Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Látom, ahogy a lány fokozatosan visszanyeri önmagát, ezzel együtt azonban tudatára ébred az elmúlt perceknek és belőlük mindennek. Azoknak a dolgoknak, amiket Ő tett velünk és azoknak is, amiket mi tettünk Vele. Fokozatosan semmisül meg, húzza össze magát, és kezd sírdogálni. Összeszorul a szívem Őt figyelve, ez pedig arcomra is kiül. Szemeimben fájdalmas fény világlik fel, és azon nyomban Kíráért nyúlok, magamhoz ölelve Őt, államat feje tetejére simítva. Nagy kezeim hátán pihennek. Óvón, nyugtatón fogom magamhoz.
- Rendben lesz, igen. - nézek oda a fiúra Kíra fölül.
- Tudsz olyan varázst, ami eltünteti ezt a káoszt? - pillantok le a rumlira, amit a lány okozott a bejárati csarnokban a tablók körül. Közben simogatom Őt, fejét mellkasomra vonva tartom.
- Ha igen, megtennéd, hogy elrendezed ezt itt és hogy... nem szólsz erről senkinek? Ígérem, vállaljuk a felelősséget ezért az egészért, csak előbb tisztán kell lássunk. - adom a szavamat, és biztosítom róla, hogy nem tettestársnak akarom éppen beszervezni Őt, és nem is szándékozom elmenekülni a következmények elől. De Kírát szeretném most elvinni innen. Szeretném, ha kipihenhetné ezt a megrázkódtatást. Valamint én is le kell nyugodjak. Lehet, nem látszik rajtam a feldúltság, dehát nem engedhetem most meg magamnak, hogy látsszon. Most támasznak kell lennem. Belül viszont tombolok. Azért, mert ezt tették Kírával. Azért, amilyen pusztítást végzett emiatt. Azért, amiket mondott nekem. Azért, ami kiváltotta nála ezt az egészet. Azért, amit ellenem akart tenni. Azért, hogy delejezést kellett végrehajtanom rajta. Azért, mert mindezt egy diák végignézte. Szóval ezer és egy okom van arra, hogy zaklatott legyek, és arra is, hogy ebből egy szemernyit se mutassak ki.
- Mehetünk? - húzódom el finoman a kis beszerzőmtől, éppen csak annyira, hogy lenézhessek rá, könnyáztatta arcát hűs kezeim közé fogva. Kék, régi fényű szemeim törődőn fürkészik Őt. Ajkaim már nem sebzettek, szemfogaim visszahúzódtak. Úgy tűnik különben, a srác nem jött rá, mi vagyok. Talán jobb is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Felkeltettem a cigarettázó alak figyelmét, és elég merész hozzá, hogy társaságomul szegődjön. Nem mintha a bagolyköves diákok ne lógnának állandóan velem, nulla életösztönről és veszélyérzetről téve tanúbizonyságot, de már elfogadtam, hogy ők külön kategóriába sorolandók, és már rég nem akadok fent rajtuk.
Elcsigázottan nézek le magam mellé Ray Ban napszemüvegem mögül a nálam nem sokkal alacsonyabb, göndör fürtökkel megáldott tagra, aki közli a hegedű paramétereit. Csak bólintok neki, hiszen mindezt megállapítottam már én is nagyjából, és ezen felül még azt, hogy nem hamisítvány. Észreveszem, ha az.
Arcizmaim éppen csak megrezdülnek, ahogy azt javasolja, látogassak el a boltba, amikor nyitva van. Jogos és érthető felvetés, kivéve, hogy rólam van szó. Azonban, ahogy látom, a férfinak csakhamar leesik, miért tapintatlan az, amit mondott, ehhez képest viszont elégedetten mosolyog csak a felismerésen. Diadalként éli meg, hogy összerakta a képet, -meg kell hagyni- kiváltképp gyorsan. Ez meglehetősen nagy fokú intelligenciára és megfigyelőképességre utal. Mármint az, hogy alig telt bele egy hosszabb másodpercbe neki mindez.
Továbbra sem szólok semmit, csak hallgatom az ipsét, és lesandítok a laptopomra, ahogy arra bök, netes vásárlást vagy hasonlót javasolva. Egyszer-kétszer éltem már ilyesmivel, azonban rosszak a tapasztalataim. Eleve kissé bonyolult számomra ez a procedúra, hiszen hajnalban vagy este kell házhoz szállítaniuk, ráadásul jelenleg olyan helyen lakom, ahová nem kéne, hogy muglik betegyék a lábukat. Persze, akkor még maradnak a magánhirdetők, azonban az én időpontjaimat Velük szintén macera egyeztetni. De hát ezért szoktam beszerzőt fogadni. Ezt a tisztet jelenleg Kíra tölti be.
- Megoldom. - biztosítom végül rekedtes hangomon, egyetlen szóban a férfit arról, hogy nem kell aggodalmaskodnia, hogyan teszek szert azokra a tárgyakra, amelyek érdekelnek. Kialakultak a módszereim ez alatt a pár száz év alatt. Ettől függetlenül természetesen értékelem a tippeket, noha úgy látom, ez nála főleg szimpla erőfitogtatás. Jelesül: agytevés. Az Ő ereje az esze, azzal kérkedik. Bár -valljuk meg- van is mivel.
- Egyáltalán semennyi. - pislogok le búsan a laptopomra sötét lencséim mögül, ahogyan a jelet említi. Több tíz kilométerre semmilyen térerő nincsen. Persze, nem nagy gond, hiszen szinte akármikor elugorhatok valahova netezni, de tényleg kényelmesebb volna helyben.
- Már próbálom ezt kiküszöbölni. - árulom el a férfinak, hogy kísérletezem a megoldással. Közben ismét felé fordítom fekete haj keretezte, sápadt, napszemüveges arcomat. Lehetséges, hogy Ő tudna néhány ötlettel szolgálni? Vajon... beavathatnám a technikai megoldásaimba? Ó. Azt hiszem, kicsit előre szaladtam. Mégse kérdezhetek rá csak így, hogy szeretné-e megnézni a generátoromat. A végén még azt hihetné, csak el akarom csábítani, hogy belé márthassam a fogaimat, vagy egyszerűen csak ilyen hülye szöveggel kezdek ki Vele. Dehát olyan ritkán találkozom olyannal, akiben ilyen egyértelműen meglátom a lehetőséget arra, hogy méltó társam lehessen egy-egy fejlesztésben. Úgy érzem, Ő ilyen. Az ösztöneim pedig ritkán csalnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Amíg a lány kiötli azt a választ, néha Őt szemlélem, néha pedig körbetekintek az éjszakai vidéken, a tó sötét hullámzásán. Mikor aztán felelet helyett kérdés érkezik, meg egy magyarázat a kérdésre, letekintek rá hajam alól. Nem szólok még, csak tanulmányozón fürkészem a vonzó, különleges vonásokat, és azt a végtelen bizonytalanságot, amit mutatnak. Végül a szőkeség lemondó szavak és egy fújás közepette dől hátra a stégen. Éppen csak végigtekintek rajta, aztán a csillagos égbolt aljára függesztem kék szemeimet.
- Számtalan opció van még. - adom meg csöndes válaszom.
- Már meglehetősen régen leszoktam arról, hogy megbélyegezzem a kapcsolataimat. - árulom el réveteg hangon, arról persze nem szólva, hogy ez a meglehetősen régen annyit tesz, hogy pár száz éve.
- Csak úgy vettem észre, a legtöbb ember szereti ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat, ami egy részről persze praktikus, másfelől viszont Őket magukat is ugyanolyan egyszerűvé teszi. - fejtem ki álláspontomat, közben felfedve, miért ezt a két lehetőséget vetettem oda a lánynak. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem probléma hát, ha nem tud válaszolni.
- Minden esetre az nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a mostani felállással sem a számodra, sem az Ő számukra, különben nem volnál ilyen elgyötört. - állapítom meg nyugodt, mély hangon. Elgyötörtség alatt természetesen a szöszi kedélyére célzok. A fintorgásokra, a fújásokra. Ha minden rendben volna, nem érezném azt, hogy terhes számára ezekről a kapcsolatokról nyilatkozni, ahelyett, hogy egyszerűen felvillanyoznák.
- De nem kell erről beszélgetnünk. - szögezem le, egy fejrázással, továbbra is a messzeségre pislogva. Ő láthatóan kelletlenül beszél erről, engem meg annyira nem izgat a téma. Csak annyira, mint bármi más. Különben meg nem muszáj ám egyáltalán semmiről sem társalognunk. Ülhetünk itt némán egymás mellett a stégen. Vagy a lány felsóhajthatna, és közölhetné, hogy mennyire jól esne neki, ha szívnék belőle egy kis vért... Lehunyom a szemem, ahogy a gondolataim így elkalandoznak, és mély levegőt veszek, amit lassan fújok ki. Igen, nyilván javítana a világvége hangulatomon, ha megmárthatnám a szőkében a fogaimat, de ez nem így működik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A diszkréciómban egészen nyugodtan bízhat. Eleve nem vagyok az a szószátyár fajta, és mégis kinek fecsegném el a most megismert szőke titkait, belső vívódásait? Még ha volna is, aki -valami rejtélyes oknál fogva- erről kíváncsiskodna tőlem, egyszerűen hallgatnék. Szoktam ilyet. Ha valamire nem szándékozom felelni, még annyit se bökök ki, hogy nem szándékozok felelni.
- Maga a helyzet jól hangzik. Az ultimátumok már kevésbé. - véleményezem az elhangzottakat, és kissé hátrafelé nézek le a lányra vállam fölött, végigtekintve heverő alakján. Korok jönnek-mennek, de a fő téma mindig ugyanaz: a szerelmek és a románcok. Amióta csak rájöttek, hogy nem feltétlen szaporodás végett lehet csak együtt lenni egy másik lénnyel, egyre kuszábbak és egyben egyre élvezetesebbek ezek az ügyek.
- Az élet majd megoldja magát. - vonok vállat, kiosztva nagy bölcsességemet. De komolyan. Ennél okosabbat nem lehet mondani egy ilyen helyzetben. Végtelen hülyeség volna bármilyen tanácsot adnom, hiszen a lány elmondásából még koránt sem ismerem a felállást, és ezer meg egy a tényező, amivel számolni kéne. Az viszont örök igazság, hogy mindig lesz valahogy. Olyan soha nincsen, hogy ne legyen sehogy. Minden a helyére kerül idővel. A lényeg, hogy hűek maradjunk magunkhoz. Viszont ezt így már nem közlöm a szőkével, mert az rém tudálékosan és közhelyesen hangzana. Persze, mint minden közhely, ez is a nagy igazságok egyike. Ha nem a legnagyobb igazság. "Mindenek fölött: légy hű magadhoz."
- Nem igazán. De majd elmúlik. Mindig elmúlik, aztán visszajön. - felelem az orrom alatt mormogva a lánynak azzal kapcsolatban, hogy nem tűnök valami jó kedélyűnek. Pillangókat kergetően vidám? Olyan soha nem voltam. Boldog talán igen. Vannak jó pillanataim. Összességében azonban mindig ilyen búvalba... öm... búvalbélelt vagyok. Legalábbis depresszív jelenség. Ami számomra különben nem gond, csak a környezetem akad fenn rajta mindig. Én már megszoktam, és békében élek magammal meg a borongós természetemmel. Emiatt is mondom, amit mondok. Vannak ilyen és olyan időszakaim. Egyiket sem veszem túl komolyan, hiszen már számtalanszor tapasztaltam, miként váltogatják egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A göndör hajú, állógallérú férfi egészen lázba jön, ahogy megemlítem neki, már rajta vagyok a probléma orvoslásán. Néhány igen hosszú, néma pillanaton keresztül csak figyelem Őt sötét lencséim mögül, végül laza mozdulattal veszem le napszemüvegemet, és akasztom pólóm nyakába. Sok kort látott, kék szemeimmel tovább pislogok az alakra, ráérősen fordulva felé, ahogy a kirakat előtt állunk a lámpások világította utcán.
- Egy saját készítésű parabolaantennán dolgozom, amely tiszta, mágiától szennyezetlen térben a legoptimálisabban működik, több kilométernyi hatótávolsággal, biztos jelerővel. Úgy gondolom, hogy a megfelelő rúnákkal  egy varázslófaluban is elérhető volna a hullámok zavartalan terjedése. Sőt, a megfelelő mágikus felirattal még hasznosítani is lehetne ezt a közeget. Kiváló közvetítőként szolgálhatna. - fejtem ki a fejlesztésem részleteit, egészen belelendülve a beszédbe, ám nem hagyva el sajátos, komótos stílusomat. Figyelem az alakot, mit szól a hallottakhoz, és várom, hogy megejtse esetleges véleményezését.
- Nem sétálunk? - kérdezem aztán, ahogy körbenézek, és rájövök, most már semmi értelme itt álldogálnunk a bolt előtt, hiszem szemügyre vettem a kínálatot, és már rég nem az a téma kettőnk között. Viszont a felvetésem már megint túl udvarló hangvételűre sikerült. Na mindegy. Úgy hiszem, az előttem álló, fiatal férfi nem ütközik meg rajta, hogy egy kis diskurzus közbeni andalgásra invitálom az éjszakában. Végülis Ő szólított le, és olybá tűnik, van miről értekeznünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzem a lányon, hogy már-már röhejesnek hatnak a számára az elmélkedésem sablonosabbnak ható elemei, de nem nagyon érdekel. Megszoktam már, hogy ilyenek a halandók. Attól még én közlöm velük azt, amit a legérdemesebbnek tartok erre, az meg már az Ő dolguk, mit kezdenek vele. Ahogyan az Ő gondjuk az, ha lekicsinylik az alapigazságokat. Nem nagy baj, idővel rájönnek. Vagy nem.
Ahogy a stég deszkáin heverő szőkeség felteszi figyelmes kérdését, letekintek rá magam mellé, alaposan végigjáratva rajta különleges fényű szemeimet. Tudna segíteni. De még mennyire, hogy tudna. Vagyis... igazából csak feledtetné kissé a szokásos depressziómat, javítana valamelyest ezen a mostani, kiváltképp feszült, kellemetlen hangulaton, ami éppen rám telepedett. Úgy döntök, ha már így rákérdezett, tudtára adom mindezt.
- Igen. - közlök először csak ennyit egy nyugodt bólintással, eloszlatva szilárd feltevését a válaszomról. Kék szemem nyaka szép, hívogató, lüktető ütőerét rejtő íve felé téved, majd ismét arcára tekintek.
- Ihatnék belőled egy keveset? - kérdezem meg egyszerűen, mégis ízesen ejtve lágy, rekedtes hangú szavaimat, sötét szemöldökömet finoman emelve meg hozzá. Érdeklődésemet követően ismét nyakára kúszik pillantásom, így egyértelműsítem számára, honnan szeretnék kóstolót. Valószínűsítem, hogy eddig nem tudatosult benne, kivel van dolga, ám reményeim szerint kérdésem, figyelmem iránya és ismertetőjegyeim összessége tisztává teszi a képet számára. Reményeim szerint felméri a helyzetet, és a benne fejét felütő egészséges félelem mellett azért ráébred, nem kell tőlem annyira tartania, lévén, hogy az engedélyét kérem ahhoz, hogy a vérét vehessem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az első pillanattól kezdve világos volt a számomra a lánnyal kapcsolatban, hogy nem egy naív, elveszett lélekkel állok szemben. Túlontúl, már-már marón talpra esett, és nyilván egyszerre közimádat és közutálat tárgya. Egyszerűen ez a fajta. Afelől viszont kétségem sincs, hogy nagy jótékonyságára adott reakcióm kissé kizökkenti magabiztosságából. Végül valóban így is történik.
- A legjobb. - felelek ismét tömören a feltett kérdésre, lélekbehatóan fürkészve a szőkeséget, aki láthatóan felismerte immáron a helyzetet. A holdfénytől megvilágított stégen heverészik egy vámpírral, egyes egyedül. Nem látom rajta, hogy nagyon megrémülne ettől, dehát a nyilvánvaló körülmények ellenére ez valóban szükségtelen.
- Belemerítem a szemfogaimat a nyakadba, és iszom belőled. Embere válogatja, de nem igazán fájdalmas érzés, inkább csak furcsa talán. A sérülésed utána azonnal begyógyul, és csak egy kevés émelygés tör majd rád a nem túl számottevő vérveszteség miatt. - tárom elé a folyamatot olyan részletesen, amennyire szükségét érzem, kiemelve azokat a momentumokat, amelyek szerintem fontosak lehetnek egy halandó számára.
Ezek után merőn figyelem Őt régi fényű szemeimmel, és ahogy hagyom magam az erek lüktetésének, a lány illatának bűvöletébe vonni, agyaraim előtűnnek, látni engedve magukat résnyire eltárt ajkaim közt. Csöndben fürkészem éjjeli társaságom, várva szavát vagy jelét, átengedi-e magát nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzem, hogy a stégen heverésző társaságomban kétségek merülnek fel azt illetően, biztosan jó ötlet-e engedni nekem, hogy igyak belőle, ám felülkerekedik rajta a büszkeség és nem enged elhatározásából. Ha nem volnék ennyire fásult hangulatomban, valószínűleg nem élnék a felajánlással az előbbiek fényében. Nem használnám ki a lány fejjel-a-falnak természetét, de most egyszerűen baromi nehezemre esik, hogy visszautasítsam. Ráadásul tényleg nem lesz semmi baja ettől, nem túl nagy a tét. Egy szó, mint száz: nem látom akadályát, hogy belé kóstoljak.
Ahogy a szőkeség jó étvágyat kíván nekem, végigpillantok formás alakján, majd kimérten körbetekintek a vidéken. Fejlett érzékeimnek köszönhetően nem pusztán a közvetlen környezetünket, de a vidék jelentős hányadát fel vagyok képes térképezni. Állatok neszei az erdőből, a mulatóhelyek és az otthonok zajai, és néhány kósza járókelő a falu utcáin, tőlünk távol. Tiszta hát a levegő. Örülök. Nem szeretem, ha megzavarnak a desszert közben, és én sem szeretnék zavarni vele senkit.
Kemény fényű szemeimet a lány tekintetébe fúrom, majd közelebb húzódom, nyakára vonom pillantásomat, és szépen, komótosan hajolok be fölé, miközben Ő hanyatt pihenget, könyökein támasztva háta mögött.
Légzésem ólmossá lesz, ahogy fehér, hűs kezemet tarkójára simítom, míg a másikkal tartom magam dereka mellett a fadeszkán. Sötét alakom árnyként fedi el az enyémnél jóval kisebb, törékenyebb testet. Szemfogaim kivillannak, a lány nyakára hajolok, és egy nedves kis kattanással belé vájom agyaraimat. Halkan morogva hümmögök, miközben lágyan kezdem szívogatni meleg vérét. Ha bárki erre járna, úgy hihetné, két gátlástalan szeretőt kapott rajta az éjjeli tó partján. Ám szerencsére nem háborgat minket senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jóízűen iszom a lány vérét, megadva a módját, egészen komótosan, apró kortyokban, mígnem kihúzom belőle fogaimat, ám ajkaimat ott hagyom még, megnyalva őket és egyúttal a szőkeség bőrét is, hiszen nyálamtól gyógyul be a két kis seb a nyakán. Meg persze azt a néhány csepp kiserkent vért sem hagynám ott, a világ minden kincséért sem. Ahogy tehát egy pár apró, visszafogott nyalintással végzek, sóhajtva, szememet lehunyva emelem fel fejemet adományozómtól. Élvezem a vére nyújtotta mámort, hűs kezemet rajta tartva még. Mélyeket, jelentőseket lélegzek. Feltárom bódultan csillogó, megfoghatatlan tekintetemet, egyenesen szemébe nézve, és lenyalom még vérétől vöröslő számat, szemfogaimat.
Lesimítom aztán fehér kezemet a szösziről, és mellé ülök, nem távolodva el. Tőle messzebb eső térdemet hanyag könnyedséggel felhúzom, és ráejtem karomat, balommal továbbra is támasztva magam mellett. Masszívan szuszogva, homályosan csillogó szemekkel fürkészem a lányt, hagyva eluralkodni magamon ezt a csodás kábulatot, amelyet szomjam oltása eredményez minden áldott alkalommal.
Máris jobb minden. Nyaka felajánlása valóban segített a közérzetemen, és ez nem csak addig tart majd, amíg a vére okozta mámor. Jelentőségteljesen bólintok hát egyet hálám jeléül, továbbra sem véve le erős fényű szemeimet a lányról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Átváltunk az anyanyelvi társalgásra. Meg kell mondjam, hasonlóan jól esik ez nekem, mint a fiatal férfinak. Érdekes különben, hogy feltűnt neki az akcentusom. Ha angolul beszélek, színtisztán kivehető, ha azonban más nyelvet használok, meglepően felfedezhetetlen, honnan származom. Ez az előttem álló férfiú tényleg nem mindennapi megfigyelőképességgel van megáldva.
Nem reagálok semmit értéséről tanúskodó, visszaigazolásnak ható kérdésére. Szerintem nem is várja. Csak figyelem tovább nyugton, Ő azonban koránt sem annyira higgadt, mint amilyen én vagyok. A sétára való invitálásomtól egészen feszültté lesz. Ügyesen leplezi, ám jól hallom szívverésének viszonylagos erősödését, valamint az sem kerüli el a figyelmemet, hogy merre jár a keze a zsebében. Persze, nem adom jelét, hogy tudomásom van mindezekről. Nem célom, hogy még inkább veszélyben érezze magát. Ha ez neki biztonságot ad, ám legyen.
- Adam Kensington. - nyújtom neki hűs, nagy kezemet, balomban a laptopomat lógatva combom mellett tovább. Különös, hogy a halandókban csökken a szorongás, ha megtudnak valamilyen adatot a másikról. Esetleg a nevét. Számomra ezek a legmellékesebbek egy másik lényben. De való igaz, részemről ritkán érzek fenyegetettséget, legalábbis nem izgatom magam rajta, holott jóval több okom volna rá, mint a velem szemben állóknak. Vegyük akár csak a mostani helyzetet! Kettőnk közül ki az, aki a pálcáját tapogatja, tettre készen? Hm... Lehet, mára elég az ilyen kétértelmű megnyilvánulásokból. Vagy azokból sosem elég?
- Alaposan utána néztem, de ilyesfajta rúnafelhelyezést nem igazán vállalnak. - kezdek neki az ecsetelgetésnek, elindulva a kedves, derengő fényektől megvilágított utcán. Egyáltalán nem zavar, hogy Kinsey egyértelműen tart tőlem és hogy nem bízik bennem. Részemről a világon senkiben sem bízom. Már rég nem kapaszkodok ilyesfajta érzésekbe.
- Elég összetett feladat. Inkább elvégezném magam. Néhány éve már dolgozom rajta. Persze, csak elméletben, hiszen... nem vagyok varázsló. Én nem tudnám felrúnázni az antennát. - csöndesül el hangom a taglalásom végére, és elég jelentőségteljes pillantást vetek a mellettem haladóra. Ő mágus. Ő megcsinálhatná. Ha annyira szívügye, mint amennyire gondolom, kérnem sem kell. Hiszen nyilvánvaló, a munka gyümölcsét végül nem egyedül élvezném. Mindkettőnk kielégülésére szolgálna. Öm... Szóval igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Előző este elugrottam a Sziget Fesztiválra. Kiválasztottam egy olyan napot, amelyiken a leginkább kedvemre való együttesek léptek fel, és belevetettem magam a forgatagba. Naplemente után egyből indultam. Hamar a fővárosban voltam, és még éppen odaértem a Placebo koncert második felére. Szeretem az ilyen grandiózus rendezvényeket. Könnyen el tudok vegyülni a tömegben. Nálam jóval furább alakokat vonultatnak fel. Mielőtt persze elindultam, két pohárkával is megittam a vérkészletemből. Nem akartam kockáztatni, hogy a szórakozás hevében megkívánjak valakit. Ráadásul az ilyen nagy koncerteknél bőven ott az esély, hogy valaki, ha kicsit is, de megsérül. Nekem pedig az éppen elég lehet egy ilyen felfokozott hangulatban, egy tömeg közepén.
Egy szó, mint száz: kiválóan éreztem magam. Heaven Street Seven, Skrillex... pompásnak bizonyult a felhozatal. Tényleg jókor látogattam el. Olyan kellemesen telt az idő, hogy majdnem bajba kerültem. Szerencsére azonban idejében hazafelé vettem az irányt, és amint megérkeztem, bedobtam magam az ágyamba.
Szokás szerint mocorogtam, forgolódtam álmomban. Ez nálam nem a rossz alvás jele. Éppen ellenkezőleg. Ilyenkor alszom igazán jól. Vagyis csak aludnék, hiszen valaki dörömböl az ajtómon a nap kellős közepén. Ez az illető vagy őrült, vagy halhatatlan. Jó, persze, nem tudhatja mindenki, hogy én lakom itt, és hogy nem ajánlatos engem fényes nappal zavarni, de ez az eljárás mindenképpen hatalmas udvariatlanság. A hívatlan látogatóm bizony nem ismeri az illemet. Várjunk csak... ez egy gyerek hangja? Ah, akkor már minden világos. Nem hülye, nem halhatatlan, hanem kölyök. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Nem válaszolok. Az lesz a legjobb. Hadd higgye, hogy nincsen itthon senki. Püfölje még egy kicsit az ajtót nyugodtan, ha gondolja, aztán keressen magának másik játékot! Remélem, nem túl kitartó! Ugye nem?... Kelletlenül, morogva nyögök egyet, és átfordulok a hátamra, ahogy keresztbe fekszek éppen ágyamon, meztelenül, csíkos takaróm a derekam köré tekeredve, arcomba lógó hajjal. Szemem lehunyva hagyom, és reménykedve várom a gyerek távozását verandámról.
Egyáltalán hány óra lehet ilyenkor?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ezt nem hiszem el. Komolyan nem. A lányka csak kiabál meg dörömböl tovább. Ha pedig még ez sem volna elég, hallom és észlelem, ahogy megpróbálkozik belesni egy-egy ablakon, sőt, még meg is zörgeti az egyiket. Fogalmam sincs, mit akarhat, viszont egyáltalán nem hat rémültnek vagy bajbajutottnak a szólítgatás. Egyszerűen csak bebocsátást akar nyerni. De minek? Nem ismerem Őt. Annyi biztos, hogy nagyon kezd elegem lenni.
Megint mordulok egyet, és laposakat pislogva nyitom fel a szememet. Borzalmasan kitartó a kölyök. Fújok egy keményet, és felülök az ágyamban, majd kihúzódik a szélére és felkelek. Tógaszerűen dobom magam köré a paplanomat, és mezítlábas lépteimet kelletlenül veszem egymás után, miközben kisétálok a hálómból és indulok le a lépcsőn. Ahogy áthaladok földszinti folyosómon, látok egy fénycsíkot a padlóra vetülni a nappaliban. Utálom, ha ilyen hanyagul van behúzva a függönyöm, de most ez sem tud izgatni. Túl tompa vagyok. Nem csak amiatt, mert felébresztettek mély álmomból, hanem egyáltalán azért, mert nappal van. Nem bírom elviselni.
Odacammogok az ajtómhoz, szűk szemekkel figyelem egy ideig, ahogy bele-bele rezdül a hívatlan látogató heves bejutási vágyába, majd torkot köszörülök.
- Megkérlek, hogy távozz. - szól ki rekedt hangom a házam áldott sötétjéből tartózkodón és monotonon. Alig látok ki a fejemből, sötét tincseim kócosan állnak szanaszét, és csak most veszem észre, hogy mindjárt lecsúszik rólam csíkos takaróm. Egy nyűgös morgással rángatom vissza magamra, és tekerem jobban körbe, így most térdemtől a mellkasomig egészen elfed, ahogy tartom magamon, markolva fehér kezeimmel. Istenem, menjen már el a kislány! Vissza akarok feküdni az ágyamba. Aludni akarok. Keserű vonásokkal hunyom le a szemem az ajtóm mögött ácsorogva nyurga, zilált, álmos és lassacskán hisztissé váló valómban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ó te jó ég. Ez most komoly? Egy nyüsszenésfélével az ajtónak vetem meztelen vállamat, fejemet nekidöntve, és lehunyva a szememet. Lehet, el kéne helyeznem néhány táblát a házamhoz vezető ösvény elején A VÁMPÍR HARAP felirattal. Jó, persze, ez egyáltalán nem lenne okos ötlet, hiszen ettől  a megmozdulástól kezdve csak pár lépés, hogy a helyiek aláírást gyűjtsenek a kilakoltatásomra. Volt már példa rá. Na nem a táblaelhelyezésre, hanem ilyesfajta össznépi egyesülésre. Nem éreztem tőle valami fényesen magamat.
- Nem. - morgom a távozás késleltetésével kapcsolatos kérdésre, aztán komótosan felnyitom a szemem, ahogy erősebben érzem a kislány testének melegét, közelebbről hallom szuszogását és pulzusát, mikor a fülét az ajtómra tapasztja.
- Nem nyithatom ki, de őszintén szólva, nem is szeretném. Tudod, éppen aludtam. - magyarázom meg neki morcosságom okát, noha az nyilván nagy kérdés marad a számára, miért is nem tárhatom ki előtte az ajtót, és invitálhatom beljebb. Megmagyarázni viszont ezt nem feltétlen szándékozom, bár ha van egy kevéske sütnivalója, összerakhatja a képet. Úgy tudom, mostanra már szinte mindenki tud róla, hogy egy vámpír lakik az erdőben.
Szusszanok egy nehezet, és ismét lehunyom szemem, jobb oldalamat az ajtónak vetve tartván. Úgy érzem, itt állva el tudnék aludni. Egyelőre viszont várom, hogy a kis boszorkány elmenjen végre. Rühellném, ha pár perc múlva arra kéne ébredjek, hogy már megint dörömböl.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem, úgy látszik nem sikerül megvilágosodnia. Mondjuk Ő elég kicsi még, lehet, a szülei óvták a híremtől, vagy egyszerűen csak nagyon gyerek még ahhoz, hogy így össze tudja rakni magában a dolgokat. Hiába az a sok száz évnyi tapasztalat, azzal még mindig gondban vagyok, hogy mérlegeljem az emberek felfogó- és helyzetfelmérő képességeit, főleg, ha ilyen fiatalok. Bár meg kell valljam, nem is sokat foglalkozom a témával. Mindig igyekszem egyszerűen fogalmazni, azt bárki megérti. Ennél jobban nem igazán töröm magam.
Szusszanva elmosolyodok a kislány okfejtésén arra vonatkozólag, miért áll ilyen értetlenül a napközbeni szunyókálásom felett. Nem, nem parancsolt rám senki, hogy aludjak délután, és azt sem tiltották, hogy ajtót nyissak idegen gyerkőcöknek. Szórakoztat, ahogy elképzelek egy ilyen jelenetet. Mégis, ki merne nekem ilyen ukászokat kiadni? Hm... Jó, mondjuk Kíra talán igen.
- Kedves tőled, de tudom, hogy kell kinyitni... - mormogom az ajánlatra, miközben fejemet még mindig oldalvást az ajtónak döntve tartom, szemeim továbbra is lehunyva.
- De nem fogom kinyitni, mert nem bírom a napfényt, és most, ha megengeded, visszamennék végre az ágyamba. Én nappal alszom és éjjel vagyok ébren. - magyarázom álmos, rekedtes hangon, markolva magamon rám tekert takarómat, és már nagyon-nagyon várom, hogy a lányka elkotródjon végre. Nagyon remélem, nem kényszerít arra, hogy durván bánjak Vele, vagy hogy rá kelljen ijesztenem. Hallom és érzem rajta, hogy tiszta, gyermeki érdeklődés és jószándék vezérli. Nem akarnék otromba lenni Vele, de már nehezen tartom magam. Egyre rosszabbul vagyok.
- Menj el, kérlek... - szólítom fel ismét, kimért lágysággal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A lány hangja nyomán dübörögni érzem füleimet, a fejemet pedig fájdalmasan lüktetni. Fogja már be a száját... Menjen már el innen... Nyűglődőn morogva állok az ajtó túloldalán, markolva magamon takarómat, és csak hallgatom a szövegelését. Legjobb lenne itt hagynom és visszafeküdnöm, azonban volt már szerencsétlenségem ilyen kis pukkancsokhoz. Ezek nem tágítanak. Ezek nem mennek el csak úgy. Próbálok először mindig kedves, szép szavakkal hatni. Utána jön a többi, ha azok már nem segítenek. Sajnos, úgy áll a helyzet, hogy valószínűleg erre hamarosan sor kerül...
Ahogy nekiáll hisztizni, hogy ne csináljam már, keményet fújtatok, felemelem fejem az oldalvást ajtóra támasztottságból és szembe fordulok a bejárattal. Már nyílik a szám valami durvább hangvételű kiszólásra, amikor megérzem a lányon az ijedtséget. Azonban ezt nem én idéztem elő. Legalábbis nem közvetlenül. Valami történt Vele odakint.
- Jól vagy? - kérdezem lágy hangon, összevont szemöldökkel, miközben fehér kezem az ajtóra simítom és így hallgatózom, figyelek. A neszek, az illatok és a rezdülések segítségével próbálom feltérképezni, mi lelte a kölyköt, de nem igazán tudok rájönni. Annyit szűrök le, hogy guggolva dülöngél a verandámon. De miért? Ez nem csel, hogy előcsalogasson. Tényleg megrémült valamitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Fogalmam sincs, mi lelte a kislányt. Valami hirtelen nagy változást idézett elő a hangulatában, ám sajnos elképzelésem sincs, micsoda. Sírni készülő hangon felel nekem, teljesen lelombozódva, elkedvtelenedve, szomorúan. Pompás. Igazán pompás. De legalább elmegy. Bejelenti, és hallom, hogy valóban így tesz. Nem felelek neki. Nyilván örülnöm kéne a távozásának, azonban koránt sem vagyok elégedett. Igen, mehetek végre aludni, csak kérdés, így milyen lesz az álmom. Nem mondanám, hogy lelkiismeret furdalás, amit érzek. Nem hiszem, hogy tudok olyat. Egyszerűen csak nem szeretem elkeseríteni az embereket, vagy bármilyen fájdalmat okozni. Főleg nem ilyen kisgyerekeket letörni.
- Rohadt élet... - mordulom fáradt csöndesen, feszülő ajkakkal, és belerúgok egyet az ajtóba. Mindig ezek a képtelen helyzetek. Pár napja az a vérben fürdő kis srác a sziklákon, most meg ez. Kellett nekem egy tanoda mellé költözni. Hemzsegnek itt az ártatlan gyermekek, akik csak arra várnak, hogy a puszta létezésemmel lelki sérülések hadát okozzam nekik.
Ingerülten feljebb rángatom magamra a takarómat, és indulok vissza az emeletre, miután a lány csalódottan elhagyta a verandámat. Ahogy a hálómba érek, bedőlök az ágyamba, és nyögök egyet. Ma aztán már baromira nem ajánlom senkinek, hogy idetolja a képét naplemente előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egy vámpír, mint adott társaság. Igazán jellemző egy ilyesfajta elképzelés a halandókra. Főleg az ennyire magabiztosakra, mint a mellettem heverő, megkóstolt szőkeség. Készpénznek veszik, hogy aki melléjük szegődött, aki csatlakozott hozzájuk akár csak néhány percre, az maradni fog, hiszen bevonódik a bűvkörükbe. Az a helyzet, ez a feltételezés alapvetően jogos. Azonban esetünkben túl sok a változó ahhoz, semmint, hogy akármit biztosnak lehessen venni.
Egyszerű letargikus, depresszíven tengődő varázslénynek tűnhetek a ma társadalmának, és bár habitusom nem változott, csak szilárdult az idők során, ennek oka pontosan az, hogy reagálok a világra. Minden életforma kialakítja a maga védelmét. Nekem erre több száz évem volt. Ennek az eredménye a mostani önmagam. Nem vagyok sem emos, sem goth, sem rocker. Hasonlíthatok rájuk, ám nem tartozom semelyik feltételezhető kategóriába. A személyiségem a történelemhez alkalmazkodott, az újabb és újabb időkkel finoman formálódott, akaratlanul is felvéve azt az állapotot, amelyet a legideálisabbnak tartott. Szimpla evolúció, melynek eredményeként egy külső szemlélő számára olyan lehetek, amilyen szűk hétszáz éve voltam, csak éppen mostmár azért vagyok ilyen, mert így élek túl legkönnyebben.
- Köszönöm. - szűröm ki szemfogaim közt a hála őszinte szavát rekedtes, éteri hangon a csinos, kissé kába leányzónak. Jól megnézem még magamnak, aztán egyszerűen itt hagyom. Villámgyors távozásomat Ő úgy érzékeli, mintha köddé váltam volna. Némileg udvariatlanság ez a részemről, csak úgy itt hagyni a szöszit egyedül az éjszakában, miután jóízűt ittam belőle. Nem csodálnám, ha emiatt kihasználva érezné magát, de egy részről nem hiszem, hogy túl új élmény lenne ez a számára, más részről ráfér az egojára. Azonban nem ezért cselekedtem így, hanem mert ostobaság lett volna egy perccel is tovább maradnom Vele édes kettesben a stégen....
A veszélyes halandók kategóriájába tartozik. A gátlástalan csábítók közé, akik ösztönszerűen csavarnak az ujjuk köré. Én magam vámpírlétem okán, természetemnél fogva ilyen vagyok. Két ilyen együtt pedig... nos, abból végül semmi jó nem származik. Van a lánynak elég emberi gondja, a két pasi közt évődéssel és miegyéb finomságokkal, nem kell még a képletbe egy vérszívó is. Jó, persze, egy pillanatra sem akarok úgy tenni, mintha azért hagytam volna faképnél a szőkét, mert annyira nagyon tekintettel lennék rá. Ezek csak megállapítások. A tény viszont az, hogy egy ilyen nőtől egy magamfajta férfinak -és talán mindenkinek, aki nem mazochista- csak menekülni érdemes. Meg előtte esetleg megkóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Látom, hogy mennyire felizgattam a mellettem ballagó, kabátos férfiút. Mármint mentálisan, persze. Nem annak a fajtának tűnik, aki könnyen fellelkesül, vagy mint aki ezt csípőből kimutatná. Nem. Szereti a tartózkodás látszatát kelteni, de ha nem megy, hát nem megy. Akkor nem erőlteti. A jelen eset is ilyen. Mire felmerülne benne, hogy megőrizze tárgyilagosságát, már a kellős közepén van a gondolatmenetének.
- Megfelelő lehet, igen. - bólintok a felvetésére, a rúnázásra használható varázsigével kapcsolatban. Ha jól emlékszem, az általa említett szerepelt is azok között a bűbájok között, amelyek alkalmazhatóak erre. Bevallom, eleddig erre nem fordítottam akkora figyelmet, hiszen én magam úgysem tudtam volna kipróbálni. Inkább azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam a megfelelő mágikus jeleket. Azonban mindenképpen szeretném, ha valaki végezne ezzel kapcsolatban egy, az enyémtől független kutatást, hogy a végén összevethessük az eredményeket. Kinsey erre úgyszintén alkalmas lehet.
Ahogy andalgunk tehát az esti utcákon, átrágjuk magunkat az alapvető elképzeléseken. A szükséges eszközökön, a legfontosabb tényezőkön, az eljárás menetén. Végül azon kapjuk magunkat, hogy megállapodunk, ki minek megy utána a következő találkozónkig, melynek helyszínéül az én házamat jelöljük meg, hiszen ott van áram. Amint ezzel megvagyunk, röviden búcsúzunk és szétválnak útjaink. Mit ne mondjak, ez egy igen gyümölcsöző kapcsolatnak ígérkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egyik este, mikor a lány elaludt már, én pedig kimásztam mellőle az ágyból, elindulva szokásos sétámra, észrevettem, hogy a kutyája a közelben van. Nyilván várta, vigyázta Kírát. Megpróbáltam olyan barátságos lenni, amennyire tőlem tellett, és odamentem hozzá, azonban rám morgott, megugatott és eliszkolt. Az ebekkel mindig így járok. Tartanak tőlem, ahogyan egy csúcsragadozótól illik. De előfordult már a történelem során, hogy sikerült egy-egy kutyával békés viszonyt kialakítani. Talán majd a lány állatával is összejön. Minden esetre pár naponta megpróbálom.
Most viszont az ágyamban heverek, fejjel a vége felé, hason fekve, mély álomban. Hiába múlt már el az alkony. Tudvalevő, hogy nagyon szeretek aludni. Eszem ágában sincs hát idő előtt kikászálódni pihe-puha paplanom alól. Az mondjuk már elég ok lenne, hogy kis beszerzőm megérkezett. Tompán elér hozzám a kutyusának -most még talán az átlagosnál is vehemensebb- ugatása és az, ahogyan Ő maga a házba lép. Ám valahogy most ez sem bír rávenni, hogy felkeljek. Mintha a neszezése az álmom része lenne. Az a helyzet, hogy már egy bő órája valami olyan különleges nyugalom ül rajtam, hogy lehet, a tető is rám szakadhatna, az sem igazán zökkentene ki pihenésemből. Nem viszonzom hát Kíra köszönését. Még egy mordulást sem ejtek meg, és semmilyen más módon nem reagálok a házamba toppanására. Én nem...
Ahogy a leányzó a nappalihoz ér és megáll a küszöbön, egy számára ismeretlen férfi fogadja. Egy szőke hajú, fehér bőrű, jelentős alkatú, jókötésű, világoskék inges, sötét nadrágos, lakkozott cipős, könnyeden elegáns férfi. A kanapén ül kényelmesen, combján egy könyvet tart nyitva nagy kezeivel.
- Adam még alszik. - közli kellemes hangján a lánnyal, a kötet lapjait pásztázva. A jelenléte koránt sem kelt idegen hatást. Furcsamód, mintha mindig itt lett volna. Mintha a ház része volna. Igazából... mintha mindennek a része volna. Olyan természetes, jóleső légkör övezi, mint egy ódon fát vagy egy ősrégi kastélyt.
- Kihez van szerencsém? - emeli fel fejét, és tekint rá Kírára, miközben becsukja az ölében heverő könyvet. Kék szemei még az enyémeknél is áthatóbban, sejlőbben fénylenek. Lágy vonásokkal figyeli az érkezettet, közben helyezkedve kicsit ültében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az ismeretlen, jóképű férfi finoman megemeli alig létező szemöldökét. Jó, igazából teljesen normális szemöldöke van, csakhogy olyannyira világos, hogy pl. az én feketémhez képest szinte nem is létezik. Elég az hozzá, így fejezi ki békés meglepettségét azzal kapcsolatban, amit Kíra kislányosan odavet neki. Ám kivár, nem mond erre semmit, hiszen ahogy sejti, azért nem marad ez ennyiben.
- Arend. - szolgál egy névvel a névért cserébe, noha ennél többre lett volna kíváncsi. Esetleg arra, kicsodám a lány, milyen kapcsolatban állunk, mi dolga most itt és hasonlók. Bár természetesen vannak elképzelései, amelyek -mint mindig- meglehetősen közel állnak a valósághoz.
Miközben bemutatkozik, felemelkedik a kanapéról, így pedig szembeötlővé válik nem éppen elhanyagolható termete. Részemről bár eléggé nyurga vagyok, ez az illető még nálam is magasabb néhány centivel, ráadásul jóval erőteljesebb testfelépítésű. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy hegyomlás.
- Igen. - feleli szelíden Arend a leányzó kérdésére, mely szerint rendjén való-e, hogy ilyenkor én még aludjak, ám a választ már szinte csak Kíra hátával közli. A férfi csípőre teszi kezeit, elmosolyodva a szeleburdi teremtésen, aki így tovalibbent Tőle, majd fogja az olvasgatott könyvet és indul vele a polchoz, visszatenni a helyére.
Velem mindeközben annyi történt, hogy a hasamról az oldalamra fordultam. Álmomban általában nem lélegzem, hiszen nincsen szükségem rá, ám mivel már nem alszom olyan mélyen, elkezdek öblösen szuszogni. Nagy mellkasom jelentősen emelkedik, majd süllyed vissza, ahogy heverek ágyamon, egyik lábam kissé felhúzva, arcomba lógó hajjal, csak a csípőmre tekeredett paplanomtól fedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Azt hiszem, kis beszerzőm a szobámba érkezett. Hallom, ahogy óvatosan közelít, és érzékelem, hogy fölém hajol. Haja vége megcirógatja karomat. Minden lélegzettel édes illatát szívom magamba. Teste melege, közelsége jó érzéssel tölt el. Mint mindig. Ajkaimat elnyitom kissé, ahogy csókot lehel rájuk. Némán élvezem arcomba lógó tincseimet eligazító érintéseit, és hallgatom kedves, ébresztgető szavait. Azonban mondandója második fele már nem igazán jut el a tudatomig. Éppen csak a fülem mögé puszil, mikor szusszanva mosolyodom el, kinyitom szemem, egy pillanatig gyönyörködve abban a bizonyos igen kellemes látványban, aztán hosszú karjaimmal Kíráért nyúlok, lágy eréllyel magamra rántom, átölelem, és átfordulok Vele, szépen másik oldalamra téve. Csöndes puffanással érkezik a puha ágyra, keresztbe fekve rajta, ahogyan én. Behajolok fölé, és nyakába csókolok, majd hirtelen...
- Várjunk csak, mit mondtál?... - kapom fel a fejem, közelről nézve le rá.
- Vendégem? Milyen vendégem? - vonom össze sötét szemöldökömet.
- És... mit hoztál nekem? - kérdezek rá erre is, ellágyuló hangon. Noha az most sokkal jobban izgat, milyen vendégről beszél, az is érdekel, mit szeretne adni nekem. Ráadásul tudom, ha ezt a bejelentését figyelmen kívül hagytam volna, az nem esett volna jól neki. Azt meg nem érdemes kockáztatni.
Az említett vendég mindeközben a polcaim tartalmának megcsodálásáról áttért a hangszereim felé. Nem nyúl hozzájuk, csak szemléli őket, arcán finom mosollyal. Ezt követően a konyhába sétál, és megáll a sakktábla fölött, áttekintve a játékállást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy kavics. Pompás. Egyre csak gyarapodik a gyűjteményem. Részemről nem feledkeztem meg a tollról és azt is egészen pontosan tudom, hogy a Keats kötetemben préseli a lány a csodaszép virágait. Dobozt viszont nem fogok nyitni ezeknek a holmiknak. Nincs szükségem ilyesmire. Ez meglátszik a házamon. Minden szanaszét hever az otthonomban, látszólag rendezetlenül, pedig mindennek megvan a maga helye. Ennek a kőnek például a kandalló tetején lesz.
- Örülök, hogy így gondolod. - bólintok az erdei menedékkel kapcsolatban.
- Köszönöm. - hálálom meg a csinos kavicsot először szóban, aztán cselekedettel, lágyan csókolva meg kis beszerzőmet. Ebben elmerülök kissé, ám aztán engedem szóhoz jutni, hiszen egy vendégről beszélt az előbb.
Ahogy elmondja, milyen nyugodtan üldögélt nálam az illető, összevonom szemöldökömet, ám az nyomban felszökik homlokom felé, ahogy kiejti a nevet. Egy ziháló lélegzetvétel szakad ki belőlem, miközben tekintetemben egész különös, megrendült fény világlik fel. Szinte elfátyolosodik. Ajkaimat szóra nyitom. Meg akarom ismételni a kimondott nevet. De csak addig jutok, hogy finoman kitárjam a szám. Maradok hát így, elnyílt ajkakkal, jelentősen kapkodva a levegőt, szemeimet úgy járatva Kíra arcán, mintha olvasnék róla.
Végül bólintok egyet a lánynak, hogy megértettem, amit mondott, nyomok egy puszit a homlokára, és kipattanok mellőle az ágyból, magamra kapva csíkos köntösömet, az ajándék kavicsot odatéve a kandallóra, és lendületesen sétálok ki a hálómból. Hamarosan magam mögött tudom a lépcsőfokokat, és a nappaliba érek. Ott sehol senki. Lélekszakadva indulok hát a konyha felé, melynek küszöbén megtorpanok. A szőke férfi ott áll, nekem háttal, a sakktáblát nézegetve. Meg-megrezdülő pillákkal, lélegzetvisszafojtva figyelem Őt. Izgatottságomban még szemfogaim is előbújtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Fényes nappal lévén már réges-régen az ágyamban szunyókálok. Lefekvés előtt odanéztem még zilált vendégemre, aztán eltűntem a hálószobámban. Ennek már több órája. Éppen mély, édes álomban heverek egy szál semmiben paplanom alatt, amikor észlelem a lenti történéseket. Azonban csak akkor ébredek meg, mikor a tányér ripityára törik. Szemem felpattan. Nyűgösen mordulok egyet, és felülök az ágyamban.
Hamarosan megjelenek a konyhám küszöbén. Rajtam egy puha, térdem alá érő, majd' száz éves köntös, semmi más. Egy ideig figyelem a mosdókagyló fölé görnyedt férfit, aztán mezítlábas lépteimmel beljebb sétálok, majd megállok a sakktáblám mellett, jó másfél méterrel Warren mögött.
- Gyógyszereket sajnos nem tartok. - közlöm csöndesen, rekedtes hangomon. Pedig jól jönne neki valami gyomornyugtató vagy egy fejfájás csillapító. Nem mintha nem volna már az is figyelmes dolog a részemről, hogy tartós ételekből betáraztam, hogy a hozzám betérő embereket legyen mivel kínálnom. Vagy legyen mivel kiszolgálniuk magukat, ahogy Kíra szokta. Azonban úgy tűnik, bővítenem kell a repertoáromat. Kötszerem akad, gyógyszerem viszont tényleg nincs. Majd szerét ejtem a beszerzésének. Majd. Valamikor. Jelen pillanatban azon vagyok, hogy ne üljön túl fájdalmas kifejezés az ábrázatomon amiatt, hogy fényes nappal itt állok a konyhámban, ahelyett, hogy az ágyamban heverésznék. Minden áldott perccel egyre nyomorultabbul érzem magam. Mondhatom, szép kis páros vagyunk. A másnapos és a nappaltól szenvedő. Fáradt vonásokkal, félig arcomba lógó hajam mögül figyelem a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Megvárom, amíg eldönti, el mer-e fordulni a mosogatótól. Csöndesen szemlélem csupa mocsok, zilált alakját. Háttal áll nekem, így nem látja, de bólintok, ahogy biztosít róla, megmarad a gyógyszerek nélkül is. Úgy legyen! Szemébe nézek, mikor végül felém fordul, ám csak egy pillanatra tehetem, hiszen hamar lesüti tekintetét konyhám padlójára. Fejem kissé oldalra biccentve figyelem Őt. Kisvártatva érkezik kérdése. Tudni akarja, szánalmas volt-e az éjjel, ahogy öklendezett a földön fetrengve, és végül könnyek közt aludt bele kellemetlen, fájdalmas részegségébe.
- Nem. - adom meg őszinte feleletem csöndesen. Egészen másként gondolkodom arról, mi a szánalmas. Ő nem volt az. Ő elkeseredett, bánatos és meggyötört volt, aki az ital okozta kínokba fojtotta problémáit, bármilyen különösen megoldásnak hangozzék ez. Mindenki úgy kezeli a gondjait, ahogy tudja.
- De talán akadnak jobb feszültséglevezető módszerek. - hívom fel erre a figyelmét. Főleg saját maga miatt. Nekem nem degradál felkanalazni a földről, Ő azonban pocsékul érzi magát utána. Meg hát, valljuk be, közben is.
Apropó rossz érzések...
- Vissza kell menjek aludni. - jelentem be egy szenvedő szusszanás után.
- Szerintem Te is lazíts még... - javaslom neki, és nem állok neki taglalni, hogy ez alatt azt értem, ne  ugráljon, ne igya ki a csapot, ne falja fel az összes kaját egyszerre és ne törje ripityára a holmijaimat. Mindent csak szépen, nyugodtan, kímélve magát meg a szervezetét. Az önkínzásnak már adott rendesen. Abból elég most egy időre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Érdeklődve figyelem a varázslatot, amivel megjavítja a tányéromat. Mindig lenyűgöz a mágia. Legalább annyira, mint a tudomány. A különbség annyi, hogy előbbit én magam nem művelhetem kedvem szerint. Nem mintha bánnám. Ez így van rendjén.
Warrennek haza kellene mennie, nekem meg vissza az ágyamba. Úgy tekintem, ezzel lezsíroztuk a továbbiakat. Látom azért rajta, szeretne még mondani valamit. Bár a szeretne talán erős szó. Mindenesetre örülök, hogy rám néz végre. Csöndesen várom szavait, elcsigázottan pislogva.
Bólintok csupán egy röpkét, háláját hallgatva. Nagyra értékelem, hogy ezt így kibökte, de tisztában vagyok vele, hogy Ő nem akar nagy feneket keríteni a dolognak, így nem reagálok rá egyebet.
- Természetesen. - felelem lágyan. Köztünk marad, persze. Eleve nem vagyok az a pletykás fajta, ilyesmit pedig végképp nem áll szándékomban senkinek kifecsegni. Áthatóan figyelem még az aurort pár hosszú pillanatig, aztán egyszerűen sarkon fordulok, és elsétálok Tőle, vissza a hálószobámba. Nem hiszem, hogy igényt tartana arra, hogy kikísérjem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ahogy a lány kommandózva megközelíti a konyhát, még mindig ugyanúgy lel ránk, mint eddig voltunk. A szőke férfi a sakktábla fölött morfondírozik, én meg átszellemülten figyelem Őt a küszöbről. Így hát -nem meglepő módon- kis beszerzőm töri meg a csendet. Egészen lassan tekintek le rá magam mellé. A kérdésre a vendég is megfordul.
- Nem. - feleli lágyan, mire rákapom a tekintetem, és ekkor Ő is rám néz. A légzésem egészen különös, már-már zaklatott, ahogy a konyhaajtóban állok mezítlábasan, egy szál köntösömben, gyermeki fényű szemekkel figyelve a férfit, révetegen.
- Az embered? - kérdezi, tekintetével intve finoman a lány felé. Röpkén lenézek Kírára magam mellé, majd aprókat bólogatok válaszul. Sok vámpír szinte háziállatként tartja a halandóját, rászoktatva Őt a vérére, egyfajta szolgává téve, és Őket nevezik el emberüknek. Részemről ebben sem követem fajtársaimat. Nekem az emberem nem a csatlósom vagy a kiskedvencem. Nekem az emberem egy szívemnek kiváltképp kedves halandó, akiből gyakorta iszom. Ezt pedig Arend pontosan tudja, ez kérdése szelídségéből is tökéletesen kitűnik.
- Adam teremtője vagyok. - fedi fel a kapcsolatunkat hát kis beszerzőm előtt, hiszen eddig csak a nevét közölte Vele. Így azonban, hogy megtudta a kötődésemet a lányhoz, illendőnek látta tisztázni ezt.
Álldogálok tovább Kíra mellett némán, kellemes megrendülten, rendszertelenül lélegezve csöndesen, csaknem remegőn, mígnem kilépek és Atyám felé indulok, aki erre elmosolyodik, széttárja karjait és fogad engem közéjük. Átölel és szeretettel szorít magához. Kezem a derekára teszem, és lehunyt szemmel szusszanok egyet a vállára, miközben Ő megsimogatja a hátam és fejét oldalra fordítva, halántékon csókol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem sokkal azután sétálok be a könyvtárba, hogy a rellonos diák kilépett onnan. Csak éppen én máshonnan közelítettem, így éppen nem akadtunk össze az ajtóban. Azonban részemről csak néhány kötetet jöttem odaadni Tildának meg néhány szót váltani, és már indulok kifelé a teremből. Ahogy a folyosóra lépek, most másfelé veszem az irányt. Ahányszor a kastélyba látogatok, mindig megragadom az alkalmat, hogy újabb és újabb részleteit fedezzem fel. Ilyenkor szabad kalandoznom, hiszen elmúlt takarodó, már mindenki ágyban van. Elvileg...
Hamarosan észlelem, hogy nem vagyok egyedül ezen a folyosórészen. Éppen egy festményt tanulmányozok, amikor felfigyelek az illatra, a lélegzetvételre, a szívdobbanásra és minden egyéb árulkodó jelre, amely egy halandó közelségére hívja fel figyelmemet. Tanár? Prefektus? Vagy ismét egy tilosban járó diák? Fiatalnak érzem. Inkább az utóbbi lehet. Hm. Legjobb volna visszafordulnom, és arrafelé hagyva el az iskolát, amerről jöttem. Ám ehhez semmi kedvem. Tovább ballagok tehát, hanyagul megkötött bakancsos lépteimmel, bizarr árnyként haladva a lovagi páncélok, keretezett műalkotások között, mígnem megpillantom a leányzót. Nem szólok hozzá, és nem nézem Őt soká. Éppen csak rápillantok, és sétálok tovább ráérősen, zsebre tett kézzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahogy közeledtem a lány felé, éreztem, ahogy egyre emelkedik a pulzusa, amiből immáron egyértelműen leszűrtem, hogy egy diákról van szó, aki bizony éppen megszegi a házirendet. Minderről végképp meggyőződtem, amikor egyetlen pillanatra arcára tekintettem, elhaladva előtte. Beijedt rendesen. Persze, sötét valóm nem nyugtatta meg, a tény viszont, hogy nem egy tanár vagyok, aki a kihágásért megbünteti, addigi aggodalmát elűzte. Nagy megkönnyebbültsége csak felerősíti kíváncsiságát és egy meglehetősen merész lépésre sarkallja...
Éppen csak lassítok hosszú lépteimen, ahogy utánam ered és hozzám szól. Ráérősen fordítom felé sápadt arcomat, és nézek le rá furcsa fényű szemeimmel. Alaposan végigmérem, miközben sétámat olyannyira vontatottra veszem, hogy végül megállok.
- Neked is szép estét... - bólintok, miközben kiejtem cinikus, maró szavaimat rekedtes hangomon. Nem üdvözlésre óhajtom megtanítani, hiszen azt a legtöbb esetben teljesen feleslegesnek tartom. Egyszerűen a jó modorra szeretném felhívni a figyelmét, ami szerintem a legfontosabb dolgok egyike, és amit Ő most egyértelműen hanyagol a rámenős kirohanásával.
- A könyvtárat látogattam meg. - adom meg válaszomat, elpillantva kicsit az említett helyszín felé, majd ismét letekintek a lányra, teljesen semmilyen, elsimult, már-már közönyös vonásokkal.
- A faluban lakom. - teszem még hozzá.
- Vége az ellenőrzésnek? - emelem meg érdeklődőn fekete szemöldökömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Szavaim megteszik hatásukat. A túlbuzgó kis boszorkány lehiggad és ráébred, hogy az imént eléggé letámadott. Félreértés ne essék, koránt sem sértett meg és semmiféle dühöt nem érzek. Évszázadokkal ezelőtt leszoktam az ilyesmiről. Mármint arról, hogy számomra idegen- vagy viszonylag idegen illetők szélsőséges érzelmeket legyenek képesek kiváltani belőlem ilyen apróságokkal. Néha felhúzom magam, ám ez az esetek elég kis hányadában esik meg.
Bocsánatkérésére és az újrakezdés ajánlatára bólintok egyet. Részemről benne vagyok, és már meg sem lepődöm rajta, hogy egy varázslótanonc nekiáll ismerkedni velem. Azon csodálkoztam volna, ha csak elköszön és faképnél hagy.
- Adam. - mutatkozom be magam is egy biccentéssel, miközben az jut eszembe, vajon hányan ismernek fel a Bagolykőből és a faluból amiatt, mert készült velem egy interjú az Edictumba és nemrég pedig a főszerkesztője lettem, aminek nyomán szintén akadt benne cikk rólam. Bevallom, nem néztem adatokat az olvasottságról, így még megközelítőlegesnek sem mondanám a becsléseimet azzal kapcsolatban, vajon mennyien forgatják a lapot és ezen személyek mekkora része tud beazonosítani. Bár igaz, elég felismerhető vagyok.
- Nem félsz, hogy elkapnak? - kérdezem nyugodt, érdeklődő hangon, békésen nézve lefelé a tilosban kalandozó lánykára, a folyosó közepén állva. Persze, eszem ágában sincs bemártani. Ez szerintem lesüt rólam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ez Tildára vall. Csak a legvégső esetben tessékel ki bárkit is a könyvtárból. Mondjuk ha már egy ideje az igazak álmát alussza az egyik köteten, az megfelelő indok. Végighallgatom a történetet, majd az érkező kérdést, amely természetesen nem lep meg. Egyáltalán. Lesütöm kissé a szemem, és már éppen felelnék, amikor figyelmes leszek valamire. Úgy tekintek körbe, mintha egy neszt hallottam volna, ám másról van itt szó. Főleg a hatodik érzékem dolgozik most, amely -akárcsak a többi- meglehetősen fejlett. Végigtekintek a festményeken, és rájövök, miről lehet szó. Nyilván az egyik keretlakó figyel minket. Nos... tegye csak!
- Nappal nem tudok jönni. - adom meg végül válaszomat a rellonosnak, letekintve rá. Nagyjából ezt feleltem a könyvtárosnak is, amikor érdeklődött. Nem tudom különben, ebből mennyire következik a fajom. Akad, akinek egyből összeáll a kép, míg másoknak soha. Pedig alakom, tulajdonságaim, szemeim fénye mind elég jellegzetesek.
- Szoktál társalogni a festményekkel? - váltok témát, szemöldököm finoman összevonva, ám koránt sem terelésként, csak az ismeretlen megfigyelőnk kapcsán merült fel bennem, a varázslótanoncok vajon milyen viszonyban lehetnek a falon élőkkel. Úgy veszem észre a boszorkányon, szeretne velem beszélgetni még egy keveset. Részemről valóban nem vagyok éppen egy túl közlékeny illető, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek beszélgetni, vagy hogy zavarna egy kis esti eszmecsere a folyosó közepén egy diáklánnyal.