Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kedvelem az ehhez hasonló napokat, különösen akkor ha nem csak egy, hanem kettő új "embert" ismerhetek meg... Moondance szerintem egy nagyon kedves lány, meg Démon is egy nagyon aranyos kutyus... és persze türelmes is... Még nem mászott tőlem, meg persze a masnijaimtól a falra... Ez dicséretes példa még a cicámnak is, nyugodtan tanulhatna a valamit a kutyustól... A leányzón látszott, hogy egy kicsit elkalandozott... minden bizonnyal az otthonára gondol, hiszen az imént annyit beszélgettünk róla... A vége felé a szavaim kizökkentették, mint ahogyan várható is volt az... Először csak megejt felém egy aprócska mosolyt, aztán pedig egy annál sejtelmesebb másikat. Azt hiszem egy kicsit megijedtem a lánytól, ami tőlem ritka... általában mindig akkor félek amikor nem kéne, amikor meg kellene, akkor még sem teszem... A lány kérdése akkor is furcsa volt, amelyen persze elmosolyodtam... Először hitt rólam valaki ilyesmit... Nem mintha lehetetlen lett volna, de engem kevés ember visel el... Inkább én is annyiban hagyom a témát... lehet, hogy úgy jobb lesz neki, mert különben minden bizonnyal egy kisregénnyel bombáznám... Amikor lopva egy pillantást Démonra tekintek, ő már a fejecskéjét a lány lábára helyezte és szunyókál... de cseppet sem csendesen... Még életemben nem hallottam horkolni kutyust, ma jöhetett el ezek szerint a szerencse napom... A lány egy apró mozdulattal megpiszkálta a fülét, amelytől a horkolás abba maradt... milyen kár érte...
- Semmi baj, nagyon aranyosan horkolt... vagyis szerintem...
A tekintetem a lányról Démonra helyezem és figyelni kezdem, ahogyan alszik... ~Milyen aranyos kutyus...~ A lány közben mesélni kezd nekem arról, hogy milyen is Démon... igaz, hogy csak pár szót, de nekem most az is elég.
- Meghiszem azt...
Amikor eszembe jutott a dolog, hogy én sem érkeztem egyedül felkaptam a fejem és a cicámat kerestem, aki, mint várható volt kámforrá vált... Elég egy óvatlan pillanat míg nem figyelek rá, azalatt képes meglógni... Inkább nem is figyelek oda, mintha semmi sem történt volna, most nem vagyok olyan kedvemben, hogy hívogassam, vagy keressem a kis lurkót, mert már tapasztaltam, hogy úgy is akkor jön vissza hozzám amikor akar...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hiszem nyugodtan kinyilváníthatom azt a tényt, hogy ez életem egyik legjobb napja... Azt hiszem a második helyen áll, eddig... Megismertem egy végtelenül kedves lányt, név szerint Moondance-t, meg az ő aranyos "kis" kutyuskáját, Démont, akinek nem mellesleg kötélből vannak az idegei... Még a masnit is elviseli a nyakán, amely nagyon jól áll neki, de ez is csak az én érdemem... Minden a legjobban alakult... Először azt hittem, hogy teljesen egyedül leszek az Évzárón/Évnyitón, de szerencsére ez nem így lett... A kutyus továbbra is alszik Moon lábainál ügyet sem vetve arra, hogy a lány megpiszkálta a fülét a horkolása miatt... Csak bólintok a leányzónak arra, hogy bizonyára tényleg bosszantó az a tény, hogy horkol az állatka... Most, hogy belegondolok érdekes lehet, ha ezt az éjszaka közepén teszi... Azt hiszem már kezdem sajnálni a lányt... A cicám mindeközben eltűnt, amit persze annyiban hagyok, mivel már volt alkalmam hozzászokni. Az idegeskedés, vagy a szólongatása helyett inkább körbetekintek a teremben és érdeklődve tapasztalom azt a tényt, amit az előbb is... minden kék... ~Jajj, mennyire szeretem ezt a színt!~ A lány mindeközben körbenéz a teremben, mert biztosan kiszúrta a cicus eltűnését... Neki több szerencséje van és egyből meg is találja a kis lurkót egy olyan helyen, amire még csak nem is számítottam volna... Amikor megszólított a tekintetem egyből Démon felé vándorolt és - láss csodát - az én fekete szőrcsomóm odakucorodva a kutyus lábaihoz, szép csendben alukált... Az arcomra egy mosoly szökött és még a fejemet is enyhén oldalra döntöttem, hogy még jobb szögből lássam az állatokat...
- Istenem, de aranyosak! Ilyet sem minden nap látni... Tündéri kis masnis brigád.
Már-már olvadozva néztem a két szunyókáló állatkát, míg végül - nagy nehezen - a tekintetem a lányra helyeztem... Rá is csak mosolyogni tudtam... Néha még rápillantottam az állatokra, de már a figyelmem a lányé volt...
- Láttál már ennél aranyosabbat?
Kissé oldalradöntöttem a fejecském és kíváncsian néztem a lányt... Ha látott már ilyen aranyos dolgot, remélem kitér arra is, hogy mit...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A tények állása szerint egy ígéretes napnak nézek elébe... Sikerült ma korán kelnem, ami átlagba véve ritka eset... Megismertem egy mérhetetlenül kedves lányt, aki nem mellesleg a háztársam is... a kékek számát gyarapítja velem együtt... Meg persze az ő kötél idegzetű kutyuskáját, Démont is volt alkalmam megismerni, akinek nem mellesleg pihe-puha bundája van, amelyet élvezet simogatni... Sikerült békés csevejt folytatni a lánnyal, amelynek persze az állatkáink voltak a témája... A cicám mindig újabb és újabb meglepetéseket tud nekem okozni, sohasem tudom biztosra, hogy mire számítsak tőle, amit meg a mai napra tartogatott, azt végképp nem jósoltam volna meg. Figyelem a lány szavait érdeklődve, mint mindig... Általában rá figyelek, de néha lopok egy rövidke pillantást és a masnis brigádra nézek, hiszen ilyet sem minden nap látni... Moondance is hasonló véleményen van, mint én, de azért ő tud mondani olyan dolgot, amely vetekszik ezzel a "ténnyel" a lábainknál... ~Egy rakás pici kutyus... Istenem, az milyen aranyos lehet...~ A gondolataim még az egyik pillanatban itt, a másikban pedig a terem másik részén járnak... Az igazgató úr egyre több dolgot közöl, amelyeknek ezekben a pillanatokban nem vagyok tudatában... Annyi változás lesz majd a következő évben, amelyeket bizonyára meg kell majd szoknom... Ahogy egy kicsit előbb a nevek, most a változások terelik el a figyelmem... A végén azért feleszmélek az elbambult állapotból és a figyelmemet Moonra helyezem... immáron már a régi vagyok...
- A pici kutyusok aranyos kis jószágok... imádom őket!
Végül is szinte minden ember szereti őket, aki meg nem annak nincsen szíve, vagy éppenséggel, ha van is, akkor az a bizonyos szerv kőből készült... Annyi a biztos, hogy a lány nem ezekhez az emberekhez tartozik és ezt a tényt viszont biztosan tudom... A tekintetemet megint leeresztem Démonékhoz és inkább őket figyelem... Végül is az igazság az, hogy nem lehet őket megunni, vagyis szerintem nem... A kutyusékat nézve elgondolkodtam... leszűkítettem a hatalmas teret csupán csak négy élőlényre és találtam köztünk egy kakukk tojást... Moon az, rajta nincs masni... Az én pihent elmémet viszont ez nem hagyja nyugodni... Ez csupán egy átmeneti tényező, ha rajtam múlik...
- Észrevettem valamit... Démonon, a cicámon, meg rajtam is van masni... Te viszont kakukk tojás vagy, de ha akarod segíthetek ezen... Kérsz egy szalagot?
Aranyos kiskutyaszemekkel néztem a lányra, remélem ez elég ahhoz, hogy beadja a derekát... Affelől viszont megnyugodhat, van még szalag ott, ahonnan ez jött...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A mai este is átlagos... pont olyan, mint az összes többi az elmúlt pár hónapban... Ami igaz, az igaz... képtelen voltam aludni, csak forgolódtam az ágyamban... Viszont a mai este egy kicsit más, egyetlen dologban el tér a többitől... Most nem azért indulok csavarogni a folyosókon az éjszaka közepén jóval takarodó után, mert szimplán unatkozom, hanem azért, mert nem találom a fekete cicámat sehol... Nagyon aggódom érte, mert nem szokása eltűnni ilyenkor... Általában mindig velem alszik, de ma nem volt a megszokott helyén... Lövésem sincs, hogy merre lehet a drága, de a fejembe vettem, hogy meg fogom találni bármi áron... A hálókörletemből nem volt nagy ördöngösség kilógni... Lehet azért, mert már megtettem egy párszor, azt hiszem már rutinosnak számítok ilyen téren... Ma rajtam kívül nem volt ébren senki, szóval nem volt aki megakadályozta volna a szökési kísérletemet... A legutóbbi ember, aki nyakon csípett Izabella volt, bár azt a találkozást bünti nélkül megúsztam... A kékek ilyen szempontból igazi angyalok... Szépen csendben lopakodva haladok a folyosón a kék pizsamámban, nyuszi füles mamusszal, meg egy szokásomtól eltérő fehér masnival a hajamban... Az egyetlen fény amire hagyakozhatok, azt a kezemben lévő pálcám árasztja... Lehet, hogy rossz ötlet, ha világítok, mert feltűnő, de ha nem tenném bizonyára sikerülne felbuknom valahol, amit persze nem szeretnék... Nincs kedvem meglátogatni a gyengélkedőt... Egy pillanatra megtorpantam egy aprócska nesz hallatán... A legelső gondolatom az volt, cseppet sem meglepő módon, hogy meg van a cicám... Nem is tévedtem... a cicus velem szemben trappolt a folyosón. Érdekes módon még engem is nagy ívben elkerült, hiába nyúltam érte... Biztosan sietett valamerre... de miért? Ilyen sem szokott csinálni. A rákövetkező gondolataim egy dolog körül forogtak... ~Mi vagy ki lehet arra amerről jött a cica?~ Szépen lassan elindultam, majd rá pár másodpercre már ugrándozva haladtam a folyosón... Mi lenne velem, ha ezt nem tenném meg... Nem is lennék önmagam...
- Van ott valaki? Halihó!
Ennyit az inkognitómról... Csak az én pihent elmém képes arra, hogy kiabáljon az éjszaka közepén, hátha felébresztek valakit vele... Én már csak ilyen vagyok...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Az én kis pihent elmémnek köszönhetően már megint rosszkor vagyok rossz helyen... Már várható volt, hogy bekövetkezik előbb, vagy utóbb az a végzetes találkozás egy prefektussal... Az elsőt volt szerencsém megúszni, de ez alól nem valószínű, hogy kibújok, bármennyire is szeretnék... Az ugrándozásomnak a folyosón véget vet egy ember aki elém áll... Egy szerencséje volt, hogy most az egyszer előre néztem és sikerült észrevennem őt, mielőtt nekimentem volna... Az éppen fényben úszó pálcámat kissé felemelem, majd követem a tekintetemmel a fényt, mellyel az utamat álló illetőre világítok... Először csak szótlanul, kissé megszeppenve bámulom őt, majd a fejemben megfordul egy nagyon bölcs gondolat, amelyről meg kell biztosodnom... Először csak néztem, majd összeszedve némi bátorságot vettem egy mély levegőt, majd felemeltem az üres kezemet és a mutató ujjammal vállon böktem a lányt, persze nagyon óvatosan...
- Jéé egy ember!
Amikor megbiztosodtam róla, hogy egy emberről van szó megengedtem magamnak egy mosolyt, majd hátraléptem tőle egy lépést... Ebben az iskolában ki tudja, hogy mikor mivel, kivel, vagy milyen lénnyel hoz össze a szél... de lehet ezt élvezem a legjobban... A lány kizárásos alapon nem szellem, sem vámpír... Mind a két fajjal volt szerencsém összefutni az ittlétem alatt, szóval biztosan tudnám, hogy ha az lenne... A tekintetemet megint a lányra emelem és a kérdésére válaszolván tisztázni kezdem a tény állást...
- Hogy hova azt sajnos nem tudom, én csak azért nem alszom, mert nem tudtam elaludni és észrevettem, hogy nincs meg a cicám, és hát... a fejembe vettem, hogy meg fogom találni... Soha sem szökik meg tőlem ilyen későn, szóval aggódtam érte... De már tudom, hogy jól van, mert az előbb szaladt arra, amerről jöttem... Érdekes módon nem állt meg nekem, biztosan megijedhetett valamitől... Szerinted?
Az egész szövegemet elmondtam a lánynak egy szuszra, szinte már elhadarva... Megint alaposan szemügyre veszem a lányt, majd valami furcsa érzés fog el... Normális ember nem sétálgat este a kastélyban, mert mindenki tudja, hogy nem szabad... És ha ő mégis itt van, akkor kizárásos alapon... ő egy prefektus... A tekintetemet leeresztem a földre, tudván, hogy nagy bajban vagyok...
- Hoppá...
Ezt a mondatot elsuttogtam a föld felé, rádöbbentem, hogy bekövetkezett az, amire sokan figyelmeztettek... Mégis a dolgoknak mindig a jó oldalát kell nézni... Itt van velem egy számomra új ember akivel még nem volt szerencsém találkozni... Legalább ennek tudok most örülni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mai napom is teljesen normálisan indult... Sikerült korán kelnem függetlenül attól, hogy tegnap nagyon későn aludtam el. A macskámat már megint nem találom sehol, de ezen most nem húzom fel magam és ezt a napot azt hiszem megpróbálom kibírni nélküle... Végül is a cica majd megbánja a dolgot, mivel most elbúcsúzhat a reggelijétől... A nap megfelelő kezdete érdekében oldalra fontam a hajamat, majd egy kék masnival rögzítettem... Az első és egyben egyetlen gondolat, vagyis inkább terv amely megfordult a fejemben az unaloműzés ellen az a séta mellett szólt... Szép lassan összeszedetem magam és el is indultam... A kastélyban való kóválygás során megfordultam a különböző folyosók és termek labirintusában és az ezt követő percekben rádöbbentem egy érdekes dologra... Már egy jó ideje itt élek a kastélyban és még mindig nem ismerem annyira, amennyire kéne... Lehetséges, hogy hajlamos lennék még eltévedni is... bár erre még nem volt példa és most, hogy belegondolok nem is szeretném, hogy legyen... Idő közben sikerrel egy számomra még ismeretlen folyosóra kanyarodtam... A tekintetem először az új helyet kémleli kíváncsian, majd megakad a folyosó végén... A csúnya rossz fekete cicám állt ott és engem figyelt... Nekem persze több sem kellett, mint akit ágyúból lőttek ki úgy iparkodtam a cica után... Csak mindeközben akadt egy kis technikai malőr... a padló vizes volt, amire persze nem számítottam, miért is néztem volna a lábam elé mielőtt megindulok... Az ezt követő pillanatokban egy hatalmas puffanással elterültem a földön, mint egy feldöntött krumplis zsák, pont az állatka mellett, aki mintha sejtette volna, hogy mi fog történni... meg sem mozdult... Pár apró mozdulat segítségével odaültem a fal mellé, karba tettem a kezem, majd durcázni kezdtem egy kicsit... Bajom az szerencsére nem lett, hiszem strapa bíró vagyok, de azért csak találkoztam a padlóval... A macskám persze tovább állt egy olyan mosoly szerű arckifejezéssel a pofiján... Azt hiszem ez a jól megérdemelt bosszúja volt az átkozott masnijaim iránt, amelyeket volt merszem a nyakába aggatni... Azt hiszem valahol mélyen büszke voltam az állatkámra, végül is az enyém, pici cica kora óta én tanítom... Azt hiszem a tanítvány felülmúlta a mesterét, de azért félreértés ne essék, azért még mérges is vagyok... egy ici-picit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A mai napom sem indulhatott volna jobban. Korán keltem fel, ami ritka, ráadásul balszerencsémre még az állatkámmal is összefutottam, utána pedig sikerült elestem. Komolyabb bajom nem lett, de azért fájt a dolog. Ráadásul mindenért az én csúnya gonosz cicám a felelős, akiről eddig azt hittem, hogy nem tudna ilyet tenni velem, de ha ezt akarja játszunk így. Belegondolva a dologva, nem kéne felhúznom emiatt magam, mert igaza volt, de engem nem ilyen fából faragtak. Csak kaparintsam egyszer a kezembe és akkor aztán megbosszulom a dolgot. Ha elkapom, akkor egy hatalmas masnit fogok kötni a kis nyakába, csak az a kérdés, hogy milyen színű legyen... A gondolatmenetemet lépések moraja zavarta fel amire időm sem volt reagálni, mert valaki felemelte a fejecském. Először persze csak értetlenkedtem, még a kérdésére sem válaszoltam a meglepettség miatt. Azután, mintha megvilágosodtam volna... ~Ez kizárásos alapon csak az iskola pszichológus nénije lehet, mert a rendelő felől jött...~ Szóval nem kell félni tőle. Rámosolyogtam, majd összeszedtem magam és megszólaltam.
- Én remekül vagyok, de a macskám nem lesz, ha a kezem közé kaparintom.
Csodával határos módon mellőztem a hadarást, a "cicám" jelző használatát, meg az egész történet elmesélését és képes voltam viszonylag rövid választ adni. Mindeközben a nő felállt és felém nyújtotta a kezét, amit persze elkaptam és a segítségével felálltam. Leporoltam magam, majd újra ránéztem és megválaszoltam a mindeközben feltett kérdést.
- Órám most éppenséggel nem akad, szóval ráérek.
Amúgy is éhes vagyok, mert nem reggeliztem és eleve imádom a kakaót, meg a pogácsát is. Meg az a tény is közrejátszik, hogy még nem volt szerencsém összefutni pszichológusokkal és kíváncsi vagyok milyen is az. Az eddigi véleményem róluk, hogy imádom őket, de ez még változhat, bár nem szeretném, hogy megtörténjen.
- Időm annyi, mint a tenger, szóval máris mehetünk, ha jónak látja.
Szép kacifántos megfogalmazás, de legalább annak örülhet, hogy egyelőre nem aggattam rá a "néni" szót. Van pár ember akik nem kedvelik, de akad egy olyan is, akit megnevettettem a dologgal, ráadásul azt is megengedte, hogy nekem szabad legyen bácsiznom. A gondolataim már megint másfelé kanyarodtak, mint kellett volna. Annyi biztos, ha megindul a pszichológus néni én hűségesen követni fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ez az egyik legérdekesebb estém itt az iskolában. Életemben azt hiszem másodjára hoz össze a sors prefektussal. Az első találkozást volt szerencsém megúszni, de a mostanit már nem valószínű, hogy sikerül, bármennyire is szeretnén. A lány arckifejezéséből csak a rosszabbik dolgot tudom levonni, most bizonyára kapok majd egy csúnya rossz büntimunkát. Azt hiszem félnem kellene egy kicsit, de még sem teszem. Miért is pont most tartanék volna bármitől is. Volt olyan estém, amikor egy vámpírral beszélgettem az éjszaka közepén, meg olyan is amikor szellemmel cseverésztem. Azt hiszem a csúnya rossz prefit is túlélem majd valahogy, de a "jutalmamat" a szökdösésért nem valószínű. A lány szavaira inkább nem is válaszolok semmit, mert lehet annak rossz vége lenne. Így is érdekes embernek  hihet, különösen az okosságtól duzzadó kijelentéseim miatt. Nem akarom velük még jobban súlyosbítani az így is elég érdekes szituációt, amelyből nem valószínű, hogy valaha is kimászok. Csak annyira telik tőlem, hogy állok a lány előtt teljes kerti törpe valómban és nagyot nyelek, amikor megpöccintette a prefektusi jelvényét. Önkénytelenül is elmosolyodom rajta, pedig belűről nem vagyok éppenséggel a legvidámabb ember.
- Azt hiszem most bajban vagyok, igaz? Vagyis inkább ne is válaszolj, tudom a választ.
Igen, bajban vagyok... de még mekkorában. Már csak az bosszant, hogy még a macskám is eltűnt, ráadásul úgy néz ki, hogy ma nem lesz lehetőségem előkeríteni. Veszek egy nagy levegőt, majd összeszedem a maradék bátorságomat és a végén megszólalok.
- Állok elébe bármi is lesz.
Legalább a dolognak van egy jó oldala is, ha kapok bünti feladatot, akkor nem fogok unatkozni. Takarítani szeretek, és mindig segítek az emberek ott ahol tudok. Mindennek van pozitív oldala is és mindig azt kell figyelni. Meg megúszni úgy sem fogom a dolgot, szóval inkább meg sem mozdulok, hanem bűnbánó arckifejezéssel állok a prefi előtt a földet bámulva abban reménykedve, hogy kegyes módon megesik rajtam a szíve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Azt hiszem a napom is pont olyan jól alakul, mint ahogyan terveztem. Itt vagyok az egyik mérhetetlenül kedves háztársammal, akinek nem mellesleg kötélből vannak az idegei, mert még nem adta tudtomra, hogy már mennem kellene. Ráadásul nem csak egy kék leányzót ismertem meg, hanem az Ő aranyos "kis" kutyusát is. Az állatkák a lábaink előtt szundikálnak összebújva, masnikkal a nyakukban, amelyeket nem mellesleg én aggattam a nyakukba. Mind ezek a dolgok mérhetetlen örömmel és a masni rákötése a kutyára pedig büszkeséggel tölt el. A lány mondataira nem válaszolok semmit, mivel, hogy az előttünk alvó masnis brigádot kémlelem, miközben kizárom az engem körülvevő világot. Most kivételesen nem a furcsa gondolataimon kalandoztam el, hanem a látványon, amely előttem helyezkedett el. Arra eszmélek csak fel, amikor megérkezik a kérdésemre a várva várt válasz, amelyre felpattanok ültömből, megkerülöm a lányt, elkacsmarom a haját, pár gyors mozdulattal oldalra fonom, majd egy szép kék masnival rögzítettem azt is. Már nincsen köztünk kakukktojás. Vagyis van, a teremben tartózkodó többi emberen tudtommal nincs masni. Meg nem is valószínű, hogy lesz, de az nem is nagy baj. Beállok a lány elé, majd a tekintetem a művemre emelem.
- Már nem vagy kakukktojás.
A lány frizurájában való gyönyörködés közben rádöbbentem valamire, nekem mennem kéne. Vagyis nem lenne kötelező, de most úgy tartja kedvem. A masnis brigádra mézek, ami persze büszkeséggel tölt el. Mindegyikre én kötöttem azt a nagyon szép kis masnit, majd tisztázom Moonnal a tény állást.
- Most azt hiszem mennem kell, vagyis különösebb dolgom nincs, de azért akad néhány.
Mindig is erősségem volt értelmesen elmagyarázni a dolgokat az embereknek, mint ebben az esetben is. Remélem azért valamennyit megért majd belőle.
- Megszeretnélek kérni, hogy figyelj az állatkámra, nem szeretném most magammal rángatni, mert látom, hogy milyen jól érzi magát Démonnal. Remélem érted amit mondok, de az sem baj, ha nem.
A figyelmemet a teremből kifelé vezető útra helyeztem, majd megejtettem egy hátraarcot. Szépen sétálni kezdtem kifelé, de még egyszer visszanéztem és integettem neki.
- Legyetek jók!
Ezzel az ügyet lezártnak is tekintem. A sétáról fokozatosan ugrándozásra váltottam, majd kámforrá váltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A mai napom is nagyon furcsa volt, egész áldott reggel a jelmezemet kerestem, a nap többi részét pedig a könyvtárban töltöttem. Igazság szerint már alig vártam a pillanatot, amikor magamrakaphattam a jelmezemet és vághattam neki az útnak a kastélyon keresztül a Nagyteremhez. Most kivételesen céllal, végre nem kellett egyedül mennem az ilyen rendezvényekre. A terem előtt már vártak rám, pontosabban vát rám a Kilt Zoltán névre hallgató háztársam, akit az én - szerencsés - áldozatom szerepében kellett elképzelni. Kénytelen lesz elviselni az én társaságomat, hiszen ő adta be a derekát. A célomul szolgáló helyszínt megközelítve lelassítottam egy kicsit, letettem magam mellé a fekete cicámat és a magányosan álldogáló páncél elé álltam, aki nem mellesleg egyből ki is szúrt engem. A köszönésére illedelmesem én is megtettem a dolgot. Legalább túlestünk a formaságokon.
- Szépséges estét!
A meghajolást viszont örömmel fogadtam - az úgymond "lovagom" részéről - viszont az már furcsa volt, vagyis jobb szavakkal élve meglepő ahogyan a páncélt viselő háztársam kiszórt mindent a keze ügyéből. Amire lehajoltam volna segíteni ő mindent felkapkodott, de azért a kardját sok sikerrel elkacsmartam a kezei körül.
- Ezt majd magamnál tartom, addig sem fogod elhagyni...
Igazság szerint nem csak ebből az indokból raboltam el tőle a fegyverét, hanem, mert olyan volt a hangulatom és a macskámon kívül mást is cipelni akartam. A cicust idő közben felkaptam az egyik kezembe indulásra készen. Most kivételesen elhanyagoltam a masnik használatát és így se a hajamban, sem a macskám nyakában nem volt található ilyen dísz. Az állatkámra egy síma nyakörvet aggattam, amely sötétbarna színben pompázott egy aranyszínű bilétával karöltve a nyakában. A megoldóképességem nem ismert határokat a napokban, a biléta felirata helyén az "Anonismusz" név tündökölt... mi mást tudnék odaírni, ha még nincs neve a jószágnak. Lehet, hogy a masnikkal jobban jártan volna... A karomat a lovagom felé nyújtottam, mivel a kezecskéim tömve voltak, így csak ez maradt. Amennyiben hajlandó elkapni indulhattunk is befelé, hiszen ez a terv. A kérdésére csak bólintottam, persze, hogy mehetünk, azért vagyunk itt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A mai napom érdekesnek ígérkezik. A kezdete most az egyszer merőben eltért a megszokottól. Megengedtem magamnak, hogy kicsivel korábban keljek. Istenem, de szép is volt az a körül-belül tíz perc reggeli lusti a pihe-puha ágyamban. Amikor elég erőt merítettem, felkeltem, majd a megszokott rituálém szerint ráncba szedtem magam. Raktam masnit a hajamba és megetettem a macskám, nehogy éhenhaljon. Majd a cicussal karöltve útnakindultam az iskola könyvtárába. Volt ott egy picurka elintéznivalom, mert megint elhatároztam, hogy szorgalmizni akarok. Kellett pár darab könyvecske az egyik kutatós feladathoz. Amint odaértem helyet foglaltam a megszokott helyemen és elkacsmartam pár könyvecskét, amelyekből megszereztem a szükséges információkat. Ezzel fejeztem be a napi feladatom, leírtam a megoldásokat, majd leadtam a tanárnál a feladatot. Innentől kezdődött meg a napi idill. Végre volt időm hódolni az egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Szokásomhoz híven sétáltam a kastélyban. Hoztam a megszokott formám, ami annyit tesz, hogy egy pici kislány masnival a hajában, macskával a kezében ugrándozik a folyosón. Csak akadt egy kis bökkenő, a cselekményszálamat félbeszakították... Az aktuális folyosó csendjét egy csattanás zavarta fel, amelynek a következtében az eddig teljesen nyugodt macska kiugrott a kezeim közül és iszonytatos gyors rohanásba kezdett. Nekem sem kellett több... utána szaladtam. Fogalmam sem volt merre igyekszünk, csak akkor kaptam észbe, amikor már kiléptem a kastély falai közül. Viszont akkor sem fordult meg a fejemben, hogy itt meg kéne állni és kitalálni valamit. Inkább rohantam tovább a jószág után. Csak futottam és meg sem álltam addig a pillanatig, ameddig rá nem eszméltem, hogy a cica eltűnt a szemeim elől. Itt álltam meg egy pillanatra és sikeresen rájöttem egy tényre. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Meg arra, is rájöttem, hogy nemsokára besötétedik. Ha kinnmaradok estére, akkor megesz a sötétség. Éppen mikor már kezdtem kétségbeesni akkor pillantottam meg egy házikót a fák között. Bevallom szép épület volt, amolyan régi fajta. A gondolataimban megfordult, hogy menjek közelebb és vizsgálódjak egy kicsit. Így is tettem, közelebb mentem a házhoz, egész a verendáig. Akkor hallottam meg egy zajt az ablak felől. Amikor odapillantottam megláttam egy résnyire nyitott ablakot és egy azon becsusszanó fekete cicafarkat. Kizárásos alapon az az én cicám volt. Nagy levegőt vettem és fellépkedtem a lépcsőfokokon és egy halk kopogást követve nyitottam ki az ajtót, amelyen beléptem a házba.
- Szépséges estét, vagyis délutánt! Van itthon valaki?
Igazság szerint úgy mentem a házba befelé, mint a szemellenzős ló. Szétnézni nem igazán néztem, úgy voltam vele, hogy csak kapjam vissza azt az állatkát és megyek vissza a házamba, a kékekhez és szorgalmizhatok tovább...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A tényállás a következő... A cicám beszökött egy idegen házba, ahova sok sikerrel én is könnyedén bejutottam. Semmi sem állt az utamban, csak pár darab lépcső és egy nyitva felejtett ajtó, ahol csak a kilincset kellett lenyomnom. A házikóba bejutván csak sétáltam egyre beljebb, a tekintetem viszont kizárólag a macskámat kereste. Nem néztem szét, nem figyeltem a bútorokat, sem azt, hogy merre megyek. Kiabáltam párat, érdeklődtem az esetlegesen itt tartózkodóktól, hogy itt leledzenek-e. Választ viszont nem kaptam. Egy ajtóig jutottam, amelyről azonnal megállapítottam, hogy ez bizonyára a konyhaajtó lehet. Annál a küszöbnél álltam meg gondolkodni. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet ide bejönni... Ki tudja ki lakik itt, az is megeshet, hogy valami szadista tömeggyilkos lakhelyére kecmeregtem. És ha ez a variáció az igaz, akkor egy hozzám hasonló leányzóknak veszélyes itt járni-kelni ezen vityilló falai között. Ezeken elgondolkodva döntést hoztam. Kit érdekel az a gonosz cica, majd visszajön, ha akar. Ha pedig nem, akkor meg éhenhal, mivel egeret fogni nem tud. Vettem egy mély levegőt, majd sarkonperdültem és megfordultam. Viszont a hátam mögött egy érdekes meglepetés várt. Amikor megtettem a száznyolcvan fokos fordulatom megpillantottam egy fölém magasló fekete köpenyes alakot. Először csak a mellkasával találkoztam, majd leengedtem a fejem és fokozatosan emelve, a lábaitól felfelé haladva igyekeztem beazonosítani a személyazonosságát. Síri csöndben álltam előtte. Elsőre csak annyit állapítottam meg, hogy egy fekete köpenyes, mezitlábas, magas alak állott előttem hosszú hajjal és ismerős arcal. Megijedni nem ijedtem meg, volt egy olyan érzésem, hogy nincs okom félni. Pár pillanatra rá jutott eszembe néhány apróság. Már láttam ezt a furcsa alakot, ismerem az arcát és a jellegzetes hosszú haját. Egyenesen az általam már végre valahára megismert kilétű bácsira mosolyogtam. Emlékek voltak a fejemben vele kapcsolatban. Egyszer már találkoztam férfivel, megismerem... tudom, hogy ő mi és azt is, hogy ki. Meg azt is, hogy nem bánt engem, szóval nem kell félnem. Meg persze azt is, hogy ért a csillagjegyekhez, mivel ő tanított meg megkülönböztetni őket. A furcsa meglepi valami nagyon szépre sikeredett, mert iszonyatosan örültem neki, hogy ha már bejöttem valami vadidegen házba, akkor legalább a Bácsi vityillóját sikerült kiválasztania a sorsnak és nem egy sorozatgyilkosét. A rövidke mosolyom egy ölelés követte, két puszival karöltve, egyenesen a Bácsi felé intézve. Majd mikor kellő képpen üdvözöltem a drágát, hátraléptem egy lépést és megszólaltattam a hangocskám.
- Istenem, de örülök, hogy maga az... Olyan régen láttam már a Bácsit. Hová tudott így eltűnni? Talán sok dolga volt? Amúgymeg... sajnálom, hogy csak így natúr berontottam ide, de hidje el volt rá megfelelő indokom. Beszökött ide a cicám. Tudja, kicsi fekete és macskaalakú. Látta valahol? Az egyik nyitott ablakon csusszant be. Apropó, az ablak miért van nyitva? Maga így nem fázik? Szerintem így kicsit hideg van...
Ha ezt nem így egyszuszra, elhadarva mondom el a férfinak rendezetlen gondolatok és kérdések random összeválogatásaként, akkor nem is én lettem volna. Remélem sikerül majd megbirkóznia a feldolgozásával.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mostmár pontosan tudom merre csatangoltam el. Itt vagyok egy számomra oly kedves illető házában. Megint furcsa helyzetbe keveredtem. Egy vadidegen vityillóban állok és az előbb ölelgettem meg egy vámpírt. Istenem, ha ezt valaki hallaná... kicsit sem néznének bolondnak. A halálfélelmem a férfi iránt semleges, tőle nem rettegek. Halál nyugott szívverés övez engem. Az elhadart kis monológomra hamarosan megkapom a megfelelő válaszokat. Fele olyan gyorsan és türelemmel telve ad mindenre magyarázatot az előttem leledző Bácsi. A hangja mélysége cseppnyit furcsa, de élvezettel hallgattam. Csak álltam a férfi előtt és figyeltem őt, amint mondja a magáét. Majd pár pillanatra rá jobb ötlete támadt... Egy gyors bólintást követve elvonult becsukni az ablakokat, amit persze zavartalanul végignéztem. A férfi lassacskán eltaláltatott tűnni a folyosót tarkító megannyi szoba útvesztői között. Jobb dolgom nem akadt, szépen csendben álldogálva vártam vissza a Bácsit. Persze a csend az erőltetett fogalom, csettintgettem, egyenletes ritmust doboltam a lábaimmal és megbökdöstem pár bútort is, amelyek a közelemben voltak. Amikor végre visszajött a férfi útbaigazított a nappali felé azzal az utasítással, hogy fogjam meg a macskát. Először szó nélkül megindultam az imént említett szoba felé, de amint a Bácsi meglódult a konyhába én is iránytváltottam. A konyha érdekesebben hangzik, mint a nappali.
- Elkísérhetem inni a Bácsit? A macska az ráér. El lesz ő odabenn, ha meg vissza akar jönni, akkor úgyis visszajön magától. Úgy szokta a drága...
A nyitókérdésem nem is kérdés volt, inkább tény. Mindegy mit válaszol a férfi, akkor is a nyomában maradok... szerintem ezt ő is tudja.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A macska kitűnő helyen volt a nappaliban. Miért kellett volna megzavarni, elrángatni onnan? Áhh... mindegy. Adam bácsi tisztán és érthetően a tudtomra adta, másodszorra is, hogy irány a nappali. Ezt a célzást persze elsőre is felfogtam, de hát na... egy próbát megért a rákérdezésem. A férfi szépen megállt, majd megfordult és kedves, de határozott hangnemmel és ugyanilyen tekintettel karöltve, közölte velem, hogy menjek a nappaliba. Erre csak mosolyogtam egyet, hálás voltam a türelméért amit rám áldozott, és persze azért is, hogy nem kapta fel a vizet az értetlenkedésem miatt. Ritka kincs az ilyen illető.
- Őhh... hát jó. Akkor megyek a nappaliba és levadászom a cicust.
Ha a Bácsi szerint a macska megzavarodott, akkor annak úgy is kell lennie. Adam bácsi már jóval többet tapasztalhatott nálam, mivel vámpír... és azok olyan hosszú ideig élnek. Vajon mennyi idős lehet a bácsi? Ez viszont most mellékes kérdés. Ügyet sem vetve a gondolataimra, sarkonperdültem, majd a folyosó maradék részén végigugrándoztam és bekanyarodtam a nappali területére. A férfinek furcsa ízlése volt, megvallom. A keszekuszaság engem sosem zavart. Elmerültem a sok holmi között, majd elkezdtem keresni a macskát. Nézelődtem, de semmi, élőlény sehol. Amikor már kezdtem volna feladni, hogy valaha is megtalálom a jószágot, abban a pillanatban meghallottam egy aprócska kis zajt. A nesz az egyik ülőalkalmatosság alól jött. Itt merült fel bennem a kérdés... Onnan vajon hogyan rángatom majd ki? Nah... mindegy. Megvárom vele a Bácsit, Ő majd tudni fogja, hogy mit kell tenni ilyenkor.
   

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem minden nap sikerül a véletlen folytán az embernek összefutni az iskola pszichológus néniével, viszont ez a bizonyos ma más volt. A hölgyemény mérhetetlen kedvességről és gyermekbarátságáról is tanúbizonyságot tett a szememben, mert nagylelkű módon felsegített a földről, majd készségesen megmutatta, hogy hol is van az a bizonyos rendelő. Életemben nem voltam még pszichológusnál, de ha belegondolok biztosan kedvesek lehetnek, mivel Zója néni is kedves. Behívott, majd elmagyarázta az elém táruló dobozok és fóliák szerepét a szobában. Nekem amúgy fel sem tűntek volna, képes lettem volna lakberendezési tárgynak tekinteni őket. Amint beértünk a néni igyekezett kitenni magáért. Elmagyarázta, hogy az asztalon van a finom, még meleg pogácsa, amit az előbb hoztak. Nekem persze több sem kellett... megragadva az általa emlegetett tányérkát, szedtem magamnak egy pici pogácsát és komótosan rágódni kezdtem rajta. A rágódásom alatt a néni precíz mozdulatait követtem, amellyel a kakaót készítette. Hamar visszaért, majd adott egy bögre itókát és beszélgetést kezdeményezve feltett egy kérdést. Lenyeltem hát a falatot, megkóstoltam a kakaót, majd újult erővel csicseregni kezdtem.
- Nagyon finom lett a kakaó, meg persze a pogácsa is mennyei... Apropó... Nem, nem vettem fel gigantikus mennyiségű órát. Csak nyolcat... azt hiszem...
Igen, határozott kislány vagyok. Most hogy belegondolok azt hiszem tényleg nyolc órácskám van.
- Igen, ez egy amolyan kivételes alkalom. Most van egy kis szabadidőm, amit ez egyszer nem a könyvtárban szorgalmi írással, vagy tanulással akarok tölteni, hanem valami mással.
Például azzal, amit most csináltam, random iskolapszichológusokkal való beszélgetéssel. Ilyet is ritkán tehet az ember.
- Amúgy meg... Majd egyszer elmeséli ennek az isteni kakaónak a receptjét?
Áhh... mit is tehetnék. Én egyéniség vagyok, most a kakaó vonta el a figyelmem a dolgokról, minő meglepő.
   

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jujj... leesett a havacska, végre valahára fehér minden! Milyen kár, hogy a kastélyban nincs olyan fehér izé, mert olyan jó lenne hógolyózni idebenn is. Fogadni mernék, hogy még a mozgó falfestmények is beállnának egy körre, ha szépen megkérném őket. Vagyis... egyátalán nekik szabad olyat?  Nah... majd én kiderítem, holnap tudom mit csinálok. Reggel, mint már megszokták tőlem, iszonyatosan korán keltem, mivel tudtam jól, hogy ma még tanulnom is kell. Meg persze egy rakat könyvet is vissza kell szolgáltatnom a könyvtáros néninek. Amint ráncbaszedtem magamat, - ami a felöltözést, a macskaetetést és a hajamba való masniaggatást jelenti - útnakindultam egy hatalmas rakat könyvecskével egyenesen a könyvtár nevű tőrzshelyemet megcélozva. A folyosókat és a különféle termeket egymás után róttam le, úgy, hogy fogalmam sem volt, hogy merre megyek. Semmit sem láttam az elém magasló könyvkupactól. Még az volt a szerencsém, hogy a cicám szorosan a lábam mellett nyávogott, vagyis szebben fogalmazva hangjeleket adott, hogy merre menjek. Ritka alkalom ez, hogy hajlandó volt velem összedolgozni. Lehet, hogy most is csak azért teszi, mert adtam neki a reggeli adag gumicukromból. Sőt... biztos emiatt van. A könyvtár küszöbét átlépnem sajna nem sikerült, amint odaértem belérúgtam. Hogy az a... Szusszantam egyet, majd újult erővel átszökkentem rajta. A polcok között cikáztam immáron csak azzal a szent céllal, hogy találjak egy asztalt és leboríthassam rá az összes könyvet, amit idáig elcipeltem. Hát... a négylábú bútor meg is lett. A síri csendet egy csattanás törte meg, ami annyit jelentett, hogy én szépen elintéztem a könyvek lepakolós részét. Ügyesen nekimentem az egyik asztal szélének. Fogadni merek, hogy megint keletkezett egy csúnya lila folt a lábacskámon. A könyveim lepotyogtak, sőt... az asztalon tornyosuló irományok is mind egy szálig a földön kötöttek ki. Az ütközés valami olyasfajta erejű volt, hogy talponmaradni sajna nem tudtam. Szépen leereszkedtem a helyéről elmozdult asztal mellé, a hátamat egyenesen nekivetettem és igyekeztem mély levegőket venni. Sírni nem akartam, mert már nagy vagyok hozzá. Hogyan néznének rám az emberek, bele sem mertem gondolni. Szépen magamhozhívtam a cicámat, aki kissé idegesen, de odabaktatott hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Helyetfoglaltam, vagyis az igazságot megvallva összeestem a helyéről elmozdított asztal mellett. Gondosan leültem a földre, igyekezve a legkevesebb fájdalmat okozni magamnak ezzel. Amint leérkeztem és felvettem egy számomra kedvező ülésipózt, magamhoz hívtam a macskámat, aki idegesen ámbár, de odakocogott hozzám. Az izgatottságra meg is volt a megfelelő oka, történetesen nem voltunk egyedül a könyvtárban. A benn - gondolom tanulás közben - megzavart illető bizonyára meghallotta a lakberendezésem hangjait és ezeket követve könnyen a nyomomra is akadt. A bent leledző emberke pedig nem volt más, mint egy jó barátom, Isidor. Persze hogy mindig ott kellett lennie, amikor szükségem volt rá. Történetesen kellett valaki, aki összekapar erről a nyamvadt padlóról. Rámköszönt a szentem, majd egy gonosz kérdést tett fel. Tudhatná, hogy nem direkt rendeztem át a könyvtárat, csak véletlenül történt. Ki az az elmebeteg aki direkt akarja eltörni a csontjait ilyesfajta indoktól vezérelve...
- Szia! Nagyon vicces, tessék kicsit együttérzőbbnek lenni és nem kiröhögni engem.
A fiú, mint hozzá oly megszokott módon, különösebb erőfeszítés nélkül, pár pálcalendítés segítségével a helyérerakott mindent. Ezért is nézek rá fel annyira... ha én próbálnám meg ugyanezt, akkor ott csak nagyobb rendetlenség keletkezne. Viszont valami történt. Isidor egy pillanatra megdermedt és csak úgy random szembefordult velem. Kezdett ijesztő lenni, itt valami készült... viszont, vajon ellenem? Nem... nem hiszem. A fiú elémmagasodott és valami furcsa monológba kezdett. Egy párszor meg is akadt közben. Elhallgattam, magamhozszorítottam a cicát és szépen felemeltem a kobakom. Egy halvány mosollyal és tátott szájjal hallgattam a mondanivalóját. Az eleje megvolt, felfogtam. Viszont, amint eljutott a tudatomig a kérdése, az összeköltözésről a szám becsukódott, majd leengedtem a fejem. Most viszont rajtam látszott, hogy kattogtak odabenn a fogagaskerekek. A döntések határoznak meg minket. És a fiú hozott egyet, amit remekül kifejezett a kérdéssel. Én pedig a válaszommal fogok majd döntést hozni, eldönteni, hogy mi legyen. És ez pedig nem egy akármilyen döntés... Nem olyan, mint a többi, nem a ruhám, vagy a gumicukor színét kellett meghatároznom. Ez hosszabb időre szólt. Egy darabig gondolkodtam, átvettem magamban a következményeket, mint ahogyan szoktam. Azt hiszem ismerem eléggé ahhoz a fiút, hogy tudjam nem akar nekem rosszat. Szóval...
- Hááát... Öhhmmm... Őőö... miért is ne. Ha nagyon szeretnéd, akkor rendben.
Egy nagyon furcsa kissé erőltetett mosolyt sikerült kicsalnom az arcomra. Nem mintha nem lettem volna boldog, de félek. Minden megint megváltozik majd. Viszont nézzük azt, hogy nem egyedül kell majd megbirkóznom vele. A macskám szorításán emgedtem kicsit, aki persze egyből megmoccant. A jószág mozdulata a lábam fájós szakaszát érte, amely miatt persze szisszentem még egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Valószínűleg ma állítottak életem egyik legnagyobb döntése elé, de ez most már a legkisebb gondom. Viszonylag hamar eldöntöttem mit akarok és szerintem jól sikerült. Isidoron látszott, hogy valóban szeretné a dolgot és persze én is szerettem volna a közelében tudni magam. Iszonyatosan kedvelem a fiú társaságát, de lehet, hogy csak azért, mert azon kivételes emberek közé tartozik akik elviselik a jelenlétem maguk mellett. A válaszom megadtam neki, kicsit akadozva, de megérkezett felé és Isidor persze azonnal fel is fogta azt. Az immáron mellettem üldögélő fiú szavai amolyan nyugtató hatásúak voltak számomra. Szépen csendben érdeklődve hallgattam a szöveget és szorgosan jegyezgettem fel a kobakomban a fontosabb információkat. Viszont amint vége lett és az utolsó szó is elhangzott vettem egy kísértetiesen nagy levegőt és mint ahogyan szoktam egy nagyformátumú monológba kezdtem.
- Hááát... szerintem alaposan meggondoltam a dolgot és egy halálbiztos igent mondanék... Mert hááát... az igazságot megvallva én is boldog lennék, ha mellettem lennél. Mert amúgymeg unatkozok és pontosan tudod, hogy nem szeretem az unalmat. És eleve, a kastélyban leledző szabályok még mindig magasak nekem. Példának okáért az a csúnya rossz takarodóidő... tudom, hogy ez most pont nem ide tartozott, de nah. Biztosan szép kis házikód lehet. Ráadásul még berendezésre vár, az a legjobb. Szeretek pakolni, meg dekorálni is. És nézzük a jó oldalát... majd megerősödsz a lakberendezés során, mert ugye te sem gondoltad komolyan, hogy majd én tologatom a szekrényeket? Az a te dolgod lesz, viszont majd megmondom, hogy merre is igazítsd el a bútorokat. De ugye számoltál azzal is, hogy sok dologban különbözünk? Ugye tudod, hogy lesz sok-sok szabályom, amit be kell majd tartanod? Gonondolom neked is lesznek kikötéseid, amikhez persze jó kislányhoz méltóan igyekszem majd alkalmazkodni. Viszont még előttünk a nap nagy része is... A haditervem a következő... Te szépen felemelsz és elcammogunk Uff bácsihoz a gyengélkedőre, mert az már biztos, hogy a lábikóm mostani állapotában nem fogok innen felkelni. Utána, meg ha fel tudok majd állni igazán kimehetnénk majd hógolyózni is... neeem? És ha marad időnk elkezdünk összecsomagolni, szépen elköszönünk az itteni kedves kékségektől és szépen elbaktatunk innen amint lehet. Áll az alku? Jó... tudom kicsit sokat beszéltem, de na... ideges vagyok és fáj a lábam. Tessék elnézőnek lenni.
Erről a monológról ennyit, kicsit sokat beszéltem, már megint. A szöveg nagy részét kicsit elhadartam, de szerintem érthetően kifejeztem. Ismerem a fiút, remélhetőleg nem zavarta össze, hogy szóhoz sem hagytam jutni. Igyekeztem csak a legszükségesebb gondolatokat elmondani neki, ami többé-kevésbé sikerült is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy ideig tanácstalanul álldogáltam egy számomra ismeretlen szobában valami random ülőalkalmatosság előtt, ami alatt ott leledzett az én drága cicusom. Adam bácsit vártam már-már kétségbeesetten. Mi a jó Istent csináltam volna? Egyedül kevés voltam ehhez. Egy rémült cicát - aki most gondolom valami horrorfilmben érezhette magát - nem könnyű kirángatni onnan. Sőt... valószínűleg lehetetlen is. Viszont némely lehetetlen is lehetséges, ezért is kellett nekem annyira a Bácsi, Ő idősebb nálam sokkal és fogadni merek, hogy többet tapasztalt nálam. A férfi lépteinek a zaja hamarosan felhangzott a folyosón, amely a normális embereket lehet némi egészséges félelemmel töltötte volna el. Csak ezzel egy a gond, én nem közéjük tartozom és ez így is van rendjén. Adam bácsi egy pillanatra megjelent az ajtóban, majd egy laza ujjfenntartást követve eliszkolt valamerre... Vajon mire készülhet? Aktív rendezkedés zajai hallatszottak valamelyik szobából, biztosan pakolt a bácsi valamit, valószínűleg szorgosan keresgélt. Nem telt bele sok idő és megjelent újra az általam hőn szeretett vámpír alakja és egy ketrecet szorongatott. Váltottam pár érdekes pillantást az átlátszó fém izével, majd odamentem a bácsihoz, amint magához intett. Adott egy utasítást és a kezembe adta a ketrecet. Mit volt tenni, megfogtam, erősen tartani kezdtem és pillanatok alatt a kanapé másik oldalán teremtem. Fogalmam sem volt, hogy a férfi mit akar ezzel, de most az egyszer nem kérdeztem rá. A Bácsi személye azon kevés emberek közé tartozik, akikben megbízom, akiket a barátaimnak tekintek, szóval úgy voltam vele, hogy nincs félnivalóm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Maradéktalanul teljesítettem a bácsi parancsolatait, mivelhogy megbíztam benne száz százalékig. Pontosan tudtam, hogy nem fog nekem ártani, meg hogy nem is akar. Magától értetődően a cicámnak sem akart ártani. Adam bácsi szerintem pontosan sejthette, hogy a cica mit él át és gondolom emiatt is adta azokat az utasításokat. Gondolom segíteni akart a jószágon. A kanapé megfelelő oldalára álltam, majd kémleltem a bácsit. Fogalmam sem volt, hogy mire készül... Viszont kisvártatva világossá vált számomra. Egy pár pillanat alatt zajlott le az egész haditerv... fel sem fogtam, hogy mi történt. Amire észbe kaptam, a macska már az általam oly erősen tartott ketrecben termett, a férfi pedig az ajtóban egy mély karmolással, ami egyszerre csak összeforrt. A látottak valami eddig nem látott - furcsa reakciót váltottak ki belőlem. Szépen leeresztettem a ketrecet a földre, majd leültem mellé. A macskám szemeibe nézve vontam le azt a következtetést, hogy a jószág valószínűleg jobban fél, mint én. Én tisztában voltam vele, hogy Adam bácsi nem fog bántani engem, bár az imént történtek alapján nem tudtam mit gondoljak. Végre kezdtem felfogni, hogy hol vagyok és hogy kivel. A férfi utasítását megtagadtam a magam módján, a válaszommal.
- Őhh... aham... ki-ki-ki fogom vinni, csak-csak... egy kis időt kérek, hogy... áhh...
Nem szokásom ennyire dadogni, de nah... a mostani sztori kicsit megviselt. Még fel kell majd dolgoznom az imént történteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az imént lezajlott események sokkoló hatásúak voltak rám és a macskára nézve. Nem gondoltam volna, hogy a Bácsi olyan erős, hogy random felkap egy fotelt és pillanatok alatt kikap alóla egy macskát. Mert hogy gondolom ez történt... a kanapé elmozdult, a macska pedig a ketrecben termett, amelyet Én tartottam. És mindezt a Adam bácsi intézte így, a bizonyítékom erre a másodpercekkel ezelőtt még vérző karja volt, amely persze mára már nem is látszik. Ezeken a gondolatokon rágódva ültem le a macska mellé, hiába intett a férfi az ülőalkalmatosság felé. A szavaira először csak bólintottam párat, majd ümmögtem egy keveset. A Bácsi kedves gesztus gyanánt kiballagott a konyhába - ezt a tudtomra is adta - hogy legyen időm feldolgozni az imént történteket, igyekezett nekem időt adni. Először csak ültem ott, majd viszonylag hamar döntésre jutottam. Adam bácsi számomra ugyan olyan, mint bárki más. Sőt, kedvesebbnek bizonyult, mint más emberek. Némely kétlábúnak kéne róla példát venni, mert igenis van mit tanulni a bölcs és minden bizonnyal nagyon öreg Bácsitól, aki tekintélyes kora ellenére még sem néz ki nagyon öregnek. Felálltam, majd a ketrecet hátrahagyva a férfi után iramodtam, egyenesen a konyhát célozva. Kicsit sem zavartatom magam, hogy esetleg megzavarom valamiben... mert hát nah. A konyhaajtóban persze megálltam és kopogtattam az ajtófélfán egy keveset, majd beléptem a küszöbön.
- Őhh... azt hiszem jobban vagyok. Tőlem aztán bármit tehet a Bácsi, Én akkor is szeretni fogom, mivel olyan kedves mindenkivel... és nagyon szépen köszönöm a segítséget. Magamtól ki nem szedtem volna onnan a macskát. Amúgy meg... a ketrecet elvihetem magammal emlékbe? Legalább lenne valamim, ami magától van. És... hogyhogy magának ilyen gyorsan gyógyulnak a sebei? A vámpírok komolyan ennyire furcsa és egyben érdekes lények? Apropó, ugye magát nem zavarja, a magázás és a bácsizás? Csak azért kérdem, mert ezt még azt hiszem soha nem kérdeztem... vagy igen?
A küszöböt átlépve megint beszélni kezdtem, de ez pontosan így van rendjén. Ebből a vámpír bácsi biztosra vehette, hogy rendbe jöttem immáron teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Adam bácsi egy nagyon furcsa jelenség, az már egyszer biztos. Egyben érdekes és egy számomra annyira szerethető alak. A naivságom miatt is kedvelem annyira, bár pontosan tudom, hogy nem kéne, de nem érdekel. Soha nem izgatott, hogy mit kéne és nem kéne. Mindig a magam ura voltam és ez semmit sem változott. Minden szavam, amelyet a Bácsinak intéztem, önfeledt gyermeki hangnemben szólt. Leginkább az állandó és rám oly jellemző hadarásom miatt is. A férfi a szavaimat nekem háttal hallgatta végig, miközben még a sakktáblán való gondolkodásra is szánt időt. A ketrec sorsát megvilágosító szavaira csak mosolyogtam egyet, majd szélsebesen megindultam felé... amint odaértem hozzá és a sakktáblához, megöleltem az éppen ücsörgő Adam bácsit.
- Óóóó... Köszönöm szépen, ígérem vigyázni fogok rá. Nagyon fogom becsülni a magától kapott ketrecet.
Az ölelésen engedtem és amint intett a bácsi, le is ültem a szabad ülőhelyre... A férfi összes szavát hatalmas érdeklődéssel tudtam hallgatni. Mert már az idők során megtanultam, hogy a nálam idősebbek szavaira oda kell figyelni és igyekezni felfogni Őket. Nálam három féle variáció létezik... Ha figyelek és felfogom, mint most... vagy ha figyelek és nem ott jár az agyam, mint olyannyira sokszor. Nomeg a harmadik, amikor teljesen nem azon a földön járok, mint a másik. Örömmel felfogtam, hogy a vámpír nem haragszik, ha folyton bácsizom. Végül is az Ő esetében legálisan, hiszen a férfi jóval idősebb, mint én. Egy pár száz évvel biztosan előbb született. A vámpír bácsi szavai végén csak pislogtam rá. Igaz, mennem kéne, kinn mindjárt sötét lesz, és ha nem érek vissza sötétedés előtt, akár a prefektusok is elkaphatnak. Ez a fennállás pediglen nem vetne rám jó fényt. Vettem egy nagy és szomorú levegővételt és felálltam a nemrég birtokba vett ülőhelyemről, majd odagaloppoztam újból a férfihez.
- Igaz, mennem kéne, mert mindjárt sötét... vissza kell érnem meg az est leszállta előtt, mert ha nem, akkor bajban leszek. Számításaim szerint ide elég rövid idő alatt érkeztem, szóval még visszaérhetek a kastélyhoz időben. Nomeg azt hiszem emlékszek, hogy merről jöttem. Hát... akkor... További meseszép éjszakát magának!
Eljött a részemről úgy nem várt búcsú... Megöleltem újból a férfit, majd megint adtam neki kettő búcsúpuszit a pofija két oldalára. Majd amint befejeződött a búcsúzkodás, fogtam magam és a cicás ketrechez galoppoztam, hogy felvegyem azt. Amint mindez megtörtént, a bejárati ajtóhoz mentem, ahol persze még szóltam egy két szót a férfihez.
- Amúgy meg... Óvakodjon tőlem. Most már tudom, hogy hol lakik a bácsi, szóval lehet, hogy átugrok majd. Különösen, ha kell majd egy kis segítség, vagy csak úgy, ha unatkozok és beszélgetni, vagy a bácsi féle bölcsességek hallgatásához van kedvem. Nomeg biztosan találok majd egyszer olyan holmit, aminek örülne... majd áthozom azokat is. Nade... Most már komolyan itt sem vagyok. További szép estét!
Azt hiszem ennyi, ha most elfelejtettem volna valamit, majd átjövök ide később. Vagy küldök egy levelet a bácsinak. Viszont most irány a tanoda, mert hát na. A macskámat az imént ajándékba kapott börtönébe zárva igyekeztem a szerintem helyes úton a kastély felé. Reményeim szerint megúszom ezt a kiruccanást épp bőrrel. Nomeg azt is, hogy lesz alkalmam megismételni egyszer mindezt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Békésen rágcsikálva az imént megkaparintott ételt leledztem a Nénivel egy légtérben. A pszichológusi rendelő megvallom igazán érdekfeszítő hely volt, különösen az ideiglenes lakberendezése és az itt tartózkodó Zója néni miatt. Mellesleg, ha ez nem lenne elég, volt kakaó és mennyei meleg pogácsa is. A tantárgyak megbeszélését letudva hozakodtam elő újra az italt illető témával, amelyre persze kielégítő választ is kaptam. A beszélgetőtársam lapra írós jelenetén átsiklottam, mint ahogyan oly sok mindenen. Ezt követve a pszichológus néni könyves megnyilvánulására csak a szemem csillant fel, majd egy kisebb sikoly közepette kiáltottam el magam.
- Jajj, de jó! A könyveket annyira szeretem!
Ezt követve egy aprócska beszédszünetet tartva folytattam is a felszólalásom, de immáron a barna folyadékkal foglalkozva.
- Tényleg? A lányával főz kakaót? Az olyan szuper lehet... Én még senkivel sem főztem, pláne nem kakaót. Nézni viszont már néztem főző embereket... Lelkiekben ott voltam velük, de segíteni nem tudtam nekik, mert nem engedték. Szerintük béna vagyok, mert néha kiöntök ezt-azt, vagy leborítok valamit egy random pillanatban.
A mondataim befejeztével akadt meg a szemem a Néni mozdulatain. Felállt, elsétált az ülőalkalmatosságából felkelve egyenesen az asztalig, majd visszajött egy dobozkával a kezében. Egy furcsa fa ládika volt nála, ami elsőre egy kicsit ijesztő volt, vagyis olyan furcsa. A kíváncsiságtól vezérelve galoppoztam oda a Nénihez a legnagyobb lelkesedéssel. A pogácsát és a kakaót előbb persze lepakoltam, hogy majd ha szükség lesz a kezeimre, ne akadályozzanak. Az ülő hölgy mögé álltam, a vállához kísértetiesen közel leselkedtem az ismeretlen tartalmat rejtő tárgy felé, majd amint felnyílt a rejtélyes doboz, intelligens kijelentést hallattam.
- Óóó... csoki! Ezek nekem nagyon tetszenek. Viszont igaz, hogy a csokoládénak nem is olyan lényeges a külseje, ott az íze számít. Mint ahogyan az embereknél is a belső érték a lényeg... A Rellonosok csokit kapnak? De jó lehet nekik... Apropó válogatni... Én mindet vinném, ha szabad.
Megvallva furcsa egy kijelentés ez az utóbbi mondat részemről. Megkínálnak valamivel, majd kis mohón kifejtettem, hogy annyira örülnék, ha mindet vihetném. Ezeket a szavakat követve indultam meg a hölgyemény elé, hogy ott megállhassak és boci szemeket szegezhessek rá.