Kíra

Szivesen elhallgattan volna az eléggé bohókás, furcsa lányt. Elérte, hogy jó kedvem legyen. Látszik rajta, hogy imádja azt az ebet, ebben nem is kétlekedem. Szivesen mesélt róla nekem, én meg persze szivesen elhallgattam és néha néha elnevettem magom. Olyan kár, hogy nem sokára este. Mindjárt indulnia kell, ha haza akar érni. Én ezt még nem szeretném, de ittartanom sem szabad. Már megint egyedül leszek. Azért még mesél nekem egy kicsit, én pedig hallgatom. Ez nem különösebben furcsa megismerkedés, csak a betörés része. Nem vágok valami furcsállkodó arcot. Míért is tenném, minden bizonnyal a lánynak természetes ez a módi. Amikor észbekaptam, már arról beszélt, hogy indulnia kell haza, mert mindjárt este és ő haza akar érni. Igaza van. Sóhajtok egyet, aztán elszomorodom.
- Akkor szép jó éjszakát! Remélem hazaérsz időben.
Még utóljára ránéztem, addigra fel is állt a padról. Oda a társaságom, a madárkáim is idő közben eltűntek. Mi lesz így velem? Ez itt a kérdés. Bemenni nincs kedvem, így még itt üldögélek a padon egy darabig, úgy tervezem. Bizonyára ez látszik is rajtam. Pont ahogyan szoktam, unatkozom, még nem jön újabb társaság. Legalább lesz időm magamban átismételni a ma bemagolt anyagot, hogy biztosan tudjam. Ha már így alakult, akkor kihasználom a
helyzetet a tanulásra. Olyan békés minden, itt legalább hallom a gondolataimat, tudok koncentrálni. Aludni meg úgysem bírnék, igy legalább lekötöm magamat, de mégis a társaságában még eltöltöttem volna egy kis időt.

Mathias

Én is így vélekedem a macskákról, mint ő, csak ilyen szépen azért nem fogalmaztam volna meg. A fogalmazás nem az én terepem. Érdekes volt az a tény amit magáról mesélt. Szerintem a macskák egyáltalán nem rémisztőek, nem is tudom, honnan gondolja ezt. Először fel sem tűnt a szeme. Tényleg hasonlított egy macskáéra, mivel a szemembe nézett. Lehetséges, hogy ezt elhibázta, néha az alapján ítélem meg az embereket. Mivel a szem a lélek tükre. Furcsa tény a szemében nem látok semmit, csak őszinteséget. Ennek örülök, teljes mértékben megbízhatok benne. Közben elkezdett tálalni, csak egy tányért hozott, bevallom furcsállva néztem rá, de nem szóltam, megvártam mire készül. Válaszolt a kérdésemre. A rókák nem nagyon állnak hozzám közel, de a hollók nagyon. Őket kifejezetten kedvelem, nagyon okos madarak, a rókák viszont ravaszak. Mind a kettő közel áll a fiúhoz. Utána elindultunk egyenesen egy asztalhoz. Na, ez furcsán ért. Tudja jól, hogy kedvelem a tisztaságot. Életemben nem ettem még senkivel egy tányérból és nem is fogok. Kedves gondolat tőle, de ezt vissza kell utasítanom. Nem tudom hogyan közöljem vele kíméletesen, nem szeretném megbántani, mert annyira megkedveltem, talán túlságosan is.
- Ő... hát... Nem is tudom mit mondjak. Köszönöm a kedvességet, de tudok mosogatni.
Rámosolyogtam a fiúra, aztán elmentem egy tányérért és szedtem magamnak némi sütit. Meg is kóstoltam. Életem legfinomabb sütije volt, ilyet még nem ettem. Lehet, hogy ha ezentúl sütit akarok, akkor megkeresem és nyavalygok neki.
- Nagyon finom, életem legfinomabb sütije.
Mosolyogtam a fiúra. Egyenesen a szemébe néztem, bizonyára csak őszinteséget láthat benne.
- Nos, tantárgyak. Keményen nyolcat, most had ne keljen felsorolnom.
Mosolyogtam a fiúra, nem volt kedvem felsorolni őket.
- A kedvenceim a Gyógynövénytan és a Legendás Lények Gondozása. Ezekből jó vagyok, azt hiszem.
Bevallom egy kicsit szerény típus vagyok, szinte mindent tudok belőle. A legtöbb gyógynövényt ismerem és ha kell használom is.
- Hát... úgy keveredtem ide, hogy a szüleim elküldtek. Tudom, nem egy izgalmas történet, de ez az igazság.
Mosolyogtam már megint a fiúra, gondolom nem erre számított.
- És te?
Ez elvégre engem is érdekelne, hogy egy római fiú mit keres itt? Néztem rá kíváncsian.
- Apropó, mikor kezded a tanításomat? Gitárra, táncra és ennek a sütinek a receptjét is megtaníthatnád, persze ha szeretnéd?
Ő ígérte meg a tanításomat, be is fogom rajta hajtani, meg bevallom egy kicsit több időt is eltöltenék vele.

Mathias

Ahogy látom, nem bántottam meg a tányéros történettel, ennek örülök. Ráadásul a kérdéseimmel sem mentem az agyára, ez ritka. Azt hiszem kezdek megjavulni, ennek lehet, hogy mások is fognak örülni. Látni vélem, hogy a fiú imádja a hasát, legközelebb én is meglepem valami finomsággal, első dolgom lesz, ha visszaértem szakácskönyveket fogok olvasni. Ahogy látom, örül a véleményemnek, de én az igazat mondtam. Most örülhet, mert jó értelemben jelentettem ki a véleményem, de ha valami nem tetszik, azt is kimondom. A következő mondataitól még a szavam is elakadt. Azt hiszem még a vér is megfagyott az ereimben. Nem azért, mert annyi tantárgya van, hanem azért, mert auror akar lenni. Én azt a munkát nem bírnám, meg nem is tudnám végezni semmi pénzért. Utána csak hallgattam a fiút. Meg sem bírtam mukkanni, ez hirtelen ért. Igazság szerint máshova koncentráltam. Az egyik érdekes találkozásomra az éjszaka közepén, egy vámpírral volt, aki megtanított a csillagképekre, meg elmondta, ha egy fajtársával találkoznék, mit tegyek. Igazság szerint ő kedvesebb volt, mint az az auror, akivel találkoztam. Talán ezért vélekedek így. Amikor már észbe kaptam, a tanításomról mesélt. Igaza van, hogy a recept a legkevesebb. A fiú elkezdte bezacskózni a sütiket. Átnyújtotta nekem az egyik zacskót. Úgy látszik, holnap a Fénylő lelkek Udvarában leszek. Még utoljára szótlanul rámosolyogtam a fiúra, utána integettem.
- Szia!
Csak ennyit tudtam mondani, de ezt is meg kellett erőltetni. Holnap majd lesz hozzá egy pár kérdésem. Amikor kiment, megfogtam a tányérokat és elmosogattam. Amikor összetakarítottam magunk után, elindultam az esti sétámra.

Samu

Már megint kezdem, sétálgatok az éjszaka közepén. Pedig ezt nem kéne, már annyian mondták nekem, de igazság szerint ez sokkal jobb időtöltés, mint az unalom. Az utam most a szertárakhoz vezetett. Egy gyertyával lófráltam a folyosón. Először síri csönd, aztán valami kopogó hangot hallottam. Valaki dobálózik, ez furcsa volt. Azt hiszem lesz társaságom, ez milyen jó hír. Volt valami rossz előérzetem is. Azt nem tudom miért, viszont úgy sem hallgatok rá soha. Kissé közelebb kocogtam az emberhez aki pakolászott, ott volt a szertárban. Be is menten hozzá és odaálltam mellé.
- Mi járatban erre? Segíthetek valamiben?
Természetemtől fogva kíváncsi voltam. Valamikor még a félelemérzet is kiesik a repertoáromból, mint ahogyan most is tette. Bámultam a mellettem lévő illetőt. Mostmár erősen kétlem, hogy a mellettem lévő személy ember volt. Valószínűbb, hogy szellem, pontosabban egy kopogószellem. Az iskolában tudtom szerint csak kettő van, amiből az egyiket ismerem. Kizárásos alapon ő csak Samu lehet, a másik. Ilyen sem volt még, hogy tudtam, hogy kivel találkoztam szembe. Sejtettem, mire számítsak tőle, hiszen mégis csak egy szellem és, mint köztudott a szellemeket boldoggá teszi, hogy megijesszenek másokat. Szerintem ő is azon foglalatoskodott. A szertárban észre vettem egy páncéldarabot a sok kacat közt. A folyosókon lófrálva is sokkal találkoztam. Ezt egy kicsit furcsálltam a dolgot, így rákérdeztem.
- Esetleg van közöd a szétszórt páncéldarabokhoz a folyosókon? Találkoztam párral a sétám közben. Elmentem mellőle és közelebbről szemügyre vettem a páncéldarabot. Vajon mit keres itt? Már megint elkalandoztam ezen a kérdésen. Lenne egy-két tippem.

Mathias

Megérkeztem a helyszínre egy csöppnyi késéssel, talán egy kicsit füllentek, sok késéssel. Már a végén futnom kellett, mert akkor most sem lennék itt. Már alig vártam ezt a napot, mert ma lesz az első táncórám. Valószínű, sőt biztos, hogy ehhez is bénának fogok bizonyulni, elsőre biztosan. Remélem Mathias türelmes lesz hozzám és a lábai kőből vannak, mert biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb, ha nem figyel, megtaposom. Amikor odaértem meg is láttam Mathiast, egyből le is lassítottam, mert ha nem teszem, bizonyára neki is megyek. Kikerültem a fiút és leültem az egyik padra. Próbáltam levegőért kapkodni, amikor rendbe jöttem meg is szólaltam.
- Szia, remélem nem késtem.
Vettem még egy nagy levegőt és folytattam.
- Apropó, remélem bemelegítettél, mert én igen.
Ezzel lehet egy kicsit viccelődni akartam, bizonyára a tudatalattim gondolta, hogy közöljem a tényeket. Ne várja azt, hogy még egyszer bemelegítek, így is lesz olyan izomlázam estére, hogy fel sem tudok majd állni, de még jól vagyok.
- Mikor kezdünk hozzá?
Kíváncsiskodtam a fiúra nézve, ha most sem néz elmebetegnek, az már furcsa lenne. Akkor jutott eszembe valami a legutóbbi beszélgetésünkkel kapcsolatban.
- Ha nem zavar tanítás közben feltennék pár kérdést, legutóbb olyan gyorsan elrohantál, nem volt időm megkérdezni.
Lehet, hogy a kérdéseimtől menekülőre fogja, mint minden normális ember, de ezt még ki tudja. Lehet hogy úgy kedvel ahogy vagyok, ezt nagyon remélem.

Samu

Már biztossá vált számomra, hogy kissé defektes ember vagyok. Gyárilag kimaradt belőlem a félelem... erre kitűnő példa volt a mostani helyzetem. Elvégre nem féltem egy kicsit sem, pedig egy szellemmel futottam össze. Talán kellett volna? Erősen kétlem, mert nem bántott még. Végül is nem is telt el sok idő, mióta itt vagyok. Megörültem amikor észrevett, viszont arra amit mondott nem számítottam egy kicsit sem. Még hogy én szolga, álmodik a nyomor... Ezt a mondást az egyik barátnőntől sajátítottam el még anno...
- Szóval a szolga nem kérdez az urától...
Elgondolkodtam, akkor ez bizonyára nem nekem való állás, szemtelen lenni viszont nem szeretnék vele.
- Akkor ez nem nekem való, mert én szeretek kérdéseket feltenni...
Egy kicsit mosolyogtam is közben, utána még ő az esküről beszélt átgondoltam.
- Ha eltekint a kérdéseimtől és kérdezgethetem, vállalom. Nem azért, mert azt mondta kísért, attól nem tartok, sőt kimondottan örülnék neki.
Kíváncsi voltam erre mit válaszol. Nem akartam megbántani, de ha valaki kísértene, nem unatkoznék. Nem tudom mire az eskü... de mindegy is.
- Most viszont azt hiszem szaladok a dolgomra, mert késő van és még elkapnak a prefektusok. További szép időtöltést!
Egy gyors hátraarcot követve indultam meg, egy reménnyel... hogy prefektus tényleg ne keresztezze az utam.

Mathias

Bevallom; egy kicsit elfáradtam, nem volt kedvem felkelni sem a padról. Először csak figyeltem ahogyan a fiú bemelegít, vagyis pontosabban egy kicsit elkalandoztam a fák irányába, ott voltak a madárkáim. Milyen kár, hogy most nem adhatok nekik eleséget, pedig van nálam, mint mindig. Biztosan úgy van, ahogyan a fiú mondja, de akkor már az alapok is bonyolultak. Amikor már elmagyarázta én fel sem akartam kelni, de maga mellé állított. Onnan már nincs visszaút, meg eleve azért vagyok itt hogy tanuljak. Vettem egy nagy levegőt és hozzákezdtem a gyakorlathoz. Én magamban mondtam az ütemet, nekem úgy egyszerűbb. Sikerült pont azt csinálnom, mint a fiú, csak nem vagyok olyan béna, de mi lesz ezután? Még mindig nem vennék rá mérget, hogy nem taposom meg a lábát. Hamar be is fejeztem a gyakorlatot.
- Nos, így jó lesz?
Ahogy kimondtam az apró kérdésemet, helyet is foglaltam megint a padon, nem bírtam megállni, hogy a madaraimnak ne adjak enni. Tőlünk kicsit távolabbra eldobtam néhány magot, egyből ott is volt az összes. Utána volt pár tény, amit tisztáznom kellett.
- Ezeket a madárkákat gyakran etetem, ha találkozok velük, már pár napja nem adtam nekik és most muszáj volt, még a végén lefogynak.
A mondatomat inkább mondtam a madaraknak, mint a fiúnak. A végére viszont ránéztem és rámosolyogtam.
- Apropó, ugye eleget melegítettünk már? Mert nekem már elég volt.
Megismerheti a különösen lusta oldalamat. Valamikor inkább hasonlítok egy öregasszonyra, mint magamra, de még nem hallott mindent. Az egyik régi tanárom mindig azt mondta, hogy nyavalygásból ötös vagyok, meg azt is, hogy rosszabb vagyok, mint egy öregasszony. Még egyenlőre megúszta a fiú. Vele nem lennék ilyen, vagyis pontosabban olyan, ha eddig nem voltam az akkor nem is leszek.
- Kérdésekről apropó, szerintem még később gyakorlás közben is lesz rá idő, vagyis én tudok beszélni akkor is, ha nagyon akarok.
Rámosolyogtam a fiúra a padon ülve utána felálltam és elé álltam. Kíméletesen kellene közölnöm a kérdésemet. Remélem nem mászik tőlem a falra, meg azt is remélem, hogy nem tör rám őszinteségi roham a válasza után.
- Őőő... Azt sem tudom, hogy hol kezdjem.
Ez így is volt, egy embert már a kérdéseimmel kiakasztottam, őszintén remélem ő más.
- Nos, a konyhai beszélgetésünk során, még mielőtt megkérdeztem volna, olyan gyorsan elrohantál.
Ezek szerint belőlem az eféle kérdéseket olyan nehéz kihúzni, itt egy pillanatra megálltam, összeszedtem magam, vettem egy nagy levegőt és nekifutottam még egyszer.
- Mintha azt mondtad volna, hogy szívesen lennél auror? Miért?
Ha most nem menekül el, már nem tudom mit hidjek. Akkor már túl türelmes velem.

Lorelai K. Riviera

Egy kicsit megéheztem, meg bevallom, unatkoztam is. Első utam a konyhába vezetett. Most kivételesen nem az éjszaka közepén csavargok a folyosókon, hanem reggel. Elindultam reggelizni, de még nem tudom, mit egyek. Ez már fogós kérdés. Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Mindeközben hamar oda is értem. Bementem a konyhába, hamar birtokba is vettem azt. Sikeresen ki is találtam, mit egyek, salátát. Előpakoltam némi zöldséget, gyümölcsöt, de csak azt, amit meg is eszek. Ezt én készítem magamnak, szabad válogatnom. Ha van velem valaki, általában nem válogatok. Megmostam a hozzávalókat, jó alaposan. Elővettem egy tálat, felraktam az asztalra és keresgélni kezdtem. Kellene valami életlenebb kés, amivel lehetetlen elvágni az ujjam. Nekem végül is semmi sem lehetetlen ilyen téren. Még egy krumplipucolóval is elvágom az ujjam. Találtam is egy kisebb kést. Előre tudtam mi lesz, de azért hozzákezdtem. Már az utolsó hozzávalót daraboltam, már azt hittem, hogy nem lehet bajom, de tévedtem. Sikerült elvágnom a mutatóujjam. Nem ijedtem meg, már hozzászoktam. Elővettem egy sebtapaszt, ezt egy manó mondta, hogy nála mindig van sebtapasz és én is megfogadtam, hogy nálam is lesz. Milyen jól jött.

Lorelai K. Riviera

Miközben szépen csendben tettem-vettem a konyhában, az elvágott ujjammal, minden bizonnyal bejött valaki. Először nem is foglalkoztam vele, volt más dolgom is. Például feltakarítani magam után. Szerencsére a salátámnak semmi baja, nem sikerült összevéreznem. Viszont az asztalra jutott egy pár csepp. Megfogtam egy rongyot, bevizeztem és áttöröltem az asztalt. Utána egy darabig még öblögetnem kellett a rongyot, míg újra tiszta nem lett. Mindeközben elment az étvágyam a salátától is. Amikor felemeltem a tálat és arrébb léptem az asztaltól, valaki megszólított. Kapásból el is ejtettem.
- Szia!
Megfogtam egy seprűt és egy lapátot és az egészet belevágtam a kukába.
- Véleményt nem kérek.
Szögeztem le mosolyogva, tudom jól, hogy megjavíthattam volna egy egyszerű varászlattal a tálat, de eleve sem tetszett. Így mindenkinek jobb lesz, a tál nélkül. Meg amúgy sem volt egy nagy tál, egész kicsi volt. Idő közben elgondolkodtam a lány szavain, vagyis kérdésén.
- Sárga, fekete? Az azt hiszem a Navine.
Kizárásos alapon, mint imént átgondoltam, csak az lehet.
- Remélem sokat segítettem.
Mosolyogtam rá, mint mindenkire, utána az ujjamra tekinthettem.
- Hát... nem tudom. Egy kis segítség nem ártana.
Bevallom tényleg nem ártana a segítség, de holnapra lehet, sőt biztos, hogy a valamelyik másik ujjamat is elvágnám. Többet segítene, ha az éles dolgokat távol tartanák előlem.

Igazság szerint imádom a madárkákat és a kérdésem után csak őket figyeltem. Azért kicsit sandítottam persze hátra, mert nem vagyok süket és hallottam a fiú lépteit. Először csak a szemem sarkából néztem, nem akartam elrontani a mulatságát. Csendben vigyorogtam, mint a vadalma. Remélem, ezt meg ő nem vette észre. Végül is engem erre lehetetlenség lenne megtanítani, szóval nem is nagyon szeretném. Most már minden bizonnyal bemelegített. Nem jött össze a kis figyelemelterelése, én mindent látok. Szépen a fiúra emelem tekintetemet és tapsolni kezdek, de csak párat, nem szeretném elzavarni a madarakat.
- Ez kifejezetten ügyes volt!
Ahogy befejeztem a mondatot, mint gratulációm jele a vállára helyeztem a kezem. Ez nálam gyakori. Apropó kérdések, a kérdésemre megérkezett a válasz. Most pár kérdésemre megkaptam egyúttal a választ. Kreatívnak kell lennem, gondolkoznom kell. Biztosan látszik rajtam, hogy töröm a kis kobakom.
- Hát... Mesélhetnél a szakmáról, még olyan keveset tudok?
Persze, keveset. Épp elég annyi amennyit tudok. Nem baj, hátha változik a véleményem, ha meg nem akkor nem tudom mi lesz. Annyi telik tőlem, hogy kíváncsi szemekkel tekintek a fiúra, kíváncsi vagyok, ő mit lát jónak a szakmában, mert szerintem több rossz oldala van, mint jó. Na, ezt majd meglátjuk. Legszívesebben kérdésekkel bombáznám, de azt meg tanultam nem szabad, főleg nálad nagyobbakat kérdezgetsz. Elméletben nem idősebb, de jóval magasabb. Nekem macerás felnézni rá, ha éppen áll, az én 155 centimmel. Félelmet viszont érzek, vagy ez csak tisztelet, nem tudom. Viszont felnézek rá. Mindkét értelemben.

Mathias

Érdekes forma ez a fiú, nem értem. Annyit kérdezek és még sem haragszik, azt hiszem ő más fajta ember, mint a többi, vele jóban vagyok. Ez nem is annyira lényeges. Csak mosolyogtam a szinte már vörös fiúra, nem értem, míért lett belőle kaméleon. Nem baj, ezért nem haragszom. Hamar meg is kaptam a kérdésemre a választ, kitűnő örömmel hallgattam, kivéve a végét. Azt hiszen egy kicsit aggódni kezdtem, de ez nálam gyakori. Nem tudna biztonságosabb munka után nézni, ezt még fel kell dolgozni az agyacskámnak. A véleményem sajnos csak rosszabbodott. Apropó kérdések, hamar kaptam is egyet. Hirtelen nem tudtam hova sorolni, hiszen más vizeken eveztem.
- Hát... Tudom háttal nem szokás mondatot kezdeni, na mindegy.
Na, most én kezdem magam égetni, azzal is, hogy kioktatom magam. Veszek egy mély levegőt és távolabb lépek a fiútól.
- Még nem nagyon tudom, viszont egy dolgot tudok, mi nem leszek. Ne gondold azt, hogy sok helyen remekeltem, ez nem így volt, a legtöbb dologhoz béna vagyok.
Mosolyogtam rá a fiúra. Például a tánchoz is béna vagyok, azért vagyok itt, vagyis nem tudom béna vagyok-e, míg meg nem próbáltam. A fiút még egy kicsit megnyugtatom, nem kell ilyen dolog miatt színt váltania, miattam. Nem vagyok az az ítélkezős típus, de mindenről megvan a véleményem. Megint közelebb léptem a fiúhoz, még mindig magasabb, mint én ami már kezd bosszantani.
- Kifejezetten ügyes volt az előző kis produkció, de ha akarod nem is láttam semmit.
Egyszerre sok dolog kavargott a fejemben. Nem voltam képes száz százalékon figyelni a fiúra, inkább csak tekintgettem fel rá, bámultam szegényt síri csöndben. Ő, mint auror, ezt még fel kell dolgoznom, egy kicsit aggódok érte, a tánctanárom lesz még egy darabig, amilyen lassan tanulok. Majd én figyelek rá, szemmel tartom, hogy ne legyen baja. Még én beszélek. De legalább lesz kinek a háta mögé állnom, mégiscsak van jó oldala a dolognak. De akkor is aggódok.
- És esetleg nem tudnál biztonságosabb munkát keresni?
Ezt már nem bírtam a szemébe mondani, inkább hátat fordítottam. Több kérdésem már nem lesz, ez volt az utolsó.

Mathias

Én már más vizeken eveztem, de azért rá is kontcentráltam, egy ici-picit, annyi elég volt hozzá, hogy oda is figyeljek rá, pontosabban halljam amit mond. Bármit mondhat, akkor sem tudja a gondolataimat elterelni a témáról. Adott egy újabb okot amin rágódhatok egy darabig, mennyire szeretem az ilyen napokat, mondhatom. Ezzel azt érte el, hogy fél szemem mindig rajta fogom tartani. Én sem vagyok egy normális ember, ezt jól tudom. Véletlenül felmerült bennem egy aprócska kérdés, még visszatartom, előbb válaszolok megint a fiú felé fordulva.
- Hát... nem tudom jó ötlet-e, de bennevagyok. Egy próbát megér.
Mosolyogtam a fiúra, olyan Monalisa szerű álmosollyal, mérget azért nem vennék rá, de egy próbát biztosan megér, meg egy ok arra, hogy a nyakán tudjak lógni, rajta tartom a szemem, de nem azért, mert nem bízok benne, hanem, mert féltem. Tudom, még sok idő van a szakmáig, de, de... nincs de. Rajta tartom a szemem és kész. Apropó a kérdésem.
- És merre szeretnél munkábaállni, vagyis hol?
Ezt kedvesen, érdeklődve kérdeztem, tudni akartam, hogy mire számítsak. Utána jutott eszembe, órán vagyok és nem csinálunk semmit. Csak még egy ici-pici kérdés.
- Mikor kezdjük a tanulást?
Tudom, egy kicsit sokat kérdezek, de rossz kérdés nem létezik. Ezt egy bölcs ember mondta mekem, vagyis... hadjuk.

Mathias

Lassan elült a kíváncsiságom, mivel előbb vagy utóbb minden kérdésemre választ kaptam. Lassacskán kezdtem kifogyni a kérdéseimből. Ez végül is nem baj, nem kéne annyit fecsegnem össze vissza. Csak néztem a fiút, amikor maga mellé állított. El sem tudtam abban a pillanatban képzelni mit akar, de utólag rá jöttem. Azt amiért itt vagyok most, tanítani. Én meg az ilyen dolgok tanulása. Az elméleti dolgokhoz jobban értek, mint a gyakorlatiakhoz. Gyakorlatban mindig béna vagyok. Először csak figyeltem, meg sem mozdultam, remélem nem engem figyelt és nem vette észre. Figyelmesen meghallgattam amit mondott és mindenbizonnyal el is ismételném, ha kérné, de végrehajtani, az már kemény dió lesz. Amikor végzett, csak néztem, mint borjú az újkapura. Azért vagyok itt, hogy tanuljak, de mégis, úgy, úgy, lefagytam. Csináljam vele? Meg kéne tenni, de ezen még gondolkodnom kell. Hamar döntésre jutottam egy kis nézelődés után. Meg kell próbálni, veszteni nem veszthetek semmit. Tehát vellem egy nagy levegőt és belekezdtem, előtte még volt egy kijelentésem.
- Hát jó, megpróbálom...
Azt tettem amit a fiú kért, megismételtem tükörképesen. Ez a része még nem bonyulult, de ha nehezebbet talál ki, nem tudom mi lesz. Azt már nem csinálom utána, vagy mégis, de akkor ő cipel el a gyengélkedőre. A kérdésemre megkaptam a választ. Hatalmas nyugalom töltött el, azt hiszem. Bagolyfalva nincs kizárva, de nem valószínű. Több emberen is rajta tartom a szemem és ez jó hír. De ez a ''most inkább táncoljunk'' kifejezés nyugtalanított. Ezek szerint ideje lenne befognom a számat és nem kérdezgetni. Vettem egy nagy levegőt és lezártam magamban az auror témát. Úgy kell elfogadni az embert ahogy van, hiába esik nehezemre lebeszélni nem tudom, szóval beletörődök. Akkor is számíthat egy tényre, hogy rajta tartom a szemem. Előlem nem menekül.
- Szóval tánc közben nem kéne kérdezgetnekek, ugye?
Mosolyogtam a fiúra, tudom a választ, de azért rákérdezek.

Shara Rogers

Egy kicsit már megint unatkoztam, így csak a szokásos mellett döntöttem, elindulok sétálgatni. Most kivételesen a kastély falai közt maradtam, általában a szabadban járkálok, de most beértem a kastéllyal is. Pont útbaesett a könyvtár, hát mit volt mit tenni bementem, úgyis van még egy-két tanulással kapcsolatos dolgom, amiért úgyis bekellett volna jönnöm ide. Most itt az ideje, hogy benézzek, hát meg is tettem, csak a szokásos fogad, sok könyv, legalább van választék. Hamar ki is választottam egy nekem szinpatikus könyvet, csak sajnos már megint a polc tetején volt. Gondolkodnom kellett, hogy tudnám leszedni onnan, támadt is egy ötletem. Mivel, hogy kicsi vagyok és nem érem el, növeljük a magasságot, erre az elvre jutottam. Hamar körültekintettem a könyvtárban és kiszemeltem magamnak egy széket, ő lesz a szerencsés áldozat. Odamentem, megfogtam és odaállítottam a polc elé és rááltam. A könyvet így már leemelhettem a polcról. Utána mindent a helyérepakoltam, ahogyan kell és leültem az egyik asztalhoz. Az áldozatom egy Bűbájtan könyv volt. Hamar kinyitottam, pont a lebegtetőbűbájnál, abban a pillanatban ügrott be, hogy egyszer-kétszer átgondolhattam volna a dolgokat cselekvés előtt, akkor kevesebb erőfeszítésembe került volna. Már késő, így is megszereztem a könyvet, akkor olvassunk is bele. Az elejérelapoztam és el is kezdtem. Síri csöndben üldögéltem a sok könyv közt, igazi kikapcsolódás volt a nap végén. Csak egy a bökkenő, nem vagyok valami türelmes hangulatomban és meguntam az olvasást viszonylag hamar. Így hát becsuktam a könyvet és csak azt teszem amit szoktam, ülök és nézek ki a fejemből. Az előttem lévő asztal a könyvel nagyon érdekes volt, bizonyára ha bejön valaki és így talál elmebetegnek fogy tartani, végül is ilyet épelméjű ember nem csinál, de én nem arról vagyok híres.

Mathias

Csak figyeltem a fiút amikor sikeresen leutánoztam amit mutatott nekem. Bizonyára csak tesztelni akar, egyenlőre csak egyszerűbb dolgokat mutat, amiket meg is tudok csinálni. Egy kicsit emelte a nehézségi fokot, forogni, ráadásul gyors ütemben, azt hiszem áshatnak nekem egy gödröt. Hajlamos vagyok hamar elszédülni, már elég rég óta. Csak figyeltem az újabb mozdulatsort, ő bizonyára már rég óta táncol, ahogy a hozzáértéséből kiveszem. Megörültem amikor megengedte, hogy kérdezzek, de mindenbizonnyal úgy is rákérdeztem volna. A kérdések pedig bizonyára nem terelik el a figyelmem, tudom egyszerre több felé is figyelni. Mondott pár bölcs szót, bármikor igazatadtam volna neki, végül is csupa igazat beszélt.
- Nekem is ezt tanították...
Mosolyogtam rá és persze figyeltem mit csinál, neki ez könnyen megy, de nekem? Mindig is béna voltam az ilyen dolgokhoz, kifelyezetten a tánchoz, nem mintha nagyon érdekelt volna. Mostmár megváltozott a véleményem, szivesen csinálom, sikeresen összefutottam egy olyan emberrel aki reményt lát bennem, remélem nem fog csalódni. Muszáj megpróbálnom, innen már nincs visszaút. Amikor a fiú végzett, azt hiszem egy pillanatra megállt a szivem, nem lenne jó itt előtte elájulnom, pontosabban eldőlnöm, mint egy tekebábú. Egy kicsit ijedt képet vágtam, közben csak egy dologra gondoltam, hogy most mi lesz. Vettem egy nagy levegőt és nyeltem egy nagyot, belevágtam. A forgás része sikerült is, csak egy a bökkenő, én már felegyenesedni nem tudtam, egy kicsit elszédültem. Leültem a fiú elé a földre, na erre nem tudom mit reagál.
- Tartsunk egy kis szünetet, csak egy kicsit, míg sikerül talpra álnom.
Mosolyogtam rá kedvesen, remélem nem akad ki nagyon. Majd még gyakorolnom kell, ahogy látom, nem vagyok egy strapabíró ember.
- Foglalj helyet, van itt elég.
Ezzel egy kicsit poénkodtam, én sem önként ültem le. Kegyetlen dolog így ülve nézni a fiúra, mostmár még magasabb, mint volt. Apropó kérdések, tereljük el a figyelmet egyel, már úgy is kíváncsi voltam rá.
- És mióta táncolsz, gondolom már rég óta?
Bizonyára rég óta, ez látszik is az összes mozdulatán. Apropó, megjeleníteni a stílusom, ez az volt. Én már csak ilyen vagyok.

Shara Rogers

Miközben csendesen nézegettem az asztalon lévő könyvet, kikapcsoltam az anyam, elméletben. Kiélveztem a síri csöndet, a nyugalmat és megfelelő alkalmát láttam, hogy átvegyen a tananyagot, úgymond átismételjem amit eddig megtanultam. Hamar hozzá is kezdtem, az agyam, gondolataim akörül jártak, egy kicsit elkalandoztam. Békés csendben való gondolkodásom egy apró kis bökkenő zavarta meg, lépteket hallok, érdekes mindig összefutok valakivel bárhol is járok éppen. Azt hittem nem hozzám jön, de tévedtem. Amikor megszólított azt hiszem egy kicsit meglepődtem, nem számítottam rá.
- Halihó!
A lány leült velem szenben az asztalhoz, mindenbizonnyal egy darabig fel kell függesztenem a gondolataimban való elmerülést. Akadt egy újabb áldozatom, akit a kérdéseimmel bombázhatok, milyen jó napom van ma is. Kezdjük az alap kérdésemnél.
- Mi járatban erre?
Erre általában kapok választ, erre az egyre még minden ember válaszolt, akinek feltettem, ez már olyan alapkérdés nálam. Nemrégiben tanultam egy fontos dolgot, vagyis dolgokat. Egy bölcs "ember" azt mondta nekem, hogy rosszat nem lehet kérdezni, bizonyára igaza van, szóval ehez tartom magam. Az egyik barátnőm pedig egészen mást mond, részben ő is egyet ért ezzel, az ő mondása "rossz kérdés nem létezik, csak roszkor teszed fel." Milyen igaza van neki is. Na, nem baj, már megint elkalandoztam egy kicsit. Szépen lassan felemelem a tekintetem a könyvről és a lányra emelem, egy kis gondolkodás utám olyan érzésem lett, mintha ismerném már valahonnan, de ez még kétszer sem biztos.
- Találkoztunk már valahol?
Kíváncsi szemekkel tekintettem a lányra, kíváncsi voltam a válaszára, el sem tudtam képzelni mit fog mondani. Annyi biztos érdekesen nézett a könyvre ami előttem van, nem tudom mi a célja, de jobban tenné ha kitálal, vagy ha nem úgyis kihúzom belőle, de azzal lehet egy kicsit rosszul járna...

Mathias

Örömmel vettem amikor Mathias leült mellém, de szerintem ő még ellett volna egy darabig, szörnyű tanítvány vagyok. Nem vagyok valami szívós ember, de azért beteges sem, a szédülésem lassan alábbhagyott, már tökéletesen jól érzem magam. Bevallom kicsit meglepődtem a fiú válaszán, fogadni mertem volna tudja a választ a kérdésre, de ezek szerint tévedtem, csak most az egyszer remélem. Utána témát váltott, mindig más dolgok felé veszi az irányt. Érdekes, nem lepődtem meg egy kicsit sem, mintha már elvártam volna tőle. Az ezt követő dologra meg számítottam, azt furcsáltam, hogy ilyen sokáig várt vele, varázsolt. Tartott egy kis bemutatót a bölcs mondandója mellé. Az én véleményem erről a témáról, nem is tudom...
- Igazság szerint... Nem is tudom...
Ilyen sem volt még, nem jutottam szavakhoz, szégyelhetném magan. Kifogytam a kérdésekből és még a válaszokból is. Nekem nem tudom mit jelent, nem nagyon csinálok semmi hasznos dolgot, de most belekezdtem és komolyan is gondolom. Csak néztem Mathiasra, mint borjú az új kapura, mindig olyan bölcs dolgokat mond, én pedig még nem áltam elő semmi ilyesmivel. Mostmár igazán furcsálom, hogy nem a levitába helyezte a süveg.
- Hogy, hogy nem levitás vagy?
Tudom, hülye kérdésre hülye válasz, anyukám mindig ezt mondogatta nekem, én pedig megtanultam, de ha megkérdezem azzal nem vesztek semmit, remélem. Azt mondta, hogy egy nyitott könyv, kedvelem az olyan embereket. Szegény lángot eloltotta, mire észbekaptam, talán egy kicsit még sajnáltam is. Szegényt nem váratom tovább, azt kell csinálni, amiért itt vagyok. Hamar felpattantam a földről és leporoltam magam.
- Már jól vagyok, semmi bajom, folytathatjuk.
Gondoltam egyet és megismételtem az eddigi lépéssort amit átvettünk, ennyi az összes tánctudásom, az amit a mai nap folyamán tanultam. Még a forgás is sikerült szédülés nélkül, azt hiszem, vagyis szédültem, de nem sújosan, ezt kibírom.
- Nos, akkor mivel folytatjuk?
Remélem örül a hirtelen jött leljesedésemnek, mert már ilyen is régen történt velem. Azt hiszem rossz hatással van rám...

Mathias

Még mindig azon töröm a fejem, mi történt velem? Eddig sosem lettem egyik pillanatról a másikra ilyen eleven, ezt a hirtelen jött életerőt nem tudom hova tenni, most nem. A mai nap folyamán sokat tanultam, a nap első felében elméleti dolgokat, most pedig gyakorlatiakat. Azt hiszem ma kivételesen remekeltem, mindkettőben. Nemsokára sötétedik, az egyik felem örül a másik pedig sír ez miatt. Azért sírok, mert nemsokára vége az órának, de egyben örülök, mert megejthetem az esti sétámat. Azért még egy kicsit tovább megyünk az anyaggal, de eddig ez a legnehezebb, amit végrehajtani nem biztos tudok. Egy aprócska bibi miatt vagyok megijedve, most valószínű, hogy nagyon meglepem, de nem tudok csettinteni. Már kiskorom óta próbálnak megtanítani, de eddig nem sikerült, egy kicsit bénának bizonyultam hozzá. A többi része egyszerű a lépéssornak, az azt hiszem menni fog. Apropó, tudom mit csinálunk következő óra elején, persze csak akkor ha lesz, meg fog tanítani csettinteni, ha egy lépéssort megtaníttatott velem akkor bizonyára menne ez is neki. Ő az első akinek sikerült valamiféle gyakorlati dolgot megtanítani velem, büszke lehet magára. Csak néztem megint rá tágranyílt szemekkel és sóhajtottam egyet.
- Hát jó, de te akartad... A csettintést kihagynám, mert sajnos nem tudok. Most bizonyára valami született bénaságnak tartasz, okkal...
Mosolyogtam rá, utána egy nagy levegő kíséretével belekezdtem az úhonnan tanult lépéssorba. Mindent úgy csináltam, ahogyan a fiú, kivéve egy dolgot, a csettintést. Amikor befejeztem leültem a padra és nézelődtem kicsit, nemsokára el fog kezdeni esteledni, mennyire örülök ennek a hírenk, legalábbis én, ezt veszem ki az ég színeiből.
- Gondolom mára ennyi, de ezt már azt hiszem mondtad is... Apropó, ideje lenne elindulnod a kastélyba...
Ez gondolom egy kicsit hülyén hangzott, ha rákérdez őszintén szólva nem tudom mit válaszolok, az biztos én még maradok egy darabig, nem fogok ilyen korán visszamenni. Tudom, egy kicsit nem vagyok normális, de ha így van, akkor így van, nem fogok bemenni. Az ő döntése marad-e, vagy nem, nem szólok bele.
- Apropó, ha lesz következő óra, akkor igazán megtaníthatnál csettinteni...
A mondat befejeztével tekintetem a messzeségről leakadva átvándorolt a kezeimre, megpróbltam csettinteni, de nem jött össze, van ez így, majd idővel beletanulok, mint a táncba. Csak ültem tovább a padon magam elé bámulva, olyan szép időnk van, minek bemenni. Szépen csendben egyik pillanatról a másikra kikapcsoltam, persze csak elméletben, biztossá vált előttem egy dolog, jó itt nekem...

Carl Tender

Nem is tudom, egy kicsit én is elkalandoztam, de szerencsére én is észbekaptam még időben. A válasz egyetlen pillanatáról sem maradtam le, türelmesen érdeklődve hallgattam a tanárt, végül is ezt teszik a "jó" gyerekek, nem tudom magamat besorolhatom-e ebbe a kategóriába, most hogy belegondolok nem valami jó dolog jóval takarodó után kint kóvájogni, de már leszokóban vagyok, vagyis próbálok. Apropó, már megint elkalandoztam, már más vizeken evezek, itt az ideje lélekben visszatérni. Érdekes könyvajánlót kaptam aminek nagyon örülök, kevés az ilyen kedves ember, vagyis akad szépszámmal, de ritkán fut velük össze az ember, azt hiszem. Vagyis akivel már találkoztam itt az iskolában egytől egyig kedves ember, azt hiszem, velem kedvesek voltak. Azt hiszem a bácsi más, nem az amit hittem, ő még nem menekült el előlem. Érdeklődve hallgattam tovább, gondosan ügyelve arra, hogy ne kalandozzon el a figyelmem közben.
- Ki nem hagynám, majd utánanézek és elolvasom.
Mosolyogtam kedvesen, mint ahogyan itt mindenkire. Az utána következő dolog nagyon meglepett, ilyen tanárt sem minden nap látni, nem elég, hogy nem mászik tőlem a falra, hanem még a kérdéseimre is válaszol és még túl is teljesíti. Azt hiszem megtalálatam a kedvenc tanárom itt az iskolában. Csak néztem a bácsira, mint borjú az újkapura, nem tudtam az újonnan megtudt információkat hova besorolni, dolgozott rajta az agyam egy darabig aztán felfogtam, céltért az információ. Felmerült bennem pár gondolat, igen nagyon is érdekel a könyv, még nem igazán hallottam róla, és... hát... érdekel és kész, de...
- Igen érdekelne az a könyv... De a bácsi miatta nem kerül bajba?
Azt hiszem túl aranyosan fogalmaztam, ez valamikor rámjön, remélem hamar abbamarad. Akkor kaptam észbe, lebácsiztam a tanárurat, most lehetséges, hogy kivág az ablakon. Nyeltem egyet és eltekintettem az ablak felé, az ablak csukva volt. Már elsütötték nálam azt a poént, hogy "ha nem maradsz csöndben, kiváglak az ablakon" féle, az én kis aranyos válaszom pedig "de hát az ablak csukva van", voltak nálam sajnos ilyenek, valamikor egy kicsit megnől a szám, de a beszelgetés vége az lett, "az emgem mit érdekel" megnyugodhatnak afelől, hamar elhúztam a csíkot onnan. Csak nem harap a bácsi, azért, mert lebácsizom, már megint kezdem...
- Ugye nem haragszik a bácsi, hogy lebácsizom, ha akarja használhatom a tanárurat is, de az nehéz lesz...
Szerintem a legjobb az lenne ha végre befognám a számat, ha eddig nem vágott ki az ablakon, most valószínű, hogy megteszi, vagy az, hogy krónikusan nevetni kezd és azt hiszi kicsit zakkant vagyok, de most pont jó hangulatomban kapott el, egy kicsit hangulatember vagyok és nem a legszerencsésebb időben találkozott velem a "bácsi."

Már megint egy érdekes hozzáállású emberrel hozott össze a sors. Nem tudtam hirtelen mire vélni a reakcióit. Csak nézett, nézett és nézett engem, úgy is fogalmazhatnék, hogy bámult. Ehhez  nem vagyok hozzászokva, bizonyára érdekes látványt nyújtok, de akkor is ez egy kicsit bosszant. Egy kicsivel később szerencsére megszólalt, aminek persze nagyon örültem. Végre befejezte az én érdekes látványon tanulmányozását, bár még mindig azon kattog az agyam, hogy mi bennem az érdekes. Már megint elkalandoztam, szóval megint a szokásosat művelem, mint mindig, nem oda figyelek ahova kéne.
- Nem baj, nem haragszom, bár nem nagyon vagyok hozzászokva az ilyesmihez...
Én miért is haragudnék, nincsen rá semmi okom, eleve sem vagyok az a harag tartó típus, bár kivételes alkalmakkor hajlamos vagyok rá, de ez nem ilyen, ezt elnézem.
- Biztosan nem találkoztunk már?
Én mindig biztosra megyek, akkor is ismerős és kész, lehet, hogy tényleg igaza van, de a rákérdezés nem árt, de ha másodjára kérdezed ugyan azt, az már lehet. Hoppá, már megint kezdem előröl, pedig már milyen jól haladtam...
- Elnézést a kérdésért, gyakran kérdezgetek különböző dolgokat, amit a legtöbb ember nem kedvel, ha te is közéjük tartozol, akkor jobban jársz, ha továbbállsz, vagy nem biztos, hogy ép elmével túléled a velem töltött időt...
Mosolyogtam rá kedvesen, még, hogy ép elme, az kéne nekem is ilyen helyzetekben, most valószínű, hogy menekülőre fogja. Én a helyében minden bizonnyal azt tenném, saját magam szerint is van olyan amikor egyenesen kibírhatatlan leszek, bár az már régen volt.
- Tényleg a könyv, el is felejtettem. Parancsolj, használd egészséggel.
Egy kedves mosoly kíséretében átcsúsztattam a könyvet az asztal másik oldalára, én már kigyönyörködtem magam benne, ő legalább még használni is akarja, jobb helyen van nála a könyv. Még egy kedves mosoly kíséretében lefagytam és mintha valami apró reakciót vártam volna, figyeltem a lányt, persze úgy hogy ne vegye észre.

Carl bácsi!

Katinka néni!

Shara Rogers

Inedra <3 <3 <3

Katinka néni <3 <3 <3

Moondance <3 <3<3
Évnyitó/Évzáró

Moondance <3 <3 <3
Évnyitó/Évzáró

Moondance <3 <3 <3
Évnyitó/Évzáró

Shara Rogers <3 <3 <3
~Zárás~

Moondance
~Évnyitó/Évzáró~