Szia Grace  

Megállt az élet o.o

Elmosolyodtam amikor Mat azt mondta, hogy hallott már a nőcsábász életviteléről és egy bólintással adtam a tudtára, hogy helyes az információ. Felvetettem az ötletet, hogy menjünk thesztrált simogatni, aminek láttam, hogy ő is örül, így még jobban tetszett mint előtte. Aztán persze jött az eset és Matt szenvedett egy keveset a kontaktlencséjével én pedig aggódva kérdeztem rá, hogy nincs-e esetleg gond. Persze kaptam magyarázatot arra, hogy mi a baj egy kicsit értetlenül álltam a dolog felett, tekintettel arra, hogy én nem voltam szemüveges sohasem, így kontaktlencsére sem volt soha szükségem.
- Hát, ezt nem nagyon tudom milyen, de biztosan kellemetlen érzés... - jegyeztem meg és őt figyeltem. Amikor végül összehozta a dolgot elindult a stand felé, de felvetettem neki a thesztrálokat, mert egy kicsit kezdett klausztrofóbiám lenni a tömegtől. Elismerte, hogy tényleg sokan vannak amire egy bólintás volt megint csak a válaszom, mert a tekintetem közben a tömeget fürkészte, de kezdett  zavarni a sok ember látványa, így visszatekintettem rá, aminek az lett a következménye, hogy Matt nevetni kezdett. Felvontam a szemöldököm és meglepetten néztem rá miért nevet, de végeredményre sikerült engem is nevetésre sarkallnia. Legalább jól szórakoztunk, amit a fiú ki is jelentett egy vigyor kíséretében.
- Szuper! Ennek csak örülni tudok. - mondtam, majd kifelé indultam kerülgetve a társaságot, itt-ott megállva, mert páran éppen elhaladtak előttem. Persze a végére csak sikerült kijutnom a teremből és a folyosón vettem egy mély lélegzetet csak úgy magam elé motyogva.
- Egy kis csend... - körbepillantottam, majd Mattre emeltem a tekintetem és rámosolyogva kiindultam a rétre, de rájöttem, hogy ebben a ruhában egy kicsit, hogy úgy mondjam fáznék. Szórakozottan ráztam meg a fejem és hirtelen megálltam, majd Mattre pillantottam.
- Én valószínűleg, ha kimegyek bekapok egy kiadós megfázást... - jegyeztem meg szórakozottan. Ez rám vall, ha akarok valamit akkor beüt a guta. - Mit szólsz az erkélyhez? Onnan rálátásunk lenne mindenre. Na és útközben szerezhetnénk egy pulcsit! Vagy most elrohanok... - néztem rá az ajtó előtt állva, majd elmosolyodtam. - Várj egy picit! Mindjárt visszajövök. - siettem el a Rellon felé, hogy szerezzek egy pulóvert magamnak. A szobáig szinte száguldozva tettem meg az utat, így nem volt csoda, hogy egy két diáknak ez nem tetszett, de nem tudtam foglalkozni velük. A szobába érve gyors lekaptam a kabátom a fogasról, majd  visszafutottam egészen Mattig. Most én voltam aki lihegett, így kellett pár másodperc, amíg ki tudtam nyögni valamit is.
- Mehetünk! - mondtam próbálva rendbe szedni a légzésemet és amikor sikerült a folyamat, akkor elindultam az erkély felé. Ugyan így már kimehettünk volna a rétre is, de valahogy már nem kívánkoztam ki oda, mert láttam pár párocskát akik kifelé tartanak a rétre. Most semmi kedvem nem volt az emberi társasághoz, leszámítva Mattet. Ezért tűnt jó választásnak az erkély. Rálátásunk nyílik majdnem mindenre és senki más nem lesz ott nagy valószínűséggel. Pont a megfelelő hely volt, legalábbis egy kis nyugalomhoz. Reméltem ő is így fogja gondolni a dolgot és nem csak én vagyok ennyire akaratos.

Annelie Freya Blomqvist
Az előadás *__*

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap eljövök ide, ráadásul Annelievel együtt, de most megtörtént és boldogabb nem is lehettem volna, mint most. Még sosem voltam egy előadásán sem, ezért nem volt meglepő, hogy izgultam, mivel ma ő lépett itt fel és én csak elkísértem és támogattam ahogy tudtam, ami azt jelentette, hogy jelenleg vártam, míg elkészül. Nem voltam teljesen türelmes, mert nagyon kíváncsivá tett a dolog, így tűkön ültem, hogy mikor fognak a végezni. Egy kis időre persze lefoglalt, hogy a cirkuszi tagokat néztem, de azért nem eléggé ahhoz, hogy ne tűnjön fel az idő múlása. Mikor az anyja elhúzta a függöny máris hegyeztem a fülem, de sajnos svédül egy szót sem tudtam volna kinyögni, nem hogy megérteni amit mondanak. Az alsó ajkam harapdáltam, majd újra az elhaladó embereket néztem és vártam, hogy Anne kész legyen végre és láthassam. Újra a függönyre emeltem a tekintetem és ő pont ekkor húzta el. Elmosolyodva pillantottam rá, majd csodálkozva néztem végig rajta. Persze rögtön megmondta, hogy ő az, de sejtettem még így is, hiába volt barna a haja, viszont ez így egyben egy mestermű volt. A smink, a ruházat! Minden elismerésem az anyukájának... Ha lesz időm megmondom neki, vagy megkérem Annet, hogy tegye meg helyettem.
 - Hűűű...! - ez volt az első amit ki tudtam nyögni, így megköszörültem a torkom és korrigáltam. - Szerintem szuper lett! Komolyan! Nagyon jól áll! - lelkesen és őszintén mondtam, mert így gondoltam. Kellett vetnem rá még egy pillantást és másodjára is úgy gondoltam, ahogy az előbb, sőt minnél többet néztem, annál jobban nézett ki. Ez az egész így tökéletesen állt neki, mintha rászabták volna! Elmosolyodva pillantottam rá és elkezdtem volna áradozni újra, de rákérdezett, hogy Máté hol van. Zavartan körbepillantottam, majd vissza rá és megráztam a fejem, hogy nem tudom.
 - Nem tudom... - mondtam őszintén, mert ez volt az igazság. Újra végigtekintettem a körülöttünk lévőkön, de nem láttam sehol. - Biztos itt van valahol a közelben! - mondtam megnyugtatásként, de azért újra körbekémleltem, hátha kiszúrom.

Hali  

Boldog éjfélt mindenkinek! ^^ (lehet kicsit elkéstem xD)

Wolgast Bellafonte - 2014.12.09. 00:01


Hát igen ^^

Keith D. Kenway
egy szabad hétvégén... ^^ † Ruha

Végigsétáltam a kirakatok között és a kezeim próbáltam felmelegíteni, mert magamhoz hűen a szobában felejtettem a kesztyűm. Nem meglepő, szokásommá vált elhagyni a dolgaimat, így most sétálhattam kesztyű nélkül a faluban. Persze szerezhettem volna, de már vettem pluszba nemrég egyet, így nem akartam megint venni, mert a végén lesz egy halom. Érdeklődve pillantottam az egyik kirakatra amit kiszúrtam, majd egy sóhajjal álltam meg előtte és azon töprengtem betérjek, vagy inkább ne. Egy ideig így ácsorogtam, de végül megrázva a fejem léptem egy lépést hátra sikeresen nekiütközve valakinek.
- Bocsánat! - mondtam, ő pedig maga elé motyogva ment tovább. Néztem egy darabig merre megy, majd én is elindultam a vendéglátó negyed felé. Lassú, nyugodt lépésekkel haladtam a kitűzött cél felé és közben a gondolataimba temetkeztem. Nem igazán vettem tudomást a körülöttem lévőkről, nem is emlékeztem volna azokra az arcokra akik mellett elmentem, ha vissza kellett volna idézzem őket. Nem túlzottan zavart a dolog. Viszonylag hamar ideértem a negyedbe, de ki se gondoltam, hogy mit is akarok itt csinálni. Mivel nem volt jobb ötletem, így betértem a csárdába, habár eddig sosem jöttem be, mert eléggé bizarr alakok járkáltak errefelé. Körbepillantva ez a dolog nagyrészt igaznak bizonyult tekintettel arra, hogy vagy három alakot szúrtam ki, akikkel biztosan nem kezdeményeznék még beszélgetést sem. Az alsó ajkam beharapva  néztem körbe jobban, majd magamra öltve egy semleges arckifejezést sétáltam az egyik  üres asztal felé, ám kiszúrtam  valakit, aki nem illett be a képbe, mert fiatalabb volt mint a bent ülők nagy része és még az is rátett, hogy valószínűleg ő is diák. Egy pillanatig kíváncsi tekintettel szemléltem, majd végül odaléptem hozzá magabiztosan.
- Szia, leülhetek hozzád? - kérdeztem meg két okból is. Az egyik az volt, hogy tudni szerettem volna kivel futottam össze, míg a másik nagyon egyszerű volt. Nem akartam egyedül letelepedni ezen a helyen sehová sem, mert nem ismertem túl jól és jó lett volna, ha nem ülök egyedül. Vártam, hogy a fiú mit válaszol és nem ültem le. Ha hellyel kínál akkor persze lefogok, de udvariatlan lenne tőlem, ha úgy ülök le, hogy még csak engedélyt se adott rá.

Keith D. Kenway
egy szabad hétvégén... ^^ † Ruha

A fiút néztem aki köszönt nekem, miután én is köszöntöttem őt. Illedelmes volt, ami jó pont így elsőre. Persze az a vállrándítás amivel utána illetett már annyira nem, de nem zavartattam rajta magam sokáig, mert a Rellonban vannak sokan, akik így viszonyulnak az emberekhez, vagy még kevesebb, esetleg undokabb stílusban, már ha úgy tartja a kedvük. Na és én persze nem fogom érte leszólni, sem viszonozni, mert nem vagyok ilyen és nem is szokásom, maximum ha felhúznak.
 - Köszönöm! - engedtem meg magamnak egy barátságos mosolyt és miután levettem a kabátom leültem vele szemben. Ugyan még nem tudtam mit rendeljek, ezért nem kértem, helyette inkább a fiút figyeltem, aki feltűnően kifelé lesett az ablakon. Kérdőn néztem amikor sóhajtva felém nézett, majd szórakozottan elmosolyodtam a kérdés miatt.
 - Hű, kedves tőled! Mármint, hogy megkérdezel... Mert ha jó a tippem, akkor te is Rellonos vagy. - mondtam őt nézve, majd egy kissé hátradőltem a székben. Igazából biztos voltam benne, mert az ilyen fiúk mit ő, a stílusa és úgy az egész lénye olyan volt, mint a többieké akiket ismertem a házból. Persze nem szó szerint, de megvoltak benne azok a vonások, ami miatt erre tudtam következtetni. Higgadtan kezdtem dobolni az ujjaimmal az asztalon, mert már nem voltam annyira zavarban, ha egy ismeretlennel találkoztam a suliból.
- De a kérdésedre válaszolva, igen kérek... - néztem el a pult felé. - Te mit iszol? - érdeklődtem kíváncsian, de azért próbálva leplezni az érdeklődést. Legfőképpen azért kérdeztem meg tőle, mert akkor talán felajánlja, hogy kér nekem egy ugyanolyat, mint amit ő ivott és nem kell nekem kitalálnom mit kérek, na meg kíváncsi voltam, hogy ő mit iszik. Az asztalra emeltem a tekintetem és azt tanulmányoztam elmélyülten pár másodpercig. Egy idő után persze feltűnt a dolog, így újra az arcára emeltem a tekintetem, majd a kezem nyújtottam egy kézfogásra némileg ráhajolva az asztalra.
- Catherine Alexis Rawen – mutatkoztam be neki illedelmesen. - De persze hívj Catnek, vagy ahogy akarsz, nincs megszabva. - mondtam továbbra is nyújtva felé a kezem, majd ha elfogadta, vagy legalább válaszolt, akkor visszaültem szépen a helyemre és elkényelmesedve néztem felé, várva mit mond.

Dwayne Warren & Keith D. Kenway
Egy elég kellemetlen helyzetbe kerülve...

Sok mindenre számítottam amikor leültem ide, de arra nem, hogy Whiskyvel fognak megkínálni. Ráadásul egy elsős!... Vannak még meglepetések a világban és ez is ahhoz írható fel. Keithet néztem, akitől ugyan kedves dolog volt, hogy hozott, de nem szeretem a Whisky-t, sőt a suli szabályzata kimondja, hogy nem lehet inni a fiatalkorúaknak. Prefektusként meg aztán... pláne nem kellene ilyesmit tennem, mert duplán rossz, ha még én mutatom a többieknek az ilyesfajta példát. Mély sóhajt engedek meg magamnak, majd a kézfogás és a bemutatkozás után leülök és őt figyelem egy darabig, aztán az italra pillantok amit végül eltolok magamtól.
- Hát igen, még kiskorú vagyok és nem igazán szeretem az ilyesfajta italokat... - jegyzem meg felé pillantva, majd átgondoltam hogyan közöljem vele, hogy a házirendet sértő cselekedet a szeszes ital fogyasztása, azon tűnődve, hogy talán azért mert inni, mert még nem mondták neki, vagy mert nagyon makacs fiú és szeret a szabályzat ellen véteni. Csak ezzel az a baj, hogy én emiatt most meg fogom büntetni.
- Ugye tudod, hogy mi ilyet nem ihatunk... - kezdtem bele, mert másodikos fejjel azért ezzel tisztában voltam még a prefektusi kijelölés előtt is. - Ezt tiltja a házirend és biztosan meg fogod ütni érte a... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert megláttam egy ismerős alakot felénk közeledni. Már csak ez kellett!...Oké ez a nap nem kerül fel a jó listámra.   A defenzor tartott éppen erre, én pedig már tudtam, hogy ezt a helyzetet biztosan nem ússza meg Keith, de még az is lehet, hogy én sem és akkor pedig felelhetek Marki bácsinál, aki valószínűleg nagyon mérges lesz rám, pedig egy kortyot sem ittam. Egy fájdalmas arckifejezéssel pillantottam az asztalra, majd magamban szitkozódva a helyzet miatt nézek fel az asztalnál megálló Dwayne Warrenre. Már egyszer találkoztam vele, így volt sejtésem, hogy mi lesz ebből az egészből. Megütjük a bokánkat, de rendesen, de ha mázlim van, akkor én nem. Amikor megszólal felpillantok rá, majd Keith felé lesek és végül vissza az előbbire jól meggondolva mit mondjak.
- Ezek közül egyik sincs a tulajdonomban. - a tekintetem újra a most megismert srácra emelem, mert így legalább össze tudtam szedni a gondolataim. - Éppen szerettem volna felhívni rá a figyelmét, hogy az italfogyasztást tiltja a házirend, azonban megláttam magát hogy jön, így még nem volt alkalmam megbüntetni érte. - mondtam őszintén, mert tényleg ez állt a szándékomban, na és az, hogy jól megbüntetem az előttem ülőt, ám sajnos ehelyett ebbe a kellemetlen helyzetbe kerültem, aminek kicsit sem örültem. - És ahogy sejtem bármit is mondok, akkor is nagy slamasztikában vagyunk... - teszem hozzá újra visszapillantva a férfira. Ahogy ránéztem rögtön úgy reagáltam, ahogy múltkor. Ha rákérdezne bármire mikor ránézek, akkor biztosan az igazat mondtam volna, de mivel most is azt tettem, így maximum elismételtem volna az előző szavaimat. Csak nehogy tényleg rám fogják hogy ittam. Még egy rivalló otthonról és teljesen össze fogok törni lelkileg. Na meg ha anyám fülébe jutna, hogy esetleg megpróbálkoztam vele ami ugyan nem igaz, de ki tudja mit mesél be magának a drága, akkor biztosan végem lenne. Bead valami javítóba, vagy még rosszabb! Még levegőt is elfelejtettem venni pár másodpercig ennek a gondolatnak köszönhetően. Inkább küldjenek büntetőre, vagy bármi, csak anyámnak ne mondják azt, hogy ittam, mert ő képes a hamis feltételezés miatt is bedugni egy javítóintézetbe.

Sziasztok

Az sosem baj Adam   xD

Mindkettő xD

Ugye?  

Szép álmokat

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

Hogy miért is sétáltam újra kint, mikor már sötét volt? Az élet tehet róla és az, hogy egyszerűen szólva elhagytam egy számomra fontos dolgot, a Londonból kapott karkötőmet, ami olyan mint Lavia karkötője, hiszen az övének a párja volt. Egész délután azt kerestem, de semerre sem leltem rá, pedig már majdnem minden utat bejártam, amire emlékeztem, hogy megfordultam ott a napokban. Tegnap este tűnt fel, hogy a sok karkötő mellett, ami a karomon van, egy hiányzik. Nem volt meglepő, hogy bepánikoltam és az sem, hogy rögtön a keresésére akartam indulni. Nem mertem volna a szeme elé kerülni azzal, hogy nincs meg. Mély levegőt vettem és felnéztem az égre. Ilyenkor haragudtam a téli időszakra, mert olyan hamar sötétedett. Nem adhattam fel, még nem, így megálltam és a pálcám előhalászva elmormoltam a Lumos varázsigét, hogy legalább lássak valamit. Körbepillantottam a területen, hogy rájöjjek hol is vagyok és rájöttem, hogy az erdő közelében álltam meg. Nem éppen a legjobb hely sötétedés után, de nemrég jártam erre, mert a faházhoz lejöttem, hogy megnézzem vannak-e új karcolások a fába vésve. Ó, a faház! Eszembe jutott, hogy talán ott hagyhattam el, ám az erdőbe bemenni, ilyenkor nem a legbölcsebb dolog egy olyannak mint én. Jó a takarodó még messze volt, de most nincs itt Noel, hogy kivezessen, ha esetleg eltévedek. Na meg már azért sem jó ötlet, mert ha találkozom valami élőlénnyel, akkor biztosan szedhetem a lábaim kifelé. Mindegy, Rellonos diákként és prefiként lehetne nagyobb önbizalmam, hiszen ez felbuzdíthatna rá, hogy minden aggodalmam ellenére bevessem magam az erdőbe és megkeressem azt a karkötőt. Egy nagy lélegzetet vettem és a fákat szemléltem, melyek magasan az égbe meredtek.
- Menni fog! Meg fogod találni Cat, szedd már össze magad! - biztattam magam és besétáltam az erdőbe. Az elején persze semmi gond nem volt, nem ijedtem meg, ám ahogy haladtam beljebb, úgy tűnt el az önbizalmam is minden egyes lépésnél egyre jobban. A végére minden egyes ágreccsenés, furcsa zaj, vagy éppen a szél süvöltő hangja megijesztett, így a lépéseim sietőssé váltak, na és a szívem is a torkomban dobogott. Teljesen beparáztam, nem is tudtam igazán, hogyan jutottam el a fához. Sokkal barátságtalanabb volt az egész erdő a számomra éjszaka, pedig nem voltam annyira ijedős, ha az erdőkben kóboroltam odahaza. Azonban ez most más volt, ez nem az a biztonságos erdő, ahol eddig megfordultam, hanem az ahol bármilyen ijesztő lénnyel összeakadhatok aki lehet, hogy megtámad, vagy meg is öl. Gyorsan kapkodva eltettem a pálcám, majd felkapaszkodtam a faházba és bevetettem oda magam kapkodva a levegőt, hála annak, hogy egy újabb ágreccsenést hallottam.
- Hogy az a jó... - haraptam el a mondatot és néztem vissza oda, ahol nemrég álltam, de nem volt ott semmi, ám nem bíztam el magam. Biztos voltam benne, hogy valami itt van az erdőben és még bajt hozhat a fejemre. Hetedik érzék? Vagy a hatodik? Nem is tudtam igazán, de azt igen, hogy nem volt jó ötlet ilyenkor az erdőbe jönnöm.

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

A tekintetemmel kerestem az esetleges vadakat, de ehelyett egy halk mondat volt az, ami kiugrasztott majdnem a faházból, sőt még egy sikkantást is megengedtem magamnak. Egy fordulattal lestem körbe a sötétségbe és a pálca már a kezemben volt, hogy megvédjem magam. Na persze, a reflex! Ha az a valaki tudta volna, hogy egy kis fényen és a lebegtető varázslaton kívül mást nem is merek nagyon használni, mert valaki biztosan megsérül... A sarkot fürkésztem ahonnan jött a hang, ám az egész testem merev volt, ugrásra kész, hogy elmeneküljek, ha kell. Az a valami a sarokban megmozdult, majd közelebb sétált, így valamennyire kivehettem, hogy egy emberi lénnyel van dolgom, nem pedig egy kentaurral. Jó, ez buta egy gondolat volt, mert szegény hogy jött volna fel ide, de jelenleg örültem annak, hogy nem egy szörny az, aki miatt aggódnom kell. Ám, ahogy megfigyeltem jobban a mosolyát, de legfőképpen az arcát, rájöttem, hogy sajnos nem egy kedves iskolástársammal van dolgom aki szintén a faházat kereste fel, hanem egy olyannal, akivel utoljára a kastélyban akadtam össze, habár az sokkal öregebb volt. Az a tekintet és az arca, a fehér bőr... nem volt nagy agytörő, ha az ember elhiszi, hogy egyszer már találkozott valaki ilyesmivel.
- Öhm... - szólaltam meg végül, majd megköszörültem a torkom, mert nem tudtam, hogy mit mondjak hirtelen. - Hát... én! - nyeltem egy nagyot, majd a lélegzetemet próbáltam rendbe szedni. - Egy karkötőt keresek. - néztem felé, de a pálcát nem tettem el. - Te.. szóval. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle és megpróbáltam helyre szedni magam, kitisztítani a fejem. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki, mert egy az, hogy szép szóval sikerült halálra rémisztenie, a másik pedig, hogy általában ha sokat beszélek, akkor letámadom a másikat a kérdezősködéssel. Jobbnak láttam, ha most várok, hogy ő kérdezzen, vagy mondjon valamit, mert még egy kérdés tőlem és rögtön vagy harminc másikkal néz majd elébe, magamat ismerve.

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Nem is hittem volna, hogy eljön ez a nap. Az egész szervezkedés a karácsonyra felcsigázta a csapatot, ezzel együtt engem is. A Dökben mindenki szívét, lelkét beleadva szervezte a bált, hogy a többieknek egy szép napot szerezhessen. A szervezkedés számomra is egy remek élmény volt és már alig vártam, hogy eljöjjön a nap. Dioméddel megbeszéltük, hogy erre a bálra kivételesen most együtt jövünk, nem pedig külön, így egy kicsit jobban izgultam az átlagosnál. Legfőképpen azért, mert ezen a bálon a fehér ruha volt a viselet, ami pedig nem éppen volt az én stílusom. Az ilyen ruhákat, amelyeket a fehér szín alatt tituláltam, azok az esküvői ruhák voltak. Persze anyámmal sikeresen leüzleteltem a dolgot, így ő segített nekem a bálra szerezni ruhát, persze miután megmondtam neki, hogy nem, nem akarok sem fodrosat, sem túl csicsás ruhát és a tiarát pedig felejtse el, mert nem szépségkirálynő akarok lenni, hanem csak helyes, vagy  legalábbis nagyjából jól kinéző egyén a bálon. Na persze, ha a szülőkről van szó, akkor beszélhetsz nekik. Mikor megkaptam a ruhát és felpróbáltam, úgy éreztem magam mint habcsók hercegnő. Még grimaszoltam is hozzá, mert amit elsőre választott egyszerűen nekem túlzottan  csicsás volt, így egy ruhacsere történt a napokban és körülbelül két napja kaptam meg a mostanit. Ez is olyan volt a számomra, amit nem igazán hordanék egynél többször, de legalább nem volt teleaggatva virágokkal meg csillogó kövekkel. Komolyan, legközelebb ráveszem magam és én megyek el, aztán valószínűleg fehér nadrágot húzok fel egy fehér enyhén kivágott felsővel! Jó, furcsa lenne, mert valószínűleg az összes lány szebbnél szebb ruhában fog megjelenni, így nekem sem lehet gatyát húznom, pláne most, hogy Dioval leszek. Csak ne essek el előtte... Ezen járt a buksim, miközben magamra vettem a fehér ruhát és a hajam is rendbe szedtem úgy, ahogy anyám mondta. Miután a formalitásokkal, vagyis a sminkeléssel is megvoltam újra ellenőriztem a kinézetemet és eldöntöttem, hogy tudok még úgy kinézni, ahogy egy lány, vagy legalábbis egy nagyjából helyes leányzó. Az ékszereket felvéve már csak a magassarkúba kellett beleugranom, de mivel egy fehér magassarkú szandál volt, így jobbnak láttam volna, ha nem megyek fel benne, ám akkor meg az átlátszó harisnya kárára ment volna a dolog. A szépségért meg kell szenvedni! Mély sóhaj hagyta el a szám, majd felvettem a szandált is és elindultam a Nagyterem felé, ahogy az meg volt írva. Mázlimra sehol sem botlottam meg, mert már kezdtem megszokni a magas sarkakon való járást. Ahogy sejtettem, az én hős lovagom már ott állt az ajtónál és rám várt. Ki ne akarna egy ilyen romantikus pillanatot magának? Hát én teljesen felélénkültem mikor megláttam őt. Rögtön elmosolyodtam és nagyjából sietősre véve a lépteim, majdnemhogy szárnyra kapva mentem oda a fiúhoz.
- Szia! - szólaltam meg, mikor hallótávolságba értem annyira, hogy ne kelljen kiabálnom. - Remélem nem vártál sokat. - tettem hozzá és rámosolyogtam. Örültem neki, hogy kivételesen együtt jöttünk és nem külön, mert így legalább nem kell féltékenykednem. Habár semmi okom se lehetne rá, de azok a női ösztönök...

Sziasztok  

Mat Filips
A Halloween-i bál után...

Mattel nagyon jól éreztem magam, hiszen a legcukibb srác volt, akit eddig megismertem. Jó volt vele szórakozni és ahogy láttam ő is jól érzi magát velem. Persze reméltem is, hogy így lesz a dolog. Megbeszéltük, hogy nem lenne tanácsos kint ezekben a ruhában futkosni, így mind a ketten elfutottunk egy melegebb felsőért. Mire visszasiettem, addigra Matt drága már ott várt, ezért egy kicsit elszégyelltem magam a lassúságomért. Persze sietősen odamentem hozzá, majd szusszantam egy kicsit a falnak dőlve, mielőtt megszólaltam volna. Néha elgondolkodtam rajta, hogy esetleg futhatnék reggelente egy keveset, mert úgy formában lehetnék. Jó, sportolok, mert a kviddics is egy sport, de futni nem nagyon tudok hosszú távon, így jót tenne a reggeli mozgás. Kiötlöttem, hogy mi lenne, ha felmennénk az Erkélyre és a drága persze benne volt, ezért el is indultam vele. Együtt sétáltunk, de egyikünk sem szólt egy szót sem, így volt időm gondolkodni és kiszellőztetni a fejem. A bálon olyan nagy volt a hangzavar, itt pedig a csend szinte tapintható volt. Mat volt olyan kedves, hogy amikor odaértünk betessékelt az ajtón, így megajándékoztam egy mosollyal a fiút. Kint körbepillantottam és összébb húztam magamon a felsőt, mert egy kicsit még így is éreztem a hideget. Persze, ha nem lett volna rajtam, akkor ez az egész sokkal rosszabb lett volna és itt vacognék neki,.
- Ez gyönyörű... - néztem el a távolba a korláthoz sétálva csodáltam táj szépségét. Még sosem jöttem fel ide, pedig terveztem, de így, az este befejezéseként egy remek dolog volt. A korlátnak dőltem egy kicsit és ellesem a falu felé, ahol láttam a fényeket, amelyek a házak ablakain szűrődtek ki. Az egész olyan tökéletesnek tűnt, hogy most először éreztem úgy magam, hogy nem hiányzik a családom, mert mindenem megvan itt, amire szükségem lehet. Barátok, Testvér és még rengeteg diák, akiket megismerhetek. Alig vártam, hogy jobban beilleszkedhessek közéjük.

Sziasztok

Karácsonyi, Végzős bál - Jeges Kventin Dioméd
Haj † Viselet

Az egész készülődés úgy tűnt megérte, mikor megláttam Diót. Olyan volt, mint egy herceg, ahogy ott állt és várt rám. Igyekeztem nem ujjongani, nem a nyakába vetni magam és a legkevésbé sem az idegeire menni. Mesélte, hogy ezután hazamegy és összeházasodik Karinával, aminek örültem egy kicsit, mert reméltem boldogok lesznek és ez azért szerintem nagyon romantikus dolog volt, de azért az öröm mögött a bánat is jelen volt, hiszen szerettem Diomédet a magam módján. Hiszen ő az első szerelemem... Odaérve hozzá még mielőtt újra volt az ellenemre, mert örültem neki, pláne a csóknak. Ennek a fiúnak mindig sikerült elkápráztatnia, vagy éppen elcsavarnia a fejemet, újra és újra. Azért abban biztos voltam, hogy ez a képessége nem csak nálam működött, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy csak én vagyok ilyen könnyedén elhódítható típus. Mondjuk Dióméd az első fiú, akibe beleszerettem és ez azért nagy szó volt, akárhogy is nézzük. A dicséret, hogy gyönyörű vagyok egy enyhe pírt csalt az arcomra, főleg mikor hozzátette, hogy komolyan, mivel miatta csinosítottam ki magam ennyire. Ha mondjuk valaki mással jövök, akkor biztosan nem szenvedek ennyit azzal, hogy minden abszolút szuperül álljon rajtam és még az is lehet, hogy az első ruhát se küldöm haza, esetleg lehet el se jöttem volna, mivel ez az egész bál egy kicsit romantikusabban hangzik, mint a Halloween-i volt. Azonban az is egy remek szórakozás volt, mert a végén ugyan nem néztük meg Mattel a thesziket, sem a dementorokat, de azért jól mulattunk.
- Köszönöm! Mármint a bókot. - mondtam az arcát nézve, az alsó ajkam beharapva. Akárhogy is, ez a srác megdobogtatta a szívemet, ám tudtam, hogy sohasem lehet igazán az enyém... Ezzel most nem szabad törődnöm! Az mentett meg a fejrázogatástól, hogy átkarolta a derekamat és ezzel kiűzte a fejemből az efféle gondolataimat egy kis időre.
- Te is szuperül nézel ki, habár mikor nem? - kérdeztem egy mosoly kíséretében és besétáltam vele. A kérdése azonban meglepett, mert hirtelen jött és nem is igazán tudtam, hogy hogyan is érzem magam úgy igazából. Elgondolkozva pillantottam körbe, hogy úgy tűnjön, mintha a díszítést nézném, pedig valójában ezen törtem a buksim.  
- Remekül, mármint... megvagyok. - mondtam összegezve az érzéseimet, habár elég zavarosak voltak. Nem tudtam eldönteni például, hogy örüljek, vagy szomorú legyek, mert Dió hazamegy a szünetre én viszont itt leszek, mivel elterveztem, hogy nem megyek haza, mert nem akartam ide-oda utazgatni. - És te? Izgulsz? - kérdeztem és megpróbáltam kiölni a hangomból azt a kis szomorúságot, ami ezzel kapcsolatban lappangott bennem. Na persze, nem sok sikerrel... sajnos az érzelemmentesség nem az én műfajom. - Mármint, gondolom biztosan izgulsz az esküvő miatt, meg minden. – legyintettem és elnéztem tőle, hogy összeszedjem magam. Viszonylag hamar sikerült, így egy mosollyal pillantottam vissza rá. -Kérsz forrócsokit? Esetleg teát? Én személy szerint valami teára vágyom, de érdekel te mit kérsz. - elég gyenge próbálkozás volt, de legalább tereltem a témát.

Hát, jóval lemaradtam a boldog éjfélről T-T Ez egy szomorú pillanat...  
Amúgy pedig, sziasztoooook!

Czettner R. Luca - 2014.12.26. 00:43


Persze

Hát, a kivétel erősíti a szabályt  
Sajnos nem xD Épp küszködök a lázzal (38.6) xD Élvezetes egy éjszakám lesz.

Szia Adam *integet*

Hali Grace és neked is Vince

Sziasztok ^^ *beleül Grace ölébe*

*rávigyorog Gracere* Szerintem is házat tévesztett! xD

Aaron E. Blake
Szalamanton, A téli szünetben † Ruha

Nem éppen számítottam rá, hogy itt kötök ki a végén, de kerestem valami ajándékot a szüleimnek. Bagolyfalván már körbenéztem, de nem találtam a megfelelő ajándékot, így úgy döntöttem elutazok, de csak ezért, nem szórakozni, vagy valamelyik ismerősömhöz. Amint tehetem visszamegyek a kastélyba és megint a macskáimmal vagyok, akik biztosan várnak már rám. Megkértem a többieket, hogy vigyázzanak rájuk és mivel bíztam bennük, így nem kételkedtem abban, hogy a csöppségeknek, vagy Sierrának esetleg baja lesz míg távol vagyok. Mélyet sóhajtottam kilépve az üzletből egy táskával a vállamon, amibe az ajándékot rejtettem és körbenéztem. Persze, hogy még ekkor sem tudnak nyugodni az emberek... Most is tele volt velük minden. Nem szerettem közöttük császkálni, mert biztosan pórul járok és vagy fellöknek, vagy pedig elsodornak. Egy ideig figyeltem őket, majd határozottan indultam meg közöttük a táskám magamhoz ölelve, nehogy elhagyjam. Hiába a nagy határozottság a sok tolakodó rögtön másfelé sodort a tömegben, mint amerre terveztem, így egy idő után már hagytam, hogy sodródjak az embertömeggel. Ennek hála nekisodródtam a tizedik embernek is az utcán, aki kivételesen elkapta valaki másnak a kabátját és.. hirtelen teljesen máshol kötöttünk ki. Komolyan, eltűnt a zaj, az utca meg minden és egy nappaliféleségben találtam magam azzal a fickóval akinek nekisodródtam és azzal, akinek elkapta a kabátját. Egy kis hatásszünetem biztos volt, de aztán leesett az állam.
- Mi a... én. - becsuktam a szám és körbepillantottam. - Hol vagyunk?! Kik vagytok? Jézusom, hogyan kerültem ide! - néztem körbe újra, majd a fickóra kérdőn akinek nekimentem, mert ő talán érti ezt a helyzetet, de én biztosan nem. Hátrább léptem tőlük, pontosan egy lépést ám még mindig értetlenül álltam a helyzet felett. Hogy fogok innen kikeveredni? Kik lehetnek ezek? Mibe keveredtem már megint?! Ezek voltak az első normális gondolataim a kezdeti enyhe sokk után.

Boldog éjfélt!

Sziasztok

Úúú *-* Lucaaa, Vince, Jeremy *__* Hogy vagytok?