Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Merkovszky Ádám

Átváltok alapfokozatra, ilyenkor mindig az ablakon bámulok ki.
Teljes testemmel fordultam a jól ismert látvány felé. Valaki megérinti hátulról a vállamat. Az ilyenekre nem lehet felkészülni, most is megrezzenek ennek hatására. Már látta a reakciómat az érintésére, nem játszhatom el, hogy nem vettem észre, pedig őszintén ez minden vágyam. Biztos Cat az… Nem, ő nem így szokta. Akkor a gyógyító? Lehet, hogy visszaenged a szobámba? Ezzel a gondolattal vezérelve hátrafordulok, de nem azt látom, akit szerettem volna.
Pontosítsunk, ő is rajta volt a listán az aláírás miatt. Azzal még vártam, először tudni akartam, miért is jött. Számítottam rá, de mondjuk a kiengedésem után, hogy ne itt kelljen elbeszélgetnünk. Nyilván nem csak engem feszélyez ez a hely.
Rámutat a táblámra. Most szorult helyzet van. Nem akartam beszélni süketen, ki tudja, hogyan ejtem ki a szavakat. Megrázom röviden a fejemet, majd magamhoz veszem a táblát, és ráírom:
- „Nem szeretnék ebben az állapotban beszélni, gondolom máshogy is meg tudja oldani.” Megmutatom neki a feliratot, mire ő is elkezd írni, számomra igencsak szokatlan módon. Az éterben hirtelen vízcseppek sokasága tűnik fel, amik betűkké formázódtak, így alkotva szavakat, és abból mondatokat.
„ Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm. „
Akárkiről is van szó, nem vagyok épp kedves hangulatban. Újra megfogom a krétát, és körmölni kezdem a sajátos, dőlt betűimet. A nyelvem hegye kicsit ki is lóg a számból a nagy koncentrálásnak köszönhetően.
- Valóban nem volt szükséges közölni. És ha megengedi, a könyvében sokkal határozottabbnak tűnt.
Megeresztek egy álmosolyt, majd előrehajolok, és a gyűrött takaró alól kihalászom a könyvet.
Megfogom az asztalomon lévő pennát, gyorsan a tintába mártom, majd a könyv első oldala felé rakva oda tartom neki. Miután ezzel megvagyunk, folytatta az előadást.
„ Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban”
Dover.
A nagyszüleim háza Doverben volt, ahol mindig is vonzott a hatalmas tenger morajlása. De ez egy hosszabb történet, majd később megosztom vele részletesen.
Szorosan fogom a krétát, és olyan gyorsan próbálok írni, hogy kettétörik a kezemben. Leteszem ölembe a letört végét, és ezt írom.
- Igen, tapasztaltam, de inkább csak a tengernél. Gondolom a nagy mennyiség miatt. … Megreparozná a krétát?
Hydromágus. Olyan álombéli, valóban az lennék? Mondjuk a karma most is alkotott, elvette a hallásom, de adott egy hihetetlen erőt. Csak ebben az esetben nem tudok választani.
- Hydromágus. – folytatni akartam a mondatot, de nem jutott eszembe semmi. A krétával kopogtattam a táblán, hátha eszembe jut valami. – A gyakorlati képzés mit takar? Milyen gyakran lehetséges?
Mint azt észre lehet venni, be akarom tölteni a zenével eltűnt időt, ami most fekete foltként virít a szívemben, és az agyamban is. Eddig nehéz volt olyanra gondolnom, ami ne kacsolódott volna a hangokhoz. Látom, valamin nagyon erőlködik, ezért írásban emlékeztetem.
- Nyugodtan mondja ki amit akar, nem hallom. Nagyon meglátszott az előbb.
Ez is egy képesség lenne? Kiismerni az emberek érzéseit? Elkönyvelem annak, hogy beletrafáltam, és most mindent képességnek titulálok.
A következő kérésére nem válaszolok, csak teszem, amit kell. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egyáltalán nem akaródzott neki beengedni engem, de én sem nagyon akartam bemenni. Ki tudja, mit találnék? Egy behűtött pince lógó holttestekkel, vagy valami ilyesmi. Elvettem a gitárt, majd nagyot sóhajtottam.
-    Na, szóval. Amit tudnia kell. Nem, ezelőtt még nem játszottam gitáron. Igen, gyorsan tanulok. – vigyorogtam rá, hasztalan. Ujjaimat megmozgattam, majd belekezdtem a bonyolult számba.
Nagyot kockáztattam ezzel, mert bár sokat gyakoroltam, egy nehéz darab volt.
Az egyik kedvenc számomról volt szó, így a szöveget is kívülről tudtam. Az elején elgondolkoztam rajta, hogy énekeljek-e mellé, mert meghallhatnak, de végül magától jött. Nincs rossz hangom, és a kiejtéssel sem lehetett gond az angol felmenők, és gyerekkori nyaralások miatt.
Nagy figyelem kellett a kettő kombinációhoz, de így visszagondolva egész jól sikerült… sőt.
Mikor az utolsó hangok is elszálltak az éjszakában, felnéztem rá, és nagyot sóhajtottam.
- No? milyen volt? Tudom ,a felénél az egyik hangot elrontottam, de…
Innentől rajta állt a dolog, nem tudtam mit tenni.
A hegedűt akkoriban halogattam. Az a bizonyos darab akkor kezdte el keseríteni az életemet.
- Mellesleg, hogy van? Szép az időnk, nemde bár? Sehol egy napsugár… Ez rímelt. Miért beszélek még egyáltalán? – csöndben maradtam inkább, nem zavartam a reménybeli mesteremet az elmélkedésben. Akkortájt már koromsötét volt minden, a csillagokat és a sápadt holdat eltakarták az őszi felhők, és az ajtót is bezárta Adam. Elővettem a pálcámat. A lehető leglassabban ettem ezt, ki tudja, milyen reflexei vannak a vámpírnak, az említett eszköz ellen.
- Lumos. – a fény egy széles körben bevilágított mindent, Adam szeméve is jutott bőven, reméltem, nem bánja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Aha. – gyenge bosszú volt Brandon részéről, de számára épp megfelelt. Egy picit… Jó, nagyon elszomorodtam amiatt, hogy nem lesz Adam a tanárom. Mondjuk, az megmelengette a szívem, hogy ilyen dicséreteket kaptam. Ki is húztam magam ott ültömben, és arcomra is önelégült mosoly ült ki. – Azt hiszem meg tudnám szokni azt, hogy néha-néha előadok valamit, és maga elmondja a véleményét... csak legyen olyan, mint a mostani. – nevettem el magam halkan. Nem volt ott helye a teli szájjal röhögésnek, ha hiszitek hanem, Adam visszafogott valamennyire. igen, ez volt a visszafogott verzióm.
Persze a valódi énem ilyenkor mélyen legbelül veri a fejét a falba, hogy mégis miért teszem ezt.
Valóban, miért is tettem? Adam pont olyan, mint én, amikor magamat adom. No mindegy, ezen nem kell többet töprengeni, talán legközelebb, amikor találkozunk nem adom reflexből a hiperaktívot.
- Hát, örültem a találkozásnak, majd találkozunk még, legyen résen. – felpattantam, és határozott léptekkel indultam hazafelé. Egy apró lángot idéztem a pálcám végére, ai hőt is sugárzott, így viszonylag kellemes hazaútban volt részem. A rétnél viszont megtorpantam. Hogy is fogok én feljutni a házamba?
Nyáron még okés volt a kint alvás, de valószínű, egy kihűlt hullák találnának a kapu előtt reggel, ha ezt megismételném ebben a hőfokban. Egy ideig toporogtam a kapu előtt, majd erőt vettem magamon, és nekivágtam a kastély hatalmas lépcsőinke, és folyosóinak, amiken mellesleg prefektusok, és tanárok járőröznek.
Próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szörnyű érzés.
A gyomrom össze-összerándul, akárhányszor arra gondolok, mi is következik.
Ádám úgy gondolta, miért is ne? Vigyük el a kezdő hydromágus a bajnokságra úgy, hogy nagyjából semmit nem tud. Értem én ezt a nevelési módot, bedob a vízbe, hogy megtanuljak úszni… Bár így már nincs nagyon értelme ennek a hasonlatnak, mivel addig maradok a víz alatt, ameddig akarok.
Megrázom fejem, összeszorítom szemem, majd újra végignézek kis csapatunkon. Van itt minden, ijesztő keresztszemú lány, barátságos kinézetű aeromágus, aki mellesleg a háztársam is, és persze a legfontosabb, az eridonos újonc. Kétségbeesett tekintettel pillantok rá, hátha idenéz, és biztosít róla, hogy ő is ennyire, vagy legalább fél. Hirtelen az örök csöndet megtöri az ismerős vízfolyás hangja.
 Nem sok, de ilyen közelről azért érzem. Próbálok nem mocorogni, de az enyhén hűs víztől kiráz a hideg. Mikor vége, elkezdek hallani. Még mindig furcsa ez az érzés, mivel az ember nem szokott egyik pillanatról a másikra hallani, ráadásul a víz segítségével. Lassan hátrafordulok, az ülőhelyeket pásztázom Merkovszky tanár úr után, de nem találom. Még elcsípem, ahogy egy férfi fellépdel egy emelvényre, valószínűleg meg fogja nyitni a versenyt. Ez a haj, ez a mosoly, ez az arc, mintha már láttam volna. Kutatok az emlékeimben, mit is olvastam róla. Amióta megtudtam, hogy elemi mágus vagyok, amikor nem gyakorlok, az elemi mágiáról szóló könyveket bújom. talán a NEMBajról volt szó, amikor láttam a képét. Igen, ő Charles Mc…. hát tovább nem tudom a nevét, de nem is fontos. Ő nyerte meg zsinórban négyszer a NEMBajt. Kiderül az elő feladat, mégpedig kincskeresés. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra, nem emlékszem ilyenre. Lábamat lerázom, kicsit rugózok, miközben figyelek, nem árt a gyorsaság, ha valamit keresni kell.
 Nem tetszik ez a zseniális ötlet, miszerint hydromágus veteránok ellen kell majd felhasználnom az a pohárnyi vizet, amit létre tudok hozni a semmiből a képükbe. Mire ezt megteszem, kétszer elsodornak egy tsunamival vagy valami ilyesmi.  Odasétáltunk az ajtó elé, a keresztes is követett. Valamiért rávigyorogtam, majd vártam, hogy elkezdődjön és beszaladhassak. Ahogy elindul, a hallásom eltűnik, szívverésem felgyorsul, a testem minden egyes porcikája parázslik az adrenalintól.
 A kapun átérve más a levegő, párásé s növények illatától terhes. Csak kép elmosódott pillantás kell ahhoz, hogy meghatározzam mi is ez, egy mocsár. Szememmel a lábam előtti ingoványos talajt tanulmányoztam, majd eszembe jut, hogy így sosem találok. Próbálok óvatosan lépdelni, És valahogy hátráltatni akartam a többieket. Az egyetlen, ami eszembe jut, az a víz idézés. A tarkóm mögé képzelek egy pohárnyi vizet, amit a következő pillanatban már érzek is lebegni. Remélhetőleg valaki már nem tud fékezni, mielőtt belemegy.
Eddig tetszik ez a bajnokság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Projektmunka, első rész, második hsz.

Na oké, ez már annyira nem jó móka.
Gondolom, miközben igyekszem nem belefulladni a mocsárba. Az egész baj úgy kezdődött, hogy egy gyökérbe beakadt a lábam. Lassan tudtam felállni, és az is hamar kiderült, hogy a bokám nem viseli túl jól az ilyen dolgokat. Miközben nézegettem a bal lábamat, a jobb alantas módon belesüppedt a mocsár szutykos vizébe... Vagy mi volt az. Öt percet azzal szerencsétlenkedtem el, hogy kihúzzam a lában, és ha nem segíttettem volna rá a vízzel, akkor bizony ott kellett volna hagynom a cipőmet. Így hát most egy slattyogó tornacipőben futok (Nem valami praktikus választás, mi?), a büdös mocsárban. Túl sok víz vesz körbe, így a tapasztalatlan fejemmel nem tudom olyan jól érzékelni a jelvényeket rejtő vízgömböket, mint mások. Mikor a csapdába voltam esve, elsétált mellettem egy nagykutya… - Úgy nézett ki, mint aki tudja, mit csinál, nem úgy, mint én - megvillantotta a vigyorát, és mellé három jelvényét. A szemét mindenit neki.
Tehát rendkívül kétségbeesve próbálom keresni „kincset”, mikor a szemem sarkából észreveszem A lányt. Nem azért A lány, mert ő  a nagy Ő hanem az a személy, aki szépen segít nekem találni egy jelvényt. Nem úgy, hogy megfogja a kezem, és odavezet, ó nem, meg kell érte küzdenünk. Nem szívesen bántok lányokat, és most is el akarom kerülni ezt, de…
Tekintetem feljebb araszol amint a lány is emelkedni kezd egy vízgömbön. Bizony bizony, a csaj talált egy jelvényt, és már el is indult megszerezni. Hogy én ezt hagyom? Nem hinném.
Anyukám mindig azt mondta, akarva-akaratlanul, de mindig nyomást pakolok magamra. Túl sok feladat, túl nagy felelősség, és ezt mind azért, mert teher alatt jobban dolgozok. A zenekarban is lehetetlennél lehetetlenebb feladatokhoz ajánlkoztam, és nagy részét várakozáson felül teljesítettem is. Hogy ez most miért futott át az agyamon? Mert ez is egy ilyen helyzet volt. Olyan vagyok ilyenkor, mint egy rugó, minél szorultabba helyzet, annál nagyobb erőkifejtésre vagyok képes. Ez a pillanat is ilyen. A fejemben csak úgy repkedtek a „Mi lenne, ha… ?” Mondatok. Hopp, az egyik beválhat. A víznyomás, ha elég erős, képe lenne akár csak egy kicsit, de növelni az ugrásom magasságán. Ez gyorsabb, meglepőbb megoldás, mint a vízgömb, valóban. Nem jeleim meg előttem, hogy hol, és milyen erővel kéne ugranom, ezt az érzésekre bízom.
Egy bizonytalan lépés, követi a második, ami már szilárd hatású talajra érkezik, ugyanis erre is vigyázok a futásnál. Kellemetlen lenne, ha ugrás helyett megint benyelne az ingoványos talaj.
Lépteim megszaporodnak, ezt a lány is észreveszi, és gyorsít a tempón. Késő, itt jön rakéta Bran! Igen, a következő lépésem már nem érkezik le a földre, izmaim megfeszülnek miközben a talpaimhoz ér a vízsugár.
Szállok. Pár másodpercig valóban annak tűnik, hiszen abba az irányba megyek, amerre akartam. Előttem a vízgömb, de nincs is több időm gondolkozni, ujjaim már érintkeznek a hideg vízzel. És, megvan! Érzem a kezemben a jelvényt, nincs itt semmi gond, minden zökkenőmentesen halad.
De hogyan is tovább? Tágra nyílt szemekkel zuhanok hihetetlen sebességgel a föld felé. Arccal, természetesen, hogy legyen min nevetni a kivetítőn néző embereknek... Mondjuk, tényleg vicces lehet.
Placcs… Legalább is gondolom, nem hallom.  A számba kerül egy kis sár, egy kis növényi valami, amit rögtön ki is köpök. Megfordulok, így háton fekszek, szemben a lánnyal. Elég kiszolgáltatott helyzetben vagyok, de ez nem rémít meg, agyam újra szárnyalni kezd.
Ticcs, toccs… Remélem jól sikerült manipulálnom mögötte a vizet, hogy ilyen hangot adjon ki. A lány mögött közeledő lépések zaja tűnik fel, tekintetem odakapom, pont úgy, ahogy a lány is. Muhahá, ez volt az én ördögi tervem! Szemtől szembe nem tudnám megtámadni, így viszont, rúgok egyet a levegőbe bal lábammal. A rúgás mentén egy nagyobb mennyiségű mocsárvíz indul el. „Ellenfelem” A szeme sarkából látja, és vissza is fordul, de már késő, a víztömeg a gyomorszájához ér, és…
Semmi.
Tényleg, hydromágus, nem hat rá a víz…. Köszönjük NEMBaj szervezők, nagyon ügyes húzás. A meglepettséget kihasználom, felpattanok, és suhanok akár a… Mindegy mi, gyors voltam. Úgy sprintelek, hogyha most beakadna a lábam egy gyökérbe, valószínű, nem is állnék fel.
Kiérek a dobozból, szememet elvakítja a fényviszony változás, kezemmel takarok, de amint szemem hozzászokik, látom a nézők üdvrivalgását. Azért ennyire nem kel örülni, de tényleg. A fülemben a hideg, különös érzés újra feltűnik, és a kiáltozó emberek képéhez már hangok is társulnak., Vigyorogva felemelem a jelvényt, majd integetek egyet a közönségnek.
Jól megy ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Gyomorgörcs, azt meg hogy?
Túl vagyok ötven fellépésen minimum, hogy lehet, hogy lámpalázam van? Gyorsan analizálom a helyzetet, és nagy szusszanással bólintok magamnak. Vegyük az első okot.
Mióta megsüketültem, közöm nem volt a zenéhez, ami eléggé kellemetlen helyzetbe hoz jelen pillanatban. Merkovszky tanár úr van olyan jószívű, hogy a fellépés alatt fenntartja a hallásomat, ugyanis bőven lesz dolgom anélkül is. Megnézem alaposan tenyeremet, mintha onnan kiderülne, képes leszek-e összeesés nélkül végigcsinálni az egészet.
Mikor végzek a bámulással, és levonom a következtetést, hogy ez időpocsékolás volt, felhúzom hófehér kesztyűimet, majd odalépek a tükör elé. A kalap vagy, hogy hívják ezt, és a többi ruhadarab összességében jól is nézne ki, csak nem rajtam. Olyan kis… Izé vagyok, de hátha tetszik majd a zsűrinek. Ha jól emlékszem, elég neves emberek vannak ott, tehát itt az idő, hogy mindent bemutassak nekik, amit csak az előadóművészetről tudok, az pedig elég sok dolog. Nehéz volt két percbe besűríteni, és tervezni. A délután nem telt pihenéssel, össze-vissza rohangáltam, szerveztem, alkudoztam, sőt, megfenyegettem egy ötvenéves kopaszodó férfit, hogy miért, azt majd később elmesélem, jelen pillanatban minden erőmre szükségem lesz, hogy újra találkozzak a zenével.
Amióta elveszítettem a hallásomat, nem hallgattam semmit. Ezért is volt probléma a szervezkedés. Az a sok-sok bűbáj, amit a látvány érdekében elterveztem, és megcsináltattam a szegény szervezőkkel, garantálta a pontokat a fellépésemre. Lenyomom a kilincset, és kilépek. Halkan, de hallom már a muzsikát, mégpedig fuvolaszó az. Egy altatódal. Háh, mintha nem ismerném, mintha nem tudnám kívülről. Elégedett mosoly húzódik a számon, miközben oldalról figyelem a lányt, akitől elloptam a jelvényt. Szegény csaj, remélem azért itt nem pontozzák le. Oldalról valaki megböködi a vállam. Egy viszonylag fiatal (Bár hozzám képes mindenki idős) mágus az, és elmondja, hogy sikerült alkalmazni a súlyvesztőbűbájt Az eszközön.
Nagyot bólintok, majd visszafordulok az előadáshoz. Egy piros ruhás lány megy ki aki egy számomra ízléstelen muzsikára játsszon a tűzzel. Őszintén, nem nyeri el a tetszésem. Amint hallom, a zsűrink sem annyira. Kilép mellőlem egy nagy lépéssel egy srác. Önbizalommal teli mosoly arcán, mintha máris tudná, mi lesz a dolog vége. Ő fog nyerni. Gosran végignézek magamon, és elszégyellem magam, mivel folyamatosan a szemöldökömet ráncolom, és rágom a számat. Kis pamacsok követik a srácot, amikről pár pillanat múlva le is esik, hogy huskynulak. Tehát Aeromágus…
Van valami a mozdulataiban, ami nem tetszett nekem. Olyan… Ártatlanul nagyképű, mintha születésétől kezdve felsőbbrendűnek nevelték volna. kezem ökölbe szorul, annyira, hogy a kesztyű alatt talán ugyanolyan fehér színt vett fel. Csak akkor eszmélek rá, hogy ezt teszem, amikor valaki felém tart keménylapú, fekete táblákat, régies írásmintákkal, és rajzolt kerettel. Egy pillanatra olyanná válok, mint a focis srác a csokireklámban. Egy dívává. Igen, elég fura hasonlat, de amikor otthon tévéztem, megláttam, és most egyből ez ugrott be.
- Ez komoly, Utána kéne fellépnem? Tényleg? Maga szerint ki fog odafigyelni, miközben utána ábrándoznak?! – Szegény srácot nem akarom megijeszteni, de mégis sikerült. Ujjammal az éppen hegedülő srácra mutatok, és fojtott hangon magyarázok.
És akkor megáll bennem az ütő.
Ez hegedű. Nem érdekel mit lát a segéd, vagy mifene, a fülemhez kapok, és próbálok lenyugodni. Próbálom kizárni a külső világot, és a tenger kitartó, és erős hullámzására koncentrálok a fejemben. Bárcsak én is olyan erős lennék, akkor nem kéne rettegésben élnem egy hangszer miatt. Mire lenyugszom, vége lett a muzsikának, és nagy pontszámot szerez. Nem bírom figyelmen kívül hagyni azt az arckifejezést, amit csak ebből a szemszögből lehetett látni Charles arcán. Az arcom elvörösödik, de már szólnak is, hogy kezdődhet az előadás. A színpad felett húzódó vékony hídon álló embereknek intek, aki egy pálcaintéssel elintézik a kért dolgokat. A nézőközönség, és a színpad, beleértve a zsűrik asztalát, fekete-fehérre válik, mintha egy régi filmbe csöppentünk volna. Ruganyos léptekkel a tér közepére érek, és a zsűrivel, no meg a nagyérdeművel szembefordulok, és felemelem az első táblát.
„Táncolni akartam, de nincs párom…” Színpadias szomorúságot engedek szétáradni arcomon, némi kiskutyaeffektel, így garantált a siker.
Bal lában sarkával alig észrevehetően kettőt rugózok, így jelezve a hídon álldogálóknak, hogy jöhet A Tárgy. A közönségből páran felsikítanak, amikor az nő teste élettelenül alázuhan, majd halk puffanással földet ér. Tény, hogy élethű, de nem ennyire, maximum távolról. Felemelem, végigmérem, úgy, hogy a közönség is lássa, épp mit csinálok, majd vigyorogva felemelem a következő, egyben utolsó táblát.
„Ez megteszi. Kezdjük!”
A háttérben, ahol eddig üres sötétség volt, most fények gyúlnak, és körülbelül tizennyolc lebegő hangszer tűnik fel előttük kottával. A fantomzenészek rázendítenek, én pedig a bábura koncentrálok. A végtagjaiban, és a főbb helyeken apró vízgömböket helyeztem el még délután, így életet tudok bele varázsolni, A súlyvesztés csak megkönnyíti a dolgomat, ugyanis egyszerűbb így mozgatnom őt. Kevés az erőm, nagyon ajánlom, hogy kitartsak addig. A zene szól, a közönség arcát csak pár pillanatokra látom egy-egy fordulás, dobás, és hasonló között. Eltelt másfél perc, mikor megérzem, itt az ideje bevetni a nagyágyút. Egy lépésre távolodok a műhölgytől…. Milyen vicces név… Na szóval őt figyelem, miközben mozgásra bírom a lábait, mintha szólózna. Mikor végzek vele, fejét felém fordítom, és én is ugyanabba kezdek bele. Egy koppintással lett vége a dolognak, és mikor ezt lejátszottuk egymás közt, a nézők felé fordulok ismét, és ugyanazokat a mozdulatokat ismétlem, mint amit én csinálok. Mikor a banda befejezi, hallom, ahogy tapsolnak, ahogy kurjongatnak, tőlem pedig annyi telik, hogy meghajoltatom még utoljára élettelen társamat, és rédre rogyok. Megvolt a hab a tortán, most jön a cseresznye. Meglepő módon nem erőltetett meg nagyon az előadás, így még egy trükkre van erőm. Mellkasom emelkedik, és süllyed, tekintetem az ég felé irányul, majd felemelem a karomat. A tömeg elcsöndesül, én pedig teljes természetességgel megszorítom a levegőt, majd lehúzom magam mellé karomat. Ekkor egy vödörnyi vizet idézek a fejem felé. Egy filmben láttam, biztos tetszeni fog nekik. Charles megnéz, hogy még élek-e, én pedig nagy lihegve intek neki, menjen csak a zsűrihez.
Remélem zabálták.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bah, olyan bunkó vagyok! Lábujjaimat behajlítom a takaró alatt, hogy elterelje a figyelmemet a beszólásomtól. Régen volt erre kifogásom, beszéltem. De azért leírás közben elgondolkozhattam volna rajta, hogyan kéne beszélnem a jövendőbeli tanárommal. Ő aláírja a könyvem, szemem átsuhan átvételkor a szavakon, de sietve elteszem, és tovább olvasom. Érdekes érzésem van a képességemmel kapcsolatban. Olyan, mintha nem lenne vele minden rendben, mint amikor valamilyen tárgyból az embernek hibás van. Az olvastam, hogy rengetegen először megrémülnek az erejüktől, van, aki próbálja elfojtani. De valami mintha ellentétesen működne nálam. A lelkemet magához hívja a víz, akár a tengereket a part… Bár az a holdtól van. Mindegy, szóval erős a kötődésem a vízzel, ez cáfolhatatlan. Ujjaim, amikkel a puha matracon támaszkodom belemélyednek a szövetbe, ahogy elolvasom, a legnagyobb hydromágusok a tenger mellett tanulnak. Izgatottan bólogatok az elmondottakra, majd elkezdek írni a megjavított krétával.
„Lenne egy kérdésem. Azt olvastam, hogy a víz nem árthat rám. – ezt gyorsan letörlöm, és kijavítom. – a hydromágusokra. Akkor, ha egy hegy tetejéről a vízbe ugrok nem lesz semmi bajom? Ha lemerülök a Mariana árok legmélyére, nem fog összeroppantani a víznyomás? Ha tengervizet iszok, nem halok bele? Ez egy kicsit hihetetlennek tűnik számomra, akármennyire is tanultam eddig a tárgyat, csak elméletként fogtam fel.” megrázom a kezem, hogy a bele álló görcsöt eltüntessem. Sosem szerettem krétával írni. Morcosan törlöm bele kezem egy kendőbe, ami összegyűrve az ágyam melletti asztalon hever. Próbálok kedves lenni hozzá, és úgy látom hat.
„Az igazság az, hogy napi négy órát gyakoroltam a zenét. Jól sejtem, hogy nem lehet ezt az űrt kitölteni teljesen az elemi mágiával? Vagy tud nekem ennyi feladatot adni, amit meg is tudok oldani?” Írás után odatartom neki. Figyelem, ahogy a homlokát enyhén ráncolja olvasás közben. Mostantól igyekszem nagyobb betűkkel írni. Létrehoz kitartott tenyereimhez egy vízgömböt. Félve hozzáérintem ujjaimat, s mintha reagálna rá, apró fodrozódások indulnak körbe a felszínen. Lassan lüktetni kezd a folyadék. Tátott szájjal csodálom a jelenetet.
- Mintha élne. – most nem írom, lefeledkezem magamról, és mintha az ökölnyi vízlabdának suttognám volna az egészet. Elkezd vibrálni az egész. Egy kissé megijedek a dologtól, hiszen magára a hangra emlékeztet az egész. Elkapom a kezem, mintha tűzforróvá válna az egész. A pillanatnyi rémületem a vízen is megmutatkozik, ugyanis egy szívdobbanásnyi ideig másfélszeresére növekedik, de szerencsére nem tovább, hiszen tapasztalt tanárom uralja a helyzetet. Magamra nézek, nagyot sóhajtok, majd újra hozzáérek. Érzem a hullámokat, de már nem rettegek tőlük.
A víz mostantól hozzám tartozik, nem szabad megrémülnöm tőle semmiképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nyugi Bran, ez pite lesz neked.
Enyhe túlzás Bran, azért még nem vagy olyan jó.
Zseniális Bran, most magaddal beszélgetsz.
Megrázom fejem, hogy eltűnjenek a tudathasadásos gondolataim. Tényleg megártott nekem a magány.
Ser Karom és Amadeus a szobámban maradt a meghallgatás idejére, mert nem akartam, hogy bezavarjanak.
Remélem Leen néni tudja, hogy én csak a díszletet szeretném csinálni, nem szerepelni.
Hogy miért most azt?
Az egyik mai elemi mágusokról szóló könyvet olvasgattam, amikor szembetalálkoztam Charles McGarth nevével. A története elolvasása után egyből elkezdtem kutatni utána, ugyanis nagyon menőnek tűnt... Na persze nem annyira, mint Merki bácsi.
Szóval Charles színházban dolgozik a speciális effektekért felel, és a díszletekeért, csak nagyon ritkán szerepel.
Rajzmágia tanárnőm előttem áll, gondolkozik, mi is legyen a feladat számomra. Türelmetlenségemben előveszem zsebemből az ecsetem. Nem a pálcám, az jobb oldaliban van.
 Ujjaim között forgatom, pörgetem. Sok gyakorlás kellett ehhez, de legalább olyannak tűnök erről, mint aki tudja mit csinál. Az elmúlt hetekben nagyon sokat fejlődtem, elvileg figyelemre méltó gyorsasággal.
 Úgy tűnik a művészetek nagyon passzolnak hozzám. minden esetre a tanulmányaim kissé megsínylik a dolgot, mivel éjjel vagy festek, vagy kutatok. kutatok az elemem múltja után, a képességem titkai, mesterségei után. Hogy miért? Hogy lekössem magam, hogy ne foglalkozzak a valódi problémáimmal. Nem hallok.
 Anyáékkal is van valami gond, mostanában olyan furák... A baleset óta. Hogy zenélés abbahagyása, vagy az újabb különös képesség az oka, nem tudom. A torkomban nagy gombóc növekszik, érzem, nem tudnék megszólalni most.
 Aileen most szólal meg, kiadja a feladatot, én pedig csak némán bólintok, és munkához látok. először is magamhoz veszem a festékeket, vizet generálok, festéket hígítok vele, majd felvezetem a vászonra a hófehér anyagot. A nagyobb területeket hydromágiával ,az aprólékosabb munkát igénylőket pedig ecsettel készítem. Havas homok, szürke ég, melyen márványos repedésekként szűrődik át a sápadt nap fénye. Itt-ott egy fénydárda szúródik bele a vakító mezőbe, már-már isteni beavatkozást sugallva.
Kopasz fa áll mereven, ágain apró jégcsapok. Előveszem különleges ecseteimet. A zebraecsettel megrajzolom a ragyogás játékát az égen, majd a kék ecsetemet a fehér festékbe mártom, és végighúzom az alkotás tetején. A festék beszívódik, majd el is tűnik. pár pillanattal később a képen kövér hópelyhek szállnak alá. Elégedetten sandítok a hátam mögé, Aileen reakcióját várva. még finomítok rajta egy kicsit.
Koncentrálva keverek egy kis fekete festéket, majd a kézmozdulataimmal apró betűkkel a sarokba írom a nevem.
 Oldalra állok, hogy a teljes alkotást megnézhesse Aileen. Ekkor eszembe jut egy zseniális ötlet. A Először csak  bőröm körüli párát érzékelem. amjd szemem becsukva haladok gondolatban a tanárnő felé. amikor már érzékelem a az őt körbefonó levegőt, pontosabban az abban lévő vizet, elkezdem lehűteni. Elvileg nem tudok ilyet, de hát próba cseresznye. Mikor kinyitom a szemem, észreveszem, hogy már látszik a lehelete. Elvigyorodom, és eloszlatom ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Bah, Erőszak. Már csak ez kellett, persze. Ropogtatom öklömet, miközben idegesen lépegetek egyik lábamról másikra. Azt hiszem valamilyen elismerést ezért kaptam az előadásért. Az mondjuk egy kicsit fájt, hogy kevesebbet, mint az... vagyis ő. A srác, akinek minden egyes mozdulata, pillantása idegesített, mivel úgy nézett, mintha ő jobb lenne mindenkinél. De nekem egy nyamvadt ponttal ne bizonyítgassa ezt, mert most aztán megmutatom neki!
Kezem ökölbeszorul, halvány pír kúszik fel nyakamon keresztül arcomra. Ujjaimmal tenyeremen lévő bőrkeményedéseken körözök, amik a szüntelen fizikai gyakorlás jelei. Tetszett ez az új élet, amiben mindig van mit csinálni, és azt tehetem, amit szeretek. Végre élek, és nem zenélek. Idővel jövök á csak, mennyi mindenből kimaradtam, hogy milyen apró burokban nevelkedtem. A mentális kihívásokon aligha kerültek más akadályok elém, így ebben a pillanatban, minden izmomat befeszítve úgy éreztem magam, mint akit ledobtak egy idegen ország közepére, hogy hajrá, találkozunk a határon! Festeni akarok. Most. Szemem elkalandozik a Balatonra, ahogy a nap meg-megcsillan a fodrozódó habokon. Felettünk egy szürkés sirály repül el, ami kissé tengeri érzést kelt bennem. Egyből az indulás előtti reggel sejlik fel bennem. Ahogy kinyitom a szeme, az ablakon hűvös hideg fény árad be, a plafonomon stilizált madáralakok raja száll el, majd tűnik ez az egyik sarokban. A gyilkos szándékú vekker még nem lendült akcióba, hét óra előtt lehetett. Ser Karom már meghallotta a hatalmas sóhajtásom, befészkelte magát a nyakamhoz. Szórakozottan simogattam a fülét, a feje búbját, majd lassan lerúgtam magamról a takarót, és átöltöztem. A fogmosást, állatetetést már gépiesen csináltam, gondolataim a közelgő próbatétel körül keringtek, elmosva a valós történéseket. Mikor kizökkentem az álmodozásból, már a Levita festményének folyosóján álltam. Lemondóan sóhajtottam magamat illetően, majd lendületes sebességgel nekiindultam, hogy a többiekkel találkozzak a bejáratnál.
Álmodozásomból a nevem zökkent ki, amit Charles mond. Arcomon még mindig olyan kifejezés ül, mintha máshol lennék, ezt elváltoztatom egy magabiztos mosolyra, majd biccentek a zsűri, a nagyérdemű, majd felszólítóm felé. mikor továbbhalad a felsorolásnál kétségbeesetten szegezem tekintetem Merkovszky Ádámnak, példaképemnek, tanítómnak, alkalmi pszichológusomnak, és… titkolt apapéldámnak. Ugyan nem tudok arról, hogy lenne gyereke, biztos vagyok benne, hogy helytállna ebben a rendkívül nehéz szerepben.
A gondolatoktól összeszorul a torkom, megrázom fejem, ekkor elindul a verseny.
Érdekes, az első gondolatom az volt, hogy tiszta éhezők viadala, majd nekiiramodtam, és átugrottam az ajtón.
 Mély levegő, tüdőm megtelik az élet téveszthetetlen zöld illatával, egy erdőben találom magam. Még mindig jobb, mint a mocsár. Érzem a környezetem, a páratartalmat, fülem mellett fúj a lenge szél. Fejem kapkodom jobbra-balra, figyelve a különböző helyeken felbukkanó embereket.
Kezemet felemelem, és pisztolyt formázok belőle, min ahogy azt az óvodában szokás. Halkan lépkedek, a fák törzseihez simulva, az avarra lehulló levelek és a dús növényzet hangtalan járást biztosít nekem. Egy rövid, fekete hajú fiú nézelődik előttem, én célbaveszem ujjammal.  Mutató és középső ujjam előtt apró üveggolyó méretű vízcsepp jelenik meg, ami egy félökölnyi gömbbé hízik. Elindítom egy egyenes pályán, majd mikor két méterre van tőle, módosítok az útján úgy, hogy oldalról kapja az ütést. A bordái alatt, középerősen találom el. Felszisszen, odakap, de addigra már elolvad, és nyomtalanul eltűnik. Elkezd futni abba az irányba, szabad terepet adva nekem.
Futok egy ideig, míg találok még valakit.  Tekintetünk találkozik, íriszem összeszűkül, lában a földbegyökerezik.
Robert az. Nem egy gyereket küldött a földre, és könnyedén fellökött egyet egy fuvallattal.
Célbavesz, kezem megremeg, felemelkedik, majd újra megismétlem a lövéshez szükséges mozdulatsort. Tudom, hogy ez nem fog rajtam segítni, így agyam zakatol, kattog, forog, pörög, csak egy dologra fókuszálva, az állati túlélési ösztönre. meglövöm, amit ő eltérít. Mond valamit,de nem hallom.  a körülöttünk lévő területen hat tíz centi átmérőjű vízgömböt hozok létre, amik csak lebegnek. Remélem nem jött rá a tervemre. Rávigyorgok, és ezt mondom.
- Csak erre vártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Péntek este hat.
A bűvölt vekkerem rugdosására ébredek, bár már nincs szükségem a hallásom visszaszerzése óta. az utóbbi napokban égett a fülem, de túl lehetett élni, mostanra viszont teljesen eltűnt ez a tünet. Reflex szerűen odakapok, csettintgetek párat, és természetesen hallom. Olyan sok idő telt el, körülbelül hét hónap, mióta hydromágia nélkül hallottam. Hatalmas vigyor kúszik az arcomra, Ágyamból Amadeust figyelem, ahogy a sarokba beékített farúdon ücsörög, és halkan csiripel. A tövében Ser Karom húzogatja karmait a szőnyegen, még mindig nem hagyott fel a vízfőnix levadászásával, ami bizony rendszere eső szobában keletkezett eső általi ébresztést eredményez nálunk. A legtöbb könyvem biztonságban, egy tértágított szekrényben kuksol elkerülve az elázást. Kiülök az ágy szélére, ledobva magmaról a sötétkék takarót. Farmerben, és pólóban aludtam, tudom, nem valami higiénikus meg ilyenek, de készültem valahová, és sietnem kellett.
 Az asztalomon egy színes csomagolású rágógumigolyó helyezkedett el, ez valami varázslatos dolog, nemrég vettem. Gyorsan begkapom, és érzem, ahogy a vattacukor életzhű íze szárad a számban. Már teljesen besötétedett, úgy kell kijutnom, hogy ne vegyen észre, és ne figyeljenek fel a távozásomra később. Az ajtó melletti falnak döntve tartom gitáromat, gyorsan felkapom, és ellenőrzöm mindegyik húrt, rendesen be vannak-e hangolva.
Apától keptem, de ez most nem tör össze. A gondolat ugyan éget, de megszoktam. A lgtöbb tárgyamról ők jutnak eszembe, a két felnőtt, akik nem tekintenek a gyereküknek. Tanultam egy számot, - magamnak, nem nekik - ami jellemzi a mostani lelki állapotomat. Halványan elmosolyodok, mikor eszembe jut az egyik sor
Igen, énekelni is fogok.
Ja, hogy nem mondtam, hova megyek. Rég volt, az incidens előtt, de nem lehet elfelejteni azt a személyt.
A vámpír, aki imprózott nekem a pléden, és a vámpír, akinek szerenádot adtam. Valami ilyesmire készülök most is, de ezúttal valami látványosabb, nagyobb durranásra gyakoroltam. Vállamra vetem a fekete pántot.
A hangszer súlya meg sem kottyan, az utóbbi időkben Merkovszky bácsi alaposan megedzett, mivel ez is az elemi mágus lét fontos alapja. Egy festményekkel, és faliszőnyegekkel teli folyosón settenkedek, a klubhelyiségbe érve megpillantok egy magányos tanuló diákot. Koncentrálok, és az én kérésemre elhelyezett zongora billentyűi felett apró vízcseppeket hozok létre. Finnországra gondolok, meg az ottani hócsatámra, a hűvös gondolatok segítenek megfagyasztani a gömböket. Ujjaim mozgatásával elkezdek egy dallamot játszani, mintha egy fantomzenész ülne a hangszer előtt. A gyanútlan levitás eldobja a házidolgozatát, és odaszalad, de addigra minden nyom elpárolog. Kifutok a házból, végig a folyosón, ki az iskolából, a fagyos hidegbe, meg sem állva az ódon házig. Megvetem lábaim a kertben, már biztos meghallotta engem.
Elkezdem játszani a dalt, éneklek is hozzá, lábammal ütöm a ritmust. Várom hogy kilépjen, kutatom azt a megmozduló árnyat a sötét függönyei mögött, melyek az ő jelenlétét jelzik.
Csak legyen itt! Két lábam mellett fizet hozok létre, abból pedig ködöt generálok, tiszta füstgép feeling. Nemsokára az egész kertjét tejfehér, kavargó hullámok fedik be, én pedig egyre jobban vigyorgok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Gitározok. Újra gitározok. Olyan régen voltam már itt, még csak épp elkezdtek feltűnni a korai sötétedések, és a csípős időjárás. Ujjaim a hűvös fémen táncoltak, nyugodt szívvel játszottam neki. Szívem kihagy egyet, mikor látom, felkapcsolódik a villany, és kinyílik az ajtó. És ott áll Ő, a magas, sápadt vámpír. Kifejezéstelen arccal bámul engem, amitől egy kissé meg is illetődtem. A ködöt ugyan fenntartottam, kezem már begyakorlottan, komolyabb odafigyelés nélkül is játszik, az éneklést abbahagyom, és némán játszok tovább.
Mikor végzek, Elengedem gitáromat, hagyom lógni a vállamat nyomó pánton. Izzadó tenyeremet megtörlöm nagrágomban, egy bátortalan léést teszek felé,  majd int nekem, és már el is tűnik a házban.
Azta, még nem voltam vámpírodúban, vagy miben. Magamban gyorsan megfogadom, hogy nem nyúlkálok ajtókhoz, nehogy egy lógó hullákkalteli terembe nyissak, ami miatt nemsokára én is ott végzem. Egy lépés, majd követte a második, és a harmadik. Egyre gyorsabban, a verandára vezető három lépcsőfokot már szinte futva szedtem, betoppantam a házba, és földbe gyökerezett a lábam.
Az első ok az volt, hogy átléptem a küszöböt, és teljesen megilletődtem ettől. Mostanában csak  idősebb férfiak házához járok, hogy örömet vigyek az életükbe. Valóban ezt akarom? Merkibácsi klinikai eset volt a mély depresszió és a tetramágus lát kombóval, Adam meg egyszerűen... Adam. Szinte el is felejtettem mennyire bosszantott ezzel a szófukar természettel.
A második ok pedig az volt, hogy megláttam a legmenőbb házat, amiben valaha jártam. Sok ok antik gitár, sakktábla, és megszámláltan kábel, és elektromos ketyere.
Úgy éreztem magam, mint a fagyizóban, de vissza kellett fognom magam, elvégre nem tapizhatom meg az összes felszerelését. Az fura lenne, nem?
Beülök elé egy fotelbe, szemem igyekszik magába szívni minden egyes képkockát.
Ez de baró.
Szemöldökömet felhúzom, hátha ért belőle, és legalább annyit mond, hogy szia, jó volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Valóban jó szám. - Valami változott bennem. Életemen mindig ott fog sötétleni ez a féléves ciklus. Sokkal jobban tudtam visszafogni amgam, ha nem muszáj produkálni magam. Nem voltam ám olyan, csak így sokkal könnyebb barátokat találni. De Viktor esete megtanította, hogy ez nem így van.
Ujjaim a fotel régi szövetén köröztek, szórakozottan figyeltem, ahogy a virágmotívumok hajlanak a lenyomott anyagon. Ilyet én is tudnék festeni.
A laptopjáta nézek, majd elmosolyodok.
- Wifid is van? Mázlista. - Kérdésére fáradtan sóhajtok, megforgatom szememet, majd a háttámlára hajtom. A plafonon lévő lámpát figyelem. Nem miatta csináltam ezt, csak ennyiszer egymás után elmesélni a fél év történéseit, kissé fárasztóak.
- Túl sok történt. Túl sok. - ujjaim még mindig a szöveten játszanak, megnyalom szájam szélét, mélyen a szemébe nézek, és rezzenéstelen arccal elkezdem mesélni.
- Találtam egy hegedűdarabot. Kiderült, hogy lejátszhatatlan, de lassan az őrületbe kergetett. Egy diáktól kértem halláserősítő bájitalt, amivel túladagoltam magam, és mikor megszólaltattam az első hangot a hangszeren,, elájulktam. Megroncsolódott a dobhártyám, megsüketültem. Egy gyerek, akit a zene éltetett, elveszíti a hallását. a gyerek, akinek beteges megfelelési vágya van az apja és az anyja iránt, elveszíti az erre használható egyetlen eszközt. Mi jött, a depresszió. De ez nem minden! - emelem fel jobb kezemet - Kiderült rólam, hogy hydromágus vagyok. - ujjammal körözni kezdtem, létrehoztam egy sakkbábut, pontosabban a királyt, megfagyasztottam, majd odadobtam Adamnek, had nézegesse. - Szóval az univerzum elvett sokat, de adott is egy rakattal. Elkezdtem ezzel bepótolni az űrt, és amikor minden rendbejönni látszott, beütött a ménkű.
A szüleim nem válaszoltak a leveleimre, csak a szükséges pénz küldték, és mostanra azzal is felhagytak. Csak a tehetségem kellett nekik, most mondd meg. Ekkor lettem azon a szinten, hogy senkivel nem beszéltem a tanáraimon kívül. Nem kellettek barátok, nem kellett nekem semmi, csak fájdalmat okoz. Aztán lett egy lakótársam, Viktor, rendes srác, elég szókimondó, ő segített rajtam először. Aztán felkerestem Lorelait, egy másik hydromágust, aki.... Nos, meggyógyított. Van valami ijesztő beütése a lánynak, de segített, és valamiért nagyon hasonlítunk egymásra. A feszültség leveztetése gyanánt festeni kezdtem, és nem is vagyok benne rossz. Voltam Ausztráliában, és loptam egy veszélyeztetett állatfajt. Mármint nem egy egész fajt, csak egy példányt. Egy kicsit zavaros most minden, nemrég kaptam vissza a hallásom. És most... Ismerkedek a lehetőségeimmel, amikben eddig gátoltak a szülők. Nos, ezért nem voltam eddig. Nem hallottam, nem zenéltem.
Figyelem arcát, hogy reagál a dologra. Én vonásaim még mindig érzéketlenek.
- És te megvagy? Olyan... más vagy most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Figyelem, ahogy alkotásom a  vörös pohárban landol halk csilingeléssel. Ja persze, az vér. Egy ideig még ezt figyelem, ahogy mozog. Már elkezdett olvadni, így elkezdem mutatóujjammal kimosni a poharat. Kis mennyiségű vér, elenyészik a vízhez képest, a kettőt együtt tudom irányítani. elkezdem újra összerakni a bábut, immáron a rózsaszínes folyadékból, majd mikor már kész van, teljesen befestem vérvörösre. Elégedetten pillantok fel a sápadt vendéglátóra, aki egy szál csíkos köntösben ül a kanapén. Kissé feszélyez a dolog, halvány pír jelenik meg arcomon, de vonásaimat mintha kőből faragták volna.
Nem olyan vagyok, mint legutóbbi találkozásunkkor, és ezt éreztetni akarom. Magamnak is bizonygatom ezt, ugyanis bele kell törődnöm, semmi sem lesz a régi.
Halovány, kérészéletű mosoly suhan végig arcomon, reagálva Adam köszöntésére. Szemem felkapom a gesztus erejére a pohárról, és a báburól.
Már nem tér vissza figyelmem alkotásomra, ezúttal a hangszergyűjteményt tanulmányozom. Szemem csillogásából érezni lehet, egyet kettőt felismerek.
- Nem fogok tovább fejlődni. - égkék szempárjába szúrom csokoládébarna szemem, hogy tudja, komolyan gondolom. Apáéra emlékeztet - Mármint olyan gyorsan nem. Sok dolog fog változni, de véglegesen nem hagyom abba a zenét, az életem része marad.
Lábammal dobogok a szőnyegen, miközben kutató pillantásom megáll egy üres pizzásdoboznál az egyik asztalon.
- Az hittem egyedül laksz itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Nem tudom. Sok lehetőségem lett a hydromágiával és a festéssel. Tudod, mondtam, hogy voltam Ausztráliában, nos akkor egy munkában segédkeztem egy ereklyekutató vállalatnak. Tetszik az is. De valószínűleg szponzort is tudnék szerezni magamnak az alkotáshoz. És persze a hydromágus melók, gyógyítás, valami északon, tengerkutatás, ilyenek. Szerinted - nézek vissza rá - mit kéne tennem?
Bámulok mindenfelé, saját szórakoztatásomra vízcseppekkel zsonglőrködök, vékony kis mintákat formálok belőlük, fagyasztom, forralom őket.
Most az egyszer igazán nem más kedvéért csinálom, csak a saját szórakozásomra, eddig az ilyeneket mások lenyűgözéséért produkáltam. Idegesítő lehettem, nagyon.
 Bólintok egyet a barátos történetre, bár kissé borul az agyamban a róla alkotott magányos farkas kép, hiszen most engem is beengedett, és valaki elég otthonosan érzi magát itt.
Érdeklődve figyelem a kérdését amit a folyadékról kérdez. Egy tíz másodpercig csak figyelem a bábut, majd kilebegtetem, és elkezdek vele járszani, először feketévé, majd fehérré, majd csíkossá, kékké, sárgává változtatom. Bégül átlátszóvá, ám aközepe vérvörös marad.
- Mint látod a vér nem megy. Tudok alkoholt, tejet, festéket, tintát, de a vér.... Az már. A válaszom az, hogy egyelőre nem tudom megcsinálni. - nyitva hagyom annak az esélyét, hogy képes leszek a vért is manipulálni.
Elgondolkozok azon, mit lehetne felhozni, és ahogy eszembe jut a téma, elvigyorodok.
- És mit szólsz az Edictumhoz? Csupa pozitív visszajelzést kaptam, talán mert elkerültem a rellonosokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Ott lenne az aurori meló is, elég effektív lennék, de az olyan nehéz... - nincs igazán kedvem tanulni, akár most is kilépnék, ha nem lenne Merkibácsi, és a nem tűnne fel mindenkinek, hogy nincsenek szüleim. Na igen, ezzel is elsz bőven gondom, akkor most ki a gyám, őket is be kell avatni, nehogy később hagyjanak el ők is. Jobb kezem tenyerébe temetem fáradtan arcomat, és fáradtan sóhajtok. Nem elkeseredetten, csak... Egy tizenöt éves srácnak is megvannak a limitjei, az iskola mellett az elemi mágia, a festés, a szociális élet, és a nagy adag... trutyi, amit a szüleim kavartak nekem még mielőtt leléptek az életemből.
Bocsánatkérően pillantok fel ujjaim közül a vámpírra.
- Első dolgom lesz szólni neked. Gondolom elég sok dolgot leegyszerűsítene. - még egy kicsit játszok a vízzel, tetraédert formálok, közepén a vérből álló gömbbel, amit nem hagyok keveredni a vízzel, majd visszavezetem a karcsú pohár felé, a vizet eltüntetem, és semmi sem marad utána, csak pár csepp vörös folyadék, és egy szisszenő hang.
- Eddig is beszéltek rólad, csak nem igazán az újságnak. Azt hiszem... Tudják mi vagy. Elég egynek kitalálni, tudod... Nektek is ki akartam rtalálni egy nevet, csak fogytán volt az idő, meg hát az három név...
Ráncolom szemöldökömet Adamre nézve. Mintha valamit nem értenék, csak nem is tudom mi az a valami. - Mit szólsz a Zwaydamhez? Lehetne a dolognak folytatása... - fejemben körvonalazódik a cikk képe, amiben Dwayne összeköltözött Adammel, így a háromszög AD szakaszát követhetjük figyelemmel, az előző AZ helyett.
- Figyelj... - elkapom róla tekintetem, rendkívül kínosnak érzem a helyzetet. - Március környékén lesz egy világbajnokság, Szalamantronnál. Nagy dolog ez, és én is szerepelni fogok, és mivel a szüleim nem... szóval az éjszakai, tehetségkutató fordulóra. el tudnál jönni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megrántom vállamat, miközben egy szégyenlős vigyort engedek arcomra, miközben a falat bámulom. Még egy dolog, ami tetszik, és másoknak is tetszik. Írni persze nem akarok, az túl... Állandó. Én nem bírnék ki ilyen unalmas melót. Esetleg utazóriporter. Áh maradok a folyamatos változásnál, akkor nem törtéhet ilyen.
Olyan kényelmes volt számára a helyzet, hidegnek nem érezte a szobát, a fotel kényelmes volt, és egy nem mindennapi vendéglátóval volt dolga. Lenne még mit kérdezni csak ezzel kapcsolatban is, de türtőztetem magam. Egyelőre.
- Ühüm. - figyelem, Ahogy a magas alak kiegyenesedik, és a hangszerek felé veszi útját. Nagyon megörülök, hiszen ennek csak egy oka lehet, én. Bátortalanul ujjaim a fotel karjaira fonódnak, majd felállok. Nagy koppanás hallok az ablakon, fejem odakapom, de csak egy kövér esőcsepp gördül alá. Egy másodpercig megdermedek, majd nagyot sóhajtok, majd azt suttogom - Amadeus.
Bocsánatkérően a Vámpírra pillantok, kirohanok, és pár pillanattal később a vallámon pihenő, csipogó kék madárkával.
- Bocsánat. Úgy táűnik követett. Szóval... Balaton mellett lesz, és igen, ez egy világbajnokság. Mindenhonnan jönni fognak tanoncok, és összemérjük az erőnket, érdekes lesz. Az első és az utolsót az időpont miatt talán csak  rádiófelvételen, vagy tévén láthatnád, de... A középső. Az a helyzet, hogy senki nem jön el, viszont jó lenne egy ember, akit figyelhetek, vagy tudom, hogy ott van. Tudom, elég kétségbeesett. - hallgatom a hangszerbemutatóját, a nagy részét tudom, mégis rácsodálkozok. Amiatt, mert ő még élt a gyártásukkor, ott is lehetett, a másik pedig az volt, hogy máshogy adta elő, nem úgy, ahogy a könyvek szokták.
- Mennyi ideje gyűjtögeted ezeket?- mutatok karommal az egész házra. Ha szemfüles az ember, észreveszi a gyöngyszemeket a többi hétköznapi bútor és tárgy között. Valamilyen módon, még vicces is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Öhmm... Bocs. elemi mágia. - Nagyon izgulok, nem is értem miért. Máskor olyan természetesen tudok viselkedni, mégis nem hagy nyugodni, hogy egy több száz éves ragadozó lakásában vagyok. Kopp, megérkezik Amadeus. Valahogy megőrjítem a körülöttem élő állatokat, Ser karom az első hónapban gondolt egyet, és a falnak futott. Bár akkoriban megállás nélkül zenéltem, vagy zenét hallgattam. Lehet, nem szereti az ilyesmit. Azt bezzeg élvezi mostanában, hogy lefestem, ahogy a lemenő nap fényénél lustán fekszik az ablakpárkányon, és lengeti farkát. A gondolattól eszembe jut a teljes jelenet, és arcomon érzem párpillanatra a lemenő nap utolsó, narancssárgás sugarait. Kinyitom szemem, mely találkozik a hűvös kék pillantásával. Vajon mikor látott napot lemenni utoljára….És emlékszik rá milyen? Félek megkérdezni, de van egy érzésem, hogy tudja, mire gondolok épp. Pólómba törlöm izzadó tenyerem, és igyekszem elfordítani tekintetem, nem bírom tovább.
- Mondd… Zavarna, ha… - ujjaim farzsebem felé csúsznak, ahol egy kisebb tok található. A hűvös fém ismerős tapintását érzékelve megfogják a gombot, és felpattintják. Halk kattanás az egész, kezem becsúszik a tokba. Az ecsetekre fonódnak ujjaim. – Szóval ha lefestenélek?
Tértágított zsákomban Egy vászon is lapul valahol, ugyanúgy egy állvány is. Csak az ő válasza kell. Sosem fogok olyan szinte jutni, hogy ezt az arcot vissza tudjam adni úgy, ahogy szemeimmel látom, az auráját, mindenét. Még szerencse, hogy birtokomban van egy, a vélaecsetek közül. Ezzel talán….
Két lépéssel hátrébb állok, mozdulatai, kisugárzása feszélyez. Az elmúlt hónapok gyávát faragtak belőlem.
Nem.
Az elmúlt hónapok eseményei megölték bennem azt, kölyköt, aki nem félt semmitől. Kiirtotta a balgaságot, a naivságot… A gyengeséget. De hogy miért pont ilyen fiatalon kellet történnie? Másoknak nem is kell ilyen problémákkal szembenézni egész életében.
A többi diáknak továbbra is a gyerekes örök mosolygós Bran leszek, ez biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bizony, elérkezett február elseje, ami sokat jelent számomra.
Közelebb járunk a tanév végéhez, lassan ideje lenne átszokni a 2015 leírására, ha már egy hónapig minden papíron áthúzva feketéllett a hibás évszám. De ami még fontosabb, az az Edictum. Bizony, rendkívül szórakoztatónak találom mások szennyesét kiteregetni a diákseregnek, és még egy ember sem csípett el, vagy fenyegetett meg. A jelenlegi feljegyzéseim alapján az e havi kiadás sokkal felháborítóbb lesz. Hogy hogy szerzek ennyi hírt? Két dolog: sok szabadidő és kapcsolatápolás a festményekkel.
Nem a legmegbízhatóbb források, mivel nagy unalmukban olykor-olykor kitalálnak butaságokat, de ezeket gyerekjáték kiszűrni...persze elenyésző hibaszámmal. Hallottam már olyat, hogy hé, az nem úgy volt, de már megszáradt a tinta a papíron, ez van emberek.
Hogy miért mondtam el ezt most? Épp faggatni készülök. A társalgó különlegesen jó erre a célra, mivel kevesebb alkohol csordogál a firkálmányokon, mint a vigadófreskónál, így józanul érthetőbbek.
Se Karom, se Amadeus nem jött velem, még csak az hiányzik hogy a macska szétcincáljon egy portrét, vagy a vízfőnix eláztassa őket, és egy életre ne álljanak szóba velem.
Sietősen szedem lában a hűvös kövön, kintről szürkés fény árad be, a téli felhők vastag rétegén át. Egy ideig az ablakokon átszűrődő fénypászmákat figyelem. Egy kicsit tétovázok, visszajöjjek-e lefesteni ezt a pillanatot, hisz olyan nyugalmat áraszt, amilyet nem sok pillanat.
Tehát ujjaimat a kilincsre fonom, lenyomom, majd belépek. Ahha.
Társaságom van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Morgó és Vidor

Kattan a zár, majd belépek. Meleg levegő simítja végig arcomat, a bent pattogó kandallónak köszönhetően. Ugyan nem odamenni, vetek egy röpke pillantást a kanapé felé. Ahaa, hát megérte.
Cat vörös hajzuhatagát könnyen felismertem, meg persze a jellemző csámcsogó hangot, amit valahogy zárt szájjal is sikerült produkálnia. Egyből elmosolyodok, majd mély döbbenet kúszik arcomra. Alina? Azt hogy? És Cat miért nem szólt? Na jó, mostanában sok elintéznivalóm akadt, de vagy elfelejtette említeni, hogy régi közös ismerősünk idejár, ráadásul varázsló.
- Azta. - résnyire nyílt ajkaim közül csak egy erőtlen suttogás száll feléjük, valószínű, meg sem hallották a vörös rágásától. Egy mosolyt villantok felé,majd Alinára nézek.
Mindig is volt egy sajátos személyisége. Túl sajátos. Zavartan intek neki, majd a terem másik felébe sietek, és öt perc alatt annyi információt csikarok ki a festményekből, amennyit csak tudok. Amikor már elfogadható mennyiséget jegyzek le kis noteszomba, nagy csattanással rácsapom bőrfedelét, majd meprödülök tengelyem körül. Gyors léptekkel közeledek Alina és a kanapé felé, Cat a szemközti ülőalkalmatosságból figyel. Én csak rávigyorgok, miközben az utolsó lépéseket futva teszem meg, majd megragadom az ülőgarnitúra háttámláját, és átvetem rajta lában.
 Nagy huppanással, és egy elégedett nevetéssel terülök szét az üres részen. Magamhoz kapok egy sárga pokrócot, és magamra dobom sietősen, majd felhúzom térdemet, és az újonc felé fordulok.
- Szóóóval varázsló mi? Érdekes, nem? - Fejem Cat felé kapom kérdését hallván, és el is fogadok tőle pár aprósüteményt. - Felőlem mehetünk, Emma néni biztos árul fagyit  is... Bár nem tudom, hogy mindenkinek bejön az édes. - sandítok oldalra Alinára. - Ser Karom a szobámban alszik, nem akartam idehozni most, no meg Amadeus is fáradt volt,.... És honnan tudtad, hogy itt leszek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Most - bevallom, nem sok ideig akartam maradni, de a pillanat hevében kicsúszott a számon a kérés, és nem gy tűnik, hogy kihátrálna a dologból. Ez számára nem lehet új dolog, hiszen nem egy embert ihletett meg más téren is.
Ellépek a hangszerektől, elkezdem lassan körbejárni a tágas szobát. Kissé hűvös van az iskolai meleg szobámhoz képest, de ezt orvosolni tudom. A körülöttem lévő párára koncentrálok, és azt felmelegítve próbálom a közvetlen környezetemet befűteni. Megállok egy szabad helyen, ahol előveszem zsákomból a festőállványt, és felállítom. A vásznat is, kissé nehezemre estik a félbehagyott művek között. Rossz szokás, ideje befejeznem azt, amit elkezdtem. Előveszem a festékeket, hígítom őket, és apró gömbökként mamgam mellé reptetem őket.A színeket nem keverem ki, csak beállítom magamnak erőm segítségével.
Ráeszmélek, válaszolni kéne a vámpír kérdésére. Kissé elmosolyodok, mivel egyből a Titanic jut eszembe, de tekintetem végig a fehér anyagra szegeződik, nem jöhet rá gondolataimra. Remélem.
- Szerintem... Alkoss előttem. Adj elő valamilyen zenét, az is inspirálni fog engem. - minden álmom volt újra hallani őt, az inspirált muzsikája olyan erőt sugárzott, hogy többre volt belőle szükségem.
Előveszem a Thesztrál-unikornisszőr ecsetemet, hogy megrajzolja a hátteret, és az árnyék-fény játékokat. Rendkívül sikeresnek bizonyult az eszköz, ugyanis nagyon jól átadta a hely szellemiségét. A lámpa kissé pislákolt, így még mozog is a háttér, de majd a Vélaecset elnyomja a mögötte lévő dolgokat.
És akkor elveszem az én drágaságomat, az aranyecsetet, a festőeszközök királynőjét, a mindenemet. Adam bőrének halovány színét kedvelni fogja, már érzem. Egy apró cseppet odareptetek az arcához, az árnyalatot olyanná varázsolom, majd mikor visszavezetem az eredeti gömbjébe, az egésznek olyan küldőt adok. El is kezdődhet a dolog. Apró vonásokkal dolgozok, most nagyon oda kell figyelnem. Minden csuklómozdulatom után korrigálom a korrigálni valót, és lassan az arcához érek. Különösen figyelek a hangszerekre. Lassan de biztosan haldunk, miközben repül az idő, meglehetősen gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Felöltözik. Még szerencse. A vállamon pihegő madárkára pillantok, akiről hatalmas vízcseppek gördülnek le, mintha félne, izzadna. Felfogom, hogy nem komálja Adamet, szóval már viszem is ki a verandára, ahol eleresztem, és csak reménykedni tudok, hogy haza megy. Mire visszamegyek, már ott áll a vámpír, magas, sápadt külsővel. Ha nagyon sokáig nézi őt az ember, és tudatában van faji mivoltjával, pár pillanatban mintha látszana, nem is ember ő. Csodálom arany derengését ecsetemnek, szinte tapintani lehet körülötte a mágiát, gyönyörű. A fekete színt nem nagyon fogadja magába, de mint mindig, tökéletes munkát végez a hajnál és a ruhájánál. A "zebraecsetet" végigsimítom rajtuk, hogy minden apróbb gyűrődés, tincs árnyéka meglátsszon rajta. Aztán a szeme. Azok a szemek hordoznak magukban erőt, nem is keveset. A világoskék színt szinte itta magába, így gond nélkül meg tudtam festeni a szemeit. Elkészült, hátrébb álltam megnézni a meglehetősen élethűre sikeredett alkotást, majd felpillantottam az alanyra. Modell, mindegy.
A zenéje valóban inspirált engem, anélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól.
Vártam az első mozdulatot, egy ujjat, egy pislogást, akármit, de nem akart jönni. kissé kétségbeestem, így visszaálltam a vászon elé, és végigsimítottam a háttéren.A hydromágiának köszönhetően már megszáradt az egész festmény. Semmit. Remélem nem vette észre Adam az előbbi pánikomat, máskor mindig sikerül, az a helyzet. És akkor nagyot sóhajtok. A festett vámpír szemei lecsukódtak, és úgy maradtak.
Valami különleges ezen a festményen, ez már biztos. Magamhoz intem Adamet, hogy nézze meg ő is.
Tíz másodpercig bámulom, mikor már nyitnám szemem elmagyarázni, hogy az előbb lehunyta a szemét. És akkor kinyitotta.
- Te jóságos - az égkék csillanás olyan élethű volt, mint még egyik alkotásom se. Tény, hogy csak töredéke az eredeti erejének, de már ebben is mintha lenne valami varázslatos. Arcom ledermed, halovány mosoly kúszik félig nyitott számra. Felpillantok a vámpírra. Vajon neki is tetszik? A mozdulatsorban van egy rész, ahol egyenesen a művet figyelő illetőre pillant, miközben már fordul a készülékeihez. Zseniális.

###

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Valami furcsa hangot hallatok, miközben próbálom Cat szokásos, hozzá méltó válaszát hahota nélkül kibírni... Hangosabban gondolkozni, háh.
Elveszek Cattől pár darab teasütit. Mindig úgy megkívánom őket, pedig utána olyan rossz szájízt hagy maga után. Nem is tudom.
Miután három másodpercig bámultam a nyalánkságokat, befaltam az egyiket, persze zárt szájjal.
- Mhmpf... Egy, csak a kekszeket kóstolgatom, no meg a fagyit, téged nem - hadonászok a fél kajával kezemben. - Kettő, Cat visongás nélkül olyan, mint a Rellon bunkóság nélkül
Vigyorgok rá a lányra.... Csak nem oda került.... Hmm, mondjuk lenne benne valami.
Feljebb húzom lábam. Csak alkarom látszik ki a pokróc alól, így csukó mozdulatokkal kezdem el uralni az asztalon lévő almalevet. Kisebb koncentrálás után teljesen érzékelem a folyadékot, így a kancsóból gyerekjáték volt kilebegtetni. Három apróbb gömbbé formázom őket, az egyiket Cat felé dobom, szép ívesen, hogy el is tudja kapni. Alina felé nézek, és felvonom a szemöldököm, vajon kéri-e.
A saját részemmel elkezdek játszani. Lehűtöm, megfagyasztom, kiolvasztom, formázom. Lesz belőle tetraéder, kocka, valami tüskés izé, spirál, majd gömbként elkezdek a színével játszani. Az aranyló löttyöt pirosra, mélylilára, kékre, és még különösebb színekre változatom, majd mikor megunom, a számba veszem, és apróbb kortyokban elfogyasztom.
- Mehetünk a cukrászdába, de beszéljük meg, mikor. Nem szeretnék lemaradni arról, ahogy beszabadulsz arra a helyre - nevetek fel, Catre nézve. - Ebben a hónapban is írok bele, remélem elolvasod!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Birizga (beszt shipnév evör, ne mondj semmit.) produkciója.

Kilesek a színpadra, a függöny le sem volt húzva, alig ülnek a székeken. Nem csoda, nem várnak csodát egy kupac kezdő színésztől. Nincs három gyertya a színpadon, se tükröz, és egyikünk sem visel kék ruhát. Ezt kikötöttem páromnak, a szintén Levitás, nagyonnagyonrégi ismerős Iza, akivel még a stégen találkoztunk. Azt hiszem. Igen, az ő kutyája szemezett Ser Karommal.
Visszatérek az ellenőrzéshez, sehol sem látom, hallom a Macbeth szót, vagyis.... Gondolatban csak lehet.
A lány felé fordulok, küldök felé egy biztató mosolyt, majd magabiztos léptekkel kiállok a színpadra. Mögöttünk egy gyorsan összetákolt díszlet szerepel, egy kartonfal, mely egy faberakásos díszes liftet ábrázol, az egyik nagyobb évfolyamos diákot megkértem, hogy olvasson rá egy bűbájt, amitől néha egész halkan, de felcsendül egy kis liftmuzsika, tudjátok, az a relaxáló hang, ami nyugtatja az ember lelkét, és elfelejteti vele, hogy egy apró dobozba van zárva, vastag falakkal körülvéve. Talpuk alatt egy vastag, mélyzöld szőnyeg volt. Eredetileg egy lábtörlő volt, de egy kis Baziteo csodákat művelt.
Szegényes hátterükön szerepelt egy halkan kattogó falióra, ami a pontos időt mutatta.
Végignéztem öltözetemen, ami egy csíkozott öltöny volt, előző ruhámat le kellett cserélnem, mivel a karakter nem tűrte volna meg magán. Nyakkendő tökéletesen egyenesen, cipők csillogóra tisztítva, olyan érzés volt, mintha fontos ember lennék. De nem olyannak kell lennem. Olyan akarok lenni, aki jelentéktelen, annyira, hogy kiöltözik egy ilyen alkalomhoz.
Innentől kezdve az ő agyával gondolkozok, érzek, tapasztalok. Vicces lesz.
//tüdüdű, átszellemülés//
A minisztérium. Hmm, érdekes. Amikor elkezdtem pár hónapja a hopponálás tanórákat, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerülni fog. Reflexszerűen hajamat kettésimítom, két oldalra, teljesen lenyalva. A mellettem lévő lányra pillantok... Csinos, csinos, de az egyik gombja... Az egyik gombja el van gombolva. Ezen nem tudom túl tenni magam. Csak akkor térek magamhoz, amikor már befejezte kérdését. Ugyan, mit kérdezne tőlem.
- Izé... Aaa nyolcas emelet lesz, köszönöm. - összehúzom magam, hogy minél kisebb helyet foglaljak el az apró fülkében. Érdekes, hogy pont a kedvenc számom az engedély kiadásának szintje. Újra végigsimítom hajam, ismét a mellettem állóra sandítok, majd egyből lekapom fejem, amikor rám néz.
És akkor megrázódott a lift.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Dél körül járhat, csicseregnek a madarak, és életem legboldogabb pillanatait élem át. Mellkasom a robbanás szélén áll, dübörög, zsong, ordít. Talpaim alatt csikorognak az apró kavicsok, ahogy rohanok a kastély felé. Igen, csikorogtak. Hallottam. Lori prikszpraksza meggyógyította a fülem, így kezdett minden rendbe jönni. Talán apáék is… Már lihegek, a néni házától kezdve szaporáztam lépteimet, így a madarak csicsergésébe lihegésem társult. A nap magasan járt, kósza, hamuszürke bárányfelhők legeltek egymástól távol a kék égbolton. A tisztásról virágok hadának tömény illata szállt felém, a tavasz illata. Nem lassítok a kapunál, ahogy csak tudom, belököm, az pedig egy hatalmas nyekkenéssel kitárul. Hallatszik bentről a nagyteremben lévő zsibongás, mindig van ott valaki. Balra fordulok, fel a lépcsőn, vállammal meglökök egy Rellonost, aki kétszer magasabb nálam, ám én terülök el ezután. Hamar feltápászkodok, arrébb ugrok egy gáncsolórontás elől, és gyorsítok. Meglepődött, zsémbes alakok fordulnak utánam lépteim nyomáám, kereteik mögül, egy tőlem kissé idősebb fiú, akiről lerítt, hogy kalandor volt, portréról portréra rohant mellettem kacagva, néha fellökve egy széket, egy vázát. Egy ideig versenyzünk, majd lassított, intett, és újabb útnak indult, ezúttal azonban egy másik irányból hallottam a nevetést, és a csörömpölést. Egész nap ezt csinálja?
Befordulok, és egy rakás trécselő néni vesz körbe. Fejem gyorsan kapkodom, miközben minden tekintet rámszegeződik, a beszéd nem marad abba. Megpillantok egy összekeverhetetlen alakot, és egy vörös hajat, az illető épp háttal áll nekem, valamit tanulmányozhat. Halkan, de továbbra is futok, majd egy-két méterre tőle vízsugarakat generálva talpaim alá, kilövök. csak a becsapódáskor veheti észre vesztének közeledtét, és már a földön is landolunk. Próbálok legurulni róla hangosan nevetve, és széttárt karral a hátamon fekszek.  
- Viktor. Én. HALLOK! – kiáltom el magam hangosan, mellkasom szaporán emelkedik, majd süllyed, most olyan szívesen énekelnék, táncolnék, csinálnék bármit, de kimerültem. Fejem oldalra hajtom, és rávigyorgok lakótársamra. – Hát nem csodás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az ecset halkan vonult végig a vásznon. Nyelvem hegyét kidugom akaratlanul, ezt a művet nem ronthatom el. Bal lábam halkan dobod, jobb karomon libabőr fut végig. Meg kell jegyeznem, ha ide jövök még egyszer, alaposan fel kell öltöznöm. Főleg ilyen időkben. Amadeus  távozott, ketten maradtunk csupán. Ő a zenével kreált otthonos környezetet számomra, így sikerült precíz munkát végeznem. Még az a lámpa is... Várok egy ideig, szívem a torkomban dobog, várom azt az apró rezzenés, amitől már tudom, életre kelt Beszélni még nem tud ugyan az alkotásom, de alapvető hangok megjelennek rajta.
Belenéztem A két dimenziós Adam régi fényű szemeibe, és elmerültem benne. Végül akkor zökkentem ki a saját magam által alkotott csodából, mikor a hús...vér(?) vámpír a vállamhoz ért.
Elismerés. Régen ez volt az a dolog, maiért bármint megtettem. A szüleim kedvéért csak zenéltem és zenéltem, mivel ezt szerették volna. Most meg festek, de nem Adamért, nem Viktorért, nem is a jegyekért, csupán magamért. Csakis magamért, végre. Hatalmas sóhaj tör fel belőlem, de nem bosszankodásként, inkább mintha egy hatalmas szikla gördült volna le vállaimról. Szabad vagyok, végre. Az egészben talán magamat volt a legnehezebb meggyőzni, ám Viktor és Merkibá' hatalmas segítség voltak számomra. Ha így haladok, bármi megtörténhet, tényleg.
- Köszönöm. Ez sokkal többet jelentett, mint gondolta. - felpillantok a hosszú, fekete hajjal keretezett arcra, melybe pár tincs belelógott. Egy apró mozzanat csupán, de felé emelem kezem, majd egyből vissza is rántom. Ölelés? Egy vámpírral? ennyire ne szálljunk el. - Most mennem kell, késő van. Remélem nem kapnak el, reménykedjünk.
Elindulok az ajtó felé, miután visszapakolok mindent a zsákomba, a portrét kivéve. Megtorpanok a küszöbön, mintha valami különös erő gátolna az áthaladásban.
- Még egyszer köszönöm. Még találkozunk, Adam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Régóta szeretnék beszélni Cattel valamiről. Valamiről, ami talán az egész életemet megváltoztatja.
De neeeem, Alinának itt kell lennie! És még azt is mondja, hogy kóstolhatom. Pedig rellonos, a rellonosok pedig köztudottan keserűek. a levitások sótlanok, a navinések cukorból vannak (legalább is abból következtetve, hogy mennyi édességet esznek) az eridonosok pedig... csípnek.
Elszórakoztatom magam a hydromágiával, Alina pedig természetesen beszól.
- Nem tudom miért nem fogadod el tőlem, de te tudod. - semmi viccelődés nincs benne, kezd zavarni egy kicsit.
hallgatom, ahogy próbál elfoglaltnak tűnni, ujjaim a kanapé szélén zongoráznak.
- Igen, mondhatjuk, hogy én vagyok. Van pár érdekes, de majd elolvassátok az Edictumot, és megtudjátok.
Ebben a pillanatban, egy naaagyon aranyos kiscica sétál be a terembe aprókat nyávogva. Jézusom, de aranyos! Már nyúlnék érte, amikor a kandúr Alina mellkasának csapódik, hátrébb lökve a lányt. Alig bírom elfojtani feltörő nevetésen  a jelenetet, de ez még nem minden!
Az égő fák roppannak egyet, karmazsin szikrákat szórnak szét maguk körül... A közelükben lévő Alina felsője lángra lobban, addigra a cica már Cat mellett áll, ugrásra készen. Nem valami jó érzés, ha egy macska a karmaival kapaszkodik beléd, ez személyes tapasztalat... De akkor is... Cicaaaaaaaaaaaaaaaa!
Utána ugrok, ölembe veszem, és elkezdem simogatni a bundáját.
- Jaj, de kis cukorfalat vagy! - mondom neki észre sem véve a sikítozó Catet és a lángoló Alinát. Mikor leesik, hogy a fény és hőforrás történetesen az egyik "barátom" Oda se nézve küldök felé egy vízlabdát. Nos, vagy a kezét, vagy a lábát találta el, de ez bizony sikertelen volt... Na mindegy, cicaaaaa!!!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jajajjaj, de jó!
Viktorpajti, hallás, víz... Mi kell még? Persze, még Catet is fel kell keresnem, mert Cat... wúúú.
Elterülök csillagpózban a földön, én nem tervezek padlóangyalt csinálni, mert a végén még megütöm Viktort, vagy megrúgom, és az nem szép dolog. Bámulom a plafont, a festett Dámákat nagyon érdekli a merényletem, hangjuk megemelkedik, legyezőjük mögül pislognak ránk, természetesen folyamatosan találgatva, kije vagyok én, és miért merényeltem épp meg a Vöröshajú fiút. Én csak nagyon örülök, ez van. Lemoshatatlan vigyor van arcomon, bár-bár butának hat. Mind mindig.
- Óh. Valóban. Hidd el, nem jó móka. Nem hallasz semmit. - vágok meglepett képet a megállapításomhoz. De persze voltak ám előnyei is, ha úgy nézzük. Például ha valaki túl sok csúnya dolgot mondott, egyszerűen elvettem kezem fülemtől, és már nem is hallgattam, csak mosolyogtam.
Viktor megkérdezi, mi miatt tért vissza.
- Volt egy néni, aki először gonosz volt, hátulról jött, aztán Goethe, meg bájitalok, és... Jaj. Erről nem mesélhetek, megígértem neki. - megrántom vállam, most olyan vidám voltam, semmi sem tudott volna hangulatomra árnyékot vetni. - Mindegy, működött.
Egyet csettintek, és eltűnik szobatársamról az utolsó csepp víz is. Rólam lassabban kezdem el eltávolítani. Halk sistergés hangzik fel, majd gőz csap fel a körülöttem lévő tócsából, és belőle. Forró volt a víz, de nem ártott nekem. Sosem fog.
- Miattam ne aggódj, nem fogok tüdőgyulladást kapni... A tea meg finom. Hova megyünk? Ja, igen. Amúgy rá is érsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Wíííí! - zúgok le a lépcsőn, az éppen megalkotott jégcsúszdán magamhoz szorítva a hatalmas fekete kandúrt. Egy kicsit kemény, egy kicsit hideg, de legalább az enyém. Útközben majdnem elkaszálom az egyik háztársam lábát, de szerencsére nem ismerem, így csak nyihogva folytatom utamat. Mikor a padlóhoz érek, elterülök, és egy rövid pihegés után felpattanok. Eltüntetem a közlekedésem nyomait. Ser Karom nyávogva, de dorombolva értékeli a hullámvasutat. Kicsit megdögönyözöm, de utána hamar folytatom utamat, hisz egy kicsit késésben vagyok, nem is akárkitől. Akárkiktől.
Cat unokatestvére érkezik az iskolába, mivel nála is megjelent a varázserő. Emlékszem, milyen is volt nekem az első nap, ezért elterveztem mindent. Lemegyünk a stégre, viszek fagyit, cicát, lesz minden, ami kell. A nap is süt, az ég is kék, és ez nagyon csudi.
Lefékezek a bejárati csarnokban, ahol éppen nemezisem, az a bunkó rellonos toppan be. Tekintetünk találkozik, egy pillanatra leomlik a körülöttem létező világ, és csak őt látom. ujjai a pálcára fonódnak, majd... a táskáira szegezi. a poggyászok a levegőbe emelkednek, és elindulnak a folyosón a Rellon felé. Jeremy, a félelmetes exprefektus... továbbsétált. Nos, azt hiszem az emberek változnak. Kilépek a hatalmas tölgyfaajtókon arcomat megcsapja az erdőből erre szálló fenyőillat keveredve a mezei virágokkal. Lépteimen felgyorsítok, vigyázva, hogy ne essek el. Ma már megesett kétszer, kihagynám a többit.
Nem térek be a falu macskaköves utcáira, szélén sietek az egyik kitaposott ösvényen. Azon gondolkozok, vajon miként érez most Dexter. Tegnap beszélgettünk róla Cattel, de nem jutottunk sokra, mert öt perc után inkább ugráltunk az ágyon. Ha ez nem szerelem, akkor semmi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Lazriell, Lazriell... -mondogatom a nevét az egyik muglireklám fülbemászó dallamára. - Vajon mondták már neki, hogy a neve hasonlít valami fájdalomcsillapítóéra? - emelem fel fejem cipőfűzőm megkötése közben, hogy fekete kandúrom jégkék szemeibe nézhessek.
Egy elnyújtott nyávogással reagál, ami általában nemleges választ jelent. Hát jó, ő tudja. Felpattanok vízágyam széléről, csípőre tett kézzel pár pillanatig kiélvezem a hőspóz által szerzett lendületet, bámulok a távolba sejtelmesen, majd az asztalhoz lépdelve összeszedem a felszerelésemet, és elindulok a nagyterem felé.
Szerencsére a főbejárattól nincs messze a nagyterem. Összekoppintom cipőm sarkát kétszer, de nem mondom, hogy otthon édes otthon, és nem is pottyanok Kansasba, csupán kiugrik bakancsom talpából egy pár korcsolyapenge. magam előtt jégből ösvényt készítek, és nekiindulok. Sokkal megerőltetőbb, de gyorsabb. Szeretem ilyenkor a körülöttem elmosódó fenőket és lámpákat bámulni, de nem egyszer taknyoltam már emiatt, szóval most inkább magam elé bámulok. Máskor váltanom kellett  félúton a lassabb csúszkálásra, de hála Kornál edzésnek nevezett kínzásának, már végig tudok szántani a falut és a sulik összekötő úton. Pengéim nyomán vízzé válik a megfagyasztott út, majd kis idő múlva el is párolok, nyomtalanul. Erre akkor szoktam rá, amikor Ádi utánam akart jönni az éjszaka közepén, és nagyot zakózott az egyik tócsában.
Végül beérek a suliba, és gyorsan körülnézek, prefektusokat keresve. Jó, gond egy szál se, ráadásul itt van Lazriell.
- Jíííí! - szaladok oda hozzá, hogy megölelhessem. Nem tudom miért,most olyan közvetlen napom van. Hetem. Hónapom. Évem... Életem. - Jaj, de jó muri lesz! Hoztam fagyit arra az esetre, ha megéheznénk.