Will

- Nem is terveztem. Egy gyereket is nehéz kihordani, nemhogy kettőt.
Persze nem ez a legfontosabb érvem a dolog ellen, hanem az, hogy sosem csalnám meg, de direkt húzom az agyát egy kicsit. De úgyis tudja, hogy nem tenném meg.
- Amúgy is te vagy az alfahím, ameddig meg nem születik a kisfiunk. De így legalább kiegyenlítődik a nemek aránya - gondolkozom el, és odanyújtom Willnek az újdonsült családtagunkat - Szegényt csak úgy kirakták az út mellé. Hazafele Visegrádról találtam meg.

Will

Tettetett komolysággal felvonom az egyik szemöldököm. Egyelőre nem tudok több gyerekre gondolni, szeretném ha ez az egy egészségesen megszületne, és minden rendben menne. De persze nem lenne rossz egy öcsi vagy egy hugi, vagy mindkettő.
- Végig ilyen kis nyugodt volt az úton, a vonaton se volt egy hangja sem.
Követem őket a nappaliba, és leülök melléjük.
- Tudom. Útközben beugrottam egy karton tápszerért, de másra nem volt időm. Majd holnap.
Ijesztő, hogy pillanatok alatt hogy bele lehet szerelmesedni egy kisállatba. Tuti, hogy jó helye lesz nálunk.
- Olyan Mia feje van. Mit szólsz ehhez a névhez? - kérdezem, megsimizve a kutyus buksiját.

Will

Furcsán, elgondolkozva nézek az uramra. Elvégre nem edzésen voltam, csak dumáltunk egyet a csapattal. Hogy is jutna eszembe hat hónapos terhesen seprűre ülni? Gondolatban legyintek egyet, és inkább nem kezdek hosszas magyarázkodásba.
- Csak nem a Neveletlen hercegnőből idéztél? - kacagok fel - Na mi lesz azzal a vacsorával? A végén majd csak Mia tápszeres üvegéből jut valami, pedig itt ketten is éhesek - mutatok magamra.

Will

- Miket mondasz neki? Még a végén elhiszi, hogy félsz tőlem, és oda az alfahím rangod! - Fejcsóválva, de mosolyogva átveszem négylábú gyermekünket, aki kényelmesen elhelyezkedik az ölemben. Egy pillanatra úgy látszik, mintha odanyomná a kis fejét a pocakomra, és hallgatózna, de a következő pillanatban már el is nyomja az álom.
- Basszus... a tápszerhez cumisüveg is kellett volna - csapok a homlokomra - Szerinted tudunk készíteni valami hasonlót?
Feltápászkodom a kanapéról, ami valljuk be egy ideje egyre nehezebb, és a kutyus a kezemben nem sokat segít rajta.

Will

- És bizony hamar fel kell majd szerelnünk az ajtóra valami kutyaajtót, mert Mia épp az előbb pisilt az ölembe álmában.
Végignézek a ruhámon. Egy nagy sárga folt a fehér shortomon. Kicsit sem félreérthető.
- Mielőtt megszólalsz... nem, biztos nem én voltam.
Eltartom egy kicsit magamtól Miát, hogy ne legyen pisis mégjobban a bundája, de ezzel csak azt érem el, hogy nem rajtam csöpög le, hanem a parkettára gyűlik a tócsa.

Will

Keserédes mosolyra húzódik a szám, ami viccesen néz ki, amikor közben szigorúan akarsz nézni a férjedre.
- Ez gonosz volt - utalok az előbbi videózásra. Annyira jellemző. Amint kinyílik az értelme a gyerekünknek, ilyen és ehhez hasonló videók tömkelegét fogja látni, ami valljuk be, nem épp a legelőnyösebb a kigúnyolt anyjának.
Fél kézzel lehúzom a shortom cipzárját és megszabadulok a foltos ruhadarabtól, míg a másik kezemben Miával egyensúlyozok, aki látszólag semmit nem fog fel az egészből, csak laposakat pislog, mint aki másnapos.
Ledobom a kezemből a nadrágomat, a parkettának mindegy már. Majd felmosom.

Will

- Nehogy azt hidd, hogy miattad produkálom magam!
Na jó, talán egy kicsit, amire magától is rájöhet a mosolytól, amit nem tudok szemlesütéssel leplezni.
Odasorolok Will mellé, és kinyújtom rá a nyelvem hegyét, hogy azért kapjon valami alátámasztást az előbbi kijelentésemről.
- Folytasd a salit, amíg bedobom Miát a zuhany alá - adom ki a parancsot, de még nevetve visszafordulok - Ugye tudod, hogy ugyanilyen szerencsétlenek leszünk a fiunkkal is?
Azzal kifordulok a nappaliból, a fürdő felé.

Will

Hogy ez az én férjem miért nem tudja magát hasznossá tenni? Mondjuk a helyében én is inkább invitálnám fürdőcskére a feleségem, mintsem paradicsomok szeletelésével foglalatoskodjam.
- Szeretnéd, mi? - kérdezem kaján mosollyal, miközben Miát beleállítom a kádba - Mondjuk a lábamra tényleg ráférne, meg jól is esne, de ki tudja. Lehet hogy az ártatlan külső csinytalan belsőt takar, és mire kijövünk a fürdőből már szét is szedte a házat.
A víz először meglepi Miát, hirtelen nem is tudja hol van. A kis tappancsait emelgeti a pocsolyában, de különösebben meg sem nyikkan.

Rosara, a ceremónia előtt, április 7

- Köszönöm - válaszolok a bókra.
Ha minden igaz, Sebby nem tud a terhességről, ahogy még senki más sem, kivéve, ha Will idő előtt kikotyogta, bár nem hinném. Sebby most még azt mondja, hogy csinos vagyok, de egy kis idő múlva valószínűleg már úgy fogok kinézni, mint aki lenyelt egy kvaffot. Egyelőre csak kevésbé anorexiásnak tűnök, ami egyébként nem vagyok, csak ilyen piszkafa alkatot örököltem. Mindig mondták, hogy jó modell karrierem lehetne ezzel az alkattal, de sajnos nem vagyok hozzá elég magas. És amúgy is több kedvem van seprűn ülni, mint kifutón járkálni.
- Áááá, dehogy van baj vele - legyintek, majd halkabbra fogom a hangom - Majd a meccs után mesélek!
Direkt nem némán tátogom oda Sebbynek az utolsó mondatot, hiszen csak ugratom Willt, igazából nincs vele semmi baj. Na jó, azon kívül, hogy néha rendetlenséget hagy a konyhában, és persze... hogy nem szereti a diós bejglit.
- Melyik nap lesztek? - érdeklődöm Sebbytől.
Örülök neki, hogy újra játszik. Rossz az, amikor az ember nem csinálhatja azt, ami a szenvedélye.
Ééés helyben vagyunk. Éreztem, hogy Will kicsit aggódik, amiért ide jövünk, hiszen csak nemrég tudtam meg, hogy a kviddicsnek számomra annyi. Hiába csak egy huzamosabb ideig, ez a felismerés akkor is mellbe vágott.
Igyekszem nem mutatni a külvilágnak, és próbálom óvni Willt is, mert az én hibám, hogy így érzek, és nem tudok vele mit kezdeni. Majd később talán jobb lesz. Sebby is kilábalt valahogy, és újra játszik. Nekem is menni fog.    

Will
otthon

Izzadtságban úszva, zihálva ébredek fel. A kanapén ülök, a fejem hátrabicsaklott a támlára, de az ébredéssel együtt, a fejem is rendes szögbe kerül. Rengeteg dolgot érzek egyszerre. Elaludtam a nyakam, ennyi biztos. Az is eljut a tudatomig, hogy egy fájás miatt ébredtem fel, ami mostanában gyakran megtörténik. Mióta Cody szépen befordult, és mindenórás terhessé lettem nyilvánítva, a fájások csak egyre gyakoribbak lettek, de szerencsére hamar elmúltak eddig mindig, egy kis pozícióváltástól, mozgástól. Ez a fájás azonban más, intenzívebb, bár lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Néhány napja minden egyes fájásnál azt hiszem, hogy itt az idő, indulni kell. Szerencsére már hetekkel ezelőtt összepakoltunk egy sporttáskába minden cuccot, ami kellhet a kórházban, hálóingtől kezdve a babaruhákon át, mindent. Ez a táska most is ott pihen a bejárati ajtó előtt, várva a nagy alkalomra.
Nagy nehezen feltápászkodom a kanapéról, egyik kezemmel a bútort tolva a hátam mögül, másikkal a hasam alját fogva. Megtámaszkodom a kanapé karfájában, és lassan leguggolok, hátha ettől elmúlik a fájdalom.
Fogalmam sincs, hol lehet Will, mielőtt elaludtam, itt volt mellettem. Lehet, hogy a konyhában, vagy a mosdóban van. Talán meghallja, hogy felébredtem, ugyanis ahogy leguggolok, a kis asztalon lévő egyik poharat sikeresen leverem, az pedig darabjaira hullik, de most nincs erőm ezzel törődni.

Will
otthon

Kifúj, beszív, kifúj... Ez a fájás csak nem akar múlni. Az eddigiekhez képest ezt már hosszabbnak érzékelem, bár lehet, hogy csak az erőssége teszi. Hiába egyre gyakoribbak, mégis úgy érzem, egyre nehezebben viselem. A szemem könnybe lábad, de már nincs sok hátra. Mindjárt elmúlik.
Csak arról veszem észre, hogy társaságot kaptam, hogy Will megszólal.
- Dehogy akarom - mondom félig suttogva, félig rekedten.
A fájás lassan csillapodik, így fel tudok emelkedni a kanapéra, hogy újból leülhessek. Nagyon kimerült vagyok, alig alszom, izgulok, és Will miatt is ideges vagyok, hiszen ő is nyugtalan. Borzasztó, ami történt. Viktor pár hónappal ezelőtt még egy tálca sütivel jött át a szomszédból...

Will
otthon

Annyira jó, hogy Will itt van mellettem. Az utóbbi napokban gyakran álmodtam, hogy pont nincs velem, amikor kellene, és ez nagyon félelmetes. Fogalmam sincs, hogy csinálnám ezt végig nélküle.
Bólintok a javaslatára, és elnyúlok a kanapén. Felé fordítom a fejem, és a kezét a mellkasomra vonom. Egyáltalán nem zavar, hogy izzadt. Pontosan tudom, milyen jól lenyugtatja az embert egy kis futás. A terhesség elején én is sokat mentem futni.
- Veled minden rendben? - kérdezem halkan.
Tudom, hogy a válasz nem, de valahogy meg kell próbálnia túltenni magát rajta. Tudom, hogy ő hozta ki a testét, és tudom, mennyire összeroppant. De most szükségem van rá, nem tudok mit csinálni.

Will
otthon

Lassan bólintok a temetésre. Fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani. Biztos vagyok benne, hogy mostmár csak napok, esetleg órák kérdése, és szülünk. Egy csecsemővel nem fogok tudni elmenni a temetésre, főleg, hogy akkor még levegőre se nagyon vihetem. Mindenképp ott akarok lenni Will mellett, de nem hiszem, hogy bárki elvállalná Codyt pár hetesen, és én sem szívesen hagynám senkire még, amíg annyira pici, de ezeket az aggályaimat most nem osztom meg Willel. Újra megérzem a szorító érzést odabentről, lassan újabb fájás következik.
Elmosolyodom a Chrisről szóló sztori hallatán.
- Azt hiszem, nem sokáig marad idebent.
Egyszerre tölt el ezzel kapcsolatban boldogság, és félelem. Fogalmam sincs milyen lesz, mennyire fáj, hogy történik majd...
Hirtelen összerezzenek, valami hideget érzek a lábujjamon. Lenézve rájuk, Mia fejecskéjét látom a kanapé végében.
-Ijesztően csendben volt idáig, remélem megint szétszedte a hálószobát.
   

Will
otthon

Hagyom, hogy miután Will játékosan leszidja a kutyát, összekuporodjon a kanapé végében, a lábamnál. Nem hiszem, hogy félteni kellene tőle a picit. Az emberekkel jól kijön, neki egyedül a hálószobánk berendezése szúrja a szemét.
- Nem ülsz fel ide? - kérdezem megemelkedve, tudatva vele, hogy szívesen az ölébe hajtanám a fejem, meg persze az ő kényelme sem utolsó.
Közben beigazolódik a sejtésem, és újabb fájás veszi kezdetét. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, remeg a lábam is, ki vagyok merülve teljesen. Lelkileg is, fizikailag is. És mennyi ideig nem fogok még egy jót aludni... Amint Cody megszületik, nem lesz nyugtunk egy darabig.

Will
otthon

Ha most valaki ránk nézne felülről, biztos elnevezné a képet családi idillnek. Terhes nő, feje a férje ölében, lábánál az eb. Igazából idill is, régen voltunk ennyire sokat együtt.
- Nekem mondod? Tegnapelőtt még csak óránként volt egy-egy, tegnap már félóránként, ma meg már van, hogy öt perc telik el a kettő között...
Annyira utálom, hogy ez az első szülés, és fogalmam sincs semmiről. Jó, persze sok dologról van, de mégis olyan bizonytalan minden. Úgy érzem magam, mint egy elsős, aki még csak most ismerkedik az iskolával, és azt se tudja, merre keresse a mosdót, ha szüksége van rá.
- Tudom, hogy az elmúlt napokban is ezt mondtam, de szerintem ma már tényleg lesz valami.

Will
otthon

Ez az egész helyzet annyira szürreális. Mintha a lelkemben végbemenő folyamatok teljes ellentéte vetülne ki a tetteimre. Nyugodtnak látszom, pedig belül félek, izgulok, örülök, rettegek egyszerre... Talán a szervezet már nem bír el ennyi érzelmet, vagy a hormonok játszanak közre. De lehet, hogy az iskolában történtek vannak ránk ilyen hatással. Fogalmam sincs, de azt érzem, hogy jobb, hogy nem a szívinfarktus kerülget.
- Jó, menjünk - adom meg magam.
Lassan felülök, hogy elindulhassak Willel a fürdő felé.
Uramatyám.
Ahogy felülök, nedvességet érzek a lábamon, és ez most biztosan nem a kutya.
- Will...- motyogom neki háttal, a folydogáló magzatvizet bámulva - Hívj egy taxit! Nincs idő zuhanyozni...
Éreztem, hogy ma történni fog valami, de azt hittem olyan lesz, mint a filmekben. Sírva, hisztérikusan Willért kiabálva. Én pedig úgy indulok szülni, mintha már a tizedik gyerekemmel lennék terhes.

 

Én már szavaztam. *első, és egyelőre egyedüli szavazó*

Hát, valakinek ki kell taposni az utat.

•him• | me

---

Codyval elindulni valahova a világ legegyszerűbb dolga, ha ő is úgy akarja. Indulás előtt meghamizik, büfizik egyet, pelust cserélünk és megy a babakocsiba. Ha tele a pocak, a világból kisétálhatunk, őt nem zavarja. Alszik, vagy a kedvenc babakocsiban fekvő tevékenységét űzi, a falevelek nézegetését. Nagyon tetszik neki, ahogy a szellő megmozgatja a zöld leveleket, ilyenkor egy hangja sincs. Szép lassan pedig elringatja a popóját a járgány, és elalszik. Ezzel eddig semmi gond sincs, egy tökéletes baba mintapéldája. Igazából az is, csak ma valamiért tovább óhajtott szunyókálni a szokásosnál, így kicsit megkésve, de elindultunk. Baglyot küldeni Majának már nem volt sok értelme, úgyhogy negyed órás késéssel érkezünk a csónakházhoz. Cody laposakat pislogva néz ki a babakocsiból, amikor bocsánatkérő pillantással lecsücsülünk melléjük.
- Ne haragudj, Cody picit tovább aludt, mint szokott, és megcsúsztunk - ölelem át üdvözlésképpen volt csapattársamat, majd két kislányára nézek mosolyogva. Nem először találkozunk már, így nem ér meglepetésként, hogy mennyire gyönyörűek.
- Szia, Klara - mosolygok a nagyobbik pöttömre, aki éppen a szandáljával van elfoglalva. Hihetetlen milyen nagy már. Emlékszem, akkortájt született, amikor utolsó éves voltam a mestertanoncin. Maja hárommal alattam járt, és akkor tette le a VAV-ot. Keringtek róla pletykák az iskola falai közt, és sokan nem nézték jó szemmel a dolgot. Én akkor már ismertem, hiszen együtt játszottunk a Viperáknál. Ha a pletykálkodók látnák most őket, tudnák, hogy alaptalanul vádolták, mert szép család lettek Lewyvel és a lányokkal.
Cody nagyobbra nyitja a szemeit, esze ágában sincs aludni, főleg, miután megállt a popsija alatt a kocsi. Nemrég kezdte el próbálgatni a hangját, és most is nagyon erőlködik mondani valamit, végül kiprésel egy hőt, és némi nyálat a szája szélén. Odanyúlok a rongyijával, és letörlöm.

•him• | me

---

Hiába törölgetem az arcocskáját, a nyál folyamatosan újratermelődik a szája szélén, végigfolyva a rugdalózóján. Mosolyogva sóhajtok egyet. Nincs értelme másodpercenként törölgetni, ha nagyon olyan lesz, egy kis folttisztító bűbáj hamar rendbe rakja. Ha netán visszajönne a büfi mellett még valami kis ajándék, az ügyesen szinte soha nem az ő ruhájára megy, hanem az enyémre.
Leterítem Majáék mellé a világoskék kis pokrócunkat, és hátrafektetem Codyt. Hason szokott aludni, de most annyira fel van élénkülve, hogy azon nyomban jajveszékelne, ha aludni kéne. Nem szólva arról, hogy magától úgy sem tud elaludni a pokrócon. Azt hittem meg tudom szoktatni vele, hogy saját magát altassa el, de még mindig csak úgy jön álom a szemére, ha ringatjuk a popóját.
- Minden oké. Apa dolgozik, mi meg addig teszünk-veszünk otthon, igaz, Manócska?
Cody fölé hajolok, és pisze-piszézünk, mert attól újabban mindig mosolyogni kezd. Most is fogatlan vigyorra húzódik a kis arca, és mellé sikít egy rövidet, jelzi, hogy jó kedve van.
- Az első pár hét nehéz volt, a rengeteg éjszakai ébrenlét, etetések... de szerencsére nagyon jó baba, nincs vele gond. Ügyesen átalussza már az éjszakát, így mi is többet tudunk pihenni Willel - fordulok Maja felé, hogy komolyabb választ adjak a kérdésére - És ti? Jól bírjátok a két aprósággal?
Azt mondják, ha az első babán túl van az ember, a második már könnyebben megy. Van benne valami, hiszen már belejött a pelusozásba, és talán nem ijed meg attól, ha hirtelen nem tudja, mi lehet a sírás oka, hanem hideg fejjel tud gondoskodni a gyerekről. Legalábbis én így képzelem, és remélem, hogy így is van, mert ha Willel majd a következő csöppséget tervezzük, már jó lenne egy picit ügyesebben nekivágni. Persze egy szavam sincs, mindketten az elejétől fogva talpraesetten álltunk a dolgokhoz.
- Egész jól - nevetek - A házat Will lekezelte hőhűtő-bűbájjal, így azzal nincs gond, de a kötelező napi sétánkon azért megérezzük. Elvileg ruhát is lehet hűteni vele, de azzal még nem próbálkoztunk.
Végigsimítok Cody arcán a nyálkendőjének csücskével, mire elégedett arcot vágva lehunyja a szemét.
- A suli egyáltalán nem hiányzik, a kviddics annál inkább - elhúzom a számat egy pillanatra, gyenge ponthoz érkeztünk - Te nem tervezed, hogy visszamész a csapathoz?

x joy | x norina

x joy | x norina