Seth és Mesélő
Kaland

"And the scars that mark my body, they're silver and gold
My blood is a flood of rubies, precious stones
It keeps my veins hot, the fires find a home in me
I move through town, I'm quiet like a fire."

Az apja felordított, Jared hátán pedig újra végigszaladt az az elégedett kis borzongás. Eredetileg nem akarta vele bepiszkolni a kezét, ezért küldte rá Angust, de most volt szerencséje megtapasztalni, hogy sokkal érdekesebb, ha ő maga varázsol.
Igaz, majdnem bajba került miatta, mert Seth ezt a pillanatot használta ki arra, hogy rátámadjon. Annyira jól sikerült neki, hogy Jared csak úgy tudott kitérni, ha ténylegen is odébb mozdul a helyéről, arra már nem volt lehetősége, hogy varázslattal válaszoljon. Kezdett eldurvulni a helyzet, ami pedig nagyon nem volt ínyére, ezért úgy döntött, hogy ideje véget vetni annak, hogy Seth önállóan tud mozogni.
- Everte Static! - ejtette hát ki a varázslatot abban a pillanatban, mikor a másik azzal volt elfoglalva, hogy Angusra borítsa a komódot. Igen, küldhetett volna rá sóbálványátkot, vagy bármi mást, de ezek után, ahogy a bátyja viselkedett vele, ahogy harcolt ellene, egyszerűen csak meg akarta alázni. Reménykedett benne, hogy hason fog csúszni előtte a varázslat hatására. Ne képzelje azt a másik, hogy valaha is ő lehet kettejük közül a főnök, itt most Jared parancsol.

Seth és Mesélő
Kaland

"Someday miraculous spread will forgive
every cowardly thing that you’ve done"

valóban nem számított arra, hogy testvére fizikai támadást intéz ellene - ráadásul túlságosan is lefoglalta, hogy azt figyelje, amint földet ér. Ajkairól akkor hervadt le a mosoly, amikor a lábát rúgás érte és elvesztette az egyensúlyát. Hirtelenjében még egy hályogátokkal próbálkozott, de nem talált, úgyhogy megpróbálta magát olyan gyorsan összeszedni, ahogy csak bírta. Sajnos nem volt szerencséje, Seth egyértelműen erősebb volt nála, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ki győz, ha egyszer lecsap rá. Ha volt rá ideje, akkor gyorsan felült, ennyire telt, de nem többre.
Éppen ezért lőtt ki egy újabb átkot.
- Lentis nebula! - Ha sikerült, akkor Seth ez után semmit sem látott szinte, csak a könnyei folytak a szeméből. Jared megpróbált menekülni, hátha így a másik nem találja el, hogy merre kellene utána vetnie magát, de nagyon úgy tűnt, hogy egyre kevesebb esélye van arra, hogy megszökjön előle. Azt már tudta, hogy Angusra sem számíthat most, de képtelen volt feladni, ha a másik tényleg elérte, akkor megpróbált pusztakézzel harcolni ellene. Ennyire könnyen egyszerűen nem győzheti le!

Seth és Mesélő
Kaland

"There's a room where the light won't find you
Holding hands while the walls come tumbling down"

Az agyába mintha villám hasított volna, úgy szaladt végig idegein a fájdalom. Felordított, próbálta szemei elé kapni a kezét, hogy legalább a fény ne bántsa, de azt sem tudta hova nyúl - pálcája kiesett a kezéből, amint a húr elpattant, aztán hirtelen semmi sem maradt, csak nyakán a szorítás és az ütések fájó sajgása. Nehezen kapott levegőt, de arra sem tudta rávenni magát, hogy megpróbáljon tenni ellene, csak hagyta, hogy a bátyja szinte fojtsa. Abban sem volt biztos, hogy mennyire szándékos, hiszen az érzéketlen keze volt a nyakán, de bőven kiérdemelte volna azt is, hogy direkt szorítsák így.
Maga mellé ejtette a kezeit és csak feküdt egy darabig, mint valami rongybaba, akár ütötték közben tovább, akár nem. Hirtelen minden helyre zökkent, de mégsem volt rendben semmi. Amiket elkövetett, azok szörnyű dolgok voltak, iszonyatosak és alig bírta visszafogni a rátörő hányingert, megszólalni sem mert, csak a levegőt kapdosta, míg szeme valahova oldalra meredt.
Ezt nem tudta ennyire egyszerűen feldolgozni. A feje olyan volt, mint amiben ezernyi darázs zümmög, és újra meg újra visszatértek azoknak a gondolatoknak az emlékei, amiket nem olyan rég még igaznak érzett. Csupa rettenet, és ő volt az, aki teljes természetességgel bántotta a testvérét. Hiszen megmérgezte! És... De nem akart végigmenni rajta gondolatban, talán most nem is bírt volna.
Elég sok idő eltelt, mire képes volt némileg elcsitítani az odabent zengő zűrzavart, akkor viszont a bátyjára nézett. Könnyezett, láthatóan fájt a szeme, és ezt az ő átka okozta.
- Finite Incantatem! - mondta halkan, de jó darabig nem szólalt meg újra.
Vívódott. Szóljon, hogy most már önmaga, vagy inkább hagyja, hogy Seth megbosszulja rajta ezt az egészet? Egy pár pillanatig erősen hajlott erre, de aztán rájött, hogy nem teheti meg a másikkal, hogy még ezzel is, még így is bántsa, úgyhogy végül erőnek erejével kipréselt magából pár szót.
- Már elengedhetsz. - Nem volt benne biztos, hogy meg is fog történni, de úgy őszintén, nem is érdekelte, mert ebben a pillanatban sokkal inkább lefoglalta az, hogy mit művelt a testvérével.
Viszont ha elengedték, akkor lassan felült és összehúzta magát. Bocsánatot kellene kérnie, de hogyan tegye? Erre nincsen elég jó szó. Ez az egész, ami történt, túl sok volt.
Nagyot nyelt. Még mindig érezte torkán a másik fiú markolásának nyomát, de ez a tény teljesen eltörpült a lelkiismeret furdalása mellett.
- Nagyon sajnálom... - suttogta szinte alig hallhatóan végül, mert egyszerűen képtelen volt többet mondani.

Mindenki
Kaland

"Take me down to the river bend
Take me down to the fighting end
Wash the poison from off my skin
Show me how to be whole again."

Valahol a tudata mélyén, melyet újra elnyomott valami, ez úttal folyamatosan ott kaparászott az, hogy ő ezt nem akarja. Furcsa volt a létezés is, de mégis emlékezett minden percre, minden átkozott, sötét pillanatra, ami alatt újra az apjukkal voltak. Megint vele... Félelmetes volt ez az egész, iszonytató és hátborzongató, ahogy a keze magától mozdult, ahogy Seth fejét a vízbe nyomta, ahogy takarított és térdelt, ahogy mindeközben legbelül üvöltött, de semmit sem segített, mert az átok nem hagyta felszínre törni ezt az egészet. Az ő akarata nem volt elég erős ehhez.
De a harag így is egyre inkább eluralkodott rajta. Pattanásig feszültek a rákényszerített nyugalom alatt valahol a mélyben az idegei, már nem sok kellett hozzá, hogy megkínzott lénye összeroppanjon egy ponton, mert ki tudja azt ép ésszel elviselni, hogy elveszik tőle előbb önmagát, aztán egyszerre tódul vissza minden, majd megint kényszerítik? Ő pedig mindeközben rettenetes dolgokat tett.
Aztán hirtelen valami történt. Zaj volt és por, villanó fények, végül pedig, mintha csak fullasztó ködből tudta volna végre felemelni a fejét, kitisztult minden.
És ott állt Ő.
A gyűlölt, ezerszer halálba kívánt... Aki miatt bántotta a saját testvérét. Aki miatt a mellette lévő szenvedett, aki az egész életét elragadta tőle, mert annak, ahogy felnőttek, örökre nyoma marad. Nem magát sajnálta, Seth miatt gerjedt éktelen haragra, és most, egy rövid pillanatra, valami tényleg megpattant a fejében.
Gondolkodás nélkül irányította pálcáját az apjára, aki mozdulatlanná merevedve nem is lehetett volna ennél jobb célpont, és azzal a határozott szándékkal rontott rá, hogy ő most megöli.
- SANGUEN FONTANUS! - kiáltotta, és noha pontosan tisztában volt azzal, hogy aurorok állnak körülötte, egy cseppet sem érdekelte.
Meg akarta bosszulni, véget akart vetni annak az embernek, aki elvette mindenük, aki tönkretette őket és az életük.
Seth ebben a pillanatban kapta el a kezét és rántotta a föld felé. Az átok a padlóba csapódott, Sebastian pedig nem akart viaskodni így is elkínzott testvérével, úgyhogy nem rántotta el a karját. A vörös köd oszlani kezdett.
Aztán Seth összeesett, és akkor már egyáltalán nem érdekelte a fiatalabbik fiút, hogy mi történik Sacherevellel. Bármi is következett ezután, nem volt hajlandó elmozdulni testvére mellől.

Péter Fanni - Büntetés

Megint kint kellett járőröznie, ami már egy kicsit kezdett az agyára menni, viszont másrészről meg nagyon is jót tett neki, hogy kiszellőztette esténként a fejét, ilyenkor jobban is aludt. Odakint most szerencsére nem futott bele senkibe és semmibe, úgyhogy amikor már közeledett az éjfél, akkor ő is visszament a kastélyba és megcélozta a konyhát, ahol elücsörgött egy negyed órát, amíg átmelegedett kicsit. Teát is kapott hozzá, a manók kérés nélkül is hoztak neki, amit ő mosolyogva köszönt meg.
Kicsivel később előszedte az óráját a zsebéből és megnyugodva állapította meg, hogy lassan vége az őrjáratnak, ő pedig mehet pihenni. Nem volt egyébként maradéktalanul jó a hangulata, sőt, mostanában egyáltalán nem volt az, de valami mély rezignáltságon kívül nem sok mutatkozott meg ebből az arcán. Talán leginkább is fáradt volt, többek között.
Már el is indult volna a hálókörlet felé, mikor lépések hangzottak fel a Bejárati csarnokban. Halkan sóhajtott. Ma lesz vajon a napja, hogy először megbüntet valakit? Nos, nagyon úgy nézett ki, mert még éppen elkapta, ahogy valaki elbújik. Márpedig ha nem akar senki szeme elé kerülni, akkor bizonyára rosszban sántikál.
Megtehette volna, hogy hagyja a fenébe az egészet, de most kivételesen nem állt szándékában ezt tenni. A munkájára mindig is igényes volt, ezért szerette Kolos is, mikor neki dolgozott, úgyhogy esze ágában sem volt egyszerűen elmenni egy szabályszegő mellett, mintha nem is látta volna. Elindult visszafelé a folyosón, hogy előcsalogassa, azonban csakhamar visszafordult - ekkor viszont a lépteinek már nem volt hangja. Hasznos kis varázslatokban nála nem volt hiány, így születhetett meg az a rendkívül érdekes helyzet, hogy mikor a lány előmászott a kutyájával, akkor ő gyakorlatilag két lépésre állt tőle.
- Khm. - jelezte jelenlétét, miközben végignézett az eridonoson, akit már nem egyszer látott a klubhelyiségben. - Mit keres errefelé a kisasszony ilyen későn? - vonta fel a szemöldökét és bár alapvetően nem magázta a diáktársait, úgy vélte, hogy ha szeretne valami tekintélyt szerezni, akkor ebben az esetben ez a jó taktika. Legalábbis a kezdetekben mindenképp.
- Mivel akárhogy is nézem, ez végképp nem az Eridon, így ebből büntetés lesz - közölte, majd várt a reakciókra.

Péter Fanni - büntetés

Nagyon úgy tűnt, hogy a lány nem tudja, hogy prefektus, mert eltelt némi idő, mire a jelvényére tévedt a szeme és belefogott a kérincsélésbe. Jared csak felvont szemöldökkel figyelte, hagyta, hogy végigmondja, elvégre ő nem sietett sehova, de végül úgy döntött, hogy ezt nem fogja megúszni a lány.
- A visszakísérés meg fog történni, ne aggódj - közölte hát. - Fanni, igaz? Mi a vezeték neved? Évfolyamod? - kérdezte, miközben jegyzetfüzetet vett elő, hogy gondosan belekörmölje az első büntetettjének adatait.
Már csak azért sem állt szándékában elengedni a lányt, mert nem csak pár perccel múlt tíz óra, hanem már bőven benne jártak az éjjelben. Ilyenkor már nincs mentség, főleg nem úgy, hogy el is bújik valaki, mert ennél biztosabb jelét nem is adhatná annak, hogy tilosban jár.
- Azért nem fogod megúszni büntetés nélkül, mert akkor könnyen lehet, hogy legközelebb újra itt találkoznánk. Tanuld meg a rendet - mondta aztán, de ő nem volt egy zsarnok típus, úgyhogy hagyott lehetőséget arra Fanninak, hogy válaszoljon neki, ha akar.
Közben már azon gondolkodott, hogy vajon mit kellene adnia büntetésnek. Őt sosem kapták el, mert hát volt prefidetektoruk, így nem volt szerencséje még semmilyen intézkedéshez az iskolában. Írasson vele valami szöveget? Százszor azt, hogy nem fog többé kiszökni takarodó után? Vagy takaríttasson vele evőeszközöket?
Egyelőre még maga sem volt benne biztos, hogy mit fog választani, de azért jó pár ötlet kezdett körvonalazódni a fejében, mikor egy kicsit jobban belegondolt. Sőt, szinte már szórakoztatta a dolog, hiszen ő tudta, hogy nem fog valami tragikus büntetést adni, de a másik láthatóan nagyon igyekezett volna kibújni alóla.

Péter Fanni - Büntetés

Kissé meglepődve nézett fel a papírról a lányra, aki egyáltalán nem értette, hogy mit akar neki mondani.
- A házirendre gondoltam - mondta csak a miheztartás végett enyhe fejcsóválással. Ráadásul a lányka még be is akart szökni a Navinébe. Mármint úgy, hogy ezt előtte közölte egy prefektussal is, aki éppen a megbüntetésén fáradozik. Jared most egy pillanatra hálát adott azért magában a sorsnak, hogy eddig még senkit sem kellett megbüntetnie, mert ha ez mindig így megy, akkor rövid úton agyára menne a dolog. Még akkor is, ha egy kicsit tényleg szórakoztatja.
Egyébként csak így a margóra megjegyezve, a lány mondata és az utána következő visszakozás, hogy ő "nem olyan", egyáltalán nem esett le neki, nem is értette.
- Meg még mit nem. Tényleg azt gondolod, hogy most hagyom, hogy besétálj a Navinébe? - nézett hitetlenül Fannira. - Gyere velem. Most felmegyünk szépen a toronyba, megkapod a büntetésed, aztán én aludni megyek. - A végére azt gondolta, hogy "te meg csinálsz, amit akarsz, tőlem akár vissza is szökhetsz", de nem akart neki tippeket adni.
- Szóval. Az lesz a büntetésed, hogy minden evőeszközt, ami az Eridon konyháján található, mugli módszerekkel kifényesítesz - maradt végül ennél a verziónál. - Két héten belül el kell végezned a feladatot, aminél én is jelen leszek, úgyhogy majd üzenek érted, hogy mikor gyere. Kifogás pedig nincs, ha szólok, akkor jössz - tett pontot a történet végére, aztán várt még egy kicsit, hogy van-e bármi hozzáfűznivaló, de ha nem volt, akkor irányba állt és elkezdte felterelgetni a lányt a hálókörletükbe.
Még hogy hagyja, hogy a Navinébe menjen... Micsoda feltételezés ez.

Péter Fanni - büntetés

Tényleg nem hatotta meg a hiszti. Nem is igazán tudta kezelni, az általa ismert emberek nem igazán szoktak ezzel az eszközzel élni, meg úgy általában is veszettül keveset beszélt lányokkal, szóval nem is nagyon tudott róla, hogy most esetleg engednie kéne a hölgyikének. A kutyára pislogott lefelé egy ideig, mert az láthatóan nagyon is élvezte ezt az egészet, de aztán ismét a gazdihoz fordult.
- Nem mosogatást mondtam - felelte, miközben elindultak felfelé, aztán a lánynak hamarosan le is esett, hogy mire kíván célozni. - Igen. Kifényesítés alatt azt értem, amikor addig törölgeted és dörzsölöd, hogy már egyetlen folt sem marad rajta - fejtette ki. Tényleg nem egy olyan büntetés, amibe beleszakadna, főleg, hogy az Eridonban csak töredék annyi evőeszköz volt, mint a nagy konyhán lehetett.
Nem sokáig haladtak csendben, mert Fanni úgy döntött, hogy inkább beszéddel, pontosabban kérdésekkel tölti ki az időt.
- Nem mehetek be más házakba, minden prefektusnak a saját körlete a felelőssége, a közös pedig a kastély és a környéke - válaszolt. Sejtette, hogy mire megy ki a játék, de el kellett keserítenie a lánykát, még ha akarta volna sem tud bemenni helyette a Navinébe.
- Egyébként sem értem, hogy miért akkor akarsz belopózni egy idegen házba, mikor mindenki ott van - rázta meg egy kicsit értetlenül a fejét. Ha valóban azt akarta, hogy ne vegye észre senki, akkor sokkal jobban járt volna valamelyik hétköznap délelőttel, amikor mindenki órákon ül, legalábbis Jared logikája ezt diktálta volna. Igaz, ez most megint olyan, amit nyilván nem fog neki elregélni, mert még megvalósítja.
- Nah, itt is vagyunk - mondta aztán már az Eridon bejárata előtt. - Javaslom, hogy most menj egyenesen a szobádba, mert nem szeretnék még egyszer beléd botlani ma - közölte a lánnyal, aztán megvárta, hogy az el is induljon felfelé.

A bálon
Megjelenés

Bármennyire is irtózott attól, hogy tömegbe vegyüljön, ezt az estét egyszerűen nem akarta kihagyni. Nem volt benne biztos, hogy végig maradni fog, de a bátyja egyszer lesz végzős, ő pedig meg akarta nézni a keringőt, meg az egészet, ahogy ünneplik őket. Seth már elindult, mikor ő készülődni kezdett, és ezúttal valóban gondosan, csinosan öltözött fel, kerülve minden rikító dolgot, amibe rendre belefut, ha kedve szerint öltözködik, most viszont leginkább ahhoz volt hasonlatos a megjelenése, mint annak idején Kolos esküvőjén volt. Még a haját is megfésülte, amit pedig nem nagyon szokott, de ha már lúd, akkor legyen kövér, gondolta.
Nem hívott meg senkit és nem csatlakozott senkihez, nem akart táncolni, maximum enni valami jót, de számára nem is ez volt az egészben a lényeg. Úgy tűnt, hogy lassacskán bár, de Seth jobban lesz - ezt jelezte, hogy már képesek voltak valamennyire kommunikálni és megmaradni egy légtérben, főleg, ha ő közben hegedült, és az is, hogy örömmel indult el ma este, legalábbis amennyire Sebby egy mosolytalan arc mögött meg tudta sejteni az érzelmeket. Avery jót tett a bátyjának, ez nyilvánvaló volt, és a fiú semmi furcsát nem talált abban, hogy vele fog menni a bálba is.
Mikor leért és megállt a Nagyterem ajtajában, már a végzősök neveit sorolták. Még csak az elején tartott a színpadon lévő lány, úgyhogy volt egy kis ideje úgy helyezkedni, hogy rálásson a tánctérre, de végig a fal mellett maradt, nem messze az ajtótól. Aztán a DÖK-elnök távozott és a helyét a végzősök és párjaik vették át, ő pedig észre sem vette, hogy mosolyog, ahogy nézi a bátyját és Averyt.

Ricsi

Ahogy a falnál állt észrevette Fannit, akit nemrégiben megbüntetett és most éppen hevesen integetett neki, úgyhogy egy halvány mosoly mellett visszaintett neki. Lökött egy lány, annyi szent, cserfes és hangos, de egyébkén nem volt vele gond, tipikus eridonos.
Mindeközben először fel sem tűnt neki, hogy valaki közeledik felé, csak akkor vette észre Ricsit, amikor az már karnyújtásnyira állt tőle. Kicsit meglepődve pislogott a fiúra, mert nem számított rá, hogy itt fognak összefutni, de aztán mikor az köszönt, ő is viszonozta neki.
- Szia - biccentett felé, aztán visszafókuszált a táncparkettre, de a gyér fényben meg kellett állapítania, hogy nem látja tökéletesen ebből a távolságból. Végül rászánta magát, hogy előszedje a zsebéből a szemüvegét és az orrára biggyesztve máris élesebb körvonalakat öltött a világ.
Furcsa érzés volt, hogy Ricsi mellette állt. Nem tudta volna meghatározni, hogy miért, de egyszerre zavarta és volt kellemes, habár a kínos feszengést így is érzékelte, és nem csak a másik részéről. Ahelyett, hogy vele foglalkozott volna inkább a táncolókat nézte, arcára pedig visszakúszott a mosoly, ahogy Seth és Avery mozgását figyelte. Szépek. Nagyon szépek együtt.
Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem jutott eszébe Ricsi időnként az utóbbi hetekben. Igaz, mintha repült volna az idő, nem is tudta volna megmondani igazából, hogy mikor történt a szünetkérés, és nem is látta azóta talán csak kétszer Ricsit a folyosón. Az álmaiba olykor ugyan belopózott, de sokszor egyszerűen túl fáradt volt ahhoz, hogy ébren is foglalkozzon a kérdéssel, hogy mi lesz ezután, pedig most már tényleg nyakukon volt a karácsony, amit kénytelenek lesznek együtt tölteni, bármi is lesz ennek a vége. Oldalra sandított és megfordult a fejében, hogy megkéri Ricsit, hogy vacsorázzanak együtt, mert annyi időt még mindenképp szeretett volna rászánni a bálozásra, de egyelőre nem szólalt meg, mert a zene úgyis hangos volt és egyébként sem akart lemaradni semmiről, ami a parketten történt.
Ahogy a testvérét nézte, azon járt az esze egyre, hogy most ők is fognák egymás kezét, ha nem történik mindaz a szörnyűség velük, ami a nyakukba szakadt. És most? Arra sem tudta igazán rászánni magát, hogy beszélgessenek, pedig tudta, hogy kellett volna, csak épp nem volt miről. Valahol hiányzott neki a fiú jelenléte, de nem volt benne biztos, hogy tudna neki többet vagy mást mondani, mint akkor a tetőtérben.
Tulajdonképpen eléggé szégyellte magát emiatt. Végül pedig az érte el nála, hogy mégis megszólaljon, hogy elég hosszan nézte a testvérét ahhoz, hogy rájöjjön valamire.
- Ha otthon leszünk nem fog jót tenni ez a feszültség Seth-nek. Talán meg kellene beszélnünk... vagy valami - tette hozzá a végéhez bizonytalanul.

Ricsi

A fiú válaszára bólintott egyet.
- Majd kimegyünk, de még várj - kérte, le sem véve a szemét a testvéréről, míg vége nem lett a táncnak. Ez most Seth-ről szólt, nem pedig róluk és nem akart lemaradni semmiről.
Aztán vége lett a keringőnek, de ő még mindig a helyén maradt, mert tudta, hogy most még mindig Seth-é lesz a terep és persze Sáráé. Látta is, ahogy a bátyja elindult a színpad felé, de aztán eltűnt a szeme elől.
- Várj még - figyelmeztette újra Ricsit, aztán csak állt tovább és figyelt.
Nem sok idő telt el, mire elsötétedett a terem, a színpadon pedig lassan fény gyúlt. Az előadás lenyűgözte a fiút, a zene, a látvány, minden. A ragyogás visszatükröződött az arcán, ahogy mosolyogva figyelte az egészet, végül pedig tetovált kezét nyújtotta fel, hogy a kézfejére hulljon az egyik illúzió. Megnézte, majd újra fel, míg ki nem gyulladtak a fények a teremben.
Egy kicsit várt még, mielőtt mozdult volna, mert el akarta kapni a bátyja tekintetét, és ha sikerült, akkor intett neki. Jelezni akarta, hogy látta, hogy csodás volt és hogy itt volt megnézni, amint eljárja a végzős táncát. Csak ez után fordult vissza Ricsi felé.
- Előtérbe szeretnél menni, vagy kintre? Valami ötlet? - kutatta az arcát. Maga sem tudta, hogy mit fog neki mondani, ha kettesben maradnak, mert nem igazán volt mondanivalója, de valahogy fel kellett oldani ezt, ami most volt, mert kellemetlen lenne így tölteni a karácsonyt. Nem akarta, hogy bármi is megzavarja az otthon nyugalmát, amennyire tőle telt biztonságos és kellemes érzést akart biztosítani a bátyja számára, még ha nem is kontrollálhatott minden tényezőt. Az ellen viszont tehetett, hogy ők keltsenek feszültséget.
Aztán meglátta Ricsi arcát. Pontosabban a homlokát és elkezdett röhögni.
- Kiült az érdeklődési köröd az arcodra - közölte, miközben a csillagtetoválást bámulta továbbra is.

Ricsi

Ricsi hamar döntött és a kinti sétát választotta, Jared pedig bólintott egyet és indult is volna, csak éppen feltűnt neki közben valami, amit nem bírt ki nevetés nélkül. Kicsivel később Ricsi is rájött, hogy mi történt, szinte öröm volt látni a meglepett arcát, aztán a felismerést, mert annyira poén volt minden rezzenése.
A fiú válaszára csak nevetve megcsóválta a fejét és elindult utána, hogy kiverekedjék magukat a tömegből. Rég nevetett már ilyen jóízűt, de nem tartott túl sokáig, mire az ajtóhoz értek, már újra komoly arccal lépegetett a fiú mögött. Vajon most miről is fognak végül beszélgetni?
Nagyon úgy tűnt, hogy Ricsi sem tudja, hogy mit kezdjen a helyzettel, mert hirtelen olyan ajánlattal állt elő, amelyre Jared először csak pislogni tudott. Miután felfogta, hogy a másik mit szeretne, egyszerűen megfogta a könyökét és egyetlen szó nélkül kivezette a bejárati ajtón a csípős levegőbe, de el a kíváncsi szemek elől. A következő pillanatban már a zsebében turkált, aztán előhúzott egy lekicsinyített kis zacskócskát, amit egy varázslattal visszaváltoztatott az eredeti méretére, aztán kinyitotta és Ricsi orra elé tartotta.
- Meg mered enni? Nothart Konstantintól van - villant a szemében a kihívás fénye, miközben figyelte a fiú (most éppen csillagozott) arcát.
Néha elment Arvidékhoz és az egyik ilyen alkalommal kapott Kontól egy zacskó cukrot abból a híres-neves fajtából, amit a fiatal férfi fejlesztett ki. Mikor megkóstolta, akkor volt ám meglepetés, most a bálra viszont már határozott céllal hozta, mert nem tudta, hogy meddig marad és mennyire fogják stresszelni az emberek, úgyhogy gondolta, jobb, ha van nála valami, amivel oldja a hangulatot.
Nos, hamarosan kiderül, hogy Ricsiben is van-e elég kurázsi belekóstolni.

Professzor úr

Nem lehetett volna azt mondani, hogy különösebben izgul. Ennek nem az volt az oka, hogy elbízta volna magát, hanem az, hogy tisztában volt azzal, hogy felkészült, amennyire tőle telt, innentől fogva pedig már csak a szerencse kérdése az, hogy át fog-e tudni menni a vizsgán. Az, hogy újra meg újra megigazította a nyakkendőjét, inkább annak volt köszönhető, hogy miután tönkretette a régit még a karácsonyi bálon, ez az ünneplő öltözék nem volt valami kényelmes. Akárhogy is nézzük, nem Seth ruháját kellett volna lenyúlnia, sehogy sem illett rá.
A terep nem volt teljesen ismeretlen számára, járt már a minisztériumban annak idején még Kolossal. Először ismerős folyosókon haladtak, csak később kanyarodtak olyan irányba, amerre még ő sem járt. Csöndesen lépdelt hát a tanár mellett, míg az beszélni nem kezdett. Akkor ránézett és figyelmesen hallgatta.
- Értem - felelte, mikor a férfi felvázolta neki, hogy nagyjából mire számíthat. - Nem lesz gond - tette még hozzá. Nem mert volna rá mérget venni, hogy tényleg meg tudja oldani majd a feladatot, de abban biztos volt, hogy több, mint elégséges gyakorlat volt számára az, ami Angliában történt. Mindemellett azért nagyon jólesett neki a professzor támogatása.
- Mennyi feladat lesz? - kérdezte aztán. Odafigyelt, hogy rendesen kipihenje magát, mielőtt eljött vizsgázni, de azért még így sem volt mindegy, hogy néhány percig vagy órákig fogják gyötörni. Logikusan nézve úgy gondolta, hogy félóránál nem nagyon tarthat tovább, hiszen általában még ennél is rövidebbek a vizsgák, de ki tudja?
Közben azért figyelt, hogy ha hívják, akkor rögtön be tudjon menni a terembe, lehetőleg úgy, hogy addigra már fel van építve a védelme. Na igen, tulajdonképpen nem is engedhette volna meg magának, hogy idegeskedjen.

Vizsga

- Igen, mindenképp - bólintott a tanár javaslatára. Akárhogy is nézzük, végképp nem lenne jó, hogyha olyan titkokba botlana a vizsgabiztos, amik ugyan már bajt nem igazán hozhatnak rá, de elég kellemetlenséget okozhatnak. Az angliai események ebbe a kategóriába voltak sorolhatók, a Ricsivel kapcsolatos emlékei pedig még a tetejébe rengeteg személyes apróságot tartalmaztak, amihez senkinek nem volt köze. Na meg emellett még egy rakás dologhoz, például, hogy még mindig szeret a bátyjával aludni, hogy csoda, hogy még nincs édességmérgezése, vagy hogy kapcsolatban áll egy próbaidős bűnözővel.
Le is hunyta hát a szemét egy rövid pillanatra, csak megszokásból, majd elkezdte felépíteni a falakat az elméjében. Úgy alkotta meg a védelmét, ahogy Seth fejében látta, először egy belső, nagyon erős fal védelmébe véve azokat az emlékeket, amiket mindenképpen meg akart védeni, majd az egész elméjét levédve egy külső körrel, amit ugyan szintén teljesen a felügyelete alatt tartott, de nem ez tette ki az védelme nagyobbik részét.
Nem sokkal később behívták a terembe. Még egy köszönöm-félét biccentett a tanára felé, aztán belépett és annak rendje és módja szerint bemutatkozott.
- Üdvözlöm, uram. A nevem Sebastian Jared Selwyn - állt meg, további utasításokra várva, de közben már érzékelte a támadást, ami felé irányult, és ellenállva a másik akaratnak, megpróbálta azokon a pontokon még erősebbé tenni a védelmét, ahol a másik megpróbált átsiklani a falai között.
Sokat segített neki, hogy nem volt ideges és nem próbálta görcsösen védeni magát, mert az összezavarhatta és kapkodásra késztethette volna, így viszont higgadtan és meglehetős bizalmatlansággal nézett a vizsgabiztos kicsit sem szimpatikus arcába.
Számított rá, hogy nem lesz könnyű dolga. Már eleve csak az a tény, hogy még mindig nem kezdhette volna el a tanulást, hiszen csak harmadikos volt, elég lehetett volna ahhoz, hogy belekössenek, de mindemellett még egy olyan családból is származott, amelynek tagjai mesterei voltak a legilimenciának. Százszor átrágta már ezt, tudta, hogy a kora miatt először valószínűleg alulbecsülik majd, de ha megmutatja, hogy ennek ellenére hol tart, akkor viszont jön a következő kérdés: Hogy lehetséges ez? Ő persze tudta, hogy szorgos gyakorlás eredménye, de valójában bárkinek a helyében megkérdőjelezte volna a saját megbízhatóságát is, ha nincs tisztában a részletekkel. Ez így azért elég kemény dió lesz.

Vizsga

Nem örült neki, hogy a férfi elérte, hogy vethessen egy pillantást Ricsire. Nagyon erős legilimentor lehetett, ha erre képes volt Jared védelme mellett, ami pedig nem sok jót jelentett a vizsga többi részére nézve.
Mikor hívták, akkor közelebb lépett, aztán végigpillantott a borítékokon, végül bólintott egyet.
- Értem, és köszönöm - felelte szűkszavúan de tiszteletteljesen.
Ez után kibontotta a borítékokat és megnézte a szavakat, amelyek bennük voltak elrejtve, majd mindegyiket kirakta maga elé egy sorba. Egy pillantást még vetett a férfire, de mikor a fejébe próbált hatolni, akkor már nem nézett rá. Újabban már zavarta ilyenkor a szemkontaktus, sokkal hatékonyabb tudott lenni, ha nem figyelte közben a másik ember arcát igazán.
Természetesen, ahogy számított is rá, rögtön ellenállásba ütközött, azonban nem siette el. Szépen, lassan haladt, fokról-fokra, lépésről-lépésre, mert kár lett volna kifárasztania magát már most, ráadásul nem tudhatta, hogy azt is figyelik-e, mennyire tud észrevétlen legilimizálni másokat. A vizsgabiztos, mint a terület szakértője mindenképp érezte, ezt tudta, de azért még nem kellett ajtóstul rontani a házba.
Találomra kiválasztott egy szót és azt kezdte keresni a falak között átsurranva. Először az SVK-nak ment neki, amit viszonylag hamar meg is talált. Túl hamar. Kicsit gyanakodva nézett fel a férfire, de nem szakította meg a kapcsolatot, csupán leírta az emléket a megfelelő szó alá. Minden év végén kiválóra vizsgázott belőle.
A következő szó a Kviddics volt. Nem sorban haladt, direkt nem, mert jobb volt, amíg nem fedez fel semmilyen törvényszerűséget a listában, ami esetleg tőrbe csalhatná a végére. Ez már nem volt annyira egyszerű menet, mint az előző, sőt, mondhatni kifejezetten nehéz volt. A fiú neki-neki feszült egy faldarabnak, miután rájött, hogy ott bizony rejtegetnek valamit, de nem volt elég, hogy óvatosan bontogassa. Végül még jobban erőltette, de még mindig nem teljes erejével, aztán egyszer csak rés támadt a pajzson, ő pedig megtalálta a választ. Kicsit meglepődött rajta, de azért leírta. A sport, amiben mindig alul maradt.
A harmadik emlékbe véletlen botlott bele és nem a szót kereste. Észrevette kutakodás közben, hogy egy ponton elrejtettek előle valamit, és oda visszatérve meglepődve tapasztalta, hogy megtalálta a zöld boríték megfejtését. Oxford - ahol Harry Davis született.
Két boríték maradt, ő pedig egy darabig tallózott, hogy melyiknek álljon neki előbb, de valamiért cselt érzett a Jared szó mögött. Logikusan nézve nem jelent jót, ha lehet, hogy a saját nevét látja a papíron, úgyhogy előbb azt próbálta kideríteni, ki az a Mike.
Ez sem volt túl könnyű menet. A fal erős volt az emlék körül, ő pedig próbált rést találni rajta, de nem is volt olyan egyszerű. Közben folyamatosan érezte, hogy próbálja őt a férfi kilökni az elméjéből, de ő megkapaszkodott, nem eresztette el a kapcsolatot és újra nekiment a védelmének. Ki az a Mike? Ki lehet? Végül már féligazságok szivárogtak hozzá. Azt már tudta, hogy a családtagja, aztán már azt is, hogy a fia, de a teljes emlék csak ez után került felszínre. Mike a második fia.
Már megvolt négy emlék. Egyetlen egy választotta el attól, hogy bejegyezzék, de szinte biztos volt benne, hogy nem lesz ennyire egyszerű dolga. Mielőtt nekifogott volna, érzékelte a férfi hangjából, hogy legszívesebben talán már akkor bukásra ítélné, és a jelleméről nem sokat tudott meg legilimencia használat közben. Lehet, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy ne legyen sikeres a vizsgája. Ezért hát eszébe sem jutott elbízni magát, hanem ha lehet, talán még óvatosabban közelített az utolsó emlékhez.
Talán ez volt a legerősebb az összes védelem közül, amit eddig a férfi elméjében látott, úgyhogy nem számított rosszul. Először óvatosan felmérte, hogy mivel van dolga, habár Harry nem igazán engedte nyugton nézelődni, mert folyamatosan ellenszegült a varázslatának. Egyelőre azonban Jared még tartotta magát, még nem kellett görcsösen kapaszkodnia, elég volt a koncentráció és a türelem. Egy ponton azonban a másik erősen ellenállt, mikor már bontogatni kezdte a falait, és egy pillanatra megingott a fiú varázslata. Kis híján sikerült kidobnia őt a férfinek a fejéből, vagy ami még rosszabb, akár elkezdhetett volna visszafelé is áramolni a kapcson át az információ, de szerencséje volt, mert az utolsó pillanatban még meg tudta állítani a folyamatot. Vett egy mély levegőt, újra nekifutott, most már teljes erejével feszülve a tiltakozó elmének, aztán egyszer csak sikerült áttörnie a falat és végignézhette, ahogy az ő vizsgaértékelő lapja fölött gondolkodik a férfi. Már alá volt írva, csak annyi hiányzott, hogy átment vagy pedig megbukott. Azok után mindenesetre, hogy megvolt az öt emlék, Jared szinte biztos volt abban, hogy sikerült a vizsga, úgyhogy elengedte végül a varázslatot és utolsó lépésben teljesítette a vizsgafeladat végső lépését is. A Jared szó alá odakörmölte, hogy én magam és a vizsgalapom aláírva, ami felett vacillál, hogy átengedjen-e.
Nem tudta, hogy mennyi idő telt el a vizsgával, de ez után felnézett a férfire, és várta, hogy most mi lesz. Elfáradt, tény, ami tény, de igyekezett nem mutatni.

Adrian

Jared nem olyan régen ért fel munkából, mert ma sokáig maradt segíteni Arvidnak, mivel az egyik manója csúnyán megfázott. Lassan kezdett belejönni a konyhai munkába, legalábbis ami a szeletelést illette, mert a többihez egyelőre nem nagyon engedték oda - teljesen jogos és érthető módon. Viszont ki tudja miért, talán mert a bájital hozzávalókat is pontosan kellett vágni, ebben tényleg jó volt.
Szóltak neki, hogy jönni fog ma egy új diák a késői vonattal, akit jó lenne majd eligazítani, de nem vetemedett arra, hogy az állomáson várja meg, hiába jött a faluból. Túl hidegek voltak az éjszakák, nem akart ő is a manó sorsára jutni, pláne, hogy az immunrendszere sosem volt egy világ csodája. Egy idő után azt is feladta, hogy a Bejárati csarnokban várakozzon, mert az ujjai már jegesre fagytak a fűtetlen folyosón, úgyhogy beugrott egy teára a konyhába, majd mikor végzett, akkor visszaindult várni a diákot.
Valahol félúton járt, amikor meghallotta az ajtó csapódását. Nem lehetett benne biztos, hogy a gólya az, aki ilyen hatásos kényszerébresztőt adott a rellonosoknak (mert hát Jared szerint az ilyen dörrenések valószínűleg a pincében visszhangoznak a legnagyobbat), de mindenképp jobb volt, ha megnézi, mielőtt a valaki eltűnne a láthatárról.
Az első, ami azonnal feltűnt neki, az enyhe meglepődést okozott nála és egy felvont szemöldököt, amit szerencsére sikerült pár másodperc alatt visszaigazítania a helyére - ugyanis a fiú arcából jó, ha a fele látszott. Valamiért az jutott eszébe, hogy olyan, mintha a fejére ült volna egy gigantikus macska, de nem tette szóvá, inkább csak odasétált a másikhoz és köszönt neki.
- Helló. Te vagy az új eridonos diák? - érdeklődte meg, majd ha igenlő volt a válasz, akkor kezet nyújtott neki és bemutatkozott. - Sebastian Jared Selwyn vagyok, prefektus.

Adrian

A másik eléggé úgy festett, mint aki mindjárt bele óhajt süllyedni a padlóba, ami egy kicsit összezavarta Jaredet, mert lehet, hogy nem is új diákot fogott, hanem egy kószálót? De... nála volt a holmija, szóval biztos nem. Aztán pedig mondta is, hogy tényleg új - hurrá, legalább nem kell kreatív büntetésen törnie a fejét.
A fiú eléggé nehézkesen mutatkozott be, amit Sebby az idegességnek tudott be, bár kevéssé értette az okát. Nem volt ő emberevő, még csak nem is szólt csúnyán a fiúhoz, de... Végül megesett rajta a szíve, és segítő szándékkal közbeszúrt egy kicsit személyesebb megjegyzést.
- Jól van Rian, engem szólíthatsz Jarednek vagy Sebby-nek, amelyik jobban tetszik, de ha nagyon hivatalos akarsz maradni, akkor a Sebastian is jó - eresztett meg egy halványra sikerült mosolyt, majd nem kicsit lepődött meg a másik kérdésén.
- Elvileg én vagyok itt azért, hogy segítsek neked - mondta. - Szeretném elkérni az iskolától kapott papírjaid. Ha tényleg az vagy, akiért küldtek, akkor felkísérlek a házba és megmutatom, hogy hol van a gólyalak és a fontosabb helyiségek - mondta, majd nyújtotta a kezét, jelezve, hogy a másik helyezze csak bele az iskolai értesítőjét és a beosztásról szóló igazolást. Mivel nem a többi elsőssel együtt érkezett, így valószínűleg már beiratkozáskor megcsinálták vele a próbát, hogy melyik házba is fog végül kerülni.
- Az itt léted alatt ha bármilyen gondod van, akkor a házad prefektusait bizalommal keresheted, de szükség esetén bármelyik prefektushoz fordulhatsz - magyarázta neki az alapokat. - A jelvényünkről felismersz minket - mutatott rá a sajátjára, mielőtt tovább ment volna. - Ha nagy a probléma, akkor azt is megteheted, hogy te keresed meg a házvezető vagy a házvezető helyettes tanárokat, vagy ha arról van szó, akkor a prefektus is segíthet felvenni a kapcsolatot velük. Egyébként ha bármilyen kihágást észlelsz, esetleg téged akarnak megátkozni a folyosón, vagy bármi hasonló, szólj az első felnőttnek, akit meglátsz, az a biztos - tette hozzá a végén a saját véleményét is.

Rian

Jared arcára mélységes megdöbbenés ült ki, mikor a fiú fogta magát és kiszórta a holmiját a földre. Nem hajolt le, hogy segítsen turkálni, elvégre nem az övé volt a táska tartalma, de csak nehezen tudta visszarendezni az arcvonásait a helyére, hogy ne bámulja ezt az egészet tátott szájjal.
- Hogy mit? - kérdezett vissza önkéntelenül, amikor valami thai dologról volt szó, de padnak csak az iskolapadot ismerte, meg azt, ami az út szélén van és ülni lehet rá, esetleg azt az Ipad micsodát, amiről Avery beszélt múltkor olyan nagy elánnal, de valahogy nem érezte úgy, hogy bármelyik is speciálisan thai lenne. Pláne nem olyan, amihez recept kell.
Végül mikor Rian megtalálta a szükséges papírost, Jared kicsit bénultan nyúlt érte, hogy elvegye, és vessen rá egy pillantást, amíg a másik villámgyorsan visszagyömöszölt mindent a táskájába. Becsületére legyen mondva, legalább nem szemetelt, azért rászólt volna.
- Az Eridonba osztottak be, igen - bólintott inkább csak úgy magának. - Ezek szerint tényleg téged vártalak - adta vissza az iratot, aztán zsebre vágta a kezét. - Nem tudom mennyire vagy képben a dolgok működésével, úgyhogy... négy ház van az iskolában, gyakorlatilag olyan, mintha négy kollégium lenne, te pedig az Eridonba kerültél. A színünk a vörös, a jelképünk a főnix, és az egyik toronyban van a hálókörletünk, amit, ha követsz, akkor meg is mutatok. Az iskola házirendjéből minden bizonnyal kaptál egy példányt, de azért felhívnám rá a figyelmed, hogy este tíz után tilos elhagyni a körleted. Ezért is küldtek most érted - fejezte be, majd intett a másiknak, hogy kövesse.
A fiú kérdésére jutott csak az eszébe, hogy lehet, hogy mugli származásúval van dolga és akkor most jól meg is ijeszthette akár. Ezt kijavítandó, válaszában próbálta kicsit ellensúlyozni a dolgot.
- Elég gyakori, de elég hamar meg fogod tanulni megvédeni magad, szerintem. Ráadásul a mi házunk nagyon összetartó, úgyhogy ha baj van, akkor egymást is megvédik legtöbbször a diákok - mondta, miközben haladt a folyosón. Nem sokára fel is tűnt az Eridon bejáratát jelző festmény, ami előtt megálltak.
- Emögött a kép mögött van a bejárat. Hogy bejuss, tudnod kell a jelszót - magyarázta, aztán kimondta a kérdéses szócskát, és kinyílt előttük az ajtó. - Innentől pedig már mindig csak fölfelé a lépcsőn, amíg el nem éred a megfelelő szintet - folytatta. - Van valami kérdésed esetleg? - fordult a gólya felé kérdőn, mielőtt elindultak volna a Gólyalakba.

Rian

Megrázta a fejét, ő nem ismert semmilyen Gilbertet. Valószínűleg vagy az előtt végzett, hogy ő ideérkezett volna, vagy valamikor akkor, amikor még nem állt senkivel sem szóba.
Közben el is indultak az Eridon felé, aminek Jared eléggé örült, tekintettel arra, hogy már eléggé fáradt volt az egész napos munka és tanulás után. Ma legalább járőröznie nem kellett, már ez is könnyebbség volt - mióta Radúznak szóltak, hogy idén fogja letenni a VAV-ot, úgy tűnt, a férfi igyekezett neki kicsit több időt hagyni a felkészülésre.
- Előfordulnak problémák, de többnyire pontosan meg tudják állapítani, hogy hova való vagy - felelte aztán, megállva a fiúval szemben és tűnődve nézve rá. - Ha valamiért mégsem érzed jól magad a közösségben, akkor ritkán ugyan, de engedélyezik, hogy házat válts - tette hozzá, bár ő maga egyedül Farkas Kamillát ismerte, akivel ez megtörtént.
A második kérdés kicsit meglepte. Sosem gondolkozott azon, hogy el kéne kerülni némelyik tanárt, mert túlságosan is jó tanuló volt ahhoz, hogy igazán belekössenek. Neki még a híres-neves Felagunddal sem volt problémája.
- Hát... A házvezetőhelyettes múltkor fejbe dobott engem egy áfonyás tekerccsel... - gondolkodott el hangosan. - De igazából ha teljesíted, amit kell, akkor egyik tanár sem igazán emberevő. De egyébként a házvezetőnk nagyon kedves, Kafka Radúz Arvidnak hívják és van egy szivárványszínű kecskéje és egy sámán mellett nevelkedett - magyarázta vidáman. Neki az egyik legjobb barátja volt Rad, már az előtt összeismerkedtek, hogy házvezető lett volna, és szeretett vele lógni.
- A Gólyalakban lesznek még páran rajtad kívül, bár most már nincs sok olyan lakónk, aki nem került volna be valamelyik szobába. Ők mind elsősök, úgyhogy ha megvan az órarended, akkor nyugodtan tudsz majd tőlük segítséget kérni, vagy egyszerűen velük menni órákra - vette még fel az ötletet a másiknak, hogy kicsit megkönnyítse neki a holnapi napot.

Vizsga/Professzor úr

Nem volt könnyű dolga, de amint végzett és elengedte a kapcsolatot, végre úgy érezte, hogy szusszanhat egy kicsit. Nem volt benne biztos, hogy átment-e, de ezen a ponton már mindegy volt, ő megtette a magáét és ha minden igaz, akkor nem is lesz több feladat.
Igen, a vizsgabiztos már be is húzta a megfelelő helyre az ikszet, ami azt jelzi majd, hogy megfelelt-e a vizsgán, aztán a férfi beszélni kezdett. Jared kicsit tartózkodóan, de tisztelettudóan hallgatta végig, nem szólva közbe, csak a végén felelt neki, miközben viszonozta a kézfogást.
- Én köszönöm a lehetőséget, uram. Viszontlátásra - köszönt el. Tudta, hogy nem lett volna köteles egyáltalán vizsgára engedni őt, így az, hogy megpróbálhatta, már mindenképp olyasmi volt, amiért illik hálásnak lenni.
Aztán ott maradt kettesben papírral, amin lefelé volt fordítva az írás. Közben a professzor is bejött a terembe, Jared pedig fáradtan rámosolygott.
- Nem volt vészes, igazán - felelte. Őszintén szólva rosszabbra számított, mikor először említették neki, hogy milyen jellem a vizsgáztatója. - Megnézem én - mondta aztán és már nyúlt is a papírért, amin, hála az emléknek, könnyen megtalálta azt a helyet, ahová érdemes volt fókuszálnia. - Átmentem - mosolyodott el most már úgy igazából is, majd megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot és átadta a tanárának a papírt, hagy nézze meg ő is.
El se hitte hirtelenjében, hogy túl van rajta. Ezek után, ha minden papírmunkának is vége lesz, akkor teljes értékű legilimentornak vallhatja magát, így, tizenhat évesen. Nem volt egy kérkedő típus hála az égnek, de azért azzal tisztában volt ő is, hogy ez nem kis teljesítmény.
- Köszönöm a felkészítést. Meg mindent - fordult aztán a professzor felé kicsi félszegen. Nem volt benne biztos, hogyan is illik ilyenkor viselkedni, mikor éppen kiderült, hogy befejeződött a közös munkájuk időszaka. - Azt mondták, hogy menjek át a papírral a folyosó végén lévő terembe, úgyhogy... - indult el aztán, gesztusokkal invitálva magával a tanárát is, ha esetleg magától nem ment volna vele. Szívesen vette volna, ha a férfi jelen van, mikor bejegyzik őt.

Kamilla

Nem volt tőle boldog, amikor ennyire elhúzódott az őrjárat, de szerencsére most nem volt vizsgája másnap, így nem harapta le annak a makacs rendbontónak a fejét, aki miatt kénytelen az egyik házvezető szobája előtt szobrozni, amíg az vissza nem ért a csuda tudja honnan.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal baktatott a folyosón, most már végre az Eridon felé véve az irányt, mikor léptek zaját hallotta meg a közelből. Eredetileg nem erre akart jönni, mert tudott egy rövidebb utat, de végül csak rákanyarodott a folyosóra, ahol meglátott egy alakot, amint előtte haladt, indokolatlanul nagy pulóverben és eléggé céltudatosan. Kicsit megszaporázta a lépteit, hogy utolérje, aztán pár lépéssel mögötte megszólalt.
- Állj meg, kérlek! - mondta, de közben ment tovább, megpróbálva a lány elé kerülni, bár egyelőre nem tudta volna megmondani ki az, mert csak a hajat látta belőle és a nagy pulóvert. Viszont mikor elé került és útját állta, akkor jött rá, hogy Kamillába botlott bele.
- Szia - köszönt neki, de a hangja inkább bizonytalan volt semmint bármi más, mert még ebben a gyér fényben is tisztán látszott, hogy a másik nincs jó állapotban. Kicsit tétován állt meg hát tőle pár lépésre, nem engedte egyelőre tovább, inkább a kérdezés mellett döntött. Persze eszébe sem jutott, hogy esetleg megbüntesse.
- Valami baj van? - érdeklődte, közben a lány arcát kutatva pillantásával. - Nem akarom azt mondani, hogy rémesen festesz, de kénytelen vagyok - mondta aztán őszintén, miközben még mindig azon pörgött gondolatban, hogy most mit is kéne csinálnia.

Kamilla

- Semmit - jelentette ki némi gondolkodás után, mert evidensen nem fogja megbüntetni azt, akit már ő is vitt fel az Eridonba macskázni, ráadásul ennyire látszik rajta, hogy valami baj van.
Rá is kérdezett, de a lány csak hallgatott és nemet intett a fejével, pedig egyértelmű volt, hogy ez nem igaz. Bár tény, Jared sem mondta volna el csak úgy bárkinek, hogyha valami a szívét nyomja, de most határozottan azt érezte, hogy ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellene, mégsem hagyhatja csak úgy itt a lányt, mintha nem is találkoztak volna. Aztán a másik sírni kezdett, Jared pedig kikerekedett szemekkel pislogott rá, miközben próbálta kitalálni, hogy most mi legyen, de csak annyi jött volna a nyelvére, hogy "lécci, ne sírj", úgyhogy még jó, hogy a lány beelőzte.
- Öhm... persze - adott aztán engedélyt, hogy a másik megölelje, pedig határozottan zavarban volt, mert nem szokták őt csak úgy ölelgetni, sőt, a listáján, akinek ezt megengedi, csak négy ember van, a bátyja, Agatha, Ricsi meg Radúz. Aztán mikor a lány megölelte, akkor csak még inkább zavarba jött, határozottan sután viszonozta a dolgot, de tényleg igyekezett, mert hát a rellonos mégis csak sírt. Ráadásul annyira törékenynek tűnt a másik, ahogy fogta őt... Ezen a ponton már komolyan elgondolkodott, hogy vajon a rellonosoknak adnak-e enni rendesen, mert eddig akárhánnyal találkozott közelebbről, mind ilyen kis vékonyka volt. Na jó, Rémit leszámítva.
- Jól van na... Semmi baj - simogatta meg kissé tétován a lány hátát, hogy nyugtassa, de valahogy nem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel. Mármint, hogyan illik megölelni egy lányt? Mi van, ha rossz helyre teszi a kezét vagy ilyesmi? Elég sok vívódásba került neki, mire végre ténylegesen vissza tudta ölelni.

Kamilla

A lány meglepő erővel kapaszkodott belé, Jared pedig csak pislogni tudott továbbra is, de mikor megérezte, hogy Kamilla milyen erősen reszket, akkor mintha elfújták volna a bizonytalanságát, mert rájött, hogy tényleg szükség van a segítségére. Most már rendesen megölelte a lányt, hagyta neki, hogy odabújjon hozzá és néha végigsimított a hátán, hogy egy kicsit megnyugtassa.
- Nem kell bocsánatot kérned - felelte halkan és így is gondolta. Talán nem voltak eddig világra szóló barátok, de jól elvoltak, amikor találkoztak, még ha ez többnyire a macska miatt is volt, ez pedig már elég volt ahhoz, hogy ne hagyja magára, ha szükség volt rá. Álldogált hát vele tovább, míg Kamilla kicsit meg nem nyugodott, akkor viszont lazított az ölelésen és úgy szólalt meg.
- Szeretnél beszélgetni? Vagy szeretnél egy kakaót? Nem lenne jó, ha így találna itt minket egy másik prefektus, mert akkor kénytelen leszek megbüntetni téged - mondta, miközben azon gondolkodott, hova is vihetné a lányt, amíg egészen megnyugszik. Elég nyilvánvaló döntés volt, hogy fel az Eridonba, úgyhogy meg is osztotta vele az ötletét.
- Gondolom most nem szeretnél visszamenni a házadba, akarsz feljönni velem az Eridonba? - kérdezte, miközben igyekezett megoldani, hogy a lány szemébe tudjon nézni. Kellett volna neki a megerősítés, hogy tényleg jó neki, ha felviszi, nem pedig csak magával rángatja, mert azt hiszi, hogy neki is jót tesz egy bögre forró kakaó ha valami baj van. - Nem foglak kérdezgetni, ha nem akarod - tette még hozzá, mert talán ez is döntő érv lehetett a másik szemében. Sebby mindenesetre nem az a fajta ember, aki akkor is faggat másokat, ha azok nem akarják beavatni a dolgaikba.

Kamilla

- Nem baj, nem ajánlanám fel, ha az lenne - biztosította róla a lányt, miközben az egy kicsit rendbe szedte magát. Sebbyt nem igazán érdekelte egyébként, hogy a másik hogyan néz ki, maximum annyiból számított, hogy betegnek tűnik-e vagy bármi hasonló. Viszont most már úgy tűnt, hogy tényleg kezd megnyugodni, úgyhogy jó lett volna keresni egy másik helyet a további beszélgetéshez.
Mikor aztán Kamilla beleegyezett, akkor Jared irányba is állt és őt is invitálta magával.
- Gyere, induljunk akkor - mondta, miközben így is cselekedett, de a lány kérdését hallva kénytelen volt újra megállni és kicsit lemondóan sóhajtott egyet.
- Mégis kinek mondanám..? - kérdezett vissza, bár talán a másiknak nem volt evidens, hogy Jared nem szokott túl sok emberrel kommunikálni, olyannal meg pláne nem, akit érdekelne is, hogy Kamilla mikor és hol sír, úgyhogy végül folytatta. - Nem szokásom kiteregetni mások magánügyeit, úgyhogy gyere nyugodtan.
Aztán ha a másiknak ennyi elég volt és elhitte, hogy nyugodtan Jareddel tarthat, akkor elindultak az Eridon felé. Út közben nem is igazán beszéltek, mert a fiú úgy volt vele, hogy jobb lenne nem adni esélyt arra, hogy felfedezzék, hogy egy rellonos visz magával teljesen a másik irányba, mint kellene, meg a festményeket sem akarta felébreszteni, mert ha ő nem is pletykás, de azok nagyon könnyen találnának ki valami furcsát, amit aztán nem tudnának egykönnyen lemosni magukról.
- Majd a kuktasarokig ne beszéljünk légyszi, ha beértünk az Eridonba, mert jobb lesz, ha nem tudják, hogy becsempésztelek - szólt még halkan, mielőtt elérték a bejáratot. Evidensen nem tudott róla, hogy a lány már nem egyszer éjszakázott náluk, mert bár egyszer már a Farkasodúban is aludt, de az más volt, ünneplés, nem pedig egy sima hétköznap.

Seth (és bár nem fog tudni róla, de Igazgatóhelyettes úr)

Seth mellett üldögélt, még így utoljára együtt az Eridon asztalánál, és várta, hogy túl legyenek a beszédeken. Őt annyira nem zavarta, hogy a Rellon nyerte a pontversenyt, neki személy szerint tetszett a zöld dekoráció, de azért nem hangoztatta, mert nem akarta magára haragítani a háztársait. Ráadásul valamiért furcsa hangulat ült a termen, amit annak tudott be, hogy öt idegen is megjelent a színen. Már csak az volt hátra, hogy megjelenjen az igazgató végre és lezáruljon az este hivatalos része, de legnagyobb meglepetésére nem ez történt, hanem Merkovszky professzor úr kezdett beszélni hozzájuk. Meglepő volt a csend, ahogy hallgatta őt a diáksereg.
Jared jó megfigyelő volt, feltűnt neki az elharapott szó, és ez volt az első pont, ahol megrezzent a szemöldöke. Össze már csak akkor húzta őket, amikor a sajnálatos incidens szavak kerültek terítékre. Tekintete előbb végigsiklott a felügyelőkön, aztán megállapodott a tanáron és mintha csak unatkozna, a fél tenyerébe helyezte az állát, úgy könyökölt az asztalra, viszont az agya közben egyre csak járt. Szigorítások, új házirend, engedélyek... Tavaly pár napra ők is eltűntek, és még csak nem is keresték volna őket, ha Seth-nek nincs erre is előre egy biztonsági lépés a tarsolyában, az ügyük pedig később jó nagy port kavart. Seth egy bűnözővel ropta a végzős táncát. Ricsit megverték, az egyik alkalommal az iskola is azért költözött, mert valami gond volt a védelemmel, és most... hol is van az igazgató..?
A professzor valahol ott tarthatott, hogy "átnéznek mindent", mikor Sebby teljesen észrevétlenül varázslatba kezdett és megcélozta az elméjét. Csak szépen, óvatosan, mert ki tudja, hogy van-e védelem, és mert nem lenne jó, ha kiszúrnák mit csinál, pláne nem akkor, amikor itt vannak a felügyelők is és az egész iskola. Szerencsére azonban a férfinek a védelme történetesen nem is létezett, úgyhogy olyan könnyedén siklott Sebby a gondolatai közé, mint kés a vajban. Az első, amit észrevett, az a feszültség volt, és ennek a forrását kezdte keresni, remélve, hogy megleli a megoldást. Első körben azonban csak arra akadt rá, hogy a professzornak hamarosan gyermeke fog születni, ami elég lehetett volna ehhez az ideges érzéshez, ami sugárzott a gondolataiból, de aztán tovább siklott és ott volt még valami, valami amit nem mondott el, aggódás az iskola és a felügyelők miatt, és...
Itt találta oldalba egy könyök, amitől összerezzent és épp csak annyira volt érzekése, hogy észrevétlen távozzon a tanár elméjéből, mielőtt bajt okozna vagy valakinek feltűnne mi történt. Nem próbálkozott újra, egyszer is éppen elég volt kockáztatni, de annyit így is sikerült megtudnia, hogy valamit nem mondanak el nekik, valamit ami fontos, azonban sajnos arra nem jött rá, hogy mi lehet az, vagy mihez van köze.
Kellemetlen, mert így akár ő is a felügyelők szemeinek kereszttüzébe kerülhet, mint egy halálfaló gyereke.
Disaudiót szórt maguk köré, hogy ne hallják őket a többiek.
- Valami nincs rendben. Elhallgatnak előlünk valamit - suttogta Seth-nek, egy jelentőségteljes pillantást tűzve a szavak mellé. - Szólni kellene Ricsinek, hogy legyen óvatos - vándorolt el a tekintete a fiú irányába. - Nem biztos, hogy jót tesz neki a hírnevünk.

Seth és Kamilla

Az, ahogy a lány megérkezett, erősen arra ingerli, hogy bokán rúgja, de Seth hamarabb szólalt meg, úgyhogy ő csak egy szúrós pillantással toldotta meg a dolgot. Na nem azért, mert nem látná szívesen Kamillát, hanem azért, mert ennél rellontalanabb húzást keresve sem találhatott volna, és éppen most hívta fel magára és sajnálatos módon rájuk is a figyelmet. Remek.
Nem is vonta őt bele a disaudióba, mert ha egyszer már miatta szakadt meg a legilimencia kapcsolat, mielőtt fontos dolgokat talált volna, akkor egye csak nyugodtan a kefét beszélgetés helyett.
- Az igazgatóhelyettes fél. Azt hiszem. De legalábbis nagyon erősen aggódik - ingatta meg lassan a fejét. - És van az a kellemetlen érzésem, hogy nem ilyen egyszerű a dolog.
Aztán Ricsi került szóba, ő pedig egyetértően bólintott. Tényleg nem lenne jó ha bármilyen indokkal is, de elővennék a srácot és ezt megsínylené az eddigiekben elért eredmény a szívterápián, csak a példának okáért.
- Kicsit zavar, hogy prefektusként nagyon szem előtt vagyok - töprengett el aztán hangosan, az egyik tál szélén bambulva a csillogásra. - De ha most hirtelen lemondanék az is éppen elég gyanús lenne - mondta ki a gondolatait, miközben a pillantása tovább vándorolt az étkészletre. - Szeretnék több információt, hogy kitalálhassam a megfelelő, logikus lépést. Nincs kedvem egész évben szőnyeget játszani és lapulni, hogy ne vegyenek észre. Már igencsak elég volt ebből.
Közben Kamilla újra megszólalt mellette, úgyhogy ideiglenesen feloldotta a varázslatot, hogy a lány hallja a válaszukat, Seth pedig olyan módon kérdezett tőle, hogy ha Sebby nem tudná, hogy mi történik, akkor bizony az ő hátán is végigfutna tőle a hideg. Így viszont csak odafordult a lányhoz és halk, de eléggé ideges hangol felelt.
- Ha a nevükre vagy kíváncsi akkor akár oda is trappolhatsz névjegykártyát cserélni velük, már úgyis mindegy mit csinálsz - bökte oda. - De a kérdésedet nem is igazán értem annak fényében, amit kint mondtál - tette még hozzá.

Seth és Kamilla

Seth-nek igaza volt, úgyhogy el is hallgatott és bár egy röpke pillanatra meglepődött a bátyja reakcióján, szinte rögtön kapcsolt és szégyellős mosolyra váltott, miközben megborzolták a haját, hogy csatlakozzon kicsit a színjátékhoz. Szinte már nem is volt szükség az írott figyelmeztetésre, mert a testvére reakciója elég egyértelmű üzenet volt számára, úgyhogy ő is inkább kinyúlt egy fasírtért és a tányérjára rakta, mintha lezárták volna a beszélgetést. A második sor szöveg pedig elindított a fejében egy apró kereket, ami lassan tervvé kezdte formálni a gondolatait, de kénytelen lesz később beszélni meg Seth-tel. Még szerencse, hogy ő már mestertanonc, így nem fog vonatkozni rá a szigorított házirend. Sose gondolta volna, hogy ennyire hamar jó hasznát veszi annak, hogy hamarabb tette le a vizsgáit.
Miután már Kamilla is hallotta őket, rövid beszélgetés zajlott. Jared biccentett egyet a bocsánatkérésre, mert hát ha elismeri, hogy hibázott, akkor oké, csak hogy annak fényében, hogy egy pillanat alatt kiszúrták őket a lány manővere miatt, jelen esetben nem tette boldoggá a jötte. Seth költő kérdésén viszont halkan felnevetett, mert ennél szebben nehezen lehetett volna megfogalmazni a problémát.
- Mindenesetre, örülök, hogy eljutott a füledig, amit odakint mondtam - villant Jared szeme a lányra, aki előzőleg már győzködte őt, hogy valahogy tegyenek az ellen, hogy ezek a felügyelők a nyakukon üljenek, de most legalább kérdezett. - Nem tudjuk mi történt és azt sem, hogy jogos-e az ittlétük. Részemről nem szállok velük szembe, amíg okot nem adnak rá, sőt. Gondolom ezt akartad megkérdezni igazából - mondta a lánynak, bár a mosoly az arcán most részéről is csak megjátszott volt, aztán felszúrta a villájára az előbb zsákmányolt ételt és felé kínálta, mintha csak eddig is a falatozásról beszélgettek volna. - Fasírtot?

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Tulajdonképpen valahol számított erre, így nem különösebben érte hideg zuhanyként a levél, amit kapott. Akárhogy is nézzük, ha ő felügyelő lenne, akkor biztosan utánanézne valakinek, aki ilyen fiatalon mestertanonc és még prefektus is. Aztán persze az aktája további érdekességeket is tartogatott.
Óra után még felment a szobájába, hogy lepakolja a holmiját, és csak utána indult el, hogy megkeresse a találkozó kijelölt helyszínét. Nem idegeskedte halálra magát, az nem segített volna semmit, úgyhogy inkább csak azt gondolta át, hogy bizonyos kérdésekre mit lenne érdemes válaszolnia. Egyenletes tempóban haladt közben, úgyhogy bár nem sietett, de négy előtt durván két perccel megérkezett az erkélyhez.
Mivel nem tudta, hogy a másik ott van-e már, így a kopogást hanyagolta, inkább egyszerűen kilépett a szabadba, és csak akkor nézett szét maga körül. Mikor észrevette a férfit egy félmosoly jelent meg az arcán, ami főleg Farkas pontosságának szólt.
- Üdvözletem - szólalt meg. - Remélem nem késtem - szaladt végig a szeme az aktán, ami nyilván az övé volt, és nem is túl vékony, pedig szabályszegést végképp nem tartalmazott.
A múltkori beszélgetés után annyira nem érezte szükségét, hogy feszengve álldogáljon, úgyhogy csakhamar le is telepedett egy székre a férfival szemben. Kényelmesen el is helyezkedett, mert szinte biztos volt benne, hogy ez hosszú lesz.
- Nos, mit szeretne kérdezni? - tért rögtön a lényegre.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Ha nem késett, az jó, bár sanda gyanúja, hogy éppen csak benne volt még az időkeretben, de a felügyelő nem tűnt annak a fajta embernek, aki esetleg öt percért leharapta volna a fejét. Igaz, Sebby is ügyelt rá, hogy lehetőleg ne késsen sehonnan, már amikor rajta múlt.
- Valóban kellemes - bólintott, aztán jó angol módjára elővette az időjárás témát, bármennyire sztereotipikus is. - Szerencse, hogy már ilyen meleg van és így süt a nap - nézett szét maguk körül, megszemlélve a mostanra már szépen zöldellő növényeket. Farkas tényleg jó helyet választott.
Ezután viszont visszavándorolt a tekintete a férfire, aki láthatóan tényleg bajban volt azzal, hogy hol is fogjanak bele. Hát, meg tudta érteni.
- Helytálló - bólintott aztán, mikor elhangzott az első kérdés. Egy pár pillanatot várt, hátha a másik közbekérdez, de akár megtette, akár nem, folytatta, hiszen teljesen logikus volt, hogy mi lesz a következő, amit felvetnek neki.
- Magántanuló voltam, mielőtt az iskolába érkeztem, és ennek köszönhetően már magasabb volt a tudásom, mint azt az évfolyamom megkövetelte. Érdekelt a legilimencia, ezért hát megpályáztam a lehetőséget és úgy döntöttek, hogy alkalmas vagyok legilimentornak. Valamivel kevesebb, mint két és fél év szorgos gyakorlásának hála, januárban végül bejegyeztek - mesélte. Nagyon hivatalos meghallgatás jellege volt az egésznek, növények ide vagy oda, a maga részéről már részt vett nem egy ilyenen titkárként, és tudta, hogy minden hangra figyelnek, amit kiejt.

Kelemen Farkas
Kedd, 4 óra

Ő is elmosolyodott, mikor megkapta a tipikus választ, avagy hogy a másik is jóváhagyta, hogy milyen remek, hogy ilyen az idő. Miután ennyire szépen sikerült letudniuk ezt, rá is tértek a lényegesebb kérdésekre. A legilimenciát valóban bőven fejtette ki a fiú, hiszen a legkevésbé sem vágyott rá, hogy mindenre külön rákérdezzenek nála, egymás idejét és idegeit húzva. Éppen ezért lepte meg, mikor a másik azt kérte, hogy ne legyen ennyire hivatalos a beszélgetés. Ő tényleg úgy vette, hogy ez most egy kihallgatáshoz hasonló helyzet, még ha most nem is voltak körülöttük komor, szürke falak és ki tudja hány auror. Egyébként igen, megfordult a fejében, hogy esetleg más is figyeli őket álcázva magát valahonnan, mert a paranoiája nem hagyta az ilyesmit szótlanul, de a logikája hamar jobb belátásra térítette, mondván, hogy nem lenne értelme egy ilyen lépésnek.
- Tudja, könnyebb lenne baráti beszélgetésnek venni, ha nem lenne maga előtt az aktám, és lenne az asztalon mondjuk két csésze tea - felelte egy mosollyal, és egy kicsit valóban szórakoztatónak találta a helyzetet. Ilyesmire nem számított. Mégis, úgy érezte, értékelnie kellene a másik törekvéseit, és válaszolni neki.
- Egyébként köszönöm kérdését, viszonylag laza - felelte hát. - Mondjuk a dupla bájitaltan eléggé fárasztó volt, de az ember nem is vár mást mesterképzésen - tette hozzá. - És Önnek milyen napja volt? - kérdezett vissza, félig illemből, félig meg azért, mert talán valami érdekeset is hallhat a másiktól. Még mindig nem tett le arról, hogy megpróbálja kideríteni, hogy mi folyik itt valójában, de kezdte belátni, hogy az ilyesmi nem fog olyan könnyen menni, hogyha nem kommunikál. A legilimencia használatot pedig nem merte volna még egyszer megkockáztatni az igazgatóhelyettesen sem, pláne nem úgy, hogy ennyi vizsgálódó szem figyeli.