Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A kastélyban sétafikáltam, szokás szerint céltalanul. Persze ez akkor sem zavart különösebben, legalább nem siettem sehova. Néhány diáktársammal leálltam cseverészni, és olyan érdekes témákat boncolgattunk, mint például hogyan lettem prefektus, vajon mitől van és honnan jön ez a recsegés, milyen lesz az új tanév, kik lesznek a kviddicses csapattagok, még az Edictumot is megvitattuk. Azonban pár percnél többet nem társalogtam senkivel, mindenki ment valahova, kihasználta azt a kevés időt, ami még hátravolt a tanév kezdete előtt. Én nem terveztem különösebben semmit, csupán egy jó beszélgetőpartner után kutattam. Tízpercnyi egyedüllét után rám tört a színtiszta unalom, arcomon látványos volt a szenvedés, ahogy az ilyenkor lenni szokott, és kész voltam arra, hogy a Fejetlenség Folyosójára, vagy a Harsogó Portrék Folyosójára menjek abban a reményben, hogy ott biztosan történik valami. Azonban, mielőtt még ténylegesen valamelyik felé kezdtem volna spurizni, halkan ugyan, de újra meghallottam a döngést. Hirtelen azt gondoltam, maga Godzilla, vagy egy T-Rex az, aki annyira unatkozik, mint én, és ezért lerombolja az iskolát. Vaaagy annyira magányos, hogy a mosdót keresi, ahol nyugodtan és kellőképpen kisírhatja magát. Félig a hangot, félig a belső érzékeimet követve a Déli szárny Első szintjére keveredtem. Beismerem, egy icipicit betojtam, mikor megpillantottam a csukódó ajtót, de végül arra jutottam, hogy még, ha valami szörny is vár rám a túloldalon, legalább hősi halált halok. Szinte láttam, ahogy az újságban a következő vezércikk lesz olvasható: „A rendkívül bátor, vakmerő Navinés lány, Caitlyn June Iparis a Mágustanodában lelte halálát, ahol utolsó leheletéig küzdött a szörnyűséges fenevaddal, mely egész Bogolyfalvát elpusztította volna. Ha az oroszlánszívű, merész és rettenthetetlen lányka nincs, mindennek és mindenkinek vége lenne. Szeretettel és mély csodálattal őrizzük szívünkben emlékét. Nyugodjék békében!”. Hm. Nem is lenne olyan rossz cikk. Csöndesen elmotyogtam magamban, hogy egy életem, egy halálom, majd, még mielőtt meggondoltam volna magam, egy hangos csatakiáltással berontottam az Erkélyre, futni kezdtem, és szembetaláltam magam egy… Na, álljon meg a menet, várjunk csak… - Kezdtem lassítani.
A korlátot ugyanis nem Godzilla, de nem is egy T-Rex támasztotta, hanem egy fiú. Egy hatalmas méretű fiú. Értetlenül meredtem a srácra, majd, tekintve, hogy egy kis helyiségben voltunk, és nem volt elég időm a lefékezéshez, nagy sebességgel rohantam bele szegénybe. Hát, ha szörnyet nem is, de valakit letámadtam.
- Úristen, bocsánat, ne haragudj! Tudod, azért törtem így rád, mert azt hittem, itt van Godzilla, vagy egy T-Rex. Annyira sajnálom, komolyan! Jól vagy, ugye? Kérlek mondd, hogy jól vagy! - Hadartam még mindig földön kiterülve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Futás közben arra jutottam, hogy túl sok filmet néztem, vagy egyszerűen az agyamra ment valami, nagy valószínűséggel az unalom.
A korlátot támasztó óriási fiú ide-oda mozgatta fejét, minden bizonnyal menekülési utat keresett, de a kis helyiségben nem talált egyet sem. Furcsának gondoltam, hogy nem fordult meg az általam csapott lármát hallva, olyan volt, mintha számított volna erre, vagy legalábbis valami ilyesmire, de éppen én magam is nagyon furcsának tűnhettem, szóval igazán nem róhattam fel ezt az elhanyagolható apróságot. Pillanatokkal később persze a földön kötöttem ki, hol máshol, de a srác megúszta az esést, a kis mázlista. Gyorsan megfordult, szeme ijedtséget és meglepettséget sugárzott. Értetlen arckifejezéssel meredt rám, amíg beszéltem, majd skót akcentussal, angolul szólalt meg. Kérdését követően felém nyújtotta a kezét, amit én készségesen elfogadtam. És igen, újabb bizonyíték arra, hogy léteznek még lovagias férfiak!
Meglepett az, hogy nem magyarul beszélt, elvégre még a nem magyar származású diáktársaimmal is magyarul szoktam beszélgetni. Nem is tudom, talán a megszokás miatt. Legutóbb akkor hallottam angol beszédet, mikor két érme el… elnemtudommitcsinált engem és Mátét.
- Igen, minden rendben van velem. – Válaszoltam az anyanyelvemen, angolul. Mivel az amerikai-angol és a brit-angol némileg különbözik, igyekeztem nem hadarni, ahogy általában szoktam. – Te jól vagy? Annyira nagyon sajnálom, kérlek, ne haragudj, nem volt szándékos! Vagyis direkt rontottam be, meg rohantam, de aztán megláttalak, és már nem tudtam lefékezni, pedig tényleg nem akartam neked rontani. – Magyaráztam sűrű bocsánatkérések közepette. Majd’ nyakamat törtem, mikor a szemébe akartam nézni, sajnos sikertelenül.
- Azta, de magas… Hány centi vagy? Ezt hogy csináltad? Taníts, Mester! Mondjuk, ennyire magasra azért nem szeretnék nőni… De tíz, tizenöt centivel kibékülnék! – Villantottam Mattre egy széles mosolyt. Csöppnyi 153 centimmel simán elbújhattam volna a fiú mögött, akár háromszor is.
 - Jaj, egyébként szia, én Caitlyn vagyok, Navinés. Téged hogy hívnak? Mióta jársz ide? És melyik házba? – Kérdeztem barátságos mosollyal az arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Igen. Vagyis nem! Ahj! Lina, ő nem egy szőrgolyó, hanem egy golymók! – Csattantam fel kissé ingerülten. Persze Katy hatalmas vihogásban nyilvánította ki a véleményét, csöppet sem foglalkozva azzal, hogy Simerius lelkivilágába taposott. Na, jó, Simi talán nem vette ennyire a lelkére, de azért na. Én helyette is megtettem.
- Jól van, Simikém, nincs semmi baj, csak valaki ma rossz lábbal kelt fel. Vagy megszállta az ördög. – Suttogtam a kis drágaságomnak, miközben nagy bőszen simogatni kezdtem, majd Alinára vetettem ördöginek szánt pillantásomat.
Mi tagadás, a külön töltött évek alatt elszoktam a stílusától, így újra meg kellett szoknom a modorát. Az itt szerzett barátaim annyira különböztek tőle – mondjuk, azért a többségük Navinés, szóval érthető a dolog, tekintve a két ház lakóinak tulajdonságait és személyiségét.
Na, de visszatérve, eléggé kibuktam Alinára. Nem mondom, régen, kiskorunkban is előfordult ilyesmi, egy kis balhé itt, egy kis veszekedés ott, mint minden gyereknél. Az a furi, hogy bármennyire is mások voltunk, a különbségek ellenére azért jól kijöttünk egymással, és, bevallom, egy kicsit ragaszkodtam is Linához. Elvégre ő volt a második legrégebbi barátom, és a legjobb barátnőm. Azonban nagyon megbántott azzal, ahogyan Simivel viselkedett, amiket mondott rá. Neki még nem volt háziállata, ahogyan Simi előtt nekem sem, ezért nem is nagyon tudott semmit arról, hogy mennyire lehet kötődni egy kiskedvenchez.
Mikor megláttam a lehetőséget arra, hogy oldjam a feszültséget, gondolkodás nélkül belevágtam. Vagyis fröcsköltem Katyt, amennyire tudtam, majd pucoltam onnan, remélve, hogy utánam jön. Sajnos ez nem történt meg, viszont vagy jós lett a lányka, vagy valami rontást szórt rám, mert valóra vált az átka. Méghozzá hamar, igencsak eredményesen, és – számomra – elég fájdalmasan. A rövid képszakadást követően Linát pillantottam meg.
- Hát… fogjuk rá. Megmaradok. – Motyogtam még mindig a fejemet fogva. Annyira hasogatott, hogy azt hittem, menten szétrobban. Szerencsére azonban ez nem történt meg, így Katy segítségével, nagy nehezen ugyan, de végül sikerült felállnom.
 – Óóó. Izé, köszi.
 - Benne vagyok. Elmehetnénk a játszóra, vagy valami. – Ajánlottam fel, mikor összekapaszkodva elbattyogtunk a folyosóról.
Ahogy távolodtunk a közlekedőtől, megbeszéltem magammal, hogy legközelebb élet-, és balesetbiztosítással jövök ide. Biztos, ami tuti alapon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ahogyan arra számítottam is, a puszim után Lina egyből fintorogni meg nyafogni kezdett. Már megszoktam. De biztos vagyok benne, hogy mélyen, a szívében szereti, csak az „imidzse” miatt nem akarta bevallani. Engem ugyan nem tévesztesz meg, barátnőm!
A modorához tartozott a csipkelődés is, így én csak ültem csendben, kissé csalódottan és ingerülten, és hallgattam a rövid szócsatát.
- Akkor mit szólnátok, ha elmennénk holnap délután? Aztán még körbe is nézhetünk a boltokban. – Dobtam fel az ötletet, addig is megszakítva a szópárbajt.
- Az elsők között leszek, akik elolvassák! – Ígértem meg Brannek. – Tuti, hogy a tiéd lesz a legeslegjobb cikk! – Néztem fel rá mosolyogva.
Ezután kábé fél másodperccel egy irtó édes cicus lépkedett be nagy nyávogások közepette a társalgóba. Indultam is, hogy megsimizzem a kis buksiját, de az állatka meg sem állt Alináig, vagyis inkább Katy mellkasáig, hogy pontos legyek. A váratlan meglepetésnek köszönhetően a lány hátrébb lökődött a fotelban, közelebb kerülve a kandallóhoz. Ekkora valami durrant egyet, mint valami bomba, majd szikrázni kezdett. Az apró szikrák, akár az eső, röpködtek mindenfelé. Egy nagyobb Alina pulcsijára pattant, és az anyag kigyulladt.
A jelenetet figyelve már csak azt vettem észre, hogy a macskusz a lábamhoz dörgölőzött, majd hátsóját a magasba emelte. A következő pillanatban szúró fájdalmat éreztem, ahogy a macska belém mélyesztette az éles karmait.
- Áúcs, jaj, ne, szép cicus, jó cicus, kérlek, ne karmolj! – Szóltam hozzá könyörgő hangon, mire a cirmos elengedett.
- Úristen Alina, ugye jól vagy? – Kiáltottam oda Katynek, aki még mindig lángokban állt. Szó szerint. Már közeledtem is felé, mikor Bran végre aktivizálta magát, és egy vízgolyót küldött a lány lábára. Hát, azzal nem sokat segített szegény barátunknak, de az istenért le nem vette volna a szemét a cicáról. Jellemző. Bran odavan a cicákért, örülök is, hogy állatbarát, de akkor is. Linával mi lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Valami nem volt teljesen oké velem.
Fogalmam sem volt, mi történt, csak azt tudtam, hogy valami megváltozott, furi lett. Még a szokásosnál is nagyobb hévvel vetettem bele magamat mindenbe, pedig előtte se tudtam két percnél tovább megülni a fenekemen. Ekkor még nem tudtam, de Bran hiányzott. Nagyon. Mióta visszajött, állandóan csak ő járt a fejemben, ami egyébként picit idegesítő volt, mert, hát, nem találkoztunk olyan sokszor, mint szerettem volna, főleg, hogy mostanában elég elfoglalt volt. Mikor rákérdeztem, mit csinál, vagy hova megy, mindig terelte a témát és ködösített. Ez egy kicsikét bántott, hiszen legjobb barátok vagyunk. Illetve… Csak azok voltunk? Már nem is tudtam. Mármint, nekem mindig is tök fontos volt Brandon, meg valamilyen szinten én is neki, ezt biztosan tudtam, azonban, hát, izé, egy ideje másképp gondoltam rá. Képtelen lettem volna megfogalmazni, de többet éreztem barátságnál. Szóval, hogy ne gondoljak rá folyton, (mert abba beleőrültem volna,) inkább lekötöttem a figyelmemet azzal, amivel tudtam. Ezen a reggelen is pontosan ez történt; csak mentem, (vagyis, jobban mondva inkább szökdécseltem,) amerre a lábam vitt.
Már messziről kiszúrtam a hatalmas házikót az egyik fa tetején. Ugyan nem szerettem az egyedüllétet, de ez egy kaland volt, amit nem hagyhattam ki, akár van társaságom, akár nincs. Jól tudtam, hogy, ha most nem nézem meg az építményt, el fogom felejteni, és soha nem tudom meg, milyen belülről.
A lépcsőt megmászva dúdolgattam, majd beléptem a házikóba.
- Ó, helló! – Pillantottam meg a lányt az egyik fotelban. - Szerintem még nem találkoztunk, én Caitlyn Iparis vagyok, de szólíthatsz Catnek, vagy, ahogy szeretnél. Téged hogy hívnak? Én másodikos vagyok. Te mióta jársz ide? – Kérdeztem egy barátságos mosoly kíséretében.
- Hű, de szép itt! Igazán otthonos. – Jegyeztem meg, miután jó alaposan szemügyre vettem a házikót.
– Ó, jaj, ugye nem zavarlak? - Jutott eszembe a gondolat. – Nyugodtan mondd csak meg, semmi baj, nem sértődöm meg, tényleg elmegyek, ha egyedül szeretnél lenni. Vagy vársz valakit? - Érdeklődtem kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Mikor is üzentem haza utoljára? Túúúl régen. Ha megerőltettem az agyamat, sem emlékeztem rá. Sajnos kiment a fejemből, az év végi vizsgák bizony megtették a hatásukat; teljesen zombi lettem, kviddicsezni se nagyon volt időm, pedig mennyire hiányzott a repülés! Soha nem voltam az az otthonülős, tanulós lány, aki egész nap a tankönyvei felett görnyed. De még mennyire nem! Most is kész szenvedés volt az egész, a mozgáshiánytól valósággal vibráltam, kétpercenként kimentem a mosdóba, vagy nasizni, vagy megsimogatni Simit. Ugyan kitaláltam egy alternatív megoldást, ami viszonylag megoldotta a problémát, de azért nem volt 100%-os. Hát, igen, az okosabbak már ki is találták: jobb híján egész nap könyvekkel a kezemben császkáltam a folyosókon. Az ötvenedik alkalom után már nem is számoltam, hogy hány oszlopnak, falnak, ajtónak, portrénak, és nem utolsó sorban diáknak, tanárnak mentem neki. Ez van, ha az ember egyszerre csak egy dologra tud rendesen odafigyelni. Mondjuk, nekem tetszett, szerintem egész vicces volt. Legalábbis az elején. Tiszta kék, lila meg zöld folt lettem. Na, mindegy.
Szóval, miután megetettem Simit és Dixiet, a bagolyház felé vettem az irányt. Mondhatnám, hogy kecsesen és büszkén szeltem végig a folyosókat, de sajnos ez nem lenne igaz. Ugyan a prefektusok büszkeségével indultam el, egyenes háttal, ahogy kell, de a végcélhoz vezető egyik lépcsőn majdnem hasra estem, ezután pedig inkább a már megszokott, sajátságos szökdécselésemmel közelítettem meg az Északi Tornyot.
Amint beléptem, megéreztem a hely… jellegzetes szagát, de igyekeztem tudomást sem venni róla, majd megpillantottam a madarak sokaságát. Páran odareppentek hozzám, majd, miután megsimiztem a kobakjukat, tovaszálltak. Mindig is lenyűgöztek a szárnyasok, de főleg azóta, hogy először repültem. Bárcsak én is tudnék repülni! – Kívántam vagy ezredszerre.
Egyszer csak meghallottam egy szép, éneklő hangocskát. Fejemet felemelve kíváncsian néztem körbe, majd megláttam a hang forrását; egy kislányt. Közelebb léptem, majd halkan, hogy ne ijesszem meg annyira, megszólaltam.
- Helló! Nagyon szép hangod van! Hogy hívnak? Én Caitlyn vagyok. – Mutatkoztam be barátságosan mosolyogva a lánykára.
- Kinek írsz levelet? – Érdeklődtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Hiába szólaltam meg halkan, úgy tűnt, mégis sikerült ráhoznom a szívbajt szegény lányra. Bűntudatom támadt, így gyorsan lehajoltam, hogy segítsek neki összeszedni a miattam elejtett cuccait.
- Ne haragudj, igazán nem akartalak megijeszteni! – Szabadkoztam. A múltkor Mattyre rontottam rá (szó szerint), utána Alinára, és még sorolhatnám. Kezdtem úgy érezni, hogy Bagolykőn én töltöm be Taz, a tazmán ördög szerepét, csak tornádó, és vérszomjas ábrázat nélkül. Pedig, ha már a Bolondos dallamoknál tartunk, szívesebben választottam volna Lola Nyuszit. Bran meg lehetett volna Tapsi Hapsi…
Na, de kanyarodjunk csak vissza. Miközben a lányka kezébe adtam a tollát, megláttam a kezében egy lapot. – Épp rajzolsz valamit?
Soha nem értettem ezt a kézfogásos dolgot. Mármint, miért pont kézfogás? Az olyan… hivatalos, és személytelen és kényelmetlen. Vagy csak számomra? Nagyon érdekelt, hogy ki és hol és mikor kezdte el ezt a gesztust, és, ha már ott vagyok, megkérdezném tőle, hogy miért nem az ölelést találta ki. Az olyan aranyos meg kedves és meleg. Sokkal jobb lenne, és nem kéne állandóan visszafognom magam. Igen, mivel prefektus lettem, példát kellett mutatnom a többi diáknak, nem szórhattam mindenfelé szívecskéket, csillagokat meg szivárványt. Rajta, Cat, kotord elő a prefis énedet!
Véleményemet félretéve, előhalászva a némileg komolyabbik felemet én is kinyújtottam jobbomat, hogy kezet rázzunk. Immáron hivatalosan is megismertük egymást.
- Szia, Nyeste. – Néztem rá picit furán, a hebegést-habogást hallva.
– Ennyire csak nem vagyok ijesztő! Vagy tényleg rád hoztam a frászt? – Kérdeztem félig visszatartott kuncogással.
- Melyik házba jársz? – Nem tűnt ismerősnek, de persze ez nem sokat jelentett. Még a Naviban sem ismertem még mindenkit (bár rajta voltam az ügyön, főleg mióta prefektus lettem), nemhogy a kastélyból.
  - Pár perce értem ide. Jaj, ugye, nem zavarlak? Vagyis, hm, elég egyértelmű, hogy de, szóval inkább átfogalmazom. Ugye nem zavarlak nagyon? Nyugodtan mondd meg, ha igen, nem harapok ám! – Mosolyogtam rá Nyestére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Otthon, édes otthon.
Bizony ám, nemrég keveredtünk haza a madagaszkári kiruccanásból. Kicsit sajnáltam, elvégre Madagaszkárba nem minden nap jut el egy magamfajta boszorkány, másrészről viszont már hiányzott a régi, jó öreg kastély. Ugyan, mikor még kis paci voltam, furcsának találtam, hogy majd egy ilyen helyen kell laknom, de egészen a szívemhez nőtt a maga titokzatosságával. No, meg a tengerpartos, verőfényes napsütéssel megáldott Madagaszkáron még nagyobb szenvedés árán tudtam odafigyelni az órákon. Itthon azért picit más. Elvégre kinek van kedve a tankönyveket bújni, mikor számtalan más, izgalmasnál izgalmasabb dologra is lehetősége van? Az én esetemben például felfedezheti a szigetet, lepkékre vadászhat Lencsével, búvárkodhat Brannel, röplabdacsatázhat a háztársakkal, megijesztheti Kivát, és még sorolhatnám akár napestig is.
Ugyan a kicsomagolás már folyamatban volt, még nem sikerült visszaszoktatnom magamat az időeltolódás miatt felborult napirendemből.
Ennek köszönhetően nem sokkal napnyugta után, de még kicsivel takarodó előtt – na, nem mintha az utóbbi engem bármiben is korlátolna, nyehehe, éljen a prefektusi lét – a falu határán, pontosabban a temető felé bandukoltam. Igazából még sosem jártam erre, így csak később derült ki, hol is vagyok pontosan, de nem féltem attól, hogy eltévedek. Vagy legalábbis erősen reménykedtem benne, hogy nem fogok.
A sötétben sétálgatva úgy éreztem magam, mintha egy gagyi, de ijesztő horrorfilmbe csöppentem volna, szinte vártam, mikor támadnak fel az eltemetett halottak, hogy zombiként felfalják az agyamat. A feszélyezettség érzése uralkodott el rajtam. Mintha pillanatok alatt kapcsolták volna le szinte teljesen a Napot, hogy az ijesztő, koponyaszerű árnyékok rémisztgessék az arra tévedőket, a sírkövek pedig magasabbnak tűntek, mint addig.
Épp arra gondoltam, hogy ideje indulni, és nagy hévvel vettem egy 180 fokos fordulatot, majd sietős léptekkel távozni készültem. Csakhogy hirtelen nekiütköztem valaminek. Olyan sötét volt, hogy csak feketeséget és még nagyobb feketeséget láttam. Gondolom, mondanom se kell, nagyon megijedtem.
- Ó, jaj! – Kiáltottam fel meglepetten, halálra rémülve – Nagyon szépen kérem, Mr. Zombi, ne egye meg az agyamat! Nem lakna jól, higgye el! Kéremkéremkéééérem! – Estem kétségbe. Mert hát mi más volna az a valami, ha nem zombi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Eszembe jutott, hogy mi van, ha a zombi nem is úr, hanem néni. És, talán pont azért fog elfogyasztani, mert lebácsiztam. Az milyen ciki lenne már!
– Vagyis, izé, Mrs. Zombi, ha az jobban tetszik! – Ajánlottam fel. – Csak ne egyen meg! Nagyon szépen kéreeem!
De az is lehet, hogy a férjének akar készíteni egy romantikus vacsorát, ahol a hátam lesz az asztal, a ruhám a terítő, gyertyák helyett pedig az ujjaimat gyújtja meg, hogy aztán csontból készült tálcán nyújtsa át a még meleg jobb agyféltekémet, amit előtte ketchuppal meg majonézzel ízesített. Hm… Na, jó, azt hiszem, kicsit túlságosan is felpörgött az agyam. Bár, ha a végét járja, akkor legalább elmondhatom utolsó perceimben, hogy nagyon jól működött, elégedett vagyok vele és büszke vagyok rá. Bárcsak itt lenne Bran! Ő talán tudná, mit kell tenni. Vagy sikítozva szaladna el, és néha-néha könyveket dobálna hátra üldözőinek. Még az is jobb lenne, mint ez! Jaj nekem. Pedig pont most jöttek rendbe a dolgok! – Tudod, mit? Nem hagyom, hogy megegyél! Végre van hercegem, nem is akárki, hanem Brandon Norrey, bizony! Ha meglátnád, tuti, hogy belehalnál a nagyszerű látványba! Hm… vagyis még egyszer… vagyis izé… - Picit összezavarodtam.
- Zombi vagy egyáltalán? Csak mert nem tűnsz annak. Nem vagy eléggé… zombis. Vámpír vagy? – Teljesen logikus. Nappal bemászik egy koporsóba, éjjel pedig előbújik. Hallottam már nagyobb csodáról is. - Mindenesetre én Caitlyn Iparis vagyok, másodikos, Navinés prefekt… - Mutatni akartam a jelvényemet, azonban nem volt felakasztva a ruhámra. – Ó, ne már! Az nem lehet, hogy elhagytam! Emma néni ki lesz rám akadva. Jaj. Dede, mikor elindultam még megvolt! – A vaksötétben nem sok mindent láttam, így előkaptam a pálcámat. - Lacarnium Inflamare! – Az aprócska lángidéző bűbájjal már nagyobb esélyem volt, hogy megtalálom a jelvényemet. Ha meglesz, ráragasztom a homlokomra.
- Látod valahol? Ó, most jut eszembe, még be sem mutatkoztál. - Néztem rá érdeklődve, barátságos mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nagy nap ez a mai.
Az én régen látott unokatesómnál jelentkezett a varázsereje, és úgy döntött, idejön, Bagolykőre. Nagyon izgatott voltam, mióta megtudtam a hírt, azóta még gyorsabban pattogtam össze-vissza, mint általában. Dexterrel mindig is közel álltunk egymáshoz, a szüleink közti jó viszonynak hál gyakran találkoztunk, szinte már a harmadik testvéremként tekintettem rá.
Bran tegnap átjött a szobámba, amíg Cory azzal a nagy, gonosznak látszó, de biztosan nagyon aranyos fiúval – elvégre miért lenne vele Cory, ha nem kedves? – ment el valahova. Azon gondolkoztunk, vajon hogyan érzi magát Dexter. Ezt a rettentően komoly témát viszont nem boncolgattuk sokáig, mert rájöttünk, hogy az ágyon ugrálni sokkal mókásabb.
Szóóóval, Bran azt találta ki, hogy menjünk a stégre, merthogy vúúú, jó idő, tiszta ég, ami majdnem – de csak majdnem – olyan gyönyörű kék, mint az ő szemei, verőfényes napsütés, madárcsicsergés... A piknikhez észítettem pár sonkás, meg sajtos szendvicset, és Bran elengedhetetlen fagyijához sütöttem dupla csokis browniet. Minden adott egy jó kis naphoz.
- Gyere, Simi, indulás! – Az én kis imádnivaló szőrpamacsom nyüffögve ugrándozott mellettem.
Már három perce ácsorogtam a stégnél a két fiú felbukkanására, mikor megpillantottam Dextert. Piknikkosaramat elengedve futottam oda hozzá, hogy megöleljem.
- Szia, Dex! Jaj, képzeld, annyi sok mesélnivalóm van, el sem fogod hinni! De előbb mesélj te. Mi újsás otthon? Hogy vagy? Izgulsz? Jó helyed lesz itt, meglátod! – Mosolyogtam rá. Simi ekkorra ért be minket, a drágám annyira sietett, hogy majdnem elgurult. – Ó, igen, őtt itt Simerius, röviden csak Simi, egy golymók. Hát nem édes? – Emeltem fel a lila szőrgombócot.
Néhány perc múlva megláttam Brant, aki nagyban sietett felénk. Arcomon hatalmas mosollyal odarohantam hozzá és szorosan magamhoz húztam, majd kézen fogtam, hogy együtt sétáljunk vissza Dexhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Izgatottan fészkelődtem az ágyamban, miközben Snickers puha bundáját simogatva vártam, hogy teljen az idő. Még túl korán volt, hogy elkezdjek készülődni az elemi mágia órára, így, hogy lefoglaljam magam, Branre gondoltam. Ma végre megtudhatom, milyen érzés lehet neki, egy elemi mágusnak. Aztán a múltkori találkozásunkra tereltem a figyelmemet, mikor az ágyamon ugráltunk, és párnacsatáztunk. Gondoltam, hogy nem jön be az órára, elvégre miért is jönne, de azért reménykedtem benne, hogy esetleg mégiscsak benéz majd. És jót nevetünk azon, ahogy próbálom irányítani a nekem kiosztott elemet.
Nagyjából egy óra telt el ezzel, utána úgy döntöttem, most már ideje készülődnöm. Ugyan tisztában voltam vele, hogy Alina úgyis késni fog, mert, mikor mi találkozunk, valahogy soha nem sikerült pontosnak lennie, de ez engem nem zavart különösebben, a lényeg az volt, hogy jön, és jól érezzük magunkat.
- Szia, Lina! Csak nem a maratonra készülsz? – Kérdeztem vigyorogva, majd a terem elé állva bekopogtam és ajtót nyitottam.
- Szép napot, Merkovszky Úr! Hogy tetszik lenni? Ja, és bocsánat a késésért! Áúcs! Lina, nem kell lökdösődni, megyek már! – Az utolsó mondatot valamivel halkabban mondtam, így csak a terem egyik fele hallhatta. Hupszika.
- Mire gondolsz? – Kérdeztem kissé szórakozottan. Ó, ja, hogy figyelni kellett volna? Én épp azzal voltam elfoglalva, hogy kiderítsem, fel tudom-e vonni az egyik szemöldökömet, miközben a másik szememmel kacsintok. Barátnőmre nézve láttam, hogy majdnem annyira halálra van rémülve, mint én, mikor fogorvoshoz kell mennem. – Lina, nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – Ugyan halvány narancssárga gőzöm sem volt, mitől ijedt meg pontosan, de a kérdésére már felfigyeltem, szóval improvizáltam. – Izé, miért nem kérdezted meg Brant? Ő biztos meg tudta volna mondani. Olyan okos… - Kezdtem bele az ábrándozásba. Amiből ismét Alina rángatott ki, mégpedig azzal, hogy a tükör elé húzott. Addig tökéletesen el is kerülte a figyelmemet, ráadásul nem is egy hétköznapi tükör volt. Pedig meg akartam nézni, hogy biztosan egyforma színűek-e a szemöldökeim… Na, mindegy.
- Naná! Gyerünk, menjünk már! – Ragadtam kézen Linát. Kicsit meglepődtem, mikor egy kéz nyúlt ki a tükörből, de örömmel fogadtam. – Micsoda úriember! Köszönöm szépen. – Mosolyogtam rá a fiúra. – Lina, itt vagy? – Nem is volt kérdés, hogy együtt megyünk-e. Egy pillanatra azonban elgondolkoztam, volt-e elég mersze utánam jönni, de vidáman vettem észre, hogy ott áll mellettem.
Utána már csak egyre tudtam gondolni. Vajon mi fog történni? Alig bírtam kivárni, az izgatottságtól szinte már remegtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Lina olyan értetlen ábrázattal nézett rám, mint amilyet régen én produkáltam minden egyes matek órán. Na, jó, annyira értetlen képet talán nem vágott, de én így is elég jól szórakoztam rajta.
 - Tőlem kérdezed? Abból gondoltam, hogy úgy nézel ki, mintha egészen a szobádtól loholtál volna el idáig. - Nevettem, miközben elképzeltem Katyt Gyalogkakukk szerepében. - Egyébként, ha tényleg úgy van, ahogy mondtam, akkor szerintem simán lenne esélyed befutni az egyik dobogós helyre... - Bátorítottam jó barátnőhöz illően.
Katy idegesen pillantott rám. Bár mostanra már igazán megszokhatta volna, hogy folyton elkalandozik a figyelmem, főleg, ha tanórán ülök. Félreértés ne essék, kedveltem Merki bácsit, mert miért ne, és, hát, tudtam, hogy Bran is szereti, de néha egyszerűen nem bírtam leállítani az agyamat, ami úgy száguldott, mint egy gyorsvonat.
  - Öm... izééé én csak már nagyon kíváncsi vagyok, melyik elemet kapom majd meg. Te nem? Olyan izgi! Szerinted mit fogunk kapni? - Csacsogtam (viszonylag) halkan.
Reméltem, hogy valamelyest sikerült megnyugtatnom Linát, bár arról fogalmam sem volt, hogy mi zaklathatta fel, mielőtt azonban rákérdezhettem volna, félbeszakított. Kérdésére talán elpirultam, talán nem - csak abban reménykedtem, hogy, ha az előbbi történt, az arcom nem olyan árnyalatot vett fel, mint a hajam. Kicsit fészkelődtem, hátha elmúlik a hirtelen jött kényelmetlenség érzése, de tudtam, hogy hasztalan. Katyvel még nem osztottam meg a Madagaszkáron történteket, egyrészt azért, mert nem tudtam, hogyan is kéne elmondani azt, ami Bran és köztem van, másrészt azért, mert a megfelelő pillanatra vártam. Meg attól is tartottam egy kicsit, hogy ellenezné. Mármint, nekem fontos volt Lina véleménye, és nem akartam, hogy kételyeket ébresszen bennem. Bíztam benne, hogy az arcom nem árulta el, milyen gondolatok futották át az agyamat, de szerencsére úgy láttam, hogy Katy túlságosan is össze van zavarodva ahhoz, hogy rájöjjön a dologra.
 - Jaj, ne legyél már ilyen gonosz! Ha jól emlékszem, egy vagy két hét alatt sajátította el az egész éves anyagot. Bran igazi zseni, pláne ha elemi mágiáról van szó! Azon kívül levitás, és azt hiszem ott van a legtöbb okos diák. - Válaszoltam gyorsan. Elvégre egy óra kellős közepén voltunk, és nekem prefiként példát kellett volna mutatnom. Na, majd talán a következő órán...
Majd' kiugrottam a bőrömből, olyan izgatottan vártam, mi fog történni. Pár másodpercig minden kesze-kusza volt, mintha jól megforgattak volna, szemeim előtt mintha minden összemosódott volna. Mikor aztán valamennyire kitisztult a látásom, egy erdőben találtam magamat. De nem ám egy hétköznapi erdőben! A  fák jégből, ám az ágakon csücsülő levelek lángokból voltak, mégsem aludt ki a tűz, ahogyan az ágak sem kezdtem olvadni. A  bokám körül kavargott a levegő, és folyton-folyvást, szünet nélkül suhogott.
 - Katy, nyugi! Merki bácsi vigyáz ránk, nem lesz semmi baj. Inkább élvezd! Valami fura varázserdőnek tűnik. Igen én is hallom. - Pillantottam Linára, aki olyan képet vágott, mintha... itt a varázserővel nem rendelkező emberek azzal fejeznék be, "szellemet látott volna", ám mi a kastélyban párszor már találkoztunk velük, szóval én inkább azt mondom, hogy Bran ilyen fejet vágna, ha megtudná, hogy elfogyott a fagyi.
 - Én Caitlyn vagyok, ő pedig a barátnőm, Alina. Te ki vagy? - Forgattam a fejem jobbra-balra, hátha meglátok egy előbújó alakot valahonnan. Szemlélődés közben pillantottam meg nem is messze tőlünk egy patakszerű sávot, de nem víz volt benne, inkább úgy tűnt, mintha sár vagy föld folydogált volna.
Neszezésre lettem figyelmes, így odakaptam a fejem egy bokorszerű valamire, ami színes füstök sokaságából állt, majd megláttam négy rókaszerű, szintén tűzből levő alakot. - Nézd Lina, de aranyosak! Úgy megsimogatnám őket! Gyönyörűek vagytok! - Mosolyogtam rájuk csodálattal. - Nem bújtok elő? Nem bántunk titeket, megígérem! - Próbáltam kicsalogatni őket.