36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes RPG hozzászólása (143 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2015. augusztus 19. 14:20 Ugrás a poszthoz

Nomusa Eshe Baako
az újdonsült csajom

Úgy vágom ki a teaház-étterem ajtaját, mintha egy krimóba érkeztem volna. Eltévesztettem a házszámot, ez nem a pub és nem a csárda. Mindegy, kaja van, az a lényeg. Kopog a szemem. Oda is libbenek hát könnyed, o-lábú lépteimmel a helyes kisasszonyhoz és közlöm vele, hogy éhezem. Ez esetben az étterem részt ajánlja nekem, és kecsesen int egyet a megfelelő irányba. Megköszönöm a kedvességét és bókolgatok neki egy keveset. Csak a szokásos. Elvált férfi vagyok, megtehetem. Bár ha nem lennék az, akkor is megtehetném. Csak akkor retteghetnék, mikor veti rám magát az asszony egy sarok mögül a sodrófával. Na mintha ez annyira jellemző lett volna a házasságomra. Más eszközök voltak.
Felbaktatok a lépcsőkön és jé, már megint egy fogadtatás. Most egy idősebb úr személyében. Vele is elédelgek kicsit, hiszen csak mert vén, meg csak mert ipse, miért maradjon ki ebből az élményből? Tény, nem igazán tudja hová tenni, kissé zavarba hozom, ám ez nekem pont kapóra jön. Körbe pillanthatok alaposabban a vendégeken, az asztalokon, levonva következtetéseimet.
- Foglalt asztalt? - kérdezi, igazítva ruháján, nézegetve a listát.
- Igen, ott a barátnőm. - bólogatok, és rámutatok egy igazán szemrevaló, egymagában üldögélő, ében bőrű nőszemélyre, aztán már lapogatom is meg hálásan az öreg csóka vállát, és indulok kiválasztott helyemre.
- Helló drágám! Megjöttem. - köszönök rá hangosan a csajomra, csak hogy biztosan hallja még a bejáratban ácsorgó fogadóbizottság is. Meg akkor már mindenki. Mert miért ne? Levágom magam a szemben lévő székre és már marom is fel az étlapot.
- Tetszett ez a hely, több szempontból is és Ön úgysem vár senkit, szóval... - hajolok át az asztal fölött, vállat vonva, elsuttogva a nőnek, mégis hogyan merészeltem csak így letenni magam ide. Tisztában vagyok vele, hogy ez a magyarázat igazából édes kevés lehet és a modoromon semmiképp sem szépít, sőt. Főleg azon a részén akadhat fenn, hogy én egyébként honnan vagyok olyan biztos benne, hogy ő nem vár senkit? Megfigyelés. Tudom és kész. Ez a munkám. Elég az hozzá, legfeljebb elküld, ha számára ez így kellemetlen. Aztán én meg vagy elmegyek, vagy nem. Minden esetre ez igazán nem volna szép dolog a barátnőmtől. Még ha ő eddig nem is tudta, hogy az. Ahogy én sem.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2015. augusztus 19. 21:39 Ugrás a poszthoz

Nomusa Eshe Baako
az én csípős csajom

Dudolászva merülnék el a kínálatban, amikor a nőcske rám ripakodik a kölykeink miatt. Mert hát ugye vannak. Ez csak természetes. Ciccegek egyet, nyűglődőn, hogy ugyan hagyjon már békén ezzel a szokásos műsorral. Közben az arcom elé emelem az étlapot, így próbálva elbújni az ál-szidalmazás elől.
- Ah... - sóhajtok fel kéjesen a kínálat egyik pontjához érve, mindezt már aközben, hogy benyújtotta igényét arra a szál világra, rátért a nevem követelésére és a nem létező csókunkról elmélkedik. Ami ha megesett volna, tényleg sokkot kapott volna. Szóval erre bólogatok is önelégülten egy sort, ám tekintetem le sem veszem a menüről. Megint sóhajtok egyet.
- Van nokedlijük, marhapörköltjük és uborkasalátájuk is. - mormogom a felfedezéstől szinte megrészegülten, hiszen számomra ez az étkek alfája és omegája. Áhítatosan pislogok azokra az áldott betűkre, amik felfedték előttem ezen rendelés lehetőségét, aztán az égbe lendítem a kezem. Csaknem leesek a székemről, így intve magunkhoz a pincért.
- Rothman Anton. Auror. - intézem el a bemutatkozást, miközben leengedem a kezem. Nem mintha feltétlen a melója kéne, hogy fémjelezzen valakit, mivel azonban engem nagyon is jellemez, így ezt tartottam kiemelendőnek.
- Magácska meg annak a bestiaszalonnak a tulajdonosa. - lengetem meg felé ujjaimat, végigmutatva rajta, aztán oldalra biccentem a fejem, szinte vállamhoz érintve, és rávillantom a leányzóra rémes mosolyomat, amit elvileg csábosnak szánok. De tudom, hogy nem az. Bár érdekes mód, sokaknak bejött már.
- Bakó? Bákó? - vonom össze szemöldököm, ahogy próbálom kitalálni a neve ejtését. Közben érkezik hozzánk végre a pincér.
- Hát nem siette el! - közlöm vele, ahogy ideér.
- Édes? - adom át a lehetőséget, hisz hölgyeké az elsőbbség.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2015. augusztus 20. 23:16 Ugrás a poszthoz

Nomusa Eshe Baako
az én túlbuzgó nőm

Hogy milyen a marhapörkölt nokedlivel és uborkasalátával? Azt hiszem, erről ódáktól kezdve regényeken át dalokat tudnék zengeni, ám ahelyett, hogy ilyesmikre pazarlom a saját vagy mások idejét, inkább a saját és mások szájába nyomnám ezt az ételremeket. Tapasztalják meg! Ezt csak így lehet. Éppen ezért újdonsült csajomnak sem felelek, csak idült mosollyal lélegzem egy mélyet, ahogy lelki szemeim ötlik rendelésem és szinte már érzem is ízét a számban. Az erőltetett, ügyosztályos poénjára harsányan, kényszeredetten felnevetek, majd hirtelen hagyom abba.
- Csak láttam már ott. - vonok vállat a gyanakvó kérdésre. Attól még persze, hogy ott volt a bestiáriumnál, még nem kéne, hogy a tulaja legyen, de ahogy a kirakaton át láttam, ahogy másokkal beszél, a testtartásából, a kisugárzásából, a mozdulataiból és még ezer jelből leszűrtem, amit kellett. Övé a hely. Meg hát a név is passzolt hozzá.
Elvigyorodom a nyelvemmel kapcsolatos levezetésére és meghúzogatom párszor a szemöldököm, aztán letámasztok egyik kezemmel a combomra és így nézek fel az érkező pincérre, kendőzetlenül fürkészve. Teszem mindezt zavarba ejtően, egészen addig, míg az én drágám le nem tilt a vágyott ebédem minden összetevőjéről.
- A gyógyító, mi? Akivel olyan gyakran kell egyeztetned rólam meg a főzeteimről. Persze, mindig személyesen. És mindig éjjel. - válik egyre keményebbé, becsmérlőbbé hangom és hidegen nézek végig a nőcskén, majd elintem a pincért, hogy csipkedje már magát, ne hallgatózzon itt.
- Egy szavát se higgye! Jöhet minden! - szólok még utána, mikor már elindult, nehogy aztán még tényleg lespóroljon nekem akármit a kajámból.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2015. szeptember 6. 21:13 Ugrás a poszthoz

Nomusa Eshe Baako
az én szelídülő asszonykám

A visszavágását már túl laposnak tartom ahhoz, hogy reagáljak rá, úgyhogy csak sóhajtva veszem magamhoz az asztalról az odakészített kendőt és tűröm a nyakam alá. Mindig leeszem magam, akárhogy vigyázok. Bár ezt az akárhogy vigyázást nem valami sűrűn alkalmazom. Mégis ki akar ilyenekkel foglalkozni, amikor az étel élvezetével van elfoglalva?
Együtt eszünk, bizony. Mikor az ében szépség ezt megállapítja, szélesen rávigyorgok. Igen, megnyert engem. Biztosan nem gondolta, hogy ilyen csodálatos ajándék hullik az ölébe a mai nap folyamán. Megkapom közben a saját italomat. Emelem poharam a nő felé, aztán meghúzom. Mármint az italomat.
- Ilyen elbűvölő? - kérdezek vissza.
- Ó, igen. Mindig. - bólogatok.
- És? Kegyed hova valósi? - pillantok végig rajta.
- Kitalálom... - mutatok rá, mielőtt még megszólalhatna.
- Szeged, ugye? Szeged környéki. - vonom össze tudományosan a szemöldökömet, teljes meggyőződéssel szemlélve őt. Persze, nem vagyok meggyőződve. Közel sem. Egy-néhány kilométerrel arrébbra tippelném a származási helyét. Azonban egyáltalán nem azért, ami mások számára a legszembetűnőbb. Hiszen az echte magyarok is hordanak flitteres rucikat. Milyen hülyeség ebből bármit levonni? Tréfát félretéve: nem egy vagy két jelleg, hanem megfigyeléseim összessége árulkodik arról, hogy bizony a velem szemben ülő hölgyemény nem szegedi. Még csak nem is magyar. Hogy akkor minek dobok be ilyeneket? Mert látni akarom, mit szól hozzá. Igazából mindig minden erre megy ki.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2015. szeptember 29. 14:42 Ugrás a poszthoz

Nomusa Eshe Baako
az én hatalmas baklövésem

Fapofával hallgatom a monológját, néha kortyolva egyet italomból. Egy idő után aztán nézelődni kezdek a pincér után, hogy mikor jön már a kaja. Meg olykor az órámra is rápillantok, hogy utána sóhajthassak egy aprót. Aztán a kis beszéde egyik momentumától kezdve, mikor is a színvakságom feltételezett hiányával hozakodik elő, szemöldökömet megemelve hallgatom őt tovább.
- Hát ezt nem hiszem el... - fújtatok végül egyet, és tökéletesen figyelmen kívül az akaratos, követelőző kérdését a kilétemről, amit ez az okoskodó, Cyrano stílusú kis önjellemzés megelőzött. Magamat kielemzem, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el! Ugyan, hagyjuk már.
- Ez nem lehet igaz. - rázom a fejem kitartóan, és felháborodva nézek körbe, idegesen dobolva az ujjaimmal. Pont elcsípem az érkező pincér látványát. Jókor jön. Hamarosan már rakja is le elénk a rendeléseinket. Hálám jeléül torz mosollyal biccentek a felszolgálónak. Igazítok még a nyakamba akasztott kendőn, és már veszem is magamhoz az evőeszközöket. Fejemet tovább rázva, már-már ingerülten állok neki a mennyei fogásnak. Erőszakosan döföm villámat a nokedlikbe.
- Egy rasszistát vettem feleségül. - morgom a tányéromnak.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. június 25. 21:35 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
és a folyosói falon függők

- Mégis, miért tenne ilyet bárki is? Mégis miért? - veszik bele lélekszakadt sopánkodásaim sora a térben fellelhető, még számtalan zajba. Hiszen hiába a késő délután, ez a festmény népség csak mértékkel csendesedik bármikor. Nekem viszont ez most pont kapóra jön, hiszen nem az én jajveszékelésemtől zeng minden. Bár jól tudjuk, engem az se nagyon érdekelne.
- Egyáltalán ki talál ki ilyet? - áramlanak tovább fintorgó, grimaszokkal teli, magamból egyre jobban kikelt kérdéseim, miközben cowboyszerű járásommal haladok a márványlapokon, és rágódom valamin. Mármint nem az, hogy agyalok, hanem tényleg rágódom valamin. Kezemben egy kis doboz, amiből újabb és újabb cukorkát veszek elő, a számba nyomva, és folytatom utam, valamint szörnyülködésemet.
- Miért kell, hogy ez történjen? - csapok át egyre drámaibba. Nagyjából már csak az hiányzik, hogy térdre rogyva rázzam az öklömet a mennyezet felé. Egy-egy mellettem elhaladó diák furcsállva mér végig, azonban odáig már nem merészkednek, hogy megkérdezzék, mégis mi bajom van. Igazából tökéletesen beleillek ebbe a harsogó, diliházszerű környezetbe. Szerintem némelyikük azt hiszi, hogy valamelyik képből pottyantam ki és azért bolyongok itt, mert nem jutok haza a festményembe.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. június 26. 11:10 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
és a folyosói falon függők

Két fő módon lehetsz láthatatlan mágia nélkül: baromi szürkén és elhanyagolhatóan viselkedsz, vagy éppen hogy kellemetlenül kirívóan. Az emberek mindkét esetben úgy tesznek, mintha nem is léteznél. De most olybá tűnik, mégsem vagyok láthatatlan. A kis Hanna-hasonmás legalábbis észrevesz. Igen, ő volt az, akit a múltkor összekevertem a lányommal.
- Neked is, édesem. - üdvözlöm viszont és fordulok egy amolyan balerina mozdulattal a kölyök felé, hiszen már majdnem eltrappoltam mellette. Egyelőre nem ingatom meg azon hitében, hogy még mindig tanár lennék. Különben is, ez hasonló, mint egy elnöki poszt, nem? Ha egyszer az voltál, mindig az maradsz. Egy diák szemében biztosan. Akár tanítottad, akár nem.
- Ha nem mindenízű, akkor feltétlenül. - vágom rá a kérdésre.
- És te ilyet? - nyújtom felé a kis dobozt, egy orr ráncolós fintor közepette.
- Ha nem kell több ilyet ennem, akkor igen. - bólintok a kedves érdeklődésére a hogylétemről. Mintha bárki kényszerített volna rá, hogy egymás után tömjem magamba a mindenízű drazsékat, amiket most a leánykának kínálok nagy kegyesen. Bizony, ezek miatt szitkozódtam. Miért készítenek ilyesmit? Ez valami élet metafora? Falod és falod, miközben néha -szó szerint- rosszul leszel attól, amit kapsz, de nagy reménykedve haladsz tovább, hiszen néha igazán kellemes élményekben lehet részed.
- Sőt, tessék, a tiéd! Kínálgasd vele az ellenségeidet! - csukom be egy gyors mozdulattal a dobozt, mielőtt a navinés kis mancsa elérne hozzá, hogy vegyen magának belőle. Inkább övé az egész, aztán csinál vele, amit akar.
- Boldog szülinapot! - kívánom a dobozka átadása mellé. Hiszen nyilvánvalóan ezt ünnepli ilyen szánalmas magányban a mi kis hősünk. Vagyis már nem, hiszen itt az ő megmentő lovagja. Kicsit görnyedt, kicsit alacsony, kicsit idős már hozzá, de a mienk.
- Szóval? Milyen torta? - terül szét egy bájos... nak nehezen nevezhető, de annak szánt mosoly az arcomon, miközben egyik kezemet zsebre vágva érdeklődöm. Mindezt némileg emelt hangon teszem, hiszen a festmények nevükhöz híven csak harsognak és harsognak.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. június 26. 16:19 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
és a folyosói falon függők

Étcsokis? Tökéletes. Keresve se találhattam volna jobbat az iménti percekben elszenvedett ízek leöblítésére. Amint megkapom tehát a remekbe szabott szeletet, már marom is magamhoz és lehuppanok a diák mellé. Török egy darabot a tortámból és a számba dobom, hogy aztán bólogatva hümmöghessek. Jó. Nagyon jó.
Aranyos a lánykától, hogy bizonygatta itt nekem a süti finomságát. De látta, nem nagyon kellett tukmálnia. Már csak azért sem, mert első pillanattól tudtam, hogy igazat mond. Végülis ez a szakmám. Az már más kérdés, hogy az ő igaza nem az enyém. Jelesül: könnyen lehetne, hogy ő tényleg finomnak tartja, míg én abszolúte nem. Relatív ügy. Azonban egy csokitortával nehéz mellélőni. Ezzel itt nem is sikerült.
- Csak azt ne mondd, hogy ez a legjobb ajándék, amit eddig a szülinapodra kaptál! - mormogom csücsörítve, a falattól dudorodó arccal a diáknak, közben a dobozka felé bökve. Az egy + sok festett személyes bulija nyomán még az is kitelne, hogy tényleg senki nem köszöntötte fel rajtam kívül.
- Hányadik különben? - érdeklődöm meg ilyen illetlen kendőzetlenséggel a korát. Aztán észreveszem befordulni a sarkon az egyik felügyelőt, akinek biccentek és szélesen rávigyorgok a csokis fogaimmal. A köszöntést viszonzó bólintása félbemarad és az a csekélyke mosolya undorodó kifejezésbe fordul. Kényelmetlenül torkot köszörülve halad tovább. Nézek még utána, aztán tömöm be az újabb falatot.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. június 27. 21:50 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária
és a folyosói falon függők

Ráijeszthetnék a kis sárgaságra egy jól irányzott besértődéssel, amiért a csodás ajándékom nem érdemelte ki nála az aranyérmet. De a születésnapjára való tekintettel ettől most eltekintek és inkább a maradék tortára tekintek, hogy a tekintélyem ne csorbuljon.... oké, befejeztem.
- Hát ha már így kínálod, kipróbálom, villával is ilyen jó-e. - dünnyögöm, még éppen az utolsó falatot nyelve lefelé, de már nyújtom a tányéromat az újabb adagért, és szalvéta helyett szórakozottan a lány egyik csodás rajzát markolom fel. De mielőtt az arcomhoz emelném, észreveszem ezt. Mondjuk olyan szempontból már késő, hogy az ujjaimtól tiszta csoki lett.
- Bocs. - kérem elnézését ékesszólóan.
- Mik ezek különben? - érdeklődöm az alkotásai felől, amiket most így jobban megnézve, talán még jót is tesz nekik az én barna ujjlenyomatom rajtuk. Abból a színből úgyis kevesebbet használt. Viszont ettől még mindig csupa maszat vagyok. Egy nagyon idétlen mozdulattal, két ujjal fogva előveszem a pálcám és egy hasonlóan idétlen suhintás után már csillogok-villogok is. Ám remélem, ez nem tart sokáig, hiszen már kapom az új vércukorszint emelő csokibombát. Ugye kapom?
- Szóval tizenhét. Az nem rossz. - huppanok vissza mellé.
- Vártad? - kérdezem, nagy komolyan összevont szemöldökkel, mintha valami tudományos felmérést végeznék. Bár végülis én mindig azt teszem. Minden esetre a csitrik egy része odavan, hogy már végre nagy és erős felnőtt lehessen és csinálhasson mindenféle korhatáros dolgot, míg mások a hátuk közepére sem kívánják, vagy éppen teljesen hidegen hagyja őket.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 2. 19:28 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária

Csalódott vagyok. Mélységesen csalódott. Minden elképzelésem dugába dőlt. Minden számításom falsnak bizonyult. A csokitorta ugyanis villával is pontosan ugyanolyan finom, mint kézből majszolva. Se nem rosszabb, se nem jobb. Na nem baj. Ez a csalódottság nem szegi kedvem. Tömöm magamba tovább. Mivel pedig a lány meggyőzött arról, hogy nem haragszik, amiért a műalkotásival törölköztem, így továbbra is azt használom szalvétának, amit az előbb már összemaszatoltam. Egyáltalán nem kár érte.
- Ez nem igaz, de nem baj. - legyintek, szintén a villámmal.
- Ha örülsz, az a te dolgod. Az én lányom nem fog neki örülni. Gondoskodom róla. - adom elő itt a kemény, zsarnok apát, aki az ő kis hercegnőjét semmi esetre sem engedi majd jöttment szőke hercegekkel meg fehér lovakkal lófrálni, hiába engedi meg a törvény ezt is a sok más mocsokság mellett. Az igazság persze az, hogy egyetlen dolog érdekel: az, hogy ő boldog legyen. De pszt! Ez titok.
- Tényleg, ismered őt? Tudod, ugyanolyan, mint te. - emlékeztetem az első találkozásunkra, amikor azért rikácsoltam utána, mert a gyerekemnek hittem. Azóta már a második vagy hanyadik évét tölti itt a tanodában.
- Kémkednél nekem utána? - vetem fel egy szájtörlést követően, amolyan mellékesen, hátha simán igent mond nekem, és máris volna egy remekbe szabott téglám az iskolában. A kis navinésnél tökéletesebbet nem is találhatnék, hiszen egyáltalán nem kelti fel senki figyelmét. Még egy halom csokitortával is alig.
Apropó csokitorta: amint a szülinapos előáll ezzel az ajándékot a manóknak őrültséggel, félrenyelem a süteményt és fuldokolva köhögök pár morzsát a kezembe. Még a szemem is könnybe lábad.
- Eszedbe se jusson... - ragadom meg a lány karját, mintha az élete múlna azon, amit mondok. A drámai pillanatot fokozandó a hangom még elég elhaló és érdes az iménti köhögéstől, ennél fogva igazán vészjósló. De ez tényleg nem játék. Ha valóban ilyen hálás annak a manónak, vagy levegőnek nézi, vagy belerúg párat, vagy kihasználja és rendel még tőle ezt meg azt, azonban egy túlcsorduló köszönöm vagy egy ajándékot biztosan kikészítené szerencsétlent.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 3. 20:55 Ugrás a poszthoz

Rozsos Annamária

Elvileg az én sarjam is messze van tőlem az év nagy részében. Ezelőtt azért volt így, hiszen a jó édes anyjával él, most meg már bagolyköves, úgyhogy ezeket a folyosókat és padokat koptatja. Ennek ellenére folyton a nyakába lihegek. Legalábbis egyesek szerint. Különben viszont csak pár hetente esz erre a fene, amikoris találok valami ürügyet a környéken koslatásra. Most például a minisztériumi kollégák néhányának meglátogatását. Ha meg már itt vagyok, mindig ránézek a lányomra.
Pedig nem vicceltem. Komolyan fel akartam bérelni a szülinapost, hogy kémkedjen Hanna után. Amit persze sokkal kevésbé teszek azért, hogy a kis tinédzser életébe vájkáljak, mint inkább, hogy bosszantsam kicsit és figyeljem, hogyan reagál. Hogy tényleg képes vagyok-e még a saját véremen is kísérletezni? Ó, még szép.
Hát nem hallgat rám a navinés semmiben. Mindenről azt hiszi, hogy a bolondját járatom vele. Mindegy, majd tanul a maga karán. A manóknak pedig komolyan veszélyes kedveskedni. Ha nem csinálsz semmit, abból nem lehet baj. De majd rájön magától. Vagy nem.
- Ez jó volt. - adom vissza neki az üres tányéromat.
- Igazán lehetne gyakrabban szülinapod. - vélekedek eképpen, miközben alaposan megtörölközöm a rajzok és valós szalvéták hadával. Bár még így se tökéletes. Úgyhogy megint előveszem a pálcámat és azzal megoldom a továbbiakat. Mégse csokoládéban úszva térjek vissza a parancsnokságra. Hiszen még odamegyek, természetesen. Munkamániás vagyok. Ez van.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 12. 16:52 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Mióta megérkezett az új polgármester, a hivatalban nagy a felfordulás. Páran mennek, páran jönnek. A távozókat pedig - jó szokás szerint - ilyenkor lehet végre kibeszélni és szépen kitálalni róluk. Először csak pletyka, aztán erős gyanú, végül minisztériumi ügy. Ekkor persze a parancsnokságon szólnak a legjobb emberüknek, hogy járjon már a végére a dolgoknak. Ez a bizonyos legjobb ember pedig nyilvánvalóan szerény személyem. Remélem, senki nem hiszi, még véletlenül sem, hogy már megint azért varrtak a nyakamba egy ilyen dögunalmas munkát, mert én mozgok a legotthonosabban Bogolyfalván a bepalizható aurorok közül, vagy mert mindig kapóra jön egy ürügy, amivel távol tarthatnak az irodától, ahol az idegeiket csócsálom!
A mai nyomozásom a pubban végződött, ahol is három órán át kérdeztem ki az ominózus pletyka forrását. Könnyedén rövidre zárhattam volna a túlbuzgó kis titkár szóáradatát, ám most a másik kedvencemre szavaztam: rákontráztam a dolgokra. Úgy tettem, mintha a világon semmi nem érdekelne jobban, mint a hivatali dolgozó sérelmei az összetintázott papírok és az őt ért leszólások. Arról nem is beszélve, hogy ha az embert feloldja egy pohárka lángnyelv whiskey meg egy kiváló hallgatóság, akkor olyan részleteket is megoszt, amikről még ő sem tudta, hogy fontosak lehetnek.
Akármilyen élvezetes kihallgatás volt, azért örülök, hogy hajnali kettőkor zár a hely és kidobnak minket. Sűrűn megköszönöm a tanú segítségét, kap sok vállveregetést, hadd érezze magát fontosnak, aztán ki-ki megy a maga útján. Az enyém a térre vezet. Felgyűröm egy kicsit fekete, hosszú ujjú pólómat és a karórámra nézek, majd kezem a zsebembe nyomom. Olyan lazán veszem fura, O-lábú lépteimet, hogy félő, mindjárt szétesem. Éppen a szökőkúthoz érnék, amikor egy lánykára leszek figyelmes. Megállok és csak figyelem pár méter távolságból. Észre se vesz. Zene a fülén, szeme csukva. Közelebb ballagok. Ismerős nekem valahonnan. Ezen filózok, gátlástalanul bámulva őt, majd még közelebb húzódom és óvatosan leereszkedem a padra. Reményeim szerint nem érzi meg, hogy mellé ült valaki. Fogamat összeszorítva pillantok rá oldalra, sikeres volt-e a művelet.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 14. 00:06 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Küldetés teljesítve. A leányzó meg sem rezdül, ahogy leülök mellé. Észre sem veszi. Nem lennék az apja helyében. Végülis akárki lehetnék és akármilyen szándékkal is érkezhettem volna. Kikaphatnám a kezéből a zenélő kütyüjét és elrohanhatnék vele, aztán jó pénzért eladnám a helyi ketyerekereskedésnek; vagy beledobhatnám egy zsákba és hazavinném rabszolgának házimanó gyanánt; vagy lehetnék egy fess fiatalember, aki csak úgy helyet foglalt mellette. Remélem, mindenki kitalálta, hogy ez utóbbi az, ami ténylegesen történt. Minden stimmel.
Mivel nem zavartam meg semmit -és ezt kivételesen nem is sajnálom olyan nagyon-, ezért hát egy jóleső sóhajjal dőlök hátra magam is. Egyik karomat az ölembe nyugtatom, a másikat a háttámlára vetem. Kezemet hátulról rásimítom a deszkára, nem érve a hölgyet. Lábaimat keresztbe dobom egymáson, és a levegőben lévő cipőmet mozgatom, körözök vele.
Belegondolva, persze az én kölyköm is simán lehet ennyire óvatlan. Bár kétlem, de azért lehet. Úgyhogy magamat is sajnálhatnom nyugodtan, nem csak ennek a lánynak a szüleit. Minden gyerek szüleit nagyon sajnálom. Függetlenül a gyerek korától, óvatosságától és mindenétől.
Néha padtársamra sandítok, akinek fogalma sincs róla, hogy a padtársam. Komolyan ismerős nekem. Meg szép is. Egy szép, ismerős lány. Ennyi alapján igazából akárki lehet. Minden esetre most azon kezdek meditálni, hogy eloldalazzak-e. Hagyjam-e szegény teremtést áldott magányában. De olyan jól ülök itt. Körbenézek a kihalt, nyugis téren. Azt hiszem, átragadt rám ez a relaxálás.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 14. 19:06 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Nem nézek rá oldalra, de a perifériás látásommal érzékelem, hogy kinyitotta a szemét és egy jó hosszú pillanatig még nem vesz észre, ám csakhamar meghűl a vér az ereiben. Még én is megfázom tőle. Jó, persze, nem arról a jeges rémületről van szó, csak a mélyről jövő döbbenetről. Hiába észlelem mindezt, ücsörgök tovább lazán, és mindössze akkor tekintek rá, amikor félszegen megszólal.
- Hm? - hümmögök kérdőn, miközben mosolyogva megemelem szemöldökömet. Mintha teljesen egyezményesen üldögéltünk volna idáig némán egymás mellett, amit ő most a szavaival megzavart. De nem gond, hiszen jóban vagyunk és mielőtt ledobtuk magunkat ide, kedélyesen eltársalogtunk egy kiadós séta közben. Legalábbis az ábrázatom ezt sugallja. Egy kívülálló ezt hihetné. Már ha csak engem nézne. Ha a lányt, akkor hívná az aurorokat. Csakhogy itt van már egy, az meg még több is a kelleténél.
- Áh. Semmi baj. - legyintek aztán kedvesen és folytatom az éjjeli tér szemlélését. El van felejtve, fátylat rá! Komolyan, semmi gond. Viszont azt se én, se ő nem tudja, miért kért bocsánatot. Inkább ez amolyan szófordulat lehetett. Azonban vétek lett volna nem reagálnom rá.
- Különben ki vagy te? - fordulok felé hirtelen, homlokráncolva és fejemet kissé hátrahúzom, így méregetve őt, szokásosan elnagyolt mozdulataim közepette. Direkt nem azt kérdeztem, hogy "mi a neved?", mert annak eléggé csajozós szöveg szaga van. Márpedig én most nem ismerkedni akarok, hanem kideríteni, hogy ki ő és miért találom ismerősnek.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 14. 21:56 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Érdekes a kettősség, ami megelevenedik előttem. Az előtérbe helyezett nyugalom és közben a félelemmel vegyes izgalom, ami a belsőjét csócsálja. Ugyan laikus számára csak az előbbi felfedezhető, egy hozzám hasonló, erre szakosodott vén rókának semmiből nem áll pontosan tudni, mivel van dolga. Egy-egy izom megrándulása, néhány mikro kifejezés, a testtartása. Nyitott könyv, szórakoztató olvasmány.
Mikor felveti ezt az önismeret ügyet, sűrűn pislogva jobban felé fordulok, és az eddig mögötte tartott kezemre most rátámasztom arcomat, a támlára könyökölve. Mesélj csak, hallgatlak! Ám a mi kis pszichológusunk inkább felsorolásba kezd. Összevont szemöldökkel hallgatom. Jó, jó, ezeket mind sejtettem. Nekem valami más infó kéne. Meg is kapom a nevét. A neve pedig a legjobb kiindulópont, amivel csak szolgálhatott.
Bemutatkozása nyomán számra egy elcsigázott, de annál szélesebb vigyor szökik, a felismerésem jeleként, amit ő természetesen még nem tudhat. Az egy dolog, hogy drága jó anyjához nem egyszer volt már szerencsém a Bagolykő falai közt, azonban...
- Apukád egyik legkedvesebb kollégája. - közlöm vele ezt a blődséget és kezet fogok vele. Már persze az eleje meg a vége nem blődség, a közepe viszont teljességgel. Bár az is tény és való, Dwayne talán kicsit kevésbé rühell, mint a parancsnokság nagy része.
- Rothman Anton. - viszonzom a bemutatkozást.
- De nem édesapád küldött. - tisztázom ezt gyorsan, hiszen eléggé így tűnhet a helyzet. Bár talán a mentegetőzésem pont hogy erre fogja terelni a gyanút. Majd meglátjuk. Egy kis sóhajjal körbenézek a parkban.
- Nem fázol, kedves? - pillantok rajta végig kicsit. Más kérdés, hogy én ugyanolyan lengén vagyok öltözve, mint ő, de a korabeli csitrik bizony dideregni szoktak a -nappali fokokhoz képest- hűs nyáréjszakékon.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 14. 22:42 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Naná, hogy hallotta már a nevem. A hírem mindenhova elér. Hol irigykedve, hol káromolva, hol idegesen morogva, de ott terem. Nem hiszem, hogy Mácsai dokinéni említett volna engem. Inkább az apja valami parancsnokságanyázás közben. Az ilyen jellegű beszélgetésekben gyakran megfordulok.
- Igen. Nagyon hasonlítasz a szüleidre. Már ha meg nem sértelek. - emelem fel védekezően a kezemet. - De szerintem talán láttalak kisebb korodban. - gondolkozom el ezen, hiszen egyáltalán nem lehetetlen az sem. Ha nem is személyesen, de egy kósza fotón.
Nem fázik. Akkor ő a tisztelet, akinek a kivétel jár. Vagy fordítva? Nem mintha ez olyasmi lenne, amire akárki büszke lehetne, hiszen a hőérzetet vajmi nehezen szabályozzuk, így hát arról se tehetne, ha cidrizne. A lényeg, hogy jól van, nem kell villognom semmilyen melegítőbűbájjal.
- Éppen egy kihallgatáson voltam. - felelem, hüvelykujjammal a hátam mögé mutatva a távolba, jelezvén a helyet, ahonnan ide vezetett az utam.
- Elhúzódott. - bólogatok, hiszen ez nem egy szokványos időpont az ilyesmihez.
- És kegyed? - kérdezek vissza. Közben lejjebb csúszom kicsit a padon. Kezdek lefolyni róla, mint általában minden ülőalkalmatosságról. De végül mindegyiken rajta maradok. Egyik karom ismét a háttámlára dobva, a másik átvetve a pad karfáján. Ujjaim csaknem a földet súrolják.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
bál az elemekkel
Írta: 2016. július 15. 20:31
Ugrás a poszthoz

Artemisia
a tüzes tanárnő

- öltözékem -

Éppen a végzős bálra tartok. Na nem az enyémre. Az még odébb van. Ez most azoknak az akárkiknek a végzős bálja, akik éppen kijárják a Bagolykövet. A lányom hála égnek még bőven nincsen köztük. Ettől függetlenül viszont lehet, hogy jelen lesz. Klassz lenne. Bár biztos kissé kiakadna, hogy mit keresek itt. Dehát mit ne keresnék? Férfiúi kötelességemet teljesítem. A minap összeakadtunk Artyval és említette, hogy lesz ez a bál. Na nem úgy akadtunk össze, mint múltkor a cupidos esetnél. Bár ez a történet szempontjából nem is érdekes. Egy szó, mint száz: rákérdeztem, kivel megy. Azt mondta, még nincs kísérője, én pedig rögvest bejelentettem, hogy akkor én leszek. Egyáltalán nem tiltakozott.
Fehér ingben, sötétszürke öltönyben és fekete lakkcipőben lépem át az iskola kapuját, bandukolva a nagyterem felé. Biccentek olykor egy-egy ismerősnek a folyosón, meg pár ismeretlennek is, jól zavarba hozva őket. Különben a nyakkendőm is valami ilyen mélyszürke, ám ennek egyszerű az oka: a hölgyhöz óhajtom igazítani a színét, mielőtt a bálterembe lépnénk. Hiszen nem vagyok elkötelezett egyik elem felé sem. Nekem aztán tök nyolc, mi lesz rajtam. De stílusos volna passzolni a partneremhez.
Ez a bizonyos, említett partner pedig már ott álldogáll a kapu előtt. Mélyvörös ruhában pompázik. Így hát miközben közeledek, vigyorogva odaintegetek neki, majd előveszem a pálcám a zakóm belső zsebéből, a megfelelő színt mormolva a nyakkendőmre bökök és már kész is. Utána széttárom a karomat. Voilá!
- Helló szépség! - köszönök rá a hölgyre és már nyújtom is könyököm.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. július 16. 22:13 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Ez is ritka. Mármint minden bizonnyal többen imádják ennyire a szüleiket, mint amennyien bevallják, azonban valahogy ösztönös, hogy hárítsunk, ha azonosítanak velük minket. Hiszen az ősök gázak meg amúgy is, mi mind egyéniségek vagyunk, ne hasonlítgassanak már minket xyhoz. Noha én se vagyok így ezzel. Naná, hogy olyan vagyok, mint a szüleim, hiszen ők dobtak össze engem. Az ég meg kék, én pedig szívtipró vagyok. Alapvetőség mind.
Nem csodálnám, ha nem emlékezne az első találkozásunkra. Én sem emlékszem, pedig én már jóval nagyobb voltam, mint ő. Csak dereng, hogy mintha Warrent láttam volna már a kislányával, ez a hölgyemény pedig tényleg ismerős volt nekem azon felül is, hogy ismerem a szüleit. Tényleg nem volt már olyan apró, de akkor se ma történt az eset.
- Sok a közös apukádban és bennem. - állapítom meg, amikor Mina közli, hogy az örege bizony kihallgatás fan. Én is az vagyok. Igazából ebben a szent pillanatban is kihallgatok valakit. Nekem minden társalgás és szinte akármilyen kapcsolatteremtés egy kihallgatás. Ettől még persze az iménti kijelentésem nem feltétlen helytálló, hiszen ezen a dolgon kívül, meg a munkahelyünkön kívül annyira igazán nagyon sok közös vonásunk nincs Dwayne Warrennel. Talán csak az, hogy otthon mindketten nyuszis mamuszban lófrálunk.
Mikor kiönti nekem a lelkét a kisöccsével és úgy en bloc a családi körülményeivel kapcsolatban, helyzetváltoztatok, és ismét felveszem a háttámlán  könyöklő, figyelő pózt. Bólogatva hallgatom, rezdüléseit figyelve, és válaszul mindössze megértően sóhajtok. Nem állok neki kifejteni, hogy egyáltalán nem az ő felelőssége, hogy a kisöccse hogy van és hogy jobban legyen. Erre vannak a szülők.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
bál az elemekkel
Írta: 2016. július 31. 23:43
Ugrás a poszthoz

Artemisia és az Ombozi gyerek

- UPDATED öltözékem -

Az arccsókra csak hümmögök egy jólesőt, aztán kacsintok pártneremre, miközben az ajtó felé indulunk kart karba öltve. Az italos felvetése nyomán csak egy pancser ellenkezne. Mivel azonban én az nem vagyok, viszont merész igen, így mindössze félig ellenkezem. Már ha az alábbi kérdésemet lehet annak nevezni.
- Ennél jobban? - pillantok végig rajta, azt pedig a képzeletére bízom, hogy ezzel vajon arra utalok-e, elég lángoló ő már így is, avagy arra, hogy a puszta jelenléte is tűzbe hoz bárkit. Avagy a kettő egyszerre. Avagy egy negyedik verzió, ám lássuk be, erre kevés az esély.
Ettől függetlenül persze élek a koktélozgatás lehetőségével, és bár az elemeknek nem vagyok olyan nagy tudója, a finom folyadékoknak inkább. Szerintem nem fogok csalódást okozni. Nem szoktam, nem igaz? Célunkat azonban nem érjük még el, hiszen egy sármos ficsúrba botlunk. Meglehet, amilyen nyájasan elbeszélgetnek és édelegnek a profesoressával, attól el kéne uraljon valamiféle féltékenység, vagy netalántán kényelmetlenség amiatt, hogy az illető magasabb, jóképűbb és ifjabb nálam. Csak várok és várok, ám ez a kellemetlen, feszült érzés csak nem talál rám. Pedig várom. Úgy negyvenvalahány éve.
- Ó, én is az Önéhez. - bólintok mélyet a nem létező partnere felé.
- Nade... - pillantok fel rá egy sóhaj után.
- Ha már az elemeknél tartunk: élvezi a szabad levegőt? - érdeklődöm széles vigyorral, koránt sem burkoltan célozva arra, hogy pontosan tudom, a fegyintézet vendége volt. Láttam az ábrázatát valamelyik mappában meg egyszer talán személyesen is, mikor be volt kasznizva. Különben a hozzá nem értők -tehát az emberek 99%a - azt hiheti, a fentebb említett féltékenység késztet ilyen aljas piszkálódásra, azonban a helyzet az, hogy igazságos vagyok, és mindenkit egyaránt szeretek froclizni. Kedvem válogatja, milyenek az arányok.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. augusztus 6. 14:13 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Úgy látom, a hölgyike túl komolyan veszi az én komolytalan kijelentésemet. Aztán lehet, neki van igaza. Bármi meglehet. Nem gondoltam én ezt át. Gyakran nem gondolom teljesen át, amit mondok, hiszen sokkal inkább érdekel, mit váltok ki a benyögéseimmel, semmint az, engem hogyan ítélnek meg miatta mások. Minden esetre gátlástalanul figyelem a kis Warren csinos, elmélkedő pofiját, ő meg az én ábrázatomat, szóval alaposan elnézelődünk egymáson. Elvagyunk. Öklöm teljesen összegyűri rátámasztott arcomat, a számat némi csücsörítésre kényszerítve. Aztán jön a kérdése. Felvont szemöldökkel, érdeklődve hallgatom.
- Van egy lányom, a Bagolykőbe jár. Másodikos. Rothman Hanna. - felelem és jó apukához méltóan már kapom is elő a brifkómból a közös fényképeinket. Illetve ez nem teljesen igaz. Mármint tényleg az apák gyöngye vagyok és elő is veszem a fotókat, azonban némi afféle hátsószándékkal is, Mina hátha ráismer a kölykömre. Mániám lett mostanában, hogy megfigyeltessem a gyerekemet, legalábbis kémkedjek utána. Azonban ez inkább csak egy amolyan hóbortos játék, még akkor is, ha a kiscsaj meg akar majd ölni, amikor egyszer erre rájön.
Minden esetre érkezik az első fénykép, amit egy ilyen mugli igazolványkép gyártó dobozban készítettünk Budapesten egy színházi előadás előtt. Olyan büszke vigyorral a fejemen mutatom, mintha legalábbis olyan tökéletes felvétel lenne, amit egy teljes sminkes, ruhás, műtermes fotóstáb is megirigyelhetne az akármilyen magazinjuk címlapjára. Mondjuk tényleg így gondolom.
Nade szóval az első kép.
Akár akarja a padtársam, akár nem, van ott még ahonnan ez jött, úgyhogy nyújtom is át a következő képremeket, ami még az előzőt is felülmúlja a megkomponáltság tekintetében. A pózok, amelyekben a falnál illegetjük magunkat, megkérdőjelezik, jó hivatást választottam-e, amikor aurornak álltam a topmodellkedés helyett.
Íme a második kép.
Mivel pedig három a magyar igazság, érkezik az utolsó. Ez a legjelentéktelenebb, legérdektelenebb darab. Legalábbis a fintoraimból, amikkel átnyújtom, az vehető ki, hogy ez már csak egy ráadás, de nem is lenne szükséges. Holott természetesen ez a legkedvesebb mind közül. Homlokon csókolom rajta a kis nyamvadtat.
Ez a harmadik kép.
Figyelem, mit szól hozzájuk a levitás, aztán szépen sorban visszaszerzem mindet, gondosan a tárcámba süllyesztve őket, méltó helyükre. Ezután pedig megválaszolom a másik kérdést is, hiszen nem feledkeztem meg róla. Sajnos.
- A családi állapotom: elvált. - közlöm, miközben a zsebembe tömöm a brifkómat. A volt asszonyomról is van benne egy kép. Mármint nem külön róla, hanem családi fotó. De azt nem szoktam mutogatni. Sőt, én magam is elég ritkán nézek rá.
- De nagyon ideális a kapcsolatom az ex-nejemmel. - mosolygok békésen.
- Szinte soha sem találkozunk. - árulom el a volt nőmmel való harmonikus nem együttélés ősi titkát, ami igazából az egész kis famíliánk megelégedésére szolgál. A lányunk a közös pont, neki meg az anyja meg sem említ engem, én se neki az anyját. Mindenki éli az életét, külön, nyugiban. Ha véletlen összefutunk, akkor persze kitör a parasztgyalázat meg miegymás. De a gyerek előtt soha. Ebben is nagy az egyetértés.
- Nálatok bonyolultabbak a szálak, igaz? - kérdezek vissza az övéiről. Nem mintha Dwayne olyan bőbeszédű lenne a családját illetően odabent, ám ennyi év alatt már simán leszűrtem magamnak, amit le lehetett. Jó, nem mintha az én volt feleségemmel tényleg ilyen szimpla lenne ez az ügy, mint most elmondtam. De jobb szeretem ilyennek kezelni.
Utoljára módosította:Rothman Anton, 2016. augusztus 6. 14:13
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. augusztus 9. 14:32 Ugrás a poszthoz

Warren Mina

Felcsillan a szemem. Szóval ismeri az én drága utódomat. Sokat sejtetően mosolyodok el, ismét könyökölve közben a háttámlán. Arcomat néha kezemen támasztom, ha éppen nem hadonászok vele beszéd közben. Máskor a homlokomra fogok fele. Nem vagyok az a nyugton lévő típus. Elég az hozzá, idült ábrázatom megüzeni a levitásnak, hogy örömömre szolgál, hogy felismerte a kölykömet és hogy ezzel a tisztázással még nincs ám vége a dolgoknak. De mindent a maga idejében.
Tényleg szükségtelen részletekbe mennie a családi helyzetével kapcsolatban. Csak ilyen rövid választ vártam tőle. Ezt pedig megkapom. A többit vagy már összeszedtem magamnak a parancsnokságon terjengő szóbeszédekből, vagy éppen Warren mormogásaiból, és főleg a mellettem ülő hölgyemény tekintetéből, arcjátékából, testtartásából.
- Amennyit lehet. - bólogatok amolyan mérlegelőn. Mintha legalábbis egy konkrét számot adtam volna válaszul. Az igazság persze az, hogy elvileg elég az idő, amit a lányommal töltök. Másnak fele ennyi sem jut. Gyakorlatilag viszont a közelébe sem ér ez annak, amennyit szeretnék. Azonban az élet nem kívánságműsor, ezt pedig már régen elfogadtam. Elég nekem, ha tudom, hogy jól van, akárhol is van, és ha olykor-olykor megropogtathatom ifjú csontjait egy atyai öleléssel.
- De ugye ő bentlakásos. Szünetekre jön csak haza. Olyankor meg hol az anyjánál van, hol nálam. - taglalom kicsit, mik az akadályozó tényezők. Most egész normálisan és valósan vázolom a magánéletem, ám különben nagy átlagban ez egyáltalán nem szokásom. Ennek annyi az oka, hogy nagy átlagban a kollégáim, valamint a bűnügyek velejárói (tanúk, gyanúsítottak, miegyéb) vesznek körül. Olyankor pedig mesterien terelem el a szót ezekről a témákról, vagy éppen a csillagokat is lehazudom az égről, mert úgy lehet a legjobban kicsalni az igazságot a másikból. Könnyen megered a nyelvük, ha a saját sztorijukra ismernek. Azt már nem kell tudniuk, hogy az ő sztorijuk nem az én sztorim.
- Milyen a pincérlánykodás? Azt még nem próbáltam. - érdeklődöm meg tőle, ha már így felemlegette a bemutatkozáskor. Hozzáfűzésem tekintetében eszembe sem jut azon pedálozni, hogy esetleg kijavítsam magam, hogy mármint a pincérkedést, hiszen tény és való, hogy még a pincérlánykodást sem próbáltam.
- Vendéglátósnak adtam már ki magam párszor bevetésen, de az mindegy. - teszem még ezt is hozzá egy legyintéssel. Recepciós, csomaghordó, pultos... mind megvolt. De a pincér és pincérlány még nem került a repertoáromba.
Utoljára módosította:Rothman Anton, 2016. augusztus 9. 14:34
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. augusztus 15. 11:17
Ugrás a poszthoz

egyelőre egymagam a forgatagban
de talán már nem sokáig

Vajsörfesztivál Bogolyfalván? Ó, ki nem hagynám. Mindegy, hogy nyár vagy tél, meleg vagy hideg, jó vagy rossz, egészség vagy betegség, gazdagság vagy szegénység: a vajsör mindig vajsör. Ezzel pedig nyilvánvalóan csak egy hülye vitatkozna. Abból meg sok van. De gyertek csak! Én meg addig ballagok a falu főterére vegyülni, ismerkedni. Az sem igazán szokott zavarni, ha másoknak nincs ilyen szándéka velem. Nekem attól még van velük. Így jártak.
Beérvén a fesztiváli forgatagba, zsebre vágott kézzel trappolok a bódék közt, szemlélve az árusokat, kínálataikat. Elérek aztán a belgák standjáig, ami több mint ígéretesnek tűnik. Nehogy azt higgye persze bárki, hogy lecserélem a hazai árusainkat. Dehogy! Csak megcsalom őket. Miután kikértem a korsómat, azt szopogatva ballagok tovább, és terveim szerint estére hazatérek az én drága nejemhez vagyis -az iménti metaforát folytatva- a napomat a helyi pub vagy csárda kitelepülésénél zárom, miután letudtam kalandozásomat a külhoni ízek közt.
- Isteni. - fordulok oda, orrom alatt habbajusszal egy középkorú boszorkányhoz, aki zavartan rám mosolyog, bólogat és inkább eloldalaz. Lenyalom a számat és kortyolgatok tovább, gátlástalanul fürkészve a környezetemet, ahogy mindig. Az embereknek általában az a benyomása rólam még az idegen helyeken is, hogy járatos vagyok ott, vagy akár az enyém az egész kóceráj. Hiszen úgy járok-kelek akárhol, mintha a többiek mind az én területemre tévedtek volna. Ez igazából így is van. Legalábbis mindent az én területemnek tekintek, ahová beteszem a lábam. Hiszen megfigyelni, tanulmányozni, kihallgatni bárhol és bárkit lehet. Kihallgatószobám az egész világ - ha úgy tetszik.
Utoljára módosította:Rothman Anton, 2016. augusztus 15. 18:58
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. augusztus 17. 10:16 Ugrás a poszthoz

Warren Mina
még a fesztiválidőszak előtt
hajnaltájt egy padon

- Mm. - kezdődik a válaszom egy nemleges hümmögéssel és fejrázással.
- Budanekeresden. Ott ringatták bölcsőm, ott születtem, ott boruljon rám a szemfödél, ott domborodjék a sír is fölöttem! - árad ki belőlem a költészet Petőfi után szabadon. De nem kerítek neki nagy feneket. Laza, csevegő stílusban szórom a fennkölt szavakat. Válaszom pedig világossá teszi, miért nem tölthetek ANNYIRA sok időt a kis csitri leányommal.
Mialatt a levitás kifejti, miért is olyan csodálatos dolog a pincérnősködés, jómagam számtalan különböző testhelyzetet veszek fel egymás után, miközben hallgatom. Először felhúzom a egyik térdem közénk; utána kinyújtom inkább a lábaimat, kezeimet az ölembe kulcsolva; aztán feldobom karjaimat a támlára; végül lábaimat keresztbe dobom egymáson. De nem zökkentem ki ezekkel a mesélésből. Nem is az volt a szándékom. Minden esetre látszik, hogy valóban nagyon lelkes a  munkájával kapcsolatban. Kevesen mondhatják el ezt magukról. Bár a jelenlévők nagyot dobnak a statisztikán.
Elgondolkodva csukom le az egyik szemem, számat kissé félrehúzva. Így filózok a feltett kérdésen. Nem mintha ne töprengtem volna már el rengetegszer azon, miket csinálnék még szívesen, ha nem aurorkodnék, de az a gond -már ha ez gond-, hogy csomó ilyen van.
- Kalóz. - jelentem be végül aztán idült mosollyal.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. augusztus 21. 12:05
Ugrás a poszthoz

Tobias
ugye megmondtam?

Még jó, hogy a fele adag nektár már régen lecsúszott a torkomon, hiszen így nem borítom magamra, mikor valaki nekem jön. Oké, ha nem direkt jövettem volna magamnak, talán telibe öntöm a zakómat. Így viszont nem lett baj. Hogy miért megyek neki ál-véletlenül bárkinek egy tömegben? Mert ez a valaki koránt sem bárki. Ha aurorságomból kifolyólag (hiszen rajta van a Parancsnokság Érdemesszemmeltartani listáján) nem tudnám pontosan, hogy ez a srác Eördögh Lars Tobias, egy északi csodabogár, aki szeret vámpírokkal barátkozni, akkor is nekimentem volna. Olyan kisugárzása van, ami szinte kiált érte, hogy nekimenjek. Mások olyannyira nem veszik észre egy ilyen sokaságban, hogy egyszerű árnyékának vélik. Nekem azonban pont az ilyen árnyékok keltik fel a figyelmemet.
- Simán lecsukathatnám gondatlanságból elkövetett, emberiség elleni bűncselekményért, ha ebből egy csepp is kárba veszett volna. - közlöm vele hivatalos hangon, szabad kezemmel hadonászva, miközben ő lesütött szemmel végigmér engem.
- Rothman Anton. - nyújtom oda lenyugvó jobbomat hirtelen és éles váltással jelenik meg arcomon egy negédes vigyor, ami igazából az ábrázatomat tekintve inkább egy vészjósló vicsornak tűnik. Ez pedig igazából közelebb is áll a valósághoz.
- Csak hogy tudja, kit fog meghívni. - teszem hozzá mellékesen, még legyintek is hozzá, aztán legurítom a maradék italomat, hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy máris érkezhessen a vigaszkör.
- Lepjen meg! - mosolygok rá csaknem kihívóan. Még a szemöldökömet is húzogatom hozzá. Mindeközben pontosan tudom, hogy tudja, mi a hivatásom és mi ez a közvetlenkedés. Hogy miért szúrtam ki. Habár egy vadidegennel is simán megtenném ugyanezt, itt mindketten tisztában vagyunk vele, mire megy ki a játék. Ez az adottsága, nem igaz? Hasonlóan átlát az embereken, mint én. Csak míg nálam ez tanult, neki ez állapot.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. augusztus 26. 13:25
Ugrás a poszthoz

Tobias

Minden mozdulatommal, minden nyikkanásommal, sőt minden ki nem mondott szavammal is az idegeit rágcsálom. A legkedvesebb csemegémet. Nincs is ennél jobb egy jó kis ital mellé. Csak jönne már az újabb korsó. De nem kell rá sokat várjak, frissen szerzett barátom indul is a bódék felé. Már persze miután jól megempatizált engem. Úgy hiszem, ezt tehette az imént. Sétát tett páratlan, fényes elmém otthonos, pofátlan közegében. Aztán gyorsan továbbállt.
Végigmérem néhányszor hátulról, meg oldalról, ahogy lépdelek vele a célunk felé, és közben ezen az ő adottságán merengek. Úgy látom, nem áldásként, se nem átokként éli meg, hanem egyszerű állapotként, amit már elfogadott. Ha ostoba lennék, pampoghatnék azon, hogy vajon miért nem aknázza ki jobban ezt a lehetőséget, amivel született, miközben én güriztem azért, hogy szert tegyek az emberolvasás, átlátás képességére. Azonban egészen máshogy élünk meg valamit, ami mindig a részünk volt, mint azt, amit meg akarunk szerezni és végül a mienk lesz.
Attól tartok, talán megpróbál majd valami rémes löttyre befizetni, ám szerintem meg fogja gondolni magát, ha máskor nem, az utolsó pillanatban. Egyes aurorokkal még csak-csak elhülyéskedik az ember, de nem mindegyikkel érdemes. Velem valószínűleg nem. Bár sose lehet nálam tudni. Talán ez is zavarhatja őt bennem. Átlát rajtam, mint egy palackon, csak éppen más szemszögből nézve meg-meg csillantom a fényt és jól a szemébe tűzök vele.
- Melyik a kedvenc skandináv vajsöre? - érdeklődöm erre, hiszen ezen a fesztiválon ez a beszélgetéstéma adott. Meg se próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hová valósi, ő meg meg sem próbál úgy tenni, mintha nem tudná, hogy tudom. Szeretem, amikor nincs terelgetés. Bár azt is szeretem, ha van. Minden jó nekem, csak érdekes legyen. Mivel azonban minden érdekes, ezért minden jó.
Úgy látom, valami csibészséget fontolgat itt az orrom előtt, és látva, visszafogott figyelme az itallap mely részére irányul, hamar összerakom a képet. Orráncolva bólogatok. Merész, merész. Ezen a véleményemen kívül viszont nem lehet túl sokat megtudni arról, beköpném.e, vagy ha nem is köpném be, felhasználnám-e ellene valahogy a dolgot.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2016. augusztus 26. 13:49 Ugrás a poszthoz

Warren Mina
még a fesztiválidőszak előtt
hajnaltájt a parkban

Bólogatok neki. Mind a Budanekeresdet illető megjegyzésére, mind arra, hogy az édes drága jó apja is ott lakik. Igaz mindkettő. Való igaz. Na de ennyit erről.
- Hát az sem rossz. - emelem meg a szemöldököm elismerően az elgondolt állásra.
- De miért ne lehetnék kocsmáros kalóz? Lenne egy jó kis ivóm az egyik kikötőben. - lendülök bele a fantáziálásba, jobban kihúzva magam ültömben. Közben a lányka felveti, hogy sétáljunk. Nem mondok rá semmit, egyszerűen csak felpattanok a padról és így folytatom tovább a tervezgetést.
- Mondjuk a Duna mellett. Aki megérkezik a hajójával, ha lejön a fedélzetről, egyből azon a dokkon találja magát, ami a kocsmámba vezet. - mutogatom a kezemmel a légben, mi hol lenne, és közben oldalazok el a padtól, indulva tovább a megfelelő irányba Warren kisasszony mellett.
- Lenne nagy vigasság aaa... - nyújtom el a hangot, míg a hely nevén töprengek.
- Kacér Kelpiben! - közlöm vigyorogva.
- Aztán néha átadnám a pultos munkát... - folytatom, kezemet zsebre téve, magam elé pislogva, ahogy indulunk az úton, ki a parkból.
- ... és vízre szállnék fosztogatni kicsit. - vonok vállat könnyeden. Különben nem csak egy darabon megyek a levitással. Szándékomban áll hazáig kísérni. Ha ellenére van, ha nem, így lesz.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. szeptember 1. 18:49
Ugrás a poszthoz

Tobias

Rezzenéstelen arccal figyelem az eseményeket a háttérből. Már amennyire az én arcom tud olyan lenni a folyton rángó izmaimmal és az állandó grimaszolásommal. Mikor végül a kis patánk leadja a rendelést és hozzáfűzi, amit hozzáfűz, csak ajkaimat összeszorítva mosolygok. Keating-arcot vágok, ha úgy tetszik.
Még nem teljesen tudom, mire megy ki ez a suskus a csapos meg a srác között, ám hamar fény derül mindenre, amint emelem korsóm, majd bele is kóstolok. Hmm. Rossz fiú vagy, Tobias. Nagyon rossz fiú.
Elismerően bólogatok. Nem vert át. Jól tette. Talán rosszkedvem támadt volna tőle, ami meglehet, látszani nem látszott volna rajtam, csak éppen a körülöttem lévők idegein, amiken még lelkesebben roptam volna megszokott táncomat.
- Nyugi, nem boldogítom túl soká. - közlöm, megtámaszkodva egy könyöklőn.
- Csak ha már így összefutottunk... - vonok vállat, és semmiféle törekvést nem mutatok arra, hogy befejezzem a mondatomat. Tudja ő. Meg akartam ismerni egy kicsit közelebbről. Összekötöttem a kellemest a hasznossal, és egy korsó vajsör mellett élvezem a lehengerlő társaságát. Hogy ebből melyik a kellemes és melyik a hasznos rész, azt mindenki döntse el maga.
Egy ideig most némán kortyolgatom az italomat, hol a forgatagot szemlélve, hol a fiút stírölve. Nagyon kíváncsi lennék egyre s másra. Mondjuk arra, milyen lenne terepen. Lepipálna vajon engem? Vagy csak másként jeleskedne?
- Nem vonzza az aurorság, mi? - kérdezem, megosztva vele sokadik gondolatomat, dehát az előzményeket úgyis tudja, feltételezem. Míg válaszát várom, kedélyesen iszogatok tovább.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. szeptember 4. 23:32
Ugrás a poszthoz

Tobias

Azt hihetnénk, ezzel a nemleges válasszal már vége is a feleletnek. Csakhogy mi, akiket Rothman Antonnak hívnak és akik már a korsó felét magukba diktálták, nem hisszük így. Minket nem vernek át a puszta szavak. Mi még várunk valamire. Folytatásra. Ez pedig hamar megérkezik.
- Sejtettem. - dünnyögöm és kortyolok.
- Nem igazán az a kedvtelésből akármit is csináló típus. - közlöm habbajusszal. Természetesen nem szó szerint értem, amit mondok. Hiszen tudom, hogy van, amiben azért örömét leli. Pusztán jól esik heccelni ezzel a savanyú pofival, amit általában a puszta létezéséhez vág. Ellentétben velem, akinek meg a nap huszonnégy órájában olyan tenyérbemászóan eleven ábrázata van, hogy azt a legtöbbek szerint csak péklapáttal lehetne és kéne helyretenni.
- És hogy lesz auror, ha nagy lesz? - érdeklődöm meg, mik a tervei pontosan. Elvégzi szépen a mesterképzést, aztán esetleg a Szent Györgyöt, majd beballag a Parancsnokságra a csilli-villi okleveleivel, hogy a kedves jó főparancsnok bácsi munkát ajánlhasson neki? Vagy esetleg megragadja a fesztivál forgatagában, szerény személyem formájában előállt lehetőséget? Hiszen jól tudja, hogy ez most itt az, nemde? Meglehet, más valaki kedvéért a homlokomra kéne tetoválnom, hogy rájöjjön, viszont ezt a fiút pont azért találta most meg az alkalom, mert átlát a vajsörhabos szájú, piszkálódó rétegeken és akkor is tudná, mi az ábra, ha egy szót sem szólnék.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. szeptember 11. 11:07
Ugrás a poszthoz

Tobias

Ó, de még hányan. A Parancsnokságon -és általában mindenhol- sokkal jobban szeretik a könnyen kezelhető hülyéket, mint a bajos zseniket. Végülis mit számít, milyen hamar vagy jól van megoldva egy ügy, ha közben akadnak bukkanók? Össze se lehet hasonlítani azzal a bárgyún mámoros érzéssel, amikor hónapok nyűglődése és tesze-toszasága után végre előkerül egy nyom, egy bizonyíték és bíróság elé állíthatunk valakit; vagy már az illető sem bírja kivárni és feladja magát. De legalább addig békében elvoltunk, lubickolva ostobaságunk és lustaságunk langymeleg vizében. Hú, ez a fiú kihozza belőlem a költőt. A kiskutya képével kipiszkálja a két fogam közül a míves gondolatokat. Azt sem tudtam, hogy oda voltak beragadva.
- Drágám, ehhez még csak fel se kell rúgni a napirendemet. - mondom neki szinte szemrehányóan, ahogy közli a tényt. Azt reméltem, legalább beírhatok valami újdonságok a naptáramba, így viszont továbbra is azzal lesz tele, amivel eddig: 10:00 kollegák bosszantása, 11:00 szabályok áthágása, 12:30 ebéd, 14:00 felettesek kikészítése, 16:00 általános zrikálások, 18:00 hazafelé menet a civilek zaklatása stb.
- Vissza a gyökerekhez! - csapom megüresedett korsómat az állópultra, ezzel jelentve be, hogy irányomat a csárda bódéja felé veszem. Ja, egyébként a kis üzleti tárgyalásunkat pedig egyelőre lezártam. Hiszen mindketten tudjuk, mi az ábra. Benne vagyok a dologban. Már azelőtt benne voltam, hogy találkoztunk. Merlin, amennyire unalmas, annyira üdítő is, hogy a másik fél még akkor is megért, ha egy szót sem szólok! Az esetek 99%ban az embereknek gőzük sincs, mit akarok mondani, miért mondom és mire gondolok. Oké, ludas vagyok benne, hiszen nem könnyítem meg a helyzetüket, dehát ez soha nem is szándékom.
- Egy extra habosat nekem meg a barátomnak! - robbanok oda a csaposhoz, miután átlökdöstem magam a tömegen. A fószer az orra alatt motyogva, fintorogva énisüdvözlömözik egyet és már nyúl is a korsókért, hogy megtöltse őket. Nem szereti, ha a vendég nem köszön, csak rögtön rendel. Mint a vendéglátósok és eladók mindegyike. Meg úgy mindenki. Engem viszont baromira nem érdekel, ő mit szeret, amíg én vagyok a vendég. Nem vagyok ám ekkora tapló, csak akinél tudom, hogy biztos megorrol és pofákat fog vágni, vagy talán még meg is szól, azokkal direkt kikezdek. Majd ha kedvesen mosolyogva kiszolgál, a modoromtól függetlenül, és nem hiszi azt, hogy itt ő az első, akkor olyan hangosan és szépen fogom üdvözölni meg kéremköszönömözni, hogy visszasírja még, amikor nem tettem. Különben meg nem muszáj ám nála költenem a pénzem. Mindegy is, az italaink közelegnek.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Bogolyfalvi Vajsörfesztivál
Írta: 2016. szeptember 13. 21:43
Ugrás a poszthoz

Tobias

Szeretem a furcsa párokat. Mint amilyenek például mi vagyunk. Persze, nagyon szép, amikor két emberben rengeteg a közös és teljes harmóniában megvannak, vagy éppen pont a hasonlóság miatt egymás idegeire mennek. Klassz, de koránt sincs annyi izgalom és kiszámíthatatlan tényező, mint azoknál a társaknál, akik ég és föld. Úgyhogy örülök, hogy végre nyélbe ütöttem ezt a megismerkedést, mert már rég izgatta a fantáziámat.
Italainkat kortyolgatva a továbbiakban csak semmiségekről beszélgetünk. Jobban mondva én jártatom a szám, ő meg sejtelmesen mormog valamit olykor. De nekem ez így tökéletes. Nagyon jól elvagyok. Még a szokásosnál is jobban. És nem csak azért, mert ha nem egymagam, hanem valakivel vagyok, akkor könnyebb megfigyelni a környezetemet. Márpedig ez így van. Nem olyan feltűnő, aki társaságban van, mint aki egyedül vegyül. De szóval nem csak ezért lelem kedvem még inkább a fesztiválban. Hanem az új játszópajtásom miatt. Jól esik néha emberemre találni. Nem mondom, szeretek elökörködni a kisiskolások között, azt színlelve, hogy közéjük tartozom. Azonban üdítő tud lenni néha egy-egy felnőtt társasága, akinek feltűnik, hogy idősebb vagyok, mint aminek kiadom magam. És nem csak abból, hogy zakót hordok. De félreértés ne essék, nem nézem ám le a kisiskolásokat. Néha irigylem is őket talán. Nem fenékig tejfel felnőttnek lenni.
Mulat a falu, koccannak a korsók, hömpölyög az élet. A bábmester és tanítványa pedig még egy szűk órán át kapaszkodik a vajsörébe, szórakozottan figyelve a kedves, tudatlan népséget, akik még akkor sem veszik észre a drótjaikat, amikor megbotlanak bennük. Bájosak.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes RPG hozzászólása (143 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel