérésem is lenne. Fogja fel úgy, mint egy afféle próbát, hogy megbízhatok-e az ígéretében - vázolta fel.

Nagyon figyelt, a távolodóra és a fiúra is, mert az egyik veszélyt jelenthetett, a másik pedig rá volt bízva. Aztán mikor a fenyegetés elmúlt, akkor visszafordult az újdonsült eridonoshoz, csak hogy még éppen elkapja, hogy odébb ugrik tőle. A homlokát ráncolva nézett hát rá, azon gondolkodva, hogy vajon elmondja-e neki, hogy mi történt, vagy inkább hagyja meg boldog tudatlanságban, de mivel nem úgy tűnt, hogy kifejezetten nyugodt lenne, akár hozzá is fűzhetett valamit a történtekhez.
- Valaki figyelt minket - magyarázta, arra gondolva, hogy talán az ijesztette meg a fiút, hogy ő olyan hirtelen megtorpant, de aztán az újra elindult, úgyhogy ő is követte. Most már nem hagyta volna, hogy eltávolodjon tőle, mert valami mintha nem lett volna rendben, hiába nem volt már az úton rajtuk kívül senki.
A táskáról viszont teljesen megfeledkezett, mert arra ügyelt, hogy gond nélkül eljussanak a bejáratig, úgyhogy hacsak a fiú nem szólt, akkor nem kérte újra tőle, hogy adja át a vállát húzó súly egy részét.
Hamarosan aztán feltűntek a fényes ablakok és a bejárati ajtó. Ilyen későn a diákok többsége már a saját házában volt és a barátaiknak mesélték a nyár eseményeit, és őszintén szólva Jared is nagyon szeretett volna már a megszokott helyén ücsörögni a vonaton elkezdett könyvével, de legalábbis nyugodt környezetben gondolni át, hogy vajon ki is lesett rájuk. Lehetett egy máris tilosban járó diák, vagy valami minisztériumi ember, ha már most ennyire megfigyelik őket, de ez mind csak a jobbik esetnek számított. Sajnos akaratlanul is eszébe jutott, hogy közel egy éve mi történt, és ez nem nyugtatta meg nagyon.
Mikor már érdemes lett volna megmutatni, hogy melyik torony az övék, akkor majdnem meg is szólalt, de aztán inkább mégsem, mert eszébe jutott a megállapítása, amit a fiú látásával kapcsolatban tett. Kicsit átfogalmazta hát a mondanivalóját.
- Nem tudom, hogy ettél-e, de ha felértünk a toronyba, akkor megmutathatom a kuktasarkot is - javasolta, mikor a pillantása a Nagyterem már kialvóban lévő fényeire esett. A vacsora már befejeződött, úgyhogy a fiúnak csak az Eridonbeli lehetőség maradt.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Nem érzi túlzottnak az óvintézkedéseket és azt sem, hogy a másiknak szól, mielőtt varázslásba fog - valahogy nagyon biztos tud lenni abban, hogy nem lenne élete legjobb élménye egy titkos folyosón kapni valamit a nyakába csak a minisztériumi paranoia miatt. Miután végzett, újra Farkashoz fordult, hogy folytassa a kíváncsi fülektől már kellően megóvott beszélgetést.
- Nos, ismerek valakit, aki a tavaly történt problémás esetek egy jelenős részénél jelen volt és előfordulhat, hogy nem is venné rossz néven, ha megkeresnék - kezdte. Valójában már beszélt erről Radúzzal, nem akarta volna csak úgy ráküldeni a felügyelőket, hogy nem kérdezi meg róla a férfit előre, de erről a vele szemben álló aurornak egyelőre igazán nem kellett tudnia.
Persze az alku nehezebb része ezután jött, mégpedig hogy úgy adja elő saját kérését, hogy az ne keverje őt gyanúba és ne is azonnali elutasítás legyen rá a felelet. Sebby sosem volt jó színész, úgyhogy most sem erre alapozott, inkább csak a szavak kapcsolatára figyelt és reménykedett, hogy eltalálja a kellő hatást. Nem lett volna rossz, ha itt van Seth, neki ez biztos ezerszer jobban ment volna.
- Az én kérésem viszonylag egyszerűen teljesíthető. Elsősorban a különleges képességgel bíró diákok érdekelnek, és róluk szeretnék egy listát, amennyiben megoldható - fejtette ki.
A kérése nem volt véletlen. Abban biztos volt, hogy teljesen felesleges lenne a megfigyelt emberekről kérdeznie, de a legtöbb gond azok alapján, amiket hallott tavaly, a képességeket tanuló diákokkal volt. Ebből következik, hogy egy ilyen lista alapján azért nagyjából be lehet lőni, hogy kit figyelnek.
Persze a kérdés jogos, hogy erre Sebbynek mi szüksége lehet? A helyzet az volt, hogy egyszerűen nem tudott megbízni a minisztérium embereiben. Elképzelhetőnek tartotta, hogy egyesek túlságosan is rászállnak a diákokra, akár éppen az eridonosokra is, és akkor mindenképp szólni akart Radúznak, még ha nem is akarta azzal bajba keverni, hogy tőle kér ilyet. Csak hát némi segítség nélkül nyilván nem figyelhetett oda mindenkire, akár prefektus volt, akár nem.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Bólintott. Sejtette, hogy a férfi így fogja gondolni, azért hozta fel éppen ezt az információt. Persze a nehezebb része ezután jött, nem is siette el, de azért szépen lassan felfedte, hogy mit is várna cserébe.
Nem lepődött meg rajta, hogy a másik hosszasan gondolkodott rajta, mert ő is tudta, hogy ez nem egyszerű kérés, de a cél jó volt a részéről, és ennyi a lényeg. Sebby nem volt az a fajta ember, aki bármilyen információval visszaélne, őt sokkal jobban érdekelte az, hogy a törvény keze tényleg igazságos legyen, meg az, hogy mi is folyik a háttérben. A felügyelővel történt két találkozásáról sem tud senki, még Ricsi sem, mert őt meg nem szeretné megijeszteni.
- Meg - bólintott. Nem kért volna írásos listát, ő sem írt le semmit ezzel az egésszel kapcsolatban, ezért is eshetett meg, hogy nem tudta Seth-tel sem megbeszélni, hiszen gondatlanság lett volna egy bagolyra bízni bármilyen efféle levelet, ahogy a naplójuk lapjai is túl könnyen kerülhettek illetéktelen kezekbe. Mindenesetre, ha a felügyelő ezen a ponton átejti őt a nevekkel, az elég hamar ki fog derülni, lévén az elemi mágusokat Ricsi révén könnyedén megtudhatja amúgy is, viszont az mindenképp kiderül, hogy lehet-e benne legalább minimálisan bízni.
A férfi szavait hallva szemforgatós mosolygást produkált, míg nekidőlt a hátával a falnak.
- Csak a macskám - jegyezte meg, de aztán újra komoly lett az arca és elgondolkodott rajta, hogy erre mit feleljen. Végül úgy döntött, hogy mivel félrevezetni úgyse tudná, inkább az igazság egy részét fedi fel a férfinek.
- Egyrészt azért fontos, mert ha tényleg elfogadom az ajánlatát, akkor nem árt tudnom, hogy kire kell odafigyelnem. Másrészt meg azért, mert mint a nemrég megtárgyalt példa mutatja, vannak túlbuzgó emberek a minisztériumnál. Ugyebár.
Meg sem próbálja elrejteni a bizalmatlanságát, úgyis az arcára van írva mindig minden gondolata.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Értékelte, hogy a férfi értette a viccet és széles mosollyal jutalmazta. Tény, ami tény, ez az eset hosszan tartó poénforrássá avanzsált Jared szemében abban a pillanatban, mikor kiderült, hogy csak egy szerencsétlen tévedés. Igaz, a számára okozott problémán ez nem segített igazán.
A listával kapcsolatos válaszra viszont megpercent a szemöldöke. Nem tudta, hogy a másik nem érti vagy csak mereven elutasítja a tényt, hogy Sebastian szerint hajlamosak lehetnek a túlkapásra..? Nos, akármelyik is volt igaz, nem sietett kifejteni a véleményét, mert a két indok közül legalább az egyikre rábólintottak. Ez éppen elég.
A felvetett kérdés viszont látványosan elgondolkodtatta. Ujjaival a falon dobolt, miközben megcsodálta a plafont, aztán úgy döntött, jobb lesz, ha visszadobja ezt a kérdést. Őszintén szólva eredetileg annak adott a legkevesebb lehetőséget fejben, hogy tényleg belemegy a felügyelő a játékba, szóval erre nem volt kész terve.
- Nem is tudom. Önnek mi a véleménye? - nézett a férfire. Nem sarokba szorítani akarta a felügyelőt, úgyhogy nem érezte problémának, ha néhány feltételt ő szab, sőt, ha az a cél, hogy bízzanak a másiktól kapott információkban, akkor ez így helyes. Persze amellett, hogy tényleg nem jutott eszébe jó megoldás.
- Egyébként üzenni fogok Önnek. Megbeszélem az illetővel, hogy mikor jó neki, ha megyünk - tette hozzá még. Na igen, eszében sem volt csak úgy adni egy nevet és tovább nem törődni a dologgal, hanem ő is menni akart. Ha Radúz úgy fogja gondolni, hogy nincs helye a beszélgetésnél, akkor úgyis megkéri, hogy távozzon és ezt tiszteletben is fogja tartani, de egyébként nem látta okát, hogy miért is ne legyen jelen.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Láthatóan a másik is megküzdött azzal, hogy miként is lehetne ezt az egészet úgy kivitelezni, hogy mindketten jól járjanak és biztosítva legyenek. Ez azért egy kicsit megnyugtatta, mert legalább nem csak neki nem jött erre csuklóból a világmegváltó ötlet.
A megállapításra csak bólintott egyet, helyben hagyva a tényt. Kár lenne azt játszani, hogy ők most itt örök érvényű szövetséget kötnek épp, ahol nincs helye kételynek, mert nem így volt. Sebastian ugyanúgy nem várta el, hogy feltétel nélkül higgyenek neki, mint ahogy ő sem volt képes rá.
A visszakérdezés egyébként nem rázta meg túlságosan.
- Megyünk. - A hangja kijelentő volt és abszolút megingathatatlan tényt közölt, bár maga sem tudta volna megmondani igazán, hogy ehhez miért is ragaszkodik. A tavaly történtek az ő érdeklődését nem nagyon keltették fel, neki fontosabb volt, hogy ha már egyszer prefektus, akkor idén ne legyenek ilyenek, de ettől még természetesnek érezte, hogy ha ő viszi Radúzhoz, akkor nem búcsúzik el az ajtóban. Egy kicsit talán féltette is a torzonborz vadőrt, mert nem akarta, hogy túlságosan rászálljanak, még ha tudta is, hogy meg tudná védeni magát. Mindenesetre, akárhonnan is nézzük, volt ebben a történetben buktató elég.
- Nem érdekes különösebben számomra az igazolványa, láttam már elég ilyet - lökte el magát a faltól, miközben az arcára mosoly ült ki. Azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy ugyan tényleg látott ilyesmit, csak akkor még nem volt érdeke tüzetesebben megvizsgálni. Most viszont már a felügyelő detektor is félkész volt, úgyhogy nem volt rá ténylegesen szüksége többé, hogy a kezébe kapjon egy igazolványt.
- De megegyeztünk - bólintott azért rá, mert biztosítéknak egész jól megteszi a kis kártyácska.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy töredék pillanatra meglepte a felé nyújtott kéz, de tulajdonképpen alkut kötöttek, azt meg illik megpecsételni valamivel. Elfogadta hát a jobbot és viszonozta a gesztust, miközben előbb lefelé figyelt, hogy ne vétse el, aztán egy mosollyal felnézett a férfire.
- Amint tudok biztosat mondani, szólok - biztosította újra, immár az egyezség értelmében erősítve meg a szándékot. Mindenesetre, a felügyelő határozott kézfogása eléggé bizalomgerjesztő volt abból a szempontból, hogy vajon megtartja-e majd az ígéretét.
- Nincs más - engedte aztán el és lépett vissza az eddigi helyére, miközben kicsit megrázta a fejét. - És mivel én most a könyvtárba megyek, nekem arra rövidebb lesz - mutatott a folyosónak a másik végére. - Önnek viszont inkább azt a kijáratot ajánlanám, ha nem szeretne elkeveredni - utalt arra, ahol bejöttek. - Csak vigyázzon, hogy ne lássák meg, mikor kilép a drapéria mögül, mert kár lenne ha rájönnének, hogy ismeri az átjárót - javasolta még, aztán a maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. - Viszontlátásra bájitaltanon! - villant még a szeme a másikra, mert hát nem felejtette ő el, hogy arról beszéltek, hogy talán vele tartana oda, bár talán csak viccként is felfogható az egész.
Megvárta, hogy a férfi is elinduljon, akkor pedig hátat fordított ő is és elindult, hogy bejezze az útját. Séta közben zsebre vágta a kezeit és immár némileg nyugodtabban haladt, mint mielőtt találkoztak, mert legalább egy dolgot letudott végre abból a sokból, ami mostanában eléggé zavarja a napjait. Ki tudja, ebből ráadásul még tényleg haszna is lehet.

Kamilla

Kissé álmosan ballagott felfelé a faluból, mert mára vége volt a műszakjának a falatozóban, de mivel korán kellett kelnie, jelenleg nem állt a helyzet magaslatán. Ásított is egy nagyot, miközben arra gondolt, hogy milyen jó lesz, hamarosan már az ágyában fog feküdni és az igazak álmát aludhatja, délutáni időpont ide vagy oda, már legalábbis akkor, ha a szobatársai éppen nem tartózkodnak ott. Valahogy nem tudott nyugodtan pihenni, ha ébren voltak körülötte a srácok. Egyszerűen még mindig nem szokta meg, hogy ott vannak, és kezdett arra hajlani, hogy nem is fogja, mert bármennyi idő is telt el, épp annyira hiányzott az otthonos érzés, mint az első perctől fogva, hogy elkezdődött ez a tanév. Igaz, talán egy kicsit más hozzáállással megkönnyíthette volna a saját dolgát, de ezt sosem lett volna hajlandó elismerni.
Egészen a Fénylő Lelkek Udvaráig jutott, mikor is hirtelen egy hang hasított a békés csendbe, amitől még ő is összerezzent, pedig igazán nem is volt hangos, csak annak tűnt, miközben a gondolataiba volt mélyedve. Pislogva nézett szét, hogy vajon kitől származott a tömör vélemény, mert a hang az elég ismerős volt, nem sokkal később pedig ki is szúrta Kamillát, aki épp lerakta a kezében tartott könyvet.
- Kellemetlen fordulat? - érdeklődte meg a fiú, miután odament hozzá és megállt előtte. - Mit olvasol? - kérdezte, majd le is huppant a lány mellé. Végül is, talán nem árt, ha egy kicsit még összeszedi a maradék energiáját, mielőtt nekiállna megmászni az Eridon számtalan emeletét. Most azért valahogy még neki is átsuhant a fején a gondolat, hogy talán tényleg jobb lenne a pincében lakni, vagy valamelyik közelebbi emeleten.

Kamilla

Mikor a másik elmondta, hogy mi bántja a könyv kapcsán, akkor hümmögött egy sort a kijelentés fölött, aztán mikor megtudta a címet, akkor összehúzta a szemöldökét és úgy kukucskált a lány mellett a kötetre.
- De abban úgyis mindig mindenki meghal, nem? - kérdezte kicsit bizonytalanul, mert a Trónok harcáig eddig bizony nem jutott, mert mindig volt valami érdekesebb, amit gyorsan el akart olvasni.
Ő maga is viszonylag kényelmesen elhelyezkedett, mert egyelőre nem akaródzott neki elindulni, úgyhogy akár beszélgethettek is egy kicsit. Félig a lány felé fordult, hogy őt lássa meg az udvart is, mert ez szép hely volt, könnyen elkalandozott rajta a tekintete. Lassan egyébként is virítani fog minden, csupa zöld és virág, az meg csak jó lehet.
- Fáradt is vagyok - jelentette ki, mikor a másik megosztotta vele a megfigyelését. - Most jövök munkából és szörnyen sokan voltak ma a falatozóban, egy pillanatnyi megállásom se volt - mesélte, de nem igazán panaszkodásnak szánta, hiszen ő szeretett Arvidnak segédkezni a konyhában és szeletelni, meg ilyenek, és amíg nem küldik ki az emberek közé, addig nem is lesz baja igazán ezzel.
- Hát... - gondolkodott el aztán, hogy mit feleljen a kérdésre. - Igazából minden változatlan. Nagyjából - mondta, majd töprengő mozdulattal túrt a hajába, mintha csak össze akarná fésülni a gondolatait, de nem talált semmi olyasmit, ami szerinte érdekelhetné a lányt, úgyhogy tovább is hamar tovább is haladt.
- Régen találkoztunk, veled történt valami érdekes? - kérdezte hát, kékesszürke szemeivel a lány arcát pásztázva. Most valahogy nem tűnt annyira meggyötörtnek, mint mikor legutóbb látta, de lehet csak az teszi, hogy olyan ritkán beszélnek.

Kamilla

- Én sem szeretem, ha meghalnak a kedvenc szereplőim - bólogatott megértően. - De, nézd a jobbik oldalát, ez még mindig kibírhatóbb, mintha az író halna meg a sorozat közepén és nem tudnád mi lesz a vége - jegyezte meg, bár vigasztalásban, valljuk meg, sosem volt igazán jó.
Mikor a másik is felelt a kérdésére, akkor elgondolkodva nézett rá vissza.
- Akkor ezért nem látlak annyit mostanában - jött rá a dolog nyitjára. - Jó nála laknod? - érdeklődte. A lány nem volt túl jó állapotban egy időben, de ha az apjánál jól érzi magát, az már fél siker.
Amikor azonban a következő mondatot meghallotta, akkor idegesen ugrott meg a gyomra. Ez nem kezdődik jól. Neki mostanra már nem egy felügyelőhöz volt szerencséje, és nem minden esetben volt boldog a találkozástól, úgyhogy meg tudta érteni, hogy a lány sem repeshetett az örömtől, bár azért az tény, hogy kicsit reménykedett benne, hogy nem abba a valakibe futott bele, aki őt mondjuk nem zavarta.
- Kivel találkoztál? El szeretnéd mesélni, hogy mi történt? - nézett a másikra egyszerre kicsit kérdőn és várakozón, mert reménykedett benne, hogy fog még hallani az esetről a másiktól, ha már így felhozta. - Miért volt rossz? - kérdezte még aztán, bár lett volna néhány tippje, főleg ha valamelyik marcona aurorral hozta össze a lányt a sors. Egyelőre kettővel még nem beszélt Sebby, de úgy egészen őszintén szólva, valahogy ennek azért tudott örülni. Lehet, hogy sokan már elkönyvelték róla, hogy biztosan besúgó, mert olykor lehetett látni a karhatalom embereivel, de nem így volt. Őt is piszkálták, számon kértek rajta dolgokat, még akkor is, ha nem mindenki állt így hozzá, szerencsére.

Kamilla

- Azt hiszem elég sokan lógtak meg így a házirend bizonyos pontjai elől - tűnődött el a lány szavait hallgatva. - De megértem valahol - tette hozzá. Igaz, számára is furcsa volt valahol, hogy egy időponton túl tilos volt elhagyni a körletet, de másrészt meg volt ráció a dologban. Viszont az is tény, hogy az este kilenc órát még így is korainak találta, mert miért ne lehetne még olyankor valaki például a könyvtárban?
Kicsit elhúzta a száját, mikor a lány nem tudta megmondani, hogy kivel is futott össze, aki ennyire kellemetlen emléknek bizonyult, de aztán kapott némi segítséget mégis, és hangosan sóhajtott. A delikvenssel neki sem volt éppen rózsás a kapcsolata.
- Kőhalmi Felicián - adta meg a nevet a másiknak, hátha érdekli, hogy kivel ne találkozzon inkább többé. - Ezek után megértem, hogy miért volt rossz - mondta, miközben fáradtan megdörzsölte a szemeit. - Sajnos ő velem is mindenképp szeretett volna elbeszélgetni és hasonlóan kellemes emlék, mint neked - fintorgott. Ha babonás, akkor most meg merte volna kockáztatni, hogy a férfi biztosan ott lapul valamelyik bokorban és éppen őket hallgatja, remekül szórakozva a történéseken, de nem volt hozzá eléggé bagószag a környéken.
- Mit akart tőled? - kérdezte aztán kíváncsian. Nem gondolta, hogy Kamilla annyira nagy bajba került volna, hogy kihallgatták, de ki tudja? Végül is elég ritkán találkoztak tulajdonképpen, szóval lehet, hogy nem is tudott volna róla, ha a másik valami olyat követ el, amiért érdeklődni kezdenek utána a felügyelők.
- Mindenesetre meg merném kockáztatni, hogy a legrosszabbat fogtad ki - sóhajtott. Tény, hogy még volt, akivel nem beszélt, de Felicián kellőképp megizzasztotta ahhoz, hogy ne akarjon többé találkozni vele.

Radúz és Felügyelő
Április 23.

Mivel a telihold utáni nap Radúz általában teljesen kidől, így tudta, hogy ilyenkor érdemes hozzá lenézni. Ilyenkor a férfi az egész éjjelt azzal tölti, hogy figyel az erdő vadjaira, úgyhogy biztosan nem mászkál el másfelé, még ha rá is felejtett esetleg, hogy megbeszélték, hogy találkoznak. Ahogy arról Kelemen felügyelővel már előzőleg megállapodtak, felment érte az irodába, majd együtt indultak el, hogy elmenjenek ahhoz a bizonyos információforráshoz, aki miatt Sebby-nek lehetősége nyílt vele alkut kötni.
Az iskola bejáratáig jutottak, mikor megállt, és ránézett a férfire.
- Kérem az igazolványát! - nyújtotta elé a tenyerét, és csak akkor volt hajlandó tovább menni, ha megkapta azt. Ha így történt, akkor hamarosan már a vadőrlak ajtajában álltak és ő kopogásra emelte a kezét, de előtte még Farkasra pillantott.
- Radúz rendes, becsületes ember. Ha megkérhetem, akkor semmiképp se próbálja sarokba szorítani vagy bármi hasonló, mert önként és jó szívvel ad információkat. Rendben? - kérte, mert azért mégis csak felügyelőt hurcolt éppen a legjobb barátja házába.
Ezután pedig ténylegesen is bekopogott.

Radúz és Felügyelő
Április 23.

Mikor a felügyelő rábólintott a kérésére, akkor ő elmosolyodott, és nem sokkal később már Radúzzal szemben álltak, aki szokásához híven azzal kezdte, hogy alaposan megölelgette őt. Sebby ezt kicsit rezignáltan tűrte, jobbjával megpaskolva a vadőr hátát, hogy kicsit viszonozza is a gesztust, aztán mikor szabadult a karok közül, akkor végre köszönni is tudott.
- Szia - szólalt meg, teljes természetességgel tegezve le a házvezetőjét, mert hát náluk ez már így megy évek óta. - Ő itt Kelemen Farkas felügyelő úr, a minisztérium küldötte - mutatta be a vele érkező férfit, majd az előbb említetthez fordult. - Ő pedig Kafka Radúz Arvid, az Eridon házvezetője és egyben a vadőrünk.- tudta le a kötelező köröket, aztán újra Radúzhoz fordult. -Jókor jöttünk, már kipihented magad? - kérdezte, de közben a pillantása az ételre esett és rögtön el is térült a tányérok felé. - Ó, kaja! - állapította meg a nyilvánvalót, majd otthonosan le is csüccsent, mikor Radúz hellyel kínálta őket.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen hévvel szaglálódott a pirítósok irányába, mert tény, ami tény, régen volt az ebéd, ő meg néha olyasmire is vágyik (bármilyen hihetetlen), ami nem édesség. Radúz salátáit az első pillanattól fogva imádta, mert sokkal jobbak voltak, mint azok, amiket a manók készítenek odafent a kastélyban. Valószínűleg ennek az lehet az oka, hogy ez frissen termett zöldségekből volt megalkotva.
- Én teát kérek - mondta. Valahogy Radúznál nem mert igazán kakaót inni, mert volt egy olyan gyanúja, hogy még a végén kecsketejből készülne, azt meg valahogy nem szerette volna. - Ha lehet, akkor sokat, lécci - tette még hozzá, mert biztos volt benne, hogy a pirítósra jócskán szomjas lesz majd.

Radúz és Felügyelő úr

- Hm, akkor hamarabb kellett volna jönni - sajnálkozott kicsit Sebby a tény felett, hogy lemaradt a csókákról, mert nagyon megszerette őket. Cserfes kis társaság, de roppant szórakoztatóak. Viszont mikor tányért kapott a kezébe, akkor rögtön felvidult és szerzett is a pirítósból.
- Köszönöm! - mondta vidáman, miközben a salátából is szedett magának, aztán falatozáshoz is látott, mert már nagyon közel állt hozzá, hogy hangosan korogjon a gyomra. Közben Radúz is kivonult a konyhába, Sebby pedig már előre örült a teának is, mert tudta, hogy a vadőrnél csak finomságokat lehet kapni, ő meg igenis szerette a hasát.
Ezután egy darabig csak csendesen hallgatta az eszmecserét, egészen addig, amíg a festmények nem jöttek szóba. Valahogy most ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy megmutassa a felügyelőnek a saját műveit is, úgyhogy noha kivárta, hogy végigmondják, amit szeretnének, utána rögtön magához ragadta a szót.
- Én is festettem - nézett Farkasra, majd a villájával rámutatott egy életfára a falon. - Nézd csak... illetve bocsánat - akadt meg, szaporán pislogva, mert nehéz volt váltogatnia a tegeződést és a magázódást. - Szóval nézze csak, azt ott például - mutatta meg újra a fát. - És ott a csókákat is - tette még hozzá.
Közben aztán Radúz is visszaért, és Sebby boldogan vette el az egyik bögrét.
- Köszönöm szépen - mondta ismét, miközben megcukrozta a teát, majd egy kevés rumot is öntött belé. Tudta, hogy nem szabad sokat, mert hamar megárt neki, de egy kis ízesítő végképp nem fog ártani, ráadásul azt már volt szíves a felügyelővel is közölni, hogy elmúlt tizenhét, úgyhogy még csak nem is szólhat semmit.

Radúz és Farkas

A nyelvbotlást követően a mellette ülőre pislogott és gyakorlatilag kapva kapott a lehetőségen, amit felajánlottak neki. Ő is úgy érezte, hogy jobb lesz nekik, ha tegeződnek, mert rémes dolog egy embert tegezni a másikat meg magázni a szobában, főleg, ha esetleg mindkettőnek beszélne egyszerre. Na meg, az is tény, hogy már elég sokat beszéltek egymással, ahhoz képest.
- Rendben, köszönöm - viszonozta a mosolyt, viszont a duplázott dicséretre meglehetős gyorsasággal váltott szép pirosba az arca színe, úgyhogy itt már csak motyogva ismételte meg a köszönömöt, inkább a tányérra szegezve a tekintetét, míg Radúznak mellécsatolt egy halk "rendben"-t is.
Közben aztán Farkas már elkezdte a kérdezősködést, úgyhogy Sebby a maga részéről inkább a vacsorájának szentelte a figyelmét, na meg a teának, amibe picit talán több rumot tett, mint akart, de kiszedni már igazán nem tudta belőle, úgyhogy végül is inkább nem törődött vele.
- A felügyelő úr... Farkas szeretne pár kérdést feltenni - felelte aztán Radúznak, kicsit újra megbotolva a szavakban, mert most meg azt kellett megszoknia, hogy tegezze a másik férfit is. - Én addig elfoglalom magam - mondta, majd előszedett a pulóvere belső zsebéből egy kisméretű vázlatfüzetet. Aztán a zsebében kezdett turkálni, de sehogy sem fért a ceruzákhoz az aurori igazolványtól, úgyhogy előbb kivette azt, utána pedig megkereste a két grafitot, amire szüksége lesz. Egy keményebb hegyű és egy puha B-s darabot hozott magával. Miután az igazolványt visszarakta biztos helyre, neki is látott, hogy a maga részéről vázlatokat kezdjen rajzolni, ezúttal főleg meghatározhatatlan, díszes mintákról. Talán éppen egy új varázstárgyra szánta. Mindenesetre, attól, hogy a kezét elfoglalta, a fülét még továbbra is nyitva tartotta.

Radúz és Farkas

Szép csendesen rajzolgatott magának, de közben a fülét nyitva tartotta és figyelt arra, hogy mit beszélt a másik kettő, hiszen fontos lehetett még akár neki is. Egy részéről most hallott először, ami talán részben annak is volt köszönhető, hogy a tavalyi év nagyjában egyszerűen nem érintkezett szinte senkivel a kötelező dolgokon kívül, aztán meg nagyon sokat tanult a vizsgáira, szóval bizonyos események egyszerűen elsiklottak a lényegtelenség tengerében.
Nem is szólt közbe egészen addig, amíg a kicsi kék figurára nem terelődött a szó, akkor viszont tett némi kiegészítést Radúz magyarázata mellé.
- Konstantin. Édesanyám unokatestvérének a párja - mondta, de közben fel se nagyon nézett, csak firkált tovább. - Arvidnak dolgozom a faluban, úgyhogy időnként találkozom vele. Nincs vele gond - összegezte. Akárhogy is, nem szerette volna, ha a rokonait zaklatják a felügyelők, úgyhogy remélte, hogy Farkasnak számít valamennyit az ő véleménye is abban, hogy ezt megelőzze.
Ezután csak úgy szolidan felnevetett Radúz névtévesztésén, de nem sietett kijavítani. Kálmán. Hát ez szép. Az ő nevét is eltartott mondjuk annak idején egy darabig megjegyezni, az tény, de az ilyeneket mindig nagyon viccesnek találta.
Közben Radúz is elindult, hogy valamilyen jelentéseket szedjen elő, ő meg felnézett a mozgásra és ivott egy kis teát. A szemével végigkövette a házvezetőjét, míg az vissza nem tért hozzájuk. Mikor a melodimágusokra terelődött a szó, akkor már épp vissza akart fordulni a papírjához, mikor Radúz őt kérdezte.
Egy pár pillanatig döbbenten pislogott rá, aztán csak kibökte a választ, ami eszébe jutott.
- Hát én azt honnan tudjam..? - ráncolta a homlokát értetlenül. Eddig nem tudott róla, hogy a munkaköri leírásában lenne az is, hogy ismerje a melodimágusokat, azt meg pláne nem, hogy a kvibliket is. - De hogy lehet egyébként kvibli egy melodimágus? - kérdezte aztán, mert így elsőre hallva ez számára teljesen összeegyeztethetetlen volt. Akkor most van neki varázsereje vagy nincs?

Radúz és Farkas

Radúz szavaira bólogatott még egy párat, mikor hozzátett még néhány dolgot az ő mondataihoz Kon kapcsán. Aztán meg szépen behúzta a nyakát, mert a kertbe mászás említésére egyenletes vörös színt kapott az arca. Ezt még ő is megcsinálta, mikor egy hangyányit alkoholos befolyásoltság alatt volt a végzős bálon. Az akkori szmokingja nem is díjazta nagyon a produkciót, úgyhogy könnyes búcsút kellett egymástól venniük az este után.
Aztán a téma tovább kanyarodott, ő pedig hamarosan egy olyan kérdéssel találta szemben magát, amire végképp nem tudott válaszolni. Nem tudott olyanról, aki melodimágus és kvibli, sőt, tulajdonképpen egészen eddig abban a hiszemben volt, hogy egyedül Radúzt ismeri ilyen mágiával.
- Na ne már - nézett hitetlenkedve a férfire, mikor az albínó szó hatására megvilágosodott, hogy kiről is van szó. Ezt nem gondolta volna, de legalább megmagyarázott bizonyos dolgokat, mint például, hogy miért csetteg a másik sokszor. Ez is biztosan valami mágikus technika.
- Nem beszélek vele azon túl, amikor összeszedem őt. Ruarc amúgy - mondta kissé dacosan, még a hangjával is elhatárolva magát a sráctól. Nem bírta a jelenlétét, azt, hogy egy szobában kell lakniuk, és a végtelenségig ellenszenvesnek találta attól a pillanattól fogva, hogy megpróbált neki parancsolgatni találkozásuk cirka első percében. - De egyébként se bánnám, ha csinálnál vele valamit, hogy ne szökjön, mert kezd az agyamra menni. - A hangjából sütött az irritáltság, mert mégis ki a fene akart éjnek évadján odakint kóborolni és keresni egy kölyök nyomát? Főleg úgy, hogy a prefektusok az új házirend értelmében nem is járőrözhetnének odakint. Ha egyszer elkapják őket, akkor Sebby is meg fogja ütni a bokáját.
Körülbelül ekkor esett le neki, hogy ki mellett ül és hogy ezt most egy felügyelő is végighallgatta. Nagyot szusszanva lesett fel Farkasra, reménykedve, hogy most nem az jön, hogy kikérdezik erről.
Aztán Radúz adott némi magyarázatot arra, amit kérdezett, Sebby viszont továbbra is homlokráncolva nézett rá. Azt már meg sem merte kérdezni, hogy ki az a Rochard, de ettől még mindig furcsának tűnt neki ez az egész. A "nem manipulál" rész egyébként egészen megfogta a dologban, és leginkább azt gondolta róla, hogy akár tehetné is, amilyen bunkó, csak Radúz meg elég jóhiszemű hozzá, hogy ne nézze ki belőle. Ennek ellenére nem szólt, nem a felügyelő előtt, mert volt egy olyan tippje, hogy ha valaki rászállna Ruarcra, akkor még többet szökne, neki meg még több dolga lenne.