36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (789 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 26 27 » Le
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 6. 00:30
Ugrás a poszthoz

Pár napja küldtem baglyot az iskolaigazgatónak, amelyben kérvényeztem, hogy felkereshessem a tanoda könyvtárát. Ritkán levelezek ilyen módon bárkivel, nincs is saját szárnyasom a célra. Kírát kértem meg, hogy kösse a borítékot egy madár lábára. Amikor én fel tudnám keresni a postát, már régen zárva lenne. Persze, bedobhatnám a levelet a ládába, viszont így a biztosabb. Nem mondom, hogy a kis beszerzőm rajongott a megbízatásért, hiszen Ő sokkal izgalmasabb dolgokat akarna végrehajtani nekem, de azért megtette, és utólag mintha már egyáltalán nem bánta volna. Kap majd még jóval érdekesebb, kedvére valóbb feladatokat tőlem, ettől egy percig sem tartok. Minden esetre reméltem, hogy nem valami túl idétlen baglyot választott ki a levelem célba juttatására. Kitellene Tőle. Ám a válasz szerencsére elég hamar megérkezett.
Megkaptam az engedélyt Gróf Wickler Györgytől, így hát egyik nap már naplemente után kilépek a házam kapuján, hogy pár pillanat múlva már a kastély bejáratában legyek. Besétálok a főkapun, és nézelődve bandukolok a tágas folyosókon. Impozáns, kellemes intézmény. Nem sietek sehova, kiélvezem a közeget. A könyvtárhoz érve benyitok a nagy ajtón. Ahogy számítok rá, nyitva találom. Bentről szöszmötölést hallottam, van még itt valaki. Nyilván a könyvtáros.
Körbenézek a tágas, csarnokszerű térben, aztán a szőnyegen megindulok puha, könnyű lépteimmel a pult felé. Egy egyszerű, fekete ingben és sötét farmerban jöttem, és -bár nem is sejtem, hogy a könyvtáros mit sem tud érkezésemről- ez utóbbi zsebében ott lapul a válaszlevél az igazgatótól, hogy bizonyos legyen a jogos jelenlétem.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Warren
Írta: 2014. július 6. 00:34
Ugrás a poszthoz

Gyönyörű, tücsökciripelős az este. Mivel tegnap átugrottam Németországba egy hangversenyre, úgy döntök, ma a házam közelében maradok. Eleinte olyannyira így teszek, hogy miután ittam, köntösben lófrálok egyik szobából a másikba, mígnem egy halom térképpel vetem le magam a közlekedőfolyosóm padlójának kellős közepére és elböngészgetem őket pár órán át.
Mikor teljesen besötétedik, és már beterítik az eget a csillagok, magamra kapok pár ruhát, és lesétálok az erdei ösvényen át a faluba. A múltkor már látogatást tettem a pubban, ez alkalommal úgy döntök, a csárdát veszem célba. Eddig mindig csak elhaladtam előtte, meg oda küldtem Kírát vacsorát venni magának, azonban én magam még nem tértem be ezidáig. De hát mindennek eljön az ideje.
A szokásos kedélyes társalgás, mulatozás, evés-ivás hangjai szűrődnek ki odabentről. Belépek az ajtón, és körbenézek a rosszarcú népségen. Igen, ez a legjobb jelző rájuk. Nem mintha én annyira megnyerő lennék a fekete, félig arcomba lógó hajammal, a sötét ruháimmal, sápadt bőrömmel és nyurga alakommal. Viszont azt meg kell hagyni, hogy sokkal jobb vágású vagyok az átlag jelenlévőnél. Ragadozó lépteimmel könnyeden haladok beljebb, egyszerű árnyként közlekedve. Ahogy elérek a pultig, helyet foglalok az egyik széken. A csapos már éppen kérdezné tőlem, mivel szolgálhat, de ahogy rápillantok különös fényű, kék szemeimmel, csak bólint és odébb áll. Szerintem pontosan tudja, mi vagyok. Ostobaság volna hát vajsörrel kínálnia. Kinézem a helyből, hogy megfordulnak itt olykor fajtámbeliek. Biztosan volt már dolga velük, és ők nyilván nem olyan udvariasan utasították vissza a rendelés lehetőségét, mint én tettem volna.
Üldögélek tehát a bárszéken, egészen a pult szélénél, a helyiség tere felé fordulva. Egyik, bakancsszerű cipőmet lazán ülésem legalsó keresztfáján nyugtatom, a másikat pedig simán a földön tartom, bőven leér odáig. Fekete farmerom vékony lábamra feszül, igazítok egy szórakozottat szürke pólómon, sötét kabátom alatt, félig tincseim mögül pásztázva a jelenlévőket eleven, régi fényű szemeimmel.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 6. 20:32
Ugrás a poszthoz

Egy amolyan macsó tag lép be a csárdába. Ránézésre amerikainak mondanám. Érdekesnek és különlegesnek találom, milyen sokféle ember fordul meg ebben az apró varázslófaluban. Persze, a mágustelepüléseken általában hasonlóan változatos a népségek kínálata. Nagyon kedvemre való. Ahogy telnek a napok, egyre inkább úgy érzem, valóban eltöltök itt is majd néhány évtizedet. Akadtak vidékek, ahol csak pár évet, vagy -legrosszabb esetben- pár hónapot töltöttem el, de most valóban úgy gondolom, Bogolyfalva nem ezek közé a helyek közé fog tartozni.
A mobiltelefonját nyomkodó fószer közben ledobja magát mellém, és egy ékes körmondattal rendeli meg a pálinkáját, amit hamarosan megkap maga elé a pultra. Összevonom a szemöldökömet, és érdeklődőn pillantok rá egy kicsit. Lehet, hogy nem beszél magyarul. Pár hosszú pillanatig nézem Őt tincseim mögül, szolidan méregetve, aztán tekintek róla tovább. Érzékelem azonban, hogy most meg Ő az, aki mustrál engem. Valószínűsítem, hogy gondolkozik rólam egy keveset, ahogy az én előbb őróla, de végül semmire nem sok mindenre jut velem kapcsolatban.
Ahogy elrakja a készülékét, ismét ránézek, újfent finoman fürkészve csupán. Elég elvadult alaknak tűnik. Elvadultnak és nem túl műveltnek. Erőszakos foglalkozása lehet. A vonásai, habitusa erről árulkodik nekem. Mindenképpen olyan munkát űzhet, ami fizikai igénybevételt követel, hiszen ilyen adottságokban bővelkedik, észbeliekben már kevésbé. Aztán lehet, tévedek, de ezekre a következtetésekre jutok Vele kapcsolatban, amíg pár pillanatig rajta tartom ismét kék szemeimet. Utána viszont hamar elnézek róla, mielőtt még a méricskélésem tolakodó lenne. Már évszázadokkal ezelőtt megtanultam, mennyi idő az, amíg a tekintetedet rajta tarthatod valakin egy ilyen ivóban anélkül, hogy azt a másik rossz néven vehetné. Persze, akad néha olyan, akinek lejjebb van az ingerküszöbe.
A pultos odalép hozzám és csöndesen megkérdezi, hogy kérek-e esetleg valamit. Gondolom, a fajtársaim nem szoktak ennyi időt csöndes ücsörgéssel, szemlélődéssel tölteni, így azt gondolhatja, ha már én így teszek, lehet, alibiből fogyasztanék valamit. A feltételezése jogos, részemről azonban nem élek ilyen álcákkal.
- Köszönöm. - rázom meg a fejem az érdeklődéséért hálás, rekedtes hangú, magyar válaszom közben, amelyből azonban nem derül ki angolságom. Nem igazán feltűnő az akcentusom. Legfeljebb az sz betűm különös kissé.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 7. 13:57
Ugrás a poszthoz

A mellettem ülő ipse egy kis rákészülés után magába dönti a röviditalt, és kiélvezi annak erejét. Perifériámban látom, hogy még a szemét is lehunyja hozzá, nem aprózza el a kis szertartást. Aztán észlelem, ahogyan a belső késztetése az érdeklődésre cselekvésbe hajlik, és hamarosan felém fordítja arcát, nekem szegezve egy felettébb tapintatos kérdést bődületesen egyszerű amerikai akcentussal.
- Nem. Sem így nem vagyok leprás, sem máshogy. - válaszolok neki, felé fordítva  üdén szétálló hajamtól keretezett, fehér ábrázatomat, kék tekintetemet a férfi szemeibe merítve, miközben számat elhagyják az övéhez képest sznobnak, fölényeskedőnek tetsző, angolságomat fémjelző szavaim. Igaz, a leprához hasonlóan kemény kór támadott már meg a pestis formájában még halandó életemben, ezt azonban nem igazán tartom ildomosnak közölni.
- És Te? Texasi? - kérdezek vissza nyugodt hangon úgy, mintha hasonlóan az esetleges betegségéről érdeklődnék, holott különben a beszéde alapján jóval keletebbre tenném azt a déli tájszólást. De már csak ezért is mást mondok. Jellemző az emberekre, hogy nagyon felkapják a vizet, ha valaki rosszul ítéli meg, honnan valóak, főleg, ha egy adott ország, egyesülés államát, régióját téveszted el. Az néha még érzékenyebb pontot talál, mintha teljesen más nemzetiségűnek tippelnéd.
Hogy fel akarom-e idegesíteni a tagot? Nem. Nem vagyok az a kocsmai kerekedést kezdeményező, kötekedő típus. Pusztán érdekel, hogyan reagál. Igen, igazából főleg ez vezérel. A kísérletezés, a megfigyelés. Mint mindig.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 7. 14:47
Ugrás a poszthoz

Elsimult, elégedett vonásokkal hallgatom a fazon válaszát, amely igazából sokkal inkább felháborodás, semmint egy olyan felelet, ami igazán tájékoztató jellegű lenne. Annyi derül ki belőle, hogy igazam volt, ami a gondolataimat illeti. Ez pedig végül is elég, nem igaz?
Rendel még egy pálinkát a maga sajátos módján. Eközben részemről ismét körbetekintek a helyen, oldalvást ülve a bárszéken, felsőtestemmel a férfi felé fordulva. Vagyis igazából nem direkte felé, hanem az ivó tarka népe felé, dehát Ő mellettem ül, így ez a helyzet elkerülhetetlen. Lazán könyökölök a pulton egyik karommal, fehér kezem lelógatva róla, a másikat combomon pihentetem.
- Pár hete költöztem a környékre. - felelek az érdeklődésére, sápadt ábrázatomat újfent felé fordítva, és ahogyan felteszi ezt a kérdést, felmerül bennem, hogy esetleg valami helyi rendfenntartó lehet. Talán önjelölt, nem hivatásos. Bár ahhoz meg túl sokat látottnak hat. Az egész megjelenése, praktikus öltözete, hanyagnak tetsző külseje, macsós kiállása, a tetoválások, a durva viselkedés inkább háborúviseltségre enged következtetnem.
- Miért érdekel, mi járatban vagyok? - kérdezek rá egyszerűen, fejemet oldalra biccentve kissé, így jobbról belógó, sötét hajam végre kevésbé fedi különös fényű szememet.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 8. 01:54
Ugrás a poszthoz

Szokásomhoz híven, olyan észrevétlenül közeledem, hogy a pultkörnyékre érkező, fiatal nő nem vesz észre, csak mikor már pár lépésre vagyok. Megijed és hátrahőköl, egy könyvet használva pajzs gyanánt, azonban ezzel hamar felhagy. Némán figyelem a lámpafényben, és hallgatom köszönését, valamint furcsa tájékoztatását. Sötét szemöldökömet finoman összevonom. Persze, nem igazán akadok fönn a zavart közlésen, elvileg hozzászoktam már, hogy ilyesmiket váltok ki az emberekből, ha felbukkanok valahol.
- Üdvözlöm! - biccentek, kellemesen rekedtes hangomon viszonozva a köszöntést.
- Szeretnék körbenézni a könyvtárban. Az igazgató úr engedélyezte ezt a számomra. Nem tudom, Ön kapott-e erről tájékoztatást. - részletezem a körülményeket, ám a lányt elnézve erős a gyanúm, hogy semmit sem tudott az érkezésemről. A felesleges körök elkerülése végett előveszem nadrágom hátsó zsebéből a gróf válaszlevelét, és átnyújtom neki. Ebben az igazgató megírja, hogy szívesen látnak, nyugodtan böngésszek a kötetek között, és forduljak bátran Gryllus Matildához, az iskola könyvtárosához. Meg se kérdezem, Ő-e az. Biztos vagyok benne, hogy igen. A megszólítás révén pedig rögvest megtudja Ő is az én nevemet, szóval immáron a bemutatkozással sem kell feltétlenül fáradnunk.
- Alkalmas most, vagy jöjjek vissza egy másik időpontban? - érdeklődöm meg, fekete szemöldökömet megemelve, miközben türelmesen szemlélem a fiatal nőt, lefelé nézve rá úgy két lépés távolságból.
- Csak este van lehetőségem látogatást tenni itt. - teszem hozzá ezt a fontos tényezőt, hogy ne akarjon olyankor visszahívni, amikor nyitva van a könyvtár, hiszen az úgy nem fog menni. Kénytelen lesz vagy túlórázni most vagy egy másik alkalommal, vagy pedig magamra hagyni engem a könyvekkel. Valamiért úgy hiszem, ez utóbbit semmiképpen nem fogja választani.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 8. 02:06
Ugrás a poszthoz

Nagyon megnéz magának a fazon. Egyértelműen számba veszi a lehetőségeket a személyemet illetően, de úgy fest, elveti a helyes ötleteit. Gyakran csinálják velem ezt az emberek, hiszen nem túlzottan illek bele a képbe, amit a vámpírokról kialakítottak. Ettől még nem tartom magam egyedinek, különlegesnek vagy felsőbb rendűnek, egyszerűen vagyok, amilyen vagyok. Bár a fajtársaim ezt egészen másként gondolják. Úgy hiszik, nagyra vagyok magammal, és hogy megvetem Őket. Pedig szó sincsen egyikről sem.
- Á, értem. - bólintok a nem túl meggyőző feleletére, amit egyébként nem is szánt meggyőzőnek. Nagyon barátságos, igen, akár egy kínpad. Mondjuk nem mintha én annyira nyájas vagy szívélyes volnék, érdekes mód mások mégis kellemes társaságnak találnak. Viszont kétlem, hogy a mellettem ülő alakkal hasonlóan lennének. Nekem mondjuk nincsen Vele gondom. Egyelőre.
- Az erdőbe. - felelem röviden. Nem túl sok ház van ott, és az én viktoriánus otthonom egyébként a falusiak körében biztosan jól ismert. Pontosan akkor sem jelölöm meg a helyet. Nem mintha tartanék a betolakodóktól. Ha illetéktelenül, vagy egyenesen rossz szándékkal érkezne hozzám akárki, hamar megbánná. Mégsem tartom ildomosnak lépten-nyomon felfedni, hol élek. Szeretem a békességet, a magányt, a viszonylagos elszigeteltséget. Szerencsére nem is háborgatnak túl sokan. Hülyék lennének. Jó, az elmúlt időszak bajba jutott lánykáinak kisegítése az más dolog.
- Szintén a környékről? - mérem végig Őt, visszakérdezve egyet nyugodt hangon, ha már egyszer ilyen ál-ismerkedőset játszunk, habár olybá tűnik, hogy mind a ketten sokkal inkább felmérni akarjuk a másikat, semmint barátkozni Vele. Egyre erősebb a gyanúm, hogy ez a fószer valamiféle katona, őr, vagy -ha már mágus, akkor- auror lehet, szóval az Ő oka az érdeklődésre egyfajta ellenőrző területmegjelölés, míg az enyém ugyebár a tanulmányozás. Szép páros vagyunk.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 8. 13:07
Ugrás a poszthoz

Figyelem, ahogy a tag megkaparintja a sósmogyorós tálat, és majszolgatni kezd. Ahogy felteszi költői kérdését, amely egyszerű, hangos gondolkodásnak hat, magam is csak körbenézek a díszes társaságon, mintha a mellettem ülő meg sem szólalt volna. Holott remek válaszaim vannak a felvetésre. Például olyasvalaki költözik az erdőbe, aki magányra vágyik, vagy ennyire szereti a természetet, esetleg szimplán csend és nyugalom párti. Részemről egy kissé mindegyik vagyok, valamint egy olyan lény, akinek a fajára egy mágusfaluban hamar rájönnének a közeli szomszédok, hogyha volnának olyanok. Ha pedig rájönnek, hiába az egyed szelíd mivolta, tartanának tőle. Tartanának tőlem. És vagy elköltöznének mellőlem, vagy felszólítanának az elköltözésre, talán még hadjáratot is indítanának ellenem. Kinek kell ez? Tökéletes nekem az erdőbeli viktoriánus ház. Hiába tudvalevő lassan, hogy ott élek, az itteni lakosokban egyfajta hamis biztonságérzetet ad az a pár kilométer távolság. Jól van ez így.
Mogyoróevő társaságom szívverésének üteme éppen hogy, de felgyorsul, miközben megáll a rágcsálással, és gyanakodva rám mereszti szemeit. Úgy tűnik, összeállt a kép. Talán már hallott róla, hogy egy vámpír költözött a környékre, vagy talán csak most nyert értelmet a fejében a velem kapcsolatban tapasztaltak, rólam megtudottak összessége.
- Az én fajtámnak? - vonom össze magamnak kikérő hangú kérdésem közben szemöldökömet, sápadt, fekete haj keretezte arcomat egészen lassan fordítva a férfi felé, ahogy továbbra is hanyagul könyökölök egyik karommal a pulton. Csak nézem a mellettem ülőt fakón eleven fényű, kék szemeimmel, amint újabb adag rágcsát töm magába. Már csak egy ilyen ősbunkó igazságharcos hiányzott. Akinek persze a saját igaza az egyetlen, mégha az nevezetesen baromi téves is. Mindig akad egy ilyen.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 9. 12:11
Ugrás a poszthoz

Csak rábólint a visszakérdezésemre, nem határozza meg, mire is gondol az én fajtám alatt. De azt hiszem, mindketten pontosan tudjuk, mire gondol. Csak kíváncsi voltam, kimondja-e. Figyelem, ahogy elszöszöl a mogyoróról ujjaira tapadt sóval, és ahogy magába dönt még egy pálinkát. Nem zavartatom magam, nyugodtan szemlélem rezdüléseit, egyre inkább meggyőződve róla, hogy egy őrrel lehet dolgom. Gondolataim végleg beigazolódnak kérdése és fenyegetése nyomán, amit egy lusta pislogással nyugtázok.
- A napokban látogatást teszek a könyvtárban valamelyik este, az igazgató engedélyével. - közlöm Vele egyszerűen, tájékoztatóan, ha már egyszer állítólag az Ő körzete az iskola.
- Mit értesz megkörnyékezés alatt? - vonom össze sötét szemöldökömet érdeklődve, és teljesen a pult felé fordulok, hogy kényelmesen lekönyökölhessek rá, oldalra fordítva sápadt arcomat, így már végképp behulló hajam mögül nézve le a férfira.
- Szóval... auror vagy és a tanoda biztonságáért felelsz? - kérdezek rá most már egy az egyben kikörvonalazódott gondolatomra, olyan higgadtsággal, mintha nem fenyegetett volna meg az imént azzal, hogy megöl. Túl sokszor történik meg velem ez ahhoz, hogy nagyon felizgassam magam rajta. Nem mondom, hogy jól esik, de az évszázadok alatt egyre és egyre csökkent az érzékenységem. Mert egyébként a hiedelmekkel ellentétben van lelkem.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 9. 17:30
Ugrás a poszthoz

Az lenne a legjobb, ha simán tovább állnék. Hát persze. Másból sem áll az életem, minthogy tovább állok. Természetesen, már ezzel sincsen nagy problémám. Hozzászoktam ehhez az életmódhoz. Az örök tovább álláshoz, a vándorláshoz. Mindig akkor lépek le, amikor már a levegőben tapintható a feszültség a személyem miatt. Nem, nem is a személyem miatt, hanem a fajtám miatt. Amikor már általános az emberek veszélyérzete, amikor már nem győznek kerülni, vagy ha mugli település környékén lakok, akkor olyankor, amikor gyanakodni kezdenek rám. Egy szó, mint száz: jól esik bár a költözködés, az új vidékek, mégsem rajongok érte, hogy ezt javarészt kényszerből teszem. Amikor pedig ilyen nyilvánvalóan kifejezik nekem, hogy el kéne takarodjak, akkor bizony pár évtizedenként egy-egy ilyen esetnél rendesen felba... felidegesítem magam. Márpedig ez a jelen helyzet az említett jeles alkalmak egyike.
- Megnyugodhatsz, nem köpök a levesedbe. Nem ölök meg senkit, aki nem szolgál rá, és nem állok neki a kölyköket sem kóstolgatni. - felelem szilárd, kissé éles hangon, kezdve elveszíteni áldott nyugalmamat.
- Leszállhatsz rólam... - morgom magam elé a pultra, megfeszülő vonásokkal. Le kell higgadnom. Ehhez veszek egy mély, masszív levegőt. Nem mintha a tüdőmnek szüksége volna rá, placebónak viszont tökéletes.
Mágus-terrorelhárítás. Baromi jó. Mondanom sem kell, odáig vagyok érte, hogy egyszerűen a fajom miatt egyből bűnözőnek könyvelnek el. Igaz, öltem már embert, dehát elvileg ez a természetem. A tápláléklánc legmagasabb fokán állok, még az is helyénvaló lenne, ha az étkezéseim alkalmával tényleg levadásznám az áldozataimat, és akár még az életüket is venném. Ez a világ, a természet rendje. Hogy jön ahhoz ez a bunkó amerikai, hogy belém kössön? Pont abba, aki ösztöneinek és vágyainak gátat szabva az élet fontosságát és értékét vallja. Na jó, ettől nem fogok lenyugodni. El kéne húznom innen, vagy egyszerűen kiürítenem a fejem, valami teljesen másra gondolni. Orromon át szívom be újabb mély, feszült levegőmet, és fújom ki bőszen.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 10. 20:32
Ugrás a poszthoz

Érzem, mennyire elégedett magával a fószer, hogy felhúzott. Vagyis igazából azzal, hogy úgy látja, elért nálam valamit. Hogy úgy hiszi, jól a helyemre tett és megszabta a határokat. Na ezt nagyon rosszul hiszi. Soha, semmit sem azért cselekedtem, mert a törvény betűje úgy diktálta, vagy mert egy közeg rendre utasított. Nem. Az elveim azok, amik gátolnak abban, hogy helytelenül, ártalmasan viselkedjek. Nem egy ilyen harcokban megfásult, szakadt amerikai nyökögése. Hallom, amit a lányáról dumál, de csak nézek magam elé a pultra. Szegény kölyök. Nem lehet egyszerű egy ilyen apával. Nem kell aggódnia a férfinak, sem a gyereke méretű, sem más emberpalántákból nem szokásom csemegézni.
Azt hiszem, ezer szerencséje a tagnak, hogy a távozás mezejére lép. Lehet, hogy sikerült volna lehiggadnom, visszanyerve alapvető, békés állapotomat, de ha még pár ilyet szólt volna arról, hogy el kéne kotródnom, vagy hogy van egy karója a számomra, nos... lehet, hogy nem álltam volna jót magamért. Nagy kárt nem tettem volna benne, de akkor sem lett volna jó itt a csárda közepén elkapnom. Nem akarok alapot adni a rossz szóbeszédeknek. Szárnyra kelnek azok a semmiből is, szükségtelen tetézni.
Csak fújok egyet a búcsúzására, aztán ahogy elsétál, oldalra fordítom a fejemet, nem nézve felé, pusztán így mozdulva utána kissé, hallgatva távolodó lépteit, keze suhintását az intés közben és a bagója felsercenését, miközben a szál vége pirosan felizzik. Így maradok még néhány percig, lustán pislogva a ipse megüresedett székére, majd biccentek a csaposnak, és úgyszintén távozom. Nyurga, árnyékszerű alakom végighalad az asztalok között, mígnem eltűnik a hűs éjszakában.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 14. 23:00
Ugrás a poszthoz

Feleletével nem hazudtolja meg önmagát. Ha nem volnék ilyen -minden tekintetben- szorult helyzetben, vonásaim talán csaknem mosolyra lágyulnának, most azonban szó sincsen ilyesmiről. Fejemet jócskán lehajtva, szinte meggörnyedve lépek a kandallóba, és hamarosan a kihalt Minisztériumban vagyunk.
Bólintok csak a parancsolgatására. Hadd élvezze, hogy most nyeregben érezheti magát, ahogy áttoloncol a folyosókon. Nem mondom, számomra ez szinte egyáltalán nem kellemes, de nincs mit tenni. Itt most nincs helye semmilyen finnyáskodásnak. Keménynek kell lennem saját magammal is, nem csak a férfival.
Összefutunk valakivel menet közben, de egyelőre minden elég simán megy. Beszállunk egy liftbe, és én készségesen megfordulok a behúzódó ajtó felé. Eszetlenül éget már az ezüst a csuklómon, azonban próbálom a jó oldalát nézni: tényleg nagyon magamnál vagyok a körülményekhez képest.
- Vadászni nem szoktam. Ha közvetlenül veszem valaki vérét, mindig az illető engedélyét kérem előtte. - árulom el neki nyugodt hangon, hogyan megy ez nálam, közben magam elé pislogok a lift padlójára, aztán csak egészen lassan emelem rá oldalra sápadt fényű szemeimet.
- Jobban mondva... a legtöbbször. - javítom ki magamat egy kis szemlesütéssel.
- Ha most innék valakiből, valószínűleg nem lennék elég mértéktartó ahhoz, hogy a találkozás ne legyen halálos- vagy legalábbis súlyos kimenetelű. - egészítem ki válaszomat, miért nem indultam neki az éjszakának, táplálékot keresni. Nem akarok embert ölni. Nem csak az élet szentsége miatt, hanem saját érdekemben sem. Nehéz visszatérni a rendes kerékvágásba, ha megindulsz a lejtőn.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 14. 23:46
Ugrás a poszthoz

- Ahogy mondod. Pontosan emiatt igyekszem mértéket tartani. - bólintok az elhangzottakra a függőségről és a lecsúszásról, meg a példabeszédre az egyik fajtársamról. Nagyon könnyű ilyenné válni. Ha nem figyelsz magadra, észre sem veszed, és rongyokban járod az utcákat, valamiféle éjjeli, vérszopó lidércként.
Semmilyen vonásokkal hallgatom, ahogy az auror valami sokkal menőbb börtöntől kezd beszélni, mint ahová most hurcolt el engem. Miért fájdítja a szívemet? Jó, csak hülyéskedek. Baromira mindegy, hol kell raboskodnom. Mindenképpen rémes. Ahelyett, hogy a puha ágyamban lennék, békés otthonomban, itt fogok rohadni egy lyukban. Még a neve is pompás. Majdnem nekiállok ostorozni magamat, hogy itt kötöttem ki, amiért ilyen elővigyázatlan voltam, és nem készültem fel arra az eshetőségre, hogy a vérkészleteimmel esetleg történik valami, azonban az önmarcangolás nem javítana semmit sem a helyzeten. Sőt. Szóval inkább figyelek a férfira, aki a barátságtalan folyosókon kalauzol. Akármilyen hihetetlenül hangzik, egészen szomorúvá tesz ez a közeg. Elszorult torokkal, görcsben álló gyomorral haladok a rideg folyosókon. Ilyenkor sajnálom talán egy egészen kicsit, hogy nem vagyok valami érdektelen, elfajzott vadállat. Akkor most nem fájna így ez az egész.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 15. 00:56
Ugrás a poszthoz

Nem kell a bizarr figurákra néznem, hogy észleljem őket, ahogy elhaladunk mellettük. Csak pislogok az útra, közvetlenül a lábaim előtt, és csupán akkor tekintek fel, amikor a zárkámhoz érünk, ahová a férfi beenged. Fejedelmi lakosztály. De különben komolyan. Nem hittem, hogy lesz benne bármilyen berendezés. Mondjuk nekem legalább a felére egyáltalán nem lesz szükségem.
Ahogy végre megszabadít a bilincstől, elfintorodom kissé, és magam elé vonom hosszú kezeimet, megsimogatva kipirult csuklómat. Figyelem aztán, merre felé mutogat, és mikre hívja fel a figyelmemet. Bólogatok neki, hogy értettem, aztán nézem, ahogy kilép, és rám zárja az ajtót. Közel húzódom a kis rácsos ablakhoz, amelyen át most társalogni fogunk.
- Én magam értesíteném bagolyposta útján vagy valami hasonló módon, de gondolom, idebentről már nem biztosítasz erre lehetőséget nekem. - feltételezem, a férfit kémlelve, továbbra is a bilincs helyét dörzsölgetve finoman, ahogy laza terpeszemben állok cellámban. Mondtam neki még a lakásán, hogy tudatnom kell a beszerzőmmel a lényegi dolgokat, de akkor csak vállat vont rá. Nekem azonban az a megoldás nem felel meg, hogy Ővele üzenjek, vagy akármilyen olyan módon, ami ennyire közvetett volna.
- Mindegy. Meg fogom oldani. - bólogatok elgondolkozott nyugodtan.
- Egyetlen, minimális adag vért ide kéne juttatnod nekem, egy jelentősebb, pár zacskónyi mennyiséget pedig a beszerzőmhöz. Többre egyáltalán nem lesz szükségem a bátyád ismeretségeitől. - tisztázom, hogy ez egyszeri alkalom, a jövőben nem akarnék a szervkereskedőkkel seftelni. Persze, akiktől beszerzem a vért, mind tilosban járnak, de szeretem, ha nagyjából ez az egyetlen ügylet, amivel esetleg törvényt szegnek. Jól jön a busás fizetség a nekem kiszolgáltatott véradagokért egy-egy éjszakai műszakos családapának, vagy a beteg édesanyját egyedül gondozó rezidensnek.
- Amint tudod, mondj időt és helyet, ahol az emberem megtalálhatja az árut, és mondd meg az összeget, amit ezután eljuttat hozzád vagy a megjelölt illetőhöz! A közvetlen kapcsolat kizárt. - teszem világossá. Nem akarom, hogy Kíra bármelyik jómadárral találkozzon. Persze, Warren idővel biztosan tudomást szerez róla, hogy Ő a beszerzőm, hiszen nem csinálok nagy titkot belőle. A lényeg, hogy ez ne most történjen meg. Ne ennek az ügynek a kapcsán, aminek a szálai az alvilágba vezetnek. Szükségem van a lány segítségére, viszont kívül akarom tudni az eseményeken, amennyire csak lehetséges. Nem tudom, mennyire fog összejönni, de törekszem rá.
Utoljára módosította:Adam Kensington, 2014. július 15. 13:09
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. július 15. 10:28 Ugrás a poszthoz

Tegnap este történt meg a tragédia. Ébredésem után, a konyhába érve a rémálmom fogadott: vérkészleteim megromlottak. Önthettem ki az összes fémtároló tartalmát, aztán idegesen bütyköltem tropára ment hűtőszekrényemet. Hamar ráleltem a bagatel gondra, amit egészen könnyen orvosolhattam volna, ha idejében észlelem. Utólag azonban felesleges volt a kesergés, inkább a megoldáson gondolkoztam. Természetesen felmerült bennem több eshetőség, de hosszú távon mindegyik nagy károkat okozott volna, különösen a jellememben, az önkontrollomban, amiért annyit dolgoztam az elmúlt évszázadok alatt. Egy felettébb bizarr utat választottam végül arra, hogy a helyzet ne járjon súlyos következményekkel. Remélem, minden a lehető legjobban alakul majd! Bár ez egy elég röhejesnek tűnő remény, amikor arra készülsz, hogy felkeress egy bunkó, amcsi aurort azzal a kéréssel, hogy helyezzen biztonságba, amíg új adag vérhez nem jutsz...
Egy szó, mint száz: a házam most üresen, elhagyatottan áll. Írtam egy rövid levelet Kírának, és út közben elhelyeztem a sátrában, megüzenve neki, hogy bajban vagyok, szükségem lesz a segítségére, és hogy amint tudok, jelentkezem. Ezután már meg sem álltam Budanekeresdig.
Otthonom ajtaja, mint máskor sem, úgy most sincsen kulcsra zárva. Az ég óvja azonban azt, aki beengedi magát rajta, kihasználva távollétemet. Tudni fogok róla, ha bárki veszi magának ehhez a bátorságot.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 15. 12:53
Ugrás a poszthoz

Arcizmom sem rezdül a kis megjegyzésére, mit gondol Ő a beszerzőkről. Az enyém nem egy hagyományos értelemben vett szállító. Nem olyan, mint az alvilági körökben. Nem azért tartom, hogy helyettem végezze el a piszkos munkát, vagy hogy kockára tegye az életét. Azért alkalmazom, hogy néha megvegyen, hozzon nekem ezt-azt olyan helyekről, amelyeket sokkal könnyebb nappal felkeresni, vagy éppen olyan holmit beszerezni, amit szívesebben adnak át egy halandónak.
Érdekes. Szerintem pont, hogy Warren bonyolít túl mindent. Annyit beszél feleslegesen, miközben én szerintem tisztán és világosan fogalmazok az elvárásaimmal és a cserébe nyújtott díjazással kapcsolatban. Lehet, nem kéne összetett mondatokat használnom. Mi van, ha a felét sem érti? Oké, próbáljuk újra...
- Ha megvan az árú, tegyék le a házam verandájára! - fogalmazok akkor jóval egyszerűbben, magam határozva meg a helyet, ha már az auror nem élt ezzel a lehetőséggel. Az otthonomba nem mehetnek be. Rühellem, ha bejárkál oda bárki, amikor nem vagyok itt.
- A járandóságodat ezután kapod kézhez. Egy adag vért eljuttatsz ide nekem, kiengedsz, és végeztünk. - fogom rövidre, érthetőre, vázlatosra. Szerintem pofon egyszerű az egész, nem értem, miről kell még itt dumálnunk. Szimpla szócséplés. Lehet, sok mindenről nem világos a tagnak, hogyan fogom elintézni, de neki ezzel nem kell törődnie. Az legyen az én dolgom. Ennél simábbá már nem tudom tenni az ügymenetet az amcsinak.
Persze, értem, szeretné megtudni, ki a beszerzőm, meg úgy egyáltalán beleütni az orrát mindenbe. Sajnálom, de ebben én nem leszek a segítségére. Egyértelmű, hogy ha ez zökkenőmentesen összejön, akkor a továbbiakban is sor kerül köztünk üzletelésre. Ezen kár aggódnia.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 15. 14:35
Ugrás a poszthoz

Lehet, fel kéne idegelnem magam a férfi flegmaságán, de pontosan azért nem teszem, mert röpke ismeretségünk alatt annyit már megtudtam róla, hogy Ő egyszerűen ilyen. Ez a stílusa, nem kell semmit odaképzelni mögé, felháborodni meg végképp nincsen értelme. Bólintok hát csak neki a hülye tanácsaira, aztán figyelem, ahogy tovasétál.
Nagyot sóhajtok, elhúzódom az ajtótól, és körbenézek lakosztályomban. Odaállok az ablakhoz, és gondolkozni kezdek, amíg míg rendesen tudok. Mindent sorra veszek, és még napfelkelte előtt munkához látok, hogy minden a terv szerint haladjon. Ügyködésem nyomán, a reggel folyamán egy borostás, köpcös alak keresi fel Kírát, és eléggé réveteg hangon közöl Vele minden tudnivalót. Azt, hogy a Minisztériumban vagyok egy magánzárkában, ahonnan kiengednek majd, amint ittam egy keveset. Az Ő feladata, hogy a következő napokban a házamban vagy annak közelében tartózkodjon, szemmel tartva a verandát, ahová egy csomag érkezik, amiről rögtön gondoskodnia kell: be kell tenni a kapott vérkészletet a hűtőszekrényben, ellenőrizni persze előtte a megfelelő, hőtároló, légmentes lezártságot. Mindezek előtt azonban a konyha egyik polcán lévő kávésdobozból ki kell vennie a benne lévő szép summát, és odaadnia a fazonnak, akit az utasításokkal küldtem hozzá.

::. Két nappal később, este tíz körül

A nappalokat átalszom, rideg cellám kemény ágyán kuporogva, este pedig felébredvén sétálgatni kezdek a szűk helyiségben, és zenéket komponálok a fejemben, vagy éppen verseket elevenítek fel. Így foglalom le magam és igyekszem józan eszemnél maradni, azonban elég pár óra, és kezdek elborulni. Tekintetem beláthatatlanná lesz, és hajnalra már átkozom a percet, amikor bezárattam magamat ide. Ki akarok jutni, és inni akarok. Megcsapolni valakit. Bárkit. Csak pár cseppet, tényleg csak néhányat. Aztán persze nem bírnék megálljt parancsolni. Pontosan ezért kell most itt lennem, ahol vagyok, még ha magamból valamelyest kifordult állapotomban már nem is értek egyet eszemnél levő önmagammal. A szabály pedig egyszerű: nem ihatok senkiből szomjasan. Ha megteszem, átlépem a határt.
Hallom, hogy az auror közeleg. Az ágyamon ülök, lehajtott fejjel, amit egyre feljebb emelek, ahogy léptei közelednek, és ahogy megérzem, mi van nála. Hajam ziláltan áll, és mintha még sápadtabb lennék, mint egyébként vagyok, holott ez nem igazán lehetséges.
Ahogy benéz az ablakon, és a maga sajátos módján rám köszön, felé fordítom fénytelen, üres tekintetemet, aztán egyetlen röpke pillanat múlva hirtelen már ott vagyok nála, az ajtó másik felén. Fehér ujjaim a rácsokat fogják, ajkaim közül kivillannak szemfogaim, miközben éteri hangon fújok egyet. Várom, mit lép. Kinyitja az ajtót, és úgy adja oda, amit nekem hozott; esetleg a rácsokon át; vagy először még nekiáll a pénzét követelni.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 15. 15:22
Ugrás a poszthoz

Mondhatom, ez fantasztikus. Ennyi kavarást... Már vagy hetedszerre változtatjuk meg a megállapodást. Kezdem unni. Mindegy, itt a vér, és van még, ahonnan ez jött. Ez a lényeg. Csak bólintok hát a sok baromságra, amit elmond. Rendben van így, igen. Mondjuk Kírát akkor nagyjából hiába riasztottam, dehát a fene sem gondolta, hogy a tag annyira egyszerű, hogy ingyen betolja a cellámba a szükséges, minimális adag vért, és hogy bízik abban, hogy megfizetem, ha kiengedett engem. Azt hittem, előre akarja majd a fizetséget. De nem. Még mindig egyezkedik és tárgyal. A duma, a duma...
Kezembe veszem az igénytelen papírpoharat, lesöpröm róla a szívószálat, lekapom róla a fedőt, és beleiszom. Hagyom alágördülni a kihűlt vért a torkomon, és ahogy az utolsó cseppig elfogyasztottam, lehunyt szemmel sóhajtok fel. Végre. Csak állok még egy ideig, kezemben a pohár leengedve, sápadt arcom a plafon felé fordítva, átadom magamat az élvezetnek, amit ez a pár korty nyújt. Feltárom végül tekintetem, és a férfi felé fordítom. Nyalogatok még egy keveset vértől csillogó számon.
- Halljam a végösszeget, aztán engedj ki innen... - húzódom vissza ismét az ajtóhoz, figyelve az aurort, várva, hogy visszakapjam a szabadságomat most, hogy ismét ura vagyok önmagamnak.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Dwayne Warren
Írta: 2014. július 15. 17:55
Ugrás a poszthoz

Valóban szavatartó vagyok. Szavatartó és szimplán őszinte. Halhatatlan életem szűk hétszáz évében szerintem összesen nem hazudtam annyiszor, mint mások egyetlen emberöltő alatt. Jól ítél meg hát Warren, és hamar kiderül, mire voltak ezek a felvezető szavak. Nem pénzbeni juttatást akar, hanem kölcsönös szívességeket. Ez tetszik. Nem lett volna ellenemre az sem, ha valami jelentős összegű számlát vág a fejemhez, kipengettem volna a fizetséget, ez azonban így sokkal jobb. Rá kell jöjjek, nagy segítségemre lehet még a jövőben, ha bármi okból bűnös ügyletek közelébe keverednék akár akarva, akár akaratlanul. Máshogy mennek a dolgok, mint amikor legutóbb ilyen illegális üzelmekre kényszerültem. Már több tíz éve annak, hogy utoljára kétes alakokkal egyezkedtem volna. Az auror viszont képben van a mostani trendekről. Ez még előnyös lehet a számomra. Nem mintha ilyesmikbe akarnék bonyolódni, nem kenyerem. Nem az én világom. De ha valamiért mégis ismét rákényszerülnék, lesz kihez fordulnom tanácsért.
Immáron tiszta fejjel, mindent összegezve, rá kell jöjjek, az amcsi nagyon flottul intézte ezt az egészet. Beállítottam hozzá az éjszaka közepén a problémámmal, két nappal később pedig minden a viszonylagos helyére kerül. Jól döntöttem, hogy hozzá fordultam.
- Igen, minden oké. - bólintok neki, és ahogy szabad utat enged, kisétálok a lakosztályomból, majd lenézek rá. Végigmérem kicsit.
- Köszönöm. - nyújtom oda neki hideg, hosszú kezemet. Ezt mintegy íratlan egyezségünk megpecsételésének is szánom, hogy ha legközelebb Ő fordulna hozzám valamivel, ne habozzak viszonozni a szívességét. Persze, ha nem fogadja el a kézfogást, a dolog akkor is áll. Ezt már rá bízom. Minden esetre tényleg hálás vagyok neki. Meg gondolom az is, akinek ezzel az életét mentette meg most, noha az illető nem tud róla. Én sem tudom, ki lett volna az áldozat, ha lett volna ilyen.
Biccentek még az aurornak, aztán könnyed lépteimet a kijárat felé veszem. Út közben még megszerzem a delejezett őrtől a pénzemet, amit az amcsinak szántam, hogy könnyebben csússzon rá a keze a cellám ajtajára. Dehát megoldottuk másként. Végre mehetek haza.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 16. 00:16
Ugrás a poszthoz

Ó, Te jó ég, mennyire csodálatos itthon lenni...
A Minisztériumtól az erdő széléig gyorsan tettem meg a távolságot, onnan azonban gyalogoltam szépen, mígnem a házamhoz értem, ahol most is állok, pislogva fel a viktoriánus épületre. Van, hogy néha csak azért maradok sokat távol, hogy aztán még nagyobb elégedettséggel töltsön el a hazatérésem. Ezzel kapcsolatban most nem kellett nagyobb erőfeszítéseket tennem, hiszen egy olyan helyre száműztem magam, ahol bőven elég volt két nap ahhoz, hogy mély, mardosó honvágyam legyen.
Felsétálok házam verandájára, aztán benyitok az ajtómon. Már odakintről észleltem, hogy van idebent nálam valaki. Azonban nem is akárkicsoda...
- Szia Kíra. - köszönök rekedtes hangomon a leányzóra, ahogy a nappali bejáratába érek, és a karosszékben üldögélőre tekintek a sötétben.
- Az akció részlegesen lefújva. De azért köszönöm a segítséged, és sajnálom, ha hiába rostokoltál itt. Végül máshogyan bonyolítom az üzletet. Az az auror, akivel az elzáratásomat intéztem, eléggé öntörvényű, és sokszor módosultak a megállapodásaink. - adok rögvest magyarázatot a kis beszerzőmnek. Biztos vagyok pedig benne, hogy várta már a feladat teljesítését. Elég lelkes típus. Mindegy, lesz neki más megbízatásom, amit még ma ismertetek Vele, csak előbb a jelenlegi helyzeten lendüljünk túl.
- Hamarosan megérkezik a vérkészlet. - bólintok, elárulva, hogy azért nem változott végül is annyira sok minden. Csak ezt a dolgot immáron nem Kírának kell intéznie. Itt vagyok, csinálom. Elpillantok a bejárati ajtó felé, aztán a konyhám irányába.
- Megy a hűtő rendesen? - érdeklődöm meg, fehér ujjammal arrafelé mutatva kérdésem közben, hogy aztán ismét a folyosóra lépve induljak meg az említett irányba, ellenőrizni ezt.
Különben egyáltalán nem zavar, hogy a lány valószínűleg itt dekkolt a házamban, amíg én távol voltam. Utálnám, ha szinte akárki más tett volna így, de ennek, hogy Ő mintegy ügyelt itt mindenre, még talán örülök is.
Kinyitom a jégszekrény ajtaját. Pöpec. Megy, mint az álom. Azért majd szerelek még bele valamit, amivel biztosítom, hogy ne robbanjon le csak így a semmiből. Legalább jelezze, ha csökken a hőmérséklet, vagy valami. Ezen töprengve térek vissza a lányhoz a nappaliba légies lépteimmel. Nem állok neki elregélni, mi volt velem pontosan az elmúlt napokban, hiszen nem biztos, hogy tudni akarja. Ha mégis, rákérdez. Nem tartok attól, hogy ne tenné meg. Közben viszont közeledő léptek neszeire leszek figyelmes az erdei ösvényről. Nyomatékosan Kírára pillantok, aztán sétálok ki a folyosómra, hogy kitárjam a bejárati ajtómat, a verandámon fogadva majd az érkezőt.

###
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 16. 20:12
Ugrás a poszthoz

Meg is lep és nem is, amilyen kitörő örömmel köszönt a leányzó és ahogy a nyakamba veti magát. Csak állok és tűröm. Bár a tűröm egy ronda szó erre, hiszen kedvemre való a közelsége, de tény, hogy egyedül annyival veszek részt az ölelkezésben, hogy lejjebb hajolok hozzá, ne kelljen annyira nyújtózkodnia felfelé, valamint egyik hideg kezemet kissé oldalára simítom. Lenézek rá aztán, fürkészve kicsit szép vonásait, miközben elmondja, miként töltötte itt az időt, aztán indulok a dolgomra.
Miután a verandára léptem, állok csak, várva a küldöncöt. Összevonom szemöldököm, ahogy egyre inkább kikörvonalazódik számomra a hangokból és illatokból, hogy nem emberrel lesz dolgom. Hamarosan egy kobold lép ki a fák árnyékából a holdfény világította kis területre, házam előtt. Lelépem hozzá azt a pár lépcsőfokot. Élesen közli velem, hogy csomag érkezett a számomra, felemelve a szóban forgó dobozt. Átveszem a küldeményt, és jócskán felszalad a szemöldököm, hiszen annak oldalán a "szexuális segédeszközök" megjelölés ékeskedik. Úgy látom, Warren bátyja humoránál van. Felnyitom, éppen csak belenézek, és ahogy elégedetten konstatálom a tartalmát, átadom a ronda kis lénynek az összeget, biccentek, és megyek vissza a házba.
Megérkezem a fura feliratú dobozzal a konyhába, és lerakom a pultra, Kíra mellé lépve a szekrénysorhoz. Éppen nyitom fel a csomagot, de megállok a rendezkedésben, ahogy a lány elsuttogja azt, amit. Lenézek rá magam mellé, félig tincseim takarásából, pár hosszú pillanatig némán figyelve csupán a kis beszerzőmet különleges fényű szemeimmel.
- Nem ihatok senkiből olyankor, ha szomjazom. - árulom el legfőbb szabályomat, csöndesen szólva rekedtes hangomon. Elég ellentmondásosan hangzik, amit mondok, pedig több értelme van, mint bárminek.
- Csak úgy vehetem bárkinek a vérét közvetlenül, ha előtte már ittam egy keveset közvetetten. Ha úgy innék belőled, hogy éppen elvakít a szomjam, azzal megindulnék egy lejtőn. - magyarázom el neki halkan, nyugodtan. Olyan ez, mint egy alkoholistának egyetlen korty szesz. Hiába nem ivott akár már évek óta, ez átbillenti a határon. Hiába egyetlen korty csupán, a következményei beláthatatlanok.
- De... erről már szerettem volna beszélni Veled... - árulom el, szemem lesütve kissé, majd ismét a lányra tekintve. Hálás vagyok és jól esik a felajánlása, amelyet koránt sem hiába ejtett meg...
- Viszont most mindenek előtt, kérlek, segíts elpakolni a készleteimet! Hozd ide a fémtárolókat, és töltsük át őket! - biccentek neki az üres, elmosogatott termosztátok felé. Két liter tasakos vért kaptam, ez négy olyan edénybe fog beleférni. Kiveszem őket a dobozból a pultra, aztán szerzek elő egy kést, felnyitni őket, amíg Kíra idehozza a tárolóimat.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 16. 20:48
Ugrás a poszthoz

Eléggé lassan bár, de kezd megnyugodni a lány. Na persze, nem teljesen, de a szíve már nem akar minden áron kiugrani a helyéről. Bólintok neki, ahogy elmondja, kapott értesítést az érkezésemről, csak kicsit megkavarodott. Előfordul az ilyen. Ahogy az is, hogy a velem szemben álló emberek azt állítják, értik bizonyos bejelentéseimet, miközben fogalmuk sincs a háttérben meghúzódó okokról, csak jobbnak látják nem belemászni a témába. Ilyen az esti látogatásom kérdése is. A könyvtáros szimpla szófordulatnak használja tehát csak válaszát.
Figyelem, ahogy a lány meglendíti a pálcáját, és viszonylag sikeresen fényt csal a könyvtár terébe, egyetlen lámpa bánja csupán a dolgot. Rezzenéstelenül személem, ahogy szerencsétlen ripityára tör. Nem ajánlgatom, hogy felszedjem a darabkákat, biztosan tud erre való jó varázslatot.
- Igazából nincsen. Csak szeretném átnézni az állományt, hátha ráakadok valamire, ami felkelti az érdeklődésemet. - utasítom el ezzel udvariasan felajánlását. Abban tud segíteni, hogy hagy nézelődni. A felügyelete egyáltalán nem zavar ebben.
- Hamar megleszek. - ígérem neki egy apró bólintással, továbbra is a pultja előtt állván pislogva rá lefelé sápadt fényű, kék szemeimmel, miközben visszadugom nadrágom hátsó zsebébe az engedélyező levelet. Reményeim szerint akad itt olyan kötet, amely lázba hoz, akár ritkasága, akár kora, akár bármilyen más egyedi tulajdonsága miatt. Egy mágustanoda könyvtárában előfordulnak ilyen darabok.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 16. 23:08
Ugrás a poszthoz

Lehet, hogy nem lehet sietni egy könyvtárban, nekem azonban szánt szándékom. Még ha számomra ez nem is lesz túl megerőltető. De az biztos, hogy szeretném ma este átnézni a teljes állományt, töviről hegyire. Az meg csak úgy fog menni, ha átnézem az összes polc tartalmát, és szépen kiszemezgetem, amit érdekesnek találok.
Szemöldökömet finoman összevonom bólintásom közben, amikor a könyvtáros leányzó úgy megnyomja arra vonatkozó szavait, hogy tényleg bármiben a segítségemre lesz. Persze, nem gondolok semmi olyan dolog, mert nem is azzal a hangsúllyal mondja, viszont nem is pusztán munkájából fakadó szolgálatát ajánlja. Szavai afféle aggodalmat sugallnak. Így pedig nem igazán értem, mire akar kilyukadni. Na mindegy.
Nézem még Őt kicsit, majd komótosan megindulok a polcok felé. Megállok az elsőnél, és annyiszor vonom balról jobbra tekintetemet, ahány sornyi könyv van előttem, föntről lefelé haladva, aztán lépek tovább. Mindez nagyjából négy-öt másodperc alatt zajlik le, ennyi kellett, hogy végigolvassam a gerinceket, felmérve a kiadványokat. Egy kívülállónak ez úgy tetszhet, mintha csak vetnék egy átfutó pillantást minden polcra, és slussz, holott minden szükséges információt begyűjtök ez idő alatt. Egyedül az hosszabbítja a menetet, hogy jó néhány soronként leveszek egy kötetet. Szűk fél órába telik, mire végzek a készlet átnézésével, hogy végül négy könyvvel a kezemben sétáljak oda az egyik asztalhoz. Lerakom rá a szerzeményeimet, leülök, és elkezdem lapozgatni őket. Van köztük egy lexikon, egy regény, egy novellás- és egy verseskötet. Szép, vegyes felhozatal.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 17. 00:21
Ugrás a poszthoz

- Egy bő hét talán. Akkoriban mindig közvetlenül az adományozóból ittam, és már jó ideje nem leltem erre vállalkozó illetőt. Végül megbűvöltem valakit, és a vérét vettem, ezzel pedig már ott is voltam a lejtő alján. - bólintok neki, röviden elmondva a történetet, noha koránt sem ez volt a legrondább eset hosszú életem alatt. Csak hát ez volt az, ami a hosszas kihagyás eredménye volt, Ő pedig efelől érdeklődött. A többit ráér megtudni a későbbiekben, vagy talán soha. Ez utóbbi talán mindenkinek jobb lenne.
Már ahogy nekikezdünk a vér elrendezésének, észlelem, hogy a lány nincsen a helyzet magaslatán. Éppen ezért olykor lepillantok rá oldalra, miközben töltöm át a sűrű, vöröslő folyadékot a fémtárolóba. Megtörténik végül a baj, Kírának azonban még van annyi lélekjelenléte, hogy kezembe nyomja a tasakot, nehogy kiömöljön annak értékes tartalma. Lerakom a zacskót a mosogatóba támasztva biztosan, ezzel egy időben pedig az elvágódni készülő lányka után nyúlok, elkapva Őt, mielőtt még a padlóra hullana.
Számtalan tényezőt tartok szem előtt az emberekkel kapcsolatban. Mindig figyelembe veszem, Ők mennyire másként tapasztalják és értékelik a világot, mint én. Hiába vagyok azonban humanoid vámpír, egészében nem érthetem meg Őket. Nem lehetek rájuk teljes mértékben tekintettel. Sok mindent nem teszek meg a jelenlétükben, és úgy egyáltalán rengeteg mindentől kímélem meg Őket, amikről tudom, hogy bár nekem mindennapi, Őket kiborítja. A vér kérdése pontosan ilyen. Hiszen számomra a fogyasztása szinte lételem. Az, hogy bárki irtózzék tőle, meglehet, kézenfekvő, nekem viszont egyáltalán nem az. Jelen esetben átkozom magam ezért rendesen. Pedig már múltkor is láttam Kírán a viszolygást, amikor betoppant a táplálkozásom közben, még az ismeretségünk elején. Most már persze kár ezen rágnom magam. A helyzet adott, nagy baj viszont szerencsére nem történt.
A legegyszerűbb megoldásként könnyedén hosszú karjaimba kapom a kissé kába lányt, és átsétálok Vele a nappaliba. Szépen elfektetem a kanapémra, amelyet úgy tűnik, ideje kineveznem az alélt hölgyek menedékének vagy valami hasonlónak. Elengedvén Kírát, fölé hajolok, elsápadt vonásait fürkészve.
- Elintézem a készletet. Mindjárt jövök. - bólintok neki, felegyenesedem, és kisétálok. Ő csak pihenjen szépen egy kicsit addig! Nem telik bele aztán pár percbe, és visszatérek hozzá a nappaliba, kezemben egy pohár vízzel. Leülök mellé a kanapéra, és átnyújtom az innivalót.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 17. 01:27
Ugrás a poszthoz

Örülök, hogy úgy látom, Kíra jól van. Csak rosszul lett kicsit, ennyi az egész. A kanapéra lepihenés és a víz máris megteszi jótékony hatását. Az elraktározott vértől való távolságról nem is beszélve. Biccentek csak neki egyet a köszönetére, és figyelem, ahogy lassacskán visszanyeri arca az egészséges színét. Hallgatom közben, miként csinál viccet részleges ájulásából. Halványan elmosolyodom erre. Ahogy aztán visszaveszi az iménti beszélgetés fonalát, vonásaim ismét megszokott, mélabús komolyságukat öltik magukra.
- Hogy ne hadakozzon ellenem és hogy ne emlékezzen rám. - válaszolom meg első kérdését, előre dőlve ülvén kanapémon, hosszú combjaimon könyökölve hanyagul, előrehulló tincseim mögül pislogva kissé hátrafelé az elkényelmesedett lányra.
- Akin delejezést hajtok végre, annak fogalma sincs arról, mi történik Vele. Azt teszi, amit mondok neki, és ha úgy akarom, új emlékeket ültethetek a fejébe. Mondok neki egy mesét arról, mi történt Vele, és onnantól úgy fog emlékezni rá. - próbálom elmagyarázni, hogyan megy a megbűvölés. Eléggé aljas, szemét egy dolog. Ennek ellenére rendszeresen alkalmazom. Na egyáltalán nem olyan töménytelenül, mint a fajtársaim, de ha úgy adja a helyzet, nem vagyok rest ehhez folyamodni. Az őrrel is így tettem a minap. Szeretni viszont egyáltalán nem szeretem.
Hallgatok aztán egy kicsit, figyelve a lány csinos arcát, majd leszegem tekintetemet, a padlóra pislogva, és fejemet is lehajtom kissé. Sötét hajam még inkább elfedi ábrázatomat. Végiggondolom, miként kezdjek hozzá, és a csönddel a légkör is megalapozódik a következő témához.
- Arról akartam beszélni Veled, hogy... - vágok bele halkan, rekedtes hangomon, egészen lassan feljebb emelve közben a fejemet, arcomat Kíra felé kezdve fordítani, oldalra. Megállok, miután bevégeztem a mozdulatot, és eddig lesütött tekintetemet egyenesen a lány arcára, szemeire emelem.
- Szeretném, ha megengednéd, hogy igyak belőled. - bólintok egy lágyat, tisztává téve, hogy pontosan arról akartam beszélni Vele, amit a konyhában felhozott. Azonban nem azért, amiért Ő ajánlotta az imént...
- Ha a véredet veszem, onnantól kezdve érzékelni foglak, bárhol legyél. Minden erősebb érzésed elér hozzám, ha úgy akarom. Így akár a félelmed is. Ha veszélybe kerülnél, azonnal tudomást szereznék róla. - tárom fel előtte, mi vezérel. Hogy miért szeretnék inni belőle. Ő a beszerzőm, és hiába vagyok óvatos, hiába nem bízok rá túl kemény, kockázatos munkákat, mégis megnyugtatna, ha kapcsolatban lennénk ilyen módon. Magyarázatomat követően elmerülten fürkészem tekintetét, várva, mit szól mindehhez.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 17. 13:30
Ugrás a poszthoz

Újabb kérdés, a válasz pedig nagyon-nagyon összetett. Próbálok a lényegre szorítkozni hát, a legkézzelfoghatóbb, legfontosabb momentumot emelve ki magyarázatomban.
- Mert, amíg képes vagyok a kíméletesebb módot választani, inkább azt választom. - közlöm válaszomat csöndes, nyugodt, elmélkedő hangon. Más, amikor napról napra erőszakosan, vadállat módjára szerzed a táplálékot, és egészen más, ha mértéktartóan élsz és egy napon valamiért éhezni kényszerülsz. Ilyenkor azért jóval tisztább a fejed, még ha szomjazol is. Még valamennyire képes vagy józan döntést hozni. Remélem, rövid feleletem nagyjából érthetővé tette Kíra számára, mi vezérel! Egyszerűen nem akarok ártani, és ha tehetem, nem is ártok. Azt nem kezdem el taglalni, miért felejtettem el magam az illetővel, hiszen egyértelmű: nem kell, hogy emlékezzen arra, hogy kiszívtam a vérét, és hadjáratot indítson ellenem. Mindenki rosszul járna.
Érzem közben a lányon, hogy megint felderengett neki a múltja. Egyre inkább körvonalazódik a számomra, miféle behatások érhették régebben, legjobb azonban nem bolygatni a történteket. Ha szeretne beszélni róla, vagy bárhogy fényt deríteni részletekre, meghallgatom, segítségére leszek, faggatni viszont nem fogom, sem a fejébe mászni.
Ami ezután következik, az nagyon elkeserít, még ha tudom is, hogy a lánytól nem állnak távolt a teátrális kifakadások és az sem, hogy pillanatról pillanatra változtassa hangulatát, véleményét. Ahogy rám förmed, csak figyelem Őt némán, hallgatva dühödt, magának kikérő szavait, majd finoman elfordítom Tőle fejemet, profilomat mutatva neki, és egyre lejjebb sütve tekintetemet. Búsan, csalódottan pislogok a padlómra, és aprót nyelek, szám éppen csak belehullámzik. Úgy festek, mint egy megszidott kiskölyök, azt leszámítva, hogy egy majd' két méteres, szűk hétszáz éves vámpír vagyok.
- Rendben. - suttogom egészen halkan fehér kezeimnek, melyeket hosszú lábaim között lógatok combomon könyöklésemben, ahogy előre dőlve ülök a felpaprikázott leányzó mellett a kanapémon.
Mindig rácsodálkozom, amikor a semmiből valami ilyen mély hatást tesz rám. Amikor szinte mardossa a mellkasomat belülről az üresség. A konyhában még Kíra önként és dalolva kínálta nekem a nyakát, most pedig, hogy én kérem Tőle, és még arról is nyíltan beszámolok, milyen egyéb következményekkel jár ez, lehord a sárga földig. Még hogy hátsó szándékok... Francért vagyok ilyen nyomorult tisztességes. Simán ihattam volna belőle, anélkül, hogy tudott volna róla, ennek révén milyen kötelék alakul ki, ami egyébként koránt sem az ellenőrizgetését, hanem a puszta védelmét szolgálná, hiszen nem élnék vissza vele. De nem, nekem egyenesnek és őszintének kell lennem. Hát így járok. Ez van. Komolyan jobb lett volna, ha simán csak a viszonylagos jól lakásért és az élvezetért akartam volna belé meríteni a fogamat? Ami különben természetesen nem elhanyagolható részét képezi annak, hogy most ilyen feszült vagyok, amiért visszautasított. Hiszen már kissé beleéltem magam. Nagyon jó illata van a lánynak, és biztosra veszem, hogy mennyei a vére. Veszek egy csöndes, mély levegőt, és ólmosan fújom ki.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 17. 19:32
Ugrás a poszthoz

Böngészni kezdem a kiválasztott köteteket: a lexikont éppen csak fel-fellapozom, kikeresve néhány szójegyzéket; a verseskötetet kiolvasom egy tíz perc alatt; a novellagyűjteményből szemezgetek; és már csak a regény van hátra. Elpillantok olykor az ügyködő, kissé esetlen leányzó felé, de úgy tűnik, sikerrel jár a ténykedéseiben, még ha olykor nehézségekbe ütközik is.
Mivel összességében egy szűk órája vagyok legfeljebb jelen, úgy döntök, a hátra maradt könyvet kiolvasom. Még ha kellemes tempóban nyálazom is át, egy fél óránál szerintem nem fog többet igénybe venni. Úgy hiszem, a könyvtáros ennyit bőven kalkulált az itt tartózkodásomra, hiszen még azt is mondta, ne siessek, és tudom, nem udvariaskodott csupán, hanem komolyan gondolta. Kényelmesen hátradőlök tehát, az asztal alatta elterpesztve lábaimat, és nekilátok a regénynek. Gyönyörű kiadás, és ráadásul nem olvastam még így egyben a művet, főleg nem magyarul. Az újdonság erejével hat. Az ilyen élményeket mindig bőszen kutatom.
Elmerülten olvasgatom a szép, látszólag hétköznapi kiadást, és nem gyanakszom még akkor sem, amikor egy nyáresti jelenethez érkezve apró szellő libbenti meg sötét tincseimet. Annyira átadom magam az olvasásnak, hogy a jelenségre igazán fel sem figyelek, legalábbis úgy gondolom róla, biztosan csak nyitva van egy ablak szellőzni, vagy hasonló. Nagyot tévedek...
Újabb fejezet következik. A nap első sugarai beragyognak az ablakon.
- Áh... - kiáltok fel nyögőn, tompán, a falak közt visszhangzón, közben felpattanva helyemről, székem vádlimmal hátratolva, és hagyva a földre esni az ott becsukódó könyvet. Egyik fehér kezemet lazán begombolt ingem miatt fedetlenül maradt felső mellkasrészemet fogom, míg a másik félig arcomat takarja. Magamra kaptam őket, amikor a kötet lapjaiból kisugárzott a nap számomra égető fénye. Finoman zihálva állok az asztal mellett, meredve le a kötetre, miközben bőröm regenerálódik fájdalmas, erős megpirultságából.
- Elnézést. - nézek el a könyvtáros lányka felé, ahogy rájövök, hogy még ha halkan is, de felordítottam az imént.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 17. 20:56
Ugrás a poszthoz

Légzésem hamar helyreáll, hiszen a zihálás, ez a fizikai reflex nálam csak megszokásból ered, halandó testem igényeit tekintve valós haszna nincsen. Lepillantok a kötetre, amelyből még mindig szűrődök egy kevés fény, ami már azonban szerencsére nem rám vetül. Persze, koránt sem okozott olyan sérüléseket, mintha tényleg a nap sugara ért volna, kellemetlennek viszont akkor is nagyon kellemetlen volt.
- Megvagyok. - biccentek az érdeklődő lánynak.
- Nem, nem hiszem, csak nem vettem idejében észre, hogy ez egy ilyen... hangulatvarázzsal ellátott könyv... - vonom össze kicsit a szemöldökömet. Remélem, jól határozom meg a fajtáját!
- ... és rám sütött a napfény az egyik fejezetből. De már jól vagyok. - bólogatok, elmagyarázva, mi történt velem, és nem rágom a lány szájába, miért jelentett ez ekkora gondot nekem. Egy művelt könyvtárossal állok szemben, aki meglehet, hogy mondjuk ábrándozó vagy kissé esetlenkedő, azt azonban nem feltételezem, hogy a megtudottak alapján ne állna össze a kép a számára, tekintve éjjeli látogatásomat, sápadt mivoltomat, szemeim régi fényét és ezt a kis iménti balesetet. Természetesen, ha továbbra sem világos a számára, miért kellett felkiáltanom egy kis napsütés miatt, egyértelműbben fogalmazok majd. Már ha szeretné.
- Esetleg... ideiglenesen le tudná venni róla ezt az élményfokozó varázst? Szeretném befejezni. - kérem meg lágy, udvarias hangon, fehér kezeimet lehúzva immáron ép arcomról és mellkasomról, miközben lesandítok megint a kötetre. Azt már elfelejtem hozzátenni, hogy megköszönném, ha felvenné nekem. De valószínűleg lerí rólam, hogy némileg tartok a kötettől.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Könyvtáros
Írta: 2014. július 17. 22:02
Ugrás a poszthoz

Tudja, hogy vámpír vagyok. Látom rajta, ahogy teljes mértékben világos lesz ez a számára. Megszámlálhatatlan alkalommal tapasztalhattam már a felismerés folyamatát, tökéletesen tisztában vagyok az egyes fázisaival. Ő mostmár az utolsóban van.
- Ó. Nos... ez szomorú. - véleményezem monoton hangon azt a tényt, hogy nem áll szándékában megkísérelni varázslatmentesíteni a könyvet, hiszen ez ennél jóval bonyolultabb és talán káros cselekedet volna. Az meg szerintem mindkettőnktől távol álljon, hogy tönkre akarjunk tenni egy ilyen szép kötetet. Különben valóban idősebb vagyok a regénynél. Nem csak magánál a könyvnél, hanem az alkotásnál is.
- Sebaj. - hagyom ennyiben a dolgot. Nem nagy probléma, végül is ismerem a sztorit, ha meg annyira be akarom fejezni, kereshetek egy másik kiadást. nem nagy ügy.
Kibújik aztán a szög a zsákból. Már vártam, mikor hozakodik elő a leányzó egy olyan kérdéssel, ami a fajtámmal kapcsolatos. Noha Ő érdekesmód állapotnak titulálja. Mondjuk, meg kell hagyni, abban is van valami.
- Igen. Közöltem Vele a levelemben, amelyben kértem, hadd keressem fel a könyvtárukat. - felelem tárgyilagos, de lágy hangon. Jogos a kérdése egyébként. Nem lenne meglepő, ha ezt nem tártam volna a professzor elé, azonban úgy gondolom, ez olyasmi, amit nem titkolhatok el, ha éppen azt kérvényezem, hogy betehessem a lábamat egy iskolába, ráadásul olyankor, amikor a gyerekek békésen, mit sem sejtve alszanak ágyaikban. Nem mintha a diákoknak vagy a többi tanárnak erről tudomást kéne szereznie. Nagyobb lenne a füstje, mint a lángja. Hiszen nem óhajtom ám senkinek a vérét venni álmában. Ilyesmi fel sem merül bennem. Ahogyan persze az sem, hogy a kastély ébrenlevőiből igyak, mint mondjuk az előttem álló könyvtárosból, bár benne valószínűleg akad ilyen félsz.
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
.:: Kíra
Írta: 2014. július 17. 23:55
Ugrás a poszthoz

Kész. Azt hiszem, teljesen kicsaptam a lánynál a biztosítékot. Remek. Még csak arra sem látok igazi esélyt, hogy a szokásos hangulatváltása végbemenjen, és mindjárt lelegyintse kiakadását, könnyedén belemenve mégis abba, hogy ihassak belőle. Persze, nála nem igazán lehet tudni. Minden esetre a dühe és sértettsége nem múlik. Olyannyira nem, hogy már azon is kiborul, hogy lesütve tartom a szememet. Viszont, ahogy rám parancsol, nem nézek még rögtön rá, csak már akkor, mikor csöndes válaszomat is kikéri magának. Ekkor viszont rávonom kemény fényű tekintetem, lassan fordítva felé oldalra sápadt arcomat, vékony ajkaimat összeszorítva kissé.
- Nem akarod, hogy igyak belőled. Megértettem. - bólintok neki, gyenge, rezignált hangon szólva, megrezzenő pillákkal, miközben lélekbehatóan figyelem Őt erősen, keserűen csillogó szemeimmel. Nem bánom, hogy őszinte voltam Vele, és hogy nem ejtettem át, kihagyva bizonyos indítékaim ismertetését, még így sem, hogy Ő ezt láthatóan nem is értékeli, sőt, ki van rám akadva érte, hogy nem szúrtam hátba. Sajnálni viszont végtelenül sajnálom, hogy ez lett belőle.
Elfordítom róla komor, sötét pillantásomat, felemelkedem a kanapéról, aztán felmarom kiürített poharát, és elindulok vele a konyhába. Nem haragudhatok Kírára azért, mert a megtudottak fényében már nem akar engedni nekem. Tökéletesen érthető ez, hiszen az emberek nagy része irtózik attól, hogy bárki, bárhogyan figyelje. Csak azt nem érti meg a lány, hogy ez nem olyan, mintha kamerákat szerelnék a sátrába, vagy egy speciális merengőben az aktuális gondolatait lesném folyton. Nem. Ez egy sokkal finomabb, észrevétlen és nagyon hasznos kötelék tud lenni, ha jó kezekben van. Nálam azokban lenne. Dehát nem kér belőle. El kell fogadjam. Mégis mélyen lesújtva érzem magam. Szerettem volna minél hamarabb megtudni, ha segítségre szorul. Ha bajban van és szüksége lenne rám. Nem annak az értéknek a biztonsága miatt, amiért elküldöm. Hanem Ő miatta. Őt féltem, nem a rohadt beszerzendő holmikat. Mogorva arccal lépek ki a nappaliból a folyosóra, miközben az imént taglaltakon, tehát az ügy hasznos részének elmaradásán túl, emészt a kellemesről való lemondás is. Nem kóstolhatom meg a lányt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Adam Kensington összes RPG hozzászólása (789 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 13 ... 26 27 » Fel