Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ahogy a holló landolt a füvön, arra jöttem rá, hogy valószínűleg nem lehetek egészen normális, abban a pillanatban viszont ez egyáltalán nem érdekelt - különben is, ez egyáltalán nem meglepő, ha úgy nézzük. Mármint. Zöld a hajam, aurornak készülök, és villámokat eregetek magamból. Egy holló megölése egy gurkóval csak amolyan kis apróság volt ezekhez képest.
Amikor követtem szememmel a gurkót, egy alakot pillantottam meg a pálya szélén állni. Mosoly kúszott az arcomra; lesz kit kiütni. Amikor azonban az illető felreppent, már csak a repülési stílusából is szinte felismertem, viszont amikor közelebb ért, és ütésnek indult a terelőütőjével, realizáltam, hogy Mihaellel állok szemben. Hát, legyen. Ma talán itt pusztulok meg.
Hallottam, ahogy a fa keményen találkozik a vassal, arcomon vigyor jelent meg. Jó! Jó! Jó! Lebuktam a seprűvel, hagytam, hogy a gurkó kövessen, aztán lelassítottam annyira, hogy a vas közelebb kerüljön hozzám, ütéstávolságba. Adrenalin áradt szét az ereimben, már szinte előre hallottam az ütés hangját; fejemet enyhén balra fordítottam, Mihaelre pillantottam, illetve bemértem. Aztán egy hirtelen mozdulattal fordultam hátra, a jobb kezemben lévő ütővel belevágtam a gurkóba, minden indulatomat és adrenalinomat beleadva. Amint a vas Mihael felé kezdett hasítani, én is megszólaltam:
- Úgy tűnik, te mégis repülsz! - kiáltottam oda neki.
Elég pontosnak tűnt az ütés - az ellenfél kihozott belőlem valami olyan pluszt, amit eddig nem tapasztaltam a pályán. Sokkal jobban tudtam összpontosítani, és nem mellesleg jobban is élveztem.
Amint az ütés megtörtént, távolabb kerültem Mihaeltől, gondolván, hogy biztosan kivédi a gurkót, hiszen ő Mihael. Eszembe jutott egy pillanatra, amikor Daviddel játszottunk itt a pályán - utána kerültem be a csapatba. Régi, szép idők...!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Axel, a nagy tesó. Valahogy ez a kép élt róla a fejemben, ahogy nyújtotta a kezét, és nevetett. Sosem volt nagy tesóm, vagy bátyám, mindig csak a húgicám, akit védeni kell. Apropó, húgi - őt is megláttam a tömegben, de elfordultam. Elég csúnyán összevesztünk a múltkor.
- Persze, hogy megjegyeztem, kislány! - közöltem csipkelődve, még meg is löktem csípőmmel... a lábát, igen, mert kicsit magasabb nálam, kicsit sokkal.
- Jó, majd legközelebb. Ezt is megjegyzem. - vigyorogtam rá, ugyanis ez azt jelentette, hogy később is lesz társaságom. Hm, igen, Axel az egyetlen barátom jelenleg. Vicces.
Ahogy körbeszeltük a táncparkettet, a szoknyám pedig lebegett körülöttem, nos, az igazán jó érzés volt. Igyekeztem nem kimutatni, de egy perc után már boldog mosoly ült az arcomon, ahogy táncoltunk. Mert igen, hihetetlenül jó érzés volt, hogy végre táncolok egy bálon. Egy igazi bálon végre felkértek. Akármilyen puhány dolog is, mégis nagyon örültem neki, mert sosem hittem volna, hogy valaha lesz ilyen. Elég kamaszlányos, tudom. De a zene, meg minden... olyan jó volt. Egy pillanatra elhittem, hogy valakinek számítok valamit is, haha, vicces.
Dicséretére elmosolyodtam, és félreléptem egyet. Fene vigye el. Apa nem lenne rám büszke.
- Köszönöm szépen. - mondtam, korrigálva a hibámat. - Te vagy az első, aki felkért táncolni. - böktem ki végül.
Amikor vége lett az öt perces csodának, ismét visszatért belém az a frusztrált érzés, hogy itt van Dwayne, meg itt van a húgom, meg itt van mindenki, akihez nincs kedvem. De az az öt perc igazán jó volt, na mindegy.
Axel meghajolt, kész úriember, a lovagiasság mintapéldája. Finom pukedlit mutattam be.
- Én köszönöm. - mondtam, de Axel már rögtön hozzá is tette, hogy jöhet-e a B terv. - Ez a te estéd, te döntöd el. - közöltem mosolyogva. - Majd jövőre, amikor az én végzős bálomon táncolunk, én döntök. - ezt már vigyorogva mondtam, pedig tök komolyan gondoltam. Kétlem, hogy bárki is elhívna engem jövőre, elvégre egy kék hajú elektromos vihar vagyok. Ez nem túl pozitív a srácok körében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Az a tény, hogy Saint-Venant (chhh, francia...) bef*ckolt nekem, és ez előtt még a hangsúly alapján valami ritka kedves dolgot kiabált is, nem segített sokat; még inkább ideges lettem, amikor a következő pillanatban igencsak pontatlan ütést mért a vasra. Eltávolodtam Mihaeltől - és megpillantottam egy szárnyas angyalkát. Cupido!
Menekülőre fogtam; a kis teremtmény lapockán találta Mihaelt, azonban a vas telibe kapta a kis szárnyast, úgyhogy az szedte a sátorfáját, és tovább repült. Még fel se fogtam, mi is történt pontosan, csak annyit hallottam és láttam, hogy a francia fölöttem van, és üvöltve pofoz bele a vasba.
- F*** your french mother! - üvöltöttem vissza nem túl nőiesen. Kezem automatikusan lendült, sőt, rögtön mind a kettő rátapadt az ütőre, hogy aztán balra le, a föld felé pofozzam a gurkót. Kissé meginogtam a seprűn, hirtelen meg kellett kapaszkodnom a nyélben, hogy ne veszítsem el az egyensúlyom. A rohadt életbe, nem hiszem el, hogy még gyakorolni sem hagynak rendesen! Feszültség áramlott a karjaimba. Most úgy kisütnék valakit.
Felpillantottam Mihaelre; keze még mindig fent volt, így láttam a felfele álló, szívecskés nyíl végét a válla fölött. Arcán vigyor áradt szét, ahogy rám nézett; szemeim elkerekedtek.
- Neeeeem... - jelentettem ki. - Bloody hell!
Sóhajtottam egy aprót. Neem. Ne már...! Komolyan, Mihael Saint-Venant-t fogom ki?! Először egy amerikai, aztán egy francia... zseniálisan jó.
- Ugye nem?! - néztem rá szinte kétségbeesetten. Ez nem lehet igaz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Na ja, az nem elég, hogy a gurkó-veszélyt elhárítottam, de kaptam egy szerelmes Saint-Venant-t. Remeeeeek! Komolyan. Ennyire jó dolog még sosem történt.
Kezem még mindig fent volt, sőt, amikor láttam, hogy Mihael közeledik, az ütő hirtelen bemozdult, ugyanis automatikusan vertem volna bele a srác fejébe; szerencséje, hogy nem volt közelebb. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy tesztoszterontúltengésének okán közeledett felém, vagy még nem jött meg a nyíl hatása, és csak simán a földbe akar döngölni, mert megzavartam királyi nyugalmát.
Mindenesetre kiröhögni már nem volt időm a francia szerencsétlenségét, mert az említett vészesen közeledett. Automatikusan buktam le, seprűm nyelét lefelé irányítottam, így pont kikerültem Mihael útjából, sőt, valószínűleg még ki is sodródott a srác.
Természetesen Mihael nem hagyta annyiban, rögtön utánam szegődött - ezzel nem is lett volna probléma, félig már ki is találtam, mit fogok csinálni, de abba nem gondoltam bele, hogy gyakorlatilag egyenesen a gurkó felé lőttem ki, hogy ne ütközzön belém Mihael. Szóval, a vas szemből közelített felém, a francia meg hátulról. Hirtelen nem nagyon tudtam eldönteni, minek örülnék jobban, ha Mihael ölében landolnék, vagy ha egy gurkó ütne a bordáim közé, de aztán mérlegelnem kellett, és úgy döntöttem, még ha Mihaelnek áll is az... elhatározása, hogy most elkap, mint valami életnagyságú cikeszt, még akkor is jobban járok azzal, ha az ölébe esek, mint egy gurkóval. Na ja. Oké.
Eddig lefelé mentem, így hát úgy döntöttem, egy köztes utat választok, és megpróbálom kikerülni a vaslabdát, ugyanis ütni egészen egyszerűen nem jutott eszembe a stressztől, amit a mögöttem repülő fiú jelentett számomra. Tehát, Cyanne jobbra el, a vaslabda pedig remélhetően Mihael képében landol majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Na ja, az, hogy valaki bénaságból üt ki egy Rellonos exterelőt, némi mázlira vall. Mondhatnám úgy is, hogy rohadt király vagyok, de az talán túl nagyképű lenne, úgyhogy maradjunk annál, hogy csak baromi szerencsés.
Tehát, ahogy kitértem a két veszély elől, s hagytam, hogy Mihael vállát lesmárolja a gurkó, egy hatalmas reccsenést hallottam. Ettől kissé megriadtam így elsőre, főleg, amikor a francia a föld felé kezdett esni. Földet is ért a delikvens, ugyanis sajnos nem voltam elég gyors, hogy elkapjam (de azért valljuk be, hogy nem töltött el mély szomorúsággal, hogy a füvet is megpuszilta a lenyilazott francia).
Én is leszálltam mellé, és csak néztem pár pillanatig a földön heverő, hassal lefelé néző illetőt. Hát igen, Cyanne, ha valakit egy meccsen is ki tudnál ütni hasonlóképpen, az nem volna rossz. Lesajnálóan figyeltem a srácot; tudtam, hogy lélegzik, meg csak két-három méter magasról esett, az nem olyan durva, mint amikor én lefejeltem egy kviddicspóznát.
- Hát ez sz*pás, öregem. - fejeztem ki együttérzésemet az ájult Mihael irányába; eztán pedig elkezdhettem azon gondolkodni, hogy mégis hogyan vigyem fel ezt a benga állatot a Gyengélkedőig. Felébreszthetném pár erősebb villámmal, de még csak az hiányzik, hogy itt pofázzon nekem, miközben valószínűleg a csípője sem járt jól (legalábbis a természetellenes testhelyzetből úgy látszik), de ennek ellenére fel kell húznom a kastélyba. Csak a hülye francia akcentusa hiányozna az útról, és megint nagyon boldog lennék. Ott helyben ütném le újból.
Gondolkodás közben még begyűjtöttem a gurkót, és visszazártam a ládába. Akkor mára ennyi. Azért egy ájult Mihael nem rossz kezdésnek. Lehet, hogy mégsem jöttem ki annyira a gyakorlatból.
Végül kínok kínjával vittem fel a franciát a gyengélkedőre (ezt is csak azért, mert jószívűségem határtalan), s amint felértünk, rögtön megérdeklődtem a gyógyítónktól, hogy Cupido nyilát lehetséges-e hatástalanítani. De természetesen; nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mert azt, hogy valakit meglőtt a Cupido, nem lehet meggyógyítani. Még a gyógyító is szinte röhögve közölte ezt az információt, én meg kissé bosszúsan fordultam el tőle, hogy a sebesült Mihaelt vizsgáljam. Pótcsont-rapid, minden lófene, amihez egyáltalán nem értek, és nem is szeretnék. Átkok, sötét varázslatok? Rengeteget ismerek - apám auror volt. Gyógyítói hülyeségek? Kösz, nem.
Már másfél órája rohadtam Mihael mellett, mire az úr végre méltóztatott pillát rebegtetni. Ezt egy sóhajjal vettem tudomásul, pont szedelődzködés közben - hátrébb húzódtam egy lépést. A végén még elkapna. Így legalább ártalmatlan.
- Jó rheggelt. 'Ogy vágyunk? - utánoztam igencsak bénán a francia akcentust. Nem kenyerem ez a nyelv. Úgy értem; fúj.
Mihael önelégült vigyora, ami szétterült az arcán, amikor meglátott, nos, az minden pénzt megért. Hirtelen nem tudtam, hogy röhögjek vagy sírjak, aztán inkább az előbbi mellett döntöttem, bár tény, hogy igen siralmas, hogy sikerült egy Saint-Venant-t kifognom.
- Csak ne örülj, Töröttváll, most készültem lelécelni. - közöltem egy igencsak kedves mosolyt küldve az említett felé, ami legalább egy vicsorral ért fel. - Másfél órája vagy kiütve. - feleltem neki kegyesen. - Egész jó, én tovább voltam.
Beletúrtam a zöld hajzatomba, ami igencsak zavart mostanában. Fenét kell nekem zöld haj. Még kevésbé hosszú. Hmmm... tudom, mit fogok csinálni, miután visszaértem a körletbe.
- Na, most lelépek, hősszerelmes, megleszel? - beletúrtam a hajamba, ismét, és felvettem a vállamra a táskámat. - Sajnos a gurkót nem tudtam elhozni neked, mint az első ajándékomat, de ha gondolod, legközelebb szívesen kézbesítem újból a pályán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Hát, ebben biztos lehetsz! - közöltem oldottan, ismét meglökvén Axel csípőjét. - Főleg ebben a ruhában... biztos.
Igazság szerint nem érdekelt túlzottan, hogy esetlegesen egy edictumos cikk áldozata lehetek; már így is leközöltek rólam valamit az újságban, ami egyáltalán nem igaz. Miközben Axel leejtette a nyakkendőjét, nevetve közöltem ezt az információt.
- Tudtad, hogy az újság szerint én vagyok Dr. Who? Tudod, aki tanácsokat ad a nyavalygó embereknek... - Mielőtt befejezhettem volna elkezdett gondolatmenetemet, mely nagyjából annyiból állt, hogy nem is értem, hogy hihetik ezt, mert én nem értek az érzelmekhez; szóval, mielőtt befejezhettem volna, egy bagoly zavart meg. Megfeszültem. Próbáltam a címzésre fókuszálni, és amint Axel kezébe került a boríték, egy pillanatra sikerült is. Minisztérium. Az a fajta címzés volt, ami a Minisztériumból jön.
Ahogy Axel olvasni kezdett, láttam arcán az elképedést, hallottam a káromkodást, és hogy "ez nem lehet igaz". Ugye nem? Ugye nem az apja?...
Aztán a srác kimondta, amitől féltem, és hozzáfűzte, hogy biztos tévedés. Lehunytam a szemem. Axel... istenem...
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Axel benyitott a csárdába. Sóhajtottam egyet.
- Ne, Axe, várj... - szóltam utána, de ő rögtön a pult felé ment. Nem volt mit tenni, követnem kellett. Axel apja meghalt. Meghalt. Rám törtek azok az érzések, amiket az én levelem okoztak. Ugyanaz lehetett a szöveg: "Tisztelt Sjölander úr, sajnálattal értesítjük, hogy XY Sjölander hősi halált halt..." Minden szóra pontosan emlékszem a saját levelemből; ott hevert ebben a pillanatban is abban a dobozban, amiben a legértékesebb dolgaimat tartom.
Tehát, követtem Axelt a pulthoz, és a vállára tettem a kezem.
- Axel, mi lenne, ha innánk valamit? - kérdeztem azt remélvén, hogy az alkohol hatására majd talán felfogja a dolgot. Tudom, hogy kegyesnek kellene lennem, hogy hagynom kellene esetleg, hogy azt higgye, tévedés az egész, de... nem hagyhattam. Jobb lenne minél hamarabb elkezdenie feldolgozni. Én átéltem ugyanezt, majdnem pontosan egy éve; ki lenne a legtökéletesebb segítő most Axelnek, ha nem én?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igyekeztem sietni a vacsorával, ugyanis én akartam elsőként sorra kerülni a fürdőben. Vizsgám lesz holnap, és mielőtt átnézem az anyagot (nézzenek oda, mekkora stréber lettem), le akartam zuhanyozni, és ezt lehetőleg tisztaságban akartam megtenni, nem pedig kilucskolt vízben és a többiek tusfürdőjével bebüdösített fürdőben.
Tehát, amint beléptem a nagyterembe, rögtön levágtam magam a Rellon asztalához, valahova a kviddicscsapat közelébe, hogy aztán magam elé lapátoljak némi tökös derelyét. Az asztalnál még mindig megbámultak új hajam miatt, sokan szinte fel sem ismertek csak azért, mert levágtam, és kiszedtem belőle a zöldeskéket; mindenesetre a legtöbben igencsak megütköztek, mikor egy cuki szőke lányra számítottak, de engem kaptak helyette. Nem is értem.
Azt is furcsállották páran, hogy sokkal, de sokkal nagyobb önbizalommal közlekedtem, sőt, beszéltem, mozogtam, lélegeztem, meg úgy alapjáraton, léteztem, mint eddig. Most mondhatnám, hogy sokan elkezdtek hülye pletykákat gyártani, de ez nem lenne igaz, hiszen nem vagyok annyira ismert arc, hála a jó égnek. Most már csak egy egyszerű szőke lány, aki simán képes beolvadni a tömegbe, ó igen. Ez azért hasznos lehet később.
Lényeg a lényeg, kiszedtem a nyavalyás tökös derelyét, és magamhoz képest is igencsak gyorsan kezdtem lapátolni magamba, mindezt persze egyenes háttal és kifinomultan, mégis egy Rellonos kviddicseshez méltóan.
Azonban a táplálkozásban megzavartak, mégpedig a hátam ütemes bökdösésével; ingerülten fordultam hátra, hogy megszemléljem azt az embert, aki hamarosan találkozni fog (szinte szó szerint) villámokat szóró tekintetemmel - aztán fel kellett fedeznem, hogy a navinés Lasch csesztet, az, akivel együtt szoktunk unatkozni mágiatörténeten, meg az összes többi órán, amink együtt van.
Lenyeltem a falatot, és egy magamhoz képes igencsak szolid "mi a francot akarsz" pillantást lövelltem az illető felé, de ez sokkal megértőbb volt, mint amit mondjuk Dwayne Warren kapott volna.
- Igen? - kérdeztem kissé barátságtalanul, és igen, semmi okom nem volt rá, de fürdeni akartam, és közém és a kád közé senki sem állhat, még akkor sem, ha épp defibrillátort kéne játszanom. Nem, először szépen megfürdök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amint hátrafordultam, s szembetaláltam magam Laschsal, eszembe jutott, hogy holnap neki is mágiatörténet vizsgája lesz nagy valószínűséggel - tehát megint egymás mellett fogunk szenvedni majd. Kinézem magunkból, hogy a vizsgalapra is ugyanazt fogjuk firkantani válaszként, mint amit az ügyeletes órán a jegyzetek helyett, úgyhogy egy pillanatra elvigyorodtam gondolatban erre. Szigorúan csak gondolatban.
Kérdésére röhögni kezdtem, ugyanis az jutott eszembe, hogy ezt is csak így fogom megkapni maximum, mármint ezt a kérdést.
- Még szerencse, hogy csak gondoltad. - mondtam végül, megeresztve felé egy vigyort. - Hiszen mihez kezdenél, ha igent mondanék? Egy villamosszék lenne a nejed.
Biztos voltam benne, hogy Ervin se veszi komolyan, amit mondok, ugyanis bár a lehető legkomolyabban mondta ezt, ő is csak hülyéskedett. Várakozóan pillantottam rá, aztán végre kiderült, hogy igazából csak cukrot akart.
- Miért, nem vagyok neked elég édes? - kérdeztem immár komoly arccal, kissé flegmán, mint ahogy mostanában szoktam. Végül csak hátrafordultam a cukortartó felé, és átnyújtottam a Navinésnek; asztalára pillantva láttam, hogy tejberizst eszik. Gyűlölöm a tejberizst.
- Nincs mit. - mondtam, meg sem várva, hogy megköszönje. Kisvártatva hozzátettem: - Holnap?
Ezzel a kérdéssel természetesen arra utaltam, hogy a vizsgát is végigszenvedjük-e együtt, vagy jobb társaságot kíván esetleg maga mellé - valakit, aki tudja is a tananyagot. Tanultam, persze, de az E-ben is csak reménykedni tudok, ha mágiatöriről van szó. Bár azt hiszem, ezzel a legtöbben így vannak.
Végül, ha megválaszolta a kérdésemet, bólintással vettem tudomásul, amit mondott, majd visszafordultam, hogy befejezzem a vacsorámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Késő este volt, s így a vizsgaidőszak elején természetesen nem tudtam aludni. Nem mintha azok miatt a borzalmas tesztek miatt lenne, egyáltalán nem - csak a szokásos rémálmok gyötörtek, hiszen, mint tudjuk, amióta az eszemet tudom, rémálmaim vannak.
Tehát, szokás szerint kikeltem az ágyból egy ilyen után, és felöltöztem - egy ing, egy farmer, egy póló, egy zakó, ugyanis odakint villámlott, és várható volt a vihar. Ilyenkor persze mindig ki akarok menni, már nem egyszer kaptak el prefektusok azért, mert a viharban rohangáltam. Ez számomra az egyik legnagyobb szórakozás. Mert egy normális kamaszlány vagyok.
Amint minden a helyére került, kisettenkedtem a szobából, vigyázva, hogy ne ébresszem fel a szobatársaim, hiszen hajnali egy óra is elmúlhatott eddigre. A folyosókon valóságosan lekommandóztam, ahogy igyekeztem kikerülni a prefektusokat és a tanárokat; az ilyet már megtanultam egy ideje, hiszen azért masszív négy éve vagyok az iskola tanulója, és különben is, egy auror lánya vagyok.
Amint kijutottam a kastélyból, az egyelőre még csak erősen villámló égre pillantottam. Még nem esett az eső, ez volt a lehető legjobb időpont a gyakorlásra - elég inspiráló tud lenni, ha fölötted az csattog, ami a te kezedből is előjön.
Rohamtempóban indultam el az erdő felé, de nem mentem túl mélyre, csak a Faházig, ugyanis onnan még vissza tudok találni az iskoláig sötétben is. Lépéseim zaja valószínűleg elijesztett tőlem mindent, de pálcámat azért készenlétben tartottam - igaz, éreztem magamban a vibráló feszültséget, és ilyenkor már a legtöbb túlélőösztönnel rendelkező lény távol marad tőlem.
Odaértem úti célomhoz, s amint megálltam, egy hatalmas dördülést hallottam - a villám fénye gyönyörűen cikázott át az égen. Valami elmebeteg élvezet áradt bennem szét, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott; tenyereim összedörzsöltem, s pár hajszálam az ég felé szállt. Csak dörzsöltem a két kezem, ujjaim körül apró elektromos kisülések jelentek meg... aztán amikor már nem tudtam volna tovább fokozni a feszültséget, jobb kezemmel hirtelen kilőttem - a villám egy nagy dördülés kíséretében a közeli fába csapódott, szinte hajszálpontosan oda, ahova pillantottam előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lasch tovább húzta a poént, de egyelőre még nem nagyon tudatosítottam magamban olyanokat, hogy a velem egy idős srácok ezeket sokszor nem csak poénból mondják, sokkal inkább hormonális indokokkal.
- Ez esetben átgondolom. De én rendezem be a lakást. - kötöttem ki, még mindig azzal a furcsán kötekedő hangommal, amivel általában beszélni szoktam az emberekkel.
Szörnyű szóviccére csak égnek emeltem a tekintetem, de valahol egyébként jó poén volt. Végül mégis kicsalt egy szájszéli mosolyt ez a vicc, de ennyi. Hajam előreesett a vállam elé, így egy kézmozdulattal hátraküldtem.
- Nem csak a házasságot ráznám meg. - kezdtem, s jelentőségteljesen néztem Ervinre, ami miatt esélyes volt, hogy félreérti a dolgot. - Az életedet is.
Remélhetőleg bevittem a találatot, úgyhogy odaadtam neki a cukortartót, egy csípős hangnemű kérdéssel párosítva. Elvégre, ha már úgyis "megkérte a kezem", úgy, hogy valószínűleg ő volt az első és ő is lesz az utolsó, aki ezt megteszi - akkor van jogom számon kérni az ilyesféle dolgokat. Naná. Persze. Mert amúgy én nem vettem poénnak az egészet. Nem.
Mikor azt mondta, hogy megnyal, egy pillanat alatt felszaladt a fél szemöldököm, majd eszembe jutott, hogy Lasch Navinés. Ah, nekik vannak ilyen pihent vicceik.
- Nem szükséges, szerintem elég keserű élmény lenne. - mondtam hanyagul, majd az ismét előreeső hajtincsem miatt beletúrtam a hajamba, és amint megkaptam a válaszomat a kérdésre, egy bólintás kíséretében vissza is fordultam ahhoz a pár darab tökös derelyéhez.
Már pont végeztem volna a kajával, csak pár falat volt vissza, amikor hirtelen egy leheletet éreztem meg a fülem mellett. Majdnem reflexből ütöttem, már emeltem is a kezem, de ekkor meghallottam Lasch hangját. Attól, amit mondott, szemeim nagyra nyíltak, és ekkor derengett fel előttem, hogy talán az előbbi hülyéskedés az volt, amit mások flörtnek hívnak.
Mire ezt felfogtam, Lasch már el is hajolt tőlem - meglepetten néztem utána, aztán értetlen mosollyal az arcomon fejeztem be a vacsorámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem is jutott eszembe, hogy valami hülye rajtam kívül hajnali egykor kint legyen a készülő viharban, úgyhogy gyakorlatilag táncoltam, ami igencsak furcsa látványt nyújthatott, hiszen viszonylag jól tudok mozogni, ha épp nem néz senki.
Az első villámomat kieresztvén felszabadult bennem valami, amit a legtöbb ismerősöm csak "az állatként" szokott emlegetni - amikor szabadon használhatom az erőmet, nincsenek megkötések, nem kell vigyáznom.
Odafentről a nevemet hallottam meg, így felkaptam a tekintetem - dörgött az ég. Egyelőre nem tudtam beazonosítani a hangot, csak akkor sikerült, mikor újra megszólalt. Noel. Két éve nem láttam, azóta pedig jócskán sikerült továbblépnem rajta, mégis - az a tény, hogy még a levelemre se válaszolt az intézetben, nem rakott olyan kis pluszt a fejem fölé, mint a Simsben, sőt. Ahogy felvetettem az állam, elvigyorodtam, bár vigyorom inkább volt betudható vicsornak, mint valami állat.
- Na mi van, Ombozi, újraépíted a Faházat? Vagy elbúcsúzol tőle, mielőtt visszamész Balatonra? - kérdeztem epésen, ahogy néztem rá. Ismét végigcikázott egy villám az égen.
Legszívesebben annyi áramot vezettem volna Omboziba, amennyitől úgy érzi, hogy igencsak megvágta az elektromosság, már éreztem is az energiát, ami felszabadul bennem ennek a hatására, azonban inkább elfordultam a Faháztól, és összedörzsöltem a tenyerem.
Kezeim előrevágódtak, egész testemben mozdultam előre, ahogy kiszakadt belőlem az elektromosság egy hatalmas villám formájában - ugyanabba a közeli fába csapódott, majdnem pontosan ugyanoda, mint az előbb, bár ez csak véletlen volt. Hajam felszállt a becsapódás pillanatában, immár az egész - most kellett rájönnöm, hogy Ombozi jelenléte mindig kihoz belőlem egy kis plusz töltést.
- Azóta már tudod kontrollálni magad, Ombozi? Vagy még mindig olyan szerencsétlen vagy? - kiáltottam fel. Igen, Noel nem éppen a szívem csücske azóta a bizonyos levél óta, és amíg legalább egy bocsit nem hallok róla, addig nem is fogom kifejezetten kedvelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Az első gondolat, ami megfogalmazódott bennem Ombozi válaszára, rögtön el is hagyta a számat.
- Nem nehezebbeket, mint te fogsz ez után. - köptem a szavakat még mindig állatias vigyorral az arcomon, noha egyáltalán nem gondoltam semmi konkrétra, sőt, az agyam hátsó felével valahol tudtam, hogy el kéne kerülnöm az összetűzést egy pyromágussal, de az a helyzet, hogy rohadtul nem tudott érdekelni.
Idegtépő kérdésére, csak felvontam a szemöldököm, mellkasom megemelkedett a bennem játszó energiától. Nem merném? Ó, kedves Noel, nem én járnék rosszul azzal, hogy x időre begörcsöl a kezem, hanem te. És nem is tudom, kinek a szíve van veszélyben az elektromosságtól végső esetben. Erre a kérdésre inkább nem válaszoltam, hiszen ha Ombozi tényleg ekkora barom, akkor legyen, megkapja, amit akar - a bennem növekvő feszültséget nem hagytam tovább fokozódni, inkább csak felemeltem a kezem, és a(z idő közben fiúból lett) férfi felé legyintettem, hogy aztán a villámom, mely a szokásosnál kisebb volt, elhúzzon a füle mellett. Igen, a célzásom egészen kiváló, ugyanis azóta az eset óta, hogy elvesztettem a kontrollt, rengeteget gyakoroltam.
Mikor közölte, hogy összekeverem valakivel, nemes egyszerűséggel kiröhögtem. Ez hülye.
- Ugyanaz, ha rólad beszélünk. - mondtam, még feljebb emelve az államat, ezzel pedig fensőbbségérzést kölcsönözve a kisugárzásomnak. Ó, Ombozi, ugyan már...
Háztársam lemászott a létrán, amit talán fenyegetésnek is tarthattam volna, főleg, hogy ő tényleges felületi sérüléseket képes okozni, amennyiben nem vagyok marha ügyes. Bal kezem fenyőpálcámra feszült - még úgysem volt alkalmam egyszerre gyakorolni a villámeregetést és az átkozást, végül is. Na igen, ekkor már tudtam, mi lesz az egész vége.
Egy villám hasított keresztül az égen, s ahogy tekintete felizzott, tudtam, hogy immár nem Ombozival, hanem a Tűzzel állok szemben. Vicsorom leolvadt az arcomról, államat leszegtem, s homlokomat talán kissé előre is nyomtam, mint valami agresszív bika - éreztem, ahogy az elektromossági szintem növekszik, újratermeli azt a rengeteget, amit most elhasználtam. Noelnek köszönhetően elképesztő sebességgel töltődtem újra, s éreztem is, ahogy kérdése nyomán végigfut pár szikra az ujjaimon.
Pálcámat óvatosan előhúztam, de még nem tettem semmit; idegtépő másodperceken keresztül csak vártam, és néztem a szemébe.
Hirtelen mozdultam, jobb kezemmel pedig ismét egy nagyobb villámot küldtem, immár a jobb válla felé - ha nem volt elég gyors, simán eltalálhattam.
- Táncolj! - kiáltottam rá, s ezzel a mondattal egy időben azonnal balra mozdultam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nevetésem elhalt az erdő csendjében, amit hamarosan felrázott egy égen átcikázó gyönyörűség dörgése. Nem az lennél, Ombozi? Tény, én is sokat változtam az elmúlt időszakban, mint ahogy láthatod - már tudom kezelni az erőmet, nem vagyok olyan gyengécske, van önfegyelmem, amíg nem engedem el magam teljesen; csak sajnos te pont rosszkor találtál rám. Milyen kár.
Amikor villámom kiszabadul belőlem, egy kiáltás is társult mellé,  de nem az a teniszező fajta, bár azt hiszem, ezzel nem mondok újdonságot. Ellenfelem nagyon ügyesen mozdult, jók az ösztönei, rá kellett jönnöm. Fújtam egyet, de nem mérgemben, csupán kiengedtem a gőzt, ha szabad így fogalmaznom; azért az elektromosság ilyen gyors újratermelődése nagyon fárasztó tud lenni.
Mintha direkt akart volna hergelni, hogy csak majdnem találtam el - persze, mert nem fogom a szíved célozni, Ombozi, hogy ne ess össze. Azért az nem lenne a legjobb pontja az önéletrajzomnak, főleg, ha auror akarok lenni.
Ő is balra lépett, pedig én csak azért tettem, mert számítottam az azonnali visszatámadásra. Ombozi kezében égni kezdett a tűz, pálcás kezem pedig azonnal megfeszült, tettre készen - magamban legalább hat varázslat eszembe jutott, amivel talán ki tudok védeni egy tűzlabdát. Locsoló varázslat, hőhűtő bűbáj... talán. Talán.
Ombozi felemelte a kezét, én kezem pedig azonnal lendült, de elkéstem volna, ha felém eresztette volna, hisz nem mondtam elég hamar a varázsigét - de így, hogy a földre vágta a labdát, már legalább azt is láttam, milyen gyorsan képes közeledni. Háztársam mellett égni kezdett a föld, én pedig értetlenül bámultam rá. Ezt meg miért csinálta? Igaz, nem tudom, mennyire tudja terjeszteni a földön a tüzet, gondolom, simán képes futótüzet idézni.
Elüvöltötte magát, és bár kissé kirázott a hideg, hiszen ez után elég teátrálisan még villámlott is, de akkor jött a megmentőm - egy esőcsepp. Egy esőcsepp, amit száz másik követett. Elkezdett esni az eső. Arcom immár határozott vigyorba torzult. Áram és víz? A tűz ellen? Érdekes...
- Nesze! - üvöltöttem, de még ez előtt egy töredékmásodperccel felé lendült a villámom, sőt; a pálcámat rögtön zsebre is vágtam, hogy aztán a bal kezemmel is rögtön felé küldjek egy csóvát, az elsőt jobb, a másodikat bal oldalra. Na, Ombozi, elég erős lesz a vízzel együtt?
Tudtam, hogy a villám nem okoz majd komoly károkat, maximum eléggé fájni fog neki, és összerándul az izma nagyjából fél percre, de aztán el is enged magától. Három év múlva csak orvosi segítséggel lehetne szétugrasztani a görcsös izmokat... de arra még várunk, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mindkét villámom becsapódott, pedig erre egyáltalán nem számítottam - valószínűsítettem, hogy az első elől elugrik, csak biztosra akartam menni. Úgy figyeltem eztán Ombozi reakcióját, mint egy ragadozó a zsákmányát. Izmai összehúzódtak, s üvöltött egyet a belé hasító fájdalomtól. Szinte láttam is, ahogy öltözete alatt összehúzódnak az izmai, bár lehet, hogy csak a fák ágainak árnyéka játszott velem. Áldozatom fájlalta egy ideig a dolgot, aztán felnevetett, és kinyújtózott. Ha nem akartam volna látni, hogy milyen az, amikor valakibe beleeresztek egy majdnem teljes erejű villámot, azonnal támadtam volna, amíg fájlalja a két karját, hiszen ha ez egy párbaj, akkor egy pillanatra sincs szünet, vagy időkérés. Ha élesben lennénk egy terepen, és mint auror lennék jelen, ott sem lenne időkérés. Semmi.
Felém lépett, én pedig automatikusan léptem egyet hátra, de gyorsabb volt ő annál, hogy hatásosan tudjak hátrálni - bennem ez a kisülés egy kis zavart okozott egyébként, néha a sok elektromosság miatt kiesnek pillanatok, ez valószínűleg azért van, mert a töltés eléri az agyamat, és kisüt pár pillanatot. Ezért nem szabad sokat használni, mert lefőzi az agyam, ha mondjuk órákig ezzel szórakozom.
Ahogy Ombozi közeledett hozzám, az elég félelmetes jelenség volt - ahogy a fekete ködös füst követte őt... megborzongtam, de nem tudtam hátrább lépni, pedig ostromoltam is magam belülről, hogy "mozdulj már, North!", de nem ment. Rohadt agysülés.
Mikor tagjaim végre elengedtek, Noel már egészen közel volt hozzám, nem is lett volna érdemes hátrébb lépni, hiszen pár lépés, és itt van előttem. Kérdésére felemeltem az államat. Egy auror, akit becserkésztek? Sosem fognak felvenni.
- Most látok. - mondtam finoman visszafogott hanggal. Hajam előre csúszott, majdnem eltakarta az egyik szememet, de tudtam, hogy egy mozdulat is végzetes lehet egy ilyen ragadozó közelében.
Tűz, tüzet láttam meg a kezében, kéken izzó lángokat - s egy óvatlan pillanatban körém zárult a tűzgyűrű, amiből nem tudtam volna kimászni, legalábbis nem gondoltam olyasmire, hogy nincs hője ezeknek a lángoknak, hiszen az uszadékfa lángja is kék, mégis forró. Csapdát sejtettem. De legalább megtudtam, hogy az eső nem hat a tüzére...
- És most mit akarsz tenni? - kérdeztem inkább finoman, szinte már elegánsan emelve az állam Noel felé, miközben agyam eldugott zugaiban megoldás után kutattam.
Talán még válaszolni sem tudott a kérdésre, amikor pálcás kezem megrezzent, s ajkaimat elhagyta egy varázsige.
- Levicorpus! - csak halkan mondtam ki, s talán Noel legnagyobb meglepetésére én magam emelkedtem a levegőbe; testemet felrántotta ez az erő, és a tűzkörön kívülre kerültem. - Liberacorpus! - mondtam szinte rögtön, és a földre estem. Persze, megütöttem magam, talán lehorzsoltam a könyököm, esetleg fűfoltos lett az ingem, de rögtön felálltam onnan, majd hátrálni kezdtem Noeltől. Az az egy szerencsém volt, hogy ő nem tudta, amit én; hogy most várnom kell kicsit a villámlással, hiszen töltődnöm kell, és hagynom kell pihennem a szervezetem.