Nászút * május 4 * Új-Zéland - Írország meccs * pocakkal

---

Válaszképpen Will szemöldökhúzogatásaira, tettetett szigorral nézek a kék szemekbe. Tudom, hogy viccel, hogyne tudnám. Ő is tudja, és én is, hogy nem vagyok már kis butus tinilány, hogy elolvadjak a macsóktól a motorosdzsekijükben, akikről lerí, hogy kéthetente cserélnek barátnőt, és minden bunyóban ott vannak. Egy gyereket hordok a szívem alatt, nem is akárkiét. Valakiét, akivel már ötödikes korom óta együtt vagyok, együtt élek, és akit szeretek. Nem tudom, talán túl érett hozzáállás, vagy túl uncsi, de én régen is mindig inkább a biztonságot preferáltam, az állandó dolgokat. Miért is akarnék olyannal lenni, aki ezeket nem tudja megadni?
- Nem is szeretnélek. - Ezzel pontot teszek az egész verekedős-macsós téma végére. Alapból sem nehéz kihozni a sodromból, de a terhesség alatt még ingerlékenyebb lettem, úgyhogy nem akarom felhúzni magam, hogy aztán mindenki végighallgathassa a hegyi beszédemet. Meg hát, a nászutat sem akarom elrontani összeszólalkozásokkal. Olyan szép eddig minden, minek elrontani?
Szinte máris elfelejtem az előbbi gondolataimat, amikor Will érintését megérzem. Nemrég vettem észre először, hogy a baba rugdosni kezdett. Folyamatosan próbálkoztam megmutatni Willnek, elkapni a pillanatot, hogy ő is érezze, de sokszor nem sikerült. Pedig ha a kádban ülök mozdulatlanul, már jól látszódik, hogy a víz hullámozni kezd.
- Áh, ez még semmi. Lesz ő még erősebb is - mosolyodom el.
Végül is még csak az ötödik hónapban vagyunk. Bőven van ideje erősödni, de megmosolyogtat, hogy Will mennyire el van ájulva. Már most imádja a kölyköt, pedig még meg sem született.
Vigyorogva megrázom a fejem, és lesütöm a tekintetemet a mellettünk elsétáló pár pillantására. Igazából semmi rosszallás nem volt bennük, csak valamiért jobbnak láttam nem felvenni a szemkontaktust. Will úgyis őszinteségi rohamot kapott, majd ő kimagyarázza magát, ha arra kerül sor.
- Akkor menjünk inkább - nevetek, és elkapom a kezét, hogy magam után húzzam a lépcsősor felé.
Annyira még nem nehézkes a lépcsőzés, egész normális ütemben érünk fel a helyes sorba.
- Hű, tényleg jó a kilátás, Sebby nem hazudott. - nézek körbe a lelátóról a pályára és környékére - Nem tudom, hogy mit remélek jobban. Hogy pörgős lesz a meccs, és le sem tudjuk venni a szemünket a pályáról, vagy hogy néha lesz lehetőségem elszaladni pisilni.

Nászút * május 4 * Új-Zéland - Írország meccs * pocakkal

---

- Neeem! Teljesen félreértetted, amit mondtam - legyintek - Nem szeretnélek most verekedni látni, nem pedig téged nem szeretnélek. Érted? - magyarázom gesztikulálva, olyan hanglejtéssel, mintha valami mesét olvasnék fel. A húgom szerint gyakran csinálom, amikor nem akarok veszekedést generálni, és azt mondja hatásos.
Igazság szerint a testvérek közötti bunyóval nincs semmi bajom, mi is rengeteget verekedtünk Hajnával, mégis normálisak lettünk. A legtöbbek szerint.
- Meglepődnék, ha óriásbaba lenne. A mi testalkatunkból ítélve nem nagy a lehetősége - nézek végig magunkon. Én mindig is vézna voltam, -apám szavaival élve- de van benne igazság. Kamaszkoromban mindig azt hitték, hogy anorexiás vagyok, pedig nem, imádok jókat enni, de ez mégsem látszik meg rajtam. Will szintén nem egy nagydarab ember, de hát még bármi lehet a fiunkból. Láttam már olyat, hogy két pici szülőnek nagy babája született. Végül is az a jó, amikor van mit fogni rajta, nem pedig olyan, mint egy kis béka.
Will reakciójára és puszijára csak mosolyogva forgatom a szemeim.
Egy picit elfáradtam a sétában, úgyhogy leülök a helyemre a lelátón, és amint Will is elfoglalja a sajátját, az ölébe pakolom a lábaimat, és sóhajtva ránézek.
- A lábaim olyanok, mint egy elefánté, és sajognak - nézek az említett testrészre, ami mostanában előszeretettel dagad fel boka-tájéknál.
Egyébként nem szokásom nyavalyogni a terhesség mellékhatásai miatt. Tudom, hogy Will akkor is szeret, ha megnyúlik a bőröm és bedagad a bokám. Vagyis nagyon ajánlom neki.  

Rosara, a ceremónia előtt, április 7

- Köszönöm - válaszolok a bókra.
Ha minden igaz, Sebby nem tud a terhességről, ahogy még senki más sem, kivéve, ha Will idő előtt kikotyogta, bár nem hinném. Sebby most még azt mondja, hogy csinos vagyok, de egy kis idő múlva valószínűleg már úgy fogok kinézni, mint aki lenyelt egy kvaffot. Egyelőre csak kevésbé anorexiásnak tűnök, ami egyébként nem vagyok, csak ilyen piszkafa alkatot örököltem. Mindig mondták, hogy jó modell karrierem lehetne ezzel az alkattal, de sajnos nem vagyok hozzá elég magas. És amúgy is több kedvem van seprűn ülni, mint kifutón járkálni.
- Áááá, dehogy van baj vele - legyintek, majd halkabbra fogom a hangom - Majd a meccs után mesélek!
Direkt nem némán tátogom oda Sebbynek az utolsó mondatot, hiszen csak ugratom Willt, igazából nincs vele semmi baj. Na jó, azon kívül, hogy néha rendetlenséget hagy a konyhában, és persze... hogy nem szereti a diós bejglit.
- Melyik nap lesztek? - érdeklődöm Sebbytől.
Örülök neki, hogy újra játszik. Rossz az, amikor az ember nem csinálhatja azt, ami a szenvedélye.
Ééés helyben vagyunk. Éreztem, hogy Will kicsit aggódik, amiért ide jövünk, hiszen csak nemrég tudtam meg, hogy a kviddicsnek számomra annyi. Hiába csak egy huzamosabb ideig, ez a felismerés akkor is mellbe vágott.
Igyekszem nem mutatni a külvilágnak, és próbálom óvni Willt is, mert az én hibám, hogy így érzek, és nem tudok vele mit kezdeni. Majd később talán jobb lesz. Sebby is kilábalt valahogy, és újra játszik. Nekem is menni fog.    

•him• | me

---

Codyval elindulni valahova a világ legegyszerűbb dolga, ha ő is úgy akarja. Indulás előtt meghamizik, büfizik egyet, pelust cserélünk és megy a babakocsiba. Ha tele a pocak, a világból kisétálhatunk, őt nem zavarja. Alszik, vagy a kedvenc babakocsiban fekvő tevékenységét űzi, a falevelek nézegetését. Nagyon tetszik neki, ahogy a szellő megmozgatja a zöld leveleket, ilyenkor egy hangja sincs. Szép lassan pedig elringatja a popóját a járgány, és elalszik. Ezzel eddig semmi gond sincs, egy tökéletes baba mintapéldája. Igazából az is, csak ma valamiért tovább óhajtott szunyókálni a szokásosnál, így kicsit megkésve, de elindultunk. Baglyot küldeni Majának már nem volt sok értelme, úgyhogy negyed órás késéssel érkezünk a csónakházhoz. Cody laposakat pislogva néz ki a babakocsiból, amikor bocsánatkérő pillantással lecsücsülünk melléjük.
- Ne haragudj, Cody picit tovább aludt, mint szokott, és megcsúsztunk - ölelem át üdvözlésképpen volt csapattársamat, majd két kislányára nézek mosolyogva. Nem először találkozunk már, így nem ér meglepetésként, hogy mennyire gyönyörűek.
- Szia, Klara - mosolygok a nagyobbik pöttömre, aki éppen a szandáljával van elfoglalva. Hihetetlen milyen nagy már. Emlékszem, akkortájt született, amikor utolsó éves voltam a mestertanoncin. Maja hárommal alattam járt, és akkor tette le a VAV-ot. Keringtek róla pletykák az iskola falai közt, és sokan nem nézték jó szemmel a dolgot. Én akkor már ismertem, hiszen együtt játszottunk a Viperáknál. Ha a pletykálkodók látnák most őket, tudnák, hogy alaptalanul vádolták, mert szép család lettek Lewyvel és a lányokkal.
Cody nagyobbra nyitja a szemeit, esze ágában sincs aludni, főleg, miután megállt a popsija alatt a kocsi. Nemrég kezdte el próbálgatni a hangját, és most is nagyon erőlködik mondani valamit, végül kiprésel egy hőt, és némi nyálat a szája szélén. Odanyúlok a rongyijával, és letörlöm.

•him• | me

---

Hiába törölgetem az arcocskáját, a nyál folyamatosan újratermelődik a szája szélén, végigfolyva a rugdalózóján. Mosolyogva sóhajtok egyet. Nincs értelme másodpercenként törölgetni, ha nagyon olyan lesz, egy kis folttisztító bűbáj hamar rendbe rakja. Ha netán visszajönne a büfi mellett még valami kis ajándék, az ügyesen szinte soha nem az ő ruhájára megy, hanem az enyémre.
Leterítem Majáék mellé a világoskék kis pokrócunkat, és hátrafektetem Codyt. Hason szokott aludni, de most annyira fel van élénkülve, hogy azon nyomban jajveszékelne, ha aludni kéne. Nem szólva arról, hogy magától úgy sem tud elaludni a pokrócon. Azt hittem meg tudom szoktatni vele, hogy saját magát altassa el, de még mindig csak úgy jön álom a szemére, ha ringatjuk a popóját.
- Minden oké. Apa dolgozik, mi meg addig teszünk-veszünk otthon, igaz, Manócska?
Cody fölé hajolok, és pisze-piszézünk, mert attól újabban mindig mosolyogni kezd. Most is fogatlan vigyorra húzódik a kis arca, és mellé sikít egy rövidet, jelzi, hogy jó kedve van.
- Az első pár hét nehéz volt, a rengeteg éjszakai ébrenlét, etetések... de szerencsére nagyon jó baba, nincs vele gond. Ügyesen átalussza már az éjszakát, így mi is többet tudunk pihenni Willel - fordulok Maja felé, hogy komolyabb választ adjak a kérdésére - És ti? Jól bírjátok a két aprósággal?
Azt mondják, ha az első babán túl van az ember, a második már könnyebben megy. Van benne valami, hiszen már belejött a pelusozásba, és talán nem ijed meg attól, ha hirtelen nem tudja, mi lehet a sírás oka, hanem hideg fejjel tud gondoskodni a gyerekről. Legalábbis én így képzelem, és remélem, hogy így is van, mert ha Willel majd a következő csöppséget tervezzük, már jó lenne egy picit ügyesebben nekivágni. Persze egy szavam sincs, mindketten az elejétől fogva talpraesetten álltunk a dolgokhoz.
- Egész jól - nevetek - A házat Will lekezelte hőhűtő-bűbájjal, így azzal nincs gond, de a kötelező napi sétánkon azért megérezzük. Elvileg ruhát is lehet hűteni vele, de azzal még nem próbálkoztunk.
Végigsimítok Cody arcán a nyálkendőjének csücskével, mire elégedett arcot vágva lehunyja a szemét.
- A suli egyáltalán nem hiányzik, a kviddics annál inkább - elhúzom a számat egy pillanatra, gyenge ponthoz érkeztünk - Te nem tervezed, hogy visszamész a csapathoz?

x joy | x norina

x joy | x norina