36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes hozzászólása (300 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Le
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. szeptember 29. 23:12 Ugrás a poszthoz

egyelőre egymagam
valahol Budanekeresden

Egy újabb hétköznap. A volt nejem felbukkant a Parancsnokságon és jelenetet rendezett, aztán meg mehettem nyomozni egy mérgezés ügyében, amiről persze csak én állítom, hogy mérgezés, mások szerint baleset. Aztán majd pár nap múlva, amikor hathatós közbenjárásommal előkerül majd valami bizonyíték, azt fogják mondani, hogy így már joggal nevezhető az ügy annak, aminek, de amikor én kardoskodtam mellette, akkor még csak találgatás volt. Ahogy a több száz előző esetnél is. Nyilvánvalóan. Fennakadnhatnék azon, hogy a varázsvilágban azt kell bizonygassam, hogy igenis léteznek dolgok attól még, hogy a másiknak fogalma sincs róla, azonban ha minden alkalommal akár csak egy gondolatot vesztegetnék erre, már rég megőszültem volna. Mondjuk mintha lenne már pár vehér hajszálam. Na mindegy is. Tényleg inkább az átlag napok egyikének tekintem, amelyekben mindenki hülye, csak én vagyok zsupszkulcs.
Budanekeresd egyik főbb utcáján baktatok egy tanú kihallhatása után. Megállok egy bódénál, ahonnan pompás rétes illat száll és veszek is magamnak egy túrósat, hiszen rájövök, hogy nem ettem ma még semmit. Miután megkaptam, lecövekelek a talponállónál és elkezdem jóízűen tömni magamba a süteményt. Röpködnek a túródarabok mindenfele. Kár értük. Miután végeztem, alaposan megtörlöm a számat, aztán az asztalra könyökölve iszogatom még a gyümölcsturmixomat, miközben az utca népét figyelem, néha valamilyen arcot vágva, amikor észlelem, hogy az elsétálók miket füllentenek, hazudnak egymásnak gátlástalanul. Főleg mosolygok rajtuk. Tudjátok, azzal az én nagyon kedves mosolyommal.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 2. 01:33 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Hallom, ahogy a rétesárusnál szerencsétlenkedik valaki, és mindössze annyit veszek észre magamon, hogy valahogy jobban figyelek rá, mint más szerencsétlenkedőkre. Nem jut el a tudatomig, hogy ismerős a hanglejtés meg a szóhasználat. Pedig az. De bocs, a rétes behabzsolása meg a kellemes turmix túlságosan lefoglalnak. A sok idétlen járókelő tanulmányozásáról nem is beszélve.
Elnézek kicsit az újabb rétesfaló felé, majd a szemközti üzletre, ám mikor szemem sarkából változást észlelek, visszakanyarodik figyelmem, az alak meg már nincs ott, egy másik viszont ott van, kicsit arrébb. Picit összevonom a szemöldököm. Aztán egy kicsit még jobban, amikor megismétlődik a jelenség. Mit kevertek vajon ebbe a pitébe? Valami itt nem stimmel. Vagy lehet, a gyümölcsmix az? Gyanakodva méregetem finom italomat, aztán egy vállvonással gördítek le belőle egy újabb nagy adagot torkomon, hogy egy jóleső sóhajjal engedjem le a poharat és nézzek el a másik asztalhoz, ahol már megint egy új forma van. De biztos hogy új? Jó ég, dehogy új, hát a ruhái egy az egyben ugyanolyanok és akkora halom rétes van nála, mint az előbbieknél, akiknek nyoma veszett. Ez az alakváltó vagy zakkant vagy csak baromi vicces kedvében van.
Na várjunk csak...
- A többi is olyan jó, mint a túrós? - szólok egyszerűen át neki, asztalomon könyökölve, és ahogy rám néz, már biztos vagyok benne, kivel van dolgom. Széles vigyorra húzom a számat, megvillantva tömérdek mennyiségű fogamat, ami persze különben sokkal többnek hat, mint ahány van belőle. Látlak ám, szépségem!

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 4. 19:45 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Jaj, nagyon élvezi, hogy megtréfált. Tetszik a gyermeteg jókedve, úgyhogy eszem ágában sincs korholni őt. Főleg nem, hogy már húzódik is az én asztalomhoz rétest kínálni. Hát hogy lehetne rá haragudni? Letörök a meggyesből és hümmögve kóstolom. Ez is nagyon rendben van.
- Pompás. Főleg, amíg azt hittem, hogy hallucinogéneket tartalmaz - leplezem le azt, amit a hanghordozásából ítélve úgyis tud, mégpedig, hogy valóban sikerült egy pár hosszú pillanatig a bolondját járatnia velem. Apropó járás...
- Mi járatban errefelé, drága? - nézek végig hórihorgas társaságomon, egészen könnyedén szólítva így, hiába borostás férfiúi önmagaként emeli a nappalom fényét. Ráismerek már rég és látom őt, bármilyen alakot öltsön. Jó, mint a mellékelt ábra mutatja, nem azon nyomban. Ám amint bizonyossá válik nekem, kivel van dolgom, úgy látom őt, ahogy mindig: egy porcelánbőrű, eleven tekintetű, cinkos vöröskének. Ahhoz pedig, hogy számomra ilyen legyen, nem kell feltétlenül, hogy így nézzen ki. Akit szeretsz, az olyan számodra, ami neked a legkedvesebb. Ezért kár amiatt aggódniuk, hogy nem sminkeltek, vagy hogy szanaszét áll a hajuk, vagy éppen rossz passzban vannak, hiszen ezek egy ponton túl már nem számítanak. Persze, imádjuk, ha kicsípik magukat, és még az is lehet, hogy olyankor kicsit máshogy nézünk rájuk, már csak azért is, mert jól esik, ahogy kitesznek magukért értünk, azonban összességében nem ekkor a legszebbek. Ó... most jövök rá... nemrég azt mondtam, "akiket szeretsz"? Hajaj...
- Bocs, de ezt megeszem, aztán veszek egyet neked, ha gondolod - közlöm, miután megkóstoltam a káposztásrétest, amit aztán szépen magamhoz is vonom és nekiállok elfogyasztani. Pedig én komolyan azzal a túróssal akartam beérni, erre megjelent ő és bevitt a rosszba. A legjobb fajta rosszba.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 6. 22:31 Ugrás a poszthoz

Riley
valahol Budanekeresden

Kedvem lelem a felszabadultságában, a kibontakozásában. Mondanám, hogy én bezzeg mindig fesztelen és gátlástalan vagyok, azonban be kell lássam, ebben a kapcsolatban most nekem is szükségem volt az oldódás folyamatára. Még mindig szükségem van rá. Hiszen ez egy különleges találkozás. Bonyolult. Pedig azt hittem, az eddigieknél már nem lehet bonyolultabb. Viszont, ha a bonyolult ilyen, hát állok elébe. Úgyse riasztottak vissza soha a kihívások.
- Ezzel, ha akarnék se tudnék vitatkozni - rázom a fejem, ahogy káprázatosnak nevezi saját magát, miközben jóízűen dézsmálom tovább réteskészletét.
- Kihallgattam valakit nem messze - bökök fejemmel a helyszín irányába.
- Most meg megyek haza - adom meg célpontom, aztán elgondolkozva vonom össze szemöldököm, ahogy meghívatja magát egy italra. Na nem alkoholosra, itt olyat nem adnak. Csak valami ilyen gyümölcsös izgalomra, gondolom. Azonban lehet, van ennél jobb ajánlatom. Igen, még ennél is jobb!
- Szíves örömest, de akár kérhetjük elvitelre és megihatod nálam - invitálom meg eképpen magamhoz, szertelenül. Hiszen rájövök, én már voltam nála párszor, ő viszont nálam még soha. Nem mintha én annyira sok időt töltenék a saját lakásomban. A legtöbbet talán akkor, ha nálam van Hanna. Különben főleg aludni megyek haza. Most mondjuk nem aludni mennék. Inkább meginnék egy jó kávét.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 7. 17:55 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Ahogy látom rajta, hasonló folytatásokon törte a fejét, mint amit most végül én felajánlottam neki. Azonban, ha már egyszer kéretlenül is megkapta, amit akart, emel a téten. Nem kispályás játékos, ez hét szentség.
- Ó, ez hatalmas nagy pofátlanság - rázom a fejem rosszallón, egész hihetően.
- Remélem, végtelen a hálád, mert pont annyival leszel köteles adózni nekem - megyek bele az alkudozásba, ami lássuk be, nem is igazán alkudozás, hiszen egyrészt kijelentem a dolgot, ellentmondást nem tűrően, másrészt ugyanazt akarjuk és ugyanannyira, azonban kellemes így eljátszadozni.
- Kösz - lépek oda a pulthoz és marok el egy papírzacskót a bódés orra elől, hogy elcsomagolhassuk azt a szegény megmaradt egy-két, félig megcsócsált rétest. Hiszen kár volna itt hagyni őket, időnk viszont nincsen már rájuk, a kávé nem várhat.
Nem mondom különben, hogy nem érzem baromi különösen magam, ahogy egy nálam sok fejjel magasabb sráccal flörtölök gátlástalanul, azonban furcsa mód ezt most inkább izgalmasnak találom, semmint akármi másnak. Ez pedig idővel talán csak egyre inkább így lesz. Mert még mindig van hova oldódjak, persze.
Egyik kezemben a réteses papírzacskó, másikban az ő keze és már haladhatunk is hazafele. Nincs most andalogva városnézés vagy ilyesmi, csak szedjük a lábainkat az utcákon. Ő azokkal a hosszú virgácsokkal nyilván jóval gyorsabban teszi ezt, én viszont a rövid O alakúakkal is egész rendes tempót diktálok. Mindössze pár sarok és ott vagyunk a régi, belső udvaros társasháznál. Felcaplatunk a harmadikra és már lököm is be az ajtómat, belépve és tartva neki, hogy fáradjon be.
Rögtön a konyhába lépünk be jobbra, ahol a középen álló pult egyben az étkező is; balra máris a tágas, kanapés, sok polcos nappali tárul elénk; szemben velünk egy kis folyosóról két szoba nyílik, amely két háló, a bal az enyém, a jobb a vendégszoba, főleg Hannának; teljesen szemközt pedig ott a tágas fürdő. Így nagyjából ennyi. Mindenhol pasztelszínek és csomó fénykép meg ereklye a polcokon, asztalkákon. Előbbiek nagy része engem ábrázol a lányommal, a csekélyebb részén a legkülönfélébb tájakon vagyok a legkülönfélébb emberekkel. Hol egy törzzsel a dzsungelben, hol a tengerparton heverve, hol hozzám hasonló, rosszarcú aurorokkal, vagy éppen egy hegy tetején nézve le a felhőkre. Az ereklyék közt vannak szobrok a legkülönfélébb kultúrákból, vagy épp tőrök, más fegyverek. Ja a falakon meg persze akadnak ilyen-olyan festmények.
- Leveheted a cipőt, de nem muszáj - ajánlom neki, miközben én kibújok sajátomból, aztán nyúlok a kabátjáért, hogy azt azért lesegítsem, majd felakasszam.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 9. 00:18 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Miután elhelyeztem kabátját, lecsúsztatom vállamról zakómat és felakasztom azt is. Szürke pólós, farmeros lazaságban indulok a konyhába vetni magam, közben vendégem után sandítva, ahogy eltárlatvezeti magát múzeumomban. Van mit nézni, az már biztos. Előveszem varázspálcám és integetek a kotyogósnak, a csapnak meg a kávénak meg a tűzhelynek, hogy ki mit csináljon, amolyan tetoválásos, enyhén görnyedt karmesterként. Hamarosan minden a helyére kerül. Két csésze a pultra lebeg kiskanállal meg mellettük az ízesítőkkel. Erre a látványra érkezik vissza a mi langaléta nézelődőnk a körbejárásból, azonban kétlem, hogy sok figyelmet szentelne neki. Máshol jár. Nálam.
Pont, mikor felnézek a szemem sarkában észlelt alakra, már érinti is kezem és megteszi vallomását. Vonásaim simák, tekintetem kutató. Tökéletesen leplezik meglepetésem és mindazt, ami bennem kavarog. Nem direkt rejtem el. Ez ösztön. A lényem része és a lényegem, hogy én, aki másokat fejtek meg, nem vagyok megfejthető. Aki ismer, az persze átlát valamelyest idővel. Ezzel pedig egyenes arányban valahogy belső kényszertől vezérelve engedem is magam átlátni kicsit. A mi kapcsolatunk fiatal még ehhez, azonban mintha csak valami varázslöttybe esett volna, félelmetes gyorsasággal tart a felnőttkor felé.
Nem mondom, amikor felölti számomra legkedvesebb formáját, markáns tekintetem elgyengül kissé. Főleg, ahogy ismét elsusogja azt, amit az imént. Lélekbehatóan fürkészen pillantását. Ám azt sejtheti, hogy erre nem fog hagyományos viszontválaszt kapni tőlem. Dehát, aki komolyan mondja, igazából nem is vár választ. Aki komolyan mondja, az csak egyszerűen tudatni szeretné és nem követel viszonzást. Én legalábbis nem tenném, mivel pedig róla a legjobbat feltételezem -tehát azt, hogy hasonlít rám-, ezért úgy vélem, ezzel ő sincs másképp.
Megfogom kezemre simított kezét és számhoz emelem, végig a szemébe nézve.
- Te aztán tényleg akarod azt a kávét - állapítom meg bólogatva, miközben csókot nyomok a kacsójára, hogy aztán jól rávigyorogjak. Közben a háttérben felhangzik a gőz távozásának jellegzetes, kotyogással vegyes hangja, ahogy kész a feketénk. Oda se nézve integetek megint kicsit pálcámmal, lejjebb engedve a lány kezét, arcáról viszont le se véve tekintetem. Mutatóujjam megtámasztom aztán álla alatt, míg hüvelykujjamat alsóajkára simítom, szemmel kísérve mozdulatomat. Kisvártatva odahajolok, és megkóstolom azt, amit előbb még érintettem. Lehunyt szemmel, mélyről szusszanva csókolom, tarkójára markolva.

###
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 11. 22:00 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Játszik velem mindig. Nem szórakozik. Játszik. Az nagy különbség. Az egyik viszonylagos magánakció, a másik páros cselekedet. Ebben mindenki benne van. Én pl. nagyon. Mikor elkezdi fennhordani az orrát, szinte arra válaszolok a csókkal. Tudjátok, hogy helyre tegyem. Meg, hogy többek közt befogjam azt a szép száját. Szó se róla, nagyon szeretem, amikor beszél, de valahogy azt is, amikor nem. Főleg, ha amiatt nem, ami miatt most.
Teljesen megrészegít és ami különös, hogy egyre jobban. Ahelyett, hogy hozzászoknék, hogy kezdenék immunis lenni, egyre inkább lüktetni kezd mindenem, ha így egymásba fonódunk. Amíg nem tesszük, addig meg húz felé a láthatatlan erő. Amikor pedig aztán elérjük egymást, mintha még az sem lenne elég. Soha semmi. Most is úgy parancsolok megálljt magamnak, mikor elengedem az ajkait. Szemeim elég kábán csillognak, ahogy ellépek tőle, rendezkedve tovább a konyhában, odanyújtva neki kávéját.
- Parancsoljon, kérem - szolgálom ki jó baristához méltóan, majd egyik kezemmel megfogom a bögrémet, a másikkal az ő kezét és vezetem át a nappaliba. Ledobom magam a kanapéra, ami pedig nagyon lenyűgöző ebben a tettemben, az az, hogy a kávém egyáltalán nem löttyen ki közben. Ha mindenhova ilyen túl kényelmesen veted le magad, meg kell tanulnod az efféle trükköket.
- Na várj csak! - zörrenek fel, ahogy szöget üt a fejembe valami.
- Azt mondtad, hogy annál a régi ismerősödnél... kávézni voltál? - nyomom meg a kávéznit, nagyon számonkérő felhanggal, ám az nem teljesen eldönthető, az botránkoztat-e meg, hogy ennyi feketét iszik, vagy az, hogy máséból is iszik, vagy pedig az a bizonyos kétértelmű jelentőség, amit mi álltunk neki tulajdonítani ennek valami bolondos indokból.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. október 18. 21:42 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Bólogatok, teljesen hitetlenül. Jó szöveg ez a meg nem kapott kávéval. De ennyiben hagyom a dolgot és inkább kortyolom a saját megkapottamat. Átvetem karomat a mellém fészkelő lány mögött. Borostás arcom hajához simítom, így amikor kicsit felemelem a fejem, magam is körbenézni, pár szál marad hozzámtapadva. El kell őket valahogy távolítani, de egyik kezemben kávé, a másik Riley vállán. Legjobb megoldásként áthajolok előtte kicsit és az utóbbival söpröm el a vöröses tincset borostámról, karommal így teljesen körbefonva nyakát, meg enyhén eltakarva előle nagyjából minden kilátást. De egy pár hosszú pillanat múlva már meg is vagyok. Nagyon imádok úgy kepeckedni vagy helyezkedni, hogy azzal közben megzavarjak valakit vagy kellemetlen közelségbe kerüljek vele. Nálunk az a gond, hogy a kellemetlen közelség valószínűleg hiányzik a közös szótárunkból.
- Megbeszélhetjük - dobom be nagy kegyesen, miután ismét hátradőltem, hiszen igazán felemelő a gondolat, hogy napokon át csak a saját hangomat halljam.
- Noha néhány történet szigorúan titkos, szóval, ha elmondanám, le kéne, hogy adavázzalak, hacsak nem vállalod az örök rabságot a lakásom fogságában, hogy még véletlen se oszthasd meg senkivel, amit megtudtál - vázolom előtte a lehetőségeit, közben vállára omló haját birizgálva. Egy percig sem kívánom titkolni, mennyire tetszik a gondolat, hogy a foglyom legyen. Bár bizonyos értelemben már az. Ahogy különben én is az övé.
Utoljára módosította:Rothman Anton, 2018. október 28. 12:17
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2018. november 11. 11:59 Ugrás a poszthoz

Riley
a lakásomban Budanekeresden

Megemelem a szemöldököm, hallva az elképzeléseit arról, mi jár neki.
- Jaj, emiatt ne aggódj, a láncaid a legspécibb bűbájokkal lesznek ellátva, nem fogsz tudni te semmit sehová se kürtölni - biztosítom őt, tényleg selymes, megnyugtató hangon, mintha csak egy félelméről mesélt volna, amit én most könnyűszerrel elhessegettem.
- Jó, hát lehetnek hosszúak azok a láncok - vonok vállat nagy kegyesen, mikor ecsetelgeti, mennyire hasznosan töltené itthon az időt. Nyilvánvalóan főleg a zuhanyzós rész ragadja meg a fantáziámat.
- És rozsamentesek - bólogatok. Az fontos a fürdőszobához. Miután ezt jól megbeszéltük, telepszik ránk némi elmerengéssel teli, jóféle csend, amit aztán a szépség szakít meg. Érzékelem légzésén, testtartásán, hogy valami nagy dologra készül. Bár volt ma már egy nagy dobása a szeretlek dologgal. Tudja még fokozni? Remélem! Már alig várom.
- Hmm - hümmögök, jelezve, hogy felkeltette az érdeklődésemet azzal, hogy kibökte a családlátogatást. Felhörpintem az utolsó kortyot kávémból és kicsit elhúzódok tőle, csak előre hajolva, hogy lerakhassam az üres bögrét a dohányzóasztalra. Ő addig folytatja a kis mondókáját, amire fancsali képet vágok.
- Akkor nem annyira szívesen, de... mehetek, persze - játszom a nagy kelletlent. Hiszen akkor hol a móka, ha nincsenek ezek a kínos helyzetek? De egye fene! El is vigyordom a hülyéskedésem végén. Az van különben, hogy szerintem teljesen túlértékelik ezeket a családhoz vivős ügyeket. Nyilván, mert ilyen pofátlan vagyok és szokatlanul könnyedén állok a társadalmi elvárásokhoz. Viszont azt látom, hogy Rileynak ez nagy lépés és sokat jelent, ettől pedig számomra is értékesebb lesz. Viszont talán azt megbocsájtja nekem, ha parázni egy cseppet sem parázom tőle. Jobban mondva, ha tartok bármitől is, az az, hogy szerencsétlen Meyers família majd csak akkor ad hálát, amikor végre eljövök tőlük.
- Jó bulinak hangzik. Soha nem voltam még Hálaadáson - állapítom meg, ezzel bemutatva a lánynak, hogy lelkesedem én ám a dologért és természetesen nem csak azért, mert részem lehet egy ilyen ünnepben, hanem a gesztusért is és mert érdekel, milyen a családja. Ezeket viszont nem közlöm vele így kerek-perec. Szerintem úgyis tisztában van vele. Akárhogy is, a meghívás elfogadását egy csókkal pecsételem meg, abból baj nem lehet.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. február 9. 17:15 Ugrás a poszthoz

na mi van kölkök meg nagyobbak?
*kérdezi, de nem várja meg a választ, már trappol is ki az ajtón*
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. február 9. 22:25 Ugrás a poszthoz

Mérey Nárcisz Mara - 2019.02.09. 18:05
Anton bá'!

helló felség!

Kárpáti Damian - 2019.02.09. 19:15
Good talk *néz utána*

nekem is jó volt
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. március 23. 23:23 Ugrás a poszthoz

Rileyra várva
Hanna lányommal a lakásomban Budanekeresden

Ez a nap is eljött: a nagy találkozás. Oké, nem kell neki ekkora feneket keríteni. Vagyis elvileg nem kéne, gyakorlatilag viszont minden fél izgatott. Főleg szerintem azok, akik még nem ismerik egymást. Engem meg az izgat, hogyan fognak reagálni egymásra életem női. Remélem, jól. Szerintem jól.
A konyhában tobzódunk, készülve a vendég érkezésére. Repkednek a hozzávalók, az edények és valami tini rockbanda szól a rádióból, a kiscsaj mostani kedvence. Elég jól lehet rá mozgolódni különben.
- Mármint "százfűlé"? - kérdezek vissza, mikor elárulja nekem az együttes nevét.
- Nem, apa, 100fülé. Száz darab fülé, érted - magyarázza a szójátékot.
- Ah, szóval zene mind a száz fülemnek. Világos! - bólogatok táncikálva, mire csak megforgatja a szemét és lapoz egyet a szakácskönyvben. A nagyanyjától szerezte meg úgy egy éve és azóta sorra elkészíti a benne lévőket, a hasam legnagyobb örömére, ugyanis Merlinnek hála az én főzési és sütési tudományomra ütött, nem az anyjáéra.
- Hé, fékezd a tojásaidat! - lököm el a felém száguldó hozzávalókat egy pálcasuhintással és hagyom őket körözni Hanna feje fölött. Mondtam neki pedig, hogy amikor már útjukra indítja az egyes darabokat vagy kimért adagokat, ne a könyvét bújja, mert ezek közben elszabadulnak.
- Kedves tőled, hogy el is mosogatsz majd, ha végeztél - fordulok a mosogatóban gyűlő koszos edényhalom felé, mire valami a hátamon landol. Azt hiszem megdobtak egy guriga törlőpapírral. Mint akivel mi sem történt, elnézek az óra felé. Idő van lassan. Nemsokára érkezik Riley. Addig is felveszem a konyha padlójáról a gurigát, hogy vállon trafáljam vele a lányom.
- Nagyon gyerekes lenne, ha megint visszadobnád - közlöm vele, rámutatva.

# # #
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. április 1. 12:57 Ugrás a poszthoz

Rileyra várva
Hanna lányommal a lakásomban Budanekeresden


Nem dobja megint vissza a gurigát, van neki jobb dolga is ennél. Például kviddicsjátékosokat megszégyenító reflexekkel hajol el az olyan hozzávalók elől, amiket én puszta szenyázásból néha felé intek pálcámmal, letérítve őket pályájukról. Már hozzá van szokva, hogy amennyit segítek, ugyanannyit hátráltatok is. Szeretem megőrizni ezt a kényes egyensúlyt.
Kopogtatnak. Éppen csak elnézek a hang irányába, mikor a lányom mindent hátrahagyva, máris rohan a bejárat felé, arcán széles mosollyal, mely egy részt izgatottságát jelzi, másrészt diadalát, mert már most látja, hogy semmiképp nem fogom tudni beelőzni. Igazából nem is próbálom. Vállat vonok és ráérősen baktatok utána. Ő meg, amint odaér, már tépi is fel az ajtót, melynek huzatja meglebbenti a tincseket, amik kiszabadultak a hajgumi szorításából arca mellé lógva. Amint meglátja a várva várt vendéget, még jobban elszélesedik a vigyora, száját kissé eltátva pillant végig rajta.
- Azta, te gyönyörű vagy - közli vele, bármiféle üdvözlés helyett. Mit mondhatnék? Apja lánya. Nem teketóriázok. Egy hosszú másodpercnyi csodálás után félreáll az ajtóból, és int neki, hogy jöjjön csak be, közben rugózva lábán kicsit.
- El a kezekkel! - förmedek a kedvesemnek udvarló Hannára.
- Helló drága - simítok a szépség vállára és hajolok egy csókot adni az arcára. Utána meg pislogok a dobozra és arra, hogy a másik keze rejtve van. Közben a kis csitri becsukja mögöttünk az ajtót, aztán sasszézik vissza a konyhába, nehogy valami odakozmáljon, azonban arra mindig van egy pillanata, hogy visszanézzen ránk, élénken érdeklődve. Repdes még egy-két holmi a pult felett, azonban egyre kevesebb, ahogy lassan elkészül a vacsora.

# # #
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. április 26. 21:12 Ugrás a poszthoz

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

A kis fruska nevet egyet ezen a borotválkozás dolgon, hiszen érti. Mármint akkor is vicces lenne, ha ezt simán egy lány mondja neki, azonban a körülményeket ismerve még mókásabbnak találja, a rétegek és mélységek miatt. A fogadóbizottság az bizony nem semmi, dehát egy ilyen vendégnek ez a minimum. Daliásan kihúzom magam... legalábbis én úgy képzelem, hogy ez daliás. Aztán érdeklődve nézek le az előkerülő dobozra, ám az még megvárat kicsit, előbb más jön. Mondjuk a rejtett kéz úgyis jobban izgatott. Van sejtésem, mi lapul a háta mögött, és be is bizonyosodik, mikor a csokor előkerül. Szemöldököm megemelve mosolygok, nézegetem az összeállítást.
- Virágot a virágnak? - kérdezem, választ viszont persze nem várok. Naná, hogy!
- Szívem, virágot kaptam! - emelem lendületesen a gyermekem felé, eldicsekedve, amitől valami levél le is repül róla, azonban elég strapabíró a csokor, készült rám a kedves. Állnia is kell a hadonászásom.
- Aaawh - olvadozik Hanna nagy szemekkel a konyhából.
- Hozok vázát! - hagy ott mindent és illan el a nappaliba. Addig én megnézegetem még a virágaimat, megszagolgatom, ami szagolgatni valónak tűnik. Nem vagyok allergiás egyikre sem. Hálám jeleként odahajolok és ezúttal szájon csókolom röviden, mélyen a szemébe nézve utána.
- Szerintem még soha nem kaptam virágot - ráncolom a homlokom. Közben a lányom visszalibben a képbe, szinte kikapja a kezemből az ajándékom és már rakja is a vázába, amit egy célzott varázslattal vízzel telít, a pult közepére rak.
- Mindjárt kész a vacsi! - kurjant Hanna, mire hanyagul intek párat pálcámmal, a tányér és evőeszköz hadsereg pedig megindul a konyhaszekrényből az étkezőasztalra. Nyúlok aztán a szépség vékonyka kabátjáért, hogy lesegítsem róla és felakasszam neki, aztán beljebb jöhetünk.
- Spagettipite lesz és pöffeszkedő puding - spoilerezi el a kínálatot a kölyköm lelkesen, miközben sürög össze-vissza. Ezzel kiderül az is, hogy egyébként mi is készültünk nasival.
- Ja, de cukorból sosem elég - biccentek a rejtélyes doboz felé.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. május 7. 12:28 Ugrás a poszthoz

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

Szívesen elenyelegnék még itt a szépséggel a bejárat közelében toporogva, virágokról, meg nagyjából akármiről eszmét cserélve, dehát ez most nem az az este. Hagyom, hogy a hölgyek intézzenek engem, az egyik törölget, a másik az ajándékomat rendezi.
- Ez pazarlás - közlöm azért még az eltávolított virágporral kapcsolatban.
- Legközelebb legalább dörzsöld be - érintem meg a száját a rémes, drogos viccem közben, utalva arra, hogy ha már nekem nem hagyta beszippantani, legalább ő az ínyére kenhette volna. Mielőtt viszont akárkinek is leeshetne, miről beszélek és nekiállhatna kombinálni, miért dumálok én ilyen könnyedén és derűsen erről; annyit mondok, hogy azért, mert én én vagyok, más részt pedig már perdülök is el a kedvestől, terítéket varázsolni az asztalra, meg segítem le szépan a kabátját, akkor már végig is simítva a karján és miután a ruhadarabot elhelyeztem, alaposan végignézek rajta és csak sóhajtok egyet. Mindig megállapítom, mekkora, égbekiáltó hülye vagyok, hogy még mindig nem invitóztam az ágyamba. De most foglalkozzunk a vacsorával! Ledobjuk magunkat az asztalhoz, ahogy minden megérkezett. Persze, én az asztalfőre, a csajok meg a két oldalamra. Hanna mindenféle udvariaskodást mellőzve bámulja a vendégünk csinos ruháját, szép haját és babrál kicsit saját, helyes kócával, rendezgeti magát, mintha csak a tükör előtt bíbelődne. Utána pedig már kéri is tányérjainkat, hogy szedjen nekünk a spagettipitéből.
- A cicád - jelenti be közben, hogy tudja ám, ki az a Freud. Aztán hallgatjuk a továbbiakat. Mikor az én tányérom is tele, hálásan bólintok a kis fruskának, aki egy picit eltátja a száját, mikor Riley a szavai végére ér. Nem annyira meglepődése jeleként, semmint a felszólításnak eleget téve, csak éppen még nem találta ki, mit kérdezzen, vagy mondjon. Szóval így széttárt ajkakkal néz egyikünkről a másikunkra.
- Egészségünkre - emelem poharam így közbevetőleg, hogy aztán nekikezdhessünk. Éhes vagyok. A lányom egy kicsit ezzel kizökkentve, de szintén fogja az italát. Talán egy korty jót is fog tenni, hogy beinduljanak az agytekervények. Pedig tök sok kérdése volt.
- Tényleg tudsz jávorszarvassá változni? - áll elő az elsővel.
- A munkában... szóval terápián vagy ilyesmin használod az átalakuló képességedet? - folytatja az interjút, én meg rámarkolok a villámra és békésen elkezdek enni egy elmormolt jóétvágyat után.
- Vérfarkas is vagy? - dobja csak így be ezt is, hiszen bőven akadnak eféle szóbeszédek is, tekintve, hogy holdtölte környékén gyakran el szokott tűnni.
- Jaj, apa... nem igaz, hogy nem érzed! - ragad meg egy szalvétát méltatlandkodva, aztán meg az én államat, hogy letörölje róla a paradicsomszószt. Csücsörítek kicsit meg ráncolom az orromat közben, csak hogy még idétlenebbül nézzen ki.
- Pedig képzeld, hogy nem! Majd, ha lesz neked is borostád, megtudod. Ő tudja - mutatok a most egyáltalán nem szakállas kedves felé, tovább robogva ezen az arcszőrzet vonaton, amire még ő váltott nekünk jegyet a betoppanásakor.

# # #
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. június 9. 21:50 Ugrás a poszthoz

Riley és Hanna lányom
a lakásomban Budanekeresden

A gyerekemen látszik, ahogy lelki szemei elé kerül az irdatlan méretű jávorszarvas. Nekem ugyebár volt már szerencsém hozzá. Elég megkapó látvány, az fix. Kifejezetten aprónak érezheti tőle magát az ember. Én mondjuk nem igazán. Nekem az egész életem az, hogy apró vagyok és hogy ez nem érdekel. Ettől még persze hat rám a jelenléte. Tekintélyt kölcsönző.
- Aaa, így már világos - ámuldozik Hanna, mikor kiderül, honnan erednek ezek a vérfarkasos pletykák. Sejtette ő, hogy nem ilyen egyszerű ez. Meg hát, ha bármi jót örökölt tőlem (a szépségén kívül), az az, hogy nem nyel be csak úgy mindent vakon. Szeret megbizonyosodni, utánajárni.
Engem meg nem védenek meg, így járok. Dehát mire számíthattam? Hát már hazudni se hazudnak az emberért, hogy igenis borostával nem érezhető, hogy egy fél tányér van az arcodon? Milyen dolog ez? Szépen vagyunk. Meg is rázom a fejem, mintha most végtelenül csalódtam volna benne, aztán persze egy pillanat múlva már nyoma sincs megrökönyödésemnek.
A spagettipite osztatlan sikert arat. Mélyet biccentek, amikor a kedves tetszését fejezi ki, ezzel egy időben a lányom is büszkén mosolyog. Utána persze kapok pár megróvó pillantást, amiért én próbálom bezsebelni az érdemet. Pedig tényleg csapatmunka volt! Oké, az arányok billennek erre-arra, de na.
- Csak úgy hallottam őket - von vállat a sarjam a pletykákat illetően. Valóban apja lánya és mint olyan, ijeszően odafigyel mindenre és olvas a sorok között. Képzeljük el, ha még nyomozna is! Veszélyes.
Folytatódik a kedélyes beszélgetés, amibe én néha persze beékelek valami szemtelenséget meg némi önfényezést. Sokszor kombinálva a kettőt. A főétel után pedig következik a puding, ami hasonlóan fenomenálisan sikerült.
- Akkor most alszunk? - kérdezem pár perc múlva, mikor végeztem a desszerttel. Hátradőlök a székben, egyik kezem hasamra pihentetve.
- Ha elmosogattál, aludhatsz - közli Hanna egyszerűen.
- Látod? - nyújtom ki a kezem, rámutatva a pimasz kölykömre, miközben Rileyra nézek. - Látod, hogyan bánik a drága jó édesapjával? - tartom felé még mindig ujjam, amit persze a kiscsaj próbál eltolni az arcából, de nem hagyom neki.
Mikor végül mindenki szépen befejezte és üldögéltünk még kicsit, asztalt bontunk. Repkedhet minden a mosogatóba és együttes erővel varázsoljuk tisztává az edényeket, asztalt, rakunk szépen rendet. Hogy ne punnyadjunk el, Hanna rak fel egy kis zenét. Nem is sejti, mit hoz ezzel a fejére. Jó, persze, mellettem nem is lehet úgy élni, hogy mindig azon agyalj, vajon mit hozol a fejedre a következő lépéseddel. Éppen csak ellép a lemezjátszótól, már ragadom is magamhoz, hogy megpörgessem kicsit. Nevetve kapaszkodik belém. Hagyja magát vezetni, gyakran odamosolyog Rileyra. A szám végén aztán elengedem, pukkedlizik nekem, én pedig kezem nyújtom a következő, káprázatos delikvensnek. Ugye nem hitte, hogy ő kimarad?

# # #
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 9. 21:12 Ugrás a poszthoz

erről a viharban pénzszállításról mesélj még kicsit
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 9. 22:43 Ugrás a poszthoz

itt nálunk ez az átlag, az a helyzet. viszont az ablakok is erre vannak ugye kialakítva a kitámasztóikkal, miegyebeikkel. aki nem használja őket, az meg így járt. múltkor is esett ki egy ablak keretestül a házban. Thor nem hagy nyugodni minket soha, hogy Odin áldja meg

kegyed pedig lesz szíves vigyázni a csinos arcára (is)
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:22 Ugrás a poszthoz

na helló kölykök! mi a helyzet? remélem, mind ágyban vagytok már
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:25 Ugrás a poszthoz

ezt örömmel és kételkedve hallom, kisasszony
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:28 Ugrás a poszthoz

persze, Felagund kisasszony, persze
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:34 Ugrás a poszthoz

jó, hát aludni nem kell, csak alváshoz készülődni. lehetőleg már pizsiben fekve az ágyban szépen. vagy hát tőlem az van rajtatok, amit szeretnétek
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:38 Ugrás a poszthoz

Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.26. 20:35
Most mi van? Én tényleg az ágyban fekszek xD

most mi van, csak kegyed mondhatja, hogy "persze", amikor helyesel?
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:50 Ugrás a poszthoz

Mosó Masa, hát bibibízik így egy felelősségteljes prefektus?

félsiker a Juhász lánynál
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 20:58 Ugrás a poszthoz

igazán helyes. jó éjszakát! ja, különben egy kócos navinés itt aaaawhzik mellettem az aláírásod miatt és azt üzeni hevesen bólogatva, hogy így van
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 21:07 Ugrás a poszthoz

nem, sajnálom, te nem fekhetsz le. soha többé. messze van az ágyad, azt mondtad
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 21:13 Ugrás a poszthoz

látod-látod, vigyázni kell, miket mondasz, mert aztán oda a pihe puha álom
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 21:19 Ugrás a poszthoz

jó, velem lehet tárgyalni. akkor mostantól csak így kerülhetsz alvásközelbe

meg fogod, bizony *bólogat csak kedvesen Laurának*
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 21:24 Ugrás a poszthoz

szívesen segítek összerakni. mindent az ügy érdekében!

jaj neeem fogom én bántani... annyira.
Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



RPG hsz: 283
Összes hsz: 559
Írta: 2019. szeptember 26. 21:45 Ugrás a poszthoz

szólj mindenképpen! alig várom!

jaj, Juhász kisasszony, hát az ajándékot se lessük meg kibontás előtt ugye nem?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rothman Anton összes hozzászólása (300 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 9 10 » Fel