Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Nem rejtőzöm, nem zárkózom be. Olyan nyitott könyv vagyok, amelyen az írás ismerős bár, azonban nem igazán olvasható. Kivehetetlen, miről szólnak az oldalak, mégis valahogy biztonságot ad a tudat, hogy ott vannak. Hogy őrzik a lapok a történetet, a mondanivalót. Olyan nyitott könyv vagyok, amely csak azért zárul be néha, hogy ne zavarjon össze másokat. Ezért is hordok gyakran napszemüveget: hogy ne kelljen a szemembe nézniük.
Dallamom sekélyessé, rideggé válik, ahogy Abel feltűnik a színen. Egy fajtársam. Ha minden igaz, találkoztunk már. A helyre és az időre nem nagyon emlékszem De nem is érdekel. A dallamunk hasonlósága meg jórészt biztos csak halhatatlanságunkból adódik. Kételkedem az egyéb, közös vonásokban.
Nem zavar, hogy hall. Nincs mit titkolnom vagy féltve óvnom. Egyedül a nyugalmamért teszem. Csak azért nem szerepel az önéletrajzomban mindaz, amiket az évszázadok során elkövettem, hogy békén hagyjanak. A minisztérium az esetek töredékéről sem tud. Mivel pedig az idő nekem dolgozik, minden egyre inkább elévül, és lassan esélyük se lesz rá, hogy bármit felgöngyölítsenek. Nem mintha nagyon megerőltetnék magukat érte. Azt hiszem, úgy vannak vele, hogy látják, milyen békében élek a halandókkal és örülnek, hogy akad ilyen is a fajtámból. Inkább nem kutatnak. Remélik, úgyse találnának semmi jelentőset.
A fiú csak akkor hallhatná meg a múltam részleteit, sötét szimfóniáit, ha hagynám. Ha megmutatnám. Ezt persze nem teszem. De a lenyomatát nyilván érzi. A dallam borongósságát, mélységét, árnyait. Ezek azonban meglepően lágyan szövik át békés, régi zenémet, mintegy megágyazva neki.
Lepillantok jobbomat érintő kis kezére, majd vissza különleges szemeibe. Kérésére finoman megráncolom homlokomat és pár hosszú pillanatig csak figyelem őt. Az első, ami eszembe jut, az az, hogy ez nem jó ötlet. Mindig ez az, ami először bevillan, ha az éjszaka közepén egy kölyökkel hoz össze a sors. Azonban általában hagyom magam sodródni az árral. Eltöltök velük egy kevés időt beszélgetéssel, sétával, vagy ami éppen akad, aztán ki-ki megy a maga dolgára. Most azonban az előttem álló kis albínó az egész éjszakát velem szeretné tölteni.
~ Miért? - teszem fel tudatában egyszerű kérdésemet. A választ természetesen sejtem, de tőle akarom hallani. Mit akar tőlem? Mire számít? Mit vár az együtt töltött óráktól? Különben is, nem kéne visszamennie? Nem keresik? Nem ütné meg a bokáját? És ez az Abel mit szólna hozzá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Jól eshet bár hatalmas lombkoronám alatt időzni, élvezve a végtelen nyugalmat, azonban ha vihar támad, ágaim csak ideig-óráig védenek, ám ha lecsap a villám, valószínűleg az alattam heverészőt találja el. Akármilyen békés vagyok, természetem nem tagadhatom és nem is akarom. Nem hiába intek inkább óva mindenkit attól, hogy megbízzon bennem. Hiszen én sem bízhatok meg teljesen saját magamban. Viszont amennyiben valaki ragaszkodik enyhet adó árnyamhoz, ám legyen. A lényeg, hogy tudja, mit vállal. Ez a fiú pedig tudja.
Bólintok. Rendben van. Maradhat, ha akar. De nyilván nem várja el, hogy egész éjjel a tudatában időzzünk. Meg is szakítom hát ezt a köteléket és a telefonszerkezettel a kezemben a pult mögé sétálok. Pennát és pergament veszek magamhoz. A készüléket félreteszem. Ráhajolok a pultra és körmölni kezdek. Néhány sor a mestereimnek a kedves ügyfelünk kívánságáról. Mikor kész vagyok, a telefont egy fadobozkába helyezem a jegyzetekkel együtt és a megfelelő polcra rakom. Reggel Ilosvai úr mindig azzal kezd, hogy átnézi ezeket a kiemelt feladatokat, amiket ráhagyok. Ha minden jól megy, egy-két nap és az eszköz visszakerül a tulajdonosához.
Folytatom a darabjaira szedett rádióval való foglalatoskodást. Leülök a székre és egy újabb alkatrészt veszek hosszú, fehér ujjaim közé. Közben futólag felpillantok a látogatómra és lélektükrein keresztül, tudatába sugallva, felhívom figyelmét az üzlet másik sarkában található hokedlire. Idehozhatja magának, ha gondolja. Mindezt persze mondhatnám is, de úgy tűnik, a gondolati út a legkellemesebb a számára. Nekem pedig nem áll semmiből. Ha nem ütközöm akadályba, nem probléma. Márpedig ő nem állít elém ilyesmit. Nem zárja be előttem elméje kapuját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Olyannyira semmi kifogásom a rendhagyó, új, forradalmi törekvések ellen, hogy egyenesen pártolom őket. Ám szükségesnek tartom, hogy a hagyománynak úgyszintén tisztelettel adózzunk. Nem gond tehát, ha eltávolítja ezt a tájképet a teremből, csak ne dobja a tűzre! Fontos, hogy meglegyen az átmenet. Nem tiporhat két lábbal a megszokottra, hogy valami ismeretlent emeljen piedesztálra. Ezek a festmények megbecsült helyre kell, hogy kerüljenek, aztán jöhetnek a frissebb, impozánsabb darabok. Különben a tömeg fellázad. Azonban úgy hiszem, a mellettem álló úr ezzel tökéletesen tisztában van.
Bólintok a válaszára, mozdulatomban némi elismeréssel. Nem túláradóval, de olyannal, ami értékeli a bátorságot, a terveket. Hiszen mindig is ezekből születtek az igazán nagy dolgok. Vállam a falnak támasztom, kezemet zsebembe csúsztatom. Még egy utolsó pillantást vetek a képre, aztán kinézek a főtérre. Csöndesedik a falu. Egyre kevesebb ablak világlik.
- Kiknek fog tetszeni és kiknek kevésbé? - kérdezek tovább mély, nyugodt hangon, lassan letekintve ismét a polgármesterre. Ha nem falon függő műalkotásokról beszélnénk -mint ahogyan tesszük-, úgy is fogalmazhattam volna: kinek kedvez majd és kit károsít meg? A reformoknál elkerülhetetlen egyik és másik is. Viszont nyilvánvalóan törekedni kell rá, hogy ez utóbbiból legyen kevesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ha a szűk hétszáz évvel ezelőtti, emberi önmagam lennék, valószínűleg mélységesen elítélném az előttem álló politikust. Vagy inkább csak szánnám, amiért soha nem lesz övé a mennyeknek országa. Azonban mindezen már rég túl vagyok. Nem csak azért nem vetek meg senkit, mert akkor bort innék és vizet prédikálnék, hanem mert semmi értelme ilyen heves érzéseket táplálni a Föld lakosságának ilyen méretes hányada iránt. Valamint azért, mert nem is igazán vannak bennem ekkora érzelmek. Így hát az agyamat elhomályosító utálat híján bőségesen van alkalmam inkább a lehetőségekkel foglalkozni. Meglehet, a polgármesterünk egy korrupt köpönyegforgató, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne tudna építeni és hogy a falu ne jöhetne ki belőle sokkal inkább jól, mint rosszul. Ha a férfi pedig kétszer olyan jól jön ki belőle mindeközben, az nekem nem fáj. Csak másnak se fájjon annyira.
Stílusa pedig van, ezt meg kell hagyni. Költői képekkel teletűzdelt feleletét békés figyelmesen hallgatom, majd elgondolkozva lesütöm a szemem. Az elődjével éppen csak a Tanács gyűlésein, ha találkoztam, de az ismeretségünk ennyiben kimerült. Itt, most azonban úgy érzem, vétek volna így tennem. Így, vagy úgy, de vétek volna.
- Talán ők is ráébrednek, hogy az új nem feltétlenül rossz. - vetem fel, lassan tekintve ismét a férfira. Hiszem, hogy képes elég ügyesen keverni a kártyákat ahhoz, hogy végül minden játékos azt higgye, ő a nyertes. Ekkor pedig elméletben senki sem veszít. Legalábbis nem tud róla. Hogy mindezt komolyan így gondolom-e, az már egy egészen más kérdés. Egyáltalán nem ez a lényeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vérbeli politikus. Olyan, amilyennek csak születni lehet. Olyan, amilyennek egy politikusnak lennie kell, de nem olyan, amilyenre szüksége lenne a világnak. Azonban sajnos az emberek csak ebből értenek. Csak az ígéret számít és hogy jól járjanak azzal, amit ígérnek nekik. Ez mindig így volt. Az őszinte jóság kevésszer találhat utat magának, hiszen a nép nem bírja elhinni. Gyanúsnak találja. Ha meg valaki őszintén feltárja sötét oldalát, rögtön meglincselik, hiszen színt vallt a gonosz. Nem marad tehát a porondon, mint az ilyen ügyes cselszövők, az ilyen briliáns színészek. A kisemberek pedig csak reménykedhetnek abban, hogy tényleg akad bennük jószándék is, és hogy a tetteik nem csak az ő malmukra hajtják majd a vizet.
Nem dőlök be. Tökéletesen csinálja, de nem dőlök be. Egyetlen szavát sem hiszem el. Még azt sem, ahogy levegőt vesz. Erről azonban neki nem kell tudnia. Bár ha tudna is, meglehet, nem zavarná. Egy üzleti kapcsolatban ez nem sokat befolyásol.
Nyugodtan hallgatom őt, végül csak bólintok egyet, majd elhúzódom az ablaktól, lépve egyet, mindössze ráutalóan, hogy távozni készülök. Következő bólintásom már búcsúzó biccentés. Nem társulnak bár hozzá kimondott szavak, jóéjt kívánságok, még sincs hiány a tartalomban. Tekintetem mindent megüzen. Azt, hogy a beszélgetést bár zárom most részemről, ez a rövid, de velős társalgás csak a kezdete volt valaminek. Végigmérem még a polgármestert, majd ráérősen kisétálok a teremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Már nem gyakorlaton vagyok itt. Néhány napja annak, hogy lehúztam az utolsó műszakomat. Kaptam egy oklevelet, papírt az itt szerzett tapasztalatokról és -ahogyan azt eredetileg is terveztük- azóta egyfajta tanácsadóként tevékenykedem az ispotályban. Ha valamilyen összetettebb tünetegyüttessel vagy ismeretlen betegséggel találják szemben magukat a gyógyítók, amiket nehezen térképeznek fel a mágikus vizsgálatokkal is, akkor engem hívnak.
Az imént segítettem be egy fiatal páciensnél. Csak meg kellett erősítsem a diagnózist, amit meg is tettem. Feladatomat elvégeztem bár, azért ilyenkor mindig végigmegyek a kórtermeken, hátha észreveszek valamit. Most is ezt az utamat járom. Rajtam a világos zöldes-kék, kényelmes egyenruha, amit ugyan nem lennék köteles viselni már, azonban jobban szeretem, ha a laikusok is látják, nem betegként, se nem látogatóként vagyok itt, hanem az ispotályt képviselem.
Ebben a szobában nem tapasztaltam semmi rendelleneset, szóval haladok tovább a következőbe. Míg mások, akik a kórház egyenruháját viselik, sietve, feszített tempóban járnak, addig én öltözékemet meghazudtolóan, lépteimet ráérős, légiesen veszem. Ragadozó mozgásomat máskor valamennyire árnyalják hétköznapi, amúgy is sötét együtteseim, azonban ebben a világos, bő, szimpla viseletben mindig jobban megmutatkozik az ember. Vagy esetemben a vámpír. Sokkal feltűnőbb az arcom, hajam, alkatom, mozdulataim. Nincs, ami elterelje a figyelmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Egy vörös, bőrdzsekis lány ül a folyosón. Nem látogatóba jött. Már nincs is látogatási idő. Rosszul van. Segítségért tért be ide. Elvileg ez a legmegfelelőbb hely, gyakorlatilag nagyon kevesen dolgoznak ma este. Beletelik még jó pár percbe, amíg valaki egyáltalán észreveszi a gyógyítók közül. Mielőtt tehát belépnék a következő szobába, megállok és egyenesen ránézek. Tekintetünk találkozik, hiszen ő is épp engem figyelt. Odamegyek hozzá.
- Segíthetek? - ajánlom magamat, átugorva azt a kérdést, hogy rosszul van-e. Hiszen tudom, hogy rosszul van. Fáj a feje. Rémesen. Ezt persze nem a gondolataiból olvastam ki, hanem érzem rajta. A teste hőjeleinek erejéből és helyéből, a vér lüktetéséből és a kába tekintetből, ami szédülésre enged következtetnem. Nyilván kíméletesebb és fokozatosabb lett volna, ha máshogy szólítom meg és olyanokat is megérdeklődök, amire tudom a választ, azonban az ilyen helyzetekben szeretem a hasznosságot előnyben részesíteni.
Bő két lépés távolságból nézek rá lefelé és várom, mit felel. Látom rajta, hogy sejti, nem ember vagyok. Vannak, akik emiatt nem veszik szívesen a segítségemet. Ezt én tiszteletben tartom. Szerintem ostobaság, de ettől még tiszteletben tartom. Semmi értelme erőltetni. Mindig csak remélni merem, hogy az, akin tudnék segíteni, hagyja is, hogy megtegyem. Mint most. Ha nem, akkor nem. Nem én járok rosszabbul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Természetesen nem fogom erőltetni, hogy egyen vagy igyon valamit. Ahogyan udvariatlanságnak sem veszem. Nem azért várjuk a látogatót ilyesmivel, hogy aztán rákényszerítsük. Csak azért, mert így illik és hogy ne legyen arra szorulva, hogy külön kérnie kelljen.
Csöndesen figyelem a lányt. Várom, hogy elárulja, mit is óhajt tőlem. Vesz hozzá még egy kis bátorságot vagy csak lendületet, és közli velem, miért jött. Arcomra nem ül ki se döbbenet, se más megrökönyödés. Csak finoman összevonom sötét szemöldököm. Hosszú ujjaimat összekulcsolom és várok még. Mindezt nem hiába teszem, hiszen érkezik a magyarázat. Hümmögök egyet, így jelezve, hogy értem. Még nem hallottam ilyenről, de attól még értem. Ezután pár pillanatig a szőnyegemre pislogok lefelé, elgondolkozva. Nem annyira vacillálok, mint inkább csak ízlelgetem a hallottakat. A döntésem az már megszületett. Lerakom magam mellé a kanapéra fehér kezeimet, letámaszkodva kissé, hogy így odahúzódhassak a könyvtároshoz. Közel ülök.
- Most megérintem az arcát. - készítem fel rá, mi következik. Már csak azért, mert ki tudja, talán később akarná ezt a vizsgálatot. Így viszont még van ideje ezt közölni velem, mielőtt belekezdenénk. Arról persze fogalmam sincs, hogy ő abban a hitben van, hogy feltétlenül a vérét kell vegyem hozzá. Ez nincs így. természetesen megeshet, hogy sort kell rá kerítenünk, de közel sem biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Rosszul hiszi. Meglepett a kéréssel és annak okával. Az egészet igazán érdekesnek találom. Csak nem szokásom túlzottan kimutatni az érzéseimet. Bár ez ebben a formában nem igaz. Hiszen nem titkolózom vagy visszafogom magam, hanem egyszerűen az évszázadok ezzel a -gyakran túlzott- nyugalommal ajándékoztak meg. Alig ül ki bármi az ábrázatomra, a mozdulataimba. A szemeim azok, amik esetleg beszédesek lehetnek, csak azok meg általában túl sok mindent mondanak. A halandóknak nehezen befogadható vagy felfogható.
- Nem. Köztünk marad. - biztosítom róla, hogy senkinek sem adom tovább azt, ami most történik. Különben sem szoktam. Végtelen sok titkot őrzök. Olyasmiket is, amik talán titkok se voltak. De én nem mondom el. Tőlem nem megy tovább. Azt nem mondhatom, hogy a sírba viszem őket, hiszen nem tudom, oda kerülök-e valaha és ha igen, eltemetnek-e. Minden esetre nálam marad mind. Megtartom magamnak.
Bólintok egyet az engedélynek beillő felszólításra. Nagyon magabiztosnak hat, azonban ez csak ellensúlyozás. Érzem rajta, mennyire izgul. Talán fél is. Nem csak a vizsgálattól, hanem főleg attól, mit derítek ki.
Nagy, hűs kezeimmel két oldalról közrefogom arcát. Tekintetem valahová a homlokára függesztem. Nem akarom még jobban zavarba hozni azzal, hogy a szemébe nézek. Éppen csak pislogok olykor egyet. Pillantásom úgy jár a feje tetején, mintha elcsigázottan olvasnék egy könyvet. Szemöldököm olykor összevonom kissé. Mindez egy-két röpke percig tart. Aztán leengedem kezeimet.
- Kezd kikörvonalazódni valami, de... - nézek a szemébe.
- Szükségem lesz vérmintára. - közlöm vele, direkt ilyen szakszerűen fogalmazva. Hiszen ez egy vizsgálat. Tanújelét adta bár bizalmának velem kapcsolatban, semmiképpen sem szeretném, ha akár csak felmerülne benne, hogy visszaélek ezzel. Nyilván nehezen dolgozhatnék egy ispotályban, ha hajlamos volnék erre, de láttunk már rá példát.
- Honnan szabad? - kérdezem, kicsit végigpillantva rajta.
- Elég akár az ujjából is. - ajánlom neki, nehogy azt higgye, hogy a nyakát kell kínálnia. Annyi vér nem kell ehhez. Elég pár csepp.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Részint emiatt sem nézek a szemébe és fikszírozom inkább a homlokát. Hogy kevésbé hihesse azt, hogy a gondolataiban olvasok. Természetesen még így is felmerülhet benne. Ez még abban is felmerül, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy szemkontaktus szükséges ahhoz, hogy ezt megtehessem. Érzem zavarát, de nem kezdem el nyugtatgatni. Attól a többség csak feszült lesz. Inkább továbbra is békés és türelmes vagyok. Úgy érzem, ez némileg kezd is átragadni rá talán.
Megfogom bal kezét. Bár az ujjról beszéltem, azt csak a mértékek miatt mondtam. De praktikusnak nem túl praktikus onnan vért venni. Több szempontból sem.
- Innen fogom. Kevésbé fog fájni. Talán egyáltalán nem. - felfelé fordítom a tenyerét és megérintem annak szélét a kisujja alatt. Azt a kéz aljáig húzódó, puha részt. Noha a sérülés, amit okozok, azonnal be fog gyógyulni, szerintem mégsem mindegy, mennyire kellemetlen az a pár pillanat, míg harapok. Ugyan elég nagy gyakorlatom van és olyan kíméletes tudok lenni, amennyire csak lehet, az ujj egy vékonyabb és érzékenyebb rész. Mondhatnánk persze, hogy ebben a helyzetben az a legkevesebb, ha egy kicsit fáj a vizsgálat, de minek tegye, ha nem muszáj? Elég feszültség van a könyvtárosban. Nem kell még ez is.
Nyalok egy aprót a számon. Szemfogaim előbújnak. Felemelem a lány kezét, közben le is hajolok rá. Felpillantok még arcára, aztán lehunyom a szemem és belé merítem tűhegyes agyaraimat. Nem igazán érezhet szúrást. Inkább csak olyan, mintha nyomnám ajkaimmal. Szívok egy egészen picit rajta, hogy jó néhány csepp vére a számba kerüljön és már kész is vagyunk. Felemelem fejem és elengedem kezét. Szemem viszont lehunyva marad. Miközben eláraszt a szokásos mámor, összpontosítanom kell, hogy megtudjam, amit meg szeretnénk tudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Teljesen érthető, hogy úgy gondolta, talán nem lesz szükséges a vérét vegyem. Ez az esetek nagy részénél így van. Elég, ha egy kicsit koncentrálok az illetőre. A még jobb hatásfok érdekében akár hozzáérek. Így tökéletesen hallom a szívverését, légzését, feltérképezhetem szervei működését, érzem illatát, testhőjét. Mindent, ami elvileg csak kellhet. Viszont amennyiben a kár, amely érte, még az átlagos mágikus sérüléseknél is ritkább, különlegesebb és ezáltal megfoghatatlanabb, akkor csak úgy mehetek biztosra, ha mintát veszek. Most is egy ilyen esettel állunk szemben. Valamit éreztem rajta már akkor, amikor megjött. Akkor végképp, mikor a közelébe kerültem és megérintettem. Azonban még ekkor is csak egy erősödő sejtelem volt. Mint amikor felmérik valakinél, milyen dioptriás szemüveg kell neki. Váltogatják előtte a lencséket és ő egyre kevésbé homályosan látja az ábrákat, de még nem az igazi. Én ettől a pár csepp vértől remélem a tisztán látást. Ám attól tartok: nem ismerem azt az ábrát, ami majd élesen a szemeim elé tárul a vizsgálat során. Legfeljebb leírni fogom tudni. De talán ez is nagy segítség.
Az összegzés már nagyjából összeállt a fejemben, a jóleső kábulat miatt viszont még maradok egy kis ideig lehunyt szemmel. Egy szusszanással pillantok le aztán a dohányzóasztalra előttünk. Agyaraimat visszahúzom. Látszik rajtam, hogy elmélkedek még. Összeszedem a gondolataimat, majd a lányra tekintek.
- Nem hallottam még hasonló esetről, így remélem, megbocsájtja, ha egyáltalán nem szakszerűen fogom felállítani a diagnózisomat. - vezetem fel, de igazából csak az időt húzom. Nem magamnak, hanem neki. Tartok tőle ugyanis, hogy túl egyszerűen és egyenesen fogom kifejezni magam. Megpróbálok persze finoman fogalmazni, de annyira finoman nem akarok, hogy ne lehessen érteni. Magától is elég különös, nem kell még tetézzem ködös leírásokkal.
- Úgy hiszem, hogy Ön az amputoportálás során az egészének egy részét hagyta el. A lényének egy részét. - mondom lassan, még a kiejtés közben is átgondolva a szavakat, hogy biztosan azt tárjam elé, amit tapasztaltam. Ezután pedig nem teszek egyebet, mint figyelem őt. Tudom még árnyalni a kifejtésem, csak nem akarom túlterhelni. Inkább megvárom, hogy esetleg kérdezzen. Hogy elmondja, ő hogyan érti mindezt és ha téves, akkor még pontosítsak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Belső harcot vív, ám végül győz az az énje, amelyik a józan ész keretein belül elfogadja a segítséget. Elmondja nekem a panaszát, amit bár eddig is gondoltam, nem probléma, hogy megerősíti. Sejtem, hogy nem fog tudni követni engem, ha elvezetném egy vizsgálóba. Ezt én talán előbb tudom, mint ő, hiszen azért megpróbálja. De ráébred ő is, hogy ez nem fog összejönni. El kéne menjek szólni valakinek, hogy hozzunk hordágyat. Hiszen én sajnos nem tudom azt lebegtetni. Viszont látom a lányon, hogy nagyon nem lenne jó magára hagynom.
Sóhajtok egyet. Ez a sóhaj egy részt a némileg szorult helyzetnek szól, amit persze könnyen orvosolhatunk. Másrészt pedig annak, hogy kissé tartok a kedves páciens reakciójától azzal kapcsolatban, amit most tenni fogok, de ez legyen a legnagyobb gondom. Egyszerűen lehajolok hozzá, alá nyúlok és karjaimba veszem. Érezheti, hogy semmi megerőltető nincs nekem abban, hogy ölben vigyem.
Elsétálok vele a legközelebbi szobáig, ahol lefektetem a vizsgálóágyra. Az ücsörgés nem tesz jót. Miután kiengedtem őt karjaim közül, már fordulok is a szekrényhez, hogy előkeressem a megfelelő gyógyszert. Nem igazán szoktam egyedül ellátni a betegeket, de nem ez az első hasonló eset, hogy így alakul. Úgyhogy azt mondták a gyógyítok, tegyek ilyenkor belátásom szerint. Fel tudom mérni, elbírok-e a dologgal, vagy szükségem van segítségre. Most nem hinném, hogy kéne.
- Igya meg a főzetet, aztán legalább pár korty vizet! - tartom egyik kezemben a fiolát, a másikkal pedig segítek neki felülni. Csak amíg ezzel megvan. Utána pedig adom neki a pohár vizet. Ez utóbbi igazából csak azért kell, hogy semlegesítse a bájital ízét. Ha mind kész, hagyom visszadőlni. Egy perc és jobban lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A főzet, amit kapott, amilyen rémes ízű, annyira eredményes. Ha ezt a fejfájást valami megerőltető cselekvés vagy más behatás okozta, akkor vissza se fog jönni. Ha pedig ez egy alkati dolog és néha jelentkezik nála, akkor sem kell most egy ideig számítania rá. Még pár perc és az egész egy rossz emlék marad.
Bólintok csak neki egyet, a hálája nyomán. Éppen befejezem a gyógyszeres szekrény elrendezését, amikor a kérdése érkezik. Nem igazán látszik rajtam semmiféle neheztelés vagy sértődöttség, ahogy felé fordulok. Kaptam én már ezzel kapcsolatban hideget, meleget. De az ilyen nem túl tapintatos érdeklődésekhez különben is volt már pár évszázadom hozzászokni. Igen, tudom, mire utal.
- Igazából csak konzultáns vagyok itt. - tisztázom, hogy nem ez a hivatásom, nem ebből élek és nem töltöm majd' minden estémet az ispotályban. Nem mintha ez változtatna a jelenlétem furcsaságán.
- A képességeimnek köszönhetően nagyon meg tudom könnyíteni a diagnózisok felállítását. - magyarázom el, pontosan mi hasznomat látják a gyógyítók. Noha tudom, ezzel koránt sem adtam még választ az olyan fel nem tett kérdésekre, mint hogy mégis hogyan mer engem bárki a páciensek közelébe engedni és hogy én miért gondoltam, hogy jó ötlet ez. Nem szokásom olyasmire felelni, amiről nem érdeklődtek konkrétan. Ha megteszik, minden további nélkül felvilágosítom őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Végre nyitva vannak még a boltok az ébredésem után. Nyáron nagyjából esélyem sincsen bárhová betérni a pubon vagy a máguscsárdán kívül. Ebben az üzletben pedig hiába nincsen nyitvatartási idő, azért éjjel már nincs tárva-nyitva az ajtaja. Most viszont itt vagyok és a kínálatot böngészem a pincében. Egyedül. Minden más vevő odafent van. De csak addig, míg be nem toppan az a fiú, aki hamarosan már lépdel is lefelé a lépcsőn erre a szintre.
Odapillantok a vöröshajú srácra. Ő onnan nem lát engem. Legalábbis nem vett észre. Tovább olvasgatom a könyvek gerincét a polcokon. Nem telik bele sokba és a mágikus fények aztán egyszeriben kihúnynak idelent. Engem ez mit sem zavar, hiszen tökéletesen látok a sötétben is. Viszont a bagolykövest minden bizonnyal annál inkább. Ha minden igaz, már besétált néhány polcsor közé, szóval nem lesz egyszerű elbukdácsolnia a földszintről leszűrődő fényig. Persze, ha van nála pálca és tudja is rendeltetésszerűen használni, akkor nem lesz gond. Minden esetre inkább maradok csöndben. Szólítottam már meg embereket a sötétben hasonlóan ártatlan szándékkal, azonban az orgánumom és a hangom túlzott nyugalma pont hogy azt szokta kiváltani az emberekből, hogy halálra rémüljenek egy ilyen helyzetben. Mellőzném ezt most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Leveszek a polcról egy albumot, amely európai mágustelepüléseket mutat be. A benne lévő képek körbekalauzolnak a falvakon. Mármint egyetlen kép egy egész falun. Ha hozzáérünk és húzzuk rajta az ujjunkat, körbenézhetünk kedvünk szerint és akár haladhatunk is. A varázslók Google Mapse. Úgy elmerülök ebben, hogy már csak akkor veszem észre ténylegesen a fiú közeledtét, amikor egy könyv a bakancsomon landol. Feldöntött egy kupacot. Ráemelem tekintetem a lapokról, ő pedig hamarosan fényt gyújt. Biccentek az üdvözlésre.
- Sajnos nem. - rázom meg finoman a fejem a kérdésre. Ha a lámpák itt árammal működnének, minden bizonnyal tudnék mondani valamit, azonban a mágikus fényekhez vajmi keveset értek. Bár ahogy tapasztaltam, a varázslók is szokszor tanácstalanok, lévén, hogy a bűbájjal elátott tárgyak gyakorta szeszélyesek.
Közben leszűrődik egy beszélgetés hangja. Az egyik vásárló éppen le akar jönni ide, de látja, hogy csaknem teljes sötétség van, erről pedig azonnal szól az eladónak. Valószínűleg hamarosan megoldódik tehát a probléma.
Mivel a vörös srác más kérdést egyelőre nem tesz fel, úgy vélem, más dolgunk most nincs egymással. Neki van világítása, nekem meg nincs rá szükségem, szóval nem vagyunk egymásra szorulva. Tovább nézegetem tehát az albumot olyan fényviszonyok között, amelyben egy ember számára ez természetesen élvezhetetlen lenne. Eszembe sem jut, hogy az eridonos ezt talán furcsállhatja majd. Főleg, hogy gondolom, most inkább azzal lehet elfoglalva, hogy végre újra láthasson rendessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Azonban én pontosan tudom, hogy miért éppen engem kérdez meg. Azért, mert vonzom őt. Nem úgy, mint egy véla tenné, persze. A fajtám kisugárzása sokkal inkább a halandók sötétebb ösztöneire apellál. A sötétség és a régi korok egyszerre vonzzák bennem őket. Nem lep hát meg, mikor felém fordul segítségért a hirtelen támadt világosságban. Felnézek az albumból, és bólintok neki, miközben vissza is teszem a helyére a könyvet.
- A földszinten lesznek inkább. - felelem neki, összevont szemöldökkel. Ott láttam azokat a műfajokat felvonultatva, melyekbe szerintem beleillenek ezek az irományok a címük alapján. Ismerni ugyanis nem ismerem őket. További szószaporítás helyett azonban egyszerűen megindulok az emeletre. Reményeim szerint a srác követ. Odasétálok az egyik polcsorhoz. Mivel a gyorsaságom sokszorosa egy emberének, ez az olvasással sincs másként. A Híres mágusok a huszadik századbanra hamar ráakadok. Már emelem is le a többi közül. Utána haladok tovább az üzletben. Bakancsom jelentőségteljesen kopog a nyikorgó padlón. Azonban a másik említett könyvet nem találom. Ezt az egy szerzeményemet adom hát át a fiúnak.
- A másikat nem tudom. Kérdezd meg szerintem! - bökök fejemmel az eladó felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Figyelem őt szavaim után, aztán lesütöm kissé a szemem. Nem azért, mert ne bírnék ránézni. Nem magam miatt teszem, hanem miatta. Teret akarok neki hagyni. Kemény dolgot közöltem vele, nem kell ehhez még az én lélekbeható tekintetem is. Még akkor sem emelem rá pillantásom, amikor kérdezgetni kezd. Hiszen egyértelmű, hogy ezek az első, meghökkent hebegései csupán. Nem gondolt ő még át semmit rendesen. Se ideje, se ereje nem volt hozzá.
Rezignáltam bólogatok, mikor bizonygatni kezdi saját magának, hogy a gyógyítói helyretették. Bólogatok, hiszen fizikailag, szervileg tényleg minden rendben van. Más itt a gond. Más, ami sokkal nagyobb probléma.
- Sajnos nem - felelem kegyetlen őszinteséggel, de finom, csöndes hangon. Most pedig a szemébe is nézek. Nem, nem csak rosszul lett összerakva. Az könnyebb eset lenne. Valamit, aminek megvan minden darabkája, csak helytelenül illeszkedik, azt jóval könnyebb javítani, mint valamit, aminek úgy, ahogy van, hiányoznak részei.
- Nem vagyok varázsló, nem ismerem ennyire behatóan a mágikus tudományokat, de... - szünetet tartok, komolyan fürkészve a kedves, zavarodott vonásokat. Mintegy méregetve, kimondhatom-e. Ki fogja-e bírni. De úgy döntök, akármi lesz, jobb, ha mondom.
- Fel kell készülnie rá, hogy ezt talán nem lehet helyre hozni - érek mondatom végére. Ezúttal nem veszem le róla a pillantásomat. Hiszen most akár kapaszkodónak is szolgálhatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Általában még én sem tudom biztosra, mi lesz a lány következő lépése. Pedig számomra a halandók elég kiszámíthatók. Más kérdés, hogy már csak a változatosság kedvéért sem töröm magamat azon, hogy már előre megmondjam, mi következik. A kedvesnél ez fokozottan igaz. Ugyanis vele kapcsolatban végképp úgy döntöttem, hogy nem számítok egyáltalán semmire. Vagy éppen hogy mindenre. Hiszen akármi megeshet nála. Jó esetben megcsókol, rossz esetben megpróbál ledöfni a pálcájával, a legrosszabb esetben pedig egyszerűen köddé válik, és nem tudhatom, másnap tér-e vissza, vagy hónapok, esetleg évek múltán.
Vajon szeretném-e, ha mindez másképp lenne? Szeretném-e, ha kiszámítható lenne, mit várhatok Kírától legközelebb? Ez most a kérdés. Meg természetesen az, hogy ő akarja-e ezt egyáltalán, és ha akarja, biztos-e, hogy ez a legjobb neki. Igazából rengeteg itt most a kérdés.
Történt ugyanis, hogy miután hónapokkal ezelőtt beletekintettem az emlékeibe, némi kutatás után kiderült, miféle átkot viselhetett az ereklye, amit eltulajdonítani igyekezett és amely az őrületét okozta. Ezután már nem kellett olyan sok hozzá, hogy találjak egy megfelelő szakembert, hiszen a fővárosi ispotályban elég jó kapcsolatokra tettem szert. Az egyik főgyógyító pedig nemrég jó hírrel szolgált: véget vethet a rontásnak. Már ha ez jó hír. Vajon jó hír ez?
A lány azt mondja, szeretné. Nem túl magabiztosan, de ezt mondja. Elgondolkozva hallgatok, mielőtt erre bármit reagálnék. Lesütött szemmel ülök még mellette jó pár pillanatig, aztán áthatóan pillantok rá ismét. Közelebb húzódom és fehér kezemet térdére helyezem. Nem mondok semmit. A tekintetem elmond mindent. Várok. Várok arra, hogy alaposabban átgondolja mindezt. Részemről pedig igyekszem még nem állást foglalni. Nem befolyásolni őt. Hiszen igazából én sem tudom még, mi lenne a jobb. Csak figyelem vonásait, mellette ülve egy szál köntösömben. A kandallóban lobog a tűz. A karácsonyfa barátságosan fénylik az ablak felőli sarokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csak hallgatom őt és valóban nem mondok semmit sem. Az emberek kiválóan elbeszélgetnek magukkal a társaságomban. Főleg azok, akik ismernek valamennyire. Márpedig a lány ennyire már bőven ismer. Pontosan tudja, hogy a csöndem is válasz. Ráadásul nem is csak egyféle. Ez most éppen egy bizonytalan fajta. Egy percig sem titkolom, hogy nincsen határozott véleményem arról, mi lenne a jó döntés.
Rengeteg tényező van Kíra bolondságában, amit nem feltétlen sajnálnék, ha odalenne. A démonaitól kezdve azokig a kellemetlen váratlanságokig, amelyek valakiben fizikai vagy lelki kárt okoznak. Viszont a bohókás természete, az őrült ötletei, az egész kiszámíthatatlan lénye hiányoznának. Nem is beszélve arról, ami miatt - önző módon - talán a legjobban aggódok. Aggódok, igen. Nem gyakran szoktam, de most teszem. Tartok attól, hogy az átok feloldása után vajon a kedves itt ül-e majd mellettem és ott fognak-e lógni azok az imádnivalóan lehetetlen díszek a fán.
A puszi nyomán elmosolyodom, aztán szomorkásan csillogó szemekkel bólogatok néhányat. Pontosan ettől tartok. Attól, hogy megváltozik. De koránt sem attól, hogy úgy esetleg már nem lesz olyan fontos a számomra, mint most. Hanem sokkal inkább a fordítottjától. Azonban soha nem tenném meg, hogy magamhoz láncoljak valakit. Hogy olyan helyzetbe kényszerítsem, ahol szükségét érzi annak, hogy velem legyen. Főleg nem az egészsége árán. Főleg nem akkor, ha neki máshogy jobb volna. Márpedig láttam, milyen sötétségbe képes taszítani a lányt az elmeállapota. Ha megszűnik a rontás, ettől megszabadulna. Ez a fontos. Ennek kell annak lennie.
- Rendben - suttogom rekedten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Igen, ezt hiszem. Mármint felteszem, hogy akár így is lehet. Hiszen nem tudom, milyen a lány, amikor kiszámíthatóbb. Egy átlag embernél tudnám, hogy az a fajta-e, aki csak kalandos éveit éli, de hamarosan rádöbben, hogy családot akar, gyerekeket akar, sikert akar és biztos helyet a társadalomban; vagy pedig az a fajta, akinek nem csak ezek az évei kalandosak, de az egész élete, és esze ágában sincs lekötni magát soha sem. A közhiedelemmel ellentétben igenis vannak ilyen emberek. Olyanok, akiknek ez a szabadság jelenti a boldogságot. És ez nem jelenti azt, hogy az illető szeretetlen marad és ne lehetne otthona. Csak éppen máshogy éli a világát, mint azt elvárnák tőle. Másban és máshogy leli örömét. Máshogy boldogul. De boldogul. Ha Kíra ilyen rontás nélküli valójában -márpedig remélem, hogy ilyen és valószínűleg ilyen-, akkor tényleg nem fog változni semmi. Minden bizonnyal. Talán. Az a helyzet, hogy hiába vagyok tapasztalt és -tompább érzelmeimnek köszönhetően- hiába vagyok képes sokkal inkább ésszerűen gondolkodni, mint a halandók, azért rám nyomja a bélyegét az a sok lélek, amelyik elfordult tőlem az évszázadok folyamán. Mert neki más kellett; mert rájött, hogy ő öregedni fog, én pedig nem; mert rossz szemmel néztek rá; mert nem volt közös jövőnk... és hasonló dögunalmas baromságok.
Viszont ha van valami, ami nem dögunalmas baromság, az a csók, amit kapok. A csók, amivel akár ígéretet is pecsételhetne a kedves, de sokkal inkább bemutatja, mire számíthatok most és máskor. Tetszik. Igazán tetszik. Nagy kezemmel tarkójára fogok és hagyom elnyúlni ezt a kis demonstrációt. Úgy egy-két percre. Addig nincs is más, mint a tűz ropogása, szuszogások, érintések. Közelség. Aztán elengedem ajkait és enyhítek fogásomon. Hűs kezemet nyaka oldalára simítom.
Bólintok. Megértettem. Azt is tudom, hogy nincsen rám szorulva. Én se vagyok ő rá. Nincsen szükségünk egymásra. Csak épp kellünk egymásnak. Ellennék én egy szemként a homokóra alján, hagyva, hogy peregjen rám minden. De nem sokkal jobb, ha akad, aki megbillenti néha a homokórát és enged térhez, léghez jutnom? Szükségem nincs rá, de kell nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Békésen járatom a tekintetemet a lányon, miközben hallgatom a történetet a régi életéről meg a pórul járt kaktuszról. Ajkaim nem, de szemeim mosolyognak ezen az igencsak kírás elbeszélésen. Mikor aztán a végére ér, teljesítem is a kérését.
- Egy elég összetett eljárásról van szó, azonban semmilyen fájdalommal nem jár és a kockázat is elég kicsi - vezetem fel mindazt, amit a gyógyító elmondott.
- Az átokfeloldás nagyjából három órát vesz igénybe. Alkalmaznak bájitalt és varázsigéket egyaránt. Ezután egy napig bent kell maradnod az ispotályban megfigyelésre - folytatom a tájékoztatást, ezzel minden valószínűség szerint letudva a napi beszédmennyiségemet.
- De... - sütöm le a szemem egy pillanatra.
- A felügyeletem mellett hazaengednek, ha nagyon nem szeretnél ott maradni - tárom elé ezt a lehetőséget, tudván, milyen ellenérzései vannak az ilyen intézményekkel szemben. Azt nem tudom neki felajánlani, hogy maradok vele az ispotályban, hiszen hajnalban legkésőbb el kéne jöjjek, ő pedig arra ébredne reggel, hogy nem vagyok sehol. Ezzel meg ott tartanánk, ahol a part szakad.
- Ez esetben az esti órákban hajtanák végre a beavatkozást - teszem hozzá csöndesebben, ezt inkább amolyan hangosan gondolkozva, tervezve. Valószínűleg a kedvest mindennek a fele sem érdekli vagy befolyásolja igazán, de hát ő megkérdezte, én pedig kielégítő válasszal akartam szolgálni. Aztán meglehet, van még, amit tudni szeretne. ez esetben hallgatom. Mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Gondoltam. Nehezen képzelem el őt, amint békésen alszik egy kórteremben, ahelyett, hogy minden gyógyítóban a rá leső ősellenségét, álmatlanul heverne, futásra készen. Márpedig ilyen állapotban nem tudja kipihenni magát, ami egy ilyen beavatkozást követően elengedhetetlen. Úgyhogy támogatom a döntését. És nem csak azért, mert így nem kell külön töltsük az éjszakát. Az ő pihenését, az én ébrenlétemet.
- Akár már a héten - adom meg az egyik legkellemesebb választ, amit egy rontáslevétel előtt álló páciens hallani szeretne. Mert bár először általában jön a pánik amiatt, hogy már ilyen közel az időpont, más felől azonban így legalább kevesebb idő adatik meg az embereknek arra, hogy idegeskedjen a rá várók miatt. Jobb, ha mihamarabb megvan.
- Pedig akkor aztán igazán szép pár lennénk - mosolyodom el. Igen, ha van valami, ami mosolygásra késztethet, az egy zombi és egy vámpír romantikus története, főleg, ha Kíra az egyik fél, én meg a másik. Derűsen csillogó szemekkel figyelem a kedves fel-alá járkálását. Pedig a már említett aggodalmaim nem vesztek még a ködbe. Legfeljebb csak a direkt-feledés homályába. Nem akarok ezzel foglalkozni. Ha a lány nem aggódik, én sem akarom aggasztani. Nem akarom átragasztani rá a kétségeimet. Megtartom őket magamnak. Elrejtem valahova mélyre. Nem esik nehezemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kora este érkeztünk meg a Fővárosi Ispotályba. Többeken láttam a meglepetést, vajon mit kereshetek most itt, vajon melyik esethez hívhattak konzultálni. Ezúttal azonban nem a diagnosztikában segítendő jöttem, hanem mint kísérő. A kedves kísérője. Elérkezett a rontását megszüntető beavatkozás ideje.
Megengedték, hogy végig bent lehessek a majd' három óra alatt. A háttérből figyeltem. Természetesen nem csak a szemmel láthatóakat, de a lány életjeleit is. Ugyan szerencsére nem lépett fel komplikáció, azért hasznukra lehettem olykor, hiszen a gyógyító nem átallott engem kérdezni, ha úgy adódott. Mivel pedig minden a tervek szerint zajlott, nyugodt szívvel engedték haza Kírát a felügyeletem mellett.
Végig aludt, miközben varázslatok sorát hajtották végre rajta, azonban a szervezetét mindez így is kimerítette. Azóta is kába. Úgy hoztam haza és fektettem be az ágyba. Míg ő pihen, én a földszinten ténykedem a hangszereim körül. Úgyis rögvest meghallom, ha változik a légzése, ha kezdene magához térni. Addig meg befejezem néhány megkezdett projektemet. Arról nem is beszélve, hogy legalább lefoglalom magamat és a gondolataimat. Azért így is be-bevillannak a beavatkozás előtti utolsó pillanatok. Látom magam előtt a kedves arcát, amit jól az emlékezetembe véstem, arra az esetre, ha utoljára látnám így nézni rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elektromos gitárom húrjainak tompa kattogása szűrődik fel csupán az emeletre. A keverőpultra dugtam őket, nem az erősítőkre. Nehogy felébresszem a lányt. A fejhallgató rajtam, hogy visszakapjam, amit játszok. De éles érzékeim miatt még ezen is átszűrődnek az ébredező neszek. A lélegzet, a mozdulatok. Ráérősen szerelek le, helyére téve a hangszeremet és a kellékeket. Mezítlábas, inges, farmeres valómban ballagok fel a hálóba.
Az ajtó nyitva. A küszöbre állva Kírára pillantok. Lágyan vezetem végig rajta tekintetemet, aztán beljebb haladok. Puhán leülök az ágy szélére. Hűs kezemet fejére teszem. Mozdulatom egyszersmind kedveskedő és vizsgáló. Bódult még és gyenge, de semmi rendelleneset nem érzek.
- Hozzak valamit? - kérdezem csöndesen. Azt mondták, nyugodtan fogyaszthat bármit, ami jól esik neki. Nincsen semmilyen megkötés. A biztonság kedvéért elhozattak velem néhány főzetet a legkülönbözőbb eshetőségekre. Reményeim szerint azonban egyikre sem lesz szükségünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Más talán észre se venné a különbséget aközött a lány között, aki bement az ispotályba és aki most az ágyban üldögél. Hiszen látszólag nincs változás. Én viszont minden rezdületlen idegszálammal érzem, hogy van. Különös élmény, de kellemesen különös. Hiszen ahogyan rám néz, abban nincsen változás. Csak valahogy letisztultabb az egész lénye. Mindezek a benyomások persze mindössze átsuhannak most rajtam. Nem veszek el bennük.
Ahelyett pedig, hogy próbálnám rávenni Kírát, hogy ne álljon neki ilyen hirtelen mozdulatokkal bizonygatni, mennyire jól van, inkább kapva kapok az ajánlatán. Az ingemet azért leveszem, és így húzódom be mellé az ágyba. Hátamra heveredek és magamhoz vonom őt a takarónk alatt.
Nem mondok semmit, nem kérdezek többet. Kétségem sincs felőle, hogy ha bármi kell neki, szólni fog. Azonban valószínűleg most erre van csak szüksége. Nyugalomra, csöndes létezésre és arra, hogy valaki vele legyen. Csak úgy. Mindezt könnyedén és örömmel adom meg neki. Hiszen én sem akarok semmi mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Rendjén van, ha kuszák a gondolatai. Rendjén van, ha vannak kétségei. Rendjén van, ha figyeli magát és ha keresi a különbséget. Rendjén van. Minden rendjén van. Furcsa lenne, ha élné tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Bár korán van még persze ahhoz, hogy kétségek kezdjék gyötörni vagy sajnálja azt, amit hátra hagyott, hiszen pihennie kéne és szoknia a régi-új helyzetet, azonban az emberi érzéseket nem lehet így szabályozni.
Békésen heverünk, mígnem tapintható lesz egyre fokozódó zaklatottsága, végül kirántja magát ölelésemből. Utánanézek. Figyelem reszketeg összehúzódását. Pár pillanatig nem mozdulok, majd oldalamra fordulok. Kezem a lány vállára teszem. Fejem felemelem, füléhez hajolok.
- Kíra - szólítom meg, kissé kérdő hangsúllyal. Ezután pedig csak várok és figyelek. Ami rátört, nem testi, hanem lelki fájdalom. Nincsen olyan fizikai rendellenesség, ami az állapotát okozhatná. A gond mentális eredetű és mint olyan, nehezebb helyrehozni. Azonban nem akarok még túlságosan előre szaladni. Mondták, hogy sok mindenre fel kell készüljek. Főleg, hogy gyakoriak az utórengések egy ilyen rontáslevétel után. Lehet, hamar lecseng ez a roham. Lehet, meg sem ismétlődik aztán. Akárhogy is, én itt vagyok vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
a rontáslevétel éjjele | a hálóban | x


Csak várok és figyelek. Nem tudom, mi lelte és mi járhat a fejében. Csak sejtem. Számítani lehetett rá, hogy előjönnek olyan dolgok, amelyek eddig a jótékony homályban lappangtak. Olyasmik, amiket az őrületével fojtott el és amiknek az őrület elmúltával már nincsen gátjuk. Erre mondják, hogy boldogok a lelki szegények.
Hirtelen fordul a kedves vissza felém. Kezem válláról lesimítom oldalára és zaklatott vonásait fürkészem. Zokogni kezd. Szomorú megértően pislogok rá és hallgatom szavait. Magamhoz vonom és simogatom fejét, hátát.
- Mit? - kérdezem csöndesen. Nem akarom faggatni, de néma sem akarok maradni. Tudni szeretném, mi tört rá. Mi az, ami így megviseli. Mi az, amiért hibáztatja magát. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy lidércnyomás, nem holmi utórengés, amit ne tudna megkülönböztetni a valóságtól. Magánál van. Belé hasított valami, ami megtörte és amit így, egy megerőltető beavatkozás után főleg nehezen visel. De mi az, ami az ő hibája volt? És mit nem kellett volna?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Nagyon megy az üzlet. Mivel mindenki elégedett mind a szolgáltatásunkkal, mind az árainkkal, így a jó hírünket viszik tovább és érkeznek sorra az új vevők. Meglehetősen elkél hát a segítség Ilosvai úrnak és Szilviának, hogy figyelmük nagy részét szakterületeiknek, a bűvölésnek és a rúnázásnak szentelhessék. Kins és én is gyakran elintézünk egy, s mást, azonban a fő támaszuk az elmúlt időkben mégis csak Alex volt. Kezelte a kasszát, rendezte a raktárt... Mindig, amit kellett. Azonban nemrég egyetemre ment és többek közt a tanulmányai miatt megcsappant az ideje. A lényeg, hogy már nem tud sajnos annyit segíteni, mint szeretne és mint kéne. Kifüggesztettünk hát egy hirdetést, gyakornokot keresve. Hamar akadt jelentkező.
Papírokat böngészek és rendezkedek egy keveset a pult mögött állva. Ma estére beszéltem meg találkozót az új segéderő jelöltünkkel, őt várom. Nincs késésben, csak én jöttem hamar. Személyesen nem volt még szerencsénk, de ismerjük egymást, hiszen jó ideig az Edictum szerkesztőségének tagja volt. Írott üzeneteken át voltunk kapcsolatban, ahogy a legtöbbekkel. Most viszont találkozni fogunk, hogy átbeszéljük, milyen feladatai lennének, mikor kéne dolgoznia, mennyi fizetség járna érte, és hasonló részleteket. Azt nem ez alapján akarnám eldönteni, megfelelő-e a munkára. Ez ki fog derülni az első napokon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Hallom, hogy közelít valaki az utcán, de csak akkor pillantok az illető felé, amikor belép az ajtón és köszönöm. Biccentek neki, röpkén végigtekintek rajta, és amíg ő a kütyükben gyönyörködve elér a pulthoz, én rendezem soraimat. Mindent elteszek, ami nem kell, elöl legyen, és kilépek az érkezőhöz.
- Adam - nyújtom nagy, hűs kezem a bemutatkozáshoz.
- Köszönöm, hogy eljöttél - bólintok, hiszen nem éppen egy hagyományos időpontban kérettem ide. Már jóval záróra után vagyunk. Dehát én előbb nem tudok ugyebár itt lenni.
- Elmondanám, mik lennének a feladataid, aztán megbeszélnénk, milyen beosztásban tudnál dolgozni, illetve azt, mindezért mit ajánlunk, és amennyiben vállalod a munkát, kezdhetsz, amint tudsz - vágok a közepébe nyugodt baritonomon. Szerintem az eddigi írásos kapcsolatunkból is rájöhetett már, hogy nem bánok túl bőkezűen a szavakkal. Meg biztos hallott is már egy s mást. Nincs gondom a terjengéssel, azonban nekem nem stílusom. Valószínűleg ezzel a mostani alkalommal többet fogunk beszélni, mint az elkövetkezendőekben összesen. Jó, ez talán túlzás, de nem olyan nagy.
- Megfelel? - kérdezek azért rá, részéről rendben van-e ez a menetterv.
Különben eléggé összeöltöztünk. Ha valaki bepillantana a kirakatüvegen át, vagy halálfaló vagy rocker találkozót sejthetne. Bár nálam nem nehéz kitalálni, mit fogok viselni adott estén, hiszen az elmúlt években nagyjából öt ruhadarabot váltogatok. Mind fekete, vagy legalábbis sötét. Van, amelyikből akad persze még egy. Sőt talán mindegyikből, hogy mégse mindig pont ugyanaz legyen rajtam, illetve akármi történhet vele. Minden esetre, aki feketét vesz fel, nem igazán lőhet mellé a velem való összeöltözésben. Szilvia nem is szokott. Rajta mindig ilyen holmik vannak. Igazán illenek is a személyiségéhez, amely különben eléggé hasonlít az enyémhez. Csak ő még befordulóbb, komorabb és különcebb, ami azért nem kis teljesítmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Cameron Wallace
este | az eladópultnál | x


Talán a legtöbben nem hinnék rólam, de kedvelem és becsülöm a lelkes embereket, attól függetlenül, hogy én magam nem vagyok egy, a bőrömből kiugró alkat, és az örömeimet ugyanazzal a kivehetetlen arccal palástolom, mint a bánataimat. Úgyhogy a viselkedése nem hogy nem zavar, még imponál is. El lehet tisztességgel végezni bármilyen munkát úgy is, hogy az illető a háta közepére sem kívánja, azonban mégis sokkal jobb mindenkinek, ha inkább rajong érte.
- Árubeszerzésben és raktárkészlet kezelésben kél el a legnagyobb segítség. Ezen kívül akadnak olykor eladói feladatok, és gyakran rendrakás, takarítás is - sorolom fel a legfőbb tevékenységi köröket. Egyik sem ördögtől való. Olyannyira nem, hogy mielőtt gyakornokot vettünk volna fel, ezeket az alkalmazottak végezték el minden más mellett. De könnyebbség, ha ezekkel kevesebbet kell foglalkozniuk.
- Wigner Szilvia a bűvölőnk és Ilosvai György a rúnázónk. Ők vannak itt teljes munkaidőben, tehát ők lennének azok, akikkel együtt dolgoznál, akiknek besegítenél, hogy így nagyobb figyelmet szentelhessenek a szakmájuknak. Amelybe persze szívesen beavatnak és tanítanak - fedem fel előtte, miért is gyakornoki pozíció ez a gyakornoki pozíció. Aki pedig ennyire elhivatott, mint ő, elég hamar magába fogja szívni a tudást.
- Vasárnap kivételével minden nap reggeltől délutánig nyitva vagyunk. Napi hány órát tudnál jelen lenni és mely napokon? - kérdezem egyenletes hangon. Eddig magam mellett lógatott kezeimet zsebembe csúsztatom.