Seth

Ahhoz képest, hogy mennyire aggódott amiatt, hogy a bátyja mit fog szólni a bejelentésekhez, szinte már csalódást keltően könnyen siklott el felettük. Sebastian fejében megfordult, hogy tényleg ezért kerülgette a forró kását majdhogynem évekig? Persze nem volt baj, hogy nem kioktatást kapott, vagy épp szörnyülködő tekinteteket, de mivel nem erre a válaszra számított, nem is nagyon tudott vele bármit is kezdeni. Azon kívül persze, hogy a szóvicc hallatán majdnem belefulladt a teájába, csak hogy aztán "ezt most muszáj volt???" tekintettel nézzen Seth-re. Hiába, a bátyja mindig is a kitekert szavak mestere volt, csak ennyire komoly beszélgetésben nem sűrűn fordultak elő hasonlók.
- Vigyázok - biztosította aztán a bátyját, mikor sikerült kihörögnie a tüdejéből a teát. - És nem tűnök el szó nélkül, valakinek etetnie kell Sherlockot - tette aztán hozzá. Meglehet, hogy sokan könnyelműnek neveznék bizonyos tettei miatt, de Sebastian nem volt felelőtlen. Pontosan tudta, hogy mit csinál, és azt is, hogy az egész spontaneitás nem ér annyit, hogy emiatt akár a szőrgombóc állatot hátrány érje. Igaz, az talán azért jobb volt, hogy Sherlock nem tudott beszélni, mert érdekes dolgokat csacsogott volna ki a cuki kiscicahangján.
A bejelentés második felére Seth mintha nem is reagált volna, ami jócskán meglepte az ifjabbik Selwynt, de nem állt le feszegetni a témát, ha a másik ilyen könnyen átsiklott rajta. Aztán Seth tovább beszélt, és úgy tűnt, hogy mégis csak lesznek itt kikívánkozó kérdések, de Sebby egyelőre nem tudta megsaccolni, hogy milyen irányból közelíti meg a kérdést a bátyja. Az elhangzottak után viszont rövid csönd ült rájuk, amíg elgondolkozó kifejezéssel az arcán megpróbálta szavakba önteni a válaszát.
- A hálótársakról azért nem beszéltem, mert korábban is voltak fenntartásaid a témában a választásaim kapcsán - mondta végül. Nem átlépni akart a bátyja felett, csak nem látta értelmét vitába keveredni, vagy épp aggodalomra adni okot, ha úgyis volt egy jókora szakadék köztük ezen a téren. Sebby egyszerűen arra számított, hogy Seth még mindig túlféltő lenne vele szemben, ami egyikőjüknek sem lenne jó. Neki azért, mert tényleg vigyáz és megválogatja a partnereit (bár talán jobb nem beszélni róla, hogy mi mögötte a tudatalatti logika), Seth-nek pedig azért, mert feleslegesen aggódna.
A mondanivaló második fele viszont ismét ráncba vonta a szemöldökét.
- Dehát most mondtam el épp - felelte. Számára egyértelmű volt, hogy ha a másik bevonódhat az eseményekbe, mert például közel laknak egymáshoz, vagy esetünkben Seth tulajdonában üt tanyát, akkor nem akaszt a nyakába a tudta nélkül extra rizikót. - Azért szóltam, hogy tudj róla, és eldönthesd, hogy neked így rendben van-e, ha ideköltözök, nem veszélyeztetlek a hátad mögött - folytatta. Nem volt a hangjában él, csak magyarázott, de mégis úgy érezte, hogy túlságosan ingoványos talajra tévedt. - Őszinte leszek veled, amíg nem volt fontos, addig viszont azért is nem meséltem ezekről, azon túl, hogy ne keverjelek bajba, mert tartottam tőle, hogy megpróbálsz lebeszélni, ettől lelkiismeret furdalásom lesz, és ez elveszi a helyzet örömét - fejtette ki, egyaránt értve ezt a párkapcsolati szokásaira és a mellékes munkájára.

Belián

A mikrohullámú sütő említésére egy pillanatra felszaladt a szemöldöke, mert fogalma sem volt róla, hogy a másik varázstalan vagy egyszerűen csak ügyetlen, és erre akar utalni a megjegyzésével. Valljuk meg, igen ritka volt egy varázslófaluban összefutni valakivel, akinek abszolút nincs arra képessége, hogy akár egy tál ételt felmelegítsen, ámbár mikor Sebby jobban belegondolt, akkor eszébe jutott Ruru, aki tulajdonképpen kvibli, de mégsem, mert közben meg van melodimágiája. Ezen a ponton aztán eldőlt benne, hogy inkább nem kérdőjelez meg semmit, mert a kastély környéke mindig is tele volt furcsábbnál furcsább emberekkel és történetekkel.
- Értem. Elnézést - közölte hát faarccal, mert a másik lelkébe éppenséggel nem akart beletaposni, de faggatni sem akaródzott, hogy tisztázzák a kérdést. Sebastiannak amúgy sem volt hozzá semmi köze.
- Így van. Te pedig egy barátja, ha jól gondolom - bólintott rá a szőke a másik felismerésére. Nem sokat tudott Beliánról, mert a bátyjával folytatott beszélgetései során ritkán kerültek elő mások, mint téma, úgyhogy csak találgatni tudott volna, hogy a másik vajon mennyire áll közel a bátyjához. Bár abból kiindulva, hogy véletlenszerűen beugrott egy adag étellel, elég közeli barát lehet.
- Engem viszont zavar, ha ácsorogsz, mert úgy érzem tőle magam így ülve, mintha egy vezérigazgató lennék, aki éppen a szőnyeg szélére állította az alkalmazottját - nézett a srácra tiszta, kék szemekkel, kifejtve az álláspontját. - Ha gondolod megvárhatod Seth-et, hamarosan érkeznie kellene, de akkor nagyon kérlek, foglalj helyet. - Ez nem parancs volt, nem volt él Sebby hangjában, csak egy határozott kérés, mert tényleg kezdte kínosnak érezni a másik feszengő ácsorgását. A másik felajánlása viszont láthatóan megzavarta a nyugalmát és egy pillanatra az ő arcán is zavart kifejezés suhant át. Mégis miért akarná a másik neki adni a kaját?
- Nem hiszem, hogy... - akadt meg egy pillanatra, amíg megpróbálta szavakká formálni a gondolatait. Mennyivel könnyebb ezt Ruruval fejben! - Azt hiszem Seth jobban örülne neki - utasította végül el a felajánlást finoman, legalábbis a tőle telhető eleganciával, ami ugyan nem volt sok, de talán a másikat nem sértette halálra.

Seth

Egyáltalán nem volt véletlen, hogy nem beszélgettek túl komoly dolgokról már jó ideje, és a helyzet, amibe most keveredtek, bőven meg tudta mutatni, hogy ez miért volt így. Ahogy a bátyja egyre fokozódó szorongásának jeleit figyelte, úgy gyűlt benne is a feszültség, mert utálta magát érte, hogy egy fél óra alatt képes volt eljutni odáig, hogy félig kiborítsa a testvérét.
Farkas említésétől megrezzent ültében, arcán pedig fájdalmas kifejezés suhant át egy pillanatra. Régi történet volt ugyan, de olyasmi, ami néha még mindig képes éjjel felkelteni őt, és ébren tartani éjszaka.
- Nem voltál fojtogató - jelentette ki aztán. - De úgy éreztem, hogy bennem sem bízol, mikor újra és újra megkérdőjelezted az emberismeretem. Pedig ha őszinték akarunk lenni, akkor nem igazán én voltam az, akit a csúnyán véget ért kapcsolataimban bántottak - fintorgott. Ebben jócskán volt önkritika, hiszen utólag már tudta, hogy mennyire képtelen volt átérezni akár Ricsi helyzetét, és azzal is tisztában volt, hogy Farkas annak itta meg a levét, hogy ő előbb a figyelmét követelte, aztán mikor szorult a hurok és képtelen volt már figyelni az ő igényeire is a saját gondjai mellett, akkor kilépett a kapcsolatból. Nem próbálta magára venni a félresiklott próbálkozások minden felelősségét, de azt sem tudta volna jó szívvel mondani, hogy a másik tehet róla.
A lebukás szót hallva viszont türelmetlenül megrázta a fejét.
- Nem a lebukás érdekel, nem azért mondtam el, mert úgyis megtudnád ha itt laknék. Téged nem akartalak tudtodon kívül húzni be valamibe, amiből rossz esetben gond lehet - mondta, de küszködött a szavakkal. Neki sem volt könnyebb világosan fogalmazni, és minden ilyen pillanatban azt kívánta, hogy bárcsak másokkal is úgy tudna kommunikálni, mint Ruruval, akivel minden tiszta és világos, és nem tudnak ferdíteni vagy féligazságokat mondani meggondolatlanságból a másiknak. Ahol nem is lenne kérdés, hogy mire gondol a másik, mert a külön kis valóságukban minden egyértelmű.
Seth-nek viszont igaza volt abban, hogy köztük távolság van, és amint komolyabb témák kerülnek elő, nehézkessé válik a beszélgetés. Utálta, hogy ez így van, hiányzottak neki a végigsutyorgott éjszakák, amikor minden gondolatát meg tudta osztani a bátyjával, de megkerülhetetlen volt az elefánt a szobában, hogy akkoriban a testvérének kellett mindazt a rémséget elhallgatnia, ami aztán kiesett a szekrényből.
Értette, hogy mit akar Seth kifejezni, de pillantásába valami szomorúság költözött. Nem akart újra a testvérére támaszkodni. Nem akarta, hogy ismét a bátyja védelmére szoruljon, és azt sem akarta, hogy rizikót akasszon Seth nyakába.
- A támaszodra nem a munkák kapcsán van szükségem - felelt aztán halkan, lassan, megfontolva a szavakat. - Az, hogy mit vállalok el, az az én felelősségem, és ha rosszul sül el, az is. De kétlem, hogy gond lenne, nem túl nagy dolgokról beszélünk - tette hozzá. Érdeklődése inkább a gyűjtői szenvedély egyfajta megnyilatkozásának számított, semmint bármilyen tényleges rossz szándéknak vagy bűnözői hajlamnak. A tárgyak, amiket időnként helyrehozott, zömmel régiségek voltak.
- Viszont a távolság engem is zavar - mondta aztán őszintén. - Komolyan mondtam, hogy hiányzol, de ijesztő a gondolat, hogy szinte újra meg kellene ismernünk egymást és hogy ez mennyi időbe telhet, és hányszor gázolhatunk közben át egymáson.
Mélyet sóhajtott, aztán lassan mozdult, hogy elővegyen a belsőzsebéből egy gyufás skatulyát. A karton dobozban egy lekicsinyített füzet lapult, amire rákoppintott a pálcájával, hogy visszanyerje az eredeti méretét, majd még egyszer rákoppintott, amitől a lapokon látható zagyva szöveg is értelmessé állt össze, majd odanyújtotta a jegyzeteket Seth-nek.
- Ezeken dolgoztam mostanában - fűzte hozzá. Viaskodott benne az arra való törekvés, hogy teljesen kihagyja ebből Seth-et, és a vágy, hogy teljesítse a kérését, és ne zárja ki abból, hogy hogyan él.

Seth

- Nem hiszem, hogy akarok a kapcsolataimról beszélni... - felelt Sebastian, de a hangja bizonytalanul csengett. Beszélgetett is volna Seth-tel erről, meg nem is, legfőképp mert néha jólesett volna valakivel megosztania a gondolatait és az eseményeket, de valahogy túl intimnek, túlságosan bensőségesnek érezte a témát ahhoz, hogy olyankor vegyék elő, amikor épp csak próbálnak visszatalálni egymáshoz. Sebastian sem kérdezte Seth-et arról, hogy mi történik vele ilyen téren, és ez nem véletlen. Talán, majd ha magától jut ide a beszélgetés fonala valamikor, akkor ismét átrághatják magukat a kapcsolati témákon, mint annak idején tinédzser korukban.
Amikor megpróbálta elmagyarázni Seth-nek, hogy mit érez kettejükkel kapcsolatban, hiába mondta épp azt a bátyja, hogy nem fog összetörni, nem épp ez sugárzott abból, ahogy megállította Sebastiant a beszédben. A srác pár másodpercig tűnődve nézett a bátyjára, pillantása az ökölbe szorult, aztán ellazuló kézre villant, majd újra a másik vonásait figyelte. Ha Seth-et negyed óra alatt sikerült ennyire feszültté tennie, ráadásul olyan szavakkal, amiket előtte alaposan átgondolt, hogy lehetőleg ne adjanak okot hasonló reakcióra, akkor hogy beszélhetne teljesen szabadon? Volt már rá példa, hogy a testvére azt mondta neki, hogy nincs baj, aztán lett, nem is kicsi. Mégis hogy kellene így képesnek lennie arra, hogy nyíltan elmondjon mindent, ha ezt látja viszont a másik reakcióiban? Végül némi latolgatás után felállt a másik mellől, és odébb lépett a lépcsők oldalához, majd leült, hátát a fának vetve.
- Rendben, akkor nem nézem - zárta le a témát, megpróbálva szabadulni a kettejük között feszülő membrántól, ami mintha sose akart volna átszakadni. Viszont a munkáit tartalmazó füzetet előtte még megkapta Seth.
Csendben teltek a percek, amíg a másik átlapozta a jegyzeteket, majd Sebastian visszakapta őket. Seth látványosan nem mondott semmit (és még Sebby óvatoskodik..?), ami akár csak valamelyik feladattal lett volna kapcsolatos, pusztán megköszönte a lehetőséget. Sebastian mintha ingoványos talajon járt volna, pont úgy nem tudta, hogy mivel folytassa a beszélgetést most. Kérdezzen rá, hogy mit gondol az egészről Seth? Haladjanak tovább más merre? Végül feladta és rákérdezett.
- És most..?

Seth

Míg soha nem próbálta, addig is biztos volt benne, hogy nem lenne könnyű visszatalálni a régi hangnemhez, amit valaha egymás között használtak, és ahogy most végre tényleg elkezdtek beszélgetni, egyre biztosabb volt benne, hogy bár érdemes megpróbálni, de hosszú hetek, talán hónapok fognak kelleni ahhoz, hogy képes legyen igazán elengedni magát Seth mellett, és hogy ne üljön köztük egy elefánt méretű bizonytalanság-gombóc a próbálkozások közben. Seth valóban jól játszotta évekig a szerepét, de nem csak ez volt a gond. Sebastian számára normál esetben is nehezen kivitelezhető volt mások érzéseinek megértése, és most mintha ingoványos talajra tévedt volna, lépésről lépésre próbált utat találni a másikhoz, mégis bizonytalanságba és a szorongás szomorú falába ütközött. Az elméje értette, hogy mit mond a másik, ha kellett volna, talán még le is tudta volna lépésről-lépésre vezetni, hogy miért pont a disszociálás épült be testvére reflexeibe, de odabent a lelke kicsire húzta össze magát, mint egy riadt gyermek, és próbált nem rosszat mondani. Persze nem igazán jött össze, de ezen Sebasitan már meg sem lepődött.
Ettől függetlenül is nagyra értékelte Seth őszinteségét és az erőkifejtést, amit azért tett, hogy egyszer majd korlátok nélkül tudjanak egymással beszélgetni ismét.
- Nem baj... meg fogjuk szokni - felelte végül, karjait kicsit talán védekezőn fonva össze mellkasa előtt, háttal ülve a másiknak. Tekintetével keresett egy érdekesebbnek tűnő pontot a szemközt lévő faburkolaton, és arra fókuszált.
Miután végeztek a füzettel, és láthatóan meglepően könnyen túljutott az egészen, a beszélgetés kissé megfeneklett. Ennek próbált véget vetni kérdésével, kérdő tekintetét a másikra vetve, de a választ hallva akaratlanul is fáradt kis sóhajt szakadt ki belőle. Felkelt, nem bírta a feszültséget, ezért mozognia kellett, hát az ablak felé indult, és a párkánynak dőlve ismét szembe fordult a testvérével.
- Nem a megfelelő reakciókra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy te most mit szeretnél. Beszélgetni akarsz? Van kérdésed a füzet tartalmáról? Menjünk le és folytassuk később? Te mit akarsz most csinálni? - sorolta el gyorsan azért amit eredetileg a két rövid kis szóba próbált sűríteni, hátha megkönnyíti vele a másik dolgát.

Seth

Sebastian nem gondolta, hogy ne tehetett volna róla, így gondolnia is nehéz volt erre. A maga részről sem felnagyítani, sem lekicsinyleni nem akarta a szerepét abban, hogy a bátyja olyan nehézségekkel nézett szembe az élete során, mint amilyenekkel kénytelen volt megbirkózni, de hiába tudta logikusan végiggondolni a témát, ha közben az érzései azt mondták, hogy igenis felelős.
Nem véletlen, hogy nem tudott tovább nyugton ülni sem, kénytelen volt kimozogni magából a feszültséget, már amennyire a lakás falai teret engedtek erre. Egy kis része most már szabadulni akart a beszélgetésből, egyszerűbb lett volna befejezni és tovább állni, máskor térni vissza rá, de nem tudta volna ezt megtenni Seth-tel, mikor a testvére egyértelműen beszélgetni szeretett volna még. Amúgy sem igazán megoldás a menekülés, ezt már Sebby is jól megtanulhatta.
Látta a másikon a vívódást, ahogy próbálta összeszedni a gondolatait és hogy valójában mit is szeretne, de végül Seth dűlőre jutott saját magával és olyasmit kért, ami bár szokatlan, de nem nehéz teljesíteni. Sebastian arcára akaratlanul is egy kis félmosoly költözött, miközben ismét közelebb lépett a bátyjához, hogy végül a karjaiba zárja. Ezer éve nem ölelték meg egymást, pedig régen, mikor rémálmok gyötörték, annyiszor de annyiszor aludtak összekapaszkodva. Gyerekként még annyira természetes volt az egész, most viszont nem volt benne biztos, hogy meddig is kellene tartania az ölelésnek. Nem kényelmetlen Seth-nek? Nem túl sok az idő, vagy épp nem túl kevés? A gondolataitól kevésbé tudott belemerülni a pillanatba, mint szeretett volna, de őszintén igyekezett ellazulni, hogy a másik se érezze feszültnek a helyzetet. Aztán mikor úgy érezte, hogy talán elég, akkor elengedte a testvérét és visszaült mellé a lépcsőre.
- Nem tudom mit mondhatnék... Nagyon nehéz úgy bökni rá egy problémára, hogy éppen semmi olyanról nem volt szó, amiről eszembe juthatna - mondta eltöprengve. Bár sokan azt hiszik, hogy Sebastian tökéletesen számontartja a sérelmeit, valójában ez egyáltalán nem volt így, legalábbis nem annyira tudatosan, hogy rá tudott volna bökni egyre. - Talán inkább csak beszélgessünk cél nélkül, és ha valami felmerül, akkor kivesézzük - vetette fel, és ha a másik egyetértett, akkor felvetett egy témát, ami mostanában foglalkoztatta. - Gondolkodtál már azon, hogy esetleg el kellene adnunk az angliai birtokot?
Még ha nem is volt túl jó emlékek színhelye a mostanra romossá vált ház, valahogy nem vitte rá a lélek Sebby-t, hogy csak úgy otthagyja, hogy enyészeté legyen.

Seth

Bár nem tudta volna letagadni, hogy volt valami elemien furcsa számára a helyzetben, ezzel együtt is jólesett neki az ölelés. Sosem könnyű hosszú idő után újra visszatalálni valakihez, a testvérek között pedig nem csak egy egyszerű vita vagy félreértés feszült, hanem komoly és nehéz történések, amiknek a súlya akár örökre is közéjük ékelődhetett volna.
Szerencsére azonban nem ez történt, és még ha apránként is közeledtek, a fejlődés folyamatos és érezhető volt. Ez esetben szó szerint is, hiszen az ölelés után is még összeért a válluk, ami Sebastiant jó érzéssel töltötte el.
Beszélgetésük fonalát egy új témával igyekeztek felvenni, amit végül az ifjabbik szőke hozott fel.
- Valójában csak zavar, hogy üresen áll - felelte bátyja kérdésére a ház kapcsán. Nyilvánvaló volt, hogy soha egyikük sem fog többé életvitelszerűen a birtokon tartózkodni, de Sebastian számára nem a ház volt az, amit gyűlölt, hanem az események, amik a falai között történtek. De a ház maga szeretnivaló volt a szemében, a régi szobájuk sok rossztól védte meg őket, a párkányon doboló halk esőcseppek azóta sem hangzottak sehol ugyanúgy, és a kékes színű tető, az arany oszlopok különleges hatása mai napig visszaköszön Sebastian rajzain.
- Azok a falak nem csak rossznak voltak a tanúi, és sokszor éreztem úgy gyerekként, hogy a halk nyikorgások a padlóból vagy ahogy a szél rezgette az ablakot megnyugtatóak voltak egy-egy rossz élmény után. Hogy a szobánk ajtaja pajzsként védett minket. - Valójában nem volt így, ezt Sebby is tudta, de egy gyerek képzeletében könnyen élővé válik minden. - Rossz érzés, hogy gondozatlanul az enyészeté lesz minden - próbálta átadni Seth-nek, hogy pontosan miért foglalkoztatja őt a kérdés. - De értem, hogy miért tartasz a visszaéléstől - sóhajtott lemondóan, mert a bátyjának mint általában, most is igaza volt.

Seth

Bár nagyon is örült neki, hogy testvére őszintén beszél vele a gondolatairól a ház kapcsán, valahogy kicsit mégis rosszul érezte attól magát, hogy ő nem tudja ennyire... "nem szeretni" a helyet, ahol felnőttek. Igen, tudta, hogy Seth sokkal több rosszat kapott ott, mint ő, és azzal is tisztában volt, hogy a másik komoly munkát fektetett abba, hogy mindazt a rémséget feldolgozza, Sebastian mégsem tudott magukra az ódon falakra haragudni. A ház nem csinált semmit, azok tettek meg mindent, akik benne éltek. Köztük ő maga is.
Az édesanyjuk említése csak alig érintette meg. Nem emlékezett rá, és ezen a ponton teljesen le is mondott róla, hogy megpróbálja visszacsalogatni azokat a halovány képeket, amik gyerekként még megvoltak az asszonyról a fejében, mert reménytelennek tűnt, így Seth megállapítására csak hümmögött egyet. Nem tudott mást tenni, mint elhinni neki. Ellenben az újabb felvetés szöget ütött a fejébe.
- Hmm... Igazából ilyesmit is el tudnék képzelni - felelte, majd szinte látni lehetett az arcán, hogy elkezdtek kattogni a fejében a kis fogaskerekek, miközben próbált valami jó funkciót találni a háznak. - Elsőre egy közkönyvtár jutott eszembe. Valahogy el tudom képzelni, hogy kutatások és tanulás történik ott - mondta ki az első gondolatát.
Tudta, hogy bármit is szeretnének, nagyjából az utolsó szögig át kellene nézni a házat maradék Selwyn-bűbájok után, de nem bánta volna, csak legyen valami célja a helynek. Örült neki, hogy ebben végül Seth is partner lenne, ezért tovább ötletelt.
- Esetleg valamilyen vadmentő menedékház..? - vetette még fel töprengő hangon, mivel a helyszín akár ilyesmire is megfelelt volna szerinte, aztán a testvérére nézett. - Neked van valamilyen ötleted?

Seth

A bátyja felvetését hallva Sebastian akaratlanul is felnevetett. Elképzelte, hogy milyen képet vágna az a szörnyű alak, ha bejelentenék, hogy muglik szállták meg a házát.
- Lehet, hogy már csak a gutaütés érdekében érdemes lenne ezt meglépni - kuncogott vidáman, mintha nem épp azon törné a fejét, hogy hogyan lehetne hamarabb a sírba küldeni az őrült apjukat. - Vagy lehetne nem csak szálló, hanem mondjuk mugli kórház, vagy ilyesmi - tett rá egy lapáttal, bár ezt csak viccnek szánta, mert pontosan tudta, hogy a hely adottságai ilyesmihez nem megfelelőek. Viszont a gondolat, hogy nem csak ott alszanak, hanem ott gyógyulnak a muglik, valószínűleg kiütné az öreget.
Kicsivel később viszont visszatértek a komoly ötleteléshez. Tetszett neki amit Seth felvetett a gyógyítói vonalon, ezért kicsit összefogta a saját korábbi gondolataival.
- Valamiféle természetvédelmi terület, esetleg kutatóközpont? Egy részét, közvetlenül a ház körül lehetne használni állatok rehabilitációjára, a távolabbi, régóta érintetlen birtokon pedig gyűjtögethetnének és gazdálkodhatnának a növényekkel a gyógyítók.
A bátyja következő felvetése viszont mélyen elgondolkodtatta.
- Nem rossz ötlet - bólintott végül. - De aggaszt a gondolat, hogy ha a személyzetbe véletlenül problémás emberek is kerülnek, akik csak a ház vagy a családunk miatt mentek oda dolgozni, az visszaüthet a már amúgy is bajban lévőkre.
Látszott az arcán, hogy igyekszik jól fogalmazni meg azt, ami a fejében forgott, mert ő is osztozott azért a félelmen a testvérével, hogy lennének, akik visszaélnének a hellyel.
- Olyan cél szeretnék neki, ami lehető legkevésbé rejti magában a lehetőséget, hogy megismétlődik a történetünk - foglalta végül össze. Mindeddig sosem gondolkodott azon, hogy ők maguk mit kezdhetnének a hellyel, eddig mindig az volt a fejében az opció, hogy továbbadják, de ha már megtartják, akkor felelősséget érzett a felhasználása kapcsán.

Seth

Noha egyelőre még bőven csak elkezdték a tervezgetést és még messze nem volt semmiféle konklúziója a beszélgetésüknek, apránként körvonalazódni kezdtek az ötletek, és ez Sebasatiant jó érzésekkel töltötte el. Örült neki, hogy a bátyja is hajlandó megfontolni, hogy mi legyen a házzal, annak pedig még inkább, hogy végül nem csak egyszerűen túladnak rajta, hanem valamiféle célja is lesz az épületnek. Most ugrott csak be neki, hogy bár az édesanyjára alig emlékezett, néha bevillant egy-egy pillanat, és ezek a házhoz kötődtek. Seth-nek ezek a pillanatok szomorú képet festettek az édesanyjukról, Sebastian számára viszont csak kiragadott állóképek voltak, kontextus nélkül. Talán tudat alatt részben ez is nyomott a latban, és ezért is nem akarta hagyni, hogy az épület az enyészeté legyen.
- Ha természetvédelmi irányba indulunk el, akkor érdemes lehet felvenni a kapcsolatot Radúzzal - javasolta aztán Sebastian, miután úgy tűnt, hogy mindkettejüknek tetszik ez a lehetőség. - Valószínűleg, ha más nem, akkor néhány remek meglátása bizonyára lenne azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezdjünk neki, esetleg segítene is benne.
A volt házvezető nem igazán lett volna alkalmas igazgatónak, de kevés olyan embert ismert Sebastian, akinek az állatokkal kapcsolatos tudása akár csak megközelítette volna a bohókás vadőrét.
- Illetve ebben az esetben lehet akár eleve úgy hirdetni meg a pozíciókat, hogy bizonyos ellenőrzésekkel, átvilágítással jár. Utánajárhatok a minisztériumban, hogy mi az, ami még megengedett elővigyázatosság ilyen esetben. - Sebastian remélte, hogy nem tűnt fel Seth-nek a megfogalmazásból, hogy elsőre arra gondolt, hogy majd szépen csekkolja a jelentkezőket a tudtuk nélkül, bár szerencsére azért a szőkében bőven volt annyi gerinc, hogy rögtön rájöjjön, mennyire problémás ötlete támadt.

Greg
Anglia - Selwyn birtok

A birtok határán varázslat akadályozta meg, hogy bárki is hoppanálással közelítse meg a régi Selwyn házat, és ez alól Sebastian sem volt kivétel, mióta - lassan már egy évtizeddel ezelőtt - varázslat befolyása alatt olyan dolgokat vitt itt végbe, amelyek az egész családján nyomot hagytak. Nem sok esély volt rá, hogy ismét ilyesmi történjen, de jobb az óvatosság, így most rá is gyaloglás várt.
Nemrég még fel sem merült volna benne a gondolat, hogy Greggel az oldalán fog ellátogatni a Fordwitch-i otthonukba, de miután Seth-tel eldöntötték, hogy célt akarnak találni a helynek, szükségszerű volt a ház állapotának felmérése csakúgy, mint a környéké.
Nem vált el élesen a telek határa az erdőtől, de mugli szemek elől elrejtették az út további részét - ők egy szakadékot láttak maguk elől, és maximum csak akkor lett volna hatalmas meglepődés, ha valaki a mugliriasztó bűbájok ellenére is épp itt próbálja meg a mélybe vetni magát, de erre Selwyn-emlékezet óta nem volt példa. Az út maga a varázslatokon átlépve lényegesen rosszabb állapotban volt, mint a nyilvános oldalon, és bár valaha elég széles volt ahhoz, hogy akár egy hintó is végighajtson rajta, most mindenütt átvették a növények a terepet és inkább csak a fák növéséből lehetett tudni, hogy hol érdemes haladni.
Sebastian nem igazán törődött vele, hogy a koradélutáni esőtől még nedves levelek a nadrágja szárát simogatják, sötét foltokat hagyva mindenhol, hiszen fogalma sem volt róla, hogy esetleg a háznál milyen állapotok várják.
- Lehet, hogy seprűt kellett volna hozni… - mormogta, de természetesen nem takarítani akart, csupán gyorsabban haladni, de ezen a ponton már nem sokat tehetett az ügy érdekében. - Szerintem először nézzük meg a házat, utána elég lesz átverekednünk magunkat a növényzeten - nézett útitársára kérdőn, hogy egyetért-e a tervvel.

Greg

Nem számított rá, hogy a másik felelni fog a félhangos megjegyzésére, de ettől függetlenül is pirosabbá vált egy kicsit a füle hegye, mert elszégyellte magát, hogy ennyire figyelmetlen volt.
- Igaz. Sajnálom - mondta hát, bár nem úgy tűnt, hogy Greg különösebben magára vette volna, hogy elsiklott a problémája felett.
Greg eszmefuttatásában jócskán volt igazság, de Sebastian nem csak a varázslatokat akarta felmérni a területen.
- Elsőként megnézném, hogy van-e egyáltalán olyan állapotban a ház, hogy érdemes legyen tovább dolgoznunk - magyarázta, hogy miért vette az útját az ódon épület irányába. Mivel nem járt itt azóta, hogy az aurorok rájuk robbantották az egyik falat, fogalma sem volt róla, hogy esetleg mostanra nem omlott-e össze az egész ház a kár nyomán. Márpedig, ha épület nincs, akkor kicsit azért más a leosztás.
Azonban ahogy haladtak már átviláglott a lombokon a tető halvány körvonala, Sebastian mellkasában pedig egy pillanatra összeszorult valami. Nyelnie kellett egy nagyot, de fogalma sem volt, hogy ez a furcsa, szomorúsággal vegyes izgalom mit is akar jelenteni. Némi fáziskéséssel fogta csak fel azt is, hogy Greg tovább beszélt hozzá.
- Mi..? - kérdezte elsőre, de egy-két másodperc után feldolgozta az agya, amit a másiktól hallott, és elvigyorodott. - Persze, mert a legjobb megoldás a lesből gyilkolásra, ha megmondod az áldozatnak… - felelte a második kérdésre, és csak utána ugrott vissza az elsőre. - Egyébként meg logikusnak tűnt téged hívni, kellően sok közös bizniszünk volt már ahhoz, hogy ismerjem a hozzáértésedet - vont vállat. Nem szokott felesleges dicséreteket osztogatni, de ezt komolyan gondolta. Persze Seth is el tudta volna végezni a munkát, és mivel egy alkalom aligha lesz elegendő, így később rá is szükség lesz, de ha őszinte akart lenni, akkor Sebastian nem igazán állt még készen arra, hogy a testvérével kettesben térjen vissza ide. Úgy érezte, hogy előbb el kell magában rendeznie, hogy mit is gondol a helyről, hogyan reagál rá, ha látja, és ehhez kellett, hogy teljesen a saját érzéseire tudjon figyelni. Ezt persze nem mondta volna el Gregnek, mert nem volt különösebben lelkizős természetű a viszonyuk, talán a másik körbe is röhögte volna, de Sebby ettől még a brit auror munkájában teljesen megbízott.
Abban mondjuk kevésbé, hogy esetleg nem próbál meg elcsenni ezt-azt, de ezzel kapcsolatban úgyis csak visszaindulás előtt lesz dolga.
- Szükséged van valamilyen extra infóra a munkához a helyről, vagy elég, amit már tudsz? - kérdezte aztán.

Greg

- Nem szükséges mindig mindenkinek mindent tudnia - vont ismét vállat kicsit felhúzva az orrát a szinte már kritikának is beillő megjegyzésre és méregetésre. Seth egyébként sem valószínű, hogy ne tudná kitalálni, hogy ki jött Sebby-vel, ha nagyon akarná.
Ahogy tovább haladtak némán nézett fel újra a tetőre, elmerengve azon, hogy vajon mimindent szívhatott magába ez a ház? Nem tudott rá gonoszként gondolni, pedig lett volna realitása, hiszen komisz dolgok alakították az évszázadok során. Igazából most először merült fel benne a kérdés, hogy vajon az apjuk mit élt át itt gyerekként, és annak vajon lehetett köze ahhoz, hogy olyan ember lett, amilyen? És az előtte itt élő Selwynek? Nem tudott velük különösebben empatizálni mindeddig, de most megütötte a régi idők szele. Vajon mások is szenvedtek itt és szabadulni akartak? A ház mit akarna mindezt látva? A lázadozók hatása volt erősebb vagy a gonoszság? Sebby tudta, hogy neki nagy szerencséje van, hogy az aranyvérű beltenyészet “csupán” zárkózottá tette és visszavágta az empátiáját, de a családjától nem állt messze az őrület. Ez mit okozhatott?
- Ha beérünk készítek neked egy sematikus rajzot - bólintott aztán, kiszakadva gondolatai közül, ismét Gregre pillanatva, ami egy pillanat alatt ki is rántotta őt melankólikus hangulatából és hangosan felröhögött. - Rád fog férni némi leporolás - jegyezte meg, ugyanis a másik mellkasa és nadrágjának eleje csupa-csupa zöld volt az anyagba ragadt apró fűmagvaktól. Nem volt kétsége afelől, hogy ő maga is Shrek-szerű színeket kezdett ölteni, de ez semmit sem vett el a hirtelen támadt jókedvéből.
Mire elértek a növényzet széléig és kibukkantak a ház közvetlen közelében húzódó rétre, ami valaha konyhakertként is funkcionált, újra rendezte sorait, és elgondolkodott, hogy mivel segíthetne még Gregnek.
- Igazából csak feltételezés, de majdnem biztos vagyok benne, hogy lesznek a birtokon jelöletlen sírok - jutott aztán eszébe egy régi megérzése. Szolgálók, útban lévő családtagok vagy épp vetélytársak véletlen eltűnése nem volt szokatlan a családi krónikákban, és elég logikusnak tűnt, hogy Selwyn-ék egyszerűen eltették láb alól a problémás embereket. - Nem vagyok benne biztos, hogy az aurorok találtak-e ilyesmit, mikor szétnéztek a terepen. Tényleg, sikerült belenézned az akkori feljegyzésekbe? - kérdezte Greget, akinek korábban javasolta, hogy ha van rá módja, akkor keresse ki a tíz évvel ezelőtti kutatási anyagot a minisztériumban.

Greg

Az inges megjegyzésre csak a szemét forgatta, mert tudta, hogy sokan szívesen élcelődnek a ruhatárán, de már messze nem hordott annyira csiricsáré dolgokat, mint tinédzserként, vagy legalábbis ő így gondolta.
- Nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden felmenőmnek lett volna ennyi esze. Belterjesség - jegyezte meg elhúzva a száját, de szerencsére csak a távoli múltból tudott volna felhozni konkrét példát. Már ha nem számítjuk az apja elmebetegségét
- Hát… - gondolkodott el aztán Greg kérdésén. - Valójában szerintem alaposan átejtette a minisztériumot. Úgy tudom, hogy a sérülését, ami miatt úgy vélték, hogy képtelen precizitást igénylő varázslatokra, ő maga okozta, hogy hihető legyen az utolsó pillanatos átállása a háború idején, viszont azt már nem verte nagydobra, hogy egyébként kétkezes pálcahasználó volt. Kevés olyan dolog lehetett, amiben ténylegesen akadályozta őt a keze. Azt viszont már alaposabban megkérdőjelezném, hogy mikor is és mennyire ment teljesen vakvágányra az elméje. Mióta az eszemet tudom erőszakos és uralkodó természetű volt - foglalta végül össze.
Az apján kívül nem igazán volt még ember, akinek igazán rosszat akart volna, de azt már nagyon várta, hogy mikor fog az öreg búcsút venni az élet siralomvölgyétől. Valahogy nem tudott eltávolodni attól a gondolattól, hogy amíg él, veszélyt jelent - hiába volt ebben a pillanatban is az Azkaban vendége.
- Hmhm - nyugtázta a másik válaszát, mindenféle további kommentár nélkül, mert hamar leesett neki a mögöttes értelem.
Mikor fellépett a tornácra, nagyot nyikordult a deszka, majd a második lépésnél a legnagyobb meglepetésére az egyik lába bokáig eltűnt a lecek között.
- Az istenit! - szisszent fel, mielőtt mérgesen kihúzta volna a lábfejét a lyukból, és kiszedett egy szilánkot a nadrágjából. Szerencsére a bőrét épp csak megkarcolták a deszkák, ellenben a kis közjáték épp elég volt ahhoz, hogy Sebastian sündisznóként töffögjön a kört.
Útját nem az ajtóhoz vette, mivel nem akart zárnyitó varázst sem használni, hanem végigment a ház elejénél és oldalra befordulva megkereste az aurorok által ütött lyukat. A fal hevenyészett módon le volt ugyan zárva, szorgos kezek vékony deszkákat erősítettek a sérülésre, de az egész tákolmány kellően szellős volt ahhoz, hogy némi nekifeszüléssel könnyedén embernyi lyukat hozzanak létre.
- Ez a rész nagyon rossz állapotban van - állapította meg a nyilvánvalót Sebby, miközben félredobott egy korhadt fadarabot. - Csoda, hogy nem dőlt le itt semmi. - Azonban miután bemásztak újra Gregre pillantott. - Látsz bármi érdemlegeset? - kérdezte, elsősorban arra utalva, hogy haladhatnak-e tovább, vagy a ház belseje máris látható veszélyeket rejt.

Greg

- Melyik? - kérdezte, mert azért egy pár brit aurort már volt szerencséje megismerni, és igen kíváncsi lett volna, hogy ki volt az a heves vérmérsékletű idegen, aki kissé túllőtt a célon. Igaz, az illetőnek igen impresszív a mágiája, talán érthető is, hogy már-már dicsekszik vele.
Hunyorogva próbálta mindeközben kivenni a benti szoba körvonalait, de a távolabbi sarkak sötétségéhez még nem szokott hozzá a szeme. Nehéz emlékek rohanták meg, ahogy az ismerős bútorok lassan formát öltöttek, és mély sóhajjal lépett át a törmelékeken, hogy bentebb is megszemlélje a helyszínt. Szerencsére nem szakadt be újabb deszka alatta, de vészesen nyikorogtak minden óvatos lépésnél.
- Nem hiszem, hogy bárki feltételezte, hogy ekkora lyuk után egyben marad a ház - jegyezte meg Sebastian.
Mondjuk az aurorok fejében akár még az is megfordulhatott, hogy a Selwyn kúriáért nem nagy kár, nem kell különösebben védelmezni a falakat, vagy simán csak nem akaródzott nekik a minimálisan szükségesnél több időt itt vesztegetniük.
- Azért hoztalak magammal, hogy az ilyeneket kiderítsd, nem? - replikázott aztán incselkedve Sebby a másik kérdésére. - De egyébként volt itt minden… a végén kis híján kinyírtam az öreget, akár ezt is érzékelheted - jegyezte meg semleges hangnemben, pedig messze nem tudott az egész helyzet iránt ennyire semleges lenni.
Az, ami akkor történt, ahogy az apjuk elbánt velük és az az iszonyatos harag, ami Sebastianban lobbant fel, azóta is hagyott neki gondolkodnivalót. Sebby nem volt vérszomjas alak, igazából nem szeretett bántani másokat, de ha akkor Magnus nem hárítja az átkát, most valószínűleg az Azkabanban ül, de az apjuk legalábbis biztosan nem jutott volna el a tárgyalásáig.
- Nos, mesélj, tünde szemed mit lát? - pillantott Gregre, idézve az egyik nemrég olvasott mugli könyvből.

Greg

- Hmm... van is egy sejtésem, hogy ki lehet - felelte Sebby némi töprengéssel a hangjában, de közben elég világosan felsejlett előtte Nathaniel... valami alakja. Sajnos a vezetéknevére nem emlékezett.
A ház állapota nyilván hagyott kívánni valót maga után, de egyelőre úgy tűnt, hogy kiállta az idő és Nathaniel próbáját. Persze ki tudja, hogy a fentebbi emeleteken mit találnak.
- Meg ha az ő örökségük és nem másé - jegyezte meg a szőke kelletlen hangnemben. Mert akárhogy is nézzük, ez a ház az örökségük volt, és még ha volt is idő, amikor ő maga is örült volna, ha leomlik az egész és elfelejtheti azt is, hogy valaha létezett, ezen már túl volt, és furcsa ragaszkodás alakult ki benne. Végül is, most épp ez volt az oka annak, hogy itt voltak.
Greg szavai viszont ismét mosolyt csaltak az arcára, bár nehéz lett volna leolvasni, hogy pontosan mit gondol a felszín alatt.
- Nos, a bérezésed nyilván a teljesítményedtől függ majd, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogom jutalom nélkül hagyni a segítségedet - felelte, látványosan nem nézve Gregre, semlegesen, de szándékosan olyan szavakat választva, amiket akár félre is lehet érteni, ha valaki nagyon szeretné.
Persze ettől függetlenül is tervezte, hogy ténylegesen kifizeti a másik fáradalmait és a házra fordított idejét, hiszen ez igazán nem jelentett gondot, de előre nem egyeztek meg semmiben.
Mikor azonban a másik elemezni kezdte a szobát és a helyben történt varázslatok nyomait, a szőke érdeklődve kezdte figyelni a tevékenységét, várva a választ. Úgy tűnt, hogy Greg élvezi a munkát és a kihívást, Sebby pedig biztos volt benne, hogy hasonlóból még akadni fog néhány.
- Talált, süllyedt - bólintott rá aztán az elemzésre. A valaha hirtelen felindulásból elkövetett átok csak azért nem talált célba, mert az érkező auror megvédte a védelemre cseppet sem érdemes apjukat, de utólag nézve talán jobb is, hogy így alakult.
Greg szavait bólintással nyugtázta, aztán követte őt az egyik sarokban álló asztalhoz, majd a pálcája segítségével térképet rajzolt a házhoz az asztallapra.
A Selwyn-ház elég nagy volt, három emelet, sőt, négy, ha a pincét is beleszámítjuk. Az alsó szinten volt a konyha, a gyakorlószoba és a hall, ahol a vendégeket fogadták valaha, egyel fentebb a nappali, a dolgozószoba és a könyvtárszoba, valamint a szüleik hálója, odafent pedig az övék és két másik vendégszoba. A berendezés tipikus aranyvérű ízlésről tanúskodott, bár apjuk, miután elítélték, minden bizonnyal leredukálta a tárgyak számát, hiszen nem lett volna tanácsos továbbra is fekete mágiára utaló díszeket hagyni kint.
- Ha tippelnem kellene, akkor a hallban és a mi szobánkban leginkább kémvarázslatok fordulhatnak elő, sőt, akár még a szülői hálóban is elképzelhetőnek tartom. Ahol állunk az a gyakorlószoba, de mint említetted, az itteni nyomokat kellően legyalulták az aurorok ahhoz, hogy biztonságos legyen, szóval ez pipa. A többi részen úgy vélem, hogy akármi is előfordulhat. A pincébe pedig annak idején én sem nagyon járhattam le, így annak a térképét nem tudom most megrajzolni - magyarázott, miközben a rajzon kezével mutatta is azt a területet, amiről beszélt. - Mivel szeretnéd folytatni?

Greg

Greg felháborodott válaszát hallva előbb csak felhúzta a szemöldökét, majd finoman kinyújtózott elméjével a másik felé, mert gyanús volt neki ez a kijelentés. A gondolatmenet második felét még épp elcsípte, így hát nem kellett hozzá sok, hogy kitörjön belőle a röhögés.
- Pfff... látom elköteleződtél a fizetség természete mellett - vigyorgott a másikra vidáman. - De nem bánom, ha tényleg gyors és alapos munkát végzel, akkor egyezkedhetünk- tette hozzá, mielőtt némi fejcsóválással kísérve visszatért az eredeti elfoglaltságukhoz.
Az auror egész pofás kis 3D-s modellt készített a házról Sebby vonalai nyomán, így hamarosan már mindketten a legideálisabb útvonalakat keresték.
- A konyhához tartozik egy kamra is, azt kihagytam - állapította meg Sebby a vonalakat figyelve, majd gyorsan kijavította a rajzán a hiányzó részt. - Így már jobb.
Igyekezett végiggondolni, hogy hol lehet még bármiféle csapda a házban, de a nyilvánvalókon kívül csak egy hely jutott eszébe.
- Apám dolgozószobája is problémás lehet, bár azt valószínűleg az aurorok is alaposan átnézték - tette hozzá. A kút neki egyébként nem is jutott az eszébe, pedig logikus rejtekhely lenne, de hát pont ezért hozott magával egy profit. Ezt a megnevezést pedig most tényleg nem rajta idézőjelbe.
A gyakorlót elhagyva elindultak a hall felé. Kissé szokatlan volt ez a sorrend, de ha már a ház oldalán léptek be és véletlenül sem egy ajtón, akkor talán érthető. A szobából kilépve jobbra volt a tényleges bejárat, balra pedig az emeletre vezető lépcső. Egyenesen előre haladva pedig a konyhát érhették el, aminek az ajtaja a lépcső takarásában volt az irányukból nézve.
- Itt kétlem, hogy különösebben veszélyes varázslatok lennének, elvégre fenn kellett tartani a látszatot a látogatók elől - elemzett Sebby, de a végső szót ez esetben mindenképp Greg tisztje volt kimondani.

Greg

Ahogy őt magát, úgy Greget sem túl sűrűn lehetett vigyorgáson kapni, de néha a legképtelenebb helyzet szüli a legvidámabb pillanatokat. Figyelmük viszont hamar átterelődött a munkára, és módszeresen álltak neki a ház felmérésének.
- Alig jártam ott, a berendezését sem tudnám felidézni - jegyezte meg Sebby, mikor a dolgozóra terelődött a szó. - De valószínűleg igazad van, ott tényleg minden mást megtalálhattak már az aurorok, ha volt is valami.
Vicces módon egyébként Sebastian még olyasmit is el tudott volna képzelni, hogy a lépcsőkorlátba rejtettek halálfaló varázspálcákat, vagy Merlin tudja milyen furcsaságokat, de talán ilyesmire mégsem kellett számítania a minisztérium beható tanulmányozása után. Vagy mégis..?
Mikor Greg szólt neki a diktálás kapcsán, gyorsan észbe kapott és elővette a zsebéből a noteszét és a ceruzáját, amit épp hasonló céllal hozott most magával. Ahogy előre haladtak érdeklődve figyelte a férfi mozdulatait, mert egészen lenyűgöző volt a látvány, ahogy céltudatosan mérte fel a terepet.
- Angolok vagyunk, természetesen teával - nézett kicsit értetlenül Gregre Sebastian, Aztán gondolkodott egy kicsit, kutakodva az emlékeiben, és egy kicsit kiegészítette a válaszát. - Illetve még whisky-vel. Miért kérdezed? - ráncolta a homlokát, megoldás után kutatva fejben. Szerencsére csak a sajátjában. - Gondolod, hogy valamiféle különbséget tett köztük..? - dobott fel egy ötletet, ami logikusnak tűnt, de nem gondolta tovább, inkább hagyta a másiknak, hogy elmesélje a saját meglátásait.

Greg

A becsüs említésére Sebby csak a szemét forgatta, mert nagyon is jól el tudta képzelni, hogy Greg mégis milyen becsüsöket ismer. Persze semmi jóra és legálisra nem számított, hiába volt auror a mellette álló - eddigi ismeretségük minden napja arról árulkodott, hogy a másik ott talál kibúvót a törvények alól, ahol csak lehet.
Az italokkal kapcsolatos magyarázat viszont annál jobban érdekelte.
- Ismerem a szokást, de nem gondoltam, hogy apám alkalmazta volna - szaladt ráncokba a szemöldöke. - Bár valójában nagyon is rávall.
Ezután kezdett csak el foglalkozni a jelenben nagyon is égető kérdéssé vált problémával, nevezetesen, vajon mi lesz, ha nem kap Greg egyik feltételezett italból sem. Az első röpke gondolata az volt, hogy bizonyára van még a házban whisky és némi molyos tea is, hát kever valamit a másiknak belőlük, de aztán eszébe jutott, hogy alkoholt nem ihat a másik. Persze az alkohol a kisebb probléma, attól meg lehet szabadulni.
- Mindegy, hogy milyen italt kapsz, vagy egy bizonyos típusnak kell lennie? Ha igen, akkor szerinted lehet még belőle a házban..? - Majdnem megkérdezte, hogy merre kéne keresnie, de eléggé furán jött volna ki a saját birtokán. - Vagy hogyan lehet kikapcsolni ezt a védelmet? - kérdezte még, egy következő gondolatra ugorva. Végül is ő is Selwyn, lehet, hogy meg tudja szüntetni a varázslatot. Most azért nagyon bánta, hogy nem igazán szentelt figyelmet a múltban a hasonló típusú mágiának. Seth sokkal jobb volt a védelmi varázslatokban, viszont ha tudott volna erről, akkor azért valószínűleg figyelmezteti. Vagy nem... hiszen nem szólt Gregről.
Mennyire is lenne kínos most felhívni telefonon a bátyját..?

Greg

- Ha "bitang nehéz" lesz megszabadulni tőle, akkor azért az is kérdéses, hogy használható-e a ház egyáltalán bármilyen célra - szaladt ráncba Sebastian szemöldöke. Nem számolt efféle nehézséggel, mikor új értelmet akartak adni a ház létezésének. A magyarázat közben egyébként is egyre azt mérlegelte fejben, hogy vajon mikor érik meg rá az idő, hogy valóban felhívja a bátyját némi telefonos segítségért. Végül mikor a másik a medimágia tudása után érdeklődött, akkor adta fel teljesen.
- Semennyire - felelte, miközben már a zsebében kereste a nem annyira kedvelt kis szerkezetet, majd feloldotta és kikereste a testvérét a nevek közül.
A beszélgetés viszonylag gyorsan lezajlott, Sebby meg is tudta, amit szeretett volna, viszont ez nem akadályozta meg, hogy Seth utolsó odaszúrása hallatán ne váltson enyhén vörös árnyalatúba a feje. Na nem a harag, inkább a túlságosan is ismerős "én vagyok a kistesó" érzés kerítette hatalmába, mint régen, mikor a nálánál idősebb testvére evidenciákat magyarázott neki, vagy zavarba ejtő témákról kérdezett. Mély lélegzetvételekkel nyugtatta hát meg gyorsan kissé csapzott idegeit, és visszafordult Greghez.
- Mennyit hallottál? - kérdezte, mert szerette volna tudni, hogy milyen mélységekben kell elmesélnie a beszélgetés tartalmát. Azonban mivel a telefonja meglehetősen hangosra volt állítva, Greg valószínűleg gond nélkül hallotta a javát, különösebb fülelés nélkül is. Mindenesetre, ha szükséges volt, akkor gyorsan vázolta a részleteket, majd a következő napirendi pontra ugrott.
- Szerinted ha megtaláljuk az italt és kiforralom belőle az alkoholt, akkor meg tudod inni? - érdeklődte a másiktól, mert feleslegesen nem akart dolgozni, sem az időt húzni. - Erősen kétlem, hogy a hatásán változtatna, hacsak nem ment már eleve tönkre - tette hozzá. Volt benne némi rizikó, hogy ezer éves (na jó, inkább tíz) italt akar itatni a másikkal, de talán még mindig jobb verzió volt, mint megvárni, hogy reptében távozzon az ajtón át, vagy kiderüljön, hogy nem is zavarja annyira a házat a jelenléte és tényleg az elveszett unokatestvére.

Greg

Először egy mély sóhaj a válasz, mert hát igen, a bátyja valóban "elbűvölő", viszont Sebby magában azért is hálát adott, hogy Greg volt annyira taktikus, hogy ne akarja az iménti beszélgetést mélységében elemezni. A kérdését is úgy dönt, hogy inkább komolyan veszi, semmit elkezdjen rajta morcogni, mert még nem volt ideje az előbbi kínos telefonhíváson sem túltenni magát.
- Szuper - könnyebbül meg aztán, mikor a másik beleegyezik, hogy inkább alkoholt keressenek, semmint hogy át kelljen vele lebbennie a küszöbön, arájaként tartva a karjaiban. - Jó terv, menjünk - bólint, mikor a másik felajánlja a hátvédséget. Talán tényleg ez a legjobb megoldás arra, hogy ne ingereljék a házat feleslegesen.
Hamarosan aztán az apja dolgozószobájába érnek. Sebby nem sokszor járt ebben a helyiségben, úgy meg gyakorlatilag abszolút soha, hogy lett volna lehetősége a holmikban turkálni. Láthatóan amúgy is megtette azt helyette más, mert a fiókok tartalmának a java az íróasztalon feküdt kusza kupacokban, a könyves szekrények üvegajtaja is javarészt tárva-nyitva. Az aurorok alapos munkát végeztek.
- Na nézzük... - guggolt le az íróasztal mögött, remélve, hogy az alsóbb szekrényekben rátalál arra, amit keres, de csak pókhálót markolt. Miután felkelt tűnődött egy kicsit körbenézve a szobában, míg végül megakadt a tekintete egy méretes földgömbön.
- Nem ilyenekben szokták az italokat tartani..? - mondta ki hangosan a kérdést, de inkább csak költői szándékkal, semmint választ várva. Hamar oda is lépett a lakkozott gömb mellé és felnyitotta.
Láthatóan itt is keresgéltek, a poharakból némelyik megrepedt vagy kicsorbult, mert nem a megfelelő helyre került vissza, de több üveg alkohol is volt a szekrényben. Sebastian egyesével kézbe vette őket, és némi helyett csinálva az asztalon kipakolta őket különszortírozva. Két bor azonnal kiesett a pixisből, mert ezeket nem szokás kinyitva tárolni, de minden alkalommal elfogyasztani egy-egy üveggel, mikor kedves vendég érkezik, kicsit overkill lenne. A másik oldalra egy szinte teljesen üres pálinkás üveg került, amit minden bizonnyal azokra az alkalmakra tartogattak, mikor az édesanyja családjához tartozó érdekeltségi kört kellett valamivel megkínálni. Ezen felül maradt egy fél üveg gin és egy harmadáig telt whiskey.
- Talán ezeknek lehet a legjobb esélyük. Mit gondolsz? - fordult Greg felé a kezében a két palackkal.

Greg

Fel sem veszi a másik beszólását, most fontosabb dolgokkal van elfoglalva, na meg egyébként sem szokatlan, hogy odamondogatnak a másiknak, ha alkalom adódik rá. Miután Sebastian rálelt két ígéretes üvegre, visszafordult a másikhoz, aki a mágiaügyi minisztérium alkalmazottjához méltó módon természetesen tartott magánál az egyik legjobb, mérgeket kimutató bájitalból. Vagy inkább csak Greg legendás balszerencséje lehet az oka az óvatosságnak..?
- Úgy tűnik nincs gond vele - állapította meg Sebby, miután az egyik italból töltött egy kevésbé poros pohárba. Mikor az italt a másik felé mutatta, hogy Greg is megbizonyosodhasson problémamentes mivoltjáról, akkor viszont a másik kissé félreértette a gesztust és elvette a poharat, amivel egy pillanatra úgy kizökkentette a szőkét, hogy oda is adta. A következő pillanatban már a saját csuklóján érezte a férfi karkötőjét, majd legnagyobb döbbenetére Greg beleivott az alkoholba.
- Még ki akartam forralni... az alkoholt...... - A végét már némi késéssel tette hozzá a mondat végéhez, mert közben a másik már a kezébe nyomta az üres poharat. Pár pillanat telt csak el csendben, miközben a szőke felocsúdva döbbenetéből azt figyelte, hogy mi fog történni ideiglenes útitársával, majd mikor már-már azt lehetett sejteni, hogy minden rendben van, akkor Greg egyszerűen összecsuklott.
Sebastiannak mindössze annyi ideje volt, hogy megakadályozza, hogy a férfi feje a padlón koppanjon, de a térdét jó alaposan beverhette.
- Hát te teljesen hülye vagy - közölte egyszerre mérgesen és némileg ijedten az eszméletlen másik féllel, miközben próbálta az oldalára fordítani, mert egy lenyelt nyelvvel nem igazán akart most megbirkózni. - Teljesen és kolosszálisan idióta - szidta Greget teljes stresszben, miközben a következő gondolta már ott járt, hogy próbálta felidézni, hogy mégis milyen varázslattal lehet valakit magához téríteni, majd miután az ég világon semmi hasznos nem jutott eszébe, jobb híján a pálcáját kvázi slagként használva lelocsolta a másikat, remélve, hogy ez felkelti.
Egyébként, miért nem tanítják, hogy mit kell csinálni valakivel, akinél beüt az epilepszia...?

Greg

Rémülete lassanként váltott át bosszankodásba majd dühbe, amikor látta, hogy a másiknak nem esett valószínűleg semmilyen maradandó baja. Először éberen figyelte az éledezést, persze rögtön abbahagyva a locsolást, miután Greg a pálca hegyét felé billentve az ő térdét is összevizezte, de ahogy egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése, hogy ismét felbootoljon az auror elméje, az arcára is kiült, hogy legszívesebben agyoncsapná.
- Te teljesen meg vagy hibbanva! - jelentette ki, miközben felpattant a másik mellől, ahol eddig guggolt. - Ezt mégis hogy a fenében képzelted? Mintha nem közöltem volna előre, hogy ki akarom forralni az alkoholt az italokból, mielőtt megiszod!
Persze lett volna némi létjogosultsága a gondolatnak, hogy vajon a forralás okoz-e bármit a feltételezett varázslatokon, de Sebastian minden varázstani és bájitalfőző ismerete arra engedett következtetni, hogy nem kellett volna problémát okoznia a hőnek. Nem úgy, mintha egy epilepsziás alkoholt iszik.
Sebby vasvilla tekintettel nézett a másikra egy töredék pillanatig, mielőtt új levegővétellel folytatta.
- Arról már nem is beszélve, hogy szóltam, hogy nem vagyok otthon a medimágiában. Erre elkezdesz nekem itt kísérletezgeti?! És ha nem vagyok elég gyors és szétvered a fejed, akkor mit gondolsz, mit csináltam volna veled?? Ha már feltétlenül hazárdírozni akarsz, akkor legalább valami puha mellett tedd, te idióta, van itt elég kanapé!
A szőkének egészen kipirult az arca, mire mindezt a másik fejéhez vágta. Hirtelen nem volt több mondanivalója és nagyrészt kiadta a mérgét, úgyhogy jóval normálisabb hangnemben, de kicsit sem kedvesebben kérdezte:
- Megmaradsz?

Greg

- Pfff! - hallatja nemtetszését, mikor a másik egy tízpontos logikai bukfenccel eljutott addig a gondolatig, hogy tulajdonképpen elég furcsa lenne itt egy auror hullája Sebastian társaságában, és bizonyos kérdéseket vetne fel, mert a szőke kobakban ez csak másodlagos gondolat volt. Egyébként sem szeretné, ha valaki a szeme láttára purcanna meg, főleg nem úgy, hogy ő az egyetlen elérhető "orvosi" segítség közel s távol az angliai erdő közepén. Innen még hoppanálni is csak azután lehetne, hogy végigcipeli a nálánál nagyobb másikat a birtok határáig, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt jó ötlet Gregtől az előző mutatvány.
A Stimulás megjegyzésre csak a fejében villant fel egy kis villanykörte, avagy "ja, tényleg, EZ az a varázslat...", de azon kívül, hogy még sötétebben nézett a másikra, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy vagy befogja most már, vagy mégis csak holttesté fog avanzsálni, nem kommentálta a hallottakat. Hát na, ő azokról az órákról hiányzott, ha jól rémlik neki épp az apját próbálta eltenni láb alól, ugye ez meg éppen a Stimula ellentéte. Senki sem lehet tökéletes.
- Mi? - zökkent viszont ki egy kicsit a puffogásból, mikor a Selwyn vérre terelődött a szó. - Még mindig nem vagy magadnál, vagy zagyváló átkot kaptál az italtól? - kérdezte, hangjában még mindig némi éllel, mert azért ennyire gyorsan nem tudta megbocsátani a másik felelőtlenségét. Nyilván mivel kellően zaklatott volt épp csak az imént, ráadásul mindeddig italokhoz és a házhoz köthető varázslatokról beszéltek, eszébe sem jutott, hogy esetleg vérmágia is lehet a dologban.

Greg

Nem felelt a kijavításra, egyáltalán nem érdekelte épp a jó modor, úgyhogy egyszerűen elengedte a füle mellett Greg kötözködését. Ellenben mivel a másik egyértelműen kezdett helyrejönni, ha már volt kapacitása nem is egyszer szólni be kábé két perc alatt, abból sem csinált nagy ügyet, hogy az auror még mindig a földön üldögélt, és nem is tűnt úgy, hogy különösebben készen lenne a mozgásra. Előbb utóbb valószínűleg helyrejön, Sebby empátiája pedig valahol a "jól áll a vörös"-nél szabadságra ment.
A magyarázat viszont egy kicsit meglepte, mert bár simán benne volt a pakliban efféle tiltott mágia használata is a családi kúriában, azért az italként való használat kicsit több volt, mint amit Sebby elképzelt.
- Hát fúj - jegyezte meg. Nem egy olyan szokás és varázslat létezett, amit kicsit józanabbul belegondolva egészen undorítónak ítélt az ember, de valahogy az a tény, hogy lehet, hogy Greg épp az apja véréből ivott, egészen fölkavarta a gyomrát.
Az auror első megállapításai hallatán automatikusan szétnézett, de nem igazán találta azokat a furcsaságokat, amiket a másik észrevett. Mondjuk logikus, hogy ha valamit valaki egész életében lát, azt nem szúrja ki könnyedén. Már feltételezve, hogy máshol is vannak ilyen dolgok a házban, mert az apjuk dolgozójába Sebby sem nagyon járt be.
- Na gyere - nyújtotta aztán a kezét a másik felé, mikor segítséget kért, aztán erősen tartotta a karjánál fogva, amíg közelebb mentek az egyik szabad falfelülethez.
Közelről nézve, amikor a másik rámutatott, Sebbynek is feltűnt valamilyen fémes, arany színű csillogás, ami mintha nem tartozott volna az eredeti mintához. Félredöntötte a fejét, hogy más szögben lássa a tapétát, és pár pillanat után összeállt a szeme előtt a kép.
- Oh, valóban - nyugtázta, majd azzal a tudással felvértezve, hogy már megvolt, hogy mit kell keresnie, újra szétnézett a szobában, és több helyen is hasonló villanásokat vett észre a falon.
A kérdést követően röviden mérlegelte, hogy mi legyen velük.
- Megtartani nem hiszem, hogy meg kellene, de rettentően érdekel, hogy mire valók - felelte. - Szuper lenne, ha ki tudnál róluk deríteni valamit, de Seth-et is meg fogom kérdezni. Szerinted eltávolítható úgy a tapéta, hogy még vizsgálható maradjon a minta?

Greg

- Ew... - közölte Sebby, mikor belegondolt az opciókba. Hát igen, valóban a vér még a leginkább elfogadható lehetőség, ha már valamivel muszáj biztosítani a varázslat sikerességét.
Nem sokkal később már a fal mellett álltak, a szőke pedig igyekezett valamilyen szándékosságot vagy ritmikusságot felfedezni a frissen fellelt mintákban.
- Nem arra gondoltam, hogy most azonnal tépjük le a falról - forgatta aztán a szemeit, mikor Greg egészen hajmeresztő lehetőséget vázolt. - Viszont érdemes lenne később meghagyni tanulmányozásra, ha már tudjuk, hogy mivel állunk szemben. Ha a falon nem is hagynám, azért elpusztítani sem feltétlenül akarom - fejtette ki korábbi kérdése elsikkadt lényegét.
- Addig is... - kezdte volna, de közben észrevette, hogy a másik merrefelé néz, majd a halk komment is eljutott hozzá. - Yeah, I know - szusszant, a valójában nem is annyira szükséges kiegészítésre, mert Selwynség ide vagy oda, nem használná ki a másik kiszolgáltatott(abb) helyzetét, helyette inkább magához Invitozta Greg pálcáját. - Tessék. - Adta a kezébe az eszközt. - Szóval, azt akartam mondani, hogy addig is lerajzolhatnám, ami jobban látszik, a konyhában fogadok, hogy van zsírpapír is, amin még ha véletlenül nem is látszik át, de elég nagy a feladathoz - vetette fel. - Illetve még egy ötletem támadt... Támaszkodj csak meg a szekrénynél kicsit - irányította át Greg súlyát valamilyen szolid tárgy felé a szobában, míg ő maga lecsattogott a lépcsőn, majd nemsokára a telefonjával tért vissza, amit korábban a földszinten hagyott.
- Fogadni mernék, hogy ezek a varázslatok nem úgy készültek, hogy bármilyen szinten figyelembe vegyék a mélyen lenézett mugli technológiát - közölte, miközben feloldotta a telefont és bekapcsolta a kamerát. - Jah. Ez a cérnaszerű cucc legalábbis látszik a képen, nézd... - mutatta meg Gregnek a fotót.

Greg

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább a felmenői annyira önteltek voltak, hogy eszükbe sem jutott, hogy valamelyik drágalátos aranyvérű csemetéjük majd mugli technológiát hoz a házba, sőt, valószínűleg egyáltalán tudomást sem vettek ilyesmi létezéséről, így most Sebby sokkal könnyebben meg tudta örökíteni a rajzokat, semmint bárki várta volna. Egyébként ő sem kívánta nagy dobra verni a felfedezésüket, viszont az első dolga lesz, ha hazaér, hogy megkeresi Seth-et és megmutatja neki, hogy mit találtak. Volt egy olyan érzése, hogy ez a bátyjának sem tűnt fel, különben valószínűleg már vizsgálva lett volna a varázslat, vagy legalább figyelmeztette volna őt rá, hogy a falakat is nézzék meg.
Miután Greg az áldását adta a műveletre gyorsan nekilátott lefotózni a kérdéses felületeket, lehetőleg úgy, hogy egymás mellé pakolhatóak legyenek a képek és egyben lehessen látni az egész motívumot - legalábbis, ami látszott belőle manaszemüveg nélkül. Közben az auror is munkához látott és miután a dolgozóban végeztek a többi helyiség felé vették az útjukat.
- Gyakorlatilag mindenhol... - szusszant fel Sebby, mert úgy érezte, hogy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint akarta. Furcsa lenne azt mondani, hogy a fene se gondolta, hogy az aurorok gondos vizsgálata után még mindig találnak kellemetlen titkokat a házban, de valójában valamennyire tényleg abban reménykedett, hogy ez nem lesz más, mint egy rutinellenőrzés. Ehhez képest a telefonja csekélyke memóriáját már jól leterhelte a 400 macskafotó mellett a falról lőtt képekkel.

- Mára nekem elég volt, köszönöm - válaszolt elcsigázottan, miután végigértek a szobákon. Bőven sok volt neki a keringésből és a meglepetésekből is. - Ha esetleg még rá tudlak venni, hogy visszajöjjünk, akkor a kút lesz még hátra - tette hozzá, majd hamarosan elindultak a birtok határa felé, hogy amint lehet, hazahoppanáljanak.

Damien

Sebastian ritkán tölti az idejét konkrétan az üzlethelyiségben, de a mai épp az ilyen ritka pillanatok egyike volt, miután beszerzett két doboznyi vadonat új könyvet, amiknek helyet kellett találni a már most is roskadásig telt polcok egyikén.
Épp a kassza mögött szortírozta a köteteket, amikor valahol a látótere szélén mozgó foltot vett észre - konkrétan egy, a kirakat előtt hajladozó fűszálat egy fiatal srác kezében, és tulajdon termetes macskáját, aki roppantul elkezdett érdeklődni a látványosság iránt.
Sherlock barátságosan fordult az idegenhez, tappancsaival belülről paskolva meg az üveget, mikor úgy érezte, hogy talán el tudná kapni a bojtos végű fűszálat, azonban a lassú pislogást egyelőre nem viszonozta, talán épp azért, mert a másik teljesíthetetlen feladat elé állította. Végül kissé csalódott testtartással huppant le bolyhos fenekére, már csak a szemével követve a rögtönzött játékot, mikor Sebby úgy döntött, hogy közbeavatkozik.
Néhány lépéssel a bejárati ajtónál termett és csupán résre nyitva kukkantott ki a másik alakot keresve a tekintetével.
- Bent is játszhatsz ám vele, akkor nem fog megsértődni, mert nem tudja elkapni, amit lengetsz neki - közölte tegező modorban, mert határozottan a volt az érzése, hogy a másik jóval fiatalabb nála és egyébként is erre főleg diákok jártak-keltek. Azt viszont már nem várta meg, hogy a másik feleljen is, rá bízta, hogy betér-e a boltba, a maga részéről minden esetre visszatért a kassza mögé a könyveihez, fél szemét Sherlockon tartva azért.

Damien

Egy pillanatra felszaladt a szemöldöke, mikor az éppen betérő alak lefejelte a csengőt, mert ez nem volt túl megszokott jelenség, de végülis érthető, elnézve a srác magasságát. Mikor becsukódott a másik mögött az ajtó, akkor Sebastian már újra inkább a könyvekre figyelt maga előtt, olykor Sherlock felé sandítva, hogy minden rendben van-e. Cicabuksi viszont úgy gondolta, hogy nincs itt semmi félnivaló, és barátságosan indult meg az ismeretlen felé - lehet, hogy nem is először látta, ki tudja?
- Találsz még játékot a szekrényen - mutatott Sebby az egyik könyvespolc felé, aminek a tetejére feltette az éppen aktuális kedvenc tollas pálcák egyikét, amivel rendszeresen szórakoztatta szőrös kis társát. - Meg ha akarsz, akkor a jutalomfalatból is adhatsz neki - tette még hozzá némi gondolkodás után, de elnézve Sherlock lelkesedését és azt, hogy mennyire szeretné, ha a másik szórakoztatná, végül úgy döntött, hogy az idegen kivételesen megérdemli ezt a kegyet, bár persze szigorúan felügyelet mellett. Egyébként a nasi is a szekrény tetején volt megtalálható.

Damien

- Sherlock - felelte Sebby, miközben félig-meddig követte a srác mozdulatait, ahogy kivett a nasiból és a játék is előkerült. Úgy tűnt, hogy bundás kis társa éppen rendkívül élvezi a figyelmet, így hát maga is kedvtelve nézte a játékot, de azért varázslóéknál ugyebár nem árt résen lenni az idegenekkel. Mármint varázslóéknál IS.
Ugyan Sherlock már nem volt fiatal állat, a repkedő játék mégis arra sarkallta, hogy maga is szinte röppenjen utána. Szerencsére nem voltak a földön fellökhető könyvkupacok, így nem nem fenyegette a párost az a veszély, hogy egyszerűen rájuk borul valami, viszont a padlón párszor így is fenéken csúszott a méretes kandúr. Olyan negyed óra alatt aztán eléggé kifáradt hozzá, hogy már inkább csak az oldalára fekve figyelte, ahogy a másik szórakoztatta. Sebastian is jobban ügyelt emiatt rájuk, várva, hogy vajon távozik-e a srác, vagy szeretne még valamit.