36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Auror Parancsnokság
Írta: 2016. december 19. 20:48
Ugrás a poszthoz

Tobias
BNH: Budanekeresdi Helyszínelők s1e2
az előző részek tartalmából: KATT

Azt hinné az ember, hogy hagyják dolgozni. Hogy nem tesznek neki keresztbe és nem lehetetlenítik el a munkáját olyan abszurd és fölösleges kérdésekkel, mint hogy "mégis ki ez a fiú?", meg hogy "mi jogon van itt?", és hogy "kinek képzeled te magad, Rothman? és ő kinek képzeli magát, hogy kihallgató szobákat sajátít ki és parancsolgat mindenkinek?". Jó, rendben, bevallom, igazából imádom az ilyenkor felcsendülő pampogást. Ha ideges vagyok, szívesen feltennék a gramofonra egy hasonló, kellemes morajlást nyugtatónak.
Egy linzert majszolgatok egy asztalon ülve. Nem az én linzerem és nem az én asztalom. Az előzőt vissza se adom a tulajának. Szerintem nem is szeretné. Akárhogy is, várom, mire jut a kis dán, és közben figyelem a kollégáimat, olykor leszólítok egyet-egyet, vagy éppen hagyom, hogy a huszadik is elém álljon az olykor felellősségre vonó, olykor kiváncsiskodó kérdéseivel. Mindnek a legkülönbözőbb válaszokat adom.
Egyszerre meghallom az úr szavát. Mármint nem a nagybetűsét, hanem azét, aki eddig az aktákat bújta. De jelenleg tőlem aztán egy és ugyanaz is lehet. Azt mondja, hogy hozzunk be valakit. Izgatottan kapom ki az egyik auror kezéből a mappát, hogy megnézzem, kit is hozunk be.
- Nagyobb összeget tettem rá - robbanok be a kihallgató szobába, így adva a szimpatikus empata tudtára, hogy bizony én is a barátunkra voksoltam.
- És? Hogy szeretnéd? - ülök fel erre az asztalra is.
- Te akarod faggatni, vagy csak figyeled a mestert? - utalok itt természetesen magamra. Lehet különben, sokan azt várnák, hogy mint tapasztalt, pökhendi kihallgató tiszt, egyszerűen csak megmondom, mi lesz. Viszont mivel nekem akármilyen helyzet alkalmas a tanulmányozásra, a srácnak meg valószínűleg vannak elképzelései róla, mi lenne a legcélratörőbb mód, így sokkal jobbnak tartom ezt megtárgyalni vele.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Auror Parancsnokság
Írta: 2017. január 5. 12:05
Ugrás a poszthoz

Tobias
BNH: Budanekeresdi Helyszínelők s1e2
az előző részek tartalmából: KATT

Nem tudok róla, hogy morzsás az állam, amíg a srácon észre nem veszem. Talán már sietne is a segítségemre, ha jobbbbban lennénk (hány b-vel mondjuk ezt?), vagy valami. De a társadalmi normák és a kívülről szemlélés megakadályozza ebben a kis figyelmességben. Engem viszont nem akadályoz semmi abban, hogy ne töröljem le a morzsákat, hanem tovább idegesítsem szegényt a sütievés nyomaival büszkélkedő borostámmal. Borosta még soha nem volt ilyen büszke.
- Ja, elszúrtam - bólogatok ráncolt orral, egy sóhaj közepette. Akár még hiteles is lenne ez a nagy magamba szállás, ha nem tudnánk mindketten pontosan, hogy tökéletesen elégedett vagyok magammal és a teljesítményemmel úgy általában, és koránt sem magamat hibáztatom azért, mert a múltkor nem szorongatódott meg annyira a fickó. A rendszer hibája. Minden a rendszeré.
- Oké - húzom fel hirtelen a szemöldökön, belemenve a taktikába és már huppanok is le az asztalról, mintha most nyomban indulnék is kihallgatni az ipsét.
- Én megrágom, neked már csak lenyelni kell - foglalom össze a stratégiát ezzel a nem kicsit gusztustalan, de igencsak passzoló metaforával. Rávigyorgok még a dánra a morzsás ábrázatommal, aztán már rontok is ki a vallatószobából.
Kint kedvesen eltársalgok még a kollegákkal, míg várjuk a gyanusítottat, de pár perc múlva csak megérkezik a drága. Karon is fogom és bevezetem a kihallgatóba, nagy barátian. Tobias meg figyelhet minket a fal másik oldaláról. A szoba felől tömör kőfalnak tetszik, ő viszont átlát rajta, mint egy vékony felhőrétegen.
Kezdődik az előadás. Az állam még mindig süteményes. A velem szemben ülő tag ezt bátorkodik is megjegyezni. Nagyon megköszönöm neki, hogy szólt és le is törlöm az arcom, aztán bájolgok tovább vele. Nincs annál ijesztőbb, amikor én bájolgok.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Auror Parancsnokság
Írta: 2017. január 28. 22:23
Ugrás a poszthoz

Tobias
BNH: Budanekeresdi Helyszínelők s1e2
az előző részek tartalmából: KATT

Kezd a fószeren teljesen eluralkodni az a fajta utálat az irányomba, amit már annyira jól ismerek és ami igazából az éltető nedű a számomra. De hogy ne csak rólam beszéljünk -noha nincs ennél jobb téma-, a kedves gyanúsított végre oldódik. Oldódás alatt azt értem, hogy túlvan az első riadalmon és kevésbé munkál már benne a védekezési ösztön, mint az, hogy engem végtelenül megvessen. Belül valószínűleg azzal nyugtatja magát, hogy csak egy mázlista őrült vagyok, akinek néha sikerül szagot fognia, és nyilvánvalóan úgysem vesznek komolyan. Ő se vesz komolyan. Meggyőzi magát, hogy ne tegye. Egy ilyen paprikajancsit hogy is lehetne?
Aztán egyik pillanatról a másikra eltűntetem a mázat a hangomból és a képemről, hogy nekiálljak úgy viselkedni, ahogy a leírások és főleg a kis dán elmondása alapján a főnöke létezhetett. A tartásom, az arroganciám, a lekezelő félmondataim mind-mind az áldozat mentalitására hajaznak. Vallatás lévén ráadásul parancsnak beillő kérdésekkel bombázhatom. Számoljon be erről, sorolja fel azt. Mikor megteszi, természetesen félbeszakítom, belekötök és leszólom. Úgy söpröm le az önbecsülését, mint egy szöszt a vállamról. Pedig mindeközben csak érdeklődöm. Nem vádolom semmivel. Csak kérdezgetem. Utasítgatva és semmibevéve.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Auror Parancsnokság
Írta: 2017. február 3. 21:55
Ugrás a poszthoz

Tobias
BNH: Budanekeresdi Helyszínelők s1e2
az előző részek tartalmából: KATT

A második felvonásra beront a vendégművészünk. Persze, én vagyok a lényeg, ez az én darabom meg minden, csak sokkal kevesebb jegyet adtam volna el, ha őt nem hívom meg. Inkább tutira mentem, így biztos a siker. Viszont kedvesnek nem hogy nem kell lennem vele, de a szerepem azt diktálja, hogy bármi legyek vele, csak kedves ne. Menni fog.
Értetlen és lenéző fintorral tárom szét a kezeimet, amint betoppan. Egész tartásom és minden kis mormogásom azt sugározza, hogy baromira nem értem, mit gondol magáról és hogy mit képzel, mikor csak így beállít ide, félbeszakítva engem. Meg mit képzel, hogy egyáltalán levegőt mer venni. Az én levegőm, csak én vehetem. Itt minden az enyém, ők csak ingyenélők. Még arra se méltóak, hogy felkeljek a székemből. Képes vagyok én így ültömben is lenézni őket. Forgatom a szemem, sóhajtozok. Nevetségesnek tartom az egész drámájukat. Kis emberek hisztije.
- Ugyan, ne nevetessen! Tegye le azt a pálcát! - utasítom hanyagul, felé mutogatva. Hiszen érinthetetlen vagyok. Nem hiszem, hogy bajom lehet. Főleg nem, hogy egy ilyen kis senki árthatna nekem. Hadonászik itt helyesen azzal a gallyal. Az pedig, hogy szerinte én ezt így gondolom és maga a helyzet abszurditása bőven elég ahhoz, hogy felszakítsa a sebeit és hogy úgy érezze, hiábavaló volt kiiktatnia a főnökét, a lidércnyomás folytatódik. Tényleg nincs más választása: ismét a kezébe kell vennie az irányítást. Látom a pillanatot, amikor elpattan benne valami és végleg eldönti, megfogadja Ördög Tobias tanácsát.
- Impe... - lendíti a pálcát és kezd neki a varázsigének.
- Capitulatus! - fegyverezem le egy vadnyugati tehenészfiú gyorsaságával. Nyilvánvalóan már régen ott volt a kezem a pálcámon, csak ki akartam várni, míg nekikezd annak a tiltott átoknak. Vallomással nem ér fel, de amit művel, már önmagában bűncselekmény, ráadásul közvetett bizonyíték, aminek több auror is tanúja lehetett a szomszéd megfigyelőből.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Auror Parancsnokság
Írta: 2017. február 7. 19:20
Ugrás a poszthoz

Tobias
BNH: Budanekeresdi Helyszínelők s1e2
az előző részek tartalmából: KATT

Nincs más dolgom, mint hátradőlni és élvezni a műsort. Már persze amellett, hogy megfelelve a kis dán által örjöngőn felvázoltaknak, tényleg undorodva és megvetően meredjek a felbőszült gyanúsítottunkra. Ez azonban bájos természetemből fakad, úgyhogy nem kell megerőltessem magam. Képemen csak átlagosan ránganak az izmok, amikor a fószer vallomást tesz. Hiszen nem lepődöm meg rajta. Oldalra pillantok, felnézve a dicsfényben fürdőző fiúra. A pökhendi mosolyt nem viszonzom.
- Vigyétek! - intek hanyagul, látszólag a semminek, azonban csakhamar két auror ront be és már szórják is az ártalmatlanító igéket a tagra, hogy szépen kivezethessék a teremből. Viszik a pálcáját is. Amennyire pedig mennek a beszólogatások a parancsnokságon, az elismerések annyira már nem, főleg irányomba. Úgyhogy kapunk egy bólintást a folyosón álldogálló egyik felettesem részéről és ennyi. Már kíséri is a gyilkosunkat, felügyelni az ügymenetét. Sok rosszat lehet mondani az aurorokról, de azt nem, hogy ne intézkednének villám gyorsan, amint aranytálcán kínálják nekik a bűnöst.
- Örültél volna, ha megtáncoltat, mi? - fordulok Tobiashoz, arcomon egy ál-derűs, sértődött mosollyal, amiről talán még ez a kis érzelemolvasó sem tudja kitalálni, hogy egy valódi neheztelés-e, vagy szimpla fejmosás, esetleg valami kísérlet. Akármelyik kitelhet tőlem és az ellenkezője is. Mindenesetre nem tűnök úgy, mint aki most a hóna alá venné a srác fejét, megborzolná a haját és meghívná egy italra, a sikeres vadászatot megünneplendő. Ennek viszont talán csak az az oka, hogy soha nem ünneplek ilyenkor.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2017. július 11. 21:37 Ugrás a poszthoz

Lora Fontaine
csak nem a kiváló társaságomat?

Bogolyfalva. Amilyen kevésszer jártam itt az elmúlt évtizedekben, mostanában (értsd: az elmúlt években) olyannyira sokszor teszem. Biztosra veszem, hogy a legtöbb köze ahhoz van, hogy tanárkodtam itt egy keveset a tanodában. Nem ám ahhoz, hogy a lányom a mai napig ebbe a suliba jár és szeretek a közvetlen környezetében alkalmatlankodni. Ó, dehogy.
Szóval most se tudom teljesen, mit keresek itt. Beugrottam Rubya drágához, ez már valahogy alap, ha erre tévedek. Most meg az utcán botorkálok és a kirakatokat vizslatom. Bár sokkal inkább azok vizslatóit. Hiszen az emberek mindig is jobban érdekeltek a tárgyaknál. Végülis a szakterületem. Kizárólag ezért.
Az a szőke fruska például nagyon céltudatosnak tűnik. Nagyon akar valamit, csak még azt nem tudja, mit. Vagy tudja mit, csak azt nem, hol találja. Vagy tudja mit és azt is, hol találja, csak azt nem, miként kaparintsa meg.
- Segíthetek valamiben? - állok elé, mint egy hős lovag. Bár se a magasságom, se a kiállásom nem azt mintázza. Már ha azt a daliás képet vesszük, ami a köztudatban él. Máskülönben meggyőződésem, hogy inkább voltak a lovagok ilyen markáns ábrázatúak (jaj de szépen mondtam), semmint szőke hercegek. Meg a lovagiasság úgyis belülről fakad. S mi lehetne lovagiasabb, mint egy bajba jutott hölgy segítségére sietni? Még ha ő nem is tudja majd mire vélni, mit szólítgatják le vadidegen fazonok, jobbjukat ajánlgatva.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2017. augusztus 1. 11:26 Ugrás a poszthoz

Lora Fontaine
a hantázó bagolyköves

Milyen helyes. Azt hiszi, nem olvasok a gondolataiban. Persze, a szó szoros értelmében nem is, azonban mesterségem a hazugok nyakoncsípése és a mesterségem királya vagyok. Akkor még szerényen fogalmaztam. Ez pedig nagyjából majdnem gondolatolvasás. Csak kell hozzá, hogy beszéljek a másikkal vagy hogy bármilyen módon afelé tereljem az észjárását, ahol tetten akarom érni. Onnantól meg már egyszerűen leveszem az árulkodó jeleket. Amit most a lányka művel itt az orrom előtt, az pl. tankönyvekbe illő. A szakmám kezdő tankönyveibe. I. fejezet: A magukat totálisan leleplező, röhejesen béna hazugok.
- Á, Aladár. Hm... - bólogatok olyen kedves természetességgel, mintha tényleg tudnám, ki vagy mi az az Aladár és örülök neki, hogy hírt hallok felőle.
- Ó, én csak szeretnék beszerezni egy, s mást, amit nem volna szabad igazán beszerezni és nagyon remélem, hogy nem fogok lebukni - legyintek lazán, szembeállítva a fruskát önmagával. A részleteket még nem tudom pontosan, de majd kikörvonalazódik hamarosan. Az iménti meséjében ugyanis voltak ám igaz pontok. Bizonyos szavakat egészen másként ejtett, mint a többit.
- Szerelmi ügy, tudod - vonok vállat.
- Emiatt sok mindenre képes az ember - fűzöm tovább a szót és közben egy porcikámmal sem kívánom tagadni, hogy baromira nem az igazat beszélem. Legalábbis nem magamról. Hanem a lányról. Fejemet oldalra biccentve mosolygok rá.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2017. augusztus 5. 00:14 Ugrás a poszthoz

Lora Fontaine
a címzett

A szemkontaktus kerülése, a lábaktól segítségvárás... hajaj, szorul a hurok szegény kis diák nyaka körül. Érti a koránt sem burkolt célzásaimat, már-már készül feladni magát, amikor elkövetkezik a drámai fordulat: levelet kap.
Mosolyogva intek a boszorkánynak, hogy csak tessék, a küldemény az küldemény, ne zavartassa magát tőlem, olvassa csak bátran. Én addig egy kirakatot figyelek, nem túl lelkesen. Sokkal inkább Lorát fürkészem, akinek egyik pillanatról a másikra kinő a bátorsága és magabiztossága.
- Nem voltál még szerelmes? - kérdezek vissza szomorkásan.
- Fiatal vagy, eljön még az idő - nyugtatom meg efelől, mintha szüksége lenne rá, vagy mintha egyáltalán ez az, amit a fejcsóválásával kikért magának. Persze nyilvánvalóan nem.
- Viszont állateledelt közel sem itt árulnak - nézek körbe az utca ezen részén. Kb. minden szóba jöhető bolt a falu másik végén van. Úgyhogy kezd egyre átlátszobbá válni az iménti alibije. Olyannyira, hogy gyakorlatilag már nincs is.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2017. augusztus 12. 22:51 Ugrás a poszthoz

Lora Fontaine
akit nem szadizok tovább

Pillanatról pillanatra változik a leányka hozzáállása a küldetéséhez, amit én szabotálni készülök. Annak rendje és módja szerint halad végig szépen a fokozatokon, mígnem elér a teljes eltökéltséghez. Mivel pedig úgy látom, ez a bizonyos akció csak valami ártatlan tinicsíny lehet, úgy döntök, leszállok a kishölgyről.
Mert én ilyen jófej auror bácsi vagyok.
- Nem - felelek röviden a segítségkérésére.
- Egy részt nem érek rá, másrészt foglalmam sincs, pontosan hol kapsz. Csak azt tudom, hogy nem itt - intek lendületesen körbe a falu ezen részén, majd zsebrevágom a kezeimet és lemosolygok a diákra a magam torz vonásaival.
- De sok szerencsét - lapogatom meg a vállát, miközben lazán elsétálok mellette. Fütyörészve haladok tovább utamon. Megúszta az ügyet a navinés. Tőlem aztán szabadon garázdálkodhat. Mondjuk a szerelmi bájital csúnya egy készítmény. Rövid viccnek még csak-csak jó, de valakinek az érzelmeivel játszani és főleg ilyen mesterségesen befolyásolni őket végül nem bizonyul olyan derűs mókának. De ezt majd meglátják ők is. Ez a tanulópénz.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. március 16. 02:31 Ugrás a poszthoz

Evena
a krémes előtt pár perccel

Krémest! Országomat egy krémesért! Napok óta ott motoszkál a tudatalattimban az az egyszerű, édes gondolat, hogy betévedjek egy cukrászdába és megszerezzem az áhított süteményt. Miután tehát összefutottam Tobiassal egy bűnügy kapcsán, éppen az utcán bandukolok, amikor megpillantom a híres-neves édességboltot. Nekem sem kell több, már robbanok is be.
- Van krémesük? - kiáltom oda a kiszolgálónak, bármiféle üdvözlés nélkül, miután éppen csak beléptem a helyre. Ha nincs krémesük, már itt sem vagyok.
- I... igen, persze - hebegi kissé megilletődötten a váratlan kérdéstől.
- Háhhá - lendítem a magasba a karomat diadalittasan, miközben jellegzetes lépteimet a süteményes vitrinek felé veszem. A fiatal, bagolyköves eladó lányka már mutatja is, hol találom a vágyott finomságokat.
- Szép jó napot - pótlom be az imént elmaradt köszönést, most, hogy ilyen remekül alakulnak a dolgok. Kezeimet zsebre vágom és képemen idült mosollyal, csillogó szemekkel pásztázom a kínálatot.
- A francia meg a sima krémesből is kérek egyet - bökök rájuk.
- Itt eszem meg - teszem hozzá, aztán az italok felé pislogok.
- És egy pohár gyömbért is kérek. Ennyi, kössz - zárom a rendelésem és egy kellemes sóhajjal támasztok a pultra oldalvást, miközben várom a további fejleményeket. Ekkor pillantom meg a papírok közé rejtőzött Evenát.
- Hozzak valamit, doktornő? - szólok oda neki.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. március 16. 21:34 Ugrás a poszthoz

Evena
a krémes közben

Ez a beszéd! Mondom is az eladónak, hogy dobjon még össze egy olyan gesztenyecsodát, amit a hölgy kért. Mikor mindenem megvan, kipengetem azt a pár sarlót és pálcám intésével már lebegtetem is oda a tányérjainkat meg a poharamat a dokinő asztalához.
- Nem szóltak neked, hogy már leköszönőben van a tél? Minek ez a sok tüzelő? - nézek körbe a papírhalmokon, miközben ledobom magam a szemközti helyre. Megemelem a poharam felé, jó nagyokat kortyolok, majd egy jóleső sóhaj után már ragadom is meg a villám, hogy alaposan ledöfjem az egyik krémesemet. A franciát, egész pontosan.
Az első falaton élvezkedve hallgatom a nem túl komoly kérést. Na igen, azt már messziről kiszúrtam, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Dehát egy igazi úriember nem teszi szóvá, ha egy nő nem néz ki valami fényesen.
- Hát igen, amilyen borzalmasan festesz, lehet, az az egyetlen megoldás - közlöm vele, nagyokat bólogatva. Mint mondtam, az úriemberek nem mondanak ilyeneket. Még jó, hogy én nem vagyok az.
- Mi történt veled? - kérdezek rá, hiszen látom is rajta, hogy szeretné kiadni magából. Ezt egy percig sem palástolta. Vagy ha szerette volna, akkor tök rosszul csinálta. Míg várom, hogy meséljen, jóízűen falatozok tovább. Éppen leveszem a krémes tetejét és külön majszolni kezdem.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. március 28. 21:45 Ugrás a poszthoz

Evena
meg a krémesek

A krémes tetejének falatozása közben olykor bekanalazok egy-egy adagot a számba magából a krémes krém részéből is. Aztán, ahogy az elfogy, megtörlöm maszatos kezem és civilizált ember módjára, evőeszközzel majszolok tovább. Persze, tudjuk, hogy ez csak addig lesz így, míg el nem érek a krémes alsó lapjához is.
- Ó, hát ez valami szörnyű. Borzalmas, borzalmas. Nem is tudom, hogy gondolták - játszom tökéletesen túl a lány sajnálatát azért, mert örökölt szegény egy haciendát és van vele tennivalója. Mindezt félig teleszájjal teszem, így talán még hitelesebb vagyok. Hallgatom aztán a további rémségeket, amiket át kellett élnie. Mondjuk ez már tényleg rosszul hangzik. A párkapcsolatok zűrösek és koránt sem olyan elbagatelizálható dolgok, mint amilyennek egy kívülálló számára tűnhetnek. Ettől persze én csak még nagyobb vágyat érzek, hogy undorítóan könnyeden vegyem őket.
- Világos. De nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőle! Olyanok vagyunk, mint a bumeráng: visszatérünk. Ha akarod, ha nem - beszélek tejes magabiztossággal minden férfitársam nevében, miközben megragadom a már emlegetett alsó tésztalapot és szépen elkezdem magamba diktálni.
- Elég jól vagyok. Már éppen kezdtem halálra unni magam a Parancsnokságon, amikor bejött egy gyilkossági ügy. Mondjuk élek a gyanúval, hogy valamelyik kollegám az elkövető. Nagyon messzire képesek elmenni azért, hogy ne kelljen engem elviselniük odabent, amikor nincs elég tennivalóm ahhoz, hogy máshol rontsam a levegőt - vezetem le okfejtésem, miért is vélem úgy, hogy egy másik auror a tettes. Állítólag, ha unatkozom, még jobban az idegeire megyek másoknak. Pedig mindig úgy tűnik, mintha jobban már nem idegesítheném őket. Aztán mégis.
Utoljára módosította:Rothman Anton, 2018. április 1. 23:28
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. április 1. 23:46 Ugrás a poszthoz

Evena
meg a második krémes

Dehogynem gúnyolódom. Lételemem a gúnyolódás. Más kérdés, hogy akárkivel képes vagyok gúnyolódni, tehát ez tökéletesen független attól, mennyire kedvelem vagy nem kedvelem az illetőt.
- Szólj, amint megvan a házavató buli időpontja! - szólítom fel erre a következő krémesre vetődésem előtt. Igen, így hívattam meg magam az eseményre. Vagyis igazából még csak meghívást sem várok. Ott leszek és ennyi. Nyilvánvalóan azt sem tudom, tervez-e ilyet, de majd mindjárt kiderül.
- Még lehet, hogy örülsz majd neki - vonok vállat a lovagjának visszatértével kapcsolatban. A legtöbben nagyon elő tudják adni -még saját maguknak is-, hogy a hátuk közepére nem kívánják a másikat, aztán amint felbukkan az ajtóban, már legszívesebben borulnának is a nyakába. Jómagam mondjuk nem igazán vagyok ilyen. Csak akkor adom át magam a nagy érzelmeknek, ha már biztosan tudom, melyik irányba mutatnak.
- Nem ismered a kollégáimat - rázom a fejem, miközben természetesen én sem hiszem egy árva, megveszekedett percig sem, hogy komolyan ők állnának bármi ilyen mögött. Naná, hogy túloztam. Ahogy mindig.
Idő közben már a második krémesem felénél járok. Néha jó maszatos leszek a nagy belefeledkezettségtől, de idővel mindig megtörölközöm. Meg persze iszok olykor egy-egy nem elhanyagolható kortyot.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. április 3. 21:38 Ugrás a poszthoz

Evena
és a második krémes búcsúja

Csak legyintek egyet a nagy bölcsességre a szórakozásról meg a munkáról. Soha nem értettem, minek ezt a kettőt külön választani. Megy az együtt! A napom minden percében dolgozom és mulatok egyszerre. Igen, most is épp dolgozom. Miért? Lát itt valaki tolvajokat akcióban vagy pálcával veszélyesen hadonászó gyilkosokat? Nem? Na ugye. Szívesen. Csak a munkámat végzem.
- Eszméletlen szexin tudok téglákat lebegtetni, az igaz. Hát még látnál egy medence partján koktélos poharat emelgetni... - villogtatom a szemeimet két falat között. Különben szegény krémesnek már nem sok van hátra.
Hm-hm. A drága doktornő hájjal keneget. Na persze, nem szó szerint, hiába van olyan közel a cukrászda konyhája. Csak teszi nekem a szépet. Elvigyorodom és a profilomat mutatom neki, mint valami modell, akit most készül lerajzolni. Persze, a profilom inkább hasonlít a denaron lévő Julius Caesar képére és hát az orrom hegyén ott ékeskedik egy kis krém is a süteményből. De hamarosan letörlöm, hogy aztán megragadjam a második krémesem alsó lapját és bevégezzem azt.
- Szólj és ott vagyok - térek vissza a hacienda ügyére.
- Már ha éppen nem a kihallgató szobában. Vagy egy bűntény helyszínén. Vagy... hát szóval szólj és talán ott termek - módosítok az ajánlaton, ami szerintem azért még így is igazán kecsegtető. Ahogy az utolsó falat is eltűnt bennem, leöblítem szépen és egy sóhajjal hátradőlök a székben.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 13. 23:53 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nana, akárki legyél is, Google, nőt szerezz magadnak! Ez itt már foglalt. Ma estére mindenképp. Meg a gondolataimbam igazából szüntelenül az. Az ellenkezőjéről hallani sem akarok! Jogom ugyan nincs hozzá, hogy lefoglaljam, azonban ahhoz van, hogy ne kelljen értesülnöm róla, ha holmi Google nevű ürgékkel osztozom rajta. Amiről nem tudunk, az nem fáj. Kár, hogy kevés dolog van, amiről nem tudok, ha emberi kapcsolatokról és egyéb szövevényekről van szó. Nem hiába boldogok a lelki szegények.
Meglehetősen pontosan találkaidőben hallatszik az a bizonyos pukkanás, ami hoppanálva megérkezésemet jelzi. Valóban észbontó innen a látvány, és akkor még az előttünk elterülő városról nem is beszéltem. Ég áldja a tavaszi szelet, és főleg azt, ahogy a lányok hajába, ruhájába kap.
- Az egy fényképezőgép? - vágom zsebre kezem, megvillogtatva hatalmas muglikütyü tudásomat, csak így az üdvözlés helyett. Aztán jól elvigyorodok.
- Te aztán tudsz randihelyet választani, drága - lépek közelebb a korláthoz, megkapaszkodva. De nem a korlátban, hanem a hölgy derekában. Már amennyire kapaszkodásnak lehet nevezni, ahogy rásimítom a kezem és így nézek végig a lenyűgőző tájon, a nyözsgő esti városon, amit éppen megörökít. Mármint gondolom, hogy azt csinálja. Mondjuk furán forog közben. Mozgóképet készít talán? Ha igen, akkor lehet, hogy az daliás alakom is belepofátlankodott, ahogy megérkeztem.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 14. 21:37 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

- Hát mi még? - kérdezek rá nagy kiváncsian, mit tud még a kezében tartott ketyere a fotózáson kívül. Azonban hiába nem értek ezekhez az eszközökhöz, ahogy a lány hozzám simul és tartja felénk a kis lap alakú gépezet lencséjét, tudom, mi történik, úgyhogy bele is nézek. Azonban a mosolyom várat még magára, mert elveszek a haja puhaságában, meg az illatában, ahogy macskaként bújik, úgyhogy vigyorra csak egy-két lövéssel később húzom a számat. De akkor aztán nagyon. Ha ettől nem reped meg az optika, akkor bizony semmitől.
- Szia - nézek a szemébe, csókot nyomva arcára.
- Telitalálat. De hogy jutott eszedbe? - érdeklődöm, miközben finoman elhúzódom tőle és kezeimet farmerom zsebébe vágva indulok meg a korlát mentén, nézelődve. Szeretem ezt az épületet, de itt fent még soha nem jártam.
- Tetszik a találékonyságuk - mutatok el az Erzsébet téren magasodó, kivilágított óriáskerék felé, aminek innen a teteje látszik.
- Ha seprűvel nem tudunk, hát röpködjünk körbe-körbe kapszulákban! - írok le egy nagy ívet egyik kezemmel hadonászva, mint aki most teremté meg a szórakoztató kis eszközt. Jó, nem annyira kicsi. Mindig csodáltam a bátorságukat, amilyen nagy monstrumok összeeszkábálásába képesek újra és újra belevágni bármiféle mágikus segítség nélkül. Nem kis tervezést igényel.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 15. 22:54 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nem, köszönöm, nem akarok most többet tudni a ketyeréről. Ennyi elég, hogy számítógép. Arról tudom, hogy rengeteg dolgot csinál. Az sokkal inkább érdekel, hogy úgy tűnik, számára természetes az ilyen mugli eszközök használata. Ő az a fajta, aki jócskán merít mind a varázs-, mind a varázstalan világból. Részemről nem ilyen vagyok. A mágikus társadalomban nőttem, annak vagyok oszlopos tagja, és csak távolról szimpatizálok a muglikkal, illetve felületesen ismerem az életüket. Ezzel pedig tökéletesen jól elvagyok.
- Hm? Igen, igen, tudok - kapom a fejem a lány felé, miután kicsit elméláztam a táj nézése meg az ő szavai hallgatása közben. Mialatt pedig felelek, már lépdelek is oda a piknikre lerakott plédhez, amit persze már észrevettem ezelőtt, ám most van itt az ideje jobban figyelni rá.
Nemes egyszerűséggel leereszkedem a pokrócra, törökülésbe vágom magam, és fejemet oldalra biccentve nézek fel Rileyra, újra és újra végigjáratva rajta tekintetemet.
- És te, szépségem? - kérdezek vissza a repülést illetően, hiszen a hangsúlyából arra gyanakszom, hogy neki ez valamiért nem teljesen magától értetődő.
Miközben nézem őt, általában csak csodálom és elmerülök a részleteiben, ám olykor eszembe jut, milyen másféle arcai is vannak még ezen kívül. Azonban szégyen, nem szégyen, egyszerűen nem tudok ezzel mit kezdeni és próbálok nem is foglalkozni vele. Ez egészen jól megy. Ugyanis nem tudom, mit kéne éreznem, vagy mit nem kéne éreznem. Pedig biztos lehet helyesen érezni. Viszont vagyok annyira laza, felszínes és vak mindavval kapcsolatban, ami kedvemre való és amit szeretek, hogy nem bonyolítom. Van elég bonyolult dolog az életemben, amiket önként és dalolva vállaltam magamra, de szeretem az olyan dolgokat is, amiket méltán nevezhetünk sima ügynek. Az például tiszta és világos, hogy bolondulok a lányért.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 20. 22:47 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nekem nem voltak gondjaim soha a varázslással, viszont animágiával és egyéb öntranszfigurációval soha nem próbálkoztam. Teljesen elvagyok nélküle. Meg a bájitalokkal sem túl sokat bíbelődtem életem folyamán. Legfeljebb a suliban. Ő viszont ezekben jeleskedik. Jól van ez így, így van meg az egyensúly.
Érdeklődve figyelem, mik kerülnek elő a kosár mélyéről. Szinte szakértően bólogatok, ahogy megterít elénk, aztán a türelemre intésnél védekezőn felemelem a kezeimet, hogy én bizony nem nyúltam még semmihez. Várok. Figyelem, ahogy nagy gondossággal gondoskodik a romantikáról.
- Ragyogó - rázom meg a fejem elismerően.
- Meg a gyertya se rossz - intek a táncoló láng felé, aztán hümmögve pillantok le a süteményekre. Teátrálisan kopogtatom az állam mutatóujjammal, ahogy morfondírozok, melyik legyen. Végül megfogom az egyiket, ám ahelyett, hogy beleharapnék, a lány felé nyújtom, hogy ő tehessen így. Van, hogy az emberek szájából veszem ki a szót, van, hogy a süteményt teszem bele.
- Amíg beleharapsz, felteszek egy kérdést. Ha feleltél rá, tiéd a másik fele is. Ha nem akarsz felelni, hát legyen, de akkor én kapom be. Aztán te jössz - magyarázom el neki a játékszabályokat. A vége kicsit félreérthetőre sikeredik, amin el is vigyorodok, de annyiban hagyom. A játékra visszatérve: nem mintha hatalmas büntetés lenne a felelet megtadásáért, hogy nem eheted meg egy olyan süti másik felét, amiből akad még itt a tálon, azonban nem is ez a lényeg.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 22. 22:10 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Azok a bizonyos különös, melengető kékjeim másoknak idegtépő tükrök vagy éppen nyugtalanító kútmélyek, dehát ezért van az, hogy nem ők romantikáznak itt velem a Bazilika tetején, hanem ez a helyes kis vörös. Vagy szőke? Ezt soha nem tudtam eldönteni az ilyen hajszínnél. Nem mintha el kéne. Angol vörös? Amerikainál vajon lehet ilyet mondani? Na jó, hagyjuk a témát. Bár kétségtelenül élvezetesebb gondolatkör társaságom tincsein vagy bármijén merengeni, mint nagyjából akármi máson.
- Veszélyesen élek - felelem egy tinilány kacérságával, még egyik vállamat is arcomhoz húzom közben, mint az a jópofa, kalapos bajszos férfi abban a régi, mugli mozgóképben. Charlie, azt hiszem. Ami a kijelentésem pikantériája az egész, túljátszott flörtölésen kívül, az az, hogy egyébként ez igaz. Noha kétségtelen, egy elbűvölő hölgy egészen más veszélyeket rejteget, mint egy kihallgatásom alatt álló Azkabantöltelék.
Vigyorgok tovább, ahogy rájön, min vigyorgok, és már emelem is a szájához az első sütit, és még csak pislogni sem pislogok, amikor beleharap, ennek pedig koránt sem az az oka, hogy az ujjaimat féltem. Csak kedvem lelem a látványban.
- Mikor vagy a legboldogabb? - teszem fel kérdésem, egy pillanatot sem tétovázva és a tartalmával sem óvatoskodva. Nyilván bedobhattam volna egyből valami kínosat vagy pajzánt, de az gyerekes. Nem mintha én ne lennék az, de a pár leélt évtizedem annyira azért megkomolyított, hogy legalább egy kicsikét későbbre hagyjam ezeket.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 24. 01:19 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Bizony, néha az embernek elvileg megvan mindene és csak ül fanyalogva a bőség kellős közepén, aztán meg eljön egy talán nyomorúságosnak tetsző pillanat, amikor gyakorlatilag a világon semmi nem jön össze és ennek ellenére valamitől, valahogy mégis örömmel vagy telve. Mert annyi minden kell, hogy együtt álljon a boldogsághoz, és ezek a részletek nem feltétlenül azok, amelyekhez ezt az érzést társítjuk. Néha olyan kevés is elég. Ahogy mondja.
Arcom megkomolyodik kissé a felelete második felére. Fejem oldalra biccentem és elgondolkozva nézem őt. Hiszen mellettem és velem pl. nem feltétlenül lehet maradéktalanul önmaga. Mármint az lehet, aki csak akar, hiszen a tiltás az, ami tényleg távol álljon tőlem, ám pontosan tudja, hogy ha valamilyen más formát ölt, amely szintén ő, másként fogok ránézni. Nem így, mint most. Nem ilyen áthatón. Nem ilyen kedélyesen és vágyón. Más kérdés, hogy nyilván meglehet ugyanez a különbség, ha a másik éppen ki van csípve és friss meg üde, vagy otthoni gúnyákban flangál, elnyűtten. Az alapvető viszonyulás persze marad, ugyanannyira kedvelsz valakit mindkét állapotában, csak a kérdés az, hogy éppen miképpen. Akárhogy is, ostorozni persze nem áll szándékomban magam amiatt, hogy hogyan érzek. Azt mondják, azt nem lehet irányítani. Meglátjuk, mi hogyan alakul. Ha a lány úgy érzi, jelen pillanatban is teljesen önmaga tud lenni a társaságomban, én annak csak örülök.
Természetesen jár a teljes süti, hiszen felelt a kérdésre. Ahogy felé nyújtom a maradék falatot, ő pedig magához veszi, ujjbegyem érinti száját. Mosolyogva figyelem őt, játszva kicsit arcizmaimmal, és cápafogaim hamarosan ráharapnak a finomságra, amit ad.
- Sajtos - konstatálom az ízesítést, a tölteléket. Finom. Egész finom. Miközben rágom még a falatot, egyik szemem lecsukva nézelődök körbe, meg felfele a sötét égre, ahogy gondolkozom a válaszon.
- Talán arra, hogy eddig hű tudtam maradni az elveimhez a munkámban, meg egyáltalán az életemben. Bár lehet, ez elvárható - latolgatom merengő fintorral, vállat vonva. A kis hozzáfűzésemmel persze nem elbagatelizálni akartam azt, hogy ez becsülendő dolog, csak jelezni kívántam, hogy mondjuk szerintem ennek alapvetőnek kell lennie. Ettől függetlenül azonban nem nagyon telik el hét, hogy ne ütköznék bele akár csak a Parancsnokságon abba, milyen könnyedén megvesztegethetőek az emberek és hogy milyen szépen megmagyarázzák maguknak, miért nem olyan nagy baj ez és ez miért nem ugyanaz, mint amikor más teszi.
Ahogy ezen filózok, meg azon, mi másra vagyok még esetleg büszke, rögtön eszembe jut valami... vagyis valaki, akitől a vonásaim és a tekintetem egészen ellágyul. Egy olyan arcomat mutatom most Rileynak, amit eddig még nem láthatott. Tessék, a végén még kiderül, nem is nagy dolog ez a metamorfmágia.
- Illetve még arra, hogy nem sikerült elszúrnom a lányomat. Pedig Merlin a tanúm rá, mindent megtettem, de csak okos és jófej lett - rázom a fejem, szinte bocsánatkérően, amiért kudarcba fulladtak ezek a meg nem történt próbálkozásaim. Az arcom, amelyet mutatok, pedig továbbra is ez a számára új arc, nevezetesen az apai. Remélem, megkapom a süti második felét attól függetlenül, hogy eleddig nem osztottam meg vele azt a nem elhanyagolható információt, hogy bizony van egy kölyköm. Dehát tényleg nem tudunk még olyan sokat egymásról adati szinten.
- Miről szoktál álmodni? Már ha emlékszel rá - állok elő az újabb kérdéssel, azt várva igazából, hogy esetleg mondjon egy példát. Mit álmodott mondjuk múlt éjjel? Közben kapja az újabb falatot persze.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. május 29. 14:38 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nyugtatóan érint meg, felelve mindazon érzéseimre, amelyek hagyom, hogy kiüljenek -alapvetően kifürkészhetetlen- ábrázatomra. Tetszik, ahogy és amilyen természetesen nyúl felém. Fogadok is minden érintést, belemozdulva, belesimulva, mélyen a szemébe nézve, vagy pont hogy szememet egy pillanatra lehunyva.
Értem, miért a farkasos álmok így a telihold idején. Az aktájában igazából szárazon minden fontos adat ott állt, ám jól tudom, a sima tények néha sokkal kevésbé fontosak, mint a körülmények és érzelmek. Ott van például az a mágus, akit múlt héten tettünk hűvösre, neki az előélete a nyilvántartás szerint makulátlan volt, de már ahogy a kérdéseimre reagált, egyértelmű volt számomra, hogy ez biztosan nincs így. Ilyenkor jön a neheze, hogy a kollégáim is elhiggyék, hogy sáros az ipse. Hiába voltak már számtalanszor tanúi, hogy beigazolódott mindaz, amivel kecsegtettem őket, azért megkűzdeni mindig meg kell velük. Oké, mondjuk lehet, ez nem a tökéletes párhuzam a fentiekkel, de értitek.
Nem akad ki a bejelentésemtől. Persze, sokkolja kicsit, azonban koránt sem éri olyan megrázkódtatás, mint érhetné. Még meg is simogat ismét. Szerintem még tetszik is neki ez az arcom. Ahogy cirógat, odanyúlok combjához és csak finoman rásimítok. Jól esik ez a fajta közvetlenség, ami köztünk van. Egyszerre természetes és izgalmas. Mintha mindig csak az alkalomra várnánk, hogy a másikhoz érjünk, vagy mintha nehezen kezelnénk azt a furcsa állapotot, amikor éppen nincs a kezünk a másikon.
Megkapja a vaníliás második felét, aztán már haraphatom is az enyémet. Hmm. Valamilyen joghurt talán? Igen, szerintem az. Közben figyelek persze a kérdésre is. Rögtön elmosolyodom rajta.
- Vörösbegy - közlöm egy bólintással, miközben tekintetem azt sugallja, egészen pontosan tudom, miért az. Eltekintek kicsit az ég felé, majd vissza Rileyra.
- Sok évig valamilyen hüllőféle volt. Varánusz vagy valami ilyesmi, aztán Hanna születése után vörösbegy lett... Szép kis váltás, mi? - emelem meg a szemöldökömet. Na igen, visszatértünk az iménti témához. Az a szemtelen kölyök mindenhol ott van. Jól teszi.
- Mi a helyzet veled és a farkasokkal? - kérdezek rá ilyen egyszerűen a dologra, miközben nyújtom neki az újabb finomságot, amit rágódhat a kérdésem mellett.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. június 15. 20:08 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Jól van, hát én meg bizonyos korokban jóvágású férfinak számítottam volna, de ahogy ettől még én nem leszek szép, úgy a vörösbegyet sem fogom hirtelen hüllőnek tekinteni. De értem, mire gondol.
Komoly ábrázattal figyelem, ahogy mesélni kezd. Látom mikrokifejezéseiben, mozdulataiban, szeme fényében és hallom hangjában mély bánatát, amely fakulhatott bár az idők folyamán, ám áthatja azóta is. Ikertestvér. Az meg aztán különösen nehéz lehet. Minden esetre ennyi elég nekem ebben a témában, hiszen mindaz, amit most elém tárt, nekem a többszörösét mondja annál, mint ami puszta szavakban elhangzott. Lassan bólogatok, és közelítek is a süti második felével, majd miután azt magáévé tette, ujjbegyemmel elsodrok egy morzsát szája széléről.
- A pár héttel ezelőtti réginek számít? - kérdezem cinkosan, miután elmajszoltam a sima sós falatot, utalva a megismerkedésünk idejére és arra, hogy azóta elég sok új álmom lett. Ajj, de akkor ezek újak. Oké, értem.
- Nem, nem igazán van különben. Nem vagyok egy álmodozó alkat - vallom meg lazán a cudar valóságot. Nagyon érdekesnek találom az ábrándokat, a művészetet, a mindenféle ködöket az emberek agyán, azonban a valóság sokkal jobban izgat. Ráadásul koránt sem annyira álmodozom, mint inkább eldöntök dolgokat és megvalósítom őket. Olyasmikről nem elmélkedem, amik túl távoliak. Jól elvagyok mindazzal, ami körülvesz. Főleg, ha ilyen hosszú lábai vannak és ilyen igéző tekintete.
- Féltékeny típus vagy? - érkezek a következő kérdéssel.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. június 22. 00:16 Ugrás a poszthoz

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Érdeklődő, figyelő mosollyal fürkészem vonásai, haja, lénye alakulását az idősebb kori önmagára. Valóban, most nagyjából annyinak mutatja magát, mint amilyen jelenleg én vagyok. Csak ő sokkal szebb, mint én. Tetszik. Igazán. Megnézném, amikor valóban eléri ezt az állapotot. Jó lenne ott lenni. Vagy mondjuk itt. Pont itt, pont így.
- Ó, dehogy nincs. Ez a két dolog nem függ össze - rázom a fejem, aztán ismét simítok arcán, amikor a csuklómat csókolja, miközben újra meg újra végigjáratom a tekintetem rajta, rezdülésein.
Bekapom én a sütit, ha nem kéri. Noha nekem is elég már. Össze is csapom kezeimet, megszabadulva a morzsáktól és iszok egyet a falatra. Szóval nem féltékeny típus. Kipróbálhatta ezt különben más kapcsolatokban is, nem kell annak feltétlen szerelminek lennie. Emberek szoktak féltékenyek lenni akkor is, ha a szüleik jobban szeretik a testvérüket szerintük, vagy ha a barátjuknak lesz egy másik barátja. De különben én sem vagyok féltékeny típus. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy egy részt a kedveseim nem azok a szédelgő fajták, más részt pedig az esetleges udvarlók megérzik, hogy veszélyes területre tévednének, ha az én nőmnek akarnák csapni a szelet. Vagy simán csak pofátlanul magabiztos vagyok, ráadásul túl jól ismerem az embereket. Vagy ez mind együtt.
- Énekelni? Nem igazán - vonok vállat nyeglén.
- Dúdolni inkább - szalad fel szemöldököm, további arcjátékaim mellett, aztán rá is zendítek egy dallamra, zümmögve. A Varázs, varázs, ősi varázs talán. Fejem ide-oda biccentgetem közben és jólesően körbepislogok kicsit az éjszakai égen, aztán a lányra nézek, odahajolok és lágyan megcsókolom. Kezem is hamar tarkóján terem.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. szeptember 29. 23:12 Ugrás a poszthoz

egyelőre egymagam
valahol Budanekeresden

Egy újabb hétköznap. A volt nejem felbukkant a Parancsnokságon és jelenetet rendezett, aztán meg mehettem nyomozni egy mérgezés ügyében, amiről persze csak én állítom, hogy mérgezés, mások szerint baleset. Aztán majd pár nap múlva, amikor hathatós közbenjárásommal előkerül majd valami bizonyíték, azt fogják mondani, hogy így már joggal nevezhető az ügy annak, aminek, de amikor én kardoskodtam mellette, akkor még csak találgatás volt. Ahogy a több száz előző esetnél is. Nyilvánvalóan. Fennakadnhatnék azon, hogy a varázsvilágban azt kell bizonygassam, hogy igenis léteznek dolgok attól még, hogy a másiknak fogalma sincs róla, azonban ha minden alkalommal akár csak egy gondolatot vesztegetnék erre, már rég megőszültem volna. Mondjuk mintha lenne már pár vehér hajszálam. Na mindegy is. Tényleg inkább az átlag napok egyikének tekintem, amelyekben mindenki hülye, csak én vagyok zsupszkulcs.
Budanekeresd egyik főbb utcáján baktatok egy tanú kihallhatása után. Megállok egy bódénál, ahonnan pompás rétes illat száll és veszek is magamnak egy túrósat, hiszen rájövök, hogy nem ettem ma még semmit. Miután megkaptam, lecövekelek a talponállónál és elkezdem jóízűen tömni magamba a süteményt. Röpködnek a túródarabok mindenfele. Kár értük. Miután végeztem, alaposan megtörlöm a számat, aztán az asztalra könyökölve iszogatom még a gyümölcsturmixomat, miközben az utca népét figyelem, néha valamilyen arcot vágva, amikor észlelem, hogy az elsétálók miket füllentenek, hazudnak egymásnak gátlástalanul. Főleg mosolygok rajtuk. Tudjátok, azzal az én nagyon kedves mosolyommal.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 2. 01:33 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Hallom, ahogy a rétesárusnál szerencsétlenkedik valaki, és mindössze annyit veszek észre magamon, hogy valahogy jobban figyelek rá, mint más szerencsétlenkedőkre. Nem jut el a tudatomig, hogy ismerős a hanglejtés meg a szóhasználat. Pedig az. De bocs, a rétes behabzsolása meg a kellemes turmix túlságosan lefoglalnak. A sok idétlen járókelő tanulmányozásáról nem is beszélve.
Elnézek kicsit az újabb rétesfaló felé, majd a szemközti üzletre, ám mikor szemem sarkából változást észlelek, visszakanyarodik figyelmem, az alak meg már nincs ott, egy másik viszont ott van, kicsit arrébb. Picit összevonom a szemöldököm. Aztán egy kicsit még jobban, amikor megismétlődik a jelenség. Mit kevertek vajon ebbe a pitébe? Valami itt nem stimmel. Vagy lehet, a gyümölcsmix az? Gyanakodva méregetem finom italomat, aztán egy vállvonással gördítek le belőle egy újabb nagy adagot torkomon, hogy egy jóleső sóhajjal engedjem le a poharat és nézzek el a másik asztalhoz, ahol már megint egy új forma van. De biztos hogy új? Jó ég, dehogy új, hát a ruhái egy az egyben ugyanolyanok és akkora halom rétes van nála, mint az előbbieknél, akiknek nyoma veszett. Ez az alakváltó vagy zakkant vagy csak baromi vicces kedvében van.
Na várjunk csak...
- A többi is olyan jó, mint a túrós? - szólok egyszerűen át neki, asztalomon könyökölve, és ahogy rám néz, már biztos vagyok benne, kivel van dolgom. Széles vigyorra húzom a számat, megvillantva tömérdek mennyiségű fogamat, ami persze különben sokkal többnek hat, mint ahány van belőle. Látlak ám, szépségem!

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 4. 19:45 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Jaj, nagyon élvezi, hogy megtréfált. Tetszik a gyermeteg jókedve, úgyhogy eszem ágában sincs korholni őt. Főleg nem, hogy már húzódik is az én asztalomhoz rétest kínálni. Hát hogy lehetne rá haragudni? Letörök a meggyesből és hümmögve kóstolom. Ez is nagyon rendben van.
- Pompás. Főleg, amíg azt hittem, hogy hallucinogéneket tartalmaz - leplezem le azt, amit a hanghordozásából ítélve úgyis tud, mégpedig, hogy valóban sikerült egy pár hosszú pillanatig a bolondját járatnia velem. Apropó járás...
- Mi járatban errefelé, drága? - nézek végig hórihorgas társaságomon, egészen könnyedén szólítva így, hiába borostás férfiúi önmagaként emeli a nappalom fényét. Ráismerek már rég és látom őt, bármilyen alakot öltsön. Jó, mint a mellékelt ábra mutatja, nem azon nyomban. Ám amint bizonyossá válik nekem, kivel van dolgom, úgy látom őt, ahogy mindig: egy porcelánbőrű, eleven tekintetű, cinkos vöröskének. Ahhoz pedig, hogy számomra ilyen legyen, nem kell feltétlenül, hogy így nézzen ki. Akit szeretsz, az olyan számodra, ami neked a legkedvesebb. Ezért kár amiatt aggódniuk, hogy nem sminkeltek, vagy hogy szanaszét áll a hajuk, vagy éppen rossz passzban vannak, hiszen ezek egy ponton túl már nem számítanak. Persze, imádjuk, ha kicsípik magukat, és még az is lehet, hogy olyankor kicsit máshogy nézünk rájuk, már csak azért is, mert jól esik, ahogy kitesznek magukért értünk, azonban összességében nem ekkor a legszebbek. Ó... most jövök rá... nemrég azt mondtam, "akiket szeretsz"? Hajaj...
- Bocs, de ezt megeszem, aztán veszek egyet neked, ha gondolod - közlöm, miután megkóstoltam a káposztásrétest, amit aztán szépen magamhoz is vonom és nekiállok elfogyasztani. Pedig én komolyan azzal a túróssal akartam beérni, erre megjelent ő és bevitt a rosszba. A legjobb fajta rosszba.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 6. 22:31 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Kedvem lelem a felszabadultságában, a kibontakozásában. Mondanám, hogy én bezzeg mindig fesztelen és gátlástalan vagyok, azonban be kell lássam, ebben a kapcsolatban most nekem is szükségem volt az oldódás folyamatára. Még mindig szükségem van rá. Hiszen ez egy különleges találkozás. Bonyolult. Pedig azt hittem, az eddigieknél már nem lehet bonyolultabb. Viszont, ha a bonyolult ilyen, hát állok elébe. Úgyse riasztottak vissza soha a kihívások.
- Ezzel, ha akarnék se tudnék vitatkozni - rázom a fejem, ahogy káprázatosnak nevezi saját magát, miközben jóízűen dézsmálom tovább réteskészletét.
- Kihallgattam valakit nem messze - bökök fejemmel a helyszín irányába.
- Most meg megyek haza - adom meg célpontom, aztán elgondolkozva vonom össze szemöldököm, ahogy meghívatja magát egy italra. Na nem alkoholosra, itt olyat nem adnak. Csak valami ilyen gyümölcsös izgalomra, gondolom. Azonban lehet, van ennél jobb ajánlatom. Igen, még ennél is jobb!
- Szíves örömest, de akár kérhetjük elvitelre és megihatod nálam - invitálom meg eképpen magamhoz, szertelenül. Hiszen rájövök, én már voltam nála párszor, ő viszont nálam még soha. Nem mintha én annyira sok időt töltenék a saját lakásomban. A legtöbbet talán akkor, ha nálam van Hanna. Különben főleg aludni megyek haza. Most mondjuk nem aludni mennék. Inkább meginnék egy jó kávét.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 7. 17:55 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Ahogy látom rajta, hasonló folytatásokon törte a fejét, mint amit most végül én felajánlottam neki. Azonban, ha már egyszer kéretlenül is megkapta, amit akart, emel a téten. Nem kispályás játékos, ez hét szentség.
- Ó, ez hatalmas nagy pofátlanság - rázom a fejem rosszallón, egész hihetően.
- Remélem, végtelen a hálád, mert pont annyival leszel köteles adózni nekem - megyek bele az alkudozásba, ami lássuk be, nem is igazán alkudozás, hiszen egyrészt kijelentem a dolgot, ellentmondást nem tűrően, másrészt ugyanazt akarjuk és ugyanannyira, azonban kellemes így eljátszadozni.
- Kösz - lépek oda a pulthoz és marok el egy papírzacskót a bódés orra elől, hogy elcsomagolhassuk azt a szegény megmaradt egy-két, félig megcsócsált rétest. Hiszen kár volna itt hagyni őket, időnk viszont nincsen már rájuk, a kávé nem várhat.
Nem mondom különben, hogy nem érzem baromi különösen magam, ahogy egy nálam sok fejjel magasabb sráccal flörtölök gátlástalanul, azonban furcsa mód ezt most inkább izgalmasnak találom, semmint akármi másnak. Ez pedig idővel talán csak egyre inkább így lesz. Mert még mindig van hova oldódjak, persze.
Egyik kezemben a réteses papírzacskó, másikban az ő keze és már haladhatunk is hazafele. Nincs most andalogva városnézés vagy ilyesmi, csak szedjük a lábainkat az utcákon. Ő azokkal a hosszú virgácsokkal nyilván jóval gyorsabban teszi ezt, én viszont a rövid O alakúakkal is egész rendes tempót diktálok. Mindössze pár sarok és ott vagyunk a régi, belső udvaros társasháznál. Felcaplatunk a harmadikra és már lököm is be az ajtómat, belépve és tartva neki, hogy fáradjon be.
Rögtön a konyhába lépünk be jobbra, ahol a középen álló pult egyben az étkező is; balra máris a tágas, kanapés, sok polcos nappali tárul elénk; szemben velünk egy kis folyosóról két szoba nyílik, amely két háló, a bal az enyém, a jobb a vendégszoba, főleg Hannának; teljesen szemközt pedig ott a tágas fürdő. Így nagyjából ennyi. Mindenhol pasztelszínek és csomó fénykép meg ereklye a polcokon, asztalkákon. Előbbiek nagy része engem ábrázol a lányommal, a csekélyebb részén a legkülönfélébb tájakon vagyok a legkülönfélébb emberekkel. Hol egy törzzsel a dzsungelben, hol a tengerparton heverve, hol hozzám hasonló, rosszarcú aurorokkal, vagy éppen egy hegy tetején nézve le a felhőkre. Az ereklyék közt vannak szobrok a legkülönfélébb kultúrákból, vagy épp tőrök, más fegyverek. Ja a falakon meg persze akadnak ilyen-olyan festmények.
- Leveheted a cipőt, de nem muszáj - ajánlom neki, miközben én kibújok sajátomból, aztán nyúlok a kabátjáért, hogy azt azért lesegítsem, majd felakasszam.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 9. 00:18 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Miután elhelyeztem kabátját, lecsúsztatom vállamról zakómat és felakasztom azt is. Szürke pólós, farmeros lazaságban indulok a konyhába vetni magam, közben vendégem után sandítva, ahogy eltárlatvezeti magát múzeumomban. Van mit nézni, az már biztos. Előveszem varázspálcám és integetek a kotyogósnak, a csapnak meg a kávénak meg a tűzhelynek, hogy ki mit csináljon, amolyan tetoválásos, enyhén görnyedt karmesterként. Hamarosan minden a helyére kerül. Két csésze a pultra lebeg kiskanállal meg mellettük az ízesítőkkel. Erre a látványra érkezik vissza a mi langaléta nézelődőnk a körbejárásból, azonban kétlem, hogy sok figyelmet szentelne neki. Máshol jár. Nálam.
Pont, mikor felnézek a szemem sarkában észlelt alakra, már érinti is kezem és megteszi vallomását. Vonásaim simák, tekintetem kutató. Tökéletesen leplezik meglepetésem és mindazt, ami bennem kavarog. Nem direkt rejtem el. Ez ösztön. A lényem része és a lényegem, hogy én, aki másokat fejtek meg, nem vagyok megfejthető. Aki ismer, az persze átlát valamelyest idővel. Ezzel pedig egyenes arányban valahogy belső kényszertől vezérelve engedem is magam átlátni kicsit. A mi kapcsolatunk fiatal még ehhez, azonban mintha csak valami varázslöttybe esett volna, félelmetes gyorsasággal tart a felnőttkor felé.
Nem mondom, amikor felölti számomra legkedvesebb formáját, markáns tekintetem elgyengül kissé. Főleg, ahogy ismét elsusogja azt, amit az imént. Lélekbehatóan fürkészen pillantását. Ám azt sejtheti, hogy erre nem fog hagyományos viszontválaszt kapni tőlem. Dehát, aki komolyan mondja, igazából nem is vár választ. Aki komolyan mondja, az csak egyszerűen tudatni szeretné és nem követel viszonzást. Én legalábbis nem tenném, mivel pedig róla a legjobbat feltételezem -tehát azt, hogy hasonlít rám-, ezért úgy vélem, ezzel ő sincs másképp.
Megfogom kezemre simított kezét és számhoz emelem, végig a szemébe nézve.
- Te aztán tényleg akarod azt a kávét - állapítom meg bólogatva, miközben csókot nyomok a kacsójára, hogy aztán jól rávigyorogjak. Közben a háttérben felhangzik a gőz távozásának jellegzetes, kotyogással vegyes hangja, ahogy kész a feketénk. Oda se nézve integetek megint kicsit pálcámmal, lejjebb engedve a lány kezét, arcáról viszont le se véve tekintetem. Mutatóujjam megtámasztom aztán álla alatt, míg hüvelykujjamat alsóajkára simítom, szemmel kísérve mozdulatomat. Kisvártatva odahajolok, és megkóstolom azt, amit előbb még érintettem. Lehunyt szemmel, mélyről szusszanva csókolom, tarkójára markolva.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 11. 22:00 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Játszik velem mindig. Nem szórakozik. Játszik. Az nagy különbség. Az egyik viszonylagos magánakció, a másik páros cselekedet. Ebben mindenki benne van. Én pl. nagyon. Mikor elkezdi fennhordani az orrát, szinte arra válaszolok a csókkal. Tudjátok, hogy helyre tegyem. Meg, hogy többek közt befogjam azt a szép száját. Szó se róla, nagyon szeretem, amikor beszél, de valahogy azt is, amikor nem. Főleg, ha amiatt nem, ami miatt most.
Teljesen megrészegít és ami különös, hogy egyre jobban. Ahelyett, hogy hozzászoknék, hogy kezdenék immunis lenni, egyre inkább lüktetni kezd mindenem, ha így egymásba fonódunk. Amíg nem tesszük, addig meg húz felé a láthatatlan erő. Amikor pedig aztán elérjük egymást, mintha még az sem lenne elég. Soha semmi. Most is úgy parancsolok megálljt magamnak, mikor elengedem az ajkait. Szemeim elég kábán csillognak, ahogy ellépek tőle, rendezkedve tovább a konyhában, odanyújtva neki kávéját.
- Parancsoljon, kérem - szolgálom ki jó baristához méltóan, majd egyik kezemmel megfogom a bögrémet, a másikkal az ő kezét és vezetem át a nappaliba. Ledobom magam a kanapéra, ami pedig nagyon lenyűgöző ebben a tettemben, az az, hogy a kávém egyáltalán nem löttyen ki közben. Ha mindenhova ilyen túl kényelmesen veted le magad, meg kell tanulnod az efféle trükköket.
- Na várj csak! - zörrenek fel, ahogy szöget üt a fejembe valami.
- Azt mondtad, hogy annál a régi ismerősödnél... kávézni voltál? - nyomom meg a kávéznit, nagyon számonkérő felhanggal, ám az nem teljesen eldönthető, az botránkoztat-e meg, hogy ennyi feketét iszik, vagy az, hogy máséból is iszik, vagy pedig az a bizonyos kétértelmű jelentőség, amit mi álltunk neki tulajdonítani ennek valami bolondos indokból.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes RPG hozzászólása (150 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel