Nagy B. Đ.[zárt]
Nem gondoltam, hogy a szervezetemnek ilyen idegen lesz a melegebb levegő, és rosszul reagálok. Mondjuk az már nem rossz, hogy egy negyed órás sétát kibírtam, csak kár, hogy az utolsó, ami rémlik, a világító ablakok előtt elterülő placc macskaköveinek recéssége. Szépek azok a vonalak, meg minden, csak nem most, és nem nekem. A hangyáknak, azoknak biztos. A bogár rágná le a haját annak, aki kitalálta a meleget.
Szóval annyi még megvan, hogy a macskakővel szemezek, és valószínűleg sikerült is elcsábítanom, de én húztam a rövidebbet. Jól beütöttem a fejem, így a következő emlékkép annyi, hogy már kellően hűvös levegőt érzek a bőrömön.
Mélyen beszívtam a levegőt, mindezt lassan. A hirtelen jött levegőtől nemrégiben sikerült elbóbiskolnom, nem kéne még egyszer.
Amint gondolatban képben voltam arról, hogy élek, és kapok levegőt, nem akarok rosszul lenni a melegtől, a szememet kezdtem nyitogatni. Valami fényt láttam, de vissza is csuktam. A fejembe hasított a fájdalom. Ahogy lassan odanyúltam, éreztem a búbot a hajam alatt, ezzel együtt pedig egy puha valamit a fejem alatt. Párna. Ez nem macskakő. Kipattantak a szemeim, és az első amit észrevettem, hogy egy hálószobában fekszek, ahol nincs ablak. Valaki volt ott mellettem. Lassított felvételként fordítottam felé a fejemet.
- Heló! - nyögtem meglepettségemben. Na most ez meg akar kínozni, vagy esetleg erőszakolni? A szememet nem vettem le róla, mindvégig figyeltem amíg feljebb tornásztam magam ülő helyzetbe. Kicsit szédültem. A karkötőmre néztem. Halványan piroslott, ami jó. Ilyennek kéne lennie mindig ezen a kontinensen. El sem tudom képzelni, milyen volt amikor elájultam.
- Te hozni ide engem? - kérdeztem a magyart próbálgatva.
