ÉVNYITÓ kicsit az igazgató
Ismerős bagoly repül be a nyitott csárdaablakon, lábán levél, tollain meg a reggeli hideg pára. A férfi meg sem borzong, pedig talán mindenkit felébresztene legalábbis, ha nem a nedvesség, akkor a beáramló csípős reggeli levegő. Már felöltözve feszít a tükör előtt, a napi rendes penzum is megvolt, felülések és fekvőtámasz, amit itt a szobában tenni tud a kondijáért, meg a kockákért. Leoldja az igazgatói bagoly lábáról a levelet, miközben bekapja reggelijét, egy korpás kekszet, amit a madár jogos méltatlankodással fogad. Várkonyi rá se hederít, csak kibontja az üzenetet, az állat erre rikácsolva elrepül. Meglehet magában a véleménye a Várkonyi félékről, tisztelet mindig a kivételeknek.
Az üzenet, meghívó a mai évnyitó ünnepélyre, amiről nem tudni, hogy a diri udvarias, kecsegtető gesztusa vagy kedves búcsúajándék, hisz a férfi még mindig nem sejti, elfogadták-e az állásajánlatra beadott pályázatát. Őszintén szólva, a baglyot meglátva, azt hitte, most megtudja, de még nem jött el az ideje. Szótlanul tudomásul veszi, aztán a szekrényhez sétál, szemrevételezni a ruhatárát, van-e egyáltalán valami, amit ilyen alkalomra felvehetne. Talál egy fekete elegáns öltönyt, amit temetésekre szokott felvenni, igazából még csak egyszer volt rajta, mikor valami harmadik unokatesójának a második nagybátyja testvérének anyukája halt meg. Nem ismerte személyesen, de valahogy szeret temetésre járni, bár ritkán nyílik alkalma rá. Lehet, hogy a mai is egy hasonló nap lesz, gondol az est végkimenetelére, de aztán visszateszi a feketét és egy szép, de semleges szürke mellett dönt. Konzervatív fehér ing, egyszínű nyakkendő, tökéletes választás, gondolja elégedetten.
A nap további részében meglátogatja a konditermet, mert a testedzésből soha nem elég, megebédel a csárdában, legurít hozzá egy pohár félszáraz bort, aztán a szobájában kuksol és az asztrológiai jegyzeteit rendezgeti, javítgatja. Estefelé felöltözik és egyenletes léptekkel a kastély irányába halad.
Belépve a Nagyterembe, körülnéz. Tekintete elsőnek az igazgatón állapodik meg, biccent felé egy szívélyeset, felmutatva a Meghívót, s egy nála ritka mosollyal köszöni meg a gesztust. A terem díszítése nem ragadja meg, soha nem adott az ilyesféle sallangokra, de azt tudja, hogy Keiko is kék és hogy a házkupát a Levita nyerte. Elégedett ezzel, igen ez a jó szó. Büszkének talán csak akkor látnánk, ha a lánya rellonos lenne, de hát ez van, különösképpen ez sem izgatja. Pillanatnyilag helyet keres magának, ám a diákok közé ülni nem fog, a tanári asztalhoz meg még nem, hacsak nem hívják. Szemeivel Keikot keresi, de a lány még nincs sehol. ~ Késik ~ állapítja meg. Várkonyi szerint aki ő utána érkezik, az elkésett, mert azt tudnunk kell, hogy nem Zoltán igazodik az időhöz, hanem az őhozzá.